Túrabeszámolók

 Csütörtökön idén csatangoltam először: jarogatok.blogspot.com/2024/06/csutortokon-csatangolni-na-meg-mit-nem.html

Csütörtöki Csatangoló 20

Kora délután van, fülledt, nyári meleg, a környéken bevásárlóközpont, meg villamosok állnak sorban, meg tömeg tódul bevásárolni. Benevezek a túrára, kapok színes térképet és leírást és néhány tanácsot a Virágos-nyereg ellenőrzőpontját illetően. Gyorsan elpucolok a pláza kapujából, fel az egykori bányaudvar felé. Szalagozott utat követve kanyargok keresztül a ligetes udvaron, folyamatosan fölfelé az emelkedőn és szakad rólam a víz. Nem csak rólam: hátranézve elég egyértelműen látszik az esőfüggöny a Gödöllői-dombság felett. Az aszfaltútra kiérve a cél felé túrázó DJ_Rushboyjal találkozom, fentebb Jaskó Veráékat érem utol. Jelzett útra érkezem, amely jelzés hamarosan ki is kanyarít a házak közül, fel a Kőtarajhoz. A kilátás szép, a zivatarfelhő pedig szép csendben közelebb érkezett, most mintha Dunakeszitől Szadáig húzódna az esőfüggöny széle. Bélyegzek az önkiszolgáló bélyegzővel, halványszürke, mosolygós fej kerül a papírra. Fentebb, amikor elérem az egykori buszmegálló maradványát, megjelennek az első esőcseppek. A hegytető alatti, sűrűbb erdősávba érkezve átveszem az eddig csak a táskában pihenő túranadrágot - a vizes farmer egy idő után nagyon fájna -, felrántom a kabátot, majd a táskát is becsomagolom halványzöld védőzsákjába. Az egész átöltözés nem tart három percig, ez pont elég arra, hogy ideérjen a felhőszakadás. Legalább történik valami. Felballagok a Hármashatár-hegy tetejére, a kilátóban Krisztáék őrzik éppen a pontot, a szellős kilátóban menedékre találó néhány kiránduló és túrázó pedig ott húzza meg magát, ahol éppen sikerül neki. Csatlakozom hozzájuk, háttal fordulok a szélnek és várom, hogy alábbhagyjon a zápor.

Várakozás közben megérkeznek Veráék és néhány futó és még néhány túrázó is. Kezdek fázni, így nem várom meg, amíg eláll az eső: amint a Duna szürke szalagja láthatóvá válik, elindulok, a 20+10-es távon már a cél felé kanyarodó Verával egy időben. Leóvatoskodok a köves csapáson a Virágos-nyereg felé, de minden óvatoskodásom dacára sikerül megcsúsznom a sáron és seggre ülnöm. Mégiscsak jó ötlet volt átöltözni, nézek végig magamon. A nyeregből kavicsos, pocsolyás utcán kell kisétálni oda, ahol Feuerstahler Éváék őriznek pont és adnak ellátmányt. Vissza a nyeregbe, tovább a zöldön, majd fel a Tök-hegy gerincére. Szép a kilátás, balra, gondolatban átintegetek a telephelyre az odaérkezett esőben épp két épület között rohangászó Kerek repkénynek. Átbattyogok a vízen a Kálvária-hegyre, nagyjából itt áll el a még szemerkélő eső. A bélyegző szerencsésen átvészelte a záport, a kilátás talán szebb is a felhőkkel és az eső utáni fényekkel. Lesétálok a völgybe, kitérek a Rózsika-forráshoz, ahol ezúttal semmiféle kirándulóval nem találkozom. Visszafordulok, irány a zöld jelzés, csúszkálva botorkálok az első emelkedőre ráülő vékony sárrétegen. Lassacskán elérem a Kéktúra kanyargós kaptatóját, erről a sárga sávra kell áttérni, kifelé lejtő, enyhén csúszós csapásra, amelyről azonban egy-két helyen szép kilátás nyílik észak felé. Újra Virágos-nyereg, újra kitérő. Találkozom Bubuval, ő még elfelé tart a túrán. Újra evés-ivás a ponton és újra Virágos-nyereg, ma utoljára. A Guckler Károly úton ballagok tovább, szemből érkezik Zsotyek, hogy ne csak a résztvevők között jelenjenek meg ma ismerősök. Letérek a Tábor-hegyi barlanghoz, plüssmedve őrzi a pontot. Innen már csak le kell botorkálnom a közeli utcára, majd vissza a bányaudvaron át a boltközponthoz. Átveszem a díjazást és elporoszkálok, köszönöm a túrát.

-Kékdroid-

Képek

Csütörtöki Csatangoló 20

Villamosok, buszok, rengeteg autó, rengeteg ember, nyárra jellemző hőség. Az időpont hétköznap délután, azoknak, akik nem tudnak hétvégén megjelenni, meg persze mindenkinek, aki szereti. A júniusi beosztásomat nézve nem köszönhetem meg eléggé a rendezőknek. Pláza bejáratánál vár a rajt, kis asztalnál nevezési lapot töltök ki, egylapos itinert kapok leírással, térképpel, plusz vehetek enni a készletből, ami tetszik. Veszek egy müzlit és gyorsan megeszem, mielőtt szétolvadna. A bevásárlóközpont mögötti egykori bányaudvaron keresztül kapaszkodok fölfelé, mögöttem kinyílik a láthatár, ameddig a levegő páratartalma kinyílni engedi. Utcát érek el, balra térek rajta, megtalálom a csoffatag kék háromszög jelzést, amely a Kőtaraj felé irányít. Ahol végre hűvös erdőbe érkeznék, ott is szakad rólam a víz, ahogy sietni próbálok az emelkedőn. A Kőtaraj szikláinál megállok, a kihelyezett filctollal felírom a kódot és mászok tovább, hegymenetben a Kéktúráig, majd még feljebb, immár barátságosabban emelkedő gyalogúton. Feltűnik egy buszmegálló járdaszigete, eszembe jut, hogy akad otthon olyan térképem, amely szerint a H jelű buszjárat csaknem a hegytetőig közlekedett. Felérek a köves csapáson a tetőre, Nagy Lajos érkezik szemből, dinnyéről ad hírt és remélem, hogy nem csak viccel. Tényleg nem viccel, van dinnye a kilátóban várakozó pontőrnél. Egy szelettel elmajszolok, utána felsétálok a kilátó második szintjére. Majdnem-körpanoráma látható, előttem-alattam Budapesten és elővárosain ül a párás szmog. Északon a Naszály körvonala még éppen látható, de távolabbi hegységek felé hiába meresztgetem a szemem.

Átsétálok a Vihar-hegyen keresztül a Virágos-nyeregbe, újabb ellenőrzőpont, újabb frissítőpont: egy pohár vizet elfogadok, de enni most nem kívánok semmit. A zöld jelzést kell követni a továbbiakban, kertek felett kanyargó, elkeskenyedő csapás ez. A Tök-hegy nyergénél elbúcsúzom tőle, kanyargok tovább a gerincen, szembemenve a Buda Határán útvonalával. Akad néhány kilátópont: Vera-pihenő, Szarvas-hegyi-nyereg és a vonulatot lezáró Kálvária-hegy, borosdugóba faragott, önkiszolgáló bélyegzővel. Átintegetek a János-hegyre és a Kevélyekre, hol az egyik, hol a másik tömb látható. A hegytetőről nyugat felé botladozok le, meredek, köves ösvényen. Szemből napsütés és hegyek látványa feledteti a napi gondokat. Lent a sárga sávra érkezem, kisétálok a Rózsika-forrásig, Szabó Istvánékkal találkozom szembe a rövid oda-vissza szakaszon. A forrás mellett újabb önkiszolgáló ellenőrzőpont, a kifolyóból alig szivárog valami kis víz. Lebélyegzem a lapom és kirándulok tovább, vissza a májusfás rétig, fel a zöld sávhoz és azon el a Tök-hegyi emelkedőig, ahol a sárga jelzésre váltok. Keskeny, csúszós csapás vezet fel a Virágos-nyeregbe, ahol a ponton Istvánékat váltom. A kedves pontőrök zsíros kenyérrel kínálnak és vízzel. Egy szelet kenyeret felfalok, aránytalanul sok sóval, ez helyre is tesz egy időre.

A ponttól még úgy indulok tovább, hogy talán megpróbálhatom lámpa nélkül kihúzni a túra végéig, de elég hamar rájövök, hogy ez csalóka remény. A Guckler Károly úton sétálok, a szürkületben is látványos sziklák mellett haladok el. A Tábor-hegyi-barlang felé a jelzés és a szalagok is jól láthatóan irányítanak, a meredek úton óvatosan ereszkedek lefelé, kímélem a térdeimet. Túratársnőt érek utol, beszélgetni kezdünk, együtt túrázunk innen végig. A barlanghoz ki kell térni, a szürkület utolsó fényeinél még próbálok egy képet készíteni az alattunk elterülő városról. Lesz, amilyen lesz. Házak között húzódó, elhanyagolt csapáson érkezünk le a Királylaki útra, innen buszforduló érintésével érkezünk a túra elején megismert, rekultivált bányaterületre, ahonnan csak pár perc a cél. Szép oklevelet kapok és kitűzőt, meg persze lehet válogatni mindenféle finomságból. Felmarkolok némi sósperecet, és szép csendben eloldalgok a helyszínről. Köszönöm a rendezést, szurkolok, hogy legyen folytatás és sikerüljön túrasorozattá nőnie a hétköznapi barangolásoknak.

-Kékdroid-

Képek