Túrabeszámolók


Közeli Helyeken/Csontok útján/Dél-Balaton/Harkány/Dombóvár/Határvidék/Megoldjuk 5*2*30

moiwaTúra éve: 20072007.07.17 18:13:14
Dél-Balaton 2x30

Annak tudatában készültem a túrára, hogy a táv az elõzetesen kalkulálthoz képest több lesz. Ehhez képest is értek apróbb meglepetések. Bubúr fuvarozott le engem és J. Zolit, a kocsit az elsõ napi célnál, a boglári Gömbkilátónál hagytuk. Az odavezetõ út szerencsére ismerõs volt a Boglárka túráról. Onnét sietnünk kellett le a buszhoz, mivel idõnk az indulásig már nem sok maradt. A ’07 07.07 07:07 konstellációt már a buszmegállóban éltük meg, várakozván a Fonyódra tartó napi két járat egyikére.

A fonyódi vasútállomáson beneveztünk a Fonyódi Tornára, egy igen apró nevezési lap kitöltésével. Nagy betûkkel írók számára komoly nehézségekbe ütközhet a kitöltésJ Az igazolólap egyetlen A4-es papiruszból állt, részletes útleírással, aminek bizony sok-sok hasznát vettük. A szalagozás és a leírás mindkét nap tökéletesen elegendõ volt a helyes navigáláshoz.

Már a rajtban találkoztunk G. Pista bácsival, aki nagyon meg volt hatva, hogy egy túra a saját városából indul. Útközben rengeteget mesélt Fonyódról, a szép látnivalókról, helytörténeti érdekességekrõl. A Sipos-hegy és a Vár-hegy megmászásával indult a program, jelentõs szintekkel. Az elsõ ponton kiderült, hogy miért is „Torna” a túra neve. Tornapályán kellett ugyanis végigmennünk. Czigó az elsõ ponton meg is tornáztatott bennünket, addig nem kaptunk tõle aláírást, amíg nem hajtottuk végre a tornapályaállomás elõírt gyakorlatátJ

Ezen a környéken elég érdekesek a P sáv és P háromszög jelzések, nem is lehetne kispistázni, hiszen szinte mindenfelé jelezve van az út. A Sipos-hegy után jött a Vár-hegy, tetején egy fakilátóval. Talán innét Fonyódról a legmegkapóbb a látvány a tanúhegyek felé, a Gulács szinte szabályos kúp formát ölt. A Vár-hegyrõl kolbászoltunk még egy kicsit a parkerdõben, majd városi szakaszon közelítettünk a Palánkvár felé, ahol Eisinél kellett „nyújtózkodási” gyakorlatot bemutatni. Pista bácsi elmesélte, hogy annak idején ezt a környéket õk hozták rendbe.

Palánkvártól a Nagy-berek laposán haladtunk elõbb Fonyódligetre a Szakee palotába, ahol terülj-terülj virsli várt minket, ásványvíz kíséretében. El is idõztünk itt egy keveset. A sarki ABC-nél találkoztunk ati928-cal és feleségével, akik már elhagyták az etetõpontot, mi még csak odafele tartottunk. Az evés után irány Ordacsehi, elõször ugyanazon az úton, ahogy bejöttünk, a horgásztó mellett, majd át az M7-es felett. Idõközben a Nap már ki-kibukkant a felhõk mögül.

Ordacsehi után már látni lehetett a Boglártól induló dombsort, ami felé vettük az irányt. Szõlõskislaknál elfogott a Boglárka nosztalgia, a következõ pontig a falun pontosan úgy kellett keresztülmennünk, mint a fent említett túrán. A dombtetõn, a mûút jobbkanyarjánál várt minket a végtelenített üdítõfolyam. Nem is emlékszem, hány repetát kértünk a különféle szörpikékbõl.

A ponttól betértünk a szõlõk közé, és kellemesen emelkedõ úton jutottunk fel az erdõ határáig. Jól esett már egy kis árnyék, ami sajnos nem tartott túl sokáig, feljutva a Kis-hegyre begyûjtöttük az aznapi utolsó köztes ep. pontõrének aláírását, majd irány a Kápolna, ismételten déjà vu érzéssel… Az M7-es keresztezése után balra kanyarodva már nagyon ott voltunk Boglár határában. Az útbaesõ meggyfákat Zoli és bubúr nagy elõszeretettel tesztelte, kihasználva a hely kínálta extra szolgáltatást.

Kisvártatva már be is értünk az aznapi célba, a Gömbkilátóhoz, ahol a frissen készült kitûzõt és egy szép kisalakú oklevelet vehettünk át. Megtekintettünk még egy esküvõi fotózást, valamint kiadós pogácsa és francia-drazsé evészetet rendeztünk. Ezen kívül felcsaptam üdítõs kanna nyitogatónak isJ Menet közben befutott C. Béla is a célba, aki a továbbiakban útitársunk lett a hátralevõ programokon.

A táv az igazolólapon szereplõ 33 km lehetett, Szakee le is mérte bicajjal. Az ellátás kellõen gyakori és bõséges volt.

A túra után elmentünk a Kék és Vörös kápolnához, valamint egy Árpád-kori templom romjához, amit egy kellemes fürcsizés követett a szabadstrandon.

Az éjszakát a Szakee palota kertjében töltöttük szabad ég alatt való alvással, amit sajnos nem tudtunk maradéktalanul élvezni, mivel a szúnyogokon nagy elánnal támadtak minket.

Holdkórosan ébredve készülõdtünk a Csillagó túrára. A kocsival a célul szolgáló mgruber palotához gurultunk, ahol a már friss és fiatalos rendezõséget találtuk. Sikerült a nagy találkozás sétálóval (túrázó.-val), aki még volt olyan kedves, hogy kikísért bennünket a vasútállomásra. Szántód-Kõröshegy állomásra megérkezvén mgruber várt és magyarázta nekünk, hogy merre is lesz a valódi rajt (egy kocsmában). A miniatûr nevezési lap és az A4-es útleírás tegnapról már ismerõs volt.

Térkép végül nem készült ehhez a túrához, mert a turistatérkép nem igazán a valóságnak megfelelõen tartalmazza a különféle szekérutakat és ösvényeket. Egy nagyforgalmú úton hagytuk el Szántódot, majd egy nagyon szép rét mellett vezetett a túra. A rét végére érve rövid de velõs emelkedõn felmásztunk a kopár dombra, ahonnan nagyszerû kilátás nyílt a Balaton-felvidékre, a Kab-hegyre, és a távolban még a Keleti-Bakony hegyei is látszottak.

A hegytetõn sétálva látszott a lenti rét is, amely mellett nem sokkal azelõtt gyalogoltunk. Kis cikk-cakk után feltûnt a kõröshegyi viadukt, ami még sokszor került látóközelségbe a késõbbiekben. A gázvezeték menti meredek lejtõ után már ott is voltunk a monstrum alatt. Tényleg tekintélyes méretû mûtárgy! Rövidesen Marócpusztára érkeztünk, ahol lovacskákat fotóztunk. Lelki szemeink elõtt egy „globális etetõpont” képe jelent meg, de valójában itt csak egy aláíró személyzet fogadott. Vízvételi lehetõség sem volt. Na persze fogyasztani az étteremben minden gond nélkül lehetett.

A ránk váró hullámvasútra gondolva inkább továbbálltunk és megkezdtük a mászást Somogy megye két legmagasabb pontja felé. Az Alman-tetõre vezetõ emelkedõ bármelyik középhegységben megállná a helyét! A gerincre felérve pedig afféle „Muzsla-feeling” fogott el: sosem lehetett tudni, hogy melyik pukli is lesz az Alman-tetõ. Mindig csak a következõ, meg az azt következõ…

Az Alman-tetõnél egy szép fakilátó és egy pontõr fogadott. A túrára amúgy jellemzõ volt, hogy igazából senki sem tudta, hogy pontosan hány km-t jöttünk, hiszen nem lett lemérve kerékkel a túra. Minden pontõr saját maga saccolta meg az addig megtett távot. Az Alman tetõ után sokáig semmilyen szalagot nem láttunk, de kiderült hogy nem véletlenül, hiszen csak oda került szalag, ahol az útleírás valamilyen jellegzetes kanyart, útelágazást említett. Mivel ott ilyen nem volt, hosszú percekig szalagmentes kocsiutat követtünk.

A Csillagónál egy geodéziai torony mellett várt minket a pontõr, akinek elvben ki sem kellett volna jönnie, mert ide eredetileg nem terveztek emberes pontot. Ezáltal nem kellett megválaszolni a kérdést, hogy milyen együttes neve látható felpingálva a torony belsejében.

Fel sem kellett menni a toronyba ahhoz, hogy szépet lássunk: egészen a Keleti-Mecsekig gond nélkül elláttunk, tisztán ki lehetett venni a Zengõt és a Hármas-hegyet! A toronyból pedig Zoli és bubúr elmesélése szerint a Tubest.

Tartós lejtõ következett és elértük az etetõpontot Nezde szélén. Eisi a pontõr egy kicsit lelombozott, mivel folyadékkal nem tudott szolgálni, illetve amivel igen, azt meghagytuk Zolinak és bubúrnak. Sót azért pótoltunk mogyoróval és pogácsával.

Ezután sík szakasz következett, egy nagyon szép rét mellett vezetett az út, majd egy jellegtelenebb szakasz után értük el Szólád határát. Itt Zoliék „véletlenül eltévedtek” és betértek Szóládra inni, mert már nagyon szomjaztak. Bélával azonban megindultunk fel Telekibe. A haranglábnál levõ ponton aztán kaptunk „buggyos vizet” és nápolyit. Kicsit megpihentünk, a szúnyogoknak köszönhetõen rövidre sikerült éjszaka miatt már kezdtünk bealudni.

Befutottak Szakee-ek is, aminek nagyon megörültünk, mert így fáradtan nem kellett az útleírást böngészni, csak az õ nyomait követni. A Mészkemence-tetõn azonban Dinnye és Szakee kicsit elidõzött, ezért mégis magunkra maradtunk. Innentõl rengeteg elágazás, kanyar meg trükkös szakasz várt ránk, ezért nagyon bújtuk az útvonalleírást. Eleinte kellemes lejtõ és vízszintes út jött, majd a gázvezeték mentén egy emelkedõ. Nemsoká elértünk egy kanyart, ahol egy napelemmel ellátott fát lehetett fotózni.

Szent Péter elkezdett kegyetlenül befûteni, és fáradtak is voltunk. Kicsit kómásan bandukoltunk a réten a nyílt terepszakaszon. Kiérve a mûútra megláttuk, hogy a hátralévõ rész egy nagy kurfli, ugyanis a Balatontól elfele mentünk tovább Rádpuszta felé. A falu legvégén az Árpád-kori templom romjánál várt bennünket Nagy Sétáló, aki megmutatta a romokat. Vize sajnos neki sem volt korlátlan, ezért az elcsoffadtabb sporttársakra gondolva nem fogyasztottunk.

A hátralévõ szakasz végig nyílt terepen vezetett. A 67-es út keresztezése után elõbb gáton haladtunk, majd a kiszáradt patakon átgázolva egy másik gátra térve a tórendszert csodálhattuk meg, a sok-sok nádassal, és madárvilágával. Ha nem lettünk volna ennyire kómásak, sokkal jobban élveztük volna. Egy kis árnyékra és folyadékra is vágytunk már, de Czigó pontján sem volt kellõ mennyiségû víz.

Nem is idõztünk túl sokat, lelki szemeink elõtt a célbeli szolgáltatások lebegtek. Még el kellett hagyni a tórendszert, átmenni az M7-es fölött, majd körbekerülve Lelle szélét, a házakkal párhuzamosan hosszú-hosszú kilómétereket haladtunk. A kegyelemdöfést a Mátyás király útra való leérés adta meg: kiértünk a 130-valahányas számnál és a leírás szerint a 305-ös számú házig kellett rajta menni… Szerencsére hamarabb végigértünk rajta, mint hittük, és elérkezett a várva-várt cél.

Virsli és ásványvíz szinte korlátlanul. Kellett is mindkettõ, mert a szombatihoz képest a Csillagón sokkal ritkásabban volt elosztva a szolgáltatás. Vízvételi lehetõség is alig akadt. Ami pedig a túra távját illeti, sokakban felmerült a gyanú, hogy az több mint 40 km. Kellemesen elfáradtunk, és biztos hogy a dupla túra kiváló felkészülés volt a Corvin 80-ra, a sok nyílt szakaszával és szintjeivel.

Családias hangulatú volt a túra, jól éreztem magam. Olyan helyekre vitt el, ahol korábban még sosem jártam. Csak az a kár, hogy egyszeri rendezés volt…

Köszönet a rendezõknek!

Képek: http://fotoalbum.hungarotel.hu/moiwa/1226#2
illetve http://fotoalbum.hungarotel.hu/moiwa/1227#2