Túrabeszámolók


6 vulkán útja a Börzsönyben

Vik76Túra éve: 20162016.11.10 13:01:18

„ … Ahol az erdők holt avarján

kegyetlen őszi szél nevet, …”

/ Wass Albert /



Mert a Börzsöny örök szerelem. Bármit is mutat magából, bármit is ad, marad ott, a szívemben, valahol legbelül. Szeretem. S mi lehetne felemelőbb érzés, mint olyan emberrel sétálni a Börzsönyben, mint aki ugyanúgy, kiirthatatlanul belevésődött a szívembe, mint a Börzsöny. Így nem is volt kérdés, hogy hétvégére a túra-felhozatalból a börzsönyit választjuk. Ehhez megerősítés a túra szervezője, hisz tapasztalataink szerint remek útvonal vezetésű, gyönyörű tájakon átvezető túrái eddig kivétel nélkül hatalmas élményt adtak nekünk. Szombat hajnalban tehát ismét irány Márianosztra.




Szombat hajnal. Mi mást csinálnánk, mint hajnali háromnegyed ötkor a telefon ébresztőjére kelünk. Kávé, pakolás, öltözködés. Menetrendszerinti szombat hajnali tevékenységek. Már hiányozna, ha nem lenne. Fél hatra majdnem teljesen kész vagyunk. Háromnegyed körül érkezik egy kedves túratársunk, aki ma velünk utazik. Megérkezik, beülünk az autóba és elindulunk Szeretett Börzsönyünk felé. A szombat hajnali gyér forgalomnak köszönhetően nagyon hamar megérkezünk. 0 fokot mutat az autó hőmérője. Mind emellé társul az igen kellemetlen metsző szél, ami tovább rontja a hőérzetünket. Fázunk, nna. Még bő háromnegyed óra van a rajtig, így kávé után kutatunk. Szerencsére a buszfordulónál lévő bisztró nyitva, így betérünk egy kávéra és egy kulturált eü szünetre. Nem mellesleg menedékbe vonulunk az erős szél elől. Nem vagyunk túlöltözve, nem volna jó meghűlni így az elején. Túrázáshoz viszont nagyon nem jó, ha sok réteg van rajtunk, hisz párszáz méter után kialakul az „üzemi hőmérséklet” amit jó esetben megtart a ruházat. Elegendő egy jó anyagból készült futó ruházat és egy softshell kabát. Amíg várunk, gondoljunk csak kicsit át, miért is 6 vulkán útja a túra elnevezése: Talán egy kicsit nehéz elképzelni, de mindezek a hegyek a keletkezésükkor jóval - mintegy négyszáz méterrel - magasabbak voltak. A pleisztocén időben végbement korrózió kevesebbet változtatott ugyan rajta, de a holocén kori erősebb erózió nagy pusztítást vitt véghez benne. Így keletkeztek a hatalmas, mély völgyek az elég laza vulkáni tufában, s aránylag kisebb pusztulás ment végbe az andezitekben. Ezek a keményebb lávakőzetekből álló részek alkotják ma is a legtöbb csúcsot. A börzsönyi hegyek hajdani nagy vulkánjai már régen beszüntették működésüket, a régi geológiai idők szeszélyesen ingadozó tengerei már végleg visszavonultak területünkről s nem gazdagítják azt többé üledékeikkel. Az alkotások ideje lejárt s ma már csak a pusztulás folyik. A földfelszín exogén erői a hideg, a meleg, a defláció és az erózió működnek ma is, ha nem is olyan nagy mértékben, mint a geológiai közelmúltban. A szél, a napsugár, a fagy mállasztják a sziklákat, a patakok elhordják a málladékot, s az egykor hatalmas s még ma is jelentős nagyságú hegyek helyén évszázezredek múlva enyhe dombvidék lesz csupán, melynek kis emelkedéseiben csak a jövő korok geográfusai és geológusai fogják felismerni a hegység maradványát. Addig viszont nekünk, s sok leszármazottunknak alkalma lesz megcsodálni jelenlegi formájában ezt a páratlan hegyvidéket.

Miután elfogyasztjuk a kávét, s végzünk ügyes-bajos dolgainkkal, visszaindulunk az autóhoz. Közben megérkezik Imre és Viktor, ők szervezik a mai túránkat. Gyorsan kikapjuk hát az autóból a hátizsákjainkat és botjainkat, s megyünk is a „rajtba”. Hamar megkapjuk az itinereket, váltunk pár szót a rendezőkkel, aztán gyorsan elindulunk, mielőtt elfúj bennünket a szél.

Márianosztra központjából első utunk a Kálváriához vezet. 1756-ban jelölte ki a helyi egyházi elöljáró a három kereszt és a kápolna helyét a dombtetőn. 1759-re állították fel, az akkor még fából ácsolt kereszteket és a háromszög alapú, képekkel ellátott stációházacskákat, a keresztút mellé pedig hársfasort telepítettek. A kálvária zarándokhellyé vált, ezért 1771-ben mészkőből faragott keresztekre cserélték le a fakereszteket. Felépítették a Szent Sír sziklakápolnát, majd a ma is látható nagyszerű barokk szoborcsoportot állították fel 1773-ban. A hegytetőn álló kápolna 1777-ben készült el. A keresztutat szimbolizáló kőfülkékben valaha képek voltak, azonban ma üresek.

Gyorsan felérünk a Kálvária-hegy tetején álló kápolnához, ahol a Kálváriák a Börzsönyben túramozgalom kódját kell feljegyeznünk, hisz ez egyben az első ellenőrzőpontunk is. Innen ugyanazon az úton haladunk vissza egy darabig, amin jöttünk, majd a Miklós utcán végigsétálva hagyjuk el a település utolsó házait, s betérünk az erdőbe, hogy egy nem túl intenzív, de annál kitartóbb emelkedőn kapaszkodjuk fel a Sarok-réten, majd a Galambos-réten keresztül a Vastag-hegyet balról kerülve a Kopasz-hegy lábáig. A Csókást követően aztán egy éles jobb kanyarral még intenzívebb emelkedésbe kezdünk és egészen a Kopasz-hegy csúcsán álló keresztig. Közben szembe jön velünk egy túr-társ, aki egészen biztosan nem előzött meg bennünket, tehát valamilyen másik úton közelítette meg a Kopasz-heg csúcsát. Szomorú, hogy akadnak olyan sporttársak, akik nem értik és érzik ennek a teljesítménytúrázásnak a lényegét. Rövidítenek, csalnak. Vajon kinek hazudnak? Legfőképpen saját magunknak. Ahogy felérünk a csúcsra,s kitárul a táj páratlan látvánnyal jutalmaz bennünket a természet. Még ebben a zord, szeles, párás időben is páratlan képet mutat a Börzsöny. Letekintve látjuk a Kálvária-hegyet, ahol nemrég voltunk, s körülöttünk csaknem teljes körpanorámában láthatjuk a környező tájat.

Sokáig nem maradhatunk, mert az idő szorítása mellett még a viharos szél is távozásra késztet bennünket. Kattintunk hát pár fotót, hisz ha nem is minden lépést, de azért a látványosabb momentumokat szeretjük megörökíteni, s lassan nekikezdünk az ereszkedésnek, ugyanazon az úton, ahol jöttünk felfelé. Visszatérve a hegy lábához, tovább megyünk azon az úton, ahol a Kopasz-hegy csúcsának meghódítása előtt haladtunk, s folytatjuk az utat, hisz hamarosan ismét hegyet mászunk. Előtte azonban átsétálunk a Lengyel-réteken, ahol még mindig virít néhány tő őszi kikerics, igaz meg kell őket keresni a maga fűben.

A Tolvaj – kúti – erdőn átvágva érkezünk meg a Sós-hegy alá. Eleinte kényelmes, majd egyre intenzívebb emelkedőn kaptatunk fel. Lassan elmaradnak mögöttünk a fák, s a hegy kopaszabb déli oldalán kapaszkodunk fel egészen a csúcs-kőig. Itt ismét meg kell állnunk pár perc erejéig, hisz ismét magával ragad a táj varázslatos látványa. Szinte az egész Duna-kanyar belátható innen. Ismét fotózunk párat, s drukkolunk kicsit a Napnak, hogy felül tudjon kerekedni a felhőkön. Sajnos a szél innen is elkerget bennünket, így hamarosan tovább indulunk, leereszkedünk a hegyről, átvágunk a Horváth József útján. Horváth József természetjáró és egyben az Országos Kéktúra első teljesítője 1989-ben vágta ezt az útvonalat a Sós-hegy és a Sas-hegy közötti völgyben átvezető tisztáson.

Hamarosan megérkezünk az újabb jelzésváltásunkhoz, s rátérünk a hegycsúcsra vezető háromszög jelzésre. Felkapaszkodunk a Nagy- Sas-hegy csúcsára. Itt aztán felfedezzük, hogy nem jó irányból indultunk fel, de miután felmásztunk, tovább megyünk egy valószínűleg vadonatúj, nemrég kialakított nyomvonalon. Ezt abból következtetjük, hogy friss a jelzésfestés, és frissek a vágásnyomok az út menti fákon, bokrokon. Így végül is ahelyett, hogy ugyanazon az úton mentünk volna fel, s majd a csúcsról vissza le, mi egy jó kis kanyart írunk le. Igazából nem rövidítettünk, megmásztuk a hegyet, így nagy lelkiismeret furdalásunk nincs.

Leérve a Nagy- Sas- hegyről az Érsek-tisztás felé indulunk. Kellemes, lankás ereszkedés következik, amit szinte végig futunk. Nem is tudom, mikor esett ennyire jól a futás. Bár figyelni kell az avar alatt megbúvó letört ágakra és kövekre, amelyek komoly bosszúságot is okozhatnak, mégis igen kellemes itt és így lefelé futni. Egészen hamar érünk le az Érsek-tisztásra. Innen a Kis- Sas - hegy és a Cseres – bérc balról, a Ló-hegy és a Homok-bérc balról magasodik fölénk. Egy patakmeder melletti úton haladunk, olykor átkelünk a patakon. Itt is bele-bele kocogunk, hisz nincs számottevő emelkedő és a terep is igen kényelmes. Áthaladunk a Templom-réten, majd rövidesen Kisirtáspusztára érünk. Itt újabb ellenőrzőpontunk van, megválaszoljuk hát az itiner ide vonatkozó kérdését, s alaposan körülnézünk. Felfedezzük, hogy az itt lévő épületek Menedékházak. Egyből jön a gondolat, hogy ide vissza kell jönnünk,s pár napot el kell itt töltenünk. Remélem, ide valóban visszajutunk, nem úgy, mint a szerencsétlenül járt Vasedény kulcsos házba…

Miután alaposan megszemléltük Kisirtáspusztát, tovább indulunk Nagyirtáspusztai felé. Enyhe, de kitartó emelkedőn haladunk, többször keresztezve a kisvasút nyomvonalát. Jobból a Tolmács-hegy és az Öreg-Bükkök, balról a Cseres-bérc magasodik fölénk. Nem kell sokat mennünk, hamarosan megpillantjuk Nagyirtáspuszta jellegzetes rönk-épületét, a Szent-Orbán Erdei Hotelt. Elhaladunk előtte, jókat nosztalgiázunk, hogy két hete Tomszi és Julcsi milyen finomságokkal várta bennünket, most is elkelne itt egy-két jó falat, s Geröly Imi pálinkáját újfent megkóstolnánk. Most azonban ez csak vágy marad, így megyünk tovább. Közben megválaszoljuk az itiner idevonatkozó kérdését, ami az út menti feszülettel kapcsolatos. Nem is idősünk sokat, hanem elindulunk, hogy meghódítsuk a Nagy-Koppányt. Felkapaszkodunk egy rövid, ám igen intenzív emelkedőn a Nagy-gyertyános oldalába, újra megcsodáljuk az út menti vadlétrát, aminek mostanra nincs sok értelme, hisz a létrával a kerítés véget ér, bár jelzésfestés van rajta, így ha nem is eredeti funkcióját tölti be, de valamire jó.

Néhol egészen nagy pocsolyák, s némi sár nehezíti utunkat, de hamar túljutunk rajtuk, s máris a Méhes-fához érünk. Két hete nem csodáltuk meg ennyire, mint most, így felfedezzük, hogy még nemzeti színű szalagot is kötött rá valaki. Szép gesztus, mindig örülök, ha ilyet látok.

A Méhes-fától már csak egy kisebb kaptatót kell leküzdenünk, és máris a Nagy-Koppány csúcsán találjuk magunkat. Újabb ellenőrzőpont lévén megválaszoljuk az itiner idevonatkozó kérdését, majd egy pillanatra megállunk ismét csodálni a szemünk elé táruló panorámát. Váctól egészen Esztergomig belátható innen a Duna-kanyar. Igaz most a párás időben csak halványan, elmosódottan látszik a távol, mégis csodás képek rögzülnek most is az emlékezetünkbe. Mivel itt is igen erősen fúj a szél, túl sokat nem maradunk. Elindulunk hát a Koppány-nyereg felé, amit eleinte intenzív, majd egyre enyhülő lejtő után érünk el. Itt térünk rá a Börzsönyi Kéktúra útvonalára, amit mostantól jó darabig követünk. Előtte azonban magnéziumot pótlunk, hisz elkél az még majd az izomzatnak az elkövetkezendő emelkedőkre.

Leereszkedünk a Rakottyás-erdő patak-medrébe, majd újabb emelkedőn kaptatunk fel a Széles-hegy csúcsa felé. A fák szinte minden levelüket elhullatták, vastag, aranybarna avar-takaró borítja a talajt. Gyermekkorom kedvelt szórakozása jön elő újra, bokáig gázolni a falevelekben. Páratlan élmény, mely szép emlékeket idéz elő. Nem utolsó sorban kissé eltompítja az érzést, amit az egyre intenzívebbé váló emelkedő ébreszt bennem. Már épp kezd elegem lenni az emelkedőből, mikor ismét kitárul szemünk előtt a táj, s hamarosan megpillantjuk a Széles-hegy csúcs-jelző kőrakását, melyben eligazító tábla mutatja, merre folytathatjuk utunkat. Apró, színes kései virágok törik meg itt-ott a kopár, elszáradt fű egyhangúságát. Alig észrevehetőek, csak az igazán éles szeműek örvendezhetnek a természet eme pompás alkotásainak.

Mivel itt nincs ellenőrzőpont, így nincs dolgunk, tovább állunk, s folytatjuk utunkat a Börzsönyi Kéktúra útvonalán. Átvágunk a fekete-hegy oldalában a Kis- Fekete-erdőn, s némi hullámvasutazás, után érünk el a Piribék- tisztásra. Itt kis energia-pótlás gyanánt megiszunk egy kulacsnyi izotóniás italt. Felfrissülve indulunk neki az elkövetkezendő emelkedőnek, ami egy darabig még kényelmes, majd hamarosan, mikor a kék sáv jelzésről rátérünk a kék háromszög jelzésre, igen intenzív, embert próbáló emelkedőn kapaszkodunk fel a Nagy-Galla csúcsára. Itt újabb ellenőrzőpontunk van, a csúcskő kódját kell feljegyeznünk. Simán beírhatnám, mint ahogy azt tették páran anélkül, hogy felmentek a csúcsra, hisz a két héttel ezelőtti túrafotóim még itt vannak a fényképezőgépemben, s visszalapozhatnék megnézni a csúcskőről készült fotókat, de nem ezt az utat választom, inkább megmászom a hegyet, hisz egyrészt része a túrának, másrészt csodálatos fentről a kilátás. Látható innen a Naszály, az Alsó- és a Felső- Cikó-hegyek, a felvidéki területen húzódó Helembai- hegység, és a Zuvár is, ahová innen tovább megyünk. A szél innen is hamar leűz bennünket, így visszamegyünk ugyanazon az úton a Börzsönyi Kék-re, ahonnan elindultunk a Nagy-Galla csúcsra. Eleinte meredeken, majd egyre enyhébben ereszkedünk a Vaddisznófogón, majd a Hosszú-völgyön keresztülérjük el a Lábas-erdőt. Itt egy kis vargabetű erejéig elhagyjuk a kék sáv jelzést, hogy a kék romjelzés segítségével felkapaszkodjunk a Zuvár csúcsára. Itt egykoron kővár állott. Feltételezések szerint a XII-XIII. században épült, tulajdonosa környéki birtokos lehetett. A vár a XIV. században elpusztult. A vár köveit használták fel az 1352-ben alapított máriamosztrai kolostor építéséhez.

A Zuvár csúcsán feljegyezzük a Börzsöny várai túramozgalom kódját, majd megkezdjük az ereszkedést, hogy visszatérjünk a Börzsönyi Kéktúra jelzésre. Az ereszkedés igen félelmetes, annyira meredeken kell lemenni, s az avar alatt megbúvó apró kövek annyira csúsznak a lábaink alatt, hogy végül úgy döntünk, hogy gatyaféken tesszük meg a kritikusabb szakaszt. Eleinte furcsa, majd mikor ráérzek az ízére, igen élvezetes az avarban „szánkázás”. Ráülök a sarkamra, s ahogy csúszok lefelé, alattam összegyűlik az avar, így puha „párnán” ülve siklok tovább. Már sajnálom, hogy véget ér, s két lábon kell tovább menni. Mindenesetre meggyorsította a haladást ez a különleges ereszkedési technika. S még élvezetes is volt.

Két lábon folytatjuk hát utunkat, ismételten a kék sáv jelzésen. Elballagunk a Vasutas-forrás mellett, rövidesen kiérünk a Misa-rétre. Valaha itt kőbánya működött, s ennek kapcsán kisvasút is járt erre. A nemrégiben kibővített Szob és Nagybörzsöny közötti transzbörzsönyi vasútvonal nem messze fut innen. Hamarosan át is kelünk rajta, s meg is jegyezzük, hogy biztosan nem jár már ilyenkor vonat. Nem haladunk sokat tovább, mikor különös zaj üti meg a fülünket, s hamarosan megpillanthatjuk a zaj forrását: még is jött a vonat. Ennek örömére tovább indulunk, hogy felkeressük túránk utolsó ellenőrzőpontját, a Sukola-keresztet. Hamarosan egy hatalmas mezőn vágunk keresztül, aminek egy része elkerített magánterület. Óvatosan megyünk a kifeszített huzalok mellett, mert bár nem jelezte semmi, akár villanypásztor is lehet. Már majdnem elérjük a Szob- Márianosztra között húzódó Nosztrai utat, mikor akadályba ütközünk, keresztbe kifeszített drót állja utunkat. Jókorát kerülünk hát a Bányai szőlők alatti réten, ahol szintén elkerítettek egy hatalmas területet, nem biztosítva a szabad átjárást, így helyenként kisebb bozótharcot vívunk, hogy tovább tudjunk haladni. Szerencsére ezt az akadályt is leküzdjük, s máris a Sukola-keresztnél találjuk magunkat. Még sosem jártunk itt világosban. Mindig a Pálos 70 utolsó állomásaként keressük fel a keresztet, s ide már csak sötétben érünk. Igaz annak is megvan a varásza, mikor Szobról idefele jövet megpillantjuk a pontot, ami mécsesekkel, lampionokkal van kivilágítva. Varázslatos látvány.

Itt feljegyezzük az utolsó ellenőrzőpont kérdésére adott válaszunkat, s felkerekedünk utunk utolsó négy kilométerére. Most legalább szemrevételezhetjük, hogy mint nem szoktunk a Páloson látni, mikor erre járunk. Nagyokat csodálkozunk, hogy milyen kanyargós az út, ez eddig a sötétben nem tűnt fel. Most még az emelkedő is intenzívebbnek tűnik. Sebaj, hamar leküzdjük, s némi ereszkedés után lassan beérünk Márianosztra határába. Elhaladunk a Major mellett, majd rákanyarodunk a főútra, s besétálunk a település központjába. Közben megbeszéljük, hogy egy hónapon beül harmadszor sétálunk be Nosztrára. Szeretjük a területet, nna!

Imrék a hideg elől behúzódtak a Bisztróba, így a teljesítésért járó díjazásunkat már jó melegben vehetjük át. Ezután kiszaladunk az autóhoz átöltözni. Ebben a pillanatban kezd szemerkélni az eső. Szerencsénk van, hogy megvárta, míg célba érünk.

Míg várunk útitársunkra, beszélgetünk egy kicsit a szervezőkkel és a túratársakkal. Aztán mikor teljes lesz a létszám, szépen elindulunk haza.

Annak ellenére, hogy a Börzsöny ma a szelesebbik, borongósabb arcát mutatta, gyönyörű tájakon jártunk és sok új helyet fedeztünk fel. Ez is egy tökéletes nap volt, melyet egy esti koncerttel koronázunk meg, hogy teljes legyen a hétvége.