Túrabeszámolók


Mátrabérc / Hanák Kolos / Múzsla

Kerek repkényTúra éve: 20072007.04.20 13:22:19
Mátrabérc 2007

Honnan jött az ötlet?
Ha van idõm, vagy ha egyszerûen nincs kedvem semmit csinálni, szoktam lapozgatni a túranaptárat. Szívesen nézegetem a kemény túrákat is, amikrõl tudom, hogy nem fogok rajta úgysem elindulni. :) A Mátrabérc is ebbe a kategóriába tartozott. Aztán talán a túra elõtt nem egészen két héttel Zoli a fülembe ültette a bogarat.

Megyünk, nem megyünk?
Eleinte nem tartottam valami kivitelezhetõ dolognak, hogy én bármikor is elinduljak a Mátrabércen. Csak a fejemet ingattam, meg mondogattam, nekem az úgysem menne… Aztán elég sok szó esett a túráról, hogy csakazértis. :)
Péntek délután útra keltünk már Veszprémbõl, mert csak így volt megoldható, hogy szombat reggel ott lehessünk Sirokon a rajtban.
Több, mint 4 és fél óra zakatolás után érkeztünk meg Egerbe, ahol fogalmunk sem volt, merre van a buszmegálló. Egy fiú is csatlakozott hozzánk, szintén a Mátrabércre igyekezett, már többszörös teljesítõ. Akadálymentesen vettük a buszmegálló helyének felderítését, s egy rövid buszút után máris Sirokon voltunk a sportcsarnoknál.
Gyors nevezés-szállásdíjfizetés-buszjegy-csomagszállítás ügyintézés után kaptunk a kézfejünkre alkoholos filccel egy „S” betût, a hovatartozás végett, elkészítettük alvóhelyünket, majd kimentünk egyet sörözni. Találkoztunk Gudlukinggal és Ebolával, beszélgettünk egy keveset, majd mindenki elment nyugovóra térni. A sportcsarnokban már sötét várt, de nem estünk el a lenn tanyázó túrázókban, mert szerencsére nem voltak sokan.

A túra reggele
Éjjel sokszor felébredtem, ha éreztem, hogy valamelyik oldalam túlságosan megnyomódott. Ilyenkor fordultam egyet, majd aludtam jóízûen tovább. :)
Úgy gondoltam, elég 5kor kelni, de ¾ 5-kor jól felbökdöstek, így bõven volt idõ elkészülni.
A fél 6-os busszal mentünk ki a rajtba, ahol sokan aludtak sátorban, sõt, voltak, akik hálózsákban aludtak a vasútállomás épülete mellett. Aztán a tömeg egyre gyûlt, láttunk sok ismerõst, Vándorköszörûst, Sétálós Bácsit, ott volt Gudluking, majd hamarosan (budai-)H.G.-t is megpillantottuk. Aztán 6 órakor elindult a menet. Sosem voltam még ilyen túrán, ahol egyszerre ennyi ember indult útnak és haladt együtt. Nem volt egy szabad 3 méteres szakasz, ahol ne lett volna senki.


A Nap még gyengén világított keresztül a zöldellõ lombok mögül. A levegõ lassan elkezdett langyosabb lenni, s a melegítõfelsõ hamarosan a hátizsákba került. Magamba szívtam a friss levegõt, vidáman bujkáltam a növények között. Mivel rövidnadrág volt rajtam, lábszáramat néhány „harci seb” borította már ekkor is. :)

Nem kellett sokat gondolkozni azon, hogy merre is kéne menni, a kígyózó túrázó-sor szépen mutatta az utat. Aztán kicsit lassabbra vettem, mert Zolinak még el kellett érnie az üzemi hõmérsékletet, de Kalapos tetõtõl már minden simán ment.

A túrabotoknak nagy hasznát vettem, fõleg a meredek kaptatókon, meg a meredek lefeléken, de még így is sikerült elvágódni Szederjes-tetõrõl lefelé, mert egy kõ, amire ráléptem, frankón elindult.

Volt pár kerítésen-átmászós rész, itt mindig nagy fennakadások voltak, de a leleményes túrázók a sorban állás idejére idõzítették a cipõfûzõk megkötését, illetve megerõsítését. Egy helyen azonban egy fürge lábú túratárs elvesztette türelmét, s a szó szoros értelmében kidöntötte a kerítést.
Egy másik kerítésnél szintén nem volt kedvünk sokáig várakozni, lapos-kúszásban jutottunk át a másik oldalra.

Oroszlánvár
A hegyen felfelé kapaszkodó túratársak tökéletesen kijelölték a haladási útvonalat. Nem lesz kellemes mászás, ezt hamar megállapítottam. :) Csak semmi kapkodás, ittunk egyet a frissítõnél és csak utána lendültünk támadásba. Én folyamatosan köhögtem, prüszköltem a sok portól, de azért igyekeztem tempózni, hogy ne maradjak el annyira Zolitól, mert itt nagyon megindult.
Fenn volt kábé 7 perces hátrányunk, de nem ítéltük súlyosnak.

Kékes
Féltem, hogy Kékesre milyen lesz a feljutás, de legnagyobb meglepetésemre egy szinte észrevétlenül emelkedõ, szép ösvény vitt felfelé, nézelõdni is lehetett bõven, bár egy idõ után figyelnem kellett a lábam elé is, mert többször megbotlottam. Azért nem lett volna vicces lezuhanni. A túra egyik kellemes meglepetése volt, hogy a távolban a Tátra csipkés hegyvonulatait is meg lehetett csodálni. Örültem, hogy ilyen szép, tiszta idõnk volt. Kékesre csak 5 perc fórral érkeztünk, de leültünk kicsit falatozni. Aztán nagy meglepetésemre egyszer csak Petami bukkant fel, nem sokkal utána pedig Lutak, Sir Dan és Pít. Fénykép a csúcskõnél, aztán mi startoltunk is tovább, már eleget ácsorogtunk.

Csór-hegy
Kékesrõl lefelé volt egy-két poros, szétcsúszkált, „fától-fáig rohangálós, remélem, hogy nem esek el” stílusú szakasz. Ezek azért idõvel egészen jól járható, szinte már szintbeli úttá „fajultak”. :) Valahol itt ért minket utol Zsotyek, aki rövid idõre társunkul szegõdött. Csór-hegy elõtt is jól elcsoffadtam, valahogy nem akaródzott felmenni, a fiúk a ponton vártak meg, ahol a tábláról lógott egy tükör, gondoltam, heccbõl belenézek… Bár ne tettem volna. :) Aztán indultunk tova a jó kis nyár végi hangulatú, poros úton.

Galyatetõ
Zsotyek hamarosan elsietett, mert el kellett érnie egy buszt. Közeledett dél, egyre melegebb volt az idõ, én meg folytattam a csoffadozást. :) Egyszer csak a TTB-trió elõzött meg minket, Pít adott szõlõcukrot „majd Galyatetõn visszaadod” hozzáfûzéssel, ez segített, köszönöm szépen. Eddig szinte végig én beszéltem a túrán, ez sok energiát vett ki belõlem, ezért csendben voltam, de szerencsére most megeredt Zoli nyelve, így az út felsõ hányada hamar eltelt, s nemsokára már ott fagyiztam Galyatetõn. :)
4 perc elõny.

Vörös-kõ
Galyatetõrõl lefelé eszmecsere, lejtõkön néha egy kis belekocogás, néha egy kis dúdolgatás. Mátraszentlászlón felfrissítettük magunkat, jól esett a meleg tea. Ücsörögtünk, nevetgéltünk, majd továbbindultunk. Szép kis ösvényen haladtunk Vörös-kõig, ahol megint a sietés mellett döntöttünk, mert úgy látszik megint elszüttyögtük az idõt, ezúttal 5 perc hátrányunk volt.
Egy ideig lefelé haladtunk, majd fel, s egy átjárhatatlan szúrós-kapaszkodós, átláthatatlan dzsumbuj mellett ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy félreálljak. :)

Ágasvár
Megint csak ismételni tudom magam: Az út, ahol haladtunk, igen hangulatos és szép volt. És nagyon is kedves és barátságos. Egy darabig. :) Szinte észrevétlenül bukkant a fák mögül Ágasvár, s nemsokára már az oldalában kapaszkodtunk. Zoli gyorsan eltûnt a szemem elõl. Én megálltam szusszanni egy sziklán, ahol egy másik túrázó üldögélt. Megkínált szõlõcukorral. Elfogadtam. Aztán tovább indultam. Rettentõen szánalmasnak éreztem magam, mert nem sokkal feljebb le kellett ülnöm. Ittam, meg ettem egy kis csokit. Közben meggyõztem magam, hogy igenis szeretnék felmenni Ágasvárra, már csak a kilátás miatt is. :) Összeszedtem magam, s innen már megállás nélkül mentem fel. Odafenn gyönyörû volt a panoráma, mint úgy általában ezen a túrán, sokan pihengettek kicsit, de mi rögtön elkezdtünk ereszkedni, mert 10 perccel túl voltunk a javasolt idõn.

Mátrakeresztes
Észveszejtõ, meredek, poros, „uralkodok magamon és nem sikítok, pedig tök vicces lenne :)” ereszkedés következett. Egy jó ideje már egy bottal nyomtam, mert azért Zolinak sem esett rosszul a támasz, így a másik nála volt. Jobb is volt így lefelé haladni, mert jobb kezemben a bottal támasztottam és egyensúlyoztam magam, a bal kezemmel meg tudtam ölelgetni a fákat. :) Találtam egy itinert egy fa tövében, gyorsan kiáltottam a rajta szereplõ nevet, szerencsére a tulajdonos, még hallótávolságon belül, úgy 50-100 méterrel volt elõttem. Gyorsan lesiettem hozzá, néhány eléggé elnyújtott lépéssel lenn is voltam, elég zord volt, de vigyorogva nyújtottam át neki az elvesztett füzetecskét. Ekkor már tényleg nem volt rajtam portalan felület. Szinte alig akartam elhinni, amikor megláttam az utat, ami vízszintes volt. Véééégre! :) Balról egy másik útról 3 túrázó közeledett, s megkérdezték, hogy az az út, ahonnan én érkezem, Ágasvár felõl jön-e. Mondtam, hogy igen. Õk ennek nem örültek.
Lenn Zoli utántöltötte a palackokat, adott inni, s zúztunk lefelé a Csörgõ-patak völgyébe, ahonnan jó tempóban értük el Mátrakeresztest. Ittunk, váltottunk pár szót Tzh-val, aki egy sörrel a kezében várta Krystát, majd nyomás a Muzslára.

Muzsla
Valahogy nem kívántam már emelkedõt. Azért fel mégis jobb, mint le, de rájöttem, hogy el vagyok éhezve, ezért szép komótosan leültem és bevágtam egy Kinder bueno-t. :) Sokan elhaladtak ekkor mellettem, egy aranyos kis vizsla jól meg is szagolta, jó-e amit eszek. Gondoltam, jelezni kellett volna Zolinak, hogy menjen csak felfelé, de megint olyan hamar eltûnt, hogy erre nem volt lehetõségem. Miután ettem és épp vettem vissza a zsákot, Zoli tûnt fel, visszasétált, hogy megnézze, merre vagyok már. Aztán elindultunk fel. Rendkívül fontos tapasztalatokat osztottunk meg egymással, õ egy különleges légzéstechnikát, amit emelkedõn felfelé érdemes alkalmazni, én pedig a túrákon való éneklés fontosságát és örömét. :) Ahogy a péntek este megismert fiú és még sokan mások mesélték, valóban sunyi hegy ez a Muzsla, mondjuk szép nagyon, az utat övezõ fenyves rendkívül meghitté tette az ösvényt. Körülbelül 5 bucka van elõtte és mikor már nem hiszed, hogy valaha felérsz, na ott a teteje. :) Tudtam, onnan már jóformán csak le, de éheztem, meg szomjaztam. Zolinak csalogatnia kellett, hogy menjek, de ez könnyû volt neki, mert nála volt már szinte minden innivaló.
Aztán csak megpillantottuk a csúcskövet, s jött az ellenõrzõpont.

Szurdokpüspöki
Muzsláról lefelé nem élveztem az utat. Poros volt, csúszott, fúj. :) Mondjuk vidámmá tette a haladást, hogy mindenki szenvedett körülöttünk, a lelki egyensúlyok itt igen felborultak. Néhány fiúval folyamatosan elõzgettük egymást, mindenki máshol állt meg kilazítani beállt izmait. Még egy utolsó halálos pordózis. :) Még egy utolsó gyönyörû kilátás, a tavasz-nyár(?) illata, a nap meleg sugarai… Jó érzés volt, na, nem tudom jól leírni. :) Balról egy zöldellõ hegyoldal tûnt fel, olyan volt, mintha mindjárt belesétálnánk. Még estem egy hatalmasat. Az elõzõnél reflexbõl ment a felállás, itt is megpróbáltam, de nem sikerült, visszaestem ugyanoda, nagy röhögés közepette. :) Segítettek felállni. Még egy kicsit fel, na innen már szintben, ki az erdõbõl, Szurdokpüspöki, látszik a templomtorony, majd balról integet valaki, hogy arra van a jelzés. Szomjasak vagyunk, ott van a vízcsap, de nem akarunk már megállni, örömittasan menetelünk az iskola felé. Valami gyõzelmi nótát is dúdolgattam, mert jó volt. :)
Benn a célban beálltam egy sorba, az már késõbb tudatosult bennem, hogy a számítógépnél ülõ lányoknak kell odaadni az itinert. Aztán már nyomtatták is ki az oklevelet, megkaptuk a díjazást. Nagy gratula egymásnak, k* kemények voltunk, ez már teljesen biztos. :)

Közben folyamatosan jönnek más érkezõk, gratula a TTB-seknek is, Zoli egy régi barátjával folytat eszmecserét, én szerzek lángost.
Ezds-nek ezer hála és köszönet, hogy hazarapítettek minket Veszprémbe, nagyon kellemes volt az utazás, megtudtuk, hogy létezik Apc nevû település, s még alhattunk is. Meg sokat nevettünk. :)

Köszönet a rendezõknek ezért a gyönyörû, remekül megszervezett túráért.
Köszönet annak a körülbelül 20 túrázónak, akivel út közben többször is találkoztunk, nagyjából együtt haladtunk, s néhány szóval bíztattuk egymást a zord lefeléken, vagy az embert próbáló emelkedõkön.
Köszönet Zolinak a társaságért és a közös élményekért.
Életem egyik legvidámabb túrája volt. :)