Szent László 33
Immár 5. alkalommal jöttem erre a túrára és csakúgy mint az elõzõ években ezúttal is vonattal.
Jó páran leszálltunk Taron, az rajthelyen kisebb tömeg. Szeretem a pásztóiak által szervezett túrákat, a hangulat családias,a pontõrök kedvesek, a szervezés tökéletes.
Váltok pár szót az ismerõsökkel (vannak szép számmal), aztán megjön a túratársam Attila és nekiindulunk.
Picit szemerkél az esõ, de eláll, legalábbis most még.
Pár perc és a Sztúpához érkezünk, az elsõ ellenõrzõ pontra. Pecsételés, irány Szentkút.Kezdetben kicsit saras az út, majd lassan havassá válik.Mégiscsak téli túrán lennénk. A hókásában kicsit nehéz haladni, folyton csúszkál az ember, de haladunk rendületlenül. Remete-barlangnál pecsét, majd felkapaszkodunk a tetõre és leereszkedünk a Szent László hasadásig. Itt már megmaradt a hó és érezhetõen hidegebb van a völgyben. A forrást elhagyva a Szálláska-völgyön haladunk, az olvadásnak köszönhetõen emelkedõknél "Árral szemben", lejtmenetben "Utánunk a vízözön" :)
Sámsonházán egy buszváróban van a pont, nagyon finom mézeskalácsot kapunk a pecsét mellé. Rövid mûutas szakasz után egy dombon átkelve megérkezünk Nagybárkányba. Itt a rövid táv vége. Gratulálok külön és is minden teljesítõnek.
A hatalmas Esõisten úgy döntött, hogy a hosszú táv indulói még nem "szenvedtek" eleget és némi esõvel is hozzájárul a teljesítménytúra nehézségeihez. Semmi gond : esõkabát elõ és irány a Tepke. Nah ez nagyon nem esett jól, de el nem tántorított volna semmi pénzért.
A Garábi-nyeregnél meglepetés pont teával. Hmm finom és jól is esik. Nemcsak a tea, az esõ is. :)
A Tepkénél Kelemen Laci dacol az esõvel.Pecsét és az utolsó szûk 8 km jön, immáron lejtmenetben. A magasság csökkenésével a hó lassanként eltûnik, átadja helyét a gigantikus sártengernek. Azonban ez sem szegi kedvünket és Pásztóra beérve az egekbe szökik minden víztócsa értéke : letisztítandó a bakancsokra tapadt sár. A célban a megszokott személyzet, pár pillanat és egy garatuláció kíséretében átvesszük a jól megérdemelt emléklapot és kitûzõt. Azt hiszem ma mindenki becsülettel megküzdött érte.
A nagyon finom ennivaló elfogyasztása után pedig irány a buszmegálló és az utazás haza.
Gratulálok minden teljesítõnek, a szervezõknek pedig köszönet a kiváló rendezésért.
Remélem jövõre ugyanitt!
-Gabes- |