Rockenbauer 70
A túrát megelõzõ csötörtökön egész éjjel esett. Pénteken csepergett, aztán elállt. Utána nem esett. Szombaton délelõtt esett, az ég ezt befejezõen is vészjóslóan borult maradt.
Ezért volt az, hogy Petamival az idõjárásra vonatkozóan kissé vegyes érzelmekkel vonatoztunk Rádiháza felé. 3/4 4 körül értünk a 70 km-es táv rajtjába, ahol néhány kedves ismerõsünk, akik 130 km-en indultak, épp ebédszünetet tartottak. Beneveztünk a túrára, ahol a 2-es és a 3-as rajtszámot kaptuk. (délután 2tõl 5ig lehetett nevezni) Utóbb kiderült, összesen 3fõ indult csak 70 km-en.
Indulásunkat követõen megdördült egy párszor az ég, így felvetõdött bennem a gondolat: Lehet, hogy megázunk... Szerencsénkre azonban csak csöpögött kicsit az esõ, aztán elállt. Vidáman haladtunk, és külön örültünk az ellenõrzõpontoknak, amik a túra ezen szakaszában bóják voltak 2 db filctollal. Gyors irka-firka az igazolólapra, s indulás tova.
Nincsen Rocki elkavarás nélkül, még akkor sem, ha nemrég újították fel a jelzéseket, így, még a 4. ellenõrzõpontig összeszedtünk körülbelül 1,5-2 km pluszt, de sebaj! :)
Torhai forrás után duónkhoz csatlakozott két másik teljesítõ (130 km), így négyesben folytattuk utunkat. Több szem többet lát, jól is jött ki ez így, mert Lispeszentadorján után ránk sötétedett. A mi lámpáink természetesen a táska legalján pihentek, így Bázakerettéig utitársaink fényein "élõsködtünk", persze megköszöntük a segítséget.
Az ellenõrzõponton (a rajt óta az elsõ, ahol emberek voltak bélyegzõvel) azért elõkapartuk fénygeneráló eszközeinket. Ittunk, ettünk, frissítettünk, aztán fél óra után indultunk tovább.
Mûúton mentünk lefelé egy elágazásig, majd onnan is mûút vitt tovább erdõszélen. Sötét volt már, de világítottak a csillagok, így láttuk, milyen vastag ködfelhõ ereszkedett a tájra. A budafai arborétumnál bementünk az erdõbe. Megállapítottuk, hogy nagyon sokféle sár létezik:
1. normál sár, ami csak összekoszolja az embert
2. alattomos sár, ami úgy néz ki, mintha stabil lenne, de ha rálép az ember, bokáig süllyed benne
3. ragadós sár, ami ráragad a cipõk talpára és a lábra, hosszúnadrág esetén a nadrágra, s plusz kilókat képez
4. csúszós sár, amire, ha rálépsz, elesel
5. stabil sár, amire rá tudsz lépni úgy, hogy nem ér meglepetés
Ezek a fõbb fajok, persze vannak alfajok is, de hosszú lenne mindet felsorolni. Az erdõben egy-két jelentõségteljes emelkedõ után megpillantottuk a kedves kis piros-fehér bóját. Lekezeltük az igazolólapokat. Itt csak ketten voltunk (130as társaink elmentek), mégsem tévedtünk el és ebben Petaminak is nagy szerepe volt, sokszor õ vette észre, merre megy a helyes út. Hosszú lefele menet és majdnemelesés után kiértünk az erdõbõl. Sûrû volt a köd, alig lehetett látni valamit. Még fénykardozni is lehetett. :)
Ott álltunk a kisvasút végállomás mellett, a nagy köd miatt azonban így is alig láttuk. Aztán jött a mûút, ami bevitt Kistolmácsra. Tudtam, hogy jobbkéz felõl, lent az út mellett lesz egy forrás, bár a köd miatt nem lehetett látni, de emlékeztem kábé merre volt, így megtaláltuk és feltöltöttük palackjainkat. Ez már nagyon kellett. Hallottuk, valahol nagy hangerõvel dübörögtetik a zenét, pedig már fél éjfél fele járt az idõ. Hamarosan ott voltunk Tó büfé ellenõrzõpontnál, bélyegeztettünk, aztán meg hamar le is léptünk, mert furcsa részeg figurák is voltak ott, akik mindenféle érdekes dolgokat kérdeztek tõlünk. (például: Fura részeg figura:"És ti most térkép alapján tájékozódtok? Hikkk!" )
Kistolmács és Valkonya között majdnem 10 km az út, de hamar ott voltunk, átbeszéltük az egész utat. Kétszer (ha jól emlékszem) majdnem elmentünk rossz irányba, de szerencsénkre Kistolmács után megint összeálltunk régi társainkkal és õk mindig utánunk kiabáltak. Fél 2 körül értünk az ellenõrzõpontra. Itt tartottuk utolsó hosszú pihenõnket. Pótoltuk az elhasznált energiamennyiséget. Indulás elõtt szertartásszerûen végigfeküdtem a padon és felvettem a Sancimanó féle lábszellõztetõ-alakzatot. 2kor indultunk el, hogy 8,2 km-t bolyonghassunk a Valkonya utáni erdõkben és megmászhassuk a hét dombot (nekünk volt 8 is... :D ).
Eleinte nem volt gond, bár tudtam, nem lesz ilyen egyszerû, ez a rész mindig tartogat meglepetéseket, sötétben meg duplán izgalmas. Egy kis pados erdei pihenõhelynél nem találtuk a továbbvezetõ jelet, körbe-körbe kóvályogtunk. 130as társaink már nem voltak velünk, de Valkonyára valamivel utánunk érkezett egy úr. Õ a 130as távon volt, de igen rutinosnak nézett ki, így Petami javaslatára bevártuk. Ez volt az egyetlen lehetõség. És milyen jól tettük! (meg jól be is paráztam a söté miatt... majdnem belesétáltam a feketéllõ erdei tóba-még szerencse, hogy rájöttem, nádas tó mellett szokott lenni... meg az árnyékok is ijesztõek voltak, mindig az az érzésem volt, mintha valami ki akarna ugorni a bokorból...) Neki sokkal jobb lámpája volt, mint nekünk és simán felfedezte a gát túloldalán kezdõdõ erdõ egyik szélsõ fáján a jelet (itt azért már nem volt akkora a köd, mint Kistolmácson). Így megvolt az út. Csatlakoztunk az úrhoz. Többször járt már itt, ismerte az utat 90%-os pontossággal. Dombra fel a 2-es és 4-es típusú sár ötvözetén, aztán le és ezt még sokszor megismételtük. Végül 3 óra után keveredtünk ki a rengetegbõl. Mûút ellenõrzõpontnál is voltak emberek. Kaptunk vizet. Aztán rájöttünk, hogy 17 km van még hátra és már csak 4 óra szintidõnk van. El is siettünk. Itt már világosodott. Erdõn és tarvágáson keresztül igyekeztünk Homokkomárom felé. A nehezén már túl voltunk. Aggódtam, hogy legyenek bezárva a kutyák, mert volt olyan év, hogy apukámnak meg kellett küzdenie velük, hogy beengedjék Homokkomáromba. Szerencsére be voltak zárva, de cserébe jó alaposan megugattak minket. Közben utolért minket a 130as úr a mûúton (megálltunk zoknicserére). Eszmecserét folytattunk a "Kinizsi típusú járásról". :) A mûút kemény, ott mi is körülbelül olyan stílusban meneteltünk.
Siettünk Zsigárd házhoz. Emlékeim szerint ott mindig bója volt, meg zsírkréta, de most nem. Egy házba kellett bemenni, s kaptunk finom teát. Nagyon jólesett. Hálánkat fejeztük ki a jószívû pontõrnek. Aztán tova. innen még egy hetes, ebbõl 5 km a mûúton, de legalább tudjuk, ez már a célegyenes. Még egy utolsó sokk a sajgó talpaknak, a célba fél 9kor értünk be. Még volt fél óránk a szintidõbõl, büszkék voltunk magunkra.
Sok élménnyel lettem gazdagabb, nagyon tetszett a túra. Mindenkinek köszönöm a társaságot, akivel a túrán együtt mentem, vagy valamilyen úton-módon találkoztam! |
