Túrabeszámolók


Pinceszer/Vincézés - Pincézés

JakabTúra éve: 20102010.01.23 21:47:24
Székesfehérvárhoz közeli helyen a legjobb túrázni. Nem kell sokat utazni, a Vértes pedig szebb mint gondoltam.
Macival indultunk reggel, és örömünkre már a rajtnál sok ismerõssel találkoztunk. Vándorcsillaggal váltottunk néhány szót a hidegrõl, aztán Tatainak, és Balázsnak örülhettünk. A nevezés gyorsan ment, és már indultunk is a Csókakõi vár felé.
Már nagyon sokszor láttuk, de én még például hóban nem voltam fönt. Most részem volt ebben is, eléggé csúszott a sok falépcsõ, és szépen le is lassultak a túrázók.
A vár legfelsõ "emeletén" volt a pont, de egy finom müzliért érdemes volt felmászni. No meg a kilátás sem volt kutya. :-)
Lefele már nem volt olyan vidám, sokan visszakerültek a rendes úton, mi Macival a nehezebb csúszósabb lépcsõsort választottuk.
Még mindig fölfele haladtunk, néhány ismerõs mindig akadt, akivel szót lehetett váltani, no persze csakis idõjárásról, és sportról. Túrákról szó sem esett. :-)
A következõ etap a hegy tetõn volt, itt már elkezdtünk picit kocogni. Elég sok futó elhaladt mellettünk, mint késõbb megtudtuk oroszlányi triatlonisták tartották itt edzésüket.
Az erdõ nagyon szép volt, minden hófehér, a fák és a táj gyönyörûek. Igaz, a reggeli Hírlap napsütést ígért, de sajnos ez csak délutánra érkezett meg.
Picit ködös és jó friss volt az idõ, a lábam és az izmaim nem is szerették a futást, így hamarosan gyalogtempóra váltottunk. Egyébként is nehézkesen ment a hóban, minden elismerésem annak, aki végigfutotta.
Az út egy darabig a tetõn haladt, aztán a zöld keresztet követve egy lejtõs szurdokon mentünk végig, ami bevitt minket Csákberénybe.
Nagyon helyes kis falu, szép kis házakkal az erdõ alatt.
Végigkocogtunk a falun, az aszfalton jóval könnyebben ment, és a helyi kocsmában meg is találtuk az ellenõrzõpontot. Ittunk egyet, megkaptuk a csokijárandóságunkat, és gyorsan távoztunk, mert a kocsmában lévõ füst nagyon nagy volt.
Kimenekültünk belõle.
Ismét emelkedett az út, hamar elhagytuk a falut, és bementünk az erdõbe. Itt valahogy elmaradtak a túrázók, Maci felviharzott a hegyen, én nehézkesen baktattam fölfele. De a téli erdõ nagyon kellemes látvány, elnyomta a vizes cipõ érzését, és hegynek nem lehetett fázni sem.
Folyt rólam a víz, mire felértem.
Itt találkoztunk a rövid távosokkal, egyre több lett a túrázó körülöttünk. Végig erdõben vezetett az út, picit lejtett, lehetett kocogni, aztán felértünk a tetõre, és a Vértes peremén immár szalagozott úron folytattuk az utat.
Kilátás remek volt, az útvonal vezetés pedig nagyon kalandos.
Szikláról lemászás következett, csúszós volt ugyan, de nem okozott problémát. Picit ugyan gondoltam a tériszonyomra, de aztán el is felejtettem.
A lemászás után természetesen fölmászás következett egy másik tetõre, annak is a peremére. Kellemes talaj volt, sziklás, füves, havas, kilátás remek, és fenyõfák körben. Kis ösvényen mentünk, nagyon kedvelem az ilyenfajta útvonalat.
Aztán szépen leértünk a szõlõk közé, ismét Csákberény határában voltunk.
Itt is találkoztunk ismerõsökkel, és az aszfaltos úton mentünk tovább Csókakõ irányába.
Elég jeges volt, nem is lehetett futkározni rajta, de nem is kívántam. Elértük a pontot, ami egy pincénél volt, meleg teát, házi sajtot kínáltak, nagyon kedvesek voltak a pontõrök. Ezt ki is emelném, mint extra kellemes szolgáltatást.
Bort is lehetett kóstolni, sajnos ebbõl kimaradtam, így jár aki kocsival érkezik.
Már csak egy-két km volt hátra, és beértünk Csókakõre, aztán hamarosan a célba is.
Nagyon helyes kis ajándékot kaptunk, kis köcsögöt, rajta a Vincézés-pincézés felirattal.
A szervezõk ügyesek voltak, és a végén az ellátás is kifogástalan. Zsíros kenyér, tea, bor, alma, ki mit akart.
Jó kis túra volt, kellemes útvonalvezetés, szép havas erdõ, jó szervezés.
Gratulálok a Kalandozók klubjának.