Tatabánya 30
Reggel pont 7 órára már a rajthelyen voltunk fehérvári túratársammal Macival, és örömmel üdvözöltük Ernõt, Fridlich Lacit és még sok más ismerõst a túrázók között. Mi több a futók között.
Mert ez a túra nemcsak túráról, futásról is szól, hisz a leggyorsabb résztvevõnek kupa jár.
Idén minden bizonnyal Lacié lett a 30 km-ért járó trófea, hisz nem embernek való idõt: 2.51-et futott… no és Ernõ is alig maradt el.
Szóval a túra.
Én beneveztem a 30-ra, még nem nagyon kellett sorban állni, de már látható volt, hogy az amúgy is népszerû túrára a szép idõ miatt sokan fognak jönni.
Barnabás barátomat otthagytam, mert õ a 20 km-t választotta távnak.
Csípõs volt a reggel, a kesztyû már kötelezõ darabnak számít nálam. Még az elsõ ellenõrzõpont – Csákányospuszta – elõtt utolértem Németh Ibit, akivel aztán egészen jó darabon együtt mentünk.
Jó formában voltam, elég jó tempót mentünk, néha egy-egy ismerõssel beszédbe elegyedtünk, meg-megkiabáltunk egy-egy futót, pl. B. Ferit, és jókedvûen gyalogoltunk.
Élveztem ahogy kisütött a nap, szép idõ volt. Az erdõ gyönyörû õszi színekben pompázott, és a talaj remek volt a túrához.
A Mária-árok romantikája után a Körtvélyespusztai erdei temetõ mellett mentünk el, azt elhagyva kis kápolna, és a puszta házai következtek.
Még pár éve olvastam egy könyvet, Polcz Alaine: Asszony a fronton címû mûvét, ami önéletrajzi könyv, és ebben leírja az itt Körtvélyespusztán történteket, mivel 45-ben ezen a környéken volt a frontvonal. Egy sóhajtással emlékeztem a temetõben nyugvókra, és fõleg a nemrég elhunyt írónõre.
Új-Osztásnál kétfelé ágazott az út, a 20 km jobbra, a 30 balra tartott. Megjegyzem, rendkívül jól kitáblázták az útvonalat, el sem lehetett téveszteni.
Hamarosan a Vértesi Barangolásokról már ismert útra értünk, egy erdei völgyben bekocogtunk Vérteskozmára, onnan pedig lekocogtunk Várgesztesre.
Számomra jól ismert, szép környék.
A Várgesztesi kocsma elõtti pontnál biztatást kaptam útravalónak, Ibolyát elhagyva futottam még egy jót, aztán felkapaszkodtam a hegyre, elhaladva sziklamászók mellett.
Egészen Szarvas-kútig tudtam még kocogni, remek volt egyedül lenni az erdõben, a jó jelzések miatt nem kellett félnem attól, hogy eltévedek. Mátyás kútig erdei út, onnan Szarvas-kútig aszfalt következett.
A sok kirándulótól alig vettem észre, hogy itt ülnek a pontõrök, akik a bélyegzés mellett csokit is osztogattak.
No, itt már csak egy dombon kellett felmennem, és elértem a Vitány-vár elágazáshoz.
Itt bevártam Macit, aki a 20-as táv teljesítése után visszajött ide hogy megcsináljuk még a „Vár a Vitány-vár” c. túrát is.
Fent a várban megkaptuk az okleveleket, szép kitûzõket, és komótosan visszaballagtunk a célba.
Remek túra volt, szép idõben, de valahogy nekem a végén a sorbaállás miatt – és egy-két nem intelligens túrázó beszólása miatt – elment picit a kedvem.
A teát már nem is kértem, igaz nem is kínált senki.
|
