Túrabeszámolók


BEAC Maxi / Turista Kékszalag

PSPTúra éve: 20082008.09.08 23:30:11
Az "Éjszakai 50-es" Teljesítménytúra (2008.09.06-07.)

táv (2D vetületi hossz): 45,385 km (forrás mindegyik adatnál: Garmin GPSmap 60 CSx)
szint: 1429 m
menetidõ: 11:04 (naggyoooon lassúúúúú)

Jelvény, Google Earth file, szintábra: http://papics.eu/2008Ejszakai50es.html

A túra elõtti pénteken volt az elsõ esti floorball edzésem, majd szombaton déltájban következett a szezon elsõ tétmeccse (8-4-re gyõztünk a paksiak ellen, és meglõttem az elsõ gólomat is), így nem állíthatom, hogy optimális erõnléttel, kipihenten indultam volna neki a távnak, de hát mit nekem 50 kilométer az éjszaka kellõs közepén :-) Erre a marhaságra még Tomit is sikerült rábeszélnem, így nem egyedül kellett nekivágnom a távnak. Ha õ nincs lefixálva, akkor már szombat délután elterülök az ágyamon és valószínûleg másnapig fel sem kelek...

Így viszont már 21:00-kor nekivágtunk. Itiner címén egy nem túl bõbeszédû lapot kaptunk, de a követendõ turistajelzés, valamint az ellenõrzõpontok rendben fel voltak tüntetve, így úgy érzem, hogy az erre irányuló kritika (amit sokfelé olvastam a túra után) nem igazán jogos. Az elsõ kilométerek az Országos Kék mentén mindkettõnknek ismerõsek voltak, és itt még volt egy kis erõnk beszélgetni is. Sikáros környékén a rétek tele voltak õszi kikericcsel, ez Tomit ugyan nem hatotta meg túlságosan, de nekem tetszett. A városoktól távoli csillagos égbolt meg még annál inkább. A hatalmas tarvágás meg annál kevésbé... Innen a kék terelését követtük, melyen a piros háromszög elég meredek volt, de csak legyûrtük. Mivel szombaton és utána vasárnap is melegrekordok dõltek, éjszaka sem volt hideg, sõt, egy szál pólóban folyt rólunk a víz. Dobogókõ felé közeledve szerencsére feltámadt a szél, ami kicsit csillapította vízvesztésünk ütemét.

23:18-kor értük el a csúcsot, pontosabban már az az alatt található múzeumot. Itt volt víz, meg lilahagymás zsíros kenyér, ami nagyon finom volt. Itt meghallgattuk, hogy micsoda "kispistázások" vannak a BEAC Maxin (is), mi meg továbbra sem értettük, miért jó ez valakinek... No mindegy, a mi lelkiismeretünk tiszta. Innen lefelé a sárga sávot követtük. Sajnos a fejlámpáink nem csak a kisebb bogarakat, de a lódarazsakat is vonzották, így miután egy nekem repült és a földre pattant, ki kellett oltanom az életét... Ezen a szakaszon egyébként is több volt a bogár a kelleténél, így voltak részek, ahol négy ember csak egy lámpát használt a kis (és nagy) dögök elkerülése érdekében. A sárgát kétszer is elvétettük, de amint észrevettük a GPS-en, mentünk is vissza.

01:30-kor értük el a Lajosforrás elõtti pontot, ahol egy 20 perces pihenést tartottunk. Volt ott minden; víz, tea, süti-kavalkád - nekem a meggyes jött be a legjobban, ettem is vagy hármat! A saját szendvicsemet viszont valami kínszenvedés volt benyomni, annyira nem kívántam. Ez után már csak müzliszeletet tudtam enni (meg Isostart inni). Az éjszaka másik érdekessége az volt, hogy folyton hallottuk a távoli diszkók basszusának dübörgését... Szóval azért érzõdött, hogy nem vagyunk valami messze a "civilizációtól". Innen figyelni kellett a jelzésekre (azaz a GPS-re), mert a P négyszög, P+, Z+ és Z négyszög kombináción kellett lejutni (a kezdeti emelkedõ után elég meredek lejtõ következett, amit eme kései órán nem toleráltunk túlzottan jó kedéllyel) a Csikóváraljai turistaház pontjához.

A pontnál "Pilis50" jelzett rendületlenül lámpájával, hogy ne vágjunk át a mezõn, hanem az út ívét kövessük a pontig. Így is tettünk és 02:53-kor meg is érkeztünk. Az itt kapott csokit egyszerûen már nem bírtam megenni, inkább csak a saját Isostaromat ittam rendületlenül. Innen pedig beton következett egészen addig, míg a Csobánka tábla után nem sokkal elkezdtünk felkapaszkodni a P- jelzésen a hegyoldalba. Itt rólam ömlött a víz, Tomi meg kicsit lemaradt, de azért felküzdöttük magunkat a legmagasabb pontra.

Így értük el a Kevély-nyereg sátrazó pontõreit 04:09-kor. Korábbi ígéretemhez híven itt megtanítottam Tominak egy újabb csillagképet, ami a Sikáros elõtt megmutatott Cassiopeia után most az Orion volt. Innen aztán döngettünk lefelé - na jó, inkább botladoztunk. Mozgásomon erõteljesen érzõdött az alváshiány. Lassan kezdtem úgy érezni, mintha nem is csak a 30. kilométer környékén, de valahol 70-nél járnék... Ilyen szenvedõs 50-esem nem volt még. Szerencsére a lejtõnek hamar vége lett, és szintben haladhattunk. A Bécsi út elérése elõtt már csak egy kisebb huplit kellett legyûrni (ami nappal sokkal szebb, emlékszem), majd onnan ledöcögni, és mire ezzel megvoltunk, elkezdett pirkadni. Az úttal párhuzamos homokos földúton feleslegessé váltak fejlámpáink, majd nekiindultunk az utolsó nagy és hosszú emelkedõnek. Ez az elõbb leírtaknak megfelelõen nagy volt, és hosszú. Találkoztunk egy kis csapattal, akik az Éjszakai 30-ason indultak, de konzekvensen levágták a kék itteni kanyargását - mi nem tettünk így, ezért miénk az "eternal glory". Elérve a Csúcs-hegy oldalában futó Guckler Károly utat, megpillantottuk a város szennye felett sápadt sárgán kelõ napkorongot. Innen már csak egy kicsit kellet menni, és elértük a következõ pontot.

06:46 volt tehát, amikor Tomi lerogyott a Virágos-nyeregben. Szerencsére itt is volt palackozott víz, így utántölthettük igencsak kimerült készleteinket. Tomi hajthatatlan volt, így pihentünk egy kicsit. Ha pár perccel is tovább maradtunk volna, ledõlök, és alszom... De nem így lett, mert menni kell, ezért voltunk ott. A pontõrök megmutatták, hogy innen a narancssárga szalagokat kell követnünk a vitorlázó repülõtér felé (mellett), és nem kell felmenni a HHH-ra. Azt is megtudtuk, hogy a cél kicsit máshol van, mint régen, de a térkép és a GPS összepárosításával bebiztosítottuk magunkat a szalagok esetleges elvesztése esetére is. Biztos ami ziher alapon. Innen tehát követtük a narancssárga csíkokat, kikerültük a lódarázsfészkeket, és a követést sikerült egészen a célig folytatnunk - azaz nem volt szükség a GPS-re.

08:04-kor értünk az ovihoz, ahol a pontõr éppen akkor hozta a friss üst levest. Álmosak voltunk, így nem kértünk semmit, csak az oklevelet és a kitûzõt, majd az MTSZ pontszámításról folytatott rövid eszmecsere után mentünk is a villamoshoz. Nem 100% emberbarát illatom miatt nem ültem le, így kellemes perceket okoztam az utazóközönségnek azzal, hogy néha-néha álló helyzetben elaludtam... Szerencsére sikerült épségben hazatömegközlekedni, és egy gyors banánkarikákkal dúsított csokis gabonapehely (no meg fürdés) után bedõlni az ágyba. Ebédelni meg vacsorázni ugyan felkeltem, de ezeket leszámítva hétfõn 10 óráig aludtam :-) Jó volt, de legközelebb edzés és meccs után nem megyek éjszaka teljesítménytúrázni...