Túrabeszámolók


Szurdok / Útvonalkövető

JakabTúra éve: 20082008.07.03 16:00:31
A hajnali fél ötös keléssel indul minden rossz. Magamhoztérés, összecuccolás, fürdõ-wc projekt, aztán le a lépcsõn, várnak a srácok. Le a lépcsõn. Nem is egyszerû, roppannak a térdek rendesen. No, nem is tudom mire vállalkozom.

A srácokkal némi jégakku csere, meg hûtõtáska pakolás, aztán irány Pomáz. A srácok név szerint Maci és Tamás, már este terveket szõttek a logisztika kialakításához. Persze ezen azért történt némi hirtelen jött ötlettõl való változtatás.

1. túra.

Pomázon a buszmegállóban letettük a kocsit, és várakozóálláspontra helyezkedtünk. Jött a busz, felfértünk, és Dobogókõig meg sem álltunk. Szurdok túra indul, nevezés gyorsan megy, poharakat osztanak - én nem kérem, mert tavaly is útban volt - és már indulunk is az elsõ etaphoz. Valamilyen kilátó, néhány kattintás a fotómasinálval, pontõr egy szál se, megyünk tovább.

A kisdolgát mindenki elvégzi útközben, nekik könnyebb helyet találni, én vacilálok a gazos meg a gazos között. Nagy lejtõ, kissé köves talaj, tavalyról már jól ismert útvonal. Maci a 42 km-nek vág neki, mi Tamással a 25-re vállalkozunk.

Hamarosan leérünk a Lukács árokba, pontõrrel még nem találkozunk, de lám, mi is ráérünk, mert itt libasorban tudunk csak lassacskán haladni. Csúszik is, sáros is, és van sok kezdõ úgy látjuk.

Mecsekbõl és túrákról jól ismert masszõr barátunk is itt van, nõi személyek kezét fogva kivételesen lassan halad. Meg is kiabáljuk, de galád mosoly a válasz.

Mi elég ügyesen és gyakorlottan haladunk, csúszkálunk, mászunk a sziklákon és a patakmederben. Azért a jobb lábammal sikerült jól elmerülnöm bokáig. De sebaj, majd a nap megszárítja. Leérünk az árok aljára, fordulunk vissza a Rám-szakadékba. Tamást faggatjuk, hogy tetszik neki a túra, mert mi ugye sztároltuk, hogy nagyon szép. Õ egykedvûen hümmög, tetszik.

A Rám-szakadék elején találtunk végre pontõröket is, meg forrást, szörpikkel kirakva. Iszunk, megyünk. A létrán mászva lefotóznak, a tavalyihoz hasonlóan most is sötét lesz a kép. Van miért visszajönni jövõre. :-)

Végigmászunk, itt már elég gyorsan tudunk haladni, nincsenek elõttünk sokan. Persze a Rám-szakadék vége még nem a végét jelenti, most egy jó kis kaptató következik a Rám-hegy tetejére. Ott is pontõrök, karamella osztás, tájképben gyönyörködés. Meg fotók. Szép a kilátás.

Itt találkozunk - ismét, a tavalyi túrához hasonlóan - Lacival, aki velünk együtt Fehérvári illetõségû. Tamást kivéve, aki Kaposvárról nyomja. :-) Már látom és emlékszem, pocsék terep következik, tüskés-gazos, csalános, és persze hegynek fel.

A Dobogókõre felmászni nem könnyû feladat, fõleg ilyen melegben. Azért nekiindulunk, mondjuk a hegy csak nekem nem a zsánerem, a srácok mennek bõszen. Néha hátranéznek, és megvárnak.

A Türring-sziklák elõtt tériszonyt elûzendõ még kézfogásos segítséget is kapok. Ez egy gyönyörû rész, Hegedûs Robi emlékével átitatva. Mi is megemlékezünk róla egy-két szóban.

A következõ állomáshelyen csokit kapunk, befaljuk, hogy legyen erõnk a hegy tetejére felérni. Meg egy picit meg is éheztünk már. A hegytetõn beülünk egy bisztróba, hideg kólát vedelünk, és indulunk tovább. Maci maga mellett tartja Lacit, mondván nincs kedve a túra utolsó szakaszán egyedül menni, így mégiscsak jobb lesz. (No persze végül egyedül ér be, mert a tempóját ugyan ki bírja?)

Most lejtõnek indulunk, végig erdõben megyünk átalában, így nem zavar minket a meleg olyan nagyon. Szép rész következik megint, hosszú alattomos és köves emelkedõ, fel a Vaskapu sziklához. Néhány fotón megörökítjük magunkat, aztán lecsúszkálunk a meredek lejtõn.

Egy forásnál újabb pecsétet kapunk, iszunk, és picit napos rét átvágása után beérünk a Szurdokba. Végig fahídakon vezet az út a patak felett, ez már nem nehéz szakasz, és hamarosan vége is a 25 km-nek. A Szurdok alján etetõpont, Maci hamar továbbmegy, mi meg Tamással pihenünk, és eszünk. És én még eszek, még egy kenõmájas kenyeret hagymával, meg mégegyet uborkával, meg egyet paradicsommal.

Aztán befejezem, és megtudjuk hol a buszmegálló, s mivel pár perc van a busz indulásig, Tamással futva tesszük meg az utat a 800 méterre lévõ megállóba.

Sajna, lekéstük mégis. Egy szimpla órácskát ücsörgünk a járdaszigeten. Kullancsokat sepregetünk le magunkról, aztán bebuszozunk Pozmázra. Én alig hallom amit Tamás mond, majdnem elalszom a melegben. Beérünk az autónkhoz, benzinkútnál láb és egyebek megmosása, átöltözés, és elindulunk Maci célbaérkezésének helyét megkeresni.

Néhány kör az ismerd meg Pomáz mozgalomban, aztán megtaláljuk a célhelyet, leparkoljuk az autót, és várunk. Közben befut Ernõ, meg még néhány ismerõs, picit beszélgetünk, és picit Maci elé indulunk.

Atis érkezik, de míg szóvaltartjuk, Maci is megjön.
Oklevél, kitûzõ, aztán mosdás, logisztikai megbeszélés, és indulás a 2. túrára Tápiószelére.
Folyt.köv. a Szusóbuha kupa második túrájánál, a Sóútnál.