Hogy is ünnepelhetnénk március 15-ét, ha nem túrával.....
Maci és én, 8 körül érkeztünk Vonyarcvashegyre. Hamarosan érkezett a Kaposvári csapat Vajdaúr és Tamás képviseletében.
Aztán megkezdõdött a sorbanállás...
Több mint 40 percet álltunk sorban a tanári szervezés nem volt maradéktalan. Vagy inkább azt mondanám: pocsék volt.
Végre megkaptuk a lapunkat, mi hárman 40 km-re, Gábor 25-re nevezett. No persze nem bébitáv, hiszen futva tette meg. (Ideje: 3 óra lett. Gratula!)
A faluból mindjárt emelkedõnek vezetett az út, be az erdõbe, fel a Berzsenyi kilátóhoz. Itt még jó sokan voltak, egy-két képet ellõttünk, aztán továbbmentünk.
Gyönyörû volt az idõ, rengeteg nyíló virággal, fõleg ibolya volt sok. Következõ pont a Csík Ferencrõl már ismert Büdöskúti pihenõ volt, egy zöld réttel, ahol több túristaút összefutott.
Innen is erdõben haladtunk tovább, hol libasoros ösvényen, hol szélesebb uton. Az ébredõ tavasz jelei mindenütt megmutatkoztak. Fõként amikor a Szép Kilátó felé tartva felértünk egy hegyre. Illetve a srácok felértek, és engem vártak. Bõszen mutogattak egy tábla felé: "Szerelemdomb". Hát ez nagyon tetszett, le is fotóztam.
Aztán a györöki büfésoron a következõ pecsételésnél hideg kólával ünnepeltük a tavaszt.
Ezután jó kis emelkedõ következett, mindannyiunkat megizzasztott. De a panoráma csodás volt, és mindenütt virágoztak a mandulafák.
Az egyik meredek hegyen addig boszantott, hogy a srácok már mérföldnyire vannak tõlem, hogy kiköveteltem magamnak, Maci vigyen a hátán fölfele, az az igazi emberes dolog.
Hát vitt is, de nem volt benne köszönet. Ahogy felugrottam elvesztettem a kólámat. No persze ezt csak késõbb vettem észre.
De kedves olvasó, nehogy azt hidd sokáig vitt ám. Á, egy fenét, csak pár métert. Aztán kereste a kifogásokat. :-)
Gyalogoltunk tovább, sár nem volt sehol, idõnként fenyõtûn mentünk, ami jól esett a lábnak. Elég sokan voltak, fõleg hogy az út nagy része mindkét távnál ugyanaz volt. Bele is kellett húzno, mert Maci diktálta a szokásos "Midenkitmegelõzünk" tempóját.
A Szent-Miklós forrás volt a következõ Ep., egy helyes kis völgy az erdõ mélyén. A vadfokhagymától másnéven "Medvehagymától" tiszta fokhagyma szaga volt az erdõnek.
Csupa zöld levél volt az erdõ alja, és ez nagyon tetszett. Állítólag kiváló salátát meg levest lehet belõle csinálni. Én még nem próbáltam.
A következõ kilátó, mert ugye ez egy kilátó túra volt a Pad-kõi kilátó volt. Ide nem mentünk fel, ha jól emlékszem, nem volt olyan magas.
Aztán még volt egy Jakabfi pihenõ nevû hely, meg Keserûtetõ, ezekrõl nem tudok mit írni. Azt tudom, hogy rengeteg vadles volt, úgy nézett ki mint egy vadlesutca. :-)
A hegyekbõl leértünk a faluba, Vonyarcvashegyre, átmentünk a mûúton, és fel egy csodás kis dombra. Szépséges kilátás Balatonra, szépséges kis kápolna, (Szent Vendelrõl elnevezve) mint egy kis ékszerdoboz. Már régóta nézegettem az útról, de sosem jöttem fel. Most nagyon örültem, hogy a túra itt haladt át. Készült pár fotó, egy ismerõs segítségével mindhárman rajta vagyunk.
Innen aztán vissza az útra, vissza a hegyre, vissza az erdõbe, még egy kilátó hátra volt. Maciék persze elõbb felértek, már fent voltak a kilátó tetején, amikor odaértem. Le is kiabált nekem, ez nem neked való. (Mert ugyebár tériszonyom van)
De felmentem! És ez már a második kilátó, ami azt jelenti, múlik a tériszonyom, illetve inkább azt, hogy keményen küzdök ellene.
A kilátóból fenyõk között sétáltunk le ismét a faluba, aztán be a célba, ahol Vajdaúr éppen szundikálásból ébredezett.
A kitûzõ és oklevél szép, de nem gratuláltak, nem fogtak velem kezet, ez kissé csalódottá tett.
A szervezés nem volt topon, az biztos.
De a táj, a kilátás, az idõjárás, a társaság, és a sárga lepkék, amikkel útközben találkoztunk többször is, kárpótolt minden másért.
Minden olvasót üdvözöl:
Jakab
|
