Túrabeszámolók


túra éve: 2008
SárgaTúra éve: 20082008.05.05 11:18:25
23:35-kör szálltam fel az igencsak kellemes vonatra Újpest állomáson. Mindig szeretek Esztergomba utazni, viszont a városból ezúttal nem sokat láttam. Eredetileg úg terveztem, hogy a vonaton megkajálok és összekészülök, de csak arra tellett, hogy feltettem a kamáslimat. 0:49-kor érkeztünk meg a végállomásra ahol gyorsan neveztünk és rövid hezitálás után megkezdtem a túrát 0:50-es rajtidõvel.

Viszonylag nehéz felszereléssel készültem: Bakancs, kamásli, nadrág, polár, dzseki, hátizsák. 1l ital, 4 szendvics, kb. fél kiló csoki. 1 fejlámpa, 1 kézilámpa és egy mini a térkép/itiner olvasáshoz. Délután Pesten volt egy esõ ami kicsit megijesztett, nem akartam úgy járni mint a Mátrabércen ahol egész nap futó felszerelésben áztam.

A park, a Tesó és az Orbán kápolna utcája után gyorsan felértem a Vörös-kereszthez egy másik túrázó tempójához igazodva. Itt közölték, hogy a rajtpecsétem sajnos lemaradt. Mindegy, visszamenni már nincs értelme, másrészrõl a rajtpecsét nem annyira kardinális dolog, remélem nem valami véreskezû rendezõvel találkozom a célban. A Hegymegen enyhe kavarás, össze-vissza kóboroltak a mezõn a turisták, de végül megtaláltuk a helyes irányt. A túrázó akit követtem közben lehagyott, nem láttam már a lámpáját. Megettem a szendvicset amit a vonaton akartam és lerendeztem egy kis dolgot, hogy közben felzárkózzon rám egy kisebb csoport túrázó. Eszembe jutott hogy még be sem kentem magam -márpedig az fontos a kidörzsölõdések ellen- úgyhogy szerezve egy kis lépéselõnyt félreálltam és megejtettem a dolgot a sötétben. A Barát-kúti erdészháznál kezdtem tüzetesebben tanulmányozni az itinert és figyelni a leírást. A kisebb csoportot közben nagyon lehagytam és teljesen egyedül nyomtam a kilométereket az erdõben az éjszaka közepén. Bár a szalagozás és a jelzések elég jók voltak, úgy gondoltam hogy jó lenne utolérni valakit.

A Cserepes-ároknál azt mondták, hogy 5 perccel elõttem van az a valaki akit eddig követtem, úgyhogy nekiiramodtam a futásnak, de Pilisszentlélekig nem találkoztam senkivel. Ott két kis puli szigorúskodott. Tudtam hogy nem messze többen is járnak elõttem, mert a kutyák igencsak csaholtak a faluban. A Pilis-nyeregbe felfelé menet utolértem egy nagyobb csoportot, ami kicsit megnyugtatott. Így már együtt kerestük a jelzéseket. Egyszer õk kiabáltak vissza engem egy rossz ösvényrõl, egyszer pedig én igazítottam útba a õket egy elágazásnál. Klastrompuszta elõtt is majdnem elkavartam ahogy elbambultam, de szerencsére észbe kaptam és így csak 200 métert kellett visszamennem. 3:57-et mutatott az óra. Frissítettem és tovább léptem. A csoport lemaradt pihenni, így ismét magamra maradtam.

A következõ terep nem volt nehéz, egykedvûen gyalogoltam és ittam a kólámat. Lassan világosodott és az erdõ hangos volt a madárcsicsergéstõl. A Csévi-nyeregi szakaszt jól ismerem a Piros túráról. A lámpák bekerültek a hátizsákba, egy szendvics pedig a hasamba. Egy helyen a téves szalagozásnak köszönhetõen letértem az útról többedmagammal. Szimpatikus csapat volt, valami régi sárga jelzésen kavartunk vissza a hivatalos útvonalra. Vörös-hegy, pecsételés.

Csúnyán széttúrt szakasz, majd Pilisvörösvár következett a Kálváriára kihelyezett ponttal és egy hosszú utcával. A Büfében sokan pihentek, páran most indultak a 20-as vagy 40-es távon, páran most mentek vissza a kihagyott Kálvária ellenõrzõponthoz. Meglátogattam a klotyót, nem gondoltam hogy szükség lesz még a lámpára ma. Lenyomtam 2 deci kólát és indultam.

Nem esett túl jól a járás, mert éreztem hogy megint kezd kidörzsölõdni a lábam. Félre kellett állnom és felraknom a második kenetet - a farmer nem egy jó választás hosszabb túrákhoz. Felbaktattam az Antónia árokban és közben konstatáltam, hogy az eredeti tervhez képest -hogy 10-re érjek Hûvösvölgybe- igencsak le vagyok maradva. Új terv: 10:30. Közben Zsíros-hegyi e.p., levettem a kamáslit mert semmi értelme nem volt. A tegnapi nagy esõzés ellenére sehol sem találkoztam sárral. Sõt, levettem a polárt is.

Néha futva közelítettem meg a Kerek-hegyi feltételes pontot, csokit majszoltam, majd egy magabiztosnak tûnõ párost követve sikeresen benéztem az útvonalat és Solymár üdülõözvezetében találtam magamat velük együtt. Egy nénike kézségesen útbaigazított minket. A pár eltûnt a javasolt útvonalon, én inkább a tájékozódásra szántam pár percet és a térkép alapján lefutottam a benzinkúthoz, ahol ismét megtaláltam a sárga jelzést és az Alsó-Jegenye-völgyet. A forrásnál töltöttem 3 deci vizet, bár nem ivóvíz. Mindegy, remélem megmaradok.

Egy készülõ majális mellett elhaladva felkapaszkodtam a Kálvária hegy oldalán. A Kötõk padjánál 9:11-kor jártam, a Virágos nyeregbe pedig 9:40-re értem. 10:00-kor voltam az Újlaki hegy tetején, ahol nagyon szép volt a kilátás, a lábam viszont több helyen is igencsak fájt és enyhe kimerülés jeleit vettem észre magamon. Pár percet pihentem és lezúgtam a Határ-nyeregbe, majd Hûvösvölgybe. Mivel az összes italom elfogyott a zebránál töltöttem fél liter vizet. Az állomáson pihentem pár percet, amíg megérkeznek a túratársaim az utolsó 18 kilométerre. Közben volt alkalmam levenni a bakancsot és megcsodálni a vízhólyagjaimat. Szerencsére nem volt nálam tû, úgyhogy nem tudtam hülyeséget csinálni. A többiek neveztek és így már ötösben folytattuk az utat. Ezúttal én voltam az, aki visszafogja a csapatot. A Nagy-hárs hegyen mégegy szenyát beugrasztottam az arcomba, a vízbe pedig pluszt pottyantottam.

Szépjuhásznénál a másik fél literes kulacsot is feltöltöttem, merthogy ezután már nem lesz vízvételi lehetõség. A Csacsi rétig nagyon hosszú volt az út, nekem legalábbis hosszúnak tûnt. A lábam nagyon sokféleképpen fájt. A Csacsi réten pihentünk táplálkoztunk pár percet.

A Sorrentóig megintcsak egykedvû bandukolás volt a jellemzõ. Nagyon izzadtam, kiült a só a pólómra és a sapkámra, miközben a többiek alig érezték meg az emelkedõket. Nekem kb ez volt a max tempó most, nekik könnyed kirándulás. Közben azért jó volt a hangulat, néha elvette a figyelmemet a lábamról. Sorrentónál már nem emlékeztem arra a bazinagy emelkedõre, de végülis feljutottunk, pecsételtünk és megcsodáltunk egy szép vizslát. Innen már tényleg zombi üzemmódban kanyarogtam a többiek után a szûk ösvényeken a huszonnégyökrös hegyig. Próbáltam kikötni a cipõfûzõmet, de az sem segített. A beton sem hozott túl sok megkönnyebbülést, de végül feltûnt végre a cél épülete.

15:04-re értünk be, szerencsére megkaptam az oklevelet és a jelvényt is. Gyorsan szereztünk némi kaját és innivalót, majd elidõztünk egy kicsit a vendéglátóipari egységben. Nem volt egyszerû a hazaút, otthon pedig beájultam és másnap reggel ébredtem csak fel. Harmadnap még fájt itt-ott a lábam, de aztán szépen lassan elmúlt.

A felszerelést legközelebb jobban átgondolom. A bakancs ezen a túrán abszolút nem vált be -pedig más túrákon jól szokott szuperálni, igaz ott nem futok. A hozott csoki 90%-a megmaradt. A lámpák jól bírták a strapát, pedig már a Piros 85-ön is teljesítettek ugyanezek az elemek. Nagyon jól szervezett és különleges túra ez, ha tehetem máskor is eljövök.
 
 
túra éve: 2007
Őszi MátraTúra éve: 20072007.10.02 10:13:17
Hirtelen elhatározás vezetett a részvételhez ehhez a túrán. Éppen arra jártam és akadt egy szabad délelõttöm, gondoltam megjáratom kicsit magam.

A galyatetõi hátsó parkolóból lefelé indulunk az enyhe sárban, nedves köveken szikrázó napsütésben. Kezemben a nevezési laphoz kapott fénymásolt térképet böngészem, amin megrökönyödve veszem észre, hogy egy olyan térképrõl van fekete-fehéren fénymásolva, ahol a jelzések nem betûjellel hanem színessel voltak jelölve. Rossz ötlet volt tehát a rajtban hagyni a saját térképemet. Sebaj, van jól használható útvonalleírás. Gyorsan haladok lefelé a sárgán át a Nyesettváron rákanyarodva egy betonútra.

Itt tanácstalan túrázókkal együtt kanyarodunk be balra egy jelzés nélküli szélesebb ösvényre, amelyrõl párszáz méter után kiderül hogy jó választás volt. Megkerülnek a keresett sárga jelzések. Az Üvöltõ-bércen szép a kilátás, de én inkább a S+ leágazást sasolom. Meg is van, lezúgok a Téli Mátráról is ismerõs Szalajkaházhoz, ahol az elsõ ellenõrzõ ponttal -fél óra futás után- vége van a masszív ereszkedésnek és kezdõdik a masszív emelkedés.

Nekihasalok az emelkedõnek és közben elfogyasztok egy müzlit. A Bagolyirtás elõtti mûútig szinte egyfolytában emelkedünk. Csak ritkán tudom magam kocogásra kapacitálni. A mûút után a Zöld leágazásnál elbizonytalanodom, de végülis rendben beérek a faluba és lekanyarodom balra a nyomós kútnál, ahogy az itiner írja. Ezután negyedórás bóklászás következik, mert sehogyam sem találom az ellenõrzõ pontot, aminek ott kellene lennie 200 méteres körzetben. Együtt tanakodok más túrázókkal, míg végül inkább visszafutok a kúthoz. Rossz volt a leírás, egyenesen kellett volna továbbmenni. Megvan az e.p, kapok két csokit, de 15 perc elveszett. 1 óra alatt lett meg ez a 4.4km-es szakasz.

Ezután nem egészen 1km-es aszfaltozott ereszkedés után gyanakvóan fordulok be az erdõbe. Kocogás közben megállok néha tájékozódni, kölcsönösen segítjük egymást az útbaesõ túratársakkal. A lejtõ ismét emelkedõbe fordul és közben egyre szebb és nagyobb õzláb- és rókagombákkal találkozom a lucfenyvesben. Azért galóca is akad. A Tót hegyesi pontõrök javasolják hogy szánjak rá pár percet és menjek fel a tetõre, ahonnan szép a kilátás, de én inkább tovább indulok. A Z+ jelzést elég nehéz követni az ösvény nélküli vibráló erdõben, ezért hunyorogva fejforgatva ügetek. Aztán végre kiérek egy kocsiútra ahol újra bele lehet húzni. A Péterke hegy után a Sárga leágazásnál van a Hideg-kút, ami emlékeim szerint igen bõvizû és használható, de most jól el vagyok látva vízzel, ezért gyorsan tovább is futok egy kocsiúton magabiztosnak látszó emberek után, akik aztán megkérdezik, hogy mikor láttam utoljára jelzést... Mondom, hogy szerintem ez a szekérút is megtenné, de inkább visszamegyünk 1-2 száz métert és rátalálunk az elhagottt ösvényre, ami levisz minket egyenesen Mátrakeresztesre. Keresztesre beérve látszólag megint elveszik a jelzés, illetve véget ér egy magánterületnél, de egy helyismerettel rendelkezõ futó útbaigazít és a hamarosan odaérünk a fõút mellé a következõ e.p-hez. Fél literes iceteát kapunk.

Innen emelkedõ következik elõször az aszfaltúton, majd a S+ -on, ahol egy helyi bácsika is útbaigazít, de az itiner is írja, hogy nem a kocsiúton kell menni, hanem fenn a hegyoldalban. Kicsit elhagy az erõm és csak lassan mászok felfelé a susnyásban. Majdnem 400 méter emelkedõ van erre a nem egészen 4km távra. Ismét elérjük az országutat, ahol megint futásba kapcsolok Fallóskútig, de már annyira nem esik jól. Lassan odaérek a kápolnához ahol éppen misérõl kijövõ társasággal találkozom. Csak kicsit vagyok büdös és saras. Pecsételés, megörökítenek a pontõrök fotóra is, aztán tovább indulok a kék japán zászló jelzésen.

Szentimréig visz az út elõször egy kellemes lejtõn, kellemes emelkedõn és kissé kellemetlen saras részen keresztül. Szentimrén az utcán jobbra, ivás a nyomóskútból, mert a teától már összeragadt a szám, majd az utca végén balra, de a K+ jelzés csak késõbb érkezik. Ez egy kis bizonytalakodást okoz. Végül a P+ jelzést is megtalálom, miután végigmentem a szimpatikus utcán a vulkáni kõvel borított házak között, ahonnan a kilátás az Ágasvárra néz. Az Ágasvár csúcsa kb. egy magasságban van az utcával. A P+-n tovább indulva megvan az utolsó e.p. is.

Innen a Téli Mátráról ismerõs nem kicsi emelkedõn kell felmenni a Piszkés tetõi "villagcsiglálóhoz", majd a túrafõútvonalon a Galyatetõhöz, egyenesen a célba a parkolóhoz. Ez az utolsó szakasz már elég jól futható, úgyhogy ki is használom az alkalmat. A célban "érvényesülök", 5:06 lett az idõ, aminél lehetett volna jobb is, de az a lényeg hogy túráztam egy jót. Egyébként is hiánypótló túra volt, mert a Mátrában eddig még nem teljesítménytúráztam õsszel.

Érdekes egy ilyen túra, ami hegycsúcsról indul, mert a túra végén nem a jól megszokott lazító lejtõ, hanem még egy utolsó megmérettetés várja a vállalkozó szellemûeket. Gratula a szervezéshez, legközelebb jöhet hosszabb táv is ezen a túrán, ha van rá szervezõi kapacitás!
 
 
túra éve: 2006
Patai keringő és Püspöki keringőTúra éve: 20062006.06.26 10:37:52
Lokálpatrióta kötelességemnek eleget téve indultam ezen a túrán. Felvettem egy tornacipõt, rövidnadrágot, pólót, magamra kötöttem egy oldaltáskát, töltöttem egy fél liter löttyöt és lebattyogtam a suliba. A rajt a kiírással ellentétben nem a téren, hanem az általános iskolában volt -ugyanott ahol a Mátrabérc célja.

Kissrácok rajtoltattak 7:15-kor. Végigkocogtam a falun, majd a vasúti töltés mellett át a Jobbágyi vasútállomásig. Ez összesen 25 percet vett igénybe. Sokszor lefutottam már ezt a távot visszafelé a legendás jobbágyi Dark Side rock klubból hazajövet, de akkor többnek tûnt. Viszont akkor egyszer sem voltam józan. A vasútállomás után volt egy kis kavarás, mert többen is a kresz szabályai szerint mentünk tovább “egyenesen”a jobbra kanyarodó aszfaltúton, de aztán visszafordultunk, mert az itinerben szereplõ 42-es házszámot már jóval elhagytuk. Visszafelé menet az 52-es után a 32-es következett, úgyhogy kezdtem tanácstalan lenni. Szerencsére jó terepismerettel rendelkezõ túrázók érkeztek akik útbaigazítottak. A titok nyitja az volt, hogy az utca T betû alakban elágazott és a hiányzó házszámok a T betû szárában voltak. Innen susnyásban vezetett tovább felfelé a szalagozott gyalogösvény a kõbányán keresztül a Nagy-hársas 509 méter magas tetejéhez. Némi sár és magas páratartalom nehezítette az elõrejutást. Végül 57 percet mutatott a stopper mire felértem a „kilátóhoz”, az elsõ ellenõrzõ ponthoz, ami az 5.5km-es távot jelenti. Érdemes felmenni a toronyba, mert nagyon szép a kilátás a Mátrára és az alföld felé, de én inkább tovább kocogtam.

Elõbb enyhén sáros kocsiúton, majd arról letérve csalánnal benõtt gyalogösvényen kanyarogtam a hegyen a következõ –beszédes nevû- ellenõrzõpontig: Dagonya. 3 embert elõztem meg és nem láttam már lábnyomokat ezért sejtettem, hogy nem jár elõttem senki.

Nem sokkal ezután az erdõbõl kiérve a szõlõk mellett vezetett az út az elnyúló dombtetõn. Száradó, de még így is igen masszív sár örvendeztetett. Ráadásul egy idõ után a szalagozást is elvesztettem, ezért úgy döntöttem, hogy toronyiránt navigálok be a faluba. Célba vettem a legközelebbi víkendházat, és letörtettem oda a cserjésen keresztül. Innen már volt kocsiút és megtaláltam az itinerben említett patakot is. A faluban lecsapattam magamról egy fél kiló sarat egy nyomós kútnál, töltöttem a kulacsomba, majd megkérdeztem egy enyhén illuminált lakost, hogy merre van a Kis ABC. Dekódoltam a szavait és 5 perc múlva meg is találtam a keresett boltot, ahol a következõ pecsétet osztogatták. Csokit lehetett vételezni, de nem volt szükségem rá, mert volt nálam is elég. (Kettõ darab, amibõl egy már elfogyott). Kb. féltávnál jártam itt: 14.9km és 2 óra 14 perc telt el. A pontõr közölte hogy elsõnek értem oda.

A következõ pont 1 perc múlva következett a 100 méterre lévõ buszmegállóban. Állítólag nagy a sár és inkább nem mentek ki a kissrácok Jánosvárához. Hát jó.

Én mindenesetre tovább indultam, immár a sárga sáv jelzésen. A szõlõsdombra kiérve tényleg elég masszív dágvánnyal találkoztam. Bele is huppantam bokáig és meg kellett feszíteni a lábfejemet rendesen hogy a cipõ rajta maradjon. Még több ilyen saras részhez volt szerencsém míg kiértem az erdõig. Közben a nap is rákapott és az enyhén emelkedõ, kimosott, kavicsos úton csak ritkán esett jól futni. Az erdõ árnyai közé beérve ismét a szalagozást kellett követni a pocsolyák között navigálva. A sárga kereszt is errefelé kavarog, de alig láttam egyet-kettõt. Valahol itt lett volna a Jánosvára ellenõrzõpont is.

Ezután szûk ösvényre kellett rátérni ahol hamarosan megtaláltam a zöld négyzetet. Utolért egy futó, aki háromnegyed órával utánam indult és igen jó erõben volt. Egy darabig együtt haladtunk, dumáltunk, majd elfutott. Na, ennyit az elsõségrõl –gondoltam magamban. Aztán a Zám-pataknál a meredek hegyoldalban ismét utolértem és ismét dumáltunk, bemutatkoztunk. A következõ Zöld sáv rész a Pásztó 50 túráról már ismerõs, ennek ellenére majdnem eltévedtünk a nagy beszélgetésben. Végül felkaptattunk a Tilalmas tetõre ahol ismét egyedül maradtam. A zöld jelzésen fél órán belül be lehet érni Szurdokpüspökibe, de az útvonal ismét szalagozáson vezet, a szalagok pedig elmaradtak. Valahol errefelé találkozott össze a 28-as táv a 18-assal. Ismét összetalálkoztam a futóval, sõt egy 18-as emberrel. Így hárman tanakodtunk hogy merre lehet a jó útirány. Vissza is mentünk 1 kilométert a szalagokat keresve. Közben még valaki utolért, így már négyen álltunk tanácstalanul. Viszont a szalagok alapján úgy nézett ki hogy mégiscsak erre kell jönni, úgyhogy tovább indultunk elõre, ki-ki a maga tempójának megfelelõ iramban. Viszonylag ismerem ezt a terepet, de mégsem tudtam hogy merre járok. Csak futottam elõre és kíváncsian vártam a fejleményeket. A szalagok ismét megjelentek, leelõztem még két 18-as távon indulót, az utolsó korty meleg löttyömet pedig leöntöttem a torkomon. A benõtt kocsiösvényrõl egy vadcsapásra kellett váltani és lefelé kanyarogni a falu felé. Abszolút nem tudtam hol vagyok, de egyszercsak a szõlõknél bukkantam ki a bozótból. Piknikezõ társaságot láttam egy víkendháznál. Továbbmentem volna, de rámkiabáltak, hogy az a Hollósdomb ellenõrzõpont. Pecsételtek és megtudtam hogy én értem oda elsõnek. Egy pohár borral is megkínáltak ami jól esett de jól fejbe is vágott. Elidõztem ott 5 percet majd tovább kocogtam. Fél 12-õt mutatott az óra.

A következõ „ellenõrzõ pont” 1 kilométerrel odébb a pincesoron volt. Egyáltalán nem triviális útvonal, mert az aszfalton 2 perc alatt be lehetne érni a célba, ennek ellenére meg kell kerülni a dombot hátulról és a Mátrabércrõl ismerõs piros-zöld jelzésen kell visszajönni egy 300 méteres kitérõvel. A dolog értelmét az adja, hogy a pincesoron borkóstolóra kerül sor. Ismét elsõnek értem oda, fröccsöt kértem és elmartam a legkisebb zsíros kenyeret.

Innen 300 méterre a cél, jókedvûen bekocogtam. Már ketten ott voltak addigra. Valószínûleg nem vették észre a hollós dombi pontot vagy a pincesori kitérõt. Kaptam jelvényt, oklevelet és hazagyalogoltam. A teljesítési idõ 4 óra 38 perc lett, ami a kavarások és a rossz terepviszonyok miatt elmarad a tervezettõl. A táv papíron 28.4km amire még rátettem kb másfél-két kilométert.

Nem rossz túra ez, de aki nincs hozzászokva a jelzetlen, benõtt ösvényekhez annak nem biztos hogy tetszene. Nekem tetszett, de én elfogult vagyok. Továbbá eljátszottam a gondolattal –érdekes lenne ha ezt a túrát a Mátrabérc másnapján rendeznék. Otthon még utólag megtudtam hogy a nagy sár oka egy csütörtöki özönvízszerû esõzés volt, a legújabb térképet nézve pedig konstatáltam, hogy az útvonalból jónéhány ösvény nincs feltüntetve. A túra két távján összesen 65-en indultak.
 
 
Téli MátraTúra éve: 20062006.02.01 16:17:42
Úgy gondoltam évkezdésnek jó lesz visszatérni a Mátrába, szokni a havas emelkedõket a Margit-szigeti gumicsík után.

A hajnali buszozást válaszottam Bp-rõl Gyöngyösre. Arra számítottam hogy a Stadionoktól 5:45-kor induló buszon csak lézengeni fognak az emberek, de tele volt, akadt olyan akinek már ülõhely sem jutott. A Gyöngyösi különbuszra felfértünk. Hamar indult és beért velünk a suli elé 7:20-ra. A parkoló szinte tele volt autókkal.

A rajtnál az iskolában tömeg volt, de el lehetett igazodni. A mosdóban is tömeg volt, de ott is el lehetett igazodni. Kb 7:45-kor (papíron 7:30-kor) elindultam. Bakancs, dzseki, hátizsák, benne 3 szendvics, 3/4 liter tea termoszban, szóval klasszikus túrázó stílusban vágtam neki. Beleszaladtam a lejtõkön a tisztesség kedvéért és 3 km múlva a dzseki a hátizsákban landolt.

1 óra múlva értem Lajosházára ahol, 2 perc pihenõ és teázás után továbbléptem. a Szén-pataknál néha idegesített a mély porhó, de lehetett volna sokkal rosszabb. Mátraszentimre elõtt kezd meredekké válni a helyzet, amikor az ember rájön hogy nem alföldi túrán van. Aztán szentimrén az ottani tea, saját szendvics és melegedés után nyomás tovább. Galyatetõ elõtt van egy-két számításba veendõ domb, Galyán nyitva a vendéglátóipari egység, aztán szabad a futás egészen a Csór-hegy aljáig.

Itt az aszfalton átkelve ismét a kényelmetlen porhóban kell menni a néha oldalazó ösvényen. Aki fejben nem erõs az persze az aszfalton teljesíti a szakaszt, akár egészen a Vörösmarty Fogadóig ami nem azonos a Mátrabérc ellenõrzõpontjával. Itt kihagytam a levest, mert éppen félkész állapotban volt. Inkább saját teát ittam egy kõvé fagyott snikers kíséretében. A bakancsomat be kellett volna impregnálni, mert itt kezdtem érezni hogy ázik.

A Pisztrángosig eseménytelen terep, de egyébként viszonylag futható lenne ha nem kell elõzgetni a szûk ösvényen. Beálltam valaki után és a lábnyomaiban követtem. Ez egész pihentetõ, a pulzusom is lement tõle vagy 10-zel. Ugyanezt csináltam a Kékesre felfelé menet is. Egyszer-kétszer kielõztem a nagy hóban, de akkor rögtön pulzus az egekbe és úgy éreztem most én megyek lassabban azoknál akiket megelõztem. Rátértünk a Mátrabérc Kékes elõtti szakaszára, majd felkaptattunk a csúcsra. Nem szerettem a hangosbemondót, ami belerondított a csöndbe egész felfelé menet -valami síverseny lehetett.

Kékesrõl lefelé már jórészt kocogtam. Az ösvény alja kicsit jeges volt, de ha mellette futottam, a porhó kellemesen megfogott. A kritikus részeken kötél volt kitéve, de nem használtam. A suliba beérve gyors kitûzõ-átvétel, aztán már indultam is a buszhoz. 8:45 lett az idõm.

A felsõ buszmegállóhoz mentem, mert az volt az érzésem hogy nem lesz egyszerû a téma. Ez a busz megy egyenesen Bp-re. Elfogyaszottam a maradék teát és szendvicseket amíg a buszmegállóban vártam. Nem mondom hogy nem fáztam... Éppenhogy akadt egy hely a buszon és az alsó megállónál már fel sem fért több ember. Gondolom mondták nekik hogy jön hamar a következõ (ami szintén tele lesz).

Maga a túraútvonal és a szervezés nagyon jó, az idõ pedig kegyes volt. Kevesebb embert el tudtam volna képzelni, vagy pedig egy ottalvásos korán indulós megoldást. Majd talán legközelebb... valamikor.
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár