Túrabeszámolók
|
|
Szent-László túra, 2011.
A fõút mellé odanyomott, bódékkal körberakott sztúpával ellentétben a szentkúti zarándokház egy viszonylag szép épület. A remetelakok egészen magával ragadtak, teljesen jól el lehet képzelni, hogyan éltek, imádkoztak itt annak idején.
Az emelkedõ után elõre futottam, A Szent-László szurdoknál épp egy fiával teljesítménytúrázó fiatal édesapával találkoztam, öcsém késõbb ért le, végül mindannyian lementünk a szurdokba, de megérte: kicsi, de érdekesen kanyargó köves, sziklás patakvölgy, a közepetáján tájékoztató táblával: a hagyomány szerint itt is átugratott László király az üldözõ kunok elõl menekülve egyszer, nem csak az erdélyi Tordánál. A patkónyomot hiába kerestük, a kövek havasak voltak. Nagybárkányba kettõ elõtt értünk, akkor már nagyjából sejtettük, hogy du. 4-re nem fogjuk befejezni a túrát. A faluból kiérve megint elõrefutottam, öcsém a Tepke-hegyi kilátónál ért be. Érdekes, hogy az ep-hoz érkezõ túrázók egyike se ment fel a kilátótoronyba, pedig nagyszerû kilátás volt, a késõ-délutáni napsütésben, erõs szélben. A végén a mezei úton külön bosszúság volt, hogy a nagy sárban alig lehetett haladni, egy nagy kanyart át is vágtunk a szántóföldön keresztül, egy traktor nyomát követve. A célnál a kollégiumban nem ettünk, a segítõkész hölgyekkel az útra pakoltattam kolbászt, uborkát, kenyeret. Igen szép és jó ötlet volt Székely Bertalan falfestménye alapján készült kitûzõ. Jó ötlet volt a teszt is, ami a túrázás mellé alkalmat adott egy kis történelmi visszatekintésre is (egy hibám lett, a Szent László virágát nem tudtam, hogy a tárnics az). A tél végi olvadástól, és attól eltekintve, hogy elvesztettem a sapkám, kesztyûm eddigi egyik legjobb teljesítménytúrám volt ez. Lehet, hogy visszatérek még a környékre, a szervezõk barátságosságát, segítõkészségét is külön köszönöm. Az is jó, hogy a szokásos teljesítménytúrázó szubkultúra mellett környékbeli, esetleg máskor másfajta rendezvényekre járó fiatalok is becsülettel teljesítették a túrát. A mi idõnk csaknem 7 óra lett: 9:30 – 17:20. |
| | |
|
|
XL: 8:33-18:09, 9:36
Fél kilenc után három perccel,
indultunk (5km/h) el útnak, igencsak jó kedvvel.
Erdõben az úton igen tömörültünk,
keskeny volt, elõztek, nem is nagyon fértünk.
Bánya mellett menve igencsak borzadtam,
hogy bele ne essek, arra ott vigyáztam.
Lajosházán finom forralt borral éltünk,
dózer út környékén havas részre értünk.
Utána futottam, de társam utolért (4,4km/h),
mert többször fordultam Szentimrén teáért.
Csillagvizsgálónál azt mondtam: ez igen!
Mert a bükkös erdõn sütött a nap szépen.
(Sajnáltam is, hogy nincs fényképezõgépem)
Galya tetõn másztam (3,3km/h) fel a kilátóba,
csodáltam a tájat, lent, hóval borítva.
Utána többször is nekifutamodtam,
de sajdult a térdem, és lassabbra fogtam (5km/h).
Erõleves után csak két embert elõztem,
Pisztrángos-tóig csak egyedül mentem (4,4km/h).
Ott három kenyeret gyorsan meg is ettem,
szõlõcukromból is még csemegézgettem.
Hegyre fel utána igen lassan (2,25km/h) mentem,
alkonyodott is már, mikorra felértem.
Faházban mondották, hogy ha tovább megyünk,
nem biztos hogy lejjebb idõben beérünk.
Ezen bosszankodtam, s azt mondtam magamnak:
„viccelnek itt velem, ugyan mit gondolnak?”
Önbizalmam fogyott, s megcsúsztam a hídon,
átértem (3,9km/h), de utána, látom, hogy az úton
elesett egy spori, de azt mondta, jól van,
hogy még rá ne essek, arra kért jó okkal.
Patak mellett egy pár pocsolyát kerültem,
sötét volt, untam már, és beléjük mentem.
Aztán, ahol a patak az úton átfolyik,
megtántorodtam, és megáztam bokáig.
Falu végén kínált traktátust nem kértem,
de hálákat adva az iskolába értem (5km/h),
átvettem örömmel az oklevelemet,
busz csak Gyöngyösig ment,
ott még várni kellett. |
| | |
| |
|
Norma fa sí házhoz késõre érkeztem,
fogas kerekiben sokat elidõztem.
Már pakoltak éppen a szervezõ népek,
de neveztem végül, hála jó szívüknek.
Kilenc óra harminc volt az idõ ekkor,
János-hegyre értem nem sokára, tízkor,
tíz negyvennyockor értem Nagy-Hárs-hegyre,
Kis-Hárs hegyre értem fél tizenkettõre.
Itt jöttek társaim, szembe már, lefele,
akik az indulást megtették idõbe',
elváltunk, így értem a csiga-toronyhoz,
Fekete-fejnél beértem csoportom.
Petneházy réten ki balra, ki jobbra,
erdõ szélén végül fogtam szaporábbra,
dél után értem a vörös pocsolyához,
utána étvágyam támadt uzsonnámhoz.
Tarnai pihenõig aztán nem pihentem,
egy részén az útnak balra le is tértem,
fenyõfa erdõben vas kereszthez érve,
láttam már: lefelé kell menni a rétre.
Nagy-Kopasz hegyen fent a fa toronyban,
õszi természetem soká álmélkodtam,
idõm, hogy eltelt, siettem, futottam,
Nagy Kovácsiba háromra jutottam.
Utamnak érdemelt jutalmát átvéve,
jól esett a paprikás krumpli ott ebédre.
Csak egymagam lévén nem idõztem sokat,
indultam, elhagyva a vidám ifjakat. |
| | |
|