A vekker hasznos, a kutya ösztönlény, kacsák pedig hülyék…
Csatlakozom az elõttem szólókhoz. Ez nem volt pite, de a végén mégiscsak :)
Gabival ketten terveztük a PITE20-ast idénre, Krisz most nem tartott velünk. Biztosan jó oka volt rá, ha más nem is, akkor az, hogy hajnalban vergõdött haza négy körül. De hát…uncsitesók között ez megbocsájtható. A 7 órai megbeszélt találkozóból egy SMS lett „ bocsi, kések, 7:20-ra ott vagyok „ Banyek Gabi, vegyél egy ébresztõórát, az nem csipog, mint egy naposcsibe, hasonlóan a mostani mobilokhoz, és öreganyánknak tökéletes volt a felhúzható vekker !! Plusz program a kapkodós tankolás, és egy röpke bevásárlás a késõi csipakimosás következményeként. Azért harapott a vas, ( megjegyzem nem kevés kis megyénkben a kátyú, de az orfûi úton….pfff…akadt bõven ! ) és 7:50-re el is értük a két tó közti parkolót. Hely persze nem volt, de a fél-ferde vízpartoldal tökéletes (reméltük, hogy nem emelkedik radikálisan a vízszint a visszaérésünkig). A jókedv hamar alábbhagyott, mert a kocsiból kiszállva világossá vált, hogy nem fogunk ingujjban izzadni a túra alatt, úgyhogy a naptej mint olyan, : felesleges. Ez tökéletesen látszott a tó tetején merészen elhelyezett korcsolyanyomokból. Ha jobban figyelek, egy rianást is tuti hallunk.
A hotel félköríves lépcsõjén feljutva látható volt, hogy a szokásos sorbanállást nem ússzuk meg, de közel 60 percre azért nem számítottunk. Fél óra alatt be is jutottunk a vörös retro-székekkel csúfított terembe, ahol ugyan meleg nem volt, de legalább nem volt hideg sem. Abból jutott a túra alatt bõven késõbb.
–Nyolc harminc…tik-tak…annyian vannak körülbelül mögöttünk, mint amennyien elõttünk várnak még a nevezés miatt….
Nem vagyunk elkésve, de hát, embert tervez, szervezõ végez. Egyetlen ( megjegyzem roppant csinos ) kis hölgy írta megállás nélkül az igazolófüzeteket, és a 400-450 fõs jelentkezés mellett ez nem kis teljesítmény. Bár szerény véleményem szerint épp ez volt a szûk keresztmetszet…még egy, vagy két fõ elkelt volna. Persze nem tudom a háttérinformációkat, hogy miért is egyedül körmölt, de nem is jogom ezt bírálni…na errõl ennyit.
-Kilencóra…menjünk.
A szokásos kezdeti lendülettel indulunk a barlang feletti ösvényen, érezhetõ, hogy az idõjárásfelelõs a zordabb arcából szórja ránk az áldást. Eszembe volt a kesztyû, de már biztos, hogy az otthoni szekrény polcát jobban fogja melegíteni a következõ pár órában = naná hogy otthonhagytam. A kék-kocka jelzés visz fel a Petõczpusztai haranglábig, ahol pecsét, nápolyi, és egy kis müzliszeletet veszünk magunkhoz. Némi kellemetlen szitut okozott a helyszíni eb, mivel a territóriumát megjelölve a virágcsokor melletti táblán jelezte : Ez itt az õ birodalma.
Nyomás tovább. Pirosjel. Beton. Utálom ( mármint a betont )…gondolom többen vagyunk így ezzel, de ha erre vezet az út, nincs mit tenni. A kilátások biztatóak, a kilátás pedig pazar észak felé. Naná, hogy fotózunk. Kék-kékháromszög, irány a Jakab hegy. Szeretem a helyet. Zsongorkövestül-babásszerkövestül-kolostorromostul. De kissé lelohasztotta a hely iránti jelenlegi lelkesedésemet, hogy lassan üveget tudtam volna vágni a mellbimbómmal, annyira hideg volt. ( itt kérek elnézést az érzékenyebb lelkületû olvasóktól :) ).
Puszedli + jéggéfagyott tea a hátizsákból, és némi szíverõsítõ, ami elmaradhatatlan a túrákról. Nem egy hárompálcás flaska, és nem romlik meg benne a szavidõmentes Corsica. A hirtelen felgyûlt tömeg hirtelen tovább is áll, így a 30-40 fõbõl alig 5 perc alatt maradunk hárman-négyen. Továbbállunk mi is.
Kékjelzés. Teljesen magunkban cammogtunk a volt cinke-tanya felé, mindössze ketten haladnak el mellettünk a kékL jelzésig. Talán késésben vagyunk ? …elgondolkodtató. A pecsétet osztogató srác arcán remény… „még 20 perc, és az utolsó 20-as nevezõk felérnek a Jakab hegyre” mondja némi lelkesedéssel a hangjában. Az elfagyott ujjaival nyom egy-egy maradandó jelet a lapunkra, és gumicukorral traktál. Cserébe konyakot kap, amit hálával el is fogad. Talán pár fokkal melegítettük a szervezetét, úgyhogy megvolt a mai napi jócselekedet is. Egy két fotó, und so weiter.
Továbbállunk, balra el a zöldháromszögön Orfû felé. Hatalmas területen erdõírtás, ami két okból sem tetszett. 1: ronda lett a környék. 2 : semmi sem fogta meg az északi szelet. Áldom a felmenõimet, hogy nem Helsinkitõl északra telepedtek le. Nincs különösebb bajom a téllel, de ez már kicsit sok(k) volt.
Az orfûi mûutat keresztezve az egyébként hasznos kapucni a közlekedõ jármûvek láthatóságát is befolyásolta, így Gabinak a szökkenõ-szarvas technikáját alkalmazva mázlija volt, hogy nem került az egyik kocsi alá. Röpke 10 perc, és a kulcsosházban kínált zsírosdeszka nyújtotta kulináris élvezetének hatása alá kerültünk. Remek volt, függetlenül attól, hogy fedett hely ide, vagy oda, a lehelletünk látszott a visszafogott csámcsogásunk alatt.
Tizenhárom óra. Még egy óra adott, ami – ha nem jön közbe semmi – kényelmesen elég a cél eléréséig.
Újfent a baranyai utak minõségén élcelõdünk, hiszen az „ nem kátyú, csak mélyedés „. Tovább a sárga úton, el a Gubacsos kulcsosház mellett, ahol ifjúkori bulik emléke tör a felszínre. És a havazás, ami ezzel szemben eléri a felszínt. Megörökítjük, mint a hülyegyerekek, akik csodálkoznak, hogy télen havazhat is.
Tizenhárom ötvenöt. Beértünk. A retrokajálda tömve, kivárjuk a sorunkat, átvesszük az emléklapot, és a kitûzõt.
Feldereng egy elképzelt csobbanás a forróvizes kádba, ami naná hogy végre is lett hajtva itthon. Méginkább erõsödik bennem az elhatározás, amikor a tóban evickélõ vadmadarak látványa fogad a parkolónál. A tó egy része nem jeges, bár a víz hõfoka még ivóvíz esetében is gyilkos lenne. És ezek a madarak ott úszkálnak..…ezek a kacsák hülyék… Összegezve : kössz a lehetõséget, a PITE klassz volt, a pite pedig szuper.
...jahhh mégvalami. Kár, hogy itt nem tudok fotót csatolni ( vagy csak én vagyok topa ), de a gportal-os oldalamon vannak fent fényképek. |
