Túrabeszámolók


Vándortáborozók nyomában a Nyugati-Mecsekben

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2016
BakancsosturistaTúra éve: 20162016.08.01 11:58:40
megnéz Bakancsosturista összes beszámolója

 Kedves nyegabor és Turistaszalámi!


 

Mint az egyik pontőr próbálok válaszolni az említett gondokra!

 

- A szalagozást a verseny elött közvetlenűl tette fel az akinek ez volt a feladata! Sajnos valakit( valakiket) ez zavart és leszedte. Sajnos nem mindenhol lehet jelzett úton túrát tervezni ezért került sor a szalagozásra.

Egyébként a leírás alapján  ( aki figyelmesen elolvassa) egyértelmű volt az útvonal.

 

- A vízben igazat adok abban, hogy a második vízvételi hely ( Hársas forrás) csak csordogált és állitólagosan nem volt jó a vize ( Én rendszeresen iszok belőle ). Ez azt jelenti, hogy 10 kilomérerenként lett volna vízvételi lehetőség ami azt hiszem bőven elegendő annak aki erre előre gondol!

 

-  Én voltam a pontőr ahol az nagy fa elött el kellett kanyarodni és rengeteg embernek ezt el is mondtam.  Mentségemre szolgál, egyedül voltam a ponton és nem mindig figyelmezettem mindenkit, és nem kísértem figyelemmel merre megy ! Itt megint csak arra tudok hivatkozni, hogy oda kell figyelni és térképet használni ! Itt a DDK  frissen felfestett útvonaláról van szó !

 

- A Kövestető alatti elágazásról annyit, hogy az út mellé volt tervezve egy betonoszlop amin rajta a jelzés de sajnos aki kihelyezte nem oda tette ahová kértük.  Sajnos a csalán annyira felnőtt, hogy tényleg figyelni kell a beágazásra. Ennek ellenére elég nehéz eltéveszteni a beágazást ( ha más nem egy zarándok oszlop ott van) ! Én ha elmegyek egy számomra idegen helyre nem elégszem meg egy a rendezők által adott "valamilyen térképpel", biztos viszek magammal egy odavaló szines túristatérképet is.

 

A bosszantó dolgok ellenére is remélem még találkozunk a Mecsekben !

 

2016. 08. 02. Még utólag annyit, hogy a kritikus részt a Mecsekerdő Zrt-nek jeleztem és tisztítani fogják. ( Miután ez  az útrész a DDK útvonala!) 
 
 
nyegaborTúra éve: 20162016.08.01 08:14:16
megnéz nyegabor összes beszámolója
Sziasztok!

Nem vagyok kezdő túrázó, de most először voltam ezen a túrán.

A legtöbb túrán ahol jártunk olyan ellátottság volt (csoki, szendvics, IVÓVÍZ), hogy amit vittünk azt haza is hoztuk általában. Nem azt mondom, hogy ez volt az elvárásom, hogy nekem minden állomáson csokit adjanak meg szendvicset, de az, hogy az embernek szomjasan kell legyalogolnia az utolsó 10 Km-t mert kiszáradt a forrás. Ha már egy ellenőrző pontot oda rakok egy forrás mellé, és kiderül, hogy nincs víz, akkor már 1-2 kannával odahozatok. Nem nevetve közlöm a tikkadt túrázóval, hogy sajnos kiszáradt.

A másik az útvonal jelölése. Komolyan mondom, vannak vacakul kijelölt túrák, de EZ. Én úgy tapasztaltam egy normális szervezésnél, hogy előtte bejárják az útvonalat és ahol nagy az eltévedés veszélye, kiraknak egy szalagot. Na itt, ha az egész túrán láttam három szalagot, akkor sokat mondok. Annak a fele is szerintem egy másik túráról maradt ott a félméteres fűben eldugva. Szerintem nem volt olyan túrázó, aki először vett részt ezen és nem tévedt el.

Nem nevezem meg melyik ellenőrző pontnál volt, de útbaigazítottak, hogy merre menjünk. Az erdő közepén egy nagy fánál kellett elkanyarodni egy apró ösvényen (ami nem volt kiszalagozva). Az ellenőr még látta is, hogy rossz irányba megyünk, de hogy odaszóljon, az túl fárasztó lett volna. Egy srác például, aki nagyon sietett előttünk szerintem már átlépte a határt is.

Maga a táj gyönyörű és érdemes volt részt vennünk a túrán mindezek ellenére, de a 30,9 km-ből 37 km lett.
 
 
TuristaszalámiTúra éve: 20162016.07.31 10:03:33
megnéz Turistaszalámi összes beszámolója
Sziasztok! Először is: a Mecsek gyönyörű, a Kövestető-kilátóból pazar a táj. Viszont nagyjából 35°C-ban, miután a víztartalékaink kifogytak, minden ellenőrzőpontot úgy vártunk, mint a megváltót, hátha van utántöltési lehetőség, vagy adnak akár egy 0,5 l-es ásványvizet. De sajnos legközelebb csak a célban láttunk vizet, annak ellenére, hogy itt a honlapon fel volt tüntete az ivóvíz.... Ráadásul már napok óta látni lehetett az előrejelzésben, hogy kánikula lesz a túra idején. Mindehhez pedig még hozzájátszott az eltévedés is, amikor simán elmentünk a náddal, csalánnal és mindenféle gazzal benött kék ösvény mellett a Kövestetőre menet, ugyanis fel sem merült bennünk, hogy egy vadcsapásnak kinéző helyen kell lekanyarodnunk. Talán egy szalag elfért volna az egyik ágon, ha már a térkép elnagyolt volt... Nem mellesleg, a turistajelzések csak a szöveges itinerben voltak feltüntetve, a térképen sehol! Végül azért csak megláttuk az egyik belső fán a kék sávot, és elindultunk befelé a kiépített vagy akár kitaposott ösvénynek nem nevezhető úton. Másokkal találkozva legalább csak annyi volt számunkra nyugtató, hogy nem a mi tájékozódásunkkal volt a baj, mivel mások is ugyanúgy eltévedtek és elnézték azt az utat. És mindez egy Carthographia-túrán történt. Így a túra nem csak önmagát/szervezést minősíti, hanem magát a Cartographiát is...

 

Táj: 10/10

Szervezés: 4/10 (mert azért müzliszeletet, nápolyit, cukorkát, almát kaptunk út közben :D )