Túrabeszámolók


Tartód / Madarasi Hargita / Szencsed

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2011 2012 2013 2014
 Túra éve: 2013
pesza91Túra éve: 20132013.07.14 20:11:13
megnéz pesza91 összes beszámolója

Tartód 30


(A mellékelt képtár teljesen kompatibilis a beszámolóval, így hozzácsatolva élvezetesebbé válik a történet)





Legutóbb 1995-ben jártam Erdélyben, gimnáziumi osztálykirándulás keretében. Az emlékek ugyan halványultak, de a jó érzések megmaradtak a szívemben, azt nem lehet onnan kitörölni. Nagyvárad, Kolozsvár, Arad, Vajdahunyad vára, Körösfõ, Érdmindszent, Korond, Parajd a sóbányával, Tordai hasadék, Békás-szoros, Gyilkos-tó, Szováta, hogy csak néhány helyszínt említsek, mind-mind mély benyomást tettek rám. Most, 18 évvel késõbb az élet úgy hozta, hogy ismét sikerült eljutnom e sokmindenben gazdag vidékre.




Még 2009-ben Veszprémben éltem és dolgoztam, amikor Józsi említette tervét, egyfelõl örültem is neki, másfelõl szomorkodtam is, hogy egy jó barátot és túratársat „veszítek el”.

Bea és Józsi egyedül megvalósítottak és felépítettek egy álmot. Hatalmas munka és sok álmatlan éjszaka lehet benne, aminek maximum csak morzsáit tudom felfogni. De a kitûzött cél és a szorgalom oda vezetett, hogy ma egy csodálatosan szép környezetben élnek, a nyugalom szigetén, persze ez folyamatos és hatalmas munkával jár. Felépítettek teljesen egyedül egy vendégházat, amely minden igényt kielégít. Jelenleg két tehén, szárnyasok, három macska és két kutya (Csongor és Borika), él békességben egymás mellett. Kissé szürreális a látvány: a jugoszláviai Farkasölõ háza tetején lustálkodó három cica, akik közül az egyiket Bea a Péntek-forrásnál találta, még 2010-ben a pilisi-forrástúrán pontõrködve. Jó dolguk van itt. Csongor, a Jugoszláviai Farkasölõ Kaposvár mellõl, Osztopánból származik, Csapó Judit tanyájáról.




Januárban már halványan, de körvonalazódott az éves terv és végre hosszú idõ után úgy nézett ki, hogy pár nap helyett egy hetes szabadságot is ki tudok venni. Július lett a befutó a Tartód túrákkal.



18 évvel ezelõtti emlékeimben a nem éppen jól járható közutak is megmaradtak, de ez ma már a múlté. Autóval és busszal is könnyen megközelíthetõ Székelyudvarhely, illetve az onnan 36 km-re északra fekvõ Varság. A busz mellett döntöttem. Három lehetõség is akadt: Csavargó, Transptur (ha valaki szembenáll velünk a p-t lehetõség szerint ne ejtsük
) illetve Scorpio travel. Utóbbit választottam oda-vissza.



Szerda munka után IC-vel érem el a Keletit, ahonnan félórán belül metrós logisztikát választva a Népligetben landolok. 30-as kocsiállás a befutó. Elvileg 18:00 az indulási idõpont, de csak 18:50-kor indulunk útnak. A busz harmada telt csak emberrel. Az út alatt nagyrészt roma mulatós zene szól, néha megszakítva egy-egy Bikinivel. „A bemegyek a hivatalba, rácsapok, majd az asztalra. Adjál segélyt stb.” refrénû zeneszámot a végére kívülrõl fújom, miután vagy ötször meghallgatjuk. Ferihegyi kitérõvel, Szolnok-Nagyvárad útvonalon haladunk. Nagyvárad elõtt megállunk enni-inni. A sofõrök levest esznek, nekem még van hazai. Nagyvárad után, kanyargós útszakasz következik, elõtte még az egysávos körforgalomban balról félig a füvön elõzi egy BMW-s a buszunkat. Satu Mare helyett satu fék. Kolozsvár, Marosvásárhely útvonalon már világosban érünk Szovátára. Parajd, Korond következik, Udvarhely pedig egy lélegzetelállítóan szép völgyben fekszik. Az álmosságom ellenére éberen figyelem balra a tájat.



6:25-re érkezem meg, itteni idõ szerint (egy óra pluszban vannak). A menetidõ 10 és félóra volt megállásokkal, határátlépéssel. A 6:30-as varsági busz megszûnt, állítólag az újság is megírta, de én azt nem olvastam. Maradt egy Ivói járat, amivel 6 lejért Zetelaka utánig jutok el. Innen nagyjából 3 km-t megyek a csomaggal, majd a víztározónál megejtem az elsõ fotót az 1723-ból. Józsi javaslatára itt kezdek stoppolni, mivel itt ágazik el a gyergyói és a varsági út. Varság ugye zsákfalu, értelem szerint innen mindenki arrafelé mehet csak. Túl sokat nem stoppoltam eddig életemben, szám szerint egyszer, még 92-ben Orfû után a kanyarokban vettem igénybe ezt a „szolgáltatást”. Nagyjából két és félpercet kell várnom az elsõ autóra és próbálkozásomat siker koronázza. Jó hosszan kanyargunk felfelé, a „nagy kanyarig” még van egy pár km. Szerencsémre a kanyaron túl, már kavicsos dózerút tetejéig szállít, mint utólag kiderült a polgármester fia. Pénzt sem fogad el, így marad a hála. Innen Józsi egyik szomszédjával haladok gyalogosan, aki  felajánlja, hogy viszi a kb.20 kilós bõröndömet. Tekintettel arra, hogy egy 40 kilós 20 éves fiatal lányról van szó, köszönettel, de elutasítom a felajánlást. Pár száz méter után aztán Józsi is megérkezik és segít a cihelõdésben.




Mielõtt bármi is történne, a legelsõ, hogy Csongor szagmintát vételez. Semmi kapkodás, ez innentõl úgy mûködik, mint a vonalkód leolvasás. Ismerõs szag, becsippenti, mehet tovább. Bori, Éva, Egon, Gyõri Péter, SzLA már itt vannak, kölcsönös örömködés után készülnek a Tartód túrák szlalagozására. Bea reggelivel kínál, majd a csomagok letétele után, megismerkedek a tanyával, benne Bözséékkel (tehén). Mivel ketten lemondták a szállást, így a vendégházban kapok helyet. Ahol egy pár órára kivonom magam a forgalomból. Aztán ébredés után elindulok felfedezni,  egyelõre csak a szûkebb környéket. Minden csöndes, sehol senki, csak az udvaron álló tehénnel szemezek.




Térképem egyelõre nincs, így érzésbõl vágok neki. Mielõtt leírnám merre is jártam, pár sorban ismertetném Székelyvarság jellemzõit, melyhez a Tartód túrák itinerjének elsõ oldalát is felhasználtam forrásnak. Tehát Székelyföldön járunk, Hargita megyében. Varság a Dél-Görgényi havasokban, a vulkanikus eredetû székelyvarsági medencében található 830-1050 méterrel a tengerszint felett, a Nagy Somlyó és a Csomafalvi Délhegy tövében (Forrásköze 780 méter magasan terül el.) Számos vízfolyása van, ezek közül a legjelentõsebb a Nagyküküllõ (melynek forrása a Központtól 14 km-re északi irányba található és miután a Kisküküllõvel egyesül, már Küküllõként folyik bele a Marosba). Egyéb patakok: Tartód, Kiság, Varság, Nagykút, Boros, Köves, Kecske stb. Több tanyabokorból áll, ezek délrõl észak felé a következõek: Küküllõ, Bagzos, Nagykút, Sólyomkõ, Központ, Forrásköze, Tálasbérce, Tisztás. A Baksa Tanya Forrásközében található. A következõ pár napban innen indulok ki és ide érek vissza portyázásaim után.



Székelyvarság területe 7669 hektár, ennek 60%-a erdõ, amelyben megtalálható a nyúl, róka, farkas, barnamedve, hiúz, fajdkakas, császármadár. Rengeteg málna, áfonya, szeder, szamóca található itt és számtalan gombafajta színesíti a tájat. Sebes vizû patakjaiban gyakori a pisztráng. Lakossága (2002-es adat) 1515 fõ, melybõl 1511 magyar nemzetiségû, a számozott telkek száma 675. Fõ foglalkozások a fakitermelés és megmunkálás, mezõgazdaság, kõfaragás, fonás-szövés, valamint a faluturizmus. A Zsindelyország elnevezés onnan ered, hogy itt még kézzel hasítják a zsindelyt.

 

A tanyabokrokat tartalmazó térképet a Központban illetve a Parlamentben (Tálasbércén található vendéglátóipari egység) lehet beszerezni. Elõbbi helyen ingyenesen, utóbbiban pedig 10 lej ellenében. Én az utóbbit választottam, tapasztalatok hiányában. Sajnos a térkép északi irányba csak Tisztásig, nyugati irányba csak Tartód váráig, keleti irányba pedig Sólyomkõ széléig terjed ki. Van még egy kb. tenyérnyi kiterjedésû kis vázlatos valami, de az csak nagyon körülbelüli tájékozódásra alkalmas. Ezeket le is fotóztam, de a http://www.varsag.ro/index.php?id=17 oldalon is megtekintheti bárki.




Józsiék telkén a Deskõ-pataka folyik át, emellett haladok el én is, és a Bartók útja felé veszem az irányt. Megfigyelem a tanyákat, a környezõ dombokkal, hegyekkel, nem egy közülük jó tájékozódási pontot nyújt. Ilyen például az 1452 méter magas  Hegyes-hegy Forrásközétõl északkeleti irányban, amelyet a holnapi nap során érintek is, a többi résztvevõvel egyetemben. Alakjáról messzirõl felismerhetõ. Tõle keletebbre és délebbre a Hargiták sorakoznak, amely a szombati nap programja.



Egészen a nagy kanyarig megyek, elõtte azonban átlépek a Varság patakon, amely északkeleti irányban valahol Gyergyócsomafalva és Varság határán ered. Miután a nagy kanyarnál elérem a mûutat, délre fordulva végigkövetem hosszan a Varság patakot. Másik irányban a Központba jutottam volna, de ezt akkor még nem tudhattam. Jobbomon, balomon tanyák és erdõk, és hogyha nem hoztam volna magammal ellátmányt akkor se szomjaznék el, mert az út mellett idõnként fellelhetõ egy-egy kifolyó forrás. Jó pár km után, a vízimalomnál balra veszem az irányt és mit ad Isten útjelzõtáblákba botlok, melyek többek között Forrásközét is jelölik. Ez jó, nem kell visszaforduljak, hanem a kavicsos dózerúton egy bolt és a Medve vendégház mellett elhaladva emelkedek. Késõbb Sólyomkõ felé jobbra letér az út, balra pedig kavicsokkal javítják fel az utat. A munkásoktól érdeklõdöm Baksa Tanya topográfiai elhelyezkedése felöl és meglepetésemre 200 méterre a tetõtõl jelölik meg azt. Pár perc múlva már látom is az ismerõs elágazást és máris visszaértem még az esõ megérkezte elõtt.



Józsi úgy mutatja be Farkas Attilát, mintha a helyi plébános lenne. Ezt kissé vonakodva, de elhiszem. Késõbb azonban kiderül, hogy földrajz szakos tanár, a szombati Hargita túrát az õ vezetésével tesszük meg. A szalagozó brigád épp jókor érkezik, együtt a zivatarral. Miután mindenki elkészült, elfogyasztjuk a Bea által készített vacsoránkat. Mindennap valamilyen finom levest kaptunk (Csorba, paradicsom), különbözõ fõételekkel pl. Tyúkpörkölt, de volt csöröge fánk házi lekvárral és egyéb finomságok is. Közben várjuk a vendégeket, akikrõl kiderül hogy egy pécsi 5 fõs csapat. Nemsokára õk is megérkeznek és a továbbiakban az étkezések, a vendégház tágas konyha-nappalijában kerülnek felszolgálásra. A vendégházban két darab kétágyas és egy háromágyas szoba került kialakításra, de a nappaliban is van férõhely, valamint adott a sátrazási lehetõség is. Kettõ darab vizesblokk, egy zuhanyzóval található még az épületben.  Beszélgetés után, tíz óra fele, jó hangulatban, várakozásokkal telve hajtom fejemet nyugovóra.



Fél 8-as kelés után, 8-kor reggeli, gusztusosan tálalva. Benyomok néhány vajas kenyeret paradicsommal, megiszom a teámat, majd lenevezek. Nagyjából 15 fõs a mezõny. 9:06-kor indulok észak felé, egyelõre napos kellemes idõ van. Jobb kéz felõl feltûnik, az innen 8,7 km található 3.EP: Hegyes-hegy. 900 méter után az elágazásnál jobbra megyek, Kedden pár nap múlva balra is elnéztem, azaz út Tálasbércére megy. Most viszont egy szép erdõs szakaszon kelet felé haladva érjük el Nagykút patakát, amelyen átkelve a Tekeres- patakot követjük le. Már most lenyûgöz a táj szépsége és nyugalma. A tegnap megkezdõdött lelki akklimatizálódás folytatódik, mellkasom mélyébõl kimosódik a feszültség, a negatív gondolatok, amelyek a hétköznapok során keletkeztek elillanak, mint a hirtelen jött nyári zápor.

 

Csorgókõ vízesés csupán 2 km-re van Józsiéktól. Nem lehet betelni vele. Minden oldalról végigpásztázom, majd a tetejére is felmászom jobbról, ahonnét könnyen és biztonságosan megközelíthetõ. Percekig csak nézem és nem gondolok semmire. Kolompolás rázza meg a csendet, elindulok a hang irányába. Tehenek legelésznek innen 200 méterre, nem sokkal odébb már Tálasbércére jutnék, így visszasétálok a vízeséshez, majd a ponthoz és hamarosan az innen 800 méterre lévõ Jézús kútjához jutok, ahol Éva és Egon vár. A Csorgókõ vízesés pontõrei Tünde és Attila is perceken belül megérkeznek. A 20-as táv balra fordul Tálasbérce felé, a 30-as pedig jobbra fokozatosan emelkedõ úton jut az egyre gyérülõ fenyõk mellett, zöld legelõkre. Útközben vissza-visszanézve, ahogy egyre magasabbra és magasabbra emelkedem, a varsági tanyabokrok egy része kivehetõvé válik. A Boros oldalában emelkedem, Berkeci Gézáné síremléke után, hamarosan megérkezem a legelõkhöz. A táj gyephavasi jelleget ölt. Sajnos Jézus-kútja az utolsó momentum a térképen (amivel ekkor még nem is rendelkezem). Jelen esetben a részletes leírás, szalagozás, valamint a tájolóm pótolja a hiányt.



Hamarosan megérkezik a sûrû, sötét fenyõ erdõ, mostanra csak Laci és felesége tartózkodik elõttem. Megsaccolom becsléssel, hogy 1300 méter magasan vagyunk és Laciék GPS is ezt jelzi kottára Ez idén már a második sikeres szint saccolási alkalmam a Bükk után.  A kaptató nem vészes és mire megérkezik az utolsó 500 méteren beígért nem túl jó minõségû terep, már senki sincs a közelemben. Hegyes-hegy Libán felöli oldalát mászom. Az út korábbi vágteren vezet, és az itinernek abban is igazsága lehet, hogy valamilyen szinten az elõzõ évekhez képest könnyebb a haladás, bár összehasonlítási alapom nincsen. Mindent egybevetve nem vészes az ügy, ráadásul kapkodni sem érdemes: meg-megfordulva a felhõsödés ellenére is szép az elénk táruló panoráma, miután már a kezdetben sûrû növendék fenyves az aljnövényzettel kissé megritkul. Keletre tekinthetünk a Hargitákra, a hatalmas Zetelaki víztározó is kivehetõ. Elõtte egy-két pukli, ahol pár nap múlva fogok majd keverni, már nem teljesítménytúra keretein belül. A csúcsról magáról nincs kilátás, egy kõ, na meg a zsírkréta jelzi, 1452 méter magasan vagyok.




Hosszan lejtõ út következik a gyönyörû, ám sötét fenyves erdõben. Félúton elered kissé az esõ, azonban a sûrû tûlevelek felfogják a cseppeket. Sok a vargánya, galóca. Néhány légyölõ galóca díszíti az utat. Amilyen szép, olyan mérgezõ. Nem messze tõlük, Piruló Galóca, -tudtommal az egyetlen ehetõ galóca fajta- helyezkedik el. Egy jó óra biztosan eltelik mire kiérek a fenyõ rengetegbõl. Ahol kiérek, Tordai-hasadék szerû sziklák sorakoznak.



Két lehetõség közül lehet választani, és sikerül meghozni a helyes döntést. Zöld házikó után nem sokkal, hátamban a felhõkkel érkezem Tálasbérce központjába, a Parlamentbe (kocsma, népies-helyi nevén:bodega), amelyet varsági körök illetnek ezen a néven. Sikeresen elhagytam a frissítésre jogosító papírosomat, de a pontõrtõl,  SzLa-tól kapok még egyet. Beváltom. Citromos sör + bio diós csokoládé. Omlik mint a vajkaramella, nincs szétcukrozva, kellemesen édes, igazi dióval, nem dióhéjjal. A már többször említett térképet itt és most beszerzem és amit sejtettem beigazolódik: innen pár száz méterre bal kéz felöli irányba található a Csorgókõ vízesés. 



A továbbiakban egy Kilátó, a helyiek szóhasználatában Mutató (931 méter) következik. Elõbb elmellõzöm Tálasbérce déli biztonsági õreit (egy fekete kistermetû eb + egy szintén nem túl nagy méretû jámbor fekete-fehér eb), majd az Y-nál a jobbos utat választva, a képeslapokról illetve a szobám falán fellelhetõ gyönyörû rajzról már ismert Mutatóhoz jutok. Tekintettel a nagyszélre, a nyitott Mutató elsõ emeletéig merészkedem csak.

 

Tájoló és a már meglévõ térkép segítségével elindulok a feltételezett folytatás irányába és hamar megjelenik a szalag is. Gyönyörû átvezetõ erdei fenyves szakasz következik. Jó pár ilyennel találkoztam egy hét alatt Varság területén.    Leereszkedek egészen a Varság-patakig, ahol majd pár nap múlva újra tiszteletem teszem Borival és Péterrel. Kettõ darab hajtûkanyar után emelkedek felfelé, a Központ fõútja felé. Az itt található oldalban lévõ virágos rét leírhatatlan. Egy pillantás bal felé a tálasbérci tetõre, majd jobbra kanyarodva a  fõúton belegyaloglok a 192-es számú házba, ahol balra fordulva, meg kell tenni 1-200 métert, hogy jobbra fordulva megközelíthessük a Nagy-Küküllõ patakot. Átmegyek egy huplin  és leslattyogok a patak völgybe, ahol a hídon átkelve visszakanyarodok déli irányba.  



Folyásiránnyal megegyezõ irányban, a dózerúton  jó néhány kilométert megtéve, többször kõhidakon áthaladva érkezem Péterék pontjára, a Tartód váraljához. Kezelésbe veszem az általuk szervírozott ellátmányt, majd a zsákot hátrahagyva, a rövid, de meredek úton megnézem magamnak a csúcsot. Negyedóra múlva már újra lenn vagyok. A folytatásban átkelek a Küküllõn, majd fölfelé vízmosás következik. Néhol mackó tappancs kíséri utamat. Balra fahíd, és máris lakott település. Enyhe emelkedõ után elvész az út. A megoldás az, hogy a „Tilos az átjárás, magánterület” feliratú kapunál valójában legálisan által lehet haladni, hiszen ez egy hivatalos út. Ezt egy Bagzosból jövõ lovaskocsizótól tudom meg. Így negyedóra topogás után, végre közel kerülök a Központhoz. Hamarosan megérkezik az általlépõ, majd a tetõn az iskola és a fõúton pillanatok alatt a Községházánál találom magamat. Itt jobbra fordulva néhány száz méter és máris, a már jól ismert ösvény, patak, emelkedõ, tetõ, sárga ház a szomszéd lánnyal következik. A nehezítés most csupán annyi, hogy a kavicsdombokat még nem terítették szét, így gátgyaloglással fejezem be a túrát. Nem Marci bácsi felõl, hanem még egy kanyart leírva délrõl közelítek az objektum felé. A menetrendszerinti esõ már közel, de még van bõven idõm az égszakadásig. Évától átveszem a díjazást és kényelmesen alapállapotba helyezem magam (fürdés+ruhacsere).  

 

7 és félórás, kényelmes, nézelõdõs túranap van mögöttem. A folyatatásban is hasonlókat tervezek. Vacsora újabb levessel és finomságokkal. Én aki egyáltalán soha nem iszom pálinkát, most kivételt teszek és ízes ágyas meggypálinkára szokok rá az itt létem alatt. Aromája tökéletes, az erejét kevésbé lehet érezni. Jóízû beszélgetések után 11 óra magasságában döntök a nap vége mellett. Holnap a Madarasi-Hargitával folytatódik a történet.    



http://szvarsag.pesza91.fotoalbum.hu/

http://tartod302013.pesza91.fotoalbum.hu/




Péter




http://5mp.eu/web.php?a=baksatanya





Madarasi Hargita 10






Mai napunk a Közép-Hargita területére vezet, a csapat végig együtt haladva keresi fel a szebbnél szebb helyeket. Forrásközébõl ezúttal gépkocsikkal indulunk el a túra kezdõpontja felé. Júliánál megállunk a csapat, nem Baksa Tanya részének begyûjtése céljából. Júlia egy vegyesbolt neve, gondolom a tulajdonosnõ után kapta a megnevezését. Közúton elhaladunk a Zetelaki víztározó mellett, majd déli irányban egészen az ivói elágazásig jutunk. Ez a rész már csütörtökrõl ismerõs. Innen Ivó nincs messze, felkeressük a terepjárós túránk kiindulási helyét. Kettõ darab terepjáróra fér fel a csapat, a jó 10 km-es távolságot Melinda vezetésével tesszük meg. Felugrunk a platóra (Anhauer Évi, Bori,  Egon, Gyõri Péter, Korponai Laci és felesége, valamint jómagam.) aztán indulhat a menet. Elõtte még megkapjuk a Baksa féle ellátmányt, banán és szénhidrát formájában. Szerencsére kettõ polárt és egy gyapjú sapkát is hoztam, talán egy napszemüveg sem ártott volna és akkor nem „sírtam” volna végig az utat.




Az elsõ 1 km jó minõségû, utána kezdõdik a vesekõ elhajtásra is alkalmas rázkódás. Legbelül ülök. Felfelé úton  mindenki lefelé mozgott, lefelé meg préseltek, mint a szõlõt. Jót szórakoztunk ezen is. Néha az volt az érzésünk, hogy beborulunk az árokba, de nõi sofõrünk rutinosan, ismerve minden kavicsot, sziklát, huplit, kerülgette az akadályokat rendesen. Egy-két érdekes kanyar is adódott, Péter javaslatokat is fûzött hozzá, melyik íven kellene bevenni ezeket, nem túl jó találati aránnyal. Összességében már a túra ezen része izgalmasra sikeredett, és a rekeszizmainkat is sikerült bemelegíteni a sok röhögéstõl. A fejeket néha le kell húzni, a nagyobb ágak miatt, a kisebbekkel viszont nem érdemes foglalkozni, kellemesen cirógatja az arckoponyánkat.  




Az idõjárás megint úgy indul, mint tegnap: az ég „eges”. Már most elárulom, hogy ez nem marad így végig. Nem túl meglepõ módon kétoldalt fenyõerdõ és egy patak (Filió) szegélyezi utunkat. Nagyjából 7 km-nél még egy forrást is elmellõzzünk (Fedeles-kút).


Fél óra alatt érjük el a menedékházat. Egész jól bírta mindenki az emelkedõt, senki sem fáradt el. A helyi kandúrral való megismerkedés után, körbetekintve egyik ámulatból esek a másikba. Ha valaki holnap úgy dönt, meglátogatja reggeli kocogása alkalmával a menedékházat, azt a kék kereszt jelzésen tegye, az vezet ide Ivóból. A turistajelzés nagyrészt a terepjáró által is használt kavicsos, sziklás útvonalon halad, de a vége felé egyre több levágást is eszközöl vékony ösvény formájában.



Tõlünk karnyújtásnyira délre Mihályhavas (1685 m), valamint a Fekete-sarok csúcsosodik (1461 m). A kék kereszt jelzésen ezek pik-pakk elérhetõek. Tovább délre Oltár-kõ (1363 m), dél-kelet felé  a Csicsói Hargita (1759 m) és a Mádéfalvi Hargita (1709 m), keletre pedig a Rákosi  Hargita (1756) látható. A Madarasi Hargitára a kék jelzés visz innen északi irányba, amely nincs túl messze, és egy enyhe emelkedõn érhetõ el. Nagyjából 150-200 méteres szintemelkedést kell leküzdeni, a jól járható terepen.  Utunk felénél elágazás található, mi tovább a csúcs felé haladunk, visszafelé viszont beugrunk a szökõ vízesésbe is. Itt még pólóban kényelmes a helyzet, és kezdetben a csúcson is, ahol több tucat kereszt, kopjafa található.



Nem kell kapkodnunk, van idõ körbejárni a lankás csúcsot. Nyugati irányban a hegyek mögött kivehetõ Varság, a mellette, elõtte elhelyezkedõ Hegyes-heggyel, Somlyóval, Dél-heggyel, jóval mögöttük a Nagymezõ havassal (1776 m). Légvonalban egyik sincs túl messze az utóbbit nem számolva. Köztük is akad még egy-két hegyecske, például a Nyerges vagy a Rakottyás tetõ.

Az „étlap” alapján beazonosítható mi merre található. Ez egy 2 darab, egyenként nagyjából 1 méter terjedelmû félkör alakú pult, amin a fényképek felett, szöveggel, nyilakkal jelölik az egyes csúcsok nevét. Sajnos az összes nem látszik a körülöttünk gyülekezõ felhõk miatt. Egy izmosabb bridzs géppel, vagy egy tükörreflexes géppel  biztosan nagyobb esély lenne az innen északra elhelyezkedõ Görgényi és Kelemen Havasok  megörökítésére. A Csomafalvi Dél-hegy azonban egész jól kivehetõ (1694 m). Tõlünk keletre, a már említett Hargiták, dél felé pedig a Bucsecs, Keresztény havasok helyezkednek el többek között, de már jóval odébb, a Királykõrõl, Moldoveanuról vagy éppen a Fogarasi Havasokról nem is beszélve. Szóval van itt mit felfedezni, megmászni, bejárni, megtekinteni, megcsodálni, elraktározni. Talán egy élet is kevés hozzá.  




Átmegyek a sapka alakú tetõ túloldalára és mintegy száz méterrõl lejjebb járóm végig a peremet a jobb kilátásban bízva. Lassan feltámad a szél, megjelennek a felhõk, pillanatok alatt vagy 10 fokot esik a hõmérséklet. Utolsóként indulok vissza a többiek nyomában. Mire a vízesést és Hargitafürdõt jelzõ elágazó oszlophoz érek, már újra velük vagyok. Innen lejtünk egy nagy kanyart megtéve a Hargita csúcsok közötti nem túl meredek völgyben. Egy házikónál éles balkanyart vesz az út és csakhamar piros céltáblajelzésre kerülünk, melyrõl jobbra szûk, szép ösvényre ágazunk le. Ezen a hangulatos, fenyõkkel körülvett úton kanyarogva érjük el- az utolsó métereken már kissé meredeken lejtve- az impozáns vízesést. Két nap, két vízesés, nem rossz. Míg a többiek, a keskeny fahíd  túloldalán lévõ filagória alatt elköltik az ebédjüket, közelebbrõl és minden irányból megvizsgálom a vízesést és a környezõ geológia képzõdményeket. Ez is olyan, amit leírva nagyon nehéz visszaadni, sõt még a készített kis videó sem alkalmas erre, a vízesés és az azt körülvevõ környezet szintézisébõl  létrejövõ pozitív energiákat csak személyesen lehet megtapasztalni.




Visszaúton Attilával egyetemben felülrõl, folyásirányból is megvizsgáljuk a zuhatagot. Aztán fel az ösvényen. A kijárt út helyett a mezõt választom, bokáig merülve a lápba. Innen a gépem LCD kijelzõje bemondja az unalmast, amely estére spontán magához tér. Félúton lehetünk a fõutunkról való letéréstõl, amikor villámlás, dörgés szakítja meg az idillt. Pillanatok alatt hatalmas zivatar kerekedik, még jeget is kapunk mellé. Szerencsére néhány, dús fenyõfa csoportosulás tarkítja a legelõt, így megállunk átvészelni a vihart. Tehenek közé állok, hamar befogadnak, így minden oldalról védve vagyok a csapadéktól


Negyedóra és elvonul a nagyja, 5-10 perc és az elágazásnál vagyunk. Egy csoport szomorúan fordul vissza a Hargita csúcs felõl. Még esik, de csak lazán. Csúszós, kissé sáros talajon érjük el a komplexumokat. A visszaútig még van félóránk. Meglátogatjuk a menedékházat, jól esik a meleg Capuccino.



Lefele sem kapunk esõt a nyakunkba a terepjárón. Az egyik kanyart belülrõl abszolváljuk, kissé húzós volt, csakúgy, mint az út szélén való szlalomozás, de sofõrjeink már kívülrõl ismerik merre a legalkalmasabb a terep a közlekedésre, hiszen van úgy, hogy naponta ötször is megteszik ezt az utat. Még ezekkel a járgányokkal sem kis kihívás a közlekedés, ezért általános derültséget kelt mindenkiben, mikor már jóval lejjebb mezei személyautók próbálnak feljutni, nyilván nem tudván mi vár rájuk. Ahogy Besenyõ Pista bácsi mondaná: „nem fog nekik sikerülni”. Elmellõzünk egy-két traktoros turistahalmazt (nekik számolhatunk 1 óra 15 perces menetidõt is), majd egész jó idõt futva visszaérkezünk az ivói kiindulási pontra. A csúcson lévõ idõjárásnak itt már nyoma sincs. Melindáék kutyája bemutatkozik, aztán visszaindulunk a Forrásköze 173-ban lévõ zuhanyrózsákhoz, újabb réteggel növelve a csomagom bugyrában lévõ szennyesraktárt.




De a napnak még korán sincs vége! A vacsorával  párhuzamosan a menetrendszerinti zivatarral együtt, melyet szivárvány képzõdés kísér, megérkezik zenészünk, a varsági Fancsali Lacika. 14 éves, de fantasztikus hangulatot varázsol a szintetizátorával, énekhangjával és zenei repertoárjával (amely a 70-es évektõl napjainkig mindet felölel). Autentikus slágerekkel kezd, majd Neotontól, Bikinin keresztül, Edda Máté Péter, Koncz Zsuzsa, Zoltán Erika, Quimby és sok más szerzõ, együttes ismerõs dala elhangzik.

Éjfélig tart a buli, meg se várom a legvégét, hiszen holnap a történet a Szencsed 30-al folytatódik.



http://madhar2013.pesza91.fotoalbum.hu/



Péter



Utóirat:
Egyébként Vater mostál kezet? És meg van a sapkád?

http://5mp.eu/web.php?a=baksatanya




Szencsed 30





Ismét pihenten ébredem, a nyitott ablak ellenére egy darab szúnyog sem látogatott meg az éjszaka folyamán. A szobába haloványan beszûrõdõ  tányér csörömpölés a reggeli közeledtét jelzi. Bundás kenyér és munkatársai kerülnek az asztalra. Feltéve, ha jól emlékszem. A hat túra nap + 1 városnézés részletei az egymástól való lényeges különbségek miatt jobban megmaradtak emlékezetemben, de az étkezések összemosódtak, mint az a papírzsebkendõ, amelyet a szennyes ruhában felejtek néha-néha  a mosás elõtt.


A Szencsed túra elsõ fele dél, délkelet felé visz. Az elsõ megállónk, a már kétszer is említett Júlia vegyesbolt lesz.   Elõtte még megvárjuk Borival, Gyõri Péterrel, hogy a mezõny kibontakozhasson, mivel mi seperjük be a távot és a szalagokat. Egész pontosan csak õk, én csak az Ülkei vályúig boldogítom õket. Júlia jól felszerelt, nem úgy, mint 20 évvel ezelõtt, amikor az élelmiszer és egyéb dolgok hiánycikknek számítottak a bolt tulajdonosának elmondása szerint. A falon látható, errõl árulkodó fotó, szöges ellentéte a jelennek. A már megismert biocsokoládé mellett szuvenír képeslapot vételezek, de a legértékesebb számomra az itinerre kerülõ: Horvath Julianna-Maria  Hargitha-Romania Varsag feliratú körbélyegzõ, miután erre nem mindennap járok (csak tegnap, meg tegnapelõtthttp://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/modules/fckeditor/fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif)


A bolt után a Nagyküküllõ hídja elõtt, szomorúan szemrevételezünk egy teljesen –papírvékonyra- kilapított, immáron kétdimenziós  nyulat. Ma nem sok emelkedõ lesz, az is az elejére jut. Gyakorlatilag egy nem túl megerõltetõ kuloárban kaptatón kell felmászni a fennsíkra, amely már nem szerepel a Varság térképen. Közben Péter talál egy rozsdás patkót, amit innentõl végigcipel magával. Egészségére! A szalagok jó sûrûn helyezkednek el. Veszekedés nélkül testvériesen elosztozunk rajtuk. A leírás is elég alapos, de az út is adja magát, fõleg miután tíz méterenként jelölt, az alkalmi „lobogóval”, amit Józsi és Szla helyezett ki még tegnap, mialatt mi  a Hadarasi Margitán    Madarasi Hargita környékével ismerkedtünk. A fennsík elsõ része nagyjából a következõképpen írható le: bokáig, lábszárközépig érõ fûvel borított, néhol nem túl széles út, kétoldalt  sûrû fenyõerdõvel vagy növendék fenyvessel szegélyezve. Kisebb, nagyobb megtöretések mellett fõleg egyenesen visz az út, feltûnõen sok gomba, fõként vargánya és különbözõ galócafélék által kísérve.



Hirtelen tisztás, rajta házikó, minden bizonnyal ez lehetett egykoron Júlia néniék szülõ háza. Nem én vagyok ilyen okos, hanem az itiner. Egyszer csak eljõ egy kis patak, innen pásztázva figyeljük a füvet, és mindent ami mozog és nem mozog, SzLA tegnap elveszett bicskáját keresve. Hiába. Tapadós, nyílt saras rész után, kellemesen lejtve, zárt, de nem túl sötét fenyõerdõbe jutunk. Itt már, a leírás által emlegetett patakkal találkozunk. Ez a rész nagyon rendben van szépségszakmailag. Újabb nyílt rész bontakozik ki, hátratekintve  a Hegyes-heggyel. Mai elsõ Maci tappancs lenyomatok is megvannak, de mint késõbb megtudom ezek már tegnap is megvoltak. Amúgy nem igazán tartok tõle, hogy errefelé bundást látni fogok. Plusz megnyugtat a tudat, hogy nem én vagyok a csapatból a leglassabb
J. Még egy patakátkelés (errefelé elég jó az egy fõre esõ patakok száma) és lassanként odamegyünk a vályúhoz. Az Ülkeihez, 8,6 km-nél. Tömegjelenet: a budapestiek és a pécsi utolérte a pécsieket, egy olyan pontnál, ahol a pontõrök budapestiek (+ 1 mesztegnyõi résztvevõ Tünde). Ezt add össze: 11.


Száraz kenyér, vályúfotózás után, Tündével megyek egy darabon, de hamar jönnek a többiek is. Péterék még maradnak a ponton.  Legszebb medve nyomot sikerül megtalálni az itt tartózkodásom alatt. A pécsi csapat meg is áll, megvárni a „Sípos embert” aki szintén Péter, egy harmadik. Nem csak a medvék menekülnek ezelõl a frekvencia elõl, hanem én is. Innen egyedül megyek a célig. 200 méter, hajtûkanyar, Szencsed tábla, impozáns felhõtömegek. Valami készülõdik megint. De jó, hogy otthon hagytam a poncsót.




Szencsed fatemplom, magával a fõrendezõ Úrral. Kenyér, füstölt sajt, hagyma után hangos szótár mintájára, hangos itiner: „mezõ túloldalán gömbölyû fa, attól balra kell bemenni az erdõbe”. És már ki is lövellek, hogy a pusztáról védett helyre jussak. Én nyerek. Alighogy megérkezem a sûrû tûlevelek közé, megnyitják a csapot.  A mai 30 km legszebb 3 km-re következik, szubjektív véleményem szerint. Azon gondolom már senki nem lepõdik meg, hogy megint érintünk két-három patakot.: Hideg-aszó, Miklós, Sötét. Nem sorrendben.  


Pontosan, mikor kiérek a sûrûbõl, eláll az esõ, egész pontosan csak felettem, egy kis ablakszerû kukucskán, miután a felhõrétegen pont jó helyen keletkezik folytonossághiány. Ez kitart jó órát. Elérem a túra legtávolabbi pontját. A  patakárokból kifelé veszek egy éles jobbos visszafordítót. Innen elõbb nehezen követhetõ, majd késõbb egyre szélesedõ erdei úton haladok napsütésben. Néha-néha dörgést hallani a hátam mögül a távolban. Nyílt irtás vizes füvében mosom lábaimat, majd az újabb patakátkelésen nem sokat tétovázva, a langyos vízben úsztatom meg a Nike Pegasust.    Az út lassan szélesedik, kanyargok a völgyben, hol a patak egyik, hol másik oldalára kerülve, de már kõhidakon átjutva. A kõhidak alatt lapulevél hegyek sorakoznak. Amúgy ez a Hidegaszó pataka. Van vagy 5 km, amit megteszek így. Lassan visszaérek a Varság térképre. Mielõtt azonban megérkezne a Nagyküküllõ, megállok egy fatönknél, szénhidrát, aminosav bevitel céljából.


Ma már a  második nagy zivatar kezdõdik. Pont a Küküllõ partján kap el. Kivárom még alábbhagy a gyakori villámlásokkal megspékelt monszun. Persze csakis fenyõfa alatt. 20 perc és a tájoló szerint is északra tartok. Megnézem a farkaslaki szénégetõt, újabb híd, aztán négyütemû Wartburggal Józsi jelenik meg. Elvigyelek a pontra? –kérdezi, de nem komolyan, kinyitva az anyósülés felöli ajtót. Kösz nem, válaszolom, de komolyan. Egyébként is mi van, ha telepítettek ide térfigyelõ kamerát? Közli, hogy maradjak le. Majd rutinosan megindulva, a sebességtõl automatikusan becsukódik az ajtó. Cirka 258, 5 méter múlva érkezek SzLA pontjához: Tartód váralja. Már ismerõs 2 nappal ezelõttrõl, csak most déli irányból settenkedtem ide.


A mellékpatakok sárral, törmelékkel bugyognak bele, a kristálytiszta Nagy Lebowski       Küküllõbe, érdekes elegyet alkotva. Érzékelem, hogy ez egy fotóért könyörgõ természeti jelenség. Ráhúzok a sörre (ez se túl gyakori nálam, lehet valami itt a levegõben), átóvatoskodok az iszonyat csúszós rönkhídon. Innen meg majdnem ugyanaz, mint két napja, kivéve azt, hogy mégsem. Egy baloldali rövid emelkedõ helyett, egy jobbos, lankásabb úton Bagzos tanyabokorban bóklászok, a Központig. A végeredmény ugyanaz: a Kõrösi Csoma Sándor iskolánál érek ki a fõúton, jobbra a kanyarban szalagkorláthoz kikötött lóval. Mint, késõbb megtudtam, ez az állandó parkoLÓ-ja.


Innen lemásolom a két nappal ezelõtti utat, a vége kivétel: Marci bácsi telkén át, Egon-Éva sátor mellett, természetesen patakátkelés lenne, de olyan sáros volt az utolsó 2 km, hogy inkább a patakon közelítem meg a vendégházat. Legmélyebb részén térdig ér. Adminisztráció után még visszatérek egy alaposabb locsi-pocsira. Beától veszem át a díjazást, majd a Somogyi család is megérkezik. A vacsoráról annyit, hogy valószínûleg tésztasaláta (kértem egy majonéz nélküli változatot) volt, de az biztos, hogy a már korábban említett csöröge fánk mellett, attól térben nem, de idõben eltérõen volt szervírozva. Józsi felolvasott egy részt, egy könyvbõl, majd utána meghallgattuk a Marosvásárhelyi rádióban elhangzott, Beával és vele készült riportot.  Aztán mindenki tervez. Valaki a haza utat, valaki a további programokat, helyben vagy Erdély más részein.


 


„Barátos Sarka 35”


Ma egész reggeltõl estig július 8.-a van A pécsi csapat elindul hazafelé,  Kalotaszeg és egyéb helyek felkeresése mellett. SzLA Budapest érintésével, késõ délután hagyja maga mögött tündérországot. Nekem még 3 nap ajándékom marad, ebbõl kettõ gyaloglatos.


Hárman indulunk neki, Borival, Péterrel. Józsi lediktál egy ötsoros „itinert”, a többit memorizálom. A Varság térkép jobb sarkán lévõ miniatûr skiccen szerepel egy-két csúcsnév, ezek már 2 napja felkeltették érdeklõdésemet. Az öt soros „itiner” arra vezet, becslésre erõs 35-ös lehet ez a vállalkozás, bõven ezer méter fölötti szinttel.


Az „itiner” elsõ sora a már ismert útvonalon kalauzol minket északi irányban a nagy kanyarig. Innen jó hosszan, végig emelkedve követjük a Varság patakot dózerúton észak, késõbb északkelet felé. Miután a térképen 100m 1 cm, hamar a „skiccen találjuk magunkat”. Másfélóra kell, míg elérjük a régi szénégetõt, a rövid leírásunk második sorát. Közben zsurlók, légyölõ galócák, harántutak, Andorka Laci barakja érintésre kerülnek. A patak melletti széles út, nyitott, világos. Ez nemsokára megváltozik, mikor is végre a Józsi által említett, út vége, balra visszakanyar, majd jobbra egyenes kombináció elérkezik. Innen kell útmutatása szerint folyamatosan hangoskodni, hogy az út mellett esetleg ott alvó medve idõben eltûnjön. A világért sem akarnánk bántani szegényt. Amúgy örülök neki, hogy a patak melletti, vég nélküli emelkedés után, változatossá és vadabbá válik a terep. Túl oldalon ketten áfonyát szüretelnek, de ezt leszámítva csak magunk vagyunk órákig. Sziklás, köves út, két oldalt sûrû bokrossal. A kanyar után 300 méter és megvan a forrás. Na nem olyan, mint otthon, ez vályús. Elõtte megvan a vadászles is.


Most már csak 3 mondat van vissza túránkból. A tájoló jelzi az irányt. Újra északkeletnek tartunk. Fokozatosan emelkedünk míg nem,  növendék fenyves, vágtér kombinációhoz érünk, közel a tetõhöz, gerinchez. Sanszos, hogy, ez lehet a Varság feje nevû csúcs. Kihirdetjük az ebéd idõt. Kolbász, szalonna, paradicsom, sajt, kenyér, májkrém kerül elõ Gyõri Fater puttonyából, csak most nem tudunk kezet mosni. Félegy van. Negyed tízkor indultunk. Kaja után, jobbra találunk elfogadható utat. Még minden terv szerint megy. Megérkezik egy púpos-sapkás alakú hegy és az errefelé nem túl gyakori jelzés közül a Kék sáv. Ez köti össze a Libán tetõt, a Bucsin tetõvel szép gerincúton, nyitott és zárt részek váltakozásával, néhol szép kilátással.


Elõször Bucsin tetõ felé (jó messze van innen) teszünk 100 métert. Aztán visszafordulunk a célunknak megfelelõ irányba. Egy helyen szép kilátás nyílik észak felé a Görgényi-Havasok középsõ, északi része felé. Arról a tájékról létezik térkép (errõl én még nem találtam kielégítõ részletességût, mármint a délirõl).


Keletnek haladunk a gerincúton (közben a piros H betû jelzi, hogy elértük Varság északi határát), míg elérjük az elõbb említett sapka szerû csúcsocskát. Ez lehet a Barátos/Barátos sarka 1464 méterével. Felkapaszkodunk a sûrû fenyvesben 200 métert, félúton használt gumicsizmát találva. Itt hagyjuk. Vadászles, majd következik a túra fénypontja, a becsomagolt karácsonyi ajándék: egy tisztás végében egy kõfal, azon házikó, vissza kilátással. Sikerült. Errõl beszélt Józsi. Maradt még egy mondat a sárga színû tenyér nagyságú papír fecnire felírt szövegbõl. Elidõzünk itt egy kicsit.




Tovább keleti irányban halad a kék, aztán hirtelen északi irányba vált és lejteni kezd, ez az a pont, ahol nekünk el kell válni tõle. Innen nem nagyon találunk utat. De van tájolóm. Jó nagy páfrányokat mellõzünk el. Péter, itt alvó, felálló medvét vizionál. Ebben most nem hiszek, de majd holnap mikor egyedül leszek itt, eszembe fog jutni.


Nagyobb vágtérre jutunk, balra dél felé a Hegyes-hegy látszik hátulról. Bal kéz felõl  északnyugatnak, csúcsos, nem túl nagy pukli magasodik. Kihagyjuk és dél, délkeleti, majd délnyugati irányban folytatjuk, az aljnövényzetben, ugyanis találok piros sáv „jelzést”. Elõször vízszinteset, majd függõlegeset. Csak út nincs hozzá. Törtetünk az iránytû útmutatása és a skicc szerint. A „jelzés”, amúgy kataszterhatárt jelöl, csak én szeretném hinni, hogy nem az, így Péteréket nem engedem letérni róla. Pedig van egy erdészeti út alternatíva. Jót röhögünk ezen, na meg azon, hogy a páfrányok, áfonyabokrok között haladva, Péter viccesen megjegyzi nem szeretne itt haladni még este 8-kor is.  


A legközelebbi lehetõségnél már engedek az „erõszaknak”. A sûrû fenyvesbõl, a lejtõs, köves út, nyílt köves úttá vált, két oldalt kilátással. Hosszú kilométerek jönnek és visszatérünk a Varság-patak melletti erdészeti útra, ahol elered a menetrendszerinti esõ. Várunk 10 percet a tûlevelek alatt, a zivatar elvonul. 100 méter múlva jámbor, farönkök mellett várakozó pásztorkutyát mellõzünk. Lovasszekér jön. Teljesítménye 1 lóerõ. Péter felkér minket rá. Legközelebb nem teszem, ilyen kondíciók mellett. Bori és Péter ül a kocsis mellett. Péter háttal ül, Bori elõre fele imádkozik. Rossz nézni, annyira „stabil”, amikor egy-egy kövön ugratunk egyet. Én hátul, guggolok vagy térdelek, kapaszkodva két oldalt. Az már részlet kérdés, hogy ha a terepjáró rázós volt, akkor erre nincs szó, ez is még rendbe lenne, de sikerül az egyszer már kivárt vihart utolérni. Jó félóra ázás, zötykölõdés, didergés térdelés/guggolás következik. Gépemet a „sárga sátram” (egy középen szakadt esõkabát), -ami valamit fogott a zuhatag ellen- alatt próbálom menteni, aztán átadom Péternek. Egy örökkévalóságnak tûnik, mire végre valamelyik harántútnál vége a szenvedésnek. Leszállni nehezebb, mint fel. Péter ledobja a zsákokat. Pont bele a vizes árokba, benne a fotógépekkel, érdemes volt odaadni nekihttp://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/modules/fckeditor/fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif. Szerencsénk van, megúszták szárazon. Még innen is jó háromnegyed óra kell, visszatérni a bázisra.


    



„Barangolás a Nagyküküllõ forrása felé 50”




Ma egyedül fogok csatangolni. Péterék hazaindulnak, de elõtte „beugranak” a Békás-szorosba, és meglátogatják a Gyilkos-tavat.  Gondolkodom rajta, hogy esetleg eldobatom magam velük a Víztározóig a mûúton, majd visszajövök Forrásközére valamilyen ösvényen. Aztán az is érdekelne, milyen lehet a Nagyküküllõ forrása. A Varság térkép valahol  14 km-re északnyugatra jelöli a homályba. Ez utóbbi ma már lehetetlen küldetésnek tûnik, túl késõ van hozzá (10 óra után járunk) és pontos lokalizációja sem ismert számomra. Tehát egyértelmû, hogy ezt az opciót választom. Módosítani lehet, ha az élet úgy hozza.


Nagyküküllõ:



A
Nagysomlyó-hegy tövébõl 1455 méter magasságból ered, a hossza 221 kilométer. Becsült vízgyûjtõ területétének nagysága 3606 négyzetkilométer. A folyó Székelyudvarhely városát elérve, hegyvidéki jellegbõl dombvidéki jellegûre vált változatos horgászlehetõségeket biztosítva az itt élõk számára. A Nagyküküllõ az Erdélyi-medencében Balázsfalvánál egyesül, a Sóvidékrõl érkezõ Kisküküllõvel, majd közösen Küküllõ folyó néven folytatják útjukat a Maros folyóig.