Túrabeszámolók


HviezdicovÝ Pochod

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2016
 Túra éve: 2023
HeliosTúra éve: 20232024.10.16 17:56:51
megnéz Helios összes beszámolója
Kevesen vagyunk, a legtöbben futnak. Négyen választottuk a gyaloglást. Egy rögtön indult, a másikkal nem tudtam tartani az iramot. Így ketten maradtunk a végére. Nincs ellenőrzőpont és 15 óráig a Malý Slavínon kell lenni.

A gerincen felhők gyülekeznek. Nagy a nedvesség a levegőben is. Amíg az esőköpenyt fölveszem, leelőz az utolsó. Talán 50 méter után az eső is elered. Hátizsákot becsomagolni, fejre is vízállót. Teljes díszben érek a Baba nyeregbe. Az eső már nem esik, de köd az van. A Konské hlavy után magamba fordulva fogyasztom az utat. Furcsa zaj üti meg a fülem. Kezem derékmagasságba emelem és hirtelen megfordulok. A mögöttem jövő hölgy hirtelen megáll a pórázon lévő kutyával együtt. Nincs veszély. Megyek tovább. A kutya fut el mellettem, majd a gazdi is. Jó utat!-mondja. --Jó utat? Nálunk, így nem köszönnek. Később magyar rendszámú autókat láttam, tehát magyar volt. A Somár nevezetű pontnál az előttem haladó kapkodja a holmijait és inal tovább. Salašnál újból jócskán esik. A tónál már pötyörész és Bielý krížnél a nap is kisüt. Itt találom az előttem haladót. Mosolygok, meg biccentek neki. Ő meg néz, mint akit életében először lát. Egom nulla alá esik. Folytassa a piroson, én a Včelín lefényképezése után a sárgán, utána meg a kéken megyek. Az esőköpenyt nem volt kedvem levetni. Még szép. A pataknál ismét esik. Az itt sütögető biciklisek a pihenőben bújnak meg. Néhány kanyar után látok egy épületet és a srácot is észreveszem. Amint meglát elkezd futni. Most nekem is futnom kéne? Ki ér oda hamarább? Épp 14 óra a pontos idő. Örömmel fogad a két rendező. Pálinkával kínálnak. Egyikünk sem ivott, de a spicces férfi felhörpintett egy kupicával. Ilyen messziről vagyunk: Ószombat meg Párkány. Felváltva beszélgetünk a két férfival. A tanár elmeséli járt a Burda hegyen és hogy találták meg a csúcsot. Következett a spicces ő a Kéktúrán volt. Ha így cserélkeznek nem fogunk szabadulni. Arra jött egy kilencven éves somorjai férfi. A figyelem rá terelődött. Ezt kihasználva köszöntem és mentem is. Kapcsolt a srác is és csatlakozott. Én is, ő is a sárgán megyünk, de inkább a gazban kezd szaladni. Úgy látszik rémítő is lehetek--töprengek. Arra ocsúdom, Malinský vrch-nél járok. A K-re álltam és Krasňany az irány.

Esőköpenyt le és a Horská utca keskeny járdáját koptatom (az utolsó két kép). Itt ki gyereket, ki kutyát sétáltat. A szőlészeten és két 12 emeletes épület közt átvágva Vinohrady állomására értem.

Kerékpáron történt. Reggel végeztem a munkában és a bejáratnál lévő hőmérő -15 C°-ot mutat. A 13. km-nél a hó kezd hullani, illetve a gubacsok az aszfaltra érve felugranak. Az arcomba vágódva, mintha tűvel szúrnának meg. A fejem lehajtom, csak a hátsó kereket nézem. 1-2 km után eláll a havazás. 25. km -nél érek haza. Fékezés és ekkor jövök rá, nem tudok a bicikliről leszállni. A kerítés mellé gurulok. Vállal a kerítésnek támaszkodom és így maradok…. Ráfagytam a biciklire, pedig izzadtam az öltözék alatt. Akarattal kellett a kezem mozgásba hozni, majd a lábam is.

A meteorológusok hőmérsékleti rekordot jelentettek. 24 km délelőtt. Délután 14 órakor vágtam neki a vissza 24 km-nek. A trikón úgy éreztem, mintha vasalót raktak volna a hátamra. A 6. km-nél elkezdtem reszketni, mint a lázas ember. A 15. km-nél elegem lett belőle, fa alá vonultam és lefeküdtem. 30 perc múltán megszűnt a fázás. Pár év múlva afrikai leírásból derült ki: nem voltam a forrósághoz szokva.



 

 
 
 Túra éve: 2016
getheTúra éve: 20162016.03.24 16:22:35
megnéz gethe összes beszámolója

Műszerekkel mérem a nagy közömbösséget,

T
úlcsordulnak a skálán a kapott eredmények.

Az otthon nevű részen, a panelrengetegben,

Embergépek élnek zavartalan csendben.



A szájukon lakat van, minden ablak zárva. 

Kattanásig húzva a szívüknek cipzárja. 

Ha éreznek is bármit, azt elcsomagolják, 

Masnis dobozokba, majd szekrénybe szórják.


(Vad fruttik: Embergép)


.HviezdicovÝ Pochod 37


Negyed négy. Azért ez már határeset nekem is, de azért sikerül időben felkelni és elindulni. Az M1--es néptelen ilyen korán reggel, gyorsan elérem Szárt, ahol Áron száll be, majd Győrt, ahol egy rég látott cimbora, Galadh Ereb csatlakozik, aki kilépve komfortzónájából, nem futni, hanem kivételesen gyalogolni tervez ma. A többi hely üresen marad, biztos, mert nem szeret senki se. Nem kell sok türelem a határ eléréséhez sem, ahol nem vagyunk biztosak benne, hogy az M19-es szlovákiai oldala fizetős-e vagy sem, mindenesetre inkább a régi úton megyünk, majd Pozsony belvárosát elkerülve az új hídon átkelve megérkezünk a Kőbánya alsót idéző hangulatú Bratislava - Vinohrady megállóba. Találunk egy helyet még a 10 férőhelyes P+R-ben, aztán felfedezzük a gyönyörű aluljárót, még váróterem is van pénztárral, a pénztár zárva, a csövik büdösek, úgyhogy bár van még 20 perc a vonat indulásáig, inkább fel, a peronra helyezzük székhelyünket. Azért kicsit később lenézek még egyszer a pénztárba, hátha kinyitott, és tényleg. Kétszer nyolcvankilenc eurócenttel gazdagítom a szlovák vasutat, nem sokkal később a vonat is beefut Pozsony felől, a második kocsi egyik ablakában SétáLós bácsi szemlélődik valami százas túráról érkezvén.


Tíz perc múlva meg is érkezünk Pezinok állomásra, ahol a váróteremben ücsörög még néhány túrázónak öltözött egyén, közöttük Rushboy és Vincze Zoli, majd egy bácsi érkezik, aki azzal a vonattal jött mint mi. Megkezdődik a "nevezés", ami annyiból áll, hogy egy bevonalkázott lapra fel kellett írni a nevünket (a bácsinak bukó volt, mert csak 10-ig volt bevonalkázva, de 12-en indultunk), majd kaptunk egy "itinert" (ha ilyen itinerrel próbákozna valaki nálunk túrát szervezni, három hétig erről zengene a fészbukkcsoport), és kezdődhetett 7.00-kor a "tömegrajt".


Gyorsan rendeződnek az erőviszonyok, ugyan a városból kivezető 2-3 kilométeren még bírjuk a nagyokkal a tempót, később már nem, úgyhogy ők elszáguldanak két futólány nyomában, mi pedig magunk mögött hagyunk egy helyi idősebb 4-5 fős társaságot, akikkel már nem találkozunk a célig és SPOILER utolsónak érünk be /SPOILER, mindenkinek a fantáziájára bízom a többit.


Kellemesen erős emelkedőbe fog a kék jelzésű ösvényünk, szép erdőben, csodálkozom hogy milyen klassz helyek vannak errefelé. Itt éppen Galadh cipeli a hátizsákomat, mert ő nem hozott saját, bekéredzkedett hozzám, cserében ugye. Útközben kerülget minket egy tanösvény is, egyik állomáson egy kis kápolnát nézünk meg. Nagyjából eseménytelenül telik az út, lassan felérünk valami gerincfélére, mellőzzük a kispista-sárga kiágazását egy smerovniknál (kitérő: nálunk miért nem lehet ilyen normális, egységes kinézetű táblarendszer mint ami tőlünk északabbra általánosan megszokott?), majd elérünk egy sípálya közepére, még néhány folt havat is találunk. Innen kivilágítható ösvényen érkezünk a nyeregbe, Pezinska Babára. Itt Áron sört szimatol, meg is próbálkozunk a látszólag nyitva, valójában zárva lévő Chatában, ahol a zörgetésre a pultoslány kijön, magyaráz valamit szlovákul, majd visszamegy és bezárja maga mögött az ajtót. Áron szerint azt mondta, hogy várjunk egy kicsit, és tényleg, két perc alatt befejezi a söprögetést, úgyhogy bemehetünk, a többiek söröznek, én a csapovné kofolánál maradok, szerencsére még pecsetkát is szerzünk, ha már ellenőrzőpont nincs a túrán, 10 km pipa.


Kis pihenő után nekivágunk a piros jelzésű szlovák nemzeti felkelők útjának, ami egy szép gerincút, elég sok hullámzással, néhol az erdővéghasználatok helyén szép kilátással a kissé párás környező tájra. Egyre többen jönnek szembe, kirándulók, túrázók, katonák (!), bringások, néha utolsón pillanatban sikerül csak félreállni. A szakasz fénypontját a Samar nevű hegyre tett kitérő jelenti, ahova Áron térképe szerint tilos a belépés mert katonai terület, ez mondjuk a terepen nem derül ki, és remélem, a szlovák légvédelem sem olvassa a beszámolót, úgyhogy megtekintjük a körpanorámát meg az alant elterülő katonai repülőteret és katonai bázist.


Némi pihenő után továbbállunk, változatos erdőben a gerincen, továbbra is a piroson. Nemsokára elhaladunk a helyi lokátorállomás (?) alatt, ami úgy néz ki, mint egy hegytetőre épített panelház (pontosabban kettő), tetején Kőris-hegyi típusú gömbbel. Megérkezünk a Biely kriz nevű helyre (Fehér-kereszt) kb. 25 km megtétele után, ahol üzemel egy kis turistaház, nagy élet benn és körülötte, letartóztatok két kis pogácsát  meg egy pohár csapolt traubit, és pecsételünk is az itinerre (ha már ellenőrzőpont nincs a túrán), Áron sörözik, Galadh meg kiül a ház elé, mert benn elég meleg van.


Tovább aszfalton kell menni pár kilométert, ahol az erdő szép, némi változatosságot csak a bringások elől való elugrálás jelent, illetve hallgatom a vitát Galadh és Áron között, miszerint a parkerdei kukák vannak-e olyan magasak, mint moiwa vagy sem. Elérünk egy szépen foglalt forrásshoz, pihenővel, aminek a vizét mindannyian megkóstoljuk, majd Áron megmutatja a táblát, miszerint nem ivóvíz, haha, jól szórakoztunk mi is.


Innen hirtelen jelzésváltással a sárga jelzésre térünk, átvágunk néhány réten, piknikező családok között, majd egy patakátkelés után kis emelkedővel megérkezünk a "célhoz", ami egy parizán emlékmű (?), Maly Slavin melletti pihenőhelynél van. A cél annyiból áll, hogy lepecsételik és aláírják az "itinert" (ami így egyben oklevéllé is előlépett, majd a nevet nekem kell kitölteni). Áron még egy deci rizlingszilvánit is kunyerál. (32 km).


Innen már csak 7 km a civilizáció, 80%-ban aszalton, szerencsére autók nem járnak, bringás és sétáló család annál több, nagyon szép ez a parkerdő. Hosszas séta után (Galadh már vízhólyagra panaszkodik, lehet, hogy mégis csak futnia kellett volna) megérkezünk a főútra, ahonnan még három villamosmegálló, kb. 1 km a kiindulópontot jelentő parkoló.


Összesen kb. 41 km-t gyalogoltunk 1100 m szinttel (az itineren 37 km / 500 m szerepelt).


Szedelődzködés után átvágunk a rémisztő panelrengetegen Pozsonyban, majd még megállunk egy pizzára a rajkai vasútállomás pizzériájában, majd hazautazunk, jobbnál jobb zenéket hallgatva.