Várak a Mátrában 44 - Sziklatúra
Nyári Szünet után
Nem mondhatnám hogy a Muzsikál az erdõ óta egy Schobert Norbi edzéstervet váltottam valóra. Valójába csak a megváltozott munkaköröm által kapott edzést szervezetem.
Mentateámhoz és szalmakalapomhoz ezúttal beszereztem egy pár százas táskát amit asszonykám felturbózott az eddig szerzett kitûzõkkel és fél kilo bundáskenyeret, amit csakugyan asszonykám készített el. Egykezes fokosomat, lecseréltem Kétkezes túrabotra, ezáltal csökkentve a testem által kifejtett erõlködést. Többször átböngéSztem a távot, hogy tökéletesen a fejembe véssem és alig kelljen az itinerrel foglalkozni.
Rajt
Pont annyi kilométert tettem meg kocsival Mátraházáig mint amennyit napközbe kell, bár gondoltam, hogy az nem lesz kevesebb mint egy óra. A túra szervezõtõl megkaptuk a kisebb nagyobb túlzással lepedõ méretû térképet és pontozó lapot, hátulján ismertetõvel és a Rákóczi letétele után indulhatott is a móka.
Muzsla tetõ – Dobogóhegy – kis bemelegítés
A S- jelzésen kezdõdött a leereszkedés a Muzsla tetõig. Eleinte parkokon keresztül hotelektõl hotelig haladtunk, majd a Hanák Kolos emlékoszlop elágazásánál (sokan össszekeverték az elsõ epvel) letértünk s egyben be a hegybe. A hegyoldalon haladtunk, majd a bokrokat felváltották a fák és a jelzést egy darabon a So is végül is az erdõben leereszkedve elértük a Rákóczi forrást, kis idõ és egy nagyobb lejtõ után pedig a hegy másik oldalán a Muzsla tetõt.
Tovább ereszkedtünk le Mátrafüredhez az S- on, s utolsó méterein két bundáskenyeret el is majszoltam. Dobogóhegyet elõzõnap legugléztam így viszonylag egyszerûen a Béke út utáni Z- jelzésen majd a második kanyarulat után balra S háromszögön csakhamar ráleltem Dobogóhegy fájára, amin a pontok voltak. Idõm jó volt, a túra legkönnyebb távján túl voltam.
Bene – Vár- Remete-Bérc , Kékes tetõ – nagyobb bemelegítés
Visszafelé az elsõ meglepetés akkor ért amikor velem szemben legalább tíz turista jött s kereste ezt a pontot. A második pedig a zebrán való átkeléskor, amikor kis híján elütött egy szõke nõ fékezés nélkül, bõszen mutogattam utána a túrabotomat s nem sok hiányzott hogy ki is repüljön a kezembõl, bele a szélvédõjébe. A Bene Patakhoz való lefordulás elõtt egy bokorból hallottam egy sziát de nem láttam senkit, így hát köszöntem egy helót, hát ha egy nimfa és utamon szerencsével kisér.
K+ jelzésre egyszerûen ráleltem csupán tovább kell menni egyenesen a patak mellett, s egy kisebb beugró hamarosan továbbvisz a K+ jelzésen…meredeken fölfelé. Nagyrészt köveken. Figyelni kellett a Bene vár leágazására mert nem egybõl a turista útvonal mellett volt…mint ahogy a többi sem. A jelzés kaptatós volt, hamarosan egy sziklán megtalálható volt a Remete Bérc pontok, s jóval utána volt leágazás a barlang felé, amit most nem kellett teljesíteni így most ki is hagytam. A ritkás fákat felváltotta egy elõször favágók által összeeszkabált lépcsõsor, majd egy kipusztított Ménescsapási fenyves rét, s újra ez az érdekes izgalmasnak mondható egyensúly érzéket javító lépcsõzet. Magas vastag fák között vitt tovább az emelkedés, csakhamar elérve a Jávor forrást. Torkom megérezte a majd 4 fokos vizet, s gyomrom pedig betankolt újabb két bundáskenyérrel. Még kisebb kaptatók az úton keresztül kasul, majd Kékestetõ Déli sípályája mellett csak nem a Kilátóval szemben ráleltünk pár túra társsal a Rákóczi emlékfára s annak kacifántos évszámára. A gyomrom pihenõ közben megint betankolt két bundáskennyérrel. Ekkor már tudtam, hogy végigcsinálom a túrát.
GALYATETÕ – Izzasztó
Az Északi sípálya mellett vitt kényelmesen lefelé a S- jelzés. Egy darabig el is gondolkodtam, hogy ha ez ilyen egyszerû, akkor jövõre nem is a Hanák Koloson hanem a Mátrabércen indulok. Véleményem hamarán megváltozott mihelyst az S+ elágazói utáni szakasznál jelentõsen belassultam.
Eltûnt a kényelmesen vivõs lejtõ, Helyette majdhogynem függõleges ereszkedõ lefelé kövekkel, majd sziklákkal, végül pedig fagyökerekkel nehezítve avagy könnyítve az utat, minek az alját nem is láttam. Mert tudni illik én ezekben a fagyökerekben lépkedve és túrabotomban bízva védtem meg magam, hogy síelõként végig szántsam a lejtmenetet.
Miután lekecmeregtem, az Snégyzet jelzésen vitt még dimbesen dombosan hasonló, de azért lényegesen könnyebb körülmények között, míg nem a K- jelzés átvitt a mûúton és meg kezdõdött az emelkedés vissza Galyatetõre. Az elsõ kettõ nagyobb emelkedõ után még úgy gondoltam mehet a mátrabérc, viszont amikor már a negyedik tüdõszûrõs emelkedõt másztam meg úgy gondoltam a Hanák Kolos bõven megteszi. Hol a mûút mellett, hol az erdõségben, hol favágós munkaterület mellett vitt az út, de ebbõl csak egyszer lejtett, a parkolóhoz mindvégig kapaszkodni kellett felfelé, ahol az egyetlen ep-biztonsági pont volt s ahol a rövid táv célja.
Mátraalmás – Galyavár- Galyatetõ avagy Galyai forduló
A bundáskenyerek továbbra is fogytak, míg beszélgettem az ep ellenõrrel aki kicsit lelket öntött belém, hogy a maradék táv is sikerüljön. Leghosszabb pihenõm után pár túratárssal folytattuk az utat fel az épülõ Galyatetõ Kilátóig, majd balra kanyarodva a három jelzéssel egyidejûleg a Muzsla részen, míg a P- el nem kanyarodott Mátraalmás felé.
Többet nem akarok írni a lejtõkrõl, mert az út szószó végig lejtett, és nem is az a baj, hogy olyan vészes volt, de lefelé az járt az eszembe, hogy ezt a távot vissza kell még másznom…Mátraalmásra az erdõbõl kijövet egy darabon a mûúton mentünk s egy szökõkútnál frissítettük magunkat. Lábamat megszellõztettem kulacsaimat utántöltöttem, s a helybéli gyerkõcökkel kicsit beszélgettem. A trükkös évszámokra nem sokkal feljebb egy utcával a harang alatt ráleltem, majd lelkiekben felkészültem a már faluból látszódó kiemelkedõ hegyre: A galyavárra.
Aki már volt a Ágasváron azt tudja mirõl beszélek. Mikor kiértem a faluból és a Pháromszögön folytattam az utat felfelé, még lelkes voltam. Ám amikor a sokadik tüdõszûrõs emelkedõ után belefordultam a hegyoldalán a csaknem függõleges végelátathatlan kapaszkodóba, majdnem akkora hátast dobtam, hogy el lehetet volna nevezni a helyet Mátranorbis-nak. Túristabotommal tapogatóztam elõre, egyik kezemmel valahogy a fákat is markolásztam, kiálló köveken lépkedtem, s eközben küzdött a fáradt szervezetem, hogy maradjon az egyensúly érzékem. Lehetetlennek tûnt, amikor felértem rá még nagyobb sziklákat kellett átmászni. Végül az emelkedõ Muzslásra váltott, s idõteltével már el is kezdett lejteni, szinte rögtön az ep pontokat jelölõ fához. Délután 2 felé járt az idõ, az égen megjelent pár felhõ. Kisebb lankák után tovább emelkedett a jelzés, visszavéve a háromjelzés találkozáshoz, s vele együtt a Galyatetõ fordítóhoz.
Nyesett vár – Sólyom Vár Elveszett várak
Visszafelé a S-on folytatódott az újbóli ereszkedés. Mögöttem beért pár túratárs, akik többször is figyelmeztettek, hogy nem jó irányba megyek. Elõször a Galyacsurgó után bukkantunk ki a mûúton, majd visszafordulva s pár dagonyán lefelé folytatva az utat, egy lakott területre értünk, ahol annyira kerestem a falu névtábláját, hogy ha nem figyelmeztetnek, újfent nem fordulok tovább a jelzésen lefelé.
Négyen voltunk, s akármennyire is figyeltünk az erdõben, nem vettük észre a Nyesett várra levõ Sárga szalag behívóját. Erre akkor döbbentünk rá, amikor újfent leértünk a mûútra, s a jelzéssel együtt továbbvitt balra, majd újból lefelé, leginkább hegyoldalon, völgyeken. A Sólyom vár már nem fogott így ki velünk, mert szerencsére idõben észrevettük a szalagot…de csak egyet. így tanácstalanul baktattunk a lekaszált földút részen amely háromfelé ágazott. Megosztottuk magunk az utat, de ennek ellenére negyedikõnk talált rá a következõ szalagra, s az epre. Sikeresen megtalálva a Nyesett vári pontokat is. Ekkor éreztem elõször, hogy értem sokan miért járnak csoportban.
Lajosháza – csihuhu
Majd a csoportban való túra rossz oldalára is fény derült. Mikor tovább ereszkedtünk a sûrû erdõzetben, csakhamar, vasúti sín szelte ketté utunk. Valahogy úgy éreztük, hogy könnyebb ez az út mint az erdõbe visszavívõ S négyzet s ezen folytattuk a zakatolást.
Folytatták…Nem bírtam tartani a tempót, s kavicsos sínnel nagyon nehezen küzdtem meg. Minden egyes forduló hosszúnak tûnt, s nagyon nehezen akart véget érni. Annyira elfáradtam, hogy már egy idõsebb nõ is lehagyott.
Megérkezve Lajosházára, leültem a padra s próbáltam összeszedni magam. Sok emelkedõn vagyok túl de a hátralevõ négy kilométer is masszív tüdõszûrõs domborulat s most már fájt mindenem. Anno a Mátra decathlonon 15 km után nehéz, hát még most 40 km után.
Mátraháza – Kifogyva
Nem akarom ragozni az utat, mert még most se tudom, hogyan csináltam végig. Sokszor megkellett állnom, ritkán haladtam 5 percnél tovább felfelé, ráadásként az út felére kifogytam mindennemû élelembõl és italból. Cukrom kezdett leesni a vérnyomásommal együtt agyam zsibbadt, s ráadásként már az ég is befelhõsödött, s az este is közeledett. Sokszor éreztem,hogy jó lenne kicsit aludni, de tudtam hogy nem kicsi lenne belõle. A jelzés egyszer eltûnt, egyszer elõbukkant valszeg ekkor kerültem ki véletlenül a forrást amire mindennél jobban vágytam annyira kivoltam már merülve. Mikor pár kerékpáros jött velem szembe s a közelben zúgó motorhangját hallottam, már tudtam hogy nem lehetek messze, s amikor már a házakat is láttam a parkolóban, az utolsó emelkedõt hipp hopp leküzdöttem.
Megkaptam a célban való bélyeget s gratulációt, bár nagy hiányérzetem volt a megnem talált pontok miatt…de sikerült… sikerültJ
|
