Túrabeszámolók

Busó 35

Tavaly a 20-as távot teljesítettük, idén pedig gondoltuk túra közben eldöntjük, hogy 20 vagy 35 km legyen. 9:25-kor rajtoltunk a kocsmából. Megkaptuk az itinerünket, ami idén is szájbarágósan leírja, hogy merre kell haladnunk, eltévedés kizárva :) Az elsõ ellenõrzõpontig a városban haladtunk, átvezetett a túra a fõutcán, láttuk már a kipakoló árusokat, találkoztunk busókkal is. Innentõl viszont magányossá vált az utunk. A Duna parton a töltésen haladtunk az elsõ ellenõrzõpont felé, szép napsütésben. Neki is vetkõztünk, mert jó meleg volt. Az elsõ ponton szokás szerint jó kis házi pálinkával kínáltak minket, volt választék bõven:) A második ellenõrzõpontig a Duna parton, erdõs részen mentünk. Az ellenõrzõpont után dagonyáztunk még egy darabon, majd visszatértünk a töltésre, és megkezdõdött a végeláthatatlan betonozás. A gólya múzeumban kaptunk virslit, kenyeret, vizet. Örömmel vettük tudomásul, hogy a gólya idén is itt volt, békésen sétálgatott az udvarában. Itt arra esett a választásunk, hogy a 35 kilométert fogjuk teljesíteni. Az ellenõrzõpontok nem voltak messze egymástól, mégis a gáton vezetõ hosszú, soha véget nem érõ beton miatt éveknek tûnt, míg egyik másik pontba beértünk. Izgalmat csak a szabadon eresztett kutyák jelentettek, akik ugatva közelítettek felénk. Mire Kölkedre visszaértünk egyik túratársunknak már nagyon fájt a lába és gondolta lerövidíti az útját, ezért elindult a 20-as távján Mohács felé. Utólag kiszámolva a kilométereket, nem járt sokkal jobban, így is teljesített vagy 30 km-t  J Neki itt kezdõdött egy hosszú dagonyázás, és mivel ekkor már késõ volt, se ellenõrzõpont, se szalag nem volt már kint, egyedül kellett valahogy kikeverednie az aszfaltútra. Sikerült és bicegõsen 18 órára beért a célba. Kapott emléklapot és kitûzõt is :) Az elválás után mi továbbmentünk az utolsó elõtti ellenõrzõponthoz, ami az emlékmûnél volt, és onnantól bevetettük magunkat a szántóföldekre, hogy visszaforduljunk Mohács felé. Hatalmas sár várt ránk 7 kilométeren keresztül, nyílegyenesen kellett mennünk az utolsó ellenõrzõpont felé, ahol egy lukasztóval igazoltuk ott jártunkat. Itt jobbra fordultunk, és egyre jobban kezdtünk izgulni, mert a nap lement, mi pedig okosan lámpa nélkül vágtunk neki a túrának :) Mire elértük az egyik keresztezõ fõutat, már semmit sem láttunk. Ettõl a ponttól kezdve azért volt könnyebb a szenvedés, mert nem próbáltam már kerülgetni a nagyobb vizes részeket, átmentem mindenen, szerencsére jó kis bakancsom és a kamásli megvédett. Végre elértük Mohácsot, újra beton volt a lábunk alatt, és kaptunk közvilágítást :) 10 perc múlva 18:24kor megérkeztünk a célba, mondhatni inkább már csak vánszorogtunk. A rengeteg beton kicsinálta a lábainkat, a sárdagonya pedig a derekat. Átvettük az emléklapot, kitûzõt és irány a kocsi, hazamentünk Pécsre.

A túra szép útvonalon halad, csak nagyon sok benne a betonos rész, nem voltunk ehhez hozzászokva. Minden ellenõrzõponton vártak minket valami finomsággal. A pontõrök rettentõ jó fejek, jókat beszélgettünk velük :) jövõre ismét jövünk, de maradunk a 20as távnál :)

Busó túrák 20

Reggel mikor autóval elindultunk Mohácsra még köd volt, fõként Bátaszéknél. Szerencsére Mohácson már ebbõl alig látszott valami.

A túra a belvárostól nem messze lévõ lakóteleprõl indult, így könnyû volt a parkolás is.

A túra elején rögtön végig mehettünk Mohács belvárosán és az akkor még ébredezõ sétáló utcán, ahol az árusok kezdték kipakolni portékáikat. Sajnos kedvenc Kürtöskalácsosom még nem kezdett bele a gyártásba, így erre majd a túra végén kerül sor. Az emlékûmhöz érve tovább folytattuk utunkat a városból kifelé végig az aszfaltos védgáton egész a Nagypartosi tanösvény bejáratához, ahol nagyon finom házi barack pálinkával, ásványvízzel és ropival fogadtak minket.

A tanösvény bejárata sáros volt, de sikerült kikerülni. A tanösvény változatos környezetben ment, közben ismét érintette a Dunát. A következõ ellenõrzõpont egy erdei pihenõnél volt, így itt mi is megpihentünk egy kicsit. Gyönyörködtünk a változatos tájban, és a fagyöngyök által tarkítót fákban. Ezután egy Ásásnál lévõ téglahídig ballagtunk tovább. Itt jobbra fordultunk, ahol már-már berekre emlékeztetõ környezetben folytatódott a tanösvény. Ez a rész volt talán a leghangulatosabb, ahol egy régi kis fahíddal, egy régi zsilippel és kisebb kidölt fákkal is tarkított volt utunk.

A Nagypartosi tanösvényt ismét sárosabb részen hagytuk el, és ismét az aszfaltozott gáton folyt utunk, de innen hamarosan letértünk Kölked felé, ahol a Fehér-gólya Múzeum felé vettük az irányt. Itt volt a következõ ellenõrzõpont. Itt kaptunk egy pár virslit és friss kenyeret, ami nagyon jól esett. Itt még egy nagyon barátságos gólyát is láthattunk, aki szerette nagyon a fényképezõt, hiszen jobbnál jobb pózokban mutatta magát.

Kölkedet elhagyva egy kisebb aszfalton való ballagás után rátértünk az utolsó szakaszra, ami szántóföldek közötti földes utakon haladt. Ez volt talán a legnehezebb szakasz a túrán a rengeteg sár miatt. Eleinte még ki lehetett kerülni úgy ahogy a sarat, de az utolsó ellenõrzõpontot elhagyva sok helyen elmerültünk a sárban. Sok helyen inkább a friss szántásban lépdeltünk, de késõbb a szántás is ingoványossá vált. Egy-két helyen a cipõnk talpán olyan vastag sárréteg alakult ki, mintha ólomcipõkben mászkálnánk. Az elsõ mentsvár egy kerítésnél volt, ahol sikerült valamennyi sarat lekaparni a cipõkrõl. Ahol tudtunk a kerítés mellett haladtunk, ezután még egy hasonló szakasz várt ránk, de ezek után aszfaltot ért a cipõnk és szépen lassan a Mohács tábláig nagyjából lekopott a sár. Mohácson belül páran inkább egy két utcával a sétáló utca elõtt lekanyarodva. Miután mi beértünk a sétáló utcába meg is értettük miért. Rengetegen voltak a sétáló utcán, így nehézkes volt a haladás, így hát mi is inkább a hátsó utcákat választottuk a célig.

A célban megkaptuk az oklevelet és egy nagyon szép kitüzõt. Ezután pedig egy kisebb cipõtakarítás után visszamentünk a belvárosba.

A túra összegségében nagyon jó volt. Tavalyi Busójáráson is csináltunk egy saját túrát, de azt még hóban. Most jó volt újra látni melegben és napsütésben is, illetve, hogy Kölked mennyit fejlõdött az elmúlt évben. A szántóföldek közötti út is jó lett volna, mint útvonal, hisz így Kölkedrõl nem végig aszfalton vezetett vissza utunk, de sajnos a szántóföldek között lévõ sár rendesen próbára tett minket, de hát ez is benne van a túrázásba.