(Rendezõi összegzés a gyaloggalopp.hu honlapról.)
Népszigeti Terepfutás
Az eredménylista letölthetõ ITT!
A versenyrõl készült megtekinthetõk ITT, illetve az esemény Facebook oldalán!
A nyári uborkaszezon es a nagy meleg ellenére szép számban gyûltek össze a futók a 2. Népszigeti Terepfutáson.
Idén új helyszínen, a nem is olyan régen még víz alatt álló MTK vízitelepen került kialakításra a versenyközpont.
Elsõként szokás szerint a legkisebbek merhettek össze a tudásukat 500 méteren és 1 km-en. A két futam után egybõl sor került az eredményhirdetésre, ahol a leggyorsabbakat éremmel, az összes beérkezõt pedig müzliszelettel jutalmazták.
11 óra után nem sokkal rajtolt el az 5 km és a 10 km mezõnye. Sajnos a hosszú táv útvonalán változtatni kellett, mivel az ártéri erdõs szakasz meg mindig nem volt futható állapotban, és mivel nem brutál futásnak hirdettük meg a versenyt, ezért nem szerettük volna ennek kitenni a versenyzõket:-) Így a rövidebb táv indulóinak 1 kört, a hosszabb tavon indulóknak pedig 2 kört kellett teljesíteni. A futókat teljesen száraz pálya fogadta, de azért a Dunakeszi Terepfutó Majálishoz hasonló sivatagi körülményekkel most nem kellett megküzdeni:-) A frissítésre viszont nagy szükség volt, a fordítóban elhelyezett frissítõ állomáson kisebb forgalmi dugó alakult ki, amikor a mezõny legsûrûbb része érkezett ide.

Az 5 km-es távon a nõi mezõnyben ezúttal Jancskár Ildikó volt a leggyorsabb, õt Pintérné Mészáros Anikó követte a 2., illetve a még nagyon fiatal Szõke-Kiss Anna a 3. helyen. Az uraknál a tapasztalt terepfutó Mátyus Csaba ért be elsõként a célba, de nagyon szoros volt a verseny, mert pár másodperccel utána érkezett Holló-Szabó Martin, a 3. helyen pedig Karosi Gábor ért célba.
A 10 km-es távon is komoly mezõny gyûlt össze, a hölgyeknél meggyõzõ fölénnyel végzett az elsõ helyen Kertész Dóra, a második és a harmadik helyen pedig kis különbséggel Varga Judit és Szunyog Erika osztozott. A férfiak versenyében ezúttal a leggyorsabb Komócsin Balázs volt, aki egy héttel ezelõtt épphogy csak lemaradt a Hegyifutó Országos Bajnokság dobogójáról! Mögötte Vas Gábor ért célba másodikként, az abszolút harmadik helyezett pedig sífutó olimpikonunk, Tagscherer Imre lett.
A beérkezés után szokás szerint a jól megérdemelt frissítõ következett, ahol a legnagyobb sikert a dinnye aratta, de persze most is volt víz, izotóniás ital, keksz, csoki, nápolyi, mazsola, szõlõcukor.

Az eredményhirdetésen az 5 és 10 km korosztályos helyezettjei éremmel, az abszolút legjobbak pedig ajándékcsomaggal lettek gazdagabbak. Ezen felül a 10 km nõi / férfi legjobbjai ingyenes indulást nyertek a terepfutas.hu következõ futóversenyére. A tombola ezúttal sem maradhatott el, rengeteg ajándékot sorsoltunk, többek között 2 UltrAspire kézikulacsot, illetve utalványokat a Sikk-S szépségszalon, és a Futni születtünk címû könyvet a Park Kiadó jóvoltából.
Köszönjük, hogy eljöttetek, és reméljük, hogy mindenki jól érezte magát! Legközelebb Szigetmonostoron találkozunk augusztus 11-én!
Abszolút eredmények:
5 km nõi |
|
Hely |
Név |
Idõ |
1. |
Jancskár Ildikó |
23:19 |
2. |
Pintérné Mészáros Anikó |
24:24 |
3. |
Szõke-Kiss Anna |
25:11 |
|
|
|
5 km férfi |
|
Hely |
Név |
Idõ |
1. |
Mátyus Csaba |
19:19 |
2. |
Holló-Szabó Martin |
19:26 |
3. |
Karosi Gábor |
20:38 |
|
|
|
10 km nõi |
|
Hely |
Név |
Idõ |
1 |
Kertész Dóra |
46:51:00 |
2 |
Varga Judit |
48:45:00 |
3 |
Szunyog Erika |
49:17:00 |
|
|
|
10 km férfi |
|
Hely |
Név |
Idõ |
1 |
Komócsin Balázs |
36:00:00 |
2 |
Vas Gábor |
38:41:00 |
3 |
Tagscherer Imre |
39:34:00 |
|