Túrabeszámolók


Horthy emléktúra (Börzsöny Akciócsoport)

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2016
morzsiTúra éve: 20162016.05.22 16:04:56
megnéz morzsi összes beszámolója

Tegnap voltunk a túrán, nagyon szép idő volt még talán túl meleg is. Eddig nem voltunk szervezett túrán, mert tartottunk a "tömegtől", ezért mindig a túrák előtt vagy után járjuk be az útvonalakat. A jelvény meg oklevél az jó dolog, megmarad az utókornak, de mi inkább azért megyünk túrázni, hogy mozogjunk kint legyünk a szabadban.


Most mégis elmentünk szervezett túrára és nagyon kellemes volt a csalódás :) Nem voltak sokan (7:30-kor indultunk), legalábbis nem sok emberrel találkoztunk. A szalagozás jól látható volt, bár a présházakhoz felfelé vezető út előtt nem figyeltünk és egy kicsit túlmentünk, de utána hamar meglett a jelzés. Tényleg járatlan, vadregényes helyeken vitt az út.  Az itinert nem nagyon nézegettük, de az utolsó emelkedő előtt kezdtem gondolkodni, hogy vajon ez tényleg 500m szint lenne, ahogy itt a TTT-n van írva, ugyanis többnek éreztem - és akkor láttuk, hogy 900! Sebaj, mentünk már ettől többet is.


A szervezők nagyon kedvesek, barátságosak voltak, talán a leginkább ide illő szó, az a vendégszerető: minden ellenőrző pontnál kínáltak valamivel (víz, pálesz, sör, bor, kolbász, pogi, süti stb.) Fél négy körül értünk vissza a fahídhoz, ahol mennyei bográcsos levessel vártak. Nagyon jó volt a túra, jól éreztük magunkat, le a kalappal a szervezés előtt! Mindenkinek csak ajánlani tudom és remélem jövőre is el tudunk majd menni.

 
 
 Túra éve: 2015
stabatTúra éve: 20152015.05.22 16:55:33
megnéz stabat összes beszámolója

Mikor a túra végén Hídvég felé futottunk Sebivel, hogy egy kicsit átmozgassuk a gyaloglástól elnehezedett tagjainkat, Tomi kiadta a parancsot, hogy legyen beszámoló. Teremtõ szó volt.


Ugyan megfázás kerülgetett, de az ilyesmire nem sokat adva pólóban tekertem el Drégelypalánkra, a végén már nem fáztam. Sebi már várt, de nemsokára begördültek a börzsönyi ászok (vagy királyok), Tomi, Zoli, Lajos, Zsolti és pár dáma. Zoli kedvenc pontõrei indítottak útnak, mondtuk, hogy mindjárt jövünk. Térkép nélkül egy kicsit rosszul éreztem magam, de a szalagok segítettek az elõrejutásban, csak éppen azt nem tudtam, hogy hol vagyok. Amúgy minden tökéletes volt (idõjárás, patakok, rétek, virágok, kilátás, útvonal, ellenõrzõ pontok-pontõrök), az erõnlétemet leszámítva, de azt meg a túra nem tette nagyon próbára. A Börzsöny barátainak kötelezõ ez a túra, hogy egy másik nézõpontból is láthassák a hegységet. Erre számos helyen nyílt lehetõség, sõt közelebb kerültünk a Selmeci-hegységhez, de volt rálátás a Naszályra, a Szandára is.



A Kopasz-hegy felé menet az erdõben a balra kanyarodó szalagokat nem vettük észre, tanácstalanul próbálkoztunk jobbra-balra, mígnem Zoli, aki bevallottan nehezen tájékozódik (nálam azért jobban), rálelt a helyes útra. Csak az idegen nyelvû feliratokkal nem tudott mit kezdeni.


Födémesi kápolnaromnál és a Medve-kútnál is kis Mária-kápolnácska hirdette: „Én vagyok a Szeplõtelen Fogantatás”, e szavakat hallotta Lourdes-ban a kis Bernadette, ami az ember eredeti hivatására is felhívja a figyelmet. Meg a felvidéki magyarság hitéhez való ragaszkodására.


Födémesnél értük el az egykori (1938-as) határt, ami a túrának is az apropóját, nevét adta (még lehetne fokozni az apropókat: 38 km-rel, Horthy születésnapjára, vagy a bécsi döntés napjára való idõzítéssel). Az elsõ bécsi döntés értelmében a magyarlakta területeket visszacsatolták, sajnos csak rövid idõre (bár ezt ’38-ban még nem lehetett tudni). A ponton egy kis házival, pogácsával, süteménnyel, vízzel és a felvidéki magyar élet mindennapjaival vártak. Még a polgármester úrhölgy is kilátogatott egy kisgyermekkel a karján. Szóba került az asszimiláció. A mai Magyarországra, torzsalkodásokra, életszemléletre tekintve nem is lepõdöm meg rajta, miért tartson ki egy felvidéki magyar magyarsága mellett, ha az anyaország mindennapjai ilyenek. Ha legalább valamire büszke lehetne. (Persze, lehetne sok mindenre a múltból, de a globalista jelen…) Ezért nagyon köszönjük a kitartást!


Az elbájoló falu, meg egy-két út újra felelevenítette bennünk macedóniai úti élményünket. Ott, amikor földúton közlekedtünk kerékpárral, akkor jegyeztük meg, hogy ha lesz egy országunk, csak ilyen utak lesznek benne. Most a csalános ösvényen jutott eszünkbe: csak ilyen ösvények lesznek, lábfájásra ugyanis nagyon jó és a királynak törõdnie kell alattvalói egészségével, a királynak mindennel törõdnie kell (Gyaloggalopp). De ha tényleg lesz egy országunk, akkor Födémes lesz benne a fõváros. Ilyesféle álmodozásokat kevertünk Széchenyi István és Ferenc életének összehasonlításával, a szokásos forradalomkritikával (legalábbis nekem szokásos, mindig errõl beszélek, ahogy Zoli a leszakadó körmével készíti fel lelkileg az extrém teljesítménytúrázókat, vagy a gigatúraliga díjkiosztóján kesereg), de Arany Jánosról sem feledkeztünk meg. És érettségiztünk is. Például földrajzból. Az egyik feladatból viccet is gyártottunk kínunkban.


Melyik alpesi ország az, amely feladta semlegességét és 1995-ben csatlakozott az Európai Unióhoz? Finnország. (Fogja a fejét a tanár): Alpesi, nem északi. (Nem tudod, mi az hogy alpesi? Alpok, hallottál már róla?). (Kissé felháborodva): Miért, ’95-ben csatlakozott, nem? De, igazad van, jó lesz így.


A Veréb-hegy után futottunk egyet, nagyon jó volt, csak teljesen leizzadtam, és alig bírtam. A célban gulyással vártak, volt hozzá kenyérke, borocska. Nagyon finom volt!


Sebi pont elérte a vonatot, én is a biciklimet. Senkit nem zavarva kerekezek hazafelé a jó idõben, mikor ledudálnak az útról és rám ordítanak: NYOMJAD! Hihetetlen, hogy milyen emberek vannak. Talán Esti volt az?


 
 
sebihalTúra éve: 20152015.05.18 23:31:36
megnéz sebihal összes beszámolója

 Reggel öt múlt mikor kibújtam a házunkból. Üde volt a reggel, a hajnali derengés. Több volt már, mint derengés. Mikor fél ötkor a zoknimért kutattam a fiókban, tapogatva, hogy nehogy valami furcsa színût vegyek fel, az volt a derengés. Alig láttam.


Az utcán még a tegnap esti maradék. Elõször nem értettem, hogy mi ez a sok ember. Üldögélnek a virágágyások melletti kockaköveken. Sörös dobozok, cigik, hosszú, kanyargós szóhasználat – mivel egy köztük lévõ ismerõsömmel szóba elegyedtem – megértette velem, hogy õk még a tegnap este maradéka. Egyébként senki sem tûnik részegnek, mindenki csak fáradt, alkalomhoz illõen komoly. Alkalomhoz illõ a lassú, szótagolt beszéd is. Én vagyok köztük, aki könnyen él. Idõben fekszem, frissen ébredek. Átjár a hajnal. Ilyenkor mindig megteszem azt a fogadalmat, hogy hétköznapokon is, minden ok nélkül majd felkelek hajnalban. Ehhez aztán késõbb, a tettlegesség határán már nincs elég elszántságom. Mindig meggyõzõm magam, hogy jó így, ahogy van, hogy felkelek nyolckor és lefekszem este, ahogy jólesik. És valószínûleg jó is. De virtust a tegnap esti bulizók szemében látom, nem a magaméban.

Indulnom kell a vonathoz. Drégelypalánkra visz a kispiros végig a Börzsöny oldalában. Út közben könnyedén Esti Kornél történeteit olvasom. Könnyedén, mert el-elnézek a tájon, és vissza-visszatérek a lapok közé. Egyik se köt le, mind a kettõ leköt.

Esti Kornél azt mondja magáról, hogy nagy haverja volt Kosztolányinak. Kosztolányi meg úgy vall róla, hogy õ vitte bele minden rosszba. „A mosdótál elé ugrott és azt mondta neki: Ne mosakodj meg, maradj szutykos!”; „Kezébe adott egy kést: Döfd a szívedbe – kiabálta – a vér piros, a vér meleg, a vér szép!” Egy idõ után már sok volt ez, már nem merte felvállalni. Volt, hogy megtette a mit mondott, volt, hogy nem. Kikapott, megszidták, sírt érte. Aztán felnõtt és megtagadta. Tudni illik, Kosztolányi, mint köztiszteletben álló személy nem engedhetett meg magának ilyenféle kilengéseket. Késõbb megbánta, hogy megszakította barátságát vele. Állítólag élete vége felé felkereste Kornélt. Próbálta folytatni elvágott barátságukat, de aztán idejekorán meghalt, Kornél meg nem tudom meddig élt. Ifjan verseket írt, aztán elhallgatott, eltûnt. A barátságuk második szakaszáról keveset tudni.

A túránk Drégelypalánkról egybõl Szlovákiába vágott át. Át az Ipolyon, sokáig az Ipoly árterében. Az ártéri mezõ letaposott testén gyalogoltunk. Fûcsomók buckáin billegtem. Szerettem volna nézni az Ipolyt, de csak ritkán tudtam, a lábam elé kellett figyelnem. Szeretem az Ipolyt, régebben sokat horgásztam benne. Villantót pergettem a vízben, csukákat és domolykót fogva vele. Egyszer fogtam egy jászt is egy vízbedõlt fa mellett. De leginkább nem ezért szeretem az Ipolyt.

                Most is csak a víz felszínét néztem. Nagyon kanyargott. Egyszer csak éreztem, hogy valaki nagy lendülettel mögém kerül és kirúgja alólam a lábam. A bokám megrogyott a jól irányzott rúgástól. Fájdalmamban felugrottam. Szökkentem kettõt, sziszegtem. Hátranéztem, Kornél volt az. Nem mondtam neki semmit. Hátra néztem, Kornél volt az, rám nevetett.

                Alig bírtam menni. A rúgás helyén bedagadt a bokám, megmerevedett, és a mozgatás ellen rimánkodva tiltakozott. Erõltettem, Kornél nevetett. Kornél néha kiugrott az erdõbõl és nevetett.  Aztán én is nevettem. Vagy csak úgy elégedetten mosolyogtam, hogy na végre már! ideje volt, hogy valami fájjon. Túl könnyen élek.

                Aztán a kilométerek múlásával enyhült a fájdalom, majd el is múlt. És én elfelejtettem bosszankodni rajta, hogy könnyen élek. Örömmel fogadtam el.

                A kopasz hegyrõl nézve kiterült elõttünk a Börzsöny. Aztán késõbb máshonnan nézve, szintúgy. Volt, hogy a Selmeci hegység is látszódott, ahol nyáron bicikliztünk. Az utolsó dombokról lefelé, a lankáson futottunk. Ez kimondottan jól esett. Egyszer csak valaki a fülembe kiabált: Hé, nem fáj a lábad?! Hátranéztem, nem láttam senkit. Mellettem Gábor futott. Azt mondta, nem hallott semmit. De a lábam azóta újra fáj.
 
 
 Túra éve: 2013
VegyesúszóBajnokTúra éve: 20132013.07.31 00:37:08
megnéz VegyesúszóBajnok összes beszámolója

 MIvel az útvonal és a táv vonzó volt és összességében nagyra becsülöm a kormányzó úr életmûvét, elmentem letesztelni a Börzsöny akciócsoport túráját. Vegyes benyomásokkal tértem haza. Az ellátás jó volt, mindjárt az elején sütit kaptunk, a Mevde-forrás és Olvári-forrás oltotta szomjunkat a nagy melegben, a cél elõtt nem sokkal (Tesmagon) pedig forró gulyáslevest kaptunk. ( Bár ebben a melegben egy fél dinnye még jobban esett volna). Az Ipoly-mente tájképe, virágai gyönyörûek voltak. Mindjárt az elején egy gyalogos fahídon Drégelypalánknál átkleltünk az Ipoly túloldalára és az amatõr szalagozást követve többnyire jelzés nélküli utakon jártuk végig a pontokat, két helyen kellett keresgélni az utat a hiányos jelzés miatt. Az Ipoly-parti Tesmag falunapjának délutáni programjaira érkeztünk meg, már egy kilométerrõl lehetett hallani a zeneszót. A fellépõ néptánc-együttesek igazi élményt nyújtottak. A túrát viszont inkább politikusok mint túrázók rendezhették, mivel több helyen nem feleltek meg a kiírásnak. Nem kaptunk térképet semmilyen formában pedig az járt volna, nem elérhetõ a rendezõk honlapja, a cél pedig nem Honton volt, hanem az Ipoly partján a kenus átkelés indulási oldalán. Nem került sor semmilyen bemutatkozásra vagy ismerkedésre a falunap helyi gazdáival. A rendezõk által használt katonai keresztet illetõen nem vagyok szakértõ, de elsõ ránézésre inkább német eredetûnek néz ki és kevésbé hasonlít a kormányzó úr által alapított kitüntetésre. A Hontig tartó utolsó 1-2 kilométeren eltûnt elõlünk a szalagozás, úgy kellett kinyomozni az érkezési pont helyét. Magam részérõl elvárom hogy a rendezõk reagáljanak  a hiányosságokra, mert csak ebben az esetben veszem fontolóra, hogy induljak-e még valamelyik túrájukon.


 

 
 
 Túra éve: 2012
Bakony turistájaTúra éve: 20122012.05.08 13:38:15
megnéz Bakony turistája összes beszámolója

Horthy Miklós Emléktúra a Felvidéken /Börzsöny Akciócsoport/


Az embernek idõrõl-idõre számvetést kell készítenie. Számvetést, hogy kevéske idõnket, melyet a Földön töltünk, vajon értelmes dolgokra költjük-e vajon. A sokadik tömegnyomorral eltöltött teljesítménytúra után úgy döntöttem, hogy átállítom a "váltókat". Átállítom, s csak olyan rendezvényeken veszek részt, melyek megfelelnek az érdeklõdési körömnek, melyet barátaim rendeznek, ahol biztosan jól érzem majd magam. A Horthy Miklós Emléktúra adta magát, s máig sajnálom, hogy tavaly nem vettem részt a túrán. A Börzsöny Akciócsoport ismét kitett magáért, ismét sikerült egy felejthetetlen túrát rendezniük. Úgy gondolom, hogy a vonatszám csökkentést, melyet április 16-tól eszközöltek az ország urai tovább nehezítette a túra megközelíthetõségét, s elgondolkodtató lehetett a közel 35 km-es turistajelzés nélküli út is. 


Az elsõ vonattal utaztam Budapestrõl egy váci átszállással Drégelypalánkra, ahol Kenyeres Oszkár fõrendezõ várta autóval az érkezõket. Vonatról egyedül szálltam le mint turista. Nevezés, fizetés, pár szó és indulok az Ipoly partján ránk váró kenuhoz. Négyen szállunk be a "lélekvesztõbe", de sikeresen partot érünk. Pár képet készítek még a túloldalon maradókról, de nem idõzhetek tovább, mert már hivogatóan integet a Kopasz-hegy. Tesmag magyar lakta falut elhagyva elöször szántó szélén, majd a mûútra kiérve érkezem a Kopasz-hegy lábához. Elõbb laza, majd meredek kapaszkodó következik és már a Szent Orbánról elnevezett kápolnánál találom magam. Pár száz méter után jobbra térek, s meredeken kapszkodunk a Kopasz-hegyre, melynek oldalából remek kilátásunk van az Ipoly-völgyre és a háttérben csendben meghúzódó Börzsönyre. A hegy tetejérõl, melyen egy pad és asztal roskadozik, még pazarabb a panoráma. A gerincet követve áttraverzálok a Vitéz-hegy oldalába, s egyre meredekebb úton kapszkodom a hegy sziklás tetejére.Itt pár szót váltok Zolival ,s indulok úttalan-utakon a szalagozást követve a völgybe. A patakot keresztezve, majd a vadföldet elhagyva a Király-kút frissítõ vizével oltom a szomjam. Felkapaszkodom a "nádas-tóhoz", majd vissza az Olvári-patak-völgyébe. Gyönge emelkedõvel a leromlott aszfalt utat követve érek az Árpádkori templom elnevezésû ellenõrzõponthoz, hol Oszkár méri az italt és lányok osztják a csokoládét. Rövid pihenõ után felkeresen a templomromot, majd egy réten átkelve, patak völgyet és vadkerítést követve valahol elhagyom a szalagozást. Van idõm, így kifekszem a füves partoldalba és nézem a felhõk játékát, a Korponai-dombvidék hullámzását. Háttérben feltûnnek a Szitnya és a Tribecs kontúrjai, valamint egy atomerõmû hûtõtornyai. Megtalálom a szalagozást, s rövidesen Ipolyfödémes utcáit koptatom. Bélyegzõ kerül az ellenõrzõ lapra, a temetõt, egy feszületet és Gergely Arnold kopjafáját elhagyva az erdõbe térek. Elõbb egy Jézus, majd egy Mária-képet mellõzök, és már a szõlõhegyen találom magam. Meredeken ereszkedem az elhagyott szõlõk között a vadászház irányába. Elérem a Berincsek-patak völgyét, s jó hosszan a völgyben haladok. A Barátság-kõolajvezeték nyomvonalát elhagyva egy nyiladékból feltünnek a Szanda ormai. A Vitéz-hegy oldalában kényelmes ösvényen a kilátóhoz érkezem, ahonnan remek a kilátás az Ipoly-völgyére, a Börzsöny vonulataira. Széles, köves úton ereszkedem a következõ ellenõrzõ ponthoz, mely a mûút mellett található. Citromos vízbõl feltankolva vágok neki az utolsó kilómétereknek, s az Ipoly árterében kanyargó füves úton érem el a "folyó átkelést". Meglepetésemre Oszkár közli velem, hogy áthelyezték a pihenõhelyre a túra végpontját, s döntsem el, hogy mit szeretnék fogyasztani. Sört, bort vagy "Tátra teát". S ha már átvettem a kitûzõt valamint az oklevelet, ugyan vonuljak már kondérhoz, s fogyasszak a babgulyásból.


A túráról csak elismerõ szavakkal tudok szólni, a fanyalgást meghagyom a Szabad Nép újságírójának.


Képek, melyeket a túráról készítettem itt találhatóak:


 

 
 
hakaticaTúra éve: 20122012.05.07 19:20:27
megnéz hakatica összes beszámolója

 Horthy 38


 


A honlap szerint 30 km-re készültünk. Bennem motoszkált a kisördög, h tegyem be a jobbik túracipõmet (mit 40 kölüli és a fölötti túrákra alkalmasabb) a kocsiba, de aztán elmaradt. Azért túl éltem a túrát így is könnyedén.


Szép helyeken át autózva eljutottunk a honti rajba, amit könnyedén megtaláltunk és számunkra már két ismerõs - korábbi túrákról - hölgy fogadott minket. Hamar mei tudtuk, h az a 30, az bizony 38,3 km... tudtam, h kelleni fog az a másik cipõ... Na de sebaj, hosszú hétvége 100 km-e után nyolccal több, vagy keveseb... persze, h belevágunk. Rövid beszélgetés, közben nevezés és már  indulunk is. Alig 15 perc alatt meg találjuk a kenut, mely áttranszferált minket az Ipoly túloldalára. Szuper volt  


A továbbiakat pedig nem részletezném, a képek magukért beszélnek:


https://picasaweb.google.com/molnarne.ica/Horthy38?authkey=Gv1sRgCNXMxZ7xjoOSdQ&feat=email


 


Mivel nem ez volt elsõ (és nem is utolsó) túránk a Börzsöny Akciócsoporttal, így nem lepõdtünk meg a itinerben szereplõ olyan mondatokon, mint az "úttalan utakon haladunk/ereszkedünk le". .


A pontõrök kedvesek és segítõkészek voltak, a 2. ep-n Balaton szelet is járt és víz is. Mindegyik helyn váltottunk néhány szót velük, a Somosi táborbn pedig egy tanösvény tájékoztatót és egy Ipolysági térképet  kaptunk. A víz már sajna elfogyott, de nem szomorkodtunk, hisz az elõzõ ponton a szlovák fiúktól megtudtuk, h a célban gulyás vár minket, vízzel, üdítõvel, .. Nagyon finom volt.


Minden tiszteletem a szervezõéké, akik mind a 38 km-t korrektül kijelezték -  a szalag naggggyon ötletes volt


Köszönjük, h részt vehettünk  a túrán.

 
 
biborTúra éve: 20122012.05.07 19:05:30
megnéz bibor összes beszámolója


Horthy emléktúra


Képek a túráról:


2011: http://indafoto.hu/ejfeli/horthy_miklos_emlektura


2012: https://picasaweb.google.com/105277853971802705159/HorthyNagyborzsonyi0505?authuser=0&feat=directlink


„És, hogy miért Horthy? Mert a környék magyarsága õt tartja az utolsó olyan államférfinak, aki családokat és nemzetet egyesített errefelé.”


A ködös-párás hajnali idõ novembert idéz, ahogy a régészeti leletek szerint már 8000 éve lakott Hont felé haladunk. Szent István emléknél benevezünk és a szokatlan kék horgony jelzést követjük az Ipolyig. Közben keresztezzük az egykori vasúti vonal töltését. Az 1885-86-ban megépült Csata-Ipolypásztó-Ipolyság vonalat a politika viharai tépték, míg végül 1963-ban a használaton kívüli vágányokat elbontották, így napjainkban csak a töltés látható, épp kecskék legeltek rajta.  


A folyó árterén keresztül jutunk a partra, ahol kettesével-hármasával viszik át a túrázókat kenuval. Az Ipoly (vagy, ahogy a környékbeli palóc falvakban mondják Ipó) eléggé leapadt, csak kb. 2 méter mély lehet. Külön élményt jelent a vízen ringó kenuban való átkelés, köszönjük még egyszer a lehetõséget!:)


A túlparton már csak a szalagozásra bízhatjuk magunkat, melynek kihelyezésében a helyiek is közremûködtek. Tesmag/Tešmák az egyik érintett település a jobb parton. Néhány utcája után ismét a kanyargó folyó árteréhez érünk, ahonnét már látszik a kidomborodó Kopasz-hegy- Vitéz-hegy alacsony vonulata.A mûútnál a fõszervezõ élõ útjelzõkén irányít minket a szõlõhegy felé. Bokros, kalandos út vezet az Orbánkáig, ami egy kegyhely, Szent Orbánnak a borászok védõszentjének állítottak itt emléket.


Felkapaszkodunk a Kopasz-hegy kitett csúcsára, és visszanézünk a szemben magasodó Börzsönyre. Innen út nélkül ereszkedünk le egy völgybe, majd bokrosban bujkálva érkezünk a Vitéz-hegyre. A susnyásban a kezem, itt pedig a papírom kap egy szúróbélyegzést, mert itt van az elsõ ellenõrzõpont.


Nem kevésbé kalandosan-talányosan ereszkedünk le a Berincsek-patak völgyébe, ahol egy keskeny, aszfaltos erdei úton kanyargunk. Az itiner tényszerû: „igen sokat megyünk, míg végre elérjük az újabb ellenõrzõpontot” :) Az igen sok itt 5-6 kilométert jelent. Elmegyünk a Király-kút mellett. A hely V. István király és fia IV. László kedvelt vadászterülete volt, a hagyomány szerint ennek emlékét õrzi a Királykút.


A Szondi emléktúra szervezõivel beszélgetve gyorsan múlnak a kilométerek és odaérünk az Ipolyfödémesre vezetõ úthoz, ahol az Árpád-kori kápolna romjai is találhatóak, bár ezt nem sikerül megfigyelnünk. Ezen a 2. ponton csokit és vizet kapunk, majd a túloldalon simogató, füves réten megyünk tovább. A Kelenyei-patak mentén ismét nõ a vadregény-tartalom, de kijutunk a Magasmajtény feletti tisztásra. Innen az éles visszafordító kanyarral elõbb felmászunk egy dombra, majd leereszkedünk Ipolyfödémesre. A túloldalán Gergely Arnold kopjafája mellett pecsételhetünk és pótolhatjuk a folyadékot, bár a falubeliek is készségesek voltak.


Aztán lefelé vezet utunk, a patak forrásvidékéhez. Számtalanszor átkelünk jobbra-balra rajta, amíg az elején megmászott Vitéz-hegy túlsó felét kezdjük „támadni”. A tavalyi Horthy túrán megismert kilátóba ismét felmegyünk.


Gondozott szõlõk mellett sétálunk le a házhoz, ahol egy épp ott tartózkodó gazda borral kínál minket. Sajnos vissza kell utasítanunk, mivel kocsival jöttünk és igyekszünk szolidaritást mutatni a sofõrökkel: )


Innen a Somosi táborba megyünk, ahol újabb pecsétet kapunk és egy tájékoztatót a középsõ Ipoly-mente természeti és kulturális értékeirõl, s egy képeslapot Ipolyság-Ipolynyék-Palást-Szalka látnivalóiról. A tábor után közelítünk újra a folyóhoz és a tanösvény tábláihoz. Az Ipolyhídvég és Tesmag közötti terület a Nemzetközi Jelentõségû Vizes Területek Jegyzékében szerepel. A szabályozatlan Ipoly árterülete változatos élõhelyet biztosít és több madárfaj vonulásában játszik fontos szerepet.


Az átkelõhelynél a helyiek kitettek magukért és illatozó, finom gulyást fõztek és aki kér sört-bort is kap. Itt megkapjuk az oklevelet- kitûzõt is. A vidám vízparti eszem-iszomnak csak az idõ szab némi gátat, délután 4-ig ugyanis át kell érnünk Nagybörzsönybe, egy újabb túrára: ) Elköszönünk és újfent átvisznek minket a vízen.


A túra célja az volt, hogy olyan tájakra kalauzolja a résztvevõket, ahol még soha nem futott teljesítménytúra. Ezt sikerült elérni, néhol úgy éreztük ember se nagyon járt elõttünk: ) A folyó két partján lévõknek pedig jó alkalom volt ez a találkozásra.Ha valakit a túra neve tartott vissza bánhatja,hogy kihagyta az élményeket;  hiszen ahogy tavaly, idén sem a politikára volt kihegyezve, mindössze egy történelmi esemény emlékére jártuk ezt a kevesek által ismert vidéket.  Köszönjük a szervezõknek, a lelkes és aktív helyieknek a túrát!