Túrabeszámolók


túra éve: 2024
Kőről-kőre a BörzsönybenTúra éve: 20242024.03.18 13:15:13

Kőről-Kőre a Börzsönyben 40

Varga Ágival beszéltük meg hogy futunk egyet ma, de a paraméterek alapján igen nehéz terep vár ránk, ráadásul nekem a harmadik napom, Ági meg kipihenve várja a megmérettetést. Nagybörzsönyben, a kisvasút végállomásánál van a rajt. Időben érkezünk, és kicsit még pakolászván, kereken 8:00-kor kezdjük el felfedezni a kalandos Börzsönyt. Kis bemelegítő kocogás után máris vár ránk egy nagy falat, a Hegyes-hegy orom mászása. Nem sűrűn voltam itt, de amikor a börzsönyi Kört csináltam akkor ez örökre beleégett a retinámba. Mászás, mászás, és soha véget nem érő mászás.. Az első kérdésre a választ megleljük, de a csúcskő már vállalhatatlan állapotban van, alig lehet megtalálni. Ági megy elől, régen futottunk együtt, azóta nagyon megedződött, ez látszik a mozgásán, és a tempóján is. Szerencsére nálam sincsenek különösebb gondok az előző napokról, így lekövetem, közben még dumcsizunk is. Na de aztán jön a K4 hosszantas energiát kiszívó emelkedője a Nagy-Hideg-hegy aljáig. Amikor a Kammerhof fenyveseit meglátom mindig veszek egy nagy levegőt, mert innen már közel a K- jelzés, amire rátérvén csakhamar a Nagy-Hideg-hegyi turistaháznál ütjük be kéktúra pecsétünket igazolásként. Be is megyünk a házba, kicsit összeszedni magunkat egy jó negyed órára. Innen sincs kegyelem ám, mert a Rakodó után a K- jelzés tovább kapaszkodik egészen a Csóványos 938 m-es csúcsáig. Közben Őrsi Bálintot érjük utol, aki Áginak mesél Horvátországi kalandjairól, és mindent (is) tud amit Ági kérdez. Bálint velünk tart a Csóvi csúcsáig, majd felmegy a toronyba. Igen kemény volt a túra első része, nagy megkönnyebbülés most tovább haladni. A térképet figyelvén szigorúan lemegyünk a Po jelzésen a Rózsa-forrásig, majd vissza a P-Z-be. Bízom benne mindenki a kijelölt útvonalon haladt. A vicces nevű Három-hányás nyergét elhagyva a Z- jelzés a mérvadó nekünk, irány a Magosfa 916 m-es csúcsa. A Z+ elágazása előtt megállunk. Ági, szerintem az a Tátra!! Wow! Na majd jól megkérdezzük a Börzsöny szakértő urat, akit mindjárt utol is érünk, és bizony nem tévedtem. Meseszép hófödte hegycsúcsok bontakoztak ki a messzeségben! Most én megyek elől, jókedvűen csapatom lefele a Z-ön, majd a Sas-utat elérve azért ismét óvatoskodás következik, persze azért belekocogva. A Miklós-tetőről a másik irányba is megcsodáljuk a kilátást, majd leóvatoskodva az igen meredek lejtőn a Z4-re váltva érünk le a Fekete-völgy panzióhoz. Sejtettem hogy zárva lesz, vízvétel nincs. A kérdést viszont megválaszoljuk, és immár ismét Ági tempózik fölfele elől a P4-en. Beleérvén a P-ba jön a kaldera gerince. Sajnos a cipőm sarokrészén megbomlott a puha rész. Reggel leragasztottam leukoplasttal, de felgyűrődött és nem tudok vele mit csinálni. Innentől nem minden perc volt kellemes. Jönnek a meseszép csúcsok. A Jancsi-hegyen Áginak megmutatom az igen nehezen észrevehető várkódot, amit fel is kellett jegyzetelni. Ez után jön a legszebb kilátópont a Holló-kőnél, ahol nem vagyok restek megállni, fotózgatni, és gyönyörködni. Hú de messze van a Csóványos, ilyen sokat jöttünk már? Rég óta nem találkoztunk senkivel, de most Adrit, és Zsoltot érjük utol. Biztosítom őket hogy igen jól haladnak, közel s távol senki. A Salgóvár igen goromba emelkedőjét megmászva itt is megvan a várkód, majd Ági megint jó kis tempót vesz föl. Végül a kaldera utolsó hegyét a Magyar-hegyet is megmászva meredek hosszú lefelén tempózunk egészen a Magyar-völgy aljáig. Itt kérek egy pici megállást, enni-inni kell.

Cseles a túra, mert a helyett hogy pikk-pakk visszaérkeznénk Nagybörzsönybe, a Bogár-kert nevű elágazásból balra parancsol a K4 jelzés, is igen meredek elnyújtott emelkedő következik. Piszok meleg van, a széldzseki + pulóver kombó nem túl komfortos.. Megleljük a Rustok-hegyi K3 elágazást, és kimenvén a végére feljegyzem a várkódot. Egy jó darabig még a K4 társaságát élvezzük, majd végre meglelvén a K+-et, immár az utolsó 5 km a patak mellett visz, sík úton. Ági igen erős tempóra vált, érzésre simán csapatjuk egy 10 km/h-val. E mellett még a dagonyák és patakátkelések társaságát is élvezhetjük így a túra végén. Végül 14:36-kor már meg is érkezünk a célba, ahol átvéve díjazásainkat hazafele vesszük az utat. Sok-sok szép élmény ért a három nap alatt, három különböző tájegységben.

 
 
100 KatonaTúra éve: 20242024.03.18 13:13:56

100 Katona Emlék és teljesítménytúra 45 km

Különösebb probléma nincs, a korai kelés kivételével. Vonattal utazom Esztergomba, ahol buszra átszállva érkezek meg Esztergom-Búbánatvölgybe. A megállótól vár 2 km gyaloglás a halastavak nagy parkolójáig, ahol a rajt volt egy jókora sátorban. Az itineremet átvéve a szervezők figyelmeztetnek hogy egy helyen útvonalváltozás lesz a rengeteg kidőlt fa miatt, de távban kb ugyanott fogok járni. Megköszönöm az infót, és 8:30-kor bele is vetem magamat a túrába. 3. rendezés, de nem voltam még rajta, viszont az Attila-védvonal nagyon tetszett, így bíztam benne hogy hasonlóan jó túra vár rám. Szalagozott úton érkezek meg a P- jelzésbe, ami hamarosan kegyelmet nem ismerően irányít fel a Savó-kúti tisztásig a P+-hez. Ezen a P-on még nem voltam, igen szaporán vert pulzusom az első kilométereken. A P+ már a Pálosról ismerős, de itt is van még azért himbi-limbi le-föl. Elérkezek első pontomra, ahol a pontőrök máris fél liter ásványvízzel várnak. Mivel nekem van még minden, ezért egy szuszra leküldöm a fél litert, hiszen szolgáltatást nem hagyunk ott :) Jönnek a rövidebb távosok a Z-ről, a pontőrök is itt hozták föl a rengeteg vizet. Ismerem az utat, ez is brutál meredek, elismerően biccentek nekik. Z- jelzés a követendő az Enyedi-halála keresztig, ahol igencsak szétbarmolták az utat az erdészeti járművek, így a haladási sebesség is leredukálódik. A rövidebb táv el is válik, a S+-en kocogok bele a S-ba. Hirtelen kapcsolok hol vagyok, a Barát-kúti erdészházhoz igen közel. Sárga 70 nosztalgia jön, csak világosban. Hamarosan utolérem a korábban indult sporik egy részét. S+ jön jobbra, de a szalagozás is segít (a túrán elképesztően szuper volt a szalagozás még a jelzett utaknál is. Látszik hogy sok-sok munkaóra volt beleölve a rendezvénybe). Na de most jön a nemulass' itt is. Irány a patakmederbe lefele. Gál Viktorékkal találkozok, jól megörülünk egymásnak. A jelzéseket persze évek óta nem újítják fel, csak akkor minek lett felfestve? Út az nincs, a patakmederben megyek szalagtól-szalagig majd keresztezve az Esztergomba menő főutat nagy levegőt veszek, mert jön a rettegett Háromszáz-garádics. Na csak ezt éljem túl. Hamar igen meredekké válik az út, Hevér Gábort, és Nagy Lajost érem utol, akik küzdenek az elemekkel, de ezzel én sem vagyok itt másképp. Oldalazóssá, egyben életveszélyessé válik az út, természetesen kidőlt fák is akadályozzák az amúgy is nehéz haladást. Persze a fák úgy dőltek, hogy szó szerint szinte lehetetlen volt átjutni rajtuk. Többször visszacsúsztam, nem is tudom a többiek hogy tudták ezt megolDANI. Egy szerencse volt ha lehet itt ilyet mondani, hogy nem csúszós, hanem süppedős sár volt, így a cipő azért tudott tapadni valamennyire. Felértem ahhoz a ponthoz ahol mindig megállok egy pillanatra. Egy őskori piros színű autó zuhant le a mélybe a fenti útról kb a 80-as években. Az ajtaját úgy látszik felhozták és egy fának támasztották, de ilyenkor mindig eltöprengek hogy vajon szándékosan vitték a mélybe, vagy egy szerencsétlen baleset történt? Végre felérek a szervizútra, de nincs kegyelem, balra a Z4 a találó Szuszogó nevű emelkedőn visz föl a Fekete-hegyi turistaházhoz. Az alján testesebb sporik száját hagyják el nem publikált szavak, maximálisan megértem őket. Mire felérek a házhoz, én is igen kimerültem, és az átlagom is persze rendesen visszaesett. Viszont öröm az ürömben hogy az ellenőrzőponton hagymás-zsíros kenyerekkel, és elképesztően finom ízű teával várnak a pontőrök. Le is ülök egy kicsit a padra, kell az utántöltés. Kifújva magamat a Z4, majd Z- jelzéseken érek el a Pilis-nyeregbe, ahonnan ismét rövidebb kapaszkodó következik a P+ jelzésig. Végre nyugisabb rész következik. Utolérek egy fiatal bakancsos leányt, akinek az egyesülete lesz a következő ellenőrzőponton. Megdicsérem hogy nagyon ügyesen jön, és váltunk pár szót a Kitörés túráról. Tovább kocogván azt látom hogy a leányzó is a nyomomba eredt. Tudnék erősebben menni a Vaskapu-völgyben, de szándékosan lazább kocogással haladok. Utolérem Erzsit, és Nagy Janit, majd hamarosan a lánnyal megérkezünk a Mária-pad ellenőrzőpontra, ahol hamar lehuppan a pontőr ismerősei közé, remélem azért tovább ment. Itt is kapok finom meleg teát a flakonba is, és müzliszeletet. A Z- jelzésen emelkedek tovább a Két-bükkfa nyeregbe, majd átbukva, kellemes úton kocogok hosszasan az Égett-hársig. A 6-os átlag már csak 10 percre van előttem, de csak úgy matekozok, tétje semmi.. Felkapaszkodván a Felső-Ecset-hegyre itt lesz majd az útvonalváltozás. Kissé zavaró hogy jobbra a P-on is leng egy szalag, meg tovább egyenesen is. Az EP-t a hegytetőre írja a kopjafához. Érdemes itinert is olvasni, sokat segít ;) Felérvén egy épített bunkerben várnak pontőreim. Kávéval kínálnak, én nem élek vele amúgy sem. Közlik hogy van még whisky. Azt hiszem azzal sem :) Viszont hogy azért ne maradjak frissítés nélkül, a tejből iszom két pohárral, bízom benne nem fog meghajtani, de nem volt gond, jól is esett. Visszakocogván a P- jelzéshez, épp két spori indulna a rossz irányba, mondom nekik először irány a hegy, majd csak visszafele arra. A Hirsch-ormot elérve megállok panorámát csodálni, majd az igen meredek lefelén óvatoskodok. Eszembe jut az Attila Király 115 túra, amikor óriási sárban küzdöttünk fölfele itt a sötétben Anitával és Viktorral. Most lefele klasszisokkal jobb, szépen lehet sokáig tempósabban haladni. Elérvén a Miklós-deák-völgyi aszfaltot meg sem állok a tavakig, ahol ismét pontőrökbe botlok, akik igen finom zsíroskenyérrel vártak.

Igen hosszú aszfaltos rész következik Pilismarótig, majd a településen végig át. Nem futok, minek nyirbáljam magam az aszfalton.. Végre ismét terepet ér lábam, és ellenőrző pont jön, ahol ismét müzlit vehetek magamhoz. Mondják hogy negyedik vagyok. Nem verseny, ráadásul én messze nem az elején indultam. Utolsó komolyabb mászás a P-on az Őrhegyre fölfele volt. Annyira már nem esik jól, és azon filózok hogy egy igen komoly szintkülönbségben gazdag túrát rittyentettek a szervezők. Mivel sok nem állandó teljesítménytúrázó, honvéd is részt vett, azt hiszem ők nem felejtik el igen hamar ezt a túrát. Végre beleérek a P+-be, majd a P3-be. Abszolválom a térképen is jelzett igen meredek lefelét a Hideglelős-kereszthez, ahol a ponton finom kókuszrudat kapok. Közel a cél, ez már jó lesz a következő napi túrára. Megcsodálom a pazar panorámát a Dunakanyarra, majd lekoccanok a 11-es számú főúthoz. Az utolsó pont 1,5 km-re a céltól a túra nevéhez hűen a 100 Katona emléksírnál volt. A szervezők mécsesekkel kedveskedtek, természetesen én is gyújtok egyet, és elolvasom a történelmi részt. Innen már csak vissza kell kocogni a parkolóhoz, ahova végül kerek 16:00-ra érkezek meg. Átveszem igen szép díjazásaimat, majd krumplis tésztával kedveskednek a szervezők, amit mindössze 500 (!) Ft-ért lehetett rendelni. Jól esik, nagyon jól esik. A buszhoz még bőven van idő, komótosan visszasétálom a 2 km-t, majd Esztergomtól már ismét a vonat röpít haza.

 
 
Sárkány-völgyTúra éve: 20242024.03.18 13:11:05

Sárkány-völgy Maraton: 41 km - 1200 m szinttel - 5 óra 43 perc alatt

Sajnos logisztikailag Pestről igen későn lehet lejutni kockázatmentesen a rajtba, így végül a túrán csak 9:28-kor tudtam elindulni. Az időjárás már tökéletes, a nap ontja sugarait. Hamar rájövök, a futódzsekibe, és a pulóverbe bizony túlöltöztem. A mezőnyzárók már úton Hevér, és Vincze urak képében. A feladat az hogy utolérjem őket mielőtt a távok elválnak, hiszen onnantól már kénytelenek szalagokat is szedni, nekem meg akkor már végem :) Óvatos kocogás-gyaloglás kombinációval indítok, figyelvén a kódokat és a szalagokat. Végül a Sárkány-lik után érem őket utol, ahol a 25-ös táv már másfele megy. Zoli mondja is hogy még pont időben érkeztem :) Pár szót váltunk, majd a tempóm nem akar alábbhagyni, és haladok tovább. Mónikáékat érem hamar utol, szólok nekik hogy figyeljenek mert a seprűk igen közel leledzenek. A S- jelzésen kocogva igen érdekes helyen vannak a szalagok az erdőben, nem értem, mert a jelzés egyértelmű. Lehet valaki jókedvében volt? Engem nem vezetnek meg, kocogva érkezek meg Balatonfüredre, a Léna Borozóhoz, ahol utolérem Átol Csabit, Évikét, és Szél Lacit. Egy 500 Ft-os bónt kapok, amire keveset ráfizetve egy kori sört rendelek, és lehuppanok a többiekhez kicsit dumcsizni ebben a szép időben. Jó lenne még maradni, de a serkentő nedű után tovább állok, és jön a Z- Z3  jelzéseken a Jókai-kilátó megmászása. Feljutván a csúcsra a kilátózást most kihagyom, majd a Kék Balaton túrán ígérem bepótolom. K+, majd Z+ jelzések a mérvadóak, egyre több hosszú távost érek utol a késői rajt ellenére. A Koloska-völgybe leérve egy gyönyörű sziklaképződménynél van a kód, majd a meseszép völgyben a P- jelzésen érkezek meg a Koloska-völgyi frissítőponthoz, ahol Ildi, és Benjámin tett ki igazán magáért. Habzsi-dőzsi felsőfokon. Medvehagyma leveleket majszolok, és szintén medvehagyma krémes kenyereket, sárkányos sütivel leöblítve :) Innen nem lehetett csak úgy pikk-pakk továbbmenni. Természetesen induláskor még egy szendvicset összeborítok, amit még menet közben elnyamnyogok. A Koloska Csárdában igen aktív az élet, egyszer el kellene ide jönni csak úgy kirándulni-kajálni. Na de most jön a nemulass'. A Balaton-felvidék egyik leghardcoreabb emelkedője jön, fel a Péter-hegyre a K-en. Ver a víz, a kabátban bizony nem kicsit melegem van, de nem állok meg, csak miután felérek a 315 m-es csúcsra. Csopakon lesz közkút, így nyugodt szívvel döntöm magamba az üdítőt fenékig. Óvári Gyurit érem utol, pár szót dumcsizunk, majd tovaszökellek, és Csopakig meg sem állok. A közkutat jópáran letartóztatjuk, életmentő bizony. A következő mászás a Csákány-hegyi kilátóba visz, ez sem könnyű emelkedő. Felérvén megint nem kilátózok, meghagyom a Kék Balcsira szintén, helyette Balázsnál és Vikinél veszem el igen különleges ízű müzliszeletemet, akik most a pontőr szerepében voltak. Ez után figyelek, szalagozott rész jön, nincs gond, szépen lengedeznek, vezetve utamon. Kicsit enerváltnak érzem magamat, az útvonal is most kissé unalmasba csap át, mindössze egy kecskefarm ad indokot a nézelődésre. A Király-kúthoz érve vizet innen nem tudok szerezni. A Po jelzésen érkezek a Park Bisztró bejáratához, ahol sok-sok ismerősöm jegyzeteli épp a kódot. Egy srác kocog utánam szótlanul, nem bírja sokáig. Hosszasan Z+ a követendő, utolérem Kovács Andrisék csapatát, akik most a kutyust is jól megsétáltatták. Egy szép parkban vár túránk utolsó frissítőpontja, ahol ismét elképesztően sok féle finomság vár, finom teával megspékelve. Persze innen sem lehetett csak úgy tovahaladni. A veszprémfajszi kálvária az utolsó megmászandó dombocska, ahol másodszorra is találkozok Zalánnal és Zsófival akik a rövidebb távon vitézkedtek.

Kód megvan, kilátás meseszerű, az utolsó 4 km már kevésbé, de valahogy vissza kell érni Nemesvámosra. Szántóföldön kanyargok jobbra-balra, végül megérkezek 15:11-re a célba. A késői rajt ellenére kifejezetten jó időt sikerült menni, talán túl jót, mert vár még rám két nap.. Andrisnak köszönöm a fuvart hazafele!

 
 
TTT rendezvények, értekezletekTúra éve: 20242024.03.11 18:25:19

ÉVTT-TTMR díjátadó

10:00-kor kezdődött el a rendezvény a Szent Angéla Ferences Iskola tornatermében. A tavalyi évben a Felnőtt II-es kategóriában (36-50 év) első helyezést sikerült elérni, 4405 km-rel, és 142.968 m szintkülönbséggel. Ez arra is elég volt hogy az abszolút díjat is bezsebeljem, ezáltal a vándorkupa is hozzám került.


MSTSZ díjátadó

13:00-kor kezdődött nem sokkal odébb a Giga Liga díjátadó. A Magyar Nemzeti bajnokságban egyéni 2. helyezés, és csapat 3. helyezést sikerült bezsebelni, a 24 db száz kilométer feletti túráért pedig első helyezett lettem.

 
 
Iron CurtainTúra éve: 20242024.03.11 18:22:50

Iron Curtain 50, azaz a Vasfüggöny nyomában.

Péntek délután már úton voltam Szombathelyre a Ljubljanai Dráva IC-vel, ami csak 5 percet késett, így szépen elértem a csatlakozó vonatot Kőszegre.

Megcsodálva a várost, a túloldalára átgyalogoltam, ahol a Szent Korona bunkernél volt a másnapi rajt. Itt aludtam, így másnap reggel egyből 7:00-kor már menetkész voltam.

Hamar utolérek pár ismerőst, majd innentől szinte végig magányosan meneteltem elől. A túra nagy részében a Z- jelzést kellett követni, amitől kicsit tartottam, de végül nem volt gond a festésekkel. Az első kéktúra pecsét a Hétvezér-forrásnál volt, majd egy erőteljesebb kimászást követően a Zeiger-nyereg fele tartottam, közben jókat nosztalgiázva a szemből jövő Őrvidék 100 túrán. A nyeregből kellemesen futható út vitt tovább a Stájerházak felé vezető aszfaltig. Itt a fehér pöttyöket meglelve az Írottkő 70 túra sejlett fel, amiről szintén elmerengtem kicsit magamban. A Stájerházakhoz érve meglelem az I70 pontőrség helyét, emlékeim szerint még finom almát osztogattak itt. Ez után jött a túra java, szintkülönbségekkel megspékelve. A Hörmann-forráshoz felmászván következhetett a 884 m-es Írottkő meghódítása. Minél feljebb jutok, annál jobban lepődök meg. A táj havasra vált, köd ülepszik a vidékre, és metsző szél borzolja át testemet. A havas rész kitart a csúcsig. Reggel még úgy volt hogy felmegyek a kilátóba körbenézni, de semmi értelme nem lett volna, így is majdnem nekimentem a ködben :) Kéktúra pecsétemet beütöm igazolásként, majd húzás gyorsan minél lejjebb. Továbbra is az Őrvidék 100-al szemben haladok, de lefele klasszisokkal jobb érzés menni a Z-ön mint a másik irányból mászni. Mindössze a végén kellett nagyon óvatoskodnom, mert egy szakaszon igen intenzív meredekségűvé vált az út.

Bejön a K-, a közös jelzésen haladok tovább. Egyszer csak egy terepfutó érkezik szemből, jól meglepődünk egymáson ebben az időben. A K- elmegy a Kalapos-kő irányába, a Z- pedig kellemesen kocogható sokáig. Minél lejjebb megyek, annál jobb lesz az idő, hónak már nyoma sincs sok ideje. Leérvén a Bozsoki főútra már majdnem hogy tavaszi idő keletkezik, egy jó órája még majd megfagytam odafent.

Imre még a rajtban közölte hogy oda ne merjek érni 10 előtt Bozsokra, mert még nem lesz ott. Biztosítottam hogy tuti nem fogok. Nem sokon múlott, 10 óra 13 perckor már ott is vagyok a buszmegállónál, ahol Imre ül a kocsiban, és megkapom igazoló pecsétemet. A 25-ös táv innen indul, de mindössze 3 spori indult el eddig, őket hamar utol is érem, és pár szót azért beszélgetünk.

Borzasztó hosszú aszfaltút következik Bucsu település széléig. Jól meg is éhezek-szomjazok mire a település szélére érek. Meglelem a kódot, majd frissítek, mert a szervezet intenzíven jelez. Szalagozott úton érem el újra a Z- jelzést, amin balra fordulván ismerős útra bukkanok. Jé, tavaly nyáron itt jöttem szembe a Communitas Fidelissima 100-on. A kiírásból nem sejtettem ezt. Innentől gyakorlatilag végig szembe haladok a fent említett túrával. Hosszú álmosító szántóföldön haladok, próbálok hébe-hóba belekocogni hogy hamarabb Kisnardára érjek. A Fájdalmas-Szűzanya templomnál megválaszolom a kérdést, majd pár igen közel álló marha eszelős tekintete mellett sunnyogok el. Narda településre beérvén látok egy kis boltot, filózok bemenjek-e, de végül úgy döntöttem mégsem, a sajáttal talán kihúzom a célig. A művelődési házat elérve, megint elfog egy jó érzés, a 100-ason itt ettünk mennyei gulyást Rita jóvoltából, aki szintén itt volt ezen az 50-esen is.

Átbattyogván a településen ugyanazon a szalagozott úton kellett átjutni Felsőcsatárra mint a fenti túrán. Meglepő módon tényleg voltak most is szalagok, Imre precíz munkát végzett. A település feletti kis kápolnánál kétértelmű volt a kérdés az itinerben, Imre másra gondolt mint én, de nincs ezzel semmi gond.

Azzal viszont annál jobban hogy két hatalmas kuvasz ugat, és elsőre úgy tűnik hogy az alig látható kerítésen kívül vannak. Meghőkölök, és próbálok alternatív utat találni Felsőcsatárra de nem nagyon látok.. Basszus, na most mi legyen? Nagyon óvatosan lépésenként haladok, és le nem veszem a tekintetemet az ebekről. Nem mozdulnak, így egyre közelebb jutok, és látom hogy egy kis dróttal végül el vannak kerítve. Huhh, nagy kő esik le a szívemről, de igazából csak akkor, amikor végleg mellőzöm őket. Leérvén Felsőcsatárra a Glavica buszmegállót elérve Imre még nincs itt, de miért is lenne még igen korán van. Ez lesz majd a cél, de még előtte kell menni egy 9 km-es betétkört. Beérek a Pinka-szurdokba, a 100-ason is nagyon tetszett ez a rész, most sincs másképpen. Bízom benne mindenki szépen a megadott Z- jelzésen ment fel a Nagyvilágos mérőtoronyhoz, nem a rövidebb Z3-ön. A torony előtt igen meredek emelkedő szuszogtat meg. Felérvén most nem mászok fel a tetejére, a 100-ason már voltam rajta, a mapyra fel is tettem a képeket.

Immár a Z3-ön kocogok tovább, figyelvén, mert jobbra jelzetlen út lesz hamarosan. A szalagozás viszont itt is perfekt. A Vasfüggöny múzeumba mindenképpen be szerettem volna menni ismét, de szomorúan láttam hogy zárva volt :( Még jó hogy a mapyra feltettem akkor a képeket, hazafele meg is nézegettem őket újra.

A Vas-hegyről gyönyörű panoráma tárul elém mindenfele. A kis kápolnánál megválaszolom utolsó kérdésemet, majd a Z+-en haladok lefele. Egy jobb kanyarnál a jelzések is áldozatul estek a régi villanypóznák cserélése miatt, az újakon meg még sehol semmi. Szerencsére térképen lehetett követni az utat. Végül 14:13-ra vissza is érek a Glavica buszmegállóhoz, ahol továbbra sincs senki. Imre 20 perccel később érkezik, de ráérek, a busz csak 15:17-kor megy.

Megkapom díjazásomat, megjönnek később a gyorslábúak is, és várjuk a buszt. Már majdnem a buszon vagyok, amikor Tiger Zoli megkérdezi merre megyek. Az irány jó, végül kocsiba pattanok. Hazafele még megállunk Bozsokon a Határmenti Vigadó étteremben enni egyet, mivel mindenki kifejezetten éhes. Tiger Zolival és Szemán Zolival Bozsoki batyut rendelünk (apróhús gombás paprikásmártással, tócsniban tálalva). Hatalmas adagot hoznak, mindössze 3490 Ft-ért. Még élőzene is lenne, de pont távozunk, mire elkezdené a muzsikus. Csak ajánlani tudom a helyet. Zolinak meg nagy köszönet a hazaútért.

 
 
Pestszentimrei helytörténetiTúra éve: 20242024.03.05 09:35:01

Pestszentimrei helytörténeti túra 8

Vasárnapra már tényleg szép időt ígértek, de ezeket a dumákat én már csak fenntartással kezelem. 9:40-re érkezek meg a rajtba. Még kicsit hüsi van, a főszervező úr is fázik, persze egy helyben állva azért másabb a hőérzet. Talán 3 éve már voltam ezen a túrán, de nem sok minden maradt meg. Ez azért nem baj, mert így újra felfedezem a szépségeket eme távoli kerületben, és bőszen figyelem a térképet, a leírást, és a megválaszolandó kérdéseket. Átszelem a Halmi-erdőt is, amiről sok szép emlékem van még a régi túraidőkből. Közben tényleg verőfényes napsütés lesz, és a kedvem is egyre jobb lett a túrázáshoz. Minden kérdést megválaszolva kerek 11 órára vissza is érkezem a rajt-célba, ahol finom hagymás-zsíros kenyereket majszolhatok, és kaptam egy 0,7L-es izoitalt is, ami bár a bringásoknak járt volna, de mivel sokan nem voltak, így én is vehettem el belőle.

 
 
Tavaszi ÉbredésTúra éve: 20242024.03.05 09:32:00

Tavaszi Ébredés 40

Sajnos a Vérteserdő sarcdíjának köszönhetően az eddigi 50 km-es táv 40 km-esre csökkent, de ez sem akadályozott meg abban hogy részt vegyek a túrán.

Kelenföldön találkozás Tarnai Mátéval és Kreiter Balázzsal. Együtt vonatozunk Mórig. Nekem ez a település mindig egy régi megmérettetést juttat eszembe, a Hadak Útja 88 km-esét, amiről még anno be is számoltam:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=80978363&t=9001551

Majd 2 km bemelegítő gyaloglás a vasúttól a rajtig, majd átvesszük itinereinket. A srácok hamar elindulnak, én még cipőt cserélek, és 7:08-kor nekiveselkedek én is.

Az útvonal kapásból változott, így az eleje nem túl izgalmas 6 km-es kerékpárúttal indult Bodajkig. Utolérem Balázst, és Fullmann Janit. Jókat dumcsizunk, előttünk nem sokkal Máté és Botos István hasít. Bodajkra érve a sörözőben hamar megleljük a kéktúra pecsétet, majd nyomás tovább. Az első valamirevaló szintkülönbség a Bodajk fölötti sípályán ért minket. Utolérjük Mátéékat. A Gaja-szurdokban Imre feltételes ellenőrzőpontot ígért élő személyzettel, de nekünk még sehol-senki nem volt, valószínű korán érkeztünk. Azért a kódot persze megtaláltuk. A túra legszebb része következik a szurdokban. Nem hosszú, de mesebeli a kis patakkal, és az Ádám-Éva fával. Egy kisebb emelkedő után picit kocogásra váltok. Botos István tart velem, és innentől ketten megyünk végig a további szakaszon. A hatalmas Fehérvárcsurgói víztározót megkerüljük a K- jelzésen. Kacsák hada kíséri utunkat. A Vontató-hegyet körbekerülvén immár a P- jelzés a követendő Iszkaszentgyörgyig. Bele-bele kocogunk, de inkább a tempósabb gyaloglást preferáljuk. Megérkezvén a településre a bezárt kocsma falán fellelhető KDP pecséttel igazolunk, és elővesszük elemózsiánkat, mert innentől igazán sivár szakasz várható a célig. Az időjárás szomorkás, folyamatosan eseget az eső, hideg is van, és a táj is egykedvű. Nem ezt ígérték még előző nap bakker :( A jelzésünk innentől Z-re változik, és hosszú szántóföldes részen át érkezünk meg Mohára. Megnézzük a Fehér-Vár-Palota túra ellenőrzőpontját, majd tovább a végtelenbe. Érdekes mert itthon böngészve a mapy térképet a Z- jelzés nem megy át a vasúti síneken, valójában pedig már évek óta ott visz keresztül. A sínek előtt jókora mocsár állja utunkat, na hogyan tovább? Szerencsére kicsit arrébb menvén sikerül átkelni rajta beázás nélkül. Megérkezünk Székesfehérvárra. A főút előtt megleljük a kódot, majd belevetjük magunkat a kőkemény városi szakaszba. Ismerős utcákon kanyargunk, tavaly Helgával futottuk az 50-est, berémlik az út. A végén azért egy kérdést még meg kell megválaszoljunk, sikeresen meg is leltük a szobrot. Ez után végül kereken 12:40-kor már célba is érkezünk, átvéve Imrétől a díjazást.

 
 
Cernohorské slápotyTúra éve: 20242024.02.26 12:10:00

Černohorské Slapoty 116 km - 2900 m szinttel sikeresen teljesítve 18 óra 18 perc alatt.

Nem tűnik így elsőre olyan nehéznek mint amilyen valójában is volt.. Péntek esti rajt volt Brnóból, így aznap kora délután Orsival és Zolival levonatoztunk Tatabányára, ahol Feri és Mariann várt, majd szerencsére eseménymentes autókázás után már 17 órakor a rajtban is voltunk.

Kettő rajtidő volt, az egyik 18:30-kor a gyalogosoknak, és a lassabb futóknak, és egy 20:00-s a gyorsabbaknak. Én a 20:00-s néztem ki Zolival együtt, a többiek a 18:30-ast. Ez azt jelentette hogy bőven volt idő vakarózni a rajtban még szerencsére.

Nevezéskor szintúgy mint tavaly kettő jegyet kaptunk, amit a rajtban levő büfében lehetett beváltani. Az egyiket máris egy finom gulyásra cserélem, a másik jó lesz a célban.

Viszont a tavalyi évtől ellentétesen, teljesen meglepődtem itiner gyanánt mit kaptam.. Mindössze egy A4-es papírfecni járt, amin sorszámozva volt a 16 ellenőrzőpont. Se táv adat, se rész adat, se az ellenőrző pont neve, se térkép, se itiner.. Minden túrázó rémálma kezdett kibontakozni.. Jó nagyokat nyeltem a gulyásból, de el kellett gondolkoznom hogy akkor most mégis mi a franc lesz.. Filóztam hogy induljak-e végül én is 18:30-kor a többiekkel, és akkor letúrázom velük. Mivel nekik van trackjük, ezért nem lenne nagy probléma így sem. Viszont belül makacs is voltam, és a megoldáson próbáltam gondolkozni. A falon levő térképvázlatot próbáltam kifotózni a telefonommal kisebb-nagyobb sikerrel, illetve otthon már lefotóztam legalább az interneten fellelt pontok hol lesznek, és hány kilométerenként.

Aztán végül Zolival egy jó megoldásra jutottunk. Az internetre fel lett téve a mapyra az útvonal, ezt megnyitottuk, bingó. A feladat az volt hogy a telefont így kellett hagyni az idők végezetéig, másképpen eltűnik minden. Az is kérdés volt hogy a kék kis pötty, ami a pillanatnyi helyzetet jelzi, vajon tényleg meg fog-e indulni, vagy szépen ott marad egy helyben.. Na meg hogy a telefon le fog-e merülni útközben.. Felemás érzések kavarogtak bennem, közben 18:30-kor elhaladtak a többiek. Szó szerint csak mi ketten maradtunk a rajtban.

Aztán ahogy telt az idő megjöttek az ismerős futók, mosolyogva, beszélgetve köszöntöttük egymást. Tamás is megérkezett. Neki támadt egy jó ötlete, amivel én is éltem. A papírfecnire felírjuk tollal hogy a pontok legalább hány km-nél lesznek, ez is azért jó segítség, aztán lehet matekolni az órával sacc/kb-ra.

Eljött a 20:00, Olaf kivezérel minket a szemerkélő esőbe, majd indulás. A várható győztes hármas egyből kilő erősen, mögöttük én húzom a többieket elég erős tempóban. Aztán amikor Tamás utolér és mondja hogy nem sokkal 5 perces ezrekbe tolom, akkor kicsit visszaveszek, már csak azért is, mert terepet ér a lábunk, és máris kezdődik az orbitális dagonyászás a P- jelzésen. Tamást elengedem, én még próbálom kerülgetni a pocsolyákat, azt hittem ekkor ennek még van értelme.

Az első pont 3,2 km-nél volt egy kanyarban, amit máris sokan benéztek, és futhattak vissza. A feladat az volt hogy egy kis papíron levő betű és számsort kellett leírni az itinerbe. Fényvisszaverővel nem volt ellátva a pont, így aztán lehetett tág szemmel bámulni, és izgulni hogy vajon jókor vagyok-e jó helyen. Na de micsodám nincs? Íróeszközöm.. Szerencsére tudtam kérni az itt felgyülemlett futóktól, de megint persze előjött a gondolat.. Ok, ha nincs senki körülöttem fotózok. De mivan ha lemerül majd a telefon, vagy kilépek belőle a fotózás miatt, és nem tudom visszatölteni a térképet, mert épp nincs térerő..

Na mindegy, nyomás tovább. Tavalyról is ismerős részeken haladok, akkor Lipniczky Attilával futottunk, most egyedül tolom. Ceská település után tudtam hogy gigantikus sárban tipródás várható, de ami volt az még a tavalyit is duplán verte. Minden lépésért meg kellett küzdeni, és az elvileg jól haladható lefelék is totyogós kocogással teltek egy darabig. Jinacovicére érve a kód megvan, futó is van, tollat is kapok. Az eső viszont kissé erősebbre vált. Nagyon nem örülök neki, a telefon a kezemben, nem hiányzik hogy beázzon, így a csősálba bugyolálom be. A Z-ön a szántóföldön egy "élmény" haladni, egyre kevésbé érdekelnek a pocsolyák. Végül az eső csak ijesztgetett, de a szemerkélés azért megmaradt sokáig. 12 km-nél is megvan az esőháznál a kód, majd innen csak 1 km-re írja a K4-et, ami végül 2,5 km-re volt. Persze én már azon izgultam hogy vajon kihagytam-e, ezért kénytelen voltam kilépni a térképből, és megnézni amit lefotóztam a rajtban még. Szerencsére sikerült visszatölteni a térképet mert volt térerő. Települést írt, így már nem stresszeltem. Moravské Knínicére beérve a főút elágazásánál balra egy oszlopon meglelem a nehezen észrevehető kódot. Ezt viszont rengetegen nem vették észre, sorban futnak vissza a fejlámpás futók. Kicsit dagad a májam hogy megleltem.

Jó sokáig ismerős rész jön tavalyról, és örülök mert fejben előre tekintve az útvonal is a fejemben volt, így lehetett pihentetni a telefont egy darabig. Hosszabb kerékpárút következik 5 km-en keresztül, végre ezen jól lehet futni is. Az U Trí Krízu elágazásban érem utol Ferit és Mariannt, pont egy jó kis forrás található itt.

Leveszem az itt meglelt bögrét, és két pohárral iszok a hűs forrásvízből. Hűha, rengeteg futó érkezik, az előbb még alig láttam valakit mögöttem.

Gyorsan le is lépek, a fejlámpák hada viszont hamar mögém szegődik, és így érünk el Veverská Bítyskába ahol több szem többet lát alapon pikk-pakk megvan a K5, immár 23 km-nél. Innen nagyon sokáig P- a mérvadó. Kicsit erősebb tempót veszek föl, és a többiek szép lassan lemorzsolódnak. A Svratka folyó mellett megyünk végestelen hosszan. Emlékeztem rá tavalyról, na meg otthon a térkép is egy piros felkiáltójelet írt egy részre. Mivel a folyó elmosta az utat, így a P- jelzés terelve volt, ami azt jelentette hogy sziklamászás következett kissé technikás úton. Itt inkább óvatoskodom, az a biztos. Hosszú, és elég monoton úton érkezek Tisnov városába. A vasútállomás mellett elhaladva nosztalgiázok, tavaly itt volt az első élő pont jó kis frissítőkkel, most még semmi, vagyis az első élő pont a rajttól 45 (!) km-re lesz. Szerencsére a kedvem megvan, enni-innivalóm van. Csodálgatom a várost, a főteret, na meg figyelek, mert a jelzés trükközik jobbra-balra. Mind a négy jelzés feltűnik egy kis időre, majd figyelve a telefonomat látom hogy a Z- a követendő. Tavalyról ez változás, de megérte, mert a szerpentines emelkedőn gyönyörű éjszakai panoráma kínálkozik vissza Tisnov városra. Meg-megállok gyönyörködni, és erőt gyűjteni. A Kvetnice 470 m-es csúcsa alatt lelem meg a ködben a K6-os pontomat. Most senki sincs a közelemben, így fotózni fogok. Hiába teszem az alkalmazást az "asztalra", fotózás után visszaérvén eltűnik a csiganyál. Térerő elég minimális, de nagy nehezen visszaimádkozom a térképre. Azt hiszem jobban megizzadtam itt egy helyben mint magán az emelkedőn.. A Z-ön szépen lekocogok a hegy másik oldalán vissza a síkra, majd P- jelzés következik, és jókora dagonya. A vasút mellett kell haladni sokáig, igen ingerszegény úton. Bele is merülök különféle gondolatokba, a lábak meg úgyis teszik a dolgukat. Sok-sok km után megérkezek végre Borac település vasútállomására, ahol az első frissítőpont üzemelt 45 km-nél. A kis oda-visszán találkozok Bálint, Orsi, és Márk triójával, akik még a korábbi rajttal indultak. A ponton pár futó és néhány korai rajtos gyorsabb kocogó pihen. Virslit lehet kapni kenyérrel korlátlan mennyiségben, és meleg teát. 4 virslit el is nyammogok, majd utántöltöm igen kiürült flakonjaimat. Kb negyed óra után tovább állok.

Az átlagom pöccre 7 km/h volt mikor megérkeztem ide. Komoly mászás jön a Z-ön, a virsli érezteti "hatását", így inkább óvatosba nyomom (az emelkedőt is) :) 50 km-nél, egy emelkedős aszfaltos úton érem utol Márkot, aki igen jó tempóval gyalogol. Dumálgatunk egy jó darabon át, Bálinték nem sokkal előtte vannak. A Babylon kilátónál, 57 km-nél kapom csak el a többieket. Itt a kód felírása után Bálint készít egy csoportképet rólunk. Ez után eltávozok, majd nézve a térképet látom hogy jön az a S- jelzés ami tavaly is mély nyomokat hagyott bennem. Idén sincs ez másképp. 10 km-en át gigantikus sár, és patakátkelések sorozata tesz próbára. Utolérek jópár korábbi rajtolót, és előttem is futnak hárman akikkel egy a tempónk. 68 km-nél érkezek a második frissítőpontra, ahol már pont eltehetem a lámpát, végre kivilágosodott. Olaf vár, a frissítés elég szegényes most, de nem ő a főszervező. Zsíroskenyeret eszek hagymával, és vizet töltök után.

Hamar tova állok, és kedves ismerőseimet, Karint, Martint, és Jirkát érem utol. Jól esik velük találkozni, a kedvem is jobb lett egy darabig.

Cerná Horába érkezek, az ikonikus sörgyár mellett elhaladva a buszmegállóban leledzik a K9-es kód. Szerencsére kapok tollat is a felírásához, és egyben pótlom a lefotózottakat is. Tavaly innentől kezdődött Attila szenvedősebb menete, most így egyedül egész jól vagyok, de azért fáradok. A P- jelzésen tocsogok hatalmas sártengerben, futásról szó sem lehet. A Spesovská kilátó a következő pont, ami igen érdekes, mert jó meredeken le kellett menni a szántóföld szélére, pedig az ember azt gondolná a kilátó mindig a hegytetőn van. Itt meg is előzök három futót, az egyikük ismerős az 1 hónappal ezelőtti 120-asról, ő is megismer engem. Oda-vissza rész jön, mászhatok vissza a tetőre, majd ismét ismerős rész következik tavalyról a Z-ön. Akkor itt kapott el minket Attilával a hóvihar, ami dara koncentrátumban hullott ránk igen intenzíven. Most kellemes idő van, a nap is végre bontogatja szárnyait. Sehol senki, ránézek sokszor a telóra hogy jó helyen vagyok-e. Szerencsére mivel elég új, ezért csak lassan merül, aminek nagyon örülök. Becsülettel megteszem természetesen a térkép által jelzett követendő utat úgy is, hogy tudom úgysem lenne semmilyen extra pont. Jó tempóban érkezek meg Blansko városába 83 km-hez, ahol végig futva érkezek a vasútállomásra, ahol szintúgy mint tavaly élő pont, és frissítés van, ugyanazokkal a pontőrökkel és ellátással mint akkor. Halkrémes kenyér, és meleg tea az ellátás. 10 percnél nem vagyok többet, útközben is viszek magammal egy szendvicset belőle, gyalogolva eszem meg, addig is haladok. A város másik oldalán visz az egekbe a K- jelzés, hogy ismét 468 m-en legyek a Polom hegy lábánál. A Pokolná környéke sárügyileg tényleg maga a pokol. Haladnék ha tudnék, de nem tudok.. Amikor végre a P- kiér az aszfaltra picit rákapcsolok. Egy emlékmű előtt háromfele visz a jelzés, olvastam a többiek (csehek) beszámolójában hogy páran meg is tették a felesleges kitérőt, rárakva kb 1,5 km-t. Tavaly is ezt gondoltam, hogy ide egy emlékmű jelzés kellene a sáv helyett, mert borzasztóan zavaró. Szerencsére én tudom a követendő utat. Hosszabb monoton, de legalább futható úton érkezek a K12-höz 94 km-hez. Majdnem 7-es átlagot jöttem Blansko településtől, az emelkedők és a sár ellenére. Ennek örülök is. Forgalmas vasútvonalhoz érkezek, két áthaladó szerelvényt meg is csodálhatok még mielőtt jön egy igen erős emelkedő. Ezt abszolválván hosszasan, idegtépően emelkedik a szekérút. Minden lépéssel közelebb a célhoz, ez motoszkál a fejemben.

Vranov településre érve megcsodálom a kis önkiszolgáló büfét ahol nagy élet van, de én most csapatom tovább. Változás tavalyról, hogy idén a túra érinti a Babí lom nevű sziklaformátumot, amiről csak hallottam de még sosem voltam ott. 1 km-en belül három pont is lesz. Egyik a hegy lábánál, ahol élő pont van, és csoki, majd felmászván a gerincre az elágazásnál egy kód. Na de mit csinál a telefon? Kikapcsol. Nem merülhetett le.. Küzdök a visszakapcsolással, nem akar. Közben egy kiránduló pártól kérek tollat meglepődésükre. Valahogy igazolnom kell itt jártamat, szerencsére volt náluk, nem győzöm megköszönni.

Ne már hogy 13 km van, és most fuccsol be.. Azt sem tudom majd merre kell menni.. Jó 5 perc állás, és irgalmatlan idegtépő várakozás után végre vissza tudom kapcsolni, és van térerő, gyorsan vissza az útvonalat. Mi lehetett a gond? Szerintem az, hogy az emelkedőn véletlenül kikapcsoltam amíg a kezemben volt.

Na akkor irány tovább a P-on. A következő 1 km meseszép sziklaalakzatokon keresztül át vezetett a Babí lom 526 m-es kilátójához. Tempózásról itt szó sem lehetett, örült az ember hogy egyáltalán megtalálta a fogásokat kézzel-lábbal. A kilátónál megvan a kód, ismét kirándulókat tarhálok tollal, sikerrel. A túra leges-legszebb panorámája innen kínálkozott, nem sajnáltam az időt a gyönyörködésre. Ez után lefele is igen óvatosan haladtam a technikás sziklák miatt, majd miután vége lett, jókedvvel kocogtam tovább az immár könnyebben járható úton. Lelekovicére leérve az aszfalton vitt a S- jelzés, kocogni nem sok kedvem volt, inkább nézegettem az épületeket, és visszasandítottam párszor a kilátóra. Ez után egy jó kis tanösvényen haladtam, érdekes kis fából készült állatkákat véltem felfedezni. Már 108 km-nél járok, még egy 8-as vár rám. Visszaérek a tavalyi útvonalba, innen megint rémlik az út. A Z-ön még kimászok egy emelkedőt, majd a Horka nevű elágazásban felsejlik Brno városa. Juhúú. Pazar kilátásokkal telik utam következő kilométere majd a Rakovec étteremnél lefotózom túrám utolsó kódját. Innen a K-en egy szurdokon keresztül kellett menni, meglepően jó tempóban futok. Brno - Mokrá Hora városrészt elérve még egy jókora gyártelepet kellett megkerülni. Nem gondoltam volna, de itt is hatalmas sár volt. A Brno - Reckovicei vasútállomást elérve már csak 1 km választott el célomtól, amit elérve vasárnap 14:18-kor megérkezek. A cipőm talán sosem volt ennyire sáros, a nadrág is térdig, lesz velük feladat otthon bőven. De ez abszolút nem izgat most. Olaftól megkapom kitüntetéseimet, majd beváltom második kajajegyemet, és megkezdődik a társasági élet sok-sok ismerőssel, csehekkel-szlovákokkal. Nagyon örülök ennek a sikernek ismét, mert amilyen stresszesen indult a túra (itiner hiány) miatt, végül ez a túra is pozitívan fejeződött be.

 
 
SzívecskeTúra éve: 20242024.02.19 14:32:41

Szívecske túra 8

A mai nap még elmentem Pestszentimrére egy kicsit túrázgatni. Különféle utcákon át vitt az itiner olyan helyeken ahol még sosem jártam. Éberen figyeltem a házakat, a sok közelben felszálló repülőt, na és a szívecskéket amiket be kellett ragasztani az itinerbe. A célban ingyenes múzeumlátogatás, kenyér, tea, és Sztancsik Gyuri szülinapjáról megmaradt sütemény tette szebbé a napot.

 
 
Kiss Péter Emléktúra a MátrábanTúra éve: 20242024.02.19 14:28:58

Kiss Péter Emléktúra 57 km

 

Szerintem egész jó idő lett belőle. Botos István vezérletével utaztunk le a Sástó Adrenalin Parkhoz szombaton igen korán reggel. 7-től volt rajt, mi kicsit már fél 7 után odaértünk. Szerencsére még nem volt sor, így pont befértem az ajtón, ezáltal nem kellett a hidegben vacogni a rajtban odakint.

Végül 6:55-kor olvasták be a chipet, és még saját idő terhére, két perc pakolászás után elindultam. Mátrafüredre még nagyon óvatosan mozogtam, a kiálló sziklák, és a saras terep miatt. Itt, alig 2 km után máris megkaptam első pecsétemet. Máris jött a túra egyik igazán markáns emelkedője kapásból fel a Kékesre a K3-ög jelzésen. Óvatosan joggoltam fölfele, több futót is elhagyva. Mire felértem a Kékesre, a lábaim is azt mondták hogy a bemelegítés intenzíven megtörtént. Innen lehetett tempósabban haladni sokáig, persze a Sas-kő utáni oldalazós ösvényen nagyon figyelni kellett, mert egy rossz mozdulat és ennyi.. Vártam már a Markazi-kaput, ahol balra a Z- jelzésre kellett fordulni. Itt bár sáros volt az út, de nem zavartattam magamat, haladós útszakasz, így is úgy is saras lennék.. Végül a Zo jelzésen érkezek el az Ilona-völgyi vízeséshez, ahol egy feltételes pont volt. Éppen kezdődött a molinó kirakása, szóval pont jókor érkeztem. Néhány balett mozdulat a patakon, ezt még beázás nélkül abszolválom, aztán lehet tempózni a Szent-István csevicéhez. Picit 8-as átlag alatt vagyok. Itt a kólát finom tea váltja a flakonba. Egész sok futó összegyűlik, komolyabb nevek, a S- emelkedőjén felváltva futunk-gyaloglunk. A rózsaszállási turistaházat elérve hosszabb emelkedős aszfaltút következik egészen a Pisztrángos-tóig. Itt szétszéled a mezőny, ki előttem, ki mögöttem. Egyszerűen nem tudok, meg nem is merek gyorsabban futni. A tóhoz érve a Téli Mátrával szemben a P+-en kellett haladni egy darabon át, majd a So-re vitt át az út, ami kellemes futható emelkedőn érkezett a Sombokor aljához. Itt jó pár futó előttem a 37 km-es táv felé vette az irányt, én meg a kifejezetten választékos frissítés után az 57-en folytattam. Jött a Z+ tavalyról is igen emlékezetes része Lajosházáig. Idén is hűen megjegyeztem, ugyanis óriási sárlavina volt ismét nagyon sokáig. Tükörjég nem volt mint tavaly, de így is borzasztóan kellett koncentrálni. Na és elérkeztek a patakátkelések. Az elsőnél még próbálok szerencsétlenkedni, hátha megúszom száraz lábbal, aztán rájövök hogy ezt felejtsem el, mert az idő csak megy.. Át a patakon úgy ahogy van, jól van az úgy.. Nagyon hideg, de legalább haladok. Klucsár Marcell ér utol, és váltunk néhány jó szót. Ez után úgy elment, mintha egy helyben állnék, pedig próbáltam becsületesen futni, de ez inkább az ő tempójához képest gyaloglás volt. Még vagy három patakátkelés volt, már nem is mérlegeltem, bele a közepébe.. Kis sík rész is van a végén, így érkezek Lajosházára (30 km - 3:54). Miközben nassolom a finomságokat, és utántöltöm üdítőmet, híres hegymászónk, Mécs Laci érkezik. Ő aztán tényleg jó hamar végzett a frissítővel. Együtt kezdjük el meghódítani a S-négyzet igen meredek emelkedőjét. Egyikünk sem pakolta túl magát, ezt ecseteljük közben. Ahol megszelídül az emelkedő, de azért még mindig erősebb, ott Laci futásra vált. Nekem ez már sok volt, bár próbáltam kikocogni kisebb-nagyobb sikerrel. Mátraháza előtt utolérem Süvöltős Lajost, Sombokor 2-ig együtt megyünk. Előtte viszont nem szép látvány történt. A 24-es út kanyarjánál, mentő-rendőr-tűzoltó. Megkérdezem mi történt. A Sombokorról lefele egy 11 éves kiránduló lánnyal történt súlyos baleset. Felfelé haladva a S-n érkezik szemben a hordágy, rajta eltakarva az illető..

Borús gondolatokkal érkezek a pontra, majd frissítés után megkezdem a brutál meredek emelkedőt a S-n a Sombokorra fel. A leges-legtetejére érve a vádlim mondja hogy figyelj haver, legalább Kékesig bírd már ki futás nélkül. Mivel megmakacsolja magát, ezért kellemes gyaloglással érkezek fel a pontra, és adok neki egy kis energiát, nehogy rakoncátlankodjon.

A P-on óvatosabb kocogással indítok, majd ahogy lejtősebb terepet ér a lábam, úgy pörgetem felfele a tempót, immár sok-sok rövidebb távos sporttársat is kerülgetve. Végül a Z3-ögön érkezek a Kis-kőhöz, ahol a szokásos pontőrök, Bálint, és Attila vár (41,1 km - 2071 m szint - 5:43).

Szerencsére van náluk szuper tea. Jön az igazi kemény betétkör. A Kis-kőről igen meredek lefele veszi kezdetét. Meglepetésre szépen suhanok, na de majd fölfele biztos nem így lesz. Leérvén a patakhoz, átóvatoskodok beázás nélkül. Itt jön szemben az első helyezett Marcell. Azt hittem sokkal előrébb van, és a Kis-kőnél találkozunk valahol. Mindjárt utolérem :) Persze ezen jót röhögök magamban. A sótabletta szétdurrant a zsebemben, így megkérdezem tőle hátha van nála. Szerencsére volt, köszönöm a segítséget! A várhoz fölfele Istók Félixxel együtt másszuk meg a Z-rom tekintélyes meredélyét. Fent pár szót váltok Krisztával, és Dáviddal a pontőrökkel, addig ő le is lép.

Lefele meglepő módon iszonyú sáros az út, felfele ebből komolyan alig érzékeltem valamit, most meg totyogok mint a csiga. Ráadásul egész sok futó jön szemből, szóval kicsit begorombulok, és minőségibb tempót veszek föl. Visszaérvén a Kis-kő aljába egy jókora korty a kólából, aztán hadd szóljon..

Aminek nagyon örülök hogy megállás nélkül fel tudtam gyalogolni, bár sokszor a fülemen vettem a levegőt. Felérvén picit 7-es átlag alatt voltam, de tudtam hogy a P-on visszahozhatom.

Sok-sok rövidtávost előzgetek ismét, ők is kitartóak és ügyesek voltak. Érzem hogy lefele nem úgy megy mint szeretném. Megint gond van a vádlimmal, próbálom lenyújtani, inkább kisebb mint nagyobb sikerrel. Később elmúlik, de az már majdnem Mátrafüred előtt van. Na akkor teszteljük..

Utolsó pecsétem után az aszfalton fölfele futás, a So-ön a rövid távosok megdöbbenésére futás a sártengerben. Egész végig tolom, de amikor már patak keletkezik, és nem lehet hol haladni csak fától-fáig kapaszkodva, akkor már a gyaloglás is igen küzdősre sikeredik. Hú de várom már azt a lépcsősort, ami a "mennyekbe" visz. Csodák-csodájára eljön, és mint úgy fogom azt a fakorlátot minden lépésnél, mintha az életem múlna rajta. Bizony e nélkül majdnem úgy érzem lehetetlen küldetés lenne oda feljutni. Jaj de jó ez is megvan, még pár lépés futás, és végül 15:11 perckor már célban is vagyok. Végül is lámpa sem volt nálam, meg úgy szinte semmi a fél liter üdítőn kívül. A célban igen mohón eszegettem, rengeteg kalóriát veszthettem. Dávidnak nagy köszönet a hazaútért.

 
 
KitörésTúra éve: 20242024.02.13 18:47:00

Kitörés 60 km - 1810 m szinttel - 8 óra 52 perc alatt (10x-es teljesítő, extra díjazás)

Kerek 17:00-ra érkezek a várhoz, beállok a hatalmas sor végére. Itt megint el leszek egy darabig gondolom. Viszont a sor szépen halad, és nagy szerencsémre pont egy "parancs" csapja meg a fülem, "ide is lehet már jönni" jelszóval. Én kapcsolok a leggyorsabban, és pillanatok alatt már ott is vagyok, így nagy szerencsémre, 17:20-kor már menetkészen el is tudok indulni a túrán. A Margitát elég erősen megtoltam, kicsit izgatottan vágok neki a megmérettetésnek. Leérvén a Városmajorba kocogásra adom fejem és lábam, sorban hagyom el a hatalmas tömeget. Lámpára egészen a Normafáig nem lesz szükség. A Diós-árkot kikocogom amíg extra meredekké nem válik. Felérvén a Széchenyi-emlékműhöz hatalmas az örömöm, mindössze kb csak 6 ember van előttem, máskor irgalmatlan hosszú sor várt itt a pecsétre. Pikk-pakk pecsételek, és mint mindig ismét a hivatalos úton a Z- jelzésen haladok tovább, ahol László ismerősömön kívül egy ember sem ment. Megállunk technikai szünetre, vicces hogy egy utcával feljebb hömpölyög a tömeg, itt pedig simán meg lehet oldani ilyen "apró" dolgokat :) Visszaérvén a tömegnyomorba tolom neki Normafáig, majd ideje bekapcsolni a lámpát. A Csacsi-rétnél ismét könnyen megy a pecsét, utána viszont a S- jelzés egy nyomtávos útján beragadok a tömegbe. Semmi gond, várható volt, addig is frissítek, és jól esik kicsit gyalogolni. Kiérvén a P-ba, a felfelét is nagyrészt megkocogom, és látszik hogy egyre kevesebb az ember előttem. János-hegyre felérvén ismét hatalmas öröm, megint flottul megy a pecsételés. Ez után természetesen a lépcsőn át haladok a P- jelzésen a János-hegy tornyáig. Borosnyay Palit érem utol, meg is dícsérem, végre egy útvonalkövető. Lefele szépen lehet döngetni, még meg sem kell kérni a sporikat hogy álljanak félre, ugyanis mindenki toronyiránt megy lefele. Megköszönöm nekik magamban, így a P-on szépen lehet hasítani a szerpentinen.

Szépjuhásznénál többen a közkútra fanyalodnak, én majd Hűvösvölgyön fogok így tenni. Felgyaloglok a Nagy-Hárs-hegyre, majd a S-án meg sem állok Hűvösvölgyig. Az ominózus kútnál jó 5 percet frissítek, majd nekivágok az emelkedőnek. A Nyéki-hegyen a katonasírnál ismét Mészáros János úrék adják a frissítőket mint tavaly. Én most beérem két pohár vízzel. Felszuszogok a szalagozáson a Vadaskerti-hegyre, majd a következő intenzív de rövid mászás a Határ-nyeregtől visz fel az Újlaki-hegy aljáig. Korhű katonák várnak, meg is csodálom a kiállított relikviákat.

Mint minden évben ismét jó pár embert vissza kell parancsolni a K-körséta S- elágazásban még mielőtt a Hármashatár-hegyen lyukadnának ki. E helyett az Újlaki-hegy következik. A tetején most is megállok mint minden évben megcsodálni eddigi utamat, és a fejlámpa láncot mögöttem. Börcsök Andrisnak volt egy jó hasonlata, ez picit olyan UTMB feeling.

Rendesen leszűkült a mezőny. A Virágos-nyeregbe érve megtöltöm flakonomat finom teával, és elfogyasztom az itt felszolgált felvágottas zsömlét. Irány tovább. Féltem hogy a S- jelzés egynyomtávos útján be fogok nagyon ragadni, de meglepetésre szépen tudtam haladni, csak hébe-hóba kellett várnom a sporik mögött, de mindenki kedves volt és előzékeny. Az Alsó-Jegenye-völgy előtt érem utol Csillát, Hajnit, és Zolit. Jól esik pár szót váltani, bár tök jól el vagyok én magányosan is.

A pecsételés után Orsiékat is utolérem, szinte teljesen ugyanott mint tavaly. A Zsíros-hegy hosszú és uncsi emelkedőjén végig gyalogolok. Ha itt futkorásznék tuti kinyúlnék a maradék távon. Felérvén a Muflon-itatóba ismét pecsét, majd a kitelepült büfében gondoltam veszek egy kólát, de 800 Ft-ért inkább maradtam a maradék fél liter teámnál. Azért 400-ért lehetett kapni egy nagy pohár teát, erre azért beruháztam. Itt érem utol Adrit, Zsoltot, és Kriszt. Nagyon szépen haladnak.

Kicsit úrrá lesz rajtam az álmosság, de azért a K- jelzésen felfutok a Nagy-Szénás aljáig. A tetején mint minden évben megállok, és gyönyörködök a pazar kilátásban.

Az eső már jó ideje esik. Nem intenzíven, csak olyan szemerkélősen, a szél meg még rátesz egy lapáttal. Nem tudom mi fog rám várni a Gerecsében..

A Fehér-útra kiérvén lehetne rendesen pörgetni a S-n végig, ha lenne erő. Azért futok, de már egy ideje biztonsági tempóban haladok, a cél a fix 10. teljesítés.

A Malom-földek után végre Perbálra érek. Ezt már mindig nagyon várom. A sörözőben kapok fincsi meleg teát. Úgy eltelít hogy az energiaitalomat végül nem bontom meg. Na és most jön a kérdéses rész, jönnek a szántóföldek..

Kiérvén Perbálról a hosszú egyenesben még úgy ahogy lehet kocogni, aztán a bal kanyaros emelkedőnél jön a fekete leves. Éktelen nagy sár keletkezik, pedig az eső nem is szakadt csak szemerkélt. Nehezen haladok, minden lépésért meg kell küzdenem. A Nyakas-tető előtt ráadásul az utat úgy benőtték a fák és a bokrok, hogy szó szerint idegtépő volt a haladás itt. Úgy éreztem magamat mint egy labirintusban amiből sosem találok ki. Végre felérvén három 35 km-es sporit hagyok el, majd a S-négyzet után lefele a szó szerint mocsárban utolérek egy katonaruhás, sisakos fiatal srácot. A 60-ast nyomja egyedül. Meg is dícsérem hogy nem semmi a tempója. A legrosszabb rész Anyácsapuszta előtt volt. A normál esetben könnyen futható lefelén tocsogok a sárban, és minden idegszálammal azon vagyok hogy ne essek egy orbitálisan nagyot. Fejben azzal próbálom nyugtatni magamat, hogy eléggé a mezőny elején vagyok, csak gondoljak bele a mezőny közepének és a végének mi lesz itt. Ne hogy már itt rinyáljak, különben is a kitörő alakulatoknak ezerszer nehezebb dolguk volt.. Ezekkel a gondolatokkal érek Anyácsapusztára, ahol pecsételnek a katonaruhás pontőrök. Megkérdezik hogy sár ügyileg mi a helyzet? Egy szóval jellemeztem, katasztrófa. A pont után vééégre kis aszfalt. Bár picit emelkedik de végig kifutom. Micsoda öröm 1 km-en át. Majd a balkanyarnál visszacsöppenek a rideg valóságba, ismét a sár az úr. A Kakukk-hegy következik, túránk utolsó emelkedője. Az alján alig lehet felmászni a sáros úton a rétre, mi lesz itt a többiekkel ha már nekem ilyen az út?

Mögöttem jön Kiss Csabi, és barátnője Évi. Gyakorlatilag az egész túrán kerülgettük egymást a rajttól. Most már dühből erős tempóval felgyaloglok a Kakukk-hegyre, majd erős tempóval tovább is állok, el is tűnnek a lámpáik mögöttem. Végül végre elérvén Szomort, intenzív futással érkezek be a célba, vasárnap hajnal 2:12-kor.

Megkapom a 10x-es teljesítésért járó elismeréseimet is, és kellemesen elfáradva "pattanok" le a padra, ahol a célvirsliket egy-kettőre elrejtem magamban.

Hazafele nagy köszönet a fuvarért Botos Istvánnak!

 
 
MargitaTúra éve: 20242024.02.13 18:46:33

Téli Margita 40 km - 650 m szinttel - 4 óra 51 perc alatt

A 6:00-s vonattal indulok a Keletiből, és mindössze 26 perc alatt már Gödöllőn is vagyok. Innen jó másfél km a rajt. 6:45-kor már a kezemben is az itiner, de a hivatalos rajt 7:00-tól van. Figyelem az ismerősöket, Fullmann Janitól meg is kapom hogy netán az MTSZ-től jöttem? Aki 7:00 előtt elindul az ki van zárva.

Persze pont nem érdekel, mindenkinek a saját lelkiismerete, csak vicceskedek.. 7-et üt az óra, start. Az első kilométert gyalogolva teszem meg, beszélgetve a többiekkel, majd ráállok egy kocogós tempóra. Terv az nincsen, csak annyi hogy a Kitörés 60 előtt még haza szeretnék menni fürdeni, és kajálni. Ehhez egy 6-os átlag is elég lenne. E helyett az ellenőrzőpontokon nézem az órát, és nem akar 8 km/h alá menni a tempó :)

A Margita toronyba bekukkantva látom hogy a lépcsők még szépen megvannak, de most nem mászom föl. Fél távnál Domonyvölgyben még mindig 8 fölött van az átlag. Na innentől kicsit visszavettem, ráadásul valamiért a szervezetem jelezte hogy elszomjaztam, pedig próbáltam oda figyelni a frissítésre.

Hiába, 18 fok volt, tavasz, úgy látszik ez a frissítés kevés volt. A hosszú 4 km-es S- jelzésen már eléggé befordult stádiumban mozogtam, de azért a kocogás még ment. Végülis különösebb probléma nem adódott ezen az elszomjazáson kívül, de hazaérvén hamar rendbe kellene magamat tenni a Kitörés előtt, mert így para lesz.

Végül 11:51 perckor már a célban is voltam. Szerencsémre pont beérkezett Bötkös Tamás is, így már 13:00-kor otthon is voltam, és volt idő a Kitörés előtt feltöltekezni (elég jól hangzik egy gödöllői 40-es után du 1-kor már otthon lenni).

 
 
DorotaTúra éve: 20242024.02.04 20:33:43

Dorota 40 km - 1300 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 8 óra 44 perc alatt.

Útvonal: https://en.mapy.cz/turisticka?planovani-trasy&dim=5e2ef04bfd0bcb3ad5d7d5d4&x=17.1042591&y=48.1724103&z=16

Szombaton hajnal 2-kor kegyelmen nem ismerően ébreszt az óra. 3:17-kor érkezett meg a vonatom Kelenföldre, amire nagy ásítozások közepette szálltam fel.

Tatabányáig utaztam, ott találkozás Áronnal, és Márkkal. Kocsiba pattantunk, és Márk már repített is minket egyenesen Pozsonyba, a Kamzík csúcsára, ami előtt nem sokkal leraktuk az autót. Kicsit le kell gyalogolnunk még a Koliba nevű troli végállomáshoz, ahonnan a tényleges rajt indul. Pont akkor érkezik meg a hölgy, aki pikk-pakk egyszemélyes rajtoltató bizottsággá avanzsálódik a megállóban.

Megkapom az 1-es számot, és a fent mellékelt itinernek hívott valamit. Nagy szerencse hogy Áron feltöltötte a mapy útvonalat a ttt-re meg a telefonjára is, másképpen igen izgalmas lett volna a túra térkép híján, bár nem olyan fából faragtak szerintem hogy ne oldottam volna meg mondjuk ha egyedül vagyok.

Mire elindulunk épphogy már lámpa sem kell. Fölmászunk a Z- jelzésen a Kamzík csúcsára, ahol majd a cél lesz. Mi viszont most a P- jelzésen haladunk tovább. Sokszor járt rész ez nekem, elég csak a tavalyi Nagyszombati 170 km-esére gondolnom. Érintjük az érdekes nevű Pod Chlmcom elágazást, amiből 500 m-en belül kettő is van. A Tri Duby elágazásban balra fordulunk a S-kerékpárúton, ugyanis Áron meg akarta nekem mutatni a térképen jelölt kilátópontot. Egy vadászles kilátóhoz érkezünk. A kilátás nem rossz, de nem is különösebben extra, viszont a távolban felfedezzük a Devinska Kobyla 514 m-es magaslatán álló kilátóját, ahol tavaly december 29.-én voltunk a Pozsonyi Karácsony túrán. Visszatérünk a túra útvonalára ismét a P-ra. Érintjük a Mária-forrást, aminek a foglalata fölött gyönyörűen látszik a felújított magyar kiírás. Rátérünk a K- jelzésre, és ezen érjük el a Pánova luka (Urak rétje) első ellenőrzőpontot. A pontőr a réten, egy fából készített turistapihenőben várt minket, és kaptuk meg pecséteinket. Továbbra is a K-en haladunk, és kb 500 m után amíg Áron szerelvényt igazít, utolér minket Jaro barátunk. Megörülünk egymásnak, Jaro előveszi a hagyományos pálinkáját, és koccintunk egyet, majd tova is siet. A Bystrické elágazásba eldönthetjük hogyan közelítjük meg a Kosariskora vezető aszfaltutat. A Z- kényelmesen levezet rá, a K- en viszont van szép kilátást jelző embléma, és Áron is erre jelölte be az utat, hogy meglegyen a táv.

Persze a K-et válasszuk, és bizony megérte. A szép kilátást jelző logónál kikandikál a Pajstun (Borostyánkő) vára, ahol én már jó sokszor jártam, illetve Áron és Márk megmutatja nekem a szemben levő Drací hrádok (Sárkánykő-vára) romjait. Ez után viszont olyan meredek lefele jön, hogy azt hiszem bármelyik hosszú távú ultra versenyen külföldön is, elismerően biccentenének erre. Bár szerpentinbe vitt le a jelzés, de brutál meredek volt, és minden lépésre nagyon oda kellett figyelni. Végre valami jó kis izgalmas rész ;)

Lent még jégmezőket is felfedezünk. Elérjük a műutat, amin 5 km-en át haladunk Kosarisko irányába, immár a Z-ön. Áthaladunk Medené hámre egykori településen, ami egykor kis bányász falu volt, a 18. században még rézércet bányásztak itt. Most rossz látni a lepusztult, elhagyatott épületeket.

Közben sok kis eldugott barlangot veszünk észre a hegy oldalába kialakítva, tábla is megemlékezik róluk. Utolér minket másik jó barátunk Slavo.

Ő azért tud angolul, így Márkkal jókat dumcsizunk vele. Később ő is tovább megy, üldözve Jarot aki kb 15 perccel van előttünk.

Végre elérjük a Zapadnuty-kút szuper indián-barlangász kocsmát az erdőben, ahol már vártuk hogy elfogyasszunk valami finomságot, a srácok káposztalevesre is pályáztak. Viszont nagyon szomorúan vettük tudomásul hogy a hely csak 11-től nyit, mi pedig már 10:15-re itt voltunk. Én tudtam ezt a 11 órás nyitást, csak mivel élő pont üzemelt itt, azt gondoltuk ez által bent lesz, de nem :(

A magyarul is perfekten beszélő pontőr a teraszon pecsételt végül nekünk.  Szomorúan baktatunk tovább, de Áron mondja hogy 8 km múlva lakott település következik. Odébb van az még. A Dujnić forrásnál megtöltöm flakonomat, majd a K-en haladunk jó sokáig. Érintünk egy sziklát, amin rengeteg névvel teletűzdelt emléktábla van, felfedezünk közte jópár magyar nevűt is. Nekem még vadi új ez az út, azt gondolnám az MKMK 220 km-ese bejár mindent a Kis-Kárpátokba, de nem. Svätý Jur (Szentgyörgy) településre érkezünk. Na itt se voltam még, csak hallottam róla. Két söröző is van egymáshoz közel, az egyik zárva, a másik nagy szerencsére nyitva. Kikérjük Corgon söreinket, a srácok káposztalevest rendelnek, én pedig egy pár virslivel ajándékozom meg magamat. Jól esik a pihi végre mindenkinek.

Jóllakva tovább indulván a S- jelzés gondoskodik az emelkedőről, ami egyből fel is visz a Biely Kamen (Fehérkő vára) tövéhez, ahol egy matricával kellett igazolnunk itt jártunkat. Áron mondja hogy ez egy zarándokút is egyben, és sok különféle színű keresztet fogunk érinteni.

Marianka (Máriavölgy) településről indul, ahol már én is jártam. Ez egy hatalmas, és gyönyörű zarándokhely. Érintjük a Cerveny, és a Modry krízt, pár kegyhellyel együtt. A Maly Javorník 584 m-es csúcsán álló hatalmas obszervatórium mellett haladunk el, amit már sokszor láttam éjszaka messziről, különböző túrákon. 31 km-nél érkezünk meg a Biely kríz (Fehér kereszt)-hez, ami a helyi Normafa. Nyáron kerékpárosok és kirándulók, télen a sísport szerelmesei töltik meg ezt a részt. Mi ismét büfézünk egy jót. Sajnos nem túl nagy a hely, de szerencsénkre épp akkor távozott egy nagyobb csapat. Kikérjük immár Gambrinus söreinket, majd Árontól kapunk még fincsi töpörtyűs pogácsát is. A kandallóban ropog a tűz, a büfé kutyusa meg cicusa pózolgat nekünk fotóra várva. Minden elfogy, majd továbbállunk. A P- helyett a régi P-on, az aszfalton haladunk tovább, így jön ki a matek, és a táv. Az itinerből sok minden nem derül ki :) A maradék 5 km-re visszatérünk a P-ra, és az utolsó 5 km már oda-vissza. Ismét érintjük a Mária-forrást, a Tri duby, és a Pod Chlmcom elágazást, majd célba érkezünk. A Kamzík csúcsán álló Kamzík nevű büfében vár minket az idős hölgy, aki átadja okleveleinket, és gratulál nekünk. Természetesen mi is egymásnak.

A kandallóban itt is ropog a tűz. Kikérjük Bernard nevű söreinket Áronnal, Márk vezetés miatt már kofolázik, de az is jó cucc ám, imádom.

Lesétálunk vissza az autóhoz, és Márknak hála elrepít Tatabányára, ahonnan vonatozás következik. Este 20:30-ra érek haza. A hajnal 2-es kelés által nem kell altatni, de sok-sok szép emlékkel a fejemben térek nyugovóra.

 
 
TRIUMPHTúra éve: 20242024.01.29 17:54:22

Triumph 15 km - 761 m szinttel - 2 óra 30 perc alatt


Vasárnap még elnéztem a Triumph 15 túrára, ahol a rajtban ismerősömmel Danó Tamással futottam össze. Együtt túráztunk végig, az időjárás szó szerint tavaszias volt. Mintha az előző nap után egy másik dimenzióba csöppentem volna. Gyalog terveztem végig, de vannak olyan lejtők, ahol egyszerűen nehezebben megy a gyaloglás mint a kocogás, így egy pici futi azért lett ebben is. A célban rengeteg finomság, kőkeményen kellett pótolni az elvesztegetett hétvégi kalóriákat..

 
 
Téli MátraTúra éve: 20242024.01.29 17:52:06

Téli Mátra XL


Szombat: Téli Mátra XL - 40,5 km - 1599 m szinttel - 5 óra 23 perc alatt (ezt elég rendesen kipörgettem)

Tömegközlekedve utaztam le, a vonat még pontosan érkezett Gyöngyösre, aztán jöttek a kalamajkák.. A 7:00-s busz végül 7:23-ra érkezett be, a 7:10-es szervezői oldalon feltüntetett különbusz pedig nem létezett.... Ennek azért nagyon nem örültem, mert a túrán számítana minden perc hogy hamarabb tudjak elindulni a hatalmas tömeg miatt. Végre odaérvén a rajtba pedig rámjött a rámjöhetnék, ez által persze még később tudtam elindulni, mert kőkemény sorállás volt "ott" is.

Így végül csak kerek 8:00-kor tudtam elindulni, sejtettem hogy ennek meglesz a böjtje..

Mátrafüredről még gond nélkül kiérek, aztán jött a Z- jelzés. Több ezer ember után vajon mi várt rám? Katasztrófa.. Bevallom nem sokat tudtam a jelzésen haladni, mert az szó szerint járhatatlan volt, így a túra előtt még nem létező, de most már igen kitaposott kis ösvényeken csalingáztam az ágak, na meg a rengeteg ember között. Alig vártam végre hogy kiérjek a kőbánya széléhez, itt már kiszélesedett az út, de a sár olyan ipari méretet öltött hogy néha a teljes cipőm komplett massza lett. Lajosháza előtt meg megérkezett a túra másik nehezítő tényezője a jég.. Hatalmas pereceléseket rögzítettem vizuálisan, néha nekem jobban fájtak a látottak mint a mosolygósan felkelt túrázóknak. Csúszásgátló nincs nálam, nem szoktam vinni. Lajosházára (6,4 km - 00:45) érve pecsét aztán futás tovább. Már elfáradtam a sok előzgetéstől és a terepviszonyoktól.. A S4 meredekjét meggyaloglom, majd bár még emelkedik az út, felpörgetem a tempót ismét. Dudás Attilát érem utol, dumcsizgatunk kicsit. A túra legjobb része a S- P+ dózerútja volt, de ez mindössze alig 1,5 km-ig tartott. A P+ sunyi hosszú emelkedője, na meg a tömegnyomor rendesen szívta az energiámat, de nem hagytam magam. Hamarosan viszont hatalmas szívás jött. Az eddigi jól járt utat az erdészeti járművek teljesen tönkretették, és a kedves "urak" arra sem voltak képesek hogy legalább a szétkaszabolt fákat elvigyék a turistaútról. Öröm az ürömben hogy jeges volt ez a rettenet, de ha felszárad és saras lesz, nem sok kiránduló fogja ebben már örömét lelni.. Én sem nagyon leltem, mert szinte lehetetlen volt előzni, különböző balettmozdulatokkal próbáltam utat törni több-kevesebb sikerrel.

Végre Mátraszentimrére érek (14,1 km - 1:45). Rávetem magamat egy nutellás kenyérre, majd az itt leledzett sót is ipari mennyiségbe habzsolom. Irány tovább.

Na hurrá, innen már csak a gyorsabb gyalogosokat, és a futókat előzgetem. Egy igazán komoly kihívás maradt, a tükörjég. Ő viszont nem viccelt, és egyre jobban próbálta megnehezíteni a dolgomat. A Darázs-hegyre felcaplatás után a szél is megmutatta igazi arcát, és kegyelmet nem ismerően kaptam oldalról az ívet. Az úton szinte lehetetlen volt tempót menni, minden erőmmel azon voltam hogy nehogy dobjak egy piruettet.

Galyatetőre érve (19 km - 2:25), meglepően vettem észre hogy nincs pontőr, mindössze egy pecsét van kihelyezve. A mindössze egy fél literes kólám kezdett megcsappanni, és a luxus turistaházba sem mertem bemenni ilyen mocskosan, így maradt a tartalékolás, bár a Vörösmarty-th még igen messze volt.

Jó hosszan most K+ a követendő, ezen végre szépen tudok futogatni egy darabig. A Z4 elágazása után emelkedik a dózerút, egész sokáig kifutom jó pár futót elhagyva. Végül a Csór-hegy oldala következik, ahol ismét önellenőrző pont van. Hm.. Ennyire megcsappant a szervezői létszám?

Leérvén a Mátra-nyeregbe természetesen a K- jelzésen haladok a főút mellett, és még így is megelőzöm azokat a futókat akik épp csalnak az aszfalton. Jókat kacagok ezen. Végre elérem a Vörösmarty-turistaházat 26 km-nél, ahol után tudom tölteni flakonomat finom meleg teával. Egy csokit is elveszek, és akármilyen hihetetlen a Kékes tetejéig nem bírtam megenni, csak úgy megbontottan lifegett a kezemben :) Bejöttek a rövidebb távosok ismét jön a kerülgetés. A P+ hol emelkedik hol síkban megy, de végig kifutom a Pisztrángos-tóig (29,5 km - 3:45). Most pedig jön az igazi nemulass', a Kékes mászása.

Mivel nincsen hó, viszonylag könnyű kielőzgetni a sporikat, de az egész út tiszta tükörjég, így kétszeresen nehéz a csúcshódítás. A Sötét-lápa nyeregbe felérvén a K- jelzésen óriási szélvihar kerekedik ismét. Lassan úgy érzem magam mint valami expedíciós kalandon, ahol megy a küzdés a csúcshódításért. Túlöltözve se nagyon voltam mondjuk.. Felérvén a Kékestetőre nagy megkönnyebbülés a síházban finom meleg teát kortyolgatni. A kajára rá sem bírok most nézni, azt a szerencsétlen csokit próbálom begyömöszölni magamba amit a th-nál kaptam még lent. Innen még 8,3 km a cél. Viszont a tempósabb futás helyett maradt a totyogás sok helyen, mert még mindig a jég az úr.. Komoly eséseket láttam a sporiktól, nem akartam így járni.. Azért próbáltam odatenni magamat. A K-P- elágazásnál bejön a másik rövidtáv, így aztán megkétszereződik a tömeg. Szerencsére jófejek voltak a sporik és türelmesek, így nem volt gond az előzgetéssel. A végefele utolérem druszámat Danit, így az utolsó 5 km-t már együtt futjuk meg. A 746 indulóból 29.-nek sikerült beérni, úgy hogy 5-en 1 perccel, 5-en kevesebb mint 10 perccel mentek csak jobbat. Ejj, ha 7:00-kor el tudtam volna indulni... Nem baj, szerintem így is tűrhető lett..

 
 
Z Brna na Devet SkalTúra éve: 20242024.01.19 13:20:48

Z Brna na Devet Skal 120 km - 3800 m szinttel, sikeresen teljesítve 24 óra 35 perc alatt.

Kifejezetten hideget mondtak erre a hétvégére, ráadásul a nagyobb szél miatt a hőérzet -12 fok környékén várható. Ferivel utazunk ki ketten kocsival. A járművet a célban hagyjuk, onnan pedig tömegközlekedve jutunk el a majd 90 km-re levő rajtba, ami Brno - Komín városrészben található egy étteremben. Szerencsére a vártnál is jobban sikerült az odaút, így az előzetesen rajt előtt fél órás érkezés helyett több mint másfél óra állt rendelkezésünkre. Szép kényelmesen benevezünk, majd megérkezik Bálint, Dóri, és Márk. Van idő, nyugodtan összepakolunk, bár én már menetkészen jöttem alapból. A számunkra kapott angol itiner böngészése közben azt látjuk hogy a frissítőpontokon kívül kétfajta igazolás lesz. Az egyik evidens, a kihelyezett filccel kell felírnunk az éppen aktuális időt az itinerre, a másik mód viszont igen érdekes. A csúcskönyvekbe be kell írnunk a nevünket, és az időt, az itinerre pedig az előttünk levő nevét, és idejét. Ilyennel még nem találkoztam, de jól hangzik.

Végül pénteken este 20:00-kor a főszervező kivezényel minket a Svratka folyó hídjához, elkészül a közös csoportkép, és nekiindulunk. Kettő futó hamar tovaröpül, a többiek viszont gyalogolnak, ugyanis van egy futóbb rajt is 3 órával később 23:00-kor. Nekünk fölösleges rohanni, mert a végén még nem nyitnak ki az ellenőrzőpontok, amivel egy helyen még így is szembesültünk. Azért fölvesszük az erősebb tempót így is gyalog. A két futó előszeretettel tévelygett mindenfele. Aztán rájöttek hogy maradnak a gyaloglásnál, de a mi tempónk erősebb volt, viszont ahogy közeledtünk hozzájuk ismét futásra váltottak. Az első pontunk a Strelecky kopec 338 m-es csúcsán volt, ahonnan meseszép panoráma volt egész Brno-ra. Szilveszterkor is jókora buli lehetett itt, mert különféle petárda maradványok hevertek mindenfele. Felírjuk időnket, majd a S- jelzésen haladunk egészen a Velká Baba csúcs melletti ellenőrzőpontig. Itt csúcskönyv volt, a fent leírt módon igazolunk. Kellemes erdőségben gyalogolunk egészen a 12,5 km-nél található Kurim városig. A vasútállomáson egy szupi városfelirat mellett pózolunk és fotózkodunk, majd kiérve a városból szántóföldes rész következik. Sajnos a szél is erősen feltámad, és milyen meglepő, folyamatosan szembe fúj. Az előrejelzés konvergál a beígért -12 fokos hőérzethez.. A két futó szemből jön, nem vettek észre egy kanyart. Innentől megszűnt a "futókájuk", és mi álltunk az élre. A Malhostovická pecka ismét egy szuper kilátópont 18 km-nél, itt utol érjük az egy órával előttünk induló Martina, Blanka, Pavlina hármast. Egy kerékpárúton érkezünk be Drásov településre, majd a K- jelzésre átváltva haladunk végig a településen. Innen kiérve Bálint és Márk talál egy forrást, amiből vizet vételeznek. Jó hogy megálltunk, mert már kezdtem éhes lenni, így egy csokit elrejtek a gyomromban. Túránk első komolyabb emelkedője következik a K-en, majd figyelnünk kell, mert egy titkos ellenőrzőpontot ír az itiner, de azt nem írja hogy hány km-nél lesz, viszont az első frissítő 38 km-nél van, így aktuálisnak éreztük a titkos pont közeledtét. Az viszont nem akart elérkezni, de a lelkiismeretünk tiszta, az úton vagyunk. Rasov település előtt a térképen szereplő, de a valóságban nem létező S-tanösvény jelzésen kellett haladni. A tanösvény jelzések mindig katasztrofálisak külföldön, ezt már megtanultam.. Bálint vezet minket, a jéghideg szélben nincs kedvem elővenni a telefonos térképet. Szerencsére neki volt kedve, másképpen sose találjuk meg az utat.. Következő csúcsunk a 657 m magasan fekvő Babylon kilátó volt, ahol ismét a csúcskönyvbe kellett igazolnunk, és az itinerbe egymást felírnunk, mivel senki sem volt előttünk. Márk ennek nagyon megörült, vele még nem volt ilyen, megértem az örömét :)

A kilátó zárva volt, pedig azt hittük a legtetejére fel kell menni olyan "csehesen" mint mindig. Kozárov településen meglepő módon még éjfél után is nyitva volt a krimó, és persze hülyén néztek ránk mit csinálunk a jéghidegben ilyenkor erre.. Fényvisszaverőkkel tarkított szántóföldön keresztül érkezünk első frissítőpontunkra, ami Srhare településen a helyi kultúrházban volt, 38,5 km-nél. Megörültek nekünk mint elsőknek. Az ellátás fenomenális volt, kétfajta meleg étel, leves, sütemények, pizzás csigák, sós-édes, kóla, meleg tea. Le is ülünk persze, és egy darabig a ház foglyai lettünk. Közben megérkeznek az első komoly futók, utólag nézve az első kettő ide majdnem 10-es átlaggal érkezett.. Vége az elsőségünknek, de minket abszolút nem érdekel ez, csak eszünk-iszunk.

10 perccel utánunk megérkezik Jaroék négyesfogata is, ők velünk együtt rajtoltak már.

Hajnal 3 órakor tovább állunk, jó 20 percet biztos elkajálgattunk, de nagyon kellett. Nem esik jól kimenni, de a hamarosan következő emelkedő visszamelegít minket. Márk picit lemarad, de aztán kicsit belekocogva utolér minket. Eddig a tereppel egyáltalán nem volt gond, viszont most előjött a tükörjég, ami egyre jobban megnehezíti haladásunkat, és óvatosságra sarkall. A Sykor 705 m-es csúcsa alatt Bálint ügyesen meglelte a kissé eldugott csúcskönyvet. Egyre durvább méreteket ölt a tükörjég, nagyon oda kell figyelnünk, ráadásul még sötét van, hajnal 4 körül lehetünk.

Nedvedice településre igen meredeken vezet le a K- jelzés, majd átkelünk a  Svratka folyó hídján, és kiérünk a főútra. Bálintnak mutatom az oszlopon fellelhető mind a négy színű turistajelzéseket, egyből kattint is jópárat a masinával, szegény Dóri addig próbál túllendülni a holtpontján. Márk megkínál minket finom cukorkával, ez most nekem is jól esik álmosság ellen. Hosszasan haladunk a folyópart mellett immár csak a P- jelzésen. A következő frissítőpontunk Ujcov településen található 55 km-nél, előtte viszont egy igen érdekes rész következett. A túra szó szerint bevitt egy gazdaság területére. A saját jelzések itt nem voltak a helyzet magaslatán, viszont Bálint kifotózta a google-ből ezt a részt, mert neki már az itthon feltöltött térképről gyanús lett ez a rész. Megmondom őszintén hogy nekem is, de én nem izgultam túl. Igen érdekes volt hajnalban még sötétben a gazdaságon keresztül menni, ahol a bocik is rendesen megbámultak minket. Túlélvén a számonkérést egy réten haladtunk tovább ahol egy fényvisszaverő csík volt, de nem mutatott semerre, így szépen mentünk tovább egyenesen. Amikor már egy ideje nem láttunk semmit, gyanút fogtunk, és visszafordultunk. Persze kiderült jobbra kellett volna menni, de erre semmi nem utalt. A nagy szántóföldön átverekedve magunkat a túloldalán volt a következő jelző, de ezt esély nem volt észrevenni.. Innen az erdőn át toronyiránt tüskebokrok között vezetett le az út Ujcov településre.

Nekem nagy megkönnyebbülés volt amikor odaértünk az 55 km-es frissítőpontra, ami egy lakóház garázsában lett kialakítva.

A pontőrök lesték kívánságainkat. Meleg levessel indítottam, majd pirítós jött sonkával, aztán a sütemények, és az elmaradhatatlan pizzás csiga, finom meleg gyümölcsteával. Itt majd 40 percet elidőztünk, de jól lakottan indultunk tovább. Közben Jaro négyes csapata is ellépett, de nem versenyzünk senkivel.

Végre kivilágosodott és eltehettem a lámpát, de vártam már. Martin Hlavac ismerősöm jön még utánunk, aki szintén a 23 órás futórajttal indult. Dumcsizgatok vele egy jó darabon át, persze különféle túraélményekről, és mi várható 2024 kérdéssel bombázva. A Kozlovi várhoz most nem megy föl a túra, helyette egy szépen jelzett saját jelöléses úton emelkedünk föl egy rét széléhez ahol beírjuk az itinerre az itt kihelyezett filccel hogy mikor is jártunk itt.

Dóri megáll, Bálint megvárja, én viszont kilépek kicsit Martinnal, és bele-belekocogunk a lejtőbe. A főutat keresztezve utol is érjük a P- jelzésen Jaroék négyesét, akik igen elszántan haladnak fölfelé.

A Zubstejni vár előtt Martint utoléri ismerőse, és a síkon elfutnak, nekem nincs kedvem lekövetni őket. Ehhez a várhoz viszont már fölmegy a túra, pazar panoráma fogad, és várkapitányként irányítom a lent megjelent Jaroékat hogy melyik irányból másszanak föl a ponthoz. 5 km-en át továbbra is a P- a követendő.

Elkap a lendület így kora reggel, és sokat bele is kocogok az igen kellemes úton, nagyon odafigyelve a tükörjeges részekre. Vír nevű településre érve milyen meglepő, ismét a Svratka folyó partján haladok, majd egy P3 jelzésen mászok fel a Klubacice kilátópontra, 69 km-hez. Igazolás stimmel, a távolban pedig jégmászókat vélek felfedezni, kemények mint Tarzan sarka. Ez után saját jelzéses rész jön. Kicsit izgulok, mert éjjel volt egy pár hiba ebben, most meg már egyedül is vagyok, de szerencsére nappalra szépen ki volt jelezve az út végig. 5 km kevésbé izgis rész következett, különböző szántóföldeken, és jókora szélben. Mindössze a pazar panoráma volt az ami éltetett most. 74 km-nél egy nagy kilátó következett, Horní les névre keresztelve, ami 774 m-en állt. Itt viszont egy jókora meglepetés fogadott. Maga a főszervező telepedett ide ki, és gyakorlatilag egy bunkert építve várt minket, résztvevőket. De nem is akárhogyan.. Rotyogtak a finomabbnál-finomabb virslik, na meg persze pizzás szeletek, és szuper meleg tea is volt itt. Még mielőtt rácuppantam volna ezekre, gyorsan felmentem a kilátóba igazolni, de olyan hosszú csigalépcső volt, hogy kétszer is meg kellett állnom, mert megszédültem. Fent hatalmas szél fogad, de azért persze rápillantottam a pazar kilátásra.

Visszaérvén hatalmas lakomázásba csapok. Egy negyed óra múlva megjönnek Bálinték, majd nem sokkal később Jaroék is. A főszervező úr gitározásba(!) kezd. Megkérdezi mit gitározzon el, én a House of the rising sun (felkelő nap háza) számot kérem, hátha szebb idő lesz. Nagyon szuperül elgitározta, Dórival meg is tapsoltuk a végén. Lelkileg is feltöltődve haladok tovább egyedül. Hosszú saját jelzéses etap jön, de nincs gond, szuperek a jelek. 80 km-nél egy partizán emlékműnél igazolom ittjártamat. Utolér egy futó, de laza kocogással halad tovább. Nekem pont jó a tempó, de meglepően előre enged, így a narancsos nagykabátban kocogok egészen Dalecín településig, ahol egy étteremben várt a következő frissítőpont, ami már 85 km-nél volt. Meleg levest szolgálnak fel. Üdítőt venni lehetett, de nálam volt minden. A futó koma kóla + kávé kombót rendel, és kicsit elidőzik még. Majd úgyis utolér mondattal lépek ki az ajtón. Piszok hideg van, és tükörjég mindenhol.

Hosszú saját jelzéses etap jön ismét, göröngyös úton. Bele sem merek gondolni mi lenne ha saras lenne a terep, de így még elfogadható. A Kamenice 780 m-es kilátópontján igazolok, majd a S- jelzés kicsit megtréfál, de szerencsére még időben korrigálok. A következő pont alig 2 km, ez csúcskönyvbe beírós, itinerre felírós. Martinék 20 perccel vannak előttem, nem is vészes.

Odranec településre beérve vicces látvány a befagyott tavon hokizó család, és a korcsolyázó helybeliek. Egy kidőlt fás rész következik, most figyelnem kell a telefonos térképemet, mert a jelzett fák is áldozatul estek. Vészesen következik a második este.. Sokat kocogok bele, van egy tervem, hátha.. Studnice település után a Kopecek 822 m-es csúcsán írom fel az időmet. Ez után egy szántóföldön kell toronyiránt átvágni jelzés nélkül. Szerencse hogy világos volt, így láttam a turista pihenőt, amihez meg kellett érkeznem. Sötétben igen izgalmas lett volna.

A Pasecká skála kilátópontja jött, ahol tükörjeges sziklákon keresztül kellett felmászni a csúcsra. Lefele óvatoskodva visszaérek a Z-jelzésbe, ahonnan végig lefele visz az út. Nyert ügyem van, naivan gondolom. De a helyett hogy intenzíven menekülnék a sötét elől, csak csetlek-botlok, mert egyszerűen nem lehet haladni a totál befagyott úton. Pöccre pontosan úgy érek ki a műútra hogy még nem kellett lámpa. Ennek örömére erősen megfutom a 1,5 km-t a következő frissítőig, ami az U Janecku étteremben volt, Kadov településen, 104 km-nél. Nagyon örültem hogy sikerült a terv, és csak itt kell elővennem a lámpát. Kényelmes körülmények között tudok elemet is cserélni, miközben finom levesemet hozzák ki. Martinék is itt vannak még, elismerően biccentenek felém, aztán hamar tova is haladnak. Rendelek egy kólát, muszáj ébren maradnom a maradék 15 km-en.. Jó 20 perc után megjön a futó aki még az emlékműnél ért utol, és azt hittem hamarabb elkap. Ő megérkezik, én távozok. Megtöltetem az egyik flakonomat, a másik már maradhat üresen. Piszok hideg van, és amíg az útvonalat böngészem, egyik kesztyűmet elhagyom, de szerencsére csak pár száz métert kellett visszamennem érte. 4 km-en át Z- jelzést kell követni, ami elbújt pár helyen. Az előttem levők nyomából látszik jópáran tévelyegtek, de a havas terepen nekem sokat segítettek a nyomok. A Radka Jarose emlékműnél viszont össze-vissza vittek a nyomok a szántóföldön jelzés híján, itt bizony térképészkednem kellett keményen a jó utat keresve.

Még két nagyobb hegy következett, a P- jelzésen totálisan befagyva vitt kilométereken át az út felfele a 813 m-es Malinská skála csúcsára. Szerencsére nem a sziklák legtetejére helyezték a filcet, hanem picit lejjebb, bár néhány nagyobb lépést azért kellett tenni érte a sziklákon fölfele. Örömmel nyugtáztam sikeremet, majd elég uncsis sík rész következett, de legalább erdőben, és havas terepen. Utolsó megmászandó hegyem aljához érek, a Devet skal 836 m-es csúcsa következett. Mivel nem volt lejtő, ezért sejtettem hogy nem lehetett nagyon meredek az emelkedő. Pont a K3 jelzésen indulnék fölfele, mikor Martinék érkeznek már vissza az elágazásba. Nincsenek sokkal előttem, de tudom hogy már nem érem őket utol. Martin elmondja hogy fent két szikla vár rám, és én mindenképpen a bal oldalira figyeljek oda, és a K3 jelzés legyen végig a követendő. Megköszönöm az instrukciót, majd felérvén tényleg eltűnik a jelzés, de automatikusan balra pillantva egy szikla tetején magasan észreveszem. Ebből mászás lesz.. Szerencsére hosszabb lábakkal viszonylag könnyedén mászom a sziklákat, és hamar meg is lelem utolsó csúcskönyvemet. Lefele viszont elég para, az egyik nagy lépésnél épphogy eltalálom a lenti sziklán a lépést, kisebb lábakkal nem tudom hogy jövök le, de pl Blankáék is valahogy megoldották, mert nem kaptak időbüntetést a listát nézve. Visszaérek a K3 elágazásba, és nagy levegőt veszek, hiszen innen csak síkban visz a S- jelzés 5 km-en át keresztül a célfaluba, Svratka településre (igen, mint a sokszor keresztezett patak, ugyanez a falu neve is). Itthon még megnézve emlékeztem rá hogy a falun belül még saját jelölésen le kell térni a természetesen Svratka névre keresztelt tóhoz, és e mellett elhaladva érkezek majd be a célba. Beérvén a településre egy darab saját jelzés sem volt, térképemet nézve jutottam el a tóhoz, majd innen perceken belül megérkezek az iskolába, szombaton 20 óra 35 perckor.

Olaf, és a főszervező úr üdvözöl, előbbi átnézi itineremet, észreveszi hogy hiányzik a titkos pont, de a főszervező hamar közbevág hogy túl gyorsak voltunk, de természetesen jártunk ott. Olaf megenyhül, és megkapom díjazásomat. Martinékkal pacsizunk a célba, és kezdődik a kánaán. 3 fajta leves, tésztaétel, millió sütemények, és egyéb snackek. A gyümölcstea vérré válik, annyira finom. Mikorra jól belakmároztam, jólesően elálmosodva hajtom le fejemet egy külön teremben, és hatalmas alvás veszi kezdetét. Reggel felkelvén Márkkal beszéljük meg az élményeket, és természetesen ismét a kajáldában kötök ki. Annyit eszek amennyit nem szégyellek, komolyan mint egy svédasztalos étteremben. Persze azért figyelvén hogy a többieknek is jusson.

Feri is sikeresen beérkezik, szerencsénk van, a kocsi csak ránk vár. Hatalmas pelyhekben szakad a hó, de mire elhagyjuk az országot már süt a nap.

Szuper jó túra volt, a szervezőnek nem győztem megköszönni a célban az élményt, és a rengeteg finomságot.

 
 
túra éve: 2023
Pozsonyi KarácsonyTúra éve: 20232023.12.31 14:58:41

Pozsonyi Karácsony 19 km - 652 m szinttel

A Szuperkatlan másnapján már a főszervező úrral Áronnal ülünk a 6:32-es győri vonaton Kelenföldi felszállással. Egyben be is nevezek a túrára, le is tudjuk a papírmunkákat. Az itiner szuper, informatív, a történelmi részt itthon olvastam el természetesen. Száron felszáll Anikó, és Áron egyik fia, majd Tatabányán Márk, később Jocó és Kriszta is, illetve egy új túratárs is velünk tart, Norbi. Jó sokan vagyunk, de a csatlakozásokat szerencsére sikerült elérni, a több átszállás ellenére is.

Bratislava-Petrzalkára érkezvén busszal utazunk végül a rajt helyszínéhez ami az impozáns Dévényi vár alatti U Rytiera (A Lovaghoz) bárban volt található. Áron akcióba helyezte magát, és többen is érkeztek még a túrára benevezni. Szépen elszivárgott mindenki, gyakorlatilag mi, akik vonattal jöttünk együtt, a túrát is együtt teljesítettük Áron vezetésével. Legmagasabb pontunk a Devínska Kobyla volt, a maga 514 m-ével, viszont nem olyan rég épült egy érdekes kinézetű kilátó rajta, amit persze megmásztunk, és jutalmunk meseszép panoráma volt. Régi katonai területen haladunk, a többieknek mondom hogy az egykori Pozsonyi Százas túra végig szembe jött a mostani útirányunkkal, sőt ez a mostani, szinte a rajtja mellett vezetett el. Leérünk Pozsony Dúbravka városrészébe, ahol megkezdjük hosszasabb városi menetünket. Pihenésképpen beülünk egy sörözőbe is, majd kiérvén a fővárosból a vasút mellett haladunk egy szélesebb kerékpárúton. Hamarosan befut a S- jelzés és a Partizánska luka forrás, és egy szép park mellett elhaladva A P- jelzésen kezdjük meg túránk utolsó kaptatóját a Kamzík torony felé, de előtte érintjük az "Amerikai-réten" található kilátót is, amire persze megint felmászunk. Ez után végül felérünk a Kamzík csúcsára, meg is jegyzem hogy a P- ezen ágán még nem érkeztem ide, közvetlen a torony lábánál hozott fel, szuper látvány volt. Az ikonikus nevű Bufet Kamzíkba le is gurítunk egy sört azért. Végül a Z- jelzésen ereszkedünk le a Pozsonyi főpályaudvarhoz. Túránk vége is itt volt, a Pressburg pubban. Ismét jó kis logisztika után érkezünk haza, én este 22:30 körül hajtottam le a fejemet, de dőlt az magától :) Jó kis túra ez, és a csapat is szupi volt.

 
 
SzuperkatlanTúra éve: 20232023.12.31 14:57:05

Szuperkatlan 30 km - 1200 m szinttel sikeresen teljesítve 4 óra 15 perc alatt.

Nyugodt vonatozással érkeztem Dorogra ahol már Szilvi várt engem hogy nekiindulhassunk a túrának. Ő pihentebb volt az előző napról. Kocogással is indultunk neki a túrának, és csak akkor váltottunk át gyaloglásra, amikor a jobb kanyarnál jött egy meredek fölfele, ami igen saras volt. Visszafele rémképeket vizionáltam, még váltóruhát is hoztam a célba, mert azt gondoltam ez a rész katasztrófa lesz, főleg visszafele. Hogy az volt-e? Olvass tovább! A Nagy-Gete előtt nem olyan sokkal kidőlt fák akadályoztak minket, de azt hittük nem lesz több, tévedtünk.. A Gete tetején Sanyi pecsételt, majd megkezdtük meredek lefelénket a hegyről. Na aztán itt jött a nemulass'. Rengeteg kidőlt fák, vagy faágak akadályoztak minket a haladásban, eléggé küzdős is lett a terep ez által. Amikor lent beleértünk a K+-be, ott sem lett jobb a helyzet, nagyon vártam hogy végre kiérjünk a szántóföldre. Közben gondolkoztam hogy bizony visszafele is szívunk ezekkel a kidőlésekkel, ráadásul akkor már kerülgetni is kell a még szembejövőket. Abból a szempontból viszont jó lesz hogy sok ismerőssel találkozhatunk.

Jó tempóban kocogunk a szántóföldön a K- jelzés visszacsatlakozásáig, ahol a kódot inkább lefotóztuk, mert ha felírnánk, akkor még most ebben a pillanatban is lehet azt tennénk :) A Hegyeskő nem visel meg nagyon minket, utána viszont mindketten egyszerre akadunk fel egy faágon, így az aszfaltútig a kezembe fogom a hátizsákot úgy futunk :) A Tokodi pincéknél már nagyon vártam a frissítőpontot, nem is csalódtam szuper dolgokat rittyentettek össze a pontőrök. Nem győztünk enni/inni, hatalmas köszönet érte. Felkapaszkodunk a Mogyorósi kősziklákhoz, majd továbbra is jókedvűen kocogunk Mogyorósbányára, ahol Henrik fogad minket. A virsli a 15 km-eseknek jár, mi ízesített sört ihatnánk, de a sajátból frissítünk, majd robogunk is immár visszafele. A vissza etapban több lesz a szint azért jóval.. Kimászva ismét a kősziklát, szembe jönnek a gyorsabb lábú sporik, majd folyamatosan a többiek. Sok-sok ismerőst köszönthetek. Ismét a Tokodi pincéknél vagyunk. Én süteményeket majszolok, majd banán és kóla. Újult erővel haladunk tovább. A Hegyeskő előtt kicsit beszélgetek Mariannal, Szilvi addig meglép, majd utolérem jelszóval. Ez az utolérés csak a szántóföldön történt meg, addig loholtam rendesen utána. Jött a túra igazi mumusa, a Nagy-Gete visszafele. Szépen okosan másszuk meg, pont annyi energiát belefektetve amennyinél még nem nyúlunk ki 100%-osan  csak mondjuk 50 :) Mindig nagy öröm ide felérni ebből az irányból, túratávtól függetlenül. Főleg hogy a kidőlt fák és bokrok most sem engedték könnyen az átjutást alattuk/felettük/mellettük. Ismét Sanyi pecsétel, majd meglódulunk lefele, és igen jó tempóval robogunk Dorog felé. Szilvi nagyon egyben mozog. Nagy szerencsénkre a meredek lefele a vége fele egyáltalán nem volt vészes sárügyileg, pedig tényleg kifejezetten izgultam ez a rész miatt. Ez tényleg megkönnyebbülés. Most már egy kis sík rész, és Dorogra is érkezünk. 8:10-es indulás után 12:25-kor már át is vesszük a díjazást Sissytől, majd a hamarosan beérkező Orsi odaadja a forralt bor jegyét, így a sajátomon kívül még egyre beruházok. Odakint már a virslit csemegézzük, amikor Janitól megtudjuk a szomorú hírt az egyik túratársunkról :(

 
 
Prazská stovka (prágai százas)Túra éve: 20232023.12.08 09:59:33

Prazská Stovka (Prágai Százas) 137 km - 4250 m szinttel teljesítve 30 óra 30 perc alatt.

Ez aztán most tényleg egy EXTRÉM kihívás volt. Azóta is ha belegondolok néhány részre, erőteljesebben lüktet a szívem..

Ferivel és Mariannal utaztunk ki péntek reggel Tatabányáról a célt adó Kravare településre. Meglepően hamar kiértünk, így volt időnk még bőven a vonatig, de inkább ez mint a kapkodás.. A logisztika a következő volt a rajthelyszínre: Vonattal át Lovosicére. Na itt már problémák adódtak, mert negyed órát késett a vonatunk, így biztosak voltunk benne hogy lekéssük a 4 perc csatlakozást. De nem volt nagy gond, állítottam föl B tervet is. Nagy szerencsénkre a másik vonat is 18 percet késett, így maradt az "A" verzió. Ez a vonat a Prágai főpályaudvarig vitt minket, ott pedig kényelmesen elértük a következő vonatot, de ezzel már csak egy megállót mentünk Praha-Smíchovig. 2,5 km gyaloglás következett az iskoláig ahol a regisztráció volt. Közben hatalmas pelyhekben hullott a hó, nem győzték takarítani a prágai peremkerületben. Izgultunk mi vár ránk, a hó pedig csak esett és esett..

Megérkezvén az iskolába, még zárva volt, de volt egy kis előtér ahol le tudtunk pakolni. Én elmentem megkóstolni a helyi finom söröket addig. Milyen jó volt bentről, jó melegből nézni a hóesést.. Kb 20:30-kor visszamentem a suliba, ahol már azért volt élet, és sok-sok ismerőssel váltottam néhány szót. Rengetegen, majd' 240-en indultak a hosszú távon. Résen volt a szemem, mert mikor a regisztráció elkezdődött, pillanatok alatt kilométeres sor keletkezett. Én az elején voltam szerencsére, így megkapva itineremet volt időm tanulmányozgatni, és pakolászni. A rajt hivatalosan 23 órakor lett volna, de a sok induló miatt végül 23:22-kor indultunk el egy gyönyörű szép múzeumtól.

A ruházatom most nagy dzsekiből, és szabadidő nadrágból állt, nem akartam nagyon futkorászni, de óvatosan azért ebben is lehetett. Mindenkin spéci futóruha.. Én a biztos teljesítésre törekedtem, időtől függetlenül. Ugyanis ha ez a túra megvan, akkor teljesítem az EKUT sorozatot, ami három téli hosszú 100 km fölöttiből állt, és meseszép érem az extra díjazása, na meg persze az elismerés az ottani sporiktól..

Az útvonalról még egy picit: Az első 20 km végig Prága külső részein kering, gyakorlatilag szinte semmi szintkülönbséggel. Utána nagyon hosszú sík, unalmasabb részek következnek, kevesebb látnivalóval. Ez azt jelentette hogy a túra első 60 (!) km-ében szinte alig volt szintkülönbség. Na de aztán ami utána jött..

Őrsi Bálinttal indulunk neki a túrának. Nem beszéltünk semmit össze hogy együtt megyünk, vagy külön megyünk, de most egyelőre így vagyunk. Kacskaringós lépcsőkön át emelkedünk egy igen szép erdei parkban a túra legelején. Meglepő, mert pillanatok alatt kettő tajná kontrolá (titkos ellenőrzőpont) is akadt, aztán ezzel le is lett tudva az összes :) Átmegyünk egy váron keresztül, majd következik a 3 km-nél levő Petrinská kilátó. Ez egy óriási, majd 10 emelet magas kilátó, gyönyörűen színesen kivilágítva. Na hol volt az ellenőrzőpont? A legtetején :) Ivanát köszöntöm, ő igazolja itt jártunkat. Szerencsére máshol kellett lemenni mint ahol fel, mert másképp igen érdekes lett volna a tömegnyomor.. Továbbra is Prágában túrázunk, futók jönnek-mennek, mi Bálinttal gyalogolunk.

A problémám mindössze az volt hogy ha már egy icipici emelkedő jött esetleg, már dög melegem volt a nagykabátban. Ennek nagyon nem örültem, de később szerencsére kiderült hogy nagyon is jól tettem hogy ebben indultam el. Az MKMK túrák főszervezője Slavo érkezik mellénk, dumcsizunk kicsit vele. A 240 ember hamar eloszlik, és mire az 5. km-hez érünk, gyakorlatilag alig vannak körülöttünk, sőt van amikor senkit sem látunk. Parkokon keresztül haladunk, és figyeljük a fényvisszaverő nyilakat, mert bizony a városokban lehet a legjobban eltévedni.. Zajlik az éjszakai élet, illuminált alakokat kerülgetünk párszor. Átkelünk egy hídon a Vltava folyón, majd egy erdőn keresztül érkezünk meg az érdekes nevű Na Farkach filces ellenőrzőpontra. Bálinttal jót röhögünk, nehogy valaki hű legyen az ellenőrzőpont nevéhez, és pórul járjunk :)) Egy kisebb meredek emelkedőn előzzük vissza Slavot. Lefele jön egy igen csúszós rész, itt Bálint ellép amíg én szerencsétlenkedek. Azt hittem innen már végleg egyedül túrázok tovább. Visszajutok a Vltava folyó partjára, és a túra során először 15 km-nél haladok jelzett turistaúton a P-on egy picit. A hó folyamatosan nem esik, hanem szakad, és a környező autók már egyáltalán nem látszanak ki. Szerencsére a sok futó szépen letaposta az utat előttem.

A Spicka nevű kilátópontnál ikszelek ismét a filctollal, és gyönyörködnék a panorámában, már ha lenne. Most már 20 km-nél járok, és végleg magam mögött hagyom Prágát. Ismét unalmasabb részek jönnek-mennek, majd 22 km-nél elérem a túra első frissítőpontját Klecany-ban. Nocsak, Bálint is itt tanyázik még. Nem véletlen, ugyanis szuper meleg tésztalevest szolgálnak fel, ráadásul még repetázni is lehet. Egy helyben állva borzasztó hideg van... Bálint ismét hamarabb lelép, én még élvezem a finom meleg leves zamatát. Egy pici emelkedő után a ponttól mindössze 300 m-re van a következő filces igazolás. (amúgy a túrán összesen 40 filces igazolópont volt, plusz az élők. Aki egyet is kihagyott valami ok miatt, az kapásból 1 óra büntetést kapott a célban. Ha kettőt, akkor 2 óra, stb. Szóval igen kellett figyelni, és járatni az amúgy is fáradt szemeket).

A Klecanská kilátópont tetején egy kereszt állt, innen egész szép kilátás adódott, de a szakadó hó, és az immár kissé felerősödő szél hamar tovahaladásra késztetett.

Na, és ez után jött a túra igazán ingerszegény része. 15 km lélekromboló szántóföldi rész következett szembe széllel, és hóval, semmi szintkülönbséggel. Egy-két falun áthaladtunk, de nem pezsdült föl tőlük a vérem.. Kezdtem áldani az eszem hogy végül a nagykabátban jöttem. Messzebb Bálint kiabál vissza hogy én vagyok-e. Igenlő válaszom után megvár, és együtt folytatjuk utunkat. Jól is jön a társaság, próbáljuk eldumcsizni ezt az unalmas részt, egészen addig amíg Bálintra rá nem jön a szapora, így magam maradok.

Végre valahára elérek Kojetice településre, ahol a második élő pont van egy sörözőben. Kapok egy bónt, ezt finom meleg (forró) teára válthatom be. Sok ismerősöm pihenget itt, örülök nekik. Bálint is megérkezik, majd az ellenőrzőponton található halkrémes kenyérre járunk rá, és a különböző snackekre. Nem esik jól kimenni a fogvacogtató hidegbe, de a jó hír az, hogy hamarosan el is tehettük lámpáinkat, és végre világosban túrázhatunk tovább. A hó varázslatos tájat alkotott nekünk az éjszaka folyamán. Stankoval találkozunk szembe, szegény nem vette észre az EP-t, és gyalogolhatott vissza egész sokat. Lobkovicébe érve Bálint hódol a vasút fotózásával. Ismét hosszabb unalmas részek következnek, de így nappal hóban még ez is úgy ahogy elviselhető volt. Záborí település után immár 52 km-nél vár minket ismét egy frissítőpont. Ivana szolgál ki minket két úr társaságában. Nagyon ízlik a húsleves, és a pizza alakú különböző szilvás-lekváros-vaníliás sütik. Le is ülök a kisszékbe, legszívesebben fel sem állnék soha többet :) Persze ez nem így működik, és hamarosan megint kanyargunk jobbra-balra a szántóföldeken, és a kisebb erdőségekben immár a Z- jelzésen. Végre eljön az a pont, amit nem csak mi, hanem szerintem a mezőny minden egyes indulója várt. Lhotka u Melníka vasútállomás után megérkezünk a varázslatos Kokorínsky nemzeti parkba, ami szinte a túra végéig rabul ejt minket. 60 km-t kellett érte menni. Különböző sziklaalakzatok jelennek meg, robosztus alakukkal figyelmet vonzanak magukra. Bálint elmegy megnézni az U Krouzku barlangot, én most nem élek vele.

Egy gyönyörű tavacskához érkezünk, majd felemelkedünk egy kilátóponthoz hogy igazoljuk ittjártunkat, és még jobban megcsodálhassuk a Harasov névre keresztelt tavat. A P- jelzés valamiért le van zárva, így a saját nyilazáson haladunk egy kis darabon át, párhuzamosan a jelzéssel.

Kokorinsky Dúl egy kis üdülőfalu sok-sok panzióval és étteremmel, hiszen megannyi látnivaló van a környéken. Sziklák, barlangok, kilátóhelyek, források. Egy pillanatig nem unatkozik az ide látogató. Minket viszont vár egy étteremben, immár 69 km-nél egy szuper frissítőpont. Nem akármit szolgálnak fel itt nekünk kérem szépen. A menü neve "Halusky". Tessék csak szépen rákeresni. Mint ha nem is túráznánk, hanem csak úgy betértünk volna egy étterembe.. Ráadásul még a repeta is megengedett. De akinek még ez sem volt elég, különböző snackekkel öblítheti le a menüt.

Bálint hamarabb tovább áll, azt mondja majd utolérem, de ebben én nem voltam már biztos. Zoknicserét hajtok végre, a talpam már eléggé érzékeny volt, de így újra jobb érzés túrázni. Nagy nehezen tovább állok, majd a Hradskem kilátópont következik egy pici kitérővel a S-háromszögön. Pont találkozok visszafele Bálinttal. A probléma az, hogy egy rövid, ámde tükörjeges részen kellene valahogy felmennem, amit lehetetlennek ítélek, így valahogy bepaszírozom magamat a szikla és egy fa közé, és úgy lököm át a testemet immár biztonságos helyre. Testesebb emberek nem tudom ezt hogy oldották meg.. Visszafele szintén ügyesen megoldom, és kocoghatok kicsit lefele cserébe. Utol is érem Bálintot, és ismét együtt haladunk a P- jelzésen. Következő állomásunk a gyönyörű Kokorín vára melletti szikla, ahol filces pont található. Bálint fotózza minden szögből a várat, tényleg nagyon szép. Tovább emelkedünk a Z- jelzésen, majd a P-tanösvényre érve utolérjük ismerősömet Martint. Eközben viszont fura hangokra leszünk figyelmesek.. Az egész napi havazás miatt a fenyőfák kezdték megadni magukat a rájuk rakódott hó súlyától, és elkezdtek maguktól kidőlni, némelyik gyökerestül. Szerencsére nem voltak túl közel, de aggodalomra adott okot a szituáció..

A térkép jelzett egy piros felkiáltójeles részt, már előre paráztunk, de szerencsére mindössze egy meredek lépcsősor volt itt, jég nélkül. Kiérvén a szántóföldre a Z- jelzésen ismét intenzív havazás zúdul ránk. A Bilka nevű elágazásban filcezés közben utolérjük Lydiáékat is.

K- jelzés a követendő egy jó darabon át, hosszú völgyön keresztül. Na ez egy igen izgalmas rész volt.. Ugyanis folyamatosan kellett kerülgetni, vagy valahogy átjutni a nem rég kidőlt fákon. Ezt onnan tudtuk, hogy némelyik alatt még viszonylag friss lábnyomok voltak, vagyis ezek előttünk dőlhettek ki kis ideje. Közben hallottuk a távolban a folyamatos dőléseket. Biztonságérzetünk eléggé a béka hátsója alatt volt.. Leérünk a Poklicky elágazásba, ahol Bálintnak megmutatom a három fele menő K- jelzést amit még itthon szúrtam ki a térképen. Szerencsére informatív a tábla, és jó fele haladunk tovább. Végre kijöttünk ebből a völgyből, és ismét emelkedünk.

A S- tanösvény jelzésre váltva elhaladunk a "Fáraó" névre keresztelt nagy sziklaalakzat mellett.

Mseno település szélére érve vár minket egy picit a megnyugvás. A 86 km-es pont ismét frissítő egy sörözőben, ahol finom meleg levessel juttatunk magunkba újabb energiát, majd süteményekkel vezetjük le a levest.

Sokan pihennek itt, mi is kicsit elidőzünk, de ezek mind kellenek, mármint én így érzem. Tovább haladván egy darabon még a szerencsére jól követhető S-tanösvény jelzésen haladunk. Egy kilátópontnál elbizonytalanodunk viszont, mert más irányból érkeznek ketten, de végül összerakjuk a képkockát hogy eltévedtek, és mi vagyunk a jó úton. Na és aztán hamarosan jön ismét a nemulass. Az U Bludiste elágazásnál egy mindössze 1 km-es kis kört kellett tennünk, de ebben nem volt kegyelem. Meredek lefeléken kellett nagyon óvatoskodni, mert a hosszú távosok mellett a rövidebb távosok is kijárták, így nagyon csúszott. De a legdurvább a Tutanchamon szikláknál volt. Ugyanis egyszer csak egy nyilazás élesen mutatott balra fölfele. Na de kérem ez sziklamászás. Ráadásul tiszta tükörjég volt, és a kis lánc sem segített sokat. Mi legyen? Nagy szerencsére Bálintnál volt hómacska. Felvette, és pikk-pakk fent volt. Utána ledobta nekem. Vicces, de én még sosem használtam ilyet, így Bálint instruált a fölvételéről fentről. Miután sikerült megoldanom, nem kicsit izgulva, de gond nélkül felértem a szikla tetejére. Nagy segítség volt most Bálint. Letudva az izgalmakat befejezzük a kis kört. Innen jó hosszan a S- jelzésen haladunk tovább. Mielőtt hamar belefeledkeznénk a nyugalmas részbe, hamarosan újabb kihívás következett. Egy nyomtávos úton haladunk, immár a második éjszaka. Szombat este 23 óra körül lehet. Ismét elképesztően sok frissen kidőlt fa akadályozza utunkat. Ami viszont hamarosan következett az tényleg durva volt. Szótlanul haladunk, majd egyszer csak mondom hogy stop! Fura nyikorgó hangra leszünk figyelmesek. Futás!! 5 mp múlva a fa pontosan oda dőlt ahol álltunk. Ha ott maradunk, ez a beszámoló már nem születik meg..

Irány tovább, mit tudunk tenni az erdő mélyén.. Ráadásul következett a Kamenny úl. barlang. Ismét teljesen tükörjeges részen kellett felmászni, a lánc valamennyit segített. A filces ponthoz még a barlang belsejébe is be kellett mászni. Lefele viszont elhagyott minden erőm. Bálint óvatosan lemászik, és kérem hogy segítsen, mert hiába tenném a lábamat ide-oda, nincs stabil fogás. Nagyon megijedtem, minden lépésnél kérdeztem hogy hova tegyem a lábaimat. Nagy nehezen leóvatoskodok, szerencsére baleset nélkül. A S- jelzés végestelen hosszan kacskaringózik, rám pedig rámjön az álmosság. Kicsit leülök a hóba, és megbontom gumicukromat. Aztán rájövök hogy jobb inkább menet közben eszegetni, mert nagyon hideg van, kb -7 fok.

Mire elfogy a gumicukor, már 112 km-nél járunk, a Nedvezí kilátópontján gyönyörködünk éppen. A holtpont elmúlik, hamarosan Bálintnál jelentkezik, próbálom ébren tartani, és különböző túrás sztorikat húzok ki belőle.

A Pusty zámek vára következik. A változatosság kedvéért megint tükörjeges a mászás. Lefele ismét stresszelek, Bálint segít. Most már kezd sok lenni ez az állandó ijedezés. Ráadásul az itiner szerint még két vár (rom) van, már előre félek. Előtte viszont elérünk egy frissítőpontra. 107 km-nél Zaksín településen egy étterembe szervíroznak ismét nagyon finom meleg levest. Erre most nagy szükségem volt, na meg a megnyugvásra. Amúgy elvagyok, nincs különösebb problémám, tudtam hogy teljesíteni fogom a túrát. Ez után nem esett jól a csontig hatoló hidegbe kimenni. Emelkedőért epekedtem hogy kicsit hőt termeljek, de helyette hosszasan haladunk az aszfaltcsíkon. Jön a következő várrom.. Cap, vyhlídka. Kicsi oda-vissza rész ez, visszafele jönnek is ismerősök, nem sokkal vannak előttünk. A földön látok egy darab hómacskát, de nem veszem föl, lehet hiba volt. A várhoz fölfele szerencsére szélesebb út vitt fel, és fontos hogy nem volt jeges. Lefele viszont csúszott eléggé, de ügyesen, óvatosan leértem, magamat is meglepve. Már csak 12 km választ el minket a hőn áhított céltól. Ebben még van egy 4 km-es nagyobb karika. A Vlhost 614 m-es hegyre kapaszkodunk fel, de Olafhoz képest meglepő, hogy végül a hegy legtetejére nem mentünk fel. Amúgy csak pár méterre voltunk tőle. Megleljük filces igazolásunkat, majd meredek lefele következik. Szerencsére gond nélkül leérünk, bár csúszott ez is. A kis oda-visszán a még fölfele igyekvő sporikat üdvözöljük.

Utolsó frissítőpontunk következett, nyílt részen egy sátorban. A pontőr ismerős, tudtuk hogy finomságok várhatóak. Az viszont minket is meglepett, hogy forró fasírt várt minket korlátlan mennyiségben. Nyámm! Le is ülök a padra, nem érdekel milyen hideg van. Háromszor szelek magamnak a finomságból, majd meleg teával öblítem le. Azt már mondanom sem kell hogy ezer féle finom snack is megtalálható volt itt, vittünk is magunkkal mindenfélét. Egyetlen egy komolyabb mászásunk volt már csak, az 552 m magas Ronov hegy tetején levő várromot kellett még fölkeresnünk. Kiérvén egy szántóföldre, már kesztyűben is csonttá fagyott a kezem. Hiába, már vasárnap hajnal van. 1 km-es oda-vissza volt, lefele legalább 5 sporttárs óvatoskodott. Felmászván a várba utolsó, 40. filces pontunkat is megleltük, majd visszafele ismét elég para volt a lefele, de a seggen csúszás és a tüskebokrokba való kapaszkodás megmentett egy komolyabb balesettől. Visszaérünk az elágazásba, nagy levegő, huhh.. 2 km várt ránk. Kocogásra váltunk, és a végén még két sporttárs mellett elfutunk. Végül vasárnap reggel 5 óra 52 perckor, 30 és fél óra menet után megérkezünk a hőn áhított iskolába, ahol a főszervező Olaf ellenőrzi hogy mindenhol helyes filccel igazoltunk-e, és nincs-e kimaradt pont. A teljesítés sikeres, megkapjuk díjazásunkat, és mindkettőnket felhívják a porondra, ugyanis sikerült az EKUT mozgalmat is megcsinálnunk. Ez, mint írtam az elején három téli 100 km felettiből adódott össze. Összesen 381 km - 15.850 m szintkülönbséggel. Gratulálunk egymásnak Bálinttal, szépen összedolgoztunk!

 
 
Tanúhegyek nyomábanTúra éve: 20232023.11.28 23:06:29

Tanúhegyek Nyomában 40 (42,3 km - 1600 m szinttel) sikeresen teljesítve 6 óra 48 perc alatt.

Nagyon korán csörgött az óra szombat reggel, de menni kell nincs mese. Nyáron a 100-as távot abszolváltam, most a téli 40-es került terítékre.

6:45-re már lent voltunk Szilvivel, így kényelmes készülődés után végül 7:05-kor indultunk neki a távnak. Rengeteg előnevező volt, kb 450-en választották maguknak ezt a programot most, plusz a rövidebb távosok.

Hamar elértük az üzemi hőfokot a Badacsonyra felfele. Az 5 perces kis csúszásnak köszönhetően még az elején sok embert előzgetünk, de mire a kilátóhoz érünk már szinte senki sincs előttünk. Leolvassák a rajszámunkat egy müzliszelet kíséretében, amit el is fogyasztok egyből. A Ranolder-kereszttől varázslatos panoráma nyílt a Balatonra és környékére. Az időjárás ma mindenféle arcát mutatta. Szél, csúnya felhők, majd napsütés. Ez váltakozott a túrán végig. Leóvatoskodunk a Bujdosók-lépcsőjén, majd Badacsonytördemicre érve kocogásra váltunk, és így haladunk majdnem a Szigligeti várig. Az ellenőrzőpont a vár tetejében volt, úgy érezhettük magunkat mint egy győztes hadvezér aki kitűzte zászlaját. Visszaérvén a vár kapujához, szuper frissítőpont fogad minket. Májkrémes-zsíros-lekváros kenyerek, hagymával és csalamádéval, különböző szörpök kíséretében. Én most a májkrémest választom. Nagyon hideg lett, felkerül a kesztyű a kezemre. A 71-es főutat elérvén még nyáron feltűnt hogy megváltozott a K- útvonala. A túra hetében fel is hívtam Gézát, mert az interneten fellelhető itinerben még a régi útvonal volt. Megnyugtatott hogy azóta frissült a papír alapú, és mire letettem a telefont, az e-malijeimben már ott is landolt a friss és helyes itiner. Szóval az új útvonal egy kerékpárúton visz be Hegymagas településre. Végig kocogunk, majd a faluba beérvén gyaloglásra váltunk. Az Oroszlánfejű kút előtt tér vissza a régi K-be az út, és a frissítőpont is így új helyre került, közvetlen a Szent György-hegy alá. Itt egy sport szeletet vehetünk, és kólát ihatunk.

Tovább emelkedünk a 415 m-es hegy csúcsára, ahol már tényleg nagy szél tombol. Két idős úr pontőrködik egy helyben, mondtam is nekik hogy le a kalappal előttük. Megcsodáljuk a Szent György-hegyi bazaltorgonákat, majd leóvatoskodunk a meredek lépcsőn egészen a kulcsosházhoz, ahol Mészáros Úr és csapata pontőrködik.

Ismét mindenféle finomság van itt, kenyerek, na és forralt bor is. Egy kefires dobozból kapom a nedűt (így jár az aki elfelejt poharat hozni). Viszont büszkén mondom a végén hogy 315 g forralt bort megittam :) Lefele kocogván hamar kijön mind a 315 g, szerencsére "jó" formátumban :) Utolér Attila, kicsit dumcsizgatunk, majd marad az erősebb tempójánál. Most már sok futó előz minket, de nem cél a versenyzés egyáltalán.

Az "örök életű pocsolyákat" megkerülve jutunk szalagozott úton Gyulakeszire. Nosztalgiázom, régen még a sörözőben be lehetett váltani a bónt, jó ideje viszont már bezárt. Jó erőben vagyunk, és szépen haladunk Csobánc vára felé. A szerpentines úton nagy szerencsénkre hátszél fújt, de egy pici szakaszon volt szembe szél, az küzdős volt. Felérvén a várhoz ismét csokit majszolhatunk. Lefele csodás napsütésben kocoghattunk, de a szél azért még mindig megmutatta erejét.

Hosszabb aszfaltkoptatás után érkezünk meg Káptalantóti településre, ahol Éva és Egon a frissítőszemélyzet. Természetesen ahol ők vannak ott mindig megtelik a bendő finomabbnál-finomabb dolgokkal. Ismét a májkrémes kenyér a befutó. Laci ér minket utol, dumcsizunk egy kis darabon át, majd tovakocog.

A K3-ög jelzésen ostromoljuk a Tóti-hegy alját, majd a Z3-ön mászunk fel (szó szerint) a csúcsra. Andi és Tomi a pontőr, akik picit lejjebb jöttek a hideg szél miatt, de természetesen kimentünk a csúcsra, hiszen ilyen panorámát nem akármikor lát az ember.

Lefele nagyon könnyen megy most, nincs sár szerencsére, és a térdem sem jelez végre. Lekocogunk a következő frissítőpontig, ahol nagyon finom meleg teát ihatunk. Rebeka ér minket utol, és velünk is marad kis ideig. Beszélgetünk az idei, és a következő évről, kinek hogy telt. Utolsó hegyünk következik, a Gulács.

Tekervényesen visz fel az út, figyelni kell a szemben jövőkre a kis ösvényen, nehogy baleset legyen. Felérvén még itt is van ellátás, cukrok, és sós mogyoró képében.

A panoráma elsőosztályú persze. Rebekát elengedjük, hadd fussa meg jól a végét. Visszaérvén az elágazásba a K- jelzésen kellemes úton kocogunk mi is, majd a szalagozás is profi, és visszaérkezünk Badacsonytomaj szélére. A Petőfi utca hosszú egyenesén visszanézvén a Gulácsra (és gondolván a célban a gulyásra) látjuk hogy igen mogorva felhők gyülekeznek felette. Mondtam Szilvinek hogy meneküljünk előle :) Pont beértünk időben, a későbbi beérkezők mondták hogy hatalmas szelet és havat is kaptak az arcukba. Jól esően ülünk le és fogyasszuk a mennyei gulyást, és töltök itthonra a teából is, mert ilyen finomat nem sűrűn iszik az ember.

Szuper szervezés volt, immár vagy talán ötödszörre csináltam meg ezt a téli 40-est, de bármikor újra jönnék!

 
 
Iszinik 100/ Iszi 50 / Nik 50/40 / Iszinik 40 / Csillaghegyi Csillagok 15Túra éve: 20232023.11.24 08:55:59

Iszinik 100 (101,2 km - 3025 m szinttel) sikeresen teljesítve 18 óra 20 perc alatt.

Ha sikerül teljesíteni, immár 7x-es teljesítője lehetek a 100-asnak. Sajnos viszont baljós előjelekkel vágtam neki, mert előző héten a cseh százason a térdem nagyon megfájdult, így oda kellett figyelni most kifejezetten..

Reggel a kapun kilépve hatalmas szélvihar fogad.. Ezt ígérték, erre számoltam, de amikor Mátéval gyalogoltunk Szárligeten a rajtba, még intenzívebbé vált a szélmozgás.. Kemény nap lesz ez úgy érzem.. Kabátot, és melegítőnadrágot vettem föl itthon, hogy véletlenül se kapjon el a hév tempó ügyileg, bár ebben is lehet azért futni ;)

Korán odaérkezvén még marad idő megreggelizni, majd Szilvivel találkozván kerek 7:30-kor útrakelünk bekebelezni a Gerecsét, és a Pilist.

Bár a szél intenzíven fúj, a nap is bontogatja szárnyait, és mivel jó tempóban haladunk, ezért nem is fázunk már nagyon. 13 km-nél érjük el a a Somlyóvári kulcsosházat, ahol Jani pecsétel nekünk. Jól haladunk, és Tornyópusztáig szépen lehet kocogni az aszfalton, bár Szilvi mindig figyelmeztet hogy vigyázzak a térdemre. 21 km-nél, Koldusszállásnál érjük el az első frissítőpontot, ahol rágcsák, üdítők, és kóla van. Ez után megcsodáljuk a koldusszállási vadászházat, majd 27 km-nél már a Vértestolnai műútnál járunk. A túra egyik legjobb pontja, Zsolt jóvoltából hot-dogot ehetünk. Természetesen mindent kérek bele, úgy az igazi. Szinte kerek 7-es átlaggal jöttünk idáig, kicsit túlzásba vittem a tempót.. :) A szél itt irgalmatlanul fúj, de célunk elérésében nem állíthat meg!

Bányahegyen feltételes ellenőrzőpont következik, ahol még vizet is vételezhetünk a pontőrtől. Pusztamarótra adja magát a terep egy jó kis kocogáshoz, élünk is vele. A térdem nem az igazi, de még nem vészes. A Bika-völgynél újra feltételes pont, itt nápolyikat is kóstolhatunk, köszönet érte! Péliföldszentkereszttől a Z- jelzést kell követni, utoljára amikor jártam itt, akkor még K+ volt. Elérvén Mogyorósbányára megleljük a cseles balkanyart a sportpályáig, éppen akkor szalagozzák ki az utat mire odaérünk. 50 km-t megtettünk 7 óra 28 perc alatt. Nagyon szépen haladunk. Itt a zsíroskenyerek, és a kifejezetten finom meleg teák pihenésre sarkallnak minket egy kis ideig. Innen már szolidabb menetet tervezünk, hiszen most jön a túra igazán kemény része.

Felérvén a Hegyes-kőre meglepetésre szinte alig fúj a szél, pont jókor értünk ide, a pontőr mondja hogy nem rég még iszonyú erős volt a légmozgás. Szilvi megmutatja Tát települést, de nekünk most Tokod a következő állomás. Veszünk egy kólát a boltban a folytatáshoz, majd a Nagy-Gete mászása következik.

Lámpát kapcsolunk, innentől szükség lesz rá a célig. Óvatosan másszuk a hegyet, itt teljesítések dőlhetnek el ha túlhúzzuk. Végre valahára felérünk, és Sanyi ad nekünk pecsétet a Gete csúcsán. Innen nyugis út visz Dorogra, ahol a Molnár sörözőben vár minket Kata és kapjuk meg következő pecsétünket.

Itt egy nagyobbat pihenünk, forralt bort és meleg teát veszünk. Élvezzük a jó létet és a meleget végre. Egyszer viszont minden jónak vége szakad, és vár minket a szó szerint rideg és hideg valóság. Előkerül a kesztyű is. A futás helyett a tempós gyaloglás viszont jól megy. Kesztölcöt átszelve fent a szőlőknél várnak fiatal pontőreink. Üdítőnk még van, de egy banánt elnyamnyogok, jól esik, bár jég hideg.

A következő intenzív mászás immár a Z- jelzésen fogad minket a Kétágú-hegyre fel. Nem akar véget érni, mindig csak fölfele. Szilvinek mondom, ha elérjük a Z3 jelzést akkor már jók vagyunk. Így is történik, majd hosszabb gyaloglás után érkezünk el a Pilis-nyeregbe, ahol ismét feltételes pont fogad régi jó ismerősömmel, és cukrokkal. Kicsit leülünk, majd 500 m intenzívebb mászással érünk fel a P+ elágazásba, ahol a Pilis-hegy oldalában haladunk jó darabon át. Utolérünk jó pár éjszakai 40 km-en induló ismerőst/ismeretlent is.

A Pilis szerpentinen már azért érzem eléggé a térdem a köves lefelén. Óvatosan kocogunk, de inkább a gyaloglást preferáljuk. Megcsodáljuk a csodás kilátást, a távolban még a János-hegy is feltűnik kivilágítva. A Szántói-nyereghez érve (84 km) frissítőpont vár ránk. Mindketten a kőrözöttes kenyérre járunk rá. Jól esik leülni, de már nagyon hideg van. Miután apasztottuk a frissítőkészletet vár ránk a Hosszú-hegy. Érzésre most nem is volt olyan hosszú mint máskor.

Beleérünk a K- jelzésbe, és ezen mászunk fel a Kevély-nyereghez, ahol Zoli pontőrködik. Már várt engem, hát itt vagyok :)

Utolsó mászásunk következik a P- jelzésen fel a Nagy-Kevély csúcsára. Ez is abszolválásra kerül, és a legtetején megállunk, mert ilyen csodás éjszakai panorámát nem sűrűn lát az ember. Lefele viszont egyikünknek sem esik már jól a nagyon köves út. Óvatosan lépdelünk, nehogy baleset legyen itt a végén, a térdem már minden lépésnél sírdogál. Az ürömi műút után viszont már könnyű terep jön a célig. Beérvén Békásmegyer házai közé az aszfalton kicsit kocogásra váltunk, na, megy ez még azért..

Végül vasárnap hajnal 01:50-kor beérkezünk az immár nagyon fagyos időben a célba, ahol finom leves vár minket, és a valóság, hogy ismét sikerült a megmérettetés. Jól elfáradva érkezek haza, de a teljesítés mámora magával ragad, amíg le nem fejelem a kispárnát..

 
 
Loucení s turistickym rokemTúra éve: 20232023.11.17 16:18:02

Loucení 112 km - 4600 m szinttel, sikeresen teljesítve 21 óra 37 perc alatt.

Immár ötödjére veszek részt a Loucení túra hosszú távján. Minden évben változtatják az útvonalat, ami azért jó, mert új részeket ismerhet meg az ember. A tavalyi útvonalból mindössze kb 20% volt ugyanaz.

Korai indulást preferáltunk Tatabányáról. A vonatpótló autóbusz gond nélkül megérkezett, így már várt minket Feri és Mariann. Orsinak és Évinek ez lesz az első cseh százasa, szerintem igazán jót választottak.

Kifejezetten hamar megérkeztünk Ústi nad Labembe, ahol még egyéb program miatt nem lehetett bemenni a tornaterembe. Volt még legalább 2 óránk a nyitásig, így mindenki szabad programot választott. Visszaérkezvén szépen jövögettek külföldi ismerőseim, és Márk, utána pedig nem sokkal Bálint is megérkezett. Idő még mindig rengeteg volt, így Márkkal egy helyi csapolttal és egy adag virslivel ütjük el az időt.

Később benevezünk, aztán megvesszük a vonatjegyet Benesov nad Ploucnicíbe. Ugyanazzal a vonattal megyünk mint tavaly mentem, a rajt is ugyanott van, de kapásból másfele indultunk most a túrán. Jó hideg van, negyed óra várakozás után 22:10-kor Olaf nekiindítja a 93 vállalkozó szellemű túrázót/futót.

Erősebb tempót veszek fel kapásból az elején, 3 km-t rendesen megfutok. Első pontunk egy várrom tetejénél volt, majd leérvén egy faluba egyből tájná kontrola következik (titkos ellenőrzőpont). Ezzel az összes titkos le is lett tudva mint kiderült később :) Szolidabb emelkedőn gyalogolok tempósan, az ismerős futók még így sötétben is megismernek, és mindenkinek jó utat kívánunk. A Kohout kilátó nem volt túl magas, a tetején igazolok a filccel. Kocogásra csábító terep következik, 6 km után már viszonylag szét is nyúlt a mezőny. A Zajecí vrch hegy után egy bokatörős saját jelzéses úton óvatoskodok le a szántóföld szélére, különböző tüskebokrok között. Néhány fejlámpa már a szemben levő hegytetőről világít visszafele, így látom hogy mi a következő mászás. Még pedig a Strázny vrch hegyen álló kilátó. Természetesen itt is a kilátó tetején van elhelyezve az igazolás. Utolérem régi jó ismerősömet Milant, és együtt haladunk rövid ideig jókat beszélgetve. Irgalmatlanul hideg lehet, a fű tiszta jég, ráadásul köd is van, ami nem könnyíti meg a tájékozódást. Szerencsére mivel mozgásban vagyunk, a hidegből nem sokat érzünk.

Velka Javorská település után egy hosszabb aszfaltos rész következik, nem vagyok rest végigfutni. Az első élő ellenőrzőpont 18 km-nél van. Kenyerek, sós-édes, gyümölcs, kóla, kofola, stb.. Be is habzsolok szépen, de gyorsan haladok tovább, mert a pont nyílt terepen volt, és hamar elkezdtem vacogni.

Egy vízesés következik, a Bobrí vodopady. Filces igazolás pipa, majd jön a túra legtechnikásabb része. Itthon nézve a térkép is piros felkiáltójelet jelzett, amihez sok jó reményt nem fűztem. Meg is kaptam, egy patakmederben kellett haladni. Rengeteg kidőlt fa, óriási sár, na és maga a patak nehezítette dolgomat. Az utolsó átkelés igazán technikásra sikeredett, de megúsztam végül beázás nélkül, ügyesen sikerült átegyensúlyozni magam a köveken.

Elérem a Z- jelzést, de sok pihenő nem volt, mert saját jelzéses úton mászhattam fel megint a jókora sártengeren a Starosti 551 m-es csúcsára. Na és innen jött az a rész, ha nincs ott előttem Michaela, egy másik hölgy, és egy srác, akkor valószínű még mindig ott kóvályognék. Ugyanis egy hatalmas réten kellett haladni legalább fél órán keresztül. A köd akkora volt hogy szó szerint semmit nem láttunk. Szalagok ki voltak téve hébe-hóba, de azt csak akkor láttuk meg mire pontosan odaértünk. Elágazás persze volt dögivel, így most a többiek GPS-ére hagyatkoztam, akik amúgy még így is keveregtek vele. Nagy nehezen letudtuk ezt a részt. Nem éreztem túlságosan magam biztonságban a saját jelzéses részen, így egy kicsit még "potyáztam" rajtuk, de a tempóval nem volt gond, egyedül sem mentem volna jobban.

Amúgy innen már az erdőben jól játszottak a jelek, de valahogyan alapból jobban is éreztem magam velük, nem akartam meglépni. Hamarosan rácsodálkozok a mauzóleumra amire tavalyról már emlékszem, de akkora köd volt hogy szó szerint neki futottunk most majdnem. A következő hegy, ami 37 km-nél volt, túránk legmagasabb pontja volt, a maga 726 méterével. Ez pedig a Sedlo nevű hegy, amire a Z- jelzés kegyelmet nem ismerően kapaszkodott fel. Tavaly itt készült rólam az a kép, mint ha felhők fölött állnék, most fordítva, a felhők állnak fölöttem.

Michaela közben elszaladt, a másik hölgyet meg a srácot most én hagyom el, így egyedül folytatom utam. No, és a Sedlo utáni dög meredek lefelén történt valami a térdemmel, ami utána egyre jobban fájt folyamatosan, és a mai napig így van :( A probléma az volt hogy az út csúszott, sáros volt, a cipő tapadása egyenlő a nullával, így minden lépés duplán/triplán megerőltető volt, ami igazából az egész túrán így volt. Soha nem akart eljönni ennek a Sedlonak az alja.. Az éltetett, hogy 2 km múlva ismét frissítőpont. 39 km-nél, szintén nyílt részen, egy turista pihenőnél vártak pontőreink. Itt azért már kicsit le kellett ülnöm, a kínálat szintén elsőosztályú volt. Kereken reggel 5 óra volt, de még koromsötét, és rémisztő köd.. A hölggyel, és a sráccal indulunk tovább akikkel haladtam még ez előtt, de kapásból rossz fele indulunk, így 8 perc múlva ugyanott vagyunk. Sebaj, rengeteg idő van.. Elérvén a Z- jelzést végre ismét ismerős rész a tavalyiról, illetve később a régi Loucení túrákról égett bele örökre az agyamba a Trojhora környéke. El is hagyom a többieket, a jelzések jók, gond nélkül haladok belekocogva, de sajnos a jobb térdemet egyre jobban éreztem. A Kalich várromhoz felérvén végre elrakhattam a lámpát, nagyon vártam már ezt a pillanatot. 46 km-t kellett hozzá megtenni.

A kedvem is klasszisokkal jobb lett, utol is érek egy futót a S- jelzésen. Na és most következett a túra "mumusa", a 451 m-es Trojhora hegy csúcsára felmászni. Elsőre nem hangzik nehéznek, de aki ott volt, tudja :) Nagyon örülök hogy ezt a részt már lámpa nélkül tettem meg. A filces pont szó szerint a hegy legtetején volt. Sziklamászás, majd az első kis puklit elérve egyensúlyozás a szakadék felett, utána pedig imádkozás a túlélésért. Páran nem is mertek fölmenni a tetejére, inkább bevállalták az 1 óra "penalizace" (büntetés)-t a végén. Visszafele sem volt leányálom, egy futó előttem éppen remegő lábakkal küzdött, sikerült valahogy kielőznöm.

Leérvén az aljára gyorsan meghúzom üdítőmet, és megjutalmazom magam egy Sport szelettel.

Amilyen izgalmas volt ez a szakasz, olyan álmosító rész következett ez után a S- jelzésen. A Dlouhy vrch hegyhez emelkedek fölfele egy széles dózerúton. Nem volt meredek, de örökké valóság volt mire a turista táblához értem. Végre felérvén viszont kellemes kocogásra csábító út következett. Éltem is a lehetőséggel, a fájdalom viszont nem engedte az erősebb tempót. Kisebb kanyargások után a Mentaurov nevű üdülőövezethez érkeztem (nekem erről valamiért mindig a kentaur ugrott be), ahol már 60 km-nél jártam. Végre egy zárt házikóban volt a frissítés. Huhúú, palacsinták. Rá is járok négyszer, majd meleg levest készítenek nekem, mellette millió egy snack, gyümölcs. Már-már zavarbaejtő volt ez a sok mennyei.

El is időzök itt picit, jól esik minden porcikámnak a pihenés. Egyszer viszont minden jónak vége, irány kifele. A Hradiste hegyet mászom hamar, tele gyomorral, de a felfelék nem nyírbálják a térdemet, így ez most jól is esik.  Ellentétben a lefelével.. Hlinná település után utolérem Ivanát, aki most az 58 km-es távon indult, de örülök neki, rég találkoztunk. A Varhost kilátó alatti elágazáshoz érek, de még mielőtt meghódítom, egy 7 km-es kitérő vár rám.

A fura nevű Sebuzín településre érek, majd rövid távosokat érek utol ismét akik szurkolnak, jól esik. Bitang erős mászás jön a Z- jelzésen, a Lenoch csúcsára. Az oda-visszán jön szembe Marek. Tudtam hogy utolér, de ez még jóval később történt meg. Végre a Varhost 638 m-en álló kilátója következett, a filc mondanom sem kell, a legtetején. Borús, ködös, depis az idő.. A S- jelzésen próbálok kocogni érdekes mozgással lefele, az út egyre ismerősebb, és beugrik hogy idén nyáron Márkkal voltunk errefele egy 100-ason. A Rytina völgy is benne volt a K-en, most szerencsére lefele kell menni, végig is kocogom.

75 km-hez érkezek, Jan Sedlák a pontőr, aki a fentebb írt 100-as főszervezője volt. Rövidebb távosok pihennek itt. Az ellátás ismét szuper, virslit vehetek, amennyit csak akarok. Így is tettem, mellette pedig kofolával öblítettem le, na és vittem még jó pár csokit és édességet a további szakaszra.

Marek megérkezik, nem sokat frissít, tovább is áll, de percekkel volt csak végig előttem ahogy néztem utólag az adatokat. Rémesen hosszú emelkedő következik megint, most saját jelzésen. Nem meredek, csak piszok hosszú, mint az a S- a Dlouhy vrch-re volt.. Beleérek a Z-be, na ez megint ismerős tavalyról. Nagyon odafigyelős, a csúszós falevelek alatt rengeteg szikla bújik meg. Így a lefele is már csak óvatosan megy. Brná településre leérve a kód ugyanott mint tavaly, majd innentől rövid szakaszon a Z-tanösvényen már igen ismerős rész következik. Hosszú, meredek, emelkedős. Tudom hol a vége, de az út mindig újabb kanyart tesz, mintha az űrbe mennék. Ettől függetlenül próbálom a szépséget látni benne, mert bizony nagyon szuper helyeken járok ám. Felérvén a P-S-Z- jelzések elágazójába gyakorlatilag pár száz méterre lenne az Ostry vrch csúcsa, de nem, nekem egy 17 km-es kitérőt kell tenni hogy egyszer oda is megérkezzek. Meglelem a filces igazolást, majd borzasztóan elkezdtem fázni. Elő is veszem a kesztyűt, és a csősálat. Nem is kellett sokat várni, az eső is rákezd. A P- jelzés pedig csak vontatottan emelkedik a soha véget nem érő végtelenbe. 90 km-nél jártam. Itt elkapott egy eléggé dühös érzés. Hideg van, köd van, sár van, az eső is rákezdett. Célban akarok lenni, abba akarom hagyni!! Aztán felsejlett az hogy van gumicukrom. A lefagyott kezem miatt alig bírtam kibontani, amikor meg sikerült, az egész a földre esett. Hú de elegem van.. Persze fölvettem, beraktam a zsebembe és onnan majszolgattam. Kicsit enyhített dühömön hogy közben Martint Cakrt-t utolértem, és pár szót dumcsiztunk angolul. Egy sípályán kapaszkodunk fel a már tavaly is szuper frissítőként szolgáló síházhoz, de ahogy akkor is, most is előtte a tőle 100 m-re levő kilátóba kell először felmászni a filcért. Ez megtörtént, majd végre a síházban kapok szuper levest a pontőröktől. Ez a pihenő most nagyon kell nekem. 92 km-nél járok, több élő pont már nem lesz, így bedobom a gyomromba energiaitalomat is a leves után.

Jó 20 perc pihenő után ismét ki a hidegbe. Fogvacogás, de a lejtőn tudok kocogni, így sikerül hamarosan elég hőt termelnem. 2 km még ugyanaz az út mint tavalyról csak lefele, majd a S- jelzésen most balra fordulok Brezí településre. A K- jelzés hamar megvan, hosszú szántóföldes rész következik, és bizony hamarosan újra lámpát kell kapcsolni.. Örülök hogy nem kell sötétben itt szarakodni a szántóföldön, ezt a részt még le tudom lámpa nélkül.

A Budovsky vízeséshez horribilisen csúszós lefele visz sártengeren át. Az alját elérve lámpa bekapcs, 14 km vár még rám így. Ugyanitt kellett visszajönni is. A cipőm talpa nem volt benne igazán partner, de valahogy visszaküzdöttem magam a K- jelzésre. Lekocogok az Elba folyó partjára, majd sokat nem élvezhetek belőle, mert a S- jelzés tudtomra adja hogy megint emelkedő következik, kidőlt fákon, és persze az elmaradhatatlan sártengeren át.

Egy ismeretlen srác jön mögöttem. Kojetice településen valahol jobbra felment a S- nem láttuk, de szerencsére időben nézem meg a térképemet, és kisebb kitérővel, de visszatalálunk rá. A P3 jelzésen másszuk meg végre azt az Ostry vrch-t, aminél 17 km-el ezelőtt szinte ott voltunk. Oda-vissza szakasz kicsit, szembe jön Marek és Milos, nincsenek előttünk csak pár perccel.

Felérünk, és nagy örömmel konstatáljuk hogy vége a szinteknek, a koma ki is fakad örömében :) Visszaóvatoskodunk az elágazásba, közben Martin és Ondrej érkezik a hegyre, akik később ott is hagynak minket, igen erős a futókedvük még, irigylem őket, de már közel a cél úgyis.

Megleljük utolsó pontunkat a K35-öt is. Innen ismét a tavalyi úton haladunk az immár Ústi nad Labemhez tartozó Strekov várához. Eszembe jut ahogy tavaly Milos szó szerint elsprintelt itt örömében, most pár perccel előttem gyalogolgat valahol.

A P- jelzésen még az én futókám is feléled picit, és szegény srác panaszkodik mögöttem hogy sajnos már nem tud futni. Nem vagyok senkivel összekötve, én haladok tovább. A vár után a vasútállomás következett, majd innen már végig aszfalt. Áthaladok az Elba folyó feletti hídon, és utána alig 1 km múlva beérkezek a célba.

Ez küzdős menet volt, rendesen elfáradtam. A célban természetesen aranybánya ellátás volt, kicsit bekajálva, majd már beérkezett ismerőseimmel jókat dumálva kb 1 óra múlva eldőlök, mint akit technikaival K.O.-ztak. A különbség az hogy most én nyertem, a küldetés ismét teljesítve :) Csak a jobb térd, holnap meg már Iszinik....

 
 
Stovka PovazímTúra éve: 20232023.10.30 20:20:54

Stovka Povazím 132 km - 7000 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 27 óra 22 perc alatt.

Újra itt. Tavaly a legnehezebb volt, idén még hozzácsaptak pár kilométert, és egy adag szintet. Az útvonal nagyrészt ugyanaz volt mint tavaly. Szerencsére szépen sikerült memorizálnom menet közben, így sok visszatérő emlék kavargott a fejemben, ami jó is volt, de nem mindig éreztem így :)

Péntek kora délután indultunk neki Bötkös Tamással és Szabó Jucussal kocsival. Az időjárás még igen zord arcát mutatta, de másnapra elvileg már szép idő mutatkozott. A sártól, és a csúszós kitett részektől viszont már előre izgultam.

Késő délután meg is érkeztünk Melcice-Lieskovébe ahol a helyi iskola tornatermében volt hálózsákos szálláslehetőség. Még csak néhány ember lézengett, így kényelmesen lecuccoltunk, és volt idő bőven pihenni, ami egy ilyen megmérettetés előtt kifejezetten fontos. Este a főszervező Patrik nagy előadást tart, mi-hogy-mint lesz, én csak nagyrészt az arcokat figyelem, köztük sok-sok ismerőssel, akikkel kifejezetten jókat beszélgettünk az előadás után.

Szombat hajnal 4 órakor kelés. Szerencsére pénteken már összepakoltam mindent, így csak igazából átöltöznöm kellett. Hajnal 4:45-kor különbusz érkezik, és viszi át a résztvevőket a rajt helyszínére, Hlboké nad Váhomba. Jó 1 órás utazás volt, visszaforgattam az időt közben, és próbáltam visszaemlékezni mi történt velem itt tavaly, miközben suhant a busz az éjszakába.  

Leszállván még kemény sötétség honol, megkapjuk az instrukciókat, majd 6:00-kör tömegrajt. Kocogva indulok, de tudom hogy ez mindössze 1,5 km-ig tart, utána a faluból kifele kezdődik az első igazi emelkedő. A Z- jelzés szinte egy nyomtávú, de szerencsére egész gyors sporik mozognak előttem, így szépen haladok. Felérvén a gerincre a P- jelzésen már világosodik, és megcsodálhatom a Szulyói-hegység meseszép szikla alakzatait és kilátásait. Persze azért többet nézek a lábam elé, mert a lassan tükörsima cipőmben igen csúszóssá válik az út a lehullott vizes faleveleken.

Hamarosan a Szulyói várhoz érkezek. Itt igen izgalmas az út. Egy létrán kell felmászni, majd egy pici lyukon bebújni, és gyakorlatilag a vár leges-legtetején vár minket az első kód. Sokan összeverődtünk, bizony egy darabon várni kell a lefele érkezőket, de mindenki türelmes. Nagyon veszélyes ez a rész, egy rossz mozdulat és akár katasztrófa is lehet. Szerencsére engem is szépen megvárnak miközben lefele jövök a létrán, aztán a fejlámpa elrakása után folytatódik a kihívás a Goticka brána varázslatos alakzatához. Örsi Bálint ér utol, dumcsizunk kicsit, majd leóvatoskodva egy aszfaltúthoz első igazán futólépteimet is megtehetem, lassan 8 km után, leszámítva az első kilométert. Ismét egyedül haladok, és szomorkodok, hogy most nincs a helyén a tavalyi meglepő frissítőpont a kanyarban, de utána feltűnik messzebb, és nagyon megörülök. Banán, sütemények, kenyerek, kóla, miegymás.

Nagyon jól esik megreggelizni a technikás bemelegítés után. Tovább haladva egyszer csak Olaf szervező jön szembe, és boldogan, szinte nevetve közli hogy hamarosan tajná kontrola (titkos ellenőrzőpont) következik. Nem tudtam miért vigyorog ennyire, aztán egy perc múlva rájöttem. Egy jókora patak állta utamat, amin egy vékony faág volt mindössze. Aki túrabottal volt nagy nehezen átevickélt, de nekem esélytelen volt. Így aztán fogtam a cipőmet, és a zoknimat levettem, mezítláb át, túloldalt leültem, szépen áttörölgettem a lábam, aztán irány tovább. Igazából semmi nedveset nem éreztem utána. Persze a szervezők közben jót mosolyogtak rajtunk ;)

Meg is lett a titkos pont, majd egy keményebb saját jelzéses szakasz után megkezdődik 6 km hosszú gerincvándorlásunk. Igazából út az nincs, a szervezői nyilak vezetnek az amúgy meseszép gerincen. Szép tempóban érem utol sorban az engem megelőzők egy részét. Tamás is itt van előttem, jó tempóban halad, majd a Havrania skala 835 m-es csúcsa után el is tűnik. Itt megcsodálom a panorámát, közben Bálint is utolér, és készít rólam remélhetőleg igen jó képeket, amiket bízom benne megkapok majd tőle. Most egy darabig együtt is haladunk. Elmegyünk a hegy mellett, ahol tavaly a "cepín" volt található. Ez egy arany jégcsákány, amin arany szalagok lógtak. Tavaly már csak kettő maradt mire odaértem, abból egy az enyém lett, a másikon Bálint és Dóri osztoztak. Extra díjazás nincs érte, csak az elismerés hogy megmásztuk a rövid, ámde igen meredek hegyet. Idén is lesz valahol, de titok fedi homályát.

Bálinttal megmásszuk az Ostrenec csúcsát, majd ismét kocogósra fogom. A Bosmany sziklák, oda-visszájánál még találkozunk, aztán jó terep következik, amit nagyon ki kell használni. Kicsit be is gyújtom a rakétákat, és utolérem Veronikát aki az 55-ös távon fut, amit aztán meg is nyert. Egy 2 km-en át eldumcsizunk, majd jön Záskalie település, ahol a helyi krimóban van a frissítés. Korlátlan virslit is lehet vételezni, és valami eszméletlen finom káposztás, fűszeres meg valamilyen krémes kenyér is tanyázik itt. Feltöltekezvén indulok neki a folytatásnak, kemény volt ez az első 20 km, de nincs kegyelem ez után sem, egyből mászás következik a Partizán barlanghoz. Nem lepődök meg, a filctollas igazolás a barlang belsejében volt. Meseszép panoráma mutatkozik eddigi megtett utunkra, és a lenti falura. Rengeteget másztunk rövid idő alatt. A S3-ög jelzésen érkezek föl túránk második legmagasabb hegyére, a Velky Manín 891 m-es csúcsára. Itt a lefele lesz iszonyú nagy kihívás. Toronyiránt, szó szerint. A cipő csúszik, a kezem tiszta sár, de valahogy megúszom a seggre esést. Az alján van egy filctollas kód, és meg is jutalmazom magam egy sport szelettel. Ez után végre hosszabb, jól futható rész következik. Van egy kis mászás a Povazská Bystrica előtti kálváriáig, de ez elhanyagolható. Lefele szabályosan körbemegyek a szerpentinen, majd leérkezek a nagy városba.

Aszfalt következik, végig futom mind a 3 km-t, közben keresztezem a Vág folyót. Hamar vége a jó létnek a saját jelzések kegyelmet nem ismerően mutatnak fölfele, ismét terep, és jókora sár a lábam alatt. Következő állomás a Povazsky hrad, ami egy gyönyörű vár. Az 1 km-es oda-vissza szakaszon jó pár futóval találkozok, közte Tamással is. Őt nem is láttam többet, de a többieket elkaptam elég hamar ez után, pedig 2 percet engedélyeztem is magamnak megcsodálni a várat és környékét. A következő mászás a Klapy 654 m-es csúcsára vitt fel. Emlékeimben hűen élt hogy itt nem is a felfelével van gond, hanem a lefelével. Idézek a tavalyi beszámolómból: "Mindössze 2 km-ről volt szó, de ez olyan 2 km amit nem nagyon fogok elfelejteni. Gyakorlatilag egy hegygerincen mész. Mindenhol melletted 600 m-es mélység. Balról mesés a kilátás a Vág völgyére, de esélyed nincs azt nézni, ugyanis előtted toronyirántos lefele van, csúszós sziklákkal, és vizes falevelekkel. A lépés sosem jön ki, mert nem úgy van kialakítva az út, így seggen csúszva is lehet próbálkozni. Az meg csak hab a tortán, hogy egy Z-tanösvény is halad itt a S-val! A tanösvény nem családoknak (is) van kitalálva? Vagy lehet itt másképp működik? Na mindegy, ezen a 2 km-en mire leértem, leimádkoztam az összes csillagot az égről, de megúsztam."

Na ezt körülbelül most is ugyanígy éreztem, viszont előny hogy tavalyról tudtam mi vár rám, és időközben egy sodronykötél is ki lett helyezve, bár ez néha inkább csak gátolt érdekes módon. Egy kiránduló pár mászott éppen lefele halálfélelemben, nem irigyeltem őket.. Biztos a Z-tanösvény érdekességeit akarták magukba beszívni :)

Leérek Udica faluba, 41 km-hez. Durva, de 47 perccel jobban állok mint tavaly, pedig akkor sem tököltem sokat. Az elmaradhatatlan palacsinták ismét itt leledzenek, majd puszedlit, és egy mentes citromos sört fogyasztok el. Jól esik leülni, a palacsinták szép sorban áldozatul esnek. Kifele menet azért berakok vagy 8 kekszet a táskába, ha éjszaka elunom az életemet netán. Egy kis falu után erősebb emelkedő visz fel a K- jelzésen a Holís 533 m-es csúcsára, ahonnan pazar panoráma mutatkozik a Vág folyó völgyére, és a csodás környéki hegyekre. Megtalálom az igazolófilcet, majd tolom neki szépen lefele a tempót Nimnica faluig. A Biela skala szikláit megmászva hamarosan a Púchov feletti sziklákról nyílik szép panoráma a nagyvárosra. Tavaly itt már sötét volt, most nagyban világos. Megfontolt kocogással érkezek el az 55 km-es ponthoz Strezenice településre, ahol a sörözőben vár ismét mint tavaly Jaro, és Julia.

Jaro idén is nagy öleléssel fogad, és próbálom kivenni szavaiból hogy idén is ő helyezte el a "cepín"-t, és bízik bennem hogy megtalálom.

Engem inkább a finom meleg tésztaleves foglalkoztat most, amit jóízűen hamar be is kanalazok. Ez után rutinból megtalálom a tavalyi sonkás-sajtos salátát, ami kifejezetten jól esik. Mint ha kicseréltek volna, jókedvűen haladok tovább, és még világos van. Egy kis útvonalváltozás van most, a Sedlo Keblie nyeregbe máshogy visz fel az út mint tavaly. Pedig az sokkal jobb volt.. Most pedig egy totál sáros, tüskebokorral benőtt, gyakorlatilag egy kis vályúban emelkedik az út hosszasan. Hú de pipa voltam mire felértem.. A filces pont után viszont kocogósra veszem, titokban abban reménykedtem hogy megúszom sötétben a rettenet sziklákat a lednicai vár előtt. A remény akkor foszlott szét, amikor egy rétre érvén nem találtam semmilyen jelzést, a telefonom meg cserben hagyott. Így aztán maradt a logikázás, de egy jó 10 perc kellett mire megtaláltam a K-jelzés folytatását. Sebaj, lámpa elő, és irány az éjszaka kalandjaiba bele. Horná Breznica település után kiemelten figyelnem kellett, mert aki kihagyja a lednicai sziklák filces pontját, az 3 óra büntetésben részesül. Elérvén a sziklákat tényleg gyök kettővel haladtam, a terep életveszélyessége miatt is, meg mindenhol a pontot vizionáltam. Nagy kő esett le a szívemről amikor megláttam a K16 63,5 km-es pontját. Innen ismét jókedvűen érek el a Lednica település fölé magasodó várhoz. A pontőrök megörülnek nekem, de most nem ülök le mint tavaly, hanem egyből mászok fel a hosszú tűzlétrán, majd utána a kitett lépcsőkön a vár leges-legtetejére, ahol a túra talán legizgalmasabb filces pontja tanyázott. Begyűjtve visszaóvatoskodok, majd most már jöhet a megérdemelt. Virslit kapok, és mindenféle egyéb finomságot mellé. Végre lecserélhetem a vizem, van Mirinda. Ennek nagyon megörülök, és teli is töltöm vele a flaskát, a másikba pedig helyi Kofola kerül.

Elbúcsúzok, és indulásom után a közvetlen közelben tűzijátékot lőnek fel. Mesebeli, varázslatos. Mosolygok, mint ha nekem szólna, pedig dehogy :)

Pont az illetők mellett megyek el akik fellőtték, kellően jól vannak, valamit mondanak, én csak nevetek mint ha tudnám miről van szó.

A Cervenokamenské bradlo előtt tavaly kicsit túlfutottunk Martinnal, most saját kezemben a sorsom, és érdekes módon most is elvétem. Szerencsémre messze balra észreveszek egy fényvisszaverőt, és toronyiránt megközelítem. Most nem szörnyülködök a sziklán, már tudom hogy alatta egy kis kegyhelyen lesz a kód egy fán. Így is van, hatalmas fekete hangyák próbálnak megakadályozni célom elérésében, nem sikerül nekik. Leérvén Cerveny Kamen főutcájára 4 km sík rész következik. Nagyrészt kocogom, csak hébe-hóba gyaloglok bele, azért mégis 70 km eltelt már egy rakat szinttel. Mikusovce településen az U Bucka nevű intézményben várt a következő élő pont.

Slavo, és Jozef fogadott nagy örömmel, én pedig ugyanígy őket. Meleg kaja nem volt most, de ettem mindenféle egyebet, hiány itt sem volt semmiből.

Közben utolértem itt Petrát, aki hamarosan indult is tovább. Most én is minimálisat frissítettem, kicsit féltem a következő résztől, tudtam hogy sokáig nagy rét következik, és mi van ha nincs jelzés. Innentől jó 15 km-en át Petrával haladok, közben jókat dumcsizunk angolul, rég találkoztunk már.

A jelzésekkel semmi gond nem volt, messziről fénylettek. Hamar meg is leljük a Mokrá skala kódját, majd a Sedlo Chotuc-t elérve mondom Petrának hogy útvonalváltozás van tavaly óta. Idén most megmásszuk a Chmelová 925 m-es csúcsát, ami egyben a túra legmagasabb pontja lesz ezáltal.

Elképzelhető hogy Patrik a tavalyi beszámolóm után tette be. Idézek ismét: "El sem hiszem hogy a Vrsáteci várba nem kell felmászni, na meg a Chmelová 925 m-es csúcsára, ahova jelzett út vinne és tök közel lenne, egyben a túra legmagasabb pontja lehetett volna. Na, kezdenek elkényelmesedni a szervezők? :) "

Ilyen felelőtlen kijelentéseket nem teszek többé. A S- jelzés igen goromba emelkedője után a kegyelemdöfést a S3-ög tette be. Pillanatok alatt nagy szél keletkezett óriási köddel és hideggel. Meg is álltunk öltözködni, majd a 925 m-es csúcson egy tajná kontrola következett filctoll személyében. A lefele megint toronyirántos borzadály volt, főleg ebben a cipőben. Na de hoppá. Egy lap mutatja hogy a "cepín" balra található. Aztán jobbra egy szikla szó szerint tetején. Nem kötelező felkeresni, de természetesen mi felmászunk, abszurd, horror, katasztrófa szavak kíséretében. Rengeteg arany szalag lóg a jégcsákányról, vagy sokat helyeztek most ki, vagy csak mi vagyunk ilyen kemények. Lefele ismét megszenvedünk a mászással, de minden jó ha a vége jó, baleset nélkül abszolváljuk. Visszaérünk a régi útvonalba, pikk-pakk felismerem még a sötétben is. Innen 8 km saját jelzéses rész következik.

Út az nincs, de szerencsére viszonylag jól haladható részen haladunk az erdőben. Mindössze a monotonitás az ami bontja az agyat eléggé. Kis idő múlva Petra mondja hogy neki le kell ülnie mert nagyon elfáradt. Én sem vagyok teljesen a toppon, de tovább haladok/kocogok ahogy éppen tudok. Nagyon nehezen érkezik el a 95 km-es ellenőrzőpont. Horné Srnie település vasútállomásán a váróban várnak a pontőrök. Két fajta dologból lehet választani. Paradicsomleves, vagy rakott káposzta? Elképesztően szuper ezen a túrán az ellátás! A rakott káposztát választom, isteni finom. Közben befut Petra, ő levesezik. Ezen kívül banán, kekszek, puszedli, ropi, izó, kóla találhatóak, akinek még ez sem volt elég. Vasárnap hajnal 2 van, fel kell tápászkodnom, tovább kell mennem. Petrának szólok, hátha jön velem, de ő még a pihenést választja. A Maly Jelenec kilátója a következő pont, de az még több mint 6 km. Egy szuper jó kerékpárúton haladok felfelé. Tavalyról erre egyáltalán nem emlékszem, ezáltal kicsit stresszelek hogy jó helyen vagyok-e, mert persze jelzéseket éppen most nem látok. Szerencsére később megláttam egy fényvisszaverőt, de elég rendesen paráztam addig, majdnem visszafordultam az utolsó jelig. Tavaly után ismét megcsodálom a Ranč 13 - Western Hotel-t. Nagyon-nagyon komoly kívülről. De szívesen megnézném egyszer belülről is.

Egy elnyújtott emelkedő pihenőjében ülök le kicsit pihenni, ami nem több 5 percnél. A kilátót elérve, természetesen a legtetején van az igazolófilc, de ezt én nagyon jól tudtam/sejtettem. A tavalyi kavarós réttől tartottam, de most jók a fényvisszaverők. Megkönnyebbülten kocogok Dolná Suca településen át, hogy megkezdhessem a Krasín 516 m-es csúcsára a következő mászásomat a Z-tanösvény jelzésen. Ez megint rendesen kiette az energiámat, a tetején leülök és csokit majszolok. Közben látom messze Petra lámpáját még a falu előtt. 107 km-nél járok.

Tavaly itt világosodott rám, most még nagyban sötétség honol. Hosszú rét következik, a fényvisszaverők szuperül jelzik az útvonalat, eltévedés most lehetetlen. Valamiért a következő etapra nyugisabbnak emlékeztem, így nem estek jól a dombocskák amiket még mászni kellett. A Mestsky vrch-re egy kisebb kitérő vitt hogy igazoljam jelenlétemet ismét, majd utána szépen lehetett csapatni Brúsne településig, már amennyire még tudtam kocogni. A település végén egy kis házikóban volt az ellenőrzőpont. A júniusi Nagyszombati 170 km-es ugrott be, akkor is ugyanitt volt.

A pontőr meleg teát szolgál fel, átjárja testemet a kinti hideg után. Még 15 km vár rám, banánt eszek, kekszeket ropogtatok, és viszek is belőle ismét magammal. Odakint már világosodik, de a következő sáros-csúszós emelkedő még lámpázásra ösztönöz. Egészen 700 m-re vissza kell mászni, a Sokolí kamen csúcsára fel. A végén van egy kisebb oda-vissza rész, meglepetésre egy srác jön szembe, és Martin Hlavác ismerősöm. Lefele a srácot el is hagyom, Martint viszont már nem érem utol, pedig azért panasz nem lehetett ennyi km után a tempómra. Egy totálisan út nélküli részen haladnék ha tudnék, majd a végén még beraktak egy ember nélküli frissítőpontot, ahol szintén banán-keksz-sör-üdítők voltak. Nekem most nem kellett semmi, így irány tovább.

Tavalyról rémlett hogy már csak egy viszonylag nyugis emelkedő várt rám. Most is erre készültem, de arcon csapott a valóság hogy a szinteknek még korán sincs vége. Megint másztam. Hogy hova már magam sem tudtam, csak követtem azokat a fránya nyilakat feljebb és feljebb. Beletörődtem sorsomba, felőlem akár már a Mount Blancra is vihetik akkor is beérek. Ehelyett egy eldugott kilátástalan hegy tetején várt egy tajná kontrola (titkos ellenőrzőpont továbbra is). Ez után visszatért az út a tavalyiba, és tudtam hogy nincs több mászás. Az utolsó 6 km szántóföld szélén vitt, és még mindig tudtam kocorászni. Egy táblánál nagyon kellett figyelni, mert az út bevitt az erdősávba, párhuzamosan a szekérúttal. Itt bent a sűrűben leltem meg legutolsó ellenőrzőpontomat. Másfél kilométer várt rám, borzasztó boldog voltam, a nap is kisütött közben. Beérvén a célba nagy tapsot kaptam, Patrik gratulált a második teljesítésemhez, én meg mondtam neki hogy egy igazi extrém teljesítménytúrát sikerült ismét összehoznia. Persze a célban is volt tészta, gulyásleves, és minden is!

Nagyon-nagyon szuper rendezvény volt ez, rengeteg élmény van most is a fejemben, ezt hívják úgy hogy túraszervezés. A jelölések, az útvonal, az ellátás, a pontőrök kedvessége. 110%!!!!

 
 
Szomor teljesítménytúrák (1956-os emléktúra)Túra éve: 20232023.10.24 11:26:36

Hétvégi teljesítések:

Vasárnap: Kőről-Kőre a Bakonyban 40 (43 km - 1489 m szinttel) 7 óra 35 perc alatt.

Hétfő: Szomor 56 - 1412 m szinttel: 8 óra 56 perc alatt.

 

Szomor 56

 

Az egyetlen opcionális közvetlen járattal jutok le illusztris társasággal Szomorra. 7:40-re érek a sportcsarnokba, ahol Szilvi vár, akivel már egy jó ideje beszéltük hogy túrázunk egyet. Már rendesen be van zsongva, gyorsan technikaizok egyet, majd 7:45-kor már neki is indulunk a Kakukk-hegy meredélyének. Nekem ez már vagy a 9. Szomor 56-om, az útvonal szinte a zsebemben van, de nem szabad ilyet mondani, mert ilyenkor hajlamos az ember majd jól eltévedni.

Az első pont az Anyácsai-tó partján van, sajtos rudat kapunk ellátás gyanánt. Végre a mai nap tökéletes időjárás mutatkozik, és ez egy így is maradt, a pulóver végig a derekamon is maradt. Szilvi nagyon gyorsan gyalogol, alig lehet követni, bele is futunk azért, így érkezünk le Zsámbékra, ahol most új helyre költözött az ellenőrzőpont. Finom langyos teát kapunk ellátásként. Innen indul a 10-es táv. Rengeteg kisgyerek veti magát bele a Gerecse erdejeibe (szántóföldjeibe).

Pont egy szűk ösvényen érjük őket utol, de ügyesen kielőzzük őket, és a túra kedvenc része következik, a csodás fenyveserdőn keresztül az Óriások-lépcsőjéig.

Fiatal pontőrök igazolják ott jártunkat, ellátás is van, a Balaton szeletet választom. Hamarosan elválnak a rövidebb távok, innen meg is csappan a mezőny. Varázslatos kilátásokkal tűzdelt szántóföldre érkezünk, Szilvinek megmutatom az alkalmazásomat, és megnézzük melyik hegy pontosan micsoda, és hány méter magas. Márkot, és Tomit érjük utol, akik most kényelmesen kirándulnak hölgyek társaságában. Pár jó szó, majd kocogásra váltunk, és réteken, szántóföldeken át haladunk egészen egy varázslatos kilátópontig, ahol ki volt írva hogy a pontőrük lejjebb tanyáznak, így Máriahalom szélén vártak minket. Ellátás is akadt, a sós ropi mellett több fajta pálinka kóstolására is volt lehetőség. Én a diósat, és a cseresznyéset választom. Minőségi az alapanyag, jól ki lehetett érezni az ízét.

A nap már a tetőfokára hágott, mi meg hamarosan intenzív mászásba kezdünk, túránk legmeredekebb emelkedőjén az epöli Kőszikla csúcsára fel. Elkap a flow, jó tempóban érek fel a csúcsra. Szilvi is hamar megérkezik, és kocogunk tovább, mert már nagyon éhesek vagyunk egy kiadós gulyásra, ami hamarosan következik.

Lefele sok ismerőst érünk utol, meg is állok dumcsizni kicsit velük. Végül a falu sportpályánál jön a megmentő kaja. Nem szerénykednek, jól megmérik adagunkat, én ráadásul még repetázok is. Teli hassal indulunk tovább, szerencsére kis darabon még aszfalton kell haladnunk síkon. A kiágazó Z3-ög jelzés viszont nem kegyelmez, következő mászásunk célpontja a 347 m-en álló Őr-hegyen álló kereszt, ahol kódot kell jegyzetelnünk az itt levő zsírkrétával. Innen a szint nagy része már megvan a túrának, jókedvűen kocogunk le a hegy alatti kis pihenőig, ahol nápolyi, ropi, és ásványvíz vár minket. Szivinek egy ideje kólán jár az esze, szerencséje van, mert a pontőrök elővarázsolnak egyet, innentől aztán persze megint jó tempós gyaloglás veszi kezdetét. Az öreg gesztenyefák mellett haladván kicsit vontatottabb úton haladunk. Szilvi meglátja Szomort, örül neki, mindjárt bent vagyunk. Lelombozom hogy még egy nagyobb kerülőt kell tenni, és mutatok a hegy tetején álló adótoronyra. Bizony, még felmászunk egy vadászleshez, lejegyzeteljük utolsó kódunkat, majd a csirkefeldolgozó mellett hosszabb aszfalton keresztül érkezünk meg Gyarmatpusztára, ahol az utolsó élő pontunk vár, ahol nem vagyok rest a finom teából kétszer is repetázni.

Felkaptatunk még a Gyermely feletti szőlőhegyre, majd az ominózus adótorony mellett elhaladva pillanatok alatt beérkezünk Gyermely faluba. Itt még kavargunk egy kicsit utcákon át, majd a Szomorra átvezető műútra érkezünk. Egy kisebb mászás után lekocogunk a célt adó településre, és csakhamar ismét az iskolába vagyunk. Naivan hoztam fejlámpát, de még szuper idő van, 16:41-et üt mindössze az óra.

István és Gabi mindössze 4 perccel ért be előttünk. Ha nem repetázok abból a gulyásból... A célban csalamádés-vajas-zsíros kenyereket majszolunk fincsi teával, majd népesebb társasággal karöltve István visz minket vissza kocsival Pestre, köszönet érte Neki!

 
 
Kőről-kőre a BakonybanTúra éve: 20232023.10.24 11:25:44

Hétvégi teljesítések:

Vasárnap: Kőről-Kőre a Bakonyban 40 (43 km - 1489 m szinttel) 7 óra 35 perc alatt.

Hétfő: Szomor 56 - 1412 m szinttel: 8 óra 56 perc alatt.

 

Kőről-Kőre a Bakonyban 40

 

Reggeli találkozó után névrokonommal Danival, és Orsival, borongós időben indultunk neki kocsival Bakonybél fele. Útközben hatalmas zuhé zúdul a sztrádára, bőszen figyelem a telefonomat, nyugi, Bakonybél fele már mire odaérünk nem lesz semmi.. Hamarosan a hátunk mögött kezd kikandikálni a nap, de fura módon mire Bakonybélbe érünk igen morcos felhők keringenek az égen, és az eső is még szemerkél.

Még megnézek két(!) időjárásos oldalt is, semmilyen esőt nem jelzett a környéken sehol.. 8:12-kor elindulunk Orsival, Dani a rövidebb távon vitézkedik.

Nem telik bele 5 perc elkezd szakadni az eső.. Na ez hogy? Csak egy pulóver van rajtam.. Pillanatok alatt szétázunk. Az itiner szerint a P-négyzet a követendő a Fehér-kő árokba. Na ez a rész szó szerint katasztrófa volt. Kidőlt fák tömkelege, csalánmező, szinte követhetetlen út. Jól kezdődik.. Rémálmomban már azon vizionáltam hogy nem hoztam fejlámpát, és a végén még az is kelleni fog. Kúszunk-mászunk az esőben, mérgeskedünk. Az első kód a Szökrényes-kőnél van. Elérünk egy nagy sziklához, gyanút fogok, látok is egy katonaruhás srácot felfelé mászni. A két hölgy akiket megelőztünk, utolérnek, ők olvassák hogy a kód a szikla tetején van. Na ez még nagyon hiányzott. Toronyiránt mászunk fel a szikla tetejére Orsival, a hölgyek nem tartanak velünk, mennek tovább hamarosan a P-négyzeten. Felérvén nagy örömmel nyugtázzuk hogy sikeres a csúcstámadás, megvan a kód. Irány vissza a völgybe. Nagyon lassan óvatoskodunk vissza, de cserébe "zsebünkbe" a kód, még ha senki sem fogja ellenőrizni a célban, akkor is. Imrének programja adódott, így a rajtban megkaptuk a túra oklevelét és a jelvényt, de természetesen becsülettel akartuk megcsinálni ezek után is a túrát.

Továbbra is szakad az eső, mi meg "szerencsétlenkedünk" a P-négyzeten. Megleljük az éles balkanyart, ami végre kivisz egy széles útra, ahol nyugtatás gyanánt mindketten technikai szünettel pihenünk rá a megtett szakaszra.

Az Augusztintanya következik. A P- jelzést elérve kicsit térképészkedek, mert nem tudom melyik ágon kell haladni, de végülis sikeresen megleltük a házikót, ahol KDP pecséttel kellett igazolni itt jártunkat. Innen sokáig a P- jelzés a követendő. Egy darabig a S-val együtt haladunk, majd az elmegy balra a Középső-Hajag csúcsát megmászva. Kidőlt fákon át ügyeskedünk, majd végre lejtő, ahol időnket behozva kocogásba kezdünk. Megelőzzük a katona ruhás srácot, de a többieket nem érjük utol. Fura gondolatok járnak a fejemben, de inkább elhessegetem őket.. Elérünk egy nagy rétre, ahol tocsogunk a nagy fűben, de már teljesen mindegy, a cipőink így is szanaszét áztak belül is. Egyszer csak elérünk egy olyan pocsolyához (tóhoz?) amit szinte lehetetlen megkerülni, nekem valahogy nagy nehezen sikerült, Orsi úgy volt vele nem érdekli, átgázol az oldalán. Fene gondolta volna hogy ilyen kihívás lesz ez a mai nap..

A Tiszta-víz forrás előtt valahogy rákeveredünk a régi P-ra, ami nem volt leszürkítve, aztán a semmiből el is tűnt. Megint navigálnom kell, valahogy visszatalálunk az új P-ra. Innentől végre vége a neccesebb kalandoknak, és széles szekérúton tudunk haladni a Pápavár-alja elágazáshoz, ahol a P-K- elágazásnál kell igazolni szintén KDP bélyegzővel. Ez után kimásszuk a Pénz-lik barlangot, majd a kódot lefotózván visszaérkezünk a P-ra, amin hosszan haladunk csalánok és kidőlt fák között a régi kisvasút nyomvonalán. Csodák-csodájára elállt az eső, és pillanatok alatt eltűntek a felhők, majd a nap is kibontotta sugarait. 3 órát kellett erre várni a rajttól..

Nagyon hosszan kanyargunk, egészen a megszűnt Király-kút elágazásához, ahol ismét kódot fotózunk. Innen már P+ a követendő, végre jól járható széles szekérúton. Mellőzünk egy felhagyott bauxitbányát, majd Bakonybél széléhez érkezünk. Nem megyünk még be a faluba, hanem a K+-en fogunk hosszasan haladni a Gerence-völgyben, egészen az Odvaskő-panzióhoz, ahol megint KDP bélyegzővel igazolunk. Ez után hivatalosan a P-on felmászunk a barlang tetejéhez, majd a barlang jelzésen ereszkedünk vissza az Odvaskői-barlanghoz, ahol ismét megleljük a kódot. Szusszanunk egyet, majd a lépcsősoron leóvatoskodva mászunk tovább a Z+-en a Szarvad-árokban egészen a Z3-ög elágazásig. A Tönkölös-hegy 515 m-es csúcsánál jobbra fordulunk a K3-ön, majd meredekebb lefelével érünk el túránk utolsó kódjához a Vár-hegy romjáig. Meglelvén ugyanitt vissza kell mászni, majd erősebb lefele következik végig, egészen Bakonybél széléig. A K-négyzet jelzés már a főúton halad végig, mi is így teszünk, és a S-ra váltva hamarosan visszaérkezünk túránk céljához, ahol Dani vár minket, és mesél ő is kalandjairól a rövidebb távról. Kalandos utunk során hazafele vesszük az irányt, és beszéljük hogy a hosszú távot lehet csak mi ketten teljesítettük Orsival, esetleg még a katonaruhás srác ha beért akkor ő csatlakozhatott még csekély teljesítői létszámunkhoz.

 
 
Less Nándor emléktúra (Nomád terepfutás/No megállj csak!)Túra éve: 20232023.10.17 20:02:02

Less Nándor Emléktúra 125 km - 5825 m szinttel, sikeresen teljesítve 29 óra 12 perc alatt.

Kalandosan indult a péntek délután, mivel realizáltam hogy valahogy a lakáskulcsomat elhagytam, így a délután 14 órás indulásnak lőttek. Szerencsére sikerült megoldani a pótkulcsot, de így végül 15 órakor tudtunk csak elindulni Krisztával, és akkorra már rendesen beállt az autópálya. Végül még így is pontban 18 órára értünk le Cserépfalura, ahol a tornaterem szerencsére már nyitva volt, így becuccoltunk, majd társasági életet éltünk kicsit a többiekkel.

Szombat hajnalban állítólag a rövid távos fiatalok már 4 órakor zajongtak és pakolásztak.. Én jó mélyen aludtam, és szinte pöccre az ébresztőórára keltem viszonylag pihenten. Naivan azt hittem hogy ugyan innen fog indulni a túra is, de nem, pár száz méterrel odébb, így kicsit kapkodósra sikerült a reggelünk, mivel a kocsiba mindent vissza kellett még vinni. Végül 10 perccel az indulás előtt Sütő Laci elmondja a fontosabb instrukciókat, majd 7:05-kor nyakunkba vesszük a Bükköt.

Kellemes tempóban túrázva haladunk Krisztával, közben Márkkal vitatjuk meg az élet nagy dolgait. Első emelkedőnk és egyben ellenőrzőpontunk a Nyomó-hegy tetején volt, ahol Geri pontőrködött. Hamar leveszem a pulóvert, megint felesleges volt elhozni, elég lett volna depóztatni, mert gyönyörű napsütéses időnk keletkezett közben. Lefele toronyiránt szalagozáson haladunk. Kriszta óvatoskodik, nem kellene egy nagyobb sérülés a Vadlán után. Bükkzsérc előtt meglepően jobbra mutatnak a szalagok, de Márk szerint balra kell menni. Valószínű a rövid távos szalagok tévesztettek meg minket, de azért nem ártott volna ide egy kis tábla hogy ki-merre-hova tart.. Óvatosan lekocogunk a faluba, közben ismerősöket köszöntök akikkel még többször kerülgetjük egymást a túra során.

A S- jelzésen emelkedünk ki a faluból. Az egykor szebb időket megélt Novaji kunyhónál P+-re térünk, majd a Vasbánya-nyeregnél balra Z-. Végre ismerős rész a Tortúráról. Krisztának mondom hogy a Tortúrán a Kövesdi kilátóhelynél vagy sötét volt eddig, vagy óriási köd. Most pazar időben haladunk, de sajnos a párás idő miatt a kilátás így is korlátozott. Elérünk egy Dolomitbánya tetejéhez, ahol csokit, és pecsétet kapunk. Kicsit odébb somfordálva pazar panoráma kínálkozik, élek is vele, megcsodálom hogy mi vár még ránk a túra folyamán, közben nagyokat nyelve, és kicsit izgulva.

A K-tanösvény jelzés adja magát egy jó kis kocogásra, kellemes úton érünk le a Felsőtárkányi-tóhoz. Gyönyörű hely ez, a Bükki Kilátások 65-ös futóversenye sejlik fel emlékeimben, ami innen indult. Folyadékot töltünk, majd innen jó sokáig a P- jelzés a követendő. Hosszú aszfaltos részen kocogunk lightosan, sorban érjük utol a gyorsabb lábú gyalogosokat. A Pes-kő-völgy erdeje csodaszép, és kellemes emelkedővel fajuk a szinteket egészen a Pes-kő-forrásig. Megállok, vizet vételezek, mert innentől nagyon meredek emelkedő következik az Őr-kő rétig. Tempósabban haladok felfele most egyedül, Krisztát a réten leülve egy padra várom meg.

A K3-ön már közel van az Őr-kő 880 m-es csúcsa, ahol mesebeli panoráma fogad minket, na meg pontőr, és ellátás. Innivaló nincs, de nekem nem kell, a forrás vize még éltet. Finom nassolnivalók viszont akadnak, vagyunk rá elég sokan most itt hirtelen. Visszamegyünk a rétig, majd a P- jelzésen haladunk, kellemes lejtőn a Katonasírokig. Innen jobbra S-, szalagozással megerősítve érünk le a Szalajka-völgybe, a Fátyol-vízeséshez, ahol túránk első komolyabb frissítőpontja van (28,8 km - 1290 m szint). Lekváros kenyereket majszolok, banán, alma, édességek, és kóla! Nagyon jó hogy sok helyen volt kóla, egy ilyen hosszú távon ez kell a pontokon!

Na és most jön a nemulass! Idézem az itinert: JÁTÉK: aki Fátyol-vízeséstől 45 perc alatt felér a Szilvási-kőre dupla csokit kap!

Úgy voltam vele megpróbálom. Az ország egyik legmeredekebb emelkedője következik az Istállós-kőre fel. 2,63 km-re 554 m szint + a Szilvás kőig még 0,44 km - 22 m szinttel. Az a baj hogy elég rég jártam erre. Nagyjából ismerem az emelkedőt, de teljesen nem vagyok már képben vele.

Megpróbálom ezt a kihívást teljesíteni. Belakva a ponton egyből erősebb tempóra kapcsolok. Az Istállós-kői barlangig nyakig van turistával, de előzékenyek. Hallom párszor a hátam mögül hogy "nekünk is így kellene menni máskor felfele" :) De hiszen csak kirándulnak, akkor én is csak nevetnék ezen a sok őrülten :)

A barlang után Z3 jelzésre váltok, és elkezdem a brutális emelkedőt. Itt szükség lesz a légzéskontrollos taktikámra. Kanyar, kanyar és kanyar. Az egyiknél muszáj megállnom egy nagy korty kólára, de itt most semmire sincs idő, így sebtiben haladok is tovább. Folyamatosan nézem az órámat, és nem.. Nem akar kibukkanni az Istállós kő teteje, így szép lassan kezdek lemondani erről, és magamban morfondírozok hogy ki a fene tudja ezt megcsinálni ennyi idő alatt...

Azért becsületből nem hagyom alább, és csodák-csodájára felérek a csúcsra. Egy nagy levegőt veszek, ránézek az órára, és mint az őrült futok immár lefele a S3, Z3-ön. Balra S3, itt is futok, és amikor jobbra invitálnak a jelek, ki van írva hogy a pont csak 100 m. Bakker meg lesz ez. Hamar fel is érek a pontra, 40 perc. Juhúú.

A pontőr közli hogy csak Őrsi Bálintnak sikerült eddig felérni 43 perc alatt, ezen nem lepődök meg, mert Bálint elképesztően erős fölfele. Végül csak mi kettőnknek sikerült ez a "játék".

Hamar lerogyok a csúcskőre, megkapom a dupla csokimat (majd a célban még egy extra Pécsi meggyes sört is kaptam ezért). Kedélyesen beszélgetek a pontőrrel amíg szervezetem kicsit megnyugszik. Várom Krisztát, de nem jön. Szarvák Szabi is felér, ő mondta hogy előtte volt. Húha. Félő hogy nem vette észre a jobb kanyart pont a csúcs előtt, és tovafutott lefele. Na akkor ismét feladat van, jó 20 perc ücsörgélés után fogom a sátorfámat és futásra váltok lefele a S3-ön. A Holló-kői műútnál érem csak utol, Salap Julival együtt. Sajnos mindketten kihagyták pont azt a mindössze 100 m-t :( Julika visszamegy, Krisztával haladunk tovább, neki az órája tudja igazolni hogy tényleg ott járt szinte a ponton. Félő hogy a szervező e miatt kizárhatja őt, de reménykedünk hogy nem lesz gond. Sajnos ez innentől eléggé kedvetlenségbe ment át, és a tempónk is lelassult. Böngészem az itinert, hívja fel a főszervezőt, de nem leltem egy telefonszámot sem, ami elég fura volt egy ilyen hosszú távon.

Jurijjal haladunk hármasban, ő a nap folyamán végig a környékünkön mozgott amúgy hasonló tempóval. A Bálvány 957 m-es csúcsát ostromoljuk. A réten S- jobbra, szalag egy darab sincs egyenesen, de mivel a kilátó arra van, dacosan tovább mentem, és később megleltem a szalagot. Érdekes elveket vallhatott a szalagozó, nem értem.. Felérünk a kilátóhoz, szerencsére a pontőr felhívja a főszervezőt. Kriszta beszél vele, a célban meg kell mutatni a tracket. Nem lesz itt gond, próbálom vigasztalni. Kis frissítés után hosszasan Z- jelzésen haladunk egészen Nagyvisnyó településig. Pár száz méter után Kriszta mondja hogy fent hagyta a botját.

Mondom visszamegyek érte, addig haladjon csak, majd jövök utána. Sajnos nem lett meg a 6000 m szintem a túrán, mert csak kb 50 m-t kellett visszamásznom szintben :) István és Csaba csodálkozik hogy szemből jövök, elmondom a sztorit, majd kis beszélgetés után rongyolok Kriszta után az igen kellemes és jól futható Z-ön. Nagyon hosszú az út érzésre is Nagyvisnyóig, de ez most végre igazi pihentető szakasz. Bele-bele kocogunk azért. Utolérjük Jurijt, a falu előtt, majd a faluban meglátva egy egységet beinvitál minket, nem kell most győzködni. Hú de jól esik leülni végre. Elfogyasztjuk a söröcskét, közben hamar megjönnek a többiek akik mögöttünk voltak.

Hosszú aszfaltos részen érünk ki a faluból, majd a Boróka Tábornál következik a kánaán frissítőpont (47,4 km - 2168 m szinttel). Meleg levest kapunk, teli van krafttal, nem csak ám a leve.. A többiek jót derülnek, a hátsó asztalon a kirándulók hagytak "némi" húst és sült krumplit salátával. Nem is én lennék ha nem potyáznék rá :) Persze hogy jól esik. Kicsit mérges voltam rájuk hogy ilyen jó étvágyuk volt, maradhatott volna több is :) Na de a túra ellátás sem volt kismiska, a leves mellett szilvás sütemény, banán, alma is volt, na meg az elmaradhatatlan kóla!

Nehezen is megy a tovább indulás. Jurij még kicsit marad, Krisztával bevetjük magunkat ismét az erdőbe, és elkezdődik a Dédesi vár ostromlása. Végül a K-rom jelzés adja meg az igazi szintkülönbséget. Ez egy oda-vissza rész, jópár ismerőssel találkozunk. Felérvén ismét a panoráma remek, majd visszafele haladva sorban jönnek a többiek. Jurij, Szabi, L. Attila, Adri, Évi, Sz.Attila, Nóra, Márk, Julika, Józsi, és túratársa. Jó sokan vagyunk egymás közelében még ennyi kilométer után is.

Szép lassan közeledik az este. A Mártus-kőnél önigazolás történik szúróbélyegzővel, majd a K+ hosszantas emelkedőjén haladunk fölfele a Baróc-patak völgyében. Egy darabig viszonylag nyugis volt a menet, de jobbra fordulván brutál meredek emelkedő jött, ráadásul teli kidőlt fával. Már sötét van, de én még látok lámpa nélkül. Akkor sem kapcsolom be, amikor a K-ra érkezünk, amin balra fordulván kaptatunk föl egészen Bánkútig. Én csak Bánkúton kapcsoltam fel a lámpát végül. Itt ismét szuper frissítőpont lakozik, lekváros kenyerek, banán, alma, kóla, izó, 0,3-as Fanta. Megint nagyon jól esik leülni, és kicsit húzni az időt. Immár tényleg a sötét éjszakában csapatjuk tovább a P-on, majd a S-n. Hardcore rész következik a Vadász-völgyben. Kidőlt fák, sziklák, alig követhető út. Szerencsére a jelek rendben vannak, de Krisztának a lefelék nagyon nem esnek jól, így inkább óvatosban nyomjuk. Végül leóvatoskodunk Ómassára, ahol a Kövi Rózsa Presszóban vár minket a következő frissítés. kapunk egy 0,3-as kis üveges kólát, és túrós batyut (nyámm). Kriszta hamarabb tovább indul, én még kicsit húzom az időt, milyen meglepő, megint tök jól esik kicsit ücsörögni. Meglepően hamar utolérem Krisztát, nem értem miért állt meg, de mondja hogy az előtte menő csapat jobbra ment a K-en, pedig a S+ lenne a követendő út, és még fényvisszaverő szalagok is voltak. Valószínű tudtak egy rövidebb utat, nem is restellem véleményemet az éjszakába belemondani.. Ha nem így volt, akkor sorry. Mi természetesen útvonalkövetők vagyunk, és a Meteor-forrás után erős emelkedőn folytatjuk utunkat a Po jelzésen.

Mondom Krisztának hogy talán egy "o" jelzést ismerek ami ennél erősebb, az a Hétvályus forráson keresztül visz fölfele a Vörös-kőhöz a Pilisben. Különböző jelzéseken érkezünk fel a Kapu-bérchez ahol fagyoskodnak a pontőrök, de a jutalmuk mesés kilátás legalább. Szalagozás, S-, majd visszaérünk a Mártus-kőhöz, ahol a seprű már leszedte a kódot, szerencsére nem előttünk. K- jön egészen Mályinkáig. Az út jól követhető, és megérkezünk az Ökocentrumba, ahol meleg tésztaleves a jutalmunk, puszedlivel, milka csokival. Elsőrendű az ellátás ezen a túrán hiába. Páran indulnak tovább, de meglepetésre hamar megérkeznek a többiek utánunk, akik a dédesi vár környékén voltak körülöttünk. Belakmározván jön a nekem ismerős K+ a Csondró-völgyén keresztül fölfele. Kicsit gombóc van a gyomromban, mert tudom hogy nappal is nehezen követhető az út nem hogy éjjel. Eleinte még rendben van, de utána szó szerint a patakmederben kell menni, millió fakidőlés, és sziklák között. Alig várom hogy a Mária-forráshoz érjünk, kicsit leszedált ez a rész, de tudtam hogy így lesz. Egy rosszul felfestett jelt követően rossz irányba megyünk, de Krisztának gyanús lesz, és szerencsére hamar korrigálunk viszonylag. Az Arany-lépcső borzasztó meredek lefeléje jön a S+-en. Megint nagyon óvatosan haladunk, soha nem akar eljönni a garadnai műút. Végül ezt elérve jobbra fordulunk, ahol egy nagy kutya hozza ránk a frászt, de meg volt végül kötve. L. Attila ér minket utol, kicsit dumcsizunk, majd a Sebesvíz Panzióhoz brutális emelkedő következik a S-n, ahol tényleg gyök kettővel haladunk. A panzió előtt utolérnek a többiek, és közösen kezdünk lakmározni a frissítőpont kínálatából (81,3 km - 4273 m szint). Csak hogy még nehezebb legyen a túra, az eső is rákezdett.. Az itiner nem valami jó anyagból készült, genothermem meg nem volt, így úgy voltam vele, maradjunk a többiekkel, amúgy is több szem többet lát. Innentől Adri, Évi, Julika, és Sz.Attila társaságában haladtunk sokáig. Én örültem, tudtam hogy mindegyikőjük nagy százas ölő, látszott most is rajtuk, hogy egy hurrikán sem állítaná meg őket.

Nálam az volt a gond, hogy mindössze egy pulóver volt rajtam, így nagyon fáztam, de mivel haladtunk, így azért kevésbé éreztem. A Tortúráról ismerős S+ következett a Sugaró réten keresztül. A cipők persze már rég beázva, a szél fúj, az eső esik. Na most kell ott lennem fejben nagyon. A Rejteki kutatóház a következő frissítőpont. Ismét meleg levest kapunk, minden kortya vérré válik. Közben megjönnek Márkék is, jó sokan vagyunk most, de végül Attiláékkal haladunk tovább ismét. A Csúnya-völgy következik a K-tanösvény jelzésen. Én is eléggé csúnyákat gondoltam amikor a nyolcszázhuszonötödik fakidőlésen kellett átverekedni magamat. Nem ez lesz életem legszebb része.. Kiérünk egy széles kövesútra végre. Mindenki befele fordul, Attilával dumcsizunk azért kicsit. A Balla-barlangot elérve nápolyi és ropi fogad minket a pecsételés mellett, majd ez után beérve Répáshutára eltehettük végre lámpáinkat. Ahogy kivilágosodott az eső is elállt végre. A Tar-kő mászásától kifejezetten izgultam, de a Z4 végül nem olyan meredek mint aminek hittem. Erősebben haladok fölfele immár egyedül, Adriék kicsit elléptek, de egyszerűen a lábaim már nem képesebbek a gyorsabb menetre, így tisztes távolságból megyek utánuk ugyanolyan tempóval. Hosszú gyaloglás után érkezek meg a Három-kő 904 m-es csúcsára. Elképesztően pazar panoráma fogad, lőttem is két fotót az albumba. A többiek is fotózkodnak, a túra legszebb kilátópontja mellett nem lehet csak úgy elsétálni.. Én picit hamarabb tovaindulok, és hamarosan már a Tar-kő 950 m-es csúcsán állok. Szegény pontőr mondta hogy még a sátra is beázott az esőtől. Nem akartam elkeseríteni de ahogy jobbra elnéztem látszódott hogy hamarosan jön a következő adag.. Szó szerint a felhők olyan gyorsan érkeztek, mint amikor egy opera első felvonásánál legördülnek a függönyök.. Megjönnek a többiek is, de én rongyolok tovább, minél lejjebb akarok menni a zuhé elől. Futni nem tudok, marad a gyaloglás a K-en, majd a Z-ön. A Lambot 614 m-es csúcsán végül elkap a zuhé második felvonása, ráadásul tüskés, rossz, benőtt úton haladok, így egy pillanat alatt szétázok. Végre kiérek egy széles útra, innen viszont beindul a futómű, és egy csomót tudok futkorászni. Végeláthatatlan út következik a P+-ig, többször ránézek a térképre nem hagytam-e el az elágazást, de nem.. Végre elérem, és hamar megérkezek az Oldalvölgyi halastó házikójához (116,4 km - 5484 m szinttel). Bent ropognak a fahasábok a kandallóban, kellemes meleg áramlik testembe, közben somlói galuska az ellátás, puszedlivel. Ki a fene akar innen már tovább menni? Gondolom senki, de aki ide eljutott már dacból is megcsinálja a túrát! A házban utolérem Szabit és Zolit, de ők hamarabb tovaindulnak. Én is szomorúan szedem a sátorfámat, közben meglepetésre befut L.Attila is. Aszfaltos rész következik, megbontom az isteni Hellt, bár nem vagyok nagyon álmos. Az aszfaltos rész után megelőzöm Szabit és Zolit, fitten, jókedvűen mozognak. A Völgyfőház után lemegyek a forráshoz (csak tudnám minek), aztán jön a P-romon túránk utolsó keménykedése az 545 m-es Ódorvárra fel. Viszonylag kényelmes tempóban haladok, de a vár előtt az a borzalmas benőtt rész már egyáltalán nem hiányzott.

Elérem a túra utolsó pontját, ahol ropit, nápolyit, na meg sajtot majszolhatok. Itt nagyon megkönnyebbültem, mivel már csak 6 km várt rám, gyakorlatilag nulla szinttel. Ennek örömére beindítom a futóműt, és csak hébe-hóba gyalogoltam bele a jól jelzett szalagozáson. De azért hogy ne legyen minden perfekt a bal cipőm belsejében elszakadt egy gumi, így minden lépésnél irritálta a cipő oldala a talpamat. Ezzel még kezdeni kell valamit a következő hétvége előtt..

Végre elérhető közelségben Cserépfalu. A kerékpárúton még elfutok Péter és Marci mellett egy nagy gratuláció kíséretében, és vasárnap 12:17-kor megérkezek a célba. Huhh, ez igen kemény menet volt. A gyorsabbak már rég bent, jönnek az élménybeszámolók, majd egy darabig rabul ejt a közösségi ház varázsa, aztán végül Szabival és Zolival hazafele vesszük az irányt, sok-sok emlékkel gondolatainkban.

Ha olvassák a szervezők (de ha nem akkor is), szeretném megköszönni ezt a varázslatos túrát. Az útvonal is pompás volt, és az ellátások is. Most föladtátok a leckét melyik lesz nekem az év túrája, pedig azt hittem a Communitas Fidelissimával nem lehet már versenybe szállni. Pedig de...

 
 
Pálos 70 túra és zarándoklatTúra éve: 20232023.10.12 10:52:27

Pálos 70 (76 km - 1940 m szinttel) sikeresen teljesítve 11 óra 37 perc alatt. 

https://www.traxpace.net/palos23#trackId=palos23_70



Hozzám ez a legközelebbi rajtoltatású teljesítménytúra, mégsem volt kedvem kora hajnalban felkelni, és már 5 órakor elindulni, így maradt idő még egy pici lustizásra. Végül úgy döntöttem hogy 6 órára megyek a rajtba.

Odaérvén Nagy Orsival futok össze a rajtban. Könnyedén, gyorsan megy a nevezés, mindenki a reggel 5-ös rajtidőt preferálta. Végül 6:05-kor elindulunk.

Lámpáink a hátizsákjainkban maradnak, pont el tudunk evickélni e nélkül már valahogy a Gellért-hegy oldalában. Majd estefele szükség lesz úgyis a lámpára gondoltuk. Kellemes bemelegítő etap a túra eleje, az első meredekebb emelkedő a Diós-árok aszfaltútja. Egy kis közben jobbra fordulunk és hamarosan a Kútvölgyi kápolnánál vagyunk, ahol a templomban olvassák le az időnket, illetve én a túrafüzetbe is pecsételtetek végig. Reggeli híján menet közben gyorsan elnyamnyognék egy sport szeletet, de az emelkedős etap miatt ez igen lassan sikerül. Felérünk a Normafához, majd a szokásos szép kilátást megcsodálva a Szent Anna kápolna következik ahol finom teát, és pogácsát kapunk. Innen haladósabb rész jön, meg is kocogjuk szinte végig a Budaszentlőrinci Pálos Kolostorromokig (13,8 km - 2:02).

Ismét nyugis, kellemes etap következik a Hárshegyi körúton, Orsinak mondom hogy hamarosan lesz a Monoton Maraton, megint itt fogok őrültködni ki tudja hány körön keresztül. Kellemes kocogással érünk ki a kedvenc virágárusomhoz, ahol már a Halloween-re készülnek, csodásan berendezkedve. A hosszú Zsíroshegyi úton ér utol minket Ludányi Robi, aki lelassít mellénk, és kicsit eldumcsizunk. Orsi nem szeretne kocogni, én meg nem akarom Robit lelassítani, így lightos kocogással megyünk a sík aszfalton is. Máriaremete Bazilika következik (20 km - 2:45). Itt rácuppanunk a zsíroskenyerekre, de a tea megint olyan forró mint tavaly, így most az kimarad, van még a flaskában mindenkinek. Kis pihi után Robi elkocog, azt hittük már nem látjuk többet, pedig igen. Előzzük koránkelő ismerőseimet, majd az Alsó-Jegenye-völgybe érünk, ahol megrökönyödésemre 2 híd is eltűnt, így kicsit bonyisabb volt az átkelés mint általában. Fura, mert rengetegen szoktak itt kirándulni, gyerekesek, idősebbek, nem is értem mi történhetett a hidakkal. Szalagozott úton érünk Solymár szélére, ahol a várnál történik az igazolás. Csokit kapunk, és egy fél literes vizet, amit egy pillanat alatt eltüntettem. A hőmérő higanyszála igen felkúszott, szinte nyárias idő volt a túrán, így a folyadékpótlásra kifejezetten oda kellett figyelni. Magasházi Ildit és Csabát érjük utol, picit eldumcsizunk, majd tempósabban tovahaladunk immár a K-mária úton a pusztaságban. A 10-es út kereszteződését is sikerrel abszolváljuk, majd a Házi-réti horgásztó előtt meglepődök, mert a szalagozás, és a jelzések is jobbra mutatnak. Eddig mindig balra kellett menni, valószínűleg magánterület lett belőle, de ahogy nézem pl a mapy térkép már frissen mutatja az új jelzéseket. Most hogy nézem, sejtésem beigazolódott hogy elég hosszú kerülő lett ez így, ráadásul egy alattomos emelkedő is lakozott benne ami a régiben nem volt. Bízom benne hogy a túra adataiban ez is frissítve lett.

Visszaérünk a régi útvonalba, majd jön az egyik kedvenc részem, a kis erdei ösvényen, fenyvesek között lavírozunk a Jenői-torony mellett. Az utána következő emelkedő viszont már messze nem a kedvenc kategória. Megelőzünk két futót, akik szó szerint meglepődnek hogy lehet így haladni fölfele :)

Felérvén a széles dózerútba intenzív kocogásba kezdünk, majd Csobánka szélén meglepetésre utol érjük Robit.

Soha nem akar eljönni az Élet Háza nevű ellenőrzőpont úgy érzem. Minden jó ha vége jó, ide is elérünk egyszer, és jutalmunk szuper frissítőpont (35,5 km - 4:53)

Azonnal helyet foglalok, és elkezdek majszolni. Minden szuper, a kenyerek, a tea, csak én vagyok kicsit "túl sózva", így vizet kérek hogy lemossam arcomról a felhalmozott ásványi anyagokat :) Jól esik pihizni, kevésbé jól elindulni. Robi még itt marad, vele már nem találkozok a túra folyamán, csak a célban. Előtte a pontőr bácsi megmutatja az angyal és az ördög farkas változatát, és jól memorizáljuk a fent írtakat! Így is teszünk. Bötkös Tamás ér minket utol, beszélgetünk kicsit a 2 hét múlva induló brutál Povazym túráról, majd a csobánkai műútnál tovább tempózik. Meglepően combos emelkedő következik, Orsinak mesélem hogy gyakorlatilag a régi BEAC Maxi túrával szemben megyünk egészen Lajosforrásig. Mivel már jó rég jártam erre, nem is rémlett az útvonal, és bizony igen combos emelkedő volt a Z+ fölfele, majd a P+ úgyszintén. Meglepetés frissítőpont következett a forrásnál, kifejezetten jól esett a víz utántöltés, és most almát is eszek. A K+ meredek lefeléjét is sikerrel vesszük, majd meglepetésre Orsi megunja a kocogást, pedig eddig nem volt semmi gond. Ráadásul a Csobánkán evett kenyerek is meghozzák a hatását, de pont volt egy kerti budi ahova el tudott vonulni. Én mondtam hogy haladok tovább, az óránként járó komphoz bizony lassan elkezdődött a matek.

Pilisszentlászlón a temetőben volt az ellenőrzőpont :) A szervezők mondták menjek be a templomba is, természetesen megtettem, utána meg nem bírtam leállni perceken keresztül az itt tanyázó cica simogatásáról :) Én hülye az utántöltött vízbe elfelejtettem magnéziumos plusz tablettát tenni, pedig az orrom előtt volt.

Na, irány tovább. Végig a P- jelzés a követendő az Apátkúti-völgyön keresztül. A térképen láttam hogy a Visegrádi pont nem a kompnál lesz, hanem ki kell térni hozzá, így jött a matekozás. Hajjaj, a 14:45-ös komphoz tolni kell rendesen.. Akár hogy számoltam, a levesezés ki fog maradni, és rohanás lesz belőle.

Toltam is neki rendesen a völgyben, az elképesztően sok kiránduló között. Iszonyú népszerű ez a hely, komolyan a Budaiban nem látok a központi helyeken ennyi túrázót. Persze ez nem baj, kirándulni mindig jó! Visegrád előtt a Z-re ráfordulva, 40 km-en induló ismerőseimet üdvözlöm lélekszakadva. Beérve a házak közé borzasztó meleg van már, de a tempóm igen jól sikerült, és örömmel konstatálom hogy a frissítésre is lesz elég idő a komp indulásáig.

A Palotaház étteremhez érkezek, a pincér kedvesen mondja mi a menü, én kemény vagyok, gulyáslevest és vargabélest is eszek. A leves nem kellett volna...

Botos Istvánnal esszük meg a menüt, majd kényelmesen elgyaloglunk a kompig, ahol meglepetésre szintén csomó féle sütemény fogadott minket. Bár teli volt a poci, de ennek nem lehetett ellenállni. Leülünk egy padra, én eléggé görcsölök, kicsit meghúztam Pilisszentlászlótól a tempót.. (56,1 km - 8:10).

A kompig még mindig van idő, eldumcsizunk, majd megjön a járgány, és átvisz minket Nagymarosra. Nem tudom ki kicsoda, vannak itt kirándulók, 40 km-esek, és néhány 70-es arc. Bernadettel csodálkozunk egymásra, ő is szépen elérte a kompot, és a 70-en van.

A túl oldalt Istvánnal, és Bernadettel azonnal letartóztatunk egy közkutat, ez most nagyon jól esik! Innen egyedül folytatom utamat a K+-en. Most már végleg összezavarodtam, mert közben a 18 km-esek is becsatlakoztak. Bár jártam ezen a K+-en régen, de nem tudtam ennyire meredek lesz a tűző napon..

Probléma is adódik, a leves eléggé megülte a gyomromat, és vissza akar kívánkozni a külvilágba.. Szerencsére az emelkedőt tempósan meggyaloglom, és mire felérek a Köves-mezőre csak egy futó kocorászik előttem. Ez által senki nem látta amikor oldalra fordultam és kis híján "leveses" lett a mező.

A gyomrom meg is adta magát hamar, kaját már nem kívántam, pedig még volt majdnem 20 km. A tempóból is kicsit visszavettem, de a lightosabb kocogás még belefért, csak néha a vádlim jelezte hogy stop. A futó srác lefele lassabban haladt, így kielőztem, majd végig már mögöttem is maradt, de nem sokkal.

A Toronyalja Pálos kolostorromnál ismét pont, Pálos csokit kapok, úgy vagyok vele na nehogy már a túra nevét viselő csokit ne egyem meg, max kijön :)

Szerencsére bent maradt, kellő mennyiségű folyadékpótlás mellett. Na itt elkövettem egy kis bakit. A pont után valahol a rét szélén egyből jobbra kellett menni, én nem is figyeltem, így megindultam fölfele a Békás-réten bele a K-be. Visszanézvén látom a rövid távosok jó fele mentek, de a futó srácot is magammal rántottam akit nem rég megelőztem. Kiérek a K-re, azon jobbra megyek, majd úgy döntök a régi K-en az "Őserdőn" keresztül fogok visszaérni az eredeti útba. Mivel amúgy sem az útvonalon voltam, és még így is hosszabb lesz utam mint amit benéztem, így a lelkiismeretem természetesen tiszta volt.

Örömmel veszem észre a régi K- jeleket, és még anno a BEAC Maxin elmondhatom hogy az én lábnyomom is jó párszor megtalálható még ezen az úton.

Visszaérek immár az új K-be, előzgetem a 18 km-eseket, egy család kisfia és kislánya egy darabig kocog utánam, mondtam nekik jöjjenek végig velem Márianosztráig :) "Ügyes a bácsi" mondattal aztán végleg lemaradnak, én pedig ismét magányosan tengetem utamat a kóspallagi elágazásig, majd meglelve a P- jelzést azon balra tovább. Jó pár mászás akad itt még kérem szépen, de már közel a cél, és a kedvem is minden megtett kilométernél jobb lesz.

Azért a nosztrai kálváriához kivisz az út, nagyon helyes, anno a Nosztra 30 túrán jártam itt. A végén még veszek egy erősebb lendületet, és 17:42-kor célba érkezek. Fejlámpa? Maradt a hátizsákban, reggel azért erre nem fogadtam volna nagyon.

A célban a tea mennyei, otthonra is töltök belőle. Szép lassan becsorognak a többiek, átmegyünk palóc levest enni. Nekem a gyomrom még mindig nem ok, így nagyon óvatosan bánok vele, de szerencsére helyén kezeli a dolgokat.

Istvánnak köszönhetően még Budapestre is eljutunk időben, mert ő már előzőleg lerakta itt a verdáját.

Ismét szuper volt a sokadik Pálos 70-em, ez az új útvonal nekem azért combosabb volt mint a régi, de ami nem öl meg, az csak mindig megerősít :)

 
 
ŐrvidékTúra éve: 20232023.09.25 21:06:51

Őrvidék 100 km - 3152 m szinttel, sikeresen teljesítve 18 óra 52 perc alatt.

Péntek délután indultunk neki Krisztával Lukácsházára, minél több idő jusson pihenni a megmérettetés előtt. Tudtam hogy a rajtnál ahol a nevezés szokott történni van egy zárt jó kis hely, abban bíztunk nyitva lesz a túra előtti este is. Odaérvén nagy banzáj folyik, éppen egy csapatépítő zajlik.. Nem tűnt jó előjelnek, de gondoltam megkérdezem őket meddig maradnak. Elvileg este 10-ig, gyakorlatilag ki tudja. Jó 3 órát addig kint ülünk, dumcsizunk, közben megjön Orsi és Csaba is. Szerencsénkre tényleg pontban 22 órakor eltávoztak, így be tudtunk cuccolni a szuper jó kis helyre. Bálint és Gábor van még itt, az előbbi szépen megszabadít minket 4 lódarázstól akik velünk akartak osztozkodni a szálláson.

Hajnalban felkelek, kétszer leszakad az ég, de aztán végül reggel csak a felhők maradtak. Érkeznek rég nem látott ismerőseim, majd benevezünk, és végül Krisztával 7:15-kor nekiindulunk. Nagyon nem mondtak jó időt, így a pulóver, és a széldzseki is rajtam marad, jó ötletnek bizonyult. Márkkal beszélgetünk egy kicsit még útközben egészen Cák településig. Közben sajnos már rendesen esik az eső, küzdelmes menet lesz ez így.. Cáknál kódot fotózok, majd irány Velem. Az első komolyabb emelkedő a Kalapos-kői barlanghoz visz fel, majd a K-en irány maga a Kalapos-kő. Megcsodálom a sziluettet, és hamarosan már a határvonalban kocogunk a Z- jelzésen igen szép erdőben. Krisztát felkészítem hogy hamarosan a túra legcombosabb emelkedője visz fel az Írott-kő 884 m-es csúcsára. Tartalékolunk, és könnyedebb tempóval érünk fel a csúcsra. Meglepően nem volt túl hideg, de most kivételesen nem megyek fel a toronyba, mert amúgy sincs kilátás. Helyette egy OKT pecséttel igazolunk, és egy nyugodtabb rész következik végig a P-on ismét Velem településre. A széles útról könnyedén meglelem rutin lévén a trükkös jobb kanyart, majd elég köves meredek lefele jön. Amikor végre kiszélesedik az út elkocogunk végig a településig. A falu szélén az első frissítőpont vár, szörpöt tölthetünk, és különféle magokat kapunk, amiket a következő emelkedő közben fogyasztgatok bőszen. Szerencsére elmúlt az eső, így az itineremet is újra elő tudom venni, mert nem teljesen emlékeztem az Enikő-forrásig tartó szakaszra régebbről. Egy darabig esőmentesen haladunk, bíztunk benne ez így is lesz, de sajnos nem így történt. Az Óház-tetőnél még pazar panoráma fogadott minket, majd lekocogván a Szulejmán-kilátóhoz megint rákezdett a zuhé. Az itiner elég silány anyagból készült, így pár csepp eső is megviseli, de igyekeztem előre olvasni és memorizálni az utat.

Az útmutatás alapján megleljük a Bechtold István látogatóközpontot, ahol finom leves vár minket. Nagyon jól esett itt megpihenni, kb 35 km-nél járunk. Utánunk hamar megérkezik András és Nóra, majd indulásunkkor Márk, és Orsiék is.

Krisztával haladunk továbbra is jó tempóban. Kikeveredünk Kőszegről, majd számomra ismerős utak következnek a régebbi Őrvidék túrákról. A határsáv után már Ausztriában vagyunk. Krisztának megmutatom hogy milyen takaros házak vannak itt, és hogy a kerítés fogalma itt viszonylag ismeretlen. A kapuk tárva nyitva, a cipők kint, szerencsére ez a vidék még továbbra is a nyugodtság, és a békesség szimbóluma.

A továbbra sem létező Z-mária úton haladunk végestelen hosszan Hochstrass településig. Közben folyamatosan üríteni kell a cipőmet, mert a kis kavicsok igen csak zavaróak a most kifejezetten érzékeny talpamnak. Végre elérjük a települést, majd a zöld kukára ragasztott kódot lefotózom, és lekocogunk Lékára, ahol a vár előtt van a következő frissítőpont. Immár kb 52 km-nél járunk. Szendvicset kapunk, ami mindkettőnknek már nagyon kellett. A repeta is jól esett volna, de ahogy elnéztük csak egy járt mindenkinek :(

Ez után Krisztával másképp értelmeztük az itinert a behajtani tilos táblánál, az én verzióm egy rövid, de nagyon benőtt úton vitt le a kis város szélére. Krisztának azonnal a Vadrózsa túra S+ jelzése jutott eszébe :) Áthaladunk Lékán, majd kicsit tanulmányozom az itinert, másképp elvesznék a sok kis utcában.

Most megint nem esik, és az idő is komfortos. Végestelen hosszú emelkedő következik a Grosser Hirschenstein (Nagy-Szarvaskő) 862 m-es csúcsára.

Soha véget nem érő rész ez, de tesszük egyik lábunkat a másik után, addig is haladunk. Jó 10 km után utolér minket András és Nóra. Igen jókedvűek, gond nélkül haladnak. Hármasban érkezünk fel a csúcsra, ahol hatalmas szél fogad minket. Gyorsan megcsináljuk a kötelező szelfit (az itiner ezt kérte igazolásként, ami igen érdekes, egy kód azért komolyabb lett volna). Elővesszük fejlámpáinkat, és gyorsan indulunk is tovább. A következő etaptól kicsit félek, mert az itiner folyamatosan azt írja hogy GPS használata nagyon ajánlott. Szerencsére igen ügyesen gond nélkül leérünk Rechnitz (Rohonc) településre, ahol a változatosság kedvéért már megint esik az eső, és pillanatok alatt a szél is erősen feltámadt.

A településen belül fejből emlékeztem merre kell haladni. Andrásék velünk maradnak, pedig tudnának szerintem erősebb tempót menni. Azért persze Krisztával is nagyon jól haladunk úgy érzem. A következő 5 km eléggé kemény volt. Az aszfaltúton ismét elértük a magyar határt, de a kitettség, eső, és viharos szél miatt már mindegyikőnk kiemelten várta hogy végre Bozsokra érkezzünk.

Ez is megtörtént, 75 km-nél járunk. Mennyei meleg leves fogad minket, minden kortya átjárja hideg porcikáimat. E mellett szendvicset is kapunk, és a depós cuccainkhoz is hozzáfértünk.

A túra legjobb pihenőpontja ez, nehezen is akaródzik a tovább indulás. Andrásék kicsit hamarabb elindulnak Nórával, de Velem előtt a K+-et kicsit benézték, így aztán ismét együtt haladunk. Következik a Szent-Vid kápolnához az elég combos mászás, majd tovább fölfele egészen a Hörmann-forrás pihenőjéig, ahol megleljük a kódot.

Jön a már órák óta a fejemben motoszkáló etap. A Kendig amúgy is az ország legszelesebb pontja, na most aztán mi következik? Érzésre belül úgy vagyok mintha kivégzésre indulnék.. :) Kiérvén a nyílt részre egy nagy szerencsénk volt, hogy oldal, és hátszél volt végig. Persze így sem volt egyáltalán kellemes, alig vártam elhúzzunk az amúgy igen szép csúcsról. Huhh, ez is kipipálva. Nyugodtabb is lettem. A Vörös-kereszthez leérvén szépen ki volt jelezve az út tovább a Zeiger-nyeregig. Itt már kicsit lassabban haladtunk, de engem most amúgy sem izgatott az idő. Leérünk a Hétforráshoz, ahol csokit, és nagyin finom meleg teát kapunk. Ez is vérré válik porcikáimban. Igen erős de szerencsére rövid emelkedőn mászunk vissza a reggel már felkeresett Óház-tetőre. Persze most nem megyünk fel, hanem a Z- jelzésen haladunk tovább. Elérvén a S- jelzést hosszasan immár szint nélkül érkezünk el Kőszegdoroszlóra. A reggel már egyszer járt S- jelzésen emelkedünk egy picit fölfele, majd A S-P- közösén érkezünk vissza a Lukácsházai kilátóhoz. Előtte 200 m-rel még egy kint levő kutya rémisztgetett minket Krisztával, de szerencsére jámbor volt az eb. Végül vasárnap hajnal 2:07-kor megérkezünk a célba, ahol végre szél és esőmentesen lehettünk sok-sok idő után.

Az itt felszolgált leves elsőosztályú volt, és mellette még 3 parizeres zsemle is áldozatul esett.

Maga a túra nem volt terepügyileg nehéz, de az időjárás, és a tájékozódás azért eléggé le tudja szedálni az embert teljesen mindegy hány kilométer egy túra.

Nem is kellett egy pillanatig sem altatni itthon.. Immár hatszoros teljesítője lettem a túrának :)

 
 
Teslácka StovkaTúra éve: 20232023.09.19 19:46:49

Teslácka Stovka 100 km - 3356 m szintkülönbséggel, sikeresen teljesítve 19 óra 06 perc alatt.

Tavaly Zolival már jártunk ugyanezen a túrán, és akkor is kifejezetten tetszett. Mindössze 5 euró a nevezési díj, valamennyi ellátás is volt, és a táj szépsége is magával ragadó. A szintkülönbség is jól osztozik el, különösebb nagy meredek emelkedő nincs a túrában, így első százasnak csak ajánlani tudom. A túra végig kijárt részeken halad, mindössze a sok kemény, köves rész lehet fárasztó a talpnak.

Tavaly fent aludtunk már péntek este a Kamzík kilátónál Zolival, idén szombat kora reggeli indulás lett belőle. Ez hajnal 2 órási kelést eredményezett. Kovács András, Almádi Nóra, és Nagy Orsival vágtam idén neki a kalandnak. Az autót a cél közelségébe tettük le, majd innen jó 3,5 km-t gyalogoltunk fel a Kamzík tetejéhez, ahol a regisztráció, és a rajt is volt egyben.

Végül 7:02-kor indultunk neki a túrának. A P- jelzésen haladunk, majd másfél km után a kimondhatatlan nevű Pod Chlmcom elágazásnál balra a S-ra térünk. Kellemes lejtőn érünk el egy kis erdei játszóteret, majd egy erősebb emelkedő tesz róla, hogy végül rólam is lekerüljön a pulóver. Az első pont idén nem a Kacín erdei büféjénél volt, hanem magán a S- jelzésen egy parkolónál. Tavaly nem volt itt ellátás, idén viszont kis milka kocka járt, illetve 1 euróért lehetett sört vásárolni, amivel éltem is. Nem siettünk, mondtam a többieknek hogy ez nem erről szól most. Amúgy mindhármójuknak az első szlovák 100-asuk volt. Immár ismét a P- jelzésen vagyunk (ez egy másik P- mint az elején volt). Egy kis óvatos kocogás azért most sem árt, így érkezünk le Marianka településre, ahol mivel a kocsma zárva, így az itiner alternatívaként azt jelzi hogy, a helyi turistatábláról írjunk fel adatokat. Fel is véstünk jó pár dolgot, majd egy kisebb emelkedő megmászása után már Borinka településre érkezünk, ahol az első élő pont volt. Betérek a kisboltba, majd a túra első komolyabb emelkedője következik, ami viszonylatokban azért nem túl vészes.

Felszuszogjuk magunkat a Pajstún (Borostyánkő) várához, ahol bár a túra nem írja, természetesen felmegyünk, és körbenézünk a vár minden szegletéből. Egy kis rókát is észreveszünk, aki igen fotogén, és nem zavartatta nagyon magát.

Eztán a szokásos fotó is elkészül rólam az érdekes fánál, majd a Kozlisko 537 m-es kilátástalan csúcsára felérve szuper jó futható terep jönne. Nem élünk vele, mert nem rohanni jöttünk, ráadásul a Zapadnúty-kút indián kocsma csak papíron 11-kor nyit, és mi még elég korán vagyunk. Végül kellemesen gyalogolva pont 11 órára érünk a helyre, amiben ismét pecsétet kapunk igazolásként. Idén meg akartam ismételni a tavalyi kombót, de sajnos pont a mai nap nem volt fincsi káposztaleves, így egy sörrel "vigasztalódtam", ami a túra során a legfinomabb ízű volt.

Andrásék is így tettek, így szerencsére volt kivel koccintani. Kis lazulás után már a Z- jelzésen mászunk vissza a reggeli P-ba, ami dimbes-dombos egészen a 35 km-nél található Pezinská Babáig. Közben kitérünk picit a Somár 650 m-es csúcsára, ahonnan gyönyörű panorámában lesz részünk, pár kirándulóval egyetemben.

Pezinská Babánál tavaly Zolival lángost ettünk, most a többiekkel csak egy sört iszunk, és pihentetjük kicsit lábainkat.

Akkor is itt értük utól a cseh ikont Jirkát, idén pontosan ugyanígy történt. Jirka ismét rántott húst eszik hasábbal, tud élni, hiába :)

Innen igen kellemes út következik a K-, illetve a S- jelzéseken Zumbergig. Szépen lightosan meg is kocogjuk, majd elérkezünk a pszichiátriára :)

Szerencsére nem velünk volt gond, a feladat az volt, hogy a portánál kellett kérni pecsétes igazolást az itinerbe. (A tavalyi sztori jó volt. Mivel minden ponton írták a neveket, itt is láttam előttem sok ékes szlovák nevet. A portásnak mondtam az enyémet, nem értette. Mutattam hogy írja már be.. Aztán kicsit dühös lett, és mondta hogy a pszichiátria bent található!! Akkor jöttem rá, hogy azok a nevek a részlegen található személyeké... Zoli jókat kacagott ez után :)

Ez után jött a túra talán leghosszabb és legmeredekebb emelkedője. A Velká Homola 709 m-es csúcsára kellett felmászni jó hosszan. Az eleje jó pár km-en át még nem volt vészes, de a vége fele igen begorombult az emelkedő. Minden jó ha a vége jó, ezt is elértük egyszer, és a csúcson személyzet pecsétel nekünk.

Tavaly itt szintén nem volt semmi, idén viszont nápolyi, ropi, mogyoró, keksz. Belakmározván fel is mászunk a kilátóba, és gyönyörködünk, az időjárás ebben szintén partner volt szerencsére.

Alig egy hónapja jártam itt az MKMK 220 km-esén, most egy kis darabig a Zochová chata felé a P- jelzésen haladunk lefele ismét, de hamarosan a S- kerékpárút aszfaltútján érkezünk el a Chata pod lesom kis erdei étteremhez.

A néni emlékezett rám tavalyról, már csak azért is, mert jól beszélt magyarul. Idén ismét az volt mint tavaly, csak a társaságom más. Sült kolbászt rendelünk egy jó helyi csapolttal. A kaja most sem lett hamarabb kész mint tavaly, és az ár is elég borsos volt, de most megengedhetjük magunknak.

Majd 45 percet töltünk itt, aztán a K- jelzés visz el minket a Hubálová elágazásig, ahol ismét a túra saját ellátása volt terítéken. Kolbász, szalonna, kenyér, paradicsom, kofola, kóla. Andrással egy jó kis barackpálinkával koccintunk :)

Most már igazán jól vagyunk lakva. Jó sokáig ismét az MKMK útvonalát követjük. A P- jelzés a mérvadó, egészen 37 km-en keresztül. A Cermák réten idén nem térünk ki a szuper forráshoz, van mindenünk. Megmásszuk a rövid, ámde annál meredekebb Skalnatá csúcsot, ahol közben többedjére is utolérjük Blankát.

Itt elővesszük a fejlámpáinkat. Én még egy darabig e nélkül haladok. Kicsit merész, de ellavírozok a kőgörgetegeken. Végül a Cmelok csúcsán kapcsolom be, így biztonságosan érkezünk le ismét Pezinská Babához, ahol az MKMK-n kerek 100 km-nél levő síházban volt ismét a frissítő.

Most meleg levest kapunk, finom teával, kofolával, süteményekkel, nasikkal. Nagyon jól esik a pihenés. Jó fél óra után haladunk tovább továbbra is a P-on. Egy jó darabon át ugyanaz az útvonal mint amikor reggel jöttünk erre, csak szembe. Visszaérkezvén az akkori elágazásba meg sem állunk jó hosszan a Biely Krízig.

Tavaly itt csak annyi volt a feladat hogy a turistatábláról írjunk le adatokat, idén viszont emberes pecsétes pont volt, ráadásul ellátásként finom házi sajtot is ehettünk amennyit csak akartunk. Kaptam egy dobozos sört is, de ezt most elraktam, helyette az energiaitalomat bontottam meg.

Lehetett választani a régi, illetve az új P-on tovább, mi maradtunk az újnál, mert a táv arra volt mérve. Viszonylag eseménytelen menet és jó sok őzike meglátása után érkezünk vissza a Kamzík csúcsára.

Itt még az itinerre feljegyezzük a büfé nevét, mert ez volt a kérdés. Innen már a K- jelzésen haladunk célunk felé, egészen a KST (Klub Slovenskych Turistov) székházáig, ami a Szlovák turista egyesület székhelye. Leérvén a külvárosba még egy autót láttunk ami érdekesen az út közepén állt. Odaérvén egy sérült őzike állt mögötte, és pár fiatal. Kiderült hogy elütötték az őzikét, de becsületükre legyen mondva nem hagyták ott, hanem próbáltak intézkedni, telefonálni.

Eztán csak hamar megérkezünk célunk helyszínére vasárnap hajnal 2:09-kor. Okleveleinket átvéve mindenféle nasi, és sör van a célban. Ismerőseim is beérkeznek, jókat diskurálunk. András közben elmegy aludni, és pár óra után már indulhatunk is haza.

 

Azt gondolom mindössze 5 euróért olyan ellátásban volt részünk, amivel talán nem is találkoztunk még soha ennyiért. Remélem a többieknek is első külföldi százas gyanánt hasonló érzéseik vannak. Bátran ajánlom mindenkinek!

 
 
BEAC Maxi / Turista KékszalagTúra éve: 20232023.09.15 09:33:33

Turista Kékszalag Maxi (BEAC Maxi) 110 km - 3850 m szinttel, sikeresen teljesítve 21 óra 37 perc alatt.

Immár 18x-os teljesítője lettem a Maxinak. Nagy beszámolót most nem írok, mert az már elég sokszor meg történt ez előtt, visszakereshető.

Szombat reggel 8:15-kor indultunk a rajtból Drabik Krisztával. Tudtam hogy hamarabb is elindítana a főszervező, de ha ez van írva a kiírásban akkor attól én nem fogok eltérni. Örömmel vettem észre hogy a tavalyi lódarazsas részek idén gond nélkül abszolválhatóak voltak, sőt, gyakorlatilag a Börzsönyben egy darabot sem láttunk. Csóványosra nagyon ügyesen pont 6-os átlaggal értünk fel. Ehhez azért kellett belekocogni rendesen. A Nagy-Hideg-hegyről lefele sajnos Krisztának előjött a talpfájdalma, így a 16 órás kompot elengedtük, nagyon jó lesz az a 17-es is. Kisinócnál finom gyümölcsleves várt minket a szervezők jóvoltából, majd a Kálváriát megmászva rendesen befűtöttek már fentről, de a lelkesedésünk továbbra is töretlen volt. Törökmezőnél az órát nézve láttam hogy azért a 17 órás komphoz is haladnunk kell.. A Hegyes-tetőnél a dinnye mellett szalonnát, és kenyeret is kaptunk az itt piknikezők jóvoltából. Nagymarosra 16:42-kor értünk le, így maradt egy kis idő a második etapra rákészülni.

Átkompozván a túloldalon beülünk egy kis helyre. Kriszta kávézik, én egy pohár sört fogyasztok el. 20 perc pihi után elég nehezen másszuk meg a Fellegvárat, de fent az üdítő hideg víz ismét erőt önt belénk. Végül Pilisszentlászló előtt jó 1,5 km-rel kapcsoljuk fel a lámpát, majd hamarosan már a mennyei babgulyást majszoljuk, ami itt ellátásként funkcionált. Titokban a tavalyi vadgulyásért epekedtem, de jó volt ez is. Krisztának ez a menü nagy energiát adott, Dobogókőre nagyon jó tempóban haladtunk éjszaka. Viszont többször is ki kellett kapcsolnunk a lámpát, lódarazsak zavartak meg minket vagy négyszer amíg felértünk.

Pilisszentkeresztre már nekem sem estek túl jól a köves lefelék, alig vártam hogy aszfaltot érjen a lábunk. A frissítőpont szuper volt, sütemények, pogácsa, kenyerek, meleg tea, mentes citromos sör. Kb ebben a sorrendben fogyasztottam el az itt lelteket. Utolértük Bévárdi Gábort, és szinte a túra végéig hármasban haladtunk innen. A kocogás már nem nagyon ment, de a gyalogló tempónk kifejezetten erős volt. Általában a holtpont mindig a Kevély-nyereg környékén kap el. Most csak kisebb van, de elhessegetem hamar, meg amúgy is van egy energiaitalom, de ez végül nem került megbontásra. Krisztának nehezen megy a meredek köves lefele, de fejben nagyon ott van még szerencsére. Pilisborosjenő előtt rutinosan haladunk, szerencsére a sokszoros teljesítésnek. A Köves-hegyre felfele viszont Kriszta lámpája megadja magát végleg, így innentől már óvatosan haladunk. A túra egyik legrosszabb lefeléjén az Ürömi műúthoz, odaadom neki az én lámpámat, így azért valamennyire jobban haladunk hogy én maradtam lámpa nélkül. Ez után ismét nálam a lámpa, nem jön most egy darabig technikás rész. A Virágos-nyeregbe természetesen a K-en szerpentinezünk fölfele, a K-kerékpárutat meghagyjuk a csalóknak. Felérvén Reni és István pecsétel, majd innentől útvonalváltozás, és a K+-en haladunk célunk felé, hogy meglegyen a 110 km. Nem gondoltam hogy ez ilyen rossz lesz, a sok eső rendesen szétmarta az utat, így lámpa nélkül elég nehezen haladunk lefele. Gábort előre is engedjük hadd menjen. Végre kiérünk a rétre, ahol borzasztó hideg van, még jó hogy Nagymarosra eldepóztam a pulóveremet. Egy éles visszafordító jobbost csak a telefonom térképének köszönhető hogy megleljük jelzés híján, máskülönben úgy járunk mint Gábor, aki tovább ment, és már csak a célban találkoztunk vele, utánunk jött be 5 perccel. Végül egy kis városi tekergés után a jelzésen beérkezünk a Máriaremetei Cserkészházba 5:52-kor.

Azért elfáradtam én is elég rendesen, érzem magamon. A Maxi sokadjára sem adja könnyen magát. A teljesítés érzése viszont egy nappal később már ismét jókedvvel, és elégedettséggel tölt el!

 
 
VadrózsaTúra éve: 20232023.09.06 10:52:27

Vadrózsa 160 (158,4 km - 7200 m szinttel) sikeresen teljesítve 33 óra 40 perc alatt. Sajnos 1 órát ráadásul kényszerből meg kellett állnom az Ágasvári turistaháznál, az óriási vihar miatt.

Immár 7x-es teljesítője lettem a 160 km-es távnak. Nagyon nem volt gyenge. Hiába, még mindig az ország legnehezebb túrája.

Péntek délután utaztunk le Krisztával, Rózsaszentmártonba, ahol az "ikonikus" E303-as kotrógép volt maga a rajthelyszín egy kellemes faluszéli réten. Itt sátrat vertünk. Jobb volt ez így, mert nem kellett szombat hajnalba kelni és utazgatni, így a reggeli kelés után kapásból a rajtban találhattuk magunkat. Eléggé kapkodós volt a reggel, mert későn világosodott, így a kocsi átvitele a célba, és onnan a rajtba visszagyalogolás után alig 15 percünk maradt a tényleges rajtig.

Szerencsére hamar átszellemültem, és 6:45-kor tömegrajttal elindult a mezőny. Nyugodt tempóba kezdtem, ismerősökkel beszélgetve, tudtam hogy hatalmas feladat vár rám, szintúgy mint az utóbbi hetekben folyamatosan. Első megmászandó csúcsunk 6 km múlva a Somlyó 387 m-es csúcsa volt. Innen tényleg óvatos kocogásba haladtam lefele, sok-sok ismerőssel trécselgetve, jókedélyűen. A Széleskői tónál Erzsi, és Attila volt a pontőr, finom szőlőt osztogattak. Véletlenül rámarkoltam egy fürtre, amin vagy 50 szem volt. Ezt gyakorlatilag a következő pontig a 14 km-nél levő Eszter-forrásig folyamatosan kajáltam :) A forrásnál meglepetésre 7-es átlagom volt, pedig tényleg nem éreztem erősnek a tempót. Az 50-es távosok tovahaladtak Szurdokpüspökibe, mi pedig a nyílt részen megkezdtük hosszabb mászásunkat még mindig a fel-felbukkanó és eltűnő P+ jelzésen a Tilalmas-tetőre fel. Annát és Lacit érem utol, beszélgetünk egy jó darabon át, majd a Z-et elérve meglógok a lefelén. A János-vára emelkedője most könnyen adja magát, a Mátra 115-ön sok-sok km után már nem ilyen egyszerű. 22 km-hez érkezek, a Prédikáló-tetőhöz. Szuper jó frissítőpont üzemel itt. Nekem az a taktikám most, mint a M115-ön. Lehetőleg minél kevesebbet időzni a pontokon, meg lehet azt enni-inni útközben is. Ez által jó pár résztvevőt le is hagyok máris. Ha nem jártam volna erre már sokszor, elég tájékozódós rész jönne a gyenge jelzések miatt, de fejből vágom az utat szerencsére a Havas irányába. Mindig megizzaszt rendesen ez a fölfele, de jó tempóban haladok, és a csúcson még futókat is utolérek. Csak semmi durvulás, óvatos kocogás jön ez után. A Világos-hegyre fölfele már irgalmatlanul befűtöttek. Meg-megállok kortyolgatni italomból a biztonság kedvéért. Itt már gyorsabb résztvevőket előzgetek. A 708 m-es csúcsra nyelv lógatva érkezek fel, de pici túraellátás itt is van a pontőrőktöl (33,6 km - 1629 m szint - 5:28). Elérvén a Z4 jelzést tudom hogy balra minimális kitérővel a Babik-kút hűsítő vize hozhat vissza az életbe, élek is vele, mint még jó páran. Ez után az immár felújított Z+ jelzéseken rongyolok le a Keresztesi-nyeregbe, hogy utána felemelkedvén a Z-ön Bagolyirtásra érkezhessek. Itt is ismerem a közkutat, alapos mosdást tartok. Barta Laci csodálkozik hogy előztem meg, de az ő trackje még a régi Z-ön hozott ami kicsit hosszabb volt.

Kellemes lejtőn kocogok le Mátraszentimrére, ahol meleg levessel fogadnak a pontőrök. Egy citromos sör is áldozatul esik mellé (42 km - 1995 m szint - 6:51).

Hamar tovaállok. A túra legkellemesebb 8 km-e következik Lajosházáig. Nem vagyok rest futogatni, itt sokat lehet hozni az időn, bármi történjen akár mondjuk éjszaka. Közben Fullmann Jani hív, futás közben jót kommunikálgatunk telefonon :) Utolérem Barta Lacit, majd erősebb futással hamar Lajosházán találom magam. Itt a dinnyére fanyalodom rá erősen. Két srác indul tovább előttem, a futókájuk még nekik is a helyén van, tisztes távolságból követem őket a Z-n Mátrafüred irányába. Pár km le-föl után a semmiből utolér Frölich Anna az első helyen haladó hölgy. A Kozmáry-kilátóhoz még együtt érkezünk, majd erős tempóval tovább is áll. Kíváncsi voltam hogy bírja majd, de sajnos később kiszállásra kényszerült. Mátrafüreden a két srác a falu szélén való közkutat letartóztatja, én majd a központban levőt fogom. Ez után együtt indulunk tovább a végestelen hosszú K+-nek Kékestetőre. Kicsit beszélgetünk, Doros Feri, és Fekete Arnold, mindketten teljesítették a börzsönyi Kört, ráadásul szinte ugyanazt az időt toltuk mindhárman, 27:30 körülit. Most is stabilan mozognak a srácok.

Nekem soha véget nem érő út ez a Kékesre. Mikor már minden még nem létező csillagot leimádkozok az égről, végre felérünk a csúcskőhöz. Feri mondja nyomjunk egy képet, így hárman A Körösök :) A frissítőhöz érve hamar lerogyok a fűbe. Első feladat zoknicsere. Utána meg visszahozni ételből-italból a sok elvesztett energiát.

(62,3 km - 2918 m szint - 10:30). 17.15-kor érkeztem meg az ország legmagasabb pontjára. Meglepetésre hamar jöttek elég sokan akiket már hamarabb lehagytam. Azt hittem jobban haladok, vagy csak ők túl erősek még ;)

Elsőként pattanok föl a fűből, és próbálom erőltetni a kocogást a Sombokor tetejéig. Itt viszont nagyon óvatosan lefele! Egyelőre még esés nélkül megúszom. A Hordóhoz érve kódos pontot jegyzetelek, majd a P+-en haladok Pisztrángos-tó fele. A semmiből viszont probléma támad. Még Kékestetőn rendesen meghúztam a Szentimrén töltött izót, borzasztó mosogatólé íze volt, de gondoltam nem lesz gond. Hát lett.

Pár kisebb "gyomor mocorgás" után pillanatok alatt a földön találta magát, a fent megevett nutellás kenyérrel együtt. Szerencsére csak ennyi volt, viszont ez után nagyon sokáig rossz volt a gyomrom, és nem volt étvágyam. Azt viszont tudtam hogy muszáj enni ha akarok ha nem, mert másképpen elvérzek hamar.

A tó után aszfaltútra értem, ahol végig futva érkeztem el Rózsaszállásra (70,2 km - 3043 m szint - 11:59).

Szénsavas tonik is volt a ponton. Nagyon megörültem neki, mert a kóla, izó kombót pár nem éreztem túl komfortosnak. Hamar meg is töltöttem vele a flaskámat, és később picit jobb is lett a gyomrom, de nem volt azért ok teljesen. 4 féle palacsinta volt, a fahéjasból ettem kettőt. Ezen kívül elképesztő mennyi finomság leledzett itt. A pontőrök is nagyon kedvesek voltak. Kiemelném a nachos chipset, amit feta sajtos mártásba lehetett belemártogatni. Hatalmas sikere volt nálam, útközbe is vittem egy adaggal, ezt majszolgattam a S+-en fölfele sokáig. A Gabi-halála után erős mászás jött a K+-en föl a K-gerincre. Felérvén meglelem a kódot, és örömmel konstatálom hogy nincs sötét. Eddigi teljesítéseimnél itt már lámpázni kellett, most bizony nem. Szépen haladtam is a gerincen, sokat futva. A tervem az volt, hogy a Markazi-kapuhoz próbáljak leérni lámpa nélkül. Ez végül épphogy sikerült, de az utolsó 2 km-en már nagyon ott kellett lenni fejben, le ne essek a szakadékba. Rengeteg vad ugrált körülöttem, a legviccesebb a muflonok "mekegése" volt többször is. Végre leértem a kapuhoz. Hatalmas sóhaj. Jöhet az éjszaka.

Lámpa elő, közben megjön Feri és Arnold, előre engedem őket, hadd menjenek. A Nagy-Szár hegyre menő meredek csalános felfele sosem lesz a kedvencem. A semmiből viszont elkezdett villogni a lámpám. Na de jó.. A Bazalton tettem bele az újakat, sokat nem is kellett használni, gondoltam bírni fogják, így nem is hoztam pótelemeket. Alig kezdődött el az este és villogok.. Hamar negatív dolgok tömkelege szaladt át az agyamon, de valahogy meg kellene oldani, mert más gond nincs.

A Domoszlói-kapuhoz érve jókedvű pontőrök fogadnak. A finom szeletelt kolbászra hamar rárabolok. A gyomromnak kifejezetten kell, így eléggé megcsupaszítom a készletet. Na de a legfontosabb, teszek egy próbát, megkérdezem a pontőrőktől hogy esetleg van-e náluk 3 db új AA-s elem, vagy esetleg egy pótlámpa amit a célba visszaszolgáltatnék. Abszolút negatív válaszra várok, miért is lenne, de csodák-csodájára vadiúj, bontatlan elemeket vesznek elő, én meg nem győzök hálálkodni. Természetesen kifizetném, de nem engedik, sőt kifejezetten örülnek hogy már évek óta hozzák, de soha senkinek sem kellett.

Szóval ha olvassák, utólag is hatalmas köszönet a Domoszlói-kapu pontőreinek!

Még picit használom a régit, majd a vicces nevű Csiklósd-kútnál megállok és cserélek, egyben a nedves lével oltom szomjamat :)

Wow, mennyivel jobb így új elemmel. Jókedvűen kocogok végig a dózeron, majd meglelve a P+ csapását az Ilona-völgybe érkezek. Innen S- következik. A Kiss Peti túrán még szuperül járható volt ez az út, mostanra viszont a monstrum erdészeti járművek teljesen szétbarmolták, és a kidőlt fákat is persze cseszték összeszedni. De akkor még nem tudtam hogy bárcsak ez lett volna a legnagyobb gondom.

Örömködök hogy szépen megleltem a S+ jobbosát, de ami ez után jött, na abban nem volt köszönet. Eleinte még úgy ahogy követhető volt az út, de alig 500 m múlva olyan jött, amivel túra pályafutásom alatt szerintem még nem találkoztam még jelzetlen úton sem, nem hogy jelzetten.

Gyakorlatilag megsemmisült a turistaút. Óriási fák dőltek ki különböző irányba, teljesen ellehetetlenítve a továbbhaladást, különböző tüskés bokrok kíséretében. Elő kellett venni a telefonos térképet, mert egyszerűen nem volt út. Minden lépésnél megálltam, és hihetetlenkedtem hogy elvileg az úton vagyok. Aztán még csúnyább dolog következett. Az egyik fára lépés után szerencsétlenül csúsztam, és a tüskebokrok kellős közepébe estem. A cipőt lemarta rólam, a lábam a levegőben, a fejlámpa leesett, és szó szerint ömlött belőlem a vér mindenhonnan. Ez kurvára nem játék! Iszonyú mérges voltam hogy éjszaka hogy lehet ilyen helyre vinni egy túrát, de mint kiderült az egyik kedves bejáró (nevet nem szeretnék írni) teljesen járhatónak minősítette az utat, miután a főszervező megkérte hogy lessen körbe mi újság a terepen. Elképzelhető hogy nem is járt itt, csak bemondta hogy igen. Nagyon szomorú hogy ilyen megtörténhet.

Közben szegény többiekre is gondoltam, akik órákkal később, jóval kimerültebben járnak majd itt. Valahogy felkeltem a tüskebokor öleléséből, és próbáltam tovább keresni az utat. Közben lentről a patakmederből fejlámpák fényét látom, Feri és Arnold az, kérdezték hogy itt van-e az út. Mondtam hogy térkép szerint igen, valójában nagy büdös semmi. Valahogy áthámozták magukat a lehetetlenen, és jöttek utánam. Nagy nehezen kimenekültünk ebből a rettenetből, 2 km-t 1 óra alatt tettem meg... Leevickélünk Parádóhutára, ahol a Klarissza-csevicénél Gyuriék a pontőrök, és finom meleg étellel várnak. Most tényleg nagyon jól esik megpihenni, közben nézem, elég durvák a megtépázott sebek.

Feriék mennek, én még picit maradok, de nem sokkal utána tovább állok. Meglepően sokat kocogok éjszaka is a 24-es főút irányába a szerpentinen. Parádsasvárra érve ismét szuper frissítőpont, csak kezdek álmosodni rendesen. Itt le sem ülök, hamar tovább állok.

Na, jön a rettenet fölfele a P+-en Galyatetőre. Iszonyúan erősnek kell lenni fejben, minden gondolatom azon jár hogy csak ezt tudjam le végre. Kifejezetten kellemes volt az este, szép csillagos égbolttal (ezt azért írom, mert a mezőny egy részének "kicsit" másabb véleménye volt már erről). Nagyon megkönnyebbültem hogy ezt is letudtam, és megérkezhettem Galyatetőre (98,3 km - 4704 m szint - 18:44). Szuper pontőrök vártak, Eszti, Hajni, és Csilla személyében. Annyira örültem belül, lehet kívülre most kevesebb jutott, mert eléggé felemésztett ez a S+ meg a P+.

Feriék még itt ültek, ők látszólag rendben voltak, még néhány poénra is jutott ideje. Itt is volt tonik, ennek örültem, újra is töltöttem. Nem akart csúszni a kaja, de enni kellett, így főleg a sós krékert eszegettem, meg két fél banánt. Feriék tovább, én még relaxálok.

Elbúcsúztam a Tündérvilágtól, és felkészültem a Galyavár lefeléjére fejben. Ezt is megúsztam esés nélkül, de igazából ahogy kinéztem már mindegy lett volna ha esek is. Azt játszottam hogy mindig belőttem a következő P3-el jelzett fát. Elér, megáll, hol a következő, megy.. Végül így csoszogtam le a K+ elágazásba ahol hamar meglett a bal kanyar. Mélyen elvagyok gondolataimba a huplis úton, amikor jobbra lejjebb két lámpafényt vélek felfedezni. Biztos voltam benne hogy Feri és Arnold benézett valamit, aztán a Vöröskői-kilátóhoz érve így is lett, ismét befogtak. Vöröskőnél Attila pontőrködött a Széleskői tavi hely után ismét. Innen lefele gondoltam kicsit haladósabb lesz a Z- Szorospatak fele, de nagyon morci voltam hogy az erdészeti járművek itt is szétbarmoltak mindent, és alig lehetett haladni az amúgy jól futható lefelén. Az utolsó 2 km volt csak jó, kicsit meg is tempóztam. A pontra érve viszont borzasztóan elálmosodtam, Utassy Gabi volt a pontőr, mondtam neki le kell feküdnöm egy negyed órára, utána keltsen. A srácok hamar tovaálltak addig. A pillanatok töredéke alatt mély álomba szenderültem a hidegben, és hamar kelhettem is. Ez a negyed óra viszonylag rendbe is rakott, és folytathattam meredek emelkedős utamat a P-on Ágasvár felé. Az út háromnegyedénél már vasárnap hajnal 5 óra körül járt. Egyszer csak jobbról villámlásokat vélek felfedezni, amik kifejezetten intenzívek voltak. Bíztam benne nem minket támadnak majd. Viszont ahogy egyre közelebb értem a házhoz, a morajlás is megjelent, és egyre hamarabb jött a villám után. Az Ágasvári th-nál Zsuzska, és Dávid volt a pontőr. Gyorsan ott hagytam a hátizsákomat, és a füzettel intenzív gyors mászásba kezdtem az Ágasvár csúcsára, ahol kódos pont volt. A srácokkal még az oda-visszán találkoztam, aztán soha többet. Felérvén első dolgom a kód jegyzetelése után hogy körbenézek. Közel csattognak a villámok, és látom hogy egy hatalmas szürke felhő intenzív gyorsasággal kebelezi be az alattam elterülő erdőséget. Nincs mese, gyorsan vissza kell érnem a házhoz. Szerintem amióta ez a csúcs áll, soha senki nem ért le ilyen hamar a turistaházhoz :) Az utolsó métereken óriási szélvihar kerekedik, és megérkezett a vihar.

A sátorba belépve tőlünk méterekre csapkodnak a villámok, és ömlik az eső. Hamar időképet nézünk Zsuzskáékkal, és látjuk hogy egy darabig még ez lesz. Már pedig én ebbe a villámlásba biztos nem megyek ki. Egy helyben állok a sátorban, centiméternyi helyen. Szerencsére Zsuzskának van egy kabátja amit fel tudok venni, mert csak póló és rövidgatya volt rajtam.

Eléggé para lehet most kint lenni, sokat gondolok közben a többiekre. 1 órán keresztül senki sem érkezik, majd jön az első hölgy, Pistyur-Kocsis Ági, és utána hamar Őrsi Anna, és Kotlár Laci. Szegények igen viharvertek, de legalább van esőkabátjuk. Mire megjönnek, a villámlás kicsit elvonul, így nyugodtabban esnek neki a csúcstámadásnak. Visszajönnek, én még mindig itt vagyok, mert egy-két semmiből jövő villám még mindig itt csapott le a közelben. Ők tovább indulnak mindegy-mindegy alapon így is ronggyá áztak. Jó 10 perccel utánuk látom hogy már nem villámlik, csak szakad az eső. Így én is tovább mentem, nagy szerencse hogy nem merevedett le teljesen a combom a több mint 1 óra egy helyben állás után sem. Megköszöntem Zsuzskáéknak a kabátot, és a jó kis beszélgetést, majd bevetettem magam a Csörgő-patak völgyébe. Ágit hamar utolérem, messziről látom hogy próbál így is erősen haladni. Iszonyú erős, végig egyedül tolja, full respekt!

Szerencsére egy jó negyed óra után az eső is eláll, mindössze a nagyon megáradt patak okoz fejtörést hogy jussak át rajta, de megoldottam beázás nélkül.

Mátraszentimrére érkezek ismét (120,3 km - 5823 m szint - 25:19). Annáékat még itt érem, de mennek hamar tovább. Elég rendesen össze van szűkülve a gyomrom, így duplán repetázom a levesből, jót is tesz neki. Megtalálom depóscuccaimat, zoknicsere, energiaital bepakolás, és gumicuki a későbbi rettenetek elviselésére :)

Tovább indulván haladós rész jön a sár ellenére, Bagolyirtás után végig kocogom az aszfaltot, sőt, Mátrakeresztesre is, jó 3 km-en át. Ez után viszont végre már pozitív meglepetésben is lett részem. Sára Peti száll ki a kocsiból, követett minket a neten, és kijött elénk kicsit "kirándulni" ha már nem indult.

Kapok tőle egy finom oreós csokit, majd Ági is végigfutja az aszfaltot, így percek múlva ő is megérkezik. Megörülünk Petinek, jól esik valakivel kicsit beszélgetni. Annáék tovahaladnak közben. A Lyukas-kőnél Nagy Kriszta pontőrködik egy sátorban, itt elsőként bontom meg a sós kréker mixet, ami már sok helyen áldozatul esett nekem a túra során. Felfele, talán Peti társaságának is köszönhetően jobb erőben érzem magam, és Annáékat lehagyjuk a túra során végleg. Persze nem volt tervben, senkivel sem versenyeztem.. A túra során először együtt haladok Ágival is, Peti mellett, közben az időjárás is kezdi szebb arcát mutatni. Leérvén a Zám-patak völgyébe a szervezők alapos munkájának köszönhetően kifejezetten jól járható az út (mert én még nem kaptam el a második vihart mint sokan mögöttem).

Petivel jól eldumcsizunk, tökre örülök, máskor itt már a fenébe kívánom az egészet, most viszont hamar elérünk Thold Tibi pontjára. Ahol Tibi van, ott garantált a finomság. Itt sem volt másképp, pattogatott kukoricát szolgált fel, a semmi közepén a Zám-patakba :) Luxus ez már kérem..

Közben egy srácot vélek felfedezni aki tovább indult mikor pont megjöttünk. 160-as távos, nem ismerjük.

Mi sem tökölünk, életemben leghamarabb tovább indulok innen. Ági és Peti lemarad, a Muzsla mászása ismét szólóban történik. Különösebb gond nélkül haladok, de a vége mindig kemény, tüdőmet kiköpve érek föl a 805 m-es magaslatra, ahol Csipi és Györgyi pontőrködik (141,5 km - 6757 m szint - 30:02). Mi másra fanyalodnék rá mint a sós-krékerre. Viszont azt is tudom hogy csak ezzel nem lehet végigmenni, így egy Moments szeletet is bedobok mellé, így azért csak lejutok Szurdokpüspökibe..

Ha a K+ soha véget nem érő emelkedő Mátrafüredre, akkor ez a P- soha véget nem érő lejtő Püspökibe. Csalános, köves, sáros, meredek, egy szóval szar!

A közepénél mégis utolérem a srácot, aki még a Zám-pataknál lépett meg. Kielőzöm, de kissé mögöttem szépen halad ő is. A Diós-patak környéke katasztrófa sárügyileg, de Szurdokpüspöki előtt az agyagos út még durvább (és én még nem kaptam itt meg a második nagy esőt). Leérvén a faluba, Andi párja és lánya a pontőr, akik nagy örömmel fogadnak, mint minden évben. Andi most a 160-on van, pont telefonál, motiválom, de sajnos nagyon rossz helyen verte el a vihar, és utólag láttam hogy 120-nál abbahagyta :( Én viszont megkapom beígért energiaitalomat, amit jóízűen el is fogyasztok, pár apróbb nasi kíséretében. Már csak egy nagy feladat van, a Nagy-Hársast megmászni. A faluban végighaladva, persze pont most tűz ezerrel a nap az aszfalton. A Hársas alját elérve nagy levegő, na gyerünk. Tudom hogy a torony soha nem fog eljönni, és csak mászok-mászok már lassan ki a világból. Közel a csúcshoz, ismét megdörren az ég messze mögöttem. Még 6,5 km. Légyszi bírd ki. Felérvén pár szót váltok a pontőrrel, elveszek két csokit amit lefele el is majszolok. Húha, ez a vihar gyorsan jön. Hamar összeszedem magam, és erősebb futásra kapcsolok. Tudom hogy a cél előtt még van egy irdatlan agyagos rész, amit meg kellene úsznom a nagy eső előtt. Gyakorlatilag már közvetlen mögöttem a csúnya felhő, a szél is megjön, de én tolom neki keményen. Tettemet siker koronázza, leérek az aszfaltútra, és a célig már csak 3 km aszfalt vár rám. Hirtelen leszakad az eső is, villámokkal. Nevetek teli szájjal. Essél csak, zuhogj! Azért megtempózom még a végét, és 16:25-kor, 33 óra 40 perces menet után megérkezek a célba, ahol ováció fogad, ami nagyon jól esik. Ez után korlátlan étel-ital fogyasztás a már beérkezőkkel és a későbbiekkel is, mert egy darabig még nem vonulok el aludni.

Kalandokban nem volt hiány, de nagyon boldog vagyok hogy immár hetedjére is sikerült megmérettetnem magamat!

 
 
Bazalt/KisbazaltTúra éve: 20232023.08.29 17:10:09

Bazalt 100 (102,3 km - 3511 m szinttel) sikeresen teljesítve 19 óra 29 perc alatt.

Egyik (ha nem a) legnehezebb százasunk, de tényleg! Pedig a paraméterek alapján elsőre nem is tűnik így.

Péntek délután Salgótarjánban éjszakáztam a Kis Rigó Vendégházban, hogy jobban sikerüljön rápihenni a túrára. Meglepetésre ismerősökbe botlottam itt is bele, akik szintén így döntöttek.

Szombaton végül 6:15-kor indultunk el Orsival. Az első 4 km végig sík részen vitt, az egykori Somoskői kőszállító vasút megszűnt vonalán. Egészen Somoskőújfaluig kocogtunk, közben jól elbeszélgetve ismerősökkel akik szintén így döntöttek idáig. Itt ásványvízzel kínáltak a szervezők, és Harrer Tomi finom juhtúrós sütijének sem lehetett nemet mondani. Ráadásul most minden energiára szükség lesz, ugyanis kapásból a túra legmeredekebb, és legnehezebb emelkedője következik föl a 729 m-es Karancs csúcsra, ami egyben a Karancs-Medves hegyvidék legmagasabb pontja is egyben. Lihegve caplatunk fölfele, szerencsére a korai rajtnak köszönhetően a nagyobb meleg még nem ér el minket. A csúcs meglátogatása előtt kötelező kitérőt kell tennünk a Kápolna-hegyre, ahol kódot jegyzetelünk. Ez után már tényleg a Karancs a következő alig 1 km-en belül. Felérvén a csúcsra, van akinek még arra is maradt energiája hogy a kilátóba fölmenjen, nekem momentán semmi. Na de kaptunk müzliszeletet, és irány lefele. 14 km-en keresztül az Északi Zöld a követendő útvonal. A csúcsról lefele borzasztó meredek és csúszós, az utolsó pillanatban mentek egyet egy jókora esés elől. Közben felsejlik a Palóc Lefagysz, amikor a túra vége fele már remegő lábakkal másztam meg az ellenkező irányból ezt a brutalitást. Letudva a kemény lefelét, himbálózásba kezdünk, és gyakorlatilag a Nagyromhányi kilátóhoz végig így is haladunk, észrevétlenül gyűjtve a szinteket. 22 km-nél jártunk.

Itt élő pont volt, korlátlan ásványvíz, szőlőcukor, ropi, és gumicukor az ellátás. Közben már piszkosul meleg lett. Úgy döntöttem csak az egyik flakonomat töltöm meg. Közel van Karancsberény, ahol tavaly is nyitva volt az élelmiszerbolt, majd ott veszek kólát. Kiérvén az erdőből Kovács András és Kiss Laci tart velünk, gyakorlatilag a túra elejétől hol együtt megyünk, hol látótávolságon belül. Elkocogok a tűző aszfalton a boltig, de meglepetésemre ki volt írva hogy tavaly decembertől végleg bezárt. Na fiam, most mi lesz? Tavalyról tudtam hogy 5 km múlva egy vadászháznál volt víz meg szörp. Viszont ez nem azt jelenti hogy most is így lesz. A P- jelzés balra elkanyarodik, innentől 17 km-en át ezt a jelet kell követni. A sarkon meglátok egy kerti csapot és egy bácsit. Nem vagyok rest vizet tarhálni, hátha a vadászháznál nincs, és akkor a maradék fél literrel meg vagyok lőve. Szerencsére kedves volt a bácsi, és hideg vizet töltött. A többiek is követték ezen megmozdulásomat, ráadásul a végén kaptunk egy másfél literest is, amit végül úgy döntöttünk Andrással és Orsival hogy a fejünkre öntjük megosztozva, hú de szupi érzés volt. Na de alig pár percre a az élelmiszerbolt meg tárva nyitva volt. Ezzel nem számoltam, mert tavaly meg zárva volt hasonló időtájt. Akkor hát ide is beugrok. Víz mellé, jöhet a kóla!

Felfrissülve indulunk tovább az égető 5 km hosszú aszfaltnak legalább. A Légrády vadászháznál ismét élő pont van. Patakban hűtött víz plussz tablettákkal, győri édes keksz, ropi, és "párakapu" várt minket, ami kifejezetten invitált egy kis maradásra.

Továbbra is a P- jelzés a követendő. Tudtam tavalyról, hogy odafigyelős rész jön, mert össze-vissza kanyarog az út, a jeleket meg nehéz észrevenni. El is tévedtek páran, így mire 37 km-hez, Karancsalja szélére értünk, egész sokan lettünk hirtelen. Orsival kivégezzük a bodzaszörpöt, én pedig mennyei lekváros kenyereket tömök magamba ezerrel. A pontőrök igen kedvesek, még útközben el is viszek egy lekváros szendvicset ami még jó pár km-en emlékeztet az ellenőrzőpontra. A hosszabb menet után S- jelzésre térünk, és így érünk le Salgótarján központjába. Közben ismét utolérjük Annát és Lacit, akikkel kicsit együtt megyünk, majd a hatalmas hőség miatt Orsival leülünk inkább a központba. Én egy gyümölcsös sört, és egy müzliszeletet rejtek el magamba azonnal, mert kicsit megkongott a vészharang. Tudtam hogy ez után pokoli meleg rész jön, tavaly Fullmann Janival is küzdős volt fölfele, pedig akkor ennyire nem volt meleg. A Kohász Kék jelzését követve emelkedünk egyre följebb. Lassabb tempót terveztem, de hajt a lábam :) A Pécs-kő nyeregbe érve mondom Orsinak hogy tavaly milyen szupi volt a meglepetés frissítőpont itt, most sajnos semmi :(

Még egy kis mászás már a S-n, és végre felérünk a Pécs-kő 543 m-es csúcsára. A kód picit lejjebb volt, a legtetejére most nem másztunk ki, lesz még itt bőven szép kilátás. A P3-ön haladunk óvatosan lefele egy igen szép, ámde technikás rövid szurdokban. Ez után leérünk ismét a dögmelegben Ponyipusztára, de előtte azért pár kutya jól megugat minket, szerencsére nincs gond. A P3 P- elágazásban megjelenik Anna és Laci mögöttünk, kitértek a temetőbe vízért Andrással együtt, de ő csak 58-nál ért minket utol. Annáékat elengedjük, hosszú az emelkedő a P-on, nincs kedvem most erősebben menni egyáltalán. Végül ezen a jelzésen érkezünk meg 58 km-hez ami egyben a rajt-cél, az Eresztvényi Geopark. Csábító lehet az itt maradás, autó, ágyak, büfé.. Jó páran éltek is vele mint kiderült. Eddig 9 óra 45 percet jöttünk, kerek 16 órára voltunk itt.

Első dolgom hogy a rajtban itt hagyott konzervemet megegyem, még hidegen is sok energiát adhat. Aztán vettem egy kólát meg egy gyümölcsös sört, utána pedig pici relax. Végül pont fél óra pihenés után megyünk tovább Orsival. Még mindig nagyon meleg van. A Petőfi-kunyhó kódja után utólag Drabik Kriszta mondta hogy a Bakancsos söröző teraszán is volt egy kód. Ezt nem tudtuk, de ott mentünk el amúgy a söröző mellett. Hogy mi értelme volt ennek a kódnak nem tudom, amikor a kunyhóhoz így is el kell menni mellette. Tájékozódós szakasz jön, kiemelten figyelem a telefonos térképemet, P-kerékpárút, majd Z-tanösvény. A Középbánya-tó következik, a pontőrök dícsérnek milyen korán itt vagyunk. Vizet töltünk, majd haladunk is tovább. Megtévesztő szalagozás vinne el minket rossz irányba, de szerencsére rémlik tavalyról hogy az a rövid távé. Mondjuk azért elfért volna pár tábla, kíváncsi vagyok hányan nézték be. A Réti-keresztnél (65 km) is élő pont van, a hosszú nyílt tisztás után jól esik a finom szörp, és a nápolyik. Lekocogunk Rónafaluba, majd jelzetlen aszfalton kötünk át Rónabányába. A Szilvás-kő 628 m-es csúcsa következik, a végén a S3 igen megdolgoztatja tüdőkapacitásunkat, de cserébe gyönyörű kilátással ajándékoz meg minket a természet, a kód feljegyzése után. Igazából egy nagyobb vágyam volt, hogy a Bárna faluba leérkező S4 jelzést még világosban abszolváljam. Hogy miért? Ez az út egy katasztrófa. Benőtt, csalános, köves, egy nyomtávos, hosszú. Amin tavaly is meghőköltem, de idén valamiért még jobban, hogy ez az út S-kerékpárúttal is van jelezve. Sajnos a Kedves Olvasók nagy része nem tudja milyen volt ez az út, de esküszöm aki ezt felfestette kerékpárútnak, egy nap mindössze csak kétszer zavarnám föl-le itt, nem többször. Azt hiszem utána azonnal szürkézné is le. Mindegy, a legfontosabb hogy sikerült világosban 72 km-hez érni, Bárna faluba. Itt a központban élő pont üzemel. A finom vajas kenyerek mellett paradicsom, és uborka is volt, na meg ásványvíz. Kellett most nagyon az energiabevitel, mert ez a S4 eléggé felőrölt, és jön a nagy meredek fölfele hamarosan a Nagy-kő 522 m-es csúcsára. Hátulról kerüljük meg a hegyet, és végül az igen meredek K3-ön érünk fel a tetejére. A kód kicsit lejjebb volt, de mondtam Orsinak ezt a pár métert tegyük meg, cserébe gyönyörű kilátásban volt részünk. Itt tényleg szusszanni kellett, még pedig azért is, mert lámpa nélkül sikerült az idejövetel, viszont lefele a 3-szög másik ágán már kelleni fog a pilács. Elég horror ez a lemenetel, de legalább szerencsére nincsenek lódarazsak mint tavaly. A jelzés vége fele viszont egyszer csak véget ér az út.. Na most mi van? Megint elő kell venni a térképet. Egyenesen jelöli, na de ott emberméretű csalán van. Pedig arra.. Közben szembe jön Balázs és Helga, mondom nekik hogy rossz felől jönnek, de Balázs inkább leteremt hogy menjek már, mert épp szarrá csipkedik a csalánok :) Mire innen kiértünk mi sem voltunk ezzel másképp, és mint a bolhás kutya, össze-vissza vakarózva érünk vissza ismét Bárnára. A jó viszont hogy a frissítőpontot ismét érintjük, így után lehet tölteni a folytatásra.

Igazán tájékozódós rész jön, főleg a rétre felvivő bal kanyart kell megtalálni, na meg hogy magán a réten merre. Ha ez meg van, onnantól nyugisan lehet haladni a K-en, majd akár kocogni a S-n egészen Szőröspusztáig (82 km). A pontőrnél jégkockában úszó kóla volt, illetve jó kis nasik. Itt le is ültünk egy 10 percre. A következő rész nekem olyan soha véget nem érő volt. Mindig csak másztunk és másztunk.. Először a Kota-nyeregbe találtuk meg a kódot, majd a Somlya 584 m-es csúcsa volt terítéken. Próbáltunk ez után lefele még kocorászni több-kevesebb sikerrel, aztán ez így is maradt a végéig, inkább nagyrészt gyalog. Ismét felmászunk a Pécs-kő nyeregbe mint nappal, csak másik irányból. Szomorúan mutatom Orsinak hogy tavaly melyik fánál voltak elrejtve az ásványvizek a szervezők részéről. Nekünk semmi sem volt most sem, viszont a később utánunk jövőknek állítólag már kitelepült egy frissítőpont. De jó nekik. A Pécs-kőnél most csak egy kódot kellett lejjebb felírni, majd irány a S- bozótos rettenet lefeléjén az egykori sípályán. Na az már jó rég volt sípálya... Kifejezetten elfáradtam mire leértünk ismét Salgótarjánba. Nincs energiaitalom, na most egyet meg tudtam volna inni. A Velosport kerékpárbolthoz érkezünk, kódot nem lelek (itiner olvasás luxus volt sajnos), így nyomunk egy fotót a boltról, majd leülünk. Én matekozok, van még 10 km, és kb fél liter vizem. De ha a kódot megleltük volna ott volt csomó ásványvíz, megspórolhattam volna magamnak ezt a hulla fáradtan való matekozást (ezt is Kriszta mondta el utólag a célban). Innen sokáig P- jelzés, el a helyi kórház mellett, majd hosszú emelkedő. Terelem gondolataim, most nem itt járok, másképp nyomasztó lenne ez a hosszú rész. A P-rom jelzés leágazását viszont már nagyon vártam. Szerencsére tudtam hogy a Boszorkány-kőhöz brutál meredek visz föl, így nem ért meglepetésként. A fáradtságos időszak után megfontoltan, de gond nélkül értem fel a tetejére, ahol meglátva a panorámát, és érezve a lágy szellőt, fittebb is lettem hamar. Úgy gondolom ez a leges-legszebb panoráma a Karancs-Medves hegységben. Utána pedig az, ami ez után 700 m-re következett, a Salgóvár leges-legtetejéről. A kód is ott volt, a végén a lépcsőn már úgy mozogtam kb. mint egy reumás csiga. Még jó hogy volt korlát. Innen viszont már csak 3 km a cél, végig lejtővel. Majdnem végigkocogjuk, ahogy még épphogy megy, majd vasárnap hajnal 1:44-kor érkezünk be a célba, ahol az első hármas beérkezőknek (Csabi, Anna, Laci) gratulálunk, majd utána mi következtünk.

A célban több fajta ízesítésű porleves, és virsli várt minket, pogácsák, nápolyik, és kenyerek társaságában. Kis beszélgetés a többi beérkezővel, majd jóízűen lefekszem a célban levő kanapéra ami sokáig rabul is ejtett, néha el-elszenderedve. Ez tényleg egy kemény túra, első százasnak nem ajánlom, de aki már ment párat, az rengeteg örömöt, és gyönyört fog látni, ami el fogja fojtani a sajgó térd és vádlifájdalmat :)

 
 
Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130/70/40Túra éve: 20232023.08.07 20:44:58

Rockenbauer Pál emlékúton 130 km, sikeresen teljesítve 20 óra 43 perc alatt. Egy rövid mondatban belevésve: BRUTÁL VOLT! Immár tizenötszörös teljesítője lettem a 130-as távnak. Az az érdekes hogy egyetlen (!) perccel mentem "gyengébb" időt mint amikor anno Sára Petivel futottunk, de én valamiért azt hittem útközben, hogy az akkori 12 perccel jobb lett, és így nem erőltettem meg magamat a végén most. Az az eddigi legjobb időm a Rokin. Persze az időjárás viszonyok akkor teljesen másak voltak mint most, és ha akartam volna gond nélkül behúzom -2 perccel. De ez lényegtelen :) 


 A szokásos péntek délutáni indulás volt Budáról, meg is érkeztünk a vártnál hamarabb, már 20:15-re Nagykanizsára. Ez után a kedvenc helyre betérve kicsit Zolival, és Erikával lazultunk, ez sokadik éve hozzá tartozik a túrához. Közben hatalmas vihar csap le, óriási eső zúdul a városra, és a környező dombokra pillanatokon belül, éktelen villámlásokkal kísérve. Tudni kell hogy ha Zalában egy kicsit esik, már borzasztó nehéz a terepviszony. Ha nagyon  esik, akkor az egész egy végtelen küzdés. Szép lesz a holnapi nap.. 30 mm eső lett ígérve, azt hiszem ez szépen be is lett tartva végül. 


 Reggel 6-kor tömegrajt volt. Nem voltunk sokan, de meglepően nem is oly kevesen. Kereken 6-kor szó szerint nem esett, hanem ömlött az eső. Tétován álltunk az iskola bejáratánál, majd egy pillanat alatt döntöttem, gyerünk. A másodperc töredéke alatt teljesen szétáztunk, én pedig futva indultam neki a távnak, hogy minél több hőt termeljek. Hamar elkapott az az igazi befordulós érzés, ami messze nem ilyenkor szokott még keletkezni. Utolér egy fiatal srác, egyikünk sem kommunikatív, de azért megtudom, hogy ő is Dani, és nem rég kezdte, ráadásul idén egy 13:50-es Kinizsi 100-at futott. Jó kis kezdet. Ez után némán futunk Zsigárdon át egészen Homokkomáromig. Jön az igazi terep része a túrának. Nekem az új Hoka Speedgoat 5-öm gyönyörűen tapad, Dani láthatóan jobban csúszkál. Utolér minket Bötkös Tamás. Erősebb a tempója, a csúszós borzasztó agyagos lefelén nem merek gyorsan futni, így a másik Danival ellépnek. Szerencséjük van, mert a K-S- elágazásos bólya előtt még pont szem előtt voltak az aszfalton, és visszakiabáltam őket a helyes útra. Ez volt 17,5 km-nél. Innen Dani drusza lemarad, és a túrán nem is látom már többet. Tamással kerülgetjük egymást, vagy ha épp nem ment mellé, együtt futunk rövid ideig :) Az oltárci vadászházhoz (23,8 km - 2:53) egyszerre érkezünk, és kifejezetten jól esik az itt felkínált finom barack.


Rövid ideig bögölyinvázió fogad minket, a réten nem szabad megállni! A S- jelzés össze-vissza, úttalan utakon kanyarog, nagyon fontosnak éreztem az eddigi tizennégy teljesítésemet. A börzöncei szőlőhegynél utolér Süvöltős Lajos, aki kifejezetten jó tempóban tolja. E közben már Tamás is elhúzott, szóval felkészítettem magam hogy őket már nem látom, de végül nem így lett. Hahót település előtt jött 9 km borzalmas, iszonyú sáros rész. Minden lépésért meg kellett küzdeni, és az eső rendületlenül esett (de legalább nem szakadt). Eléggé le is merült az akku mire Hahótra értem (40,3 km - 5:14). A tempó elég erős. Utol is értem Lajost és Tamást. Kellett a kaja, a gyomrom már jelzett, így kőkeményen megsózom az itt felkínált zsíros kenyeret, és a finom paradicsomot. Venni most nem vettem semmit, hanem csak a mosdóban megtöltöm flakonjaimat, majd irány a többiek után akik közben leléptek. A falut elhagyva hamarosan ismét orbitális dagonyában szenvedek, majd a K+ hosszú emelkedőjét megmászva, nem létező utakon lecsorgok Söjtörre (49,3 km - 6:39). A pontőrök szerint második vagyok.


Nem lehet.. De lehet, mert utánam nem sokkal jön Tamás, elkavart. Jó, elsőre tényleg nagyon odafigyelős ez a túra, ennyi előnyöm van vele szemben. Én már pár kilométerrel Söjtör előtt eldöntöttem hogy két nagyon fontos feladat van. Az egyik, hogy a totális szétázott zoknit cserélni kell, a másik, hogy be kell kennem magamat, mert nagyon kidörzsölődtem, és minden lépésnél már fájt. A pontőrök nagyon örülnek, jóval későbbre vártak a terepviszony miatt. Ez nekem is jól esik, és erőt ad. Tamás ismét angolosan távozik, majd ismét mint eddig, egyedül folytatom utamat. Söjtör és Pusztaederics között a dagonya és a víz ipari méretet ölt, ez türelemjáték. Kocogok, ahogy még pont szenvedés nélkül jól esik. Meg-megállok, az üdítőmbe belehúzok, alibi indok a pihenésre. Viszont Pusztaederics előtt jött egy nem alibi indok a lassabb váltásra. A bal vádlim szarakodik. Gyorsan bevágok egy sótablettát, de mint kiderült nem ezt kellett volna, semmivel sem lett jobb a helyzet. A faluba a gyaloglás-kocogást imitálom, majd a bólyát meglelve felérek a K- jelzésbe, ahol 3 km oda, majd 3 km vissza fog rám várni. Tudtam hogy a visszán senkivel nem találkozok, nem sokkal van előttem a két srác. Én viszont küzdök ezzel a rohadt görccsel. El is döntöttem hogy Rádiházán feladom. Hehe, na nem a túrát, hanem az intenzívebb tempót. Pont mire leérek a pontra jön Lajos, és hamarosan Tamás. Mondom nekik hogy jó utat, többet nem látjuk egymást, én lazábbra váltok. Végre leértem Rádiházára (60,9 km - 8:31).


3 dl kólát, és egy zacskó chipset rendelek a büféből. Leülök, közben az itt felkínált zsíros kenyeret és paradicsomot habzsolom ipari mennyiségű sóval meghintve, a szervezetnek most nagy szüksége van rá. Jó negyed órával a többiek után indulok. A pihenés kicsit jót tett, a görcs múlóban, de még azért óvatoskodom. A 3 km visszaúton jön szembe Szűcs Lajos, egy srác, Örsi Anna, és Kotlár Laci. Elpanaszolom Annáéknak hogy úgyis utolérnek, mert vissza kell vennem a görcs miatt. Laci felkínál egy magnézium shotot. Na ez egy pillanat alatt elmulasztotta a görcs érzést. Hiába, 17 év pályafutás után is tanul az ember, a sótablettát NEM ilyenkor kell bevenni. Anna meglátta hogy van nálam egy csomag chips, mondta cserébe fél csomag nekik :) Sajnos még nem volt felbontva, mondtam hogy majd később bontom meg, csak nincs hely a zsákomban. Utána elváltunk, ők még Rádiháza irányába tartottak.


Engem viszont mintha kicseréltek volna, ismét tudtam kocogni, és jó tempóban haladtam. Viszont frusztrált voltam, mert nem tudtam honorálni Annáéknak a gesztust. El is döntöttem hogy a 10 km-rel későbbi bólyás pontnál a chipsnek egy részét lerakom nekik a bólya alá. Szentpéterfölde településre érve, kötelező feladat a temető közkútjánál egy kis közjátékot tartani, arcmosás gyanánt. Hú, na ettől is jobban lettem, és megcsodálva a még mindig gyönyörű vadászházat rombolok felfele egy 70 km-en induló sporit is megelőzve, és pár szót váltva vele. Elérek az ominózus bólyához, és egy nagyobb követ találva leszórom a chipsnek egy részét közvetlen az igazoló filc alá. Két dolgot remélek, hogy a mögöttem jövő 3 spori nem kajálta meg mind, és hogy Annáék rájöttek hogy én voltam az aki ezt "elrejtette" nekik :) Hosszú kegyelmet nem ismerő sáros úton közeledek Lasztonyához, a böglyök itt minden évben hozzátartoznak a túrához.


A szellemfaluba beérve kicsit leülök a buszmegállóba, és eltávolítom a rettenet sarat ami zoknin belül már kezdte szétszedni a talpamat. Viszont jó döntés volt, mert ez után gond nélkül értem a nem létező filcekhez. Valaki meglovasította az igazoló filceket, így jártunk.. Viszont a másfél kilométerrel levő Torhai-forrásnál már ott lógtak. Érthetetlen. Az eső egy pillanat alatt ismét ádáz küzdelem elé állított, mert nagyon rákezdett. Dzsungel és pocsolyaharcot vívva csak hogy még rosszabb legyen, a hátizsákom cipzárja is végleg megadta magát, de szerencsére nem esett ki belőle semmi, viszont még innentől erre is külön oda kellett figyelni állandóan. Lispaszentadorjánt elérve az aszfalton mindig sírhatnékom támad amikor meglátom hogy csak 4 km Bázakerettye kellemes úton, nekem meg még meg kell mászni egy rusnya nagy dombot különböző méretű pocsolyák, agyagos út, és belógó ágak kíséretében. A falu előtt ismét rambónak érzem magam a dzsungelharc miatt, de a semmiből meglepetésre Tamás bukkan elő, elvétette az utat. Na itt aztán tényleg nem volt nehéz. Így végül egyszerre érkezünk meg Bázakerettyére (85,3 km - 12:35).


Szerencsére mindig előre gondolkoztam, és mire odaértem az ilyen büfé jellegű helyekre, már vágtam is rá hogy 3 dl kóla + fél liter + 3 csoki + egy Hell ha gebasz van éjjel. Jó negyed órát időzünk Tamással, majd még nagyban világosban haladunk tovább immár a K+-en Budafa felé. Tamás kocogja a felfeléket is, én maradok a tempósabb gyaloglásnál. Szép lassan el is távolodik az időközben engem megelőző 70 km-en induló Gáborral. Azért van még bennem kraft, ahogy síkká válik az út tolom neki én is. Azon mosolygok magamban, hogy ha aszfaltot ér a lábam, szó szerint felüdülés az iszonyú terephez képest. Bezzeg máskor meg mennyire utáljuk az aszfaltot.. Aztán persze 3 km után jön ismét a keménykedés, ráadásul szintekkel megspékelve. Átbukva a hegyen, a túloldalán hatalmas köd fogad, alig látok valamit. Na nehogy már lámpát kelljen kapcsolni este fél 8 körül, annál hiúbb vagyok én.. Valahogy kievickélek végül a kistolmácsi műútra. Hatalmas megkönnyebbülés. Látom Tamást messzebb futni. Hamarosan elérek a kistolmácsi Tó büféhez (94,3 km - 14:07).


Meglepetésre Vizer Danival és családjával futok össze, akik épp itt nyaralnak. Tökéletes időzítés, a legjobb helyen :) Az itteni tea ami egyben frissítőpont is, elsőosztályú minden évben, így nem vagyok rest a flakonomat is feltölteni vele. Dani meghív egy pohár sörre, és jót elbeszélgetünk közben. Viszont egyre nehezebb a tovább indulás, a combjaim már rendesen le vannak merevedve. Ha elkezdek kocogni, akkor viszont szép lassan megszokják szegények, így akkor nincs más választásuk :) Felérek a Borsfai szőlőhegyre egy emelkedő után, és rájövök hogy ha nagyon ügyes vagyok, akkor a faluig kihúzhatom lámpa nélkül. Tolom neki rendesen, még ha a Zalai óriáspókok is itt lesznek kifeszített hálóval mint anno, az sem érdekel, azért sem kapcsolom fel a lámpát. Magamon is meglepődök micsoda impulzus ért el hirtelen. Igen, sikerült! Megvan a falu lámpa nélkül, ráadásul utána a szántóföldön felfele kapcsolom csak be, ami már szinte kereken 100 km-nél volt. Izgultam nehogy baj legyen a lámpával mint a 2 héttel ezelőtti cseh 120-ason, de most az új elemekkel semmi gond, nyugi van. Megelőzök egy éjszakai 40-esen induló párt, majd lekocogok Valkonyára (103,4 km - 15:37).


A turistaháznál ismét zsíroskenyeret, paradicsomot, és paprikát szolgálnak fel a pontőrök. Meglepődtem magamon, mert a gyomrom még nem volt összeszűkülve a meleg kaja hiány miatt, így kellemesen elfalatoztam az itt  felkínáltakat, bár a hét domb egyikén majdnem zsíroskenyeres lett a hegytető, de bent maradt :) Ismét zoknicsere, nagyon fontos volt, jó döntés! Krémezés, nagyon csúnyán kimart már a dörzsölés. Na, jöhet a 7 domb. Nem lesz könnyű.. Van ahol többet megyek néha hátra mint előre, mert persze mint már oly sokszor megírtam, irgalmatlan sáros, és agyagos az út.. Az egyik dombról lekocogva kiérek egy rétre, kerítéshez. Na ez az a hely, ahol egy borzasztóan rosszul kihelyezett jelzés van a kerítésen. Kétszer bedőltem neki most már nem fogok. A farakás mögött visz a csapás. Ha először lennék itt, 100% hogy benéztem volna. Megmásztam még pár dombocskát, majd az eszteregnyei szőlőhegyen utolértem ismét meglepetésre Tamást (110 km - 17:16).


Persze ott tévedt el.. Megnyugtattam hogy ha először lennék itt, én is ugyanott mentem volna el mint ő.  Ismét hamarabb tovaindult, én viszont nagyon megörültem az itt levő dinnyének, és őszibaracklének. Jót diskuráltam közben a pontőrrel, de a lábaim már eléggé elnehezedtek közben és jól esett leülni, bár nem szerettem volna. Még nincs éjfél sem, nyomás tovább. Egy jobb kanyar után nagyon meredek lefele vitt le, de tudtam hogy már csak egy dombot kell megmászni ez után, és bezárul a kör, az utolsó 18 km ugyanaz lesz mint az első, csak most visszafele. Ennek örültem is nagyon, meg nem is. Ugyanis a mezőny még idefele szanaszét járta a dagonyás utakat, és így sokkal nehezebb volt azokon haladni mint eddig. Így a Homokkomáromig tartó emelkedők-lejtők kifejezetten szenvedősen mentek, és óriási kő esett le a szívemről mikor a faluba értem. Innen tudtam hogy a célig már nem lesz dagonya, és még erőm is volt. A faluban frissítőpont üzemelt, ahol üdvözöltek hogy második vagyok. Az első, Lajos csak 18 perce ment el, na de hol van Tamás? Mint kiderült Eszteregnye után nem vette észre a jobb kanyart a meredek lefeléhez, és itt előztem meg. Én pedig végig azt hittem előttem van. Ezt csak a célban mondta, itt azt hittem csak nem vette észre a bal kanyart a turistaházhoz, és tovafutott. A zsíros kenyérre már rá sem bírtam nézni, de amikor az egyik néni mondta hogy van eperlekváros, felcsillant a már piros szemem, és kértem egy fél szelettel, amit kocogás közben nyamnyogtam el menet közben.


Tudtam hogy az utolsó 13 km idegőrlő a monotonitás miatt. Én viszont nem éreztem magam nagyon fáradtnak, csak a talpam tiltakozott már eléggé. A végtelen hosszú egyenesek után ismét Zsigárdon igazolok a filccel, majd megbontom energiaitalomat. Bár most fura módon nem érzem hogy szükség lenne rá, de kárt már nem teszek magamban úgy sem. Menet közben iszogatom, vicces látvány lehet így futni :) Kiérek az aszfaltra, elrakom lámpámat, és jön a végestelen hosszú út vissza a célba. Mindig kitűzök valami támpontot meddig fussak. Utána kicsit gyalog, majd megint futás. Ezt játszom el végig a célig. Vasárnap hajnal 02:43-kor pedig megérkezek a nagyon várva-várt Mező Ferenc iskolába, ami egyben a cél volt! Nagyon-nagyon örülök hogy így sikerült, nem gondoltam volna hogy ilyen terepviszony és időjárás mellett így fog menni. Annak meg főleg hogy mondhatni a tizenötödik Rokimon fogok rekordidőt menni egy perc ide-oda. Mivel tudom ez mennyi mindennel együtt jár, nem biztos hogy akarok én már ezen az időn változtatni :)


 
 
Tynistske slapoty od dubu k dubuTúra éve: 20232023.07.26 10:16:37

Týnišské šlápoty 120 km - 4500 m szinttel, sikeresen teljesítve 20 óra 53 perc alatt.


 Ismét egy nagy "utazásra" vállalkoztam. A menetrend mostanában a szokásos. Tatabányára levonatozás, ott Feri és Mariann vár, majd kocsival irány neki a messzeségnek. Nagy Jani tart még velünk, így négyesben indulunk neki a hosszú útnak.


 Péntek 20 órától lehet elfoglalni a szállást, mi 19 órakor már ott voltunk, így időnk van bőven. Janival lesétálunk egy általam kinézett helyre, olyan nincs hogy a helyi söröket ne kóstoljuk meg. Kedves cseh ismerőseim is itt leledzettek már, örömmel köszöntjük egymást. 20 óra után nem sokkal visszasétálunk, és a terem már nyitva. Egyre többen érkeznek, köztük rengeteg ismerősöm. Idő van még bőven, a különbusz csak 23:15-kor indul el arra a településre, ahol majd a tényleges rajt lesz. Addig viszont a szervezők sorban hoznak finomságokat. Szőlő, chipsek, kóla, mentes sörök, ingyen sörcsap. Ezt most kihagytuk, pihenni kell egy kicsit a hosszú út után. Közben pedig Olaf a főszervező átadja a tavalyi CSUT eredményekért járó kupákat az érintett sporiknak. Ez olyan mint nálunk egy bajnoki díjátadó. Jól esett látni a boldog arcokat.


 Végül elérkezett az idő, 23:15-kor buszra szálltunk, és háromnegyed óra buszozás után kereken éjfélkor megérkeztünk a rajt helyszínére, ami egy kis településen volt. Olaf elmondja a szokásos köszöntőjét, majd szombat 00:15-kor elrajtolunk. Az első kilométer aszfalton telik, a lámpát nem is kapcsolom még be. Felérvén a Feistuv kopec kilátójához, máris ellenőrzés következik. Egyszer csak egy nagy villámlás keletkezett, és elkezdett szakadni az eső. Na ez jól kezdődik.. Végül kb egy órán át áztatott minket a manna, aztán szerencsére tovább állt. A lámpát bekapcsolom, de hirtelen az ereimben meghűlt a vér. Pirosan világít, de miért? Vadi új elemek vannak benne. Nagy Janival haladok, megállunk, próbálom cserélgetni az esőben az elemeket, de ugyanúgy piros marad. WTF? A probléma az, hogy a pótelemeim is emlékeim szerint az utolsókat húzzák, és ezeket berakva igazam lett, ugyanúgy alig láttam.. Valószínű az új elemek közül az egyik hibás lehetett, és ez hazavágta a maradék kettő jót is. Nagyon pipa voltam, és csak reménykedtem hogy valahogy 4 órát húzzak ki amíg elkezd világosodni. Közben Janira rájön a hasmenés, megvárom, közben szinte mindenki megelőz minket. Kicsit próbálunk utána kocogni több-kevesebb sikerrel. Jani a lefeléket nagyon nehezen abszolválta a fájós lábujja miatt. Elérjük a lengyel határt, innentől 65 km-en át Lengyelországban fogunk mozogni. A fekete sáv a követendő jelzés (lengyeleknél van ilyen). Pár embert visszaelőzünk azért. Duszniki-Zdrój településre érkezve egy csodaszép parkon haladunk keresztül, ahol a Frédéric Chopin kastély is megtalálható volt. Jani fel is írta ezt magának, ha egyszer esetleg erre jönne kirándulni. Egy combosabb emelkedő után elérjük a Muflon turistaházat, ahol tényleg egy hatalmas fából készült muflon állt a ház előtt. Janira ismét rájön a rájöhetnék hamarosan. Nem lesz ez így jó, ismét sokat várok, a lámpám meg már szinte alig világít. A P- jelzésen egy Tolvaj-hegy meredekségű emelkedővel mászunk egyre följebb és följebb, egészen a Wolarz 852 m-es csúcsáig. Mire Jani megérkezik lassan megfagyok. Ez után egy kisebb, ámde nagyon köves lefele jön. Hamar leérek, szegény Jani nagyon óvatoskodik. Itt döntöm el hogy egyedül fogom folytatni a túrát, mert a második éjszaka már nem fogja bírni a lámpám. Apropó, második éjszaka? Nem szoktam már semmilyen időtervet készíteni régóta, de most megpróbálok egy merészet, beérni még világosban. Kb 17 km-t mentünk Janival, valamivel 4-es átlag felett, osztok-szorzok, kemény menet lesz innentől. Szerencsére hamarosan világosodik, a lámpával már tényleg alig látok, de mégis tudok lefele kocogni. Eljön a megkönnyebbülés első fázisa, eltehetem a lámpát. Erősebb tempóra váltok, és jó pár km után érem utol a gyalogos mezőny viszonylag végét. 23 km-nél jön az első frissítőpont. Olaf vár, na meg pár utolért spori. Már igazán éhes voltam, így a vajkrémes kenyerekre erősen rájárok, de van itt kóla, kofola, édességek is még bőven. 


 Jóllakva, és a legfontosabb hogy jó erőben mászom meg a Piekielna Góra 537 m-es csúcsát. Rengeteg szép sziklaképződmény mellett haladok a K- jelzésen, majd egy kis oda-visszával az Orlik kilátópont után érem utol a szép szőkeséget. Erős tempóban előzök, hiába kocognak páran még előttem, hamarosan a ködbe vésznek mögöttem. Ismét egy kis oda-vissza a Borowa B@szta :) kilátóponthoz. Megkezdődik a mesevilág, gyönyörű homokkővidéken haladok. Egyből a Jarním túra jut eszembe, hasonló szép helyeken jártunk, csak ott sokkal több ideig. A Skalne Grzyby sziklaalakzatánál megállok picit gyönyörködni, majd olyan történik ami erősen veszélybe sodorta a semmiből a teljesítésemet. Egy sziklába picit megbotolva egyszerre mindkettő cipőm teljesen felhasadt, és szinte szandálként funkcionált tovább. A szerencse az volt hogy még valami tartotta, így nem esett ki belőle elől a lábam csak hébe-hóba. Ilyenkor meg kellett állni, és visszatenni. Na ez nagyon nem jó, mindössze még csak 37 km-nél járok, és hátra van még 83 km... Nem fogok idegeskedni ez miatt, lesz ami lesz. A tempóm nem csökken továbbra sem, érem utol sorba cseh ismerőseimet, akik már azért jó tempóban haladtak. Utolérem jó ismerősömet Milant, akivel egy kis darabon át dumcsizunk egyet. 42 km-nél van a következő frissítőpont, Jana és Martin a személyzet. Hú, itt aztán van minden. Dinnye, banán, sütemények, felvágott, sajt, és még ki tudja mennyi finomság. Jól esik megpihenni, közben ledermedtek a többiek amikor meglátták a cipőmet :) Jó negyed óra pihenő után a P- jelzésen haladok. Végig futok a síkon is 5 km-en át, ahol egy vízesésnél kellett az iderakott filccel igazolni. Innen a S- jelzésen egy húzósabb emelkedő várt rám. Hamarosan a Z-tanösvény jelzésen pedig megérkezek a túra legnépszerűbb pontjára, a Schronisko Na Szczelincu turistaházhoz, ahonnan talán az egész túrán a legszebb kilátás mutatkozott. Bent ellenőrzőpont üzemelt, Milan Hota és ismerőse pecsételt, csodálkoztam is hogy most Hota Úr nem a túrán volt. Titkon levesben reménykedtem, de mintha megérezték volna, mondták hogy 4 km-re frissítőpont lesz, minden finomsággal. Üsse kavics, az nincs messze. Elhagyva a csodás panorámát, és a szép igényes turistaházat, végtelen lépcsőzés veszi kezdetét lefele. Még korán van, de rengeteg kiránduló jön fölfele, nagyon népszerű ez a hely úgy látszik. Leérvén végre a lépcsősor aljára Karlów településre érve rengeteg bazár, lángosos, söröző volt teli turistával. Még korán volt, mi lehet itt később? Megértem őket, tényleg csodás környék ez.


Közben utolérnek páran, erős tempóval futnak. Érdekes hogy ugyanarra mennek mint én, megkérdem egyikőjüket hogy milyen verseny van? Kiderült hogy ők is ezen a túrán vannak, csak a 77 km-es résztávon, ami most indult, és kb 6 km-nél járnak. Ok, így érthető a sietség még persze. Én is azért szaporázom lépteimet a kitűzött cél érdekében. 54 km-nél várt a beígért frissítőpont. Hú, itt aztán tényleg volt minden. A legfinomabbak a házi sütemények voltak, természetesen le is kellett ülnöm egy jó 10 percre. Innen 8 km-en át a K- jelzés volt a követendő. Csodás gerincen haladok, a terep technikás, a cipő még bírja valahogy. Picit játszadozok, rátapadok az engem megelőző 77 km-es futókra, kicsit huzatom magam velük. Ezt eljátszom a 69 km-nél levő frissítőpontig, ahol immár végleg visszaérünk Csehországba. A frissítőponton 120 km-es futók pihennek, én pattanok föl leghamarabb és menetelek tovább közvetlenül a határon. Szerencsére ez nem volt olyan durva mint a Jarnímon. Egész sokat belefutok amíg meg nem érkezek a Vrchmezí 1084 m-en álló kilátópontjához. A filces igazolást a kilátó tetejére tették, nem lepődök ezen meg Olaf túrákon már. 8 km múlva ismét egy kilátó következik, ami túránk egyben legmagasabb pontja. Velká Destná 1115 m. Az igazolás ismét a kilátó tetején. 4 km-es lejtmenet után Destné v Orlickyh horách településen a Hotal Alba éttermében vár Petr Maly, és Petr Rehánek, akik egy bónt nyomnak a kezembe, amit finom gulyásra válthatok be. Már nagyon vágytam a meleg kajára. Jól belakva haladok tovább, de nem várt emelkedő következik fényvisszaverő nyilakon. Konkrétan a sípályán kellett toronyiránt felmenni a tűző napon. Minden lépésemet megfontolom, a levegővételre is figyelek, mert egy nem várt pillanat, és volt gulyás nincs gulyás :) Szerencsére felérvén a gyomromban maradt a finomság. Pár száz méterrel odébb négyen futnak előttem, a tempó úgy látom hasonló, nem veszem feljebb a sebességet, felesleges. Gyakorlatilag a 4500 m szintkülönbség meg is volt 88 km-en. Már negyedjére csinálom ezt a túrát, bár az útvonal mindig más, viszont az utolsó 30 km általában ugyanaz. Most kell nagyon erősen ott lenni fejben. Nyílt részek, tűző nap, és érzésre nem halad az ember. Végül elérek a legutolsó frissítőponthoz, ami pont 100 km-nél volt. Itt is meleg leves várt, mindenféle földi jóval, sőt Feriéknek később még palacsinta is volt. Feltöltöm kirürült flakonjaimat. Egyikbe kofola, másikba víz + Plussz tabletta mg-al. Itt utolértem az előttem futó négyest, meg még pár embert. Én pattantam fel elsőnek ismét. 19 km van hátra, neccesen, de meg lehet a lámpa nélküli beérkezés. Hamarosan utolértem egy 3 fős hölgycsoportot, akik a 42 km-es távon indultak. Kicsit beszélgetek velük, majd azt veszem észre, hogy az egyik csaj jön velem. Mondtam hogy én picit belekocogok. Bár ő nem szokott futni, de tartja velem az iramot. Közben jókat beszélgetünk angolul. Jól esik a társaság, elveszi a figyelmemet picit a monotonitástól. Jó 10 km-t megyünk együtt, majd az utolsó 9 km erdőben visz. A kidőlt fás részeken előnyben vagyok, itt a lány lemarad, de becsülettel kocog utánam. A végén még egy dombot azért meg kellett hágni a kötelező igazolásért. Innen a maradék 6 km, bár erdőben vitt, de össze-vissza ment az út. A saját jelzések tökéletesek voltak, eltévedésről szó sem lehetett. Itt jegyezném meg hogy az egész túrán szuper jók voltak a megerősítő jelzések, látszik hogy rengeteg munkaórát beleöltek a szervezők, maximális köszönet érte! A telefonomban levő offline térképre egyszer sem kellett ránéznem. Ilyen még nem is volt talán. Végig sík az út, én csak futok és futok. Szegény lányt egy darabig még látom mögöttem, aztán eltűnt. A cél, amiért most küzdök elérhető közelségbe került. Végül 21:08-kor befutok a célba. Sikerült! Még pont lámpa nélkül végeztem, de akkor is belül idegesített ez az elemes mizéria, remélem nem a lámpa ment tönkre. Bent a gyorsabbak megtapsolnak, majd én is így teszek minden egyes beérkezőnél. Társasági élet veszi kezdetét, itt nincs olyan hogy valami elfogyjon. Alvás után is reggel felkelve még terülj-terülj asztalka várt, mintha egy svédasztalos étteremben lettem volna. Reggel 9-kor beérkezik Jani, majd egy órával később Feriék is. Mindenki teljesítő lett, szuper! Ismét egy élménydús hétvégét tölthettem el, szuper emberekkel, szuper helyeken!


 
 
Kék Balaton (TTT)Túra éve: 20232023.07.21 08:18:31

Kék Balaton 110 (113 km - 3140 m szinttel) sikeresen teljesítve 24 óra 05 perc alatt.


Mit csinál az átlagos ember, amikor 35 fok van egy szép nyári napon? 


A: Tengerparton pihenget, koktélokat szürcsölve


B. A Balatonnál strandol egy hatalmasat, lehetőleg megkeresve a legárnyasabb területet amikor nem éppen a tóban van.


C: 113 km-t menetel egyhuzamban.


Nem sok ember jelölte be a "C" választ a szombat reggeli napon, de végül én is ezt jelöltem meg. Szuper logisztikával érkeztünk le Krisztával, és barátaival Badacsonylábdihegyre. Ismerősöket köszöngetve indulunk neki 8:05-kor ennek a kemény túrának. Igazából nem lenne abszolút nehéz a paraméterei alapján, de az időjárás sokszor komoly befolyásoló tényező (lásd Kazinczy 200). 


Szóval nekiduráltuk magunkat Krisztával az eleinte kicsit foghíjas szalagozáson. Badacsony előtt szerencsére észrevettem az itinerben hogy a szokásos pecsételős pontok mellett igazolni kell a Balatoni Kéktúra pecsétjeivel is. Elég nehezen lehetett elsőre látni ezt, így sokan ki is hagytak jópárat. Szerencsére nekem végig kezemben volt az itiner, és figyelmem egy pillanatig sem lankadhatott. A badacsonyi igazolás után komoly emelkedő vitt fel a Kisfaludy-kilátóhoz, ahol Andráséktól kaptunk pecsétet. Lefele belekocogunk óvatosan, de mivel hőségriadó van, ezért kötelező pihenőt írunk elő a túra 8.km-énél a Sörpatika nevű egységbe. Betolok egy jó korsóval, majd előzzük vissza az előtte megelőzött túratársakat. Magyarázkodok, nem eltévedtünk, csak frissítettünk. Az Örsi-hegy emelkedője könnyen megy, megváltás az erdei etap. Innen megint kis óvatos kocogás lefele, Pamela és barátnője társaságának örülünk meg rövid ideig.



A Csönge-hegyi kilátó előtt már hosszú nyílt rész vár ránk, na meg egy elhullott őzike tetem, ami intenzíven megmozgatja érzékszerveinket. Szó szerint mindenki rárabol a Salföld szélén álló közkútra. Nagyon hosszú aszfaltos szakasz következik, közben Kékkútnál, 19 km-nél vár minket egy szuper jó frissítőpont. Különféle kenyerek, szalonna, uborka, és ízesített ásványvizek várják az összegyűlt túrázókat. Vagyunk bizony jó sokan, mindenkinek jól esik egy kis pihenés már. Energiaraktárainkat feltöltve folytatjuk az aszfaltgyilkolást Krisztával. 3 titkos ellenőrzőpontot jelöl az itiner, biztos voltam benne hogy az egyik a kővágóörsi kőtengernél lesz, így intenzíven figyeltem a terepet, és sejtésem beigazolódott, meg is van az első. Túlélő etap következik, Köveskálig végig nyílt részen haladunk. A nap már a tetőfokára hág, nagyon okosan kell frissíteni, persze a sapka a fejemen volt. Köveskálra érve egy bónt kapunk, amit én egy dobozos sörre, és egy csokira váltok be. Féltem hogy nehogy fejen vágjon a sör, de annyira jól esett a jéghideg nedű, hogy ezt is megkockáztattam. A kinti csapnál még feltöltjük vízkészleteinket, majd irány tovább Monoszló fele. Kriszta óvatosan jön, kicsit féltettem, mert még az elején vagyunk, de aztán kiderült hogy csak tartalék lángon égett, aminek utólag azért persze megörültem. Monoszló után a Hegyestű bejárata következett. Vettünk egy jéghideg ice-teát, és leültünk a padra. Mindig az járt a fejembe hogy valahogy éljük túl ezt a nappali etapot, éjjel már jobb lesz remélhetőleg. Ennyire már nem is tudom mikor izzadtam túrán utoljára.. Tagyonnál utolér Helga, picit dumcsizunk, majd elválunk, mert célzottan kinéztem



Szentantalfán a Rock Coffee-t, ami a régi Kék Balaton túrákon volt a frissítő finom virslivel. Ez által kicsit belepakolunk a távba, ráadásul szomorúan látom hogy az egység bezárt végleg. Kiérünk a főútra, ott egy benzinkút. Bevetjük magunkat, és jéghideg mentes áfonyás sört véve ülünk ki a padra kicsit megpihenni. Jól van, mégsem volt felesleges a kitérő. Ez után visszatérünk az eredeti úthoz, kb + 2 km-be fájt ez, de egyáltalán nem zavar, nem eltévedés volt. Ismét elmegyünk a már megelőzött túratársak mellett, megint magyarázkodok :) Andrással és Nórával előzgetjük egymást, attól aztán nem félek hogy ők nem csinálnák meg a túrát. A Halom-hegyre fölfele pár megzuhant ismerős pihen az út mellett, de aztán később új erőre kaptak ismét. A csúcson Ildi és Csaba pontőrködtek, és elhalmoztak minket mindenféle finomsággal. Dinnye, sütemények, sós, édes, gumicukor, és jéghideg víz volt. Borzasztóan jól esett itt megpihenni, jó sokan össze is gyűltünk, senkinek nem akaródzott hirtelen csak úgy tovább menni. Aztán végül mi álltunk fel elsőként, mert még "csak" 42 km-nél jártunk, és haladni kellett..



A Zádorvár előtt a Hideg-hegy tetején megláttunk egy szuperül odatelepített kis helyet. Hét Kenyér Ökofarm Zarándokpékség & Vendégház. Jegyezzétek meg ezt a helyet! Gondoltuk beülünk. Ittam egy csalános-zsályás házi szörpöt. Utána mentünk fizetni, a kedves hölgy kérdezősködött honnan-hova tartunk, és amikor mondtam mennyinél járunk, és még mi vár ránk, teljesen ledöbbent. Ez után közölte hogy kedves egészségünkre, nem fogadta el a pénzt tőlünk. Cserébe kértem egy névjegykártyát, és megígértem hogy mindenkinek ajánlom őket. Nem csak az iszonyú finom szörp miatt, hanem mert a panoráma is mesebeli volt a Balcsira. Jókedvvel haladunk tovább, szerencsére a nap is már lejjebb költözött. A Zádorvárnál a turistaút közepére verték a sátrakat, aki itt éjjel járt remélem nem esett be a sátorba, de ha szerencséje volt, akkor igen.. :) A várnál zoknit kellett cserélnem, mert már égett nagyon a talpam, és a bal kis lábujjamnál egy hólyag is elkezdte éreztetni magát. A Zádor-kútnál ismét jéghideg folyadékot vételezünk, majd immár sokadjára is előzgetjük egymást Attilával és Lacival.


A Cseri-kastélynál nem hagyjuk ki a kék pecsétet, de onnan 300 m-re írja az itiner a Nagy-Gellát, amit előre tudtam hogy több lesz, de legalább a parkolónál volt lent a pont. Vikinek és Balázsnak örülök meg, ők szolgáltatják itt a finomságokat. A házi sütemény ismét hatalmas sikert arat nálam. Elfelezünk egy gyümölcsös sört Krisztával, majd a Gella csúcsot megmászva hosszabb aszfaltos lefele következik. Végigkocogjuk, sokkal jobb ebből az irányból menni mint visszafele. Az Evetes-völgybe Verával kiegészülve kerülgetjük a kidőlt fákat, és örömködök hogy még ezt a részt lámpa nélkül abszolváljuk éppen. Krisztának már délelőtt felhívtam a figyelmét a Balatoni Óriás Fekete Pókokra :) A Balaton-felvidéken, illetve a Zalai-dombságban ha éjszaka jó az idő, óriási rettenet pókok szoktak megjelenni már késő délután, riogatni az arra alkalmas túrázó prédákat. Sajnos megint igazam lett, és gigantikus egyedeket vélek felfedezni hatalmas pókhálóval. Szerencsére nem kapunk egyet sem telibe, máskülönben zengene az erdő tőlem :) Kiérünk az Evetes-völgyből, és megörülök, mert tudom hogy Balatonfüredig végig nyílt rész lesz, ezáltal titkon bízom benne hogy lámpa nélkül elérünk a 66 km-es frissítőponthoz. Kriszta is kifejezetten élénk lesz, és kocogunk még a síkon is. "Nyugtával dicsérd a napot". Sikerült, elértünk Füredre, kb 10 percen múlt, de nem kellett lámpa. Megleljük a kéktúra pecsétet, és utána 400 m-re a Léna Borozót. Hideg gyümölcsleves vár ránk, és rizseshús, illetve egy ezer forintos bónt is beváltok kólára és egy üveg vízre. Ez az ellenőrzőpont nagyon megnyugtatott. Egyáltalán nem izgultam, csak kanalaztam, és fejben felkészültem az éjszakai etapra. Sajnos a vízhólyag már nagyon zavaró a kis lábujjamon, így már csak úgy tudok menni hogy kiiktatom a kis lábujjat a további csatából, ez által a bal lábammal kifejezetten befele terhelek minden lépésnél. Persze elfelejtettem elhozni a kisollót meg a leukoplastot.. Feltápászkodunk, Krisztát felkészítem hogy most jön két combosabb emelkedő. A Tamás-hegy igazából nem olyan vészes, csak a kereszthez kell felóvatoskodni. Felérvén kicsit megállunk és gyönyörködünk Füred csodás látképében, az időközben minket utolért Attila és Laci társaságában, és még a túloldalon a siófoki óriáskereket is kiszúrtam. Lefele Erzsit és Imit érjük utol, jól esik velük kicsit dumcsizni. Innentől viszont minden idegszállal koncentrálni kell, mert jön a túra legkeményebb emelkedője a Péter-hegyre. Az eleje nagyon meredek, majd picit meredek, és a végén megforgatja benned a kést még a brutál meredekkel. Tényleg nagyon óvatosan haladok fölfele, Krisztát amúgy is meg kell várnom odafent, fölösleges keménykedni. Ettől függetlenül úgy értem fel a hegy tetőre mintha éppen magából a Balatonból jöttem volna ki, úgy szétizzadtam. Huhh, ez is meg volt. Lefele azért könnyebb, de óvatoskodunk, nehéz úgy menni hogy a kis lábujjam ne érintkezzen a talajjal. Végre síkot érünk, irány Csopak! A beépült villák lassan ipari méreteket öltenek, csak nehogy a turistaút bánja egyszer, mert a panoráma pazar. A két ugyanazon nevű Attilát, Lacit, és Gábort előzzük meg sokadjára kocogva, pedig ők csak gyalogolnak, de azt kifejezetten jó tempóban. Csopakon ismét közkutazás. Nagyon oda kell figyelni éjjel is a frissítésre, mert egyáltalán nincs hideg, és a szervezet kőkeményen elveszti a folyadékot ez által.


A Csákány-hegy tetején Orsi és kislánya pontőrködnek. Nyámi, a házi süti ismét pazar! Kávét nem kérek, nem élek vele, de viszont magába tejet elfogadok. Három pohárral iszok, bár bevallom félek az utóhatástól, de nagyon jól esik per pillanat. Szerencsére elmaradt az utóhatás. Lovas településre érkezünk. Leérünk a főútra, egyből balra fordulunk a K-en. A falu végén jövök rá hogy valami nem kóser. A Savanyúvíz forrásnál kellene lennie a pontnak, mi meg már kint vagyunk a faluból. Az időközben minket utolért Gábor néz rá a GPS-re, és bizony nem jó helyen vagyunk. Hátra arc. A főúton jobbra kellett volna menni a szalagozáson. Többen benézték ezt, van akik ki is hagyták a pontot. Hibánk sikerrel zárul, ugyanis a forrásnál frissítőpont üzemel. Ismét a nagyon finom kenyerek vannak terítéken, mellette pedig feltöltöm flakonomat levendulateával. Alsóörs következik, a kocsmánál kéktúrapecsét, le is ülünk kicsit pihenni, a hólyag már tényleg fájdogál. Krisztának is van, szintén a kislábujjánál, de becsülettel küzdünk tovább.


A Csere-hegy kilátójához valahogy sosem akar eljönni az emelkedő vége, megváltás ide felérni. Itt is kéktúra pecsét, megint van indok leülni. Indulásunkkor megjön Laci és Orsi, de mi pont megyünk tovább. Lebotorkálunk a köves lefelén, majd jön a borzasztó hosszú aszfaltos rész, Balatonalmádin keresztül. Fejben nagyon próbálok most ott lenni, ez is olyan túlélő etap. A központban pihennek Gáborék, Attiláékkal és Lacival, mi is így teszünk, és kell most egy jó 10 perc ücsörgés a padon. Megérkezik Laci, Orsi, egy ismeretlen srác, egy másik hölgy, és András, meg Nóra is. Jó sokan haladunk most együtt, kicsit kizökkent a beszélgetés. A Malom-völgyhöz egyszerre érkezünk vagy 8-an. Ismét Ildi és Csaba a pontőrök. A frissítőpontjuk elsőosztályú, és végre van kóla is. Utolsónak hagyjuk el a pontot, de a többiek a réten benéznek egy szalagot, így ismét visszaelőzzük őket. Közben hajnal lett, a fejlámpákat el lehetett tenni. Borzasztó hosszú gazos részen törünk utat, ez is idegőrlő rész. Végre kiérünk egy aszfaltos kerékpárútra. Hatalmas mezőség, nagy szerencsénkre lent van a köd, így a klíma még tökéletes. Kriszta egyszer csak gondol egyet és elkezd futni. Értem a célzást, próbáljunk meg minél többet menni amíg feljön a nap. Versenyfutás a nap elől :) Én is osztom ezen törekvést, így egészen Litérig 5 km-en át toljuk neki úgy elég emberesen. A közparknál ismét Viki és Balázs frissítőpontja állít meg minket. Olyan gyorsan frissítünk hogy még a gyümölcsös sör egy része is a pólómon landol :) Futás tovább. Varjas vendéglő, gyors kéktúra pecsét, majd jön a Mogyorós-hegy végig nyílt emelkedője.


Ez is megvan napfelkelte előtt, szuper. Kriszta egyre őrültebb gondolatokat sző, 24 óra alatt érjünk be. Matekozok, nem lehet, ahhoz majdnem 7-es átlagot kellene menni. Esélytelen, én "kirándulni" jöttem, amit már egy ideje nem így érzek :) Komotósan gyaloglunk a lábnak már egyáltalán nem jól eső huplikon Királyszentistvánig. pecsét megvan, Kriszta fut tovább. Én nem akarok, a célban tali. Aztán gyaloglásra vált, az meg nekem megy jól, így ismét utolérem. A falu után jön a hosszú szántóföld. Még épphogy lent van a köd, szuper, azt hittem ide már kánikulában érünk. Megmászunk egy dombocskát, utána kis ösvényen haladunk egy elfeledett tanösvényen szerencsére erdőben. Végül kiérünk a szántóföld szélére, na eddig bírtuk meleg nélkül, itt már bekeményített újra a nap. A "távvezeték" nevű ellenőrzőpont sosem akar eljönni.. Türelem sikeres teljesítést terem, ezt mantrázom magamnak. Persze eljön az utolsó pont is, ahonnan már csak (vagy még) 5,6 km a cél. Egyszer csak a semmiből elrohan mellettünk Kovács András. Van ott energy kérem. Gondoltuk a célban látjuk legközelebb, de aztán messzebb gyaloglásra vált. Kriszta folyamatosan az óráját nézi, és futunk. Ha picit emelkedik már akkor is.


Leérünk Pétfürdő szélére, toljuk neki keményen. Végül meglelve a célt, vasárnap reggel 8:10-re érünk be, 24:05 alatt. Belegondolván tényleg meg lett volna simán 24 óra alatt ha picit komolyabban veszem a dolgot, ami azt jelenti hogy durva tempót jöttünk az utolsó 20 km-en. Persze egyáltalán nem izgat az idő, örülök hogy ebben a brutál melegben sikerül teljesítők lehettünk, és immár 8x-os Kék Balaton teljesítő lehettem. Köszönöm Krisztának a társaságot, egyedül nagyon kemény lett volna, mondom úgy, hogy rengeteget szoktam így menni. A szervezés pedig szuper volt, Edináék nagyon összerakták a frissítéseket!!

 
 
Pochod Krajem SeveročeskýchTúra éve: 20232023.06.20 00:00:00

Pochod Krajem Severočeských Jednotek 100 km - 3178 m szinttel sikeresen teljesítve 23 óra 00 perc alatt.


 


Nyakamon a Kazinczy 200, és elég erős volt mostanában a sorozatterhelés. Úgy voltam vele ezt a túrát most nyugodtan szeretném megcsinálni, nézelődni, megpihenni. Amúgy is ez a tájegység, Ústi nad Labem környéke igen közel áll a szívemhez látnivalók terén.


 


Péntek reggel 10 órakor Tatabányára levonatoztam, majd ott Tóth Feri és Mariann várt, hogy megkezdjük jó 7 órás kocsikázásunkat Terezínbe. Közben Szél Laci is megérkezett, így teljes volt a csapatunk. Szerencsére gond nélkül odaértünk már 17:15-re. 17 órától lehetett lefoglalni a szállást, de még senki sem volt ott. Kb negyed óra várakozás után megjelent a főszervező, és gyakorlatilag egy kaszárnya belsejében volt a szállásunk, igen érdekes volt. Maga a város is egy nagy erődítmény kellős közepén van, fura is volt ezt megszemlélni. Körbenéztünk a városban és egy pizzériánál lyukadtunk ki, ahol letartóztattunk egy 40 cm-es pizzát, majd kellően jóllakottan indultunk vissza rápihenni a másnapra. 


 


Reggel 4-kor már felvérteztük magunkat, és végül 5:05-kor nekiindultunk a hosszú túrának. Előző este még futólag találkoztunk Márkkal és Tamással. Végül velük indulok én is neki a menetnek. Az első 11 km teljesen szint nélküli volt, így erősebb gyaloglással tudtunk haladni. Filóztam rajta hogy egyedül menjek és akkor lámpa nélkül egy 6-os átlaggal beérhetek, de nem láttam értelmét a sietségnek, Feriéket így is-úgy is meg kell várni. Közben felsejlenek a megmászandó nagy hegyeink, a Lovos, illetve a Milesovka. Lovosice település előtt Tamás elkocog, én maradok Márkkal. 8 km-nél még Szél Laci utolér minket, így hármasban érkezünk meg az első frissítőponthoz, ami Lovosice vasútállomása előtt található. Olaf, és egy fiatal srác a pontőr. Még szinte semmi sincs felbontva, mi teszünk róla hogy ne így legyen. Meglepetésre egy hatalmas csabai kolbász is leledzik itt, magyar felirattal, gyorsan rá is rabolunk :) A csehek híres százas ölőjét Blankát kerülgetjük egy darabig. Laci kicsit lemarad, én meg előre húzok a Lovos hegyre fölfele. Mondtam Márknak majd a tetején megvárom. Szerencsére végig szerpentinben kellett fölmenni, így nem volt annyira megerőltető a fölfele az 570 m-es hegyre. A panoráma mesebeli, nem győzök gyönyörködni. Márk is megérkezik, majd végigpásztázva a kilátást kis oda-vissza jön. Picit kocogunk a völgyig, csak szolidan. Malé Zernosekybe érkezvén ismét filctollas EP, amiből a túrán összesen 36 (!) volt. Pár volt csak közöttük emberes, így nagyon figyelni kellett. A Z- jelzésen haladunk fölfele a Porta Bohemica kilátópontja felé. Hamarosan megpillantjuk az Elba folyót, és megleljük a kitérőt is a csodás kilátóponthoz, ahol ismét tátott szájjal gyönyörködünk. Márk mutatja hogy majd a folyó túloldalán is fogunk járni. Szépen lecsorgunk Litochovicébe ahol a saját jelzést nem találva kis kerülővel érkezünk meg a frissítőponthoz, ahol Egon szolgál fel mindenféle finomságot. 23 km-nél járunk, és már a második szuper frissítőpont. Jól esik leülni. Közben megérkezik Michaela aki egy órával később indult mint mi. A ponttól elindulva felfele az aszfalton utolérem, és kicsit beszélgetünk, jól esik a társasága, rég találkoztunk. Ahogy sík terepre érünk elkocog, mi Márkkal maradunk a gyaloglásnál. Egyre jobban közeledik a Milesovka tekintélyt parancsoló hegye, tetején a kilátótoronnyal. Előtte viszont rákészülünk, és Velemínbe érve beülünk az itinerben is jelzett motorestbe, és elfogyasztunk egy jó korsó sört. A K- jelzésen érünk fel a hegy aljához, majd egy kis erdei pihenőnél megleljük filctollas pontunkat. Utolér egy cseh futócsaj. Jön a túra legmagasabb hegye. Eldöntöttem hogy a csaj nem fog engem megelőzni fölfele, így Márknak mondtam hogy majd fent megvárom, és tempósan meggyalogoltam végig a fölfelét, ami szintén szerpentinesen vitt végig, szintúgy mint a Lovosra. Jó 5 perccel mögöttem is ért fel mindenki, így addig volt időm gyönyörködni a kilátóteraszon a panorámában. A csaj felért, ikszelt egyet a filctollal, és már ott sem volt. Végül 2. helyezett lett. Nekünk nem volt ilyen tervünk Márkkal, így beültünk a 837 m magas hegy turistaházába, és Márk meghívott egy sörre, amit utólag is köszönök. Mondtam hogy bent üljünk le, mert a házból varázslatos a panoráma. Ilyenkor jön az elő, hogy de jó lenne csak úgy kirándulni, időtől, mindentől függetlenül. De ezt most nem engedhettük meg magunknak. Feltöltekezvén a házból kijövet megdörren az ég, nem jó előjel, de végül ez csak olyan ijesztgetés volt, semmi nem történt. Kellemes úton haladunk a S- jelzésen a Paska pole elágazásig. Már előtte jót nevetünk hogy az itinerben le van írva hogy CODE 151. Minek írják le? Na de amikor odaértünk leesett az állunk. Egy összeeszkábált hűtőszekrény volt csak úgy odahelyezve, ami számzáras lakattal volt lezárva. Nekünk kellett 151-re állítani, majd nyílt is a lakat. Hihetetlen! Kinyitva szörpök, víz, és nápolyiszeletek voltak benne. Fel is töltekeztünk, mert már kezdett eléggé forróság lenni. Ez után bezártuk a szekrényt, egyet állítottunk a számzáron, majd örömködve haladtunk tovább. Én főleg, mert hamarosan egy valakitől kiesett nápolyit is leltem a földön, amit persze egyből meg is ettem. Kletecnára érkezve hosszabb aszfaltosabb rész következett. Itt elmentek mellettünk a gyors futók, közte Hanka is, aki végül a teljes mezőnyt lealázta. Hivatalosan 8-ig volt rajt, így sejtettük hogy akkor indultak, de végül megnézve 8:30-kor. Az eddig 40 km-ig majdnem 9-es átlag. Kemény, de aztán a végén végül nem születtek annyira űridők. 43 km-nél érkezünk meg a Radejcín kilátóhoz, aminek természetesen a legtetején volt a filces pont. Nyilván Olaf tette föl :) Körbenézünk, és lefele Blankát vesszük észre előttünk. Érdekes hogy nem előzött meg minket, és 15 km-nél a Lovos hegycsúcsán még pont mögöttünk volt. Nem izgat, mi becsületesen mentünk ez a lényeg. 3 km után ismét egy mesebeli kilátáshoz térünk ki, a Mlynáruv kríz csúcsán gyönyörködünk az Elba völgyébe. Következik a túra első olyan pontja ahol meleg étel vár ránk, az itiner jelzi is ezt, így hamarabb tudtuk már ezt. Palacinkárna Bohemikus a hely neve, ez által palacsintára gyanakodtunk. Olaf volt a pontőr, és mondta nekünk hogy 100 koronáig ingyenes a fogyasztás. Márkkal kinéztünk egy palacsintát, 105 korona volt, így pici rásegítéssel ugyan, de lett kaja. Magamban kicsit drágálltam ezt az árat egy palacsintáért, de amikor kész lett, csak lestünk, szó szerint majdnem egy gyros méretű palacsinta fogadott minket, mindenféle sajttal, sonkával töltve. Na ez már döfi! Tömtük is rendesen magunkat. Feri pont indulásunk előtt telefonált, hogy sajnos kiszállt a gyomra miatt, de így Olafnak egyből át is tudtam adni az infót. Tovább indulván 15 óra körül lehetett, de most lett a legmelegebb a nap folyamán. Blanka is mögöttünk halad, és jó darabig így is megyünk. Márknak sajnos itt kijött egy nagyobb holtpont, ami majdnem sötétedésig kísérte, így a tempó is eléggé visszaesett, de a lényeg az volt hogy haladunk, a szintidővel biztos hogy nem lesz gondunk. 52 km-nél jött a túra legtechnikásabb kimászása, illetve utána lemászása. A Josefínka kilátóponthoz tértünk ki a K-háromszögön. Nem gondoltuk volna hogy ilyen kemény lesz, de szó szerint sziklákon mászva tudtuk csak megközelíteni a filces pontot. Ez után visszaóvatoskodva saját jelzésen kellett lemenni Vanov településre. Na ez tényleg nem viccelt. Szó szerint toronyiránt, csalánok és sziklák között (vagy át rajtuk) kellett a távvezeték mentén leereszkedni. Nagyon óvatosan mentünk, nehogy probléma legyen, de végül baleset nélkül leértünk. 3 km alatt vagy 300 m szintet dobtunk el pikk-pakk, és leérünk közvetlen az Elba folyóhoz. A kellemes sík aszfalt nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan vissza kellett mászni a Vrkoc kilátópontjához. Nekem is már nagyon melegem volt, így megfontolt tempóval értem fel a pontra. Leülvén egy kőből épült padra ismét égdörgés nem túl messze. Ránézek a telefonon, egy erősebb vihar kerül el minket szerencsére. Kicsit kezdek ijedezni jó 10 perc múlva hogy Márk észre vette-e a Z3-ög leágazást, de végül igen, csak rossz helyre tette le a hátizsákját az oda-vissza előtt, így vissza kellett mennie érte hogy immár jó helyen hagyja a Z3-Z- elágazásba. Ez után tényleg nagyon kényelmes tempóval haladunk a K19-es pontig, ahol sajnos a filc le volt tépve, így fotóval igazoljuk ottjártunkat. Innentől jó sokáig a tavaly novemberi Loucení 113 km-es túrával szemben haladunk, nekem ismerős részeken. Leóvatoskodunk Ústi nad Labem leges-legszéléhez, majd a víztározó hídján kelünk át a S- jelzésen az Elba túloldalára. Felküzdjük magunkat a már messziről is látható gyönyörű Strekov várához, ahol kereken 60 km-nél járunk, és frissítőpont következik ismét. Petr Maly, és társa a pontőr. Minden van itt, ami egy ponton csak lehet. Kenyerek, sós-édes, sütemények, kóla, stb stb.. Egy jó darabig meg is pihenünk itt, most kell az energia nagyon, főleg Márknak. Közben megérkezik Blanka is, aki pár perccel hamarabb tovább indul mint mi, de hadd menjen. Rendesen bekajálunk, majd jó 20 perc után a P- jelzésen indulunk tovább, ismét számomra ismerős úton. Igen ám, de alig hogy elindultunk, máris elkezdett esni az eső. Na ez nagyon hiányzik a múlt heti Tanúhegyekről.. Szerencsénk volt, mert sűrű erdőben haladtunk, így minimálisat éreztünk az esőből. Mire nyílt részre értünk pont elállt, ezt kívánni sem lehetett volna másként. Egy saját jelzéses erős emelkedő következett fel az Ostry vrch 587 m-es csúcsára. Tempósan megtoltam, és a végén Blankát is utolértem, aki aztán hamarabb elindult, mert én fent megvártam Márkot, közben pedig a csodás kilátásban gyönyörködtem. Ez után hosszasan haladunk lefele a Z-tanösvényen Brná település széléhez, ahol ismét egy összetákolt hűtőszekrényt leltünk amiben szintén szörpök és nápolyik akadtak. Az itiner szépen jelezte ezt ábrával, így nem lepődtünk meg rajta. Blankát itt elhagyjuk, és sokáig nem is látjuk már. Márkkal filózunk hátha kihúzhatjuk lámpa nélkül a 75 km-es nagy frissítőpontig. A Rytina völgyben a K- jelzésen kicsit megtempózom fölfele, és végül sikeresen elérem lámpa nélkül a pontot. Márk is hamarosan érkezik ő neki is sikerült. Itt két nagyon kedves pontőr volt, és angolul is beszéltek. Szó szerint lesték a kívánságainkat. Gulyáslevest kaptam, és az asztalon roskadoztak a finomabbnál-finomabb dolgok. Zöldségmix kukoricával-répával, sós-édes dolgok, banán, kóla, meggyes süti, kenyerek, cukrok, és még ki tudja mit felejtettem ki. Márk kap kávét is, és mintha innentől újjászületett volna, egész éjjel sikerült egy haladósabb tempóra ráállnunk. Jó ideig itt is ragadunk, ez volt a kedvenc pontom, és a kedves pontőrök is hozzátettek sokat ehhez. Blanka megérkezik, mi pedig indulunk tovább, bele az éjszakába. Kimenvén hamar megcsap a hideg, és felveszem pulóveremet. Innentől sokáig saját jelölésen haladunk. Eddig tökéletesek voltak a jelzések, viszont innentől pont az éjszakai etapon sok elágazásba nem voltak, és ha voltak is, fordítva, menetiránnyal szemben lettek felhelyezve, amit hatalmas bakinak könyvelek el. A Lysá horára is Márk GPS-ével haladtunk, mert egyszerűen se itt, se utána nem voltak jelek kihelyezve. Érthetetlen.. Alig vártam végre rendes turistajelzésen haladjunk. A K- jelzést elérve a Plesivec átlagos emelkedőjén volt egy filces pont, na de innen lefele brutális sziklagörgetegeken kellett lemenni, nem akartuk elhinni.. Nagyon óvatosan haladtunk, mert egy pillanat alatt lezuhanhattunk volna. A következő pont Kamyk vára volt. Jelzés egy darab se, ráadásul a filces pont nem oda volt elhelyezve ahova a térkép mutatta, így körbe kellett kerülni a várat.. Kicsit dühös voltam hogy pont az éjszakai etap lett így elrontva. Ez után rémesen hosszan haladunk a Z- jelzésen a Kalvárie Tri kríze (kálvária három keresztel) pontunkig. Szerencsére megleljük a Z3-ög kiágazását, és a csúcson gyönyörű kilátás fogad a kivilágított Lovosice városra. Engem elkapott egy holtpont, így leültünk a padra, és megbontottam energiaitalomat. Ez után el is múlt szerencsére a holtpont. Egy meredek szerpentinúton ereszkedünk le az Elba folyó mellé közvetlenül, és egy jó 3 km-t haladunk a kerékpárúton. Pontunkat megtalálva, 2 km múlva megérkezünk túránk utolsó frissítőpontjához, Malíc településre, ami 90 km-nél volt. Egy katona úr volt a pontőr, legmélyebb álmából vertük fel, ezáltal rájöttünk hogy jó ideje elmentek már előttünk. Különféle snackekkel tömtük magunkat, és 10 perc után indultunk is tovább túránk utolsó hegyét megmászni, ami a Radobyl nevet viselte. Nem volt meredek, végig szerpentinben értünk fel a csúcskereszthez, ahonnan meseszép éjszakai panoráma tárulkozott ki Lovosicére. Azt viszont láttuk hogy a köd elég gyorsan jön fel, így hamar leléptünk, és pár km gyaloglás után Litomerice városába érkeztünk. Az itinerben volt egy térképféleség, de ez alapján nem nagyon boldogultunk, így ismét Márk eszközére hagyatkoztunk. Jobban örültem volna ha saját jelzések lettek volna feltéve.. A városon belül ráadásul három Mini kontrollát kellett felkeresni, amiknek a pontos helyeit színes ábra jelezte az itinerben. Az elsőt kapásból rossz helyre mutatta, de megleltük. Mini szúróbélyegzők lettek kihelyezve. A második egy szobor mellett kellett volna lennie a kerítésen, de nem leltük, így lőttünk egy szelfit amit a célban meg is mutattunk. Kiderült hogy a kerítés túloldalán volt, ez is rosszul volt jelölve.. A harmadikat a főtéren a szökőkútnál hamar megleltük. Megmondom őszintén erre az össze-vissza mászkálásra a városon belül már egyáltalán nem voltam kíváncsi. Nagyon szép volt, de nem 96 km-nél.. Végül elérjük a Z- jelzést, és az Elba fölött megyünk át hosszan egy hídon, majd egy kurflival a híd alatt haladunk már az Ohre folyó mellett. A köd miatt alig láttunk valamit, és fáztam is eléggé. Már nagyon a célban akartam lenni. A cél előtt 1 km-el megleljük utolsó filces pontunkat, majd az utolsó 600 m-en saját jelzést kellett volna követni, ami megint nem volt. Én simán mentem volna tovább a Z-ön, ami elvitt volna a francba. 600 m-el a cél előtt, nem lettem volna ideges kicsit sem.. Szerencsére Márk GPS-e jó irányba terelt, így hamar meg is leltük a célt. Az a baj, hogy egyre kevésbé merek innentől egyedül elindulni, mert ha előjönnek ilyen bakik akkor meg vagyok lőve, bár térkép alapján lehet valahogy elnavigálnék.. Sajnos a GPS-es túrázás itt is már nagy divat lett, és félő hogy ezért a jelölések is hanyagabbak lettek. Na sebaj, Hajnal 4 órakor pont pirkadatkor megérkezünk a célba, és a főszervezőt felébresztve átvesszük csodás díjazásainkat, és egy meseszép pólót is. Megérte eljönni, gyönyörű helyeken vitt a túra, sok szép emlék kavarog továbbra is a fejemben! Márknak köszönöm a társaságot!

 
 
Tanúhegyek (BTHE)Túra éve: 20232023.06.12 00:00:00

Tanúhegyek 100 (105 km - 3200 m szinttel) sikeresen teljesítve 17 óra 43 perc alatt.


 


Kalandban nem volt hiány.. Újra megrendezésre került a 100 km-es táv sok év után. Mint régebben, most is tiszteletemet tettem ezen a rendezvényen.


Andrásnak és Nórának hála már kora reggel 5:40-kor Badacsonytördemicen voltunk a rajtban, így kapkodás nélkül nyugodtan be tudtunk nevezni. Végül 6:15-kor indultunk Orsival. Kapásból megtörtént a bemelegítés, a Bujdosók lépcsője felmenetelen már erősen szakadt rólunk a víz. A pontőröknek sem sikerült még a Ranolder-kereszthez felérni, így futtában kaptunk igazolást. András és Nóra is köreinkben mozgott, hol előreszaladtak, hol mi értük őket utol. Badacsonytomajon egy pohár sör benne volt a nevezési díjban, köszönjük utólag is. Vicces volt a szitu, mert kifele véletlenül rossz ajtón mentem majdnem ki, így az 5.-ös számú lakosztály ajtaját próbáltam kinyitni, szerencsére sikertelenül, de megnéztem volna ha épp kinyitom és egy pár meredt volna rám árgus szemekkel :)) A jókedv megvolt, irány a Varga Pincészet a következő pont. Itt Tamás pontőrködött, de lendületbe voltunk, és a rágcsákon kívül most mást nem is fogyasztottunk. Ez után ért utol minket Toperczer András, aki sokáig társunk is maradt. A Káli túrákról ismerős Salföldi kolostorrom következett, ahol dinnye is volt az ellátás, ez most nagyon jól esett. 15 km-nél várt minket a Borbély családi pincészet, ahol Éva és Egon pontőrködött. Ha ők itt vannak akkor garantált a jókedv, és a sok finomság. Tepertőkrémes kenyeret majszoltunk uborkával, és jókat beszélgettünk. A pont után egy fiatal futósrác előz meg minket erős tempóval, azt gondoltuk többet nem látjuk, nem így lett. A következő etapon egy téves szalagozás vezet meg majdnem minket a Tóti-hegy előtt, szerencsére sikerül korrigálni erdőn-mezőn át. A Tóti-hegyre erős kaptató visz fel, szépen óvatosan abszolváljuk, nem keménykedünk. A kilátás pazar mint mindig, egyik kedvenc hegyem ez! A pontőröktől még szódát is kaptunk a csúcson. Egy picit jellegtelenebb része jön a túrának, a Sabari templomromnál kódot jegyzetelünk, majd intenzív mászás veszi kezdetét ötösfogatunknak. A Kopasz-hegyen szépen jobbra fordulunk a szalagozáson, de nekem gyanús lesz, hogy toronyirántos lefele következik, a kódnak meg a csúcson kellene lenni. Visszafordulunk, és végül a másik irányba menve megleljük feljebb a kódot. A szalagozás most sem volt barátunk. Amúgy pár bakitól eltekintve le a kalappal, sok szalagozott rész volt, ügyesen megoldották a szervezők, de a legnagyobb "hiba" még hátra volt. Lefutunk Mindszentkállára, ami még 26 km-nél van, de 50 km múlva majd újból ide érkezünk meg. Az ellátás elsőosztályú, le is ragadunk picit itt enni-inni. Ez után egy hosszú réten haladunk síkban sokáig, az Idő ösvénye (?) tanösvényen. Szinte végig kocogjuk, de csak úgy óvatosan. Közben kezdenek összeállni a felhők, félő hogy zuhé következhet. A hosszú rét után Kővágóőrs következik, 32 km-nél. Látunk egy közkutat, rendesen lecsapatjuk magunkat. E közben utolér minket Rebeka és párja, aztán Jucus is. A Fülöp-hegyi kilátóhoz érkezünk meg, de előtte egy nagyon rövid eső lemossa rólunk az út porát. Orsival eszünkbe jut a tavaly decemberi Balatoni Kilátók 100, amikor éjjel akkora köd volt, hogy majdnem szó szerint nekimentünk a kilátónak. Itt is frissítőpont van, jól esik kicsit megpihenni. Ez után jó hosszú 10 km-es szakasz következik szalagozáson. Rebekáék elfutnak, Kovács Andris is velük tart. Mi Orsival, Toperczer Andrással és Jucussal sztorizgatunk kocogás közben, Nóra pedig mögöttünk jön, bár hiába mondja hogy erős a tempó, egyáltalán nem látszik rajta bármiféle probléma :) A K- jelzést elérve Jucust tovaengedjük, mi maradunk a tempósabb gyaloglásnál és a hébe-hóba belekocogásnál. Végre elérjük a Hegyestűt, már nagyon vártam. Jucus már sehol, Rebekáék és András még itt majszolják a sok finomságot ami az ellenőrzőponton járt. Ismét tepertőkrémes kenyeret majszolok, és van sajt is. Na ebből nem szégyellek venni. Indulás előtt kapok egy dobozos sört is, amit már útközben fogyasztok el. Rebekáék ismét elfutnak, A két András, Orsi, és Nóra megyünk most együtt ismét. Megint egy 10-es a következő pont. Szentantalfa előtt utolér minket futva Kreiter Balázs, majd a faluban egy közkutat letartóztatunk, és Balázs tova is fut. Pillanatok alatt jókora eső keletkezik, és rendesen szétázunk, de ami még rosszabb hogy az út minősége is egyre jobban adja meg magát. Szentantalfáról kifele hatalmas dagonya, majd a kerítés mellett a balkanyarnál a hely ismerettségem ami kihúz minket a nagyobb eltévedéstől. Embermagasságú fűben küzdünk, a cipő totál beázott mindenkinek. Az eső közben eláll, de így is széjjel ázva érkezünk meg a Halom-hegyi kilátóhoz, ami már 54 km-nél volt. Itt is volt dinnye, sajt, alma, banán, és kóla! Végre kóla, le is cseréltem a vizet hamar.. Az időjárás bolondját járatja velünk. Mencshely felé közeledve Toperczer Andrissal latolgatjuk hogy a ronda fekete felhő vajon újra elkap-e minket. A túra légvonalban legtávolabbi pontjára érkezünk, de a faluban eljön a balkanyar, hamar konstatáljuk hogy innen már csak közelebb leszünk a célunkhoz. Egy aszfaltos részen kocogunk, de ahogy a P- jelzés jobbra megy egy sorompónál, kezdődik a túra nemulass' része. Az eddigi eső kutyafüle volt ahhoz képest amit most kaptunk. Pillanatok alatt szakadni kezd, én meg elfelejtettem genothermet hozni amibe el tudnám pakolni a dolgokat a hátizsákban, így minden széjjel ázott, közte az itiner is. A változatosság kedvéért Balatonhenyéig ami még vagy jó 5 km, végig nyílt részen haladunk. Ez már nagyon nem tréfa, szedjük a lábunkat ahogy tudjuk. K.Andris elrohan, mi Orsival, Nórával, és T.Andrissal szintén futunk, minél hamarabb jussunk Henyére. Rommá ázva érkezünk be a faluba. Az itiner kocsmát ír, a valóságban semmi ilyen sincs, kicsit morci is lettem. Egy buszmegálló viszont volt, meglepetésre itt ültek Rebekáék, és Kreiter Balázs. A gyors futósrác aki még az eleje fele lehagyott, pedig a telefonfülkében állt. Tamás és Annamari voltak a pontőrök, az itinerrel annyit sikerült elérnem hogy legalább a pecséteket még tudtam gyűjteni. Társasági élet következik a buszmegállóban, közben az itt lévő sós krékert pusztítjuk ezerrel. Balázs nézi hogy még fél óra és elvonul az eső elvileg. K.András és Nóra brutálisak, egyből mennek is tovább az esőben, elkönyveltük hogy velük már csak a célban fogunk találkozni. Nekünk nagyon jól esik most ez a jó 20 perc amit itt töltünk, közben ömlik az eső, a falu lassan teljesen elúszik. Aztán egyszer csak elállt. Mindenki tovaindult. Az igazán futó szekciónak a kedve kicsit alább hagyott, mi megyünk most elől Orsival és T. Andrással. Az emelkedőt is megtempózzuk, de a változatosság kedvéért egy jó negyed óráig ismét kapunk egy égi áldást. Végül ez is eláll, és az Eötvös-Károly kilátó után az erdőből kiérve egy csodaszép szivárvány tárulkozik ki. Innen már szuper túraidő keletkezett, persze ezt még nem tudhattuk, mert ma nagyon szeszélyes volt őkelme. Szentbékkálla előtt utolérnek Balázsék futva, és a túra úgy gondolom legnagyobb bakija következett. Egy szalagozás mutatott egyértelműen jobbra a P-rom jelzésen. Mi el is indulunk rajta egy darabig, de valamiért rossz megérzésem támadt, mert a falu a másik irányba van. Balázsnak van trackje, így megkérdezem hogy biztos jófele megyünk-e? Határozott nem a válasz, így futás vissza. Közben egy szalag csonkot is felfedezek a fán, és visszaérve az elágazásba még egyszer megnézem azt a jobbra mutató szalagot. Nem értem... Valaki átköthette? Most Balázs a navigátor, közben balról bejön a K- jelzés, arra is egy szalag, de nekünk mégsem arra, hanem jobbra a másik ágán.. Most már tényleg nem értem mi volt ez.. Elérjük a szentbékkállai kőtengert, itt meg kódnak kellene lennie, de nincsen, hiába keressük. No ez a bermuda háromszög rész nem volt a kedvencem.. Végül futva megérkezünk Mindszentkállára 76 km-hez, ahol már ma egyszer jártunk. Most viszont zöldséglevest kapunk. K.Andrisék is itt vannak Nórával, ők sem leltek kódot a kőtengernél. Ők hamar tova is indulnak, mi leülünk, és jóízűen elmajszoljuk a levest. Most nagyon jól esik pihenni, elképzelem de jó lenne ha itt lenne a cél. Aztán nem képzelődök tovább, kiadom Orsinak az ukázt hogy gyerünk. Toperczer Andrist kérdezzük hogy jön-e, azt mondja mindjárt. Innen nem láttuk többet a túrán, de végül Annáékkal ért be a célba. Balázs és Rebekáék még a ponton maradtak, mi Orsival most kettesfogatban haladunk tovább. A Csobánc következik, de előtte még meglepően erős emelkedők következnek amikre nem számítottam, csak akkor rémlik be hogy erre én már jártam anno. A Csobánc aljánál Rebekáék utolérnek, Balázzsal már csak a célban találkoztunk, jó 40 perccel utánunk ért be. Bejön a K-, rutinosan megálljt parancsolok Orsinak, inni kell, most jön a durvulás fölfele. Majdnem a tetején meglepetésre Kovács Andrist és Nórát érjük utol, akik épp gyönyörködnek a pazar panorámában. Nekem sajnos most ehhez nincs elég ingerenciám, marad a küzdés fölfele. Végül elérjük a Csobánc csúcsát, ahol a szokásos pontőrök vannak, Andi és Tomi. Folyadék híján vagyunk, nagyon köszönjük az ide felhozott ásványvizeket, és a rágcsákat. 20:20 perc van, ha ügyesek vagyunk, még a Szent-György-hegyre felérhetünk lámpa nélkül. A köves meredeken óvatosan kocogunk lefele, majd meg sem állunk Gyulakesziig. Ismét Orsival ketten vagyunk, a többiek kicsit mögöttünk, illetve Kovács Ádám gyalogol utánunk, aki amúgy megelőzött már minket 75-nél, aztán később jól ott is hagyott ismét minket. A Szent-György hegyre iszonyú hosszú a fölfele, alig vártam a turistaházhoz érjünk. Végül épphogy lámpa nélkül odaérünk, hurrá. Lerogyok, hú, ez a fölfele kicsit megviselt. Az EP az egészséges étrend mintájára van berendezve, saláta, kis paradicsom, és uborka az ellátás. Jó negyed órát ücsörgünk, addig előveszem a fejlámpát, majd tényleg gyök kettővel mászunk fel a bazaltorgonák mellett a lépcsősoron. A csúcsot elérve a P- jelzés bokaszaggató lefeléjén óvatoskodunk Orsival és Nórával, András már megint valahol elől, nagyon jól nyomja. Végre kiérünk egy műútra, csodálkozok hogy az útvonal nem az mint régen, de közben kiépült egy vadi új kerékpárút ami jóval biztonságosabb. Csipi ér minket utol. Kicsit együtt haladunk, gratulálok neki a rettenet lengyel 240 km-es második helyezéséhez, majd hallgatjuk a sztorikat róla. A kerékpárúton tovafut, nekem nincs kedvem, marad a gyaloglás, de picit abból is vissza veszek, mert most nem esik jól az erősebb menet már. Végre elérjük a Szigligeti várat, megörülök hogy nem kell fölmenni. Bevetem magam az itt levő nyugágyba, de hamarosan fölpattanok, mert a kényelem túl nagy luxus lenne itt a cél előtt nem sokkal. Egy feladat van még, megmászni a Kamon-követ. Kiadom Orsinak az ukázt. Come on! Meglepően jó tempóban hasítunk fölfele, és megleljük a szúróbélyegzőt. Ez után lekocogunk a műútra. Innen a célig nincs kedvünk futni, erős gyaloglótempót veszünk föl. A vége fele Rebeka fut el a párjával, nagyon ügyesek voltak! Már Szigligettől elengedtem az aznapi beérkezést, de a cél előtt egy km-el megkérdezem Nórát mennyi az idő. Hoppáá. Na akkor toljuk csak meg, még van esély. Rebekáék után lódulunk, és végül 23:58-kor beérkezünk a célba. Na ezt nem gondoltam volna, bár olyan mint a halott matektanár, nem oszt, nem szoroz. Huhh, ez erős menet volt. A célban hatalmas adag bolognait kapok Évától, és van csapolt kofola is. Minden jó ha a vége jó. Sok-sok szép emlékkel köszönök el a szervezőktől. Andráséknak nagy köszönet a hazaútért is!


 
 
Trnavská stovka (Nagyszombati 100-as)Túra éve: 20232023.06.05 00:00:00

Trnavska Stovka 169 km - 5695 m szinttel, sikeresen teljesítve 28 óra 40 perc alatt.


 


Ez tényleg jól ment, de lássuk a lényeget!


2014-ben már egyszer megcsináltuk ezt Őrsi Annával. A túrának az a nehézsége, hogy az első 100 km mindössze 5 euróba került , de ellátás is szinte semmi nem volt. A maradék majd 70 km-en pedig egyetlen egy emberes pont sem volt, csak fotókat készítettünk, és büszkén pózoltunk a Trencsény táblánál. 


Idén 50 éves lett a túra, és most először történt meg az, hogy a jubileum miatt a maradék 70 km-en 3 emberes frissítőpont lesz. Az első 100-ról azt hittem továbbra is puritán szervezés lesz, de szerencsére hatalmasat tévedtem.


 


Szombat kora reggel vesz föl a Sasadinál Attila, Máté és Vári Gabi társaságában. Gond nélkül Pozsonyba vagyunk. A kocsit itt hagyjuk, de a parkolásra nagyon figyelni kell, mert szinte mindenhol fizetős. Tanácsomra átmentünk a vasút túloldalára, és ott találtunk egy szuper jó helyet. Attila odaadta a kulcsot nekem, és bíztunk benne ha visszaérek, nem fog büntetőcédula lobogni a szélvédőn. Hamar neki is indultunk túránknak. Az még az érdekes, hogy az első 3 km-t fel a Kamzík tetejéig itiner nélkül tesszük meg, és a nevezés csak ott történik. A táv viszont benne van rendesen a vasútállomástól. Gáborral ütjük el az időt felfele, majd felérve a nagy TV-toronyhoz, Jaro, Stanko, és a főszervező Jozef az akivel kölcsönösen megörülünk egymásnak. Pár látásból ismerős túratárssal biccentünk egymásnak, aztán regisztráció. Jé, itt van Szél Laci, és Tamás is. A többiek nekiiramodnak, én még pár szót váltok velük. 


Hamar üzemi hőfokra kapcsolom magam, és kocogással indítok, azzal az óvatosabb fajtával. A többieket utolérve mindenkinek jó utat kívánok, bízzunk a 100%-os magyar teljesítésben. Az itinert böngészve 100 km-ig jó kis informatív, 90%-ban a P- jelzést kell követni. Nagyon jól ismerem az utat, sok 100-ason megfordultam erre. A Kis-Kárpátokban azt szeretem hogy jól futható utak vannak, és az emelkedők is viszonylag szolidabbak (tisztelet a jó néhány kivételnek ami eszembe van éppen). Hepe-hupás úton érem utol Gábort és Dávidot 10 km-nél akik a 100-as távon vannak. Dumcsizunk egy jót, majd majdnem elvitt a tömeg az aszfalton. Szerencsére figyeltem hogy a P- jelzés a Biely Krízig az erdőbe megy, nem is sok spori ment erre :( Amit fontos tudni, hogy rengetegen voltak, nekik ez olyan mint nekünk a Kinizsi Százas. Nagyon sok embernek a hátizsákján ott ficegett a túra kitűzője. Én akkor azt hittem ők már mind ezt megcsinálták, de később kiderült hogy csak a rajtban kapták, én pedig ebből kimaradtam. Pedig vissza-vissza nézegettem a vélt teljesítőkre :) A sok "dobrí" köszönéstől már kiszáradt a szám, de úgy voltam vele hogy a tisztelet mindenkinek jár, főleg hogy most nem is itthon vagyok. 


Ferit és Mariannt is utolértem, velük is dumcsizok kicsit. Folyamatosan előzöm az embertömeget, majd a 26 km-es EP-hez a Pezinská Babához érek. A büfénél tömegnyomor, mindenki fogyasztja a megérdemelt sörét, üdítőjét. Ellátás itt nincs, hamar tovarobogok. Furcsaság következett, épp a főút kereszteződésénél aszfaltozta az úthenger az utat, így jó 500 m-t kellett kerülni, hogy az út túloldalára visszajussunk :) Innen már a tempósabb gyalogosokat, és az óvatosan belekocogókat előzöm, kicsit szellősebb is lett a mezőny. Jön pár erősebb mászás, majd 37 km-nél érem utol a nagyobb magyar delegációt, Bálint, Anna, Dóri, Laci mennek most együtt. A Cermáková lukánál kis kitérővel szuper jó forrás található. Van valami szirup féle a ponton, Bálinttal megörülünk, még hogy nincs ellátás :) Nyomjuk bele a flakonba, majd rá a forrásvíz. Hm, így finomabb, tény és való. Tovább haladok, a Hubálová nyeregig végig kocogok, közben jönnek föl az emlékképek a sok MKMK-ról (szlovák 200 km-es). Itt már tényleg csak a kocogókat előzgetem. Nagyon jól érzem magam, valamiért a Kis-Kárpátokat én nagyon szeretem! 45 km-nél a Solosnicka Dolinához érek. Kerek 7-es átlaggal toltam idáig, ez elég erős, főleg hogy még hátravan 124 km. Itt viszont várt Slavo a pontőr, és ismerőse, akik nagyon megörültek nekem, részemről szintén. Nagyon meglepődtem, mert elképesztően finom ellátás volt itt, pedig nem volt beharangozva semmi az első 100-on. Sütemények, sós, édes, virsli, kóla, izó. Jó negyed óráig frissítek, tudom hogy a következő hegy az egész 169 km legkeményebbje lesz. Magamhoz veszek még egy jó adag kekszet, majd megkezdem hosszú mászásomat a 747 m-es Vápenná csúcsára. Eléggé áll a levegő, szakad rólam a víz. A lassan járj, tovább élsz elvet vallom és megállás nélkül felérek a csúcsra. Ez egy jó 3 km-es mászás volt, vagy 500 szinttel. Felérvén kicsit megmacskásodik a vádlim, az izmok önálló életre keltek. Húha, erre oda kell figyelni, a folyadékbevitelt magasabb szintre kell helyezni. Gyönyörködök a csúcsról, mesevilág. Petrklín, Vysoká, Velká Homolá, stb. 


Lefele nagyon sziklás az út, itt óvatoskodom, meg kicsit visszább kell venni a tempót amúgyis, úgy érzem. Az emelkedők mászása sem ért még véget, mert még a Klokoc 661 m-es csúcsa előtt is elhaladtunk. Itt is sokszor jártam már, az érdekes szegecselt kereszthez most nem térek ki. Innen sokáig kellemes kocogásra csábít az út, kisebb emelkedőkkel mindössze. 53 km-nél az Amonova lúkánál egy pici oda-vissza volt az EP-hez. Az ásványvíz mellett zsíroskenyerek sorakoztak, amiket a gyomrom most nem kívánt. Viszont ezek mellett sonkás, kukoricás hatalmas tekercsek sorakoztak, amit persze nyomban megkívántam. Repetázni nem mertem, mert a mezőny nagy része még mögöttem van, nyilván nem 2000 adaggal sütöttek :) Lefele kocogva nyammogom el a finomságot. Közben két futót érek utol, hm, őket már megelőztem. Gyanúsan megkérdezem hogy jártak-e az EP-nél, szomorúan közlik hogy nem találták. Én meg szomorúan közlöm hogy lemaradtak a sonkás-kukoricás tekercsről. Az információért cserébe sós-mogyorót kapok tőlük, de már nem mennek vissza a pontig, én meg megköszönöm a "jótett helyébe jót várj kaját".  A Mon Repos jellegzetes épülete mellett elhaladva érek később a Brezinky elágazásba. Jujj mennyi emlék az MKMK-ról. A tó, a büfé, a szélkerekek. Itt figyelni kellett, mert a P- jelzésről át kellett térni a Z-re, ami egy hosszú aszfalton bevitt Buková településre. Itt végig gyalogoltam, rendesen befűtöttek, ráadásul árnyék sem volt. Végre a 65 km-es ponton. Itt még 2014-ből tudtam hogy van meleg kaja, de pénzért. Nem érdekelt, most már vágytam a meleg ételre. Van gulyás, illetve cigánypecsenye. Az utóbbit választottam, ami végül úgy lett hogy egy jókora hamburger zsemlébe raktak bele egy még nagyobb húst. Igazán emberes adag lett, le is öblítettem egy jó csapolt Gambrinussal. Közben egy helyi házaspár érdeklődik merre kirándulok, mikor elmondom majd hanyatt estek :) Jól esik a pihi, eddig 10 óra alatt tettem meg 65 km-t, most fél óra evés-ivás. Közben Katkát a pontőrt kérdezem meg merre tovább. P-kerékpárút a követendő, nekem is ez rémlett még itthonról megnézve, de jobb a megerősítés. Már csak azért is, mert később utolérek egy sporit a Z- P-kerékpár elágazásnál aki épp tanakodik hogy merre. Nagy magabiztossággal erősítem meg merre az arra. Meredeken mászunk fölfele, a spori hozzám szegődik, angolul kommunikálgatunk. Jó erőben tűnik, és az a durva hogy az első 100-asa volt ez, gőze nem volt az egészről, a cseh túranaptárat, és pl az őszi Teslácka Stovkát is nekem kellett mondanom, pedig ő pozsonyi. (Magamban jókat kuncogtam, és belegondoltam milyen lenne ha nálunk egy külföldi mondaná épp nekem mi az a ttt, meg mondjuk a Kinizsi Százas). Én kicsit csöndesebb voltam, inkább ő kérdezgetett, meséltem neki sok szlovák-cseh 100-asról. Visszatérünk a P-jelzésre, és ismét azon tovább sokáig. 70 km-nél ismét büfénél van az EP. Ő sörözik, én most csak egy kis csapolt kofolát veszek, és haladunk is tovább. Alig megyünk ismét 5 km-t, a Raková dolina (Raková völgy) következik. Fiatal diákok a pontőrök, de nagyon szívélyesek. Kérünk-e levest? Naná! Ráadásul egy hatalmas bögre Kofola is odakerült elém. Később Mátéék mondták hogy nekik ez mind fizetős lett volna, nekem egy vasamba nem került :) Így lehet időt rombolni. Amúgy sem érdekel mennyi az idő és hogy állok, a fontos az hogy beérjek szintidőn belül a célba. 


Hosszú aszfalt jön a völgybe, megint nosztalgiázok, eszembe jut tavaly amikor Olgával mentünk az MKMK-n és mellettünk csapkodtak a villámok. Akkor a pillanat töredéke alatt szétáztunk. 85 km-hez érünk, legalább 5 km-t futottunk előtte, jól megy továbbra is. Dobrá Vodá település, a pont a büfénél. Társam bemegy ismét sörözni (náluk ez olyan mint a víz), én most nem kívánok semmit, megbeszéltük hogy majd utolér ha tud. Innentől jött Brezováig a rövidítők "mekkája". A következő 8 km-en egyetlen emberrel sem találkoztam. Én végig a P- jelzésen mentem, amiben azért szint is akadt. Mindenki más akarattal-akaratlanul (mint kiderült a futótársam is) a P-kerékpárutat részesítette előnyben, ami itthon lemérve csak 6,5 km. Annyira nem izgat, 100 km-nél úgyis mindenki abbahagyja. Kicsit erősebben meghúzom a tempót, és végül csak 97 km-nél kellett lámpát kapcsolni. Innen 3 km jelzetlen úton a Matejková Dolinán át a 100 km-es ponthoz. 22:15 van, az időm eddig 15 óra 15 perc. A táv nincs meg teljes 100 km, de ezzel én nem akarok foglalkozni most. Azzal viszont annál inkább hogy Jozef a főszervező egyből borovicskával és sörrel kínálna, neee, most kihagyom :) Vizet kérek, és van magnéziumos plussz tabletta. Ráadásul volt pörkölt is, annak sem lehet nemet mondani. Kicsit nehezen csúszik, de leerőszakolom. Közben már itt volt futótársam, ő is a rövidítésen jött, bár mondta hogy tudta nélkül, mert mindenki arra ment :) Nem orrolok meg rá, sőt gratulálok hogy első százasán milyen jól ment, ő pedig nagyon izgult értem a folytatásban. Jó fél óra után gondolkozás nélkül tovahaladok, immár egyedül. A hideg csontig mar, egy póló, és egy rövidgatya volt rajtam egész végig. Brezová pod Bradlomon áthaladva még fázom, de aztán a Bradlo combos emelkedője tesz róla hogy visszaszerezzem az üzemi hőfokot. Erre a maradék 70 km-re mindössze egy sajtcédulás papírt kaptam, amin az igazolásokat kellett gyűjteni. Hogy hány kilométernél járok, gőzöm sincs, majd talán a pontőröktől informálódok. Elkönyveltem hogy innentől egy teremtett lélekkel nem fogok találkozni, de Poliankára bekocogva két fejlámpás alakot érek utol. Lydia az, és a túratársa. Kicsit megállok, épp pihennek, pár szót váltunk. Jól esett végre találkozni valakivel. Azon kacagok magamban hogy a túra első 40 km-ében emberiszonyunk lehet, majd 100 után meg már görcsösen örül az ember ha egyáltalán valakivel találkozik :) Egyedül folytatom továbbra is, és jó tempóban lekocogok végig Myjavába. Itt megint borzasztó hideg van. Az útvonal még így sötétben is a "zsebemben"van, ismerem jól az utat. A Billa mellett elhaladva a Spacincei Százas rémlik fel amikor dögmelegben bementünk venni kész hamburgereket, és vagy 2 liter üdítőt amit a bolt előtt ülve a cigánysorral szemben fogyasztottunk el :) Tudom hogy most piszok hosszú aszfaltos rész jön, de legalább tudok szépen haladni rajta. Meglátom a turistatáblát, Velká Javoriná 5:10. Tudtam hogy a hegytető az óriási toronnyal nincs nagyon közel, de hogy ilyen messze? Na itt volt egy olyan pillanat hogy kicsit kiment az erő belőlem, de igyekeztem pozitívra átformálni mindent magamban, és hamarosan megint jó tempóban haladtam. Erről tett egy hatalmas kutya is ami majd kiugrott a kerítésen úgy csaholt. Rémesen hosszú 16 km következett a 970 m-es Velká Javorina csúcsáig. Az út fokozatosan emelkedett. Szerencsére nem durván, csak hosszan. Volt nálam egy energiaital, de még nem éreztem azt a totális zombulást, pedig hajnal 2 körül járt az idő immár vasárnap. Nem taglalom, megváltás volt felérni a toronyhoz, és onnan lekocogni az alatta levő Holubyho chatához, ahol már 132 km-nél jártam, és frissítőpontként funkcionált. Azon viszont meglepődtem hogy utolértem Majka Balsinkovát, és Branislav Zigót, meg még egy srácot. Na ők már az elit futó kategóriába vannak. Ez most nagyon jó érzéssel töltött el. Ők is meglepődnek rajtam, főleg hogy egy rövid gatya és póló van csak rajtam, ők meg már széldzsekiben majd megfagytak. Itt is volt meleg leves, azóta is érzem a nyelvem olyan éhes voltam :) Üdítővel is feltöltekeztem. Szóval 132 km-nél járok, kerek 21 órás menettel. Itt megint elvagyok egy fél órát, meglepő de nem fázom annyira mint vártam előre. A többiek elindulnak, én pedig utánuk. Lefele tempósabb futást vesznek föl. Le tudnám követni, de nem biztos hogy jól esne. Elkönyveltem hogy őket sem látom többet, de nem így lett. Egy pihenőnél leültek, én pedig kocogtam tovább immár sík terepen. Hamarosan utolérnek, váltunk pár szót, szurkolunk egymásnak. A végtelen hosszú síkba belegyaloglok, ők futnak. De a messziségből látom hogy ők is gyalogolnak egy idő után. Na én ilyenkor kezdtem el kocogni :) Ezt játszottam, és igazából folyamatosan ott voltam mögöttük picit lemaradva. Közben figyelni kellett mert a matricás kódok is megjelentek, a figyelem nem lankadhatott. Egy hatalmas rétre felérve gyönyörű panoráma fogadott, nem győztem betelni a hegyek látványától. Közben egy ideje már kivilágosodott. Szerencsére még nem tűző napon értem ide, korán volt. A Mikulcín vrch előtt felfele egy tempósabb gyaloglással utolértem a többieket, majd kicsit el is léptem tőlük. A Penzion Patrik soha nem akart eljönni, már eléggé kezdtem morci lenni.. Végül csodák-csodájára ideérek. A pontőr megismer valami másik stovkáról, mondtam neki, elég sok van már :) Kijelenthetem hogy a túrán itt volt a legjobb ellátás! Leves, banán, sütik, kolbász, sajtok, sós-édes, energiaital, kofola, minden (is)! A többiekkel leülünk a padra, nagyon jól esik mindenkinek a leves. Legszívesebben leheverednék a fűben, de helyette inkább megkérdezem hány km van még. Kb 22-23. Elsőként én "pattanok" fel, és megköszönöm a szuper ellátást. A többiek még maradnak, most már én megyek végig elől, és nem is látom őket a célig. A hosszú lejtős aszfaltot megkocogom, majd a Kykula elágazásba érek, ami egyben a szlovák-cseh határ. Hosszasan haladok rajta, közben egy kódot is lefotózok a legszebb kilátóponton. Megtalálom a Z- jelzést, ezen kellett balra menni Brúsne fele, a smerovnik jól tájékoztat. Az út minősége viszont a vállalhatatlan kategória. Bele se merek gondolni mi lenne ha itt sár volna. Göröngyös, fakidőléses, de legalább lejt jó meredeken, ami a térdemnek egyre kevésbé tesz jót érzésre. Elérek egy tanyához, tehenek legelnek, az elektromos kis drót alig észrevehető, ezen kellett átlépni, a jelzett úton... Bele sem merek gondolni itt sötétben mi lenne, erről tartott felvilágosítást telefonon Szél Laci nem rég, a hideg is átment rajtam... Brúsne településre beérve felrémlett hogy ugyanott volt valamelyik szlovák túrán az önfrissítő pont, ahol most lesz a rendes. Hamar meglelem, benyitok, a fiatal pontőr névről ismer, kedves. Levessel kínál, én most kofolát iszom csak, és finom mandarint eszek ami szintén az ellátás része volt. Lenne a leveshez is kedvem, de picit elkap a versenyszellem. 11 km van csak, a többiek nem értek utol. Hamar tova is állok, és végig kocogom az aszfaltot az egész falun át, hogy utána felemelkedjek a nem könnyen járható Z-ön. Kiérek egy rétre, jelzés sehol, nehogy itt rontsam már el a végén. A mapy sem jelzi jól az utat, méteres fűben megyek a vélt úton a szemben levő erdőig. Szerencsére ott már láttam jelet. Itt már biztos voltam benne hogy nem érnek utol, de azért még rátettem egy lapáttal, és Zlatovce-ig végig futottam 3 km-t. Innen megint jött a kánikula, iszonyú melegem lett, és a célig még várt 5 km aszfalt Trencsény belvárosában. Itt már örültem hogy gyalogolni tudtam. Ez az utolsó 5-ös fájt, nem kicsit. Azért a vár előtt még egy kódot megleltem, és végül egy kis parkon keresztül értem be a célba a vasútállomáshoz. Mit írtam, célba?? Kívül-belül bejártam az állomást, a sörözőket, sehol senki.. Basszus, eddig olyan jó volt minden, pont itt rontják el a szervezők? Lövök egy szelfit Trencsény felirattal. Beletörődök hogy 2014 után megint nem vár itt senki, de most pedig számítottam rá :( Állítólag 14 óra körül értek ide csak, én pedig már 11:40-re itt voltam. Mátééknak már voltak itt. Persze a vonat is most megy el, 1 óra múlva jön a következő vissza Pozsonyba. Így viszont látom 45 perccel később beérkezni a többieket, kölcsönösen gratulálunk egymásnak cél hiányában. Szerencsés voltam, mert 100 km-nél elvettem egy kitűzőt és egy hűtőmágnest, akkor nem gondoltam volna hogy magamat díjaztam meg :)


Az 50. szervezésen igazán kitettek magukért a szervezők. Az útvonalat továbbra is szeretem, az ellátás pedig szuper volt, de úgy tényleg, hatalmas respekt érte! Majd még lehet hogy jövök ;)

 
 
Communitas FidelissimaTúra éve: 20232023.05.29 00:00:00

Communitas Fidelissima 103,6 km - 2649 m szinttel sikeresen teljesítve 19 óra 26 perc alatt.


 


Erre az első, és egyben egyszeri szervezésű túrára tudtam hogy mindenképpen menni kell, mert nagyrészt ismeretlen útvonalakat fedezhetek fel, és az egyik számomra legszebb hegységben, a Kőszegiben is fogok túrázni. 


 


Hajnal 2-kor csörög az óra. Fájdalmasan korán érkezek ki Kelenföldre, ahonnan a 3:17-es vonattal mentem Herceghalomra, ahol egy kis gyaloglás után Andrással és Nórával találkoztam. Zolit is fölvesszük Budaörsön. A menetrend szerencsére nem bomlik meg Szombathelyig végül, van fél óránk, így a piacon egy szuper lángost fogyaszthatunk el. Legyaloglunk a buszhoz, és már ismerősökkel futhattunk össze. Szentpéterfára érkezvén, közvetlenül a megállóba vártak minket a szervezők. Nagyon igényes itinert kapunk, csak az első feladat hogy precízen össze kell állítani, ami elsőre nem is olyan  egyszerű. 33 ellenőrzőpont lesz. Ez rengetegnek tűnik, de menet közben aztán rájöttünk hogy miért. A beszámolómból ki is fog derülni. 


 


Végül saját idő terhére 8:04-kor vágtunk neki a túrának. Alig 100 m után az első pont. Matricás pontok is voltak, ahol a települések címerét kellett felragasztani. Nagyon jó ötlet volt ez! Összeáll a csapatunk. Andrással, Nórival, és Zolival gyalogolunk tempósan a sokáig sík szakaszon. Kiérünk az osztrák-magyar határsávba, ahol intenzíven figyelünk maradt-e valami a régmúltból, és bizony veszünk észre tárgyakat, táblákat. 16 km-nél érjük el azt a települést ahol még sosem jártam, de már jópárszor hallottam róla. Most ez is orvoslásra kerül, és büszkén pózolok Pornóapáti táblájánál :) Bent a faluban van egy élő EP, itt vizet, illetve ropit lehet vételezni. A faluról eszembe jut egy vicc közben a többiek nagy megelégedettségére. "Mi a takarítónő kedvenc mondata?" - Por-no! :) 


Alig 100 m múlva ismét pont, elérjük a Hűség-emlékművet, ahol szintén a falu címerét kell felragasztani. Kezdem érteni miért lesz ennyi ellenőrzőpont. A matricás pontokon kívül még szúróbélyegzősek is voltak, amik szintén nagyon szuperül voltak elhelyezve. Erős tempóban haladunk, de igazából szinte végig sík a terep. Az érdekes nevű Bárnevolna-majornál van a következő "szúrás". Én is kaptam egyet az éppen már bennem megbújó kullancstól, még szerencse hogy pont észrevettem és kivettem. Elbúcsúzunk az eddig is nagyon foghíjas Z- jelzéstől , majd szalagozáson érünk le Horvátlövőre ahol a frissítőpontnál utolérjük a 100-asok végét. Jó sokan vagyunk, teli ismerőssel. Megörülünk egymásnak, a ponton pedig finom vajas-lilahagymás kenyereket majszolhatok a szervezők jóvoltából. Tovább indulván 100 m múlva a visszacsatolási emlékműnél volt a következő matrica. Tök jó ötlet volt hogy a falvakon belül egy frissítőpont, majd egyből utána az emlékműveknél, amit el is olvastam mindig, egy matrica a falucímerrel. Tovább indulván alig megyünk 3 km-t és elérkezünk az Alpesi Fogadóhoz, ahol a rajtban kapott 700 Ft-os bónt lehetett beváltani. Leülünk, megpihenünk, eddig mindenkinek nagyon tetszik a túra. Megjönnek a megelőzött ismerősök is, megint örülünk egymásnak, a kedvem töretlen. 24 km-nél járunk. Alig 500 m után Vaskeresztes településre érkezünk, ahol szintén a visszacsatolási emlékműnél ragasztjuk be a címert, majd 1 km múlva már megint frissítőpont. Itt a 400 Ft-os bónt lehetett beváltani a Judit borozónál. Egy jó hideg kisfröccs ebben a melegben kiülve a teraszra szuperül esett. Mintha nem is egy 100-ason lennék..  Ilyen rövid időn belül ennyi élményt szinte egy túránál sem láttam. András és Nóra tovább haladnak, mi Zolival pár percre utánuk megyünk, de sokáig nem találkozunk velük. Túránk első komolyabb emelkedője ez után következett, a már Pornóapátiból is észrevehető Vas-hegyet másztuk meg. A hegy tetején egy kápolna áll, illetve a Vasfüggöny Múzeumhoz érkezünk. Itt szó szerint csak ámultam-bámultam. Elképesztő milyen informatív volt ez a múzeum. Nem sűrűn fotózok, de itt bizony nem bírtam megállni. A galériámban is nagyrészt ezek a képek szerepelnek. Fel is mászunk az egykori őrtoronyba és az odakészített távcsővel révedünk mindenfele. Jól megnézem a pontőröket is a távcsővel :) Meg is kapjuk a pecsétünket ez után, egy sport szelettel együtt, amit a melegre való tekintettel egyből meg is dézsmálok. A Z3-ög jelzés emelkedik tovább egészen fel a Nagyvilágos geodéziai mérőtornyához. Ez is meglepetés, nem gondoltam hogy ilyen is lesz, ráadásul a lépcsői is megvoltak, így semmi nem akadályozott meg benne hogy felmásszunk, és ismét lőjek pár fotót innen. Ez után lekocogunk a gyönyörű Pinka-szurdokba, ami szintén egy csodavilág, balról mellettünk a patakkal. Elképesztően tetszik eddig a túra! Teljesen lényegtelen mennyi idő alatt fog sikerülni, csak attól félek hogy a fejlámpa elemei megadják majd egyszer magukat éjjel, mert már eléggé elhasználódtak. A szurdokból kiérvén Felsőcsatár településre érkezünk, ahol a feladat a "szokásos" matrica + élő EP. Almát kapunk, illetve vizet töltünk, mert kezdenek rendesen befűteni odafentről. Alig megyünk 4 km-t, és 40,5 km-nél megérkezünk Narda településre. Kis aszfaltkoptatás után megint élő pont van. Az előző pontőrök valahogy átteleportálódtak ide, de ez nagyon jó, mert megint megörülhetünk egymásnak :) Ráadásul gulyásleves vár itt minket kenyérrel, és hideg citromlével. Ez a gulyás olyan szinten el lett találva hogy elképesztő! Két pofára esszük Zolival, minden második szavunk dícséret a séfek felé. Egy ici-pici Haragos Pistával meg még finomabb lett. (még jó hogy csak egy nagyon picit tettem bele, mert utólag az ábra alapján háromszor olyan erős mint az Erős Pista, így is megéreztem). A pontőrök is igen kedvesek, én már most érzem hogy nagyon kösse fel a gatyát aki ennél a túránál jobbat akar szervezni idén. (úgysem lesz olyan). A Béke-tó szúróbélyegzője után gyérülnek az ellenőrzőpontok. Persze ez csak azt jelenti hogy kettő között már több km-t kell megtenni. Eddig 41,5 km-re volt kerek 20 db ellenőrzés :) Zoli kicsit lemarad, a következő 15 km-t Bozsokig egyedül teszem meg. Ez a 15 km volt talán az, ami elég unalmas volt, már tűkön ülve vártam mikor jön el végre a falu. Közvetlen előtte értem utol Évit, Julit, Feriéket, és Istvánt. Célzott támadást hajtunk végre a boltban, én egy jó lime-meggy sörrel távozok. Odakint leülvén megvárom Zolit, nem jó hírekkel szolgál, a combja nagyon megfájdult. Gondolom a rengeteg síktól :( Ő is vesz egy sört, leülünk, megpihenünk. Közben a cukrászdából jött ki András és Nóra. Azt hittem már hetedhét országon túl vannak, de most tökre örülök hogy mégsem :) Pár száz méterre meg is leljük az élő EP-t, ahol Kálmán az egyik főszervező tüsténkedik. Finomságból itt sem volt hiány. Házi pogácsa, cukrok, plussz tabletta. A pogácsa is olyan volt mint a gulyás, hogy ilyen finomat nem sűrűn ettem eddig. Bozsokba mindennel együtt szerintem túl sok időt töltöttünk, de annyira nem izgat. Tovább indulván Zoli nagyon sántikál, amúgy is úgy beszéltük meg ameddig tud jön velem. Ez most 56 km-ig tartott. Andrással és Nórival haladunk, és csodáljuk meg a Sibrik-kastélyon át vezető mesés ösvényt. Következik az igazi Kőszegi-hegység, amire már nagyon vártam, mert egyik kedvenc részem az országban. A már jó sokszor járt K+-en érünk le Velem település széléhez, majd kezdődik a túra legnagyobb kihívása, a P- jelzésen föl a 884 m-es Írott-kőhöz. A Péterics-forrásig még nyugi van, de onnan 4,5 km-re 468 m intenzív emelkedő következik. Nem tudom mi történt Andrásékkal de valami piszkosul erős gyaloglótempót vettek föl, sorban érjük utol a még Bozsokon utolért ismerősöket. Nóra is elképesztő erővel tud gyalogolni. Nem is tudom mikor láttam utoljára ilyen erős túrázó lányt. A K- becsatlakozása előtt megmutatom a világ legértelmetlenebb P+ jelzését, ahol út sincs. Ahogy bejött a K-, még erősebbre vált az emelkedő, na most én tempózok elől fölfele, érzem is hogy feszül mindenem, de nincs gond. Csodálkozok hogy senkit sem értünk utol még magán a csúcson sem. Felérvén nagy levegő, a bélyegző kiszáradt, de irány föl a toronyba. Elsőre máris a Schneeberg 2000 feletti csúcsát csodálom meg, majd minden más egyebet. Innen a K- jelzés a követendő a Hörmann-forrás parkolójáig. Eléggé elkezdtem fázni, a depós hosszú cuccot meg Kőszegre, 77 km-hez depóztattam. Az még 13 km. Erősebb futótempót vettem fel, és Andrásék is elmaradtak ez által. Hamar a forráshoz érkezek, ahol most nem sok minden kell, pedig a frissítés itt is első osztályú volt. Következik a mindig nagyon szeles Kendig csúcs a K3-ön. A rövid ruhámban már rémeket látok előre hogy szét fogok fagyni, de szerencsére nem volt olyan vészes a szél, meg a tempó is adott okot a nem fázásra. Utolérem Áront, végre ismerős. Nincs túl jó bőrben, így pár szó után tovasietek. Mondta hogy kb negyed órával van előtte Átol Csabi. A Kendig csúcson a toronynál viszont megállok, mert a naplementét a lehető legszebb helyen értem el. A Schneeberg mögött nyugszik le végleg. A kedvem remek, a tempót is majdnem 8 km/h-ra fölemelem, és zúgok le a Vörös-kereszten át fel az Óház-tetőre. Csabi sehol, meglepődök. Normál esetben már egy ideje lámpát kellene kapcsolni, de az ember szeme olyan szinten tud alkalmazkodni a sötéthez, hogy egy darabig a K3-ön még mindig lámpa nélkül futok. A durva az, hogy csak a Pintér-tető tetején kapcsoltam be. Direkt megnéztem az időt, 21:30 volt. Ezt sem gondoltam volna. Innen is gyönyörű panoráma volt, megálltam egy pillanatra. Rombolás tovább a Kálvária-hegyre. A Trianoni keresztnél érem utol Orsit, Dórit, Gábort, és még egy túrázót. Innen pikk-pakk egy emelkedőt megtempózva megérkezek 77 km-hez a Királyvölgyi büféhez. Előtte még a Szulejmán-kilátót is érintette utunk, ahol kitérve egész Kőszeg pompázott éjszakai arcában. Érdekes módon most nagyon melegem van, de ahogy az itt kapott finom virslit eszegetem a kenyérrel, jó negyed óra múlva már ismét fázom. Át is öltözöm hosszúba, a depós cuccomat könnyen megleltem. Csabit is végül itt érem utol, amit Áron mondott negyed órát a Kendigen, az volt több mint egy óra is :) Veszek egy citromos sört is, rákészülök a 26 km-es betétkörre. Azt mondják nem lesz túl izgalmas (nem tévedtek). Én még ezt nem tudom akkor. Mikor pont elindulnék megjön András és Nóra is. Áhh, most nincs kedvem egyedül menni, főleg hogy beharangozták uncsi lesz, így megvárom őket amíg jóízűen megeszik ők is a virslit és összekészülnek. 


Kőszeg belvárosában csavargunk, a Jurisics-várnál a Hősök-kapuján visz tovább utunk. Kőszeg meseszép város, mindig örömmel tölt el ha itt lehetek, csak ne lenne ilyen messze.. A 28-as szúróbélyegző után kezdődik az unalom. Ami feltűnt hogy a szalagok szuper jó fényvisszaverősök, illetve volt olyan is köztük ami teljes fényvisszaverős, így akár 2 km messzire is látszódott. Hatalmas elismerés a profi jelölésért. A K- jelzésre rátérve jó 3 km-en át nyílegyenesen visz az út. Andrásék bontanak egy energia italt, én nekem most amúgy sincs, de nincs is jelenleg rá szükség. Nagyon uncsi ez a rész, ráadásul utána balra a P- is iszonyú hosszú. Ettől függetlenül nagyon erős tempóban gyalogolunk. Soha véget nem érő úton érjük el a Peruska Mária-kápolnát, ahol a szervezők elrejtettek nekünk egy egész láda banánt, illetve vizet. Mekkora királyság, önfrissítés :) Itt érjük utol Petit, és Ritát. A tempónk hasonló, így 7 km-en át közösen haladunk tovább. Ólmod-emlékműnél ellopták a címeres matricát, amin meglepődök, mert ez itt nyugaton nem divat, gondolnám én :( Szerencsére már előre beharangozták, így nem ért minket meglepetésül. Alig 100 m múlva a tóparton fagyoskodnak pontőreink. Az ellátás vagy 8 (!) féle süti ipari mennyiségben, és kóla. Hihetetlen mennyire profi szervezés! Nekem szerencsére semmi baj a gyomrommal, így sorra kóstolom a pogácsától kezdve a meggyes pitéig. Nehezen esik tovább indulni. A vádlijaim a sok síktól elkezdtek nagyon fájni, de tudtam hogy ez a jobbik eset, mert be fognak hamar járatódni. Ha már beállnának, onnan már nehezebben jönnék ki jól. Egy meglepően meredek emelkedő alján könnyítek magamon. András és Nóra ennyi idő alatt úgy elléptek fölfele, hogy igen nagy erőfeszítésembe telt mire később utolértem őket. Végül egy kicsit nehezen járt úton megleljük az utolsó egyben 33. ellenőrzőpontunkat az Őz-kutat, ahol lyukasztunk. Innen még 5,2 km a cél. Nem túl ingergazdag az út, már mindenki álmos, de András és Nóra úgy tolják mint akik most indultak el éppen a 100-ason, nem hogy épp befejezték :) Beérünk végül Kőszegre. Az aszfalton lévő nyilak, a motivációs üzenetek rajta, és a szalagok tökéletesen mutatják az utat a célig. Én ettől függetlenül egész éjjel olvastam az itinert, mert azzal mentem, na meg térképpel. Végül vasárnap reggel 3:30-kor célba érkezünk. Szerencsére a büfé zárt helyen van, így nem kell kint fagyoskodni. A slussz poén hogy a célban egy hatalmas adag bolognai spagettit is kaptunk :) Azt hiszem nekem meg van az év túrája, ezt most fixre ki tudom jelenteni!! Egy jó darabig még itt voltam, mert végül Feri vitt el Tatabányáig minket Zolival, amiért hatalmas köszönet neki! A célban szuperül éreztem magamat, bár néha bebóbiskoltam, de azt hiszem ez nem meglepő ennyi km után :) 


 


Köszönet illeti meg Andrást és Nórát a fuvarért, és a jó társaságért!


Zolit, aki hősiesen jött velünk egészen Bozsokig. 


Ferit, hogy elvitt minket Tatabányára a célból.


Illetve a Vasi Vándorok egyesületet, akik egy olyan túrát állítottak össze ami számomra 10/10 volt. A miértet nem írom le még egyszer, aki elolvasta a beszámolómat annak könnyen feltűnik.


 
 
Kazinczy 200 és résztávjaiTúra éve: 20232023.05.28 00:00:00

Kazinczy 200 (203,3 km - 7400 m szinttel) sikeresen teljesítve 48 óra 54 perc alatt, + másnap még 35 km leszalagozás is megtörtént.


 


Immár tizenkétszeres teljesítője lettem a 200-asnak, és negyedik éve zsinórba, hogy tudtam segíteni a leszalagozásban is, bár sok reményt nem fűztem hozzá a túra utolsó 50 km-én még. Nagyon megszedálta a mezőnyt a kánikula, és a vihar, a résztvevők mindössze 40 %-a ért célba, így kiemelten fontosnak éreztem ezt a teljesítést (is).



Most nagyobb beszámolót nem írok, mert igazából az előzők hűen fedik az útvonalat, és úgy mindent, csak a legfontosabb dolgokat emelem ki.

A túrát egész végig Nagy Orsi -val csináltuk végig. Orsi nagyon erős, szuper jól jött végig velem, a tavalyihoz képest a felfeléket is sokkal ügyesebben abszolválta, sőt a Hársas-hegyre fölfele úgy loholt felfele mint aki akkor indult el.

9 órakor indult a mezőny. Az időjósok most végre tényleg mindent eltaláltak, így tudtuk hogy péntek nappal borzasztó meleg lesz, majd késő délután érkezik a vihar. Nem is erőltettem meg 100%-osan magam, a belekocogások is óvatosban mentek, illetve nagyon figyeltem hogy a sapkát mindig időben vegyem fel, és a közkutaknál hűtsem magam. Fájó pont volt hogy Mikóházán a kisbolt nem volt nyitva, pedig egy jéghideg üdítőt vizionáltam már a gyomromban, de ezt akkor el kellett engedni. Felsőregmec után szoktak sokan megrogyni a Mátyás-hegy nyílt, kitett emelkedőjén. Ez ahogy hallottam idén sem volt másképp. Itt kiemelten figyeltem testem minden jelzésére. Ha kicsit is megszomjaztam azonnal megálltam. 9 óra 27 perc alatt tettük meg az első 55 km-t. A vége fele már láttuk hogy kezd összeállni egy nagyobb esőfelhő. Beérvén Füzérre gyorsan megnéztem a telefonon mi várható, és ledöbbentem, hatalmas vihar érkezik. Nem telt bele 20 perc, és óriási szélvihar kerekedett villámlással és dörgéssel, az eső pedig vízszintesen szakadt. Tudtam hogy most nem szabad tovább indulni, közben érkeztek a szétázott résztvevők. Én addig ettem-ittam, és folyamatosan figyeltem a radarképet. Végül 2 és fél óra pihenés után este 21 órakor tovább álltunk, mert éppen elvonult az első nagyobb adag zuhé. Szerencsére a lábam nem merevedett le. A füzéri vár irányából jöttek szép számmal lefele akik már előrébb jártak, és pont az északi zöld gerincén kapta el őket a vihar. Nekik ennyi elég is volt, megértem őket valamennyire. Én nem tudom hogy cselekedtem volna. Pusztafalu előtt megint jött a második felvonás, hatalmas villámokkal, és egyre jobban rákezdő esővel, így a fedett buszmegállóban töltöttünk ismét 20 percet. Sajnos térerő híján nem tudtam megnézni hogy meddig fog ez tartani, de nem tűnt sajnos gyors kimenetelűnek, így tovább álltunk. A Tolvaj-hegy felfeléjétől rendesen paráztunk, de meglepetésre jól abszolváltuk mindketten, nem volt az a poros, csúszós útvonal, de az erdő zártsága miatt nem is volt borzasztóan sáros. A villámok bár nem gyakran, de csapkodtak. Mire a gerincre értünk, egy utolsó csapott be elég közel hozzánk óriási robajjal, megspékelve a szívlüktetésünket. Ez után szerencsére nem volt több villámlás, aminek nagyon örültünk, és az eső is alább hagyott. A Nagy-Milictől is tartottunk, mert a feladók beharangozták hogy szinte járhatatlan lesz az utunk, de meglepetésre nem szembesültünk különösebb gonddal, persze sár azért akadt. A Szurok-hegyre fölérve megkönnyebbülés, az Északi Zöld kipipálva. Pányok és Telkibánya között a Z+ évek óta az idegeimmel játszik. Benőtt, sáros, alig járható és borzasztó hosszúúú! El is álmosodtam rendesen mire Telkibányára értünk. A pontnál nutellás kenyeret kérek, de a kezemben tartva kicsit el is szenderülök, vicces látvány lehettem. Itt már kivilágosodott, és a máskor oly fárasztó P- jelzést Hollóházáig egész jól bírtam holtpont nélkül. Végül reggel 8:14-re érkezünk újra Füzérre, 103 km-hez. Evés, lábmosás, majd pakolászás után neki is vágunk a harmadik etapnak. Szerencsére felhős az ég, így a kitett K+ emelkedőjén is kellemes a hőfok. Szaláncra lefele bele-belekocogunk a hosszú aszfaltba, így legalább gyorsabban telnek a km-ek. A vár után Szaláncon, Gabi és Béla mindig üde színfoltja a túrának, megörülök nekik! Sajnos mindkét lábamon a kis lábujjamnál borzasztóan fáj, leragasztom leukoplasttal, és tűnődök hogy még nagyon messze van a vége. A Kalsára menő szántóföld borzasztó volt, hatalmas sárgöröngyök akadtak fel a cipőmre minden egyes lépésnél. Az Izra-tóhoz a S- jelzést jól ismertem, tudtam hogy itt türelemjáték kell, hosszú, és nagyon saras. Felérvén Gyuriék csinálnak sült szalonnát, és kolbászt. A gyomrom rendben van, jóízűen lakmározok vagy 20 percen át. Egyre nehezebb a tovább indulás, de jópár fura lépés után mindig sikerül bemelegedni. A Nagy-Hársasra felfele Orsi brutál tempóban nyomja, de szerencsére nekem is jól megy. Ilyen gyorsan szerintem még sosem abszolváltam ezt a felfelét. Lefele viszont már annál kevésbé megy, a Köves-hegy mindig borzasztó, sajognak a lábujjaim és a talpam. A messzeségből ismét égdörgést hallunk, nagyon nem örülök. A Bába-hegyre felérve körbenézünk, és szerencsére az Alföldön tombol most a vihar. Kocogni már nem tudok, marad a gyaloglás, de az legalább fix. 145 km-nél ismét Pusztafalu. A fellegek ismét hamar összeállnak, és úgy látszik ezt már nem ússzuk meg. Szerencsére a Vaskapura fölfele a réten még pont megússzuk, de az erdőben rákezd az eső. Minket most nem zavar, zárt erdőben vagyunk, villámlás pedig nincs. A Füzéri-vár után teljesen az utolsókat rúgjuk, szerencsére csak azzal hogy ne kapcsoljunk lámpát most már dacból sem. Így leóvatoskodunk lámpa nélkül Füzérre, ahol már 156 km-nél járunk. Kicsit elhúzzuk az időt, de tudjuk mindketten hogy megyünk tovább. Bele a második éjszakába, ismét alvás nélkül. A Füzérkomlós-Bózsva rész iszonyú hosszú, és benőtt, de a változatosság kedvéért 2 km-re Bózsvától rendesen rákezd a zuhé ismét, teljesen eláztatva cipőinket és a zoknit. Fejben már teljesen át vagyok szellemülve, robot üzemmódban vagyok. Zoli a pontőr Bózsván, megörülünk, majd Nagyhutáig megint totál robot üzemmód. A hosszú aszfalt borzasztó ingerszegény, minden energiámat mozgósítanom kell már. Éva szuper pontja után Dávid és Zsuzska várnak Eszkálánál, ahol zoknit cserélek, de nem sokat ér már, mert a talpbetét totál elázott. Makkoshotykára a szokásos lassú gyaloglás megy már. A Zsidó-rét és Makkoshotyka között viszont akkora dagonya volt hogy ilyenben nem sűrűn volt eddig részem. Eddig bírtam szellemileg, most eléggé elpöccenek, és elegem lett az egészből. Szintidőben bőven benne vagyunk, bánom is én már hogy sikerül.. A faluig tartó 2,5 km-t dühből megfutom, Orsi jön velem, láthatóan nála kevesebb a probléma. Azt érzem hogy a bal kislábujjamon a vízhólyag pillanatok alatt ki fog durranni. Szerencsére a pontig kibírtam, de ott muszáj volt kiszúrni, pár társával együtt, majd leragasztani. Piszkosul csípett, sziszegtem vagy 10 percig, de aztán elmúlt. A faluból kifele a PT jelzésen folytatódott a szántóföldön az éktelen dagonya. Mondtam Orsinak a szemben levő erdőig kell eljutnunk, onnan nem lesz gond. Addig gyök kettő, és beletörődés sanyarú sorsunkba. Óriási kő esett le a szívemről amikor végre beértünk az erdőbe, és ismét tudtunk úgy-ahogy haladni. A Megyer-hegy mindig iszonyú hosszú most sem volt másképp. Innen még 12 km a cél.. Hosszú, nagyon hosszú a P- jelzés amíg beleér a K-be.. Innen viszont még vár ránk 6 km, amiben még vannak hébe-hóba emelkedők. A Nagy-Nyugodó megmászása után óriási megkönnyebbülés, le a K+-en, és vasárnap reggel 9:54-kor beérkezünk. Sikerült ismét! Nagyon nem volt könnyű, de hát mikor az egy ekkora táv? Ez után elmegyek tusolni, és szörnyülködök a lábujjaimon.

Alszom egy jót, díjátadó megtörténik, és eldöntöm hogy ismét szalagozok másnap. Ez így is történt. Hétfő reggel Zolival leszalagoztuk a Tolvaj hegy - Kis-Milic - Nagy-Milic - Szurok-hegy - Kéked részét a túrának ami az egyik legnehezebb. 20 km - 1200 m szinttel. Gézával pöccre jókor találkozunk a kékedi műúton. Felvesz minket, irány a szállás és a megérdemelt pihenés. Vagy mégsem? Géza mondja hogy sajnos páran kidőltek, így ha esetleg még bírjuk, nagyon megköszönné ha leszalagoznánk a Mikóházától a Fekete-hegyen át, a Nagy-Nyugodón keresztül egészen a Kovács villáig tartó részt is, ami még + 15 km. Uhh, erre nagyon nem számoltunk, ráadásul valószínű lámpázni is kell, de amennyi segítséget és élményt kaptunk Gézáéktól, végül bevállaljuk. 18:10-kor indulunk a Mikóházai pincéktől fölfele a piszkosul meredek emelkedőn. Igazából ha ez meg van, onnantól nyugi lesz sokáig, mivel végül magára a Fekete-hegyi kilátóra nem kellett felmennünk. Sikerül is, a pihenőnél eszegetünk, mert már azért igen csak pótolni kell az energiát. Innentől viszont megtáltosodtunk, és nagyon jó gyalogló tempóval haladunk. A P-K- (Cseréptói elágazás) után alig 1 km-re a K-en, észreveszek egy igen érdekes lábnyomot, Zolinak meg is mutatom. Tanakodunk, és ez bizony medve lesz (képeim között a nyom). A nyom alapján nem régen járhatott előttünk. Tyűha!! A gyalogtempót is megemeljük, így érkezünk a Nagy-Nyugodó alá az aszfalthoz ahol a túrán frissítőpont volt. Szép lassan sötétedik, de még látunk. Nem tudom honnan, de piszok jó tempóban sikerült abszolválnom a felfelét, szalagszedéssel együtt is, így még pont lámpa nélkül érünk fel a K-K+ elágazásba. Innen elvileg le van szedve a szalag, de egy komoly szalagszedő nem hisz a pletykáknak, utolsó pillanatig figyeljük a fákat, de tényleg nem lelünk rajta már szalagokat. Az aszfaltra pöccre még épphogy lámpa nélkül érünk ki, azt hiszem 2-3 perc múlva már nem bírtuk volna e nélkül, de így kerek a történet hogy még ezt is ügyesen abszolváltuk. 21:30-kor érkezünk vissza a Kovács-Villába, és ismét egy hatalmas kő esik le a szívemről. Sikerült ez is! Most már lehet pihenni, beszélgetni, sztorizgatni, enni-inni. Juhúú!


 
 
Buda bérceinTúra éve: 20232023.05.15 00:00:01

Vasárnap: Buda Bércein 38 km - 1207 m szinttel - 5 óra 38 perc alatt


Buda Bércein 38


 


Ez komoly volt :) Tudtam hogy nagy eső várható vasárnap, de inkább délután fele. 8:30-kor indultam a túrán, előttem mindössze egyetlen résztvevő indult el ezen a távon. A bemelegítés markáns, a Tábor-hegyi barlang után egyből a Hármashatár-hegy volt az első EP. Itt két idős hölgy didereg, és ossza a pecsétet. Nem irigylem őket, kitartást kívánok nekik. A Határ-nyereg meredek S- jelzésén érem utol az előttem fél órával induló kis fiatal hölgyet. Egyedül nyomja, nagy bíztatást adok neki, sajnos aztán a célban megtudakoltam, Fekete-fejről lefele kiment a bokája így hamar véget ért neki a túra.  Hűvösvölgyre lekocogva a S-n érem utol a Budai-hegységben elmaradhatatlan Ottót, aki az időjárás viszontagsága miatt most a 25-ösre nevezett. Abszolút megértem. A Nagy-rét után a P+-en lassítom le egy picit az éppen kb 15 km/h-val edző Józsa Gabit, akivel pár percet eldumcsizunk. A Fekete-fej mászása könnyen megy, 10 km pipa, az eső még csak szemerkél, kibírható. Egy futó akivel a rajttól kerülgettük egymást (sőt még a rajtba is együtt mentünk) lefordul a 25-ös táv irányába, én tovább a P-on. Meglepő, de számomra új rész következik egész hosszan. A P- lemegy ugye a kerékpárútra a lovaspark után, majd jobbra vissza is kanyarodik. Én viszont a K-kerékpárúton haladtam tovább egészen a Cserkésztábor bejáratáig, ahol mint első résztvevőt üdvözölnek a pontőrök. Innen hosszasan K-kerékpárút tovább. Erre még nem jártam, tök fura.. Jó helyeken visz a jel, tetszik az útvonal. Végül belecsatlakozok a Z+ K+ kombóba, na innen ismét ismerős az út. Tarnai-pihenő következik, tejkaramell-t választhatok, markolok is bele jócskán. Innen a Z3-ön föl a Csergezán-kilátóhoz, ahova a pontőrök 5 perccel érkezésem előtt jöttek. Ez is pipa. Na de innen nagyon begorombult az időjárás, mocskosul elkezdett esni, hamar ronggyá áztam, a tempót viszont ezáltal tekertem fölfele. Olyannyira, hogy a következő EP még nyitva sem volt. Természetesen lőttem egy fotót, amivel a célban igazolom itt jártamat. Elkönyveltem hogy innen valószínű végig semmi sem lesz nyitva de nem így lett. A P+-en lefele Remeteszőlős irányába látom hogy hamarosan a jelzés P-négyzetre változik, szépen tájékoztatták a turistákat, és a fehér jelzésalap is már fent van. Lehet majd átírni millió egy túra itinerjét ami erre kering :) Remetekertvároson a K-négyzeten már ronggyá áztam, gyalogolnék, de hőt kell termelni, így inkább kocogok. A Polgármesteri Hivatalnál volt a kövi EP. Szerencsémre a rövid táv is itt már becsatlakozott (bár egy léleket nem láttam ebben az időben), így a pontok már nyitva lesznek, lehet hasítani. Megtöltöm flakonjaimat, kapok még tejkaramellát, majd a Remete-szurdokon átsietve érek fel a Kegytemplomhoz. Km jelzés végig az Alsó-Jegenye-völgyig. Nosztalgia Sárga 70, a lábfejem itt kezdett el nagyon fájni, szerencsére most nem érzem végre.. Itt is pecsétet kapok, majd hosszan S- a Kötők-padjára felemelkedve egészen a Csúcs-hegyi nyeregig, ahol jobbra K-Z-. Egy bácsi áll az erdő közepén, ő a pontőr szakadó esőbe. Szegény, őt sem irigylem. Z-ön le Virágos-nyeregbe, ahol már rendesen lejött a köd is. Innen K+ majd S-kerékpárút visz le az immár szakadó esőbe. Megnézem térképemet, mert nem tudom hogy kell a célba menni, de végül a S-kerékpár jelen. A legvégén még ismét utolérem Ottót a röviden, aki nem túl boldog mert egy kis ideje már kevergett. Erős tempóval érek be a célba, 14:08 perckor, ahol nagyon megörülnek hogy csak lett hosszú távos teljesítő is ma :) Szuper jó kenyerek, uborkával, hagymával, és mennyei meleg tea fogad, ami minden porcikámat átjárja. Közben beér Ottó is, mindketten elismerésünket fejezzük ki a kint ácsorgó idős pontőröknek, remélem átadták nekik üzenetünket. Jól belakva elköszönünk, Ottó megvárja a buszt, én lesprintelek a Bécsi úthoz a villamoshoz. Széjjel ázva érek haza, de egy mennyi jó fürdő visszahozta a pozitívumokat a mai napba is :)


 

 
 
Horthy emléktúra (Börzsöny Akciócsoport)Túra éve: 20232023.05.15 00:00:00

Szombat: Horthy Miklós Emléktúra 33 km - 954 m szinttel - 5 óra 22 perc alatt


Horthy Miklós Emléktúra


 


Többen, sőt még én magam is meglepődtem hogy csak először járok ezen a túrán. Valószínű mindig egybeesett valamivel, de most elhárult minden akadály. Sokan mondták hogy a szervezés, illetve a szolgáltatás szuper, no lássuk..


 


Szombat reggel Timivel, Krisztával, Dáviddal, és Lacival autókázunk Drégelypalánk fele. Az időjárás morcos, az eső intenzíven esik.. Egészen Nagyorosziig így is marad, majd szó szerint varázsütés szerűen elállt a manna, és mire leparkoltunk már nyoma sem volt a zuhénak nagy szerencsénkre. 8:07-es indulást kapunk a rajtoltató személyzettől Balázstól és Vikitől. 


 


Felveszem a saját erősebb gyaloglótempómat, és egyedül indulok neki az ismeretlennek. A szalagozás jól irányít, hamarosan elérek Ipolyhídvég széléhez ahol egy kis hídon átkelve a későbbi cél mellett gyalogolok el. A falun keresztül érek egy hosszú szántóföldhöz, ami csodák-csodájára szinte egyáltalán nem sáros, amin meglepődök. Jó darabon át gyaloglok ezen át, visszapillantva a Börzsöny csúcsaira ahol még ránézésre rendesen esik. A Berincek patak kis szurdokába vezet le a szalagozás, kifejezetten tetszik ez a rész. Kikapaszkodva innen erős mászás következik fel a szőlőhegyre egy házikóhoz, ahol pár résztvevő pihen. Először azt hiszem ők a pont, de nem, a mászásnak még messze nincs vége. Jó erős szuszogtató emelkedőn érek fel egy csodás kilátópontra, ahol éppen Attila és Edit réved a messzeségbe. Én is így teszek, és az ellenőrzőpontig együtt gyaloglunk, jókat trécselve. 10,6 km-nél megvan az első pont, a pecsét után pálinkával kínálnak, élek is vele most. Ez után kényelmesen lekocogok Kelenye szélére, ahol egy élelmiszerboltban van a következő pecsét. Andi párja Tomi is itt pihen, egy üveges sörike társaságában, nosza rendeljünk egyet, ráérünk. Kérdeztem a nénit lehet-e forinttal fizetni, mondta lehet. Lóbálom az 500-ast, kb ennyi lehet, gondoltam. Számológépbe átváltotta a hölgy az eurót, és kérem szépen 228 Ft-ot mondott. Elsőre nem akartam elhinni. Ez a nem semmi. Tomiék továbbmennek, de hamarosan utolérem őket, és egy kicsit beszélgetünk a Kazinczy túráról, meg egyéb rettenet hosszúakról :) Ebből az állapotból a hamarosan minket utolérő Csipi, és futótársa zökkent ki. Legyen egy kis futás nekem is? Nosza.. Utánuk eredek. Mint kiderült Csipi futótársa Erős Tibor, aki a tavalyi Ultrabalatonon második lett 16:50-nel Bódis Tamás mögött (210 km). Ezen kívül tavaly negyedik lett a Spartathlonon, és 7:13-as 100 km-e van... Első teljesítménytúrája, Csipi elcibálta, azon röhögünk ennyi terepet talán még sosem látott :) Teljesen elcsodálkozok, bár ismertem az eredményeit, de hogy most itt személyesen vele és Csipivel együtt futhatok.. Közben Csipi is mesél kicsit rólam Tibinek, ő is hüledezik, de én azért jobban :) Jól megy a futás, hamar emelkedik az eddigi km/h átlagom elég rendesen fölfele :) A következő EP-n frissítőpont. Töltök egy kis vizet, borral kínálgatnak, majd néhány pogácsát elmajszolva futunk is tovább. Faljuk a kilométereket, és én is sokat kíváncsiskodom, hiszen nem akár mikor mehet együtt az ember ilyen elittel. A Kopasz-hegyre erős emelkedő visz föl út nélkül, de a szalagok nagyon jól vannak kihelyezve, ez az egész túráról elmondható volt. Elérünk egy kis házikóhoz, frissítőpont, de még milyen!! Gulyásleves, medvehagymás pogácsa, túrós rétes, kenyerek, sör, pálinka, üdítők. Na ez az a pont ahonnan én elengedem a fiúkat, na nem azért mert nem bírnám még a tempót, de én ezért jöttem most, nézelődni és zabálni :) Hamar belevetem magamat a jóba, és úgy vagyok vele hadd menjen az idő, szuper jó pont ez. Főleg hogy sok ismerős is leledzik itt, így jókat beszélgetünk közben. Majdnem egy órát elücsörögtem itt, aztán megjelent Sulyok Andi. Jujj, de megörültem. Akkor innen együtt tovább, nincs mese! Ő nem sokat frissít, én már lassan fáztam is. Kicsit gyaloglunk, mesés kilátásokban gyönyörködünk, majd kocogásba váltunk, a cél még kb 6 km. Ugyanazon a szántóföldön kellett visszamenni mint amin reggel indultunk. Meglepetésre most sem volt sáros. Reggel nem gondoltam volna hogy ezt visszafele végig futva teszem meg, de azt sem hogy Andi itt lesz :) Így végül együtt kocogunk be a célba, ahol pörkölt, sütemények, korlátlan csapolt sör, és a hangulat, zenével fűszerezve várt minket. Nagyon jól érzem magam, a többiek gyalogolnak, így tudom hogy rengeteg időm lesz még. Ez így is volt, végül ők is persze beértek, és visszagyalogolva a kocsihoz, elkönyveltem hogy tényleg egy nagyon szupi túrán vehettem részt, remélem lesz még rá alkalmam máskor is.


 

 
 
JARNIM SLUKNOVSKEMTúra éve: 20232023.04.10 00:00:00

Jarním Šluknovskem 105 km - 4900 m szinttel, sikeresen teljesítve 28 óra 37 perc alatt.


 


Alig vártam már végre ezt a túrát! Valamiért ezt szeretem a legjobban, lenyűgözhetetlen ez a környék! Tavaly sajnos nem ment át Németországba még a Covid miatt, így az útvonal sem volt annyira izgi, de idén viszont újra a Szász-Svájc mesevilágát élvezhetem!


Mivel pont a szülinapomon indult reggel a túra, így ennél szebb ajándékkal nem is lephettem volna meg magam. Persze ehhez teljesíteni is kellett, ami már Kelenföldön a vasútállomáson veszélybe került, mert 5 perccel a vonat indulása előtt hasított belém az éles felismerés hogy a futócipőmet otthon hagytam... Ami rajtam volt az egy átlag, jó nehéz sportcipő, amiben a munkán kívül sehova sem mentem még. Nagyon elkeseredtem, idő már nincs visszamenni, Ferivel 10 órát beszéltünk meg Tatabányán, akkor vesz föl majd kocsival. Zolival együtt vonatozunk Tatabányára, kicsit visszatér a kedvem, valahogy meg kell csinálni a túrát, de így borzasztó nehéz lesz.. 


 


10 órakor útnak is indulunk, Feri, Mariann, Zoli, és én. Hosszú autózás következik, de végül 19:30-ra sikeresen odaérünk Mikulásovicébe, ami a cél, és a ma esti tornatermi szállás helyszíne lesz, kora reggel majd innen vonatozunk el a tényleges rajtba. Hamar lepakolunk, és Zolival irányba vesszük az U Vladaru éttermet, ahol szerencsénkre még pont volt két hely. Vannak már cseh túraismerőseim is itt, köszöntöm őket, majd egy jó adag nagy rántott húst némi sörrel pusztítunk el. Közben megjön Áron és Márk, akkor még maradunk egy kicsit, jókat dumcsizva. Végül este 22 óra körül térünk nyugovóra.


 


Este már nem volt kedvem semmit összepakolni, így hajnal 4-kor kelek, és mindent háromszor átnézek biztos benne van-e a hátizsákban, nehogy ismét pórul járjak. Reggel 5-kor Feriékkel kiegészülve megkezdjük 3,5 km-es gyaloglásunkat a vasúthoz. A vonat elvisz minket Decín hl.-n-ba, ahol a parkolóban már sok ismerős köszön nekem, örömmel üdvözlöm rég nem látott cseh-szlovák ismerőseimet. Végül 7:55-kor indulunk el. Ebben a cipőben ha én ezt megcsinálom... De meg kell, erős vagyok! Egyből szerpentines emelkedővel indulunk fel a csodás Pastyrská stena kilátóhoz, ahol egész Decín a szemünk elé tárul. Zolival megyünk ketten, a többiek lemaradva mögöttünk. Leereszkedünk a város széléhez, de csak azért hogy ismét felmászhassunk a Z-tanösvényen egy csodás kilátóponthoz, ahol az első filces EP fogad. Az oda-visszán futókkal találkozunk, na őket sem látjuk már többet, mivel nekem ez most nem erről szól. Szar cipő, nagykabát, két pulóver, melegítő naci :) Hosszasan haladunk a S- jelzésen, a völgyben csodás sziklaalakzatok bontakoznak ki, közben meg a patak csobogása teszi élménydússá az etapot. Óvatosan lekocogunk a Z- jelzésen Decín-Certova voda széléhez, ahol 11,4 km-nél vár minket az első frissítőpont. Nem akarok hinni a szememnek annyi minden van itt. Virsli mustárral, leves, banán, háromfajta sütemény, kenyerek, mentás víz és tea. Ez csodás, le is ülünk és tömjük rendesen magunkat. Jó 20 perc után haladunk tovább, és egy bakit vélek felfedezni az itinerben, Z- jelzés van írva, és S-n kell haladni. Kicsit stresszelek hol a Z-, aztán Zolival nehezen, de rájövünk hogy sehol.. Hamarosan balra mutatnak a saját jelzések, és elkezdődik a combos emelkedő, szerencsére szerpentinezik végig. Utolérem a 40-es távon induló Nagy Lajost. Amíg Zoli megjön, addig jókat beszélgetek Lajossal. Köszönöm utólag is a meglepi gyönyörű cseh naptárat! A Jeptiska sziklához felérve gyönyörű panoráma fogad. A csodás Elba völgye, és a szemben lévő gyönyörű homokkő sziklák látványa csábít fotózásra. Egy útnak nem nevezhető bokatörős valamin ereszkedünk lefele Dolní Zleb településre, de előtte meg kell mászni még egy homokkő sziklát, ami a Skalní masiv Bleší trh nevet viseli. Innen még szebb volt a kilátás mint az előzőről, meseviláááág! Pici oda-vissza, majd ténylegesen leérünk Dolní Zleb-re. Rájöttem hogy a cipőt nem szabad erősen meghúzni, mert akkor elkezdi őrült módjára nyomni a csontjaimat. Így marad laza, cserébe szinte minden lépésnél majdnem leesik a lábamról, de legalább nem fáj így sehol. Egy szupi forrásból oltjuk szomjunkat, még bögre is volt ide készítve. 23 km-nél megérkezünk a cseh-német határhoz, előtte egy gyönyörű vízesés, és egy kis tavacska. Zolival mondjuk hogy nyáron 40 fokban itt milyen jó lenne strandolni az erdő közepén. Bekészíteném a német térképet, mert tapasztalatból tudom hogy itt a jelzések hagynak kívánnivalót maguk után, és sokszor több irányban is elágaznak. Jön a második pofára esés.. Nincs letöltve a német térkép.. Hogy a viharban fogunk így főleg éjjel menni? Az itiner valamennyi támpontot ad, de hogy jobbra vagy balra az nem derül ki. Megpróbálom letölteni, nem érdekel az adatforgalom, de hibába ütközöm. Nagyon bízom benne hogy csak azért mert nincs térerő.. Közben utolér minket Patrik Mikus ismerősöm, elmondom neki milyen "okos" voltam.. Közben haladunk tovább a Z- jelzésen, az itiner szerint ez után a Forsteig Elbsandstein-t kell követni. Gőzöm sincs mi ez, közben mint később kiderült már rég el kellett volna jobbra fordulni. Zirkelstein volt a következő pontunk neve, amit a táblák szépen jeleztek is, csak mi közben tettünk egy legalább 2 km-es kerülőt. Közben Milán Mikulásek ismerősöm is befut, ő még jobban eltévedt. Közben megindul a letöltésem, tényleg a térerőn múlt csak. Visszaérünk a helyes útra, az átlagunk rendesen leredukálódott, de idő az van bőven. A Zirkelstein egy mindössze 384 m-es hegy, de egy rét kellős közepén türemkedik ki, így a látványa is csodás, felmenvén meg csak tátott szájjal gyönyörködik az ember. Ez után lemegyünk Schöna településre. Nyugodtabb vagyok már így térképpel, mert persze itt megint lehetne tévelyegni a rossz jelölések miatt. A Kaiserkrone 350 m-es csúcsa jön, amiről szuperül lehet látni az előzőt ahol jártunk, közel vannak egymáshoz. A Roter Punkt piros pontján érünk végül vissza az Elba folyóhoz, ahol át kell kompozni a túloldalra. Szerencsére 10 percenként jár a komp, a jegy 1 euró 80 cent volt. Jól esik egy kicsit ücsörögni rajta, de sajnos hamar átér, és irány a frissítőpont, ami itt üzemel. Schmilka településen vagyunk. Ez az egyik kedvenc túra településem a világon. Még a régi Jarním 100-asokon is voltam itt, már akkor lenyűgözött, most sincs másképp. A frissítőponton ismét van kolbász, sajt, sütemények, édes-sós, sör, kofola, vagyis minden!! 31 km-nél járunk ekkor. Tovább haladunk a településen át, teli vagyok energiával, hálát adok hogy újra itt lehetek, remélem még sokszor adatik meg. Ez után a jókora emelkedő sem veszi el a kedvem, bár a nagykabátban szakad rólam a víz. Közben meg is előzök sok cseh ismerőst, akikkel már egy ideje kerülgettük egymást. Végre felérek a Großer Winterberg 556 m-es csúcsára, ahol a büfénél gyorsan le is huppanok a padra. Megjönnek a csehek is, ők is megpihennek, és rendelnek a büféből minden finomságot, én most ezt kihagyom, és várom Zolit. Közben megkérdezem a büfést hogy fel lehet-e menni a kilátóba, sajnos zárva :( Zoli nem kapkodja el a dolgokat, de végül felér. Kicsit kifújja magát, majd még a csehek előtt indulunk tovább lefele a K-en, majd trükkös jobbra a Z- tanösvényen. Ekkor betérünk a Sächsische Schweiz gyönyörű sziklái közé, amik rabul ejtenek minket, és sokáig nem is engednek ki. Ennek én nagyon örülök, nem is akarok innen kijutni! Elképesztő nagy kiterjedésű tűzvész pusztításait fedezzük fel, teljesen leégett az erdő, szó szerint katasztrófa történt itt tavaly nyáron. https://www.youtube.com/watch?v=4eTbQOkOQMw Szomorú ez, de azért kezd sok helyen ismét kizöldellni a természet, talán pár év és nem lesz már nagyon nyoma. Végül elérünk a Goldsteig útra, ahol a túra leges-legszebb 5 km-e következett. Sziklák között lavírozunk végig kis ösvényen, közben panoráma jobbra-balra, ezt nem lehet leírni, át kell élni.. A legvégén egy kis oda-vissza a Goldsteinaussicht kilátópontjára, ami annyira gyönyörű, hogy csinálunk is fotót Zolival egymásról. Ez után leérünk a Zeughaus kis erdei étteremhez, ahol most nincs élet, majd egy patak keresztezése után ismét mászunk meredeken föl a Großes Pohlshorn 379 m-es csúcsára, ahol szintén filces EP van. Érdekes hogy a Kleines (kisebb) Pohlshorn magasabb mint a nagytestvére. Az itiner informatív most, helyesen két felkiáltójellel figyelmeztet hogy háromfele megy a jelzés, de a fényvisszaverő nyilak miatt esélyünk nincs tévedni. A fő út előtti táblát viszont nem értjük, a táblán jobbra mutatja a Z-et, de a fényvisszaverők meg balra invitálnak. A fényvisszaverőknek hiszünk, és jól tesszük, mert hamarosan frissítőpont 45 km-nél. Itt is van minden jó, a pontőr lesi a kívánságainkat, igazán rendes. Fel is hívja a figyelmünket, hogy 50 km előtt a Z- jelzésen maradjunk a fényvisszaverő nyilak helyett, mert az utolsó 3 km teljesen megsemmisült. Zolit előre küldöm, neki az emelkedők küzdősebbek, cserébe én még rájárok a sajtkrémes-kolbászos kenyerekre, meg a sós dolgokra. Saupsdorf előtt utolérem, és innen ismét együtt mászunk fel a Wachberg 496 m-es csúcsára. Itt már látszik ami tavaly is volt, hogy teljesen tönkrement ezen a környéken az erdő, a szú megette a fenyveseket teljesen. Lajos mondta még hogy ezáltal lett a szú, nagy**szú :D Végül az országhatárt elérve 25 km német menet után ismét a cseheknél vagyunk. Még 3 km és Mikulásovicén vagyunk, 50 km-nél. Szerencsére épphogy lámpa nélkül leérünk a faluba, és könnyen megtaláljuk a művelődési házat, ahol lehet rákészülni az éjszakára. A csehek akik 33 km-től mögöttünk voltak, már itt eszik a levest. Nincs harag, a fényvisszaverős út megsemmisülése után ők találtak egy rövidebb utat mint mi a Z-ön, igazából egyik sem volt hivatalos, így elnézem :) 


Kapunk mi is finom levest, és kényelmesen rákészülünk a túra második felére. Nem mondom hogy nem jut eszembe hogy csak pár száz métert kellene gyalogolni a hálózsákomig, és egy hatalmasat aludni reggelig, de ezt gyorsan el kell hessegetni! Indulás előtt még megkérdezem Olafot merre tovább, és jól tettem, mert ez után egy deka fényvisszaverő sem volt, magamtól simán a főúton haladtam volna tovább, de így sikerült megtalálni a helyes utat. A K- jelzésen indulunk vissza a cseh-német határhoz koromsötétben, ahol a Nadlerstein sziklánál volt egy filc, igazoláshoz. Innen jó 3 km szívás következett. Közvetlen a határkövek mentén kellett haladni. Út az nem volt, de a patak folyt ezerrel, és a sziklákon kellett jobbra-balra ugrálni. Tipikus Olaf szivatás volt ez, mert a K- jelzés, vagy az aszfalt szépen le vitt volna minket Vilémov településig. Szegény Zoli pont a végén be is áztatta az amúgy is totál szakadt cipőjét, amit nem volt rest a külvilág felé "kommunikálni". Szerencsére rajtam kívül ezt már senki sem hallotta :) A falu szélén egy padnál meg is állunk, ahogy látom tényleg elég ramaty állapotban volt a cipellő. Az enyém viszont nem, és örülök mert csak kicsit fájnak benne a csontjaim, más gond nincs az utcai alig viselt cipőben a talpamnak :) Amíg Zoli ezzel küzd, egy iszonyú régi gyárépületen akad meg a szemem, vajon mi lehetett régebben..? Fényvisszaverőkkel kihelyezett úton másszuk meg a Spáleny vrch csúcsát, majd innen sajnos pillanatok alatt elromlik az idő egész éjszakára.. 61 km-nél járunk, mire felérünk a Jecny vrch adótoronnyal megspékelt csúcsára. Óriási köd keletkezik, és az eső is folyamatosan szemerkél. Mindkettőnknek a tavalyi túra jut eszünkbe, teljesen ugyanez volt, csak az eső intenzívebb volt kicsivel. Hosszasan haladunk az esőben, alig vártuk hogy végre elérjünk a Restaurace U Pytláka nevű étterembe ahol káposztaleves várt minket, és Egon a főszervező. Utolérjük a cseh négyest, akik 20 perccel hamarabb értek ide mint mi, de hamarabb el is indultak végül. 00:06 perc van, a szülinapi utazásnak vége, ez már egy másik nap. Természetesen folytatjuk a túrát, és hamarosan egy stációkkal körbevett kápolnához érünk, de az óriási köd miatt semmit sem látunk belőle, de legalább a filces pont meg van. Ez után eltűnnek a fényvisszaverők, na meg a K- jelzésen is csak a szerencsénknek köszönhető hogy megleltük a balkanyart. Innen ismét jó darabon Németország következik. Nem akaroooom! Rosszak a jelek, többfele mennek, esik az eső, köd van, minden rossz.. A határban haladunk a S- jelzésen szó szerint a patakmederben ismét. Zolinak látom most már nagyon elege van, nem csodálom. 75 km-nél odaérünk egy fából készült zárt kis erdei pihenőhöz, aminek a belsejében virágok, és tájékoztatók vannak. Csodaszép, na nálunk ezek nem sokáig lennének így.. Hajnal 4 óra van, úgy döntök hogy itt lepihenünk fél órára, úgy látom Zolinak ez nagyon kell most, de én sem vagyok teljesen ok. A lámpát égve hagyom, és pillanatok alatt elalszunk a kényelmes pihenőben. Fél óra múlva kelés, jobb is lett mindkettőnknek. Alig hogy indulnánk, három fejlámpa érkezik. Nocsak.. Feri, Mariann, és Márk. Teljesen meglepődnek mit keresünk még itt. Engem nem izgat, ráérünk, a szintidő jó tág. Ők nem akarnak pihenni, így gyorsan összekészülődünk, és immár együtt haladunk tovább. Most jól esik hogy többen vagyunk, a fél óra pihenő is jót tett. Az időjárás semmit sem változott.. Egy piszok meredek emelkedőn mászunk fel a sípályán a Valtenberg 586 m-es csúcsára. Szerencsére kicsit pihenten most nem volt gond. Fent elvileg van valami kilátó, de a köd miatt semmit sem láttunk, a folytatást is nehezen találtuk. Leérünk egy elágazásba, Feri mutatja hogy balra. Na de ott semmi nincs. Ne foglalkozzak vele, arra megy a track. Kíváncsi lettem volna hogy ezt valahogy megtaláltuk-e volna Zolival, de mérges voltam hogy egy rohadt fényvisszaverő nincs kihelyezve a legkritikusabb helyeken. Ez az út végül elvitt a 81 km-es legutolsó frissítőponthoz, ami egy főút előtt volt. A pontőr türelmes volt, pedig már több mint 1 órája elmentek előttünk. De mi sem vagyunk utolsók, mert Blanka a barátnőjével még mögöttünk van valahol. Látom hogy van még egy kis leves. Azonnal rávetem magamat, még van hátra 25 km, és nem lesz élő pont. Szerencsére az eddigi jó ellátás miatt a saját dolgaimból bőven lesz mit csemegéznem. Feltöltöm üdítős készleteimet is a pontnál, majd irány tovább, immár együtt mindnyájan. Lelkiekben felkészítek mindenkit hogy az itiner szerint 13 km következik, amit végig közvetlen a határ mentén kell megtenni. Ha ez olyan lesz mint 50 km után az a rettenet patakmedres, akkor eret vágok... Szerencsénkre már a fejlámpát el lehetett épphogy tenni. Az eleje bizony még nem sok jóval kecsegtet, beletörődünk sanyarú sorsunkba, de ez után végül szerencsére egész végig viszonylag járható volt. Persze ez enyhe túlzás. 3 filces pont van ezen a részen, mindegyiknek szinte gyermeki örömmel örülök. Csendesen haladunk, mindenki láthatóan küzd, főleg szegény Márk, aki aztán le is marad tőlünk kicsit. Végre megérkezünk Sebnitzbe, (97 km-nél járunk), ami egy meseszép város, a régebbi Jarnímokon is lenyűgözött, most sincs ez másképpen. Átmegyünk a központon, örömködök hogy ismét itt, majd egy nagy feladat van még hátra, felmászni a Tanecnice kilátóig. Ebben a sárga pötty jelzés a partnerünk, majd az utolsó filces pontot is megtalálva, visszatérünk a határhoz, és immár a cseh S- jelzésen érünk fel a csodaszép kilátóhoz. Kicsit gyorsabb voltam mint a többiek, így volt időm gyönyörködni. Sajnos belépődíjas, és nem lehetett fölmenni :( Kis idő után megérkeznek a többiek, és a túra utolsó 3 km-e vár ránk. A saját jelzés ugye megsemmisült, így a Tomásovi elágazásba leérve balra megyünk végig az aszfalton a felélénkülő szélben egészen Mikulásovicébe, ahol az iskolában várnak minket a szervezők. 28 óra 37 percen keresztül nyomattuk. Kemény volt, főleg Mariannak és Ferinek hatalmas elismerés!!! Zolinak pedig örülök hogy ismét eljött, és végig együtt mehettünk sok idő után. Negyed óra után megjön Márk is, ő is teljesítő, szuper! Megeszek vagy 4 tányér levest, fogadom a szervezők gratulációját, majd hamar eldőlök a teremben. Pár óra alvás után indulunk haza. Kicsit féltem Ferit, de nagyon ügyesen, mindössze egy megállással elhozott minket Tatabányára, ahol várakozás nélkül elértük az első vonatot Pest fele, Zolival. 


Nagyon örültem hogy ismét a kedvenc részeimen lehettem, legszívesebben ide születnék, ez egy csodavilág! Annak meg főleg hogy ebben a cipőben is sikerült végig menni, máskor ilyet nem szabad!

 
 
túra éve: 2022
Kiss Péter Emléktúra a MátrábanTúra éve: 20222023.02.20 00:00:00

Kiss Péter Emléktúra 57 + 1 Extra kör = 64 km - 3480 m szinttel, sikeresen teljesítve 10 óra 45 perc alatt.


 


Reggel Tamásnak hála már 6:40 körül lent voltunk az Adrenalin Parkba, így könnyen sikerült parkolóhelyet is találnunk. Valamiért nem volt kedvünk reggel 7-kor elindulni, így kicsit elszöszmötöltünk a kocsiba még. Végül beálltunk a hatalmas sor végére, de szerencsére kifejezetten gyorsan zajlott a procedúra, így 7:14-es rajt került a papíromra. Tüstént bele is vetettem magam a kihívásba. Óvatos kocogással melegítem be izmaimat, majd a K3 következik fel a Kékesre ahol 6 km-re 662 m szint várt rám. Néhol belekocogok, de inkább a tempósabb gyaloglást választom. Rengeteg ismerősöm választotta a mai napon ezt a túrát, odafent Kiss Peti biztos büszkén figyelt minket. A sok rég nem látott ismerőst üdvözölve a kedvem is remek, és gond nélkül érek fel Kékesre. 3 perccel 6-os átlag felett vagyok, amit a sok finomság ami a frissítőponton fogadott hamar le is redukálta. Méteres hó van fent a Kékesen, ezen kicsit csodálkozok amikor kocogok lefele a K- jelzésen a Markazi-kapu irányába. Ahogy lejjebb érek bejegesedik a terep, szükség van a figyelemre kőkeményen! A Markazi-kapu után a Z- jelzésen inkább a sár az úr, de annyira nem izgat, a cipő már úgyis beázott, meg lesz még ennél sokkal rosszabb is.. A vízesés az enyhébb időjárásnak köszönhetően csodásan folyik, többen megállnak fotózni, én egy lopott pillantást vetek csak rá, mert inkább a patakátkelésekre koncentrálok. Elérvén a műutat a túra legkönnyebb 500 m-re következik, kicsit meg is tempózom. Odaérvén (16,5 km - 2:26) Csontos Sanyi felesége örül meg nekem, ő most pontőrködik. A sós dolgokat, illetve az aszalt barackot pusztítom rendesen, és megtömöm zsebeimet is, hogy ha beüt a kraft esetleg akkor legyen mivel pótolni az energiát. A patak megáradása miatt többen nem mennek vissza az aszfaltra (pontőri tanácsra), hanem az erdőben törnek utat maguknak. Én visszamegyek, az út arra visz papíron. Kreatívan kicsit odébb találok is egy lehetőséget, és gond nélkül megúszom a beharangozott megáradt patakot. A következő 8 km-re 512 m szint következik. Eleinte természetesen gyaloglok, majd a Rózsaszállási műúton utolérem Frisch Lacit, és együtt kocogunk az emelkedő műúton, egészen Sombokorig, közben megtárgyalva ki milyen brutalitásokat tervez idén. (azaz inkább ő ) :) Már nagyon vártam az EP-t, végre van izó, hamar meg is töltöm vele flakonomat. Pár dolgot elnyamnyogok, majd ismét telítődik a zsebem, jól jöhet még az energia. (pedig még az előzőből sem ettem semmit amit beraktam a zsebembe) :) Itt válik el a 37-es táv, gondolkozás nélkül az 57-en haladok tovább. A Vörösmarty th. után jön az igazi keménykedés a Z+-en. Mivel már ötödjére vagyok itt, lelki szemeimmel láttam sanyarú sorsom. Maga a terep tökéletesen futható lenne, ámde a totál tükörjég, és a gigantikus sár, ezt csak mérsékelten tette lehetővé. Megelőz Gáspár Peti, büszkén mondhatom hogy negyedóráig ott voltam mögötte, de ez csak a borzasztó terepviszonynak volt köszönhető. Azért meglepően erős tempóban toltam én is. Aztán persze le is maradtam, mert jöttek a patak (folyó) átkelések. Valahogy mindig sikerült átevickélni, de tény és való hogy rendesen meg volt áradva köszönhetően az olvadásnak. Egy pillanat alatt lehagy Marcell, aki fiatal kora ellenére iszonyú erős, az 57-es távon (extra kör nélkül) is sikerült még Petit is 4 perccel megelőznie. Lajosházára érve (30 km - 4:24) mennyei kánaán, sütemény hegyek, és van kóla is. Ha túrázósra venném, itt legalább negyed óra elment volna, de most magamhoz veszek pár finomságot, gondoltam majd útközben megeszem. Ez elég nehezen sikerült, ugyanis a S4 kemény emelkedője ezt nem nagyon tette lehetővé, örültem hogy levegőt kaptam kb. A végefele megelőzöm Gézát aki még a Sombokor előtt lehagyott, de jó tempóban halad ő is. Mátraháza előtt Kiss István érkezik, és irigyelve nézem ahogy az emelkedőkön szó szerint elsuhan. Jó azért engem sem kell félteni, a tempó még így is túl jó. Mátraházára érve viszont egy picit megállok, mert mindjárt itt a következő frissítő, az én kezemben meg még az előzőn felvett dolgok ugyanúgy vannak :) Ezen a túrán éhen nem halunk! Mátraháza után szépen a műút mellett haladok a S-n ahogy azt kell! Hamarosan bezárul a kis kör, ismét Sombokor EP-n vagyok. Sokan most indulnak neki a betétkörnek, szólok nekik hogy kössék fel a gatyájukat a Z+-en. Viszont nekem is föl kell, mert most jön a brutális meredekségű felfele a S-n, Kékestetőre. Nem is kapkodom el, leszegett fejjel teszem egyik lábamat a másik után, egyszer úgyis felérek. Felérve a gerincre a hó megint ipari méretet ölt, de az előttem levő pár 57-es, meg a 37-es távosok már szépen letaposták szerencsére. A végefele még egy kis kocogásra is van erő a rövidebb távosok megdöbbenésére. Végre ismét Kékes! (37,5 km - 2044 m szint - 5:51). A parizeres kenyér a kedvencem, kétszer is rájárok, majd a sajtkockákat elvéve tömöm a majmot immár lefele kocogva a P- jelzésen. A kemény terep ellenére erőnlétileg nincs baj, kifejezetten jól megy a futás, ráadásul tudom hogy a Kis-kőig szépen lehet haladni a sártól függetlenül. A Z3 visz a Kis-kő EP-ig, ahol a szokásos pontőrök fogadnak, Bálint és Takács Attila. Nagy köszönet érte hogy volt víz meg tea, mert Kékesen túl forró volt, nem töltöttem után. Na és most jön a túra legextrémebb része. 7,6 km-re 589 m szint. A meredek lefele kifejezetten jól megy, majd a lenti patakátkelésnél is találok egy biztos átkelési pontot, amit visszanézve meg is jegyzek, mert párszor szükségem lesz még rá ;) A Markazi-várhoz fölfele jönnek ismerősök többen is, ki a 37-esen, ki az 57-esen. Az 57-es táv alapból megteszi egyszer ezt a betétkört, a 37-esek meg kemények, mert nekik nem lenne ez benne amúgy a távba, csak önszorgalomból. Fellihegve a várba, Zsuzska és Dávid a pontőrök, jól megörülök nekik. Itt mindig gumicukor van, imádom, viszek is magammal hármat, majd jól elnyamnyogom a visszaúton. Még találkozunk egyszer biztos, közlöm velük. Hamar visszaérek a Kis-kő aljába, majd nagy levegővétel, és indul a brutál mászás vissza Bálintékhoz a pontra. Ami energiát ad, a sok ismerős aki még lefele tart. Ne lássanak már zombinak na... :) Végül 15:08-ra érek vissza ismét Kis-kőre. 5 percnél tovább nem is maradok, azonnal kocogok vissza, jöhet az extra kör még egyszer :) Lefele megint tök jól megy, de a Markazi-várhoz fölfele el kell rejteni az arcba egy magnéziumot, mert a lábak kicsit makacsak már. Ismét Zsuzskáék, ismét gumicukor, ismét útközben majszolom el. A patakátkelés már rutin, a Kis-kő mászása kevésbé. Már nem esik túl jól az emelkedő (eddig sem nagyon) :) A feléhez érve különböző kifogásokat gyártok magamban, hogy ne kezdjem el még egyszer, mert időm az lenne rá bőven. Utólag belegondolva úgy érzem jól tettem, mert tudtam hogy a P- jelzésen a túra vége fele orbitális méretű sár, és technikás sziklás út lesz. Ha ügyesen haladok akkor ezt még akár lámpa nélkül abszolválhatom. Ezekkel a gondolatokkal érek vissza az extra körön ismét Bálintékhoz. Megkapom a Chocapic szeletemet, majd irány a P-on hosszan le Mátrafüred felé. A futás is jól megy, egy pillanatra sem váltok át gyalogba. Rendesen szürkül, a tempót felpörgetem, és még pont sikerül a dágványos retteneteken leérni lámpa nélkül Mátrafüredre. Nagy megkönnyebbülés. Innen még 2 km - 207 m szinttel föl a So jelzésen. Előkapom a pilácsot, és egy darabig még megy a fölfele kocogás, majd jön a "sárfolyó" ahol még gyalog is borzasztó nehéz haladni. Erre számoltam, sejtettem hogy ez lesz, de 2 km már nem izgat sötétben, akármilyen is a terep.. A legvégén még föl a lépcsőkön, még jó hogy van korlát amibe lehet kapaszkodni :) Végül 17:59-re beérek. Jól sikerült, örülök, nincs bennem hiány az esetleges plusz körök miatt még. Aki meg megcsinálta még 1-nél többször is, na annak aztán tényleg nagy respekt! (amúgy meg mindenkinek nagy respekt!). Átveszem díjazásom, majd kellemesen elfáradva megyek át a kajás szekcióba, ahol sokáig társasági életet élünk a többi sporttárssal. Az 5. teljesítésem után is az a véleményem hogy ez egy szuper szervezésű túra combos útvonallal, méltó ahhoz a sportemberhez aki miatt lett ez az egész megszervezve!


 
 
Loucení s turistickym rokemTúra éve: 20222022.11.17 00:00:00

Loučení 2022 (113 km - 4400 m szinttel) sikeresen teljesítve 22 óra 48 perc alatt.




Már 3 x voltam ezen a rendezvényen. Régen úgy ment hogy péntek reggel volt egy 57 km, kb. 2600 m szinttel, majd egyből este egy 110-es, kb 4500 m szinttel. Minél gyorsabban csináltad meg a nappalit, annál többet ejtőzhettél az esti nagy menet előtt. Sajnos ez a lehetőség már megszűnt, de kihívás volt így is bőven, főleg hogy még 1 hét sem telt el a brutál Povazím 130 óta.


 


Csak ketten mentünk idén Magyarországról, Vári Gábor, és én. Az odaúton kapásból 2 óra késéssel érkeztünk, az útépítéseknek, és a szlovák-cseh kifejezetten szigorú határátlépésnek köszönhetően. Szerencsére volt ráhagyásunk bőven, így mindössze az általam kinézett jó kis étteremben vacsorázásból nem lett semmi. Mire odaértünk a célba (itt lehetett szerencsére hagyni minden cuccot, itt történt a prezentáció, és itt ettem egy pár virslit, egy jó Breznakkal leöblítve) még volt 1 óránk a vonat indulásáig, ami Ústi nad Labem főpályaudvarról indult a rajtba.


 


Idén most Benešov nad Ploučnicí vasútállomásról indult a túra. Egy jó negyed óra didergés után, este 22:15-kor elindulhattunk. Gábornak jó utat kívántam, és sikeres viszontlátást akár útközben ha utolér, akár a célban. Nem sokáig tartott a kocogás, mert máris elkezdődött az emelkedő először ki a faluból, majd a Havraní kameny szikla alakzatához föl (mapy.cz-n meg tudjátok nézni mindenről amit itt leírok a kilátást, vagy az adott nevezetességet). Itt volt egy kisebb oda-vissza, még mindenki fürgének tűnt és lelkesnek. Lekoccanok Malá Veleň településre, ahol 7 km-nél meglepetésre van egy csippantós pont, Olaf szervezőúrral. Legalább látom hogy eddig 6,5 km/h-val jövök. Na aztán most jött a térképen sem létező út, piszok meredek emelkedővel, és óriási sárral. A k-val kezdődő nem túl szép szavunk náluk is ugyanazt jelenti, mármint ha valami éppen nem úgy sikerül.. :) Ezt párszor itt meg is tapasztalhattam néhány sporitól azon a retteneten fölfele. Meg sem álltunk egészen a Jedlová hegy 530 m-es csúcsáig, ahol filces kontrollpont volt. Jól esett kicsit megállni, mert 9 km alatt egy kortyot sem ittam még. Éjszaka is feltűnő volt hogy a völgyekben megül a felhő, viszont fentebb meg varázslatosan jó idő volt. Ekkor még nem tudtam hogy ez a a jelenség túrám végéig kísérni fog. Elérve egy P- jelzést egy szántóföld szekérútján kellett haladni, valami orbitális nagy sárban. Ezen csak egy minimálisat enyhített hogy egyedül csak én találkoztam az épp engem autójával keresztező főszervező kocsijával, és üdvözlésével. Érdekes nevű hegy volt a következő, olyan németes, de mégsem. Netterskoppe a neve. Az itiner szerint egykor ez egy étterem lehetett, manapság már csak pár szikladarab utal erre. 400 m oda-vissza volt itt is, a végén jött szembe Gábor, ügyesen halad. Továbbra is P- jelzés, és mivel már felhőhatár alatt vagyunk, páran el is vétjük a P- jelzést, szerencsére hamar korrigálunk. Vrabinec várromja következik az alig észrevehető P-rom jelzésen. Sajnos nem látok belőle kb semmit, így az élvezeti faktora is a nullához konvergált. Az első frissítőpont 17 km-nél, Těchlovice településen volt, ahova pont 6-os átlaggal érkeztem eddig. Minden finomság volt ami szem-szájnak ingere. Vajkrémes kenyerek, sajtok, sós-édes sütik, kofola, sör, nápolyik, és így tovább. Erőt merítvén hamar tovább is haladtam, nem tudva mi vár rám (azaz még itthon az útvonalat nézve tudtam hogy lesz egy-két szívás..).


A Poklona nevű hegy magyar jelentése: íj. Én sokkal könnyebben tudnám azonosítani: Pokol. Csak azért nem írom nagy betűvel az összes karaktert, mert az már kiabálásnak minősülne. Hiába volt még a túra eleje, ez a hegy számomra a legnagyobb szívás volt az összes közül. Egy kisebb patakmederben kellett emelkedni toronyiránt óriási sárban, csúszós sziklákon át, út az ég világon semmi. A saját fényvisszaverőket kellett követni. Előttem hárman mentek, és fura volt nekik hogy balra mutatnak a nyilak amikor jobbról a hegytetőről láttuk a fejlámpákat. Én azt hittem azok csillagok, olyan magasan voltak, de sajnos nem :) Elindultam balra, de megállítottak, hogy az valószínű a hegy utáni út folytatása azért vannak itt a nyilak. Én is elgondolkoztam ezen, és tanakodtunk. Végül jó 5 perc után tovább mentünk a nyilakon szerencsére, csak egy jókora nagy ívben vitt végül föl a Pokol kapujához, a tüdőnket is kiköpve. Megvan a kontroll, a "kapu" kinyílt, és mehetünk tovább. Itt kánaánról szó sem lehet, a szívás folytatódott. 2,2 km-t kellett menni az itiner szerint a félig lerombolt kerítés mentén. Útról szó sem lehetett, jelzések sem voltak, csak mentünk néhány sporival amerre vitt a kerítés.. Az meg össze-vissza tüskés bokrokon és sziklákon át vitt. Nem hogy 2,2-nek, de én vagy 10 km-nek éreztem ezt a részt. Mindenki örült amikor megleltük végre a K8-at. 900 m-re máris ott volt a következő, jól esett picit átmozgatni kocogással a lábunkat. Ismét emelkedő, nem meredek, de egyenletes, és hosszú. Ki-ki beáll a saját tempójába, előttem is mennek, mögöttem is. Egy hatalmas (képeim között) piros torony bukik ki, akkor még azt hittem ezt csak egyszer látom, de kiderült, az éjszaka ezen torony kóválygása köré készült. Most még egyelőre csak 800 m-re haladtam el a csúcs alatt.. Viszont meg kellett állnom, mert utamat vaddisznócsorda keresztezte, és legalább 10-en voltak, jókat röfögve (lehet inkább röhögve?) rajtam. Z- jelzésen haladok tovább, egészen Zubrnice településig, ami egyben a 30 km-es frissítőpont. Na itt aztán volt minden! Sült kolbászt eszek, majd utána egy nagy adag vega zöldséges rizzsel tuszkolom le azt. A másik szobában teli van snackkel, süteményekkel, és mindenféle kenyerekkel. Oda is átnézek :) Jól esik itt végre megpihenni és leülni a túra során először. Tovább indulván alig 200 m után kék nyilazás lenne ha lenne, de nincs. Gyanús a balkanyar, de nem merek elindulni, szerencsére hamar jönnek is a sporik, és közösen megfejtjük hogy tényleg ez a helyes út. Később lesz is kék nyíl már. 4 km-es etap jön, szinte végigkocogjuk. Ami ebben egyedül néha visszatart, az az irgalmatlan nagy sártömeg. Kontroll pont ismét a helyén, majd Z- jelzés a követendő. Szépen nekiiramodnak előttem, de egy kis idő után gyanús lesz nekem hogy nincs jel. Előre jelzek, és igazam lett. Irány vissza, meg is köszönték. Jókora emelkedő következik, de a legnagyobb gond nem is ez, hanem hogy tarvágás van, és a jelzések teljesen eltűntek. Mindenki próbál saját maga boldogulni valamerre. Ismét picit fényezem magamat, mert nekem sikerült megtalálni később a helyes utat kidőlt fák tömkelegén át, de a többieknek már nem tudtam szólni, így egyedül maradtam. Most már nem kerülgetem ezt a nagy piros tornyot hanem megmászom, és úgy érzem a legjobbkor érkeztem ide, mert a lámpát eltehettem, és csodás napfelkeltét élhettem át. Még gyorsan kinézek a torony mögötti kilátóponthoz a kontrollhoz a P3-ön, majd visszatérek. Állok és bámulok, mesevilág! Kivilágosodott, és a gyönyörű kilátás jókedvre derített, bár eddig sem volt nagyon panaszom. Egy hosszú rét következik, szép óvatosan kocogok rajta. Jó 4 km-re egy kilátónál van a következő pont, ezt egész végig lehetett is ezen a 4 km-en át látni. Két spori kocog mögöttem kissé lemaradva, a tempó hasonló, nem közelednek. Elérek a kilátóhoz, az alján van a pont, sajnos zárva a tetőtér. A két spori hamar tovakocog. Láthatólag nagyon jó erőben vannak, nem gondoltam volna hogy látom még a túra során őket. 5 km-en át S- jelzés, én is kocogok, a terep most végre igazán kényelmes. Meg is előzöm Jirka Linhartot és egy másik srácot. Ott loholok a két futóspori nyomában folyamatosan. 51,5 km-nél Horní Vysokéba érek, itt ismét emberes frissítőpont. Nagy ölelés Ivanának, és pacsi Egonnak. Rotyog a virsli, és iszonyú mennyiféle finomság van itt is. Egon sörrel kínál, most túl hideg van hozzá, de Ivana mondja hogy van forralt bor, arra rárepülök, és szuperül esik a kifejezetten hidegben ezt kortyolgatni egy nagy bögréből. "Könnyes" búcsú. Már a Buková horáról lehetett látni a következő hegyet ami most következett. Egész végig Z- jelzés most a követendő. Érintek egy mauzóleumot, ahol magamban gyakorlom a nyelvviccet hogy "Lenin mauzóleumának a lelinóleumozása" :) Elhagyok egy háromfős futócsapatot, jó erőben hasítok fölfele, a két ismerős futósporit is látom előttem távolabb. Végül a legvégén egy irgalmatlan meredek emelkedőn érek föl a Sedlo 726 m-es csúcsára. A kilátópontnál van a kód. Ilyen kilátást nem sűrűn él át az ember az élete során. Teljesen felhők fölött vagyok napsütésben, a kisebb-nagyobb hegyek teteje kikandikál a sűrű felhők felett. Kérek egy fotót az itt pihenő sporttársaktól, ha nem lennék rajta ilyen sötét, akár profilkép gyanús is lehetne.. Extra jó kedvvel haladok tovább, pedig már 56 km, 8 órás ideutazás, és majd 11 óra menet után már lehet nem sokan mosolyognának. Nagyon meredek lefele jön, örülök hogy nem innen támadtam. A Malé sedlo kilátópont a tesójától 2,5 km-re van, de a terep azért igen technikás. A kilátás innen is fenomenális, mintha egy repülőn bámulnék kifele a felhők felett. Lefele megelőzöm a két ismerős futót (még hogy nem találkozok velük..) ,és jó tempóban kocogok bele a köd és a felhő kellős közepébe. A jó meleg után ismét hideg lesz, de nem tart sokáig, mert a Kalich várához felemelkedvén ismét a megszokott kilátás fogad, csak talán még látványosabban. Kicsit le is ülök, meg amúgy is zoknicsere, mert már orbitális lyuk tátong egy ideje a sarkán, és irritál. További futókat érek utol és hagyok le itt. Lefele kocogván egyszer csak szembe jön két ismerősöm akik most nem a 100-ason vannak, hanem csak kirándulnak fel a várba. Petra, Martin de örültem Nektek! Ismét egy réten kocogok, megelőz a két futóspori, továbbra is jókedvűek, viccelődünk hébe-hóba, de mindenki marad a saját tempójánál. Velük van Milan is aki még az éjszakai fakitermeléses Z- jelzésnél veszett el, de most már jó úton van. Mindketten múlt héten a Povazím 130-at nyomtuk! A következő pont után 4 km-en át egy régen megszűnt vasút nyomvonalán kellett mennünk. Persze sehogy se volt jó a talpfákon keresztül, ráadásul az út egy egynyomtávos kis hídon vitt át, alatta meg a szakadék. Ennek túloldalán volt a pont. A szívem eléggé lüktetett mire átértem valljuk meg.. Ismét hidegben és felhőben vagyok, de a picit idegőrlő rész után végre megérkezek Zubrnicébe. Ha a kedves olvasó emlékszik, ugyanitt volt a 30 km-es frissítőpont is. Most már 76 km-nél járok. A felhozatal ugyanaz, és én ugyanúgy cselekszem. Sült kolbász, zöldséges rizs, és nasi hegyek. Vizemet undorral kiöntöm, és helyette meleg teát, illetve a másikba kofolát öntök. Erőt merítek, most már azért fáradok szépen, de jó 20 perc után nyomás tovább. Majdnem 4 km-en át P-. Gonoszul, sunyin emelkedik az út. Ki jön mögöttem? A két futóspori :) Úgy látszik együtt megyünk, de mégsem :) Terepet ér lábam, undorító hatalmas sárban visz az emelkedő, egy hosszabb egyenesben még Milant is látom. Itt nem lehet haladni, pedig szeretnék. Beletörődök sorsomba, de mire felérnék a Plán nevű elágazásba, egyszer csak elkap egy gyengeség és le kell ülni teázni. Utolér a két spori, ők is mutatják hogy már nagyon lihegnek. Pár perc és megyek tovább, a tea nagyon jól esett. Utolérem őket, és a túra során itt először beszélgetünk egy kicsit hosszabbat, kérdezték hogy hívnak, hogy-hogy erre jöttem. Elmeséltem hogy elég sok százason túl vagyok, a múlt heti Povazímon meg teljesen ledöbbentek. Másnap mindketten bejelöltek facebookon :) Én is szurkoltam nekik, majd Velké Brezno település előtt ismét bele a hatalmas ködbe. Utolérünk egy sántikáló futót, én nem ismerem, de a "komák" megállnak vele kicsit beszélgetni. Nem gondoltam volna hogy többet nem találkozok a túra során velük, azt meg főleg nem, hogy utólag nézve a listát fel is adták valahol 76 és 91 km között :( Lehet hogy hülyeség, de így valahogy még büszkébb vagyok a teljesítményemre :) Jó tempóban zúzok most lefele, adja magát a széles dagonya nélküli út a településre. Gondoltam majd utolérnek, de nem. Késő délutánra jár, a táj nagyon morcos és hideg. Nem is bánom hogy a S- jelzésen egy hosszabb emelkedőn kimenekülök innen, és tádámm, máris süt a nap 350 m felett :) 2 km múlva balra saját nyilak, bíztam benne tényleg ott lesznek és igen. Hatalmas réten haladok, messzi már látom a következő EP-t a Lucemburkuv kopec 564 m-en álló kilátóját. Persze emelkedő visz fel ide.. Odaérvén látom hogy egy kis erdei étteremből jönnek ki a futók, benézek én is. Először fel a kilátóba majd utána ide, hallatszik a parancs! Semmi gond, oda-vissza 400 m. A kilátó alatti kis büfé 92 km-nél volt, és frissítőpontként funkcionált. Kaptam hagymalevest, és ehettem korlátlan mennyiségben több fajta palacsintát. Ráadásul amikor megtudta a tulaj hogy magyar vagyok, elkezdett magyar szavakat mondani, és tök boldog volt :) Kaptam egy korsó sört is, pedig nem is kértem :) Ez ám a kedvesség. Na ezért (is) szeretek egyre jobban kint túrázni. 16 óra van, a biztonság kedvéért előveszem a lámpát, és hálásan megköszönöm a sok finomságot. Szerencsére még itthon megjegyeztem ezt a Kukla nevű következő hegyet (talán csak azért mert az MKMK-n is van egy ilyen). Tudtam hogy toronyiránt felfele. Út sehol, csak nyíltól-nyílig, fától-fáig. Megfontoltan mászok fölfele nehogy kijöjjön a kaja :) A tetőn utolérem a ponton előttem induló hölgyet akit többször láttam a túra során az oda-visszáknál meg a frissítőknél mindig előttem, meg egy srácot akivel éppen most ment. A tetőn nagy levegő, majd hamar kocogásra váltunk. Ők láthatólag gyorsabbak hagyom is hadd menjenek. Már Ústi nad Labem szélét "kóstolgatjuk", de sajnos nem sikerült leérnem Brná városrészbe még lámpa nélkül. Jutalmam hatalmas köd már sötétben, csúszós avar, sziklák, és leredukálódott sebesség. Nem baj, volt már ennél sokkal nehezebb is. Végül lecsoszogok a városrészbe, és az aszfalton utolérek 3 futóhölgyet meglepetésre. Az 50-es távon voltak. Leérvén a főúthoz egy filces pont, majd sokáig alig 100 m-re a másik úttól ahol lejöttünk, emelkedünk vissza immár a Z-tanösvény jelzésen. Nem esik valami jól ez már, de nem állok meg, már csak azért sem, mert mögöttem jönnek :) Egy éles balkanyar után két hölgy megáll egy padnál. Én is iszok egy kortyot, majd a harmadik nyomába eredek, aki jó tempóban halad. Most kicsit jól esik nem elől menni. A Vysoky Ostry nyereghez kanyargunk fel, majd a P3-ön másszuk meg a kilátópontot. A végén már szinte csak vánszorogtam fölfele, így a tetőn megbontottam az energiaitalomat, közben elrévedve az éjszakai panorámában. A másik két hölgy mire felér, indulunk lefele, és nem is látjuk őket többet. Meglepetésre a cseh lány és társa akikkel a Kuklán találkoztam most jönnek csak fölfele. Valahol elkavarhattak. Nem kell sokat várni hamar utol is érnek, de nem előznek meg. Innen az utolsó 13 km-en már végig nagy köd volt, mivel nem mentünk már fel magasra. S- jelzésen érünk az Elba partjára, ahol szerencsére át lehetett menni a zsilipen, pedig volt valami pozor az itinerben 19 és reggel 6 között. Kicsit fostam is, mert már 19:20 volt mire ideértünk de nem volt semmi. A folyó túloldalán még az utolsó emelkedő belénk rúg egyet, a Nad Vanovem elágazásba kell még meredeken felmászni az utolsó filces pontért. Komótosan megyek fölfele, én vagyok leghátul, hova siessek. Végül az utolsó 5 km-t a nagy ködben ismét együtt tesszük meg az 50-esen induló hölggyel, a cseh lány és társa is csak két perccel ért be előttünk a célba. 


Nagyon jól esett beérni, mert már kifejezetten fáztam. Átveszem a díjazást, gratulálnak. Gratulálok én is mindenkinek, szuper túra volt, és mindenki nagyon erős aki itt most helyt állt. 


Megérkezik Gábor is pár óra múlva, és egy pici alvás után még egy nehezítés jön, a hazaút. Felváltva vezetünk, 7 órán át a nagy ködben, de ez is mission complete lett! :)


 
 
Stovka PovazímTúra éve: 20222022.11.07 00:00:00

Stovka Považím 131,2 km - 6300 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 28 óra 48 perc alatt. 


 


266 db száz kilométer vagy a feletti teljesítménytúrám (trailem) van. Voltak itt nagy durvulások (UTMB, Transylvania, és még ki tudja mennyi minden), de nem emlékszem arra hogy összességében a terepviszonyok lettek volna-e keményebbek valaha pályafutásom során. Szerintem ez volt az eddigi legkeményebb százasom!!


Előre dolgozván már nézegettem sokat a térképet, sejtettem hogy igazán kemény lesz a túra, de azért na... :)


 


Péntek kora délután már úton voltunk. Dóra, Attila, Máté, és én voltunk az egyik kocsival utazó különítmény. Kellemesen telt az utazás, és jókedvűen, ami egy ilyen nehéz túra előtt fontos dolog. Hamar besötétedett, és az eső is elkezdett rendesen esni, de szerencsére nem este indult a túra. Reménykedtünk hogy reggelre eláll, mert így is brutál túra állt előttünk. Tornaterem elfoglalva, kedves ismerőseim köszöntése, a főszervező instrukciói (amiből semmit se értettünk kb), és alváás!! Nem lett belőle túl sok idő, mert Máté órája 3:30-kor már csörgött is. Kómásan pakolászunk, de szerencsére előző este már én ezt nagyrészt megtettem. Kényelmes készülődés után 4:45-kor elindult velünk a különbusz majd egy órán át a rajt helyszínére, Hlboké nad Váhom-ba. 


Na akkor csapjunk bele a legkeményebbe! 


 


3 km kapásból 400 m szinttel. Az első pár száz méter aszfalt, el is rohan szinte mindenki. Utána egy patakmedret párszor keresztezve emelkedünk, egészen fel a Pod Rohácom elágazásba, ahonnan a P- jelzésen haladunk a gerincen. Szép kilátások miatt vannak P3-es kitérők, de majd a legutolsónál kimegyek, úgyis közel vannak egymáshoz. Nagyon jól tettem, mert csodás panoráma mutatkozott. A tegnapi eső miatt a felhők még nem jutottak magasra, így tiszta olyan érzés volt mintha repülőn ülnénk és úgy lesnénk ki az ablakon. Bálint és Dóri is kiment persze. A többi spori is jött utánunk, de miután mondtuk hogy nem ellenőrzőpont, sarkon is fordultak. Jókat nevettünk rajtuk, ilyet kihagyni, kényszerből meg semmi értelme... Innentől egy röpke ideig lehetett volna kocogni, de a sok csúszós falevél, és az alattuk levő kövek miatt ez szinte alig sikerült. A következő pont a Szulyói vár volt (hrad Súlov) (6,1 km). Ez nagyon komoly volt! Szó szerint be kellett mászni egy kis lyukon, majd felmászni a vár legtetejére, mint egy igazi győztes kapitánynak, bár ettől még nagyon messze voltam. Még a hátizsákom se fért be, úgy vittem a kezemben :) A kilátás, mondanom sem kell fenomenális volt. Fájós szívvel továbbállva brutál meredek lefele következett a Z-tanösvény jelzésen. Alig 800 m-re volt a következő pont a Gotická brána, de addig csak ámultam-bámultam milyen csodavilág ez. A lábaim sem nagyon akadtak működni, inkább meg-megálltam gyönyörködni. (a kontroll pontoknál különböző színű filcekkel kellett felírni egy számot ami rajtuk szerepelt, és ezt keményen ellenőrizték is aztán). Innen bokatörős lefelén érek le a hegy lábánál lévő parkolóhoz. Innen jött kb. 500 m aszfalt :) Azonnal kocogásba váltottam, milyen szuper érzés ez most. Viszont alig 200 m után egy be nem jelentett frissítőpont következett. Már korgott a pocika, jól esett megreggelizni. Kenyerek, sütemények, szörpök, kóla, banán, édes, sós. Magamhoz képest még meglepően keveset fogyasztottam, mert inkább haladni szerettem volna, minél többet próbáljak világosban majd menni. Pár száz méter után saját jelölés volt nagyon sokáig. Egy patakon kellett átmenni, szerencsére én átügyeskedtem magamat, de mögöttem többeknek nem sikerült úgy hallottam. Aztán fölfele szépen el is léptem a sporiktól, és úttalan-utakon hódítottam meg a következő filctollas pontot, a Jablonové sziklát, ahol sajnos a köd miatt nem nagyon volt kilátás. Innen jött egy piszok hosszú rész, végig gerincen le-föl, út az alig, szikla annál több. Szerencsére a jelzések jó helyen voltak, így szépen haladtam (ha tudtam volna..). 6 km-es etap volt ez, de én vagy 20-nak éreztem. Közben volt egy cseles jelzés, ahol lefele mutattak a nyilak, de csak a sziklát kellett megkerülni. Én is elindultam lefele a mélybe, mert már ki volt taposva, de végül időben kapcsoltam és visszajöttem a helyes útra, nem úgy mint Attila, akinek sajnos ez is közrejátszott a feladásba :( A 15 km-es kontroll pont után volt egy opcionális lehetőség kimászni egy sziklát, ahol egy jégcsákányon körbetekert sárga szalagokat lehetett begyűjteni a gyorsabbaknak. Én éltem a lehetőséggel, de a mai napig nem jöttem rá mi volt ennek végül az értelme. Lefele indulván jött szembe Dóri és Bálint, mondtam nekik igyekezzenek mert már csak egy van. Végül megfelezték, így mindkettőjüknek lett ilyen. Meredek lefele után kiérek egy aszfaltra. Fellélegzek hátha kicsit nyugi lesz, de ugyan már.. Csak keresztezzük az utat, mert máris mászok fel az Ostrenec 724 m-es csúcsára. Felküzdve magamat Bálinték itt is vannak a nyomomban. Biztos hogy megelőznek, de nem izgat, én örülök ha megcsinálom ezt szintidő alatt.. (36 óra) Lefele egy hangyaf@sznyit lehetett kocogni (kb 200 m), majd a Bosmany kilátóponthoz ismét ki kellett menni. Ezen a rövid oda-vissza szakaszon elég sok spori igyekezett visszafele. Jó hír, azért haladok én is. A tetején a túra fotósa csinál rólam tűrhető képeket, élvezem nagyon, de nem könnyű. Jöttem 18 km-t, és most következett az első olyan rész, ahol 2 km-t egybefüggően tudtam kocogni, de csak azért mert aszfalt jött Záskalie nevű faluig, ahol az első emberes ellenőrzőpont volt. Itt volt Olaf, és a főszervező Patrik, aki kérdezte hogy tetszik eddig. Mondtam hogy nagyon brutál, ámde csodaszép! Az első 20 km-re kb 2000 m szint volt, és ez nem változott meg nagyon a folytatásban sem.. Kicsit kóvályogtam, vagy eléhezés, vagy elszomjazás, gyorsan toltam mindent-mindennel időt nem sajnálván. Elindulván pont jött még velem szembe a pont irányába Dóra és Bálint. Végül ekkor találkoztunk a túra során utoljára. Négy spori tempózik előttem, közte Martin Hlavác a cseh túraikon, meg egy látásból ismerős futó. Még le sem ért a kaja szinte, de máris vagy 400 m-t emelkedünk fölfele egyből a Partizán barlangig. Elég markáns lyuk volt ez, így a kedves szervező urat nem gátolta meg abban, hogy jó mélyre betegye a kontroll pontot :) A telefonom fényére is bizony itt nagy szükség volt az igazoláshoz. Ez után továbbra is emelkedő a túra legmagasabb pontjáig, a Velky Manín 891 m-es csúcsáig. Mivel a nagy részét letudtam a barlangig, ez már nem volt vészes. A lefelétől viszont nagyon féltem már előre, mert a térkép kb. Tolvaj-hegyes lefelét jelzett, még itthon megnézvén, csak kétszer olyan hosszan, ráadásul latyakos, sáros volt az út is. Tény és való hogy brutál meredek volt, de a terep jellege miatt végül nem volt sáros az út, és a lefele sem viselt meg annyira mint vártam. Lent az alján egy pont, nagyot fújok, ez is pipa. Jön az első szakasz a túrán, ahol végre lehet haladni különösebb megerőltetés nélkül. Ez kb. 6 km-t jelentett. Egy jelentéktelenebb emelkedőn felmászom a Povazská Bystrica feletti kálváriára, ahol gyönyörű kilátás van a városra, kicsit szemlélődök is. Remélem nem csak én mentem körbe a stációk közötti girbe-gurbás szerpentint lefele.. Leérek a városba a S- jelzésen, majd a külváros paneltömbjei mellett haladok. Sík aszfalt ez, de én kocogok, haladni kell! Egy főúton átkelek a Vág folyó felett a hídon, majd a túloldalán jelzetlen részen kocogok az úton ahol amúgy inkább gyalogolnék, de én sáfárkodok az időmmel, úgy osztom be ahogy tudom azt a 36 órát. Egy buszmegálló után szépen mutat a saját jelölés fölfele, vége a jó létnek. Az emelkedőn mászva elő is veszek egy csokit, érzem hogy szükség van rá. Hamarosan egy csodát fogok látni! A Povázsai vár (Povazsky hrad)  következik. Legálisan lehet kispistázni a K-ről, a jelölés arra visz. Szembe jön velem nagy csinadrattával Milan Mikulásek nevű cseh ismerősöm, hogy rossz fele megyünk a várhoz. Én váltig meg vagyok győződve hogy az irány jó, és mutatom neki de nem érti, és megy visszafele. Értetlenkedek, de hagyom.. Pár száz méter után utolér, és mosolyog hogy bezony igazam volt :) A S-ra érve 600 m-es oda-vissza következik. Meglepően sok futó jön szembe, nem is sokkal vannak előttem, pedig egy ideje senkivel sem találkoztam. Felérvén a várhoz ámulok és bámulok. Nem elég az hogy milyen szuper állapotban van, a kilátás is pazar!! Áhh, 5 perc kötelező pihenőidő! Milan nyomja tovább, én még elmélázok, és gyönyörködök kicsit. 35 km-nél járok. Visszafele megelőzök egy párt, ők bizony ezen vannak, és szépen haladnak, de én még szebben :) A Klapy nyeregnél ismét fotóznak, és szurkolnak. Ismét egy kemény emelkedő jön, a S- jelzésen föl a Klapy 654 m-es csúcsára. Szép nyugodtan felérek, kontroll rendben, és tovább mutatja a tábla hogy S-. Tök nyugodtan nekiindulok, de ami ez után fogad arra a térkép alapján sem számítottam volna. Mindössze 2 km-ről volt szó, de ez olyan 2 km amit nem nagyon fogok elfelejteni. Gyakorlatilag egy hegygerincen mész. Mindenhol melletted 600 m-es mélység. Balról mesés a kilátás a Vág völgyére, de esélyed nincs azt nézni, ugyanis előtted toronyirántos lefele van, csúszós sziklákkal, és vizes falevelekkel. A lépés sosem jön ki, mert nem úgy van kialakítva az út, így seggen csúszva is lehet próbálkozni. Az meg csak hab a tortán, hogy egy Z-tanösvény is halad itt a S-val! A tanösvény nem családoknak (is) van kitalálva? Vagy lehet itt másképp működik? Na mindegy, ezen a 2 km-en mire leértem, leimádkoztam az összes csillagot az égről, de megúsztam. Udica faluba érkeztem, 41 km-hez, a következő frissítő itt vár engem a helyi iskolában. Első dolog hogy zoknit cserélek, mert hatalmas lyuk tátongott már a sarkán. A frissítőpont szuper, sorra kenik a lekváros-kakaós palacsintákat, nutellás kenyerek, sütemények, kofola, sörök, stb.. Jól esik a Klapy lefeléje után itt kicsit megnyugodni. Kb. 20 perc után tovább állok. 14:45 van, még van idő világosban menni szerencsére. Egy spori jön utánam, de nem akar megelőzni még cipőürítésnél sem. Nem gondoltam volna hogy a maradék 91 km-t innentől együtt tesszük meg. Martin svájci állampolgár, de Csehország északi részén él. Ismét gyakorolhatom a kis angoltudásomat sok időn keresztül. Felmászunk a K-jelzéshez, majd azon balra érünk el a Holís nevű 533 m-es hegy csúcsára, ahol a kód felírása után szuper a kilátás a Vág völgyi részre, meg a messzi hegyekre. Meredek lefele után lekoccanunk Nimnica településre, közvetlen a Vág partjára. Kisebb sík gyaloglás után a Biela Skala-hoz mászik fel kegyelmet nem ismerően az út. Még szürkületben megcsípjük, majd gyorsan továbbállunk a Púchov feletti sziklákig, hogy elmondhassuk azt, hogy kereken 50 km után kell csak elővenni a lámpát. Púchov városnak csak a szélét érintjük, de a csodás kivilágított mindenség később sokáig szemezőpartnerem lesz a hegycsúcsokról. Strezenicére érkezünk, ez a település igazából Púchov külső része még. Frissítőpont következik, 55,4 km-nél járunk borzasztó sok szinttel. Jaro barátom a pontőr, nagyon megörül nekem, főleg hogy kérdezte megvolt-e a sárga szalag az opcionális kitérőn? Ez után extázisba tör ki, nem tudom miért olyan fontos volt ez, lehet ő tette ki :) Na de vár engem finom leves mindenféle extrákkal, illetve egy babos-uborkás-gombás-répás-sajtos saláta, amiből akármennyit ehetek. Élek is vele, meg sem állok a leves mellett még két nagy adagnál. Jaro és Julia sürög-forog, nekem mindössze annyi a dolgom hogy élvezzem amit rendeltem tőlük. Jaro most meglepődik, nincs sörözés, nincs borovicka, kemény túra ez, nem merek :) Jó fél óra töltekezés után tovább indulunk kicsit már vacogva Martinnal. Meglátunk egy hegycsúcson egy pirosan világító tornyot. Sejtettük hogy az a következő :) Stepnická skala. A kilátás gyönyörű egész Púchovra és környékére. Hamarosan egy Z-kerékpárúton haladunk tovább, de a terep valami irtó durván sáros és latyakos. Néha angolul felcsattanunk, hogy ez kerékpárút?? A Keblie nyeregbe érve már pattanásig feszült vagyok, a cipőm egy komplett sármassza kívülről-belülről. Elérünk a Lednica feletti sziklákig, ahol nem akartam hinni a szememnek merre vitt a saját jelzésű út.. Még a jóval korábban engem megelőző Milan is itt küzdött. Teljesen hasonló érzésem volt mint a Klapyról lefele, csak most tetézte ezt a sötétség is. Életveszélyes szikláról sziklára ugrálás volt a szakadék mentén. Az itt elvileg elhelyezett kódot sem leltük meg, pedig tudtam hogy lesz, de egyszerűen nem lehetett másfele figyelni csak az orrunk elé. Hihetetlen, de ezt is túléltem. Jutalmam egy nagy mászás föl a Lednicai várhoz. Kár hogy nem láttam világosban, mert gyönyörűnek tűnik, na de a képek közé majd felrakom. Meghódítva a vár közepét, szuper frissítőpont lakozik benne. Le is ülök, van itt ismét leves, proteines csokik, és minden finomság ismét. A pontőr Olaf, és Patrik. Patrik ismét megkérdezi hogy tetszik. Próbálok jó pofát vágni.. :) De itt mindig van meglepetés. Ahogy mennénk tovább közlik hogy ácsi.. Olaf mutat fölfele. Egy függőlegesen meredek létrán kell hosszan felmászni, majd a tetején még a sziklákba vájt egyensúlyozós lépcsőkön kell a vár legmagasabb szegletébe eljutni, hogy a K17-es pont száma is a helyére kerüljön az itinerben. Ez már tényleg nem semmi :) Visszafele ugyanez. Egy spori épp létrázik fölfele, lekiabálok hogy a többiek várjanak hogy le tudjak menni :) Leérvén megköszönöm a lehetőséget Olaféknak, majd csak azért is eszek még egy levest :) Itt egy kicsit elszöszöltünk, de nem baj, ilyen helyeken nem sűrűn jár az ember (vagy soha). Na csapassuk tovább. Következő pont az 5 km-re levő Cervenokamenské bradlo. Szlovákiában a tanösvények követhetetlenek.. Itt sem lehetett követni, kicsit túl is mentünk, valamiért én éreztem meg ezt, és tényleg igaz, hátra arc. A hatalmas sziklától már előre féltem, és sejtettem hogy valahogy fel kell mászni a tetejére. Ahogy odaértem, kicsit kitértem hozzá, és láttam hogy nem, ezt nem lehet, lehetetlenség megmászni.. Tuti hogy most nincs a tetején a pont. Közlöm ezt Martinnal is, felvetem hogy kocogjunk el a másik oldalára, hátha van másik út valahogy ide. És láss csodát ott van a kontroll, a szikla alján egy kis kegyhely lett kialakítva. Remélem nem a lezuhantak emlékére. Leérünk Cerveny Kamen faluba, és innentől 4 km sík aszfalt, és szekérút következik. Ezt is megéltük.. 4 km sík.. :) Nincs nagy kedvem kocogni, de menni kell, szinte végig így megyünk Martinnal a 77 km-nél levő Mikusovcei kis kialakított kocsmáig, ahol kedves ismerőseim, Slavo, és Peter a pontőrök. Itt is van minden jó, kolbászt eszek, és most éppen a süteményekre járok rá. Azért jönnek a többiek is, nem sokkal utánunk jópáran beesnek, de mi indulunk tovább elsőnek. Húha, a combjaim beálltak nem is kicsit. Na igen, itthon messze nincs ilyen technikás túra.. Ez már jobb nem lesz innentől, de haladok, messze még a vége.. Egy jókora rétre érünk, a saját jelzések eltűntek, pedig eddig végig perfektek voltak. Térkép alapján nagy nehezen kiokoskodjuk az utat, és megvan a kontroll pont is. Ez után megelőzünk egy lányt és egy srácot, akikkel mindig csak a pontokon találkoztunk, de ők előbb indultak tovább. Nagyon jól nyomják, és kocognak ők is éjszaka. De a harci helyzet az, hogy most mi vagyunk elől, és nem is látjuk többet őket a túrán. El sem hiszem hogy a Vrsáteci várba nem kell felmászni, na meg a Chmelová 925 m-es csúcsára, ahova jelzett út vinne és tök közel lenne, egyben a túra legmagasabb pontja lehetett volna. Na, kezdenek elkényelmesedni a szervezők? :) Azért persze ez nem igaz, mert az ok hogy a Z- jelzésen szépen lehet kocogni, de utána megint jöttek az úttalan-utak. Egy idő után megint nem leltünk egy darabig jelzést, és térképészkedünk. A semmiből elmegy mellettünk Brano a szlovák futó, és mondja hogy jó helyen vagyunk. (Jó helyen? Az erdő közepén ahol nincs út, jelzés se, és hajnal 2 van). No mindegy próbálunk kocogni utána, ahogy egy beállt combbal lehet. Siker, megvannak később a jelek is, és később a kontrollpont is. Brano lelép, pedig azért mi is kocogunk, és a következő 3 km alatt két férfit, és egy hölgyet hagyunk magunk mögött. Megy ez.. Horné Srnie-be érkezünk, siralmasan pöfög a gyárkémény. Az élő pont a vasútállomáson van, szellemfalu elsőre. Bent most ismeretlen idősebb pontőrök, Martin fordít, van káposztaleves. Még szép, jöhet! Nagyon kafa, persze ez mellett vannak kenyerek, üdítők, sütik, már nem is sorolom, first class! Mielőtt indulnánk beesik Brano, elfutott az állomás mellett.. Gondoltuk simán utolér, de ez úgy látszik mély nyomot hagyhatott benne, mert innentől végig mögöttünk maradt, és nem is láttuk a célig. Tovább állunk, grr, de hideg van. Persze itt a patak, főleg azért. Hű de szarul mozgok.. Bízom benne hogy bejáratódok, mert fura dolog így menni :) Nem kellett sokat várni, az emelkedő rendbe is rakott ideiglenesen, a Maly Javorník (érdekes, térképen Jelenec) kilátójához kellett felkapaszkodni. Igazából az első rendes kilátó a túra során, érdekes. Mondanom sem kell hogy a legtetején volt a kontrollpont, de így legalább meg lehetett csodálni az éjszakai panorámát. Ez után ismét nagy rét, ismét nincs jelzés.. Martin GPS-e, és az én mapym valahogy közös erővel elnavigál a helyes úton, de ezek nélkül igen izgalmas lett volna a folytatás.. Végre aszfalt, és lejtő. Meg se állunk a kocogással Dolná Sucáig. Már előre félek a Z-tanösvénytől.. Természetesen ez is szarul van jelezve, de itt vannak kiegészítő saját jelek így végül feltalálunk a már igen nem jól eső masszív emelkedőn a Krasín 516 m-es csúcsára. A tetején elrakjuk a lámpát, végre ismét kivilágosodott, és ezáltal megcsodálhatom a csodás kilátást innen. Már 109 km-nél járunk. Innen nagyon hosszan egy réten haladunk, na ez a másik félő dolog, de most jók a jelek, és nincs gondunk. Kimásszuk a végre nem túl meredek Mestsky vrch-et. Innen tök jó kocogásra csábító az út, és igen, próbáljuk, csináljuk. Martin is iszonyú erős, de látszik hogy fáradunk. Vadászokat vélünk felfedezni. Nekünk még nem volt gond velük, nem úgy mint a később érkező Máténak. Egy piciny faluba érkezünk, a neve Brúsne. Ennek a túl oldalában egy kis házikó teraszán be lett rendezve nekünk egy személyzet nélküli frissítőpont. Jaj de jól esett megpihenni, csak a felállás ne lenne.. Banán, kóla, sütik, kekszek, és folytatás! Következik az utolsó igazán meredekebb rész, föl a Sokolí kamen 696 m-es csúcsára. Martin mondja hogy soha nem akar eljönni a vége, bőszen helyeselek. Viszont egyszer akkor is vége, és ez így is lett. Beírjuk kódunkat, és toronyiránt meredeken, nem létező úton rambózunk lefele, lehetetlen részen. Pedig arra kell menni, a saját nyíl ott van.. Egy aszfaltos út keresztezésénél meglepetés frissítő pont a cél előtt 8 km-rel. Káposztalevest is lehet ismét venni, nyámm! Itt van Patrik is. Most már örömködve beszélgetek a főszervezővel, rendesen megerősítette a combjainkat-vádlijainkat ezzel a túrával. Persze azért még egy 100 m szintet le kell gyűrni az utolsó 7-esen is, de ez már nyugisabb. Az utolsó pontot is megleljük a bokorban, és 3 km kocogással a célba is érkezünk. A nap is kisüt, az egész túrán nem volt ilyen idő :) Gratulálok Martinnak, ő is nekem, nagyon jól összedolgoztunk!! Azt hiszem ez a túra megérdemelte ezt a hosszabb beszámolót. Egy olyan kihívást sikerült most teljesítenem, amire sokáig büszke leszek. És ha ezt a beszámolót pár év múlva előveszem, mindig tudjam hogy életem talán legnehezebb 100-asáról is sikerrel hazaértem!

 
 
Teslácka StovkaTúra éve: 20222022.09.19 00:00:00

Teslácka Stovka 100 km - 3356 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 21 óra 03 perc alatt.


 


Péntek délután már úton voltunk Zolival, és a Kamzík melletti zárt büfé teraszán éjszakáztunk végül. Nem volt olyan nagy hideg, de azért melegünk sem volt. Hajnal háromkor felriadtunk, mert 2 hatalmas szarvas ólálkodott a környékünkön, de megcsodálva őket, ismét próbáltunk az alvásra fókuszálni. Szombat 5:30-kor "keltünk", és hamar megérkeztek a szervezők is. Kicsit szöszöltünk, megvártuk hogy ne kelljen már lámpázni, és végül 6:15-kor elindultunk. Hamarosan a S- jelzésen haladunk, fejemben van ez a rész, mert anno a Barbora 35 km-es túrán itt jöttünk szemben nagyon sokáig. Jön egy nagyobb emelkedő, pár futó elrohan, majd figyelünk a jelzetlen letérőre, és így érkezünk meg az első pontra a Kacín büféjéhez, ami még nincs nyitva. Elfut Patrik ismerősöm, a Stovka Povazym-ra invitál, valószínű megyek is rá. Innen jó sokáig a P- jelzésen haladunk. Marianka településre érünk, ahol a helyi presszó még nincs nyitva, de az itiner alternatívként a turistatáblát ajánlotta lefotózásra, amit egy minket utolért spori fordított nekünk. Ez is pipa, irány Borinka. Zolinak nosztalgiázok a Barbora túráról, jó is volt az, egy hideg téli napon. Borinkánál ellenőrzőpont van, ellátás nincs. Mindössze 5 euró volt a nevezési díj, így sokat nem is vártunk. Viszont a helyi boltot betámadtuk, és leülve a teraszra kényelmesen megreggelizünk. Nem sietünk, hiszen a Zápádnuty kút barlangász kocsma elvileg csak 11-kor nyit majd Kosariskón, és nagyon vagány hely, szintén az említett túrán jártam itt. Borinka után jön a túra talán legmeredekebb emelkedője, föl a Pajstún várához. Zoli küzd az elemekkel, de felérünk. Egy vadi új turistatábla mutatja hogy jobbra. A régi P- P-rom lett, az új pedig kihagyja a várat. Persze mi felmegyünk a várhoz, és kívülről-belülről körbejárjuk, csodáljuk a mesés kilátásokat. Utolér pár spori, csiszolom az angol tudásomat, és jól elbeszélgetek velük. Végül Kosariskóra kereken 11-re érünk, szép kényelmesen. Bemegyek a Zápádnuty kút-ra hitt helyre, közlik hogy zártkörű rendezvény van, és a pont tovább. Ó basszus... Kicsit dühösen haladunk, de csakhamar elillan a düh, amikor rájövök hogy az egy magánház volt, és a kecó pár méterre odébb van, és természetesen már nyitva :) Megörülünk, elintézzük a pecsételést, és egy finom kolbászos-babos levest rendelünk egy pofa sörrel. A helyi ikon Jirka is itt pihen éppen. Nyugodtan megkajálunk, majd a Z- jelzésen emelkedünk bele a híres P-ba, amin balra fordulunk. Ez a rész Pezinska Babáig oda-vissza lesz majd. A Somár hegy 649 m-es csúcsát megmászva kicsit kitérünk szép kilátást csodálva. Ezután a Konské hlavy csúcsa jön, ahol érdekes szamár és lófejek lettek kitéve, persze nem élőben :) A Somár hegyen jobban el tudtam volna képzelni a szamarakat :) Hosszasan haladva érünk el a Pezinská Babához. Erre a részre 10 km-t írt az itiner, egyértelmű hogy kb 3 km-rel több volt ez. Utána viszont mutattam Zolinak hogy a következő 10-re írt szakasz viszont biztos nem lesz annyi, igazam is lett. Pezinská Babánál ismét beülünk az étterembe, és sajtos-fokhagymás-ketchupos lángost rendelünk. Jirka is itt van, ő az ebédjét fogyasztja el, finom sült hússal és hasábbal. Készül egy közös szelfi, majd mi hamarabb indulunk tovább. Slavot kikérdezem hogy kell a következő pontnál igazolni. K- majd Zilovától S- jelzés a követendő. Kellemesen kocogható a rész, szépen haladunk. Végül Zumberg-re leérve egy túrázó keresi a pontot, mi egyből tudjuk mi a teendő, kisegítjük. A feladat a helyi pszichiátriai osztály információjánál kellett pecsétet kérnünk. Úgy tűnt mint ha neveket is írnának föl, így mondtam a nevemet, de az őr nem értette mit akarok, és mutatott befele hogy ott regisztrálhatok a pszichiátrián :) Végül jókat röhögünk, mert tök más volt azon a papíron :) Igazam volt, tényleg jól el volt mérve a táv, 1 óra 10 perc alatt tettük meg a papíron írt 10 km-t, így kompenzálva lett az előzőleg meg hosszabb etap. Jön a mászás, a Velká Homola 709 m-es csúcsa következik. Lent még úgy voltam vele hogy biztos felmegyek a kilátóba, de minél följebb mentünk annál rosszabb lett az idő, így erről le is tettem végül. Hosszú etap volt ez, olyan véget nem érős.. 5 km-t írt az itiner, szerintem ez is több volt.. Fent volt egy hőmérő, mindössze 8 fokot mutatott. Szegény pontőr hölgyet nem irigyeltük. Zoli is elég hamar felért utánam, így gyorsan mentünk is tovább. Kis MKMK nosztalgia, de egy sárga kerékpárúton kellett végül balra fordulni a Chata pod Lesom nevű következő pontig. Kellemes aszfaltút vitt ide. Pecsételünk, majd be is támadjuk a helyet. Én sült kolbászt rendelek helyi "pivo"-val. Kicsi várni kell a kajára, de a néni beszél magyarul. 53 km-nél járunk, itt jó fél órát elvagyunk legalább, de nem rohanunk sehova. Mire elindulunk megérkezik Jirka, Jaro, és Stanko. Megörülünk egymásnak, de mi haladunk is tovább. A K- jelzés a követendő Hubalováig, végig aszfalton. 3 km-t ír az itiner a pontig, de miután vagy 1,5-öt mentünk meglátom a táblán hogy akkor is 3 km. Kicsit mérges leszek, mennyi lesz ez az annyi... Sebaj, csak a 24 órás szintidő legyen meg. Elérünk Hubalováig, és bizony van frissítő. Kóla, sütemények, banán, és slivovica :) A pontőr azt mondja angolul miután kérte a nevem igazolásként, hogy áá te vagy az a híres magyar srác :) Jókedvre derít, bár nem tudom hogy kicsoda, de örülök hogy van nevem odakint úgy látszik. Elővesszük a lámpákat, mert közben besötétedik. Innentől gyakorlatilag vissza a Kamzíkig végig P- jelzés a követendő. A Cermákig nem kapcsolom föl, nagyon ismerős ez a rész, sokat jártam erre már, főleg a 200-as MKMK-n. Utána viszont sötét erdő jön, így innen már én is pilácsolok. Megmásszuk a jó meredek Skalnatá 704 m-es csúcsát. Jókora szél keletkezik, mondjuk napközben sem volt ez másképpen.. Viszont egy pillanat alatt felhőbe kerülünk, és az eső is elkezd esni a hatalmas szél mellett. Nem örülök ennek, megállunk pakolászni. Még jó messze van a Pezinská Baba, ami elvileg 65 km-nél található papír szerint, de mi biztos többet jöttünk már.. Kicsit tempósabbra váltok, és örömmel látom hogy Zoli is jól bírja, így éjszaka jó tempóban tudtunk haladni. Hosszas hullámvasút után végre újra Pezinská Babánál vagyunk, ahol az MKMK-ról megismert síházban vár minket Slavo a pontőr. Jól megürülünk egymásnak. Annak pedig főleg, hogy szuper frissítőpont vár minket. Mindenféle sütemény, csoki, és a fénypont pedig a sajtos tészta. Sok túrázót utolérünk itt, de aztán jól otthagyjuk őket, pedig nagyon csábító lett volna még a hely.. Irány sokáig vissza azon az úton amit már egyszer megtettünk a Z- jelzésig, majd utána tovább a P-on a Biely Krízig. Nagyon szép volt ez a rész, de olyan tényleg soha véget nem érős.. Szerencsére az eső elállt, a felhőzet felszakadozott, és mire odaértünk már csillagfényes égbolt fogadott minket. Mindössze a hőmérséklet hűlt le rendesen.. A feladat szintén az volt mint Mariankán, az itteni turistatáblán kellett lefotózni a tengerszint feletti magasságot. Ez után leültünk kicsit, elfogyasztom az energiaitalomat, ami aztán végig ébren is tartott. Egy darabig aszfaltozunk, a P- jelzés elég gyenge, térképészkedni kell. Közben a semmiből utolér minket Jaro erős gyalogtempóban. Nem nagyon látok P- jelzéseket, Jaro mondja hogy fent megy az erdőben. Hoppá. Mi persze szépen felmegyünk útvonalat követni, Jaro nyomatja tovább az aszfalton :) Bele-belekocogunk, a hideg miatt is, meg az út is szépen adja magát. Keresztezzük később a Jaro féle aszfaltot. Fejlámpa mögöttünk, utolér, és Jaro :) Ha tudna magyarul vagy angolul biztos mondanám neki hogy a rövidebb néha hosszabb :) Végül kellemes, jól haladható úton érünk vissza a Kamzík csúcsára, ahol az utolsó feladat az volt hogy a két büféből legalább az egyik nevét kellett felírni az itinerre. Innen végig K- jelzés a célig. Kicsit csalafinta volt az út, nem volt könnyű megtalálni az utat néhol. Nagy öröm volt amikor aszfaltot ért a lábunk. Jaro piszok erős tempóval gyalogol lefele, mi pedig kocogásra váltunk jó sokáig, mert az út tökéletesen adta magát. Jaro nem hagyja annyiba, jön utánunk :) A Kamzíktól örömmel látom hogy ez az etap biztos nem lesz 7 km, így valószínű a 100 km tényleg meg lesz. Végül megérkezünk a célt adó Szlovák turistaklub székházába vasárnap reggel 03:19-kor. Nagyon jó érzés volt teljesítőnek lenni, annak pedig még jobb hogy meg lett az 50-edik CSUT-os túrám, és egy gyönyörű érmet vehettem át Olaftól, vastaps kíséretében, akik már bent voltak. Végül szép lassan jöttek a többiek, Stanko, Jirka, és szuper jó társasági élet keletkezett. Büszkeséggel töltött el ennyi ikon között ülni. Egy jó kis beszélgetés, és pár slivovica után búcsút vettünk, a főszervező Jozef nagyon örült nekünk, és megkezdődött a hosszú hazaút rengeteg kedves emlékkel.

 
 
BEAC Maxi / Turista KékszalagTúra éve: 20222022.09.14 00:00:00

Turista Kékszalag Szuper Maxi 150


 


16-szoros 110-es teljesítőként ez a túra az egyik legfontosabb a számomra. Örömmel tölt el, hogy ennyiszer teljesíthettem, és három tájegységen keresztül túrázhatok egy kompozással karöltve. Sajnos egyáltalán nem voltam 100%-os, "köszönhetően" egy pénteki balesetnek, ami után gyakorlatilag a jobb lábammal szinte menni sem bírtam még este sem. Azért beállítom az ébresztőt.. Szombat reggel picivel jobb lett a helyzet, de nem könnyű a járás.. Összepakolok, és elindulok, innen már nincs visszaút. Jubileumi túra ez a mai, 150 éves a magyar turistaság, és ennek emlékéből született meg ez a hosszú táv. Múlt héten még a Vadrózsa 160-on vitézkedtem, de most egyáltalán nem voltam biztos magamban, viszont ott kell lennem, aztán majd kiderül, lehet 5 km elég is lesz ezzel a lábbal.. 


 


Ismerősökkel ütöm el az időt a vonaton, majd átszállunk a kis pirosra, és 7:55-re vagyunk Magyarkúton. Gördülékenyen megy a nevezés, de mindjárt 8:15, sietnem kell.. Dobogókőre volt depózási lehetőség, de mint ott megtudtam 1 perccel a rajt előtt, csak 150 km-nél látom ott a cuccomat, 80-nál még nem. Kapkodás, nincs idő gondolkozni, menjen oda, max vissza tömegközlekedek ha bármi történik.. 


 


Végül 8:15-kor elrajtolok, bőszen majszolva a rajtban kapott szendvicset. Orsi, és Jani társaságában haladok, Zoli is velünk indult, de sajnos hamar le is maradt. Tesztelgetem a lábamat, sántikálva, de haladok. A lefelék fognak fájni nagyon, amiket normál esetben szeretek. Alig hogy egy kicsit üzemi hőfokra kapcsolunk, máris gebasz van, Julianna súg hátra hogy darázsveszély, még a Nagy-Kő-hegy előtt. Balról kerülünk egy nagyobbat, és amikor visszaérünk az útba hátranézek, és látom hogy rengeteg lódarázs van egy fában, sajnos pont az út ellentétes oldalán mint amerről mi jöttünk. A mögöttem jövő srác telibe kapja, elkezd rohanni, mi is futunk, mert a darazsak jönnek utána, és szegényt megcsipkedik rendesen. Még gyorsan kiabálok vissza egy nagyot Zolinak hogy balról kerüljön, szerencsére meghallotta. No szépen kezdődik ez a túra, lehet nem is a lábammal lesz itt a legnagyobb probléma? Nagy-Kő-hegyről óvatosan kocogunk lefele, szinte egészen Nógrád széléig. Örömmel látom hogy haladgatok, bár a mozdulatsor elég suta.. Mivel totálisan belőttem a 40 óra szintidőt így, ezért nyugodtan megengedtem magamnak hogy Istvánnal beugorjunk Nógrádra a közértbe egy sörikéért. A Csurgó-forrás EP-ig kitart, ott viszont azonnal váltok, mert helyi népviseletben kínálnak palacsintákat, és szörpöt. 2 fahéjas-szilvásat eszek, nagyon jól esik, köszönet érte! Egyszer már volt erre példa a régi BEAC-on, de máskor nem. Pecsételés után szépen halad tovább hármasfogatunk, Orsi, Jani és én. A Béla-réti Z- jelzés elágazása után három kerékpáros halad el mellettünk. Csak van bringás azért a túrán, már hiányoltam őket. Szép tempóban haladunk, utolér közben Perényi Andi, aki velünk marad, mert nagyon fél a darazsaktól. Alig telt el pár perc, a Cseresnyés-völgy kanyarjánál látok egy elhajított bringát, és Óvári Gyurit is felfedezni vélem, aki egy helyben áll. Nagyon gyanús a helyzet, messziről kiabálok, és bizony megint darázsfészek, ismét az úton.. Balról kerülünk, lemegyünk az árokba, és a veszélyes fa után megyünk csak vissza nagy ívben. A nemrég minket megelőző kerékpáros hölgy, és úr ülnek a földön, és nagyon gázul néznek ki, a hölgynek dagad az arca, szerencsére Orsinál volt valami e célra javallt szer. Gyurit is megcsípték. Mi megint megúsztuk. Akiket ez után utolértünk, kivétel nélkül megcsípték szinte a darazsak, vagy az egyik, vagy mindkettő helyszínen, és bizony nagyon sokat kaptak.. Nagyon para a helyzet, ráadásul az országos kéktúrán, ahol megannyi kiránduló is előfordul. Senki nem mer előremenni, végül én vállalom ezt a feladatot, de árgus szemekkel figyelek mindenhova a Saj-kút bérci sötét erdőben. Sajnálkozva előzöm meg ismerőseimet, és hálát adok hogy nem csípett meg egy sem eddig, ráadásul még soha, ezáltal mondjuk azt sem tudom allergiás vagyok-e rá.. A Saj-kút bérc meredek emelkedőjén erős tempóval tolom fölfele, ez szerencsére kifejezetten jól megy. Orsi csapatja mögöttem rendesen, Jani ideiglenesen lemarad, de jön azért. A Foltán-keresztnél sem pihenünk, Csóványosig meg sem állunk. Mindössze 6 perccel vagyunk 6-os átlag alatt. Nem gondoltam volna, főleg pénteken :) A lefele viszont elég keservesen megy. Sebaj, lassan járj, tovább (f)élsz :) A gerincen találkozok még Bell Sanyival, aki persze videóz, és mosolyogva kívánunk egymásnak jó utat. Sosem hittem volna hogy utoljára :(  A Nagy-Hideg-hegyen pontőrök vannak, nagyon helyes, bár sok más helyre is kellettek volna a túra folyamán.. Hosszú lefele következik az Inóci-vágáson. Ahol máskor rengeteg időt lehet nyerni, most óvatoskodva kocogok lefele. Félek, mert ha megbicsaklik a lábam akkor annyi.. Nagyon összeszedett vagyok fejben viszont, és a koncentrációnak hála épp bőrrel érkezek meg a Kisinóci turistaházhoz, ahol maga a főszervező úr kínál minket hideg gyümölcslevessel, és egy sört is a kezünkbe nyom. Szuper fogadtatás :) Szörp is akad, így a flakonba is tudok folyadékot pótolni. Kicsit elücsörgünk, jól esik a túra folyamán először kényelmesebben megpihenni. Szigorúan a K-jelzésen haladunk tovább a Kálvária fele. Pár éve helyezték át az utat, addig a régi K- végig az aszfalton ment, ami ezáltal rövidebb volt. A tetőn nincs pontőr (pedig elkélt volna) Hármasfogatunk szépen halad, nem vagyunk rest belekocogni egészen Kóspallagig. Itt utolér minket még a Saj-kúti meredeken lemaradó Perényi Andi. Nem mer egyedül tovább menni, mert Kóspallag és Törökmező között a kéktúra fórumon lódarázsfészek lett beharangozva, ráadásul a hölgy nagyon rossz állapotba is lett utána. Nincs mese, alternatív útvonal után kell nézni.. Kóspallag után a nagy elágazásba, balra haladunk tovább az aszfalton, a K- igazából szinte teljesen párhuzamos velünk fent az erdőben. A csajok és én kicsit kocogósra fogjuk. Jani lemarad, és jó darabig nem is találkozunk vele a túrán. Közben folyamatosan bújom a térképet hogyan is tudnánk a legegyszerűbben visszajutni Törökmezőre. Végül a Toronyalja-horgásztavi buszmegállónál a P- jelzésre fordulunk jobbra. Simán visszamehetnénk a K-re a Békás rét szélére, de nem tudni hol vannak a darazsak, így maradunk tovább a P-on. Végül a Nahát 100 túra ahol szalagozva szokott lenni ott megyünk le jobbra egy nem létező jelzetlen úton a patakmederhez. Többször keresztezzük a viszonylag kiszáradt patakot, majd meglátjuk a horgásztavat. Már csak fel kell menni egy sziklára, és a tó oldalában visz egy pici út.. Na de nem olyan egyszerű ez, mert megállván ismét egy fában (persze a túloldalán) lódarazsakat vélünk felfedezni. Na bakker, mi legyen? Mindenhol toronyirántos felfele a sziklára, csak ott lenne jó. 10 perc tanakodás, és végül balról megkerülve nagy ívben megmásszuk a sziklákat, és a hegy tetején esve-kelve visszaérünk a tó mellé. Para volt, mert bárhol lehettek volna még a dögök.. Szerencsésen ezt is megúsztuk, és a Z-jelzést elérve jutunk el az ellenőrzőpontra. Pont ekkor érkeztek Hegedűs Csabiék is, akik viszont a K-en jöttek, és azt mondták nem voltak lódarazsak sehol.. Na basszus, ahol lehet rá számítani ott meg nincs.. Most hirtelen egyáltalán nem érdekel melyik komppal jutunk át. A csajok technikai szüneteznek, aztán kicsit kocogásra váltunk. A Köves mező meredek emelkedője után a Hegyes-tető aljában szokott megindulni az igazi matek, most is így van. 6-os átlaggal még épphogy elcsíphetjük a 17 órás kompot. Nosza nyomjuk is keményen fölfele Orsival, Andi lemarad, és csak a kompnál ér utol minket. Hegyes-tetőn sebtibe esszük meg a dinnyét, és erős tempóval toljuk végig a kompig, ez nekem sem esett már túl jól. Végül 16:47-re leérünk, ami egy 8:32-es első 50-es. Ha valaki ezt mondja nekem pénteken, de még szombat reggel is tuti kiröhögöm.. :) 


Jól esik leülni a kompon, ismerősök is vannak itt, akikkel csak a rajtban találkoztunk mindössze. És itt van Jani. Ő jobb kerülőutat talált mint mi, és nem voltak "darazsai", ezáltal idővesztesége sem. A túloldalt a többiek tovaszállnak, Andi is velük tart, mi pedig hárman beülünk egy jó kori sörre, és lélekben rákészülünk a következő hosszú etapra. Kb 20 percet itt vagyunk, de ez most kell úgy érzem. Megfontoltan mászunk fel a Fellegvár köves emelkedőjén. A Nagy-Villám parkolójában pecsétet kapunk a pontőröktől, és szép tempóban haladunk tovább. Sorra érjük utol a még Visegrádon tovahaladó sporikat. A Moli-pihenőnél panorámát csodálunk, itt mindig megállok egy percecskét. Az Urak-asztala résznél még több ismerőst utolérünk, és kenjük is neki rendesen a tempót. Pap-rét után még akár megcsíphetjük lámpa nélkül Pilisszentlászlót is. A faluba hosszú köves meredek út visz. Már lámpázni kéne, de dacból nem veszem elő. Utolérjük Andit, aki csodálkozik hogy tudok így haladni lámpa nélkül :) Végül sikeresen leérünk a faluba, és jópár év után ismét a Kis Rigó étteremben van az EP. Abban biztos voltam hogy lesz leves, de elámultam amikor hatalmas adag vadragulevest kaptunk. Az íze egyszerűen fenomenális volt. Ilyen finomat becsszó nem sűrűn ettem eddig. Szupi volt, nyámm! Egy citromos sörrel leöblítve főleg. Andi tovább indul, gondolja majd utolérjük. Sajnos ez nem történt meg, és Dobogókőre fölfele mint utólag kiderült, megint jött neki pár darázs, így elege lett és ott abbahagyta :( Jani is hamarabb elindult, én még picit élveztem a kánaánt, és Orsi is maradt velem. Kicsit esetlen mozgással indulok neki a folytatásnak, de hamarosan bemelegedtem, így szépen haladtunk tovább a K-en (nem az aszfalton, mint a nagybetűs CSALÓK..). A Sikárosi rétnél utolérjük Janit, és Zoltánt, aki idős korára szuper tempóval tud haladni, de ismertem őt régebbről, már akkor is csak ámultam.. Dobogókő következik, tudtam hogy erős meredek rész lesz, és akár még darazsak is lehetnek, mert máskor volt már rá példa.. Orsival csapatjuk ismét fölfele, lemarad mindenki, még a darazsak is, mert velük se találkoztunk végül :) Felérvén jól esik kicsit leülni, na meg zoknit cserélni, mert éktelen lyuk tátong sok ideje a bal oldali alján.. 78 km-nél járunk. Nem akarok belegondolni.. Nem sok időt töltünk a ponton, mert félek hogy átmelegedek. Így is vacogva indulunk tovább. Jani még velünk indul el, de kicsit belekocogunk Orsival hogy hőt termeljünk, és a túra során többet nem láttuk már Janit. Meglepő, de szinte végig kocogunk Pilisszentkeresztig, persze este szar lábbal ez kb 5,5-ös átlagnak felel meg :) Szerencsére rutinomból adódóan könnyen megleljük a pontot (a régi K-en kellett haladni hivatalosan is. Aki ezt nem tudja, az pont kihagyja..). A szokásos sátras ellenőrzőpont van, a szokásos pontőrrel :) Üröm az örömben (most fordítva;) hogy sajnos sütemények nincsenek, mindössze egy kóstoló van csak :( Máskor azért több finomság szokott itt lenni. Viszont a levesnek köszönhetően jó a gyomrom, és a zsíroskenyér is jól esik még ennyi km után is, ami nem megszokott. Orsi még maradna, én kiadom az ukázt, és irány a Szurdok. Természetesen végig a K- jelzésen haladunk, ez nem kérdés! Lódarázsnak nyoma sincs, és a terep sem egyszerű, nagyon oda kellett figyelni a sziklás-nehéz úton. Ez után tudtam hogy kicsit unalmas rész következik. Néhol próbálunk belekocogni, de ez sem esik most jól, inkább már csak gyalogolunk. A Szentkút előtti éles jobbkanyart jól ismerem. Pár éve éjjel itt is lódarázs para volt, így kiemelten figyeltem, de szerencsére nem volt most gond. A csobánkai műútnál mindig elkap egy álmos fázis, most is. Mindig itt, és mindig ekkor.. A Kevély-nyeregbe a lassan már szokásos kómás fejjel érek, bár kaja nincs, de vizet lehet tölteni, ki is használjuk. A köves meredek lefelén nagyon óvatosan haladunk. Nekem már fáj a talppárnám, mert időközben a cipő talpbetétjében keletkezett egy kráter pont ott a legpuhább résznél. Minden lépést érzek már. Pilisborosjenő szélét érintve a Köves-bércet ostromoljuk hamarosan. Nocsak egy darázs. Lámpa gyorsan le, kicsit várunk, és utána nem is volt gond. Izgultunk mi lesz éjjel ez ügyben, de szerencsére ezen a jószágon kívül nem emlékszem hogy máshol lett volna gondunk. Borzasztó kellemetlen a lefele, ezt még egészségesen is megszenvedi az ember.. A 10-es utat, és a vasutat keresztezve egy kényszerpihenő kell most nekem. Leülünk a lépcsőre, és energiaitalt majszolunk. Ez most kell nincs mese.. Utána pillanatok alatt el is múlik a komolyabb holtpontom, és a téglagyár után igen jó tempóban kanyargunk a Virágos-nyereg felé. (természetesen nem lecsalva a szerpentint...). Felérvén a szél eléggé rákezdett, és a pontőr Renit sem akarjuk nagyon föltartani. Persze azért egy kis rágcsa van itt ami mellett nem lehet csak úgy elmenni.. A szalagozás perfekt, bár már 17.-ére járok itt, csak ezen a túrán :) Határ-nyeregtől változás, most a K-en haladunk, mert a 110-es célja felköltözött a Gyermekvasút állomásához. 


Még egy kis kocogásra is van energiánk. Végül 04:39-kor érkezünk meg a 110 km-hez. Éhes vagyok eléggé, így rájárok igen rendesen a finom vajkrémes kenyérre, nem meg a mackósajtra. Minden falat újabb energiával tölti el testem. Orsi a 110-re nevezett, itt elválnak útjaink. Bár nem kicsit csábító a villamos, de erős vagyok, és mindössze 21 perc pihenés után kereken reggel 5 órakor nekivágok a folytatásnak. 


Bár még sötét van, de a lámpát elrakom, tudom hogy hamarosan hosszú aszfaltos rész következik úgy is. A Zsíroshegyi út monoton egyenesén sem álmosodok el szerencsére, és a kegytemplom után a cserkészháznál vár az ellenőrzőpont, ahol kapok egy Balaton szeletet, és egy pohár fincsi szörpöt. Nem időzök semmit, haladok tovább. A Remete-hegyet extra óvatosan mászom ki, tudom hogy nem viccel, főleg ennyi km után. Ez után sokszor járt út, sok egyéb túrán. Végig K- a Muflon Itatóig. Ide jelezte az itiner a kövi pontot, de nincs nyitva, így kéktúra pecséttel igazolok. Felérvén a tetőre, ott egy sátor, csak van pontőr is. Szőts Mikit tisztelhetem. Sörrel kínál, de most nem kívánom, viszont ad a sajátjából egy finom kekszet, köszönet érte. A Nagy-Szénást meglepően könnyen kimászom, a tetején még gyönyörködök is egy picit a panorámában. Ez után tudtam hogy rémesen hosszú út következik Piliscsabáig. Szerencsére lefele kell menni. Meglepve magamat sokat bele tudtam kocogni, de még így is elég nehezen mentek a kilométerek.. Végre beérek, és hosszú aszfaltozás veszi kezdetét. A vasútállomásnál egy picit leülök, mert már nagyon sajog a talpam, masszírozom, és vakarászom felváltva. Micsoda érzés!! :) Még egy jó adag aszfalt a Kiskopár bisztróig, ahol mindig szoktunk bónt kapni a Téry 50-en. Jókedvvel érek oda, de legörbül mosolyom mikor a pontőr közli hogy csak két óra múlva nyit a hely.. Kaja sincsen, akkor mi van itt? Látom van egy rekesz sör, bár annyira nem kívánom, de nem kérdezek, fogok és elveszek egyet belőle.. Nem is maradok, menet közben iszom meg. Mondjuk az idős pontőr úr nagyon kedves volt, nem győzött gratulálni, rá abszolút de nem tudtam haragudni. Figyelek, mert P+ innentől a követendő jel. Kimászok egy emelkedőt, aztán legurulok bele a P-ba, majd ezen balra gyakorlatilag a célig. Utolérem rövidebb távon induló ismerőseimet, jól esik pár szót váltani velük. Még mászok egy erősebb felfelét, azt hittem sosem érek fel a Magas-hegyi nyeregbe.. Ez is megvan, irány ismét Pilisszentkereszt. A Felső kocsmánál pontőr pecsétel, de nicsak, utolérem Beát. Nem gondoltam volna hogy előttem van, szuperül haladt idáig. Itt már nem pihenek meg, együtt másszuk meg végül Dobogókőt, és 13:16-kor célba érkezek, 28 óra 01 perces menetidővel. Jól esik a gratuláció, és nagyon boldog vagyok hogy sikerült ez a megmérettetés, főleg az előzmények kíséretében. Megeszünk egy hatalmas hamburgert a kinti büfében, majd hamarosan már a buszon szundítok, de ez már a jóleső, kellemes fáradtság érzése.

 
 
Kazinczy 200 és résztávjaiTúra éve: 20222022.06.22 00:00:00

Kazinczy 200 sikeresen teljesítve 43 óra 32 perc alatt + másnap még leseperve a Tolvaj-hegy aljától Kékedig a túra legnehezebb része az Északi Zöld, még 20 km - 1500 m szinttel.


 


Tamásnak hála, már csütörtök késő délután a Kovács-villába érkeztünk, ahol kellemes társaság, kenyérlángos, és söröcske várta az idelátogatókat. Persze itt még mindenki happy, meséljük a régi élményeket, mintha egy osztálykiránduláson lennénk. Persze a nagy mosolygás közben azért belül lüktet a szívem, de próbálom elhessegetni a másnapi kihívást.


 


Persze jön aminek jönnie kell. Péntek reggel már korán serte-pertélek, mit-hova-hogyan-miként.. Legyaloglunk a központba, és várjuk a kisvonatot, ami Széphalomra, a rajt helyszínére repít minket. Szokásosan betámadjuk a vendéglátó helyiséget, és ismét jó hangulatban várjuk a rajtot. 9 óra előtt negyed órával megjelenünk Zolival a rajt helyszínén, majd pillanatok alatt el is rajtolunk. Sokan kezdenek futva, én kellemesen gyalogolva vágok neki Zolival a megmérettetésnek. Rudabányácska után az emelkedőn egyedül maradok, és így is hódítom meg a Magas-hegy kilátóját. Gyors pecsét, és óvatos kocogással érem el a Zsólyomka-völgyi pontot. Szerettem volna végig pecsételni, de mivel itt nem volt, ezért innentől hagytam, és csak a rajszámomat diktálgattam mindig. Megmászva a Magyar-kálváriát, hamarosan a Kovács-villában eszegetem a finomságokat. Negyed órán át frissítgetek, a Mackó sajtra kifejezetten rájárok :) Kimászva a Nagy-nyugodó nyerget, belegondolok hogy milyen jó lesz itt visszafele jönni már a célba.. Kellemes kocogás következik, utolér Orsi, aki kicsit még a villa előtt elkavart. Innen igazából a célig végig együtt mentünk, de ezt akkor nem gondoltam volna. Venczel Krisztián is a környékünkön van, de sajnos neki most ez nem sikerült :( Orsinak megmutatom a mindig rengeteg hangyás részt a Cserép-tói nyereg előtt. A Fekete-hegyi kilátó emelkedőjét szerencsére könnyen vesszük, és kerek 4 óra alatt teszünk meg 25 km-t jó adag szinttel. Lefele óvatos kocogás, szeretem ezt az utat Mikóházáig. Itt frissítőpont üzemel, májkrémes kenyereket tüntetek el paradicsommal, és persze az elmaradhatatlan kólával. Eztán kitérünk a nyomóskúthoz, és felfrissülünk, mert bár nincs nagy forróság, de azért elég meleg van. Végig gyalogolunk Alsóregmecig, majd Éva és Egon frissítőpontja következik. Ahol ők ott vannak garantált a jókedv, és a bőséges ellátás. Itt például a barack befőttre raboltam rá rendesen. Tehénlepények között lavírozva haladunk tovább, ki a felsőregmeci műútra, ahol hosszantasan gyaloglunk a falu felé. A távoli hegyeket nézve viharfelhő közeledik, és a meredélyek csak hamar el is vesznek az esőfelhőbe. Bízom benne hogy nem felénk jön a vihar, de a szélirány nem győz meg.. A vihar erős szele megérkezik, megállok és elpakolom a létfontosságú cuccokat biztonságba. Egy valamit felejtettem el, a váltózoknikat. Erre akkor még nem jöttem rá.. Ahogy közvetlenül a Felsőregmec tábla elé érkezünk egy kb hatfős csapattal, abban a minutumban hatalmas eső zúdul ránk. Szanaszét ázunk a pillanat töredéke alatt. A faluból a "tesók" is bemenekülnek a házukba, és egy emberrel sem találkozunk most. Ez után jön a falu fölötti dzsungel, ami még jobban szétáztatja amúgyis nedves talpunkat. Az agyagos úton nem esik jól a felfele, alig várom végre erdőbe érjünk. Ahogy végre ez megtörténik, Orsinak, és Hegedűs Csabinak megmutatom az Ősrög (inkább Ősrég) tanösvény békebeli jelzéseit. Ezt az utat meg merem kockáztatni a túrán kívül soha egy ember nem járta végig. 1: Követhetetlen, 2: Nulla információ. Hogy ezt miért festették fel anno az örök rejtély, ezen minden évben elfilózok. Eláll az eső, a ruha ami rámfagyott szépen elenged, és a nap is kikukucskál. A terepviszony nem olyan gázos, szerencsére rövid ámde intenzív zápor volt ez. Az Északi Zöldet elérve megismerjük egyelőre a szolidabb oldalát, de hamarosan a kék kerékpárúton lefordulunk Zsírosbányára, ahol Kriszta és Karcsi vár minket. Itt is májkrémes kenyerezek, na meg az elmaradhatatlan Mackó sajtok :) Orsival, és Ádámmal indulunk tovább, de Ádám hamarosan elkocog, de be-beérjük, aztán megint lelép. Füzérkajata után a rétre kiérve megpillantjuk a csodás füzéri várat, és 8 óra 52 perc alatt abszolváljuk is az első 55 km-t. Itt egy jó 45 perces pihenés veszi kezdetét. Babgulyást majszolunk, én talpmosást iktatok be, és felkészülünk az estére, bár az még odább van. Zoknit cserélek, de a hátizsákból kivéve veszem észre hogy elfelejtettem az eső elől elrejteni, így még csupa víz. Na szép.. Bízom benne hogy nem lesz ezzel probléma, de aztán később lett. Hogy ettől-e vagy nem, ez már sosem derül ki. Különösebb fáradtság nélkül vetjük bele magunk Orsival a második etapba. Felérünk a Senyánszki-réthez, Orsi jókat kacag az érdekes nevű helyen :) Kellemesen lekocogunk Pusztafaluba, majd a Tilalmas-határhoz érkezünk. 19:30 van. Szusszanunk egyet, majd belevetjük magunkat a túra legnehezebb emelkedőjébe a Tolvaj-hegyre föl. Orsi örömmel mondja hogy világosban még sosem volt itt, tavaly már koromsötétben meneteltek itt Gáborral. Érdekes módon talán a legjobb passzban értem föl eddigi teljesítéseim során a csúcsra, még két 100-as futót is lehagytunk, ami így is maradt végig. Előttem Ádám szaporázza, ő is szuper tempóval érkezett fel, de ment is tovább, én pedig leültem egy határkőre és megvártam Orsit. Örömmel konstatáljuk hogy letudtuk a borzalmat, és még van idő sötétedésig, így ahol lehet belekocogunk, persze szolidan a megbújó kövek miatt. A Kis-Milic kilátóig még akadnak bőven combos szintek, de ahogy a nagytesóját elértük, tudom hogy nyugisabbra vált a terep kicsit. Innentől még kb 2 km-t megyünk lámpa nélkül, majd a zárt erdő miatt fényt gyújtunk. Már nagyon várom az Eszkárosi frissítőpontot, de előtte a Nagy-Hrabó brutál meredek lefeléjét le kell küzdeni. Ez is megtörténik, és felfrissülünk a ponton. Az utolsó nagyobb kihívás jön a második etapban, a Szurok-hegy megmászása. Szerencsére gond nélkül felérünk, a tetőn az elmaradhatatlan Thold Tibi vár minket. Azért persze leülünk megpihenni, és egy gránátalmás sört gurítok le ami kifejezetten jól esik. Tibi karalábéval is megkínál, nem utasítom el ezt sem. Ádámmal ismét kiegészülve hárman gurulunk tovább lefele. A kékedi műútra érve végigkocogjuk egészen a faluig az utat, majd innen csak gyalog tovább. A kutyusok teszik a dolgukat, mi szintén, és a Z+ jelzést megtalálva haladunk tovább kissé monoton úton Pányok felé. 00:24-kor érkezünk ide, Parai Pista a pontőr, és persze hogy májkrémes kenyeret eszek itt paradicsommal meg macisajttal :) Innen Telkibányáig nem nagyon szeretem ezt a Z+-et, hosszú, bozótos, és soha véget nem érős. Ez most sincs másképp, és már rég máshol vagyok fejben amikor megérkezünk a faluba. A Palipista házat vezetésemmel könnyen megleljük, és Kovács Gyuriéknak örömködök, régi ismerős pontőr. Itt már kicsit fáztam, mert végig rövidben voltam, és bekéredzkedtem a házba, ott ettem meg a frissítőt, elnyúlva a kanapén. Ismertem a Hollóházáig tartó lélekölő utat, így egy kicsit tovább töltekeztem itt Telkibányán, energiát gyűjtve. Hármasban haladunk tovább, jön a P- jelzés soha véget nem érő sunyi emelkedője. Ádám itt végleg lemaradt tőlünk, nem csodálom hogy bekómázott, én nekem is nagyon koncentrálnom kellett fejben. Hollóházára érve még sötétség honol, de ahogy a kerékpárút után ismét megpillantjuk a füzéri várat, már világosodik. 04 óra 10-re érkezünk Füzérre, 103 km-hez. Ez egy 19:10-es idő eddig. Teljesen jó.


Elmegyek zuhanyozni, a meleg víz üdítően járja át testemet a kinti hideg után. Most finom tésztaételt kapunk, ez nagyon jól esik. Az álommanók kicsit gyülekeztek a fejem felett, de igyekeztem mindig elfoglalni magamat valamivel, és elhessegetni őket. Itt is megpihenünk majdnem egy órát, de még kellemes időben kezdjük meg a K+-en a Bodó-rét meredek emelkedőjét. 110 km-nél Tomi a pontőr lecsesz hogy minek ébresztgetem (persze poénból), én meg mondom hogy csekkolj hamar-hamar, nem érünk rá!!! :) Innen már a szlovák Z-jelzésen visz utunk. Kiérvén egy nagy rétre csakhamar a Velká Marovká elágazásában vagyunk, ahonnan jó hosszú kerékpárút visz tovább Szaláncra. Unalmamat elűzve kocogásra váltanék, de Orsi nem szeretne már. Hébe-hóba azért ráveszem, és azért több volt a kocogás mint a gyaloglás ;) Még ezt is megúsztuk a nagy meleg előtt, Szaláncra érve viszont már nem ússzuk meg, felkúszik a nap a horizontra rendesen.. Felmegyünk a Szalánci várba, majd csekkolás után már nekem sem esik jól a kocogás lefele, de valami suta mozdulatsorral ledöcögünk a szalánci pontra, ahol Béla és Gabi mindig nagy örömmel vár. Külön Toperczer Andrisnak vettek Kofolát, de Béla mondta mivel már legalább 10 éve ismerjük egymást, így én is kaphatok. Nagyon megörülök, és a fél literes flakont nyomban fel is töltöm. Már le sem írom mivel frissítek, a szokásos kombó :) Fél óra nagyon jól eső ücsörgés után nehezünkre esik tovább indulni. Kilépvén éppen érkezik Hegedűs Csabi, így a pontőröknek ismét elfoglaltsága akadt. Jön a nem szeretem rész, a nagyon nem szeretem rész. Kalsa fele éget a nap, végig a napraforgómezőn óvatosan gyaloglunk. A faluba érve nem pihenünk, toljuk tovább a S-n az Izra-tó fele. Borzasztó hosszúnak tűnő emelkedő aszfalton haladunk, alig várom balra térjünk már az erdőbe. Itt sincs viszont kegyelem, kidőlt fák között próbálunk lavírozni, a menettempó minimálisra redukálódik, és soha az életbe nem akar eljönni az Izra-tó tizenegyedjére sem.. Megint tök máshol járok fejben, próbálom terelni gondolataimat. Csodák-csodájára kiérünk az aszfaltra, és a tónál ismét Kriszta és Karcsi pontőrködik. Kriszta csinált finom házisütit, nagyon jól esik, plusz a többi finomság is. Jönnek az 50-esen indult futók, fitten-fiatalosan. Irigylem őket, én már kezdek elég leharcolt lenni. Orsi nagyon jól tartja magát még. Mikor indulunk ismét akkor jön Hegedűs Csabi, megint szinte váltjuk egymást. Próbálok kicsit belekocogni, Orsi megint leállít, neki ehhez már abszolút nincs kedve. Igazából nekem sem túl sok, így akkor marad a gyaloglás. Elérjük ismét a határvonalat, ismét az Északi Zöld a követendő. Jön a hírhedt hét árok, amit meglepően könnyen abszolválunk csapadék és sár híján, nem úgy mint két éve.. A Hársas-hegyre (Lipovec) óvatoskodom felfele, Orsi végig a nyomomban. Azt hittem várni kell majd rá, de pöccre együtt értük el a pontot, ahol Tibi pontőrködik aki a lenti forrásnál szokott máskor. Jön az a lefele amit az egész túrán a legjobban utálok. A Köves-hegyi rettenet. Találó a név, a növények alatt megbúvó sziklák és kövek nyirbálják a bokát rendesen. Nagyon lassan ereszkedek, egyszerűen itt én nem tudok soha haladni. Egy megváltás mindig a kerékpárút ami a forráshoz visz már. A forrásnál ismét felfrissülünk, a menetrend a szokásos. Csabi jön, mi megyünk. A Bába-hegy aljában tavaly óta titkos ellenőrzőpont van. Természetesen érintjük, majd hamarosan a Bába-hegyről csodáljuk meg ismét az impozáns füzéri várat. Bokatörő meredeken érünk le Pusztafaluba, ahol Laci frissítőpontja csábít fel minket a kis kilátóba. Kicsit elidőzünk, Csabi hamarosan megelőz minket, és innen már végig előttünk is marad. A harmadik etap utolsó keményebb emelkedőjén küzdjük fel magunkat a Vaskapu-hegyre. A tetején ismét Északi Zöldezünk picit, immár utoljára a túra során. Lefele ismét kocognék, de marad a gyaloglás ;) A vár előtt még begyűjtünk egy 100-on induló sporit, majd nem is tökölünk sokat, pikk-pakk leérünk ismét Füzérre, immár 155 km-hez. Nagyon fáj a talpam, ráadásul az oldalán úgy érzem van egy hólyag is. Na de amikor leveszem a zoknit, majd elájulok akkora vérhólyagom van (képek között feltöltve). Nagyon küzdős lesz az utolsó 48 km...


Majdnem 1 órát frissítünk, de egy percet sem alszunk, ismét alvás nélkül toltam végig a 200-at. Tűző napsütésben indulunk tovább 17 óra körül, nagyon nem esik jól, kell 1-2 km mire újra ráállnak a lábak a menésre. Én lekocognék Füzérkomlósig, de Orsi már nem bír futni, így ismét gyaloglunk. Jön a hírhedt Füzérkomlós - Bózsva etap. Lajos kocog el mellettünk, csodálkozok hogy mi van vele, de aludt egy nagyot, így érthető. Aztán hamarosan Frisch Laci megy el kocogás-gyaloglás kombóval, jó erőben van ő is. Végeláthatatlan szakasz ez, de szerencsére a gaz nem öltött nagy méretet, így könnyedén lehetett abszolválni most az utat. Bózsvára érve nyomban leborulok a nyugágyra, Kovács Gyuriék kínálnak minden jóval, nekem meg sem kell moccannom. Megérkezik Toperczer Andris is, de mi picit hamarabb tovább indulunk. A rémesen hosszú Kishuta-Nagyhuta aszfaltúton el is hagy végül minket, de Nagyhután Éva és Egon szuper frissítőjénél nincs az az ember aki ne pihenne meg legalább negyed órára. (aki meg kevesebb mint negyed órát pihen az UFÓÓÓ :) Sötétedik, de még mindig lámpa nélkül megyünk tovább. András hozzánk csapódik, és hármasban toljuk innen gyakorlatilag a célig. Nem sokat beszélünk, de valahogy örülök hogy hárman lettünk. A körülményekhez képest kifejezetten jó tempóban haladunk fölfele. Először én megyek elől, majd a Pap-hegy után Orsi várt irgalmatlan tempóra, alig lehetett követni. Ő már lámpázik, de mi Andrással kihúzzuk az Eszkála-vadászházig, ahova 21:46-ra érkeztünk. Leülvén érzem igazán hogy több helyen már a csontok is fájnak, így Tibi és Bagira szuper frissítőpontjánál közben masszírozom ezerrel a lábamat. Felkapcsoljuk a lámpát mi is Andrással, és jön a negyedik etap legmonotonabb része, 10 km Makkoshotykáig. Normál esetben tök jól haladható út, de ordítani tudnék a fájdalomtól, egyszer meg is kell állni, Orsi talpmasszázst ad. Iszonyúan befordulunk mindhárman, de kívülre nem kommunikáljuk, síri csendben lépkedünk kemény 4-es átlaggal kb. Pattanásig feszülök mire Makkoshotykára érünk. Megiszok egy energiaitalt ha már elhoztam, de fura módon nincs akkora nagy holtpontom. Kiérvén a pontról mulatós zene mellett hagyjuk el a falut. Hejj de jó kedvük van a Hotykaiaknak. Belül irigylem őket nem kicsit.. A PT emelkedője minden évben hosszabb lesz, soha az életben nem akart eljönni a tetőn a balkanyar. Utána még maga a Tengerszem pont is borzasztó messze volt, de agyban átkonvertáltam magamat már teljesen máshova. Én már nem is a Kazinczyn vagyok. Akkor hol? Próbálom keresni a választ a fejemben de csak annyi jut eszembe hogy "kifutok a világból lefutok a földről engem semmi nem érdekel". Ezekkel a gondolatokkal, és sajogó lábfájdalommal érkezünk meg a Tengerszem kilátóhoz, ahol Kovács Ádám pontőrködik. Örülök neki, nem is láttam még pontőrként. Rárabolok a barackbefőttre, majd kis pihi után jön a meredek lefele a hegyről. Minden lépés egy kín, szó szerint. Felfele még egész jól megyek, de a lefelék borzasztóak. Egyszer úgyis vége lesz.. Így is történik, majd Károlyfalva széle után a P- jelzés hosszú monoton kövesúton emelkedik a Rákóczi-fa elágazásig. Szerintem jó tempóban haladunk úgy-ahogy, de ez a rész is eszméletlen fárasztó és hosszú. Mikor már az összes csillagot megszámoltam az égen, eljön az elágazás, és a Rákóczi-fa is. Leülök, és megiszom a másik energiaitalt. Igazából erre sincs szükségem, de ha már nálam van akkor ne csak teher legyen. Tudom hogy az utolsó 7 km is olyan soha véget nem érős. Föl-le-le-föl, ez ismétlődik végtelen plusz egyszer. De akkor is elértünk a Nagy-nyugodó aljába, ahol én kifejezetten jó tempóban értem fel a tetőre. Mondom a felfelékkel nincs gond. De utána a célig a meredek lefele K+-en viszont a csiga kapkodó idegbeteg volt hozzánk (hozzám) képest. Megváltás volt a Májuskút-völgy aszfaltjára térni. Itt már újra beindítjuk a beszélőkét, és gratulálok Orsinak és Andrásnak. Végül hajnal 04:32-kor, 43 óra 32 perc menetidő után beérkezünk a célba. Egy hatalmas kő esik le a szívemről. Sikerült! 11x-eres teljesítő lettem! Tyűha! 


Irány a kajálda, egy tál meleg étel után hamar elvonulok aludni, majd persze a díjátadón már ott tobzódunk. Gratulálok minden kedves túratársnak, és üdvözöljük az éppen beérkezőket is. Egy kis traccsparti után a többiek megindulnak haza, én a vasárnap estét még a Kovács-villában töltöm. A miértjére még nem tudom a választ, de a kisördög ott motoszkál bennem, adok neki haladékot másnap reggelig hogy eldöntse mitévő legyek. Közben még Nagy Jani segítségével a rettenet hólyagot kiszúrjuk, és fertőtlenítjük. 


 


Hétfő reggel 7 óra van, a csontok már annyira nem fájnak, de persze érzem őket. Elvonulok bő szappanos vízzel átmosni a lábamat, közben folyamatosan masszírozom. Végül döntök, immár harmadik éve zsinórban, ismét segítek szalagot szedni. Ráadásul a legkeményebb 20 km-t a Tolvaj-hegy aljától egészen Kékedig. Elkap egy boldogság érzés hirtelen. Egész kipihent lettem szellemileg, és tudom hogy képes vagyok erre a feladatra is. Már semmi sem állíthat meg. Ráadásul Vincze Zoli is társam lesz, ő is már zsinórban harmadik éve, a különbség annyi hogy most ő is megcsinálta a 200-at! Mennyei reggelit csinál nekünk Géza felesége, majd 9 óra körül a ház körüli munkások (akik szintén szalagoznak máshol) elvisznek minket kocsival a Tolvaj-hegy aljára, ahol elindul a küldetés ismét. 


Természetesen bontunk egy Borsodit, elkészül a szokásos selfie, majd legörbül a mosolyunk, és megkezdjük menetünket. Amilyen könnyen ment a túrán, most annál nehezebben érek fel a csúcsra. Zoli még keservesebben küzdi fel magát, de felér. Végül több száz szalagot szedünk le, két hatalmas szatyorba, és elmondhattuk hogy ismét belefektettünk egy kicsit az önzetlen szervezésbe, egy kicsit vissza tudtunk adni abból a szeretetből a szervezők részéről ami a 4 nap alatt körbevett minket. 


A viszonthallásra!


 
 
Mátra 115 (+résztávok)Túra éve: 20222022.06.07 00:00:00

Mátra 115 (120 km - 6330 m szinttel)


 


Tizenharmadjára is sikeres teljesítő lettem, és ami meglepett, hogy az eddigi legjobb időmet mentem, 19 óra 07 percet. 


Bár voltak azért pörgősebb ideim máskor is, 2015 - 127 km - 20:48, 2016 - 127 km - 19:52, 2017 - 132 km - 21:43, 2021 - 120 km - 21:06, de most az időjárás + terepviszony + nulla tapadású lyukas cipőben nem gondoltam volna hogy így fog menni.


Eredmények: https://www.traxpace.net/m115y2022#trackId=m115y2022_120 


Részadataim: https://www.traxpace.net/m115y2022#trackId=m115y2022_120&traceId=687


Szombaton Gász Katának hála sikerült korán leérni a rajtba, így nyugodtan készülődhettem, gondolkozhattam, és üdvözölhettem kedves ismerőseimet.


Az eső éppen nem esett, de mint ha a startvonalon állt volna, alig hogy 7 órakor elindultunk, ő is intenzív tempóban megindult. Sajnos esélyünk sem volt ellene, hiába volt itt rengeteg jól felkészült sportoló, az eső szakadatlanul csak esett és esett.. Óvatosan kocogom az első kilométereket, majd a S+-hez érve tempósabb gyaloglást veszek fel. Oroszlánvár alján várnak Lajosék, már itt sok finomság volt. (7,5 km - 0:55) Ez után próbáltam belőni a tempót, hogy még pont komfortzónán belül maradjak, de azért ne is lustuljak el nagyon. Ahogy közeledik a Kékes belemegyek a felhőkbe, és a szitáló esőben szinte már semmit sem látok. Felérek, és rávetem magam a frissítőkre. Barta Lacit érem utol aki csodálkozik milyen gyors vagyok. (16,3 km - 2:19) Hamar tovaszáll, én még eszem-iszom, majd jön a S- a Sombokorról lefele. Félek tőle, ebben a cipőben csoda lesz ha esés nélkül leérek. Viszont szerencsére nem csúszós sár van, hanem a tapadós, így egész jól sikerült leérni, esés nélkül. Innen lehet rongyolni Parádsasvárra, a túrának ez az egyik legjobb futható része (persze ha nem lenne nyakig érő sár útközben). Lacit a vége fele megelőzöm, nagy szó ez :) Parádsasvárra 2 másodperccel (!) "később" érek oda mint tavaly :) Ügyesen frissítek, hamar tovaszállok, de alig hogy elindultam egy jókora felhőszakadás kap el kb. fél órán át. Hú ez most nagyon nem esik jól. A lyukas cipőben pillanatok alatt tocsogok, folyamatosan figyelem, nehogy kettészakadjon. Iszonyúan csúszik a terep, de szépen haladok. Azzal vigasztalom magam hogy talán inkább ez, mint a tűző napsütés felfele a P+-en. Felfele Galyára elkapok jópár ismerőst, akikkel általában csak a célban szoktam találkozni. Felérvén Galyára (30 km - 4:13) most nem levesezek, hanem pár apróbb finomság után hamar robogok tovább. Takács Zsolti beáll mellém, ő most csak edz, pár Galyavár kört fut az éppen aktuális ismerőssel akit lát :) A nyulazás sikeres volt, Mátraalmásig a nem kicsit csúszós terepen majdnem 9-es átlagot toltunk Galyától (33 km - 4:30). Kicsit megpihenek, majd jön az embert próbáló Galyavár mászása. Zsoltit elengedem, Kurucz Tomit utolérem, de nem megyünk együtt, mindenkinek a saját tempója a jó most. Letudva a hegymászást, ismét Galyatetőn vagyok (37 km - 5:10). Megeszek egy levest, jól esik bizony. Innen megint lehet egy kicsit rombolni, feltéve ha elég energiával rendelkezik még az ember fia/lánya. A Z4-en azért vannak sunyibb emelkedők a Hatökör-uráig, de onnan meg jó kis kaptatóval visz föl az út egészen Mátraházáig. (45 km - 6:15) Ismerősökkel örömködök, majd bekenem a farpofámat, mert kezdek kidörzsölődni. Hamar van ez még, az eső megtette a hatását. Általában elég egyszer alaposabban bekenni magamat, de ez még további háromszor meg kellett most hogy ismétlődjön később. Uhh mennyi finomság van itt.. Nagyon okosan kell frissítenem,az édest a sóssal nem összekeverni! Az eső már nem esik, de a terepviszony marad továbbra is abszurd. Lajosházára is le lehet rongyolni, de a S4 sok helyen technikás. Frissítéssel együtt egy 8-as átlagot kipréseltem azért ezen a szakaszon (49 km - 6:45). Jön Mátraszentimréig a hosszú Z4. Nekem ez sokkal jobban tetszik mint a régebbi P+, csak ez is olyan soha véget nem érős.. Mikor már az összes csillagot leimádkoztam az égről nagy kegyesen beérek a faluba (57,3 km - 8:01). Tapssal üdvözölnek, jól esik. Lőw Andris lesi minden kívánságomat, és kapok nagyon fincsi levest is. Kicsit le is ültem, úgy érzem most erre szükség volt, még ha fájni is fog a felállás. Megeszem a finomságot, elmajszolok két banánt, kis sós, + magnézium, és menni kell nincs mese.. Szorospatak szélére érve ismerős pontőrök, tavaly is ők voltak. Itt is van minden finomság. Hosszabb kerékpárúton visz tavaly óta a túra, kocogást imitálok, de egy kis forrás megállít. Ez után a P- égbe kiáltó emelkedője visz fel az Ágasvár tövébe. Nem emlékeztem pontosan hogy először a csúcs, vagy a ház, a házba megyek. Mondják először a csúcs. De ha már itt voltam, legalább a hátizsáktól megszabadultam, és így azért valamivel könnyebb volt meghódítani Ágasvár meredélyét. A végén jön lefele Pató Balázs, akivel már sok ideje kerülgetjük egymást. Durván nyomja, szinte semmit nem áll a pontokon. Koppány üdvözöl a csúcson. Felérvén szuper idő kerekedik, a felhők is megadják magukat, és szuper panoráma fogad. A nap viszont intenzívbe kezdi nyomni így délután 5 körül, a páratartalom van vagy 200%. Visszaóvatoskodom a házba, a lejtő alján szembe jön Sára Peti, Szimandl Anita, és Barta Laci. Elkönyvelem hogy hamarosan megvan a vacsorájuk, bár velem nem laknak túl jól :) Végül a célig nem sikerült felfalniuk. Iszom a házban két pohár fincsi mentateát, majd Fallóskútra emelkedik sunyin az út. Persze itt tűz a nyílt részen az arcomba a nap.. Megint ismerős pontőrök, elkönyvelik hogy nagyon jól haladok. Ezzel most kivételesen én is egyetértek. Balázst utolérem, de persze egyből megy is tovább az új, szalagozott útvonalon. Tetszik ez az út, sokkal jobban mint a széttrancsírozott régi S+. Mátrakeresztes szélén egy izmosabb lefele, nem esek el a nem létező cipőben :) Elérem a S- jelzést, és undorító agyagos retteneten haladok fölfele. Ez nagyon nem begyere... Többet ésszel mint erővel, nem is küzdök, megy ahogy megy.. Balázs megjelenik mögöttem, azt hittem elkavart, de csak technikai szüneten volt. Végre elérem ezt a Hidegkúti turistaház nevű izét, ahol le is rongyolok gyorsan a padra (77 km - 11:09). El sem hiszem, de Balázs is picit megpihen, persze picit hamarabb el is indult. Én ide depóztattam a fejlámpát, meg egy energiaitalt (a pulóvert nem vettem fel, végül jól tettem). Meglepi, de pont ilyen energiaital volt az EP-n is. Bár nincs rá szükség, de elfogyasztok egyet, mellé finom meleg levessel öblítem le az érdekes kombinációt. Az én energymet elpakolom, de végül arra volt jó, hogy nyomja a hátam végig a futóhátizsákban. Kicsit esetlenül haladok tovább, de szerencsére viszonylag hamar bemelegszem, a Nagyparlagig nyugis az útvonal. Innen lecsapatok a pokol mély bugyrába, vagyis a Zám-patak völgyébe. Könnyű patakátkelések várnak rám, de az egyik kőre olyan szerencsétlenül lépek hogy a bal cipő totál beázott. Szentségelek, kb olyan az érzés mint még a Parádsasvári szakadó eső közben.. Jön a hírhedt Muzsla... Egyik lábamat teszem a másik után, szépen megfontoltan. A terv az volt hogy ne kelljen egyszer sem megállni. Ezt szerencsére sikerült is kivitelezni, mindössze a Muzsla-nyeregben fújtattam egy bitang nagyot. Innen még egy pici mászás a csúcs, és olléé, ott vagyok. Az esti kivilágított csodás banánfát nem sikerült megcsodálnom, mert még 19:40-re értem ide (85 km - 12:38). Azért lőnek rólam egy fotót a fánál, természetesen akkor már autentikus leszek, és egy banánnal a kézben pózolok. 


Innen már nem nagyon szokott jól esni a hosszú lefele, mert mindig be van állva a combom, de most csodák-csodájára csak közepesen érzem. Majdnem 7-es átlaggal le is takarodok a Diós-patakhoz, ahol imádatos kedvenc pontőreim vannak, mint mindig :) (90,3 km - 13:24). Talán a túra során itt ültem a legtöbbet, de ez egy negyed óránál nem volt több, bár lehet, nem néztem.. Bíztatnak hogy még elkaphatom Balázst, erről hamar lemondok. Én már csak azt a követ akarom, de azt sem "el", hanem "meg"kaparintani. Tukmálnának belém minden finomságot, 5 csillag all inclusive. Sajnos viszont a gyomrom egyre kevésbé engedelmeskedett, így pár dolgot fogyasztottam, azt is üggyel-bajjal. Azt mondták még lámpa nélkül elcsíphetem a János-várát. Lehetetlen feladatnak hittem. Tovább indulván iszappakolás a Z-n, és azt hittem már a mennyekbe visz (én a pokolba kívántam) olyan hosszan emelkedett. Viszont belül boldog voltam, mert egészen a János-vára aljáig toltam lámpa nélkül, ott is csak a "pokol mély bugyra" miatt kellett elővennem a pilácsot. Felszenvedem magam az életveszélyes emelkedőn, majd a tetején még jó 10 percig tudok lámpa nélkül menni a jó fényviszonyok miatt. A Kénes-kút előtt persze tiszta víz a fű, és egy pillanat alatt ismét beáznak a cipők. Ez már több mint kellemetlen. Negatív gondolataimból Eszti és Hajni húz ki, akik itt pontőrködnek. Nem pepecselek sokat, túl akarok lenni a Havason, ami számomra a túra legnehezebbje. Megadom a tisztességet, nem szemtelenkedek, okosan gyaloglok fölfele. A S+ jelzésre ráférne már egy nagyobb felújítás, mert ritka ramaty.. Néha be is nézek egy-két kanyart. Szerencsére különösebb holtpont nélkül jutok fel a tetőre, ahol vidám pontőrök fogadnak. Megfenyegetnek hogy zabáljak rendesen, mert ami marad a mezőny után megy a tűzre, le nem viszik már. Normál esetben itt elfeküdnék, és tömném a pofám ezerrel, de most két kis paradicsomon és pár sós dolgon kívül semmi nem megy le :( (99 km - 15:15). Fajzatpusztára sok helyen belekocogok, sőt, tök jól megy, nem is értem hogy utólag hogy jött ki a két pont között mindössze 5,09 km/h-s sebesség.. Vagy a részadat nem stimm, vagy már nem érzem a tempót. De 5-ösnél jobb volt ez, tényleg nem értem.. Fajzatnál a mátraalmási kedves ismerősök pontőrködnek. Nézek visszafele a hegyre nem látok utánam jövőket. Valamiért mégis megkérdezem járt-e valaki már a Havason amíg én ide értem (elvileg 2,5 km van a két pont közt). Kurucz Tomi 12 perce van mögöttem, tyűha. Utána senki. Nem versenyzek, ha utolér utolér, paff.. A Kávára felérő emelkedőt sosem szerettem, most sincs ez másképp. A komfort zóna hangulat már a múlté, az erdőben megjelenő három vaddisznó viszont a jelen. Tapsikolok, ők le, én föl. Ez a Káva sosem akar eljönni.. Végül 23 óra 20 perckor megjelenik egy kába a Káván. No nem a pontőrt minősítem, magamra céloztam. Valamiért ugyanazt érzem innen mint tavaly, hogy szó szerint kilyukad a gyomrom, de nem tudok kajára gondolni. Ritka szar érzés. A Tót-hegyesen levő palacsintát viszont akkor is megenném ha egy 4 fős tálat ettem volna meg egyedül előtte 5 perccel. Vannak amikor nem tudsz nemet mondani. Hát ez ilyen.. Mocskosul jól esik, de nem bírok egynél többet enni, a gyomrom összeszűkült. Köszönöm a finomságot! Végül az utolsó hegyünk, a Világos-hegy következik az elmaradhatatlan Lőw András pontőrrel. Ez 2,2 km oda, és ugyanennyi ugyanott vissza. Kíváncsi vagyok az oda-visszán talizok-e ismerősökkel. András teája mennyei, úgy szívom magamba, mint más a night clubba a kokót. Visszaindulván csak hamar egy lámpa jelenik meg, Kurucz Tomi itt van a közelemben. 12 percet saccoltam, annyi is volt a realitás. Most már nem adom könnyen magam, nem jól eső tempóba gyaloglok fölfele. Senki mással nem találkoztam már az oda-visszán. Bagolyirtásra is erőltetett menetbe haladok, ez már nem esik jól. Végül felérvén egy kisebb kocogás a célig, és bent vagyok! 19 óra 07 perc alatt, ebben a szar cipőben, LOL :) 


Szeretném megköszönni ezt a szuper szervezést. Itt már egy nagy család van. Az indulók, és a pontőrök együtt, mind! Amíg mozogni bírok addig próbálok mindig eljutni ide, mert ez egy pirosbetűs ünnepnap!

 
 
JARNIM SLUKNOVSKEMTúra éve: 20222022.04.19 00:00:00

Jarním Sluknovskem 112 km - 4155 m szinttel


 


Nagyon vártam már ezt a megmérettetést! Nekem ez volt a kedvenc túrám, mesés erdőkben, csodás kilátásokban gyönyörködhet az ide ellátogató (gondoltam én, mivel már jó párszor voltam ezen a csodás vidéken).


 


Előszó: Borzasztóan sajnálom.. Nagyon rossz volt látni hogy az egykor mesés fenyveseiről híres régiónak egyszerűen nyoma veszett. Vagy viharkár, vagy fakitermelés, nem tudom, de a túrának nem volt olyan pillanata hogy ne lássam a teljesen tönkrement erdőket. Szívszorító látvány volt, az egykori kedvenc túrámnak, a mesés erdeiről híres vidéknek a totális pusztulását látni. Ráadásul rengeteg jelzett turistaúton is ott hevernek a teljesen kidőlt fák, és a hatalmas gépjárművek örök életre ott maradó nyomai. Egyszerűen fájt.. Nagyon..


 


Na de induljunk neki.. Csütörtök reggel vonatoztunk Zolival a rajtba. Kolínban 2 óra várakozás várt ránk, majd autóbuszos pótlással megspékelt vonatozás következett. Jó 10 óra utazás után megfáradva érkezünk Novy Bor-ba, ahol a rajtnak nyoma sincs, ugyanis még jó 3 óránk volt a kezdésig. A vasútállomáson található kis vendéglátó egységbe helyezzük magunkat, ahol szerencsénk volt, mert az utolsó 2 helyre pont lecsaptunk. Sokan vannak, ugyanis hamarosan egy reggae buli készülődik fellépőkkel. Megvacsorázok, majd kezdetét veszi a buli. Kifejezetten jó együttest hívtak, élvezzük mi is a zenét. 23:15-kor van tömegrajt, 22 órakor mi is kikászálódunk, de még élveztem volna a muzsikát. 1 óránk van még, kényelmesen összepakolunk, depós cuccot célba küldetjük, és bízunk benne hogy sikeres teljesítőként viszont is láthatjuk. Jönnek sorban az ismerőseim, Jaro megölel minket, és az elmaradhatatlan pálinkájával kínál :) Beszélgetek kicsit Milan Mikulásek-kel, egész jól megy az angol. Az eső sajnos elég markánsan esik, de szerencsére mire eldördül a rajt, már abbahagyja. Nincs hideg, de az ég végig felhős marad.


 


23:15-kor Olaf beszéde után megindulunk. Szép óvatosan kocogunk, majd a település végén gyaloglásra váltunk, ugyanis az első megmászandó hegy a Klíc 759 m-es magaslata következik. Szerencsére kellemes szerpentinben visz föl az út. Az oda-visszán találkozunk a már lefele futókkal is. Fent csodás panoráma fogad, kicsit kifújom magam amíg Zolira várok. Lefele jól lehetne haladni, de Zoli óvatoskodik, végülis még a túra elején vagyunk. A Havraní Skaly sziklája következik. A sziklába vájt lépcsősoron jutunk fel utunk következő ellenőrző és kilátópontjára. Különböző színű filcekkel X-elgetünk a papírra, amit a főszervező kőkeményen át is néz a célban. Az Ortel 554 m-es csúcsa jön, itt is van egy kis oda-vissza, köszöntöm a már visszafele jövőket. A kilátás innen is csodás, bízom benne hogy nem csak éjszaka lesznek ilyen szép pontok. Lefele indulva meglepetésemre szinte a mezőnyzárók jönnek. Tény és való hogy elég lassan haladunk, Zolinak az első éjszaka szinte végig holtpontja volt, nagyon nehezen jött ki belőle. 20 km-nél Svojkov település szélén volt az első frissítőpont, ahol a 4-es átlagot épphogy súroltuk, de sebaj, idő van bőven. Itt finom meleg leves várt minket, amiből még repetáztam is, illetve banán, cola, sajt, sütemények is áldozatul estek. Egon a főszervező sörrel kínál. Mivel nekem nincsen holtpontom nyugodtan megiszom, és szerencsére nem is lett ez után sem gond. Itt egy hosszabb oda-visszán kellett megmásznunk azt, ahol már egyszer lejöttünk. Szép kis kivilágított erdei kápolna mellett haladunk, majd a sziklába vájt lépcsőkön mászunk vissza. Ez szép rész volt. Felérek a Slavícek kilátó és egyben X-elős kontrollpontjára, ahol csodálom a panorámát amíg Zolit várom. Lefele menet lassan kivilágosodik, de még sötétben csodáljuk meg a Na Strázi gyönyörűen kivilágított kilátóját, amibe sajnos nem tudtunk fölmenni, de azért körbejárjuk, mert így is akad panoráma. Elhaladunk egy erdei színház mellett is, ahol látszik hogy szoktak fellépni előadók. A Sloup-i kastélyt elhagyva megszabadulunk fejlámpáinktól, és komótosan haladunk tovább. Utolér Jan Seda, akivel kicsit beszélgetünk, majd Ivana Cahojova is, akivel tök jót dumálgatunk amíg szegény Zoli hátul kómázik. Saját jelzésű úton, immár világosban másszuk meg a Chotovicky vrch 498 m-es csúcsát. Eléggé nem szeretem hegy volt, sziklás kőgörgetegen kellett egyensúlyozni jó darabon át. Zolinak kifejezetten nem tetszett ez a hegy, amit nyomatékosított is :) A Skalicky vrch mászása jött a S- jelzésen. Nem volt túl vészes, szerpentines emelkedő volt, csak elég hosszúnak tűnt. Kilátás sajnos nem nagyon akadt róla. Zolival megeszünk egy banánt, majd a felfrissülés után visszafele Ivanaék csapata jön szembe. Megkérdezem tőle hogy a "vpravo" jobbra vagy balra, mert ezt a kettőt (vlevo, vpravo) mindig keverem. Egy hosszú aszfalton haladunk, Jaro cimborám halad előttem, majd megáll folyadékot vételezni, és én megyek elől. Végre vége az aszfaltnak és a K- jelzésen mászunk egyre jobban fölfelé. Az erdő itt is romokban, nem győzzük átlépkedni a kidőlt fákat. Megérkezett a köd is, ami sajnos sokáig nem is tágít. A K3szög jelzésen térünk ki a Ceská skála kilátópontjára ahol Olaf megviccel bennünket és jó magasra rakja a filctollas kontrollát :) Az oda-vissza részen még pont a végén találkozunk Ivanaékkal a túra során utoljára. A Panská skála gyönyörű andezittufái mellett haladunk el, majd hamarosan ismét frissítőpont következik kb 45 km-nél. Ez mennyei volt, tojásos sajtos szendvicseket pusztítok el ipari mennyiségbe, majd mindenféle egyéb dologra is rávetem magamat nem sajnálva az időt. Zoli is kellemesen megreggelizett és szerencsére úgy látszik ez életet is lehelt bele, mert viszonylag jól haladtunk innentől. Meglátogatjuk a Senovsky vrch csúcsát, majd a rózsaszín filctoll után már Kamenicky Senov településen haladunk keresztül. A következő megmászandó csúcs a Zámecky vrch volt, aminek egy mesés vár állt a tetején. Érdekesség hogy a váron belül építettek egy kilátót, amit megmászva a tetején volt a következő filctollas pont. A kilátás csodás minden irányban, és informatív tábla jelzi hogy merre és mit is látunk éppen. Óvatos kocogással érünk le Ceská Kamenice szélére ahol egy darabig a helyi kis patak mellett visz P- jelzésünk. Egy kis dombon van a kövi pont, meglepetésre ez nem is volt meredek. Megelőzzük a többször kerülgetett házaspárt, akik ügyesen haladtak. Sajnos végül az eredménylistán láttam hogy nem fejezték be. A Pisková vyhlidka kilátópontjáról látszott egy érdekes sziklás hegy. Sejtettük Zolival hogy meg fogjuk mászni, csak a mikor volt a kérdéses. 54 km-nél Horní Prysk településre érve egy szép halastó mellett volt az élő pont egy kis erdei büfében. Egon a főszervező várt minket egy hölgy társaságában. Itt is nagyon finom levest kaptunk, és mivel kint elég hűvös volt, minden korty vérré vált bennünk. Megérkezik a házaspár is, akiket végül itt látunk utoljára a túra során. A vendéglátós látja hogy jókedélyű magyarok vagyunk, és távozáskor ingyen ad nekünk egy nagy big corny müzliszeletet, amit nem vagyunk restek megköszönni. Tovább indulva fázunk rendesen, de még a faluban egy érdekes kis helyre, a Samo-bouda bódéjára leszünk figyelmesek. Bemenvén látjuk hogy ez egy becsületkasszás kis büfé. Lehet itt kávét-teát főzni, mindenféle kis csece-becsét venni/cserélni. Tök jó hogy van ilyen még, de nekünk van most mindenünk. A S- jelzésen kaptatunk fölfele, ahol a Tetreví vrch a következő csúcs. Meglepetésre nem kellett rá felmenni, közvetlen az út szélén volt a kontroll. Na de Olaf, nem ezt szoktuk meg tőled :) A K- jelzésen továbbhaladva a Strední vrch mászása következett, aminek a vége kifejezetten mászós volt. Ez volt az a hegy amit még hamarabb sejtettünk hogy meg fogunk mászni. Hát persze! Egy jelzetlen úton megyünk le a mélybe, ahol messziről hallani a patak erős zubogását. Félünk.. Ugyanis Olaf kitett egy képet hogy a híd leomlott, a P- jelzés járhatatlan lett, és még a térképeken is lezárt út szerepel itt, ugyanis a széles patakon lehetetlen átkelni száraz lábbal. Gyanúnk beigazolódott, megérkeztünk.. Viszont hatalmas szerencsére a vasúti hídon teljesen jól át lehetett menni a túlpartra. Tudta ezt Olaf is, csak beparáztatott minket :) Megkönnyebbülve másszuk meg a Pusty zámek kilátópontját. Zoknit cserélek, mert valamiért a jobb lábam egyik lábujja kifejezetten fáj. Így felemás zoknival haladok tovább, fehér-fekete :) Végül egy szép vízhólyag keletezett rajta, de szerencsére nem nagyon zavart még menet közben. Egy Z-tanösvény jelzésen kellett hamarosan haladni, de nekem valamiért nincsenek jó emlékeim ezekkel a tanösvényekkel errefele, így megnézem a térképen hol is kell letérni a P-ról. Pont jókor lestem meg, ugyanis pár méterrel tovább is haladtunk. Na de ott semmi sem volt.. Azaz ebből a visszairányból egy 1 millió évvel ezelőtti jelzésnek alig kivehető valami volt az. Köszi.. Szegény Milan Mikulásek jön szembe, ő benézte, és elég hosszan tovább ment. Kíváncsi vagyok hányan nézték ezt be.. Amúgy az egész túrán gyönyörűen voltak fényvisszaverők és saját nyilak még a jelzett utakon is sokszor, de hogy pont itt nem.. Érthetetlen. Kiérvén egy kifejezetten forgalmas széles útra az út mellett kell haladnunk jó 500 m-t. Jelzés sehol, de a térkép itt jelzi. Hát ezen a tanösvényen sok mindent nem lehet tanulni, max átértelmezni az élet fontos dolgait amíg nem csap el egy kocsi. Nem csapott el, és leérvén a műútról megint egy elágazás ahol semmi jelzés. Végül jófele megyünk, és jutalmunk a Zlaty vrch gyönyörű andezittufás hegye, ami mellett kivételesen elmegyünk csak. A P- jelzésen utolérjük Milant, és meglepetésünkre a Krizovy buk nevű kis pihenőnél Tajna kontrollába bukkanunk, ami a titkos ellenőrzőpont magyar megfelelője. Ez egyben frissítőpontként is funkcionál, és degeszre eszem magam pl a kolbászból, de mindenféle finomság is található itt. Megtöltöm kulacsom kofolával, majd jókedvűen haladunk tovább. A viharkár/erdőirtás miatt egy elágazásban tanakodunk, de végül a térkép kisegít. A Chribsky vrch 621 m-es csúcsa után már Chribská településen haladunk keresztül, és nem sokkal ezután a Chribské vodopady (vízesés)-nál kell filccel igazolnunk. Szép kis rész ez, nem egy nagy vízesés, de tetszetős. A Plesivec hegy aljára érve Zoli örömködik hogy nem tűnik magasnak, könnyű lesz ez. De amikor az aljáról nézve meglátjuk az Olaf nyilakat egyből visszatérünk a valóságba. Szó szerint toronyiránt kell megmászni a hegyet, út egy szál sem. A tetején megvárom Zolit, és mondom neki hogy máskor ne tegyen ilyen felelőtlen kijelentéseket :) Innentől elkezdett esni az eső, és gyakorlatilag a túra leges-legvégéig ez így is maradt, hol erősebb hol gyengébb kivitelben. Lekoccanunk Rybniste faluba ahol egy kisboltban van a pont. Két kínai figura kérdezi hogy mi legyen a menü. Kolbászt kérünk, és csalamádét kenyérrel. Elsőre nem tűnik tartalmasnak, de egész tűrhetően lehetett a végén vele lakni. Ez egyben élő EP is volt. Kiérvén megint nagyon fázunk, ráadásul az eső is elég intenzíven esik. A köd is ráül a tájra, csak hogy még jobban fázzunk. Itt még a köd nem volt vészes. A Karlová vysina kilátópontjától sajnos már nem nagyon volt kilátás :( Megint tanösvény jelzés következik, már idő előtt térképészkedek. Megint jól döntök, mert a leírás szerint nem egyértelmű melyik ága a helyes, de végül sikeresen döntünk. Ezekkel a tanösvényekkel csak a baj van.. Kezd besötétedni, a második éjszaka elé nézünk lassan. Zolit kicsit meghajtom, mert a Kinského vyhlidka kilátópontját még lámpa nélkül szeretném elérni. Ez sikerül is, sőt a meredek ámde mesés létrán is még lebukdácsolunk a völgybe. Párszáz méter aszfalt, majd jó 2,5 km-en át S- jelzés. Ez volt a cél hogy idáig érjünk el lámpa nélkül, sikerült. Az eső nem kímél minket továbbra sem :( A S- jelzésen elég hosszan haladunk, majd egy meredek kimászást követően a Marie Snezné egykori templománál X-elgetünk. Hamarosan két fejlámpás alak érkezik rossz irányból, de végül meglelték az utat. Ez nekünk pont jól jött. Az egyik Milan volt, a másik pedig Josef Smola aki 1951 (!!)-es születésű és elképesztő teljesítményekre képes a mai napig. Úgy távolodtak tőlünk hogy rossz volt nézni. A Vlcí Hora volt a következő hegyünk, aminek tudtam hogy egy szép kilátó is áll a tetején. Talán már jártam is itt más 100-ason. Kellemetlen emelkedőn érünk föl a hegy tetejére. Na innentől lett igazán hard a túra. Hogy miért? A hegyen átbukva óriási köd keletkezett egy másodperc alatt, gyakorlatilag szó szerint semmit sem lehetett látni. Ezt tetézte az eső és a metsző szél. Most kell nagyon fejben ott lenni, szerencsére fizikailag jól vagyunk. Kiérvén egy rét szélére cseles jobbkanyar a P-on, majd egy stációsor érintése után gyorsan lerongyolunk Brtníky-be, ahol az itiner alapján tudtuk hogy élő pont lesz, bíztunk benne hogy zárt helyen. Szerencsére így is lett, és a sajtkrémes kenyereket gyorsan magamévá tettem. A pontőr nem győzte kenni az újakat. Mindenféle sós és édes dolgokat is magamhoz veszek. Nehezen megy a továbbindulás. Kimenvén csontig hatol a hideg és az eső. A P-jelzést kell követni. Elhagyva a falut nagyon hosszan szántóföldön kell haladni. Jópár elágazás van, a ködtől semmit sem látni, és ha nem lenne a térképes alkalmazásom, akkor soha nem találtunk volna innen ki. Végestelen hosszan haladunk a Hrazeny kilátópontja felé. Aminek örülök hogy Zoli sem kómázik most, tartja az iramot. A kilátópontot végre elérve meredek bokatörős részen óvatoskodunk lefele. Elérjük a S- jelzést, ami végig szintben halad, bele is kocogunk hogy haladjunk. A monotónia miatt rendesen be lehetne fordulni, de szerencsére szépen haladunk. A Z- jelzésen Staré Hrabecí szélét érintve küzdünk tovább. És következik a K30-as pont. A híres K30-as pont... Méteres traktornyomban haladunk fölfele, a sár iszonyat mértékű. Az erdő totálisan megsemmisült, jelzéstől jelzésig megyünk. Itt saját nyilak vannak, de szerencsére nem tévedünk el. Esküszöm teljesen úgy éreztem magam mint ha most Ukrajnában lennék egy totál lebombázott faluban. A katasztrófa szó talán kevés is ide, a többi meg már nem papírra vethető.. Végestelen folyamatos út, a haladási sebesség a minimálisra redukálódott. Nagyon nehezen jön el ez a pont, pedig a cél már csak kb 10 km. A lefelében sincs túl sok kegyelem, alig várom hogy elhagyjuk ezt a borzalmat. Végül a célfaluba érkezünk, Mikulásovice alsó végébe, de a helyett hogy csak besétálnánk aszfalton a célba, még vár ránk a Tanecnice 598 m-es csúcsa. Itt már sokszor jártam más 100-ason, de ez most totál más volt. A K- jelzést megint csak térképpel lehetett megtalálni, majd a lámpám jelzett hogy szinte teljesen lemerült. Zolié is már szar állapotban volt. Megpróbáltam még kihúzni a kilátóig, sikerült. De ez a K- jelzés felfele szintén katasztrófa volt. Emlékszem milyen csodás rész volt ez anno. Most a totális erdőpusztulás lett itt úrrá. Teljesen megsemmisült minden, az utat alig lehetett követni, és egy megváltás volt végre felérni az utolsó pontra ahol a filc teljesen elázott, így fotóval igazoltam, amit Olaf el is kért a célban. Muszáj volt elemet cserélnem, de az eső-szél-köd kombóban nem esett jól, viszont valahogy le kell innen jutni a célba. A K-jelzés másik ága is katasztrófa volt, majd végül saját jelzésen értünk le a megváltó aszfaltra. Hatalmas megkönnyebbülés, innen még egy 1,5 km-t kellett sétálni a célba, ahol 27 óra 36 perc egyhuzamban való menet után átvettük a tényleg megérdemelt oklevelet, és egy csodás érmet. 


Kb 3 óra alvás után hazafele vettük az utat, egy jó 3 km-t kellett lesétálni a vasúthoz, majd indult a vonatozás. Mikulásovice - Decín. Átszállás. Decín - Prága. Átszállás. Prága - Budapest. Minden várakozással együtt 8:00-tól 20:20-ig tartott az út. Otthon már nem kellett altatni. 


 


Vegyes érzelmekkel értem haza. A szervezés elsőosztályú volt, egy pár helyen hiányzott azért a fényvisszaverő, vagy jelzés, de kompenzálta a mennyei ellátás. Viszont a tájkép sajnos ezekkel a teljesen megsemmisült erdővel eléggé rontott az összképen. Javított viszont hogy szuper kilátópontokat érintett a túra, gyakorlatilag ami hegy volt mindet megmásztuk :) Függetlenül a kinyírt erdőtől lehetett gyönyörködni, rengeteg pazar kilátással ajándékozott meg a természet, és örömmel vennék részt ismét a rendezvényen. Csak most már nem tudok annyit elvárni a tájtól mint anno :(

 
 
Budaörsi KopárokTúra éve: 20222022.04.04 00:00:01

Vasárnap: Budaörsi Kopárok 20 + 10 km - 1128 m szinttel - 5 óra 15 perc alatt


Vasárnap hajnalra beharangozták a havat, kíváncsian kászálódtam ki az ágyamból. A Belvárosban még nem derül ki hogy a természet mit szánt ma nekünk. A 240-es busszal közvetlenül a rajtba jutottunk, a Sasadin időközben felszállt Orsival. 


Budaörsön már látszik hogy alakul a molekula.. Benevezünk mindössze 1200 Ft-ért. A rajtban már kapásból lehetett süteményt venni, akár többet is. 08:55-kor már kisebb hóesésben elindulunk, tanulmányozva az itinert. Egy majdnem eltévedés után meredek lépcsősor visz fel az Odvas-hegy aljához, ahol egyből finomságot is kapunk a kitartó pontőröktől. Hideg van, a kesztyű a kezünkön is marad. A Kő-hegy mászása előtt jönnek szembe az ezt már megjárt spori ismerősök, lesz egy kis oda-vissza. Felérvén jókora cidri van, de a pontőr lányok is szintén kitartóak. Ráadásul mászásunkat Sport szelettel honorálják. Megállunk, nézelődünk, de párás az idő a hóesés miatt. Pedig milyen csodás rész ez... Meredek lépcsősoron haladunk lefele, közben hógolyókkal dobálózunk, mint az előttünk is haladók :) Hosszú emelkedő következik a P- jelzésen a piktortégla üregekig. Ahogy terepet ér lábunk, egy nyomtávossá válik az ösvény, és nem könnyű kerülgetni a többieket. Viszont egy pillanat alatt mesevilágba érkezünk. Minél följebb megyünk annál havasabb lesz a táj. Nagyon tetszik, mindössze az út borzasztó csúszóssá válása hagy kivetnivalót. Fellihegve pecsétet kapunk az üregeknél, majd irány Csillebérc. Itt alma az ellátás, útközben meg is kajálom egyből. Sokáig a S- jelzés az útitárs. Kellemesen kocogható rész jön rövid ideig, de utána a Sorrento előtt nagyon kell figyelni, mert hatalmas esések lehetségesek a dagonyában. Ennek nyomát a célban láttam is pár emberen. Felküzdjük magunkat a Sorrento tetejére, ahol pecsételés után még legalább jó fél óra kutyagolás következik a Huszonnégyökrös-hegyre. Az itiner opcionálisan ajánlotta fel, de mi persze kimentünk rá. Az EP kicsit lejjebb volt, ahol fincsi müzliszelet várt. Végül hamarosan aszfalt jön, amit most nem bánok a nagy dagonya után. Lekoccanunk a Csíki-csárdához, majd a S3-ög jelzésen a Törökugrató csúcsát is bevesszük. Minden meseszép környéki hegyet megmászunk, szeretem ezt a részt nagyon. Végül a főúttal párhuzamosan érünk be a gimihez ismét. Orsinak elég volt, nem volt kedve a 10-esen újra dagonyázni az üregekhez, amit megértek. Őszintén mondva, nekem se sok, jó 20 percet pihenek, és közben jó reggelt szeleteket nyammogok, és ásványvizet iszok, amiket a személyzet folyamatosan tukmál rám. Nagyon helyes, nem kell mondani :) Én biztos voltam a folytatásomban, el is indultam jó 20 perc után. Ugyanaz volt az út sokáig mint a 20-ason. A pontőröknek respekt, nagyon kitartóak, főleg hogy nem is tudom hogy a 20+10-et egyáltalán csinálta-e még valaki, vagy csak én bohóckodok még :) A piktortéglához felvezető rész immár a katasztrofális szót érdemli. Fura, az első körben még totál tél volt, most pedig tiszta tavasz, 2 óra alatt teljesen elolvadt minden. Ez azt eredményezte hogy a szűk ösvényen alig bírtam feljutni, akkora adag sááááááár volt. De eddig sem estem, továbbra sem.. Fent most zöld béka gumicukorral kínálnak a pontőrök. Nyámm. Tovább menvén veszem észre hogy rossz helyre pecsételtek, így jó 100 m után visszafutok, és alkut ajánlok. Nulla pontért vissza, cserébe újabb 3 gumibéka :) Innen a dzsuvás P-on vissza a P+ elágazásig, majd megcsodálva a repülős emlékművet még egy pecsételés hátra van, és végül a kör bezárul, a reggeli indulási úton érek be a gimibe. Nagyon tetszett az útvonal, na meg hogy 1200 Ft-ért még van ilyen szuper rendezés. Azért megküzdöttem a dagonyával, el is fáradtam szépen.


 

 
 
TelekiTúra éve: 20222022.04.04 00:00:00

Szombat: Teleki 50 km - 1706 m szinttel - 8 óra 32 perc alatt


Teleki 50


 


A hajnal 3 órás kelés nem esett jól egyáltalán, de aztán valahogy erőt vettem magamon, és a 04:53-kor induló vonaton már ott csücsültem. Hamar megjelent Orsi is, akivel együtt mentünk végül az 50-esen. 


Vácon tumultus az egy kocsis BZ-n, majd Drégelynél leszállás, és kis sorban állás után 07:05-kor elindulunk. Őrsi Bálint tart velünk. Hamar bemelegedtünk a Drégely vár mászásakor. Ez után Orsival kis kocogásba váltunk, Bálint le is marad, és sokáig nem is találkozunk. Királyházára érve a tea nagyon forró, vagy 10 percig tart mire megisszuk, de kell az energia, mert jön a P- jelzés a Nagy-Mána gerincen át végig a Csóványosra. A Királyháza utáni patakátkelést Orsi rendesen megszenvedte, de végül sikeres lett a feladat. Nagyon szépen feljutunk a Csóvira, a tempóra nem lehetett panasz, a gond csak az volt, hogy hatalmas köd keletkezett, és az orrunkig is alig láttunk. Öröm az ürömben, hogy szél viszont egyáltalán nem volt még magasan sem. Csóványosnál egy nagy levegővétel, majd a Nagy-hideg-hegyi turistaháznál pecsételnek újra. Itt is van finom meleg tea, és kétfajta nápolyi, amit nem vagyunk restek rendesen pusztítani. Kicsit eltollászkodjuk az időt, hamarosan megérkezik Bálint is. Innen a célig együtt haladunk hárman, jókat sztorizgatva. Bálinttal már elég veteránok vagyunk túraügyileg, van miről beszélni bőven. A kisinóci turistaháznál eszméletlen szuper frissítőpont volt, ami sokáig nem engedett el minket. (vajas-parizeres kenyerek, lekvárok, medvehagymalevél, kolbász, pálinka, stb..) Csak tömtük magunkba a finomságokat az idővel abszolút nem foglalkozva. Szuper pont volt ez, utólag is nagy köszönet érte. Megmásszuk a kóspallagi kálváriát, majd a főúton végighaladva a P- jelzésen haladunk tovább a Kis-Hanta patak völgyében. Orsinak a patakátkelések továbbra sem a barátai. Felhágunk Pusztavárba, majd önpecsételés. Az oldalazós lefele katasztrófa volt a sártól.. Még egy combosabb patakon való átkelés után Törökmezőre érkezünk, ahol Oszi a főszervező elárulja mi vár minket a célban. Hamar tova is szálltunk :) Még egy nagyobb feladat volt, a Hegyes-tető megmászása. Itt már kicsit jobban rákezdett az eső - ködszitálás kombója, de a célig még pont elfogadható volt. Végül 15:37-kor a célba érünk, ahol egy pár virsli, kenyér, és mustár várt minket a gratuláció kíséretében. Pár perccel ezután rázendít az eső, és abba sem hagyja sokáig. Pont jókor értünk be! Köszönöm túratársaimnak az utat, és a szervezőknek hogy egy ilyen pazar túrát állítottak össze szuper frissítőkkel. 2007-2013-2022. Remélem jövök még sokszor!


 

 
 
Prazská stovka (prágai százas)Túra éve: 20222022.02.14 00:00:00

Prágai Százas (Prazska Stovka) 135 km - 4600 m szinttel, sikeresen teljesítve 24 óra 42 perc alatt.


 


Mivel utoljára októberben jártam százason, ezért kicsit bennem volt a félsz, ráadásul hiába 7-szeres Prágai Százas teljesítő vagyok, az útvonalat mindig jól megvariálták. Idén sem volt ez másképpen.


 


Végül az utolsó pillanatban Szendrődi Andris hívott hogy mégse vonatozzunk, kocsival megyünk. Újratervezés, majd péntek reggel 10 órakor már útnak is keltünk, mivel a rajt aznap este 23:15-kor volt. A vírushelyzet miatt hogy ne legyen tömörülés, idén 4 csoportra osztotta be a főszervező az indulókat. 1-es a leglassabb, 4-es a profi futók. Én a 3-as mezőnybe kerültem, amit teljesen reálisnak éreztem (sok embert ismertem a 4-esből :) 


A célba érkezvén (sajnos még csak autóval) itt is hagytuk a járművet, majd vonatozás következett. Először a prágai főpályaudvarig (hűű, meg haa, ez már repülőtér), majd innen még egy átszállással Milín településig vonatoztunk, ahol a rajt volt. Leszállván a vonatról borzasztó hideg volt. Fújt a szél, és szakadt a hó. Mindenki vacogott, de szerencsére ebben az 1 órában vonult csak át a tényleges hidegfront. 


Ezzel a vonattal csak a 2-es csoport tagjai jöttek, nekünk bőven volt még idő az indulásig. Én addig elmentem éttermet keresni, de sajnos amit a térkép jelzett mindkettő már megszűnt :( Egy távolabbit szemeltem ki, szerencsére nyitva volt, de a konyha már 19 órakor bezárt :( Pedig az 1-es csoport tagjai még milyen jót vacsiztak itt. Cserébe egy jó korsó Gambrinussal vigasztalódtam, de rengeteg idő volt még, így ráérősen megültem a sarokban. Egy tagbaszakadt fazon volt itt csak, meg a pultoshölgy. Jó fél óra múlva szóltak nekem hogy menjek oda. Legyen.. Peter a kamionsofőr meghívott snapszozni, mert jó fiú benyomását keltettem :) Ő nem beszélt angolul, a hölgyön keresztül kommunikáltunk, aki szintén kedves volt. Végül tök jót beszélgettünk, Peter még csengetett nekem egy kanyart, bár nem kértem :)


Szerencsére az idő is szépen repült, így este 10 óra előtt nem sokkal elsétáltam az iskolába ahol benevezhettem már. Hamarosan megjött vonattal Bálint, akivel jót beszélgetve szintén repült az idő. Végül a 3-as csoport tagjai a főszervező vezényletével kisétáltak a rajtba, ahol visszaszámlálás után megindultunk. Mivel ez a második leggyorsabb csoport, mindenki futva indult el. Otthagytam Andrásékat, és megkezdtem hosszú menetemet. Nálam persze nem volt GPS, csak az itiner, és a térképes alkalmazás a mobilomon. Az első 17 km könnyű terep volt, mezőkön-szántóföldeken haladtunk, végig fényvisszaverős nyilakon, amik szuperül követhetőek voltak. Majdnem 8-as átlaggal érkeztem az ellenőrzőpontra, ahol meglepetésemre máris levessel kínáltak. Nem hagytam ki, az energiabevitel mindig fontos, időtől függetlenül. Ez után jött egy combosabb szint, majd továbbra is fényvisszaverős nyilakon haladtam (hozzá kell tenni hogy iszonyú sok munkaóra benne lehetett ebben a szervezésben. A túra nagyobb része mind fényvisszaverős, jelzetlen utakon haladt. Ahol voltak turistajelzések, ott is ki voltak téve. Sajnos elkerülhetetlen volt néhol a baki, de erről majd később).


Kemény emelkedővel jutottam az ellenőrzőpontra, ahol egy spori görcsbelábadt jajveszékelése térített vissza a való világba. Egy szuper kilátópontnál (vyhlídká Solenická) kellett filctollal igazolnom. A kilátás pazar lett volna ha nem hajnal 2 körül érek ide. Egy cseh futóhölggyel kerülgetjük egymást jó ideig. 30 km-nél volt a következő frissítés Obory település előtt egy völgyben. Minden frissítőponton szuper volt a kínálat. Tényleg, ilyen kiszolgálásban max csak a Mátra 115-ön volt eddig részem. Kis idő múlva viszont borzasztóan fáztam már, így irány tovább. Emelkedők jöttek-mentek, már azt sem tudom hol jártam, de élveztem, azért jöttem.


A következő nagy frissítőpont 46 km-nél Cholín település szélén volt egy házikóban. Itt sokan megpihentek. Már mind a 4 csoportból voltak itt, ismerősök, ismeretlenek. Az előnye ennek a 4 fázisú rajtoltatásnak, hogy szinte sosem voltam egyedül, mindig valaki ment a közelemben. Meleg levest majszolok helyi Kofolával. Utána még a szokásos kisebb frissítőre is rájárok, hadd gyűljön az enerdzsi :) Kiérvén a meleg házikóból a fejlámpát elraktam, és következett a Dubovy vrch toronyiránt megmászása (persze nem turistajelzésen, hanem Olaf nyilakon). Ez után hosszabb, jól kocogható rész következett, éltem is a lehetőséggel, de csak persze szolidan. Hamarosan elérkezett a túra legszebb, ámde legkevésbé haladható része a Z-tanösvény. Végig egy hatalmas folyó felett haladtunk a sziklák között, bokatörős úton, szintekkel megspékelve. A kilátás viszont meseszép volt, nem győztem megállni, és gyönyörködni. Ezt a jó 4 km-t elég lassan tettem meg, és már aggódtam hogy nem találtam meg a filces ellenőrzőpontot, de egyszer csak előttem termett. Egy jobbkanyarral még följebb haladtunk, szinte párhuzamosan azzal ahol jöttünk. Az Albertova vyhlídka filces pontnál lélegzetelállító volt a kilátás szintén. Láttam ahogy jönnek alattam a többiek ahol jó fél órája én is jártam. 


Egy aszfaltos úthoz érve ismét hatalmas sátorban várt a frissítőpont, ahol például még virslit is majszolhattam. Ha leírnám mik voltak itt, elkopna a billentyűzetem :)


Krecovice település már 70 kilométernél volt. Előtte volt egy jó 3 km-es oda-vissza, ahol sok visszafelé futóval találkoztam, és felmértem ki és mennyivel jár kb. előttem. Beérvén a faluba innen indult a 65 km-es résztáv is, amin meglepetésre nagyon sokan indultak (inkább futottak). Meleg levest nyammogok, áfonyás pizzaszeleteket, meg ameddig a szem ellát minden is volt itt. Repül is az idő rendesen. 20 percig meg sem moccantam. Védekezek a kidörzsölődés ellen, majd irány vissza. Sokan jönnek még velem szemben, majd a végefele örömmel nyugtázom a találkát Bálinttal. Szépen halad, ő meg kifejezetten örül hogy végre egy olyan embert lát akinek itiner van a kezében, és nem GPS-ezik. Hát igen... 


Elég unalmas szántóföldeken haladok, vagy lehet inkább már én fáradok. Elkapok egy cseh srácot, angolul dumcsizunk, ez az első százasa. Dícsérem hogy nagyon szépen halad. Egy darabig együtt kocogunk, majd lépéselőnybe helyezem magam egy emelkedőn. Utolér Ricardo a brazil, aki itt él Prágában. Csehül karattyol valamit, de mivel angolul válaszolok megörül, és sokáig együtt haladunk kifaggatva egymást Brazília, illetve Magyarország rejtelmeiből. Ő már személyesen is találkozott nálunk Hosszú Katinkával, és biztonsági őrként is dolgozott a RIO-ban :)


Látszik hogy gyorsabban futna, engedem is neki, de egy elágazásnál elbizonytalanodik, így együtt érkezünk a 88 km-es ellenőrzőpontra. A kocsmában van a pont, ahol nem akármik vannak. Kétfajta virsli, lekváros-csokis palacsinta hegyek, sajtkrémes kenyerek, és minden is! Hát ki az a hülye aki innen tovább akar menni? 


Például én. Ricardo még elidőzik, és mivel a kocogás még egész jól megy, nem is találkozok vele jó sokáig. A 100 km-es pont Hosteradice település központjában volt, ahol utolérek jópár életunt futót. Ivana a pontőr név szerint ismer régebbről. Hideg zöldéges tésztát eszek, majd húzok is tovább, mert már délután 16:11-van, és közel a második éjszaka. Ide 100 km-hez szinte kerek 17 óra menetidő alatt érkezek, és szint volt már bőven, na meg egy fél éjszaka is. 


Na de vajon mit hoz a második éjszaka? Hosteradicéből tovább menve a falu szélén épp rendőrségi traffipax van. Köszönök a yardnak, majd figyelek a sebesség betartására :) Húzós emelkedőt követően filccel igazolok, majd kocogok le a meredek lejtőn, ahol pár futónak már kevésbé nevezhető sporit begyűjtök. Leérvén a prérire, hosszabb sík rész után a Sázava folyó hídján kelek át, majd egy kisebb pihenőt rendelek el magamnak, de ez csak annyiból áll hogy ismét előveszem a fejlámpám, és egy Sport szeletet rejtek el magamban. Közben megelőz egy fiatal srác, és megjön Ricardo is. Tisztes távolságból követem őket most, majd Petrov településen áthaladva fejlámpát gyújtunk. Utolérem őket, pár szót váltunk, de felfele most én vagyok a gyorsabb, és ott is hagyom őket. Végestelen kanyargás jön egy sáros patakmederben, ahol labirintusszerűen visz az út, de én már útvesztőnek éreztem. Elérkezek Brezová településre, ahol mindenféle negatív gondolatok vannak a fejemben. Az egyik ami miatt biztos nem laknék itt 1: egy pillanat alatt lehűlt az idő. 2: szántóföld szélén van, és a szél is megerősödött. 


Bár az egybenőtt Nová Brezovában jelzi a pontot az itiner, de azért bekukucskálok a kocsma ablakán, megvakítva ezzel a pultosnőt :) Sehol sámli, irány tovább. 


A nyilazások tökéletesen jelzik hol van a pont, így megérkezek túrám utolsó emberes pontjához 115 km-hez a "fakultatív klubba". Kapok egy jegyet amit levesre, és bármilyen innivalóra is beválthatom. (nem csak az egyikre, mindkettőre!). A Kofolát választom. Itt is sok futó pihen, de ismét én vagyok a legaktívabb, pedig a morálom kezd negatívba fordulni. Még rátesz egy lapáttal, hogy ahogy kiérek, a nyíl szépen mutatja hogy jobbra, majd egy fán egy A4-es papírlapra rajzolt nyíl (olyan gyerekrajz féle) mutat balra. Élek a lehetőséggel, de gyanús lesz hogy elmaradnak a fényvisszaverők. Le is kocogok egy elágazásba, és a túra során először itt kell a térképet megnéznem hogy akkor most mi van. 5 perc múlva értelmezek mindent, és végre a jó úton haladok. Mögöttem fejlámpák, de nem kocognak a gazdáik, én pedig igen, így el is maradnak. Zvole települést elmellőzve elérek a P- jelzés leágazásához. A smerovnik (helyi turistatábla) informatív, de az itineremen egyik adat sem szerepel ami a táblán. Sajnos itt nem volt fényvisszaverő sem. Na most melyik ága a jó? Tanácstalan vagyok és kicsit dühös. A mögöttem levő lámpák közelednek, nem akarom hogy utolérjenek, így lemegyek jobbra a meredek szerpentinen. Ha vissza kell mászni, nagyon morcos leszek.. Huhh, szerencsére az Ohrobeci kilátópont erre van, így megúsztam a visszamászást. Cserébe mehetek föl ide, de ez legalább a jó út. Felérvén meglelem a filces kontroll pontot, de már megint cserben hagy az itiner. Ok, 50 m vissza, majd K- jelzés. Semmilyen kék jelzés nincs. Közben megjönnek a többiek, én magyarul mérgeskedek. Persze náluk van GPS, és kiderült hogy vagy jó 300 m-t kell menni amíg bele nem érünk a K-be. Na kösz.. Tyűha, ezek kocognak. Az egyik srác hátizsákján piros világítós I love P100 felirat kapcsol ki-be. Tetszik, de most nem így érzem éppen. A Jarovi vasútállomáshoz igazán térdgyilkos lejtő visz le. Az I love-os srác fut tovább, én megfontoltan gyalogolok. Bár tudtom nélkül, de nekem volt igazam, ugyanis túránk talán legdurvább emelkedője jött, a Hradiste kilátóhoz, ami mindössze amúgy csak 389 m magas. Először le kellett menni a mélybe, majd érzésre kb tengerszint alatt -200 m-ről :) elindult a toronyirántos saját nyilas valami fölfele. Utat nem írhatok, mert az egyáltalán nem volt. Fától-fáig jó sokáig. Ott is hagyom I love-os cimbit, majd előveszem a légzéskontrollált taktikámat, amit már tényleg csak akkor szoktam használni, ha valami brutál durvulás van hosszú ideig. Megállás nélkül feljutok, de hogy Olaf (a főszervező) fokozza az indulatokat a kontroll pontot a kilátó tetejébe rakta fel. Olyan hosszú csigalépcső vitt fel, mire felértem konkrétan teljesen megszédültem. Na de az a panoráma! Ohh, talán a mai legszebb. Csak sötét van, a szél is fúj, meg kissé nyűgös is vagyok már. Hatalmasat kortyolok, mert bizony kiszáradtam, majd irány tovább! Egy vánszorgó futólány mellett haladok el lejjebb, szegény már teljesen kivan. Pedig ha tudná mi az a Sance... Én sajnos (szerencsére) tudom, mert ez már benne volt sok Prágai százasba, és "felejthetetlen" élményt hagyott bennem. Ismét toronyiránt föl a saját jeleken. Itt már kétszer megálltam, de mindig tudtam hogy hol vagyok pontosan és hogy mikor lesz vége. Felérvén valami csoda folytán nem éreztem magam annyira fáradtnak. Az utolsó előtti kontroll pontot a Branikovská utca fölötti szikláknál írta az itiner. Fényvisszaverő sehol, de ismertem az utat, és meg is találtam a sziklát ahol semmit sem leltem. Bolyongtam le-föl oda-vissza, sehol-semmi. Később kiderült nem lett kihelyezve a pont. Ráadásul semmi jelzés nem volt hogy hogyan tovább.. Nagy szerencsém volt hogy tiszta volt az ítélőképességem, mert berémlett a régi útvonal, és jó irányban haladtam tovább. Jóval később jelentek csak meg a fényvisszaverők. Itt a cél előtt nem sokkal ez egy nagy hiba volt szervezés ügyileg. Utolsó pontomra is megérkezek, Praha-Modrany előtti sziklák. Ez után már végig a külvárosban futottam be a célba, ahol végre jól esett megmelegedni, és a megérdemelt jutalmat átvenni.

 
 
túra éve: 2021
ViharbükkTúra éve: 20212021.10.10 00:00:01

Vasárnap: Viharbükk 24,5 km kényelmes 5-ös átlaggal.


Viszonylag hamar ágyba kerültem, de így sem sikerült ma pihenten ébrednem, tetézte a csúnya, esős, hideg idő. Úgy döntöttem akkor is Budaizok ma egyet, a Viharbükk leghosszabb, 24,5 km-es távján. Zolival találkozunk a Déliben, majd Normafánál a Csúcs Büfénél van a rajt. Már 8:30-kor ott vagyunk, de húzzuk az időt egy sörrel, hátha jobb lesz odakint. Végül 9:00-kor elindulunk. Szokásos budai-hegységi útvonal, egy frissítőponttal, ahol viszont van sok finomság. A célba érve, végül kiderül hogy a mi távunkra, mindössze 7 ember nevezett, abból kettő lenevezett a rövidebb távra, egynek meg erősen megkérdőjelezhető az útvonalkövetése sajnos, így valószínű mindössze 4-en csináltuk meg a túrát :)

 
 
Pálos 70 túra és zarándoklatTúra éve: 20212021.10.10 00:00:00

Szombat: Pálos 70 (74 km) 12 óra 07 perc alatt, na de a beszámolóba minden kiderül ;)


Pálos 70: Orsival beszéltük meg hogy együtt megyünk ma, mivel Viktor később érkezik. Végül időben megérkezett, és így mire 5:00-kor a rajt helyszínére jutottam, addig meg is dumáltuk hogy elindulnak, majd egyszer jövök.. Jó kis sor volt így reggel korán, de flottul haladt minden, és 5:10-kor végre én is elindulhattam. Kaptam egy nyomkövetőt, így lehetett akár otthonról a fotelből is figyelni hogy mit küzd ez a jó ember :) https://www.traxpace.net/palos21#trackId=palos21_70&traceId=76




Fejlámpám fényével világítottam a Gellért-hegy csalafinta Z- jelzését, ami jobbra-balra kanyargott a hegyoldalban. Meg-megálltam csodálni az éjszakai kilátást. Bár itt lakom a közelben, de ez a panoráma mindig megkapó, ha nappal, ha éjjel vagyok éppen erre. A Tabán után egészen a Kútvölgyi-kápolnáig gyűjtöm a szintet, és koptatom a terep cipőmmel az aszfaltot.


7 km-nél kapom meg első pecsétem, majd továbbra is aszfaltgyilkolás, és csak a Normafa szép nagy rétje után ér terepet a lábam ismét huzamosabb ideig. Szépjuhásznéra kellemesen lekocogok, az idővel is perfekten állok, és utol is érem Orsiékat. Ki is adom az ukázt hogy nyomás immár együtt tovább. Máriaremete szinte pöccre 20 km-nél van. Nagyon finom zsíros-hagymás kenyerek várnak minket meleg teával, ami tényleg meleg, de egy kis hideg vízzel fogyaszthatóvá varázsolom. Érzésre kicsit sok időt töltünk itt, a többieket kicsit marasztalja egy aranyos kutyuska, amíg én a Stabilos túra kódját vélem éppen felfedezni a fán :) Tovább indulván a hosszú K+ aszfaltját még tempósan gyalogoljuk, de aztán beindulunk, és gyakorlatilag a solymári várig futunk, de úgy elég szép tempóval. Az átlag így is "csak" 6,24 km/h-ra jött ki a két pont között az állásidővel. A várnál fél literes vizet kapunk, és több fajta csokiból lehetett választani. Innen a csobánkai szentkútig majdnem 7-es átlaggal érkezünk. Tényleg voltak olyan részek ahol csak gyalogoltam volna, de Orsi nagyon jó erőben volt, így nem akartam én sem lelassítani :) Már fél órával 6-os átlag fölött vagyok (a többiek ugye sajnos kicsit korábban indultak). A Szentkút előtt nem sokkal utolérjük az első három srácot, akik már várták hogy valakik befogják őket :) Utánunk kocognak, de mi érünk le elsőnek a Szentkúthoz. Persze ez nem verseny tudom én ezt nagyon jól, inkább lelki feltöltődés. Azért a vastaps jól esett amit kaptunk a pontőröktől. A mennyei különböző ízvilágokkal telt kenyerek, és a finom tea egy ideig viszont megállásra kényszerített minket. Én sem nagyon forszíroztam az indulást, csak tömtem befele a kaját. A muszáj sajnos nagy úr.. Irány tovább. Nagyon jól jövünk, meg vagyok lepve hogy a többiek is milyen ügyesen bírják. A Magashegyi-nyereg előtt éppen persze egy egy nyomtávos úton érjük utol a zarándokokat, ahol több ismerősömet is örömmel üdvözlök. Jól esik a szurkolás ismét. Hamarosan utolér Noémi akivel pár percet futunk együtt kicsit beszélgetve, de Ő más világ, végig is futotta, és elsőnek is finiselt. Klastrompuszta előtt még a síkon is belekocogunk, lehet tán' megbolondultunk? Viktor marad a gyaloglásnál, mi Orsival Klastromig meg sem állunk. Pont a kéktúra napja van ma, találkozunk is egy nagy csapattal, a vezetőjük pedig nem más mint az ország legjobb terepfutója, Németh Csaba. Jól esik váltani pár szót a legendával. Klastrompusztánál, Kreiter Balázs ér utol minket. Érzésre kicsit itt is sokat vagyunk, de nem baj, rengeteg idő van. A meredek S-n Viktor lemarad kicsit, Orsi viszont bírja a tempómat felfele. A Pilis-nyeregből végig kocogunk Pilisszentlélekig, ahol csak a mennyei gulyás állít meg minket. Itt nem számít az idő, akár mennyi elmehet, nem érdekel :) Viktor itt még utolér minket, de innen már végig kettesben haladunk tovább Orsival. Ahogy láttam végül Viktor is nagyon szép időt ment. Alig hogy teli hassal elindulok (Orsinak meg sem kottyant), máris újabb frissítőpont a kolostorromnál, ahol a mákos pogácsa volt a befutó, na meg Orsinak a zserbó. Itt is elfalatozgatunk, a Klastrom - Psztlélek szakasz ezért is jött ki 3,83 km/h-s átlaggal :) Még egy meredekebb emelkedő van a túrából, és az egyből itt is van. Kényelmesen felgyaloglunk, majd elérjük a tetőn a P- Z- jelzések elágazását. Ha jól tudom harmadjára vagyok a 70-esen, és ez az a pont, ahonnan hajlandó vagyok elkezdeni számolgatni a kompig. Előtte egy percet sem gondolkoztam ezen. Na de most megindul a matek. Közlöm Orsival, hogy vagy kicsit haladósra kell venni a figurát, vagy szép kényelmesre. Szegény mire eldöntötte, eldöntöttem én :) Azt nem mertem elárulni, hogy a tempós haladás azt jelentette, hogy 7,2 km/h-t kellene menni hogy pöccre elérjük a kompot :) Mivel láttam rajta hogy van ott még kraft 52 km után is, ezért kicsit erősebb tempóra váltottam, amit sokáig szépen le is követett Orsi. Még mielőtt a maradék pár kisebb dombon is meghülyültem volna, még időben megálljt parancsolt. Tudtam hogy lesznek fatáblák, ahol lesznek km adatok hogy mennyi a komp. Így azzal könnyítettem, hogy tempósabban elmegyünk a legelsőig, majd osztunk-szorzunk, és ha nagyon gáz a helyzet, tényleg gyaloglásra váltunk a következő kompot belőve. Elérve egy meglepetés ellenőrzőpontot, nem tudják sajnos mennyi a komp, így szegény Orsival rohanunk tovább, de egyszer csak utánunk kiabálnak hogy 4,8 km. Húha, az nem olyan kevés.. Viszont Orsival közlöm a jó hírt, hogy már "csak" 6-os átlagot kell menni a 15:50-es kompig. Innen viszont olyan jól lejt az út, hogy csak azért is futunk :) Ez olyan jól sikerült, hogy már 15:38-kor a kompnál voltunk. 13 km-t végül 1 óra 34 perc alatt tettük meg. Ráadásul a komp csak 15:58-kor indult el. 20 percet itt dekkoltunk, én meg azt hittem hogy lélekszakadva fogunk levegőért könyörögve épphogy felugrani a kompra. Viszont itt volt forralt bor, és csoki. Ebben a sorrendben! Ezzel a komppal mindössze két 40 km-es futólány, és Kreiter Balázs ment át rajtunk kívül. A túloldalon hamar tovakocog mindenki, mi meg nem ám hogy lemerevedtünk volna, érzésre is 6-os átlag fölött gyaloglunk. Nem semmi erő van ebben a lányban. Innen már elég unalmas a maradék 8 km, de a Sukola-kereszttől a célig még egy 6,5-ös átlaggal finiselünk :) 17:16-kor már célban voltunk, ahol sajnos kicsit legörbült a szám, amikor mondták hogy még nincs kész a leves :( Pedig már mióta vártam.. Na de akkor nincs mese, rohanás a buszig, ami nem is volt tervbe. Rajta vagyunk a 17:30-as buszon, és egy kellemes utazás után boldogan érek haza. Belegondolok abba, hogy amennyit megálltunk, ettünk, kompra várakoztunk, a tiszta menetátlagunk 7 km/h körül volt!!


 

 
 
Zselic 50/30/20Túra éve: 20212021.10.05 00:00:00

Ezt is sikerült végre megélni. 15 év alatt még sosem jártam a Zselicben. Szombaton viszont végre orvosoltam ezt, és részt vettem a Zselic IVV Túranap 50 km-es távján. Nagyon vártam már a szombat reggelt!


Zolival találkozunk Kelenföldön, neki is újdonság ez a rész. Az IC-n Annát vesszük észre, így hármasban vonatozunk le Kaposvárra. Szerencsére a személy bevárta az IC-t, mert a 7 perc átszállást lekéstük volna Dombóváron.. 


Kaposvárra érve kis gyaloglással megtaláljuk a rajtot, és kereken 9 órakor elindulunk Zolival. Anna hamarosan utolér, és elfut. Kigyalogolva a városból, az első EP a Töröcskei parkerdőben volt, a Vackor-tanya. Szépen útvonalat követve bevesszük a kis kanyart, majd hamarosan a Töröcskei tóhoz érünk, ahol sok horgász próbál épp szerencsét. Utána is útvonalkövetés, nem a szántóföld szélén kummantunk, hanem a gazos P- jelzésen haladunk szépen tovább. Töröcske falu után a S-, K+, majd a K- visz minket Ropolypusztára, ami egy csodás kis pihenőhely hatalmas réttel. Egy titkos ellenőrzőponttal találkozunk, ami említve is van az itinerben. Nagyon helyes. 15 km-nél járunk. Megpihenünk a nem létező tó büféjénél. A 6-os átlagot ma láttuk utoljára, de én amúgy is nézelődősre akartam ma venni a figurát, mivel sosem jártam még erre. Felfrissülve haladunk tovább. A Csillagpark kis kitérő, meg szerettem volna nézni, de sajnos az időbe nem fért bele, az utolsó vonatot mindenképp el kell érni. Kardosfapusztára érve egy 3 csillagos hotel mellett haladunk el, majd az IVV fára festett zöld kódját jegyezzük fel, ami több helyen is feladat volt nekünk. Jó hosszan haladunk a Z- jelzésen öreg gesztenyefák között. Vitorág-puszta előtt a szántóföld szélén csak a térképem ment meg minket egy eltévedéstől, mert a jelzést egyáltalán nem lehetett látni. Ismét kódot fotózok, majd továbbra is a Z- jelzésen érünk Visnyeszéplak településre. Átrobogunk a falun, majd a Hindai-bérc geodéziai tornyához érkezünk, ami a térkép szerint kilátóként funkcionál, de sajnos a létra már a múlté, így nem jutunk fel :(


A Z3szög jelzésen megyünk hosszan a szántóföldön Zselickisfalud felé. Ma csodás idő van, de ha egy kiadósabb esőben/eső után lennénk itt, nagy küzdés lenne ahogy a terepviszonyokat látjuk. Beérvén a faluba 34 km-hez érve frissítőpont fogad minket. Két fajta parizeres kenyérből lehet választani, ráadásul korlátlan mennyiségben, ami mellé pogácsák is jártak. Amúgy is már rendesen kajásak voltunk. Nagyon jól estek az itt kapott finomságok, és újult erővel haladunk Szilvásszentmárton település felé. A falu szélét érintve a K-négyzet jelzésen megyünk tovább a teljesen frissen aszfaltozott úton. Elnézünk egy kanyart, és ritka pillanat, de sokkal jobban jártunk hogy kicsit mellémentünk, mert így leérünk a Katica-tanya bejáratához. Ámulunk és bámulunk hogy micsoda szabadidőpark alakult itt! Tök jó dolgok voltak, ha nem túrán vagyok, tuti hogy bementem volna a térítésdíj ellenében is. Patca település szélén visszaérünk az eredeti útra, és a K-Z- jelzéseken szeljük át a falut. A két jelzés közösen érkezik meg Szenna településre, ahol be is támadjuk a Vadász presszót, és élvezzük a frissítő nedűt. Azért az órára is kell figyelni, mert a vonat nem vár, a sorompó pedig nem áll, de ha beindulunk, akkor bizony nincs megállás :) Így is teszünk, de előtte még lefotózzuk a Skanzennél a kódot. Még mindig a Z- jelzésen haladunk jó darabon át, amíg vissza nem érünk a reggeli útvonalunkba. Ismét a Töröcskei tavat csodáljuk meg immár félhomályban, és a naplemente csodássá színezi a horizontot. Megint érintjük a Vackor-tanyát, és pecsétet is kapunk, majd a reggel megismert úton érünk vissza a célba. Még pont lámpa nélkül 18:58-kor érkezünk a célba. Az utolsó 19:30-as vonatot is szépen elérjük, bár azért kicsit izgulok hogy a 7 perces átszállási idő elég lesz-e Dombóváron, mert az IC csatlakozásra nem vár. Szerencsére 10 percet késik, így gond nélkül hazajutunk. 


Nagyon örülök hogy eljuthattam ebbe a tájegységbe. Nem egy Mátra, nem egy Börzsöny, az 53,4 km-be 800 m szint volt mindössze, de szívembe zártam!


Vasárnap még a Csillebérci Tekergés 21 km-esére is elnéztünk. Ezt már tényleg lazán, nézelődősen. Útközben Makkosmárián kétszer volt frissítőpont, a célban pedig májkrémes-hagymás kenyerek várták a megfáradtakat.


 
 
ŐrvidékTúra éve: 20212021.09.28 00:00:00

Őrvidék 100 sikeresen teljesítve immár ötödjére, idén 16 óra 23 perc alatt, amivel teljesen elégedett vagyok.


 


Péntek este már útnak indulunk Janival, mert elég messze van Lukácsháza az otthontól. Bük településen foglaltam szállást a Zita Vendégházban, amit csak ajánlani tudok mindenkinek. Kedves vendéglátó, tiszta szobák, olcsó szállás.


Reggel korán már csodás időnek néztünk elébe. Fél óra kocsikázás után a rajtba érkezünk ami Lukácsházán a Csömöte-hegyi kilátónál volt. 7:10-kor el is indulunk, de Jani hamar visszafordul, mert nem volt biztos hogy a kocsit rendben hagyta-e. Végül legközelebb már csak a célban találkoztunk. Én menet közben tanulmányozgatom az itinert, és bizony így is sok jelzés váltás lesz hogy nem megy át a túra Ausztriába. Nagyon figyelni kell. Dny meg Ény helyett örömmel olvastam volna jobbra vagy balra irányokat mondjuk.. Kőszegdoroszlóra érve nincs szalagozás, de a leírás rendben van. Azért a következő kanyarnál picit bizonytalankodok, de a mögöttem érkező Bálint jó fele irányít. Ez után már rendben vannak a szalagok is. Cák településre érek, ahol a pincesornál kell felírni az első kódot. Utána irány Velem település, amit a (remélhetőleg) mai nap során még egyszer érintek. Ismerős út ez most, sokadszorra járok a K+-en, ahol a korábban induló sporttársakat érem utol. A P3szög meredek emelkedőjét is jól ismerem, majd a Kalapos-kői barlangnál írom fel a következő kódot. Utána maga a Kalapos-kő sziluettje állít meg egy pillanatra, majd a határsávban utolérem kedves ismerőseimet, akikkel pár jó szót váltok, majd kihasználom a kocogásra csábító lejtőt. A túra legkeményebb emelkedője következik a Z-jelzésen fel az Írott-kő 884 m-es csúcsára. Szépen felérek, az átlagom 6-os átlag fölött van. Ha ez nem így lenne akkor sem hagytam volna ki a csodás kilátást a kilátóból. Jó 7 percet nézelődök, majd a határsávban nyomulok tovább a K- jelzésen. Utolér a gyorslábú különítmény, Anna, Dóra, és Balázs. A Hörmann-pihenőig kb 2 km-t megyek velük, majd frissítőpont következik, ahol kicsit elidőzök. Nápolyi, és üdítő a jutalmam. A K3szög jelzésen haladok tovább a Kendig csúcson át. Szuper idő van, az ország legszelesebb pontján most béke és nyugalom honol. Leérek a Vörös-kereszthez, ahol Ildibe botlok bele aki éppen kéktúrázik. Kellemes kocogható út következik az Óház-tetőig, ahol a kilátóba helyezték a következő pecsétet, na nem mint ha nem mentem fel volna magamtól is. Kőszeg városára, és az osztrák Schneeberg csúcsra varázslatos panoráma nyílik. K3szög, Ko, K+ a követendő jelzések. Nocsak, a Kincs-pihenőnél még nem is jártam. Szemem a pályán, mert jelzetlen szakasz jön immár Kőszeg szélén, de az Őrvidék 100-as táblák jó helyen vannak, és a leírás is korrekt. Meg is érkezek hamar az arborétumhoz, ahol finom levessel várnak a szervezők. Bár az itinerben az volt hogy az Óház-tetőnél küldjek egy sms-t egy számra hogy kérek levest, így bíztam benne mire odaérek fogyasztható állapotban lesz, de mint kiderült a telefonszám a főszervezőé volt aki nem volt itt. Így jó meleg levest kaptam, de nem morciztam csak egy kicsit, mert elment 20 percem. Sebaj, nem verseny ez csak magammal szemben, így kicsit lemerevedve, de haladok tovább. Kőszeg belvárosába érkezek ahol a várnál nagy kiárusítás és tömegnyomor fogad. Nem is olyan egyszerűen találom meg a követendő utat, de végül meglett, és innen nagyon sokáig számomra ismeretlen utakon haladok tovább. Innentől kezdődik egy nagyon hosszú monoton rész, de mivel szép erdőbe haladok, ezért talán mégsem annyira viselt meg ez a szakasz. A K- jelzést elérve balra fordulok, és nyíl egyenes az út, ameddig a szem ellát. Tempósabban gyaloglok, de néhol bele-belekocogok, hogy kicsit úgy érezzem tényleg előre haladok és nem hátra. Elérek egy kódot, majd bal kanyar a P-jelzésen. Minden kanyarnak örülök :) Hosszan, nagyon hosszan, de egyszer csak elérek Tömörd településre, ahol bizony szerencsém van, mert a frissítő pont személyzete alig 10 perce ért csak ide. Az előttem haladóknak itt még semmi sem volt, engem viszont mennyei sonkás-tojásos, illetve szalámis-uborkás zsemlék fogadtak ásványvízzel. Jó 10 percre meg is pihentem, és mivel az előttem levőknek nem volt itt semmi, ezért nem voltam rest a harmadik zsemlét is felmarkolni amit szépen eleszegettem már útközben. Ismét végestelen hosszú egyenesek következnek, még jó hogy Jani keres hogy merre járok, így kicsit elveszi a monotonitástól a hangulatomat. Kőszegfalvára beérve már tényleg azt hiszem hogy az Alföldön túrázok, mert hosszú szántóföldön bukdácsolok Lukácsháza irányába, a nap pedig teljes erejéből persze pont engem süt. Kezdtem elunni magam, gondoltam kicsit Spartathlon híreket olvasok hogy mi újság a mieinkkel, de végül meggyőztem magam hogy ez most nem idevaló, legalább a célban lesz mivel elütnöm az időt.


Megérkezek a rajt-célba, 62 km letudva. Finom lekváros kenyeret majszolgatok, és eltüntetek vagy 5 pohár málnaszörpöt is magamban. 20 perc lett itt is a pihenő, de nem baj, ez a hosszú szakasz után nagyon kellett. Na irány a második köröcske. A Holdfény Ligetet mellőzve kicsit szomorkásan nézem a kiránduló családokat, akiket a Ligeten belül sok szépség fogad. Engem viszont a K+ után a szalagozáson egy vadász.. Tisztelettudóan köszönök, majd húzom a csíkot tovább, a választ nem vártam meg ha volt egyáltalán. A szalagok szépen elirányítanak a K-jelzésig, ahol meseszép erdőben haladok tovább Bozsok irányába. Lassan besötétedik, de a falu előtt a szántóföldön csodás naplemente fogad. 11 kondenzcsíkos repcsit számolok meg, felhő egy darab sincs. Valamiért tök jó érzés kerít hatalmába, szeretek itt lenni, élvezem a túrát a monoton részek után is. Bozsoknál zöldségleves a menü, de megint szerencsém volt. Ismét csak én ehetek ebből először, mert a többiek még túl korán voltak itt. A nagy adag gombát a pontőr hölgy éppen most szórja bele a fazékba. Ha várok 5 percet kész is lesz, ennek elég ennyi. És bizony, hamarosan mennyei illat csapja meg az orrom. A krumpli még nincs benne, de a többi kész, így teszt alanynak tökéletes voltam. Elégedettségemet örömmel nyugtázzák, és én is hálát adok hogy ismét szerencsém volt. Lámpa elő, depós cuccot amit ide küldtem megkaptam, és még nehezebbé vált ez után hátizsákom. A változatosság kedvéért 20 percet töltöttem itt is :) Innen gyakorlatilag a célig megint ismerős az útvonal, na de este azért kell ám figyelni. A K+-en Velem felé tartok ismét. Magányomat egy röfögő vaddisznócsalád zavarja meg, de nincs para végül. Emelkedő következik a Szent Vid kápolnáig. Emelkedő? Vagy 20 km-en át nem volt ilyenben részem ez előtt :) A 6-os átlag itt van a közelben, ő nem frissít, csak megy és megy. De még mindig magam mögött tartom ennyi pihenő után is. Kicsit nehézkésen érek föl a templomhoz, de a K+ emelkedik tovább, és a lábaim is átveszik a ritmust újra. Ismét a Kendig csúcsára tartok a reggeli útvonalon. Szél ismét nincs, meg-megállok csodálni a kilátást, ez mesebeli! A Vörös-kereszthez érve most egy fényvisszaverő szalagokkal jól jelzett kerékpárúton haladok tovább. Szuperül lehet kocogni, és így is teszek. Nincs gond, kedvem remek. A Zeiger-nyereg után is a Z- jelzés haladós, és bizony jó tempóban érek le a Hétforráshoz, ahol csokit és vizet kapok a pontőröktől. Pár percet rápihenek az Óház-tető mászásához, mert most rövid, ámde meredek út visz fel a K- jelzésen. Közben kicsit előre gondolkodok, és nézem a térképemen hogy vajon melyik irányban kell haladni a Z-jelzésen ez után? Szerencsémre volt fényvisszaverő a helyes úton, mert én biza a másikon mentem volna ami nem lenne nagy baj, csak kicsit kerültem volna. A Z+ jelzést meglepően nem jelzi a térkép, pedig nem is friss. Kellemes lejtős úton kocogok óvatosan. Egy jól szalagozott átkötés után immár a S- jelzés visz utam céljáig. Kiérvén a szántóföldre egy pillanat alatt nagyon hideg lett, de mivel szépen haladtam ezért nem nagyon fáztam a rövidgatya-póló kombinációban. A túl oldalt lövéseket hallok ami igen közel van. Biztonságom meginog, a lámpa fényével próbálok jelezni hogy ne lőjjenek már le itt a vége fele.. Nyíl egyenes sík úton érek be a reggel már megismert Kőszegdoroszlóra. Abban a pillanatban fel sem tűnt hogy én itt már jártam, sőt a visszafele út a S- jelzésen is teljesen újnak hatott, csak most a beszámoló írás közben néztem hogy ezt a részt is duplán érintettük :) Kisebb emelkedő van még, de pár km után beérkezek a Csömöte-hegyi kilátóhoz 23 óra 33 perckor, ami most már a tényleges célt szolgálja. Fincsi gulyással várnak a szervezők, majd a sok szép élményre gondolva elfekszek a padon, és Jani érkezése után pár óra pihenéssel hazaindulunk.


 
 
Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130/70/40Túra éve: 20212021.08.10 00:00:00

Rockenbauer Pál Emlékúton Zalában 130


 


Ismét eljött ez a nap. Ha sikeres teljesítést tudhatok magam mögött akkor tizennégyszeres (azaz 14x-es :) teljesítővé avanzsálódok. 


Péntek délután már az összeszokott autós csapattal utazok le Nagykanizsára. Elfoglalva a szállást, társasági életbe vetem magam a bevált helyen, és még talán éjfél előtt visszasomfordálok a szállásra. Kellenek ezek az esték, túra közben nem ugyanaz a feeling mint előtte vagy utána. 


 


Kemény 5 óra alvás után kegyelmet nem ismerően szól az óra. Megreggelizek, és összepakolom a depós csomagjaimat. 6 órakor teljes harci díszben felvértezve mindenkit útjára engednek. Kocogásba kezdünk Zolival. Mindössze Hegedüs Csabi és Anna fut el mellettünk, pedig máskor jóval többen szoktak futni, főleg a rövidebb távon. A lelkesedés az első önfrissítőpontig tart :) Itt Álmos társaságában megejtjük a mennyei manna lélekre pozitív energiabevitelét. Úgy elbeszéljük az időt hogy egyből utolsók is lettünk :) No sebaj, legalább van motiváció, meg találkozok sok ismerőssel. Tempós gyaloglással haladunk. Álmos elmarad mi meg Zolival sorban érjük utol a sporikat. Homkokkomáromnál a bolt zárva, de ez már így van pár éve, számomra nincs meglepődés. Az emelkedőn tempóm nem lankad de Zolié igen, így egyedül folytatom az utam. Alig 1 km múlva viszont utolérem Takács Attilát, aki csapódik hozzám. Elvagyunk, sok kalandról, érdekességről mesél, legalább elveszi a figyelmemet a hőségtől, ami már kezdett tetőzni. A szerencse az volt hogy légmozgás azért akadt, így az átlag Rokihoz képest egész tűrhető volt a klíma. Hahótra 6 óra 32 perc alatt érünk le. Vannak olyan túrák ahol nem engedek a tradícióból. Korsó limonádét kérek jégkockával a hölgy meglepetésére. Nagyon ízlik mint mindig, és meglátva lelkesedésem Nagy Jani is így dönt. Attila kicsit hamarabb elindul, én 23 percet töltöttem is, és kisimultan indulok tovább. Amúgy a kedvencem itt a lekváros kenyér + sós paradicsom volt, ugyanis frissítőállomás is volt ez egyben. 


Irány a söjtöri szőlőhegy. A Z-K+ elágazásnál már rutinból fordulok jó irányba. Megmászom a dombot, majd lecsorgok Söjtörre. A pecsételés után a vendéglátó egységbe vetem be magam egy jó hideg üdítőre. A Cappyből az almást szeretem a legjobban. Itt pihen éppen a kaposvári Bizderi Robi is. Meghív egy fagyira, jól esik. Innen együtt haladunk tovább a híres Roki katlanban. Hamarosan elcsípjük Attilát aki valahol eltévedt, de már jó úton van. Hármasban nyomulunk tovább. Pusztaedericsen nyitva a krimó, én ismét Cappyzek. Robi még kicsit marad, Attilával útnak indulunk. Megmutatom neki a világ legértelmetlenebb Z-jelzés kerülőjét. Ő sem hiszi el, de becsülettel körbejárjuk a semmit :) Rádiházára (60 km) érve, előveszem a sokszor bevált konzervet a depóból. Megkérdezem van-e mikró, illetve tányér. Igenleges válasz után pár perc után jóízűen majszolom a Bakonyi sertésragut tésztával. Majd' fél óra után továbbállunk, ismét hármasban haladunk. A jó 3,5 km-es oda-visszán sok ismerőssel találkozunk, akik még mennek Rádiháza felé. Itt még egész szépen halad a mezőny. Szentpéterföldén a jól ismert temetőben töltjük meg palackjainkat vízzel. Ez után Attila végleg lemarad, azt mondta hogy kinyírtam a tempóval :) Pedig nem akartam. Robi a következő pontig jön velem, majd megkocogok egy lejtőt óvatosan, de ő már gyalogol. Így végleg egyedül maradok. Monoton egyenes út visz be Lasztonyára, ahol szó szerint egy lélekkel sem találkoztam. Szellemfalu.. Kimászom a sosem jól eső horhosban az emelkedőt, majd hamarosan a Torhay-forráshoz érkezek. Kötelező vízvételi lehetőség! Egész jól haladok, bár tavaly lámpa nélkül épphogy lejutottam Bázakerettyére. Most jó 3 km-el előbb, Lispeszentadorján végén veszem elő. Össze-vissza tekergés után egy vaddisznócsalád ösztönöz tempósabb gyaloglásra. 85 km-nél megérkezek Bázakerettyére. Ismét konzervet depóztam, és jóízűen el is fogyasztom. Örülök hogy a gyomrom nem rakoncátlankodik, mert sok Rokin problémám volt már ezzel. Ismét kb. fél óra pihi után egy sráccal haladok tovább, akivel többször kerülgettük egymást a nap folyamán. A monoton aszfalton sztorizgatunk, aztán Budafa után egy lejtőt megkocogok, így Kistolmácsig ismét magam maradok. Kiérve a műútra elkapok egy 70-es távon induló sporit aki szintén egész jó tempóban gyalogol, na de ő még jóval frissebb. A kistolmácsi ellenőrzőponton mindig életem legfinomabb teájával vár a pultoshölgy. Nem győzöm számolni mennyi pohárral betoltam, de a hölgy csak ösztönöz hogy még akár a flakonomba is tölthetek. Nem voltam rest, éltem is vele. Kicsit még leülök kint a teraszon, valamiféle belső energiát gyűjteni a folytatáshoz. Érdekes módon egyáltalán nincs hideg. Máskor itt már vacogtam, most semmi. Tovább indulunk a Kerettyén utolért sráccal, illetve a 70-es spori is velünk tart. Én diktálom elől az iramot egészen Borsfáig. Bár nagyon fáradt nem vagyok, de mint feljebb írtam: "vannak olyan túrák ahol nem engedek a tradícióból". A borsfai buszmegálló megint ilyen. Nekem itt kell 5-6 perc. Hogy miért? Csak úgy :) A többiek továbbhaladnak, de még Valkonya előtt elcsípem őket, mert néha belekocogok éjjel is a lejtőkbe. Valkonyára érve itt pihennek Edináék akik 70-esen vannak. Lemegy a zsíroskenyér meg a paradicsom is. (a paprika már nem). Örülök hogy a gyomrom egész jól van. Sokszor már rá sem bírtam anno itt nézni a kenyérre. Jön a mumus hét-domb. A talpam ösztönösen elkezd fájni. A talpbetétben egy kisebb kráter tátong, minden lépéskor az elülső talppárnáim bánják. A többiek elmaradnak, és egyedül küzdök tovább. A harmadik domb a legrosszabb.. Aki mást mond az hazudik :) Tudom hogy Eszteregnye sosem akar eljönni, így is állok hozzá. Egy kisebb oda-visszán találkozok a 4 fős 130-as bollyal. Nincsenek sokkal előttem, max 20 perc. Én nem versenyzek senkivel, amihez van kedvem azt csinálom. Fent a ponton dinnyét majszolok, és magnéziumos pezsgőtabival kínálnak. Hú de jól esett ez már! Nehezen megy a továbbindulás. Lecsoszogok egy jó meredek lejtőn, majd az utolsó dombot kimászva visszajutok a reggel már járt helyre. Innen 15 km ugyanaz mint a túra első része, csak visszafele. Fejlámpákat látok, nosza. Két 70-es sporit hagyok ott az agyagos emelkedőn fölfele. Homokkomáromnál ellenőrzőpont van a turistaházban. Ásványvíz + lekváros kenyér. Jól esik, de megyek is tovább, mert nem szeretném hogy a nap a horizontra emelkedjen túlságosan.. Zsigárdig őzikék zökkentenek ki a monotóniából. Most már pirkad, de felhő nincs az égen, így a napnak is hamarabb ereje támadhat. Zsigárd után egy buszmegállóban leülök, és megiszom az energiaitalomat. Most szerencsére nem volt égető szükség rá, de ha már elhoztam akkor ne feleslegesen. Rosszabbul már csak nem lehetek tőle.. Kiérvén az aszfaltra, majd 7 km végig a célig.. Sosem esik jól, most sem.. Viszont egész sokat belekocogtam. Olyannyira, hogy a cél előtt 3 km-el utolértem az Eszteregnyén még előttem levő 4-es csoportot, akikből Csabát és Lacit ismertem. Gratuláltam mindenkinek, és futottam tovább. Itt már meg sem álltam a célig. Komolyan, szerintem amikor Petivel mentük anno a 20 óra 42-t akkor sem mentünk így a végén. Magamat is megleptem milyen gyorsan eltelt ez a 7 km a végén. Végül 24 óra 55 perc alatt tettem meg a 130 km-t, és büszkén mondhatom hogy sikerült tizennegyedjére is ez a nagyon nem könnyű megmérettetés. Előttem talán csak Csabi, és Anna ért be.


 
 
Kazinczy 200 és résztávjaiTúra éve: 20212021.06.24 00:00:00

Kazinczy 200 sikeresen teljesítve 46 óra 23 perc alatt. Utána másnap még Zolival lesepertük a túra legnehezebb részét, 20 km - 1200 m szinttel. Tolvaj-hegy - Nagy-Milic - Szurok-hegy - Hollóháza.


 


Nem kertelek, immár tízszeres teljesítője lettem a 200-as távnak! Pedig nem sokon múlott hogy ne...


 


Csütörtökön már betegnek éreztem magam, torokfájás, nátha. A lázmérő nem hazudott, 38,5 fok.. Szerencsére a közérzetem azért nem volt rossz, de haza is kellett mennem melóból :( Otthon gyorsan bevettem egy algopyrint, és némán feküdtem egy órát, közben járt az agyam hogy mennyire vártam ezt a napot, nem akarom elengedni.. Szerencsére az utazás jól telt, és gond nélkül. Közeledtek a Zemplén vonulatai, én meg szokás szerint elkezdtem izgulni.. Pedig már sokszoros vagyok, de ezt nem lehet megszokni.. 


 


A Kovács-villához érve már összegyűlt a csapat apraja-nagyja, és a szokásos ki-hol-merre járt mostanság kérdésekkel bombáztuk egymást. 23 óra körül nyugovóra térve szerencsére hamar elalszom, és a következő pillanatkép már az, hogy reggel lett, és irány kisvonattal Széphalom!


 


Széphalom 50: Pénteken 9 óra 10 perckor útnak indulunk. Nem tervezek senkivel se menni jelenleg. Már most borzasztó forróság uralkodik, hamar el is döntöm hogy szigorúan saját tempó, és csak óvatosan tényleg nagyon minimális kocogással haladok. Mikóházáig jól ment viszonylag minden, viszont utána jött a hírhedt hosszú aszfalt Alsóregmec, és Felsőregmec érintésével. Nagyon figyeltem, a sapka is a fejemen volt, ha kellett megálltam sokszor frissíteni a sajátból, és a közkutakat is magamévá tettem. Felsőregmec fölött a réten olyan szinten megállt a levegő, hogy utólag hallottam többen el is feküdtek feljebb a bokorba 10 percekre. Minden igyekezetem ellenére szar állapotba értem be újra az erdőbe, és Zsíros-bányánál 44 km-nél már a frissítőnek sem tudtam örülni. Csak arra gondoltam hogy még 11 km Füzér, valahogy bírjam ki addig. Dóra ért utol, de el is engedtem, mert gyengének éreztem magamat. Megváltás volt Füzérre érni. A körülöttem kocogó sporik szinte mind kiszálltak, egyedül Évi ment tovább, de ő is 100-ig. Kerek 5,5 km/h-s átlaggal érkeztem Füzérre. Valószínű napszúrást kaphattam minden igyekezetem ellenére. Igyekeztem elhessegetni a kisördögöt a fülemből, és arra koncentrálni hogy mitől lehet jobb? Szerencsére étvágyam volt, és a meleg gulyást krumplival és házikolbásszal nem győztem bekanalazni. Sok kólát és Powerade-t ittam hogy az ásványi anyagokat próbáljam pótolni. Végül kereken 1 órát töltöttem a ponton, és ahogy láttam hogy a nap már bújik el, kiadtam magamnak az indulás jelszót, bár sok kedvem nem volt hozzá bevallom.


 


Tilalmas 50: A nap lebukott a horizont alá, és kezdődött a hírhedt Északi Zöld mászása. A Tolvaj-hegy a legnagyobb mumus a legelején. Húzza az izmaimat a görcs, leülök egy határkaróra, és egy sótablettával frissítek. Kicsit jobb lett és ahogy felérek kifejezetten jól jön az északi szél. A fejlámpát is előveszem, és szerencsére a közérzetem is javult, így megnyugodva haladok tovább utamon a teljes sötétben. Többeket előzök is, rövid és hosszútávos ismerősöket, ismeretleneket. A tempóm nem valami acélos, de haladok, és ez a lényeg. Az utolsó mumus Szurok-hegyet is legyűröm, és Tibinél pirítóst ropogtatva érzem azt hogy egész jó erőben vagyok. 


Telkibányán világosodik ki újra, de a szervezetem annyit ír ki: "Akku lemerült". Gyorsan fel is töltöm minden finomsággal, és kb 50%-ra fel is csúszik a pozitív mutató. Innen kicsit Őrsi Bálinttal haladok tovább néhány kilométert, de a P- jelzésen felfele üzemi hőfokra kapcsol, én pedig elengedem, messze még a vége. Hosszú rész ez Hollóházáig, de most egész jól bírom különösebb kómázások nélkül. Végül még mielőtt pont beüt a meleg, beérkezek újra Füzérre. 103 km-t eddig 21 óra 22 perc alatt tettem meg. Jókora kánikula ígérkezik a következő etapon is, így első dolgom egy jó hideg tusolás, ami kicsit lelket önt belém. Megint elmegy kb 1 óra, nem bánom, eszek-iszok készülődök. 


 


Szalánc 50: A K+ jelzésen indulok ki Füzérből. Ez egy hosszú emelkedős nyílt rész, így a sapka ismét kell a nap folyamán már. Szépen felslattyogok a Bodó-réthez, majd újból érintem Zolit, aki most nem indult hanem pontőrködésre adta fejét. Jól esik a biztatása. Bevetem magam a Szlovák részbe, és sokáig ki sem jövök onnan. A Szaláncig tartó hosszú aszfaltúton egész sokat belekocogtam meglepetésemre. Mindössze a két alakuló vérhólyag zökkentett vissza a valóságba de azok nem voltak nagyon zavaró helyen. A rosszabb része viszont az volt hogy a talpcsontom is elkezdett fájni mint tavaly, csak akkor jókora zuhé volt. Ezzel sajnos nem tudtam mit csinálni már.. Kényelmesen gyalogolok le Szaláncra, ahol Gabi mennyei kofolával vár. Hú de nagyon jól esett itt megpihenni, szerintem 20 percet biztos itt voltam. Tudtam hogy most jön a túlélő üzemmód az Izra-tóig. Hosszú nyílt szakasz vár rám a dögmelegben, utána soha véget nem érő emelkedős nehezen járható út a S-n. Úgy éreztem ha ez a szakasz meg van 70%-ig meg van a túra. És meglett. Fent Gyuriék sült banánnal, mindenféle finom grillezett hússal, és hagymával (is) vártak. Szerencsére kifejezetten jó étvágyam volt, és pusztítottam mindent amit lehet. Két nehéz feladat következett, a hét árok mászása, illetve a Hársas-hegy hosszú sunyi emelkedője. Nagyon óvatosan haladtam, de még így is piszkosul leizzadva értem fel a csúcsra. Innen jön a számomra leges-legrosszabb lefele a túrán. Nagyon nem szeretem a Köves-hegy ténylegesen köves szakaszát, és a talpam is vonyítani tudna minden egyes lépés után. Pattanásig feszült voltam mire a Mester-András forráshoz értem. A Bába-hegy alatt egy záporeső hűt le, de ez most kifejezetten jól esett, mert a Vaskapu-hegyre egész konszolidált klímában lépdelhettem előre. Utána még meglátogatom a füzéri várat, és elérek 150 km-hez. Juhúú. Különösebb holtpontom nem volt, mentem is ismét gyorsan tusolni egy jót. Direkt húztam az időt, a következő hosszú nyílt szakaszt Bózsváig nem akartam már napsütésben megtenni. 


 


Nyugodó 50: Amikor a nap lebukott a hegy mögé, magamra parancsoltam, és elindultam. Itt érezhettem volna hogy már meg kell lennie a túrának. Csak ne fájt volna olyan borzasztóan a talpam.. Ezáltal a pozitív gondolatok helyett teli voltam negatívakkal :( Szerencsére Bózsváig még pont eljutottam lámpa nélkül, csak a pont előtt nem sokkal kellett elővennem. Tavaly bitang nagy holtpontokat éltem meg itt, most egész tűrhetően vagyok közérzetileg. Vajon mit tartogat a második éjszaka? Ja, és alvás nélkül mentem ismét. Egy percet nem hunytam utam során. Bózsván Zoli pontőrködik, jól esik a biztatása. Utolérem az 50-esen induló Megyeri Lacit. Pont jókor, mert azt a rémesen hosszú Kishuta - Nagyhuta közötti aszfaltutat legalább beszélgetéssel ütjük el. Jókor voltam jó helyen. Nagyhuta végén Éva és Egon a frissítőpont. Májkrémes kenyeret majszolok, és kockasajtot amiből sokat ettem a túrán több ponton is. Laci itt marad még kicsit traccsolni, én megyek (vonszolom magam) tovább. A K-négyzet meredek emelkedőjénél elkap egy olyan holtpont viszont, amiből tudom nagyon jól hogy csak egy dologgal tudok kijönni, ha leülök és megiszok egy energiaitalt szép nyugodtan. Ez megtörténik, és ismerve testem jelzéseit ismét komolyabb holtpont nélkül tudok tovább haladni.  Az Eszkála erdészháznál van a következő pont. Ismét Tibi, na meg Bagira pontőrködik. Ennyi finomságot ami itt volt, áhh... Jött egy 50 km-es távon induló spori, kérdezte mit lehet itt kapni. Bagira elkezdte sorolni, én meg jót mosolyogtam, mert fél percig abba se hagyta :) Na ilyen egy igazi frissítőpont kérem. Vétek innen felállni, de a cél érdekében kénytelen vagyok. A következő szakasztól féltem, mert Makkoshotykáig a K-en 10 km-t kell menni borzasztó monotonan egyenesen/lefele. Tavaly már kínomban gombákat tanulmányoztam mint ha értenék is hozzá. Idén azok nem voltak, de a kilométerek keservesen lassan peregtek ismét. A Zsidó-rétnél megláttam hogy még 5 km. Azt hoooogy? Legalább 10-et jöttem már érzésre.. A Cifra-kútnál engem is elkap a cifra..... és sokáig nem is enged magával tovább a természet. Egyáltalán nem versenyzek senkivel, de most valahogy olyan baljós gondolatom van hogy itt van közel mögöttem valaki. Az itt elvesztegetett időt szó szerint dühből futom meg a falu széléig, de Makkoshotyka az a település amit mindig csak tolnak előtted és SOHA nem akarsz megérkezni. Meglepően hamar frissítek és az oda-visszán látom hogy senki nem jön, így kissé nyugodtabban haladok tovább. A P-tanösvény jelzésen a tavalyi iszappakolás jut eszembe, most jókora szárazság van. Eltelt a második éjszaka, lámpa el. A napocska nagyon hamar felkéredzkedik az égboltra hiába mondom neki hogy kicsit még várjon. A Tengerszem emelkedője is jó hosszú, és alig várom végre fent a bal kanyart ami már nyugisabban de annál hosszabban visz a csúcsra. Megállok, frissítek. Szúnyogok hada veti rám magát. Innentől sokáig nem szabad megállni mert élve felfalnak. Egyetlen előnye, hogy legalább így biztos hogy haladok. Fent a Tengerszem nem rég épített kilátójánál Ferinek diktálom be a rajtszámomat, majd irány tovább a P- jelzésen. A hegyről levezető meredek lefelén már sziszegve, fogcsikorgatóan haladtam lefele, nagyon fájt a talpcsontom.. A P- jelzésen végeláthatatlan pocsolyákat kerülgetve érkezek bele a K-be, ami odaröpít az utolsó pontomhoz, a Rákóczi-fához. 6,5 km... Ennyi hiányzik a tízszeres teljesítésemhez. Nevetségesen kevés, de most végeláthatatlanul sok. A Bányi-nyereghez tényleg soha nem akar levinni ez a jelzés.. Csak kanyarog jobbra-balra, össze-vissza, föl-le. Játszik az idegeimmel.. A 4-es átlagot súrolhatom alulról, pedig normál esetben ez egy tök jól haladható rész. Csodák vannak, odaérek. Na még egy Nagy-Nyugodó mászás. Siker! Én is nagyon nyugodt lettem hirtelen. A tetején megálltam, és átment rajtam egy csontig ható érzés. Egy pozitív érzés, boldogság. Egyedül vittem végig, magamban osztoztam a sikerrel. Viccesen pacsit adtam a bal kezemmel a jobbnak. Legurulok még a K+-en, és 46 óra 23 perces menet után megérkezek. Gratulálok mindenkinek, aki itt elindult de nem sikerült neki az már bátor ember, aki meg meg is csinálta, annak full respekt. Csodás szervezés volt, szuper frissítőemberekkel, és elsőosztályú szolgáltatással (és végre minőségi Colával ;)


 


Nekem itt még nem ért véget a sztorim, mert másnap még leszalagoztam a túra legnehezebb 20 km-ét végig az Északi Zöldön, de ez már egy másik beszámolócska lesz hamarosan :)


 
 
túra éve: 2020
Soproni KilátókTúra éve: 20202020.09.14 00:00:00

Soproni Kilátók 50


 


Egy szuper jól hangzó teljesítménytúrát fedeztem fel a túranaptárban. Sajnos szombat reggel nem értem volna időben Sopronba, így péntek délután levonatoztam, és az egy szem hálózsákomat bevetettem az erdő közepébe, és megpróbáltam egyet aludni. Szerencsére egész jól sikerült, mindössze hajnal 2 körül egy nagy állat ugrására riadtam fel. Utána már kissé félve aludtam vissza, de végül hajnal 5-kor gond nélkül keltem. Összepakoltam, megreggeliztem, majd a közeli Erzsébet-kerthez gyalogoltam, ahonnan a rajt indult. Lázasan pakolásztak a szervezők, 6 óra helyett végül 6:10-kor indultam, de lényegtelen.


 


Aszfalton baktatok ki a városból, de alig 1 km után már terepet ér a lábam, és a Z-jelzés kacskaringós emelkedőjén haladok. Hamarosan már a Z3-ön vagyok, és a rajttól kezdve 1,8 km után az első ellenőrzőpontra érkezek. 3 emberes pont volt összesen, a többi 13 ponton fehér kis négyzetben piros számokat kellett feljegyezni az itinerbe. A Cserkészkápolna volt az első pontom, ahonnan az ébredező, ámde kissé párás Sopront figyelhettem meg egy irányból. 1 km-en belül két "páholy" is következett, az Alom-hegyi páholy, és a Vas-hegyi páholy, ahol szintén kódok szerepeltek. Az első igazi kilátó, a rajttól mindössze 3 km-re levő Gloriette kilátó volt. https://www.termeszetjaro.hu/mobile/hu/point/kilato/gloriette-kilato-sopron-/43536032/ Az apró kilátóból a fák alig engedik útjára tekintetünket, de a Rozália-hegységet, és a Burgenlandi szélkerekeket azért szemügyre lehet venni. Érdemes lenne még pár szinttel megtoldani a kilátót hogy teljeskörű panoráma lehessen. Lefele kocogás közben észrevettem hogy fehér lebomló nyilak vannak fújva az útvonalon. Nem tudtam hogy ez a mi túránké-e, avagy egyéb verseny is lesz itt, így az itinerre hagyatkoztam, de a jelzésváltások után rájöttem hogy ezek a nyilacskák végigkísérik a mai napomat. Leérek a Természetbarát-forráshoz, de még van bőven üdítőm. Mivel én is imádom a természetet ezért persze iszom a bővízű forrásból, na meg csodálom a szép tavacskát. Jelzetlen (fehér nyilazott) átkötés következik a S-ból a S3-be. Rátérve a háromszögre, egyből egy kisebb lódarázsfészek mellett haladok el nagyon figyelve, majd megkezdem emelkedésemet a következő kilátóhoz. 7,5 km-nél járok, a Várhely-kilátó a következő kódos pont. http://www.sopronikirandulas.hu/sopron/varhely-kilato.html Ez egy jó magas kilátó, de természetesen ezt sem hagyom ki. A kilátás mesebeli. Sopron városa fénylik előttem nem sokkal, majd messzebb vezetem a tekintetemet, és feltűnik a Schneeberg 2076 m magas vonulata. Örömmel nyugtázom, és pár percig le sem veszem a szememet róla. További útvonalamra is vetek egy pillantást, majd a sárga "B" jelzésen haladok. Ez pontosan milyen mozgalom jelzése? Jelzések helyett ismét fehér nyilakon haladok, amik szuper jól vezetnek utamon a következő ponthoz ami az Ultra nevet viseli. Innen kilátás sajnos nem nagyon volt, így haladok is tovább Ágfalva felé. A Panoráma út egyik kanyarjában van az első emberes pont, ahol izotóniás itallal szolgálnak. Több pohárral vételezek, majd kellemes úton kocogok le a Brennbergi főútra. Nem sokat haladok rajta, egy jó kis sütögetős helynél balra fordulva nyilazott úton emelkedek bele a Soproni kék sáv jelzésbe, ami kellemes lejtő után visz bele a K3-be. Ezen haladva pikk-pakk már a következő kilátónál vagyok a rajttól kezdve 14,6 km-en belül. A Ház-hegyi kilátó közvetlenül Ágfalva település felett található. https://www.ikvahir.eu/megujult-az-agfalvi-haz-hegyi-kilato/3689 Az aprócska érdekes kialakítású kilátóból szép kilátás nyílik a közvetlen alattunk elterülő Ágfalvára, a szomszédos osztrák falvakra (dombokra), és hátranézve a Soproni-hegységre. Pikk-pakk lekoccanok a faluba, majd pici kitérővel az ágfalvi sörözőben vételezek folyadék utánpótlást. Még mielőtt a helyi bácsi nagyon belemerülne a vírushelyzetbe gyorsan kereket is oldok. Az itiner alapján próbálok tájékozódni, azt írja a Patak utcán a lovasklubig kell menni, ami viszont helytelen, mert a Magyar utca visz ki a lovasklubig. Végül a helyiek segítségével lyukadok ki a jó helyen, ahol éppen egy futóverseny zajlik, zenebonával fűszerezve. A szalagok nem nekünk szólnak, nem dőlök be. A végén mondták hogy itt is szépen ki volt nyilazva, csak nyilván a futóverseny szervezői letaposták hogy ne zavarja őket. Elhagyva a sokadalmat jobbra megyek a Fürtös bodza tanösvényen. A mapy térképemen ez P- vonalként van jelölve, de gyakorlatilag jelzetlen. Három tanösvény táblát látok, szívom magamba a tudást. Fehér nyilakon haladok tovább bele a Z- jelzésbe, ami erősen emelkedik a Borsó-hegyi Magasfigyelő toronyig, ahol a következő kódot is levadászom. http://vasfuggony.blogspot.com/2010/11/borso-hegy-arbes.html A torony megmászása nem ajánlott tériszonyosoknak, szűk létrákon másztam fel a tetejére, ahonnan kilátás mindössze Ágfalvára, és a kicsit távolabbi osztrák síkra volt. A fák már túlnőtték a tornyot, de ezt igazából nem is kilátónak szánták gondolom. Én azért kiláttam innen is :) Hamarosan hosszú fehér nyilas rész következik turistajelzés nélkül, majd 8 km-en át. Reméltem mindenhol figyelnek a szervezők, de csodásan megoldották ezekkel a pikk-pakk letörölhető fehér nyilakkal az útvonal követését. A végefele a Vadkan-árokból kiemelkedve vadkan helyett szarvasbőgést hallok nagyon közelről, és pont arra kell mennem nekem is. Nem ijedtem meg, inkább előkaptam a telefonom, és videó módot állítottam, hátha belefutok őnagyságába. Sajnos végül kb 100 m-rel odébb lehetett a sűrű erdőben, így hiába bőgött intenzíven, nem tudtam levideózni. Felemelkedek egészen az osztrák-magyar közvetlen határvonalig, ami ismerős nekem már a Lővérek túrákról. Meseszép úton haladok az alig pár száz méterrel levő Magas-bérci kilátóig, ahol ismét emberes frissítőpont található, és egyben ez a Soproni-hegység legmagasabb pontja a maga 557 méterével. https://www.alon.hu/sopron-kirandulotipp-termeszet/soproni-hegyseg-legmagasabb-pontja-magas-berci-kilato Itt egy pogácsát kapok, amit felmászván a kilátóba el is fogyasztok. A Schneebergre innen is csodás panoráma van, és feltűnik előttem Brennbergbánya, ami a következő célpont lesz majd. Hátrafele innen sem lehet látni semmit, de előre annál inkább. Ez a szakasz kifejezetten tetszik, 100 m-enként vannak a Vadászati tanösvénynek táblái, amik igen informatívak, és belemerülve olvasgatom az érdekes infókat. 100 m kocogás, újra táblaolvasás. Így megy ez 4 állomáson keresztül :) A Helenenschacht-i határátlépőponton betontömbökkel le van zárva a határ, és a gyalogosoknak is kordon van kihúzva a jelenlegi vírushelyzet miatt. Ezt pár osztrák autó bánhatta, mert ők még a magyar oldalon rekedtek. A P+ jelzés pikk-pakk levinne Brennbergbányára, de nekünk egy elég értelmetlen kerülőt kell tenni még vagy jó 3 km-en át. Mikor már végleg elkezdek stresszelni hogy nem maradok-e a határban, a fehér nyíl leparancsol onnan, és kellemes lejtmenetben visz le a bányászfaluba. A legfőbb nevezetesség a templomkocsma ami az országban egyedülálló. A Lővéreken sem hagytam ki, természetesen most sem. https://www.blikk.hu/aktualis/templom-es-kocsma-ketto-az-egyben/he86y82 Azért a pultoshölgyet megkérdeztem hányan jártak itt, és érdekes módon 3 emberrel több mint amennyi eddig volt. Vagy csaltak, vagy csak rutinból mentek a P+-en.. Remélem az utóbbi. Azért valami titkos pont elfért volna ott fent a kanyarban. Elfogyasztva frissítőmet most egy darabig a Lővérek 40 útvonalát követem. Akkor is nagyon tetszett ez a rész, most is mesés. A P+-ről kicsit levisznek a nyilak, és a Havas-bérc kilátás nélküli csúcsán keresztül érek bele újból a jelzésbe. Nagyon régi P- jelzéseken haladok, a fák még picik lehettek amikor felfestették őket, mert már óriásira nyúltak a megszűnt jelzések. Egy meredekebb emelkedő után a K3-be érek, ahol jobbra fordulva a Béke-kilátóba érkezek. https://www.sopronitema.hu/hirek/zold-sopron/sopron-ahogy-a-magasbol-latszik-3 Messze alattunk Brennbergbánya, távolabb a Burgenlandi szélkerekek, és láttam még a közelben egy falvat, amit nem voltam rest megkérdezni a mellettem álló rövidebb távosoktól, mert itt már visszajött a 25-ös is. Görbehalom a neve a kis falunak, most már ezt is tudom ha máskor erre visz utam. 37 km-nél jártam, még 13 várt rám, de minden percét élveztem a túrának. A K3 folytatásán koccanok lefele, és üdvözlöm a rövidebb távos sporikat. A következő pont ami frissítő is egyben, a Muck nevet viseli. Muck Endre 1886-ban készítette el a soproni erdők első üzemtervét, ami a rendszeres erdőgazdálkodás alapjává vált. Neki köszönhetjük hogy ennyi csodás fenyves van itt a Lővérekben. Itt a pontőrök egy csomag ropit, és egy fél literes ásványvizet szolgáltak fel. A Z- jelzésen továbbhaladva alig 1 km múlva a Szarvas-hegyi Magasfigyelő következett. Ez teljesen hasonló volt mint előtte még a Borsó-hegyi. A rövid távon utolért két hölgy figyelmeztetett hogy veszélyes a fölmenetel, de én akkor is felmentem, és bár szintén nagyon szűk kis létrákon kellett felmászni, de a kilátás kárpótolt, bár csak az egyik irányba. Óvatosan visszamerészkedek, majd egy jó 5 km-es fehér nyilas jelzetlen rész következik. A fújások továbbra is perfektek, eltévedni lehetetlen szerencsére. Beleérek később a Soproni Z- jelzésbe, ami egyben a Lővér Mountainbike Tanösvény is. Különböző nehézségű feladatok várják a bringásokat. Nekem gyalogosként nem különösebben megterhelő az út a következő pontig ami már 46 km-nél volt, ez pedig a Dalos-hegyi páholy nevet viseli. Elolvasom az emléktáblát, majd gyönyörködnék, de a kilátás a fák miatt korlátozott, így haladok is tovább. Egy kis jelzetlen átkötés fel a sípályán, majd a tetejéről pazar panoráma nyílik Sopron városára. Máris a Károly-kilátónál vagyok, ami a soproniaknak a Hűvösvölgy, vagy a Normafa pesti viszonylatban. http://www.sopronikirandulas.hu/sopron/karoly-kilato.html Előtte volt egy jó kis kajálda, és amikor már láttam hogy a kiszemelt vonat nem lesz meg, akkor fogtam magam, rendeltem egy jókora melegszendvicset, és lakmározásba kezdtem, közben csodálva az építményt. Kellemesen megkajálva felírtam a kódot, majd lecsorogtam a város szélére, de még itt is akadt egy kilátó amit a túra érintett, ez pedig a cél előtt 1,3 km-re levő Sörházdombi-kilátó nevet viseli. http://www.sopronikirandulas.hu/sopron/sorhazdombi_kilato.html Itt már tényleg testközelből élvezhetjük a soproni látképet, ki is szúrom a tűztornyot, meg a Szent Mihály főangyal templomot. Végül beérkezek a célba, 15 óra 38 perckor, 9 óra 28 perc menet után. Jókat beszélgetek a szervezőkkel, dícsérem őket hogy szuper túrát raktak össze, és a fehér nyilazások is tökéletesek voltak. 


Összességében egy csodás túrán vehettem részt, jól döntöttem amikor ilyen messzire vettem az utat. Bár a pénztárcám bánta főleg a vonatutat, de ilyen szép túráért nem bántam meg az elköltött összeget. Hazafele azon elmélkedem, hogy milyen jó lenne a Budaiban is egy ilyen túrát felfűzni, ahol ennyi jelzetlen részen mehetne az ember. Na meg hogy miért is nem vagyok soproni lakos ;)


 


Vasárnap még egy HASE 21-et kocogtam a Budaiban. Vadaskerti-hegy - Újlaki-hegy - Gercse templomrom - Virágos-nyereg - Csúcs-hegyi nyereg - Vihar-hegy - Hármashatár-hegy - Árpád-kilátó - Hűvösvölgy. Sokszor járt útvonal, de itt is felnéztem minden kilátóba, és kilátópontra, mert a hétvége a kilátók habzsolásával telt. És ez jó!


 
 
100 Míl Krajom Malých Karpát - 100 MKMKTúra éve: 20202020.08.18 00:00:00

100 Míl Krajom Malych Karpát 210 km - 7800 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 52 óra 14 perc alatt.


 


Ekkorát már régen küzdöttem.. Még 1 hét sem telt el a tátrai kaland, és sok-sok megtett kilométer után, már itt volt a nyakamon ez a megmérettetés. Zolival utaztunk ki péntek reggel vonattal Pozsonyba, majd két átszállással Chtelnicába, ahol a rajt volt. Időben odaértünk, így nem kellett kapkodni a depók összerakásával, és az itiner tanulmányozásával. Péntek délután 14 órakor elindult a menet. Az első 7 km lágyabb aszfaltos emelkedővel indult, itt mindenki futott, én is így tettem, így Zolit nem is láttam többet a túra során. Innentől végig egyedül mentem.. Azért egy 5 km-en át mellém csatlakozott Sona Kopcokova akivel jól elbeszélgettünk, és az angolt is legalább kicsit gyakoroltam. 22 km-hez még kissé 7-es átlag fölött érkeztem. Itt nem tudtam engedni a csábításnak, és csak úgy habzsoltam a finomságokat a szuper frissítőasztalról. Sona el is ment, így egyedül mentem tovább. 25 km körül elkezdett feszülni a vádlim, gondoltam nem lesz ez így jó, és a kellemes belekocogós-gyaloglásos menetet választottam. A nagy melegben az 1 liter üdítőm hamar kifogyott volna ha megiszom mind, de tartalékoltam, és kezdtem rosszul érezni magam már, pedig sapka is volt rajtam. Nem értettem a miértjét, és titokban egy forráshoz rimánkodtam. Imáim meghallgatásra kerültek, és egy szuper jó forrást találtam az út mellett, amiből feltöltekeztem és arcot mostam. Pár sporit is beinvitáltam, nekik is nagyon jól jött, meg is köszönték. Életmentő volt, és klasszisokkal jobb hangulatban haladtam tovább. 30 körül valahol jobbra kellett volna térni saját jelölésen, de én egy dekát nem láttam, így a régi útvonalon mentem, beletéve jó 2 km-t. Erre akkor jöttem rá, amikor a rég megelőzött sporik újra előttem kocogtak, így ismét magasabbra emeltem a tempót kicsit. 41 km-hez is pont 7-es átlaggal érkeztem volna ha nincs a + 2 km, így egy + 20 perccel később csekkoltam, de ez legyen a legkevesebb, idő van bőven. Itt viszont végleg rendbe akartam tenni a dolgaimat sötétedés előtt, kutattam-matattam-pakoltam-ettem-ittam.. Persze az idő repült de nem érdekelt az sem hogy mennek el az emberek. Besötétedett, és úgy éreztem hogy most meg van az energia éppen, jó kedvvel kocogtam tovább a sötétben. Kedvemet csak az szegte hogy messze villámlásokat véltem felfedezni, de szerencsére később nem felénk jött a zuhé. A szélkerekek sok szép emléket hagynak bennem régi túrákról. 48 km-nél nyitva volt egy tóparti büfé, egyből csapoltattam is egy jéghideg kofolát magamnak. Kedves ismerőseim köszöntöttek, ők éppen söröztek. A Záruby megmászására lehetőség volt egy alternatív rövidebb úton is ami szabályos, de 1: Az útvonal a P-on lett mérve, 2: Gyönyörű útvonala van a P- jelzésnek az Ostry Kamen sziklákon át fel a Záruby 768 m-es csúcsára. Néha meg-megálltam, és csak gyönyörködtem a csillagokban, meg a csodás kilátásban. Viszont nagyon hosszú, és technikás volt ez a P- jelzés. Soha, de soha nem akart vége lenni, mindig jött egy emelkedő. Mikor már azt hittem örökre itt ragadok megleltem a csúcsjelző táblát, de ellenőrző matricát nem véltem felfedezni sehol, pedig többször körbenéztem. Kicsit fejben kinyírt ez a véget nem érő szakasz, de tudtam hogy most hosszú lejtő, aztán frissítő lesz az 57 km-es Jahodník nevű pontig. Kocogva fura hangokat hallottam, volt itt róka, őz, medvének hallatszó valami, és lódarázs :) A pontra beérve finom virslit kaptam, majd a depós cuccból pakolásztam a szükséges dolgokat a táskámba. 5,5-ös átlagom még meg volt, de nem érdekelt már csak az hogy sikeres teljesítő legyek 56 órán belül (ennyi volt a szintidő). A S- jelzésen meglepően könnyen felértem az egyik legnehezebb csúcsra, a Cierna Skalara. Itt még ment a kocogás, de éreztem hogy ez a Hoka cipő nekem tényleg nem válik be, mert vízhólyagot kezdtem érezni amit nem szoktam, és a talpam oldalcsontjai is elkezdtek fájni. 70 km-től álmosító emelkedő aszfalt jött sokáig, de a felvidéki túra emlékei élénken éltek bennem itt, és azzal szórakoztattam magamat. 80 km-nél Plavecké Podhradie-nél kedves ismerősök, Katka, és Jaro Kováč voltak a pontőrök. Megörültem, mert Jarot még nem is láttam pontőrködni. A viszont öröm szintén kölcsönös volt, és már tették is elém a finom tésztát. Igyekeztem a 2 x fél liter flakonjaimat mindig úgy összeállítani, hogy az egyik fele kóla (vagy kofola) legyen, a másik pedig vagy izó, vagy magnéziumos víz. Ez jó ötlet volt, mert ha végig kólázok, szétmarta volna a gyomromat előbb-utóbb. Na de amikor felálltam, borzasztóan elkezdtem érezni a talpamat, és az oldalcsontokat. Nagyon megijedtem hogy mi lesz, hiszen még 130 km hátra van. Mindössze az enyhítette a keservemet, hogy a körülöttem levő sporik sem voltak már a toppon. Megelőzöm a 68 éves Lubomír Okruhlicát, aki a 145-öst tolja. Régi kedves ismerősöm, bíztat hogy nagyon ügyes vagyok. Én meg mondtam hogy elképesztő hogy ennyi idősen a mai napig milyen teljesítmények vannak mögötte, és biztos hogy most is célba fog érni. Így is lett. A Vápennára kétszer meg kellett állni felfele, de szerencsére csak a levegő fogyott el, hamar továbblendültem mindig. Eljött a második nappal, a csúcson csodás képeket készítettem 752 m magasan, amik az idővonalamon is vannak. Innen még hébe-hóba belekocogtam a kellemesen lejtő P-on, de jött a legnehezebb hegy, a Velky Petrklín, amire szó szerint toronyiránt hosszan fel, és le kellett menni. A fel még rendbe volt, utol is értem Frisch Lacit, de lefele teljesen szétnyirbált a meredek. Hosszú aszfaltos rész jött, a gyaloglás azért még ment egész jól. A Vyvrat nevű pontnál 94 km-nél eddig mindig önkiszolgáló pont volt, most viszont pontőrök voltak, virsli, és rengeteg finomság aminek nagyon örültem. A Vysoká hegy szintén az egyik legnehezebb volt, majdnem 500 m szintet kellett egyben leküzdeni 100 km-nél. Az aljában rám jött a kábelfektetés, és utána még kapcsoltam hogy a sapkámat is az EP-n hagytam, így jó fél órám el is ment hamar potyára. Laci addig tovább suhant. Nagyon megfontoltam másztam a hegyet, gyök kettővel, de türelmesen, magabiztosan! Utána lefele sem lehetett rombolni, mert sziklás, füvek alatt megbújó kövek lassították amúgy sem egetverő haladásomat. Kerek 100-nál, a Hubalova elágazás után egy jó 4 km-en át, hivatalos kerékpárverseny zajlott a túra útvonalán, ami ráadásul jó szűk is volt. Na ez nagyon hiányzott. Többet néztem hátra mint előre, rengeteg kerékpáros volt. Utolérem Lacit, és együtt vetjük be magunkat a Cermák elágazás hűsítő forrásához. Ő még kicsit marad, én tovább szenvedek az egyre rosszabb talpammal. Úrrá lesz rajtam a tétlenség, és a félelem, vagy inkább izgalom, nem tudom melyik a jobb szó rá.. A Velká Homolá kilátóhoz hivatalosan kimegy a túra, és én föl is megyek, már csak azért is mert jókora dörgéseket hallottam ismét. Közel van a vihar, titokban reménykedek hogy ezt is megúszom, és szerencsére igen!! Sokáig kísért a dörgés hangja, de vigyáztak ránk, és ismét másfele ment el a zuhé. Lefele ismét utolérem Lacit. Egyikünknek sem karcos a mozgása, de megyünk, haladunk, ez a lényeg.. Engem viszont hamarosan elkapott egy óriási nagy álmosság, és bár nem szoktam aludni túrákon, de most eldöntöttem hogy a következő ponton 115 km-nél engedélyezek 1 órát magamnak. Így is lett, de előtte azért persze a frissítőasztalt vettem igénybe :) Laci tovább ment, kemény legény.. Én kb. 10 másodperc alatt elaludtam egy pókhálós esőházban, és a pontőrök hangoskodása sem érdekelt. Kerek 1 óra múlva csörög az óra, kelés, ismét kaja, aztán indulás. Szerencsére fejben jót tett ez a pihi, fizikailag viszont úgy látszik javulás itt már nem lesz, csak romlás.. Castá faluban kitértem kicsit az útról, mert a felvidéki túra kapcsán tudtam hogy van egy jó kis söröző. Le is gurítottam egy korsóval. Ez volt az első a túrán, pedig a pontőrök is invitáltak többször is. Dol'any nevű kis falu már 127 km-nél volt. Előtte sokat szedreztem, és az eső is elkezdett csepegni, de csak ijesztgetett, komolyabb zuhé nem kerekedett. Itt a kedves pontőrök lesték a kívánságaimat, és amíg én a talpamat masszíroztam, ők hozták a finom sajtkrémes kenyereket, és a jól ízesített meleg teát. Ismét felálltam, és tovább mentem. Közeledett a második éjszaka, ki tudja mi lesz. Erősnek kell maradnom legalább fejben.. Hosszú unalmas szakasz jött egy K- jelzésen. Jó másfél órát gyalogoltam a semmiben, ráadásul végig lehetett volna kocogni mert kellemesen lejtett, de én már csak gyalogoltam, azt is egyre lassabban. Végül 128 km-nél ismét lámpát kapcsoltam, és jó fél óra múlva megelőztem egy sporit, akinek még nálam is szarabb volt a talpa. Nem beszélgettünk semmit, szimplán csak egy köszönéssel elmentem mellette, és nem is láttam többet. Nagyon vártam már a 146 km-nél levő Smolenice-t, mert depóztattam oda minden finomságot. 23:51-kor megérkeztem, végre! És ott volt Jarooo de örültem neki. Természetesen egyből sörrel meg pálinkával kínált, de elutasítottam, és legnagyobb meglepetésére egy idedepózott babkonzervet pusztítottam el úgy ahogy van. Hú de jó volt! Voltak jó páran itt részt vevők is 3 férfi, és egy hölgy, Olga Dastychová Jó hangulat kerekedett, bár én egy kukkot sem értettem :) Arra viszont figyeltem hogy nagyon fontos most jól összeállítani a depós cuccomat, mert lassú vagyok, és csak 20 km-enként vannak kb emberes pontok, ami 5 óra menet legalább. Nem volt nagyon kedvem tovább indulni, de elsőként én "pattantam" föl a székből, és indultam is. A többiek tisztes távolságból jöttek utánam, majd a következő faluban kicsit bizonytalankodtam, és utolértek, így együtt haladtunk az aszfalton. Ez viszont nem tartott sokáig, mert én balra mentem a hivatalos útvonalon, ők viszont maradtak az aszfalton, és engem is csábítottak, hiába mondtam hogy nem az a jó :( Persze jó 3 km-rel rövidebb :( Na de ebben is megtaláltam az örömöt, mert legalább egyedül haladhatok. A következő 10 km nekem mindig rém unalmas, még jó hogy a saját jelzések jól követhetőek. Egyszer le is kellett ülnöm beverni egy energiaitalt, és elgondolkodni az élet értelméről.. Utána viszont rengeteg őz szemezett velem, nem is volt ez olyan rossz rész na... Csak össze-vissza kanyargott Nahác-ig.. Viszont volt egy matricás EP, amit az aszfaltozók kihagytak. A következő pontőr persze le se tojta. Nahác végül eljött, és már 156 km-nél jártam. Itt teljesen ráfanyalodtam a sós mogyoróra, és a kekszre, le sem bírtam tenni. Itt is kértem meleg teát, nagyon fincsi volt. 


Dobrá Voda 164 km-nél volt, itt újra kivilágosodott már. Szerencsére a nap még a hegyek túl oldalán volt, mert innen jó 5 km-en át végig nyílt rész van. Tudom milyen ez forróságban, régen 22:00-kor volt rajt, és tűző napsütésben mentem itt. 


Elérem Vytokot (169 km), és vele együtt Peter Cisár barátomat aki Chtelnicai lakosként itt van a közelben és mindig itt pontőrködik. A meleg leves kifejezetten jól esik, meg a sok egyéb is. Bizonytalan pihenőidőt engedélyezek magamnak. Itt el lehet dönteni, hogy bemegy-e az ember közvetlenül a célba, ami csak 8 km, és megkapja a 172 km-es táv díjazását, vagy küzd tovább a 210 km-esért. Akik az aszfalton megelőztek még Smolenice után végül leneveznek a rövidebb távra, szegény Olga már alig tud járni. Én sem vagyok ezzel másképp, de hajthatatlan vagyok, és megyek tovább a hosszún. A Malá Klenova hegy megint egy végtelen emelkedő, én már úgy érzem mintha az Everestet másznám komolyan.. Lefele már lassabb vagyok mint felfele, de meglepődök szedrezés közben amikor két bringás teker fel a meredek emelkedőn. Mondtam nekik hogy nagyon kemények. Kérdezték mit csinálok, elmeséltem, közölték én vagyok a kemény, nem ők :) Ez jól esett, és ilyenkor már egy mondat is minimális plusz energiával el tud látni, ami akár jópár km-t is jelenthet. Brezová Pod Bradlom-ban már sokszor jártam, szinte otthon érzem magam itt, annyira ismerem a járást. Le is ülök egy fagyizóba, rendelek két gombócot, és egy adag kofolát, mert a nap a tetőfokára hágott, ami lassan 44 óra menet után nem nagyon esik jól. A Bradlo mászását viszont meglepően könnyen veszem. Monumentális emlékmű ez, de most nincs kedvem jobban megcsodálni mint máskor, és unottan haladok tovább. Innen jön egy végtelenül hosszú, és nekem nagyon unalmas rész. Ez lelkiekben teljesen felőrölt már.. Leérvén Horné Kosariskába 187 km-hez bementem abba a házba ahol volt mindig a frissítőpont, de rányitottam egy bácsira, aki meztelenül nézte a tv-t (még jó hogy nem mást csinált..) :) Szó szerint kizavart, én magyarosan káromkodtam egyet, de nem is miatta, hanem azért mert akkor nem tudom hol lesz a pont?? Készleteim szinte teljesen kifogytak, tudtam hogy egy rohadt hosszú aszfalton kell haladni dög melegben, utána meg egy réten, és a pontot a faluba írta aminek vége. Most mi a francot tegyek? Fotóztam egyet, és mentem tovább. A következő pont 16 km, egy valag szinttel.. Na mindegy, majd maximum becsöngetek valahol egy helyi Mariska nénihez vízért, és pislogok pár szépet.. :) Mikor már elengedtem az egészet, egyszer csak a réten ott volt egy csomó szatyor, és szék. Nem hittem el, de egy kitelepült frissítőpont volt ember nélkül :) Húú, volt ott csoki, kofola, üdítők, sör, sütik, kenyerek. Hejj de megörültem. Az útvonal viszont továbbra sem tetszett ezen a részen, ez nem a Kis-Kárpátokba való ez a sok aszfalt, meg semmi látnivaló. Na de habzsi-dőzsi lett, Mariska nénit nem kell felkeresnem :) Az sem érdekelt hogy tűzött a nap a fejemre, csak frissítőőő legyen. Megyek-mendegélek, jó 5 perc után valami bitang nagy fájdalmat éreztem a jobb lábujjaimnál. Leveszem a zoknit (amúgy is útközben sokszor meg kellett állnom masszírozni a talpamat), és meglepően vettem észre, hogy az egyik hólyag kidurrant, és borzasztóan csíp. Volt már erre példa, 10 percnél nem tartott tovább az éles fájdalom. Kár volt levenni a zoknit, mert felfedeztem még jó párat ami még szintén a határon volt... Most már tényleg sántikáltam. Rém hosszú aszfalt utakon haladtam kis pihenőövezetben. Útközben azon szórakoztam magamat, hogy ha nincs frissítő melyik Mariska nénihez, vagy Pista bácsihoz mentem volna be? Végül abba mentem volna ahol volt úszómedence, és az adott víz után pofátlanul megkérdeztem volna hogy belemehetek-e a medencébe kicsit :) Max elzavarnak, de lett vizem, ha meg még meg is engedték volna, dupla öröm :) Egy hiba viszont volt a szervezésben, a következő pár km lemaradt a térképről, így nem tudtam mi következik. Szerencsére végig saját jelzésen kellett menni amik jók voltak, de cserébe olyan emelkedők jöttek, hogy én már a mennyekben éreztem magamat, a fizikai erőmet meg a pokolban.. A Velky Pec nevű hegytetőn titkos EP volt, de kilátás az semmi. Kicsit morcosan haladok tovább, Bradlotól ez a 15 km nem tetszett. Zoli később azt mondta hogy neki igen. Nem vagyunk egyformák.. Végre visszaérek Vytokba, 203 km-nél járok, befejeztem a kört. 33 km-t kemény 9 és fél óra alatt. Itt már elég zombi állapotba voltam, de Peter Cisár levese megint életet mentett. Itt már tudtam hogy meg lesz a túra ráadásul simán időn belül. Azért gyorsan tovább álltam, nehogy itt lemerevedjek a legvégén, addig is haladok még ha lassan is. Az utolsó 8 km nem volt túl izgis, arról szólt, hogy visszaérjek Chtelnicába. A cél előtt kicsit elérzékenyültem, ami nem szokásom, de magamban ezt lerendeztem, a célba már próbáltam mosolygósan érkezni. Nagy örömmel fogadott Slavo a főszervező, én meg még boldogabban nyújtottam a kezemet a gratulációhoz. Kérem szépen így telt nekem ez a kihívás, fölösleges tovább ragozni, a szívem vitt be a célba ez nem kérdés. Köszönöm hogy elolvastátok :)


 
 
Kazinczy 200 és résztávjaiTúra éve: 20202020.07.06 00:00:00

Kazinczy 200 + másnapi 20 km-es seprés beszámolója


 


Izgultam, nem kicsit, nagyon... A karantén időszakban bizony nem voltak teljesítménytúrák, és én is minimálisra redukáltam csak a kirándulásaimat, így különösen nagy kihívás volt az idei 200-asra benevezni szinte teljesen edzetlenül.


 


Csütörtök délután egy jó társaságban értem le este 7 körül a szállás helyszínére, a Kovács-villába, ahol sok kedves ismerős fogadott, akiket már tényleg nagyon rég láttam. Kifejezetten jól éreztem végre magam, és sok-sok sztorizgatással telt az este. Éjfél körül végül nyugovóra tértem, és bár nem túl hosszú, de nyugodt alvást követően péntek reggel már a menetfelszerelést, és a depóimat állítottam össze.


 


Kisvonattal vittek le minket a rajtba, ami mint máskor, most is már egy külön feelinget adott a túrának. Széphalomban feltankoltunk, majd 9 órakor belevetettük magunkat a kalandba. Őze Erzsi írt rám még túra előtt hogy szeretne velem jönni, így aztán ez így is történt, együtt indultunk neki sok-sok kilométeren keresztül. Az edzetlenség már az első meredeken a Magas-hegyen kijött. Izzadtam rendesen, de bíztam benne hogy előbb-utóbb belelendülök. Óvatos kocogással haladunk a Zsólyomka-völgyben, majd olvassuk a Magyar Kálvária vármegyéinek a nevét. A meredek lejtőt követően kicsivel több mint két óra múlva már a Kovács-villába vagyunk, ahol finom kenyérlángos, paradicsom, és üdítő vár ránk. Pakolom is rendesen befele az energiát, az sem zavar hogy sokan elmennek mellettem. A Nagy-nyugodó kimászása most még nem esik nehezünkre, de óvatosan, megfontoltan haladunk. A tetején mindig előjön a "de jó lesz már itt visszafele járni, ha sikerül persze". Kellemes szakasz következik, bele is kocogunk sokat, hogy időt nyerjünk valamennyire. Dávid és Tomi frissítőpontja után hosszan haladunk fölfele a K-en. Elhagyjuk a mindig hangyás részt, majd dörgésekre leszünk figyelmesek. Nem jó jel, reméljük nem erre jön. Aztán ahogy elérjük a K-P- elágazást, rendesen rákezd a zuhé. Pedig még alig mentünk 23 km-t. Erzsinek volt két kis esőkabátja, ebből megkaptam az egyiket, és szerencsére nem áztam széjjel a túra legelején, csak a talpam és a cipőm kapott belőle. Ráadásul fűvel borított rész jött, így a cipő pikk-pakk átázott, vele együtt a zoknim is, aminek nem nagyon örültem. A Fekete-hegyi kilátóhoz valahogy nagyon nehezen akaródzott felérnem, a lefele jövők bátorítottak. Elkezdtem aggódni hogy fogok menni én még 180 km-t ha ilyen nehezen mennek az emelkedők? Fent a kilátóban pecsételünk, kilátás sajnos semmi. Lefele továbbra is esik rendesen az eső, és ahol a legjobban lehetne haladni Mikóháza fele, ott megy a leglassabban a csúszós sár miatt, na meg a cipőm talpa is jó állapotban van ismét ;) Szerencsére mi megússzuk esés nélkül, de többeknek sikerült itt jókorákat zakózni. Mikóházánál frissítőpont. Rendbe rakom magam fejben, és sok energiát adok a szervezetemnek a hátralévő útra. Lent a faluban szerencsére eláll már az eső, 1 órás volt de elég intenzív. Viszont Alsóregmec felé gyalogolva sem nyugszunk meg teljesen, mert nem látszik hogy a vészjósló fellegek nagyon elvonulnának. Végül addig szugeráltuk a csúnyaságokat hogy mire Felsőregmecre értünk már elillantak. Fullmann Jani is csatlakozik hozzánk, akivel már egy ideje kerülgetjük egymást. A faluban egy kisfiú fut felénk. Nincs pénzem, meg úgy semmim, ezt kellene mondani, de meglepődtem mert csak aláírást szeretett volna a kis füzetébe, és már boldogan szaladt is haza. Felsőregmecen mindig kicsit félve halad át az ember, mert 100% cigány itt, de mint ahogy az eddigi 8 teljesítésemen, úgy most sem ér atrocitás szerencsére, csak a szokásos "hova mész, honnan jöttél" kérdésekkel bombáztak. A falu szélén emelkedünk immár nagy melegben az Ősrög (inkább Ősrég..) tanösvényen. Erzsinek mutatok 10 évvel ezelőtti jelzésnek tűnő valamiket, le is fotózza. Ha ezeket valaki rajtam kívül észrevette, respekt neki :)  


Belekóstolunk az Északi Zöldbe, de még a barátságosabb arcát mutatja. 44 km-nél frissítő, Laci és István kínál finomságokkal, amiből nekem főleg a kockasajt jött be, na meg a paradicsom. A K+-en haladunk kőgörgetegek között, de egy emelkedő után megszelídül az út, és kocogásra csábító rész következik. Jani nem kocog, de a gyalogtempója erősebb, így együtt is megyünk, meg nem is :) Bedőlt fák között csalingázunk, majd egy kellemes dózerúton érünk le Füzérkajatához, ahol Szendrődi András, És Kuris Oszi osztogatja a finomságokat. A banán kifejezetten jól esik, fontos is egy ilyen hosszú rendezvényen. A cola ízű üdítőitalt (nem Coca meg Pepsi) is iszom rendesen, de (valószínűleg) ez hibának bizonyul. Majd a miértjére később visszatérek, itt még elvoltam. 7 km-en még 200 m szint befigyel, de ahogy meglátjuk kibukkanni a füzéri várat, már a 300 m szint sem izgatna minket, csak legyünk ott. 20:08-kor érkezünk végül Füzérre, 55 km-hez. Itt finom gulyást majszolok, majd összepakolok éjszakára. 21:00 körül elindulunk, Erzsi, Jani, az időközben hozzánk csatlakozó Vincze Zoli, és én. Már az aszfaltúton kérek Jani kidörzsölődés elleni krémjéből, mert éreztem hogy kicsit dörzsölődök minden fele, és jobb még ilyenkor megelőzni a bajt. Utánuk kocogok, és a Vár-forrásból merítünk energiát. Nincs mese, végleg besötétedett, elő a lámpákkal! Pusztafaluba érve látjuk hogy egy kultúráltabb sörözőt csináltak a régi köpködő helyett, de csak kívülről figyeljük meg. Elérjük a Tilalmas-határt, és nagy levegőt veszünk. Innen kezdődik a túra talán egyik legnehezebb része. 700 m-re 250 m szintkülönbség. A híres (hírhedt) Tolvaj-hegy. Zolival sajnos nem találkozunk többet. Én a többieknek mondtam hogy majd fent megvárom őket, itt az a legjobb, ha mindenki a saját tempójával mászik fel.. Elhagyok pár sporit, de mire felérek patakokban folyik rólam a víz. Szerencsére senki sem ül a határkövön, így azonnal levetem magam, és a felélt kalóriát pótolom. Szerencsére Erzsi és Jani nem kapkodták el felfele, így nyugodtan pihengethettem még a kövön :) Végül felért mindenki, és nyomattuk is tovább az Északi Zöldön. Sajnos azt vettem észre, hogy villog a lámpám, pedig vadiúj elemek vannak benne, és még alig telt el másfél óra a sötétben.. Felérvén a Nagy-Milicre elemet cserélek, de bosszúmra a vadiúj csere elemek is szarakodnak benne, így kezdek aggódni meddig fogja bírni a fény.. Szokol Dávid, és Pólya Sanyi garantált a jó hangulathoz, most sincs ez másképp, még ilyen ronda szintek után is mosolygok odafent. Dávid ráadásul ad egy garnitúra csere elemet, hátha jó lehet. Nagy segítség, ha teljesen lemerülök remélhetőleg ezek működni fognak. Továbbra is hárman haladunk tovább, néhol csodás panoráma nyílik a gerincről. A Milic után később jön két óriási árok, ami nagyon küzdős volt mert már sokan kicsúszkálták előttünk, és bizony csoda hogy egybe le, és kiértünk belőle. Utána sem lett sokkal jobb a terep, óriási dagonya, és fűben megbújó pocsolyák nehezítették az amúgy sem könnyű terepet. Megváltás volt az Eszkárosi út frissítőpontja, pár spori is éppen itt készült fel a Szurok-hegyi soha véget nem érő emelkedőre. Nem számít az idő, csak az, hogy együnk-igyunk, és próbáljunk meg egyben maradni, és felérni erre a hegyre. Jó 20 perc pihi után nekiindulunk. Itt is az az elv, hogy mindenki a saját tempójába, aztán fönt tali. Engem már nem csap be ez a hegy kilencedjére. Sosem hiszem el hogy felérek, csak akkor amikor már belebotlok a Thold Tibi, Bagdi István pontőr párosba. Nem volt könnyű szülés ez a felfele sem, gyorsan le is ülök egy kőre. Kávézni nem kávézok, pedig lenne náluk, viszont pirítós kenyeret tudnak csinálni, és van víz is amit amúgy nem szeretek magában, de most ez az ellátás felért egy 5 csillag all inclusive-val :) Amíg a többiek megjönnek eszem-iszom, és jókat beszélgetek a pontőr párossal. Időjárást kérdezek, háát... Nem túl optimista választ kapok, és ha valakik, akkor ők nem beszélnek mellé.. Felérvén a többiek kávéznak, de minimális pihenőjük után már úton is vagyunk immár a leszürkített S3-ön. A fényvisszaverő szalagok viszont szuperek, eltévedni lehetetlen, rengeteg szalag van olyan helyen is ahova nem is kellene. De nem véletlenül volt ez a túra a TOP3-ban minden évben. Egy kis frissítőpont után beleérünk a S-ba, és rutinosan fordulok jobbra. Csúszik, tiszta sár minden, de nem esünk el. Mire kiérünk az aszfaltra világosodott, pedig még csak 04:15 van. Ennek én nagyon örültem, mert végre eltehettem a lámpát, ami már egy ideje pirosan villogott, és alig láttam valamit. Azt hogy mi lesz a következő éjszakán igyekeztem gyorsan elterelni, és inkább a szépet észrevenni a túrában mint mindig. Kékedre érve Erzsi pihenőt kér, lefekszünk egy buszmegállóba, ahol már egy spori pihen. Jani tovább megy, és Füzéren találkozunk vele legközelebb. Sajnos látunk az aszfaltról jönni két sporit balról, ők szépen kihagyták a S- saras csúszós lefeléjét, inkább így rövidítettek. A véleményünk megvolt, de egy úriember, és egy úrinő megtartja magának...  A Z+ jól járható Pányok fele, viszont elkezdett görcsölni a hasam nagyon, ami nem jó jel, és ez sokáig el is kísér nehezítésként. Pányok előtt könnyítek magamon, közben elhalad Cser M. Zoli, és Balázs, akikkel az ellenőrzőponton újra összefutunk, és Telkibányáig együtt haladunk. Innen ők aztán hamarabb továbbindultak. Senki nem beszél senkivel, mindenki be van fordulva, bár Balázs amúgy sem a szavak embere :) Telkibányára érve első dolgom betámadni a budit, és tűnődök hogy mitől van hasmenésem, és görcsöm. A megoldást vagy a sok paradicsom evésben láttam, vagy a gyenge minőségű cola üdítőitalban. Sajnos ez volt a túra talán egyetlen negatívuma. Megint elkezdtem gondolni arra hogyan lesz ebből 200-as ha ez végig kísér.. A telkibányai frissítőponton már gyér volt a kínálat, de a kanapé nagyon jól jött, és Erzsi keltett hogy indulni kellene. Sok kedvem nem volt de menni kellett tovább. Jött a hosszú monoton emelkedős szakasz Hollóháza fele a P-n. A befordulás most azt jelentette hogy az erdőbe kellett befordulnom néha könnyíteni magamon. Szar dolog hátulról pisilni :) Lefele sem tudtunk kocogni, mert nagyon sáros volt a terep, örültünk hogy egyáltalán talpon maradtunk, és alig vártuk a hollóházai aszfaltot. Itt volt egy EP. Pár sporinak itt véget ért a túra, de mi kitartóan mentünk tovább célunk felé. Zoliékat ismét előzgetjük. Az egyik kedvenc amikor kiérünk a falu utáni emelkedő után a rétre, és megpillantjuk a csodás füzéri várat. Sajnos most nem zártam a szívembe, mert elkezdett esegetni az eső. Ahogy megnéztük időképen, na meg a felhőket látszott hogy ez nem lesz rövid. Megint úgy járunk mint 2017-ben? Akkor 12 órás egybefüggő esőt kapott a mezőny. Nagy szerencsénkre még a nagyobb égi áldás előtt értünk vissza Füzérre, ahol már 102 km-nél jártunk, 24 óra 20 perces idővel. Szerencsére volt itt már finom diós tészta, amit Nyakas Gabi szolgált fel. Nem fukarkodtam, persze tele kértem. Alig hogy beérkeztünk rá 5 percre szakadó eső keletkezett. Szerencsére fedett sátorban ültünk, így minket nem ért. Akik utánunk jöttek be, szinte mind kiszálltak. Sajnos Erzsit sem tudtam rábírni a tovább indulásra, de valamilyen szinten megértettem, már tényleg szakadt az eső. Én ettem, pakolásztam, zoknit cseréltem, trécseltem a többiekkel, depóscuccot rendezgettem, és közben Fullmann Janival folyamatosan az időképet pásztáztuk. Nem sok jót ígért.. Közben észrevettem Sperot, aki a Kazinczy Vertikál futáson indult ami innen megy, de nem néztem meg pontosan az útvonalát. Próba alapon kértem széntablettát, hátha van nála, és csodák-csodájára volt! Ráadásul az egész dobozt odaadta, óriási köszönet érte!! Bevettem kapásból 4-et, nem érdekelt ha 1 hétig nem fosok, csak most jöjjek rendbe :) Viszont szerettem volna tovább menni, és több mint másfél óra pihenés után 11:00-kor kiadtam a parancsot, hogy irány tovább. Fullmann Jani is meglepően lelkes volt. Örültem, mert bár elvagyok egyedül, de most jól esne a társaság úgy érzem. Így megbeszéltük hogy együtt haladunk tovább. Mindenki hülyének nézett amikor a szakadó esőben a fedett sátorból kiléptünk, de belül azért jól esett az egómnak ;)


Akkor irány a következő 100 km! Az első km még aszfalt, itt még annyira nem zavart az eső, de ahogy a K+-en indultunk kifele, giganagy pocsolyák, és nem létező patakok alakultak, nem beszélve a füves talajról, ami egy pillanat alatt átáztatta a talpamat. Hosszan emelkedünk, útvonalkövetőként természetesen a K+-en! A Bodó-rétre felérve már mindenünk szétázott, és ráadásul egy felhőben gyalogolunk. A büfé után Z+, ez kb olyan volt mintha a Balatont akarnám éppen átgyalogolni cipőben és zokniban. Az Eszkárosi-határ EP-nél meg voltam győződve hogy nem lesz már ott senki, de csodák-csodájára a fiatal srácok ott voltak. Respekt nekik! Bár QR kódos leolvasás volt, de én folyamatosan pecsételtettem az itinerbe mint régen, hogy maradjon meg a feeling. Na ez a hely volt csak, ahol nem volt kedvem levenni a hátizsákot, így egyedül csak innen nem lett pecsétem, de a leolvasás megtörtént ettől függetlenül. Innen figyelünk, a szlovák Z-n haladunk tovább, és sokáig Szlovákiában túrázunk tovább. (tudjuk, Felvidék, köszi nem kérek ilyen kommentet, én is tudom...) Egy már-már nevetségesen csúszó emelkedő után elérünk egy nagy rétet, ahol varázsütés szerűen megszűnik az eső, és pillanatok alatt elmennek a felhők. Végre szép kilátást csodálhatok sok óra után. Mesebeli, hogy pont egy réten :) Nem is érdekelt hogy cuppogok a vizes fűben, legalább az eső elállt, csak maradjon is így... De csak hogy ne legyen minden happy, megint rám jött a hasmars.. 4 széntabi után, azt hogy?? Jani addig telefonált amíg én küzdöttem az út mellett. Az sem érdekelt volna már ha jön valaki. Mérgemben bevettem még 4 széntablettát utána. Szerencsére ezek után végleg elmúlt a hasmars, de egy ideig óvatosan kellett bánni a fingásokkal :) Jelentem nem okozott maradandó "károsodást" :) A hosszú unalmas aszfaltúton lefele Szaláncig egész jól elvoltunk Janival, voltam itt már anno többször is jókora holtpontban.. Az aszfaltút végén meglepő helyről mellénk került Salap Julianna. Rendesen eltévedt, de végülis most már a jó úton van. Én tudom fejből az utat, így remélhetőleg az eltévedés veszélyétől nem kell tartanunk. Hozzánk csapódik, így hárman nyomulunk tovább. Kis lépéseivel, és alacsony termetével férfiakat megszégyenítő elszántsággal halad, magamban csodálkozok is hogy milyen kitartás van benne. 


Toperczer Andris lánya, és barátja a pontőr, de nem mentek fel a várhoz kígyóveszély miatt, hanem lent maradtak a pihenőnél. Mi persze becsülettel kimásszuk az oda-visszát, mert benne van az útvonalban. Kalsa faluban a szigethalmiak, Nád Béla, és Kontha Gabi a pontőr. A jó szó mellé kapunk némi finomságot is, de csak a sósra tudok ránézni, a paradicsomot most akkor sem enném ha nem lenne más, örülök hogy elmúlt a hasmenés.. Kalsa fele jön a hosszú nyílt rész. A meleg a tetőfokára hágott, hol van már a szakadó eső.. A terep viszont hasonló mint 2017-ben. Kukoricás között haladunk vagy 2 km-en át, és éktelen nagy pocsolyák vannak az úton, amit nem is nagyon tudunk kikerülni, így caplatunk az óriási sárban a faluig. Fejben kezdem felmondani a szolgálatot, Jani is lemarad, de Julianna jön utánam mint a gép. A falu szélére érve kötelező pihenőt rendelek el. Muszáj meginnom a Hell italomat amit jóval későbbre szántam, de ez a rész felőrölt teljesen.. Megjön Jani is, leülünk, elfogyasztom a mennyeit, és tényleg jobban lettem tőle mint máskor is, bár ritkán fogyasztok ilyeneket túra közben csak ha már tényleg baj van. Az Izra-tóhoz vezető S- egyike a legkevésbé szeretett részének az útvonalnak. Ez most hatványozottan igaz lett, mert erre a 6 km-es szakaszra egy szó volt csak: Borzalom.... Sár, sár, víz, pocsolya... Egész végig. Egy méter száraz rész nem volt benne, csak a küzdés.. A többiek hamar lemaradnak, egyedül küzdöm le ezt a szakaszt, de szerencsére a Hell után még egy csepp mosolyt is eleresztettem ahogy az ellenőrzőpontra értem, immár 130 km-hez. Itt aztán lerogytam, és éktelen nagy zabálásba (nincs más szó rá) kezdtem. Cser M. Zoli és Balázs indulásra kész volt, de még azért pár szót váltottunk. Megjön az én csapatom is, addig már gigantikus mennyiségű kolbászt meg sajtot pusztítok el májkrémes kenyerekkel együtt. Mindenki beleveti magát a kajálásba, és csak jó fél óra után indulunk tovább, amit amúgy egyáltalán nem bánok. Egyikünk mozgása sem túl acélos már, rendesen kinyírt minket az eső meg a sár. Magamban a túra során harmadjára fölteszem a kérdést. Hogy lesz ebből 200 km? Ismét visszaérünk Magyarhonba, és ahelyett hogy Pusztafalu felé vennénk az irányt és pikk-pakk Füzéren lennénk, mi balra fordulunk, és ismét az Északi Zöldön küzdünk tovább, immár másik irányba. Már előre félek a 7 ároktól (van az több is..). Elég csak visszaidéznem a Nagy-Milic utáni kettőt.. Hamar megjön az első, aztán a második, és így tovább.. Na itt ha 2-es átlagunk volt lehet még sokat mondok. Éktelen sár, kicsúszkált út lefele-fölfele, és virtuális pezsgőbontás mindegyik átmenetel után. Szegény Julikának azért kellett Jani túrabotja főleg a kimászásokhoz, de segítettünk ahogy csak tudtunk neki. Szorított minket az idő, próbáltuk minél tovább húzni lámpa nélkül, mert bizony nyakunkon a második éjszaka.. A Hársas-hegy rettenetére megfontolt óvatos tempóval mentem föl, de 1-2 határkőre muszáj volt leülni így is. Felérvén ismét csatakokban izzadok, de ez is meg van. Kirázom a zoknimból a betelepülteket, és csak hamar megjönnek a többiek. Szerencsénkre még a Köves-hegy sziklás borzadályos lefeléjén is sikerül végül lámpa nélkül lejutnunk, és egészen a Mester-András forrásig kihúzzuk. Nem teszem be a Dávidtól kapott elemeket, annyira nincs már messze Füzér, bízom benne hogy a lámpám talán bírja addig. Feltöltjük flakonjainkat az EP-n, majd a meredek K3-ön Julika lemarad, innen Janival haladunk tovább már. Bába-hegyről csodás a kivilágított füzéri vár, csak ne lenne olyan messze ránézésre.. Meredek szerpentin lefele, a talpam sajog már a fájdalomtól és az átázástól, de Jani sincs már csúcsformában. Pusztafalura érve ismét Laci és István a frissítőpont, a Sport szeletet egyből betolom, és kicsit lustálkodunk még a padon a Vaskapu-hegy megmászás előtt. Julika nem jön, így megyünk tovább. A P3-ön talán a sport szelet megevése miatt jó kis tempóban érek fel a tetőre. Ha ezt tudom veszek még vagy 5-öt a további szakaszra :) Jani kicsit lemarad, addig rengeteg gombára csodálkozok rá, amik a nagy eső miatt ellepték a Zemplént. Rengeteg fajta gombát véltem amúgy a túrán felfedezni. (csak egyiknek sem tudom a nevét kb..:) 5 km a füzéri vár innen, de simán felért vagy 10-nek. A K-n vízszintesen haladva Jani már nagyon bosszús hogy soha nem akar eljönni a vár. Én inkább a lámpám miatt vagyok az mert már kb. tényleg semmit sem látok, még jó hogy most már tényleg közel van a bázis. Csodák-csodájára felérünk a vár aljához, de most egyikünk sem gyönyörködik benne, hanem azt várnánk hogy végre ismét Füzéren legyünk.. Innen már csak 1,1 km.. Visszafele a hivatalos immár leszürkített K-rom jelzésen érünk vissza a bázisra (kíváncsi vagyok hányan jöttek itt, és hányan az aszfalton ami jóval rövidebb).


150 km-nél járunk. Tudtuk hogy menni fogunk tovább, meg kell hogy legyen a túra. De nekem mindig az utolsó 50 a legküzdősebb. Most sem volt másként. Most bent pihenünk a pajtában, itt van Zoli, és Balázs is. Zoli talpa talán még az enyémnél is szarabb állapotban van. Jani kicsit lefekszik a padra, kérte keltsem fel indulás előtt. Még nagyba sötét volt. 00:44-re értünk ide, és 2:00-kor indultunk tovább. Zoliék hamarabb elindultak, de előtte még fültanúja volt ahogy káromkodva veszem ki a Dávidtól kapott elemeket a lámpámból. Itt akkor sajnos az elektronikával van baj.. Nem lesz két forint a javítás.. Bár fejből tudom az útvonalat remélhetőleg sötétben is, de Zoli adott nekem egy kis elemlámpát, aminek egész jó fénye van, így ezzel kibekkeltem az éjszakát (örök hálám bro' itt maradt nálam, ha legközelebb talizunk valahol hozom vissza). Janit felkeltem, és kereken 2 órakor belevetjük magunkat az utolsó 50-be, ami igazából már "csak" 47. Egyikünk sincs szellemileg top formában, én megint alvás nélkül nyomom mint általában. Hosszú-hosszú aszfalt visz Füzérkomlósra. Janit kénytelen vagyok ott hagyni, mert én is már nagyon ramaty állapotban vagyok fejben, de muszáj egy picit erősebb fokozatra kapcsolnom, hogy hátha attól jobb lesz. Van egy Hell-em mostanra is, de nem merem betolni mert nagyon az elején vagyok, pedig borzasztóan kellene.. Az egész túra legkeményebb holtpontja a Füzérkomlós - Bózsva közti szakaszon kapott el hajnal 4 körül immár a második éjszaka után. Képek estek ki. Alapból rém unalmas hosszú monoton szakasz volt ez.. Legszívesebben azonnal elfeküdtem volna bárhol, de mennem kellett, mert a szintidő is kicsit szorított. Bózsvára érve a szikláknál volt az EP, a padon Tamási Géza szundított. Örömmel lefeküdtem volna én is, de nem szabad, mert onnan már nem biztos hogy időben felkelek újra.. Azt hittem innen egyedül megyek már tovább, de 10 perc múlva megjött Jani, és kis pihi után ismét együtt haladtunk. Kishuta=Nagyhuta, Nagyhuta=Kishuta. Ezt jobb ha mindenki megjegyzi aki még nem tévedt erre! :) Nagyhuta végében végre frissítőpont, Éva és Egon. Hú de jól esnek most a kedves, bátorító szavak. Eszünk-iszunk rezzenéstelen arccal. Indulás után nagyon lement az átlagunk, mondtam Janinak hogy én most tényleg mennék tovább, nem mintha sokkal gyorsabb lennék, de már nem tudok senki tempójába haladni úgy érzem csak a sajátoméba, ami kb egy csigáéval egyezett meg. A K4 emelkedőit most egész jól bírtam. Eszkála-háznál 170 km-nél Dávid és Zsuzska fogadott. Kicsit elbeszélgettem az időt, de jó volt végre társalogni. Az oda-visszán Jani nem jött, így tudtam hogy magányos vándorlás fog rám várni. A következő 9 km hosszú, unalmas (amúgy szép, csak ennyi után unalmas) vizes füves, mocsok nagy sáros útvonal volt Makkoshotykáig. Unalmamat a sok különféle gombák tanulmányozásával töltöttem, bár nem értek sokat hozzá. A Cifra-kútnál állandóan bokáig érő sár van, most sem volt másképp. Én is mondtam jópár cifrát... A faluba leforduló hosszú K-jelzés előtt úgy döntöttem megiszom az energiaitalt mert megint kezdett egyben ideges, beletörődő, leszarom az egészet feelingem lenni. Valamit segített, mert utána csak a beletörődő állapot maradt meg. Ilyenkor egy jó 5 percet mindig elücsörgök, nem kapkodva iszom meg, hanem minden kortyát ízlelve, hogy tényleg adjon energiát :) Szerencsére tudom hogy Makkoshotyka az a falu ami tényleg soha nem akar eljönni. Így én is így álltam hozzá, ezáltal rohadtul nem vártam még fél óra múlva sem. Egyszer csak kibukkant, de már nem volt erőm egy apró mosolyhoz sem. Inkább vártam már az ellenőrzőpontot. Jópáran tanyáztak itt, 50-esek, 200-asok. Széll Laci egyből hűtött sört hozott nekem. Megittam, szarabb már úgy sem lehet az állapotom.. A külvilág felé azért egész látványosan kommunikáltam meg nevetgéltem. Na akkor olyan orbitális baj nem lehet.. Még 25 km lehetett hátra kb. Egy fél óra pihi után nagy nehezen tovább álltam. A nehezen (ámde szalagokkal jól) követhető PT jelzésen indultunk ki a faluból. A következő szakaszon sírni lett volna kedvem, de inkább kínomban röhögtem. Egy szántóföldön kellett haladni jó darabon át, amin szinte totálisan lehetetlen volt menni akkora sár meg víz volt. Most már nem idegeskedem akkor sem ha nyakig elsüllyednék benne annyira nem érdekel... Tettem egyik lábamat a másik után, néha az sem érdekelt ha már a sáros víz közepébe haladtam. Végre beértem az erdőbe ahol soha véget nem érő emelkedő következett a Tengerszem felé. Nagyon fájt már a talpam, ráadásul mindkét combomban is a hajlító izom meghúzódott, így be sem tudtam hajlítani már. A Tengerszem után a lefele már borzasztóan rossz volt a meredeken, de lent meglepetésre Vincze Zoli volt a frissítő pontőr. Elmajszoltam egy Balaton szeletet,, inni nem is kértem, és mentem is egyből tovább, már nem mertem megállni. Alig hogy elindultam rá 5 percre egy nagy felhőszakadás kapott el. 190 km után még pont ez hiányzott. Rommá ázott ismét a talpam, nyílt rész volt, és a P-n most jött egy hosszú rész, ami fűvel benőtt. A fejemet csősállal védtem, de egy dörgés elég közel csapott be, így intenzíven figyelve haladtam tovább. Az egész eső nem volt több 20 percnél, de arra elég volt hogy a maradék lelkesedésem is elmenjen. Éppen próbáltam pozitív gondolatokat kreálni, amikor a P-K- elágazásnál egy srác ült, és kérte hogy segítsem már be az utolsó 7 km-en, mert már teljesen kivan. Bevallom nem sok kedvem volt hozzá, de aztán kötélnek álltam, tök mindegy úgyis hogy sikerül, csak időben érjek be. Közben kiderült ő az a srác aki a Kinizsit mezítláb csinálta meg, és most is szandálban nyomta :) (persze nem az egész 200-at, szép lett volna.) Sajnos a menettempó már nagyon lassú volt, de nem hagytam ott, mert már ilyenekkel riogatott hogy ha nem lettem volna ott tuti feladja meg el fog tévedni, stb. Próbáltunk beszélgetni kisebb-nagyobb sikerrel. A lefeléken már ordítani lett volna kedvem, ott már azt sem tudom éppen miről beszélt a kolléga :) A Nagy-nyugodó nyeregben hatalmas levegővétel, itt már tudom hogy kész, megcsináltam!! Óvatosan lebattyogunk a célba, és 53 óra 33 perc után célba érkeztem. Immár kilencszeres teljesítő lettem!!! Köszönöm ismét Gézáéknak ezt a csodás túrát, az előestét, a szállást, a túra utáni napot meg úgy mindent!!! 


 


Beérve a célba, hatalmas adag tésztaételt pusztítok el, majd várjuk a többi beérkezőt akik még utánam voltak nagy tapssal. Jani is beért, nagy gratula neki, és a sok együtt ment kilométerért is! Még jópár órát fent voltam, majd kb 60 óra nem alvással a hálózsákom felé vettem az irányt, de előtte kicsit rendberaktam a talpamat, elég neki a szappan meg a víz, reggelre hátha jobb lesz. Pár óra alvás után már ébren is voltam.


Szerencsére jobb is lett kicsit a talpam, és amíg Géza felesége csinálta a még ottmaradtaknak a finom reggelit, addig Géza írta össze ki, és hova megy szalagokat leszedni a szervezők közül. Én bár nem szervező voltam, de úgy döntöttem belefektetek abba az önzetlenségbe egy kis kompenzálást amit ők adtak nekem már 9 éven át. Így szóltam Gézának hogy én is beállnék segíteni. Kicsit kikerekedett a szeme hogy 200 után még erre lenne energiám :) Ráadásul a legnehezebb részt vállaltam be. Tolvaj-hegy - Nagy-Milic - Szurok-hegy - Kéked. Ez 20 km volt 1100 m szinttel, de a túra leges-legnehezebb része :) Vincze Zolival szalagoztuk le, több száz szalagot leszedtünk az Északi Zöldről. Most legalább láttam nappal is mindent amit a túrán nem, és még a Kis-Milic kilátóba is életemben először fölmentem. (azért fénykoromban volt olyan hogy majdnem a teljes ÉZ-et lámpa nélkül toltam, így tudom milyen világosban ;). A rengeteg szalag, és a későn indulás miatt ez majdnem eltartott sötétedésig, de Gézáék kijöttek kisbusszal értünk a végén, és megmutattuk mennyi rengeteg szalagot szedtünk. Utána ismét megvendégeltek hétfőn este is finom vacsorával, majd mivel kedden már nem volt más túra, ezért kénytelen voltam hazajönni :)


 
 
LeFaGySzTúra éve: 20202020.03.02 14:17:18

Palóc LeFaGySz 2020, 61 km


 


Izgatottan vártam már ezt a hétvégét, mert a repertoárból bizony nincs meg még nekem a Palóc Lefagysz (meg a mecseki sem, de arra még várhatok eleget). Tetézte izgalmamat, hogy életemben mindössze egyszer, 2007-ben voltam a Karancs-Medves 50 túrán mindössze, de abból már semmire sem emlékszem. Ezáltal teljesen ismeretlen terep fogadott engem, de a Lefagysz túrák mitológiái hűen élnek bennem, mert bizony az ellátást is magamnak kell megszervezni, és az útvonal is elég kacifántos szokott lenni. Minden ami szivató a környéken az tuti benne van :) Ezzel a gondolattal vágtam neki kereken 7 órakor a "bulinak". Tanulmányozgatom közben az itinert, és sok-sok kedves régi és új táratársat köszöntök. Ez a Karancs nevű valami ismerős nekem, azaz a nevét már hallottam. Máris felmegyünk meglátogatni, de bizony lift nincs, csak saját két lábamra számíthatok mindössze. Máris majd 450 m szintkülönbség van a túra legelején. Egész pofásan megy felfele az emelkedő, majd csakhamar toronyirántossá válik. Utolérem a legelöl haladókat, és ideiglenes állapot ez, de én hódítom meg a mai napon legelőször a Karancsot. Gyorsan kifújom magamat, iszok pár kortyot a sajátból, és kimérten kocogok tovább. Nagyjából körvonalazódott is a társaság a következő órákra, de csak a saját tempómba szerettem volna haladni, ami még így is gyors volt. Előttem közvetlen Dolgos Vera, és Lévai Viktor, majd Molnár Peti, és a két mátrai betyár, Adrián, és Nándi, illetve Úri Máté. Na meg egy fekete ruhás futó, akinek sajnos nem tudom a nevét. Kellemesen kocognánk lefele a Z+-en, ha a kövek nem bújnának meg az avar alatt, így csak balettozunk. Nicsak, máris egy forrás. Meg kell becsülni, mert minimális vízvételi lehetőség lesz csak.. A folytatása már egész kellemesen futható a Z+-nek. Szó szerint elviharzik mellettem Fridrich Laci, és legközelebb már csak a célból visszafele sétálva látom csak.. Lehet ment még egy kört? :) Leérve egy tisztásra szalagozáson folytatom utamat. Azért jöttünk egy csomót lefele, hogy megint toronyiránt mászhassunk vissza a Karancs-nyeregbe. Szép, mondhatom.. Már a fülemen veszem a levegőt, amikor felérek a Kápolna-hegyre, ahol csodás kolostor fogad, és még harang is van. Gyorsan meg is kongatom, de ez még nem a K.O.-t jelenti.. Pecsétet is kapunk az itinerre a túra egyetlen-egy emberes ellenőrzőpontján. A többi helyen csak egy bólya lesz, és szúróbélyegző, önigazolás. Fridi kivételével a fent felsorolt összes "arc" itt tanyázik, én viszont fogom a sátorfámat és tovább koccanok. A S- jelzés elágazásánál tanakodás vajon merre? A mátraiak megmásszák kis kitérővel újra a Karancsot, mi az nekik.. Viktor órája viszont más irányt mutat, így mi a S-n haladunk tovább, amerre kell. Hamarosan jobbra P3, és egy széttrancsírozott aszfaltúton kocogunk tovább. Az Elemér-forrásnál vízvételezés, addig megérkeznek a Karancs mászók is, majd erősebb tempóval tovább is haladnak. Leérve a 21-es főútra, a többiek rossz felől kerülik meg a tavat, de én figyelek, és a hivatalos úton érek bele a Z-be. Viktor kólás gumicukival kínál, örömmel habzsolom. Rövid szakaszon szalagozás, na meg egy bólya, majd jön a számomra legszebb rész utólag visszagondolva. A P-rom jelzés kegyelmet nem ismerően visz fel a Boszorkány-kőhöz, ahol pár lépés kitéréssel csodás panorámában volt részem. Ez volt a legszebb pont nekem! Néhány száz méter, és a Salgóvár is meghódításra kerül, ahonnan ismét pazar panorámában gyönyörködhettem. 


A Dornyai th. mellett a Bodzás-kútból merítem újra az életmentő vizet. Bár az itiner ír egy boltot a falu szélén ami mindjárt itt van, de biztos ami biztos feltankolok az éltető nedűből. Egyedül haladok, a többiek előttem, illetve mögöttem nem sokkal. A falu szélén Molnár Peti megy be a temető széléhez "kutazni". Beérvén újra Somoskőre, a bolt bezony nyitva. Szuper. Be is térek. Ha ezt elszalasztom, súlyos árat fizethetek akár később.. Meglepetésemre a többiek tovább mennek, ők tudják.. Én egy colával, és egy banánnal lepem meg magamat. A forrásvíz mehet is a kukába így már. Na meg egy zsemlét kértem, és mondtam a néninek, hogy vágjon hozzá egy jókora parizert. Ezt útközben szépen meg is emésztettem jólesően. Most egy szolidabb úton haladok tovább a S+-en kifele Somoskőről. Könnyebb emelkedők következnek, a baj az csak, hogy jókora sár van, és rengeteg kidőlt fa ahol szlalomozni kell, és a haladást is leredukálja. Úri Mátét megelőzöm, és többet nem is látom a mai napon. Kihúzom magamat, nem sűrűn van ilyen, általában mindig előttem ér be. Egy nagy fakidőléses résznél utolérem Verát, és Viktort is. A Ceberna-tisztásnál kis tanakodás, hol a kód? Ja, a völgybe írja, az még feljebb van. Mai túránk egyik legkeményebb emelkedőjéhez érkezünk. Hosszan, nagyon hosszan fel a S-n. Na és persze hova? Hát persze hogy megint a Karancs-nyeregbe. A komoly emelkedők mind erre tanyáznak.. A semmiből elkap minket Molnár Peti, valahol elkavart. Munkahelyi dolgokról beszélgetünk fölfele a toronyirántos emelkedőn, ahol más alig kapna levegőt. Mi sem vagyunk normálisak.. Viktor lemarad, és csak a célban találkozunk újra, ott már persze mindenki mosolyog :) Vera nagyon ügyesen jön, és felérvén a nyeregbe amíg mi meghúzzuk folyadékjainkat, ő tovább is robog. Ismét a reggeli Z+, és ismét ugyanaz a forrás. Természetesen kihasználjuk. Innen most jó sokáig a P- jelzésen haladunk, nem kell forgatni az itinert egy darabig. Vera kocog még látótávolságban előttem sokáig, a mátrai betyárok már valahol elől vannak Petivel. Kezdek álmoskás lenni, de a távok elágazásánál egy balost veszek a 61-es fele természetesen. Az átlagom is még szinte pöccre 6-os. Teljesen jó, túl jó.. Hosszabb aszfaltos sík rész következik, Vera kocog a messzeségbe, én csak valamit imitálok, na de egy pillanat alatt villámléptekkel megy el mellettem Cili. Na, ő fut.. Végre egy falu. Karancsberénybe életemben először érkeztem. Meglepetésemre a faluban utolérem a reggeli futócsapatot, Petistől, Nándistól, Adriánostól, és fekete ruhás futóstul, mert épp depóztatják őket. Engem is kínálgatnak, hát hülye leszek nemet mondani. Cola, ropi, gumicuki, luxus kényelem egy Lefagyszon. Kell is az energia, mert fogyogat az erő. Átsétálunk a falun, majd rátérünk a híres (hírhedt) Északi Zöldre. Szerencsére itt még jó ideig a szolidabb arcát mutatja, és kocogni is lehet amíg erőm engedi. A semmiből egy sárga ruhás futó ér utol 8 órás indulással. Tyűha, ő már tényleg tud valamit. Ha már itt van, letarhálom egy magnéziumra, mert kezd szétrobbanni a vádlim ami nem jó előjel. Az nem volt nála, de valami pirula igen, amit szét kellett rágni. Nem volt vészes, csak majd megpusztultam olyan szomjas lettem utána. Aztán jött az igazi arca az Északi Zöldnek, toronyiránt föl, és le. Folyamatosan.. Utolérem a srácokat, Adrián ad magnéziumot, de meglepetésemre teljesen ellentétes hatást vált ki a pirula.. Borzasztóan húzza a görcs a vádlimat, és már a lejtőkön is csak gyalogolok. Na ennyit erről, de talán még lámpa nélkül meg lehet így is gyalog. A srácok is lassabban haladnak már úgy látom. Visszaérek a 48-as táv becsatlakozásához, majd a szúróbélyegzés után egy undormány sáros meredek emelkedő jön. Folyamatosan húzza a görcs a vádlimat, talán sosem mentem még ilyen lassan fölfele. Minden lépést meg kell fontolni, ha nem akarom hogy totál begörcsöljek. Pedig már nincs sok hátra. Kegyelemdöfésnek a legutolsó emelkedő tesz oda. A legmeredekebb, a legzordabb az összes közül. Fejben rendben vagyok szerencsére legalább. A Karancs kilátónál (mert persze mint írtam az összes galád emelkedő itt végződik) meglepetésre utolérem a srácokat, de el is engedem lefele őket, hadd futkossannak. Szerencsére visszább vett közben a görcsölgetés, így óvatos kocogással tudok én is lefele haladni. Leérvén újra Somoskő szélére, látom a fiúkat előttem az aszfalton kocogni, szóval nem léptek meg a végére. Én is vérszemet kapok, mert még ha egy picit rákapcsolok akár 17 óra előtt is beérhetek, pedig ezt a terv már egy ideje a kukában landolt. Megküldöm a végét, és 16:58-kor, 9 óra 58 perces menet után megérkezek a várva-várt célba közvetlen a srácok után. Nem gondoltam volna hogy így sikerül, mostanában nem volt tempósabb menetem már egy jó ideje. De úgy látszik még a parázs néha fel-fellobban. Ezzel az érzéssel vetem bele magam a mennyei gulyáslevesbe.. Köszönöm szépen a szervezést, és hogy megismerhettem ezt a csodás tájegységet.


 
 
túra éve: 2019
SPACINCE SZÁZASTúra éve: 20192019.08.26 00:00:00

Spacincei Százas


 




"Ha láttál már nagy vihart, szorozd meg kettővel."


 


Pedig jól kezdődött minden.. Tarnai Mátéval utaztam ki RegioJet busszal péntek éjszaka Pozsonyba. Ott bizony várt ránk 4 óra "csövezés", hogy a reggeli vonattal a rajthelyszínre, Vágújhelyre érjünk. A buszállomáson töltöttük ezt az időt beszélgetések közepette, semmi alvással. Már világosban felszállunk a vonatra ami a rajtba repít minket. Ott találkoztunk Lipniczky Attilával, így immár triumvirátusként közelítjük meg a pár lépésnyire levő rajthelyet. A kötelezően elfogyasztott rum után (másképp megvető pillantásokat kaptunk volna a szervezőktől) átvesszük itinerünket, és irány a 100 km. S- jelzésen, egy jó ki mászás érjük el a Csejtei várat, ahonnan csodás kilátás nyílik a közelebbi, és távolabbi hegyekre. Máté már sorolja is hogy mi micsoda. Egy sziklás meredek lemenetel után Visnove faluba érkezünk. Kicsit megszomjaztunk mert a nap már kezdett a tetőfokára hágni, de az egység zárva volt, így tartalékolni kellett. A Lazova Stovka túrával szemben haladunk felfele a Z-n. Lubina településen találunk nyitva tartó boltot szerencsénkre. Bevásárolunk, leülünk a lépcsőre, és 5 perc múlva be is zárt a bolt, szerencsénk volt. A két helyi lakosnak már kevésbé.. Cetuna nevű településre érve erőt kellett vennünk, mert 230 m-ről alig 7 km alatt fel kellett másznunk 970 m magasra, a Velká Javorina csúcsára. Máté loholt elől, én mögötte, Attila lemaradt, és a csúcs előtt a turistaháznál ért csak minket utol. Bizony nem volt kellemes ez a soha véget nem érő mászás, alig vártam hogy felérjünk a csúcs előtt a turistaházba. Sajnos kilométeres sorok voltak a pultnál, így maradt a hazai frissítés. Alig hogy menetkész állapotba raktuk magunkat megjelenik a szlovák túraikon Jaro, akivel nagy örömködések közepette azonnal csinálni kellett egy szelfit az utókornak :) Mi indulunk, de hamarosan megelőz minket Jaro. Angol nyelvtudása híján csak foghíjasan beszélgetünk, aztán el is lépett. Mátéval haladunk, kicsit ellépve Attilától. Csodás kilátás nyílik a csúcsról, esőnek nyoma sincs. A P- jelzésen ebből az irányból haladósan lehet menni. Maradunk a gyalogtempónál, de így is 6-os átlag környékével érünk Myjavába, ahol már tényleg nagyon meleg van. 16:00 körül érünk le, be is térünk az elmaradhatatlan Billába, és mivel a túrán semmi ellátás sincs, ezért bevásárolunk rendesen. Kint a lépcsőn már Attilával kiegészülve fogyasszuk el az elemózsiát. Én két húspogácsás hamburgerrel, és 0,5 L szedres Kofolával serkentem fáradt testemet újult erőre. Tovább ismét a P-on, még jó sokáig. A háttérben dörgésekre leszünk figyelmesek. Szerencsére itt még az eső elkerült minket, és a pár órával ezelőtt érintett Velká Javorina csúcsa környékén éli ki magát. A következő 11 km-t mindenki a maga tempójában abszolválja. Máté hasít elől, én valahol mögötte, Attila pedig utánam. Bár már délután 6 óra körül van, a hőség még mindig kellemetlen, és nem esik jól a nem túl meredek, de még pont kellemetlen emelkedő. Bradlo csúcsára érve Máté talán csak 2 perccel előttem ért fel. Meleg kaja hiánya miatt a gyomrom kezdi nem túl jól érezni magát, és az itt megevett saját Sport szeletem is nagyon nehezen ért le. Nem voltam túl jól, de még csak 58 km-nél jártunk. Mátéval ketten indulunk tovább Brezova pod Bradlom irányába. Oly sokszor megtettem már ezt az utat korábban, szinte otthon éreztem magamat. Leérve a kisvárosba, rám jött a "szükségállapot", így elköszöntem Mátétól, aki azt mondta úgyis utolérem. Akkor már tudtam hogy nem látom többet a túrán. Beérvén a sörözőbe, csak egy szénsavas üdítőt fogyasztottam, és a "két kellemes" érzéstől a gyomrom is szerencsére jobban lett. Tovább indulván pont Attila érkezett meg, aki meghívott még egy szénsavas löttyre. Kicsit ódzkodott tőle a gyomrom, de aztán szépen letukmáltam, és utána percről-percre kerültem jobb állapotba szerencsére. Mivel alig fél órán belül sötét lett, úgy döntöttem együtt haladunk tovább. Az emelkedőkön megfontolt tempóban haladunk, kell még az erő éjjelre is. Dobra Vodá a következő falucska. Jártam már erre párszor, de a két település közötti út ami 12 km, egyszerűen valahogy soha nem akar eljönni. Idén sem volt ez másképp. Átrongyolunk a temetőn, majd utána leülünk az aszfaltra, és frissítünk a sajátból kissé elgyötörten. Kiérvén a faluból, a messzi távolból valaki állat módra üvölteti a motorját vagy fél órán át. Szántóföldes emelkedőn haladunk egyre felfele, és bizony meglátok apró villámlásokat. Attila mondta hogy ne törődjek vele, miért nem inkább az orrom elé nézek, vagy a jelzéseket? :) Dörgés még nem volt, de azért reménykedtünk hogy nem mi leszünk az áldozatok. 78 km-hez érkezve, nagyon figyelek, jelzésváltás, innentől S- jelzés egy darabig. Sok fényvisszaverő nyíl mutat tovább a P-on, de nem dőlünk be, az más trehány szervező sara volt. Egy hosszú aszfalton kómázgatok, aztán egyszer csak meghallottam az első dörgést, pár perc múlva a következőt. Egyre hangosabb. A végén már kezdett eléggé para lenni, így tempósabban érkezünk meg a 85 km-es Prekazka nevű ellenőrzőponthoz. A térképen jelzett "bus" szlogen megállója sehol sem volt, még szerencse hogy a pontőrök sátorban voltak. Innentől az utolsó 15 km amúgy is végig nyílt rész lett volna, de a pontról már "szép" kilátás nyílt a percekkel később megérkező viharra. Na innentől kezdődött nekem a kálváriám.. Két idősebb mogorva pontőr volt, nulla nyelvtudással. Kis ideig a sátorba maradtunk, majd valahogy üggyel bajjal a tudtukra adtam, hogy mivel a villámok már eszméletlen közel csapkodtak, kicsit beülnék pihenni a kocsijukba. Nagy nehezen megértetve magamat beültem, de ekkor már három villám is szó szerint pár méterre csapott le a sátortól, gigantikus dörgéssel. Még a kocsiból is borzasztó volt nézni. Az eső elkezdett szakadni közben. Később picit elbóbiskolok, majd azon kapom magam hogy eltelt 1 óra egy pillanat alatt. Hiába, ez már a második alvás nélküli éjszaka volt.. Egyszer csak benyit a két pontőr, és angolosan kizavarnak. A miértjét nem tudom akkor, de hamarosan rájöttem hogy már fázhattak, mert az oldalról nyitott kis sátorban bizony már nagyon hideg volt. "Fázzak inkább én" jelszóval leültem a kis székbe, ekkor már hajnal 2 lehetett. Attila már rég továbbindulhatott amíg én aludtam. A vihar tombolt.. Alig hogy elment az egyik fázisa, hullámszerűen jött a következő vihar esélyt nem hagyva tovább indulásomra. Persze a célig mint írtam végig nyílt rész vitt, a villámok pedig másodpercenként cikáztak körülöttem is, meg úgy mindenhol messze is. Max 3-kor el kellene indulnom akkor is, hogy szintidőben beérjek. De így nem merek. Basszus, közeleg a 3 óra... 2:30 van, érkezik 4 túrázó. Három szlovák + 1 cseh. Mindenkin esőkabát, de nagyon fáztak a fiúk. Jah, én még nem is írtam, rajtam egy szál póló, és rövidgatya volt, ennyi.. 3:04, és a fiúk tovább indultak a viharban. Most kellett gyorsan döntést hozzak mi legyen. Ha maradok akkor végleg ott maradok, ha elindulok, akkor legalább már velem együtt öten félnénk. Tovább indultam, bízva a túlélés reményében. Ezen a ponton 3 órát töltöttem.. De felálltam.. Szerencsére aszfalton haladtunk sokáig, nem szántóföldön, így a villámcsapás esélye egy "kissé" kevesebb lett. 3 km múlva Horná Krupá nevű faluba érkeztünk, a lehető legjobbkor. Egy pillanat alatt óriási szélvihar kerekedett, intenzív esővel. Nagy szerencsénkre pont találunk egy fedett buszmegállót, oda telepszünk le. Eszméletlen mi van odakint, a villámok a templom tetejébe csapnak, illetve a nem sokkal mellettünk levő vezetékbe. Érezzük is a füstnek az égető szagát, és bele se merünk gondolni mi lenne ha pont úton lennénk. Jó 20 percet várunk, ami nekem azért is rossz, mert a 6:10-es Spacincei buszt el kellene csípni, ugyanis Máténál van a hazafele jegyem. Ráadásul ha esetleg lekésem, euróm sincs már szinte semmi.. Az idő nem nekem dolgozott, elállt viszont a szélvihar, de a szakadó esőbe alig hogy tovább indultunk, olyat láttunk, hogy a sporik azonnal intenzív videózásba kezdtek. Nekem sajnos lemerült az eszköz, de ezt én sem hagytam volna ki. A falu gyakorlatilag el lett zárva a külvilágtól... Az árokból óriási sodrással ömlött a fő útra a sáros víz. A helyiek hajnal 4-kor próbáltak valamit tenni, de nem lehetett. Térdig érve próbáltunk haladni a főúton a sártengerben, ami volt vagy legalább 200 m-en keresztül. Minden átázva, én a pólóban már nem tudtam kiegyenesedni úgy rám fagyott. A falu végén a szomszédos tó is kiöntött, így még vagy 1 km-en át hatalmas vízben úsztunk szinte. Mindez a fő úton.. Túlélvén 5 km volt a következő falu, Dolná Krupá. Az aszfaltúton a srácok mondták hogy most vagyunk a tetőn, így még parásabb a villám.. Nah, nagyon megnyugtattak.. Bele sem mertünk gondolni mi fogad majd itt minket ebben a faluban.. Amúgy a 3 srác Spacincei volt, szóval ők igazából hazagyalogoltak, feltéve ha.... Irigyeltem őket nem kicsit. Amúgy az utolsó 6 km-t leszámítva egész jó tempóban mentek a fiúk, de sejtettem hogy a rémálom beigazolódik, hogy nem érem el a 6:10-est. Útközben faggattam őket hogy tudnék Pozsonyba eljutni, és ott van-e valahol pénzváltó, mert csak pár euróm volt, és a Pozsony-Budapest vonatozás pedig nem olcsó. Persze nyilván azt is ki kellett volna fizetnem amit még Máté megvett nekem otthon oda-vissza buszt. Nem lesz olcsó ez a túra gondoltam.. Dolná Krupában nem volt villámárvíz, csak az árvíz nélküli verziója, de az folyamatosan óriási dörgésekkel. 6:00 körül már világosodott, de már alig 3 km-re voltunk a céltól. A végén a 3 srác megvárta a cseh túratársat, aki amúgy egész végig lemaradozott. Én már borzasztóan fáztam, de nem léptem el tőlük, ha már eddig eljöttünk beérünk együtt. Soha nem akart eljönni a vége, epekedtem, hogy csak valahogy éljem túl.. 6:45-kor végre hihetetlen de célba érkeztünk. 23 óra 20 perc alatt sikerült ez a 100-as, ami nem is inkább paramétereiben, hanem az időjárás viszontagsága miatt lett életem egyik legküzdősebbje. De valami csoda vagy inkább jófejség folytán ott volt a célban Attila és Máté. Attila már 4-kor indult volna haza kocsival, ezt útközben is mondta, de végül megvártak. Na ez volt a két nap legjobb híre. Nem kell pénzváltót keresgélnem két éjszaka nem alvást követően egyedül Pozsonyban. A célból így kocsival jutottam haza, ez ám a szerencse :) Igazából fizikailag csak a talpam ázott fel, de az úgy rendesen. Más gond szerencsére nem volt, hacsaknem annyi hogy mindenemből csavarni lehetett a vizet. Szellemileg voltam nagyon fáradt, de az hamar kezelhető volt egy kiadó alvással. Így lett egy viszonylag könnyű túrából az egyik legnehezebb...

 
 
Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130/70/40Túra éve: 20192019.08.07 00:00:00

Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130 km tizenkettedjére is sikeresen teljesítve 29 óra 35 perc alatt. Ez bizony akármilyen hihetetlen teljesen más volt mint az összes többi tizenegy. Hogy miért? Tarts velem Kedves Olvasó!


 


Pénteken Venczel Gyurinak köszönhetően este 9-re már a szálláson voltam Nagykanizsán. Gyors lepakolás után kicsit társasági életet éltem a "hivatalban" néhány kedves ismerőssel, kibeszélve sok-sok túrán ki merre járt mostanság. 


 


Reggel 5-kor csipogott az óra, majd a szokásos 6 órakor rajtpecséttel a zsebünkben útnak indultunk. Gertner Andrea-val mentem, ő az első sikeres teljesítését próbálta abszolválni. Az elején persze hamar eltelt a 6 km-es aszfaltos szakasz Palin városrészben majd a K- jelzésen elértük az első filctollas pontot Zsigárdot. Én csak ikszelgetek, Andi időt ír mindenhol. Homokkomáromba vártam már a kis boltot hogy reggelizzek egy jót, de sajnos úgy néz ki sok év távlatából, hogy az egység, és a bolt is véglegesen bemondta az unalmast :( Pénteken jó nagy eső volt, sok helyen látszódott a terepen. Áldottam is az égieket hogy nem akkor volt a túra, de nem tudtam hogy az égiek bizony a mai napon is megtréfálnak majd. Kicsit ellépek, Andi, Átol Csabiékkal marad. Az obornaki műút után egy rövid de velős emelkedőn elérem a K- S- elágazást, ahol ismét bója van. Búsan nézek a K- irányába, de jó lenne visszafele jönni. Na de a S- most a helyén való jelenleg. Egy jobbkanyar után társamat bevárom, addig meg lelegelek egy fél bokor szedret :) Oltárci vadászház következik. Itt élő pont üzemel, az almát most kihagyom, de a víz itt bizony szükségállapot, na meg az egész túrán is. Nincs hőség, kellemesen fújdogál a szél, bízom benne hogy ez rendhagyó Roki lesz, és egyik sarokból sem kell felállnom, hanem K.O-val nyerek :) Hahótig (40 km) egy a tempó a többiekkel, jókat diskurálunk, mindössze egy érdekes S- jelzés ami érthetetlenségre ad okot. Szerencsére tudom melyik út a helyes, hiába megy 2 irányba a jel :) Hahótra picit 6-os átlag alatt érünk, pedig egyáltalán nem siettünk. Iszok egy söröcskét, feltöltekezek kólával, és rávetem magam a finom paradicsom-paprika-zsíroskenyér kombóra ami a túra ellátás része. Pihenés után immár Z-jelzésen indulunk tovább, de észreveszem a vészjósló fellegeket az égen. A morajlás is egyre közelebb, és percek alatt elkezd eleinte csak szemerkélni az eső. A mélyúton megállunk, és biztonságba helyezzük értékeinket. Nálam semmi sincs, csak póló és rövidnadrág.. Nem kell sokat várni, az eső rázendít. Bár erdőben megyünk a K+-en a söjtöri szőlődombok fele, de én tudom ha egy kis eső is esik Zalában, annak beláthatatlan következményei lehetnek terepügyileg. Bizony ez így is lett.. A söjtöri dombokra felérvén Tóth Feriék jönnek jobbról, eltévedtek, Feri szerint a track nem arra megy. Én sem látok egy deka jelzést sem a hármas elágazásnál, így legurulunk egyenesen a lejtőn. Elágazás, na merre? Feri mutatja merre megy a track, követjük, és látunk is régi K+-eket. Szerintem biztos nem vagyunk jó helyen, mert tavalyról emlékezvén friss K+-ek voltak, és egy év alatt nem amortizálódhatott így le. Már majdnem 9-en vagyunk, keressük az utat, Feri mutat lefele egy dzsindzsásba, itt le. Tény és való hogy itt megy a régi K+, de eléggé lejt az út, és félek hogy ki fogjuk hagyni a következő bójás pontot. Aztán egyszer csak megszólalt egy srác, hogy ahonnan ők visszajöttek, láttak új K+-eket, de Feri közölte hogy nem arra visz a track, és visszafordultak. Ó hogy... Ha a srác ezt még fent mondja biztos az újon mentem volna.. Így most reménykedhetünk hogy nem hagyjuk ki a kódot. Piszok nagy szerencsénkre a kód előtt 50 m-re csatlakozunk vissza az új jelzésbe. Huhh... Megnyugodva haladunk az immár továbbhaladó vihar után. Söjtörön Andival beülünk a sörözőbe, és frissítünk egy jó 20 percet. A többiek továbbmentek, de nem zavar, hadd menjenek csak. A vihar arra legalább jó volt hogy az amúgy talán a túra legnehezebb részét felfrissítse, és megússzuk az eddig mindig dögmeleget. Kellemes klímában haladunk ki a faluból, de a Pusztaederics előtti dombon horror sár fogad minket, alig bírunk felkecmeregni. Lefele szintén ugyanaz. A falu előtt utolérjük Kotlár Lacit, aki egy darabig társunkká válik. Ritka pillanat, de nem megyünk ki az általam ismert kék kúthoz, ugyanis a klíma egész kellemes most. Még a Z- jelzésen a bója után megtesszük a világ legértelmetlenebb kitérőjét :) Hamarosan bejön a K-, irány Rádiháza fele. Útközben jönnek szembe az ismerősök, buzdítjuk egymást. Leérünk a faluba (58 km). Jól esik a pihenés kicsit. A depóscuccomat megkeresem, és két powerade, és egy jó kis konzerv lapul benne amit együltő helyben le is tartóztatok, nehogy gond legyen a gyomrommal mint már párszor a Rokin. Közben megjön Inci, Viki, és Rajmund, majd hamarosan Átol Csabi. Mindenki rávetemedik a frissítőjére, mi egy jó fél óra után búcsúzunk. Továbbra is hárman haladunk. Bizony visszafele nem esik olyan jól a K- mint még lefele. Letudva az oda-visszát, jó sokáig K-. Óriási dagonya fogad minket, a cipő pillanatok alatt lánctalppá válik. Végre ismét bója. Szentpéterfölde előtt vészjósló fellegeket vélek ismét felfedezni. Na ez nem lesz jó, így is borzasztó saras a terep. Már morajlik, Andit megkérem nézzük meg az időképen mi várható. Úgy néz ki 20 perc múlva telibe kap minket egy erős vihar, de a sebességét megítélvén hamar fog távozni. Kiérünk az aszfaltra, nyíltabb a rész, nagyon csúnya felhők jönnek utánunk. Átmegyünk a falun, és berongyolunk a temetőbe, ahol a ravatalozó előtt megtelepszünk. Szerencsére van teteje, szuper jól funkcionál, és még viszonylag kényelmes is. Ahogy beléptünk, szinte percre pontosan elkezdett fújni a szél, szakadni az eső, hatalmas villámlások, és dörgések kíséretében. Hú, nagy szerencsénk van. Ideiglenes pihenőidőt rendelünk el, közben szórakoztatjuk egymást a hely viszontagsága miatt :) Jó 10 perc múlva befut Nagy Imre Rambó :), különböző szavak kíséretében. Hát.. Kazinczy forogna a sírjában.. :) Közben befújja magát valami kullancsirtóval, ami leginkább egy parfümre emlékeztet. Megy az mindenhova, arc, fej, láb. Szegény majd megfullad, mi meg jókat röhögünk :) Eközben akik mögöttünk voltak, szépen haladnak tovább a szakadó esőben az úton. Mindenkin esővédő cucc, csak a nagy Átolon nem :) Mi egyáltalán nem bánjuk hogy még maradunk, legalább megússzuk a zuhét. Egy jó fél óra pihi után körvonalazódik a jó idő, a fellegek szépen tovább haladnak. Rambó elindul, mi szépen összekészülődünk. Mire teljesen eláll, ismét úton van hármasunk. Lelki szemeimmel vizionáltam a következő etapot.. Nem nagy, hanem óriási dagonya keletkezett, Balaton méretű pocsolyákkal. Keservesen próbáljuk kerülgetni, több-kevesebb sikerrel. A fejlámpát is elő kell venni most már. Hosszú-hosszú egyenes, elhagyjuk Csabiékat, ImiRambó, és Laci is csatlakozik hozzájuk. Mi Andival tovább megyünk, és innentől kettesben haladunk. Kedves zalai ismerősömet, Tibit is megelőzzük, de egy darabig jön mögöttünk, bírja ő a tempót. Lasztonyát elneveztük szellemfalunak, totál kihaltság, még a kutyáknak sincs kedve ugatni minket. A falu után egy meredek mélyedésben emelkedünk a kilátóig, ahol Rajmundék csapatát is megelőzzük amíg ők kifújják magukat. Fent köd fogad. Szerencsére az útvonal a fejemben, így már rutinból megismerem a cseles balkanyart a Torhai-forrás fele. A forrásnál a többiek megpihennek, mi Lispeszentadorján (nyelvtörőnek jó) felé menetelünk. A falu felett a bójánál egy csoki van a földön. Nem is én lennék ha nem falnám fel, de a felénél észreveszem lámpám fényében rajta a hangyákat. Viccesen mondom magamban hogy "hangyasav". Leérvén Lispére az időjárás is eléggé lehűlt, fázunk mindketten. Mindig elmélázok hogy milyen közel lenne innen Bázakerettye aszfalton, de nekünk még fel kell mennünk egy jókora kitérőt tenni a dombtetőre. Ráadásul itt minden évben tanyáznak óriáspókok, amit kifejezetten utálunk mindketten Andival. Természetesen idén sem volt másképp, gigantikus dögöket véltünk felfedezni, így többet néztem a pókhálókat mint az utat magát :) Persze pocsolyahegyek voltak, és beletrappoltam jópárba. Végre leérünk Bázakerettyére, ahol hatalmas üvöltözés szakítja meg a csendet. Egy autó áll lentebb, és valaki teli torokból káromkodik. Először azt hittem a kocsiból kiabálnak befele a kocsmába, de közelebb menvén kiderült, hogy az egy rendőrkocsi, és a szomszéd házból üvöltözik valami vadállat, kellően ittas állapotban. Beérünk a kocsmába (84 km), állítólag itt is inzultálta a vendégeket, túrázókat, és az itt tartózkodó pontőr hívta ki a rendőrséget. Még jó hogy nem hamarabb értünk ide. Itt pihen éppen Szászfai Gábor, és Fullmann Jani, akik még Rádiháza után előztek meg minket a ravatalozónál. Ők lassan indulnak is tovább Letartóztatok egy csomag chipset, majd feltöltekezek folyadékból. Itt is elég sokat elvagyunk. Közben megérkeznek a többiek, jó sokan lettünk. Nincs kedvem kimenni az immár borzasztó hidegbe, de erőt veszünk Andival, és folytatjuk tovább a metsző hidegbe, immár K+-en. Budafánál egy házat pont a jelzés kellős közepébe építenek, így kicsit félrevezető a balkanyar, de kis tanakodás után a helyes úton vagyunk. Pókok, és már megint pókok.. Vártam a meredek emelkedőt, aminek a tetején lesz a bója (ha le nem lopták mint egyik évben). Emelkedő megvan, jelzés nem nagyon akad. A tetejénél elágazás, sehol semmi. Valahol túlmehettünk. Vagy balra, vagy jobbra visszamehetnénk az útba, de mivel nem tudjuk melyik irányba ment a jel, így vissza a legutolsóhoz, természetesen az emelkedő aljába. Egy nehezen észrevehető balkanyart lestünk be, ráadásul a jelzés is takarásban volt a bozótba. Na mindegy, meg van az út. Megvan az emelkedő is, látszik nagyon kevés a nyom, sokan benézhették, a tetőn meg GPS-el nyilván korrigáltak. Hosszasan hullámozunk a K+-en, mire kiérünk a kistolmácsi műútra. Az éjszakai horgászat továbbra is divat erre. Tó Büfé, már alig vártam, mert bizony nagyon megéheztem. Bent nagyon finom teát ihatunk, ami az ellátmány része. Azonnal rendelünk is két hot-dogot, amire Andi meghívott. Különösen jól esik. Minden falat vérré válik a gyomrunkban. Lassan szedelőzködünk, közben ismét beér Csabáék nagy csapattal. A két hölgynek Incinek és Vikinek kutya baja, látszólag nagyon ügyesen haladnak a cél irányába. A túra során most látjuk őket végül utoljára. Kimegyünk a dermesztő hidegben, itt fáztam a legjobban, alig vártam az emelkedőt a borsfai szőlőhegyre. A faluból kiérve, rutinom nem hagy cserben, egy bal kanyarnál úgy rémlik ott kell fölmenni, egy darab jelzés nem volt sehol. Mire kételkednék magamban, 100 m után ott a K-. Különösen pókveszélyes rész jön, szemem a pályán kell hogy legyen. Megúsztuk ismét. Borsfára leérvén, a szokásos törzshelyemen a buszmegállóban megpihenünk kicsit. Valkonyára már lámpa nélkül érkezünk, éjszaka túlélve. Itt pihen Gábor, és János ismét. Andinak már nagyon fáj a bokája, innentől sajnos kínkeservesen tudtunk tovább menni, de a lényeg hogy a finom frissítés után valahogy ismét sikerült útnak indulni. Gáborék még pihentek. Bár azt hittem simán utolérnek minket, végül nem így lett. Következett a hét domb. Sosem volt hét, de a túraberkekben így él. Tudtam hogy az első kettő a legnehezebb, így megfontolt tempóval araszolunk. A második tetején egyszer csak Imre ül egy kövön. Mit keres itt? Tettem föl a költőit. Kiderült hogy Báza után nem volt kedve menni a K+-en, inkább a P-on haladt. Állítása szerint 500 m-rel rövidebb. Van az sok km is, de meghagytam a hitében :) Mi továbbhaladunk, és figyelve az eszteregnyei kitérőre, hamarosan dinnyét majszolhattam az EP-n. Innen egy nagyon meredek lefele jött, Andinak ez már nagyon nem esett jól. Még egy dombocska, és visszatértünk a K-S- elágazásba, bezárult a kör. Innen vissza a célig a reggeli úton, csak szembemenve. Az obornaki műútig valami borzalmas sáros lejtő vitt, szinte lehetetlen volt itt a haladás, de valahogy túléltük. Kezdett a nap is erősödni, de Homokkomáromig még kulturált klímában haladtunk. Itt egy eddig még soha nem létesült ellenőrzőpont üzemelt a turistaházban, ami a következő unalmas etapra belegondolva tökéletes helyen volt. Bár az ellátás nagyon minimális volt, de az egyik néni miközben rákérdeztem van-e valami kaja, szívélyesen nyújtotta a saját (!) Győri Édes kekszét, hogy markoljak amennyit szeretnék, sőt el is vihetem. Ennek a gesztusnak nem tudtam ellenállni, és egy jókora adagot kiveszek. Nem győzöm meghálálni. Kereken 9:00-kor jártam itt, de ezt csak onnan tudom, hogy a nap innentől ereje teljében vigéckedett, és megmaradt ez az időpont. Jön a túlélőszakasz a célig. Ez már soha nem esik jól. Végtelen hosszú egyenesek veszik kezdetét. Valamikor elérjük Zsigárdot, a filctoll színe más mint reggel volt. Nagyon helyes. Azonnali kényszerpihenő, egy energiaital veszik el bennem jó mélyre. Megnézzük a talpunkat, mert az enyém is már fájdogál, de Andié elég horribilis volt. Na de még egy 7-es a célig! Hogy újult erővel az túlzás, de elindulunk, és innen már a célig nem állunk meg. Elérjük a rém hosszú aszfaltot. A nap tűz, fejem lógatom, álmosság kísért, de a lényeg hogy minden lépéssel előrébb vagyunk, még ha ezt abszolút nem is érezzük. Egyszer minden "jónak" vége szakad, és 11 óra 35 perckor belépünk a suliba, mission complete! Ez most nem az a megszokott 40 fokos Roki volt, hanem egy teljesen más világát mutatta idén a terep, de csúszva, mászva, fázva is sikeresen célba értem tizenkettedjére is :)

 
 
túra éve: 2018
Kék Balaton (TTT)Túra éve: 20182018.07.28 10:41:50

Kék Balaton 160


Péntek este 18:00. Hazaérek az 5 napos tátrai teljesítménytúrákról, 136 km-t, és 7672 m szintet leküzdve. Teli vagyok élményekkel, de nagyon álmos is vagyok egyben. Az 5 napból négyszer teljes elázás, főleg az utolsó napon. Így péntek este hazaérvén tiszta víz minden cuccom, ami másnapra kellene az is. Este 10-ig küzdök az elemekkel, majd hulla fáradtan lefekvés.


Reggel 5-kor kelés. Persze nem voltam olyan fitt mint vártam, és ez nem jó ómen egy ilyen hosszú táv előtt. Azért persze megpróbálom.. Vonattal érkezek Pétfürdőre. Pakolászás, majd 7:45-kor indultam el Zolival. Megfontolt tempót terveztem, de azért haladni kell, mert a szintidő nem viccelt. Nekem ez a túra mindig a lazulásról, kikapcsolódásról szólt, most ezen az egyszeri rendezésen menni kell nincs mese. Így nincsen sörözés se Királyszentistvánnál, sem Litérnél. Timivel a szokásos fotó nem maradhat el persze. Rendesen befűtöttek, és még csak délelőtt van. A Malom-völgyi pihenő csodás helyen van, kapunk vizet, meg nápolyit is. Jó a kedvem, mert innen már csak legurulunk Balatonalmádiba, ahol lehet nézelődni jobbra-balra, na meg persze előre a csodás "tengerünkre". Szerencsére nem vagyok fáradt, jó hangulatban haladunk. A központban megtörténik a bélyegzés, majd irány fel a kedvenc kilátóm fele, a Csere-hegy irányába. Útközben üdvözöljük Gézát, és Ágit, majd egy ismert közkútnál vágjuk be a fejünket alá. Elkövettem egy hibát, mert nem vettem föl a sapkát, pedig végig itt volt nálam.. Az oka az volt hogy a felvidéki túra után szétázva másnap valami borzalmas szaga volt (a cipőnek szintúgy, de azt nagy undorral felvettem), és nem akartam szegény fejemen látni ezt a "valamit" :D Ezért a hülye gondolatért bűnhődtem is.. Na de felérvén a Csere-hegyre még minden okay volt, bár a kilátó megnézése most kimaradt. Alsóörsre halál pontosan 6-os átlaggal érkeztünk, de én sejtettem hogy ezt a számot ezen túrán most láttam utoljára. Zoli siet, mert bajnoki futama van, én pedig belevetem magam a kajálásba, és egy sört engedélyezek magamnak. Jó 20 perc után én is folytatom utamat Lovas felé. A laminált K- érdekes módon bemegy a falu előtt balra, még jó hogy észrevettem. Ez után jönnek a nagyon meleg részek, ahol már tényleg tűz a nap. Még a Csákány-hegyre jó tempóval érek fel. Nem rég végigjártam az összes kilátót, így most nem megyek föl egyikbe se. Inkább sietek le Csopakra, ahol a malomnál vár a szuper gyümölcsleves, és sok túratársat is sikerül utolérni. A levesből lehet repetázni, azonnal kihasználom. Utolérem Zolit is, együtt indulunk tovább, de eléggé lassan jön, és panaszkodik hogy lehet van egy kisebb napszúrása. Nekem sem kellett sok, a Péter-hegyre felfele rendesen megzuhantam, és éreztem hogy csak fel kellett volna vennem ezt a sapkát, akármilyen büdös is.. Ha túlélem az éjszakát, akkor vasárnap fel kell venni. Na de hol van az még.. A Péter-hegy aljába meglepi frissítő pont volt, ami most nagyon jól jött.. Elgyengült emberek vannak a ponton, közte velem is, még ha nem is látszott. Egyedül Kovács Zsoltinak van jókedve, mint ha most indulna el a rajtból. Irigyeltem. Erőt veszünk magunkon, és Füredtől már csak a Jókai-kilátó megmászása választ el. Komótos lépésekkel haladok. Felérvén csodás panoráma fogad a kereszttől, egész Füredre, meg a Tihanyi-félszigetre. Éreztem hogy sürgősen venni kell valahol üdítőt, mert elszomjaztam rendesen. A városba találok egy pékséget, jéghideg üdítőkkel tankolok fel. Alig várom már az ellenőrzőpontot. Eljön végre a Papsoka templomrom. Alig 50 km-nél vagyok, de voltam már sokkal jobban, ráadásul a talpam is elkezdett fájni, ami bőven elég volt a Kazinczyn, de a sok aszfalt, és a meleg megint előhozta. Zoli vödörből locsolja a hideg vizet a talpamra, ami nagyon jól esik, csak vicces látvány gondolom a többieknek. Nem foglalkozok semmivel, csak azzal ami tovább visz. Például a finom dinnyeszeletekkel. Majd' fél órát pihenünk itt, de persze tovább kell menni nincs mese. Az átlag lényegtelen, csak meg legyen szintidő alatt. 18:00 körül jár, alig várom az estét, ráadásul a fülem is folyamatosan zúg, amit a Roki óta tudom hogy baj, és napszúrás. A tempót is visszavettem, csak óvatosan, ha teljesíteni szeretnék. Semmi futás a lejtőkön is, csak gyaloglás. A Nagy-Gella tetején utolérjük Magasházi Ildiéket, és egy kis darabon át beszélgetünk, ami legalább kizökkent a küzdős menetből. Kálmánék elmennek vizet vételezni, az emelkedő tetején Ildiék megvárják őket, így Zolival ketten maradunk ismét. Fel sem fogom hogy lesz ebből 160 km, de csakis előre, ez a jelszó. A Zádorvár alatt, a kútnál van az EP. Van pogácsa, meg sütemény. Nagyon jól esik! Aztán a Zádorvár tetején eszembe jutott hogy a flakonomat meg nem töltöttem fel. Brávó! Vissza már nem megyek, még jó hogy nincs már olyan borzasztó meleg. Utolérjük Kovács Zsoltit, hasonló tempóval haladunk egy darabig. A távolban apró villámokat látunk, sebaj, ez még nem gond. Besötétedett. Végre! Pedig nem szeretek nagyon sötétbe menni, de ritka pillanat, most kifejezetten vártam. Azt hittem ezzel minden rendbe lesz. Elmúlik a talpfájás, a napszúrás, és mosolyogva haladok a célig. A napszúrás egy idő után elmúlt, a talpfájás csak erősödött, a mosoly viszont abszolút nem volt őszinte, főleg amikor a Halom-hegy előtti jelzéskeresés után felérvén a kilátóba megláttam hogy hatalmas villámok közelednek/távolodnak.. (nekem mindegy, elég látni csak, hogy parázzak már). A Halom-hegy után otthagytam Zolit, és kicsit gyorsabban kilépve indultam meg Szentantalfa irányába, mert láttam hogy a villámok közelítenek, és már mordul az ég is. Egész jól haladok, majd egy templom romnál balra fölmegyek a K- jelzésen, hogy megkerülvén a szántóföldet, úgy érkezzek le a faluba. Idegesítő volt tökön-babon át menni.. Aztán két lámpát látok akik másfelől jönnek. Gondoltam eltévedtek, de aztán egybement a két út, és láttam hogy Zoli, és Zsolt az. Hogyhogy? Kiderült hogy valami laminált jelzés egyenesen tovább vitt ahol én balra felmentem a K- (!) jelzésen. Akkor most végülis a Kék Balatonon vagyunk, vagy mindenféle egyéb jeleket kell követni? Kicsit morcos voltam, de mindegy, közel a falu, ráadásul a vihar a sarkunkban. Még pont beértünk a kulcsosházba, rá 10 percre elkezdett esni az eső, és hatalmasakat dörgött. Nagy szerencsénk volt. 74 km-nél járunk. Jó sok ismerős itt pihen, jól esik látni őket, de borzasztó meleg van a helyiségben, én meg féltem hogy pikk-pakk bekómázok, így inkább egyedül ültem kint az előtérben. Definiálhatatlan időt engedélyeztem magamnak. Majd tovább megyek ha jól esik. Na de nem az eső! Addig is paprikás krumplit majszoltam, zoknicsere, elemcsere, kaptam egy sört is, meg rá egy energiaitalt is bevertem. Rosszabbul csak nem leszek tőle mint nappal voltam.. Tóth Feri, Őze Erzsi, Lévai Éva, és Venczl Feri indul tovább. Sok ideje itt voltak, de úgy voltam vele hogy még egy picit pihennék. Kerek éjfélre tettem az indulást. Majdnem másfél órás pihenés után újra úton. Zoli elindul velem, de nagyon lassan jön. Még mindig villámlik a Hegyestű túloldalán, pont arra amerre majd menni kell. Viszont az időből meg nem szerettem volna kicsúszni, így azért van még tartalék bőven ha bármi lenne. Zoli végleg lemarad, én kicsit elindulok tempósabban fölfele, egy srác jön velem, nem ismerem, de a Kazinczy 200-at ő is megcsinálta idén. Hm. Akkor bizony nem kezdő. Pár szót váltunk, de egyikünk sincs nagyon beszédes kedvében. A Hegyestű után meg van a kód is, majd nagyon figyelek, mert az eddig követett K- helyett K+ kell. Megvan, szuper. A baj csak annyi, hogy ez végig egy réten át visz Köveskálra. Folyamatosan villámlik a közelben, talán itt paráztam a legjobban. Fények előttem, jaj de jó! Először utolérem Venczl Ferit, akinek a talpa szintén nincs túl jó bőrben. Welcome! Nekem se! Aztán a 20 perccel előttem induló négyest, mert még Zsolti is itt volt velük. Végre Köveskál! Nem volt könnyű ez a pár km. Ráadásul totál beázva a cipő, meg a zokni. Itt még nem cserélek. Kapunk egy bónt, fröccs, és zsíroskenyér menüt választok. Kovács Zsoltinak eszébe jutott hogy névnapom volt, és másfél órája múlt el :) Odaadta az ő nagyfröccsét is, én meg nem győztem hálálkodni, mert azért ez eddig nem egy gasztrotúra ellátás ügyileg. Itt is egy nagyobb pihi, majd Zsolti el a 110-esek irányába, én pedig Tóth Ferivel, Erzsivel, és Évával haladok tovább. Nincs kedvem egyedül menni most, máskor el vagyok, de most valahogy jobban esik a társaság. A Fekete-hegyi kilátó borzasztó meredek, nem is tudom hogy jártam-e itt már valaha, de soha nem akart eljönni. Szerencsére a vihar vonulóban, és a villámlás is már messzebb jár. Szentbékkállán beülünk egy buszmegállóba, Ferinek is már borzasztóan fáj a talpa, és még alig járunk féltáv fölött. Na ez kemény lesz! Megtaláljuk a pecsétet. Mindszentkállára egy totál értelmetlen, idióta, hadd ne soroljam még milyen kerülőút visz be. Minek festették át ebbe a dzsungelbe a kéket, miért nem volt jó a régi, ami pikk-pakk bent volt a faluba?? Ráadásul A K4 által van egy jó ,kis oda-visszánk is. Csodás... Legalább találkozunk Csabival, és Palival is. Bíztam benne hogy valami finomság fog itt minket várni, mivel autóval is könnyen megközelíthető, de kicsit lelombozott mindenkit a sós perec, meg a kis rágcsa kaják. A bodzaszörp azért jól esett na.. Nekem sürgősen zoknit kellett cserélnem, mert már ebben rémes volt menni. Erzsi megvár, a többiek elindulnak hogy majd utolérjük őket. Egy darabig nem sikerült..  Közben kivilágosodott, vasárnap hajnal van. Szerencsére szellemi holtpont nem nagyon volt az este, inkább csak fizikai, abból is csak talpi, de az durván. Elindulván, jön szembe Tóth Rajmund, Hegedűs Csaba, és egy túratársuk, akik szintén a 160-ason nyomulnak, még a pont irányába. Erzsire rájön a fényképezhetnék, de tényleg szuper helyeken járunk, a felhők a hegyek alatt, igazi panorámaképeket lehet most lőni. A Csobánc fele még nem jártam ezen a K-en, így amikor jön egy jó hosszú emelkedő, és Erzsi megkérdezi hogy ez már a Csobánc-e, mindössze a térkép léptékadataira hagyatkozva mondom hogy még biztos hogy nem, de tény hogy elég meredek erre fele a környék. Vicces volt az autós tábla a szűk ösvényen, jót mosolyogtunk rajta, és közben szedert, illetve szőlőt majszolunk. Kibukik Csobánc vára, hú de magasan van.. Felfele utolérjük Ferit, aki épp a talpát krémezi, és Évát, aki várja. Felérvén gyönyörű panoráma mutatkozik a tanúhegyről! Lefele nem leljük a K-t (mint kiderült mások is voltak így ezzel), így megkerülve a várat, érzésre lyukadunk bele újra. Leérünk Káptalantóti műútjára. Nem esik jól már a megváltó műút se.. A ponton Pávó Balázs teljesít szolgálatot, és végre sok idő után minőségi frissítőpont! Szalámis-uborkás kenyér, és kóla. 4 kenyeret be is vágtam, eszméletlen jól esett. Nehezünkre esett tovább menni. Most már csapatként funkcionálunk, ezt ki lehet jelenteni. Jön a Tóti-hegy. Megint dörög az ég.. Csodás.. Meredeken megyünk fölfele először a K3-ön, majd Z-, végül Z3. A háromszög nem volt könnyű, mert azért saras volt, de még viszonylag pont tűrhető. Felérvén pecsét semmi, felírtam a csúcskőn a kódot. Látszott egy sávban hogy a déli parton esik az eső, és onnan jön a dörgés, de nem tűnt vészesnek. A kilátás amúgy 180 fok panorámás! Alighogy indulunk tovább a Z-n, máris elered az eső, de olyan áztatóan. Ez nem is látszott a hegytetőről! Következik a Gulács! Tudtam hogy ez egy türelmet igénylő hegy. Először a K-n emelkedünk, majd jobbra K3 sokáig, szinte csigavonulatban. Feri meg Éva elhúzott, őket csak később látjuk viszont. Erzsi megjegyzi milyen alattomos ez a hegy. Amikor én jártam itt először, ugyanezt gondoltam, de szerencsére azóta már megfordultam itt párszor. Felérvén a kilátás sem akkora "vászisztdász". Így sarkon fordulunk, és irány lefele, vissza a K-ig. Útközben többen jönnek velünk szemben, a lejtő alján pedig megjelenik Venczl Feri is, akinek szurkolunk, mert idővel nem túl fényesen áll, de még nincs veszve semmi. Zoli viszont sehol. Már temettem, de a végén mint kiderült főnixmadár módra feléledt. Haladunk Erzsivel, már ott lennénk Tomaj szélén, de még a Badacsonyt meg kell mászni, és jóval később érünk csak ide. Megint kezd már meleg lenni. Már éjszaka is rajtam volt a sapka, ha épp szakadt az eső, de most habozás nélkül felveszem, nehogy baj legyen megint. Gyötrelmesen meredek ez a K- jelzés, alig vártam felérjek a kilátóhoz. Önpecsételés. Még szerencse hogy észrevettem három lódarazsat a pecsét melletti fánál, így sokkal óvatosabban közelítettük meg a pecsétesdobozt, és végül sikerrel jártunk. Csoszogunk le a K3 meredek kőlépcsőin, majd az alig észrevehető térképvázlaton jobbra megyünk a P-n, ami még szintén jó. Utána viszont a túra legnagyobb bakija következett.. Elértünk egy sárga jelzést, ami teljesen friss volt, de már le volt ikszelve. Az itiner szerint a S-n le balra. Az elágazásban utolértük Ferit és Évát, akik szintén tanakodtak. Én balra mentem volna, és Feri trackje is arra mutatott, így megindultunk mind a négyen. Bejött közben egy K3. Hitemben megerősített, hogy jópár barna tábla is mutatta a S-t, ami akkor mégsem szűnt meg? Ekkor még nem tudtuk.. Haladunk a dögmelegben, és egyszer csak leérünk, én gyanút fogok. Badacsony vasútállomás. Hogy a pics-be kerültünk ide, amikor Lábdihegyen kéne először lennünk? Éva felhívja Edinát, aztán átadja nekem. Mint kiderült ezt a jelzést 1 hete festették át máshova, amit persze honnan a francból tudhattam volna. Feri trackje régebbi volt, azóta mint kiderült módosították a tracket. Na de akinek nincs GPS-e? Dühítő volt a szitu, végül abban állapodtunk meg, hogy nem kell a Lábdihegyi kaja, inkább beültünk dupla hambit enni a strandra, hogy kicsit levezessük a feszültséget. Badacsonynál volt önpecsételés, innen folytattuk tovább a végtelen aszfaltgyilkolást 30 fokban, és 130 km után. Szegény 110-esek rossz fele jöttek, még szerencse hogy jókor voltunk jó helyen, és visszavittük őket a jó útra, de szegények ők is koptathatták egy darabig az aszfaltot. Végre Badacsonytomaj. Irdatlan hosszú aszfalt jön. Erzsi meg Éva elől, Ferivel kicsit lemaradunk. Szentségel ezerrel, hogy mikor esik végre le az első hó :D A szembejövő 110 km-es Gál Viktorral diskurálok pár szót, persze már mindenki árkon-bokron túl, és csak az Örsi-hegy tetején érem utol a csapatot. Nyögvenyelősen megy ez már, de alig 4 km Salföld, frissítés. Kákonyi Lajosék a pontőrök. Kókuszgolyó, és meleg tea a kedvenc itt! Na meg a cica aki mindig be akart szökni a kolbászhoz :)  Jó fél órát itt ragadunk, de már annyira nincs messze a cél. Nagyon hosszú nyílt rész jön sokáig. Először Kékkút, majd egy rémhosszú tanösvény, aminek sosem akart vége lenni. Kővágóörsön azonnal bevetjük magunkat a csehóba. Én most "fantasztikus" akarok lenni, így "fantát" iszok :) Kiérünk, és megint  mit látunk ? Naná hogy megint jön a vihar. Már nagyon hiányzott... Becsülettel kimásszuk a kővágóörsi kőtengert, majd jön a sóstókáli templomrom, ahol ismét önpecsételés. Köveskál irányába feltámad a szél is, a felhők lassan fölöttünk. Na ezt már nem ússzuk meg.. Visszaérünk Köveskálra, ahol a várt bónnak meg a pontőrnek ezer éve nyoma veszett, de a pincérhölgy ad pecsétet, és vannak sós rágcsák, meg szörp. Wow.. Amíg nem esik, gyorsan tovább kéne menni! És igen, jönnek a többiek is. Nini, kiegészültünk egy kutyával.. Vissza akarjuk zavarni, de hajthatatlan. 150 km-nél járunk, még egy tízes van. Indulunk tovább a "villámlós" K+-en. Bízom benne hogy most a szebbik arcát mutatja, és nem ázunk szét, bár lóg az eső lába. Megcsodálom a "RushBoy" kódot még egyszer ;) Megyünk a hosszú réten, és nem esik az eső, hurrá! Elérjük a K-t, ugyanaz a célig az út, mint idefele, csak azóta eltelt jó 90 km.. Mindenki boldog, mindenki örül, és kutyuskánkkal együtt 20:35-kor átlépjük a célt. Edina szigorú volt, és a kutyus nem kapott résztávos kitűzőt, de a gazdit sikerült meglelnie végül :) Mi viszont büszkén elmondhatjuk hogy ismét egy hosszú túrán vagyunk túl. Köszönöm társaimnak a túrát, Edinának a szervezést, és minden teljesítőnek, akármilyen távot is tett meg :) 160 km - 36 óra 50 perc.


 
 
túra éve: 2017
Attila király emléktúraTúra éve: 20172017.12.18 15:59:46

Seprés, (laikusoknak mezőnyzárás, szalagleszedés) az Attila Király Emléktúra 115 (120) km - 3600 m szinttel távján


Az év egyik legjobb túrája volt, telis-teli meglepetésekkel. Már tavaly is kaptam egy kedves felkérést ennek a túrának a seprésére, melyet szívesen vállaltam, idén ez megismétlődött és örömmel vettem a megkeresést.... Fogadjátok szeretettel a kis rövid beszámolómat:


Rajt: 08:26. Szalagszedés,  Anitával, Viktor lebetegedett :( Emberes pontok: Klastrompuszta (narancs, mandarin), Pilisszentlélek (vajas-zsíros kenyér, finom meleg tea bón), Vaskapu menedékház (rántott húsos zsemle, meleg tea). Mi azért egy-egy Bográcsgulyást bevertünk a házba önköltségi áron.  Pilismarót, plébánia (zellerkrémleves, székelykáposzta, izóital, extra cappucino fahéjjal és mézzel, rágcsálnivalók, rántott húsos zsemle). Dobogókő, Walden Hotel (zellerkrémleves, rágcsálnivalók, meg még biztos voltak dolgok amik már nekünk nem jutottak a végén). Pilisszántó, Székely Vendéglő (gulyásleves). Sajnos mire mi odaértünk már bezárt, pedig a szervezők ki is fizették nekik a mi adagjainkat is. :( Pilisborosjenő, iskola (na ez eddig kettőből kétszer nem volt nyitva. Nem a szervezőkön múlott persze, csak a szalagszedés nem könnyű meló, így mi is későn értünk oda). Solymár, Menedékház (finom sütemények, rágcsálnivalók, kenyerek, tikkadt szöcske cola :)


Szóval az ellátás eszméletlen szuper volt. Még egy pár plusz: Jópár helyen késésben voltunk (bár mondták a szervezők, hogy a seprűknek nincs szintidő, így is beértünk)  mégis megvártak minket. Mindenki kedves volt, jókedvű, és tényleg látszott hogy értünk az indulókért vannak!! A célban a főszervező, Tamás meghívott minket egy-egy süteményre ahol a rajt volt, és a tesója Gábor egyenesen hazavitt Pilisvörösvárról a XI. kerületbe, úgy hogy ő a XVII-ben lakik. Gondolom ő is már nagyon fáradt volt, mert ez a túra bizony nagy logisztikát, és szervezést igényelt, de mégis hazavitt engem.


Amit nem felejtünk el, az a Hirsch-oromra felvezető P-. Tavaly sem volt a kedvencünk, de most ez a fakidőlés, óriási sár, és a lánctalpas feltúrta hosszú út, leredukálta az átlagunkat itt szó szerint kb. gyök kettőre. Megváltás volt felérni! Ja, és közben tájékozódni, szalagokat szedni. Kb. 400 szalagot szedhettünk le összesen. Hatalmas sár volt az egész túrán, sajnos a cipőm tovább szakadt :(


Köszönöm az egyesületnek a túrát, és a sok-sok kedvességet amit elhoztak erre a túrára. Én örömmel segítek amiben tudok a jövőben is!

 
 
Bodajk-Gaja-völgyi MikulásTúra éve: 20172017.12.04 11:53:32

Bodajk-Gaja-völgyi Mikulás 25


Ritka pillanat amikor nem vonattal utazok, de Bodajkra nagyon ritkán akaródzik menni a vasút. Így a Népligeten autóbuszra pattantunk egy kedves túratárssal, és várt minket Bodajk.


Csípős, metsző hidegben szálltunk le, -4 fokot mutatott a telefon. Egy moziban volt a rajt, ami inkább művelődési házra hajazott. 9 órakor indulás. A Bodajk feletti kálváriát másszuk meg egyből, ahonnan szuper kilátás van a falura. Mindössze a metsző hideg szél rondít kicsit bele az összképbe. A következő állomásunk a Károlyi-kilátó, ahonnan sajnos kilátásunk nem nagyon van, de a téli természet, a deres faágak, mindig adnak okot a gyönyörködésre. Kis oda-vissza, köszönés a túratársaknak, majd csakhamar az első EP-n vagyunk, az Alba Regia forrásnál, ahol müzliszeletet adnak a pontőrök. P- jelzésen haladunk, elolvassuk az itteni Halomsírok történetét, majd a K- jelzés visz le minket egészen a Fehérvárcsurgói víztározóhoz. Kis HTMV 90 nosztalgia, egy rövid szakaszon gáton gyaloglunk. A falu szélén kicsit elbúcsúzunk a K- jelzéstől, és a K4-en bemegyünk egészen a Csurgói Kastélyba, ahol megleljük a második ellenőrzőpontunkat. Kis történelem olvasás, közben isszuk a finom meleg teát, és egy kis rágcsálnivaló is akadt a ponton. Az időjárás már a szebbik arcát mutatja, körvonalazódik a kilátás is. Előtte viszont körbejárjuk a kastélykertet, ami egyben botanikai tudásunkat is fejleszti. Lefotózzuk a kastélyt több irányból, majd élményekkel feltöltődve megyünk vissza a K- jelzéshez. Alig 1 km múlva a tó partján megleljük a Becsali Büfét, ami bizony minket is becsalt, és egy darabig ki sem engedett. A vendéglátóval sok témáról beszélgettünk, közben fogyott a házi pálinka, és a ser. Kellemesen vigyorogva haladtunk tovább a tó partján. Egy darabig műúton kellett haladni, ahol kicsit elbizonytalanodtam az eddigi tökéletes szalagok hiánya miatt, de a térképre nézve érzésre jó helyen jártunk. Hitünkben megerősítést nyert, mikor megpillantottuk a harmadik pontot, ahol maga a Mikulás várt minket, az ő róla mintázott csokival :) Innen a K4 jelzésen emelkedünk fel egészen a Bársony István emlékházhoz, ahol a vadászháznál pecsételtünk egyet, majd ugyanúgy a K4-en vissza egy darabig, a K3-höz. A vaskereszthez felemelkedvén kilátásunk pazar lett, de Székesfehérvárig azért nem sikerült ellesni. Óvatos ereszkedés, majd a csodás Gaja-szurdokban haladunk, mellettünk a csordogáló patakkal. 5. EP a Varjúvár, ahol lehet csak én voltam figyelmetlen, de még vársáncot sem véltem felfedezni. Kimászunk a völgyből, az itiner szerint csodás a kilátás. Nem tévedett, de a Kőris-hegy "focilabdáját" nem láttuk a kissé párás idő miatt. Viszont a reggeli Károlyi-kilátónkat felfedezni véltük. Innen a K- jelzésen haladunk vissza, egészen Bodajkra, ahol élményekkel gazdagon nyitunk be a célba.


 

 
 
VérKör teljesítménytúraTúra éve: 20172017.08.01 21:25:46


VérKör+ VérCse = 179 km - 4191 m szint (beszámoló bővebben)








Már régebben kacérkodtam a gondolattal, hogy teljesítsem a VérKört, de mivel engem nem vonzanak ezek az elektronikus kütyüs dolgok, így egészen addig amíg Herbély Szabina rám nem írt, nem foglalkoztam vele. Szabina megcsinálta idén a Mátra 115-öt, van már két VérKöre, és egy VérCséje. A Vadrózsa 160-ra szeretett volna felkészülni, és rám gondolt, hogy esetleg tudnék-e segíteni ebben a nagy menetben. Örömmel mondtam igent, mert tudom hogy ő technikailag jóval felkészültebb, és a QR-kódos rendszert keni vágja. Egy Könyves Kálmán 75 km-est már söpörtünk idén együtt, de most erősebb tempóval kell haladni.



Reggel levonatozunk Tatabányára, majd busszal tovább Oroszlányba, ahol hamar megtaláljuk az indulási helyünket.



07:45-kor elkezdődik ez a hatalmas kaland. Én már elég rég jártam a Vértesbe, így persze hoztam a jó kis térképemet.



Nálam 1 liter üdítő volt, jópár zsemle, kifli, meg néhány csoki. A P- pötty, majd a P- jelzésen haladunk ki a városból. Hamar rájöttem, hogy a Forrástúrák a Vértesben túrán nem rég jártam erre, és örömmel nyugtáztam hogy ismerős az útvonal egy darabig. Vértessomlón szépen megtesszük a kis kunkort, a hivatalos P-n. A Szarvas-kút előtt balra a K-n kell menni, még a műút elérése előtt. Kicsit cseles, de megtaláltuk. Emelkedik utunk, ráadásul odafentről is rendesen befűtöttek. A Vitányvár mellett megyünk el, poénkodok hogy menjünk fel, de nulla pontért sehova most :) A Körtvélyes csúcsától leereszkedünk a K+-ig, amin balra megyünk a Mária-szakadék tetején. Hamarosan megjön az első pont, fára festett nagy piros VK felirat jelzi, és mögötte a QR-kódot kell leolvasni a mobillal. Szerencsére Szabina gondolt rám, és a fia telefonját elhozta nekem, így azzal tudtam én is szépen beolvasni a dolgokat. 16 km-nél járunk, az átlagunk eddig 6,4. Szuper. Visszafele a K- jelzésen kellett a vadregényes Mária-szakadékban, párhuzamosan a K+-el, amin lejöttünk. Kidőlt fák nehezítik utunkat, de megküzdünk velük. Az Iszkiri 100 túrával szemben haladunk nagyon rövid ideig. Körtvélyespuszta után megállunk kétszer is, megcsodálva a kedvenc részemet, a fenyvessort. Gyönyörű! A Szép-Ilonka forráshoz sem teszünk kitérőt, hanem szépen haladunk tovább immár a Z- jelzésen, ami egy emelkedő után már a következő pontunkon van, ami az Új-osztás nevet viseli. Itt eleinte a rendszer térerőhiány miatt nem olvasta be a kódot, de kis téblábolás után már elküldte az adatokat. Na egyedül itt tuti bénáztam volna... Jön a másik kedvenckém a Sárkánylyuk-völgy. Gyönyörű szép hosszú, hűs völgyecske, rengeteg lepkével, és láttam itt anno jópárszor már vadakat is. Leérünk egy műútra, amin jó darabig haladunk. Úgy döntünk eszünk-iszunk egyet hogy elfelejthessük a műút hosszát. Vérteskozmát éppen csak nem érintjük, előtte balra visz fel a Z- jelecske. Hipp-hopp, és máris a S- jelzésen haladunk tovább irányba Csákvár felé. Egy elég hosszú zúzalékos köves út visz lefele, ráadásul árnyék is minimális. A jelzések is egészen Csákvárig nagyon gyengékre sikeredtek, jópár helyen el lehet tévedni ha nem figyel az ember! Szabinának töri a zokni a lábát, gyorsan lecseréli. Korán van még a küzdéshez. Megtaláljuk a 3. pontunkat, Csákvár, Vadászkápolna. 35 km-nél vagyunk, 6,2 km/h-s átlaggal. Nagyon jól haladunk. Csákvár szélén egy biciklis illető jön velünk szembe. Kiderült hogy ő Bokor Csaba, aki gyakorlatilag figyelt minket a neten, és csak miattunk kijött. Hozott nekünk jeges vizet, és egy kis colát. Nem győztük megköszönni. Én nem is gondoltam volna, de Csaba innentől segítőnké avanzsálódott, és nagyon örültünk mindig, ahányszor csak láttuk, mert kedvességével, segítőkészségével, humorával mindig újabb, és újabb erőt adott nekünk. Egy kútnál újratöltjük a flaskáinkat, és jó nagy fürdést rendezünk az immár dögmelegben. Csaba elválik tőlünk, és immár a Z- jelzésen emelkedünk fölfele a Gém-hegy tetejére. Még a Vértesi Barangolás 50-en jártam itt 8 éve, de emlékemben hűen él a szép kilátás is. Újabb kód letudva, a csákvári kis pihi után is 6,1-es az átlag. Z3 jelzésen érünk le Gánt szélére, ahol szerintem elkövettünk egy kis hibát, és kihagytuk a száz méterre levő fagyizót ;) Helyette a közkútra mozdultunk rá ismét.



A K- jelzésen már borzasztó meleg van kifele. Szépen körbemegyünk a szántóföldön ahogy kell. Jönnek szembe kirándulók, örülök hogy nem csak mi bolondultunk meg ebben a melegben :) A Juh-völgynél végre erdőbe érünk, és emelkedő völgyben haladunk egészen a Géza-pihenőig. Találkozunk egy kéktúrás sráccal, egy kis darabig eldumcsizunk vele, majd mi a Z-n megyünk tovább a következő pontig. Itt kellett már kajálni, mert a következő pont 15 km múlva van. K4-en haladunk, köves, rossz minőségű úton, ráadásul két crossmotoros is odaporol az orrunk alá. Szegény Szabinának látom most van egy holtpont, főleg a meleg miatt. Ez a jelzés nem lesz az én kedvencem se, de csakhamar visszaérünk az erdőbe a K-n. Emelkedő jön a Csáki-várrom irányába, de legalább nem tűz a nap. Kőhányáspuszta előtt Szabinának sajnos vízhólyagja lett, nagyon nem jó előjel. Megállunk, leragasztja, és irány tovább. A K-S- elágazásban van az utolsó kódunk, innen még 8 km Oroszlány az egyik célunk. Hosszú monoton út ez lefele. Közben eldöntjük hogy fájós talppal, és vízhólyaggal éjszaka nagyon nehezen menne még a + 102 km, ráadásul a szintidő is húzós ott. Nekem meg nincs most kedvem egyedül flangálni az erdőben, ráadásul ha valami történik a telefonnal, vagy a QR kódokkal azt sem tudnám mit csináljak.. Nem volt szomorú egyikőnk sem, elkönyveltük hogy a VérKör azért meg van. A cél előtt kb 3 km-el ismerős meglepetés. Csaba kocog ki elénk, de most hozta a fiát, Benedeket is. Elmondjuk a tényállást mi lesz, hogy lesz, de hallani sem akar róla hogy megálljunk :) A célig próbál puhítani minket, de elég reménytelennek tűnik. Végül kitalált egy olyat, hogy az utolsó 50 km-re kijön elém Benedek Szárligetre, és társaságával remélhetőleg segítene nekem. Szabina is picit fellelkesült, és mondta ha ez így van, akkor ő meg az éjszakai 50-esre legalább elkísérne, aztán Szárligeten kiszállna. (dehogy szállna). Miközben a célban a pizzát majszolgattam, amit természetesen ismét Csabának köszönhettünk, kicsit belelkesültem újra, amire még az egyik főszervező, aki szintén kijött tett egy lapáttal :) Kis vacillálás után úgy döntöttünk hogy igen, folytatjuk!!! Szabinát kicsit féltettem mi lesz a lábával, de bíztam a sikerében. Csaba kocsival átvitt minket először egy benzinkúthoz, ahol kőkemény pénzösszegért vásároltam be a 100-asra, de nem érdekelt mennyit hagyok ott, biztonság mindenek felett, legyen kaja, és ital bőven. Utána elindultunk a VérCse rajthelyszínére, ami elég érdekes helyen volt. A Ranzinger Vince kilátótól indult, ami még a Turul madártól is jó 2 km. Csaba megint rengeteget segített, ugyanis a Turultól mentünk még tovább kocsival, alig járható erdészeti utakon, ahova lehet be sem lehetett volna hajtani, korom sötétben. Ezt is csak miattunk tette! Hogy ennyivel is könnyebb legyen!








VérCse 102








Nem túl nagy elánnal szálltunk ki a kocsiból, de végül 22:34-kor indulásra adtuk a fejünket, és a lábunkat. Egyből egy nagyon meredek lejtővel indultunk a P3-ön. Én lekocogok, és lent amíg jön Szabina próbálom megtalálni a helyes utat a gyakorlatilag miniatürizált térképen. Meglelem a helyes utat, és a P-on haladunk tovább felfele, a Gerecse 50 útvonalán. Hosszú emelkedő jön, de Szabina nagyon nyomja neki a tempót. Felérünk, és bizony néhol rendesen mozog az avar. A vadak éledeznek mellettünk. Lefele óvatos kocogás jó hosszan, a Lábatlan túrák útvonalával szemben, egészen Vértestolna határáig, ahol megint kapunk egy kis szintet. Egy hosszú rétre érünk, várjuk végre az első kódot, ami végül 7,7 km-nél került elénk. Sajnos az én kapott telefonom nem tudja éjjel leolvasni a QR-kódokat, így Szabina a technika ördöge, pikk-pakk elintézi hogy az övén lehessen mindkettőnkét éjjel. (Egyedül azt hiszem csak bámultam volna itt a kódra mint borjú az újkapura :) Hosszú aszfalt jön a P+-en lefele Tardosra. Szabinának elkezd a gyomra rendetlenkedni, és innentől már szinte egy métert nem tudunk kocogni sajnos. Beérünk a faluba, ahol egy hatalmas fekete kutya ugrik majdnem ránk egy fal tetejéről. Rögtön emelkedik pulzusunk. A közkutat most csak Szabina használja, bízik benne hogy a víz helyrehozza. (lehet hogy a sok gél, meg ezek a mittommicsoda hypercuccok szétszedték nappal a gyomrát :( Nekem még volt két zsemlém, meg pár csokim :) Erőt gyűjtünk, mert most bizony fel kell mászni egészen a Gerecse TV toronyig a K3-ön. Szabina mögött haladok, de szépen, ügyesen felért megállás nélkül. Megcsodálom ezt a hatalmas csodás tornyot, amit szinte az egész Gerecséből látni. Sötétben még sosem voltam itt. Leolvassuk a kódot, majd innentől nekem kezdődik meg a kálváriám. Teljesen az ellentéte annak ami Szabina gyomrával van. Nekem folyamatosan korog. Nagyon éhes, és szomjas vagyok folyamatosan. Egy fél zsemlét megeszek, de tudtam hogy ez jelen pillanatban csak pár km-re elég. Azt is tudtam hogy valószínűleg az az oka, mert nem ettem meleg ételt a nap folyamán, és a szervezetem borzasztóan kívánja. Nem tudtam mit tenni ellene. Nagyon óvatosan eszegettem, tartalékoltam, és bíztam benne hogy egy mennydörgésnél hatalmasabbat talán nem fog szólni a gyomrom :) A nem létező P+-en (dee, láttam 2, ezer éves jelet) haladunk lefele egy köves nagyon rossz minőségű úton. Szabinának nagyon fáj a talpa, és álmosság is gyötri. Bíztam benne előbb-utóbb csak elmúlik, mert a szintidőnk mindössze 21 óra 09 perc volt, és nagyon határon mozogtunk. A P- jelzésen leóvatoskodunk Héreg szélére, ahol a temetőben van egy vízcsap. Áldás, békesség! Hamar tovább álltunk, mert valószínűleg egy vaddisznó is közel lehetett a szag alapján. Az igen meredek Z- jelzésen megyünk Bányahegy fele. Szabinának meséltem hogy a Gerecse 50-en micsoda kínokat éltek itt át az emberek amikor itt voltam. Jókat mosolyogtunk, de azért az emelkedő nem lett kisebb az évek alatt... Na, fent vagyunk a K-n, nyomás tovább a Kinizsi útvonalán jó sokáig a K-n. Olyan kocoghatnékom van, de nem tudunk, és én is nagyon álmos lettem hirtelen. Mondjuk már vagy hajnal 2 volt. Bevágok egy sport szeletet, valamennyit használ. A műútig szépen hivatalosan a K-n megyünk. Megcsodáljuk Vértestolnát a másik oldalról is. Koldusszállásra érve végre kivilágosodik újra, és kapunk is egy kis hideg áramlatot ami kifejezetten jól jött. Az össztempónk 4,9 km/h volt, amit nem gondoltam volna. Én jóval lassabbnak hittem valamiért. Akkor nincs itt még semmi gond. De hamarosan az én talpamnak is annyi lett, ugyanis Koldusszállás után jött egy nagy rét, ahol élesen balra kellett menni Tornyópuszta fele. Teljesen felázott fű, és göröngyös út (ami nem volt) fogadott. Egy pillanat alatt átázott a talpam, és már nekem sem volt kedvem kocogni egy métert sem. Felérve a tornyópusztai műútra, hotdogért, és egy Éva - Egon pontra vizionáltam (by Iszkiri 100). Hú, mit nem adtam volna csak az egyikért legalább. Sok-sok műút jön, unalmas perceinkben Szabina megnézi facen mi újság, és látja hogy rengetegen buzdítanak minket. Ez újabb erőt önt belénk. A Somlyó hegy tetején van a következő kód, aminek most kifejezetten örülök, ugyanis még sosem voltam itt kint. Előresietek kicsit, mert zoknicserét terveztem a csúcson. Kód beolvasva, gyönyörködés megtörtént, zoknicsere úgyszintén. A kulcsosháztól valamiért nem szeretem a K-jelzést egészen Szárligetig. Hosszú, monoton, megint voltak benne vizes füves részek, ugatós kutyák, Nagyegyházán rengeteg aszfalt 40 fokban.. Kicsit el is lépek Szabinától, mert nagyobb bevásárlást terveztem Szárligeten. Na de a falu előtt megjöttek az őreink. Csaba, és fia Benedek jött ki ismét elénk, hogy segítsenek, és buzdítsanak minket. Én egyből bevágódtam a boltba, és felszerelkeztem az utolsó 50 km-re. Na, és a legfontosabb, kiötlöttem hogy veszek egy 500 grammos bográcsgulyás konzervet, kiskanállal :) Ez utólag nagyon jó ötlet volt, mert úgy ahogy van betoltam hidegen egy fenyőfa alatt még itt a faluban, és teljesen megszűnt az éhségérzetem, ami sok órán át kísért már. Viszont meg kellett hozni a döntést, és Szabinát ott kellett hagynom, ugyanis ha én beérek 21 óra 09 perc alatt, akkor az ő szintideje már 22 óra lesz újra (honlap, tudnivalók menüpont), és csak nyugodtabban tudna úgy haladni. Viszont a baj az volt hogy az én átlagom is már csak 5 km/h körül volt, akármit is csináltam. Ráadásul fél órát pihentünk itt Szárligeten, ránézésre pedig már én is szintidőn kívül lettem hirtelen. Na akkor hajrá! A jó hír az, hogy Benedek viszont hozzám csatlakozott, hogy kiránduljon egy laza 50 km-t 14 évesen :) Jófej srác, szerencsére nincs holtpontom, így eldumálgatunk. Sok-sok ismerős rész jön, ugyanaz mint a VérKörön, csak szembe. Erőltetem lejtőkön a belekocogást, valamit azért ér. 67 km-nél járunk, Várgesztes fölött a Zsigmond-kőnél van a kód. Szerencsére Benedek ért ezekhez a kütyükhöz, így nem kell egy pillanatig sem izgulnom a beolvasás miatt. Leérünk Várgesztesre, ahol a boltban, kövezzetek meg, de egy jéghideg meggyes mentes sört ittam. Minden egyes kortynál éreztem ahogy leér, és újraéledek. A falu után hosszú meredek K- fölfele, fejben kicsit meg is rogyok, de tartom azért magam. Ismét Kőhányáspuszta mint 1 nappal ezelőtt, na de most itt vár minket ki más mint CSABAAA! Jéghideg kólával kedveskedik ismét, és a palackomat is után tudom tölteni. Nem győzöm mindig meghálálni neki. Mondja hogy indult ma egy VérKörös hölgy, természetesen figyeli őt is, és valószínű hamarosan szembejön velünk, ami így is lett. Mindszentpusztára borzasztó hosszú a K- jelzés, és sok helyen kitett emelkedős is. A nap ismét maximálisan tűz. A ponthoz érve leülök, és leveszem a zoknim, mert már szó szerint majdnem ég a talpam. Masszírozom, ütögetem, jó 10 percen át, hátha jobb lesz. Benedek közben tölti a telefonomat, nehogy lemerüljön :) Kicsit jobban vagyok, és a Pap völgyet sikerül is majdnem végigkocogni meglepetésemre. Persze ez már az a nagyon erőltetett kocogás volt.. Szemben jön egy kocogó spori. Citromsárga hatalmas Szuperkatlanos felirattal messziről kiszűrjük hogy CSABAAA! :) Csak úgy kikocogott elénk, hogy utána visszakocogjon a kocsihoz, ahol ismét hideg kólát, csokit, és vizet is kapok. Respekt! Ez már 84 km-nél volt, összesen 160 km volt már a lábamban. Érdeklődtem hogy áll Szabina, 1 órával van mögöttünk. Gyors matekozás, még meglehet. Nagyon bízok benne! Jön egy S- jelzés Gánt felett, ami majd megbolondít. Még jó hogy fejben egyben vagyok legalább most, mert végig nyílt részen vitt, ráadásul benőtt gazos, nem létező utakon. Nagyon próbáltam haladni, mert féltem hogy küzdeni kell a szintidőért, de egyszerűen nem ment. Az utolsó 20-on, csak fejben voltam a pályán, a lábaim valahogy mentek maguk után. Na meg azért Benedek is néha bedobott egy-két jó poént :) Az utolsó pont 96 (172) km-nél volt, de előtte az erdészeti úton még Csaba kijött elénk szurkolni, és egy utolsó nagy hajrát adni! A Dobay-kútnál még leolvassuk az utolsó kódot, majd megkezdjük az utolsó 7 km-t. Borzasztó unalmas volt.. Hosszú, végeláthatatlan aszfalt, és tényleg, soha nem akart eljönni a cél. Viszont nagyon boldog voltam, mert a szintidő már tudtam hogy meg lesz, ráadásul hamarabb is beérek mint gondoltam picivel. Benedek is húzza már magát, cserébe minden ökörségről beszélgetünk, csak teljen az idő. A cél előtt még persze ismét Csaba fotóz minket, és mint büszke apuka, kíséri be a fiát, na meg engem a célba. Sikerült!! 20 óra 34 perc alatt, összesen 33 óra 29 perc alatt a két túra. Boldogan átvettem az érmet a szervezőktől, akik vártak a célban, majd megkezdődött a hajrá Szabinára fókuszálva. 10 km-re a cél előtt még ki volt csúszva a szintidőből. Kimentek érte a szervezők az aszfalt végére, és barátnője Mariann, hogy szurkoljanak, és segítsenek neki a végére. Végül olyan hajrát levágott az aszfalton, hogy 13 perccel a szintidő előtt megérkezett. Hú, nagyon boldogok voltunk. Sikerült! Csapatmunka volt keményen :)



Szeretném megköszönni a szervezőknek hogy vigyáztak ránk, és kijöttek elénk a célban.



Szabinának a szuper társaságot, na meg hatalmas gratuláció!



Bokor Csabának aki idejét nem kímélve többször kijött elénk, és segített minket szavakkal, tettekkel, mindennel. Ilyen kedves emberrel már nagyon rég találkoztam!



Bokor Benedeknek, aki végig jött velem az utolsó 50-en, azt mondja példaképe vagyok :) Apukája mesélt sokat, és ő talán még jobban örül nekem mint én neki :) Ezek olyan jól tudnak esni ennyi km után is hogy nagyon!



Szóval küzdős volt, de meglett a duplázás, ámen!


 
 
SzuperkatlanTúra éve: 20172017.07.09 18:22:26

Szuperkatlan 30


Ha már az idei Kinizsi kimaradt, akkor legalább egy kicsit elmentem nosztalgiázni, és erre ez a túra tökéletesen megfelelt. Bár csak ma reggel döntöttem el végül hogy megyek. Szerencsére a rajtidő késő délelőtt van, így egy kellemes alvás után tökéletes programnak bizonyult. 11:10-kor indultam, és bizony érezhető volt, hogy itt ma tényleg befűtöttek. A  Nagy-Getét kifejezetten szeretem ebből az irányból mászni, mert nem túl meredek, és annyira nem fárasztó mint visszafele. Kerek 50 perc alatt felértem, üdvözöltem Juhász Gabit, mint pontőrt, majd kis kocogás a nyakatekert meredek lejtőn. A nem létező K+-en felérvén a napraforgómezőre duplán megcsap a forróság, nem is erőltetem meg magam, de nem is azért jöttem. A Hegyeskő aljába újabb pontőr, gyors pecsét, majd a tetőről látván hogy nincs már messze a Tokodi-pince, jóleső kocogásban haladok a műútig. A pincéknél számomra meglepetés pont, a BATIK csapat varázsolt össze mennyei frissítőpontot. Dinnye, nápolyi, kenyerek, banán, alma, kóla, izó. Nem győztem megköszönni a kedvességüket. Jól beáll a levegő a kősziklához felfele, lassan nem látok semmit, úgy izzadok. Felérvén nagy levegő, innen csak lefele Mogyorósbányáig. Szép lassú kocogás, közben a gyorslábú 30-asok már jönnek szembe. Filózok hogy a Kakukk Sörözőben igyak-e egy jó citromos sört, de végül pecsételtetek, és azon kapom magam hogy elindultam visszafele. Hát jó, a célban úgyis van bón, majd azt lefogyasztom. Jönnek még az első körösök sorba, mindenkinek köszönök egy nagy hajrát. Visszaérvén a Kősziklához, lefele látom hogy Esztergom irányába seper egy záporeső. Irányát tekintve akár még bele is csusszanhat a mezőny. Viszont így hogy felhős az ég, jóval kellemesebb a visszaút, főleg a Hegyeskő környékén. Ismét frissítek a pincéknél, majd Hegyeskő, nem létező K+, végül jön a Gete mászása újra, a nem szeretem irányból. A mezőny vége még lefele gyalogol. Az emelkedő felénél elkezd csöpögni az eső, majd mire a csúcsra érek erősebbre is vált a csapadék. Nagy levegő, ez is meg volt. Szemán Zoli pecsétel, majd váltunk néhány szót, és immár szakadó esőben kocogok tovább lefele. Begyűjtök jónéhány sporit, az eső viszont egyre intenzívebb lesz. Hát legyen úgy.. Az én tempómat is magasabb hőfokra helyezem, ki tudja meddig tart ez a zuhé. Sorban érem utol a kocogó sporikat, végül első beérkezőként finiselek. 4:09 alatt lett meg a túra. Pár perc múlva az eső is elvonult, a nap is ismét csodásan sütött, és még Pestig el is vitt egy futó. A végletek túrája volt ez. Odafele dögmeleg, visszafele szétázás :)

 
 
Kazinczy 200 és résztávjaiTúra éve: 20172017.07.03 15:42:28

Kazinczy 200 (206,5 km - 7340 m szint) immár hetedjére is sikeresen teljesítve, 40 óra 41 perc alatt. Talán ez volt most a legnehezebb az összes közül úgy érzem. Az első 57 km-en nagyon odafigyeltem, ne siessem el, nehogy gond legyen. Körülbelül ez olyan érzés lehet mintha egy futó pulzuskontrollal futna. Kicsivel 18 óra előtt Füzéren is voltam. Szerencsére nem volt semmi gond, jó 20 perc pihenés után haladtam tovább, továbbra is megfontoltan, mert most jön az egyik legnehezebb rész, az Északi Zöld. Szerencsére a Tolvaj-hegy után sem volt különösebb gondom, így meg-megállva, gyönyörködve a naplementében folytattam utam. A Nagy-Milic után kicsit sietősre vettem, minél tovább bírjam lámpa nélkül. Végül Józsi sátras pontja után vettem csak elő a rengetegben a lámpát, de már egész hamar lent voltam a Szurok-hegy aljában, ahol utolértem Papp Tündét, és egy pécsi futó srácot, akinek első 200-asa volt, Bálintot. Ők egyből indultak neki a Szurok-hegynek, én egy jó 15 percet pihentem. Nehéz volt nekiindulni újra, főleg hogy a hegy első felénél semmi levegő nem volt, és úgy éreztem hogy megfulladok, szakadt rólam a víz. Utána kicsit már jobb lett, és mire felértem, már érdekes módon elkezdett szemerkélni az eső. Lefele kicsit tempósabb kocogást  vettem fel, és utol is értem Tündééket, akikkel egy darabon át haladtam tovább. Az eső még nem volt vészes, talán még zavaró sem. Kéked-Pányok között kifejezetten jó volt haladni, szerencsére most nem volt az az óriási kukoricamező. Telkibányán figyelünk, új helyen volt a pont. Sajnos innentől (szombat hajnal 1 körül lehetett) elkezdett brutális módon esni az eső, és ez bizony 12 és fél órán keresztül nem változott, így egyre küzdősebb lett a terep, és bizony nagyon fáztam. Hollóházára elég unalmas szokott lenni a P-, de most a szakadó eső elvonja a figyelmemet, és tempósabban gyalogolok, elhagyom Tündééket is. Végre felérve a tetőre, lejön a hatalmas köd is, én meg most már nagyon Füzéren akarok lenni újra! A lejtmenetet durván meghúzom, jól be is állt a combom utána, de nem érdekelt mert nagyon fáztam. Hollóháza előtt utolértem Kovács Ádámot is, akivel együtt érünk a pontra. Gyorsan nyomás tovább, mert ömlik az eső. Füzér előtt Ádámot is elhagyom, és minél hamarabb fedett helyen akarok lenni! Megtettem 105 km-t eddig 17 óra 20 perc alatt. Egyből irány a depócucchoz. Sajnos hosszú nadrágot nem hoztam, de a lábam annyira nem fázós. A felső réteget átveszem, klasszisokkal jobb. Jó 20 percre rá érkeznek Tündéék, odaadja nekem a Lavaredos széldzsekijét, nem győzöm megköszönni! Szakad az eső, nem merek nekiindulni, jó fél órával később látom hogy valaki nyomogatja a telefonját, mondtam neki nézzük meg az időképet hogy lesz az eső a továbbiakban. Sajnos nem volt abszolút pozitív a látvány, folyamatos esőzést jelez a radar még nagyon sokáig. Úgy éreztem tök fölösleges várni tovább, mentem tovább az esőben, mindegy-mindegy alapon. Jó 1 órát töltöttem Füzéren. A többiek hamarabb elindultak, de Bodó-rétnél elkaptam őket ;) Szaláncra meglepetésemre jó hamar lekocogtunk, ki is használtuk a presszó adta lehetőségeket. Csúnyán kezdett felázni a talpam, és kezdtem szenvedősre venni a figurát innentől. Kalsa előtt a kukoricaföldön "szájtátva" nézzük hogy ebben a sártengerben hogy fogunk mi eljutni a faluig? Minden lépés egy kínzás volt, és mire a faluba értünk, rendesen felőrölte mindenki idegrendszerét ez a rész. Tündét, és Ádámot itt láttam utoljára. Elblinger Bálint viszont velem tartott, és bírta a "tempót" (csúfoljuk így). Nagyon nehezen akart eljönni az Izra-tó. Ez a S- jelzés minden évben hosszabb, és egyre jobban fel van túrva.. Bálinttal sokáig együtt megyünk innentől. A hét árokban szerencsére nem volt hatalmas víz, de a sár meg-megtréfált néha minket. A Hársas-hegyre felkészítettem Bálintot, de még engem is meglepett hogy ahova vártam a csúcsot, ott bizony csak egy határkő volt, és tovább meredeken felfele kellett haladni... Mire felértünk, kellemesen kimerültünk. A talpam eleje felázott, és elkezdett nagyon fájni, aminek nem örültem, mert még borzasztó sok volt hátra a távból. A Köves-hegynél rosszabb lefele nem létezik a túrában szerintem. Minden évben sikerül talán 3 km/h-val itt lejönni jó hosszan. A Bába-hegy környékén ismét elkezdett szakadni az eső, megint a fejjáték került előtérbe. 130 km, Pusztafalu után még a réten kaptunk egy pofaszéllel egybekapott zuhét, de csodák csodájára, mire felértünk az ÉZ-be a Vaskapuhoz kitisztult az égbolt. Nagyon reménykedtünk benne hogy így is marad, hátha megszáradunk még valaha. 159 km-nél járunk, újra Füzéren. Jópár feladóval találkozunk. Süt a nap, és végre nem esik! Le is vedlek, és élvezem a napsütést, bár egy pillanat alatt el tudnék aludni. Fél óra habzsi-dőzsi, majd bevetjük magunkat az utolsó 47 km-be. Hiába tűnik rövidnek, és alig van benne szint, nekem ez borzasztó küzdős volt már. Az aszfalton még lekocogunk Füzérkomlósra, bár már szinte úgy érzem hogy tűvel szurkálják a lábamat. Bálint előre áll, és jó tempóban indulunk neki a Bózsva fele tartó dzsungelnek. Szenvedősen haladok mögötte, ráadásul most meg a forróság az ami rendesen el is álmosít. Bózsvára érve tovább engedem Bálintot, ő még szuper jó erőbe van. Én leragasztom a lábujjaimat, és a közte levő borzalmas dolgokat, és innentől a célig egyedül küzdök. Nem sokkal jobb ez így leragasztva, de haladgatok szép lassan. Kishuta-Nagyhuta aszfalt ismét borzalmasan hosszú. Próbálgatok gyönyörködni házakban, kertekben, teraszokban, de az álmosság, és a fájdalom felülír mindent. Minden lépésnél már a kezemet is használom hogy egy kis lendületet adjon. Hülyén is nézhettem ki ezzel a mozgáskultúrával.. Nagyon nincs mit írni az utolsó etapról, csak annyit hogy nagybetűs küzdés volt, és bizony fejben nagyon össze kellett rakjam magam a végére. Érdekes, de így is egész elfogadható időt mentem magamhoz képest. Most már nagyon boldog vagyok hogy ismét itt lehettem a csodás Zemplénben, és nagyon köszönöm a szervezőknek hogy egy csodás túrát raktak össze idénre is!!

 
 
Érchegységi 100-asTúra éve: 20172017.06.19 14:22:31

Rudohorská Stovka (Érchegységi 100-as)


Egy olyan százason vehettem részt, ahol még sosem voltam. Nem csak a túrán, még a környéken sem. Nagyon kíváncsian vártam, mivel fog lenyűgözni ez a vidék. Péntek délután találkozás a többiekkel a Hősök Terén, majd Wehner Géza kisbuszával utaztunk ki Rozsnyóba a rajtba, ahol az esti tornatermi szállásunk is volt. Előtte egy kis társasági élet a sörözőben, majd igyekeztünk minél hamarabb lefeküdni, ugyanis szombat hajnal 2:30-kor már a főszervező hölgy ébresztett minket. Nem sokat aludtam, így nem is voltam túl fitt. Menetrendszerű pakolás, majd finom meleg teával kínálnak minket a rajtban.


Hajnal 3:20-kor indulás! Esőt mondtak a mai napra, aminek nem igazán örülnék, ugyanis még az este nagy villámok kíséretében elhaladt egy zivatar. Dóri, Anna, Nyakas Gábor, Kovács Robi és én mentünk együtt az elején. Az itiner minimális volt, semmi részadat rajta. Viszont szerencsére össz-vissz két jelzést kellett követnünk. Az elején a Z-t, majd a gerincre felérve a szlovák SNP P- jelzését, egészen a célig. Az első 5 km végig aszfalt volt. Áthaladtunk Csucsma nevű településen, hangoskodó kutyák között. Majd ezután jött a kemény feladat máris, 391 m-ről, egészen 1293 m-re kellett felmászni viszonylag rövid idő alatt. A mi tempónk sem volt gyenge, Robi viszont még ennél is erősebb sebességet vett fel, és elkönyveltük hogy nem látjuk többet, viszont végül nem így lett. Anna viszont lemaradt már az elején, vele legközelebb már csak a célban találkoztunk. Elhagyjuk a másik magyar csapatot, akik 10 perccel előbb indultak mint mi, majd felkapaszkodunk a Volovec turistaházhoz, ahol pecséttel igazoltuk ottjártunkat. Csodás kilátásunk van, nem győzünk gyönyörködni, ahogy a felhők lent vannak a völgyben. Robi megvárt minket, majd jön még egy rövid de erős mászás, föl a gerincre. Közbe elkattint pár fotót rólunk ahogy küzdünk fölfele. Neki ez a mászás meg sem kottyant. Végre felértünk a Skalisko 1293 m-es csúcsára. Meglelve a P- jelzést, egészen a célig követjük. Jókora köd lett, és erős metsző szél. Igyekeztünk is le az erdőbe gyorsan. Sajnos a viharkár borzasztó nyomot hagyott (melyik évben lehetett, valaki tud cikket küldeni róla?) , és a jelzett fák is elvesztek, így néha bizony keresgélni kellett az utat. Robi szép lassan elfutott végleg, így Dórival, és Gáborral haladtam tovább. Szerencsére az idő kitisztult, és mesés panorámával ajándékozott meg minket a természet. Azért a szél fújt rendesen, és jókora felhők jöttek-mentek, de szerencsére nem lett eső az út folyamán. Az Úhornai-nyeregben ugrottam egy jókorát, hogy mégse 999 m-en legyek hanem 1000-en :) Ez után pedig találtam egy szuper jó működő bicskát az úton, amit végül Dórinak adtam. Nem sokkal később már egy fésűt is találtam az úton, de ez már viseltesebb állapotban volt, így otthagytuk. A következő hegyünk a Pipitka (1225 m) névre hallgatott. Felérvén itt is nagyon sok kidőlt fa volt. Még láttuk messziről Robit, és a szegedi Tamást előttünk, aztán végleg elhúztak. 40 km-nél, a Stószi-nyeregnél értük el az első emberes pontunkat, és egyben frissítőpontot :) Mivel már elég rendesen kiéheztünk a finomságokra, rávetettük magunkat a kínálatra, ami szuper volt. Kis falat "katonás" kenyerek voltak, amit persze egy harapásra befaltunk. Ezt vagy 10-20-szor megismételtük, viszont rengeteg ízvilág ötvöződött. Voltak édességek, nassolnivalók, chipsek, és mi bizony csak tömtük és tömtük magunkba a jót. Közben megérkezett Fejes Gábor is, aki végül velünk maradt, így négyen folytattuk a túrát tovább. Idővel jól álltunk, még a jó 20 perc pihenő után is picit 6-os átlag fölött voltunk. Kicsit sok étel-ital került a hátizsákomba, és bizony, jó nehéz lett. A derekam elég rendesen fájt is útközben, de igyekeztem nem foglalkozni vele. Visszakapaszkodunk a gerincre, és folytatjuk utunkat az 1000 m-es hegyek között. A Kloptán (1153 m) csúcsra jó meredek emelkedő vitt, viszont cserébe talán a legszebb kilátást innen kaptuk. Nyakas Gabi meg is örökített minket. Láttuk jó messze a célt, Kassát, és Gábor a Zemplén vonulataira is felhívta a figyelmemet, ahol majd jó két hét múlva megyek 207 km-t. A következő említésre való pont a chata Erika (Erika turistaház) volt 60 km-nél. Itt is frissítőpont üzemelt, és a szalonna is népszerű lett köreinkben. A szél viszont kevésbé, mert itt bizony nagyon fújt, és a kapott meleg tea minden kortya vérré vált bennem. Jó 20 perc pihi után átfázva, átfagyva indulunk tovább. Meglepődtem, mert a pont a hivatalos háznál előrébb volt picivel, és ha lejöttek volna ide a szélmentes részre, biztos ők is jobban élvezték volna a feladatukat. A ház évek óta üzemképtelen. Megmásztuk a "Golgotát" is, (ez a neve :) , majd jó 8 km után jött a másik ház, chata Lajoska, ahol önpecsételő pont volt. Megittam a fél literes energiaitalomat, mert már dög nehéznek éreztem a zsákomat, és a cél sem volt már, csak 14 km-re. Innen véget ért a gerincvándorlásunk, és folyamatosan lefele haladva érjük el a Jahodná síházat, de itt nem volt feladatunk. Még egy-két pici dombocska, és Horny Bankov-ban vagyunk a célban. Semmi tábla, vagy valami hogy hol lehet a cél, de szerencsére Fejes Gabi felhívta a szervezőket, akik tudtak is magyarul, így pár perc tanakodás után végül sikeresen célba értünk 16 óra 51 perckor, 13 óra 31 perces menetidővel. Viszont kicsit szomorú voltam, mert a táv nem lett 100 km, hanem csak 86, és a szint is kicsit kevesebb volt a megadottnál :( Így a fejlámpát tök felesleges volt végig cipelni. Az átlagunk viszont így is jó lett úgy gondolom. A célban (egy turistaházban) végül jó társasági élet kerekedett, Robiék 40 perccel értek be végül előttünk. Fél órát pihiztem, majd megkóstoltam újra meg újra a "pivo" kínálatot, és bizony nem csalódtam :) Köszönöm a társaságot a többieknek, na meg végül Pólya Sanyinak a hazautat, aki egyből házig hozott!


Ezt a túrát csak ajánlani tudom mindenkinek, nincs túl messze, és cserébe (persze ha az időjárás is jó oldalát mutatja) élményekkel gazdagon érhet haza az ember. Rudival még voltunk 2012-ben egy Spacír 100 nevű cseh túrán, ami szintén végig gerinctúra volt (és ott sem bővelkedtünk ellenőrzőpontokban). Ahhoz hasonlítottam ezt a túrát is, és nem bántam meg hogy eljöttem :)

 
 
KeSaPiZ Túra éve: 20172017.04.02 13:13:51

KeSaPiZ 100 (102) 3565 m szinttel, sikeresen teljesítve 15 óra 23 perc alatt. Szinte végig egyedül mentem, az utolsó 6 km-en ért utol Papp Bálint. Reggel még elég hideg volt, de aztán szép lassan bemelegedtem, és 26 km-ig semmi gond nem is volt. Innen már nagyon befűtöttek odafentről, de még ezt is tudtam kontrollálni. A derékfájásomat, ami viszont előjön mostanság azt már nem. Sokáig nagyon szenvedős volt így menni, ráadásul a kis oda-visszán jöttek szépen a gyorslábúak, akik pár perccel később indultak csak mint én. 53 km-nél Csillebérchez még mindig elsőnek érek, de teljesen üres gyomorral, és kevésbé derűs hangulatban. Itt még kicsit 7-es átlag felett voltam. Jó negyed óra múlva indulok tovább, pont akkor fut be Sára Peti, akivel már találkoztam még 26-nál a kis oda-visszán. A meleg a pillanat töredéke alatt odavág, és bizony a János-hegyre felfele már csak cammogok. Szépjuhászné után Peti utolér, majd el is megy, de egy picikét felszívom magam, és Nagykovácsinál (73 km) még pont beérem indulása előtt. Ide még pont nyitásra érek 7-es átlaggal. Nagyon vártam már a gulyást, de komolyan, ilyen forró ételt még életemben nem ettem. Próbáltam vele kicsit küzdeni, majd ott hagytam a francba kicsit bosszúsan. Felcammogok a Nagy-szénásra, majd egy jó 5 km-en már a vádlim is kezd görcsölgetni, a gyomrom pedig ripityára ment, nem hogy gulyást, még egy csokit is alig bírok megenni. 84 km-nél egy titkos pont, innen már erősen sötétedik, és talán a kicsit hűvösebb idő miatt is valamennyivel jobban érzem magam. Jó fél órát megyek később már koromsötétben, de ismerem jól az utat, vagy mégse? A Virágos-nyereg előtt telibe fejelek egy fát, hamar észbe kaptam, azon pillanatban elővettem a lámpát így 90 km-nél. Az utolsó 10-es ugyanaz. Árpád-kilátónál még az utolsó csokimmal próbálok szenvedni, majd lefele egy éles fejlámpa érkezik mögém. Papp Bálintot, majd az utolsó 6 km-en még betettek a szervezők egy titkos pontot Rakk Gyulával. Innen az utolsó 6-ot Bálinttal teszem meg, jól is esik egy kis társaság, addig sem a gyomrommal vagyok elfoglalva. Végül 22:23-kor másodikként finiselünk, és tömegközlekedve végül 23:45-re már itthon voltam. Immár harmadjára is meg volt ez a 100-as, jó kis útvonal, végig a Budaiban. A frissítésre viszont jobban oda kell figyelni máskor, mert csak 3 pont van útközben, 27-nél, 53-nál, 73-nál, és a cél, 102.

 
 
Magyarországi ForrástúrákTúra éve: 20172017.03.27 18:24:44

Magyarországi Forrástúrák a Vértesben 52 km


Míg tavaly csak kétszer voltam a Vértesben, idén már kapásból a második túrám itt, mindössze két héten belül. A két börzsönyivel kacérkodtam még, de mindkettőn voltam anno. Ráadásul voltam már jópár Forrástúrán, és mindig teli élménnyel tértem haza. Bíztam benne most is így lesz.


Reggel 8:02-re gördül be a vonatunk a Szárligeti vasútállomásra. Anitával megyek ismét, és könnyen megtaláljuk a rajt cukrászdáját. Elbeszélgetjük kicsit az időt, de 8:40-kor indulásra készen vagyunk. Most már süt a napocska, és úgy látszik hogy ma szuper kirándulóidőnk lesz! Megmásszuk az új K-n a Halyagos csúcsát, majd egy nyiladékon balra lefele meredeken ereszkedve, szalagozott úton jutunk bele a régi K-be, ahol már jó két éve nem jártam. A műút mellett meg is leljük első forrásunkat, a Kőrösi-Csoma Sándor forrást, ami  most sajnos nem folyik, de szépen ki van építve. Szalagozott úton emelkedünk tovább, majd belecsatlakozunk a K3-be, amely végül felvitt a második ponthoz, a Zuppa-tetőre. Nekem ezzel egy nagy vágyam teljesült, mert az Iszkiri túra mindig csak az oldalában halad el (nem is értem miért nem a csúcson van az EP), és annyira vágytam már arra hogy egyszer felmehessek. Végre most sikerült. Jó negyed órát gyönyörködünk a panorámában, és a csúcskeresztet is megszemléljük immár nem csak a vonat ablakából. Teli energiával haladunk tovább Szár irányába az ismerős P- jelzésen. Nekem annyira adja magát ez az út egy kellemes kis kocogáshoz, hogy egészen az 1-es útig meg sem álltam. Onnan már közel a falu, és betérünk az Aréna Sörözőbe, ami egyben ellenőrzőpontként is funkcionál (na meg persze megkóstolni az újfajta Arany Ászokat). Kellemesen elpihengetünk itt, ráérünk, a vonat minden órában jár. A nap vicce ide kötődik: Kint ülünk, egy idős bácsi elkezd velünk beszélgetni mindenféléről. Először azt hittem vagy bolond, vagy piás. Aztán a túrára terelődött a téma, és az öreg egyszer csak előkapta a futóversenynaptárt amit a netről töltött le, a tavalyi Less Nándor 38, az Egri Bükk 50, és megannyi futóverseny oklevelét :) A mai napig becsben őrzi a kis bőröndjében. Én azt hittem dobok egy hátast a  meglepődéstől :) Nagy forma volt a fater! Kellemes hangulatban és időben továbbindulva A P- jelzésen haladunk, és egyből feltűnik a másnapi Vértesi Terep Ultra futóversenyének a szalagozása, és hogy most nem ezt kell követni. Persze ezt szerintem kevesen tudhattuk, és sajnos jópáran be is nézték a P- P+ elágazást, ahol csak a futóknak volt kitéve jobbra szalag, de a mi túránk meg egyenesen vitt a P+-en tovább. Szerencsére mi figyeltünk. Következő pontunk a P+-ről balra egy tanyánál letérve a Szállás-kút volt, ami már egy ideje használhatatlan kútnak bizonyul ránézésre, de még nem adta át magát végleg a természetnek. Kis gyaloglás után kiérünk egy pazar rétre, nem győzünk gyönyörködni. Szuper jó a szalagozás, így hamar megtaláljuk a Csorda-kutakat, ahol ismét kódot jegyzünk, és Anita egy kis kaviccsal teszteli a mélységét. Szerencsére fákkal körül volt kerítve, máskülönben már lehet jópár állat teteme is benne feküdne mélységéből ítélve. Pici oda-vissza, majd filózunk hogy a szemben levő hegyet megmásszuk-e. Végül csak az oldalában mentünk el. Gázvezeték táblák mellett gyalogolunk, de még itt is csodás a környezet. Hamar megérkezünk a Tamás-kúthoz, de ez már régóta kiszáradt, és le is van fedve sajnos. Innen mindössze alig 300 m volt a következő EP egy pici emelkedőn. A Holdvilágvölgyi-forrásnál már pontőr is várt minket, és mi meglepődtünk milyen szépen ki van építve itt a jelzetlen úton ez a forrás. (na meg a pontőr melletti serpenyőt is megcsodáltuk). Visszamegyünk a már egy ideje elhagyott P+ jelzésbe, és hosszan egyenesen haladunk tovább, egészen addig, amíg balra egy szalagozott kis rész le nem visz a kövi ponthoz, a Nádas-kúthoz. (bár mintha Elizabet kutat olvastam volna magán a kúton?). Vissza a P+-re, itt már 20 km-nél járunk. Ismét jó hosszan haladunk. A másnapi VTM szalagjai keverednek a miénkkel. Nekünk vicces, másoknak már nem biztos hogy az. A következő pont a Szép Ilonka-forrás, ahol már párszor megfordultam túrán, de nem rémlett most be. Győri Péter, és Bori a pontőr. Mellettük sokan nyársalnak, kihasználják a kirándulók ezt a szép tavaszi napot. Következő pont a Szép Ilonka-kút volt, ami előtt meglepődtünk, mert egy négyes csoport velünk szembe jött, de kiderült hogy bizony eltévedtek, és ha nem szólunk nekik ismét az előző pontra mentek volna vissza. Megválaszoltuk a kútnál a kérdést, majd figyeltünk, nehogy mi is elkavarjunk a K+-en, de kiérvén a műútra hamar rájöttem hogy a rossz ágán indultak el előbb. Tény és való hogy nem túl jó a tábla elhelyezése, de rajtunk nem fogott ki ;) Kis műutazás, és a K+-en 1 km múlva már a Mátyás-kútnál vagyunk. Kis pihenőplacc van itt, mi is gyorsan ráhuppanunk a hintákra, és jó 5 percig le sem szállunk róluk :) Már korog a gyomrunk, de tudjuk hogy egy jó 2,5 km és jön a várva-várt Forrástúrás frissítőpont. Végig a K- jelzésen megyünk, ez a rész nekem ismerős. A fafaragások, a K3 letérő, és a Várgesztesi horgásztó is ismerősként köszön vissza, ami a következő pont és frissítő is egyben. Előtte találkozunk Csipivel és egy másik szalagozó sráccal, akik a VTM szalagozásával végeztek éppen. Nem irigylem tényleg azt aki nem tudta hogy ez a szalag egy másik rendezvényé.. Na de térjünk vissza a frissítésre. Maga a Kánaán! Én egyből rákattantam a kolbászkrémes kenyérre, és csak ettem, ettem és ettem ameddig csak volt bennem szusz :) Mellé egy rakás fokhagymát is bepusztítottam uborkával együtt. A málnaszörp is fogyott szépen. Egon és Éva pedig fáradhatatlanul kente nekünk (meg az időközben utolért Bubu, Gethe Laci, Szalay Zsolti csapatnak is egyben) a kenyereket. Anita is csak a kolbászkrémest tolta ezerrel, a vajasra meg a zsírosra már rá se bagóztunk :) Nagyon nem volt könnyű innen továbbállni. A fokhagyma már a fülemen jött ki lassan :) 


(27,6 km-nél jártunk). Várgesztest pont elkerüljük, és a másik irányba, szalagozáson bukunk át egy kis dombon. A túloldalán jobbra fordulva viszont gyönyörűen kivehetőek a közeli Oroszlány épületei, és jellegzetes víztornya. Hangulatos kis erdőcskébe érünk ismét, és egy árok aljába leljük meg a következő kódot, ami a Pénzes-forrásnál található. Kicsit kiömlött ez a forrás, de végül megoldottuk a túlpartra az átkelést, és az emelkedő után elhagyjuk Bubuékat is, meg utánuk egyben az összes embert aki még a frissítőpont környékén ott volt. Majkpusztán vagyunk, ahol egy nagyon régi remeteség mellett haladunk el. Csodásan van körülötte a tó kiépítve meg maga a kis kiránduló sétány. Talán csak egyszer voltam itt, majd' 10 éve egy Oroszlány 40 túrán. Gyönyörű szép ez a hely! Megválaszoljuk hogy a Tó-büfének van-e terasza, majd a P- jelzésen megyünk tovább jobbra, ahol én még nem is jártam, és teljesen új volt minden. Beérünk Vértessomlóra, ahol egy magasabb domb tetején meglátunk egy kilátót messzebb. Én még tuti nem voltam ott soha, de Anita váltig állítja hogy már járt ott, csak nem tudja melyik túrán. Kíváncsi vagyok mi vihetett ide? Talán Orbán Imrés túra? Egy kis templomocska mellett az erdőben lelünk rá a következő pontra, a Máriácska melletti csurgóra, ahol Egon testvérétől kapjuk meg a pecsétet. A lila "m" jelzésen érünk vissza Vértessomlóra. Mire megcsodálnám ezt a falut még jobban ismét a P- jelzésen haladunk immár újra erdőben. Jó 1 km után fehér pötty jelzésen, (ami nem a túráé) érünk el az Orosz-kútig, ami egy kicsit beljebb volt, de itt már átmentem lusta üzemmódba, és csak a kódot írtam fel. Szalagozás vitt tovább egy kis emelkedőn, majd megint egy csodás részre értünk, ami után pikk-pakk már a Szarvas-kútnál voltunk, ami viszont szuperül ki volt építve. Itt hirtelen megint beugrott hogy már jártam erre, ugyanis innen a K- jelzést kellett követni a Vitányvár fele, de előtte viszont jobbra a Z- jelzésre tértünk, amin egy jó km-t menve szalagozáson és jól jelzett fehér pöttyökön haladunk tovább, meredeken felfele. Közben azon gondolkozok, hogy mi lehet az a "Gráciák Bérce", ahol a következő kód lesz. Sziklák voltak felettünk, és a bérc szó miatt elég valószínű hogy innen szép kilátásunk lesz. Ilyen csodásra viszont nem is gondoltunk. Gyakorlatilag a lemenő nap legutolsó fázisát csíptük el, még épphogy beragyogva a horizontot, és a csodás Vértest. Ezért érdemes túrázni!  Már kezd sötét lenni az erdőben, így kicsit szaporázzuk a lépteinket a K+-en. Mire pont leérünk az utolsó ponthoz a I. Béla forráshoz, már teljesen sötét lett az erdőben. Anita ráadásul nem is hozott lámpát :) Én pedig már csak azért sem veszem elő, mert olvasva az itinert, a Mária-szakadék K-jelzése helyett engedélyezve van a párhuzamos aszfalt is, így azt választjuk. Két hete úgyis voltunk a K-n az Iszkiri 100-on. Na meg az a kutyaveszélyes tanya sem hiányzott a végén, áldom is az itinerkészítőt hogy felajánlotta az aszfaltot :) (máskülönben természetesen a K- megyünk ha van kutya ha nincs, mert természetesen mi útvonalkövetők vagyunk). Keresztezve egy forgalmas utat a szántóföldön még picit botorkálunk lámpa nélkül, majd végül 19:10-re beérünk a célba, a Mezei Cukrászdába, ahol a szokásos szuper jelvény mellé még bevágunk egy jó kis sütit. Minden jó ha a vége jó!


A szervezéshez csak gratulálni tudok maximálisan! Látszik hogy nagyon sok munkaóra lett belefektetve. Megtalálni egyáltalán ezeket a kutakat, forrásokat ezeken a jelzetlen utakon... Kiszalagozni, itinert írni, térképészkedni.. Ezt hívják kérem szervezésnek!!


 
 
Magyar Hősök Túrasorozat - Bulcsú vezér/Hunyadi/II. Rákóczi Ferenc/Zrínyi/Széchenyi István/Prohászka Ottokár/Sebő Ödön/Attila kTúra éve: 20172017.02.05 22:10:38

Könyves Kálmán emléktúra 75


Már korábban kinéztem magamnak ezt a túrát, mivel tavaly a Gödöllői-dombságban egyáltalán nem voltam. Úgy gondoltam nem csak mindig a szinteket kell falni, néha a síkot is el kell viselni. Ráadásul a táv sem rövid.

A túra előtt pár nappal az egyik főszervező, Tamás, megkeresett hogy tudnék-e segíteni a szervezésben? A feladat az volt, hogy seperni (mezőny végén menni, szalagokat, táblákat begyűjteni) kellett a 75 km-es távot. Örömmel mondtam igent, mert visszaemlékeztem hogy az Attila Király 115-ön is milyen jól esett kicsit segíteni.

Szombat reggel 10:00-kor indultam neki, túratársammal, Herbély Szabinával. Utólag belegondolva jó is hogy ketten sepertünk, mert egyedül ez nagyon megterhelő lett volna ezen a terepen. Össz-vissz velünk együtt 9 hosszútávos indult, ami sajnos kevés, de a terepviszonyok ismeretében inkább a 9 harcos jobb szó erre. Sejtettük hogy velük már nem találkozunk, mert 6-tól 7-ig rajtolhattak, csak mi még a rövidebb távok rajtidejéhez is igazodtunk.

Pécelről kiérve hamar megleljük a P+ jelzést, és ezen haladunk a település végéig. Utolérünk egy 8 km-es távon induló családot, ők ráérnek.. A Z- jelzésre érve a helyi viszonylatban legmagasabban fekvő Pap-hegyet (250 m) "másszuk" meg, ami a túra egyik legnehezebb ( :) ) emelkedője volt. A Kishársas lovardánál (5,5 km) találjuk az első ellenőrzőpontunkat, ahol müzliszeletet kapunk. Eligazítjuk az utolért pár 15 km-es résztávost, majd haladunk tovább jó hosszan a S- jelzésen. Szabina egy vízátfolyásnál nagyot esik, szerencsére nincs nagy baj, de tiszta sár lett. Latyakos, csatakos, sáros rész következik. Kezdjük sejteni hogy nem lesz ez a túra olyan könnyű mint aminek gondoltuk. A S- jelzés szuperül fel van festve. Ritka az ilyen jó jelzés ebben a régióban. Jó 5 km után egyszer csak egy katonaruhás úr jön velünk szembe. A 15 km-es távon volt, de nagyon csúnyán eltévedt, és már akkor meg volt neki a 15 km mire szembe jött velünk :) Szidta a térképet meg a leírást, pedig kerek-perec benne volt hogy a Z-n kell menni nem a S-n. Nem irigyeltük mire a célba ér..

Nekünk viszont egy Kis-Balaton következett. Akkora pocsolyák voltak, hogy lehetetlen volt megkerülni, így a cipőm is totál átázott már az elején. Bukdácsoltunk jobbra-balra, de valahogy akkor is átverekedtük magunkat. Ráadásul a jég is képviseltette magát ezen a napon, nem kicsit megnehezítve a haladásunkat. Kellemes beszélgetéssel teltek a monoton kilométerek, majd csakhamar egy kódunk következik, amit feljegyzünk, és le is szedjük a molinót, a szalagokkal együtt.

Innen az itiner szerint Z+ jelzésen haladunk. Kilométereken át egy darab sincs belőle, de még szalag sem. A jó irány garantált viszont. Később beérünk Sülysáp szélére, és onnantól mintha észrevennék az oszlopokon néhány Z+ foszlányt (nagyító nélkül :) Ledöbbenünk hogy ez lenne a követendő jelzés.. Ez a "csoda" egészen levisz a Wass Albert művelődési központig (22,5 km), ahol finom rántott húsos szendvicset, és meleg teát kapunk ellátmányként. Utolérünk pár 40 km-es sporit. Szerencsére ők másik irányban mennek tovább, így innentől csak a 75 km-es táv szalagjait kell szednünk, ők pedig órákkal előttünk vannak. Tudunk saját tempóban menni, persze ahogy a terep engedi. Innentől 16 km-en a K- kerékpárút jelzést követjük, ami hol létezik, hol nem, de szerencsére a szalagok jó helyen vannak (ahol épp vannak.. ) :) A Z+-et nem kellett volna beleírni az itinerbe Sülysáp után, mert semmi értelme. Érdekes utakon visz ez a kerékpárút. A tápiószecsői tanösvényt megpróbálom bemagolni, mert valószínű sosem járok erre többet :) Elhagyunk egy szép tavat, madarak vonulnak a távolban. Sajnos a terep borzasztó :( Két opció volt, vagy óriási sáron kellett átverekednünk magunkat, vagy a méteres pocsolyákat kellett kerülgetni.

Tápiószecsőre érve megcsodáljuk a vasútállomást, ahol épp bent áll a Szolnokra induló személy, hamarosan pedig a Keletibe induló is megérkezik. Kicsit sóvárgunk utána, de hamar kizökkent minket két kutyus, akik gyakorlatilag sziámi ikerként funkcionáltak, és a hátsó részük teljesen össze volt ragadva, úgy közlekedtek :D Nem győztünk nevetni, elindult az egyik eb, és háttal jött utána a másik összeragadva :) Újabb kódunk jön, felírjuk, és haladunk a monoton sártengeren át. Megy le a napocska, hűl a levegő, de mi kihúzzuk fejlámpa nélkül épphogy a következő ellenőrzőpontig, Tápióságig (39 km). Itt Anita, és az egyik főszervező, Tamás pontőrködik. Finom meleg bableves érkezik, citromos teával. A legjobbkor, mert már nagyon éhes voltam. A második adag (mert az is volt ám) már nehezebben csúszik. Billiárdasztal is van, és játszunk egy nagy partyt csak így túra közben :) Szoros meccsen, de mi győztünk Anitával ;) Szabina kezd fáradni, tetézte azzal hogy a második adag leves nem kicsit elálmosította. 1 óra pihenés után el kéne indulni, de kint már sötét van, hideg, és hatalmas köd is lett... Nem túl nagy elánnal vetjük bele magunkat a következő etapba, főleg hogy 21,5 km-en át nincs semmi ellenőrzőpontunk. Tápióság végén jobbra fordulunk a Z- jelzésen, és borzasztó hosszú egyenes úton haladunk tovább. Hosszú kilométereken át szép tempót jövünk, mert szerencsére bejegesedett időközben a sár, de volt olyan pocsolya, ahol még a fejlámpával sem láttuk hogy milyen széles. Egy darabig minden szép és jó, az itiner azt írja hogy 18 km-en át Z-. Egyszer csak látjuk hogy a vadiúj jelzés elmegy balra, viszont a fényvisszaverő (!) szalagjaink jobbra mutatnak. Szerencsére Szabina kütyüje jó irányba visz minket tovább, de erről a terelésről szó sem volt az itinerben. Mondjuk így is elég sok szalag hiányzott a túrán, féltem, nehogy átkösse valaki rossz irányba. Szabina megnyugtatott hogy jó irányban vagyunk. Később vissza jött a Z-, de alig ocsúdtam fel, kiérünk egy műúthoz, és egy csárdához. Z- jelzés jobbra, Szabina trackje balra.. Szalag semerre. Na most mi van ilyenkor? Végül a tracken indulunk el, az előbb-utóbb a célba visz alapon. Jó 1 km-en át meg lett az első szalag az aszfalton. (azért ezek hibák az itinerben..) Ez a szalag volt a legviccesebb, mert olyan magasra volt kötve, hogy még én sem értem el. Ugráltam mint a félbolond, Szabina meg jókat kacagott :) Végül vagy huszadik alkalomra megkaparintottam a galád szalagot, és jól leszedtem! Megváltás egy darabig aszfalton haladni a totál beázott cipőnkkel. Gomba-Felsőfarkasd előtt megáll egy kocsi mellettünk. Kérdezték merre megyünk, elvinnének. Köszöntük szépen, mi kirándulunk. Amúgy sem voltak túl bizalomgerjesztőek. Nagydarab ugatós kutyák csaholnak a faluban, szerencsére a kerítés túloldaláról. Jó későn van már. A falu végén egy meglepően szuper tábla mutatja, hogy a Z- jelzésen Mende még 8 km. Hát, arról a Z- jelzésről inkább ne beszéljünk, mert az minden volt csak nem szabványos, ha épp előbukkant. Jött egy végeláthatatlan erdőség, ahol a túra alatt a legnagyobb tükörjég volt. Szegény Szabina két nagy esést követett el, de én is akrobatikáztam néhol a talpon maradásért. Az átlagunk eléggé leredukálódott, de a biztonság mindenek felett. Szabina telefonált a szervezőknek, ha esetleg van rá mód, a csúszásgátlóját próbálják meg kihozni Mendére. Egyre jobban vártuk a falut, de az soha nem akart eljönni. Mire azt hittem hogy végleg ledózerolták, beesünk Mendére. (60,5 km) Bizony itt állt a szervezőúr, és elhozta a kért cuccot. Igazán kedves volt tőle!

A vasútállomásnál a Kis Lizi sörözőbe volt (lett volna) az ellenőrzőpont. Sajnos a pontőrök már elmentek, de a szervezőúr aki kijött elénk, vett nekem sört, Szabinának meg baracklét. Köszönöm utólag is! A zenék kifejezetten jók voltak, de most próbáltam a túrára koncentrálni, és kizárni a külvilágot :) Nem töltünk sok időt Mendén. Sajnos mire újra nekiveselkedünk, elered az eső, és ez már a túra végéig el sem állt :( Még egy kis nehezítés.. Hosszú km-eken át haladunk a Z- jelzésen, már ahol épp van. Elérünk egy lovastanyát, szó szerint akkora belvíz van, hogy esély nincs kerülőre. Toronyiránt át, beázik újra meg újra a cipő, és a zokni. Szerencsére féltávnál cseréltem egyet, de hiába, ez is tiszta víz lett már hamar. Tocsogunk a néhol emberméretű pocsolyákban. Tartjuk egymásban a lelket, nem könnyű ez a túra... Egy hármas elágazásnál csak a nyomok, és a kütyü alapján találjuk meg az utat. Jelzés, meg szalag sehol. Sok-sok km után már egész közel vagyunk a célhoz, de még vár ránk egy olyan utolsó 5 km, amire talán egyikünk sem gondolt. Elérünk egy P- jelzést, ami még jól is volt festve. A gond nem itt volt, hanem hogy valami irdatlan nagy sártengeren keresztül vitt, vagy 1,5 km-en át. Ez föltette a mai nap az i-re a pontot. Szenvedés felsőfokon. Tényleg maga volt a csoda, hogy minden lépésnél ki tudtunk kecmeregni ebből az orbitális nagy ganéjból. Végül az utolsó pont kódos lett volna, de Tamás kijött elénk kocsival. Gondolta ezt a 3 km-t már nem kell megtennünk az aszfalton, szenvedtünk eleget, és bevinne minket kocsival a célba. Szó sem lehet róla :) Nem engedelmeskedtünk, és kocogó léptekkel elindultunk Pécel fele. Vagy 10 utcán keresztül haladtunk, végül 01:45 perckor, 15 óra 45 perc alatt az immár jól megerősödő esőben beértünk a célba. Küzdős menet volt, leszedtünk vagy 100 szalagot közben. Rendesen elfáradtam én is a végén, ezért is köszönöm Tamásnak, hogy végül elhozott a Camponáig, ahonnan az éjszakai busz hamar hazarepített. Köszönöm a lehetőséget még egyszer, örömmel segítek ennek az egyesületnek, mert nagyon kitartóak, és jó túráik vannak. Persze azért még kicsit fejlődni kell, de akaratból nincs hiány!! Szabinának meg gratulálok hogy ezen a terepen is méltón helytállt!


 
 
túra éve: 2016
Őrvidék - VárvidékTúra éve: 20162016.09.26 20:26:23

Az előző heti Turul 130 után most az Őrvidék 100 túra következett a hétvégén. A tavalyi volt az első szervezés. Akkor nagyon amatőrre sikeredett, de erre a vidékre örömmel gondoltam vissza már másnap is. Idén fogadkozás volt, hogy sokkal jobb lesz. Hát lássuk.

Hajnal 2:30-as kelés után kicsit fáradtkásan érkeztünk Szombathelyre a célba, ahol a kocsit letéve, kb. 2 perccel buszindulás előtt sikerült felszállni a járatra, ami Lukácsháza nevű településen tett le minket, ahonnan a túra indult. Végül 8:05-kor a legvégén indultunk neki a megmérettetésnek a S- jelzésen. Ismerős részek nagyon régről (6x-os Írottkő 70-es vagyok), a S-ból S-kör lett. Hangulatos kis megművelt földeken, szőlősorokon át érkezünk meg Velembe, ahol egy jó korsó söröcskét le is gurítunk. Értelmezvén az itiner néhol igen szarkasztikus írását, megpróbálok a sorok között olvasni, és eltévedés nélkül ragasztjuk be az Enikő-forrás feltételes ellenőrzőpontja matricáját. A S+ igen amatőr festés, majd a szalagozás nem hagy cserben minket, és hamarosan az igen gyengén festett Z-n érünk fel az Óház-tető kilátójához, ahol az ellenőrzőponton kívül csodás kilátás fogad Kőszeg irányába (is) (15,4 km). K3-ön haladunk tovább. Az Ördögtányér-szikla igen vonzó egy csábító ebédhez, de mi inkább haladnánk tovább. A Pintér-tető oldalában rengeteg a lódarázs, szerencsére mi nem a darazsak irányába haladunk, hanem a következő pontunk a S-füst jelzésen :) (Alpannonia mozgalom) a Szulejmán-kilátó. Már tavaly is érdekesen hatott a név, de valamiért az akkori útvonal épphogy elkerülte. :( Szulejmán, és Szultána is megcsodálta anno a kilátást biztos, mi is így teszünk. Segít ebben a részletes kifüggesztett térkép, hogy mi minden található a festői panorámájú Kőszeg városában. Hamarosan már a vajas-zsíros kenyeret majszoljuk a Jurisics várban, ahol ismét a tavalyihoz hasonló várnapok köszöntik az ide látogatót. Elidőzünk egy darabig a vár "oltárán", és megcsodáljuk a helyi muzsikusokat. Egy darabon át ismét a tavalyi úton haladunk tovább, csak immár visszafele. Sok tavalyi emlék visszaköszön, nem győzünk kutatni a múltban. Rattersdorfban járunk, immár Ausztriában. Gyönyörködünk a nyugati kultúrában. Pompás házak, pazar panoráma. Liebing fele elég unalmas az út, de a tavalyi kerékpárútnál, Léka irányába még azért mindig ingergazdagabb. A pár darab szalagnak nevezett valami azért kisegít, mert az itinert itt szinte lehetetlen megfejteni. Hochstraß-nál matricás ellenőrzőpont lett volna, de sehol nem leltük, mint ahogy később kiderült senki más sem. Lockenhaus váránál a parkolóban leltük a következő emberes EP-t. Itt nápolyi, víz, és finom alma várt ránk. Félreértelmezem a félreértelmezhető itinert, és potyára körbejárjuk a várat, de az egyik végénél le van zárva így hátra arc, és irány vissza immár a helyes útra. Lockenhaus városa is csodás, telis teli monumentális építményekkel, és kackiás kis házikókkal. Egy ideje már aszfalton haladunk, jó darabig ismét így teszünk, kínozva lábunkat tovább. Weissenbach után egy jó kis emelkedő a szántóföldön a S- alpannonia jelzésen, majd meg-megállunk hátranézni, gyönyörködni, hiszen itt még sosem jártunk. A P- alp. jelzést nehezen leljük meg, de végül kárpótol minket a következő EP, ahol szalámis-tojásos szendvicset kapunk. (48.5 km) Kettőt is lehet venni, én együltő helyből mindkettőt azonnal letartóztattam. Következett az Írott-kő (884 m), ahol már majd ismét hazai utakon evezünk tovább. Tempót váltunk, szorít az idő, egy vadász is lő mellettünk. Szerencsére még időben felérkezünk a kilátóhoz, és fejlámpáink is előkerülnek. Természetesen felmegyünk a kilátóba, és cserébe megajándékoz minket a természet egy csodás éjjeli látképpel Velem fele lefele nem kegyelmez eme terep. Meredek, köves lefelén haladunk az országos K- jelzésen. Megcsodáljuk a Kalapos-követ, majd a szalagozás egy rövidítésen vágná át a K-t. Gyanút fogok, és nem engedelmeskedek a szalagnak. Igazam lett! Bozsoknál egy matricás pont, majd meglelvén a K+-et, azon át haladunk vissza, és hamarosan ismét Velemben találjuk magunkat. Ez a mesés kis falu teli van faragott kis szobrocskákkal, és minden évben megrendezik ősszel a gesztenyefesztivált. 67 km-nél járunk. Betankolván finom levessel és sörrel, tovább állunk a Szent-Vid kápolnán át föl a Hörmann-forráshoz, ahol gyakorlatilag az összes kalóriát el is égettük amit a leves adott köszönhetően a jó kis emelkedőnek. A Kendig csúcs következett, ahol tavaly majd lefújt minket a szél. Itt amúgy mindig fúj, most is erre készültünk, de csodák csodájára semmi légmozgás nem volt. Mi pedig csak csodáltuk a millió egy csillagot, és a kőszegi-szombathelyi kilátást. A Vörös-keresztnél kicsit tanácstalan voltam, de még mielőtt nagyon belemerültem volna az itinerbe, jópár lódarázs jelezte volna hogy itt most nekünk befellegzett. Szerencsére elmenekültünk, de nagyon nem volt vicces a szitu. Végül meglelve a helyes K- jelzést, ismét az Óház-tető következett, ahol most porleves volt, telis-teli tésztával. Nekem ez nagyon kellett már, még repetáztam is. De finom volt!! Újult testi (szellemileg már kevésbé) erővel merültünk bele a folytatásba, de az itiner rengeteg badarságot összehordott a következő szakaszra, így mindössze a szalagok, a fényvisszaverők, és a térképem jelentették a támpontot. A kezdeti ijedtségen kívül eltévedés szerencsére nem történt. Innen gyakorlatilag egy deka szint sem volt, átment alföldi feelingbe a túra, de ez szellemileg engem csak tompított. Kőszegdoroszlón már hajnal volt, és borzasztóan fáztam még dupla rétegben is. Kb 4 fok ha lehetett. A Csömöte-hegyi kilátónál (85,6 km) volt az utolsó EP. Itt elidőzünk még a finomságokkal, de a hátizsák a hátamon maradt, mert majd megfagytam. Borzasztó hosszú 15 km várt még ránk, látnivaló az már semmi nem volt. A felbukkanó S- jelecskék tartották bennem a lelket, na meg hogy minden lépéssel közelebb vagyunk a célhoz. Ha az itineren múlna akkor még jövőre is a célt keresném. Nem létező utcákon vitt volna, de szerencsére a tavalyi emlékek nem hagytak cserben minket, így betaláltunk a célba, és átvehettük a 2. teljesítésért járó csodás jelvényt, és mellé egy nagy adag gulyáslevessel is gazdagodtunk.

A szervezés klasszisokkal jobb lett mint a tavalyi (ellátás, útvonal, részadatok). Az útvonal leíráson azért van még mit csiszolni, de azért a 2005-ös térképemmel is sikerült ismét végigmennünk, viszonylag kisebb eltévedésekkel. Köszönöm a szervezést! Csodás ez a nyugati régió még mindig!

 
 
Malofatranská Stovka (Kis-Fátrai Százas)Túra éve: 20162016.07.09 09:54:41

Ilyen még nem fordult elő a 10 éves pályafutásom alatt. Malofatranska Stovka megszakítva az óriási vihar miatt. Nem én szakítottam meg! Sőt, én tovább akartam indulni 74 km után, de a szervezők nem engedtek, mert elképesztő nagy vihar tombolt a gerincen éjszaka. Na de hogy mi is volt pontosan?

Napközben borzasztó meleg, forróság. Egyedül mentem egész végig a túrán. Az emelkedők most valahogy nagyon nem mentek, de talán még a Transylvaniánál is durvább volt a pálya. 100 km, és 7175 m szintkülönbség várt rám. Egy kis rész adat össz km/szint: (8,3 km - 1090 m, 22 km - 2380 m, 33 km - 3520 m, 52 km - 4100 m, 63 km - 5310 m, 74,3 km - 5370 m)

A tikkasztó meleg, és a borzasztó nehéz szintkülönbségek miatt nagyon küzdős volt, de bíztam magamban. 52 km-hez kerek 11 óra alatt érkeztem. Mindössze 10 perc pihenés után "loholtam" is tovább, de utána jött egy 2 km-es búzamezős rész, ahol alaphangon is 50 fok volt, és ráadásul emelkedett is. Már a fülemen is a levegőt vettem, de hamarosan jött egy patak, ahova szó szerint belefeküdtem, mert annyira kinyírt a dög meleg. Ez után még 12 km-re egyből jött rá 1200 m szint. Egy jó 4-es átlagot épphogy kipréseltem magamból itt. 70 km-nél besötétedett, és elkezdtem látni hogy a távolból folyamatosan villámlik. Nagyon nem örültem neki, de szerencsére a síkon meg a lefelén még a lábam nem hagyott el, és tudtam kicsit kocogni is a 74 km-es ponthoz.. Nekiálltam sietve lakmározni, de egyszer csak jött a feketeleves, és a szervező közölte hogy ideiglenesen nem lehet tovább menni, mert hatalmas vihar várható hamarosan. Ha negyed órával korábban érkezek még mehettem volna, mert nem volt villámlás. Nem tudtam hogy most örüljek-e, vagy sem. Tudtam hogy vissza kell mászni a gerincre, és ott bizony ez nem játék. De bennem volt a maradék 26 km még, éreztem!! Közben egyre közelebbről cikáztak a villámok, és szép lassan futottak be a túrázók, akik szintén szembesültek a hírekkel. 1 óra múlva már borzasztóan fáztam, de nem volt semmi lehetőség, minimálban toltam. Amíg mozogtam nem is volt baj. Megérkezik Kristyna Hájková, rég nem látott ismerős, illetve Dalimil Hota is. Elütjük kicsit az időt, mindenki mesél a kalandjáról. Már 2 óra is eltelt, de még mindig semmi. A gerincen óriási vihar tombol. Belegondolok hogy mi lehet azokkal az emberekkel, akiket tovább engedtek? Jesszus.. Istvánt is féltem, mert a rajttól előttem volt, és nem tudtam semmit róla. Tehetetlen voltam.. (végül 50-nél kiszállt, így legalább a felé vetett aggódásom alaptalan volt). Nagyon vártam hogy elvonuljon a másodpercenkénti villámlás, de mellette akkora eső szakadt le, hogy kb egy havi adagnak megfelelt. A pontőrök telefonáltak egymásnak. A 10 km-rel ezelőtti pont, fönt van 1400-on, és egy kis bódé van csak, ahol kb. 5 ember ha elfér. Sajnos mostanáig nem tudom mi van azokkal az emberekkel akik erre jártak éppen, pedig sokan voltak, ugyanis én a 26. helyen voltam lent a 74 km-es ponton. Remélem nem történt tragédia, de az végig nyílt gerinc volt.. Jó két és fél óra várakozás után egy ismerősöm fordítja a híreket. A túrát megszakították.. Nagyon szomorú voltam, mert tudtam hogy meg tudtam volna csinálni a maradék 26-ot is, és egy négyes átlaggal is 22:30 körül lett volna. De láttam hogy életveszélyes lett volna tovább haladni. Végül autós mentés kezdődött az éjszaka közepén, de ez sem volt zökkenőmentes, ugyanis egy villám belecsapott egy fába, és lezárták a cél felé vezető főutat.. Még fél óra várakozás, a kocsiban öten összezsúfolva. Végül összesen másfél órás kocsikázás után beérkeztünk. Abszolút nem éreztem feladásnak. Ilyenben még nem volt részem, de ne is legyen. Az eső meg a villámok cikáztak agyba-főbe a Klak gerincén, ahol haladnom kellett volna. Viszont a gyorsabbak érkeznek befele, mindenkinek külön gratulálok. Szegények, mesélték, hogy teljesen halál közeli élményben volt részük, de muszáj volt menni, mert nem volt több emberes pont már 74 km után. Szerencsére az előttem levők közül sikeresen beért mindenki, de a mögöttem levőkről semmit sem tudok. Nekem nagy szerencsém volt hogy jókor értem, jó helyre, fentről velem voltak, de ha ugye negyed órával korábban vagyok a ponton, akkor ott maradok egyedül a villámok között, és nekem alapból halálom a villámlás. De szerencsére itt nem volt ha... Mindenki megértette hogy ott most, az aktuális helyen vége, a biztonságunk a legfontosabb! Jövőre ötödjére is megyek erre a csodás, kilátásokkal teli, ámde kegyelmet nem ismerő fantasztikus túrára.

 
 
Herman OttóTúra éve: 20162016.05.09 22:21:07

Herman Ottó 110


Hajnali kelés (2:40). Kákonyi Lajosnak köszönöm a fuvart!  Lajos Dórival 6:25-kor bevetjük magunkat a csodás Bükk-be. A Szeleta barlanghoz most nem kell lemenni mint tavaly, cserébe csodás kilátás a Palotaszállóra. Szintén újdonság volt a Magos-kő. Tavaly csak alternatívaként volt meghirdetve, most viszont zsírkréta volt. Ilyen gyönyörű kilátást nem sűrűn láttam. Gyönyörködünk a többi túrázóval egyetemben. Örvény-kő következik. Virág illat borítja be az erdőt, nem győzzük magunkba szívni az energiát. A Látó-kövekhez sajnos idén nem lehetett kimenni, viszont bevésődött a fejembe azért a tavalyi panoráma Dédestapolcsány, és Mályinka irányába. Szentléleken kapunk kis chipset, és finom szörpöt. Az átlagunk kerek 7-es. Dóri elképesztően erős, főleg felfele. Bánkúton egy szuper jó frissítőpont, pusztítjuk is a kenyereket ezerrel. Utolérjük Zolit, aki le-lemarad sokszor, de próbálja tartani az iramot :) És jön a Tar-kő. Már sok km óta vártam. A legszebb! A kedvenc! Mostanában sosem jött össze a kilátás, pedig voltam Tortúrán, Bükki Kihíváson, Bükki Kilátásokon. Akkor nem engedte kibontakozni magát a természet. Most viszont felengedtek a fellegek, és ámulatba ejtő panoráma fogadta azt a túrázót, aki ezen a napon itt járt. Istállós-kő fele Dóri már túllépte a megengedett sebességhatárt :) Ezzel a tempóval már én sem tudtam mit kezdeni, és maradtam a saját határaimon belül. Az Istállós-kői pecsét nagyon cseles volt, még jó hogy én már ismertem ezt a rafinált bélyegzőt. Dóri viszont elsietett mellette, és kicsit lejjebbről kellett visszamásznia. Legalább kaptam egy kis előnyt. Az Istállós-kőről szerencsére lefele kellett menni. Milyen meglepő, nem volt szembeforgalom.. Bezzeg az Ősember barlangnál, meg a Szalajka-völgyben... Az sosem baj ha valaki a természetben van. De ha ordibál, toronyiránt megy neki mindennek, bömbölteti a zenét, az már rohadtul tud idegesíteni, így alig vártam hogy a pontra érjek. Zoli is pár perc után megérkezik, és Dóri is perceken belül itt. Ennek örömére Zolival be is vágunk két Borsodit, meg két lekváros kenyeret. Kicsit meg is éreztem a nagy melegben, így az indulás sem ment túl egyszerűen, de Dóri tett róla hogy egyből felvegyem az iramot. Zolit Szarvaskőig nem nagyon látjuk, én meg kapkodom a levegőt fölfele. A Bél-kőnél észreveszem a Tátrát. Dóri azt mondja hogy csak felhők. Egy biciklis megerősít a hitemben :) Szarvaskőre szuper átlaggal érünk le. 44 perccel 6-os átlag fölött vagyunk. Nagyon megy ez! Itt viszont elkövettem egy jó nagy hibát. 6 virsliig meg sem álltam.. Aki ismer tudja hogy imádok enni, de most egy kicsit megálljt kellett volna parancsolni. Ráadásul nem is az a minőségi fajta volt.. Abban a pillanatban szuper jól esett, de később jó sokáig fájt a gyomrom. Felsőtárkányba érve kísérletezgettem. Vettem egy üveg colát, ettem a sajátból, kicsit jobb lett.. Cseles bal kanyar a Z-n át a létrán, kiszúrom! Meredek emelkedő fölfele a Török út gerincére. Borzasztó nagy fülledtség van, többször megállunk az emelkedőn. A tempó kicsit mérséklődik, de azért a Török úton belendülünk újra. Vizem alig van, és szomjas vagyok. A térképemnek köszönhetően egy forráshoz jutunk a Völgyfő-háznál, és feltankolunk. Az Ódor-várnál nosztalgiázom, a Bükki Kilátások 65-ön jártam itt ellenkező irányból. Itt is jobban esik sokkal a lefele mint a fölfele. A Hór-völgy után A K+ reméltem hogy ki lesz szalagozva, mert tavaly pocsék volt, de meglepettem láttam hogy csodásan felújították! A másik félsz' is pozitív kisugárzású lett. A S-n tavaly nagyon megszenvedtük a fölfelét a sok kidőlt fa miatt, idén viszont szuper jól kitisztították az utat, és vadiúj S- jelzések mosolyogtak ránk. A lámpát is itt vettük elő, a K+ S- elágazásban. Répáshután most is buli volt szintúgy mint tavaly, és legalább annyira fáztam is, bár most korábban voltam itt, de hiába. A pogácsa nagyon fincsi volt! Ez után egy hosszú völgyben haladtunk. Tavaly a kihűlés határán jártam, de most sem volt melegem. Már nem kocogtunk, csak gyaloglás. Jött a P- hosszú monoton emelkedője. Ne m tudom Dóri honnan kapott ekkora erőre, de olyan tempóval tolta fölfele, hogy nekem ez már nem ment, és jól le is maradtam. Kicsit bizonytalanok voltak Messner Zlot úrral hogy merre kell menni a P-kerékpárúton. Legalább utolértem, de sokáig nem tartott a lendületem, mert megint kulloghattam hátul, és Bükkszentkeresztig jól el is álmosodtam a hosszú aszfalton, ráadásul a talpam, és a sarkam is fájt már. Bükkszentkereszten nagyon kedves pontőrrel találkoztunk, de én már küzdöttem ezzel a hülye talp dilemmával inkább. Kimenve borzasztóan fáztunk, bár nekem ott semmi sem volt már ok. Azért próbáltam Dóri után tempózni, és legalább most nem maradtam le. A végén még egy kis kocogás imitálás, és 01:14 perckor, 18 óra 49-es menetidővel érünk a célba. Ez nem volt gyenge, és milliószor köszönöm a társaságot!

 
 
Mecseki MátrixTúra éve: 20162016.04.21 05:57:43

Mecseki Mátrix 135 km, sikeresen teljesítve 20 óra 40 perc alatt.

Rég írtam már beszámolót, most erőt veszek magamon:




Péntek este utaztunk le a rajtba, köszönhetően Barta Lacinak. Jó későn értünk le, és bizony volt vagy éjfél mire elaludtam. Reggel nem éreztem magam fittnek, de a motivációval legalább most nem volt gond. Vincze Zolival álltunk neki ennek a nagy kihívásnak. Eddig mindkét valaha szervezett 100 km-es túrán ott voltam a Mecsekben. Az egyik még 2009-ben volt: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=2051 (legalul), a másik pedig 2012-ben: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=4098

Bükkösdön még sosem jártam, gyakorlatilag ez már én szerintem a Villányi-hegységhez tartozik. Ebből a kis kedves falucskából indulunk. A túra meglepően egyszerűnek tűnt tájékozódás ügyileg, ugyanis 68 km P-, 3 km K4, és utána a célig K-. Persze ezeket a jeleket meg is kellett ám találni. Sorba előzgetjük a túrázókat, de nem szabad elsietni! Egy cseles jobbkanyarnál Lajos fut visszafele, valószínű itt sokan túlmentek egyenesen. Kényelmesen faljuk a km-eket, majd az első ponton a Petőcz aknánál csokival várnak a szervezők. Na innentől kezdődött számomra a nagybetűs gyönyör. Egy csodás mélyedésben kocogunk, a tavasz eljöttét pedig a medvehagyma édeskés illata zsongja be. Rengeteg gyönyörűen kiépített forrás van az útvonal mellett, én bizony nem vagyok rest, megkóstolom mindegyiket, és örömködök. A Remete-rétnél nem győzök betelni a gyönyörtől. Tavaly egyáltalán nem voltam a Mecsekben. Régebben azért már jópár túrán megfordultam erre. Utána egy kis sport tanösvényen haladunk. Nagyon tetszenek a feladatok, persze azért nem csináljuk meg a mutatványokat. Teli van ez a rész turistajelekkel, én pedig imádom Őket! Egyszer csak megpillantjuk a Misina hatalmas tornyát. Érdekes módon a túrán nem kell oda fölmenni. Dömörkapunál hatalmas fejlesztés folyik, ha jól emlékszem 1,2 milliárd(!) ft-ból. Nekem ez a rész volt a kedvencem! Ki tudtam volna ugrani a világból, olyan boldog voltam hogy itt lehetek, és ennyi szépség van a Mecsekben. Ráadásul ismerős volt a pontőr is Gruber Misi személyében. 7-es átlagunk van, Zolinak sincs semmi baja, minden okés eddig. Nincs még vége a gyönyörnek. Először a Misina torony alatt megyünk el, majd a Nagy-Mély völgyben haladunk. Rengeteg medvehagyma, megannyi forrás, és patakátkelések teszik izgalmassá ezen szakaszt. Kiérvén a völgyből nem akar eljönni az ellenőrzőpont, így inkább leszedek egy matricát a Ciframalomnál a DDP igazolásnál, hogy bebiztosítsam magamat. Mint kiderült pár méterrel odébb az étteremben kaptunk hivatalos pecsétet, bár erre az ég világon semmi nem utalt. Szerencsére bementünk két citromos sörre. Engem egyszer csak elkap egy nosztalgikus hangulat. Hát persze, ez az a hely ahol 2009-ben megpihentünk a Mecsek 100-on. http://kepfeltoltes.hu/…/311663_336894373059186_1336389511_…. Álmos, Ibolya, Kulcsár Józsi, meg én. Izgalmas túra volt az is! Kis pihi után tovább indultunk, még pont 7-es átlaggal. Egyből egy emelkedővel indítunk, itt Zoli lemarad, és bizony többet már nem is találkozunk. Innentől végig egyedül haladok gyakorlatilag a célig. Átrongyolok Sikondán, majd megelőzök két 130 km-es sporit, akik éppen a Lenin szobornál fotózkodnak :)Később engem is utólér egy futó, de ő 50-esen van. Közben borzasztó meleg lett, ráadásul nyílt részen is kell menni. A Márévár kempingnél vettem is egy fél literes gyömbért, meg kólát. Utána megint borzasztóan tetszett a kis völgyecske amiben haladtam. Kicsit viszont kezdtem dekoncentrált lenni, így a Gergely-Éva forrásnál kicsit lemostam magamról a sót, és a jó hideg víznek köszönhetően visszatértem az élők sorába. Elkap egy spori, ő a 70-esen fut, de az aszfalton gyaloglásra váltunk, így visszaelőzöm, és meg is lépek. A Cigány-hegy következik először. Meglepetésemre Barta Lacit vélem felfedezni, aki nincs jól. Hamarabb tovább indul, de utolérem, és egy magnéziummal próbálok segíteni. Közben szembe találkozok Bódi Istvánnal, és két túratársával a Hunyadi csapat színeiben. Biztos utol fognak érni, István nagyon erős az ilyen terepen. De akikkel volt, ők is nagyon ügyesen jöttek. Kellemes kocogható terep jött, egészen Mecseknádasdig, ahol viszont egyből elkapott a forróság a betonon, és kicsit kábán estem be Józsihoz, meg Hannához a pontra. Finom pörkölt várt, rá is vetettem magam egyből. Pár perc, és Istvánék is beesnek. Nem húzzák sokat az időt, indulnak is tovább hamar. Nekem jó 20 perc összesen kellett itt hogy rendezzem soraimat. Feltöltődve vágok neki a maradék 65 km-nek. Előttem a Hunyadisok, meg az eddigi első helyezett srác, akihez egy ismerőse csatlakozik a 65 éjszakaira. Őket utolérem, majd Thold Tibi pontja után végleg meglépek előlük. Innen már a célig K- jelzést kell követni. Szerencsére a jelek eddig is, meg innentől is nagyon szuperül voltak festve, vadiújan. Respekt! Óbányán kérek egy matricát igazolásul a krimóban, majd egy rég nem látott iskolás osztálytársammal futok össze, aki épp kirándul a párjával. Kicsi a világ, egy jót beszélgetünk pár mondat erejéig. Az Óbányai-völgy a szívembe zárta magát, megannyi tanösvény tábla, kis patakocska, és kiránduló, boldog családok. Cigány-hegy másodjára, 83 km-nél. Istvánékkal találkozok az oda-visszán, jó 3 perccel vannak csak előttem, de tolják neki rendesen. Bent a kilátóban most van szolgáltatás. Nápolyi, ropi, meg víz. Kicsit lehetett volna változatosabbá tenni a pontokon a menüt, mert mindenhol csak ez volt, és azóta is kerülöm a boltba a nápolyis részleget. Varga Zsolti van elég rendesen megzuhanva. Ő még először jár a kilátónál a mai nap. Én tekerek tovább. Zobákpusztáig. Néhány akrobatikus mozdulattal egybetűzdelt patakátkeléssel, 1 óra alatt abszolválom a 7,2 km-t. Istvánék pont indulnak tovább mire megérkezek. Ez a pont maga volt a kánaán. Nem elég hogy ismét elfog egy nosztalgikus érzés hogy milyen jó volt a Mecseki Láthatatlanok Nyomában 2 x 56, még lekváros kenyereket is majszolhatok. Ráadásul hideg bodzaszörp is van!! Azonnal kiöntöm a vizemet úgy ahogy van, és már csordultig is vannak a flaskáim bodzaszörppel. Felveszem a fejlámpát, mert közeleg az éjszaka, de jó fél óráig még nem kell bekapcsolni. Innen jó messze lesz a következő pont, majd' 12 km. Zobák után kb 3 km-re, 93 km-nél beizzítom a lámpámat, és egyre jobban figyelni kell a jelekre is. Azért bele-bele kocogok, és bizony meglátom a három lámpafényt előttem. A következő pontig becserkésztem őket végül. Árpádtetőnél együtt isszuk meg a házi szederlevet. Nyámm, még most is érzem finom ízét. Innen lelépek, és egyedül haladok ismét. Előttem a jókora pókhálókon kívül már senki. A Büdös-kúti háznál finom májkrémes kenyeret majszolok, és két "rövidebb" távon levő sporit is beérek, akik futó ismerősükről érdeklődnek. Még odébb vannak valószínűleg, közlöm. A szél feltámad, a szempárok folyamatosan engem figyelnek, és kicsit olyan thrillerben érzem magam. Meginog biztonságérzetem, de ki a francba bízzak már ha magamban nem? Visszaérek a Remete-réthez ahol már reggel jártam egyszer. Kicsit elbizonytalanít a piros villogó, és elmegyek rajta kb 3 fát. Hahóó! Nincs válasz. Akkor vissza, majd már a helyesnek vélt útvonalon tovább. Nézegetek hátra, Istvánék nem jönnek. A Zsongor-kőig 5,7 km-ben 287 m szint van. Szalagozást ír az itiner a végén, de semmi sincs ott az ég világon. Még jó hogy egy fára ki volt írva hogy Zsongor-kő balra. Egyre lejjebb kell menni a lépcsőkön, és kicsit elbizonytalanodok. Még lejjebb mászok picit, és szerencsére észreveszem a hálózsákba burkolt pontőrt. Kapok pecsétet, nápolyit, és egy fantasztikus kilátást! Lekocogok Abaligetre. A campinget szalag helyett a bömbölő zene jelzi. 00:20-kor megérkezek az első kanyarról. Örülnek nekem, jól esik. Viszont utána ki kell menni még egy 12 km-es kis köröcskére, aminek őszintén szólva sok értelme nem volt, mert látnivaló szinte már semmi nem volt. Hát mi ez ha nem pszichikai terror? ;-)

Jó 10 perc majszolgatás után elindulok újra. Az első pont Abaliget vá.-nál volt, ahol értékelhetetlen lenyomatot sikerült produkálni párna híján. De legalább a kontúrja kicsit látszott. Utána szalagozás volt írva. Eleinte még lehetett követni, bár már akkor bosszús voltam a sötét szalagok miatt sötétben. Elértem egy műút elágazást, buszmegállóval. Akármerre figyeltem, sehol sem láttam szalagot. Mentem mindenfele egy keveset, de semmi. Azaz lehet hogy volt, de sötétben nem lehetett kiszűrni. Megnéztem a térképemet, próbáltam belőni a helyes utat, de nem jöttem rá. Így csináltam egy fotót a buszmegállóról, és az aszfalton (ami vsz párhuzamos volt a szalagozással, így nem rövidítettem) beértem újra Abaligetre. Két drogos suttyó még bepróbálkozott, de látták hogy nem félek, így hamar lekoccoltak. Végül 02:35 perckor, 20 óra 40 perces menetidővel beértem a célba. Boldog voltam, hogy vigyáztak rám odafentről! Egy órával később jött Ábris (aki kicsit később indult is), majd rá másfél órával Istvánék. Már nem volt annyira acélos a mozgásuk mint amikor éjjel megelőztem őket, de ilyen hosszú távnál ez persze csak természetes. Közben jöttek később még az első körös túrázók. Bíztattam őket. Nem mindenki volt már boldog, látszódtak a kilométerek az arcokon. Végül kivilágosodott, és egy jó kis társasági életbe csapódott át a hangulat, amit 135 km után nem gondoltam volna. Köszönöm a szervezést, és a túrát Kövecs Ferenc -nek!

 
 
Együtt a Magyar Családokért! teljesítménytúrákTúra éve: 20162016.02.15 21:05:28

Együtt a Magyar Családokért 20 + 15 + 4


Bár mér elég fáradt voltam, de átkukkantottam Hűvösvölgybe, mert azt csiripelte a ttt oldal, hogy itt lesz ma valami :) Halál pontosan 8 órakor megnéztem mi folyik itt, és máris 20 km várt rám. Majdnem 7-es átlaggal kellett haladnom, hogy be tudjak egy 15-ösre is nevezni. Így a hátizsákomat a rajtban hagytam, és egy üdítővel, és egy müzlivel vágtam neki az útnak. Egy darabig minden jól ment, de a kábelfektetés érzése elhatalmasodott rajtam, eszköz viszont nem volt... Így folyamatosan lestem az avart, de nem volt ok semmi.. Másodjára a Virágos-nyeregben már görcsölt a hasam, így elsétáltam a szemeteshez, amit még a Kitörés túra pontőrei hagytak ott, és próbáltam keresni egy megfelelő eszközt :) Sikerrel jártam, kreatívságból ma nem volt hiány. Jó 10 perc mínusz viszont az időből. Szerencsére a Z- Z+-en jól lehetett haladni, ráadásul a K- Fenyőgyöngyéig is adta magát. Árpád-kilátó következett, majd lefele az Apáthy-szikla után összefutottam Annával, és Lajossal, akik szintén a Kitörés után jöttek. A Széher úton még "felemelkedek" a S- jelzésig. 2000 ember nyomában haladhatok a végén a S-n Hűvösvölgyig. 2:53 alatt lett meg, így van 7 percem a 15-ös rajtzárásáig. Tökéletes. Indulás újra. Érdekes módon ezen több szint van mint a 20-ason :) Kicsit kamu az a 20-as szintadat úgy érzem.. Határ-nyeregig ugyanaz az út, majd azon a rövid, meredek, és nagyon saras S-n föl a K-körsétáig. Kétszer megálltam, és úgy éreztem magam mint aki épp az Everest legtetejét mássza. Minden jó ha a vége jó, irány a Hármashatár-hegy. De rég jártam már itt. OKT pecsét az igazolás. Tinta nincs nálam, kb egy nagy semmi látszik az itineren, de még kivehető a körvonal. Utána ugyanaz az út a célig. Végig sétálva, kényelmesen, mert ez jó. Vészjósló felhők érkeznek, de azért én még egy 4 km-est megyek, a rajtzárásba beleférek. Dóri jön velem kicsit, viszi haza a kutyát, és pont útbaesik az útvonal., A vadaskerti emlékműnél még harmadjára is ugyanaz a kód (milyen meglepő :) Viszont egyből mögöttem jött a szervező srác, akiről azt hittem hogy egy túrázó. Egyből szedte le a kódos papírt. Hú baze, még jó hogy nem söpörtek be engem is ;) Megdícsértem, így kell ezt túra után, nem ott hagyni kallódni a papírokat. Végül ismét 2000 emberrel szemben (Kitörés) a S-n vissza a Vadaskerti-hegyen át Hűvösvölgybe.

 
 
KitörésTúra éve: 20162016.02.15 21:03:52

Kitörés 60


Kb. fél óra maradt a pihenésre a Kiss Péter Emléktúra 57 km után, ami bizony édes kevés, de várt a Kitörés!

Mondjuk 6 kenőmájas kenyér addig sikeresen lecsúszott a célban. Szerencsére volt váltóruhám, így nem kellett fagyoskodnom a kocsiban. A szétázott cuccot Brigi hazavitte, ma pedig elhoztam, így nem kellett depóztatnom a büdös cuccot Szomorra. Örök hálám érte! Jó későn értünk a Várba, de szerencsére a ttt-n rajta van hogy a Kiss Peti túra után érkezők saját idő terhére indulhatnak később. Az Oszaczki mobil ide is sikeresen elrepített! A rajtban Szimandl Anita kérdezte hogy jöhet-e velem, aki a Bubu mobillal érkezett szintén a Kiss Peti 57-ről. Micsoda logisztikák. Természetesen örültem a társaságának, mert egyedül lehet befordultam volna az árokba. 19:45-kor indulunk neki a távnak, meglepően jó tempóban. A kocogást azért minimalizáljuk, mégis Normafa után adja magát a terep egy kicsit. Utána elvonulok egy hosszabb technikaira, de Anita megvár a János-hegynél. Itt már rengeteg embert érünk utol, és ez nem is marad máshogy a túra végéig. Komolyan, olyan nem volt hogy egy 500 m-en át ne lássak minimum 1, maximum 100 embert a késői rajtnak köszönhetően. Nagy hárs-hegyre fölfele Anita nagyon álmos, de Hűvösvölgyön a zsemle új életet lehel belénk. A túra legsz@rabb része innen a S- volt a Virágos-nyeregig. Néha többet mentünk hátra mint előre, akkora dagonya volt. A gerecsei sártól nagyon féltem, de meglepő módon ez a rész sokkal ramatyabb állapotban volt. Virágos-nyeregnél kicsit megpihenünk, így is elég hosszú volt már ez a nap reggel óta. A fasírtos zsemle nagyon jól esik. A S- egymenetes ösvényén kielőzök mindenkit, haladni akarok! El kell érnem a 6:49-es buszt. Nicsak egy Zoli! Egy darabig jön velünk, majd Zsíros-hegyre fölfele lemarad Anita, és Zoli is, pedig nem érzem magam gyorsnak, sőt, a katonákat is nehezen előzöm csak meg. Jókora álmosság gyötör, ennek a S-nak sosem lesz vége.. Nagy nehezen felérek a Muflon Itatóhoz. Zene szól, embertömeg. Akár jó is lehetne, de nekem nem itt, és nem most. Várok Anitára 10 percet, nem jön, biztos gatyán van ő is. Nekem muszáj indulnom a busz miatt. Innen szinte végig egyedül megyek már. Azért nem, mert a holtpontjaim velem vannak :)  A Nagy-szénás tetején akkora köd van, hogy ha először járnék itt, szerintem még most is ott kavarognék. Viszont így sokadjára (ez a 6. Kitörésem, + egyéb ttúrák) egy 6 fős csapatot irányítok jófele. Reméltem tényleg jó fele megyünk, szerencsére igazam lett. A Kutya-hegy előtt utolérem Nyakas Gabit, akivel ma már kerülgettük egymást. Sérülés után nagyon jó tempóban halad. Perbálig együtt megyünk, de én ott ragadok a ponton teázni, meg a lámpában is cserélni kell az elemeket. Jó 10 perc után újra ki a hidegbe.. Grr... Nem sok porcikám kívánja már ezt, de nincs már messze a cél. A gerecsei sár köszöni szépen jól van, de most nincs morcos kedvében, így egész tűrhetően lehetett haladni. Végül magamat is megleptem, és 5:57-kor a célba voltam, 10 óra 12 perces menetidővel. A busz indulásig még virslizgetésre is volt idő, meg beszélgetni pár kedves ismerőssel.

 
 
Kiss Péter Emléktúra a MátrábanTúra éve: 20162016.02.15 21:01:16

Kiss Péter Emléktúra 57


Csernus Brigivel csináltuk végig ezt a nagyon nem könnyű túrát. Már a kocsiban azt pedzegettük hogy a természet ezen a napon a morcosabb oldalát fogja mutatni, és bizony nem is tévedtünk sokat. Reggel 7:10-kor útnak indultunk, és már Mátrafüredig csatakos volt az út lefele. Briginek már itt átázott a cipője. Én áldom az eszem hogy csütörtökön vettem egy új Speedcrosst, mert a régiben lehetetlen küldetésnek bizonyult volna ez a kihívás. Mátrafüredtől Kékestetőig csatlakozott hozzánk Oszaczki Géza, így megbeszéltük a szokásos túraszakmai dolgokat. Még fölfele a K3-ön volt az első patakátkelés. Köszönhetően Géza botjainak, ezt az akadályt még sikeresen abszolváltam. Brigi már itt a toronyiránt módszer híve volt :) Kékestetőn habzsi-dőzsi jó 5 percen át, nyámm. Géza lelépett, mi kellemesen kocogtunk tovább, mert még azért nincs vége a napnak túraszakmailag. Terveztem a Kitörést is ám, meg vasárnap egy kicsit megmenteni a családokat. Ilona vízesésnél Nyakas Gabi pontőrködött. Meglepődtem, mert a kocsiban nem beszélt a pontőrködésről, azt hittem induló lesz. Hiába, egy titkos ponton volt, amiről még beszélni is tilos ;) Ez után jött egy olyan patakátkelés, ahol már tényleg lehetetlen volt átjutni, így már én is a toronyiránt módszert alkalmaztam. Szt. István csevicénél vinattiék pontőrködnek. Van finom meleg tea, csoki, keksz. Ebben a sorrendben kérném.. Indulás után megint egy mély patak. Kijutván belőle szó szerint fájnak az izomzataink. Ez jéghideg volt, de egyelőre még csak boka fölöttig ért kicsivel. Mászunk a Sombokor fele, ismét beköszönt a tél. Nagyon érdekes időjárási jelenségek voltak itt. 0-300 m-ig eső esett, majd 300-700 m-ig havas eső, és 700 m felett, csodás téli tájba csöppentünk, és hóesésbe. Ez így volt egész végig a túrán. Fura volt, ámde csodás! Sombokor ellenőrzőpontnál szuper ellátás ismét. Sajt, oliva, tea, süti, minden ami tovább löki az embert a folytatáshoz :) Természetesen az 57 km-es táv fele folytattuk utunkat nem sejtve mi vár ránk.. Sombokor lefele egész nyugis volt, majd jött a Z+ Lajosháza fele. Na ez volt a legbrutálabb rész, de nem a szintek miatt. Legalább 6 patakátkelés volt, de én ezt már folyóhoz hasonlítanám. Toronyiránt át mindenhol, szétfagyva a végtagok, ez már fájt! Tocsog a cipő, a zokni ráfagy a lábamra. Ráadásul a sodrás is bitang erős volt, így még erre is figyelni kellett. Szegény Brigi egyiknél elesik, és teljesen átázik, ráadásul még a térdét is beverte. Egyszer én is elmerülök térdig.. Hát így érkezünk meg Lajosházára. Ez viszont nekem a túra legjobb pontja volt. Annyi finomság volt hogy ha elkezdeném felsorolni, akár egy túra beszámoló is lehetne csak ebből. Nagy levegőt vettünk a kajálás után, majd egyből át az ominózus Téli Mátrás hídon, természetesen a patak elöntötte. Érdekes hogy amíg ott mindenki szenvedett tavaly hogy hogyan menjen át, most ez volt a legkönnyebb vizes átkelés. Mosolyogva abszolváltuk. Csak bokáig merültünk. Ohh, ez semmiség :) Felmászunk Mátraházára, epekedek egy jó kis forralt borért a parkolóban, de mégsem adok a csábítás adta lehetőségnek. Újra Sombokor jön a S+ másik ágán, és ismét tömjük magunkba a finomságokat. Jó pár 37 km-en induló sporit is megelőzünk, pedig azt hittem ők már tovább haladtak. A menetsebességgel nincs baj, Brigi nagyon ügyesen jön ezen a nehéz terepen. Ismét felmászunk Kékestetőre, faljuk a szinteket. Kékesen a megszokott hóesés fogad, ráadásul annyira nincs is hideg. Boldog vagyok hogy ezen a túrán lehetek, bár jobb lett volna ha Kiss Petivel nem történik meg ez a tragédia, és akkor mondjuk Meseszép Mátra 57-nek is keresztelhetnénk el ezt a túrát. No, Kékesről lefele a P- jól járható, Kis-kőig jó tempóban haladunk. Itt Bálinték pontőrködnek. Tavalyi bevált recept, hogy a hátizsákomat itt hagyom, és csak egy fél literes üdítőt, és egy müzliszeletet rakok be a visszaútig. Nagyon meredek lefele, de tavalyról bevéstem az emlékezetembe. Utólérjük lefele Kertész Dórit, aki egy kis ideig velünk marad. Jönnek szembe a futók, ők már jártak a markazi várnál. Senki sem mosolyog, miért van ez?? Talán azért mert a visszafele szakaszon 2 km-re 444 m szint van? Szerintem igen :) A markazi várnál Nagyváthy úrék fészkelnek a sátorban. Neki is megörülök, de a zserbónak, a Horalkynak, meg a kókuszgolyónak főleg. Az ellátás ezen a túrán elsőosztályú. Az útvonal szintén!! Visszamenvén alig találkozunk szembejövőkkel. Jajj, újra a Kis-kő fölfele. Dóri az elején lemarad, Brigi viszont rendületlenül jön utánam, és mire felérünk, nincs velünk az a holtpont amit elképzeltem fölfele. Innen még egy 8 km-es kirándulás. Gondolná az ember. Ámde a P- jelzés hiába adja magát lefele, akkora, de akkora gané van hogy ilyet nem sűrűn láttam még. Egyszerűen kikerülni nem lehet, és a haladási sebesség is leredukálódik. Engem ez jobban megvisel mint a Kis-kőre fölfele.. Mire leérünk Mátrafüredre, már nagyon a fejlámpa bekapcsolás határán járunk, de semmi kedvünk kihalászni a vizes táska mélyéről a lámpát. Így megpróbáljuk még az utolsó 2 km-t lámpa nélkül. Tavaly is dagonya volt fölfele a So-n, nem is kicsi, de ez a mostani már tényleg idegtépő volt. Kötélen táncoltak az idegeim, ez a szakasz még rémálmomban se kerüljön elő! Inkább 2 x fölmegyek a Kékesre.. Nagy nehezen, de szerencsére még épphogy lámpa nélkül beértünk, 10 óra 24 perces menetidővel. Ha még 5 percig az erdőbe vagyunk már kellett volna a lámpa :) Ez bizony egy nehéz túra volt, méltó megemlékezés Kiss Péterre. De ez még mindig semmi ahhoz képest amit Ő átélhetett az ominózus hegyen! Isten Veled!

 
 
túra éve: 2015
Téli ZemplénTúra éve: 20152015.12.07 19:11:41

Téli Zemplén 50


4 nap 12 órázás után, szombat hajnalban 1:30-kor csörög az óra. Keltem már ilyen korán valaha? 3 órára kellett kijutnom Zuglóba, ahonnan kocsival mentünk Sátoraljaújhelyre. A pályán hatalmas ködben haladtunk, szó szerint egy percig sem hunytam le a szemem, de Rita halált megvetõ bátorsággal repített le minket a rajtba.

6:30-kor Örsi Annával indultunk neki a túrának. A nagy része a Kazinczy 200 túrával szembe megy, milyen jó érzés lesz nosztalgiázni. Az elején a K+-el mentünk ki a városból. Teljesen vadi új táblák vannak, amik azt mutatják hogy a K-en mi, és mennyi km. Én ezt nagyon nem értem, hogy miért a K-et mutatják, ha egyéb más jelzésen haladok?? Honnan gondolják hogy épp én azon akarok haladni? Ha a kedves MTSZ már fölhasználja a megnyert pályázati összeget, akkor azt egy kicsit ésszel kéne elkölteni. No sebaj, kedvemen ez nem nagyon ront, csak érdekes.. Ééés, oda érünk a Kovács villához. Ami a Kazinczy túrák szíve. Fura volt így üresen látni, de azért megdobbant a szívem. Felérünk a Nyugodó nyeregbe, ahol kódot írunk, majd a K-en haladunk tovább a Rákóczi-fa irányába. Annát megkérdem hogy vajon itt alszik még Siményi Vili? (a Kazinczyn volt itt pontõr az utolsó 5 km-nél). Megpuszilom a fát, hogy még sokáig éljen. Néhány extrém helyen lévõ K200 szalag fent maradt. Balett mozdulatokkal szedem le õket. Továbbra is a K- jelzésen haladunk egészen a Cirkálótanyáig, ahol az új OKT pecséttel igazolunk. Elõtte még egy kutya ugatott meg minket, vizionáltam is kapásból egy támadást, de szerencsére megkegyelmezett az eb rajtunk. Kellemes lejtõs úton jutunk el Makkoshotyka széléig, ahol a Meczner-kastélyt csodáljuk meg elõször, majd rájövünk egy tábla alapján hogy mennyi innivalót, almát, és szendvicset kell elfogyasztanunk az OKT teljesítése alatt. Vicces :) Tovább indulván népesebb csapat fárad ki a presszóból, ismerõs-ismeretlen túrázók. Még mindig a K-n haladunk tovább fölfele a jókora dagonyában. Anna lefotózza a Borz-hegyet, bár nem érintjük. Hatalmas lánc(sár)talpakkal küzdjük föl magunkat a hosszú egyenesen. Az Eszkála vadászház jön, nosztalgikusan meséljük hogy a Kazinczyn itt már mennyire fáradtak voltunk. A vadászháznál ismét OKT pecsét, majd irány a K4-en Nagyhuta. A viharkár nyomai itt még nagyon látszanak, de szerencsére a jelzések most sokkal jobban voltak követhetõek mint júniusban. Fe Ri csapódik hozzánk ideiglenesen, majd késõbb lemarad. Nagyhutánál megállunk frissítgetni, majd pecsételünk és irány Vágáshuta a K-n. Én átvágtam a temetõn, mivel a térképvázlat azt mutatta, Annáék maradtak a K-n. Pár perc difi csak. Rákóczi 110 nosztalgia jön. Vágáshután pecsét, majd találok egy táblát. Igazi marha vagyok.. http://kepfeltoltes.hu/…/T_li_Zempl_n_50__V_g_shut_n_www.ke…

Még mindig OKT-zünk, a túra 80 %-a ezen vitt amúgy. Pár Kazinczys szalagot húzok le, majd a Vörös-nyeregnél átváltunk a P3-re, és tejfölködben feljutunk a Magas-hegyi kilátóhoz. Sajnos semmi kilátás nem volt, pedig tudtuk milyen csodás panoráma lehetett volna :( Innen le megyünk a Zempléni Kalandparkhoz, majd egy hatalmas hiba az itinerben, amit valószínû mindenki megszívott. Nálam szerencsére a 2015-ös Zemplén térkép volt, így az mutatta azt a K4-et amit az itiner írt, de valójában még a jelzés alapját sem festették fel!! Hivatalosan a P-n kellett lemenni a fõúthoz, de aki ezt nem tudta, az még ma is keresheti a K4-et... Szépen, ügyesen, pont még lámpa nélkül leértünk a fõútra, ahonnan már jó másfél km volt a cél, de elõtte nagyon szerettünk volna valahova beülni kajálni, mert már borzasztóan éhesek voltunk. Végül egy pizzázót szemeltünk ki, ahol ráadásul 1100-ról 800-ra le volt értékelve minden pizza. Nagyon jól esett, kellemes kis fél órát megpihentünk itt, majd a pizzázást leszámítva kerek 10 óra alatt értünk célba újra a jó fûtött vasútállomásra. Köszönöm Ritának a fuvart, és Annának a jó társaságot.


 
 
NaHáT / HangyaTúra éve: 20152015.10.18 13:57:15

NaHáT 95


Megpróbálkoztam a futással, mert már eléggé hanyagoltam az utóbbi idõben ezt a mozgásformát. Úgy terveztem megyek, ameddig kedvem van. Ennek megfelelõen 9:00-kor indultam el egy rövid gatyában, 3 müzliszelettel, és egy 0,7-es Vitalade-el. Merész.. A K+-en még a ráhangolódás stádiumában voltam. Nehezen kaptam a levegõt, de pár km-el késõbb már egyenletesebbé vált a légzésem. Törökmezõ (7,1 km - 0:42) után jókora dagonya nehezítette a dolgomat. Az új K-n becsületesen végig jutottam le Kóspallag útelágazáshoz (12,2 km- 1:13). Jött egy kis jelzetlen, majd balra ismét végig útvonalkövetõként a P-n. A patak után fölfele végig emelkedett a szalagozás, szépen óvatosan kikocogtam. A Só-hegy elõtt már sorban értem utól a 95-ös mezõny végét. A csúcson (18,0 km - 1:55) most nincs forralt bor mint régen.. Leérve Nagyirtáspusztára egy rossz szalagozást nézek be, és a S+ rossz ágán haladtam. Pár perc kiesés, de aztán megvan a jó ága is, és irány Kisirtáspuszta. Utána türelmesen kikocogom a S+-et, és a S4-et is. Kemény dió volt.. A Vasedény kulcsosháznál hatalmas köd, de a János-forrás vize megunhatatlan. Kis vacillálás merre, majd belõve a helyes irányt most már Bányapuszta következik (27.4 km - 1095 m szint - 3:03). Virsliparti! Nyomban el is tüntetek egy párat, majd látom hogy már a gyalogos mezõny eleje fele vagyok. Kiérvén az Aklok-rétjére új útvonalon a P+-en föl a Nagy-Hideg-Hegyre. Hú, ezt a P+ gyalogolni alig bírtam, nagyon meredek volt. Itt már 32 km-nél, és 1500 m szintnél jártam 3:42 alatt. NHH és Csóványos között értem utól Õze Erzsit, és Vincze Zolit. Csóványoson csodás meglepetés, hogy gyakorlatilag kisüt a nap, és mesés idõnk kerekedik. Pont ott, ahol mindig cudar az idõjárás.. Erzsi mondja hogy nagyon aggódtak értem merre járhatok, és nem véletlen jött meg a napsütés, mert megérkeztem :) Végre ismét tudtam mosolyogni hosszú idõ után, miközben a napsugarak cirógatták az arcomat. Kellemes beszélgetéssel telik az idõ, a futókám nem is akar újra beindulni, szép lassan lekönyveltem a mai napi futópenzumot. Nem lett rossz azért.. Lefele a K4-en megmutatom a többieknek hol ijesztett meg a hatalmas ködben, a börzsönyi KÖR-ön a vaddisznó hajnal 2-kor. Szépen telnek a km-ek Királyházára, majd meglepetésre nincs ott a pontõr, de a cuccok ott vannak a sátorban. Innivalóval már nagyon csehül állok, és az itiner írt ide utánpótlást. Remélhetõleg a pontõr is oda ment, így megittuk valószínûleg a saját vizét. Upsz... Sorry.. :) Erzsi veszi át az önkéntes pontõrséget, és bélyegez, ikszel, idõt ír. Kemény meredek kaptató a Z+-en fölfele, lassan de biztosan. Szívfájó-bérc, majd Vilati-üdülõ, ahol már alig vártam a gulyást, amibõl Zolival szinte 3 adagot is letartóztatunk. Depóm megjött, ismét van Vitalade-em, na meg fejlámpám. Kicsit elszöszöljük az idõt, de a szolgáltatás, az szolgáltatás.. Irány a hosszú Salgóvár gerinc a P-n. Sejtelmes ködben haladunk, érzésre nagyon hosszan, és elnyújtva. A vár után végleg elõkapjuka lámpákat, és innen már sötétben haladunk a hatalmas ködben. Aklok rétje újra, megvan a szalagozás is. Inóci-nyereg után teljesen kitisztult az ég, és teljesen csillagos égben haladtunk tovább. Na ez arra volt jó,hogy borzasztó hideg lett, és nagyon elkezdtem fázni a rövid cuccban. Viszont Kóspallag kálváriánál a forralt bor ismét életet lehelt kezeimbe, és ereimbe. Nagyon szépen köszönjük, az ott életmentõ volt. Lent a faluban bánatunkra bezárt már a sörözõ.. A Hanta-patak völgyében már borzasztó hideg van. Erzsi folyamatosan odaadná a másik széldzsekijét, de én makacsul elutasítom. Pár jó, és szép szó sokkal többet jelentett egy kabátnál. Na, de a patakátkelések nem vicceltek. Most jött a neheze a túrának! Gyakorlatilag Törökmezõ-halastóig jó sok átkelés volt, én csak egyszer cuppantam a jobb lábammal, de akkorát, hogy totál átázott a talpam. A patakátkelés felállás úgy nézett ki, hogy Erzsi átment bottal, majd átdobta mindig nekem, én is általában sikerrel abszolváltam, majd jött Zoli, aki különbözõ érdekes vicces pózban bot nélkül (!) jött át újra és újra, az esetek nagy többségében sikerrel. Törökmezõ elõtt óriási köd van a réten, el is veszítjük a P- jelzést, de érzésre irányba viszem a többieket, és kis stressz után már végre megvan a P, és késõbb a szalagozás is. Törökmezõnél a finom tea aranyat ért! Utána Z- Zebegénybe. Egy uszadék elõtt Erzsi profi módon észrevesz egy balra ágazó Z- jelet. Hú, ezt szerintem én belestem volna.. Ismét patakátkelések, köszönet ezerszer a botért! Utána Zebegényig Erzsi úgy megindul, hogy tényleg alig bírjuk Zolival követni. Most már meg kell lenniük a bajnoksági 5-ös átlagnak, és határesetben állnak az idõvel. Aha, így már minden világos. A kocsmánál megbámulnak a kb 3 fokban ki ez a beteg ember rövidgatyában.. A kálváriánál viszont mi bámulunk birka módon hogy a pontõri tábla ott van, na de hol az ember?? A nõi logika gyõz, elõ az itinert, és bizony tényleg ott egy kérdés. Irány föl a Hegyes-tetõre. Megállás nélkül abszolválva, majd a jól ismert K-n le a faluba, a borzasztó hidegbe. Grr... Végül halál pontosan 02:00-kor érkezünk a célba. Mindenkinek meg lett az 5-ös átlagja is, Zolinak 6 percen belül, Erzsinek 15. Mindenki boldog, végre én is. Köszönöm Nektek ezt a csodás szombatot!


Folytatás az Isziniken.

 
 
Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130/70/40Túra éve: 20152015.08.03 13:16:48

Rockenbauer Pál Emléktúra 130


Világoszöld, sötétzöld, sárga, kékeszöld, piros, narancssárga, bordó.

Õk már az enyéim. Vajon mi vár engem a nyolcadik Rockenbauer túrán? Melyik színért kell egy újabbat küzdeni? Direkt nem szoktam megkérdezni melyik szín következik, hadd érjen a célban a meglepetés.


Péntek délután van. Kelenföldön állok 8 óra munkával a hátam mögött. 4 és fél óra vonatozás vár rám. Hamarosan szembe nézek a valósággal. Csalódás.. Akkor vonatozok egyedül. Zamárdiig akkora tömeg volt hogy kint ültem az elõtérbe a hálózsákomon a sok infantilis ember mellett. Lassan az egész mindenségtõl elmegy a kedvem. Zamárdi után helyet foglalok, és végre tudok a természetre is figyelni egy kicsit, és elmerengeni.

Nagykanizsa, végállomás, kiabálja be a kalauz a fülkébe. Neki egy mûszak vége, nekem egy kihívás kezdete. Gyorsan összecihelõdök, és nyakamba veszem a várost. Legalább 4 éve nem gyalogoltam a vasúttól a szállásig, így megpróbáltam minden gondolatomat összeszedni, és szerencsére gond nélkül megérkezek a szállásra kerek 9 órakor. Ugyanaz a felállás mint mindig. Helyet keresek, és igyekszem azt megtalálni ahol a legkevesebben vannak, és a saját gondolataimban lenni. Sikerül, végül 10 óra elõtt kicsivel nyugovóra térek.


Az órám kegyelmet nem ismerõ módon 5 órakor felébreszt. Fáradt vagyok, aludnék még. Újabb nap, újabb kihívás.. Összeszedem magam, és nem sokkal indulás elõtt kinézek. Sok ismeretlen, kevés ismerõs.

6 órakor útnak indulok. Bálint, és egy másik Dani társaságában kezdjük el a hosszú menetelést. Beszélgetünk a külföldi túrákról, és jó 3 km után veszem csak észre, hogy a K+-bõl már Z- lett. Végül jó 4 km után elköszönök, és kocogó tempóba váltok. A saját gondolataimban vagyok, ütemesen figyelem ahogy az egyik lábam a másik elé kerül. Megelõz Dobi Zsigmond. Magamban kacagok, biztos siet Zsigárdra a Zsiga smile hangulatjel Végül én is elérek oda. Régebben X-eltem, most idõt írok. Hátha valami emberes idõt tudok menni, és majd otthon kalkulálgatni az átlagokat. Tovább csörtetek. Monoton hosszú egyenes. Most nem fáj, holnap már szenvedés lesz, tudom.

Homokkomárom. Idén nyitva van az élelmiszerbolt, be is ugrok gyorsan kicsit feltölteni a raktárt.

Gyönyörû székelykapu csodás szobrokkal, kegytemplom, "magába forduló Krisztus szobor", majd egy tábla, ami mutatja hogy Valkonya 9 km. Köszönöm, én ezt a táblát már visszafele szeretném látni. Felérek a K-S- elágazásba, és írok a bólyánál egy idõt. Gyors.. Pedig a terep adja magát. Imádom a szedret! Idén még nem nagyon érik. Búslakodva haladok tovább.

A S- jelzés sokáig elkísér engem. Oltárc, vadászház, 24 km. Elsõ emberes pont. Szívélyesen fogadnak, és még két almát is vehetek. Megköszönöm a kedvességet, és tovarobogok az egyre melegebb idõjárásban. Börzöncei szõlõhegy.. A kis présházak évrõl-évre lelakottabb oldalukat mutatják. Ilyenkor keserûen kérdezem, hogy "miért?". Annyi lehetõséget ki lehetne hozni egy ilyen kis házikóból. Ezen elmerengve majdnem benézek egy elágazást, de a harangláb emlékeztet még jelzés nélkül is. Közeledek Hahótra. Most a S- jelzés visz le a Z- helyett. Egy nyitottabb résznél csak rutinból tudom a kanyart, máskülönben biztos egyenesen mentem volna tovább. Favágók üdvözölnek. 4. vagyok. Megköszönöm, de ez nem verseny. Azaz verseny.. Magammal. Lekoccanok Hahótra, "hahóó"! Kereken 11:00-kor, 5 óra alatt értem le. Ez jó gyors, de nincs gond egyelõre. Idén nem húznak be 500 ft-ra fél liter üdítõért. Most csak 300. Sózom a paradicsomot, eszem a vajas kenyeret. Nem esik jól. Miért? Negyed óra után tovább is állok, és immár kánikulában váltok át a S-ról Z-re. Erõltetem a kocogást, nem gondolva bele hogy pár nap múlva ismét egy extrém túrasorozat vár rám. Söjtörnél be a krimóba, és máris kisegítem magam két jéghideg üdítõvel. Most jön a katlan. Söjtör-Pusztaederics szakasz. Megszenvedem a fölfelét, pedig direkt nem sietek. A gyomrom nem jól van. Minden egyes Rokin probléma van vele. Ha sietek, ha nem.. Felszenvedem magam a dombtetõre, majd óvatos kocogással érek a faluba. Még az oda-vissza szakasz elõtt közvetlen, a Z-n egy jókora vaddisznócsorda hoz vissza a való életbe. Rohannak a kicsik balra kis vinnyogással, majd egy nagyobb hangra odalesek. Ott áll oldalt szemben velem a nagy. Nem szemezek vele, inkább a másik irányba fordulok. Végül a randi sikertelen lett nagy örömömre. Rádiháza elõtt közvetlen jön szembe Zsigmond, jól halad, majd jövök. Ekkor még nem tudtam hogy a "majd" az rengeteg órával késõbbet jelent.

Leérek a faluba, 14 óra 17-re, 8 óra 17 perc alatt. Itt is egybõl a sós paradicsomra kattanok rá. Sanyarú sors, de a kenyérre már ránézni is alig tudok, olyan rossz lett a gyomrom. Éreztem hogy itt megborulás lesz elõbb-utóbb. Elõtte azért még tetemes mennyiséget otthagyok az üdítõkért meg egy-két csokiért. Persze még azok sem mentek le..

Nem is idõzök tovább, elindulok. Az oda-visszán találkozok Kovács Zolival, aki Rádiházán végül kiszállt. Pont a legvégénél jönnek Bálinték. Nagyon ügyesek, jókedvûen, vidáman. Irigylem õket.. Kiérek Szentpéterfölde elõtt az aszfaltra. Kicsit próbálok kocogni, de a lábam nem engedelmeskedik, a jobb térdem beszúr folyamatosan. Még pár éve estem egy nagyot rá az egyik Tortúrán. Késõbb elmúlt, de néha elõjön újra.. Belõlem már soha nem lesz futó frown hangulatjel

Innentõl szinte már semmit sem tudtam futni, ráadásul a problémák csak jöttek, és jöttek akaratomtól függetlenül. Borzalmas érzés az is, amikor a fülem folyamatosan bedugul, és nem tudok ellene mit csinálni. Aztán kidugul,és pár mp. után megint be.. Ilyen is volt már egyszer-kétszer, de tippem sincs mitõl lehet. Napszúrást nem kaptam szerintem, mert sapka volt rajtam. Lehet a nem evéstõl, vagy hogy a gyomrom teljesen kiürült? Késõbb a sok gyaloglástól teljesen görcsközeli állapotba került mind a vádlim, mind a combom. Mikor nincs nálam magnézium? Hát pont most.. Lassan már a gyaloglás is szenvedéssé vélt Bázakerettye elõtt. Az utolsó erõimet mozgósítva beküzdöm magam az ellenõrzõpontra. Így is pedig már 18:17-re ott voltam.. Viszont itt egybõl lefekszem a padra, és ideiglenes pihenõidõt írok ki magamnak. Magnézium senkinél sincs, a lábam sajog, az izmok maguktól rándulnak. Szédülök, és az ég világon semmi kedvem sincs még 45 km-t gyalogolni. Úgy döntök várok valakit akinél van magnézium, hátha jobb lesz a helyzet. Tudtam hogy jó sokáig senki sem jön, mert azért jó tempót jöttem idáig. Jó másfél óra szenvedés után jönnek Bálinték, Vízer Danival. Magnézium senkinél..

Anna érkezik, õ csak a rózsaszín széldzsekijét tudja nekem felajánlani éjszakára, mert persze semmi váltócucc, és már nagyon fáztam. Jó az nekem, érdekel is engem ki mit gondol. Sok ideig megint senki, majd Ármos Bálint jön, nála sincs. Hát én itt pusztulok meg, a kedélyállapotom még a negatívabbnál is negatívabb. Aztán Anita érkezik, nincs mg... Egybõl utána egy pár. Van mg! Egybõl kettõt eszek meg. Bízom benne nagyon hogy folytatni tudom.

Felállok a padról, és az izmaim totálisan lemerevedtek, gyakorlatilag menni alig bírok. Jobb sarokban Roki, bal sarokban Dani. Ki nyer? El kell most már indulni valahogy, mert tényleg nem érek be soha. Anitával haladok tovább, akibe még rengeteg erõ van, én már menni alig bírok. Budafa fele csodásan lejt az aszfalt. Futás? Fel sem merül. Egybõl elkezd szúrni a térdem, én meg gondolkozok hogy vajon mikor fog ez helyre jönni.. Innen végigküzdöm az egész túrát. Felfele gyök kettõvel bírok menni csak. Kistolmácson azért eszünk egy pár virslit. A gyomrom végre befogadja, és kis ideig jobb lesz újra. Minden megpihenés után dupla erõ kell az induláshoz. Megérkezik Péter, és Szemán Zoli jó tempóban, mi pont indulunk tovább. Borsfán eddig olyan a mérlegem mint a teljesítés. 7-bõl 7-szer ültem le a buszmegállóba egy kis relaxációra. Vajon van értelme most is leülni? Meg lesz az a nyolcadik teljesítés? Végül leülünk kicsit, pár percre. Valkonyára érve a kenyereket persze megint nem tudom megenni, de a paradicsom még megy. Jön a hét domb, most tényleg nagyon nem várom. Nagyon nehezen megy a felfele, érzem hogy feltartom Anitát, de megvár. Szerencsére a trükkösebb kanyarokat ismerem, így minimálist kell tanakodni az irányok felõl. Eszteregnye felett ellenben egy "err" jelet kell keresnem, mert kék jel helyett ez lett. Kedvem nem remek, de kenyeret kell ennem mert nem egy, s nem két perc lesz beérkezésem.

Lefele menet szembemennek Péterék, s Eszteregnyét elfeledve eszperentét befejezve tovább haladunk a maradék két dombon át, vissza arra a részre ahol már jártunk ma.


Örömmel konstatáljuk hogy újra a K-S- elágazásban csodálhatjuk meg a reggeli bólyát. "Már csak egy magyar családos", mondja Anita. Irigylem a felfogást. Nekem sosem akar véget érni ez a túra. Zsigárdon még betolok egy energiaitalt, hogy az utolsó 7 km-en egy kicsit legalább fejben tisztább legyek. Odaérünk. A nyílegyenes aszfalt látványa sokkol. Anita fut, én robot módjára imitálva próbálok tempósabban gyalogolni. Fejben már az ágyikómban járok, de a valóság megmásíthatatlan. Végül 24 óra 12 perces menet után beérkezünk a célba. Gratulálok! Ügyes voltál, büszke vagyok Rád! Én átveszem az újabb jelvényt. Hófehérke, érted nagyon meg kellett harcolni, tudod-e?


Hogy jövõre jövök-e? Kizárt dolog, mert nem tudom. Lehetséges.


Köszönöm hogy elolvastátok!


 
 
Leskowszky Albert EmléktúraTúra éve: 20152015.05.07 12:15:50

Leskowszky Albert Emléktúra 2 x 50


"Lenn az alföld tengersík vidékin

Ott vagyok honn, ott az én világom;

Börtönébõl szabadúlt sas lelkem,

Ha a rónák végtelenjét látom"


28. szervezés... Mint kiderült, az utolsó.. Szomorúan látom hogy a ttt oldalon 0 db. élménybeszámoló szerepel. Évrõl évre kevesebb volt a résztvevõ, így egy gyönyörû túrával, és egy fantasztikus rendezõgárdával lettünk szegényebbek :(


Szombat, 06:30 perc. Autóbuszjárat indul Ladánybenére. 100 km-el már a lábamban kicsit meggyötörten szállok fel. De nicsak! Õrsi Anna is a buszon. Megörülünk egymásnak. Õ is "Sárgult" 90 km-en át az elõzõ nap. Innentõl máris tudtuk hogy két napon át együtt fogunk menetelni. Kinézek az ablakon.. Esik.. Nem kicsit.. A kedves buszsofõr megáll miattunk az iskolánál.


08:15 perc. Megérkezünk, utolsóként. Ránézek a rajtlistára, kik indultak. Nagyon kevés.. De vannak ismerõsök! Tünde, Álmos, Kocsis Jani.  A rajtban már látom hogy bizony az idõsebb korosztályú szervezõség igazi vidéki kedvességgel invitál be minket Annával, egy pohár meleg teára.


08:25 perc. Indulunk! Én már 2008 után másodjára vagyok itt, de szinte semmire sem emlékszem, csak a meseszép fémjelvényre, mertakkor egy Sárga 70 + Lemaradás 100 + Leskowszky 2 x 50 volt a terítéken, és bizony, túlélõ üzemmód volt. Elindulunk Annával. Ránk köszön egy túrázó, aki szintén az utolsó pillanatban indult el. Velünk tart.. Dömötör Zsolt meghatározó üde színfoltja lesz ennek a két napunknak. A P+ jelzésen haladunk ki a nyílegyenes hosszú aszfaltúton Kunbaracs irányába. Még esik az esõ, de már nem túl intenzíven. 6:00-tól lehetett indulni, nem irigylem azokat akik órákon keresztül áztak még az elején.


Egy árpád kori templom felé vezetõ jelzés.. Egy keresztezõ P-.. Egy helytörténeti múzeum.. Zsolt már mesélt is nekünk mi, merre, hogyan. Hamarosan rájöttünk hogy a Kiskunság egyik legjobb ismerõjével hozott össze a sorsunk. Egy 15-szörös 2 x 50-es. Tudtuk hogy "jó kezekbe" leszünk. A térképvázlat borzalmas volt, de gyakorlatilag csak két jelzésünk volt két napon át. A P+ meg a P-. Kunbaracsra érkezünk, az elsõ 6 km után az esõ már el is áll, és jókedvûen trappolunk tovább. Sok a homokos rész, de ugye hogy az esõnek is lehet haszna? Hamarosan a P- jelzésbe torkollunk, a turistatáblák csodásan karban vannak tartva. Mesés vidéken járunk, sokszor úgy éreztem, mintha felérnék mondjuk 2000 m-re, és egy alpesi legelõ fogadna fenyvesekkel. Pedig csak az Alföldön vagyok. Ez az elsõ napi 50 km ki merem jelenteni életem legszebb alföldi túrája volt, (pedig van már elég sok) és szerintem Anna is hasonlóan gondolkozott :) Nem volt sok ellenõrzõpont, de az idõs szervezõk mindig óriási szeretettel, és kedvességel vártak minket. Féltávnál frissítõpont következett. Nem túlzok, legalább 25 percet itt voltunk. Ilyen finom szilvalekváros kenyeret soha de soha nem ettünk. Mikor már félig tele voltam, akkor rácuppantam a kolbászkrémes kenyérre. Olyan puha volt a krém, mint a vaj. Mélyen hálálkodva indultunk tovább nagy nehezen. Egy gyönyörû tanösvényen haladunk már egy ideje, minden táblánál megállunk, elolvassuk. Zsolt már mondja is hogy mi volt itt "tizeniksz" évvel ezelõtt, meg hogy melyik kis tanya hogy nézett ki anno. Élmény vele menni, egyben idegenvezetõnk is, hogy megismerhessük az ország ezen régióját is még jobban.  Ágasegyházán már majd meg sülünk, olyan meleg lett idõközben, de szerencsére egy szuperül odateleportált vendéglátó egységet meg is látogatunk. Feltöltõdve energiával haladunk tovább, és pár óra múlva már Jakabszálláson az elsõ napi célban vagyunk. Taps jár nekünk, köszönjük :) Várt minket egy hatalmas kondérban készített gulyáságyú. A szervezõk nem spóroltak, szó szerint teli kaptuk a tányért, és volt bizony sûreje is, nem csak leve. Annával ketten maradtunk, Zsolt hazament, de ígéretet kaptunk hogy reggel 6:00-ra itt lesz újra. Repetáztunk is. Ezt is megengedték. Végül teli élményekkel (és gulyással) feltöltõdve tértünk nyugovóra.


Vasárnap, 05:15 perc. Ébresztõ, tárt karokkal vár minket ma is a csodás Kiskunság! Kellemes meglepetés. Álmos köszön rám, aki tegnap tényleg nagyon álmos volt, mert mire mi beértünk, már nagyban átaludta az egész délutánt, és estét is. Így kommunikáció híján maradtunk aznap.


06:00 perc. Megjön Zsolt is. Hurrá! Ráadásul meglepetést is hozott nekünk, amit nem gyõztünk megköszönni. Úgy látszik mi is jó társaság voltunk neki :) Álmossal kiegészülve indulunk neki az újabb 50-esnek. Viszont kb. 200 m múlva már az egyik vendéglátó egységbe tett kitérõt, így ismét hárman maradtunk egy darabig :) Kb. 10 km után volt egy nagyon trükkös bal kanyar, itt bizony Zsolt rutinjára szükség volt. Amúgy a jelzések az elsõ nap szerintem Alföldhöz képest tökéletesek voltak. Mégis jópár ember, sokszoros teljesítõk másik faluban lyukadtak ki, és feladták. A második nap azért már kicsit lankadt a jelzésfestõk figyelme, volt néhány trükkös kanyar, de nagy panasz itt sem lehetett. Max respekt a szervezõknek (jelzésfestõknek).  Az elõzõ balos trükkös kanyar után viszont megérkeztünk, a méltán híres, és pazar Bugacpusztára. Hatalmas szürkemarhák, és elbúvó kis tanyák jelezték hogy itt bizony még mindig lakik civilizáció. Közben megelõzött minket Álmos, akivel azt hittük már nem találkozunk, de másképp lett. Beléptünk a Pásztormúzeum bejáratán, és egy jó nagy kört teszünk a P+ P-kör jelzéseken hogy ismét a P-ba érjünk. De elõtte csak gyönyörködünk. Minden tanösvény, és ismertetõ táblát elolvasunk, ráérünk, szívjuk magunkba a tudást :) Számomra az tetszett nagyon hogy rengeteg madárnak, emlõsnek, és bogárnak építettek különbözõ lakóhelyet, ahol meg tudnak bújni, és mindegyik másképp nézett ki. A régi Kecskemét-Kiskõrös kisvasút vonalához érkezünk. De szép lehetett ez a vonal, de sajnos elpusztult :( Baktatunk jó darabig, egyszer csak egy masszív dombot veszünk észre, a tetején csúcskõvel. Zsolt már vágja is rá, hogy ez a "Nyakvágó" :) Na de kérem.. Rólam még a 2008-as túrán csinált egy fotót itt Õrsi Bálint ,ahogy épp bámulon a szembõl jövõ vihart, de a kézfejem érdekes módon hátracsuklik. Elõttem volt a kép, sok éven át beszéd téma volt, így megkértem Annát, hogy 7 év után ismét egy hasonló kép készülhessen rólam. Szerintem jó lett, ha átküldi,akkor felrakom. Cserébe róla is készítettem egy képet, a bugaci-hegység csúcsán :) Hamarosan 25 km-hez érkezünk. És ugyanúgy mint tegnap ismét a mennyei szilvalekvár, és barátai voltak terítéken. Megint húztuk az idõt, mert megérdemeljük :) Álmost is itt értük, innen nem lehet csak úgy tovább indulni. Mondjuk az õ frissítése azért másból is állt :) Viszont rutinos róka lévén nem ment tovább egyedül, mert unalmasnak ítélte innen a terepet tovább. Unalmas?? Nem tudtam elképzelni. Pedig igaza volt. Az utolsó 25 km viszonylag felejthetõ volt, sok-sok monoton hosszú egyenes, kevesebb látnivalóval. Na de valahogy be kell jutnunk Petõfiszállásra, a célba. Immár négyesfogatban haladtunk egészen a célig, néhol kissé már befordulva, néhol viszont ontottuk a humorokat, és a jó kedvünk töretlen volt. A cél elõtt 7 km-re, az utolsó ponton hideg barackbefõttet is kaptunk. Köszönjük a kedvességet! Innen végül letértünk a sok-sok ideig követett P- jelzésrõl, és végül a P+-en gyalogoltunk be végeláthatatlan aszfaltcsíkon át a célba, Petõfiszállásra. Kézfogás, gratuláció, szilvalekvár, kolbászkrém, csalamádé, sör, oklevél, hatalmas kitûzõ, és a kedves szervezõk. 8-an teljesítettük csak a 2 x 50-et. Két napra össz-vissz szállással együtt 1200 ft volt a nevezési díj, + 700 a gulyás. Lehet ezt szívbõl is csinálni, nem csak lehúzni a túrázókat.


Másfél óra van a vonatig. Eszünk, pihenünk a fûben. Szép hétvége volt, sok-sok kilométerrel (200 km, 3 nap alatt).


Megérkezik a vonat. BZmot, a kis piros. Elindulunk. Egy megható pillanat, az összes szervezõ integet nekünk, mosollyal az arcukon. 28 év.. Egy túra vége.. Ha ezek a hölgyek-urak mesélni tudnának.. Köszönöm ezt a csodás két napot Nektek!


A társaságot pedig Annának, aki megint megmutatta mennyi erõ van benne.


Zsoltnak, aki feltárta elõttünk a Kiskunságot, és gyakorlatilag idegenvezetõnk volt.


Álmosnak pedig az utolsó 25 km-en folytatott jókedvû társalgást.


És a végére egy vicc:


- Melyik a legnagyobb selejt??


- Az Alföld.


- Miért??


- Mert jobbra se lejt, meg balra se lejt :))


 
 
Burgenland Extrem Tour Oggau 120km (Fertő-tó)Túra éve: 20152015.02.02 22:40:13

Burgenland Extrem 120 + Téli Mátra XL sikeresen teljesítve.


Szeretnék egy kis beszámolót írni errõl a nem mindennapi hétvégérõl. 120 km-t síkon, aszfalton alapból nehéz teljesíteni. Ha hozzá jön még egy adag szakadó esõ, hó, havasesõ, jég, és hatalmas széllökések, akkor már lassan túlélõtúrára avanzsálódik.


Ezen a pénteki napon 1200 mindenre elszánt ember várta hogy megküzdhessen a 120 km-el, és körbegyalogolhassa a Fertõ-tavat. Reggel hûvös idõ fogadott minket, de az idõjárásra még nem lehetett panasz.


Anitámmal, és Péterrel nekiindultunk hajnal 04:30-kor ennek a kihívásnak, egy Oggau nevû kis osztrák falucskából. Az itiner egész részletes volt, mindig figyelemmel kísértem hogy merre járunk. Fertõrákosnál léptünk át újra Magyarországra. Ráadásul még Z- jelzést is láttunk nagy örömömre :) Balfnál (27 km) már eltettem a fejlámpámat. Kivilágosodott, de sajnos a szél is eléggé megerõsödött, és bizony az egész túrán érzékeltette magát. Közben böngészem az itinert, és ledöbbenten vettem észre hogy az elsõ ellenõrzõpont gyakorlatilag 59 km-re van a rajttól.. Kicsit borús kedvvel bandukoltam tovább, de Anita mindig számolgatta hogy már csak ennyi, meg annyi km van hátra a ponttól, és így nekem is könnyebb volt azért :) Nicsak.. A semmibõl egy frissítõpont kerül az orrunk elé.. Mintha kitalálták volna a gondolatomat. Van itt banán, finom meleg tea, müzliszeletek, nameg fél literes Powerade izoital. Mindez 0 ft-ért, ugyanis itt nincs nevezési díj. Hatalmas respekt! Anita és Péter tovább ment hamarosan, de én még kényeztettem magamat egy kicsit. Hamar utánuk futottam, és ismét hármasban faltuk tovább a kilométereket. Hamarosan jött "Hidegség" nevû település, ami valójában is borzasztó hideg volt. Jókedvünk volt, én löktem sorban a falvak irányítószámát, Anita meg mondta hogy de jó lenne ha most "Melegség" jönne, megpihennénk egy jó darabig ott :) Helyette viszont "Hegykõ"(39 km) következett, ahol egy szervezõi nyíl kicsit félrevezetett bennünket, és benyitottam két éppen szövõ-fonó öreg nénihez hogy õk-e az ellenõrzõpont. Persze totál hülyének néztek, és a polgármesterhez irányítottak.. Na jó, kézcsók, ne is lássanak tovább :D


Végül a kis kitérõm után sikeresen megleltük az újabb váratlan frissítõpontot. Itt viszont már elég rendesen elkezdett esni az esõ, és a kaland elkezdõdött...


 


Ismét kalács + Powerade-el tömöm magamba az energiát. A saját cuccból még semmi sem fogyott, csak a derekamat fájdítja, de azt egyre jobban. Viszont végre kicsit kitörünk az aszfaltutak világából és terepen haladunk tovább bõ 4 km-t. Az eleje még kellemes volt, de amikor a lovaskamrák között gigantikus pocsolyákat kerülgettünk, akkor már ez is elég demoralizáló volt. Végül milyen meglepõ ismét aszfaltot ér a lábunk, és innentõl kezdõdött a túra talán legnagyobb "horrorisztikus" szakasza. Fertõújlak felé vesszük az irányt, de hatalmas szembe szél fúj, és egyik pillanatban szakad az esõ, rá 2 percre már havas esõ tombol, végül akkora pelyhekben esik a hó, mintha jégkocka lenne. Ilyen intenzív hóesést nem sûrûn láttam. Egy pillanat alatt rám fagy a ruha, a cipõm teljesen átázott, a szél elképesztõ erõvel süvít. De megyünk... Apránként, de haladunk... Küzdünk... Elérünk Fertõújlakra, ahonnan hamarosan immár végleg Ausztriába folytatjuk a túrát. Teljesen szét vagyok fagyva, az idõjárás továbbra sem kegyelmez. 20 km-t ilyen terepen tettünk meg. Csodák csodájára beérünk Apetlon nevû faluba (59 km).


Péter itt abba hagyja a túrát. De nem õ az egyedüli. Mire beértünk annyian ültek ott, mintha épp most kezdõdne a legújabb mozifilm premierje. Mindenki kiszállt, köztük rengeteg ismerõs, akiknek bizony rengeteg ultra van már a lábukban. Elveszek egy adag virslit, próbálom lehámozni magamról a 3 réteg ruhát. A cipõmból konkrétan a Kis-Fertõ-tó folyik ki, annyi víz van benne. Remegek mint a kocsonya, ez nem játék. Kérünk két feles jégert. Nem azért mert kell, hanem mert muszáj! Kicsit átmelegedek, de a kedvem eléggé a béka segge alatt van.


Viszont vicces volt, hogy ahogy beérkeztem, egybõl odamentem egy sorszámot adó úriemberhez, aki már vágott is hozzám egy zöld sorszámot. Ismerõsök "örömmel" nyugtázták hogy én is emberbõl vagyok, és kiszálltam. Mi bajotok van?? Dehogy szálltam. Jaaa, hogy ez a kiszállók buszjegye, és nem a virslijegy? :)) Visszaadtam a cetlit az úrnak, és valamit makogtam neki, csak húzza ki onnan a nevemet... 1 óra, és 20 perc kellett ahhoz, hogy Anitámmal újból erõt vagyünk a folytatáshoz. Nagyon erõs, jön velem, büszke is vagyok rá nagyon!!


 


Illmitz faluban meglepetésre egy helybeli osztogat nekünk borzasztó finom meleg teát. Köszönjük szépen! Ahogy elhagyjuk a falut, egy nyílt terepre érünk ki, ahol olyan hideg szél volt, hogy majd levitte a fejünket. Na és honnan jött? Persze szembõl.. Akármerre fordultunk mindig szembeszél volt.. Ez hogy? Még jó hogy volt sapkánk, és csõsálunk, másképpen már a kórházban lennénk. Podersdorf elõtt egy jó 6 km-el muszáj volt lelépnem kicsit Anitától, mert a "kényelmi szervem" olyan szinten lefagyott már teljesen hogy azt hittem végem. Így futásra váltottam, és meglepõdtem hogy milyen jól megy. Végül persze Podersdorfban (74 km) újra egyesültünk. Innen már fejlámpával haladtunk tovább. Agárdi Petivel elõzgettük egymást egy kis darabig. Anitám úgy éreztem hogy a göröngyös úton kicsit belassult. Megbeszéltük hogy a következõ ponton ott leszek, és várok rá. Ezt a 12 km-t 1 óra 40 perc alatt tettem meg, majd beérve Neusiedl am See-be (86 km) olyan ellátás fogadott hogy még a szám is tátva maradt. Vagy 5 fajta leves volt, meleg tea, Powerade hegyek, kalács, banán, és még ki tudja mi. Elképesztõ kedvesség a szervezõktõl! 3 tányér leves leli halálát a gyomromban. Közben megjön Anita, nem is kellett várni, csak minimálisat. Amúgy is ettem, szóval szépen összehangoltunk ismét mindent. Õ amúgy is kevesebbet frissít, én pedig imádom húzni az idõt a frissítõpontokon :)


Nem volt kellemes innen kimenni. De nagyon nem.. Reszketõen hideg van. Csapadék már 60 km óta nincsen, de a szél kegyelmet nem ismerõen fúj folyamatosan, ráadásul a - fokok miatt tiszta tükörjég lett az aszfalt is. Újabb kihívás, megküzdünk ezzel is! Több falun átérve érkezünk végül az utolsó ellenõrzõpontra Purbachra (101 km), amit közhiedelemmel ellentétben nekünk GPS nélkül is sikerült megtalálni...


Jutalmunk káposztaleves volt, amibõl én kapásból két tányérral is ettem. És bizony engedték! Ingyenes nevezési díjjal. Lehet hármat is ehettem volna. Ugyanezért a 0 ft-ért. Ismét respekt a szervezõknek! Egy kedves magyarul beszélõ szervezõhölgy is buzdított minket, és erõt adott. Anita nagyon boldog volt, hogy az utolsó 16 km-es szakasz következett. Én valahogy nem éreztem magam annak, mert nekem még borzasztó messzinek tûnt. De fontosabb látnom hogy Õ boldog, mert én meg majd úgyis végigmegyek valahogy. A végén persze nem aszfalton értünk be a célba, hanem ilyen elcseszett szántásokon keringtünk jobbra-balra a tükörjégen. Anitának már nagyon fájt a lába, de borzasztóan küzdött, innen már nincs messze a cél!


Végül beérünk a faluba, és 20 óra 20 perc küzdelem után átvesszük a megérdemelt díjazást. A célfotón minden átjön :) (idõvonalam) Köszönjük ezt a nem mindennapi kalandot. 1200-ból 102 teljesítõ? Kemény!


 


Péter már itt vár minket, pihenésre minimális idõnk van, ugyanis indulnunk kell. Oda kell érni a Téli Mátra hosszútávjának maximum a rajtzárására, nehogy lekéssük!


Péter szépen elvisz minket Angyalföldre, ahol abban a hiszemben vagyunk, hogy egy nagyon kis idõnk lesz pihenni, de ahogy leparkolja a kocsit, máris megjelenik egy másik, ugyanis Kákonyi Lajossal, és Fekete Zolival lett megbeszélve, hogy 5:45-kor találkozunk. És pontosak voltak. Egy negyed órát kérünk, sietünk ahogy tudunk.


Ismét kocsiban.. Irány Mátrafüred. Találunk helyet? Találunk.


Tömegnyomor, borzalom.. De immár kilencedjére vagyok itt a hosszútávon. Nem is borzalom, meg kell szokni, és ennyi.


8:07-kor belevetjük magunkat a 120 km laposból a 40 km hegyesbe. Lajos és Zoli becsületükre legyen mondva hogy végig maradtak velünk, pedig jóval gyorsabban mehettek volna. Köszönjük szépen mégegyszer! Lajosházáig az elsõ 6 km olyan mintha itt http://brutalfutas.hu/ lettünk volna. Nagy naivan azt hittem hogy már itt térdig érõ hóban fogunk menni, e helyett térdig érõ sár fogad. A patakátkelések szenvedõsek voltak, de a Lajosházai... Csak lessétek meg az idõvonalamat. Kínomban már röhögve mentem át mezitláb :) Nem csoda hogy még a 4-es átlagunk sem volt meg az elsõ pontig :)


Aztán jött a jó hosszú emelkedõ föl Mátraszentimrére. Itt már azért látszott hogy hóban nincs hiány a Mátrában. Nehezen haladtunk, Anitámnak nagyon fájt a lába. Épphogy benne voltunk a szintidõben. De a lényeg az, hogy benne voltunk. A ponton betermelek két nagyon finom kenyeret, majd megmásszuk Galya-tetõt. Zoli sörözik, én kábelt fektetek, Anita meg megy tovább, nehogy elússzunk az idõvel.


Csór-hegynél kint vannak a pontõrök, szuper. Nem lehet nagy probléma! Ámde a Vörösmarty th-nál elõjön a rémálom. Lajos mondja hogy gáz van. De olyan meggyõzõen, hogy elõször azt hittem valakit újra kell éleszteni :) Mint kiderült a pontõrök már nem akartak pecsétet adni, mert gondolták hogy már nem érhetjük el idõben a következõ pontot, meg a Kékes is zárva lesz. Sajnos, Anita itt kiszállt. Nagyon sajnáltam, de ekkor ez volt a legjobb döntés, mert ilyen lábbal nem lehetett volna tovább menni :( Így is hõsnõm vagy ? Na de mennem kell tovább nincs mese. Én is vérszemet kaptam mint a többiek, és otthagytam mindenkit (sorry boys). A Kékesre felértem a Pisztrángos-tótól 5,5-ös átlaggal. (itt már reális volt a jósolt 60 cm-es hó) Onnan meg 8-as átlaggal behúztam a célig. Az utolsó 5 km-en egy patakban folyt a sár, és nem tudtál sehol menni, csak a dzsuva kellõs közepében. Elõzni alig lehetett, mert elsüllyedsz. Voltam olyan fáradt, hogy már semmi nem érdekelt, csak a célba lehessek végre.    


Végül 9:09-el értem be a célba, az utolsó 13 km-en legalább 300 hosszútávost, és sok L-es távost hagytam le az eredménylistából nézve :) Tény és való, hogy ebbõl állt az egész, hogy "bocsi, bocsi, bocsi, jövök, balról, jobbról" :)


 


Nehéz hétvége volt, de szerencsére sikeresen meglett mindkét túra!


Bár a Mátraburger Big Mac-je helyett egy sajtburger lett most az enyém (összidõ: 29:29), de a sajtburgert amúgy is jobban szeretem :)

 
 
túra éve: 2014
NaHáT / HangyaTúra éve: 20142014.10.13 12:28:06

NaHáT 95, sikeresen teljesítve 15 óra 17 perc alatt. A hosszútávot már 6-szor teljesítettem, de most idén viszont fordítva szervezték meg az útvonalat. Bizony sokszor el kellett filóznom hogy most akkor merre is van az arra? Teljesen más visszafele csinálni ugyanazon túrát.

Reggel 7:05-kor indultam Vincze Zolival. Jól haladtunk, nagyon kellemes idõnk volt a túra folyamán, nem úgy mint az utóbbi években.. Aztán a Só-hegy (18 km) elõtt utólértük Rudiékat, és Sára Petit. Végül Peti csapódott hozzánk, és már hárman túráztunk tovább a meseszép Börzsönyben. A Csóványosra fölfele a K3 meredek szerpentinjén Zoli végül véglegesen lemaradt, és Petivel ketten folytattuk a túrát. Csóvin megcsodáltuk a vadiúj kilátót. (én lusta voltam fölmenni, Peti viszont fölment). Nagyon jól haladtunk, és a Vilati-üdülõnél (52 km) utólértük Barta Lacit is, aki a mezõny legelején ment. Laci tovább is haladt hamar, mi eszünk-iszunk jót mulatunk. Bár a leves nem volt még kész, de kaptunk hideg szaftot, és húst :) Nem számít, csak kaja legyen! A Salgóvár gerincrõl meg-megállunk néha gyönyörködni a panorámában, illetve integetünk a túlpaltra a Magosfa gerincre a többieknek :) Persze nem látta senki valószínû.. Az Aklok-rétje után szerencsére nagyon jó volt a szalagozás, ez még bõven nappal ért minket. Az Inóci-nyereg után Kóspallag szélénél (70 km) érjük utól Petivel ismét Lacit. Egy darabig együtt haladunk. Itt kapcsolunk lámpát. Kóspallagra érve betérünk a Börzsöny Szíve Sörözõbe, és mindenki a saját maga által választott innivalót fogyaszt :) Utána jól haladható szakasz a Kis-hanta patak völgyében. Majd elérünk Pusztavár alá.. Reggel mondták a szervezõk, hogy bejáráskor két veszélyes õrkutya volt szabadon a környéken, és ebben a Hanta-pataki pontõr is megerõsített. Így becsületbõl azért megmásztuk persze a Pusztavárat, de utána balra az aszfalton mentünk egy darabig a P- helyett. Nem hiányzott éjszakára egy kutyatámadás. Laci és Peti 7-es átlag fölött tolták az emelkedõ aszfalton kocogva. Egy darabig követtem õket, aztán megadtam magam, és visszaváltottam a saját, még mindig nem lassú tempóba :) Szerencsére térkép alapján szépen letaláltam Törökmezõre, ahol már a többiek tovább is haladtak. Innen a kacifántos Z- kísért Zebegénybe, ami kiemelt figyelmet igényelt tájékozódási szempontból. Zebegény elõtt sehogy sem találtam meg az egyik patakon az átkelõt, így totál be is ázott a bal cipõm, ami nem hiányzott már ennyi km után. A Kálváriához nehezen lehet észrevenni a S3-et, szerencsére jó volt a memóriám. A végére még két emberes szintkülönbség. A Kálvária után, meg föl a Hegyes-tetõre az OKT-n. Meglepõen jól abszolváltam ezt a részt. Innen lekocogás a célba, és 22:22 perckor örömmel benyitok a célba. Laci és Peti fél(!) órával hamarabb ért be mint én, (repültek??) és már nem is voltak ott, elmentek a vonattal. A célban jókora meglepi várt, boldog voltam, de nagyon. De ez már nem a túrához tartozik. Hetedjére is kipipálva a hosszútáv, és megint meglepõdtem, hogy NaHáT, mennyire szép ez a Börzsöny!!

 
 
Pradedova 100vkaTúra éve: 20142014.10.06 13:35:41

Hétvégén Csehországban, a Pradedova Stovka 112 km - 4200 m szintkülönbségû túrán jártam, amit sikeresen teljesítettem végül 17 óra 44 perc alatt. Már visszatérõ vendégnek számítok itt, ugyanis most volt harmadjára megszervezve a túra, és eddig mindegyiken részt vehettem. Az útvonal viszont mindegyik évben más volt, bár a tavalyiból most volt sok ismerõs rész. Végig egyedül mentem, bár bennem volt a félsz hogy mi lesz ha elkavarok, de az itiner tökéletes volt, így szerencsére nem mentem mellé. Ellátás ügyileg sem lehetett panasz. 17, 28, 45, 89, és 103 (nem az e heti lottószámok km-nél frissítõpont üzemelt, ahol minden édes-sós, és egyéb finomság megtalálható volt. 58 km-nél ráadásul még meleg levest is kaptunk. A túra a Praded hegységben ment nagyrészt, a legmagasabb pont is a Praded volt, a maga 1491 méterével. Igazából 32 km-tõl 68 km-ig folyamatosan 1100 m felett haladhattam, és meseszép panorámában gyönyörködhettem. Néha a felhõk csúnyán összegyûltek, kicsit paráztam is párszor, de szerencsére nem lett belõle csapadék. Az elsõ 58 km-re majd 3000 m szint volt. A túra második fele viszont kevésbé volt izgalmas. Réteken, szántóföldeken haladt éjjel, kis dombocskákkal tarkítva. A célba érve még ismét (minimális térítés ellenében) meleg étel fogadott. Ki hallott már olyan hogy korlátlan rántott hús, uborka, kenyér és tea? Itt ez is megtörtént!! Persze ésszel kajáltam hogy azért a késõbb érkezõknek is biztos jusson. Így kb. csak 6 rántott húst ettem meg Kellemes túra volt ismét, köszönöm Rudinak a kiutazást!

 
 
BEAC Maxi / Turista KékszalagTúra éve: 20142014.09.11 19:56:24

Hétvégi programok: BEAC/Turista Maxi 110 - 3850 m szinttel sikeresen teljesítve 16 óra 44 perc alatt, majd utána még az Együtt a Magyar Családokért 20 km-es távjára is elmentünk Vincze Zolival.




A kilencedik BEAC-omon 7:50-kor indultunk Zolival. Az idõjárás napközben kegyeibe fogadt bennünket, az ég enyhén borult volt. Hiába haladunk jó tempóban, Bódi István csapattársam így is utólért minket. Végül... Istvánnal a túra 95%-át együtt tettem meg. Kövecs Ferit, és Ármos Bálintot érjük utól. Mindketten jönnek velünk egy darabig, addig is sztorizgatósabban telik az idõ. Aztán a Saj-kút bércnél robbantok, és egy magamat is meglepõ erõs tempóban tolom végig felfele. Viszont ledöbbenek, hogy két bringás is végig kitekeri szinte az egész Csóványosig tartó szakaszt. Na ez a nem semmi! Amíg Foltán-keresztnél frissítgetek a sajátból, Bálint nagyon jó tempóban lép el mellettem, és a Csóviig csak a hátát látom, pedig nagyon jó idõben felértünk. Samu Piri a pontõr, csodálkozok is hogy most nem a Hegyes-tetõn kínálja a dinnyét. Kis pihenés, majd Csóvi-Nhh szakasz, gyalog, kocogva. Bódi úr tempózik elõl, én pedig magányosan haladok szélárnyékban mögötte. Nagy-Hideg-hegyrõl lefele viszont én vagyok a gyorsabb de az "erdei beacka (a.k.a. szeder) utamat állja. Kacsintgatnak a mennyei fürtök, és én nem bírok neki ellenállni. Csak eszek, és eszek. Egy darabig egyedül haladok ismét, István nem sokkal mögöttem, de a köves lefele minden évben rosszabbul esik Kisinócra. De leérvén milyen megváltás az a vízcsap.. Osztok-szorzok-átlagolok-jól haladok. Aszfaltgyilkolás jön jó hosszan, át Kóspallagon, majd jobbra fel Törökmezõ felé. Az értelmetlen tereléseket vihogva beveszem, és arra megyek, pedig tudom merre van a hivatalos BEAC útvonal (a leszürkített kéken). Nem jók ezek a plusz több száz méterek, mert a komp bizony nem vár. Én pedig nem vagyok komplett, mert egyre jobban számolgatok a három órásival.. Békás-rét után a "kedves" tulaj még jobban kiszélesítette a kerítését, hogy nagyobb helyen tudjon ugatni a döge.. Bosszúsan keringek az erdõben jobbra-balra. Törökmezõ háza viszont jobb kedvre derít. Nézem a turistatáblát.. Osztok-szorzok-gondolkozok. Ezen a túrán a matek is játszik. Indulok sebesen, pont befut István. Egybõl kocog is utánam, és most már együtt nyomulunk tényleg, nagyon sokáig. Na még egy Hegyes-tetõ. Nem haladok fölfele, szakad a víz rólam, erõlködök. Ja, üres a gyomor, jelez is egy ideje, de tudom hogy odafönt vár a dinnye. Közben biciklisik zavarják utamat. Én jó irány, õk rossz. Tudatos rossz.. Felérvén hálát adok odafentre, majd 4 dinnyéig meg sem állok. Ez most nagyon kellett. Míg tavaly Papp Bálinttal szinte sprintelnünk kellett a 15:00-s komphoz, most kényelmesen kocogva is tudtuk hogy meg lesz. Lent is voltunk 14:42-re. Kb. egy demizson paradicsomot azonnal el is tüntetek a gyomromban a frissítõponton :) Komp megérkezik, beér Bálint is. Nagyon szép idõt ment ideáig (is). A túloldalon megrohamozzuk a Fellegvárat. Szép, szép, de ilyenkor valahogy ez sosem esik jól. Lévai Viktort érjük utól. Sokszoros BEAC-os már õ is. A szokásos "orgia" ismét megtörténik a közkúznál. Valószínûleg a piperecuccos turisták(?) épp rólunk beszélnek a padon de pont nem érdekel minket. Egy darabig még jön velünk VIktor, majd a Moli-pihenõ meredekénél immár végleg lemarad, de sikeresen beért persze a célba. Bódi & Márton lendülete türetlen. Faljuk a kilométereket, és én már a finom levest vizionálom magam elé. Egy idõ után pedig meg is elevenedik, 67 km-nél. Kereken 7 km/h-s az átlagunk még a kajálás után is. (csak azért írom le, mert ettõl csak fokozatosan gyengébb lett, és itt olyan jó olvasni) :) A leves eszméletlen finom volt, 3 dl meggylével megspékelve. Két új ember kelt föl a padról (szép lenne, de tény hogy frissebbek lettünk). A sikárosi völgyben haladunk, majd a vadászház után végre újra az új K-n tudok haladni, mint sok-sok évvel ezelõtt. Viszont elég bizonytalan a festés néhol, ezáltal mi is. Közben megdörren az ég.. Vele együtt a szívem is hevesebben dobog amikor meglátom hogy milyen csúnya felhõk gyülekeznek. Újabb dörgés szinte a fejünk fölül. Beletörõdünk, csak persze pont most kell majd átmenni a réten.. Szerencsére egyelõre csak ijesztgetés volt. A K- egyre keményebben emelkedik, és a szél is fölerõsödik. De nincs zuhé. Dobogókõre még mindig lámpa nélkül érkezünk. Csak a Zsivány-szikláknál kapcsoljuk be Psztkereszt elõtt. Szuper frissítõpont jön, fincsi sütikkel mint tavaly. Állítólag kb. fél órával érkezésünk elõtt volt egy jókora zuhé itt. Megúsztuk. A Szurdok viszont borzasztóan csúszik, csak óvatosan fiam! Utána nem sokkal a 125. pocsolya után utólérünk egy sporit. 110-esen van, ráadásul elérte a 14:00-s kompot is. Csapódik hozzánk, de nincs túl jó bõrben állítása szerint. Csobánka szélén le is válik tõlünk vizet tölteni, mivel a Szentkút ki volt apadva :( Ja, és a Szentkút elõtti dagonya Palóx Expedíciós emlékeket hozott elõ :) Istvánnal toljuk fölfele a Kevély-nyeregbe, de mivel egy ideje már eseget-csepereg az esõ, a terep egyre nehezebbé válik. Fent a ponton azonnal fél liter üdítõt eltüntetek, és vizet vételezek, mivel a túrán több ilyen lehetõségem nem lesz. Bokatörõs lefele, majd jelzéskereséses szakasz lenne, de szerencsére jól ismerjük mindketten az utat, így nincs kavarás Pilisborosjenõ elõtt sem. Átbukunk egy hegyecskén, majd az ürömi mûútnál természetesen nem aszfaltozunk, hanem szépen tapossuk a jó kis sáros K-el ellátott szántóföldet :) Egy világító lufit (!) talál István a szántásban. Egy ideig hozza magával, aztán elmarad a lufi, de végül az egyik túratárs összeszedte. Remélem azért a lufi is kapott egy résztávos kitûzõt a célban :) Na még egy Csúcs-hegy. Szépen körbemegyünk a szerpentinen a K-n, mert ezt így kell. Eléggé fáradok, de most már nem szabad itt a végén bekómázni. Elég nehezen érek a Virágos-nyeregbe. István kissé utánam, majd már csak kb. 4,5 km a cééél! Istvánra most jön rá a hasmars, én kocogok tovább, mondja is hogy nem megy már a futás neki. Nekem sem, de elég instabil mozdulatokkal próbálom gyorsítani magam. Szépen ki van szalagozva a vége, a lámpám mindjárt a totális merülésen van, de még épphogy látom a szalagokat. Végül 0:34-kor másodikként megérkezek a célba. Barta Lacinak ma sem találtak ellenfelet. István jön utánam 10 percre. Három MKE-s az élen :) Tudom hogy a teljesítménytúra nem verseny, nem is úgy szoktam hozzáállni, de ez most bajnoki futam volt, így lehet hogy kicsit eltérõbb volt a beszámolóm. Na meg persze a célbeérkezés óta nem is aludtam, ezen beszámoló is így készült, elõre is elnézést a hibákért. A célban ultramaratoni várakozás, reggel már egy másik túrán szeretnék indulni :)

 
 
Palóc ExpedícióTúra éve: 20142014.09.01 18:12:36

Palóc Expedíció 125



Egy nem minden napi túráról szóló beszámoló lesz ez. Kalandos volt, nagyon!



Péntek este már a szálláson, Nézsán szívtuk magunkba a fõszervezõ úr jótanácsait. Mindenki bõszen figyelt: http://kepfeltoltes.hu/view/140901/Pal_c_exped_ci__2014_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Közben vételeztük magunkhoz a jobbnál-jobb süteményeket, melyekkel a kedves szervezõk kínáltak minket. Utána aztán elvonult a csapat egyik fele, és társasági életbe kezdtünk: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=820608634651098&set=t.100002158786880&type=1

Másnap(os) reggel után  sok-sok ismerõs indult el kora reggel 7 óra környékén. Mi, Vincze Zolival a 8:00-s rajtot céloztuk meg, és kereken ebben az idõben nyakunkba is vettük a Cserhátot.

Nem ígértek estére jó idõt, de ezáltal kell egy kis + idõ nyerés a nappali etapon, mert mindössze 25 óra volt a szintidõ a 125 km-re. Szépen értük is utól az ismerõsöket, de bizony alig telt el 1 óra, máris elkezdett esni az esõ, ami egyre intenzívebbé vált. Felsõpetény elõtt utólérjük Õze Erzsit, aki egy darabon át próbál velünk jönni. A lejtõket megkocogjuk, de a cipõm tapadása egyenlõ a nullával, így csak szép óvatosan haladunk Zolival: http://kepfeltoltes.hu/view/140901/Pal_c_125__2__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Egy kisebb emelkedõnél egyszer csak megálljt intünk. 2 vaddisznó jön velünk közvetlen szemben az úton. Gyorsan visszafordulunk, és figyelmeztetjük a többieket hogy veszély van. De aggodalomra végül semmi ok, mert a disznók "hazaérkeztek", egy házhoz tértek be, mi pedig megkönnyebbülten haladhattunk tovább :) Alsópetény után majdnem hogy lehetetlen fölmenni az agyagos, csúszós emelkedõn. Minden erõnkre szükség van. Sejtettük hogy ez nem lesz gyenge menet! Erzsi még mindig velünk tart, egészen a Romhányi-hegy tetejéig, ahol még egy "búcsúfotót" kapunk :) http://kepfeltoltes.hu/view/140901/Pal_c_125_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Borzasztó rossz az út továbbra is, és az esõ nem hagy alább. Zolival egy lejtõ megkocogása után intenzív szedrezésbe fogunk. Legalább ennyi örömünk legyen. Romhány elõtt utólérjük a magányos Mátét, aki nem túl jó passzban van. Mi viszont kétpofára eszünk-iszunk az ellenõrzõponton. A fánk vitt mindent! Átmegyünk Romhányon, a cipõ már tocsog, a kedvünk még megvan szerencsére. Az esõ is eláll szerencsére. A presszó teraszán üdvözöljük Anitát, és Petit, akik eddig nagyon jó tempóban haladnak! Sok sikert kívánunk egymásnak, és újult erõvel másszuk meg jó hosszan a Kõ-hegyet. Közben sorra érjük utól a 7 órakor elindult gyorsabb lábúakat is. Biztonságérzetet ad, hogy mi 8-kor indultunk. Végül 38 km után ismét Nézsán kötünk ki. Az elsõ felvonás teljesítve 5 óra 30 perc alatt. Zoli az utolsó emelkedõn lemaradt, így egyedül fogyasztom el a mennyei gulyáslevest. Többek sajnos nem kaptak, nekem az volt a szerencsém hogy megkérdeztem hogy van-e gulyás mint tavaly? És már kaptam is a jegyet. Jó fél óra regenerálódás után ismét nyakamba vettem a Cserhátot, és bár Zoli meg várt a mûv.házban, de egybõl le is maradt már a második kör elején. Rudival és Mónival váltok pár szót, akik bosszankodnak hogy nem kaptak gulyást. A P- jelzés vezet most ki Nézsáról, és a csõvári vár következik. Falom a szinteket, és csakhamar ismerõs pontõröket vélek felfedezni, Bubut, és Csillát. http://kepfeltoltes.hu/view/140901/Pal_c_125__3__www.kepfeltoltes.hu_.jpg  . Csilla azt mondja hogy egy lódarázs megcsípte, de megnyugtatom magam hogy én egy darabot sem láttam. Mire indulnék lefele, látom hogy jönnek felfele Rudiék, és egy csapat rövid távos, akiket mind megcsípték a lódarazsak. No a fene, ez nem játék. Szerencsére az õrangyalok vigyáztak rám! Egyszer csak egy hangos kiabálás lentrõl. Nem merünk nekiindulni a lefelének. Van aki azt mondja hogy az oda-visszán vannak a darazsak, van aki azt hogy visszafele már nem lesz, csak a P-n volt az oda-vissza elõtt. Rudiék felveszik az összes cuccukat, majd elindulnak lefele. Én nem hoztam semmi esõkabátot. Szinte lábujjhegyen megyek utánuk, amikor meglátjuk Vincze Zolit, aki a földön fekszik, és nagyon rossz állapotban van. Lódarázscsípés érte. Lesokkolnak a látottak, igyekszem Zolit nyugtatni, és mondom neki hogy valahogy küzdje föl magát a ponthoz, alig 50 m-re van csak. Végül muszáj tovább indulnom, de sejtettem hogy Zoli nem fog már tovább jönni, így most már õ miatta is küzdenem kell!


A csõvári ellenõrzõpontra Rudiékkal érkezek, de pár nagyon de nagyon finom sütemény után egyedül haladok tovább a Po jelzésen. Kiérvén a faluból látom hogy a csõvári várhoz mentõhelikopter ereszkedik le. Tényleg nagyon stresszes állapotba kerültem, sejtettem hogy Zoliért jönnek, de mint kiderült rajta kívül még 3 másik ismerõsöm is kórházban jutott ki :( Éberen haladok tovább, mindenhova lódarazsat vizionálok. A lepkék is azok, meg a szúnyogok is, meg minden. Szerencsére kis idõ múlva elhessegetem ezen gondolatokat a fejemben, és kicsit nyugodtabban haladok tovább. Nógrádsápon finom kenyerek, és palócos mintázatú pontõrlányok terelik gondolatomat.


Galgagután megelõzöm Tündét, és társát, akik eddig (még) szépen haladtak. Vanyarc elõtt a réten kocogva utólérem Bálintot is, és Verát. Nincs kedvem belemenni egyedül az éjszakába, ráadásul körvonalazódik az éjjeli vihar látképe, meg amúgy is, rég túráztunk már együtt! Így velük maradok jó darabon át. Az ellenõrzõponton borzasztó finomak a lekváros kenyerek, de valamiért a gyomrom azt mondja egy után hogy elég, már össze vagy szûkülve. A miértre nem tudom az okot, mert 40-nél ettem meleg kaját is. Tovább indulva Tünde jön szembe, aki kihagyta véletlen a pontot, de még nincs veszve semmi, nem ment túl sokat tovább. A hármas fogatunk bõszen halad elõre a Km úton egy szántóföldön emelkedve. Nagyon sötét fellegek gyûlnek, és tudjuk hogy ezt nem fogjuk megúszni. Alig hogy beérünk az erdõbe, rázendít az esõ. Szerencsére villámok nincsenek. Bálinték átveszik az esõkabátot, én bambán állok a futófelsõmbe és a rövidgatyámba :) Innen már nincs kegyelem, az esõ hol esik, hol szakad, változó periódussal. Hamarosan elválik a 100, és a 125 útvonala. Itt még lehet dönteni.. Szó nélkül mindhárman jobbra fordulunk a 125 irányába. A Z- jelzés fog minket kísérni sok-sok km-en át. A Berceli-völgyben akkora sár, és pocsolyamezõk vannak, hogy szinte lehetetlenség megkerülni õket. Szerencsére a nehéz átmeneteken túl vagyunk, amikor végül eljött az idõ, és lámpát kapcsolunk. 


Vera is szó nélkül jön, biztos voltam benne hogy sikerülni fog neki is ez az extrém túra. Az esõ erõsebbre, a tempó viszont kicsit lassabbá válik úgy érzem. Így úgy döntöttem hogy angolosan távozok, max jól eltévedek. Egy hippitanya mellett haladok el, amirõl a fõszervezõ úr már beszélt nekünk a túra elõtt. Ledöbbenek, mekkora területen élnek, az erdõ mélyén (több km hosszúságban, és szélességben is). Különbözõ nemzetségek, ugyanazon életvitel. Egy Z- jelzés mutat balra, de egy idõ után az út megszûnik. Visszafutok az elágazásba, újra értelmezem a jelet, újra elindulok abba az irányba, megint nem jó. Akkor hol a 'csába?? Visszafutok ismét immár a korom sötétben, jönnek Bálinték. Õk is úgy értelmezik a jelet mint én. Tanakodunk egy kicsit, majd tovább megyünk a réten egyenesen, és a rét közepén egy elágazásban úgy döntünk hogy hátha ott balra. Meglépjük, és hamarosan az erdõszélén ott egy Z- jel. Grr... Megorrolunk a Z- jelzésre, és hamarosan jobbra már a Z4 jelzésen haladunk le immár Szanda nevû faluba. Olyan saras és csúszós a lefele, hogy minden lépés egy örökkévalóság mire leérünk a faluba. Szerencsére van közkút a temetõnél, így tudok vizet vételezni. A buszmegállónál kicsit leülünk enni-inni. Egyszer csak megjelenik Õrsi Anna, és Fejes Gábor. Hmm.. Nekik jóval elõttünk kéne hogy legyenek. Kiderül hogy a GPS trackre a régi Z- jelzés volt feltöltve, és beletettek jó 3-4 km-t.. Ezért (is) nincs nekem GPS-em, és nem is hiányzik. Most már 4-en haladunk tovább. Annáéknak láthatóan gyorsabb a tempója, így a Szanda, és Szandaváralja közötti aszfalton ellépnek. Én maradok még Bálintékkal. A faluban finom pogácsával kínálnak a pontõrök, élek is vele, nem érdekel hogy már nagyon szûk a gyomrom. Annáék tovább indulnak, majd hamarosan mi is, és meglepetésre a rövid oda-visszán Tünde is megjelent a túratársával. Õk is jól haladnak. Szanda vára elõtt utólérjük Annáékat egy forrásnál. Innen egy jókora szint fel a várhoz. Köd van, sötét, esik az esõ, de a lámpám nem hagy cserben. Erõsebben indulok meg felfele, csak Fejes Gabi bírja velem a tempót. A várból szinte semmi sem látszik, lefele pedig nagyon óvatosan megyek, a szinte sík talpú cipõm miatt. Anna is utólér minket, így most épp Anna és Gábor társaságát élvezem. Sokat nem beszélünk, mindenki küzd az óriási sárral, és a belsõ harmóniával. Bálinttal és Verával nem találkozok többet már a túrán. A szandai betétkörnél ugyan oda érkezünk mint jó 10 km-el elõtte. Bízunk benne hátha szembejön valaki, és bizony. Egy fejlámpa világít a szakadó esõben. Megvárjuk kicsoda.. Riedlinger Csabi az. Nagyon kivan, õ is eltévedt a Z-n mint Annáék, és nincs kedve a 10 km-es szandai kis körhöz, hiába noszogatjuk. Velünk folytatja a túrát, immár a Z+-en. Annáék nagyon erõs tempóra váltanak, és ez pont elég arra hogy egy jókorát essek. Pár szép mondat, és haladok tovább, de a saját tempómban. Csabi próbál velem jönni, de neki meg az én tempóm is sok. Annáékat látom folyamatosan távolodni, és Csabi fénye is egyre jobban halványul mögöttem. Na, egyedül maradtam itt az éjszaka közepén. Sebaj, nem vagyok betojva. Egy idõ után visszaérek a 100-asok útvonalába. Óriási dzsuvát hagytak maguk mögött a résztvevõk. Szerencsére ez nem szemét, hanem sár formátumban mutatkozik. El nem tudom képzelni hogy a következõ szakaszt hogy fogom abszolválni. Többet megyek hátra mint elõre. Ez már itt fej játék a javából. Bercel elõtt felérek egy rétre. Innen kezdõdik egy újabb túlélõ játszma. Dupla erõvel rákezd az esõ, ráadásul a szél is erõsen fújni kezd. A ruha pillanatok alatt rámfagy, és nem tudok kiegyenesedni. Komolyan mondom, a terep, és az esõ miatt nehezebbnek érzem jelenleg ezen túra teljesítését mint a börzsönyi Körét: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=127482917&t=9091575 . Kiérek egy hosszú erdészeti aszfaltútra, ahol szó szerint patakok folynak szélsebesen. Ez nem játék már. Szlalomozok jobbra-balra, persze tök feleslegesen. Ahogy beérek Bercel faluba eláll az esõ, de ez a bõ 1 órás tökéletesen elég volt arra hogy rommá ázzak. Persze az idõ ezáltal elég rendesen le is hûlt, és borzasztóan fáztam is. A faluszélén nem túl bizalom gerjesztõ házak, szerencsére ilyenkor talán a lakosság is már alszik. A berceli kálváriánál tovább haladok a Sm jelzésen egy kicsit. Még jó hogy beleolvasok épp az itinerbe, mert rossz helyen járok. A S-kápolna (mert ilyen is van már) jelzésen kell haladnom egészen a következõ pontig, a berceli kálváriáig. A faluban még Bárdos Miki kocsiján lepõdök meg, aki 40 km-ig ment, majd elvileg Tündének hozott a pontra éjjelre "száraz ruhákat". A kálváriához érve Õrsi Annáék is ott tanyáznak még. Annán még mindig nem látszik a fáradtság, egy kocsmát keres a faluban, mert láthatóan szegény Fejes Gabi nincs túl jó passzban. Remeg mint a kocsonya, a kihûlés határán vagyunk mindnyájan. Én elveszek egy jókora kenyeret, leöblítem paradicsommal, majd muszáj meginni egy felest. Ilyen jól még sosem esett a pálinka :) Viszont én is elkezdek remegni, de a hidegrázáson kívül különösebb problémám nincsen, így Annáékat a ponton hagyva egyedül folytatom tovább az utam. Szántóföldön át érkezek a következõ faluba, Nógrádkövesdre. A falu fõútján haladok, egy ideje már hallom hogy a helyi Bódi Guszti szórakoztatja a pórnépet. Úgy látszik van az az italmennyiség hogy a szakadó esõ, és a hideg idõ mellett még ilyen izgalmas programra elmenjen a nagyérdemû helybeli. Probléma nélkül jutok át a falun, majd kifele menet egyszer csak megelõzök két embert. Hosszútávosok lennének, vagy 100-asok? Nagyobb gyalogtempóra váltok, és meglepõdve veszem észre hogy Tünde az, és a túratársa.. Akiknek kb. másfél órával mögöttem kéne hogy legyenek.. Mindenki vonja le a konzekvenciát, én is így tettem. Lényeg az, hogy egy óriási szarvasmarha telep mellett haladok el, csak úgy bõgnek a jószágok. De legszívesebben nekem is kedvem lenne hozzá, amikor meglátom hogy milyen terepviszonyok közt kell folytatnom az utamat Legénd fele. Gigantikus sármezõk, és piruettezések sora veszi kezdetét. (vagy inkább folytatódik). Egy "majdnem hatalmas esésnél" kiesik a lámpa a kezembõl, és hirtelen az addigi jó fénybõl minimális lesz.. Na ez nagyon hiányzott. Valahogy le kéne érni Legéndre, van pótelemem. Rémesen hosszú ez a szakasz, az utolsó lejtõ a faluba már az ingerküszöbömön kívül van. Szó szerint lecsúszok a lejtõn. Végre bent vagyok a faluba. Innen már csak jó 10 km.. Mezei Klárit és túratársát elõzõm még meg a pont elõtt, akik a 100-as távon küzdenek.  Leülvén a pontra, finom tea, és káposztás rétes fogad. Meg tudnám enni az egész tálcát!! De nem szabad, ki tudja még hányan küzdenek mögöttem. Pont nekiveselkednék az elemcserének, amikor a pontõr közli hogy a Kõ-hegyre (ahol már voltunk napközben kb. 33 km-nél) tilos fölmenni, mert életveszélyes állapotok alakultak ki. Belegondoltam hogy már napközben is orbitális méretû pocsolyák közt kellett flangálni, az éjszakai óriási esõ után szerintem a Kis Balaton megfelelõje lenne a helyes szó az adott terepre. Pedig én akkor is föl akarok menni! Éreztem magamban annyi erõt hogy nem állít meg az atyaúristen sem :) De ha nem, hát nem.. Végül 5,5 km-en át kellett az aszfaltot koptatni Legéndtõl a célig, Nézsáig, amit bõ 50 perc alatt le is daráltam. A cél elõtt Anita vár, és Vincze Zoli. Mindkettõjüket átölelem, örültem hogy Zoli is jobban lett a kórház után. Így minden jó ha a vége jó. Becsattogok a célba, és örömmel veszem át a plakettet, az érmet, a kitûzõt, és az oklevelet. Tudom hogy ezért most tényleg megszenvedtem. Nagyon örülök ennek a teljesítésnek, és hogy eddig 100 %-os vagyok a Palóc Expedíción hosszú táv ügyileg. Mind a háromszor sikeresen értem célba, de ez a mostani kiemelkedett mint Szegedrõl a Kékes.


Végül 20 óra 50 perc alatt teljesítettem a távot, ami végül nem volt 125 km, hanem egy kicsivel rövidebb a Kõ-hegy kimaradása miatt.


Köszönöm a túrát a szervezõknek, és azt a sok szalagot, és megannyi finomságot amivel elleptek ezen a borús, ámde a végén mosolygós napon át!

 

 
 
Javorníkmi/Javornícka 100kmTúra éve: 20142014.08.13 20:52:00

Elõzõ hétvégén Szlovákiába tettem át immár sokadjára a székhelyem. A Javorník 102 km - 3800 m szintkülönbségû túrát sikerült teljesítenem 15 óra 22 perc alatt.


Tavaly már részt vettem a megmérettetésen, akkor Rudival mentünk egy szuper idõt. De ha valaki azt hiszi hogy kocogás/futás közben nem lehet nézelõdni az nagyot téved. Nyakas Gabi beszámolója is ezt támasztja alá, pedig õ aztán tényleg jó tempóban ment. Lényeg az, hogy tavalyról sok minden a fejemben maradt a túráról. Tudtam hogy varázslatos helyeken fogok járni, és alig vártam hogy idén is újra láthassam ezeket.

Szombat reggel 07:30-kor volt rajt. Mivel elõzõ este érkeztünk, jutott idõ bõven a pihenésre szerencsére. Nyakas Gabival, és Sára Petivel indulok útnak. Petinek ez az elsõ szlovák (és egyben cseh, mivel kb. 4 km-t mentünk csehben is túrája. Jó választás! Az elsõ 4 km végig fölfele visz, a fiúk nagyon gyalogolnak, én néha levegõ után kapkodok. Az elsõ pont után szlovák ismerõseimmel váltok pár kedves szót, de a magyar duó már jóval odébb van, és bizony egy darabig csak messzire elõttem látom õket. Lassan elkönyvelem hogy lehet ma egyedül túrázok!? Végülis az útvonalra egész jól emlékszem tavalyról. Majd felérve a gerincre balra fordulok a P-n, és hosszú gerincvándorlás veszi kezdetét. Utólérem Petit, aki innentõl végig hû társam marad a túrán, mint mostanában oly sokszor. 18 évesen ilyen tempóba gyalogló, és fejben összeszedett túrázót még nem véltem pályafutásom során.. Gabi viszont már valahol kilométerekkel odébb fut, tudtuk hogy innentõl már csak a célban látjuk. A Petránky kilátó elõtt valahol eltûnik a P-. Szinte mindenki eltéved, Gabi is köztük van, de hamar tovaszáll elõlünk. Legalább olyan gyorsan mint az órám.. Ugyanis egy saras résznél megcsúsztam, és a bal karomról szó szerint letépte egy fa az órámat. Nem örültem neki, de én óra nélkül nem nagyon tudok élni (nem úgy mint Peti), így kézben vittem tovább 13 km-nél egy szuper frissítés, majd kocogás tovább. Slavo, szlovák cimborám itt még egész jó bõrben volt, de késõbb mint kiderült negatívba fordult át a vertikál. Jaroslav Kovác is itt kocog velünk, pedig õ a lassabb gyalogos mezõnyt erõsítette régen, de idén rengeteg 100-ast ment, így szépen felerõsödött. 31 km-hez 4 óra 05 perc alatt érünk. Meglepõdök hogy azért elég erõs az átlagunk, nem éreztem ennyire annak. Ez a pont a vicces "Semetes" nevet viseli. Láttunk is egymás mellett 3 hatalmas szemetest Itt szuper nutellás kenyereket tüntetek el folyamatosan, egy kis izoval megspékelve. Innen 19 km a következõ pont, rendesen fel kell tankolni. Még egy darabig P- jelzés, majd figyelve át a K-re egy rövid idõre. Ezt a kék jelzést nagyon szerettem, mert 100 m-en belül találtam egy itinert, egy csomag rágót, és egy tollat is Ráadásul az itinerben benne volt a levesjegy, és a nagy kofola jegy is. Nem akartam bunkó lenni, és az elõttünk haladó amúgy nagyhátizsákban közlekedõ, de nagyon gyors túrázót megkérdeztem hogy övé-e az itiner. Nemleges válasza után örömmel nyugtáztam hogy akkor dupla öröm lesz a leveses ponton. A K4-es pont 49 km-nél volt egy hotelnál. Itt ismét rengeteg finomság, nem gyõztem válogatni. Még méz is volt. Sós, édes, gyümölcs, izó, kofola, kóla, és még rengeteg jó dolog töménytelen mennyiségben. A 7 km/h-s átlagunk még itt is meg volt úgy is, hogy egy jó negyedórát is muszáj volt frissítgetni. Szimpatikus volt a szervezés is. Itt nem egy rajtszám voltál a sok közül, hanem minden emberes ponton a nevünket írták, és az érkezésünket. Így nyomon lehetett követni ki merre jár elõttünk. Tök szuper volt! Gabi jó 1 és negyed órával elõttünk volt itt. Egyre elõrébb van bizony. Egy gyors emelkedõvel ismét a P-n vagyunk, és számomra az egyik kedvenc rész a túrából a következõ 12 km. Minimális emelkedés, végig gerincen, csodás kilátásokkal, jókedvvel! Mint tavaly. Csak most Rudit, Peti váltotta fel Elhaladunk a mai nap csúcspontjánál is. A Velky Javornik 1070 m-es csúcsánál Peti krémezik, én írok a csúcskönyvbe, és rájövök hamar hogy sikeresen összekevertem ezt a hegyet a Velká Javorinával... Ezek a hasonló nevek.. Hamarosan már 62 km-nél vagyunk, a Hotel Portásnál. Itt örömmel nyugtázom hogy lesz két ingyen levesem Mellé még kapok 1 euróért Finom kofolát. Olcsón kijöttem. A pontõr ráadásul még tudott magyarul is. Egy fekete kiscica ráfeküdt az itineremre, így "nagy nehezen" tudtam csak visszaszerezni tõle Megköszöntük a vendéglátást, majd újult erõvel vágtunk neki a következõ etapnak. 63 km-nél egy kód, majd kezdetét vette egy 10 km-es erdei aszfaltút.. Ismertem ezt a részt, de érdekes módon tavaly sem, meg most sem hagyott negatív gondolatokat a fejemben. Az viszont annál inkább hogy elhagytam az eddig kézben cipelt órámat valahol Sok-sok éven át szolgált, kicsit elszomorított ez a helyzet, de nem volt már kedvem visszamenni érte, mivel késõbb kapcsoltam. DE!! Útközben valaki megtalálta, és odaadta a pontõröknek, akik behozták a célba. Így meglett!!! Köszönöm a kedves ismeretlennek így látatlanul is!! Így már csak javítani kell a szíját, de legalább nem veszett oda! No de ezt még útközben nem tudtam, így borús kedvvel kocogok a hosszú aszfalton. Peti technikai szünetezik, a 10 km-t így egyedül teszem meg. 73 km-nél járok hamarosan, befut Peti is a pontra. Pár futót még itt érünk. Itt még meg volt a 7 km/h-s átlagunk, de aztán a szupi frissítõnek "hála" el is úszott, de abszolút nem zavart minket. Megiszok a talált + saját jeggyel 2 x 0,5 L Kofolát Innen egy hosszú meredek úton haladunk immár a S-n jelzésen. Megelõzünk egy sporit, akinek épp a gyomrával van probléma, és ezt erõsen tudatja is velünk "rókakoma" formájában. Felérvén a gerincre, most már egészen a célig a K- jelzést kell követni, de még mindig nagyon emelkedik az út. Úgy érzem mintha a Marsra mennénk, soha nem akar vége lenni az útnak, aztán egyszer csak ott állunk Petivel az Orgonova Kycera 950 m-es táblájánál. 500 m szintet tuti jöttünk. Nagy levegõ, majd innen kellemes úton haladunk már. Viszont morajlást hallok a háttérbõl. Nem túl jó ómen így 80 km-nél. Fülledt melegség van, igazi esõ elõtti csend. Aztán megint morajlik. Egyre közelebbrõl. Felvesszük a menetsebességet, és õrült tempóban gyaloglunk tovább a következõ pont fele, ami még majdnem 50 percre van. Kiérünk egy rétre, oldalra nézvén olyan sötét felhõk vannak hogy beleborzongok kb. Peti azt mondta hogy ilyen felhõket még nem is látott soha. Na köszi, nagyon megnyugtattál Nekem nem az esõvel lenne bajom, hanem azzal amit már látok is, hogy villámtevékenység veszi kezdetét egyre közelebb. Végül elkezd esni az esõ, de még a lazább verzióból. Megelõzünk egy ukrán sporit aki nem túl jó bõrben volt épp akkor. Végül szerencsésen elérünk a 85 km-es ellenõrzõponthoz, ami egy kis esõháznál volt, de fedett tetõ volt a fejünk fölött! Ahogy beértünk, abban a minutumban elkezdett ömleni az esõ, hatalmas dörgések kíséretében. Én nem éreztem túl jól magam az tény, de nagy szerencsénk volt! Nem merünk tovább indulni, kis kényszerpihi jön. Megérkeznek többen is, de nem mennek tovább. Mi elindulunk, de egy közeli villám egybõl visszafordulásra ösztönöz a pontra. Ismét kényszerpihi értékes percekkel. Viszont késõbb a villámlás egy idõ után elvonul, és az esõ is kezd egy kicsit lejjebb adni magából, így elsõnek mi indulunk tovább a pontról fél óra pihenés után. Innen már a sárral kezdett kõkeményen megküzdeni. Az én cipõmnek momentán semmi tapadása sincs már, így néha lemaradoztam Petitõl, de aztán kocogással utólértem. Az utolsó 16 km nehéz volt! Ráadásul éjszaka is lett, és tájékozódni is kellett. A fényvisszaverõknek nagyon örültünk! Annak viszont már kevésbé hogy egy borzasztó saras lefelén akkorát estem oldalra egy pocsolyában, hogy csak úgy nyekkentem. Pár "szép" gondolat, aztán nyomulunk tovább gyök kettõvel. Mögöttünk jön két lengyel már egy ideje, de a távolság nem lesz kevesebb, így õk sem mehetnek nálunk gyorsabban. Az utolsó 7-8 km már kellemes kövesút, itt már tudunk végre kocogni is. Végül este 22 óra 52 perckor érkezünk meg Povazska Bystricába, egy jó kis étterembe, ami a célhely volt. Jól sikerült a túra. Gabi is szuper idõt ment!! 3. helyezéséhez külön gratulálok! Peti meg ismét bebizonyította hogy elképesztõ tehetsége a jövõnek! Bátran ajánlom ezt a túrát mindenkinek, mert nem olyan nehéz, de szuper helyeken keresztül visz. 2/2 teljesítés. Eredménylista: http://www.javorniky100.wbl.sk/2014.html


 
 
Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130/70/40Túra éve: 20142014.08.04 18:18:21

Rockenbauer Pál Emléktúra 130 km, sikeresen teljesítve 20 óra 42 perc alatt. Ez már a 7. teljesítésem volt, és most sikerült a legjobbat menni.

A péntek este kellemes hangulatban telt, sok-sok ismerõs jelenlétében. Összetartók a teljesítménytúrázók, hiába. Másnap reggel lazább tempóba indulok, beszélgetve haladunk a sok kedves ismerõssel. Jó érzés hogy újra láthattam õket! Majd Homokkomárom után kicsit beindultam, és Sára Peti, Vincze Zoli, és egy Gergõ nevû srác jött velem utána egy darabon át. A szedreseknek most sem tudtunk ellenállni, és rendesen megkopasztottuk a bokrokat. Közben a napocska is egyre magasabbra tette magát, és egyben a mércét is. Mi viszont nem hagytuk magunkat, és kicsivel 6 órán belül, már a Hahóti kocsmáros húzott be engem 40 km-nél anyagilag. 2 fél literes üdítõ 1000 ft. Kerüljétek.. Negyed óra pihenés, paradicsom, paprika, zsíros, vajas kenyér, és újult erõvel vágunk neki a folytatásnak. Sára Peti marad velem, Zoli bár elindul velünk, de egybõl le is marad, Gergõ pedig még élvezi a hahóti kényelmet. Petivel mostanában jópárszor túráztam, borzasztó erõs, és jó társaság. Szeretek vele menni. Nem csak mindig a rohanásról szól nála a teljesítmény, és ez jó! Bár most jó erõs tempóban gyalogolunk. Söjtör elõtt egy futó srácot érünk utól, aki idén sikeresen vette a Kazinczyt is. Csapódik hozzánk, jófej, egy darabig velünk is jön. Rádiházánál (61 km) ismét nagy habzsi-dõzsi. Nagyon meleg van, de azzal próbálom nyugtatni magam, hogy a tavalyi még ennél is forróbb volt, és akkor is sikerrel jártam. Szentpéterfölde, Lasztonya (ahol most még szerencsére békésen pihent az etnikum), majd Torhay-forrás. Végre mûködött. Tavaly nagyon pórul jártam, most meghagytam az üdítõm egy részét, és amikor odaérvén megbizonyosodtam hogy végre mûködik újra a forrás, jól bevágtam a még Rádiházán vásároltat. Peti utána odaadja a croissantját, nemes gesztus. Ráadásul már olyan éhes voltam mint a farkas, és éreztem hogy megy le a morálom negatívba. Bázakerettyére érve még nagyban világos van, kényelmesen, és jókedvvel frissítgetünk. Indulásunk elõtt befut Barta Laci, amit nem értettünk, mert már az elején megelõzött, de végül elmondta hogy az egyik faluban micsoda vendéglátást kapott, és egy jó darabig élvezte a helyi vendégszeretetet :) Mi Petivel már a K+-en caplatunk a Budafai Arborétum irányába, majd egy meredekebb emelkedõ, és megvan a bólya! Egyik évben lelopták, hiába keresgéltem. Megérkezik Laci is, és immár hárman kocogunk le a kistolmácsi mûúthoz, ami ilyen hamar még sosem jött el. Kiérünk az aszfaltra, még mindig lámpa nélkül haladunk tovább. A büfében ellenõrzõpont, és nagyon finom tea az ellátás. Nekem a gyomrom már nincs nagyon toppon, ezen a túrán a meleg étel hiánya miatt mindig összeszûkül. Megpróbálom orvosolni, ezért egy hot-dogot veszek. Sikerrel mûködésre bírom újra az emésztõ rendszeremet ideig-óráig. Laci tovább indul, én hû társammal Petivel indulok neki a Borsfai szõlõhegyeknek. Itt már lámpát kapcsolunk. Az út a fejemben van, nem tévedünk el szerencsére. Valkonyán (105 km) Lacit utólérjük, de már indul tovább. Mi még egy bõ 10 percet csoffadunk. A frissítés elsõrendû. Tányéron szolgálják fel nekünk a két zsíroskenyér, paprika, paradicsom kombót. Szomorúan érzem hogy sajnos csak a paradicsomot tudom megenni, a gyomrom még mindig gyenge :( De megköszöntem a vendégszeretetet, és a nyakunkba vettük a zalai erdõséget ismét Petivel. A hét domb nem ért meglepetésként. A második viszont érzésre minden évben hosszabb, és meredekebb. Lehet a többi hatról lapátolják át ide a földet?? :) Eszteregnye elõtt tág pupillákkal figyeljük a kék "R" betû leágazását, de jól ki volt jelezve. Megjegyzem hogy szuper jók voltak idén a jelzések, komolyan, amilyen rosszak voltak régen, most olyan jók. 10 pont! Eszteregnye elõtt az elõttünk levõk 90 %-a jön szembe. Hmm, nagyon közel vannak ezen a rövid szakaszon. Vérszemet kapjunk, vagy sem? Nincs értelme.. Nincs extra díjazás egyik helyezésért sem. Itt mindenki ugyanolyan szép eredménnyel zár ha beér szintidõn belül. És ez így jó is! Fent Eszteregnyén ice tea! Húú, ez most nagyon jól esik! Hamarosan visszaérünk az oda-vissza szakaszra. Laci közvetlenül elõttünk kicsivel, a lámpáját órákon át látjuk még. Aztán Homokkomárom után jön a "nem szeretem rész" Zsigárdig. Ez olyan hosszú, és unalmas rész, hogy mindig megõszülök mire Zsigárdra érek. Szerencsére Peti egybõl indulásra ösztönöz. Momentán élni sincs már kedvem, de a Fõnök szólt, hogy irány tovább :) Visszaérünk az aszfaltra.. Egykedvûen fordulunk jobbra, hogy ismét a 7 km aszfaltot koptathassuk. Peti nagyon durván, vagy 7 km/h-val gyalogol. Én kocogva mindig utólérem, de mire gyalogolok utána pár métert, már megint lemaradtam :) Így a kocogás/gyaloglás kombináció a célig ki is tartott, amit végül 02 óra 42 perckor léptünk át. Nagy pacsi egymásnak, Átol Csabi szavaival élve "jól dolgoztunk" :) Ez után életét vette a társasági élet. Szerencsére a szomszédos büfé nyitva volt, és egy XXL-es hamburgerrel kezdtem a vasárnap reggelt :) Utána szépen jöttek a többiek jobbnál jobb idõvel, és egyre többen lettünk. Innen már sodródtak az események. Jól kibeszéltük a végén a túrát, és én még mindig csak pozitívakat tudok mondani a Rockenbauer Pál teljesítménytúráról! Csak lenne már egyszer meleg kaja..... 

 
 
Kék Balaton (TTT)Túra éve: 20142014.07.20 21:58:21

Kék Balaton 100 sikeresen teljesítve 22 óra 20 perc alatt. Ez a hétvége abszolút nem a sietésrõl szólt. Imádom az északi régiót, ki akartam élvezni a látványosságokat. Minden kilátóra felmentem, és csodáltam a magyar tenger nyújtotta élvezetet. Borzasztó meleg volt egész nappal, azért sikerült némi csendes szenvedést is belevinni a túrába :) Éjszaka viszont Kékkút környékén olyan hideg volt, hogy tényleg szó szerint remegett minden porcikám. Ilyen jó csapatban is rég túráztam, a hangulatra aztán tényleg nem lehetett panasz. Pólya Sanyi, Sára Peti, Vincze Zoli, Borosnyay Pali, és féltávig Õze Erzsi volt a csapat tagja. Az ellátás szupi volt, ezzel nem volt gond. Az útvonalkijelöléssel viszont annál inkább. Be kell vallanom ez a Balatoni Kék mint túramozgalom, nagyon gyatra, és abszolút követhetetlen sok helyen. A szervezõk próbálták kompenzálni szalagozással, több-kevesebb sikerrel. Ha volt is szalag néha olyan érthetetlen helyen volt, hogy bizony néha a dühroham kerülgette az embert. Persze sikerült jópárszor mellé menni, de olyan óriási bakit azért nem követtünk el. Tényleg sajnálom hogy ennyire gyenge ez a kék jelzés, mert olyan szuper helyekre is elvitt, hogy tényleg szinte csak tátottam a számat. Lényeg a lényeg, hogy sikeres volt a hétvége, és még mindig imádom az északi partvonalat! 

 
 
Malofatranská Stovka (Kis-Fátrai Százas)Túra éve: 20142014.07.11 06:12:29

Malofatranska Stovka 2014


A hétvégén Szlovákiába helyeztem át a székhelyemet, és az év egyik legkeményebb teljesítménytúrája várt rám. Tavaly szerencsésen teljesítettem a megmérettetést, most ismét ezen volt a hangsúly. Ja, hogy a paraméterek? Pontos mérés szerint 114 km, és 7200 m szintkülönbséget kellett leküzdeni. Ezt még hallani is sok.. Na de most ez a küldetés. Pénteken este már a kedves cseh, és szlovák ismerõseimmel társalogtam a szálláson, egy "Velká Kofola" társaságában. Aztán hamar pihenõtt fújtam, mert szombat reggel korán szólt az a fránya óra.


Reggel 6:00-kor útnak eresztettek! Mindenki bekezd mint a barom, Nyakas Gabival kellemes tempóban kocogunk az aszfalton, elõttünk vagy 60 ember próbálja egyszuszra megváltani a világot. Stefánováig kellemesen futható aszfaltút van, majd elkezdõdik a meredek emelkedõ fel a Rozsutec hegy nyergébe. Pár sporit pikk-pakk begyûjtünk, majd hamar fent is vagyunk a nyeregbe, ahol mesés kilátás mutatkozik a Velky Rozsutec nevû 1600 m-es hegyre. Õ ma az enyém lesz, megmászom! Kis frissítés a nyeregben, majd azon kapok magam hogy lassan már négykézláb mászok fel a Rozsutec tetejére. Felfele erõsek vagyunk Gabival, folyamatosan elõzzük ki a jónépet. A csúcson nagy levegõ, majd indul a lejtõ Zázrivá nevû településre. Na de a lejtõ sem olyan ám mint a kedves magyar turista megszokta. Olyan meredeken kell lemenni, hogy áldom az eget hogy erre a túrára biztosítást kötöttem. Ne nevessetek! Ez kötelezõ kritérium volt! Bármikor ellenõrizhették a túra folyamán a kötelezõ felszereléseket, ami végül nem történt meg, de a lelkiismeretem (nagyjából) tiszta volt :) Végre Zázrivá! Frissítõpont! Egybõl rákattanok a "nemzeti kólára" alias kofola. Pár finom falat, majd Gabival hasítunk tovább. Ismét kocogható aszfalt, de itt el volt mérve a táv, mert 6-os átlaggal gyalogolni szoktam, nem futni. Csakhamar ismét emelkedõ veszi kezdetét vissza a Rozsutec nyeregbe, de egy teljesen más útvonalon. Az emelkedõ nem volt meredek, csak folytonos. Jó tempóban haladunk, hozzánk csapódik Tomas Zaplatílek, akivel a Mátra 115-ön jöttem végig. Erõs srác, és nagyon jófej is! Felérünk a nyeregbe. Nicsak. Utólértük Barta Lacit is! Na ezt elsiettük, ritka ez a pillanat. Cserébe egy nagy frissítést megejtünk, nálam a banán volt a befutó!


Itt 24 km-nél, és 2000 m szintkülönbségnél jártunk. Kerek 4 órája vagyunk úton, de a magashegyi terep 100 % nehezebb mint az itthoni. Megindulunk az 1600 m-es Stoh nevû hegy irányába. Na annyira azért gyorsan nem megyünk mint a "Stohl", de azért igyekszünk a magunk tudásához mérõen. Jön a meredek, nicsak, egy kedves ismerõs, Peter Cisár csinál pár kompromitáló fotót a szenvedõ alanyokról. Pár perc, és titkos ellenõrzõpont jön. A többiek mennek tovább, én megállok és fotózok, sosem lehet tudni ezen múlik-e a teljesítés. Tomas velem tart, és innentõl Laci és Gabi hátát látjuk, de azt egyre messzebb. Jönnek-mennek a meredek emelkedõk, lejtõk. Laci zöld pólója mérvadó, mindig látom merre járnak elõttem a kitett gerincen. Chata pod Chlebom. Egy turistaház teraszán utólérjük a magyar kettõst, õk lassan végeznek azzal a finom levessel amit itt most ingyen, és bérmentve kapunk. Meleg van, izzadunk mint a ló. Laciék már mennek is hamarosan, én akarok kofolát venni, de hatalmas sor áll, így az utálatos vízzel kell beérnem. Tomas elindul amíg én sorbaállok, elkönyvelem hogy majd egyszer, valahol újra... Magányos utamat rovom, ámde a kilátással nem gyõzök betelni. Imádom ezt a túrát! Képekkel fogom illusztrálni miért is. Mellettem a Velky Kriván 1730 m-es csúcsa.Tavaly föl kellett menni, most nem. A túra 70%-a a P- jelzésen megy, na de most nagy figyelem, hamarosan balra S-. A szlovák "smerovnikok" (útjelzõk) tökéletesek, és örömmel nyugtázom a napot, hogy jó úton vagyok. Nah, Tomast utólérem, de nem megyünk együtt, most én loholok elõl, és utólérem egy másik ismerõsömet Peter Valo-t is.


Ismét egy "chata". (turistaház). Chata pod Suchym. Bitang meredek emelkedõ után egy kellemes lejtõn érek le a házhoz. 44 km-nél, és 3600 m szintkülönbségnél jártam. Itt még utólérem Lacit és Gabit, de õk épp indulnak tovább. Nekem viszont muszáj itt megpihenni, kicsit rendezni kell soraimat. Kõkemény pénzösszegeket hagyok ott hogy utántöltsem kiürült flakonjaimat, ráadásul technikai szünet is beficcen, így jó 20 percet itt töltök. Tomas is elment, ismét egyedül vagyok. A terep ismerõs, a P- jelzés haladós. Lekoccanok Strecnoba, itt 50 km-nél járok. Jó negyed óra pihi ismét. Zoknicsere, mert a másik már nagyon szétszedte a sarkam. Nagy levegõ, jön az egyik legnehezebb rész. 12 km-en 1300 m szintkülönbség vár rám. Tavaly is erre kellett menni, tudtam mi jön, a memóriám nem hagy cserben. Néha meg-megállok, éhes vagyok, szomjas vagyok, fáradt vagyok, tovább nem is sorolom.. X idõ után végre felérek a Krizava nevû 1462 m-es toronyhoz, aminek a belsejében frissítõasztal várt (63 km - 4917 m szint). Lacit és Gabit még láttam elõtte elindulni. Ha 2 perccel elõbb érek oda még pár bíztató szót is válthattunk volna. Pár túrázó (futó) bent ül, én érdekes módon alig 10 percet töltök bent, majd indulok is, ezzel magamat is meglepve. Sikeremet koronázta, hogy még Tomas-t is utólértem, és innentõl jó darabon át együtt megyünk. Hegyek-völgyek váltják egymást, majd sajnos benézünk egy kanyart, és lemegyünk a mélybe, a P- jelzés most cserbenhagyott :( Szerencsére Tomasnál volt térkép, így nagy nehezen kiokoskodva vissza másztunk 300 m szintet, ami nagyon nem esett jól. De legalább jó úton járunk végre. Egy Tolvaj-hegyes lejtõ után a 75 km-es pont jött. Tomas kicsit késõbb érkezett mint én, így hamarabb elindultam abban a hiszemben hogy majd utólér, de innentõl végig magányosan tengettem utamat a túra során. Nem kellett sok idõ, hamarosan besötétedett. Még erõltettem a lámpa nélküli menetet, és vagy 80 km-ig kihúztam. Innen jött egy borzasztó nehéz emelkedõ, tavaly is küzdöttem, idén is, bát fittebbnek éreztem magam. A "Klak" nevû hegy mászása következett, de vagy másfél órán át. Ez egy szemtelen, kegyelmet nem ismerõ emelkedõ. Ámde ha felérsz akkor mesebeli panorámában lehet részed. Persze csak ha nincs sötét.. Nekem az volt.. De legalább nem láttam az emelkedõt, csak leszegett fejjel bandukoltam. A csúcs elõtt megelõzök egy sporit, kivolt mint a kutya, de nekem ez csak erõt adott. Fent vagyok! (85 km - 6000 m szint) Innen S- jelzés a Fackovské Sedlo nevû célig(?). Kellemes lejtõn kocognék, ha nem lenne olyan köves és sziklás, hogy kb. a gyalogtempóm gyorsabb mint a jelenlegi. Utána sárlavina, totyogás, türelemjáték. Velem nem szúrtok ki!


Micsoda idõzítés. 00:00 perckor beérkezek a 91 km-es ponthoz. Érdekes egybeesés, hogy halál pontosan együtt érkezek be az elsõ két helyezett sráccal. Hohóó! Na de õk már megtettek + 14 km-t, ugyanis ez a pont a 91 km-es pont is, meg a 105 km-es cél is. (az itiner alapján írtam adatokat, a valóságban már többnél jártunk). Vastaps fogad minket, én hamar odébbállok, nehogy félreértelmezzék a helyzetet :) Viszont én is a mezõny eleje fele vagyok, ezt viszont jó érezni. Amíg Patrik (õ volt az elsõ) megbontja a jól megérdemelt sörét, addig én ugyanezt teszem egy Hell Energy Drinkkel (ez itt a reklám helye). Õ már pihenhet, nekem most jön még a bónusz 14 km. Eszegetek-iszogatok, az esõ is elkezd komolyabb fázisokat ölteni.. Nincs kedvem tovább indulni jelenleg, borzasztó demoralizáló érzés a következõ etap. 7 km-t kimész egy jókora hegyre, majd tök ugyanazon az úton vissza a célba.. Grrr... Rossz belegondolni. Sokat adták föl emiatt a túrát itt 91-nél. Én viszont tudtam hogy tovább fogok menni, csak kivártam, hogy mikor áll el az esõ. Na végre, jó 20 perc pihi, és eljött az én idõm. Nekiindulok a hegynek, majd alig telik el 5 perc és ismét esik.. Pff.. Ráadásul csomó ideig fûben kell menni. Egy pillanat alatt átázik a zoknim-cipõm. Nem érdekes, innen már kötelezõ beérni ha már tovább indultam. Jönnek szembe a gyorslábúak, õk már mindjárt célban vannak. Lacival, és Gabival is találkozok, nagyon szépet mentek végül! Aztán elérem a Javorina hegyet, majd ugyanazon az úton vissza ismét 7 km-t.. Én is találkozok többekkel, Tomast bíztatom, jó 40 perccel van mögöttem kb.


Végül vasárnap hajnal 3:11 perckor, 21 óra 11 perces menetidõvel, a 11. helyen beérkezek a célba. A nehéz teher leesik a vállamról, és örömmel nyitok be a célba. Boldog vagyok, mert teljesítettem ezt a borzasztó nehéz, ámde az egyik legcsodásabb teljesítménytúrát amin eddig részt vehettem sok-sok év alatt.


Mesés hétvége!


http://mf100.weblahko.sk/2014.html


 
 
GerecseTúra éve: 20142014.04.20 14:16:44

Kedves Canis_laureus!


Ne haragudj, de úgy érzem hozzá kell szóljak a beszámolódhoz:


-Bárcsak minden teljesítménytúrán ennyi lenne a beton aránya.. Jesszusom, a vasúttól 600 m. volt?? Szégyelljék el magukat a szervezõk hogy nem a vasútállomásról indítottak 7000 embert, hanem a Jubileumi Parkból... És hogy ez a fránya esõ is esett.. Áhh, felháborító... Biztos a szervezõk kérték hogy minél kevesebb teljesítõ legyen...


-A Turulhoz vezetõ "forgalmas" útról ne is beszéljünk. Egyértelmû hogy zavartuk az autósokat, máskor inkább a bozótban megyek. Az egy dolog hogy a Panoráma útnak hivatalos turistajelzése van (S+)... De az autós mindenek felett!!!...


-Javaslom a szervezõknek, hogy a levezetõ lépcsõt szórják le homokkal, így legalább megnyugodhatok hogy Tatabánya belterületén is terepen haladhatok...


-Nem írtak rajtidõt... Micsoda dolog ez.. Az egy dolog hogy az elektronikus rendszer automatikusan regisztrálta hogy mikor indultál, de hatalmas dolog lett volna egy tollat a kezedbe venni, és ráírni akkor magadnak.. Ja, és egy teljesítménytúrán nem kötelezõ az ellenõrzõpontokon részidõt írni, csak ha kéred....


-Hogy "gagyi" kaját kapsz? Meséld már el nekem hol kaptál gagyi kaját?? Ne haragudj, de nem a Hiltonba mész egy kellemes vacsorára...


-Végezetül, gyere el velem néha egy-két cseh aszfaltos 100 km-es teljesítmény(!)túrára, majd megtudod akkor mi az a "gagyi" szervezés.


Köszönöm a szervezõknek a túrát, én jól éreztem magam.


 


Márton Dániel

 
 
IszkiriTúra éve: 20142014.03.23 09:07:10

Iszkiri 100-as sikeresen teljesítve 13 óra 07 perc alatt.


Szerencsére én pont jó rajtintervallumban voltam, és minimális sorbaállás után 7:20-kor már indultam is. A Zuppa-tetõ környékén még nem is jártam, szupi hely. Utána egy kis TB 30 + Lowe Alpine Maraton, és 2 óra 10 perc után már újra Szárligeten toltam a vajaskenyérre ipari mennyiségben a sót. Jött az Iszinik része a túrának. A meleg most már nem viccel, ráadásul sok a nyílt rész, sapka nuku.. Jött egy kis Somlyóvár mászás, majd a rajttól kezdve 3 óra 50 perc alatt, kb. 10 km/h-val érkezek meg Tornyópusztára, ahol borzasztó jól esett a hot-dog. Utántöltöm a flakonomat vízzel, de tovább haladva hiába iszok belõle, csak szomjasabb, és szomjasabb leszek.. Alapból utálom a sima vizet, csak akkor iszom ha muszáj. De hogy még szomjasabb is leszek tõle.. Ezáltal azt értem el, hogy Koldusszállásnál már alig volt valami a flakonomban, és a sebességem is leredukálódott. Utólérem Mátét és Andrást, de felfele a S-n még a gyaloglás is nehezemre esik. Kínosan ügyelek hogy ne fogyjon el a vizem, de közben már érzem hogy dehidratálva vagyok, és a "technikai szünet" is csak nagy nehezen megy. A Pusztatemplomig csak sétálgatok, majd ott sikerül feltankolni (sajnos még mindig) vízzel, de legalább kicsit visszajövök az életbe. Tatán a mozi egy nagyon fullos pont volt!! 14:10-re érkezek, az átlagom még így is 8,5-ös. Totesszel találkozok itt, aki már végzett a 45-ön, és megkínál egy citromos sörrel, ami maga a kánaán volt. Nekilátok a tókörnek. Érdekes módon még sosem voltam itt, de nagyon szimpatikus környék, örömmel jártam végig ezt a kört!

Visszatérve már 66 km-nél járok, az idõ 15:10. A napocska még bõven éget. Kihasználom a sörkedvezményt, egyet fizet, kettõt vihet. Egy citromost, és egy grapefruitost tüntetek el kb. röpke 10 perc alatt. A depócucc megkeresve, totál szakadt zokni kicserélve, fejlámpa felvéve. Meg is kérdezték utána többen hogy tûzõ napsütésben minek a fejlámpa Kérem szépen, hátizsák nem volt rajtam, így csak ez a megoldás létezett, de engem nem zavart túlságosan. Még egy adag popcornt is kaptunk a moziban, ez is a szolgáltatás része volt. Én még SOHA nem ettem túra közben popcornt, Nagy respekt érte a szervezõktõl. Bár sajnos csak a fele ment le, mert közben elindultam a már ismert úton, és futni nem nagyon lehetett két fél literes kulaccsal, + 1 zacskó popcornnal Így odaadtam a még idefele jövõ Vincze Zolinak, és felvilágosítottam a sörakcióról is Innen eseménytelenül teltek a km-ek már, viszont nagyon jól esett s sok ismerõssel-ismeretlennel találkozni, akik még idefele jöttek. Érdekes volt megfigyelni is, hogy az elején fõleg még a fittebbekkel találkoztam, majd egyre inkább a küzdõ harcosok harcoltak a km-ekkel, és jópár infóval gazdagítottam õket hogy mi vár még rájuk utuk során. Koldusszállásnál tartott még a mezõny vége. Második Tornyópuszta szuper volt ismét, de hát Egon, a testvére, és Éva SOHA nem tud rossz pontot összeállítani. Két virslit, egy levesféleséget, és pár sütit tüntettem el kb. 15 perc alatt. Elég nehezen ment a továbbindulás, momentán alig bírtam fölállni a padról, ráadásul a szél is nagyon megélénkült. Innen már sötétben haladtam tovább, de a széles utat ismertem, így lámpát csak a Somlyó alatt kellett kapcsolnom. Na, még 11 km! 1 óra 24 perc alatt abszolváltam, de már eléggé untam itt a témát Azért az autópályánál még begyûjtöttem egy futót Végül 20 óra 27 perckor érkeztem meg a célba. Köszönöm a túrát, szép volt jó volt, bár túl nem izgultam magam Az ellátás viszont elsõrendû volt!!!

 
 
Pilis barlangjaiTúra éve: 20142014.02.17 18:09:50

Pilis Barlangjai 70


A tavalyi sikeres 95 km-es táv után, idén is úgy döntöttem hogy itt a helyem. Megnézzük újra a barlangokat kívülrõl-belülrõl, bár most a leghosszabb táv 70 km-esre változott.


Nem tudom olvasták-e a szervezõk a tavalyi beszámolómat a ttt oldalon (de szerintem nem) mert ugyanabba a hibába idén is beleestek. Összegzés majd a végén. Reggel 6:05-kor még mindössze csak 1 fokban indultam neki a túrának. Rendesen vacogtam. A hosszú távot kevesen választották, mivel ezen a napon volt a Kiss Péter Emléktúra is a Mátrában. Lelkiekben ott is voltam, de sokszor megesik hogy két (vagy akár több) szuper túra közül kell választani..


Elsõ ellenõrzõpont máris a Nagy Hárs-hegy utáni Bátori-barlang volt. Sajnos itt még a barlang kinyitásával szenvedtek a szervezõk, így tovább is indultam. Ismerõs Budai-hegységi rész jön P-n fel a Fekete-fejre, majd Adyligeten megelõztem a két elsõ srácot, akik egész tempót mentek. Kis utcácskákon át érkezek a Remete-szurdokba, majd a rövid, de annál meredekebb K- jelzésen kapaszkodok fel a Remete-hegy tetejére, ahol egy pillanatra megállok, és csodás panorámában gyönyörködök.Még hûvös van, de látszik hogy ma szuper kirándulóidõ lesz! Így is történt. A Hétlyuk-zsomboly lenne a következõ állomás, de sajnos nem kaptak engedélyt a szervezõk a látogatására, így a K- jelzésen egy önellenõrzõ pecsét volt most. A két srác itt még utolért, de innen újra egyedül róttam a km-eket. Nem rég jártam a BHMTCS-n, most újra a K- jelzést követem, de most klasszisokkal jobb a terep mint akkor. Szerencsére még le van fagyva a talaj, máskülönben óriási sár lenne itt. Jó 5 km után a Zsíros-hegyen találom magam, és Z- illetve Z-barlang jelzésen érek oda a 3. pontra, ami a Solymári-ördöglyuk nevet viseli. Tavaly ötletesek voltak a szervezõk, lent volt a pecsét a barlang aljában, most viszont a felszínen adják. Persze ez engem nem tántorít el attól hogy felkapjam a barlangász sisakot, és leereszkedjek a mélybe. Szuper volt, köszönöm! Tavaly még egy kép is készült: http://kepfeltoltes.hu/view/140217/Solym_ri__rd_glyuk_www.kepfeltoltes.hu_.jpg Idén remélhetõleg nem vágtam ilyen megilletõdött fejet..


Közben utólér egy srác akit még a reggeli buszon láttam, õ is 70-es. Visszamegyek a barlang jelzésen, majd a Z-n kocogok tovább Solymár központjába. A srác hirtelen elõttem termett... Hmm.. Véletlen rövidített a kerítés mellett. Együtt kocogunk tovább. Messzirõl rápillantunk a Szarkavárra, még egyben van. Innen viszont a Pilis vendégszeretetét élvezhetjük immár a Km jelzésen. Nem túl izgalmas szakasz jön a Házi-réti víztározóig ami a következõ, és egyben frissítõpontunk. Kb. 20 km-nél járunk, az átlagunk 7-es körül mozog. Nagyon jól esik a zsíros-hagymás kenyér, be is vágok kapásból hármat, vízzel leöblítve. A pontõrök is kedvesek. Közben beér egy rövid távos spori is, aki itt be is fejezi, viszont már várja egy kocsi, és megy is át a Budai Trappra. Biztos nem Budapest Kupa függõ :) Indulásra készen állunk, mikor befut Barta Laci is, aki jó 40 perccel késõbb indult. Úgyis utólér Laci, így a sráccal tovább is indultunk. A Z- ezen szakasza nekem nagyon tetszik. Jó kis dimbes-dombos, fenyvesek, és a Jenõi-torony is impozáns látvány. Egy meredekebb emelkedõnél a srác végleg leszakad, és egyedül folytatom az utamat, de hamarosan megérkezik Laci, és immár együtt rongyolunk föl a Kevély-nyeregbe, és az utána következõ Kevély-nyergi zsombolyhoz. A következõ állomásunk a nem kicsit oldalazó S-n a Mackó-barlang. Laci egy geoládát próbál megkeresni, de az eléggé a barlang belsejében van, így ez most kimarad. Még egy darabig együtt kocogunk, majd a Csobánkai mûút után elengedem õt, nekem most nem sürgõs. Innen jó 45 km-en már senkivel sem találkozok.


Viszont szomorúan veszem észre, hogy a Macska-barlangi letérésnél aki a pontõröket kihozta, teljesen be volt verve a kocsijának az ablaka, pedig kb. bõ fél órát hagyta csak szabadon a verdát, amíg lekísérte a pontõröket. Vajon kik lehettek. Vajon.... Nem nehéz megtippelni.. Lacival még az oda-visszán találkozunk, majd leérek a Macska-barlanghoz. Szemügyre veszem ezt a barlangot is mint az eddigi összeset, majd irány tovább. Aggasztó jel, hogy a derekam borzalmasan elkezdett ismét fájni, ahogy oly sokszor mostanában. Kicsit megálltam, törzskörzés, de csak jó fél óra múlva "durrant be" úgy, hogy utána csak kicsit éreztem már. Na, irány a Hosszú-hegyre fölfele a sokszor járt Z-n. Útközben azon filóztam hogy hátha összefutok a kocsit feltörõ bandával ha erre indultak tovább, de persze nem így lett :) Szép ez a hegy, csak ne jártam volna itt ennyiszer :) Viszont felérvén a tetõre, a Hosszú-hegyi zsombolynál pazar panoráma fogad, kedves pontõrrel fûszerezve. A Házi-réti tó is jól látszik például, ahol jártam 20 km-el ezelõtt. Kicsit ásítozva haladok tovább, megállok, kicsit elszomjaztam. Rájöttem hogy egy fél literest simán elpusztíthatok, hamarosan a Trézsi-kútnál csillapíthatom a szomjamat. Így is lett! A Szántói-kõfülke következett szalagozáson. Viszont bevillant, ahol tavaly élesen jobbra mutatott a szalag a meredek emelkedõnek, most nem ott van, hanem lefele mutat tovább, ami nekem nem tetszik, ugyanis az levisz Pilisszántó fele. Így a biztosra hagyatkoztam, a tavalyi tökön-babon át módszert alkalmaztam, remélve hogy meg lesz a kõfülke, és így is lett. A pontõr srác épp akkor kapaszkodott fel a pontjára, szóval pont idõben jöttem. Idõben?? 10:00-tól nyitva kellett volna lennie a pontnak, a srác csak kb 2 óra késésben volt :) A pecsét meg sem lett, de aláírással igazolt. A lefele út megint kalandos volt, de valahogy belementem a P-ba. Még jó hogy tavaly már jártam erre.. S+, majd S- következett. A napsütés és a sár a tetõfokára hágott. A folyadékkal csínján kellett bánni, na meg a kajával is, ugyanis ellátás itt tényleg minimális volt, bár írva is volt. A Legény-barlang-nál tavaly emberes pont volt, most önigazolás. Utána a P-n eléggé szenvedõs volt a kikapaszkodás. Ez aztán egy igazi sunyi emelkedõ. Viszont legalább most volt kód a Pilis-nyergi víznyelõnél. Tavaly letépték. Felérvén a Pilis-nyeregbe, elég rendesen elálmosodok, és kicsit zombi üzzemódba haladok a Fekete-hegyi kulcsosház irányába. Odaérvén egybõl egy padot kiszemelek, és jó 5 percet adok magamnak az újraélesztésre. Miután talán sikeres volt a hadmûvelet, így ismét folytatom expedíciómat. Meredek S4 le, majd S+ balra, és végül jön a végeláthatatlan szalagozás, ami most narancssárga fényvisszaverõk formájában testesül meg. Nekem még bõven világos van, bár biztos sötétben is jó szolgálatot tettek ezen tárgyak. Kellemesen kocogok, adja magát az út egy darabig. Kiérek egy nagy rétre, az esztergomi bazilikával szemezek jó darabon át, nincs messze tõlem. Egy oda-vissza résznél, Lacit látom, de már a másik irányban halad. Egy kiáltás, egy "hajrá", és minden megy tovább. Kb. fél órára van elõttem.


57 km-nél járok. Én nekem most a Sátorkõpusztai-barlang következik. Ami tavaly a best of volt. Rendesen jó mélyre levittek minket. Akkor hárman voltunk itt, most egyedül vagyok. Sajnos egy nagyobb csoport pont indulásra készen állt a barlang mélyébe, de azért egy kicsit én is lementem addig a tecnikás részig, ahol tavaly is nehezen ment a lejutás. Sebaj. hamar fel is jöttem, és most már a frissítésre koncentráltam, ugyanis az itiner szerint frissítõ van itt. A pontõrök errõl semmit nem tudtak, ugyanis állításuk szerint csak aznap lett szólva nekik hogy túra lesz itt :)Viszont nagyon kedvesek voltak, mert a saját hûtõjükbõl adtak nekem kenyeret, zsírt, és limonádét is. Mivel már eléggé éhes voltam, ezért vagy 5 kenyeret is megettem, és egyet azért beraktam vésztartaléknak a táskámba. Felüdülve haladtam tovább. Ismét jelzetlen részen haladok, egy nagy réten át, ami késõbb egy mocsáron át lyukadt ki az esztergomi fõútra. Ezt keresztezvén a fényvisszaverõkön át emelkedik utam a Látó-hegyen át a Loggia-barlanghoz. Osztok-szorzok mikor érhetek célba, vajon kelleni fog a lámpa? De eléggé mérges lettem amikor megláttam hogy bizony nem kicsit el lett számolva ez a szakasz.. Ugyanis a két pont közti távolság 2,3 km a papír szerint, amit 45 perc alatt tettem meg. Aha, persze... Ráadásul jól is haladtam. Kapásból egy 3 km-rel itt el lett szúrva a táv adat. Aztán hamar beletörõdök hogy ugyanazért a pénzért többet túrázhatok. Hát nem megéri?! :) A Sárga 70 sárgáján haladok tovább a Barát-kúti erdészházhoz. Innen ismét emelkedõ a fényvisszaverõ jeleken. Még mindig tiszta az idõ, unalom ellen nézegetem a felettem sorra elszálló kondenzcsíkos repülõket. Kis idõ múlva már a Z- jelzésen fordulok jobbra, és megkezdem az utolsó (talán a túrán a legnagyobb) sáros szakasz ostromlását. Friss traktornyomok a nyakig érõ sárban, nem túlságosan haladok benne. Ez egy hosszú és elég monoton rész, a legelsõ Turul 192-n itt rendesen küzdés volt az elemekkel. De sikerrel vettem az akadályt, és az utolsó önellenõrzés az Ecset-hegy tetején volt. Tavaly, már itt koromsötét volt a 95-ön, de akkor, meg idén is elgondolkoztam, hogy a jobbra lent levõ falu miért Pilisszentlélek, miért is nem Pilisszentkereszt? Ugyanis innen nézvén teljesen egy fordított kereszt alakú az egész falu :) Innen még 6 km papír szerint. A végén valószínû majd kell lámpáznom. Lejt az út, óvatosan kocogok, mert azért most már érzem a lábikómat, de azért persze még tudnék menni.


Nézem a térképet, de nekem ez valahogy nem tûnik 6 km-nek... Inkább rövidebbnek, de nem élem bele magam. Pedig jól éreztem.. Kerek fél óra múlva már a célban vagyok. Ez azt jelenti hogy a papír szerint 12 km/h-val jöttem az utolsó ponttól :) Jót mosolygok ezen, de legalább így kompenzálta a Loggia-barlangos elírást, és így reális a táv is. 17 óra 20 perckor érkezek be a célba, 11 óra 15 perces menetidõvel. Ja, és lámpázás nélkül :) Még épphogy megúsztam. Bográcsgulyás vár a célban, bár titokban a tavalyi finom tésztát vártam :( :( Viszont ez is nagyon jól esett. No meg a meleg tea!  A célban kicsit fejetlenség volt, de én már a vacsorámmal foglalkoztam :) Sorban jöttek be az 50-es táv teljesítõi, így Szõts Mikivel is összefutottam a célban, akivel végül együtt mentünk haza, 1 buszmegálló választott el minket :)


Ismét jól éreztem magam, egy jól kialakított útvonala van ennek a túrának, de remélem azért a szervezõk elolvassák már végre a beszámolókat.


-megint nem voltak rész, és szintadatok.


-meleg kaja lehet útközben sokkal jobban esne mindenkinek, mint a szabadtéri célban, ahol elég hûs is volt.


-kicsit nagyobb térképvázlat, de legalább színes!


Minden más pozitívum, respekt fiúk-lányok!! :)


 
 
túra éve: 2013
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20132014.01.02 20:02:10
Na, akkor megnéztem én is végül mennyit kirándultam a tavalyi évben..



Túrák száma: 74

Össztáv: 5252 km

Össz szint: 185.624 m...

Kimaradt hétvégék: 7

Leghosszabb túra: Beskidy Ultra Trail (kavarásokkal együtt 230 km)

Legrövidebb túra: Monoton Minimaraton (3,3 km)

Legszintesebb: Beskidy Ultra Trail (11.000 m)

Legszebb túra: Malofatranska Stovka

Legjobb ellátás: Mátra 115

Legnehezebb túra: Bieg 7 Szczytow (223 km-en végig teljesen egyedül menni egy ismeretlen terepen 2 éjszakán át GPS nélkül)



100 km, vagy a feletti túráim száma: 27 (a Körrel együtt) http://gigaturaliga.hu/eredmenyek/ev/2013/43

Giga Túra Liga 2. helyezés. Nem tudom hány Budapest Kupás rendezvényen vettem részt. Kb 15. Biztos megvolt még jópár túramozgalom, de nem is figyeltem erre



Köszönöm mindenkinek, aki csak egy kicsit is segített nekem, vagy együtt mehettem Vele a tavalyi évben!

Különösen Verõcei Józsinak, Barta Lacinak, és Rudolf Istvánnak, akik sokat fuvaroztak a külföldi versenyekre.

Hogy idén mi lesz? Több idõ a barátokra, ismerõsökre.
 
 
BEAC Maxi / Turista KékszalagTúra éve: 20132013.09.12 11:38:08

Turista Kékszalag Maxi 110


Immár a nyolcadik Maximon indultam el ezen a szombat reggelen. Az útvonal mindössze annyiban változott hogy Dobogókõtõl a Kevély-nyeregig is a K-n kellett haladni. Nekem ez egy nosztalgikus túra, ez volt az elsõ 100-asom még 2006-ban. Bár persze az ellenõrzõpontok elhelyezése hagy némi kívánnivalót maga után, de a kijelölt útvonal csodás, és három tájegységben is túrázhatunk.


Reggel a sorállásnál elég kaotikus állapotok uralkodtak, de nagy nehezen sikerült kiharcolni az itinert, és 8:15-kor nyakamba vettem a Börzsönyt. Nógrádig a "sok km-esekkel" haladok. Ha összeadjuk a csapat össz km-eit, lehet már a földet is megkerültük volna. Gondolom sokan rájöttek hogy kiket takarhatott az illusztris társaság :) (velem együtt 7-en voltunk) Nógrád elõtt pont az orrunk elõtt ment át a BZ vonat. A legjobbkor érkeztünk. Cselesen bemegy a K- a bokrok közé, majd hamarosan már Nógrádon voltunk. Kovács Danival haladok, meséljük egymásnak az élményeket, és egyszer azon kapjuk magunkat, hogy a többiek lemaradtak. Ketten folytatjuk tovább a túrát. Megelõzzük Tarnai Mátét, aki így is jó tempóban halad. Majd imádkozunk szépen magunkban, ugyanis a Béla-rét, és a Saj-kút bérc kifejezetten lódarázs veszélyes volt az eddigi BEAC-okon mostanság. Imáink meghallgatásra találnak, és nem találkozunk a dögökkel szerencsére. Kis szuszogás, és a Csóványosra érkezünk. (20,5 km, 3 óra 10 perc) Innen az elõzõ három hét alatt harmadszorra teszem meg a Csóvi - Nagy-hideg-hegy szakaszt. Ez után jön a jó hosszú gurulás le Kisinócra. Kb. az út felénél Dani lemarad, és egyedül érkezek a Kisinóci turistaházhoz, ahol meglepetésemre még a rajt után elfutó Papp Bálinttal találkozok. Az volt a célja hogy utóléri Barta Lacit. Merész vállalkozás volt, de a terv kudarcba fulladt. Megkérdezte tarthat-e velem, én meg örömmel igent feleltem, így kettesben kocogtunk tovább a hivatalos aszfaltúton be Kóspallagra. Itt betámadunk egy közkutat. Megváltás..


A 16:00-s kompot szemeltük ki magunknak, ehhez egy 6 km/h-s átlagot kell tartani, ami nem lehetetlen. Csodás idõ van, a Békás-rétrõl gyönyörû a panoráma a Magas-Börzsönyre. Nem gyõztem visszanézni. Törökmezõ th.-hoz érkezünk. Egy darabig eszünk-iszunk, és beletörõdünk hogy meg kell lenni annak a 16:00-s kompnak, nagyon jól állunk idõvel. A turistaház után, de még a Köves-mezõ elõtt nem sokkal el lett terelve a kék. Kihagyja a Köves-mezõ elõtti meredek dzsindzsás felfelét, és elõtte elmegy jobbra. Én nem tudtam hova lyukad ki az új K-, így maradtam a régin, be a bokrok között. Örömmel konstatáltam hogy még az aszfaltos betérõ elõtt visszajött a réten az új K-, így természetesen ezentúl ezen az úton fogok haladni. Az aszfaltról balra fordul a K-, és azzal párhuzamosan éri el a Köves-mezõt. Itt egy gyors ivászat, majd megnézem a táblát, és elkezdek osztani-szorozni.


Kereken 14:00 volt, és a tábla azt mutatta hogy Nagymaros vá. 6 km.. (utólag rájöttem hogy le volt kaparva a második szám, ugyanis 6, valamennyi volt, így jól átvert a tábla..). Mindenesetre elkapott a hév, és ezen adatok láttán õrült módon felrongyoltunk a Hegyes-tetõre. A dinnyét is sebtiben ettük meg, és 14:24-kor õrült tempóval elindulunk (természetesen a hivatalos K-en) le Nagymaros fele. Kb. 9 km/h-val haladunk lefele. Nagymarosra beérve a bal vádlimba kicsit belenyillal a görcs. Visszább vesszük a tempót, és már elõre rettegek hogy fog menni a Pilisi rész, mert eléggé bedurrant a bal lábam. Viszont 14:48-kor már a kompnál vagyunk :) A Hegyes-tetõrõl 24 perc alatt értünk le. Huhh, ez kemény végjáték volt.. Szóval az elsõ 50 km-t 6 óra 33 perc alatt tudtuk le.  Ráadásul még egy kis pihenésre is van idõ, mert a komp végül csak 15:10-kor indult.. Szórom be kétpofára a sós paradicsomokat, majd Bálint jóvoltából még egy colát is bepusztítottam a túlpartig.  Örömmel lépünk ki a túlparton, nem gondoltuk volna hogy ezzel a komppal át tudunk jönni.


Viszont itt piszok meleg volt.. A stációk mentén megkezdjük az emelkedõnket, ami most nagyon nem esik jól. A lábam vacakol, úgy érzem sokáig mintha ólomból lennének. A nap is éget, így megváltás volt fejutni a Fellegvárhoz. Gyorsan be is támadunk egy mûködõ kutat, és vagy 7 percen keresztül kisajátítjuk. A Nagy-villámi pecsétet még Nagymaroson megkaptuk, ugyanis a pontõr is azzal a komppal jött át, így itt nem várt minket senki. Hamarosan, még a K+ balra fordulása elõtt kisebb lódarázsfészket veszek észre, Bálint nagy örömére. Egyikünk sem szívleli ezeket a jószágokat, Bálint elmesélte néhány lódarazsas kalandját.. Szerencsére balról meg tudjuk kerülni a fészket, és kiemelt figyelemmel haladunk tovább, gyors szívdobogások közepette :) A Moli-pihenõnél sajnos megint nincs becsületpont :( Eszek-iszok jól elfáradok. Azért még szépen haladunk tovább, és 17 óra 38 perckor már a Pilisszentlászlói Kis Rigó étteremben járunk (67,5 km). A leves mennyei, a BEAC-nak ez a legjobb pontja szerintem. Egy jó 25 perc, és egy technikai szünet után kereken 18:00-kor már haladunk is tovább Dobogókõ irányába. Jó a tempónk, Bálint az elsõ BEAC-án nagyon szuperül halad. Én is felfrissültem a levestõl. Bár a lábaim még nem túl acélosak, de igyekszem ezt kizárni magamban. Sikárostól a terelést még mindig nem oldották fel, pedig már mióta ott virít az a szerencsétlen tábla.. Így továbbra is a terelõúton toljuk fel magunkat egyre meredekebb emelkedõn Dobogókõre. 19:35-kor még pont lámpa nélkül érünk fel, (79,5 km) de az ellenõrzõpont még nincs ott, így kéktúra bélyegzõvel igazoljuk ottjártunkat. Jópár biciklist is utólértünk itt. Nekünk most zoknicsere, és evés-ivás következik.  Feltankoljuk magunkat, és immár a sötétben haladunk tovább az új úton, Pilisszentkeresztre. Bálint bekapcsolja a fejlámpáját, brutális fényerõsségû lámpája van!! Lekocogunk a faluba, és a másik imádott ellenõrzõpont következik, ahol házisütik, kenyerek, és finom meleg tea van. Végigkóstoltam az összes sütit, de a kenyeret már nem kívánta a gyomrom. Így is szuper volt ez a pont!  Az egy héttel ezelõtti Pilisi Trapp útvonala következik jó 7 km-en át, csak visszafele. A Szurdok elején lódarazsak hangjára leszünk figyelmesek, Bálintnak repültek, de szerencsére nem szúrták meg. Máskor ezek a dögök már rég alszanak éjszaka, de most még így 21:00 fele még pont aktívak.


Éjszaka még sosem jártam a Szurdokban, de ezt is ki kellett próbálni. Gyönyörködni nem volt idõ, ugyanis fõleg a lábunk elé kellett nézni a sziklás terepen. Kiérve, hosszabb monotonabb rész következik a csobánkai Szentkútig. Ám nekünk egyáltalán nem lett monoton, ugyanis sorra jöttek a lódarazsak. Hol a fáról estek le, hol mellettünk zümmögtek. Elég tempósan, és nem kicsit félve haladunk, fülünkben vagy 1 órán keresztül halljuk a jellegzetes mély hangot. Szerencsére nem megyünk be Csobánkára, észrevesszük az éles jobb kanyart. A Szentkút után még kétszer keveredünk darazsak közé. Már nagyon elegünk lett belõlük, de nem tudunk mit tenni, fõleg éjszaka :( A K-Z- elágazásnál a Hosszú-hegyi sorompónál egy érdekes fényre leszek figyelmes az út mellett. Megállunk, és egy idõsebb hölgy áll fel a semmibõl. Megijedni nem volt idõnk, sõt, még inkább õ ijedt meg tõlünk, azért bújt el :)  Mondjuk Bálint batár fényerejû lámpájától nem csodálom :) Kiderült hogy Solymárra indult, lámpa nélkül, csak eltévedt. Jó utat kívántunk neki, és elõre sejtettük hogy nem lesz könnyû dolga a vad éjszakában.. Szerencsére nekünk végleg megszüntek a darazsak, talán a közben jól lehûlt idõnek is köszönhetõen. A Kevély-nyeregbe is jó tempóval toljuk fel magunkat, még két biciklist is megelõzünk.  22 óra 14 perckor érkezünk meg a nyeregbe. (95,5 km) Megjöttek a bringások is, bár lefele hamar elhagytak minket. Kis pihenés, most jól is esik. Gonosz lefele következik, sziklákkal tarkítva. Bálint bele is rúg egybe, a kiáltást talán még az idõs néni is hallotta akit még jóval elõbb hagytunk el :) Egy-két trükkös kanyar akad, de szerencsére ismerem jól az utat Bálint nagy örömére. A téglagyár elõtt a réten már tényleg hideg van! Még egy Csúcs-hegyi emelkedõ hátra van a buliból. Természetesen szigorúan a K- jelzésen megyünk végig szerpentinezve. A kerékpárosokat megint megelõzzük, majd a Virágos-nyeregtõl ismét õk indulnak hamarabb tovább. A nyeregnél végre ismerõs pontõrök Toplak Józsi, és Széchenyi Geri társaságában. Gerit mindig a célban szoktam látni, és jókat beszélgetünk, most kicsit csalódott is vagyok hogy nem ott van. Na de mi nyomulunk tovább. S-, majd van szalagozás is. Nem felejtem el mikor kb 3 éve semmi szalag nem volt, és rengetegen eltévedtek a cél elõtt nem sokkal. Szerencsére én már akkor tapasztalt BEAC-os voltam, és tudtam az utat. Erõs tempóban tesszük meg a célig a legyûrt km-eket, és végül szegény bringások elõtt érünk be a célba, akik fölmentek az Újlaki-hegyre :( Na de mi nem kesergünk ezen, ugyanis 0 óra 48 perckor már a célban voltunk. 16 óra 33 perc alatt tettük meg a túrát, ami nekem magasan a legjobb idõm eddig az immár 8 BEAC-omon. Nem gondoltam volna hogy így sikerül. A rajtban még semmilyen ambícióim nem voltak, csak hogy szépen érjek be aztán kész. A célban vagy jó 6 órát dekkoltam, mert nem volt nyitva az óvoda belsõ része, így az alvás ki volt zárva :( Még szerencse hogy Bálintnak voltak hosszúujjú váltócuccai, így megmenekültem a fagyhaláltól. Thanks!! A leves ismét nagyon jó volt viszont a célban, és a tábortûz is meleget varázsolt a hideg éjszakába. Érkeztek a többiek, körülültük a tüzet, és társasági élet kezdõdött. Bár persze a mosolya senkinek sem volt már õszinte, de jó volt így is a banda.


Még aznap vasárnap átmentem, és megcsináltam a Tündér 28 túrát is, csak hogy teljes legyen a hétvége :) De az már nem ide tartozik.


Köszönöm a társaságot Kovács Daninak az elején, és Papp Bálintnak, aki méltán büszke lehet az elsõ BEAC-os teljesítményére.

 
 
Bieg 7 szczytówTúra éve: 20132013.09.02 18:40:06

Bieg 7 Szczytów 223 km - 7650 m szintkülönbség



Még csak nem is lehet mondani hogy egy hét pihenõ állt a rendelkezésemre az UKK 112 km-es túra után, ugyanis már csütörtök délután 18:00-kor rajtoltunk ezen a lengyelországi rendezvényen.

Barta Lacival utaztunk ki csütörtök kora reggel, én 4:30-kor keltem. Bánovce nad Bebravouig utaztunk Laci kocsijával, majd ott szlovák ismerõsünknek köszönhetõen az õ kocsijukkal haladtunk immár négyen tovább a rajtig.


Megérkezvén beneveztünk, rajszám, és angolul a fontos információkat közölték, majd elvonultunk készülõdni. Három depópont volt, 60 km-nél, 120-nál, és 188-nál. 60-hoz nem küldtem még semmit, a többihez igyekeztem nagyon megválogatni a fontos ételt-italt.

Bíztam a jó frissítõpontokban, hiszen a Salomon, és a Suunto volt a fõszponzor, és amerre elnéztem mindenhol az õ logójukat láttam. A rajtban is talpig Salomonban öltözött egyének várták a rajtot.

Végül 120-an indultunk el a hosszú távon. Jó lett volna ha Lacival tudok menni, mert még nem tudtam hogy mennyire lesz jelölve az útvonal. Egy szuper térképet kaptunk a rajtnál, de éjszaka azzal nem nagyon vagyok kisegítve.



Szóval elindultunk. Ez máris azt jelentette hogy 9 km aszfalttal kezdõdött a bemelegítés. Laci nagyon belekezdett, már az elején sejtettem hogy sok-sok magányos óra fog rám várni, mert ez a tempó brutál az elején. Na de azért az elsõ ellenõrzõpontot elértük 54 perc alatt :)

Innen Laci meg is lépett, nem tudtam fogom-e még látni egyáltalán. Kezdõdhetett a hosszú-hosszú gerincvándorlás. Ennek a versenynek nagyrészt 70 %-ban ez volt a lényege. Végig gerincen haladtunk, 600-800 m-es hegyek között. Nagyrészt toronyiránt föl, és toronyiránt le kellett jönni, jó kis köves meredek utakon.

Lacival találkoztam még párszor, de csak futólag mert akkor indult tovább általában.

Szóval a túrát végig totál egyedül tettem meg, ami azt jelentette hogy két nappal, és két éjszaka haladtam végig magányosan. A második éjszakám nagyon kemény volt, összesen 3 x feküdtem le fél órára különbözõ helyeken. Egy busz megálló, egy esõház, és egy pad az erdõ közepén lett a nyughelyem, de szerencsére nem a sírhelyem :) Többször totál összevissza pörgött az agyam, behalucináltam dolgokat, és nagyon nehezen mentek a km-ek. Hiába próbáltam kikapcsolni, nagyon nehezen vészeltem át az éjszakát. Egy szerencsém viszont volt. A tájékozódásra nem nagyon kellett figyelni, ugyanis az eddigi pályafutásom során a leges-legjobb szalagozást itt tapasztaltam. Brutális munka volt benne, ugyanis 50-60 m-enként nagy Salomonos narancsszínû szalagok segítették a tájékozódást. Párhuzamot vontam a Mátra 115-el. Ott a kaját nem fogja szerintem soha felülmúlni egy túra sem, itt pedig a szuper szalagozást. Egy kis mínuszt is írok ;) A frissítõpontok is jók voltak, csak mindig ugyanaz volt a kínálat, és nagyon minimális meleg kaja volt csak.



Amúgy egy gyönyörû túra volt, szuper panorámákkal, rengeteg gerincvándorlással, kedves szervezõkkel.



Végül 39 óra 36 perces teljesítés után hatodiknak értem a célba a 120 indulóból (és a kevés célbeérkezõkbõl)  reggel 09:36-kor. Nagyon komoly volt a fogadtatás, mondhatni még meg is hatódtam. Mivel elõttem Laci ért be, jó 3 és fél órával korábban, az emberek már "kiéhezetten" várták a következõt :)


Óriási taps várt, a szpíker hangosan mondta rólam az adatokat, a kamerások futottak mellettem, és ahogy átléptem a célkaput, a helyiek hatalmas üdvrivalgással fogadtak, és kattogtak a fényképezõk. Nagyon meghatódtam, borzasztóan jól esett ezeknek az ismeretlen embereknek a sport iránti szeretete.

Máris tették elém az enni-innivalót, két tv-nek rögtönzött interjút is adtam, majd jó fél óráig ott lavíroztam a célban. Nagyon boldog vagyok hogy sikerült ezt a célt is teljesítenem.



Az egyik legnehezebb versenyem volt ez, éjszaka borzasztóan nehéz volt átlendülni a sok holtponton, sokszor robot üzemmódban haladtam. De velem voltak az égiek, és õk segítettek végig utamon.



Végül itt lennének a sikeres és a sikertelen teljesítõk (50 en értek be a hivatalos 52 órás idõn belül)

 


http://bgtimesport.pl/online/dfbg/bieg/B7S


 
 
Kakukkhegyi Hullámvasút/Kakukkhegy Éjjel/Joker/DettoTúra éve: 20132013.09.01 16:09:53

Kakukkhegyi Hullámvasút éjszakai


Tarnai Mátéval már 3 órával a rajt elõtt itt voltunk, ugyanis a Pilisi Trappról egybõl a rajthelyre trappoltunk. Ez idõ alatt jó kis rendezvénysorozat vette kezdetét. A ballagó gyermekvasutasok ceremóniáját, illetve egy nosztalgiavonatos esküvõbe is belepillantást nyertünk. Végül eljött a rajt, ahol én az utolsó pillanatban végülis a 2 x 21 km-re neveztem be :) Ehhez adott volt hogy 3 óra alatt kell letudnom az elsõ 21-et. A szervezõk nagyon rugalmasak voltak, ugyanis a pontõröket picit hamarabb ki is küldték a helyükre, így nem volt akadálya a teljesítésnek remélhetõleg. Végül Máté-val, és Varjas András? -sal tudtuk le az elsõ 10,5 km-t még világosban. Felderítettük a pályát, így a második kört kicsit gyorsabban meghúztuk Andrással. Máté itt lemaradt. Persze én nem tudtam ellenállni a szolgáltatásnak, így hamar rácsavarodtam a finomságokra, így András ellépett, a maradék távot pedig egyedül tettem meg. Az elsõ 21 km 2 óra 40 perc lett, a második pedig 3 óra 10 perc. Érdekes módon nagyon kevesen voltak a túrán, így meglepõdtem mikor a végén mondták hogy elfogyott a kitûzõ. Viszont ettõl eltekintve egy szuper jó szervezésû túrán vettem részt. Minden megtett 10,5 km-en (vagyis nekem 4 x is) korlátlan mennyiségû üdítõ, illetve vajas-zsíros-lekváros (na és a kedvenc, nutellás) kenyér állt rendelkezésre, csalamádéval, hagymával, és uborkával. A szervezõk is kedvesek voltak, szerintem 100 x jobb ez a túra mint az Éjszakai Gyermekvasút. Persze annak is megvan a varázsa azért. Lazább hétvége volt ez, de azért csak sikerült szombat estére megint "megbolondulni" :)

 
 
Kazinczy 200 és résztávjaiTúra éve: 20132013.06.24 17:35:01

Kazinczy 200


Sajnos már bevált szokás hogy a jó kis futócipõim fél évet ha kibírnak, utána máris le kell selejtezni õket. Na most a Kazinczy túra is júniusban van, ami pont a fél évet takarja, és természetesen a cipõm elõzõ héten ment úgy végleg tönkre. Úgyhogy a túra elõtti délután egy vadiúj cipõt vettem, és kissé félve indultam Sátoraljaújhelyre.


Csütörtök este már a szálláson volt a csapat apraja-nagyja, és kellemes beszélgetéssel, és kajálgatással ütöttük el az idõt. Este 10 körül ágyba is kerültem. Másnap reggel az ébresztõ után kint újabb ismerõsöket fedeztem fel. Még mindenki vidám, teli vannak reményekkel, optimisták. Na de addig jó, ezért vagyunk itt!


Az elsõ kanyarban ki is vittek Gézáék Széphalomra kocsival, így bõven maradt idõ megcsodálni ismét ezt a csodás emlékparkot. Aztán teltek-múltak a percek, elhangzottak a köszöntõk, és kereken reggel 9:00-kor nekilódult a mezõny a túrának. Az eleje szó szerint nekilódult, ugyanis máris futásra váltottak. Én fejben elbúcsúztam tõlük, ugyanis sejtettem hogy már nem találkozunk :) Megfontoltan, kényelmesen haladok a már tûzõ napon. Klárival, és Lacival vitatjuk meg az aktuális helyzetet közben, majd Rudabányácska után kicsit tempót váltok felfele, de még mindig bõven határon belül mozgok. A Magas-hegy továbbra is piszok magas, és dõl belõlem az izzadság, mire fölérek a kilátó tetejére, ahol Toplak úr pecsételt. Frissítek is, majd kellemes kocogással folytatom utamat. Megelõzöm a Bálint vezette csapatot, majd gyönyörködök a csodás Magyar-kálváriában. Hamarosan visszaérkezek a Kovács-villához, az esti szállásunkhoz. Frissítõpont üzemel. Örömmel látom hogy végre nem csak víz van mint sok túrán, hanem bodzaszörp, és málnaszörp is akad, ráadásul hideg formátumban! Wow! Elõttem indul tovább Boros Gabi, és Fejes Laci, az Alföld TE képviselõi. Beérnek Bálinték is, de én már megyek is tovább.


Molnár Gábor ül a következõ frissítõnél, és közli hogy már elég rég voltak elõttem. Hmm.. Az Alföldiek valahol akkor elkavartak..


Nyílt részen küzdök fölfele a K- jelzésen, a nap már perzsel. Jó hosszan haladok rajta, szinte végig emelkedve. Utána P-, majd utólérem Wágner Andrást, aki nagyon jó tempóban halad, és együtt hódítjuk meg a Fekete-hegy csúcsát. Felmegyünk a kilátó tetejére, megcsodáljuk az elõttünk álló utat, majd közösen haladunk tovább. Lekocogunk Mikóházára, ahol Nád Béla vár minket finomságokkal, és üdítõvel! Jó negyed órát el is töltünk itt, kell az energia, a következõ etap gyilkos lesz a nagy melegben. (nyílt terep)


Hosszan aszfaltozunk Alsóregmecen át Felsõregmecre. Kicsit bekómázok a melegben, de az elsõ közkútra rávetjük magunkat, és hatalmas locs-pocs után felfrissülve haladunk tovább. A nem létezõ Õsrög tanösvény után bemelegítést kapunk az Északi Zöldbõl. Még csak ijesztget, ezek még nem a nagyobb emelkedõk. Zsírosbányához érve András kicsit lepihen a ponton, egyedül haladok tovább. Füzérkajata szélén pygmea, és egy ismeretlen hölgy frissít, telis teli finomságokkal. Nagyon szuper ellátású túra lett ebbõl a Kazinczyból!! Innen irány Füzér, az elsõ 57 km-t 2120 m szinttel letudom 9 óra 23 perc alatt.


 


Fél óra pihenõt engedek magamnak. Ebbe belefér egy tusolás a hideg vízben, egy jó adag gulyásleves, majd bepakolás az éjszakai szakaszra. 19 óra után néhány perccel indulok is tovább a következõ, talán a legnehezebb 50-esre.


Pusztafalu kellemes kis falu, a Zemplén hegyei ölelésében. Annyira csodás a panoráma, lassan naplemente, én pedig meg is állok néha körbenézni.


A Z+ jelzésen elérem a Tilalmast, majd jön a túra legmeredekebb emelkedõje, fel a híres Tolvaj-hegyre. Jól ismertem ezt a szakaszt, lassan, megfontolva haladok fölfele. Mindig megváltás ide felérni, le is ülök egy pillanatra, mert kicsit görcsöl a lábam, de hamarosan tovább állok, és eleinte szépen lassan, majd kissé haladósabban haladok tovább a Nagy-Milic felé. Felérvén a tetõre Molnár Gábor pecsétel, én pedig felkészülök az éjszakára. Ugyanis idáig elértem lámpa nélkül, na de most már jön az éjszakai etap!


50 perccel ment el elõttem Álmos, én meg belegondoltam hogy azt hiszem jó darabig magányosan fogom járni az utamat.


Jó tempóval haladok éjszaka, nem vagyok még annyira fáradt sem. Mégis meglepõdve látom hogy a Szurok-hegy alatti frissítõponton egyszer csak Álmost, és Pap Gabit vélem felfedezni. Egyikõjük jobban kókadozik mint a másik :( Álmos sajnos nem jön tovább, pedig noszogatom, Gabi pedig indul tovább, hogy majd úgyis utólérem. Elkönyveltem hogy ez a majd olyan 150 km-el késõbb lesz, így én inkább maradok a ponton, és frissítgetek. Na de indulni kell tovább hamarosan, érzékeny búcsú, majd jön egy másik szivatós hegy, méghozzá a Szurok-hegy. Ez is bitang meredek, út szinte nincs, de csalán az dögivel. Néhol meg-meglátom Gabi lámpáját följebb, de az majdnem olyan messzinek tûnt mintha az égen figyelném a csillagokat :)


Amikor már végleg elhordtam a hegyet magamban, akkor megjelenik az ellenõrzõ pont Zsolt személyében, és még egy pohár colát is adott, ami nagyon jól esett. A hegytetõn nagy levegõ, majd nyomás tovább a S3 S- kombón. Aszfaltos rész jön hamarosan, meglepetésemre végigkocogom, de Gabi sehol. Kékedre érek, felverem az összes létezõ kutyát, majd nagyon figyelek, mert néhol bizony nyitva vannak a kapuk, és nem akarok kutyaharapást.. Szerencsére élve megúszom, így a Z+ jelzést megtalálva jön egy horrorisztikus rész, Kékedrõl Pányokra. Óriási fûben kell caplatni, ami ráadásul csupa víz is. Hiába funkcionál jól az új cipõm, hamar beázik, és ez kezdõlöket lehet a vízhólyagoknak is..


Ráadásul nagy horkanásokat is hallok közvetlen elõttem a fûbõl. Nem is merek hirtelen továbbindulni, félõ hogy egybõl az út mellett vannak a vaddisznók, csak a nagy gaztengerben nem látszanak.


Tapsolok, kiáltok, nem sok sikerrel, végül tovább indulok, hiszen nem maradhatok itt reggelig. Lesz ami lesz alapon, szerencsére nem történt probléma, így megkönnyebbülve folytatom utamat az éjszakában.


Pányokra megváltás beérni, kicsit le is ülök, fáradok bizony. Innentõl Telkibányára továbbra is Z+, és továbbra is nagyon nehezen lehet haladni, a méteres vizes füvekben. Ráadásul itt már "rejtett" pocsolyák is akadnak, és bizony néha kitapostam egy-kettõnek a szemét.. Végre elértem a Telkibányai aszfaltot... Mire megnyugodnék, egy érdekes fazon megszólal az éjszaka közepén, hogy "kis pihenééés? noooo?" Na még az hiányzik hogy valami félresikerült ember felkaroljon :D Így gyorsabb gyaloglásra váltottam, és szerencsére nem kellett megharcolnom az illetõvel.


Nocsak! Viszont elõttem túrabotkopogást hallok, és felnézvén meglátom messzebb hogy bizony Pap Gabi halad elõttem. Nem erõltetem a futást már, Telkibánya végén lesz EP, majd ott úgyis találkozunk. Így is lett, bevágok két lekváros kenyeret, majd megállapodunk hogy együtt folytatjuk az utunkat, ugyanis Gabi talpa nem túl jó állapotban van. Nekem is jól jön a társasága. Túráztunk már párszor együtt, de az utólag felidézve még kb 2 éve volt Szerbiában egy 110 km-esen :)


Az én talpam is kezd ramaty lenni, de még annyira nem vészes a helyzet. Együtt haladunk tovább a P- jelzésen Hollóháza fele. Talán ez a világ leghosszabb P- jelzése, mert ahányszor erre jártam soha nem akart vége lenni. A ma estére ez hatványozottan igaz volt. Mintha a világûrbe tartottam volna gyalog kb..


Hollóházára érve épp kivilágosodott. Ez a hosszú monoton fölfele mindkettõnket eléggé megviselte, azz ellenõrzõponton kókadozunk rendesen, de azért persze a finomságokat is igyekezzük tömni magunkba.


Nem esik túl jól a folytatás. Az én talpamon is megjelentek a vízhólyagok, és innentõl tudtam hogy kemény küzdelem vár rám. Az aszfalton nem futottunk, de a gyalogtempónk is kb 4 km/h volt.


Gabi nagyon befalsult, én kicsit elõrementem, tudtam hogy még így is ismeri a terepet, Füzér pedig már csak 4,5 km. Én is nagyon fáradtnak éreztem magam, de gondoltam talán ez csak egy átmeneti probléma.


Ismét Füzérre érkezek, hamarosan Gabi is megjön. 105 km, és 4060 m szintkülönbség után vagyunk.


Itt úgy döntünk hogy 1 órát pihenünk. Ettünk-ittunk, zoknicsere, pakolás. Alvás meg nem volt egy perc sem. Kicsit éberebbek lettünk azért induláskor már.


 


Annak örültem hogy a következõ szakasz (K+) nyílt részét még kellemes idõben tesszük meg így kora reggel. A Bodó-rétnél akartam venni egy energia italt, de az nem volt, így maradt a saját, amit viszont még késõbbre tartalékoltam. Hamarosan már Szlovákiában caplatunk a szlovák Z- jelzésen. Gabi egyik kedvenc rétjén haladunk át, majd a Nagy Marovka után jön a lélekölõ 6 km hosszú aszfaltút, de legalább végig lefele megy. Erõt veszünk, és majdnem végigfutunk rajta. Azért néha kértem hogy pár perc gyaloglás legyen. Gabinak rutinmunka lett volna a végigfutása :)


Beérünk Szaláncra, a kocsmában van az ellenõrzõpont. A nap ismét a tetõfokra hágott, így itt is egy jó 20 percet meg kellett pihenni. Én fél liter Kofolát pusztítottam el pikk-pakk, majd egy vaniliás süteményt is behelyeztem a gyomorba. Kértem egy ollót a Szigethalmi pontõröktõl, majd kezdõdött a Leukoplast party.


Kezdtek elviselhetetlenek lenni a hólyagok, így muszáj volt leragasztani õket. Gabi addig tudományos megbeszélést tartott Nád Bélával (a pontõrrel) a nem is tudom már mirõl :)


Kiadom az ukázt, indulás! Felkúszunk Szalánc várába, majd jön megint egy hosszú monoton rész, ráadásul dögmelegben. Egybõl ki is ülünk egy helyre, ahol Gabi jóvoltából egy Hell Energy Drinket sikerül elpusztítanom hátha életre kelt.. 0,80 koronával jövök még, ez így beszámolóírás közben jutott eszembe :) Hosszú dögmeleg rész következik Kalsáig. Tompul az agy rendesen. Megváltás volt a faluba beérni. Itt is leülünk egy bolt mellé, Gabi vesz egy másfél literes ásványvizet, és egy jó darabig nem is akarunk továbbindulni tudván hogy kemény rész következik. Egyszer viszont minden véget ér, és fel kell tápászkodnunk. Egy 200 km-es túrázó sincs a környéken sem, olyan mintha úgy privátban túrázgatnánk már vagy 100 km óta :) A S- soha véget nem érõ emelkedõje jön az Izra-tó fele. Ez szinte felért a Hollóházai P-al, csak itt még a terep is förtelmes volt, és sáros. A monotonitásból Kulcsár Attila zökkentett ki minket, kár hogy már csak a végefele érkezett. Az 50-esen nyomulnak páran, jól esett egy kis beszélgetés, bár Gabival tökéletesen megvoltunk.


Hallaluja, el sem hiszem, elértünk az Izra-tóhoz. Kohán Balázs a pontõr, és kínál minden földi jóval. Majdnem fél órát töltünk itt is. Nem számít az idõ, csak sikerüljön a túra! Pedig a tempónk nem rossz, csak ezzel a sok frissítéssel elmegy az idõ. Nem számít.


Csakhamar újra az Északi Zöldön folytatjuk. A hét ároktól már elõre be voltam tojva, de meglepõen könnyen abszolváltam. A Hársas-hegy nem viccelt viszont.. A Tolvaj-Szurok-Hársas triója viszi a primet a legkeményebb emelkedõk között! Tökig leizzadva a csúcson álltunk kis idõ múlva.. Szerintem nagyjából mindenki egyetért abban hogy ez után a Köves-hegy volt a túra egyik legmocsokabb lejtõje. Tényleg alig bírtunk haladni, mindenhol kõ, és sziklarengeteg, ráadásul ha rosszul léptem, a vízhólyagok bánták..


Leóvatoskodtunk a következõ pontra, ami a Mester-András forrás nevet takarta. Meglepõdésünkre az 50-esek akik megelõztek még csak most indulnak tovább. Mi is hamarosan utánuk eredünk, de történt egy esemény, amire pár perccel elõtte még nem nagyon számoltunk.. Elkezdett esni az esõ. Na bumm, volt már ilyen a történelemben, haladtunk tovább. Utána viszont dió nagyságú jégesõ zendített rá. Na ennek viszont a fele sem tréfa. Hátizsákot a fejünk fölé tartottuk, és úgy próbáltunk tovább haladni. Piszkosul nagy mázlink volt, mert szembõl érkezett egy kocsi, amiben egy másik pontõr érkezett épp az elõzõhöz. Gyorsan lestoppoltuk, és kis pihenést kértünk a kocsiban, amíg tart a jégesõ. Az úr beleegyezett, de vissza kellett mennie az elõzõ pontra a kollégáért, hogy õt is biztonságban tudja a kocsiban :) Mi ez idõ alatt legalább másfél km-t jöttönk már. Szerencsére megígérte az illetõ, hogy visszavisz minket ugyanoda ahol beszálltunk. Kopogott a kocsin a jégesõ, közben a szél is megélénkült.


Senki nem érkezett meg a pontra utánunk sem, mi pedig addig a kocsiból figyelhettük a szakadó esõt szerencsére. Mikor úgy döntöttünk hogy nekiveselkedünk a folytatásnak, a kolléga visszavitt minket oda ahol felvett, mi pedig szárazon "fitten fiatalosan" (na ez nem igaz) indultunk tovább a Bába-hegy mászásának :) Jó negyed órával a vihar után is találtam jégdarabokat a földön.


Persze jött egy füves rész, ahol csurom víz lett a cipõnktõl kezdve a combunkig minden, de lényegtelen ez már. A Bába-hegyre felérve már ismét jó idõ volt, és megcsodáltuk a gyönyörû panorámát Füzér fele.


Jó meredeken kellett a K3-ön lemenni. A fölfele könnyebb volt már mint a lefele, de tényleg!


Egy nagy rétre értünk ki csakhamar, ahol olyan szinten állt a levegõ, hogyha valaki azt mondja fél órával ezelõtt hogy itt szakadt az esõ, tuti kiröhögtem volna.


Következõ emlékkép az, hogy már a Vaskapu-hegyet másszuk a P3-ön, majd végül megint egy kis Északi Zöld, nehogy elfeledjük!! De bizony az ellenõrzõ pont után végleg búcsút intettünk "kedvenc" Z- jelzésünknek. Hosszan lefele haladunk Füzér vára fele. Nem esik már jól, de még itt kicsit imitáljuk a kocogást, és egész jól haladunk. Füzér várába "felszaladtunk" pecsétért, majd utána végre 150 km után ismét a bázison vagyunk, és már "csak" 50 km választ el minket végsõ célunktól. Ismét egy óra pihenést tartunk itt, kell az energia nagyon.


 


Szenvedve indulunk neki este 7 órakor az utolsó 46,8 km-nek amiben csak 1010 m szint van, de ez már ilyenkor bõven elég. Megbeszéltük hogy most már semmit sem kocogunk, nem is nagyon tudnánk amúgy sem, meg a lényeg a biztos teljesítés. Pedig ha jó erõben vagyunk, ezt az etapot hamar be lehetett volna húzni. Na de irány Füzérkomlós. Jön a hírhedt bozótharcos, szederindás rész. De mit látunk?! Le van aszfaltozva teljesen az út, egy vadiúj kerékpárút került kialakításra. Húú, ennek nagyon megörölünk, és bízunk benne hogy ez a híresen rossz K- jelzést is felölelte. Egy darabig minden happy volt, de egyszer csak a kerékpárút elhúzott jobbra, a jelek viszont tovább mutattak egyenesen. A jó kedv hamar elszállt, és bosszúsan haladunk tovább a monoton és unalmas terepen. Szerencsére a szederindásnál kivezettek a szalagok a szántóföld szélére, de a kedvünk nem lett sokkal jobb.


Bózsvára nagy nehezen elérünk. A frissítõponton egybõl leülünk a pontõrszékekbe, és ismét nagy kajálásba kezdünk, köszönhetõen a jó ellátásnak! Negyed óra után valahogy próbálunk továbbindulni.


Elérünk a hírhedten becsoffadós Kishuta-Nagyhuta mûútra. Kishuta simán lehetne Budapest valamelyik kerülete, mert valami réééééémesen hosszú falu ez! Már a gumicukrok is elõkerültek Gabi jóvoltából.


Soha véget nem érõ szakasz ez. Valami csoda folytán mégis csak Nagyhutára érünk, ahol a pontõrt Siményi Mikit, és társát épp a legszebb álmukból verjük föl.


Megeszek vagy 3 májkrémes kenyeret, mert igen, az is van ezen a túrán! Megkapjuk az infót, hogy órákkal mögöttünk sincsen senki, mindenkit kikezdett ez a nagy meleg, meg hát a táv. Amúgy sejtettem hogy azért a többiek haladósabban fognak jönni az utolsó 50-esen mint mi, és késõbb igaz is lett, bár beérni már nem tudott minket senki ;) A K4 jelzés emelkedõje következett, de legalább végre nem az aszfalt égette a talpaimat. Óriási nagy pókok állják utunkat, gyorsan elõre is küldöm Gabit, aztán késõbb amikor már elmúlt a veszély visszaálltam elõre :) Már vastagon a második éjszaka gyalogolunk, szinte egyhuzamban alvás nélkül. A Pap-hegy tetején viszont muszáj volt megállnom, mert másodpercenként különbözõ dolgokat vizionáltam, és ez már nem volt túl ok. Most jött el az idõ az energia ital elfogyasztására. Gabi is fáradt volt, de kérem szépen, õ legalább a saját hegye legtetején állt! :)


Kicsit rendbejöttem, és az Eszkálai pont is elég hamar eljött. Kis frissítõ majd irány tovább, az utolsó szakasz talán legmonotonabb részével, a K-en le Makkoshotykára. Ez kb 9 km volt végig lefele. Egy jó erõben levõ futónak ez max 1 óra. Na, mi még bele sem tudtunk kocogni, pedig teljesen ideális lett volna a terep. Majdnem 2 óra alatt abszolváltuk ezt az etapot, bár ebben volt egy kábelfektetés is :)Az utolsó 2 km a K-n a falu elõtt egyszerûen borzalmas. A dzsungelharc semmi ehhez képest. Erre a szakaszra ráférne nagyon egy felújítás, mert förtelem rossz volt lejönni a faluba. Aki itt volt tudja mirõl beszélek.


A pontõr közli hogy mi vagyunk az elsõk. Meglepõdve visszakérdezünk, de közli hogy csak amióta õ itt van, mert nem rég volt váltás. Na így már minden tiszta, mert a többiek kb 6 órára vannak elõttünk :)


Tovább is megyünk a PT jelzésen, becélozzuk a Tengerszemet. A Zemplénben szó szerint szúnyoginvázió van. Ezt megtapasztaltuk már hamarabb is, de most éjszaka ezen a részen elképesztõen sok szunyi volt, és már-már az életünket éreztük veszélybe. Ha egy pillanatra megálltunk máris több 100 szúnyog jött ránk. Iszonyú érzés volt. Nekem ráadásul az is iszonyú volt, hogy valahogy sokkal, de sokkal közelebb vártam a Tengerszemet. Tényleg SOHA nem akart eljönni. Azt hittem hogy már megbolondulok mire végül odaértem.. Álmos volt a pontõr, (mármint a Vass-Eysen) :) és a Hollóházi pontõr hölgyike. Kaptunk egy kis szúnyogriasztót, de bõ negyed óra múlva már megint elleptek minket a dögök. A Tengerszemrõl a lefele méltán híresen meredek volt, majd a frissítõpont után bevesszük a semmi értelme kanyart a bozótosba, és végül hosszan, haladunk a borzalmasan rossz utakon a P- jelzésen.


Rákóczi fa is eljön, innen már csak 7 km a cél. De ez a K- jelzés össze vissza megy, olyan kacifántos, hogy már azt sem tudom néha merre járok. Az agyam totál kikapcsolt, csak megyek elõre, pár perc után visszatérek a való világba és nézem hogy basszus, volt jelzés? És volt.. Utána ismét ez a folyamat veszi kezdetét jó darabig.


A Bányi-nyeregtõl a Nagy-Nyugodóhoz még visz egy nagyobb szintkülönbség, de én már annyira kómás vagyok, hogy ha azt mondanák hogy a Tolvaj-hegyet kell újra megmászni, akkor is csak vállat vontam volna :) Felérvén a Nyugodóra, mi is megnyugodtunk hogy innen már mindjárt célba is vagyunk. Nem szoktam az idõvel versenyezni mostanság már, de ránéztem az órára, és bár szûkösen, de elégnek láttam az idõt a reggel 7 óra elõtti beérkezésre. Innen a célig nagy futást rendezünk (kemény 1,3 km), a talp fáj, a fogak szisszennek, a láb kényszerbõl pörög, az agy felenged, de még mindig káosz van belül.


Végül pedig célba érünk. A célba most csak Tinca van, õ tapsol minket, nekem ez is nagyon jól esik, és szép lassan rájövök hogy témnyleg beértem a célba. 45 óra 54 perc után célba érkeztem!!


Köszönöm Gabinak a társaságot, segítettünk egymásnak amiben tudtunk, hogy mind a ketten immár harmadjára is sikeresen teljesítsük a Kazinczy 200-at! És meg is lett!

 
 
Pilis barlangjaiTúra éve: 20132013.03.04 13:05:31


Pilis Barlangjai 95


Ezen a távon ez volt az elsõ szervezés, és bizony az útvonal is nagyon izgalmas volt, ráadásul nem is gondoltam volna, de a Pilisben sok ismeretlen rész volt, ahol én még nem is jártam.


Reggel 4 órási kelés után végülis pontban 6:00-kor sikerült is elrajtolni. Nem terveztem senkivel menni, de Rudi és Tinca is pont indulásra kész állapotban volt, így együtt kezdtük meg a Tábor-hegy meghódítását, majd koccanás tovább Fenyõgyöngyére. Az Árpád-kilátó elõtt igen érdekes útvonalvezetése van a K-nek, de természetesen kimentünk a kilátóhoz, és a jutalmunk a gyönyörû napfelkelte, és a mesés panoráma lett. Kellemesen lehetett ez után kocogni, moiwát, illetve Sz.Istvánt is megelõzzük. Barta Laci van már csak elõttünk, de õ ki tudja hol jár már.. Végre nem a S-n kell menni Hûvösvölgybe, hanem a K-n. Nincs nekem semmi bajom a másik jelzéssel, mindössze az, hogy az utóbbi idõben már jópárszor voltam arra. Utólér minket Õrsi Anna, szép tempóval halad, de marad is persze velünk. Megkezdjük a Nagy Hárs-hegy meghódítását. A Bátori-barlanghoz érkezünk. Itt kapunk egy sisakot, és bebújunk a barlangba. Jól kifaggatom az idegenvezetõnket a látottakról. Nem nagy barlang, de olyan sokszor jártam erre, és most végre be is lehet menni. Feltöltõdve indulunk tovább. Jé, egy vaddino. Õ a rövidebb távon volt. Tova is szalad pár mondat után, de a Hárs-hegyi körúton utólérem, és kettesben haladunk tovább, kissé ellépve a többiektõl. Adyligeten átrongyolunk, majd a Remete-szurdokba érkezünk. Innen a "sosem jól esõ" K-n kapaszkodunk ki a szurdokból. Kicsit megállunk a tetõn, jutalmunk a csodás kilátás. Pár perc, és ellenõrzõ pont következik. Hosszan megyünk tovább a K-n, jó tempóval haladunk. Felérünk a Zsíros-hegyre, kis nosztalgia a pár héttel ezelõtti Kitörés túráról, majd immár a Z- jobb oldali ágán haladunk tovább, és néhány perc után már a Solymári-ördöglyuk bejáratánál állunk. Ismét be lehetett, sõt be is kellett menni a barlangba, mivel a cseles szervezõk a barlang mélyére tették a pecsétet is. Persze gondolom ezen senki sem sértõdött meg :) Mi is jó kedvvel vettük fel a sisakot, és a fejlámpánkat, és egyre mélyebbre másztunk a lépcsõkön. Kellemes meleg volt a barlangban, meg persze odakint is, ha errõl még nem emlékeztem volna meg. Egy pecsét az itinerre, egy fotó a barlangban: http://www.imagebam.com/image/91df53240975347


Tovább kocogunk lefele Solymárra. Rövid távos ismerõsöket érünk utól. Kis beszélgetés, majd Solymár vasútállomástól már a kék máriautat követjük. Korog már a gyomrunk, és szomjasak is vagyunk, így a lehetõ legjobbkor érkezik a frissítõpont. A Házi-réti víztározónál vagyunk. Jutalmunk zsíros kenyér, és víz. Én már nagyon éhes voltam, így jó 20 percet biztos itt töltöttem. Vaddino tovább is indul, hamarosan befutnak Rudiék. Na akkor még egy kenyeret letolok :) Anna itt marad, így ismét triumvirátus leszünk mint az induláskor. A Kevély-nyeregbe felfele a Z- nem viccel, jó kis emelkedõ visz fel a tetõre. A Kevély-nyergi zsombolynál vagyunk hamarosan. A pontõr meglepõdik hogy a 90-esen vagyunk, és milyen jól haladunk. Kérdezte hogy biztos hogy menni fog a 90-es? Bízzunk benne... Innen közel van a következõ pont a S-n, ami a Mackó-barlang nevet viseli. Sajnos mackót nem láttunk, pont ahogy a következõ pontnál a Macska-barlangnál sem láttunk egy szem cicust sem :)


Kinizsi feeling következik. A különbség az, hogy egy lélek sincs a közelünkben sem. A Z-n hódítjuk meg a Hosszú-hegyet, majd a tetõre érve ismét pazar panoráma fogad minket. Alattunk terebélyesedik Pilisszántó falu. A Hosszú-hegyi zsomboly ismét ellenõrzõ pontot takar. Nagyon szomjas vagyok, de mivel ellátás ügyileg ez egy spártai túra, ezért óvatosan kell bánni a folyadékkal. Itt még találkozunk a szemben érkezõ vaddinoval, de aztán többet nem. Még mindig Rudival, és Tincával haladok, jó csapat vagyunk, a tempónk megegyezõ. A Szántói-nyeregnél reggel elrejtettek a srácok (kocsival a rajt fele) egy-egy üveg kólát, most meg is lelik, és hûsítõ üdítõ a jutalmuk/jutalmunk. (Köszi a kólát!!)


Hamarosan a Trézsi-forrás következik. Nem habozunk, én személy szerint két fél literes üveget is teljesen megtöltök vízzel. Tyû, egybõl nehezebb lett a hátizsák.. Kocogás tovább immár szalagozáson lefele. Egy cseles jobb kanyart majdnem benézünk, de szerencsére észrevettem a szalagokat. A Szántói-kõfülke jön, egy toronyirántos felfele után. Ugyanazon az úton vissza. Szemben érkeznek Bell Sanyiék a rövid távról, de hisz nem is elõztük meg õket.. Kiderült, hogy eltévedtek, és most mászhattak vissza a ponthoz :( Mi hamarosan már a P-S+ jelzésen haladunk tovább. Pár perc után leesik hogy Pilisszántó szélénél vagyunk, a Sziklaszínháznál. Ciki, de hirtelen alig jöttem rá hol vagyunk, pedig sokszor voltam már erre. Jókora sárban taposunk tovább, egy pár a Vaskapu-sziklák felõl érdeklõdik. "Kicsit" rossz helyen vannak.. Momentán a Pilis-hegy túloldalán..


A Legény-barlanghoz érkezünk egy jó óra után. Ahogy olvastam utólag itthon a kis könyvecskét, ami a barlangok leírását tartalmazza, felfigyeltem arra, hogy a túra fõszervezõi fedezték fel ezt a barlangot, és bizony hazánk 3. legmélyebb, és leghosszabb barlangjáról van szó. Ez akkor nem is látszott, mivel sajnos nem lehetett bemenni :( A számomra ismeretlen P-n (szó szerint) kapaszkodunk ki a völgybõl, majd fényvisszaverõk, és végül a S-n érkezünk meg a Pilis-nyergi víznyelõhöz. Nincsen ellenõrzõ pont, mivel valami idióta letépte a pecsétet, és a papírt is. Jókora sárban érkezünk meg ez után a Sasfészek-kulcsosházhoz, ahol leülünk a padra kicsit. Muszáj ennem egy zsemlét, mert nem érzem magam éppen a legjobb passzban. Számomra teljesen ismeretlen rész következik. S4 majd S+, és végül hosszan haladunk a "szalagozáson", ami végül fényvisszaverõ volt. (a végén leírom hogy ez pozitív, vagy negatív volt-e). Még mindig világosban érkezünk meg a Sátorkõpusztai-barlanghoz. Ez volt a nap csúcspontja úgy gondolom. Itt ismét be lehetett menni a barlangba, sõõt, a bátrabbak a legmélyére is lemehettek. Kaptunk sisakot, és elõvettük a fejlámpáinkat is. Kedves hölgy volt az idegenvezetõnk, sokat mesélt a barlangrendszerrõl, és segített is nekünk a lemenetelben. Egy lefele részen eléggé betojtam, de bizony rajtam nem fog ez ki, így pár perc után sikerült a lépéseket korrigálnom, és még mélyebbre mehettem. Gõzöm sincs hogy jön le ilyen mélyre az oxigén, bár rendesen izzadtam.


A barlang legmélyén vizet ihattunk(!) amit karsztvíz táplált (?). Megcsodáljuk a cseppköveket, illetve mutatja a hölgy hogy merre lehetne még tovább mászni. Rengeteg ága van a barlangnak, tök jó lehet ezt a munkát végezni. Persze megfelelõ szaktudással. A felfele mászás már jobban ment mint lefele, bár egyszer-kétszer úgy benyomtam a fejem hogy csak úgy nyekkent. Szerencsére volt sisak rajtam, így nem éreztem semmit. Rudi mászott elõl, de egy ágon majdnem rossz fele fordult, a hölgy szólt utána :) Poén lett volna felfedezni a barlang többi részét is :) Hamarosan lõn világosság. Mert hogy még mindig az van. Ránézünk az órára, kb. fél órát töltöttünk itt, de ilyen élmények után mit számít az idõ. Megköszöntük az idegenvezetést, majd élményekkel gazdagodva iramodunk tovább. Az esztergomi mûút elõtt toronyiránt egy dzsindzsáson,majd egy mocsaras részen kellett átkelni, még jó hogy világosban abszolváltuk ezt a részt. Fekapaszkodunk a Látó-hegyre, majd továbbra is fényvisszaverõkön érjük el a Loggia-barlangot. Ez is egy kis barlangnak tûnt, de legalább felfedezték.


Hamarosan a S-n vagyunk. Tincának hamar leesik hogy a Sárga 70 elején járunk. Visszapörgetem az idõt, és bizony máris képbe lettem én is. A folytatásban az itiner azt írta hogy "lehet menni az elméletben létezõ Z-kör jelzésen is, ha valaki megtalálja". Mondjuk valamivel rövidebb mint az eredeti útvonal. Közös megegyezéssel Rudi elõvette a GPS-t, és szerencsére rajta volt neki ez a jelzés a tracken. Mondjuk elég érdekes, mert egy darab jelzés nem volt, sõt, még jelzés alap sem. Késõbb valami ezer évvel ezelõtti P- jelzést véltünk a fákon felfedezni. Szóval aki ezt "elméletben" megtalálta, annak max respekt :) Végül pont a Z-be futottunk bele. Jobbra fordulunk rajta, a sár gigantikus méreteket öltött. És bizony itt már elõ kellett vennünk a lámpát. Az enyém volt a legjobb, így én mentem elõl. Nem nagyon tudtunk haladni, mert mindig keresni kellett a tisztább felületet, ráadásul ez a rész hosszú, és monoton volt. Késõbb azért próbáltam erõt meríteni a panorámából. Alattunk Pilisszentlélek lámpái világítottak. Így fentrõl nézve egy keresztet formáltak a lámpatestek fényei, így poénból eszembe jutott hogy ez akár Pilisszentkereszt is lehetne :) Az Ecset-hegyen egy gyors önpecsételés, majd végre megérkezünk a Shaolin falu panzióba. Utána fogok olvasni, nem tudom mitõl Shaolin.. Bár úgy hallottam sajnos jópár órával késõbb problémák adódtak, ugyanis bezárt a ház, az egyeztetés ellenére. Nekünk viszont úgy gondolom egy rossz szavunk sem lehet, ugyanis mennyei finom teát kaptunk, és még le is ülhettünk koszosan a fotelokba. Tinca azért megkérdezte, hátha lehet repetázni a teából, de sejtettük a nemleges választ :) Viszont akkor kajáljunk, mert megint borzasztó éhes vagyok. Az utolsó zsemlémet is elpusztítom. Nem túl jól esik kimenni, most már így sötétben azért lehûlt az idõ rendesen. A fényvisszaverõket kellett követni. Gõzöm nem volt hol vagyunk, annyit tudtam hogy Dobogókõ fele indulunk. Keresztezünk egy erdészeti utat, majd felnézek egyenesen tovább. Nee, ez komoly? Toronyiránt mutatnak kíméletlenül fölfele a fényvisszaverõk. Itt már azért van hó is. Jókora emelkedõ után, végül egy vízszintes úton haladunk tovább. Szerencsére a hó tetején is lehetett haladni az én testsúlyommal is :) A Disznós-árki barlang következett. Sajnos ebbõl már nem láttunk semmit, de legalább a pecsétet megtaláltuk. Ez után ismét egy bitang meredek felfele, és már a Z+-en is vagyunk. Hoppá, mindjárt Dobogókõ jön. Mikor már tudtam hol vagyok, örömmel töltött el a szitu, mert valahogy azt gondoltam hogy jóval lejjebb lyukadunk még ki, és még mászni kell. Alig negyed óra múlva már Dobogókõn is vagyunk. Pár elmeháborodott itt éli ki a gyerekkorát, bömböltetik a kocsiból a zenét, és a padon táncolnak. Sebaj, mi koncentráljunk a K- jelzésre. Jeges útviszonyok fogadnak, de még így is jól haladunk tovább. A Hideg-lyukak ellenõrzõ pont elõtt, kis tanácskozás. Jobbra egy viszonylag jó állapotú K- jelzés van, lábnyomok is vannak. Viszont gyanús, hogy nagyon elmegy a S+-tõl amit majd követni kéne. Elõveszem a térképemet, és bizony egyenesen, a patakkal párhuzamosan kell tovább haladni, de a K- nincs felfestve csak késõbb. Az a jobbos K- meg egy régi jelzés lehetett. Szerencsésen megúsztuk a mizériát, így jutalmunk hamarosan egy pecsét. Innen S+ jelzésen kocogunk tovább, majd a Z- jelzés visz le minket az utolsó ellenõrzõponthoz, a Szoplaki-ördöglyukhoz. Innen jó fél óra, és Pilisszentkeresztre is érkezünk. A cél elõtt kb. 300 m-el Tincának totál kifüstölt a lámpája.. Öröm az ürömben hogy szerencsére csak közvetlen a cél elõtt.


Végül este 21 óra 17 perckor, 15 óra 17 perces menetidõvel érkezünk be. A célban tátott szájjal figyeltük az ellátást, de ezt majd mindjárt lejjebb leírom.Köszönöm szépen a szervezõknek hogy ilyen szuper útvonalat kreáltak, és hogy lehetõségünk nyílt egyes barlangokba lemenni. Én nagyon jól éreztem magam!


Pozitívum: - izgalmas útvonal


- kedves szervezõk


- a fényvisszaverõt nagyon jó ötletnek találtam, sokkal jobb volt mint a szalagozás éjjelre. Ezt más túrán is be kéne vezetni, persze hogy ha van aki utána le is szedi.


- Célkaja. Eszméletlen mi finomságok voltak a célban. (Sajtos-tejfölös tészta, majd mikor az elfogyott makaróni, pirítós kenyér, több üveg uborka, finom meleg tea). és bizony ha valaki repetázni akart akár többször is, a szervezõk szó nélkül kiszolgálták!!


- Pihenési lehetõség


Negatívum: - A rész és szintadatok nagyon kellettek volna, ez egy hosszabb túránál létfontosságú.


- Amennyi finomság volt a célban, annak egy részét szerintem simán ki lehetne rakni ellenõrzõpontokra, akár a meleg kajából is, mert én útközben piszok éhes voltam, de ennyi kilométer után a célban sok embernek (tapasztalat) összeszûkül a gyomra ha nincs kaja útközben. Én is alig bírtam a célban kajálni, pedig piszok éhes voltam.. Ezek építõ jellegû javaslatok, nem muszáj megfogadni õket, de úgy gondolom hogy elég sok túrán jártam már, és van viszonyítási alapom :)


A lényeg az, hogy szupi volt!



 
 
Wass Albert emléktúra a Börzsönyben 44/28/18Túra éve: 20132013.01.13 19:10:19


A kalandos Wass Albert Emléktúra 44


Sok-sok teljesítménytúrán megfordultam már, jópár beszámolót is írtam, úgy gondolom ez a tegnapi túra is megér egy "misét".


Reggel az elsõ vonattal érkeztem. A célom a tempósabb gyaloglás, belekocogás módszer volt most, mint már oly sokszor. A rajtban Tinca mondta hogy jönne velem. Örültem neki, mert legalább nem megyek egyedül, és a tempónk is hasonló. Õ viszont mondta hogy sietnie kéne, mert délután még van dolga. Mondjuk én nem futásra voltam berendezkedve, a gyalogos hátizsákom is volt rajtam, de nosza, máris megkezdõdött a futás... Mire izmaink lassan elérték volna az üzemi hõfokot, máris egy ellenõrzõpont. Utána futás tovább. Egybõl sejtettem hogy itt ma nem sok gyaloglás lesz :) Sorban értük utól a korábban indulókat, majd mire Szokolyára érkeztünk az új útvonalon, Nagy Attilát és társát a mezõny elejét is beértük. Szokolyán pazar kilátás a Magas-Börzsönyre. A napfelkelte ahogy megvilágította a deres fákat... Az ellenõrzõpont után Tincával ketten maradunk, Attiláék még ott maradnak kicsit a ponton. Kifutunk a faluból, szabályosan körbemegyünk a K+ jelzésen (nem úgy mint a mögöttünk jövõk), majd immár teljesen szûz hóban indulunk neki a hegynek. Nem könnyû kaptató, ráadásul jó hosszan elnyúlik a hegy. Felérünk a tetõre, majd újra futás lefele. Egyszer csak fura hangokat hallunk, vadászok lövöldöznek. Mondjuk jópár túrán hallottam már ugyanezt a hangot, annyira nem ijedtem meg. De hiszen ez a K+ arra visz... Egyre közelebbrõl, egyre erõteljesebb puskaropogások. Na ennek a fele sem tréfa.


Nem telik el néhány perc, és jobbról pár méterrõl egy vadász kiált utánunk hatalmas puskával a kezében, hogy azonnal forduljunk vissza. Próbáljuk jobb belátásra bírni az úriembert, de azt mondta hogy 500 m-en belül még további vadászok vannak, és bármikor lelõhetnek, magyarul életveszélyben vagyunk. Hát bizony itt egy darabig véget is ért a túránk. Esélyünk sincs tovább indulni, Tinca próbálja hívni a szervezõket, de persze nincs térerõ az erdõben. Pedig mindössze alig 500(!) m-re vagyunk már csak Kóspallagtól.. Balra van egy kerülõút, de eleinte nem merjük megkockáztatni, ki tudja hány vadász áll még arra. Próbálunk óvatosan tovább tipegni, de alig megyünk pár métert, jobbról a hegyoldalból egy másik vadász int le minket, így ez az opció is kudarcba fullad.. Közben hatalmas robajjal lövöldöznek alig pár méterre tõlünk. Hát nem érezzük magunkat biztonságban egyáltalán.. Egyszer csak balról a hegyrõl szembefut velünk egy vaddisznó totál kamikaze módon. Az utolsó pillanatban föleszmél, és végül elfut egy másik irányban, egy öleb méretû kutya pedig a nyomában. Vicces látvány amikor egy méretes vadkant (mondjuk ez nem volt túl nagy) egy ilyen öleb kerget. És tényleg, ezek bizony a hajtókutyák.


Még jópár vaddisznó elszalad a közelünkben secc perc alatt. Közben megérkeznek Attiláék is, lestoppoljuk õket. Próbálnak õk is hatni a vadászra, de ugyanaz a reakció. Legalább még 1-1,5 órán át vadászat folyik.. Grrr... Én már fázok is rendesen a sok állástól, ráadásul az izmaim is kezdenek lemerevedni. Hamarosan érkezik kocogva Börcsök Andris, és Oszaczki Géza, de õk nem sokat várnak már, ugyanis utánuk pár perccel Erdei Andris jön futva, és nála van GPS. Bepróbáljuk azt a balos kerülõutat végül lesz ami lesz alapon, úgyis többen futunk, hátha nem engem lõnek le :) Végül megússzuk a mizériát, és kis kerülõvel, de Kóspallagon is vagyunk. Bizony, Tincával nekünk ez kb 20-25 perc ácsorgás volt a hidegben. De végülis nincs idõcél, csak úgy futogatunk. A Börzsöny Szíve sörözõben volt a pont, közöltük is a pontõrrel a szitut, de persze õ nem tud mit tenni. Innen ismét kilépünk Tincával, és immár újra a mezõny elején futunk. A S- jelzésen haladunk Érsek-tisztás fele. Még egyikünk sem járt ezen az úton, fura módon. A falu végén egy érdekes jelzés, majd jó kis kaptatón tapossuk le a többieknek a havat. Érdekes piros szalagok voltak kint a fákon keresztben. Na mondom az hiányzik megint belefussunk egy vadászatba. Neszezve haladunk, meg is van az eredménye. Jobbra hatalmas szarvasokat fedezünk fel, ahogy kecsesen sétálgatnak. Ezzel az élménnyel gazdagodva érünk ki az Érsek-tisztásra, ahol Kenyeres Oszi teljesít szolgálatot. Pár perce érkezett csak, elvileg van tea meg csoki, de még a kocsiban. Hogy ne csak a lábunkat erõsítsük ma, ki kellett vennünk a jókora termoszt a kocsiból :) A jutalom viszont nem maradt el, jól esett kortyolgatni a meleg teát. Pár percet ejtõztünk itt, de senki nem ért utól minket. Ez után következett a túra leges-legszebb része. Fel a Z- jelzésen a Só-hegyre. Szerencsére nem voltak felhõk az égen, így alig vártuk hogy felérjünk a Börzsöny egyik legszebb kilátást nyújtó hegyére. Útközben a fákról csüngött le a dér, közben rásütött a nap, gyönyörû látvány volt már ez is. Sokszor keresgélni kellett kicsit az utat, mert ma még mi vagyunk a hegy elsõ meghódítói. Felérvén a csúcsra, nem csalódtunk. Mesés panoráma volt elõttünk, meg is álltunk, és próbáltuk azonosítani a látnivalókat. Távolabb még Dobogókõ adótornyát is sikerült megcsípni. Élményekkel gazdagodva kocogunk tovább, majd nem sokkal késõbb Tinca túramozgalmazik. A Kopasz-hegyen kellett válaszolni a kérdésre. Meggyõzött, én is vállalom a kitérõt, biztos hogy szép panoráma lesz onnan is.


A csúcson egy kereszt áll, én úgy éreztem magam, mintha valahol az Alpokban másztunk volna meg egy több ezer méteres hegyet, és most jutnánk fel a csúcskereszthez. Hagytam hogy átjárjon ez az érzés, és tovább gyönyörködjek a panorámában. Közben visszanéztünk a Só-hegyre, és látszódott ahogy a többi spori épp lefele fut a hegyrõl. Visszafutunk az elágazáshoz, + 100 m szint, kerek 15 perc volt a kitérõ. Semmi gond, megérte!! Lefele kicsit megtempózzuk a Z-et, utól is érjük az idõközben minket megelõzõ Nagy Attiléákat, majd majdnem egyszerre érkezünk meg a Márianosztai ellenõrzõponthoz, ahol Toplak úr pecsétel a túravezetõi bélyegzõjével!! :) Attiláékat ismét elhagyjuk, majd a P- jelzésen kapaszkodunk ki a faluból. Nem futunk most, kis pihenés felfele. Talán ezen a P- jelzésen csak a Julianus 50 túrán jártam, akkor is még visszafele, és még 2007-ben borzasztóan rossz jelzések voltak erre. Most már szép P- jelzések üdvözölnek. Egy futót vélünk felfedezni mögöttünk, hamarosan utól is ér minket. Látásból ismerjük egymást. Nem akar kavarni, így velünk marad. Kóspallagig kicsit eléhezek, kezd belõlem elszállni az erõ, ráadásul a bal térdem fáj is. Lehet a hideg miatt.. De lehet hogy nem. Minden esetre elkezdtem azóta egy porcerõ kúrát, mert még most is érzem :( Ismét Kóspallagon vagyunk. Én beugrok a boltba venni két csokit, hátha észhez térít. A futó srác elmegy, Tinca gyalogol addig amíg utól nem érem.


A falu végén ez meg is történt, a csokitól kicsit jobban vagyok, de azért érzem még az eléhezést.


A P-S- jelzésen haladunk. Hamarosan egy szalag invitál minket balra be az erdõbe. Hmm.. Nem állunk meg, kocogunk tovább a völgyben, mert a jelzések tudom hogy erre mennek, mégha nincsenek is felfestve épp. Szemben egy kirándulócsoport fogad, hogy pár perc, és ismét vadászokba botlunk bele.. Lépjünk fel erélyesen, ha kell vitázzunk velük, mert õket is alig akarták átengedni. Na megint kezdõdik minden elölrõl.. Ráadásul még senki sem ment el elõttünk (mert a futó srác felment a szalagon balra), így megint mi "ébresztettük" a vadászokat. A két jelzés elválásánál rengeteg vadászkocsi áll. Szerencsére az már a P-n volt, mi meg balra a S-n megyünk tovább. Szerencsére megúsztuk a szitut, de ahogy balra sandítottunk többször is, bizony észrevettünk legalább 6-7 vadászt, akik minket figyelnek az erdõbõl méretes puskával a kezükben. Itt sem lettünk a vadászok martaléka szerencsére. Utólér a futó srác minket. Kiderült hogy az a szalag balra nem is a vadászat miatt volt kerülõút, hanem valami dzsindzsásba vitt.. 10-bõl 7 ember tuti arra indult el szerintem.. Végül hármasban érkezünk a Száraz-fák nevû ellenõrzõponthoz, ahol már a rövid távosok is megérkeznek. Brigi, és Peti a pontõr, van csoki, és pálinka.


A víznek, vagy valami másnak itt jobban örültem volna, ugyanis Oszi pontja óta nem volt üdítõ.. Persze kocsma volt, de én nem akarok költekezni.. Na mindegy, a jégkásás teámat próbáltam iszogatni. A futó srác el is ment, de a célig nem sokat távolodott 500 m-nél tovább. Tincával elõzgetjük a rövid távosokat. Sikerül elesés nélkül abszolválni a meredek lefelét Kismarosra. Ezt pár sporttárs szemmel láthatólag nem mondhatta el magáról. Aszfaltot ér a lábunk, és befutunk Kismarosra. Én megint elkezdtem érezni a térdemet, és energetikailag is kicsit elfáradtam a sok szûz hó taposástól. Ráadásul valószínû ismét az eléhezés-elszomjazás stádiumába érkeztem így a végefele, ugyanis valljuk meg azért elég kevés szolgáltatás volt a túrán. A régi királyréti Fatornyos ellátását azért visszasírom. Tincát elõreküldöm, én kicsit gyaloglok. Elrejtek magamban egy csokit, és hogy ne érjen csúfos véget a túra, azért becsületbõl még bekocogok a célba, Tinca után pár perccel. 5 óra 55 perc alatt abszolváltam a túrát. Ha levonjuk a 25 perc kényszerácsorgást a vadászok miatt, és a 15 perc oda-visszát a Kopasz-hegyre, akkor ez egy 5:15-ös idõ, ami azért már szépen hangzik. Volt mitõl elfáradni. A célban végre volt ellátás, virsli (?) személyében. Én akkor is azt mondom érdemes volt eljönni, mert gyönyörû panoráma volt végig a túrán, nekem ez az útvonal sokkal jobban tetszett mint a régebbi volt. Nem kicsit kalandosra sikeredett a vadászat miatt, de szerencsére túléltük.. ;)



 
 
túra éve: 2012
Tortúra 65 téli napforduló/Ómassa/BükkszentkeresztTúra éve: 20122012.12.23 11:03:41

Tortúra 65


Csak a reggeli gyorsvonattal tudtam lejönni, így 9 óra 05-kor indultam el, lámpa nélkül :) Az itinerre kerek 9 óra került, azt mondták hogy ez után saját idõ terhére lehet indulni. Igazuk volt persze, de én végig a 05-ös hivatalos rajtommal számoltam. Bükkszentkereszt: 1 óra 10 perc, majd jött a S+, ahol igyekeztem kikocogni az emelkedõket. Egyre nagyobb lett a hó, és nagyon fázott a kezem is, de próbáltam közben a természetben gyönyörködni, a zúzmarás fákat látva igazi téli hangulat fogadott. 


25 km, Bánkút, 2 óra 30 alatt érkeztem. Itt jó 5 perc sorbaállás a pecsétért. Nem tolakodtam, ez hivatalosan gyalogos rendezvény. Sajnos a frissítés kimaradt, mert rengetegen voltak bent, így haladtam is tovább. A hóhelyzet csak tovább fokozódott. Szépen lementem a K- jelzésen a kitérõket, nem maradtam a dózerúton. Nem sok lábnyom volt elõttem.. Tar-kõ elõtt a réten eléggé kezdtem megborulni, így megettem az elsõ müzliszeletemet a túrán. Nehezen jött el a Tar-kõ, de természetesen kimentem a csúcsra, és a szokásos tejfölköd fogadott, de persze megérte! Gyalogos ismerõseim is látták hogy ránézésre sem vagyok toppon, igazuk volt. Tamás-kútra 4 óra 17 perc alatt érkeztem. Ennek az idõnek nagyon örültem. Itt viszont muszáj volt frissítgetnem, el is ment 8 perc, de ez patthelyzet volt. Szépen le is merevedtek a lábaim, ráadásul tetéztem azzal hogy még le is ültem a padra. Utána az emelkedõn nagyon lassan gyalogoltam fel, elkönyveltem hogy volt egy jó futásom, innen nagyon tovább. Felérve a gerincre, viszont valószínû a zsíroskenyér élettani hatásától kicsit jobban lettem, és meglepetésre egész jól ment a folytatás, viszont az emelkedõk nehezebbikén már gyalogoltam azért. A Török-úton totális befordulás. Szerencsére nem az árokba, hanem csak úgy fejben :) A tükörjeges szakaszok nem kicsit izgalmasak voltak, ráadásul Várkút elõtt akkorát estem a térdemre hogy csak úgy sajgott. Sebaj, még egy 10-es. Nagy-Eged sosem akart eljönni, nagyon lassan telt az idõ. Utána azért rágyorsítottam, és bizony lámpa nélkül leértem az aszfaltra. 7 óra 11 perc alatt tettem meg a távot, aminek nagyon örülök.

 
 
Prazská stovka (prágai százas)Túra éve: 20122012.12.13 09:03:25

2012, eredmények: http://www.dalkovepochody.cz/ps2012.vysledky.122.htm

 
 
Prazská stovka (prágai százas)Túra éve: 20122012.12.11 06:35:32

A Prague Ultra Trail-en voltam hétvégén. 122 km volt a kiírásban, de érezhetõ volt hogy el van mérve több helyen is, a célban a többiek mondták hogy kb 126 km volt a vége végül 4200 m szinttel. 600 elõnevezõ volt, de persze azért nem jöttek el ennyien, és a nagy része gyalogolt, bár az Ultra Trail szóra, és az UTMB kvalifikáció 3 pontjára sokat felkapták a fejüket a futók is. Jó sokan voltak, Salomon, TERC, Czech Adidas Terrexesek csak hogy a jobbakat mondjam. Péntek este 22:00-kor indult a verseny. Írok egy hosszabb beszámolót is majd, így csak részletek: 62 km-nél 7:13-mal csekkoltam, a Lysá Hora 24 h http://www.youtube.com/watch?v=s2dnOqiRELg&feature=player_embedded


és egyben a Beskydsá Sedmická (és ennek a Utra Trailnek a tavalyi gyõztesével) Zbynek Cyprával, aki a célban külön gratulált, nagyon jól esett. Nagyrészt együtt mentünk az elsõ részén, begyûjtöttünk pár talpig Salomonban öltözött eltévedt futót. (Igen, ott ez olyan mint nálunk a Nike) 5.-nek értünk be 62 km-hez, majd egy gyors leves, ami ingyen járt, és mire feleszméltem pár elment szinte mindenki akikkel együtt érkeztünk. Egy litván sráccal indultunk neki a második részében, a farkasordító éjszakába. -10 fok alatt járhatott a hõmérõ. GPS nélkül voltunk, így a teljesítménytúrázó rutinom úgy érzem sokat jelentett. 100 km-hez 4.-nek érkeztünk, kerek 13 órás idõvel. Elõttünk 3 profi. Itt is járt leves, ketten beértek, mentek is tovább, mi együtt róttuk továbbra is a km-eket. 110 km-nél egy óriási hiba az itinerben. A "red bike" jelzést kellett volna követni, de nem találtuk, mint kiderült átfestették "blue bike"-ra. Ez sikeresen fél óra idõveszteséget eredményezett, közben utólért minket egy futó, akin energetikailag látszott hogy jobban megy neki mint nekem. Az izmok már totál merevek voltak, kezdtem elálmosodni nagyon, illetve egy hosszabb aszfaltos rész következett, a litván srácot is elengedtem a másik futóval. Innen az utolsó "tizensok" kilométeren vívtam a saját harcomat. Jött pár toronyirántos felfele, a síkon meg a lejtõn sem ment már szinte a futás, vártam hogy mikor jön a többi futó, de a célig senki nem ért utól. Végül 17 óra 21 perc alatt értem célba a 126 km-en, ami a 9. helyre volt elegendõ. Ha az utolsó 15 km is rendben ment volna, plusz nincs a félórás eltévedés, meg a 2 x 25 perc levesezés, akkor még szebben mutatott volna, de így is maximálisan elégedett voltam. A 3. Zbynek volt, 1 óra 15-öt kaptam, ez még tartható lett volna, de az elsõ kettõ 15:06-os idõje még ufóidõ :)

 
 
Piros túrák / Magyar VándorTúra éve: 20122012.11.12 18:17:39


Piros 85T


Az utolsó pillanatban, vagyis a túra reggelén döntöttem el, hogy én ma terepfutni szeretnék. Nem biztos hogy túl bölcs döntésnek tûnt, ugyanis két nappal a verseny elõtt toltam egy 80 km - 3800 m szintes Monoton Ultramaratont. Lesz ami lesz alapon indultam neki, de egy percig sem kételkedtem a sikeres teljesítésben.


Reggel szuper hangulat, és megannyi ismerõs fogadott, máris jól indult a nap. Aztán kiötlöttem hogy a fejlámpát hova depózzam, végülis a biztonsági alapokra helyeztem a hangsúlyt, így Kopár-csárda gyõzött. Rövid gatyában indultam neki a megmérettetésnek, legalább nem fogok túl sokat állni gondoltam.


8:30-kor tömegrajt, kilõ a tömeg, Rómaifürdõ után máris Csillaghegy, és az ezerszer rótt P- ösvénye a Róka-hegyre fel. Az Ürömi út elõtt már jó nagy köd van, és ez a Nagy-Kevélyig nem is változik. A mûút után kifutom az emelkedõt, aztán amikor már tényleg meredekre vált késõbb akkor tempósan gyaloglok. A Kevélyrõl mesés panoráma tárulkozik, kikacsintgatok balra, a felhõk fölött vagyunk! Nagy-Kevély (8,1 km - 480 m szint - 0:49:10). Egy nagy levegõ, és rombolás tovább a P-n Csobánka fele. A combomban eléggé éreztem a két nappal ezelõtti hosszú futást, nem tudtam annyira kifutni a lejtõket mint vártam. Allaga Tamás ér mellém, mondtam neki ha lassú a tempó kerüljön csak, de jött velem, és pár szót váltottunk amikor épp kaptam levegõt. Egy jól idõzített frissítõpont következik, nem sokat szöszölök, igyekezek minimalizálni a frissítéseket most, ez a végére jónéhány perc +t jelenthet. Emelkedik utunk folyamatosan a Tölgyikrekhez, gyalogos ismerõseimet nem gyõzöm köszönteni, szurkolnak, jól esik. Eljön a Tõgyikrek :) (18,3 km - 815 m szint - 1:45:35) Ajjaj, ez kicsit erõs, hol van még a vége?! Ésszel fiam... Viszont Dömösre nehéz ésszel menni, annyira adja magát a terep, én meg bedõlök a csábításnak, és szépen balettozok a Szõke-forrás sziklái között tovább. Olipapa ér mögém, kicsit követ, persze õ ma edz, én meg versenyzek. Feltételes pontnál csippantok, majd egybõl tovább, mindjárt itt is van Dömös. (29,1 km - 980 m szint - 2:41:17) Mind hülye aki nem normális...


A lakomának nehéz most ellenállni, eszembe jut, amikor a régebbi Piros túrákon kétpofára toltam a parízeres kenyereket, most kólát kérek Egontól a pontõrtõl, és pár édes-sós cuccot tüntetek el. Na de azért meglépek pár natúr párizsi szelettel, nem tudok neki nemet mondani... Még mindig Tamással haladok, átmegyünk a temetõn, majd kezdõdik az emelkedõ fel Dobogókõre. Nem akarok semmi pluszt felvinni, így már az aljában technikai szünetet végzek :) Lúdtalp érkezik mögöttem, én bele-belekocogok az emelkedõbe, de a tempós gyaloglást forszírozom, sikeresen. Megelõzök pár futót akik a gyalogosban indultak, de a semmibõl egy szasza ér mellém. A legnehezebb részt a két kerítés között gyalogoljuk, hátrafele csodás kilátás nyílik a Duna vonulatára. Szakó-nyeregnél megint gyors csippantás, majd hamarosan végre futható rész jön. Hiába futok én is, szasza csakhamar eltûnik az éterben elõttem. Viszont feltûnik Balazito háta. Nem futok fel rá, a saját tempómban kell menni tudom. Megteszem a P- kanyarját a kilátó fele, majd néhány perc, és Dobogókõn vagyunk, A "Föld szívcsakrájában". (37,3 km - 1600 m szint - 3:44:58) Megannyi finomság van itt, én a banánra fanyalodok rá, és az izóra. Végre egy jól kevert izotóniás ital, sok versenyen borzasztó az arány. Addig-addig zabálok amíg fel sem tûnt hogy Tamás, és Lúdtalp is elment mellettem. Szasza fut elõttem, de hamar tovarepül, mert a combom egyre jobban be van állva a lefeléken, és elég lassan haladok az amúgyis technikás úton. Átrongyolok Pilisszentkereszten, az aszfalt most nem esik jól, nem úgy mint nem rég egy cseh teljesítménytúrán, ahol 100-ból 100 km aszfalt volt :) Persze a kiírásból ez nem derült ki. A Magas-hegyi nyeregnél senki nem volt, kissé egykedvûen haladok tovább, de csakhamar megjön a pont, Pilisszántó határában. Kólát iszogatok, nagyon jól esik most. A frissítõasztal bõséges, nagy zavaromban mindenbõl egy kicsit eszek. Egyedül rovom az utakat, utólérem Rudit és Õrsi Annát , ránézek az órámra, jó átlaggal gyalogolnak. Õk a tényleges gyalogló mezõny eleje, nem meglepõ persze. Pont Csévi-nyereg elõtt utólérem még "vaddino" Kovács Danit, mondom neki hogy kicsit fusson velem, de a pont után a "nézni is rossz" hosszú egyenesben lemarad. Már eléggé befordultam, figyelem a testem jelzéseit, néha picit görcsölgetek, de próbálok magamhoz mérten jó tempóban haladni. Egész jól kikocogom a köves úton az emelkedõt, minimálisan gyaloglok csak bele.


A Vörös-hegy elõtt Barta Laci szaporázza legalább 7 km/h-s tempóban gyalog. Pár jó szó, és irány tovább. A Vörös-hegyre felfele kicsit érzem hogy eléheztem, elõ is rántok egy mûzliszeletet, de csak nehezen megy le. Várom már a Kopár-csárdát! Gyönyörû fent ez a fenyveses rész, mindig olyan jól esik itt futni/gyalogolni (persze ha épp jól érzem magam :) Sok-sok szerpentines rész után végre érkezik a Kopár-csárda (54,8 km - 2063 m szint - 5:33:28) Itt pihen épp a mostani Dupla Élmény terepfutás duója, Tamás és Karesz. Dolgos Gyuri a pontõr, minden földi jóval kínál. A gulyást sajnos most kihagyom, pedig étvágyam az lenne hozzá, de "the time is money". Érkezik egy futó mögöttem, na gyorsan tovább is indulok, viszont gyorsan eszembe jut hogy a fejlámpát ide depóztam. Osztottam-szoroztam, nagyon korán van még, nem veszem fel, nincs hátizsákom, majd valakihez hozzácsapódok ha besötétedik. Merész döntés... A duó már továbbhaladt, én továbbra is egyedül szelem a Pilist. Kakukk-hegyre egy rövid de annál meredekebb kapaszkodás. Geri a pontõr, egy nagy pacsi, majd irány Pilisszentiván. Az aszfaltos út elején még föl sem eszméltem, elfut mellettem a Kopárnál utólért futó, utólag látva Rudolf Tamás volt. A Villa Negrához érve jön a sunyi homokos talaj, eszembe jutnak a régi évek, ez a rész sosem volt a kedvencem. Elõ is veszek egy Sport szeletet. Kicsit gyalogolok, majd újra nekiveselkedek a futásnak. Fizikailag egyre nehezebb, de fejben próbálok ott lenni kisebb-nagyobb sikerrel. Nocsak, megelõzöm Kareszt, bár õ a gyalogosban fut, de szép tempóban halad. Egon és Éva pontja jön, most nincs itinerem, kimarad a P-mosolygós pecsét :) Fejben rákészülök a túra talán (számomra) legnehezebb részére, indul a Nagy-szénási menet. Nincs gond, szépen futom felfele az utat ameddig egy épeszû ember futja :) Utána tempós gyaloglás, egy yoyoka szurkol a szokásos bábu barátaival :) Illetve három utólért spori, Tamás, Balazito, És a gyalogosban szintén futó Tóth Gyuri. Nem is ment ez most olyan rosszul, bár az ellenõrzõponton Gyõri Petiéknél egy sanda mosoly nincs az arcomon. Na hurrá, ez is meg van, mégsincs este. Beérek Nagykovácsira, hosszú aszfaltozás, majd a Plébániára érve lerogyok a székre. Persze, lenne mit meggyónnom, de most nem gyónni jöttem, hanem egy kiadósat zabálni, és kólázni. Jól esik a pihenõ, nehezen akarok tovább indulni, végül belevetem magam immár a Budai-hegyekbe. (66,1 km - 2475 m szint - 6:55:40) Jó meredeken kapaszkodok ki Nagykovácsiból. Hosszabb, monoton ámde jól ismert rész következik, majd valamikor elérek a Juliannamajori mûúthoz, ahol R.Gellért és társa pontõrködik. Jobbnál-jobb az ellátás, tényleg 5* volt minden! A Fekete-fejre botladozok fel, de még nincs sötét. Pokolian esik a lefele, fintorgok már rendesen. A Hárs-hegyi körúthoz nem szeretem valamiért azt az emelkedõt. Nem olyan meredek, de valahogy ez mindig negatív kisugárzást hoz.


Itt már annyira nem erõltetem a futást a Szépjuhásznéhoz, kell még egy kis tartalék felfele. János-hegyre felfele természetesen körbemegyek a szerpentineken, elképzelem hogy milyen jó lenne itt futni, de most csak tempós gyaloglásra tellik. Mire pont besötétedik úgy teljesen, felérek a csúcsra. (78,1 km - 2982 m szint - 8:29:04) Jó lenne ha valakit látnék, ugyanis nincs fejlámpám, bár valószínû Makkosmáriáig így is eltalálnék, na de ott még nincs vége a versenynek. A ponton viszont utólérem az elsõ gyalogos-futót Bódi Istvánt, ráadásul kapok a segítõktõl egy lámpát is, nagyon szépen köszönöm, azt hiszem Kertész Dóri szülei voltak!! Na, öröm az élet! Meg is iramodunk Istvánnal lefele, de lemarad csakhamar. Viszont van lámpám, mehetek saját tempót. Az élet apró örömei, bár fáradt vagyok, mégis erõsnek érzem magam. Makkosmária (82,4 km - 8:57:25). Nem olyan nagy tempó János-hegytõl, de én mégis erõsnek éreztem. Innen már csak bõ 6 km. Na ja, de van még azért itt emelkedõ. Ezek a Végvári-sziklák nem adják könnyen magukat. Bitang módon gyaloglok fölfele, most már érzem a cél illatát. Budaörs elõtt a köves lefelével még megküzdök, a lábam már szinte nem hajlik, így nehéz.. Viszont az aszfaltot érve megszûnik a fájdalom, feljebb váltok x fokozattal, és berongyolok a várva-várt célba.


Az idõm 9 óra 41 perc lett, ami a 16. helyre lett elég. Meg vagyok vele teljesen elégedve, immár 6 Piros 85 van a hátam mögött. Köszönöm a szervezést, az ellátás abszolút elsõosztályú volt!



 
 
Monoton Maraton, FélmaratonTúra éve: 20122012.11.01 19:28:29

Mai napi túratermés az egész nap esõs, totál felázott terepen: Monoton Maraton + Monoton Félmaraton + Monoton Minimaraton + Monoton Minimaraton + Monoton Minimaraton = 80 km - 3720 m szinttel. 24-szer kerültük körbe illetve másztuk meg (!) a Nagy-Hárs-hegyet Rudolf István -nal. A legutolsó körbe ráadásul még le is szedtük az eligazító táblákat, így egy rendezõi kitûzõvel is gyarapodtunk :) 16:40-kor már kopogtattunk a célban. Két nap múlva pedig Piros 85 jön a szokásoktól eltérõen most nagyrészt gyalog.

 
 
ZA MALÍNSKÝM KRENEMTúra éve: 20122012.10.07 18:55:52

Za Malynskym Krenem 100


Egy szóval: aszfaltgyilkolás!!! Ha hiszitek, ha nem, ez a túra egyszerûen 100 km aszfaltból állt! Végig autóutakon, mellékutakon, zúzott köves úton gyalogoltunk Rudi Istvánnal. Ilyen túrán még nem voltam, totál nem értem, hogy lehet ebbõl 31. szervezés, meg úgy egyáltalán?? Kb. 5-en indultak, abból 4-en magyarok voltunk :) Kettõ (azaz 2) emberes pont volt, 67 km-nél, ahol visszaértél oda ahonnan a rajt volt, majd a cél :)) Szóval nem kicsit kemény volt!! :) A fõszervezõ ígérte hogy jövõre lesz magyarra fordított itiner a rajtban, és mindenképpen számít ránk. Szerintetek? :) 18 óra 20 perc alatt végeztünk az aszfalttal.



Azért a mai nap még egy Vasas Maratont is megcsináltam, kellemes idõben, a kõ hegyen utolért Mezei Klárival. Jó idõvel, 7 óra 25 alatt tettük meg a távot.

 
 
Mecsek 110/60/40/20 az Olimpia évébenTúra éve: 20122012.09.27 14:15:13


Mecsek 110


2009 után ismét egy nagy kihívás a Mecsekben. Akkor a Mecsek 100-at teljesítettem a PI-TE egyesület szervezésében. Õk a Nyugati-Mecsekben kalauzoltak minket végig. S' lám, milyen nagy ez a hegységlánc, most a Keleti régió került elõtérbe, teljesen minimális átfedéssel a korábbitól.


Két tapasztalt teljesítménytúrázó, Csabi és Vera szervezték ezt a túrát. Reméltem hogy minden a helyén lesz, mert õk már jó pár éve benne vannak az "elitben". 114 km, és 4850 m szintkülönbség várt minket. Péntek este Mezei Klárival, Lacival, és Moiwával utaztunk le Zobákpusztára, ahol a szállásunk volt aznap estére. Ember legyen a talpán aki ezt a Vargánya Tanyát megtalálta úgy hogy elsõként jár arra. Jó pár kört leírtunk mire megleltük...


5:30-kor Dienes Áron "demokraták ébresztõ" csengõhangjára kelünk :)) Elég hideg van, kidugom az orromat, és üdvözlöm a kedves ismerõsöket. 6:30-kor rajt!! Na de elõtte még egy olimpiai kvízt kitöltünk.. Bennem van már az indulhatnék, találomra karikázgatok. A végén kiderült hogy 15-bõl 9 jó lett. Hiába, a sport akkor is bennem van :))


Rudi Istvánnal indulunk el elsõként, a többiek még szöszölnek kicsit. Hamar rátévedünk a K4 jelzésre, amin kellemesen lehet bemelegítésként óvatosan kocogni. Persze még a hûs idõ is hajt minket. Egy kápolnánál kapjuk az elsõ pecsétet, máris finom sütemények kíséretében. A sasos pulóverem itt fel is adta a túrát, ez nem az õ napja volt. Hamar visszadepóztattam a célba, és irány tovább. Megelõz minket két futó, egyik UTMB-s volt idén. Futnak felfele is, kiderült hogy 110-et mennek. Hamar elkönyveltük hogy õket már nem fogjuk látni a túrán. Vagy mégis?! Kemény meredek ágas-bogas-szúrós út visz fel szalagozáson a Zengõre, ami a Mecsek legmagasabb csúcsa. Lefele már együtt kocogunk Rudival, és a két futóval. Kellemesen halad a K3 jelzés. Hosszúheténybe érünk pár perc erejéig, majd jobbra parancsol a szalagozás, és nyaktekerõ emelkedõvel mászunk egyre feljebb, egyre nehezebb terepen a Hármas-hegy irányába. Néhol meg-megállunk, hol lehet a következõ szalag, mert út az nincs.  Rudival jó tempóban érünk fel még így is a tetõre, ahol viszont nincsenek még itt a pontõrök.. Hmm. 08:10-tõl nyit a pont, most 08:15 van. Kicsit tanácskozunk, majd csinálok Rudiról egy képet a toronynál, és indulunk tovább. Még mielõtt jobbra vitt volna az aszfaltútról a szalagozás, még pont idõben megjelentek a pontõrök a kocsival. Két sütit elmajszolunk gyorsan, majd uzsgyi tovább. 2008-ban voltam a Hegymenet 55-ön, így nem ért meglepetésként a következõ beígért meredek lejtõ. Nyakas Gabi viszont váratlanul szembejött velünk, egy balos szalagozást leshetett be, de itt van a nyomunkban. Átballagunk Püspökszentlászlón. Meghitt kis turista falu. A pontõrök kocsival megelõznek, de pár perc múlva már terülj-terülj asztalkám vár a Hettyey-forrásnál. Sütemények, és finom szörp kerül a gyomromba pillanatok alatt. Innen S- jelzésen emelkedünk felfele a Cigány-hegy irányába. Itt is már jártam anno. A pont elõtt még a réten utólérjük a személyzetet, és kénytelenek pecsétet adni. Lelkiismeretes útvonalkövetõk révén persze kimegyünk a kilátóhoz, sõt meg is csodáljuk a Zengõ - Hármas-hegy - Misina sziluettjét. Lefele szembe jön Gabi, szépen halad õ is. Átrongyolunk Kisújbányán, majd a K-en elindulunk balra. De nincs K4.. Vissza..  Az itiner írja hogy a falu végénél tovább egyenesen. De még nincs teljesen a falu vége. Jó 5 percet bizonytalankodunk, ide azért egy szalag kellett volna.. Jóval késõbb meg is leljük egy réten a régi kopott K4-et. Örömmel nyugtázzuk hogy jó helyen járunk. Lezúgunk a Réka-kunyhóhoz, ahol önpecsételõ lap van, és egy tubus multivitaminos plusz tabletta. Respekt érte! Nem írtam még hogy a pecsétek valójában most matricák voltak. A magyar olimpiai bajnokaink ábrázata került fel rovatlapunkba. Nagyon találó ötlet, örömmel látom õket így virtuálisan is. A P+ jelzésen haladunk egy kies völgyben, majd hamarosan Z+ jelzés visz minket tovább egészen Óbányáig. Útközben pár méterre tõlünk egy hatalmas szarvas ugrik át elõttünk. Csodás látvány! Lekoccanunk a faluba. OKT bélyegzõt pecsételünk, majd gyors feltankolás után indulunk. A két futó még a közkútnál mosdik. Na, csak lepipáljuk õket? :)


A következõ pont egy erdészháznál volt, ahol vizet és almát vételeztünk. Egy ember állítólag már járt elõttünk. Érdekes, eddig még senki nem volt. A Farkas-árok egyik legszebb része volt a túrának. Források jobbról-balról, gyönyörû, izgalmas rész. Hosszan haladunk rajta, de a végefele valahol jobbra a susnyásba letért a K+, hogy hol, azt még jópár ember nem tudta rajtunk kívül. A tetõre kiérve, pont Átol Csabiba botlunk, aki megy szalagozni. Meg is kaptuk a magunkét hogy nem a helyes úton jöttünk, mi pedig kontráztunk hogy semmi szalag nem volt a kétes helyen, pedig figyeltünk végig. Becsatlakoznak a rövid távosok. A Pásztor-forráshoz lekocogunk, itt pedig Vera apukája, és anyukája lát el pontõri szolgálatot. 5*-os pont, nutellás kenyér is van!! A Kofolát nem szeretem, de most valahogy olyan jól esett hogy folyamatosan ezt ittam a pontokon. Hiába, túrán nem öltönyös urak vannak, akik kedvükre válogathatnak :) De jól esett ez a Kofola na... Kiderült hogy az egy ember aki elõttünk van Nyakas Gabi. Hogy hol elõzött meg minket az egy örök talány marad. Talán még Kisújbánya után mikor kicsit mellémentünk.. Persze nem verseny, így szépen a saját tempónkba haladunk tovább még mindig Rudival. A P- jelzés kellemesen futható az aszfalton. Utólérjük a rövidebb távon induló Egres Bélát, akivel jól esik néhány szót váltani. Jó rég láttam, és személyesen sokkal kedvesebb mint anno a topikon ;) Lelkileg feltankolva haladok, majd egy éles bal kanyart veszünk, és egy rozzant hídon átkelve haladunk tovább a Máré-vár felé. Itt egy paralimpiai bajnokunk, Sors Tamás úszó teljesített pontõri feladatot. Óriási megtiszteltetés kezet fogni egy bajnokkal. Nem ismertem õt, de gratulációval nyugtáztam a beszélgetésünket. Köszönöm Nektek szervezõk hogy ilyen meglepetést varázsoltatok ide!


Még fel sem ocsúdtunk, máris egy eltévedés következett.. Az itiner itt elég pontatlanul fogalmazott. "Máré-vártól jelzetlen aszfalt következik, majd a sárga +-en becsatlakozik a mûútba". A jelzetlen aszfalt stimmelt, meg is leltük balra a S+-et, gondoltuk ha megmásszuk ezt a hegyet, majd szépen kilyukadunk a mûútra. Hát a nagy fenét. Felérünk a tetõre, majd a Z- jelzés elágazásánál konstatálom hogy nem kicsit elkúrtuk.. Na futás vissza az aszfaltig. Kiderült hogy tovább kellett volna menni az aszfalton, csak jelzés nem volt egy darab sem lefele. No mindegy, negyed óra idõvesztés. Toljuk is utána keményen az emelkedõt. Közben feltûnik a két futó elõttünk. Kocognak fölfele, de mi gyalog is 6 km/h fölött vagyunk, így még a Dobogó ellenõrzõpont elõtt utólérjük õket. A következõ betétkör ismét a Hegymenet 55 mintájára van építve, így tudom hogy mi vár rám nagyjából. Rudival tempózunk, elhagyjuk immár véglegesen a két futót, akik mint kiderült 63 km-nél ki is szálltak.


A betétkör végén a Szamár-hegyre kell felmászni. Na ez a Hármas-hegy kis testvére. Toronyiránt fölfele szalagozáson. Feszülnek az izmok, izzadok mint a ló, de hurrá ez is meg van! Piszok jó tempóval haladunk, újra Dobogó, itt érjük utól a még elsõ körös Bálintot, és Mátét, de még az õ átlaguk is nagyon jó. Az itiner megint pontatlan kissé. "Szalagozáson kiérve ismét megyünk a S+ Z3 jelzésen". Még jó hogy nem visszafele indultunk el.. Ugyanis a S+ jelzés csak jóval lejjebb jön be, és nem is ebbe az irányba megy tovább, hanem arra amerre majd nekünk kell hamarosan. De még most a S- SÁVON érünk bele a S+-ba, majd azon jobbra fordulunk és megnyugodnak a kedélyek. Kellemes erdei szakaszon, balról a Somos hegyet mellõzve érjük el a már ismerõs P- jelzést, ami a Máré-várhoz vitt. Ismerõsöket érünk utól, õk még az elsõ kört nyomják, remélem ügyesen beértek õk is! Ismét Sors Tamás olimpikonunk ad pecsétet, majd egy finom kókuszrudat elmajszolok, ami már az elsõ körben is járt persze. Innen a már megismert :) S+ jelzésen mászunk föl oda, ahova most már tényleg kell. Valahogy most már nehezebben ment mint elsõre. Még egy matricás pont befigyel, majd csakhamar beérünk ismét Zobákpusztára, ahol 63 km-t, és 2950 m szintkülönbséget leküzdve rákészülhetünk a második körre. 16:15-kor értünk vissza, ami 9 óra 45-ös teljesítés eddig. Nyakas Gabi is itt van, jó negyed órával volt elõttünk, és ennyivel is indul a második körre elõttünk. Mi még falatozunk egy kicsit a finom sajtos tésztából ami itt járt nekünk. Csabiék nem számítottak ilyen hamar ránk, gyorsan kocsiba is pattannak a következõ etap pontõrjei :)


 


Izgalomból eddig sem volt hiány, de most jön csak a java. A finom sajtos tésztát belakmározva Gabi után negyed órával útnak indulunk még mindig persze Rudival. Megbeszéltük hogy kicsit már visszaveszünk a tempóból, kell még bõven a tartalék. A következõ 6 km-en S+ jelzést követünk. A "Gesztenyés" szélén tovább megyünk kissé a K+-en, a S+ itt hibásan volt jelölve, nem volt élesen jobbra nyilazva a bozótba. Itt nem olyan prímák a jelzések, és ritkásabbak mint eddig. Végülis szépen letalálunk Jánosipusztára. 50 perc alatt tettük meg az utat, nesze lassú tempó.. A pontõr még alig 1 órája Zobákpusztán volt, kénytelen volt miattunk kijönni pontõrködni. Szerintem jobban járt volna ha vissza is viszik még jó 2 órára, mert valószínûleg senki nincs mögöttünk jó darabig :) A távolban panelrengetegek sejlenek fel. Az már biza Komló. A Z+-en egy mesés horgásztó mellett haladunk el, majd egy erdõs területen átvágva érkezünk meg a nagy bányászvárosba, Komlóra. Az itiner felhívja a figyelmünket a fokozott figyelemre, a szalagozás szuperül vezet minket a kritikus részeken át. Nézem a térképemet, hamarosan a vasútállomás után P+ jelzésre váltunk jó sokáig. Na, legalább csak egy jelzést kell követni. Elég silánynak tûnt ez a jel, reméltem csak a városban ilyen rossz a felfestés. Térképemet böngészve azért kitaláltunk a városból, majd a focipálya után a nap már lemenõben volt. Olvasva az itinert a Gyöngy-kút (nem tyúk)-hoz kitérõt írtak, ez pedig elég valószínû hogy egy feltételes pontot eredményezhet. Nem akart eljönni a PO elágazása, kissé izgultunk is Rudival, reméljük nem hagytuk ki. Egy papírlap megerõsít minket végül a jobbosról, és ott is vagyunk. Vera pontõrködik itt, az ellátás szuper! Finom csoki van, és kalciumos, illetve energiabogyós plussz tabletta, amit a forrásvízzel lehet higítani. Meg is kóstoltam amit lehet, vállalva a nem várt "kellemetlenségeket" út közben. Szerencsére erre nem került sor :) Mire jól laktunk, lassan besötétedett, de még úgy gondoltuk leérünk lámpa nélkül a Mánfai ellenõrzõpontra.


Rosszul gondoltuk... Láttam a térképen hogy pusztasági rész következik, így figyeltem folyamatosan az itinert is. "Kikötjük, majd visszakötjük a villanypásztort". Okés, eddig rendben.


"Szalagozás segíti a tájékozódást". "Hamarosan házak közé érünk". Ennyivel letudva a talán leggázosabb szakasz. De legalább lett volna szalag. Elvileg egy balos kanyart nem vettünk észre a szántóföldön Rudival. Jelzés nem volt, szalag nem volt. Láttuk a térképen hogy lesz egy balos hurok, találtunk is hamarosan egy utat, de meggyõztük magunkat hogy ez még nem az, és haladtunk tovább egyenesen. A szántóföld végetért, kukoricás következett, jobbra meg a villanypásztor, így nem is tudtunk kimenni a földesútra. Rudi bekapcsolta a GPS-t (egész túrán nem használtuk, sosem szoktuk belföldön, de sajnos ilyen kalandokra jól jöhet), de nem volt még vétel, így visszagyalogoltunk ahhoz az ominózus balos elágazáshoz. A lámpát elõvettük, bár annyit ért hogy az orrunk elé lássunk, mert jelzés nem volt persze. Elindultunk a jónak vélt úton. Megint áthaladunk egy villanypásztoron, egyszer csak fura röfögés jobb oldalt. Jesszus, vagy 20 vaddisznó, mi meg itt vagyunk a senki földjén, még mi magunk sem tudjuk hol.. Még jó hogy volt kerítés köztünk, de sok helyen szakadt volt, így nem éppen éreztem magam biztonságban. Ráadásul mérges is voltam hogy hogyan lehetett így elcseszni ezt a szakaszt szalag nélkül.. Valami Z+-re rákeveredtünk, szerencsére a GPS már jól ment, és végül tökön-babon át levágtáztunk a Mánfai aszfaltútra a falu határába. Elindultunk az aszfalton balra. A falu közepénél kapcsolunk hogy mégis a másik irányba kellett volna menni. Visszasietünk, és kis idõ múlva csodák-csodájára elérjük a Mánfai templomot, + 3 km és legalább 45 perc kevergés után. Gabi már egy órája elment. Nekem kellett egy zoknicsere, mert már totálisan lyukas volt a másik. Kicsit felváltotta a bánatot az öröm, mert volt itt csokoládé, és szintén Kofola. Rudi bekapcsolva hagyta a GPS-t, mert nem szerettünk volna még egyszer ilyen "kalandba" részesek lenni. Viszont innen teljesen más volt a P+ jelzés. Szuperül követhetõvé vált, így a kütyü hamar a zsebben landolt. Rengeteg forrás mellettünk, most köszönjük nem vagyunk szomjasak. A Kereszthunyhó pont következik, egy méretes kutya áll a pontõr mellett. Itt is van minden finomság. A következõ pontok elég gyakran jönnek, nem is baj. A Tripammer fa után megint elkélt volna egy szalag jobbra befele a kis ösvényre, mert azzal a lendülettel tovább haladtunk a S-kerékpárúton egy darabig...


Árpád-tetõn egy ma már nagyon ismerõs pontõr úr, és egy szuper parfümmel befújt szép hölgyemény tanyázott. Máris visszajött az életkedvem ;) Csak úgy toltam kétpofára a paradicsomokat, ami itt várt minket. Kis oda-vissza szakasz után már térnénk le a folytatáshoz, egyszer csak egy hang kiabál utánam, "Te vagy az, Dani?" Én lennék, te ki vagy? Barta Laci jelent meg, sejtettük hogy hamarosan utól fog érni minket. Jó darabig nem volt K- jelzés, de az út egyértelmû volt, majd élesen jobbra be a Z-n. A Sugói-rét elõtt ért minket be Laci, innen már triumvirátus lettünk :) A ponton ismét 3 féle plussz tabletta, és két fajta házisütemény. Ilyen ellátás mellett nagyon nehéz volt továbbindulni, de muszáj volt a padról feltápászkodni. Jutalmunk jó meredek emelkedõ lett, majd a Koszonya-tetõ elõtt ismét borzalmas rész következett... A trafóállomás után még szépen megleltük jobbra a Z-t, utána egy mély árokban kellett haladni, még csoda hogy meglett az út.. Aztán elvileg valahol letért a Z-, de ebbõl az ég világon semmit sem láttunk, maradtunk a köves úton. Mire feleszméltünk, már rég lent kóválygott a jelzés valahol jobbra. Térkép alapján egy kisebb körforgalomnál jobbra haladva becsatlakoztunk újra immár ismét a K- jelzésbe. A Hotel Kövestetõ fele vettük az irányt. Itt már tûrhetõek végre a jelzések. Vera apukája pontõrködött itt. A csomagtartóban megannyi finomság ismét. Az ellátás perfekt!! Mondta hogy volt valahol útközben valami piros villogó, elvileg feltételes pont volt.  Sajnos nem leltük meg, lehet a Z-K- elágazásnál lehetett? Persze ha már van valahol feltételes pont, akkor oda is kéne találni, és ahhoz jópár szalag tökéletes segítséget nyújthatott volna.


Sebaj, nincs lelkiismeretfurdalásunk, mindegyikünk útvonalkövetõ hírében áll remélhetõleg. Inkább tovább haladunk, a következõ állomásunk, újra a Hármas-hegy. Ezt a hegyet akár honnan másszuk meg, tömény szenvedés a vége. Most sincs másként, a szalagokat keresni kell, de végülis a gerincen kell haladni, és persze természetesen toronyiránt fölfele. Mily meglepõ, újra a csúcson vagyunk, és a pontõr saját süteményével kínál. Még szép hogy elfogadom. Hirtelen azt sem tudom merre kell menni tovább, meg hogy honnan jöttünk reggel. Rövidzárlat. Pedig ugyanarra kell most is menni mint amerre napközben folytattuk :) A brutál meredek lefele most valahogy legalább háromszor olyan hosszúnak tûnt mint reggel.


Itthon elolvasva az itinert, most a fehér háromszög jelzésen kellett volna lemenni. Kettõs hibának könyvelem el, mi nem olvastuk az itinert, azaz az elsõ sorát igen, amiben az állt, hogy "A Hármas-hegyrõl leereszkedünk azon az úton ahol reggel is leereszkedtünk".  Éjszaka nem nagyon szeretek regényt olvasni, rápillantok a térképre, és ugyanazt a bejelölést látom mint az elsõ körön, hogy a sárga háromszögön kellett menni. De itthon derült csak fény a turpisságra, még jó hogy elolvastam :) Lényeg a lényeg, hogy a talpamnak nagyon nem tett jót ez a lefele, most már nem olyan elegáns a mozgásom mint volt valamikor. Ugyanazon az úton kell még egyszer felmenni a Zengõre, mint amin reggel jöttünk. A végére csak kijut a szivatásból még egy adag :) Hosszan emelkedünk, eleinte lazábban, majd a végén egyre keményebben, végül ismét meghódítjuk a Mecsek csúcsát. Szegény Emil pontõrt felébresztjük, bátor vállalkozás hogy itt éjszakázik, ráadásul jól lehûlt az idõ is. A S- jelzésen haladunk lefele borzasztó meredeken. A Dombay-Tó túráról ismerõs ez a rész, persze ott nappal jártam. Éles balkanyar, majd a K-négyzeten lejutunk ismét Püspükszentlászlóba, ahol még kb. 15 km-nél jártunk. Itt a Bazsarózsa kulcsosháznál van a pont. A forrásnál jobbra egy háznál tárva-nyitva a kapu, a villanyórában lesz a matrica. Van is villanyóra, körbaszimatoljuk négy felõl, de biz' itt semmi sincs.. Felmegyünk az erkélyre, egy gazdátlan fejlámpa árválkodik. Vajon ez az a ház? Pontõrt nem írtak ide, becsöngetni meg nem akarunk, mert a végén ránk rántják a szamurájkardot :) No mindegy, elkönyveljük magunkban hogy itt nincs semmi, és haladunk tovább. Mint kiderült, az úttól jobbra állt egy ház, két gerendával lezárva. Bent állt egy kocsi, a koromsötétben, persze semmi felirat nem volt. Egy szimpla nyaralónak tûnt. Na ez volt a Bazsarózsa Kulcsosház. Ennyi erõvel a falu közepén lakó Józsi bácsihoz is becsöngethettem volna hogy nem az ön háza a kulcsosház? Sebaj, innen már közel a cél nagyon! Nem szoktam versenyezni az idõvel, de most láttam hogy beérhetünk még egy kerek szám elõtt talán. Erõs tempóra kapcsoltam, néhol bele is kocogtam, de persze Rudi és Laci jött utánam, nekik ez természetes átlag :) Ugyanaz az út vitt be Zobákpusztára mint amin még szombat reggel elindultunk. Végül siker koronázta meg a törekvést, 19 óra 57 perc után abszolváltuk a távot, és örömmel nyitjuk ki az ajtót! Ha nincs a legalább 1 órás kavarás, ez még jobb lehetett volna, de nem vagyok telhetetlen, így is nagyon jól sikerült. Gabi háromnegyed órával elõbb ért be mint mi. Egyedül végigmenni ezen a távon hatalmas teljesítmény. Szép volt!


Megkönnyebbülvén, meleg ételre fáj a fogam, mivel most nincs kész a gyomrom, az ellátás útközben pazar volt. Kb. 4 tányér meleg ételt falok fel, persze bõven van idõ rá. Csabinak elmondom az építõ jellegû kritikákat, majd jókedélyû beszélgetés veszi kezdetét órák hosszán keresztül. Nagyon széthúzódott a mezõny, utánunk Bálint, és Máté érkezik 2 és fél órával, majd utána megint nagyon hosszú átmenetek jönnek. Sokan feladták, vagy átneveztek rövidebbre. Ez tényleg egy igazi kihívás volt minden szempontból. A végén még Vera apukája adott vagy 4 kókuszrudat, és tényleg a célban annyit lehetett enni hogy ihaj.


Köszönöm szépen a túrát, én személy szerint nagyon jól éreztem magamat! Voltak apróbb hibák, de egy ilyen hosszú távnál sok minden elõfordulhat.


Útvonalválasztás: 5* Útvonalkijelölés: 3* És a végére: Ellátás: 5* (Nagyon szuper ellátás volt végig a túrán. Nagyon sok túrán voltam idén, de ez a túra a szolgáltatásokat ítélve a 2. helyen van jelenleg a Mátra 115 után. És ez nagyon nagy szó!!)



 
 
Szondi György EmléktúraTúra éve: 20122012.06.26 15:42:58


Szondi György Emléktúra 100


Eltellt 5 év, és újra Szondi 100. 2007-ben teljesítettem ezt a megmérettetést. Most újra itt volt az idõ hogy nekivágjak. Sajnos nem tudtam sem új cipõt, sem új hátizsákot venni, így ismét aggodalom töltött el kissé, de persze hogy elindultam!


Moiwa instrukciójának hála szépen megtaláltam a Rákosrendezõi pályaudvart, majd fél óra döcögés, és Alsógödnél már a lepeshiba mobil várt. Idõben odaértünk, majd kereken 6:00-kor sikerült is elindulnom.


Barta Lacival és Rudival (aki a Balaton Félkört már lenyomta elõtte) taposom az aszfalton az elsõ kilométereket. Jókat beszélgetünk az elõzõ hétvégékrõl. Kis idõ után terepre érünk, és jön az emelkedõ fel a Nagy Hideg-hegyre. Szépen le is maradok, lényeg hogy saját tempó! Kláriék mellett haladok el, nem is láttam többet õket a túrán, pedig azt hittem majd utólérnek ;) Felérek a hegyre, jó nagy korty az italból, majd kicsit ki lehet engedni, irány lefele a Kisinóci-rét. A békéscsabai Tóth Gyurival teszem meg ezt a 6 km-t jókat beszélgetve. Leérvén a seprû brigád fogad, Kohán Balázs, és Jaat. Igyekezésre buzdítanak, de nem kell izgulnunk, majdnem legelõl vagyunk. (13,3 km - 668 m szint - 1:51)


Nosztalgikus rész következik, a Nahát 95 túra útvonalára értünk, irány felfele a S+-en. Jól ismerem ezt az emelkedõt, Gyuri lemarad fölfele, elõttem meg Nagy Attila és társa halad jó tempóban. Én maradok a megszokottnál, nem verseny ez.. Rendesen meleg van már, kiver a víz mire fölérek a következõ ellenõrzõponthoz az Inóci-nyereghez, ahol szúróbélyegzõ van. Gondoltam hogy nem ez lesz az elsõ meg az utolsó önellenõrzõpont, a gyanúm be is igazolódott késõbb.


Kellemes kocogás lefele, memorizálom hol ment el a szalagozás a Naháton, de mi most tovább haladunk a S+-en. Kisirtáspusztára érve utólérem Barta Lacit, Rudit, és Attiláékat. Nocsak, ilyen jól haladnék? Ránézek az órámra, és igen. (21 km - 1055 m szint - 2:55)


Frissítõpont üzemel, éhes vagyok, ma még szinte nem is ettem semmit. Tolom be a finomságokat, majd elindulunk. Rudiék elérték hamar az üzemi hõfokot, én viszont megelõzöm Attiláékat. Meredek K3 majd több jelzésváltással érkezünk a Vasedény-kulcsosházhoz. Innen a Naháton is trükkös az útvonal, most is figyelmesen olvasom az itinert, nehogy eltévedjek. Kényelmes dózerúton kocogok jó darabon át, nem kell lemenni szerencsére a patakmederbe. Mire kezdtem volna unatkozni, itt a következõ frissítõpont a Magyar-völgy aljában. (28 km - 1361 m szint - 3:57) Hát, panaszra nincs okom :)


A mezõny legelején vagyok, ugyanis itt van a pontnál a két futó is, Angyal Gabi, és Mózsik Józsi, akik eltévedtek, és belepakoltak pár kilcsit a távba. Kérdezik a pontõrök hogy ki a leggyorsabb, Salgóvárra fel kéne vinni a pecsétet. Rudival poénkodunk, hogy ha lehet ne Mózsik Józsinak adják :) Na nem azért mert nem piszok gyors, hanem háát.. A tájékozódás.. ;)


Elmennek a futók, elindulnak Rudiék, én pedig nehezen tudok megválni a nagyon szuper szendvicsektõl amik itt tanyáztak. Nagy levegõ, és huss. Sok szint jön, de most erõsnek érzem magam, és jó tempóban hasítok fölfele. A Salgóvár elõtt érem utól még a pontõrt, megkapom a pecsétet, majd megyek is egybõl tovább. A Holló-kõi gerinc most is pazar, meg-megállok gyönyörködni a kilátásban, és a Csóványos tekintélyt parancsoló csúcsában. Hosszan haladok a gerincen, végül a P4-en jobbra fordulok a Vilati üdülõ felé. Rudiékat látom magam elõtt, Mózsik Józsi leszakadt Angyal Gabitól, így hármasra egészült ki a társaságuk. Vilati talán a best of pont! Házisütemények tömkelege, cola, és szörp. Amúgy is lassan ebédidõ van, ráadásul a következõ rész a túra egyik legnehezebb etapja lesz. Elmennek a többiek, és még feltankolok, és pár perc után folytatom utamat. (39,6 km - 2040 m szint - 5:46)


Jön a Magosfa mászása. A Börzsöny egyik legmeredekebb, és leghosszabb emelkedõje. A Z4 adja meg az "elõjátékot", majd az igazi "nyögések" a Z-n kezdõdnek fölfele :) Megelõzöm a rövidtávosokat, szurkolnak, jól esik, és még több erõt ad néhány szó is. Egy éles jobb kanyarnál vakarom a fejem, úgy emlékeztem hogy egyenesen megy tovább a jel, de a nem szabványos Z- jelek jobbra irányítanak. Hát jó.. Lehet csak tévedtem. Elvileg valahol volt felfele egy éles balkanyar, de én kicsit továbbszaladtam, még jó hogy egy eltévedt csapat jött visszafele, hogy õk nem láttak jelet. Hátra arc, pár méter után meg van a jel. De fura.. Az új Z- fönt ment a gerincen úgy tudom, én meg itt vagyok jóval lejjebb. Egyre jobban gyanús a dolog, sok lefestett jelet találok, de vannak amik nincsenek lemázolva. Rájöttem hogy a régi Z- vonalán vagyok. Mint kiderült megint átfestették ezt az utat, elég szánalmas már ez a sok próbálkozás.. Titokban azon rimánkodtam nehogy feltételes pont legyen fent, mert azt gondoltam hogy csak én néztem be az utat, de mint kiderült ismét ezen az útvonalon ment a Z- amin én jöttem, így nem volt ok aggodalomra. Hosszú-hosszú emelkedõk után végül felérek a Magosfa tetejére. Huhh.. Ez nem volt könnyû. Még mindig jól állok, Rudiék kb. 5 perce mentek el. (45 km - 2772 m szint - 7:08)


Végre kicsit ki lehet engedni a futómûveket, de csak óvatosan! A Nagy-Mána gerinc következik a P-n lefele. Nem gyõzök oldalra fordulni, pazar a kilátás. Ó de jó lenne már a túlparton haladni, Pogányvár felé.


Na, elég a hamis illúziókból, irány Királyháza!


Elég merev lábakkal érek le a pontra, pedig nem szedtem szét magam tempóügyileg lefele. (51,3 km - 2814 m szint - 7:54) Dinnyét majszolok, majd a reggeli elolvadt banánt próbálom magamba tuszkolni. Rudiékat utólérem, de egybõl indulnak is tovább. Én pár percig még majszolok a finom dinnyébõl, majd következik egy számomra hosszabb ismeretlen rész. Kíváncsian vetem bele magam ismét a rengetegbe.


Az emelkedõ aljában be kell dobni egy magnéziumot, mert kicsit görcsölök. Ezáltal megfontoltan haladok föl a Lopona-fõ tetejére a P-n. Hamarosan egy térd, és lábgyilkoló meredek lefele jön, itt érzem igazán hogy rendesen le vannak a combjaim merevedve. Immár a Z- jelzésen elérek a következõ frissítõpontra, ahol a szigethalmi Szabó Józsi tanyázik, finomságokkal körülvéve. Rudi, Laci és Józsi sem bírt ezeknek a falatoknak ellenállni, így ismét utólértem õket. Az innivaló nagyon jól esik, viszont a gyomrom össze van szûkülve, az ételt nem kívánom, de muszáj egyet leerõszakolni, mert különben következményekkel járhat az étvágytalanság. Jó negyed órát pihenek, a többiek pár perccel ismét elõttem. (56,8 km - 3020 m szint - 8:48) Kb. délután 3-kor nekiindulok a Z- kaptatójának. Az itiner felkészített a hosszú meredekre, így nem ért váratlanul a szint. Kiérek egy rétre, óvatos kocogás, és nicsak, nemsokára utólérem Rudiékat. Viszont lefele gyorsabban haladnak mint én, így nem sokáig tartott az öröm. Szúróbélyegzõ jön, majd egy hosszabb kitett szakaszon vezet immár a K- jelzés Drégelyvár fele. A P-rom jelzés nem esett jól fölfele, de felküzdöttem magam a várba, ahol RitaB és Jaat várt, finom "Jó reggelt" szeletekkel, és vízzel.


A többiek is itt pihennek, nem lehet ez a pont mellett csak úgy elmenni.. (66 km - 3446 m szint - 10:22)


Laci mégis elment valahova geoládázni, Rudi megvárja, én pedig tovább indulok. Nohát 2. helyen haladok. Angyal Gabi vagy 1 órával elõttem, viszont csatlakozik hozzám Mózsik Józsi.


Erõs gyaloglással abszolváljuk a következõ szakaszt. Kicsit keresgélem a K4 jelzést a Csánki-kertnél, de végül beugrik a Teleki útvonal, és az aszfalt fölfele. Elhagyunk két rövidtávost, majd a S- jelzésen a Kámorra mászunk fel, hogy onnan lekoccanhassunk Diósjenõre. Frissítõpont! (79,3 km - 3921 m szint - 12:21)


Na ez az a hely, ahol minden csepp erõt magadba kell szívni, ugyanis az ez után következõ rész kegyelmet nem ismerõ szakasz. Van magnéziumos plusz tabletta, gyümölcsök, kenyerek, finomságok.


Jajj, csak ne szarakodna a gyomrom... Alig bírok enni valamit, pedig tudom hogy kéne. Hamarosan megjönnek Rudiék is, de mi Józsival indulunk tovább a Z- jelzésen föl-föl, és mindig föl! Pár helyen meg kell állnom kis colát magamba vinni, aztán irány tovább. A gyomrom egyre rosszabb, liftezik le-föl, de nem állunk már meg, csak a következõ szúróbélyegzõnél, ami szinte sose akart eljönni.. A Pogányvári-kaszáló. A pont elég érdekes helyen volt, alaposan benézhetõ, ha valaki egy picit is nem figyel balra.


Józsival leheveredünk a fûbe, próbálok egy kis "Jó reggelt" szeletet magamba préselni, de nem javul a gyomrom. Jönnek Rudiék, Józsi kitalálja kicsit vicceljük meg õket. Lefeküdtünk a fûbe, és titokba lestük megtalálják-e a pontot. Kiszúrták hamar :) Persze szóltunk volna ha véletlen tovább mennek.


Nem tököltek sokat, bélyegeztek, és nyomták tovább felfele immár a P3-en. Józsinak mondtam hogy menjen velük, mert én még itt heverészek a fûben, nincs kedvem még tovább indulni.


Jó 5 perc döglés után erõt vettem, és gyök kettõvel feltoltam magam a Pogányvárba. Utána sem tudtam haladni, kicsit görcsöltem, és már le is voltam merevedve, de azért kitartóan megérkeztem a Börzsöny legmagasabb csúcsára, a Csóványosra. Már csak tíz perccel volt mögöttem a hatos átlag, de persze õ nem áll meg. Eléggé fáradtan indultam tovább a pontról, A K3 következett az Oltár-patak völgyében lefele. Belekocogtam minimálisan, így az elõnyöm kicsit még nõtt is. Normál esetben már elõ kellett volna venni a lámpát, de én dacolva az elemekkel elténferegtem még valahogy a következõ pontra ami egyben az utolsó. Fekete-rét.


-"Szia Dani" köszönt rám a pontõr.


-Szia, az vagyok, és te ki vagy?


Czunyi Karcsit tisztelhettem a pontõrben. Volt itt ilyen kotyvasztott tea, de még ez is jól esett jelen állapotban. Nem tagadom, nem voltam épp a toppon, és még hátra van egy jó meredek emelkedõ.


Elõveszem a lámpát, majd búcsúzkodás, és irány felfele a K+-en a Rakodóhoz. Kicsit örültem a sötétnek, legalább nem láttam felfele az emelkedõt. Komótosan haladok fölfele, vagy 2-szer megállok kotyvasztott teát inni :) Mit ad Isten, felérek a Rakodóhoz. Jéé. Na akkor itiner tanulmányozás hogy most mivan. Olvasok, nézem a térképet, nem találom a jelet, bosszúskodok. Zaj csapja meg a fülemet. Kb. 10 méterrel mellettem sátraztak :) "- Bocsi srácok, nem vagyok bolond hogy magamban beszélek, csak próbálok tájékozódni. Merre is van ez a PX nem tudjátok?" Kapom a választ, és megbizonyosodok a helyes irányról. A Po jelzést már látom a térképemen. Elképesztõ ez a rész. Totál sötétség, jobbról-balról õzek ugrálnak, vaddisznók röfögnek, rókák szaladnak át az úton. Ez olyan forgalmas mint az M7-es. Lassan itt is dugódíjat kell bevezetni :) Éber vagyok, figyelek, nehogy épp egy alvó oroszlánra rálépjek :)


A Ko jelzésen a meredek lefelék már nagyon nem esnek jól. Nem kicsit esetlen a mozgásom, de próbálok tempósan haladni, ami úgy ahogy sikerül. A kocogást már csak imitálom. Megelõzük még egy rövidtávost lefele, majd a végefele kicsit rákapcsolok, mert ránéztem az órára. De hiába. Ez a legkevesebb.. Beérek a célba, Rudiék fél órája értek be. Hiába, ez a Pogányvári felfele lelassított nem kicsit.


Végül 17 óra 02 perces menetidõvel abszolváltam a 102,6 km-t. Örülök hogy sikerült visszatérni :)


Köszönöm a remek szervezést, nagyon jól éreztem ezen a napon magam a Börzsönyben, és mindig visszavágyom ide. Remélem minél hamarabb "Szondizhatok" újra.



 
 
Mátra 115 (+résztávok)Túra éve: 20122012.06.06 13:05:01

Mátra 115


Megint egy Mátra 115, immár negyedjére veszek részt ezen megmérettetésen, három sikeres teljesítéssel a hátam mögött.

Talán sose volt ennyi kétely bennem mint ezen a reggel. Rossz cipõ, rossz hátizsák, rossz láb. 3 héttel a túra elõtt volt egy kemény csonthártyagyulladásom, és a mai napig járok fizikoterápiára. Viszont úgy éreztem hogy ezen a túrán ott kell lennem! Valamiért, és valakiért, akinek megígértem. Úgy voltam vele hogy megy ameddig megy, ha ne adj'Isten elõjön a fájás, lelkiismeretfurdalás nélkül kiszállok.



Ismét egy szuper rajt, lámpalázas emberek, rengeteg ismerõs, és ez jó! A gyalogos mezõny elején indulok nagy vagányan, pedig inkább a leghátsó sorból kéne ennyi kétely után. Papp Bálinttal, és Bozóttal haladunk elõl. Beszélgetünk sok élményrõl, jó társasággal repül az idõ. Hamarosan máris emelkedünk, érzem ezt a 3 hét kihagyást, ez nálam annyit jelent mint másnál több hónap. Mezeiék vannak elõttem, nagyon jól haladnak, nem szabad õket megelõzni, mert Klári szétrúgja a hátsó felem :) Oroszlánvárra feltipegünk. Mire indulnék tovább ismerõsök jönnek épp. Barbora-Jan-Jaroslav :) Na végre! Nagyon megörülök nekik. Kicsit sokat tollászkodunk Oroszlánvárnál, el is lépnek jópáran.

A moiwa-lepeshiba kettõst elõzzük ki fölfele. Eddig nem éreztem olyan erõsnek a tempót, de mégis nagyon jó átlaggal jöttünk. Végül kielõzzük Mezeiéket is a Gabi-halála elõtt. Gyorsan elfutok mellettük, nehogy Dani-halála legyen ez a hely utána :) (Klári a doktor nénim, és mondta hogy szigorúan tilos megelõznöm õket ilyen sérüléssel, törekedjek a lassú, de sikeres teljesítésre). Na ehhez képest pont az ellenkezõje megy. De vajon meddig?



Kékesre felfele elkezdõdött a zúzás. Tudom hogy Jan és Barbora nagyon erõsek, és felfele mennek mint a gép. Többször mentünk már együtt :) Jaroslav is szépen tartja magát, ahogy néztem a facebookját nem csodálom. Aki 6000 m-es hegyeken járt már.. Felérünk a Kékesre, terülj-terülj asztalkám :) A bõség zavarába össze-vissza eszek mindent amit épp látok. Húú, most épp kajaidõ van, de jól jönnének ezek a finomságok úgy hogy nem szorít az idõ ;)

 02:56-al érek fel, jóó idõ, bár nem éreztem annyira erõsnek a tempót. Na de innentõl.

Kocogunk jó darabon keresztül, félek a S- lefeléjétõl, nem tudom hogy viseli majd a lábam. Szépen halad a nemzetközi csapatunk :) Gond nélkül leérek a Mátra-nyeregbe, és valaki megkérdezi hogy aszfalt? Noo, this is the cheaters road :) Nagy kacagás. K-P- jelzést követünk, majd tényleg kiérünk az aszfaltra, és a P-n haladunk tovább Parádsasvár fele. Jól lehet ezen a részen haladni, szinte végig kocogjuk a faluig. Kerek 4 óra alatt érünk le. 6-os átlag fölött jóval. Hmm.. Rengeteg finomság ismét, majd testileg-lelkileg felkészülés a túra talán legkeményebb emelkedõjére.

Jan és Barbora megindul fölfele. Egy darabig megyek utánuk, de olyan tempóval haladnak hogy inkább leválok, pedig aztán én is tudok fölfele menni..

Felszenvedem magam Galyatetõre, nem vagyok jól.. Jól megrántottak fölfele, és most iszom a levét. Galya elõtt Barta Laci jön szembe, õ már túl van a második körön is, õrült tempót tol.. Felérvén a tetõre marasztalásra ösztönzöm ismerõseimet, hiszen finom leves van itt, de mondják hogy majd a következõ Galyánál. Már pedig nekem muszáj ennem valamit, mert nem vagyok valami fényesen. Le is ülök a leves mellé, és szép lassan kanalazgatom.

Jaroslav is felér, õ mondja hogy jön velem. Okés, természetesen. Tovább indulunk a bónuszkörre, de a lábaim kicsit görcsölnek, és úgy érzem mintha olyan nehéz lenne mint ha ólomból csinálták volna. Nem lesz ez így jó, korán van még ehhez. Lekocogunk Mátraalmásra, majd mutatom Jaroslavnak hogy arra a "csúnyaságra" kell felmászni. Meg is iramodunk, és szép lassan de biztosan haladunk. Jó erõs szél volt erre, a tetõn levõ pontõröket sajnáltam is. Visszairamodunk Galyatetõre immár másodjára. (38,7 km - 2500 m szint - 06:45)

Ismét levesezünk, nagyon finom volt, köszi pygmea! Bemegyek energiaitalt venni az étterembe, felkészülés az éjszakára. A ponton ismerõsök, akik a bónuszkörre indulnak, és pont ekkor érkeznek meg a seprûk is.

Még mindig nem vagyok olyan jól, bízom benne hogy elõbb-utóbb helyre áll a rendszer. Jan és Barbora már tovább ment, Jaroslavval ketten nyomulunk tovább.

A K-en kellemes kocogás jó darabig. Elkezd esni az esõ. Nem jó elõjel, de szerencsére csak szemerkél.

 Mátraházára érünk, itt már elég rendesen esik. A cipõm szépen kezdi föltörni a lábam, leukoplastozok egy kicsit. Ismét rengeteg finomság, és a cola-banán kombóra álltam rá. Meg persze a megannyi sütire ;)

Jobban érzem magam, a lábamnak semmi baja, most kezdem élvezni a túrát. Lajosházára lekocogunk, itt a bõség zavarában hirtelen azt sem tudom hogy mit egyek. Egyszerûbb ha mindent megkóstolok :) Az a baj hogy év végén túl könnyen meg lesz a legjobb túra az évben, és egy kicsit sem kell vakarni a fejem hogy gondolkozzak ezen :)


Elindulunk a Téli Mátra útvonalán hosszan, monotonan Mátraszentimre fele. Az esõ szakad, még jó hogy erdõben vagyunk. Most tényleg jól érzem magam, és tempósan haladunk fölfele. Új helyen van a pont, szerencsére tudtam ezt. (60,5 km - 3407 m szint - 10:23) Megtudjuk hogy Barboráék fél órával vannak elõttünk. Durván nyomják.. Erõlevest kanalazok, cipõt ragasztok. Közben megérkezik Anna és Csaba, akik már Mátraháza óta a nyomunkban vannak. Annával ugyanarra a helyiségre pályáztunk, de õ ment elõbb. Kicsit sokat idõzünk a ponton, köszönhetõ nekem, majd a szakadó esõben tovább indulunk még mindig Jaroslavval. Szorospatakra talán a legjobb lejtõ visz le, végigkocogjuk szó szerint jól esõen, mivel még mindig szakad. A faluban eláll, majd a ponton ismét dínom-dánom. Csõre Ernõ kínál minden finomsággal, majd a pontõrhölgy megmaszírozza(!) a combomat. Nagyon fááj, be vannak állva rendesen már, és az ülés is kezd egyre nehezebben menni. De köszönöm a masszázst, hatalmas segítség volt! Irány tovább az Ágasvár. A turistaházban omlett (!!) nyámm. Találkozunk Barboráékkal, õk már megmászták a várat, és itt pihennek. Mielõtt mindent megennénk, mondtam Jaro-nak hogy a cuccot hagyjuk itt, felkúszunk a várba. Fent csanya pecsétel, majd fotózás a mesés kilátást. Leérvén nagy falatozásba kezdünk, de finom ez az omlett! Megjönnek Annáék, nincs több omlett éppen, a felét nekiadom, nem szabad elhíznom ezen a túrán :) Kicsit izgultam milyen lesz a Csörgõ-patak átkelés, de szerencsére gond nélkül abszolváltuk. Fallóskúton a Maki család teljesít szolgálatot. Gumicukor, paradicsom, feta-sajt, banán. Ha ebbõl turmixot csinálnánk tuti hogy a hányás-hasmenés garantált lenne. De így külön-külön nincs is jobb recept :) Kiss István (tzatzaka) csapódik hozzánk, nem jó dolog egyedül menni éjjel. Még van valamennyi erõnk lefele kocogni az aszfalton. Éles balkanyar, majd felkészültem a köves lefelére, de idén most más fele ment a túra, talán még annál is rosszabb volt a terep. Szalagozáson botorkálunk a mélybe, még pont nem kell lámpa. Kis koccanás az aszfalton, majd be Mátrakeresztesre. Bent a faluban épp frissítik az elõttünk haladókat.


Mi is megállunk, elõvesszük a lámpát, kortyolunk egyet az italunkból, majd megindulunk a Hidegkúti-th. irányába. Fent ismét erõleves. Kell is, mert még messze a vég. Az asztaltól alig bírok felállni a combomnak köszönhetõen, de szépen bemelegedik utána. Átkelés a kerítésen, majd a túra utolsó kocogását imitáljuk. Megelõzzük Papp Bálintot és ebolát, akik szintén nagyon jól haladnak. Leérünk a Zám-patakhoz, majd nagy levegõ. Jaroslavot felkészítem a Muzslára, hogy hosszú lesz, és fájdalmas. Nem nagy tempóval, de megállás nélkül tesszük meg ezt a szakaszt. A csúcsnál remegek mint a kocsonya, hideg van, pedig már a sasos pulóver is akcióba lendült jó ideje. Ennek ellenére leülök, és bambán meredek magam elé, közben banánt majszolok. Megjönnek a többiek, nincs mese, irány tovább.


A kocogás ennyi volt, innen örülök hogy gyalog tudok menni, pedig a terep adja magát egy kis éjszakai koccanásra. Hiába.. Megint itt álmosodok el, mint mindig. A Koncsúrokról a kilátás kicsit visszahoz az életbe, de utána megint fapofa.. Végre valamikor leérünk a Diós-patakhoz, na itt gyorsan elõ az energiaitalt, és be a gyomorba. Jó döntés volt, innentõl nincs holtpont, csak a mozgásom csúnyább. Egy eltévedt spori jön szembe, a Z- jobbosát leste be. Jön velünk egy darabig. Jan Suchomel kastélya következik, a Jan's castle másik nevén János vára. Innen sok-sok ideig a S+ lesz a társunk. Jó a jelzés, szépen haladunk, eltévedés nélkül. A Kénes-kútnál két továbbhaladó lámpára leszek figyelmes, a pontõr mondja hogy most mentek el az angolok. Nagy zavaromban még kijavítani sem volt idõm, egybõl parancsot adtam, irány tovább, be kell fogni õket, hiszen tudtam hogy Jan és Barbora megy elõttünk. Pedig azt hittem csak a célban látom legközelebb õket. Még a Havas mászás elején utólértem õket, kölcsönös öröm, de jóó, hiányoztatok :) Ennek örömére számomra irtózatos tempóval felrongyoltunk a Havasra. Fent nagy pihenõ, megvárjuk a többieket, majd ismét örülünk hogy együtt a csapat immár végig. Lefele hozom a szokásos formám, a totyogás és a tipegés a legjobb szó rá. Fajzatpusztán Barborával csak úgy faljuk a füstölt sajtot. Szuper volt! Na még egy komolyabb szint!


A Kávára Istvánnal ellépünk kicsit felfele, de utána lefele büntetnek Jan-ék, és szépen elkocognak. Hajj, ha még én is tudnék.. Viszont nincs ember akit ne állítana meg a Tót-Hegyes palacsintája. Elnyúlunk a fûben, és majszoljuk ezt a nem mindennapi finomságot :) Nincs kedvem tovább menni, ilyen finomság után, de már közel a cél, egy tízes!! A Világos-hegyet még abszolváljuk, de félek a lefelétõl, mert tavaly a gyök kettõ tempóval haladtam lefele. Természetesen idén sincs ez másképp, de azért valamivel jobb a helyzet, pedig tavaly vadiúj cipõ volt rajtam, most meg ez a...


Megkönnyebbülök mikor vége a meredek lefelének, és dózerútra érünk. Közlöm a többiekkel is hogy ennyi volt, nincs több szint. Mindenki boldog, a csehek úgy beszélgetnek egymással mint ha most indulnánk el :) Én azért befele fordulok, és magamhoz képest tempósan haladok elöl. Majd a célba ráérek kiengedni. A hosszú egyenesben nem gyõztem visszafordulni, nehogy jöjjön valaki, mert most már nem engedünk senkit el! Végül 24 óra 40 perc menetelés után boldogan és vidáman célba érünk.


Én különösen örülök hogy ilyen elõjelek után sikerült teljesíteni ezt a feladatot! Annak meg talán még jobban hogy a többiek is rákaptak a magyar túrák ízére, és sikeresen teljesítették! Jan Suchomel ki is jelentette hogy "next year, I run with László Barta." Szóval készülj Laci! :)


Köszönöm az odautat Révész Ádámnak, és visszafele pedig Rudinak!


Jövõre jöhet az ötödik!

 
 
BRTNICKE LEDOPADYTúra éve: 20122012.02.09 20:19:46

Brtnické Ledopady 2012



Csütörtök délután fél 5-öt mutat az óra. A Sasadinál várakozok, hamarosan megérkezik Barta Laci, és kezdetét veszi az utazás. Kellemes társaság, kellemes hangulat. Laci a sofõr, mellette Bubu készít fel minket az ottani idõjárásra és terepre. Hátul Õrsi Anna, aki a Gyõrben csatlakozó Rudinak foglalja a helyet. Mellettem Bubu anyukája Éva, illetve Verõcei Józsi, akivel még nem találkoztam. Szóval heten vagyunk mint a gonoszok!

Haladunk az autópályán egyre feljebb, a mínuszok viszont egyre lejjebb.. 7 óra autókázás után megérkezünk Valdekbe, ami a fõhadiszállásunk lesz. Itt jelenleg -20 fokot mutat a hõmérõ.. Szívélyesen üdvözölnek minket. Én már elég sok mindenkit ismerek, mivel többször voltam cseh hosszútávokon.

A szállásunk pöpec. Kis faházak, a fûtés elsõosztályú. Én közvetlen a fûtõtest mellett telepedek le, és legszívesebben el sem moccannék onnan egész télen.

Péntek reggel lett, hát bizony nem volt melegebb. Benevezünk a Luzickymi horami ke Kamenici 21 km-es távjára, amiben 1000 m szint lakozik.

A különbusz már vár minket, viszont egy lengyel csapatra várni kell vagy fél órát, így késve indulunk neki az útnak. A busz Chribská-ban tesz le minket, ahol találkozunk Bálinttal és Verával. Õk külön mennek, mi meg nekiiramodunk máris a távnak. Kemény havas-jeges terep várható végig, ezt a konklúziót hamar leszûröm.

Jó tempóban haladunk, és pont akkorra ér föl az elsõ pontra a fõszervezõ Olaf mint mi. Jutalmunk szuper panoráma, és pecsét. Nemsokára egy oda-vissza szakasz következik a Studenec hegyre föl, ahonnan a kilátóból pazar panoráma tárul elénk. Ennek a tájnak az a szépsége, hogy az ember nem is hinné hogy mindössze 500-600 m-es hegyek között jártunk az összes túrán. Simán magashegységi érzéseim voltak végig! A csúcskönyvbe beírunk, majd indulás visszafele. Az oda-vissza végén Bubut és Évát látjuk még fölfele haladni. Mi megérkezünk Liska nevû helységbe, ahol a rajtban kapott 25 %-os bónt lehet beváltani, illetve kipótolni egy étteremben. Kis nyelvi nehézség, ugyanis nem tudnak angolul. Végül jól jártunk, finom jó forró kolbász lett a csapat jutalma. Továbbhaladunk, a K4-es ponton nincs senki, fotóval igazoljuk ottjártunkat.Végül 3 és fél órával indulás után a célba érünk, ahol egy emléklap a jutalmunk. A bemelegítés megtörtént ;)


Hazafele a cseh vasút kényelmeit vesszük igénybe. Bõ másfél óra után ismét Valdekben vagyunk, ahol igyekszünk minél többet pihenni/aludni az éjszaka elõtt. Hogy miért is? Mert pár óra múlva kezdõdik a fõfogás. És hogy mi a neve?



Brtnické Ledopady 100 - 3500 m szinttel


Korom sötét van.. Csendesen készülõdünk. Hamarosan a vasútállomáson találjuk megint magunkat, a rajt ismét nem Valdekbõl lesz. Hideg van... Nagyon hideg... Az Annától vett arcmaszk már napközben is jól funkcionált, most pedig különösen szükségem van rá. Bár úgy nézek ki benne mint valami bankrabló, még a vonaton sem vettem le a sok túrázó között. Szerencsére a karácsonyra kapott kesztyû is nagyon jó volt, így még az általában már -1 fokban fázó kezemnek sem volt különösebb baja.



Öltözetem két zokni, két nadrág, két póló, egy pulóver, egy kabát, egy pár kesztyû, arcmaszk, és sapka tette teljessé. Ezen sorok láttán biztos sokan meglepõdnek akik régebbrõl ismernek, mert én általában mindig minimálra voltam berendezkedve. Na de most! Tudtam hogy itt nagyon nincs vicc, és igazam volt, kellett a sok cucc nagyon is! Kis késéssel begördül a vonatunk, és irány a rajt, Mikulásovice. A vonaton Olaf kiosztja az itinereket, egy cseh srác pedig fizeti a vonatjegyünket. Köszönet érte! A maradék negyed óra itinertanulmányozással megy el. Nem egy nagy durranás az itiner, de a lényeg rajta van. _______ piros, ----- kék, -.-.-.-. zöld, ...... sárga.



Este fél 11 elõtt nem sokkal elindít minket Olaf. 3 futó elrohan az elején, majd máris mi tapossuk a havat a mezõny legelején szinte végig. Jó kis emelkedõvel melegszünk be, az elsõ pont egy étteremben van. Ja, a csapatunk: Barta Laci, Rudi István, Õrsi Anna, és jómagam.

Innen lejtõ, kis koccanás, és máris Németországban vagyunk juppíí. Szegény Anna ennek "örömére" esik is egy nagyot az aszfalton :( Jó sokáig Németországban haladunk, majd 30 km-en át.

"Jégesés 100" a túra neve, így a terepen nem is csodálkozunk. Nagyon technikás volt végig az út, sok helyen tükörjég, felette sunyin megbújó hófoltokkal.

 Jött az elsõ meglepetés. Ez egyelõre frissítõpontban nyilvánult meg. Málnás sört kaptunk, kis szendviccsel megspékelve. Nyámm. Nemsokára viszont jött a kellemetlenebbik része. Egy totál tükörjeges lépcsõn kellett leereszkedni. Nem volt olyan hosszú, de egy deka száraz felület sem volt rajta. Meg is indultam seggen lefele, még jó hogy volt korlát ami meggátolta a továbbhaladást egy szakadékba..

Huhh, ezt túléltük.. Irány a Z- jelzésen föl a K2-re. Na persze nem a híres nyolcezrest támadjuk be, mindössze a Kontrol 2 következik. Mesés kilátással tarkított helyen várt minket a zsírkrétás pont. Na persze ha lett volna kilátás. Ugyanis korom sötétben nem nagyon lehet nézelõdni.. De jó lett volna nappal idejönni!.. Na mindegy, megfordulunk, és visszaóvatoskodunk a gerincen az útra. A jelzések jól követhetõek voltak nagyrészt, illetve egyéb helyeken papírra festett nyilazások voltak.

A Weifberg kilátója felé vesszük az irányt. Már messzirõl világít egy fejlámpa a toronyban. Kis oda-vissza rész, épp kocog lefele a fejlámpás alak. Nincs alibi.. Elérvén a kilátót, a nyíl felparancsol minket a tetõre, nem mintha magunktól nem mentünk volna fel, de a kontrol fent van. A csúcsról látjuk a még messzebb járó sporikat, tök érdekes, mennyien vannak..

Bámészkodás után nem sokkal ismét Csehországban vagyunk. Borzasztóan jeges az út, nagyon csúszkálunk, ráadásul -17 fok körül van, mire leérünk Mikulásovicére. Innen indultunk, de nem ide érkezünk. Ez csak egy helyiség most a sok közül. Be nem jelentett frissítõpont ismét. Megint nagyon jókor. A colából nem nagyon lehet fogyasztani, mert totálisan befagyott. Az én üdítõim szintén. Basszus.. Pedig a hátam még elvileg melegítette is õket, de totál jég lett mindenkinek az italja. Viszont van sütemény. Egy hatalmasat felmarkolok, és kilométereken át habzsolom. Nagyon fincsi! Szerencsére aszfaltút jön, így tájékozódni sem kell nagyon. Persze itt sem lehet haladni, mert csupa jég az út.

De ezt végig írhatnám szinte bárhol-bármikor a jég volt az úr.

A K4-es pontra maga a csoda volt hogy feltaláltunk. A jelzések itt abszolút nem mutatták a csúcsra vezetõ utat, így Laci GPS-e segítségével találtunk fel. Elõször mi is rossz fele mentünk, szûz hóban megmásztunk egy jó kis hegyet, majd utolértünk 2 sporit, akik szintén arra keveregtek. Hát itt egyedül tuti eltévedtem volna. De mint kiderült más is pórul járt. Nagy nehezen megleljük a pontot. Örömünk azonban nem tart sokáig, ugyanis Kunratice elõtt elveszítjük a P- jelzést, és hangosan ugató kutyák mellett visz az utunk. Itt még nem fogtunk gyanút. Laci váltig állítja hogy az irány jó, de én makacs vagyok, már rég láttunk jelzést. Ráadásul itt a Cseheknél vannak ilyen hülye jelzések a fákon. Alul-felül fehér csík, közötte meg semmi. Még világosban is azt hiszi az ember hogy jelzés, sötétben meg pláne. Na de nem az..

Tanakodunk. Én úgy döntök visszakocogok a legutolsó jelzésig, illetve gyanút fogok hogy Kunratice az a falucska lehet ami mellett elmentünk, így nem is megyünk vissza a jelzésig, aszfaltozunk kicsit. Érzésem szerint balról fog bejönni a P-. Bingó! Jött a P- balról. Na, nem is kellett volna a kutyák mellett elmenni. Már pedig ott elég halálfélelmem volt. 10 m-re vicsorogva ugatott két kutya, és nem is láttuk õket. Még egyszer megtréfált minket ez a P- jelzés, így sikerült picit megint rátenni. De nem gond, idõ van bõven..

Lacira és rám viszont kõkemény vécézhetnék jött, így a végefele kiléptünk Ruditól és Annától, és vagy 7-es átlaggal rongyoltunk a 45 km-nél levõ Valdekbe. Ismét idill környezet, és ismét a szállásunk, Valdek. Na de még hol a vége..

Megkönnyebbülvén máris jobban esik az itt felszolgált meleg leves. Csak úgy kanalazzuk be. Sorban érkeznek be a többiek, kb. 20 perccel utánunk Martin-Tomas-Kamil, és egy hölgy, majd késõbb Bálinték is megjönnek. Nagyon jól esett a pihenés, de tûkön ülök már a továbbindulás miatt. 40 percet eltöltöttünk itt, viszont világos van, végre!


A függöny ismét felgördül, jöhet a második felvonás.


Papírnyilakon haladunk ki a táborból, egy idõ után kényelmetlen porhó váltja föl a terepet. Nem nagyon bejövõs.. Az elsõ pont ismét egy kilátó volt, ahova sajnos nem lehetett bemenni :( Utólértünk egy 55 km-en induló cseh sporit. Rudiék kicsit lemaradtak, de kis kocogással már újra itt vannak velünk a cseh sporival együtt. S- jelzésre érünk a kilátó után. Elképesztõen jeges volt az út jó darabig. Sajnos itt sikerült egy nagyon csúnyát esni. A jobb lábam teljesen a bal alá fordult, hirtelen azt hittem hogy reccs, de szerencsére nem. Jó 2 percig mozdulni sem bírtam, majd nagy nehezen elkezdtem sántikálni. Utána úgy ahogy belerázódtam, de a fájást a mai napig érzem a jobb térdemnél a külsõ porcnál :( Egy impozáns kilátó jött már megint. Nekem a Felsõörsi túra jutott az eszembe ott volt ennyi kilátó, és még az alakzatuk is nagyon egyforma volt azokéval! Hivatalosan ez még nem volt nyitva, de Lacinak sikerült bejutni és fotózni. Én inkább csendben szenvedtem odakint, és kihasználtam az alkalmat egy kis kajálásra. Kocogunk lefele. Azaz a többiek igen. Az én mozgásom inkább csak imitáció, ez még a kocogástól is igen messze van.

Azért nem írom le magam, szépen haladunk így is!

Brtníkybe érkezünk, egy étteremben van a pont. Levesért fohászkodok, de itt most nincs semmi csak pecsét. No mindegy. Innentõl viszont jön a túra legszebb szakasza, amiért érdemes volt eljönni. A jéghegyek/jégcsapok. Túl sokat tudnék írni róluk, rengeteg az emlék/élmény, de most beszéljenek a cseh Martin Drozd képei amíg a miénk nincs feltöltve. Figyeljétek ezeket a gyönyörû jégcsapokat. Még jégbarlang is volt! https://picasaweb.google.com/117372307221557952805/BrtnickeLedopady?noredirect=1#

Már csak ezért megérte eljönni! Itt az átlagunk nagyon lecsappant, a technikás terep miatt is, meg a rengeteg látnivaló által is. Mind e közben még frissítõpont is üzemelt Martina, és Petr jóvoltából. Meleg virsli mustárral kenyérrel, és meleg tea volt a jutalmunk. Nagyon jól esett ebben a hidegben kicsit átmelegedni a tea által. Viszont haladni kellett nincs mese. Egy hóból készült bábu mosolyogtatott meg minket, majd a képtárban elérhetõ lesz. Kb. dél van már, mikor a S- jelzésre térünk. Azaz térnénk. Balra meg van az ág, mennek is ketten elõttünk rövidtávosok tovább. Viszont Laci szerint egyenesen, az aszfalton kell tovább haladni. De ott csak lefestett jelek vannak. A másik irányba még fára festett nyilak is vannak. Rudi mondott egy jó ötletet, én is efelé hajlottam hogy innan indul a jelzés, de nem. Hol a másik ága? Elõkerül ismét a GPS. Azért hiába is vagyok ellene, külföldön nagyon hasznos ez a masina. Itt ha elvétesz egy kanyart, ki tudja hazajutsz-e valaha többet :) A GPS mutatja az aszfalton az irányt tovább. Hát jó.. Pár száz méter és vadiúj S- jelzésekbe botlunk. Valami kis közbõl bukkantak elõ.. No itt is lett volna fejvakarás egyedül.. Tetézi a dolgot hogy nem kicsit elálmosodok. Eddig nuku holtpont, most jön. Szépen haladunk fölfele, de a szemeim is egyenletesen csukódnak lefele. Még szerencse hogy utólérjük az 55-ös távon induló Bubut, aki Évát kíséri. Kicsit dumálunk, szerencsére ez a jó fél órás holtpont el is múlt. A terep technikássá válik, a térdem fájdogál, Laci el is megy kissé. A térkép szerint a S-n kell lennie a pontnak, de egy fordított T jelzés mutat 600 m kitérõt balra. A neve kísértetiesen hasonlít a mi pontunkéhoz. Nosza, megnézem.. Ámulatba ejtõ létrasoron kellett lekapaszkodni a sziklák között. Szerencsére ezek nem voltak jegesek, de így is nagyon óvatosan haladtam. Viszont lejjebb megint jéglépcsõ jött... Egy kis ízelítõ Martintól: https://picasaweb.google.com/117372307221557952805/BrtnickeLedopady?noredirect=1#5705737583955203874

https://picasaweb.google.com/117372307221557952805/BrtnickeLedopady?noredirect=1#5705737658239652114

Pont az ellenõrzõpontra lyukadtunk ki, de a S-ra. Nocsak, nem is kellett volna ez a technikás rész a ponthoz, de megérte, hiszen gyönyörû volt ez is!! Egy étteremhez érkezünk, jutalmunk meleg húsleves.

Kinyitom az energiaitalom, de hopsz. Totális befagyás.. A kandalló mellé teszem, de semmi. Na ja, kicsit hideg van odakint, ha eddig nem érzékeltettem eléggé. Kidobni már pedig nem fogom, így kinyitva visszatettem a táskámba, úgysem fog kifolyni :)  Jóllakottan indulunk tovább, még kb. másfél óra van hogy ismét besötétedjen, és nem tudjuk még mivel állunk szemben. Nocsak.. Bálint érkezik meg a pontra egyedül. Megtudjuk hogy Vera kiszállt útközben :(

Mi haladunk tovább, majd talán utólér minket Bálint. Kényelmes szerpentines úton haladunk jó hosszan a K- jelzésen. Itt legalább lehet kicsit haladni végre. Megyünk is elég szépen, bár a lábam továbbra is fáj.

Azt hittük itt a végefele már nem érhet meglepetés, de igen! Nagyon is! Egy tükörjeges rész jött megint lefele. Laci hamar abszolválta. Én megálltam és néztem. Ezt most hogy?? Hamarosan Rudi jött Annával, és õk is megálltak. Abszolút tanácstalanság, én még egy sérülésbe nem akartam belefutni. Végül Rudi leért, és segített nekem meg Annának. Nagy köszi! Ez után felfele is brutális rész jött ismét jéggel, és kis fahíddal, aminek nem volt meg az egyik foka, és alatta sok méter mély szakadék tátongott. Ezt még pont világosban tettük meg, de akik mögöttünk jöttek, azoknak ez már korom sötét volt. Nem véletlenül extrém túra ez! Na ide kéne orvosi papír, nem a Kinizsire :))

Nagy szerencse, innentõl nem volt már ilyen durva szakaszunk. Bálint egyszercsak utólért minket a semmibõl. Vajon õ itt átrepült?? :) Innen kicsit elhúzott a triónk, Laci-Bálint-én, de Rudiék is minimálissal voltak mögöttünk. Anna iszonyú kitartó csaj, õt külön gratuláció illeti!

A sötétben még ismét visszaértünk Brtníkybe, ahol már -16 fok volt. Innen még 6 km a cél. Persze porhóban tapostunk fölfele a véget nem érõ emelkedõn, ráadásul a rövid távosok még rossz fele is mentek, így egy kis kerülõvel értük el utolsó pontunkat. Hogy ne legyen könnyû a vége kaptunk még egy adag jeget a végén, de itt már csak megfontoltan! 22 óra 01 perc gyaloglás után megérkezünk a várva-várt Valdekba, a célba.

Kiderült hogy csak egy ember ért be elõttünk másfél órával. http://www.dalkovepochody.cz/ledopadova100.htm

Nagyon nehéz túra volt, talán ilyen kemény jeges terepen nem is túráztam eddig. Az esés nagyon nem kellett volna, a mai napig érzem :( Remélem azért szépen megjavul. Gratulálok csapattársaimnak, tudtam hogy kemény fából faragtak Titeket, na de ennyire?! :)


Elhiszem hogy fáradt vagy, és a szemeid csukódnak lefele, ráadásul eközben hatalmasakat ásítasz, de még kicsit tarts ki, már nem lesz hosszú a beszámoló, viszont még nincs vége!


A szombat esti alvás kifejezetten jól esett, egyikünket sem kellett altatni. Reggel viszont Bubu hangjára ébredünk, aki az aznapi logisztikát magyarázza el nekünk. Félkómásak vagyunk, lehet a felét fel sem fogtuk :) De milyen logisztikát is? Ja, még vasárnap elindultunk a Z hor Luzickych do Chribské 15 km - 700 m-es túrán.


Szemben egy felhõbe burkolózott hegy figyel, jéé, de sokan síelnek. Nem gondoltam hogy ennek a tetejére máris fel kell mászni. Pedig igen. A P- jelzés a sípályán keresztül vág többször is, igen csak figyelnünk kell nehogy egy sílift, vagy egy síelõ taszajtson minket a halálba.. A hó hatalmassá válik, a kilátás gyönyörû, én egy komplett síparadicsomban érzem magam, pedig még síléc sem volt rajtam eddig :) Elsõ pontunk 800 m magasan található a Jedlová turistaház. Tök érdekes, mert sem a 21 km-es, sem a 100 km-es nem jött fel ilyen magasra. Nekem borzasztóan tetszett ennek a 15 km-esnek az útvonala. Kigyönyörködve magunkat alig eszmélünk föl, már a Tolstejni várromoknál vagyunk. Kicsit lusta voltam, mert inkább a jó meleg turistaházban idõztem, amíg a többiek megnézték a romot. A helyi specialitást a Kofolát fogyasztottam el ezidáig. A többiek is kicsit feltöltõdtek, én már olyan éhes voltam hogy 3 koronáért kértem egy szelet kenyeret :) A következõ pont a Maly stozec vrchol nevet viselte. Azt hittem egy kis kapaszkodó és már fent is vagyunk, de akkora hó lett hirtelen felfele, és ráadásul egynyomtávos is lett az út, hogy idõvel azt hittem hogy már a Himalájában mászok. Nagy nehezen felérvén pazar kilátás volt a jutalom. Zsírkréta nem volt, így a csúcskönyv tollával ikszeltem. Természetesen a könyvbe is bevéstük magunkat hogy mi már itt is jártunk. Egy jól sikerült csoportkép, majd irány lefele. Ugyanott ahol fel.. Nem gondoltam hogy 15 km is tartogathat izgalmakat, de hajjaj... Szerencsésen túlélvén már csak néhány km választott el minket a céltól, ahol emléklap és kitûzõ volt a jutalmunk. Érdekes, a 21 km-esen csak emléklap volt, kitûzõ nem, de a 15 km-en kaptunk egy nagy kitûzõt is meglepetésre.

Még bõ 3 km gyaloglás vissza az autóért nulla pontért, majd elindultunk hazafele rengeteg élménnyel gazdagodva.


Köszönöm ezt a hétvégét a társaimnak, és remélem sokat megyünk majd még!


 
 
túra éve: 2011
Felsőörsi nyolcasTúra éve: 20112011.10.13 19:16:58

Felsõörs 50


Errõl a nagyon kellemes túráról úgy gondolom érdemes jópár gondolatot írnom. Ahhoz képest hogy elsõ szervezés volt, én nagyon jól éreztem magam rajta.


Reggel atrosnak hála már a rajtidõ elõtt fél órával a Civilház elõtt voltunk, és vártuk a 7:00-t hogy végre indulhassunk. Megkapva a térképet, kicsit elbizonytalanodtunk, ugyanis elsõ meg második ránézésre is bonyolultnak tûnt a térképvázlat. Szerencsére még volt vagy negyed óra rajtig, így kisilabizáltuk az útvonalat.


7:00-kor rajt. Rudival és Verával haladok. Még rendesen hideg van, a menettempónk is tükrözi. Õk tripláznak, ezért sietnek rendesen. Én már öreg vagyok, nekem elég az 50 is :-) Elsõ kilátónk máris a Somlyó-hegy (2,8 km). http://balatonikorut.hu/irany-a-termeszet/kilatok/eszaki-part/somlyo-hegyi-kilato-alsoors Pont EP nyitásra érünk föl, de a személyzetnek hûlt helye. Természetesen a kilátást megcsodáljuk. Még felmenõben van a nap, talán ez a legszebb panoráma. Kigyönyörködjük magunkat, majd irány tovább. Egy fotót azért kellene csinálni, nehogy rosszat higyjenek a szervezõk.. Fotó megvan, csalfa K3 jelzést is megleljük, majd jólesõen kocogunk a lejtõn. Becélozzuk a következõ pontunkat immár végig a K- jelzésen. Nem kell sokat várni, alig fél óra és megleljük a következõ pontot. Szabadság-kilátó (5,1 km). (Azért írok km adatokat hogy érzékeltessem hogy mennyi pompás kilátó rejlik potom kilométeren belül az északi parton, és még rengeteget fel sem kerestünk..)


Ez a kilátó volt a legszebb úgy gondolom: http://programtippek.hu/reszletes.php?id=1010


A régi kilátót felelevenítõ tárlat megtekinthetõ volt becsületkassza alapon. Ha nem teljesítménytúrán vagyok biztos megnéztem volna. Innen is szétnézünk, majd a nem létezõ S3 jelzésen koccanunk le Balatonalmádi szélére. Térkép alapján kb 50 m után balra kell fordulni. Én mondom hogy szerintem itt, Rudi azt mondja hogy tovább. Kis egyeztetés, de én balra mentem volna. No mindegy, maradunk az aszfalton. Hamarosan kiderül hogy túljöttünk. Grr..  Visszafele már hosszú lenne, próbálunk korrigálni. Megjegyzem az elágazásban egy darab szalag sem volt.. Hétvégi házikók között küzdjük föl magunkat vissza a helyes útra. Nicsak, szalagozás.. Innen viszont semmi gond nem volt a szalagokkal, bár a fekete-sárga szalagok helyett a jövõben fehéret javaslok!! Találó nevû kilátóhoz érünk, a neve pedig Óvári-messzelátó (9,8 km). http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1092 Ez is egy tetszetõs stílusú kis épület. A többiek alig hogy pecsételtek már repültek is tovább, hosszú nap vár még rájuk. Én kortyolok egyet az italomból, majd pihenésképpen "messzelátok" :) Innen már egyedül haladok. Nincs kedvem a rohanáshoz, bár a lábaim még mindig erõs tempót mennek. Már kellemesen meleg van.


Továbbra is szalagozáson haladok. Az elágazásokban jó helyen vannak a szalagok, de a színük miatt alig láthatóak. Még jó hogy van egy kis légmozgás ami lobogtatja õket. Erdõs részhez érek, ezt szeretem igazán. Azt viszont nem, hogy felkeltek a lódarazsak, és egyre többet vélek felfedezni. Na ez nem jó móka. A következõ ponthoz érek, Felsõ-hegy (13,2 km). Itt egy hagyományos geodéziai torony állt. Ide most nem mentem föl. Susnyásban haladok tovább, lódarazsakkal körbevéve. Nem kicsit be vagyok tojva, de ismét megúszom a támadásuk nélkül. Szántóföld mellé érek, sokáig nincs szalag, kissé elbizonytalanodom, de egy jobb kanyarba már lengedezik, és bevisz egészen Felsõörsre. A nyolcas egyik része lezárult, jön a következõ. A boltban feltankolok, már lehet azt mondani hogy túl meleg van.


Z- jelzésen haladok tovább. Csalafinta jelzés ez. A falu fölött a 180 fokban visszaforduló jelet még észreveszem, de pár száz méterrel odébb egy balos elágazásnál szalagok lengenek.Bár nem fekete-sárga színben pompáznak, de nem gyanakszom. Út nincs tovább, szó nélkül balra megyek.


Olvasgatom a tanösvényt, mászom a lépcsõt, majd kb. 500 m után tök ugyanoda lyukadok ki ahol nem rég jártam :) Ez hogy? Vissza kocogok a balos elágazáshoz, majd megindulok egyenesen. Ott a bozótban a zöld jel. Ejj... Jóízût röhögök magamban (magamon).


Tempósan haladok, majd jobbra a P-ra térek. Valahonnan ismerõs.. Áá, nem rég jártam erre a Lovas IVV 20 túrán. Innen szinte végig ismerõs úton jutok el a következõ pontra: Veszprémfajszi kálvária (22,3 km). http://indafoto.hu/adripeti/image/7787587-93b8c5c9/user


Szalagozáson koccanok la a falu szélére, majd itiner tanulmányozása közben kiabálnak nekem a rétnél hogy frissítõpont. Kellemes meglepetés, a leírásban nincs is róla szó. Kedves pontõrök szolgálnak ki. A jutalmam mézes kenyér, vajas kenyér, paprika, paradicsom. Jó negyed óra jólesõ ebéd után továbbállok. Innen az eddigiektõl kicsit unalmas rész jön. Hosszú szántóföldes szakasz jön, az itineren a jelzés Z+, a valóságban szalagozás. Jópár km után PZ jelzés az irányadó, majd egy meredek kaptató után utunk következõ állomásához érek: Noszlopy Gáspár-kilátó (29 km) http://www.panoramio.com/photo/45352717 . Pihenésképpen almát rágcsálok, és belövöm a tetõrõl a következõ célpontot. Irány tovább. Szalag, majd jobbra P-. A festõi szépségû Koloska-völgyben haladok. Tanösvények, és érdekes sportgyakorlatos táblák lassítják haladásomat, de egyik mellett sem tudok csak úgy elillanni. Gyönyörû ez a völgy. Egy réthez érve rengeteg fiatal piknikezik, sütnek-fõznek. Egyik, ha nem a legszebb része volt ez a túrának. Kiérvén ebbõl a gyönyörbõl emelkedõ zökkent vissza a valóságba. Kis idõ múlva már a Jókai-kilátó (35,6 km) következik. http://www.balatonfured.me/jokai-kilato . Alattunk pazar kilátás nyílik egész Balatonfüredre. Kicsit szomorúan látom hogy rengetegen strandolnak. Ennyi km után én is elgondolkozom egyen-máson :) No de kesergés helyett meglódulok, és visszagyalogolok a K- elágazásig. Útközben mint kiderült esszté topiktárs jött velem szemben, szépen halad õ is. Kõrengetegen halad a K-, majd meredek lejtõ az ára a kapaszkodásnak. Balatonarács szélére érve a K- jelzés gyönyörûen mutat jobbra. El is indulok, de egy idõ után gyanús lesz. A térkép szerint a templomig nem kell elmenni. Az itiner azt mutatja hogy az elágazásnál balra kellett volna menni. Na de heló, itt van a K-. Osztok-szorzok, visszamegyek és elindulok a másik úton. Utólér esszté, és megleljük a jó utat. Na de könyörgöm, ki volt az a marha, aki Arács fele is festett K- jeleket egy darabig?? Lapozás.. Péter-hegy.. Látszólag semmit sem mond egy laikusnak. Én is így voltam vele. Na de akkora kaptató lett belõle, hogy hirtelen elgondolkoztam hogy most a Börzsönyben lennék már? Essztét itt látom utoljára, õt is megviseli a hegy. Felérek, majd a csúcskõnél azon nyomban lehúzok fél liter vizet. Egy a baj, elfogytam. Én is, meg az üdítõ is. (Vizet több helyen kellett volna osztani szerintem). Kis kocogás, majd Csopak szélén belógok egy Vízimalomba, ahol van konyha, és kihasználva hogy a tulaj épp bemutatót tart, megtöltöm a flaskáimat :-) Még egy kilátós pontunk van, de persze oda se lefele kell ám menni :)


Endrõdi Sándor-kilátó (42 km). Sajnos lódarázsveszély miatt nem lehetett fölmenni, de azért ezzel a kilátással rajtatok kívül most magamat is megajándékozom: http://balatonudules.blogspot.com/2010/05/endrodi-sandor-kilato.html


Még egy pont van, a Király-kút, ahol frissítõpont üzemelt italügyileg. Ez a cél elõtt 3 km-re volt :) Na de kérem.. Végül egy futó mögött másodiknak érkezek be 8:40-es menetidõvel. Persze ez ilyenkor jelentéktelen. A célban korlátlan(!) paprikás krumpli a jussom. Mira beértek a többiek, bennem már 4 tányér lapult. 


Egyik legszebb túrám volt ez az évben, és máskor is szeretnék részt venni rajta. Annak kifejezetten örülnék ha jövõre más kilátók lennének benne, hiszen még annyi rejtett kincs van az északi oldalon.


Sikerült jópár gondolatot írnom.. :-)

 
 
BEAC Maxi / Turista KékszalagTúra éve: 20112011.09.12 11:01:03


7:45-kor engedték el a szervezõk az indulókat, bár jópáran már a 6:53-as vonattal ott voltunk. Ez még így is jó döntés volt, mert jó fél órát nyertünk a következõ vonattal érkezõkkel szemben. 1** indulót hallottam (száz valamennyi) de hogy ebben benne voltak-e a bringások vagy sem, azt nem tudom. Mindenesetre rengeteg bringás volt most. Én gyalogoltam, de viszonylag elõl haladtam végig szerencsére.


Ugyanis ismét történt lódarázs támadás.. Ahogy hallottam, a Saj-kút bérc környékén. Lajos-forrásnál a pontõr mesélt. Õt 6 megcsípte, de szerencsére komolyabb baj nem látszott rajta. Viszont egy nõi bringás pórul járt, mert vissza kellett menniük valahogy Nógrádba, és mentõt hívni :( Én ennyit tudok, de ki tudja hogy hányan jártak még pórul :-( Én szerencsére megúsztam, de láttam jópár dögöt, és éjszaka is ezt a hangot hallottam a fülemben. Lassan már fél az ember elmenni túrára :(


 


Na de egy kis pozitívum: 6. BEAC-omat is sikerült megcsinálnom, 22 óra 15 perc alatt. 50-ig eléggé sietõs volt, a 4 órás kompot sikerült is elérnem. Túloldalon jó negyed óra pihi, majd Szentlászlóig kicsit haladás. Világosban megcsíptem a Kis Rigót. Innentõl már annyira nem akaródzott mûködni a futómû, így kényelmes battyogással, de biztos célbaéréssel abszolváltam ezt a részt. A célban gulyás, és milánói makaróni(!!) közül lehetett választani. A makaróninak borzasztóan megörültem, ez egy nagyon jó pont volt a célszemélyzettõl.


Így telt el számomra az idei BEAC Maxi 110.



 
 
Beskydska SedmickaTúra éve: 20112011.09.08 15:00:48

Beskydská Sedmicka 87 km - 5302 m szint


Vaddinoval utaztunk el erre a nem mindannapi cseh túrára. Kellemes utazásunk volt odafele a Student Agencyvel, majd jópár óra vonatozás után megérkezünk Frenstatba. Még másfél óra volt a rajtig, de már most rengeteg ember készen állt a megmérettetésre. Kisebb bonyodalom lett úrra rajtunk, mikor kiderült hogy kérik a regisztrációs számot, amit mi nem tudtunk, de a szervezõk nem hagytak cserbe minket.


Külön sor állt a nevezéshez, és külön a chipért. Ugyanis mivel ez csapatverseny volt, ezért nem hagyhattuk el egymást, és minden ponton együtt kellett csekkolni. Nem nagyon haladunk, és mindjárt itt az indulás ideje. Viszont kiderült hogy a start pár száz méterrel odébb lesz. Na rohanás. Odaérvén 2400 ember rajtra készen. A nagy kivetítõn megy a visszaszámlálás. 5 perc.. Pont elég egy hamburgerre, amit gyorsan megveszünk az út széli árusoktól :) Eufórikus hangulat kerekedik, erre az érzésre vágytam már egyszer. Sikerült :)


 


Mivel késõn érkeztünk, ezért rengeteg ember van elõttünk. Viszont szerencse hogy az útvonal elsõ 6 km-e aszfalt, de így is legalább 3 km kocogás kellett hogy a gyalogosok elejét befogjuk. Az emberek állnak az út mellett, este fél 10-kor, és bíztatnak, szurkolnak nekünk. Hirtelen hatalmas durranás. Na nem én voltam, hanem tüzijáték kerekedett a tiszteletünkre. Kicsit aggódtam, ugyanis 6 km aszfaltozás után még egy deka métert sem emelkedtünk :) Álmosító aszfaltút szerpentinezik immár egyre magasabbra. Én viszont nem vagyok fáradt, hanem figyelem a körülöttem levõket. Ha hiszitek, ha nem, az emberek 90%-a Salomon cipõt, és hátizsákot viselt, illetve szinte mindenkinek volt túrabotja. Én kilógtam a Quechua, Asics bot nélkül kombóval. Mondjuk az ottani fizetések lehetõvé teszik a 40 ezres Salomon rucikat. Egy srác "hello"-val köszön. Mögöttünk állt a sorban a regisztrációnál. Ja, nem is írtam hogy csak mi voltunk magyarok. A cseh-szlovák frontvonalon kívül más nemzet rajtunk kívül nem képviseltette magát. Pedig ha tudnák mit hagynak ki...


Szóval haladunk a szerpentinen. Egy nyíl, kegyelmet nem ismerõ módon balra mutat, és megkezdjük az elsõ kapaszkodásunkat a Velky Javornik 918 m-es csúcsára. Visszanézvén milliónak tûnõ lámpafény mögöttünk. A túrázók, mint a szentjánosbogarak követik egymást. Felérünk a csúcsra, majd kis kocogásra váltunk, de mindenhol embertömeg körülöttünk. Persze ebben ez a szép. Megkapjuk a bokaforgató lejtõt is természetesen, majd leérvén 550 m-re úgy döntünk hogy elnassolunk egy magnéziumot. Jó döntésnek bizonyul. Meglátjuk a Radhost tornyát, hú de magasan van.. Kemény emelkedõ következik a K- jelzésen. Csippantós pont következik. Vaddino nincs mögöttem. Félreállok, és addig pihenek kicsit. 1 perc alatt, legalább 200 ember lehagy. Persze nem ez a lényeg, csak érzékeltetem hogy itt sosem maradsz magadra. Kissé aggódok, mert nem akar jönni vaddino, így elkezdek lefele visszamenni. Nagyon figyeltem az arcokat, remélem nem ment tovább úgy hogy nem vettem észre. Úgy döntök végül hogy tovább megyek felfele, és a csúcson majd kiderül mi lesz. Elég erõs tempóban toltuk a felfeléket, szinte senki nem elõzött meg a túra során. Felérek a Radhost 1129 m-es csúcsára. Kissé tanácstalan vagyok, de nagy kõ esik le a szívemrõl mikor pár perc múlva jött vaddino. Szuper! Legalább annyira mint a kilátás éjszaka. 500 m sík szakasz a tetõn. Hurrá.. :) Utána ismét irány le a szakadékba. A kocogást már csak hébe-hóba erõltetjük, nem kéne tropára menni még az elején. Leérünk a Hotel Ráztokához, (580 m) ahol frissítõpont üzemel. Van itt minden. Izo ital, nápolyi, sós mogyoró, banán, dinnye. Rengetegen vagyunk, alig férünk hozzá egy-két finomsághoz. Mint a külföldi futóversenyeken, amiket szoktam nézni a videókon. Végülis a táv kicsivel több mint az UTMB fele.


Lehûlt az idõ rendesen, jó negyed óra után tovább indulunk az "Ördög Malom" fele. A K- kissé eltér a térképünktõl a valóságban, de az útra festett nyilak megerõsítenek minket a jelzést illetõleg. A csúcsmászás megkezdõdik. Nagyrészt szerpentinen megyünk föl, amit a mezõny toronyiránt abszolvált. Mi jó magyar útvonalkövetõk vagyunk persze, és szépen körbemegyünk a K-n. Felérünk egy étteremhez, ahol a cseh lakosok már kellõen besöröztek. Viszont nagyon buzdítottak minket, sõt, nyújtották a korsó sört, hogy igyunk belõle. Lehet erre nemet mondani? :) P- jelzésre váltunk, kellemesen elnyúló rész következne, ahol lehetne haladni ha a sporik kicsit tempósabban mennének elõttünk. Mire észbe kapunk hogy elõzni kéne ott tátong elõttünk az emelkedõ, ami fölvisz a Certuv Mlyn 1205 m-es csúcsára. Nehezen akar vége lenni ennek az emelkedõnek, de végre sárga ruhás embereket látok, akik a pontõrök. Kis pihenés a tetõn, majd irány le Celadnára, egészen 510 m-re . A turistajelzõ táblák nagyon profik mindenhol, így van rálátásunk a következõ jópár km-re. Kis botladozás után végre aszfaltot ér a lábunk. Eleinte gyalogolunk, majd kocogásra váltok át, szerencsére vaddino is szépen jön utánam. Itt már azért ritkul a mezõny. Úgy érzem elég jó helyen állunk sacc/kb. Leérünk Celadnára, ahol ismét frissítõpont. Ismét ugyanazon finomságok mint az elõzõn, konyakos meggyel, és meleg levessel kiegészítve. De jól esik, nyámm. Sajnos muszáj továbbállni. Metszõ hideg van, a sasos pulóver akcióba lép, de nemsokára be is melegedünk, így ismét a derekamon utazik tovább. Megint aszfaltgyilkolás jön, jó hosszan. Vaddino kicsit kidörzsölõdik, van nálam krém szerencsére. Pár km után terepen haladunk tovább. Hajnal fél 5 körül vagyunk. Hosszú monoton egyenes jön vagy 4 km-en át. Ásítozok jobbra-balra, de legalább itt lehet haladni. Jó fél óra bekómázás után kivilágosodik belül is, meg kívül is :) Jó magasra mászunk most, vártam a kemény emelkedõt, de számomra meglepõen könnyen feljutottam a Smrk 1276 m-es csúcsára. Megcsodáljuk egymást a többi túrázóval immár világosban. Éhes vagyok.. Vaddino fölajánl egy párizsis-füstölt sajtos kiflit. Nagyon fincsi. Még mindig teli vagyunk erõvel, és bár egy jó darabig nagyon rossz út visz lefele, de késõbb kiszélesedik, és ismét kocogásra váltunk. Sorra gyûjtjük be a sporikat, itt már tényleg kevés csapat van körülöttünk. Meg sem állunk Ostraváig, 410 m-re leereszkedünk. Itt ismét meleg levest kapunk. Erõt gyûjtünk utunk legmagasabb hegyéhez. Jó fél óra pihi után tovaszállunk. Persze a zoknicsere ilyenkor jut eszembe amikor már úton vagyunk. Nem baj, majd a csúcson. Egyenletesen emelkedõ aszfaltúton haladunk egy darabig, majd jön egy rövid, de meredekebb rész, és végül hosszú szerpentinezés után pazar kilátás kápráztatja szemünket. Egy hatalmas adótorony elõttünk. Még néhány lépés, meg még néhány, és fent vagyunk a Lysa Hora 1326 m-es csúcsán. Kissé morcos vagyok, mert a büfé nincs nyitva, és nem állunk valami fényesen a folyadékkal. A panoráma viszont minden bánatot felejt. Leülünk, és eszünk-iszunk. Zoknicsere megtörtént. Folytatás következik. Nagyon meredek lefele jön, annyira nem hosszú, utána már csak elnyúlik a lejtmenet. Ismét óvatos kocogás jó darabig. Leérünk egy aszfaltúthoz, ami elvisz minket a következõ frissítõpontra ami 500 m-en fekszik. Nassolunk ezerrel, folyadékpótlás, konyakos meggy pusztítás, majd irány tovább. A következõ etap tényleg kemény lesz. Még meg sem emésztettük a kaját, a S- jelzést ez nem érdekli, kõkemény emelkedõ veszi kezdetét. Felérünk a K-re, egy nagy levegõ, majd tovább fölfele. Vaddino megáll pihenni, én megyek tovább. Soha nem akar eljönni ez a csúcs, mindig csak fölfele. A végén a Marson lyukadunk ki?? Mikor már kezdtem filózni az élet értelmérõl, akkor a semmibõl kikandikált a Travny 1203 m-es csúcsa. Huhh, ez nehéz szülés volt. Le is pattanok gyorsan a földre, és elõveszem az elemózsiámat. Hamarosan megjött vaddino is. Õ sem vigyorogva ért fel :) Az idõjárás kezd melegebbé fordulni, így el is indulunk Moravka felé. Jópár sporinak már nem túl acélos a mozgása, de mi kitartóan haladunk. Megállunk egy turistaháznál, azt hittem itt a pont, de nem. Akkor ha már itt vagyunk vegyünk valamit üdítõt. Nem volt túl sok értelme, mert alig 1 km múlva leértünk a tényleges frissítõponthoz 475 m-re le. Meleg levest, és megannyi finomságot tömünk magunkba. A következõ részen megint ellépek, így egyedül csoffadok fölfele a monoton rémhosszúnak tûnõ úton. Végre elérem a gerincet, innen látom a térképen hogy már nem sok emelkedõ lesz a tetõig. Felérvén a Ropice 1082 m-es csúcsára a szigorú pontõr a "párom" felõl érdeklõdik. Addig nincs lyukasztás amíg meg nem jön vaddino. Persze amúgy sem mentem volna tovább. Megeszem addig a rajtban kapott powerbart. Érdekes ízvilág.. Tovább haladunk a két táv elválásáig. A "rövid" táv 83 km, a hosszú 87. Az utolsó rémálom (kinek mi.. nekem pl nem volt az) kimarad a rövideseknek. Automatikusan fordulunk balra a hosszú táv fele. Két idõsebb hölgy van elõttünk. Egy jó ideje már kerülgettük egymást velük, csak õk nem pihennek annyit mint mi. Nagyon jól nyomják! Megelõzzük õket, és innentõl már szinte senkit sem látunk. Kellemes úton haladunk, és kíváncsian várjuk hogy mit kapunk így a végére. Libor Uher úr nem kímélt minket. Elérünk egy sípályához, és toronyiránt, kövek között le a frissítõponthoz. A kékesi sípálya elbújhat jó mélyre ez mellett.. :) Ejj de nem esik már jól. Egy srác utólér, úgy sprintel lefele, mintha az élete múlna ezen a lejtõn. Majdnem igazat is írtam, ugyanis akkorát esett lejjebb, hogy tényleg az életéért kezdtem aggódni. Egy cseh szót hallottam, valószínû egy káromkodás lehetett :) És eljött a frissítõ! Ismét dõzsölünk, majd fejben rákészülünk a legutolsó hegyünkre, ami az összes közül talán a legalattomosabb volt. Nézem a térképet, itt hogy megyünk föl? Nincs is út.. Nem tévedtem hatalmasat, torony iránt nekimegyünk a hegynek. A Salomonos szalagokat kell követnünk most a csúcsig. Fától-fáig megyünk, szó szerint torony iránt másszuk a hegyet. Nehéz volt már ennyi km-el a lábban még itt is fölmenni. Végül felértünk egy nyeregbe, amirõl azt hittem hogy a csúcs. A fenéket. Még tovább fölfele. Remélem a fõszervezõ néhányszor csuklott ezen a szakaszon :) Mindennek egyszer végeszakad, és mi is fölérünk a Velky Javorovy 1031 m-es csúcsára. Innen már csak le kell gurulni a nem nagyon fölfestett K- jelzésen a turistaházhoz. Leérünk a buszmegállóhoz, szól a taps nekünk, és átlépjük a célkaput. A lány egybõl nyújtja a célsört, majd az elektronikus kijelzõn megjelenik a "Boys don't cry" csapat 19 óra 57 perces menetideje, vagyis a miénk. Kíváncsiságból megkérdeztük hogy hanyadikként értünk be. 169. csapat lettünk az 1200-ból, úgy hogy nem is erre hajtottunk :) Királyság, éreztem hogy azért elõl vagyunk eléggé.


 


Kellemesen elfáradva értünk vissza a kisbusszal a rajtba, ahol egybõl betámadtam egy hamburgerest. A szállásra visszaérvén elemezgettem a sporik mozgását. Elég sokáig fent voltunk, így a késõbbi érkezõket is láthattuk. Nagyon csúnya mozgáskultúrák születtek. Nekünk különösebben semmi bajunk, a körülményekhez képest nagyon jól mentünk.


 


Zárásként: Nagyon kemény kihívás volt ez a túra, néhol már extrém jellege volt. Viszont nagyon tetszett a szervezés, meg úgy minden. Boldog vagyok hogy itt lehettem, és köszönöm vaddinonak hogy rám gondolt mint útitárs, remélem nem bánta meg :)

 
 
4x56 / 56-os emléktúrákTúra éve: 20112011.06.28 21:27:02

4x56 pár szóval:


Elsõ nap, Zemplén: Túra elõtt jó hangulatú este. Fülledt meleg, majd jó nagy vihar. Kellemes társaság, kalandos utak. Ilyen szuper vacsorát még sosem ettem, pedig voltam már néhány túrán. Kukoricaleves, és makaróni volt a vacsink. Imádom a Zemplént! Elsõ nap 9 óra 30 alatt. (57.7 km - 2255 m szint)


Második nap, Bükk-Mátra: Meglepõen könnyû kelés, viszont hosszú buszozás Bélapátfalvára. Az idõjárás ma a szebbik oldalát mutatta. Jelzéskeresés a túra elején-végén. Ismét a lehetõ legkellemesebb társaságom volt :-) Sirokon finom fagyi, majd Mátrabérc bejárás a Markazi-kapuig. Szenvedõs lejtmenet a faluba, de milyen jól esett célba érni! A célban finom lecsó várt minket. Kis pedikûr, majd alvás. Második nap 10 óra 52 alatt. (58 km - 2000 m szint)


Harmadik nap, Mátra: Egyre nehezebb kelés.. Viszont jó erõben érzem magam hál'Isten. Úgy döntök most nincs kegyelem, magas hõfokon égek. Rudi, Tinca, NeverFeri és Barta Laci társaságában találom magam. És még rám mondják hogy gyorslábú hmm... Akkor õk villámléptékben haladnak. Kenjük vágjuk a hegyeket, jól esik tempózni. Ez a nap, pár mátrai túrából tevõdik össze, szerencsére otthonosan mozgok. Hamar célba érünk, ezáltal több idõnk lesz regenerálódni, mivel holnap reggel 6:00-kor már indulhatunk. Paprikás krumpli volt a vacsoránk ezen az estén. Harmadik nap 8 óra 47 perc alatt. (55 km - 2200 m szint)


Negyedik nap, Mátra: Álmos vagyok. Ja nem, õ csak lenézett lóval elõzõ este és kellemes hangulatot teremtett a megfáradt vándoroknak. Szóval Dani vagyok aki álmos volt ezen a reggel.. Értitek.. :) 6:00-kor már indulásra készen állunk. Ma szinte majdnem egy Via Dolorosa bejárással állunk szemben, ugyanis az útvonal sok ideig a Viáét követi. Jó tempóban haladok ma is, de azért már érzem a talpam. Az útvonalat szinte betépve tudom, így nincs gond. Persze erõsen koncentrálok. Kékesrõl kellemes meglepetés a P- erre még nem jártam. Kis-kõ szintén. A vége kalandos volt, csak van még olyan rész ahol nem voltam a Mátrában. Az utsó 10-en a vádlim hátsó része eléggé bekrepált. Belül szenvedtem, kívül mosolyogtam. A célban pacsizás a beérkezõkkel, és boldog voltam nagyon, hogy sikerült ezt is megcsinálnom. A napot még egy kis babfõzelékkel zártuk a célban. Negyedik nap 9 óra 51 perc alatt. (56 km - 2300 m szint)


Köszönöm ezt a családias 4 napot mindenkinek, aki csak egy kicsit is tett hozzá hogy jól érezzem/érezzük magunkat.

 
 
Börzsöny Terepfutó / KirályrétTúra éve: 20112011.05.07 17:09:09

Börzsöny Terep Ultra 45


Mostanában egész tûrhetõen megy a terepfutás, így ismét ki szerettem volna próbálni magam.


A rajtba elég késõn értem, így kapkodósra sikerült az öltözködés. Ha jól emlékszem 9 harcos várta hogy megmérettessék a 45 km-en.


8 óra 10 perckor elindultunk. Verõcéig az aszfalt mellett kerékpárúton haladtunk, így a bemelegítés garantált volt.


Elõttünk egy kerékpáros kísérõsrác. A vasútállomásnál szólunk neki hogy ne menj tovább, megérkeztünk az elsõ ponthoz, vagyis a kerékpáros sráchoz :-) Hárman maradunk, a P- jelzésre a katasztrófa talán a legenyhébb kifejezés. Egy helyi ismerõs futó navigál ki a jól ismert Verõcei templomhoz. (Wass Albert túrák)


Innen úgy ahogy lehet már követni a jelzést, és beindítom kicsit a motort. Egyedül maradok elõl. Magyarkútra érkezvén ismét eltûnik a P- jelzés, itt kavartak is jó sokan mint kiderült. Végül azért elérek Szokolya vá.-ra, ahol frissítõpont mûködik. Maradok a saját termésnél, és indulok is tovább még mindig a P-n. A Lokomotív túráról ismerõs ez a rész, bár az visszafele jött, de jól memorizáltam úgy látszik. Erõs a tempó eléggé, csak nehogy visszaüssön.. Királyrétre érek, a büfénél vannak Ujj Zoliék, és készségesen kiszolgálnak. (14,7 km - 220 m - 1:17)


Most jön a kaptató. Vissza a K-négyzet elágazásig, majd azon tovább fölfele a horgásztó mellett. Kocogok, nem állok meg, és egy idõ után már a Ko jelzésen is vagyok. Ez még keményebb mint a négyzet, de kitartó vagyok. Végül a "Páfrány út"-ra kiérve kellemesnek mondhatóbb emelkedõvel felérek a Rakodóhoz. Innen a K-P-on fel a Nagy-hideg hegyre. A végén az emelkedõn már nem futok végig, belegyalogolok, mert az már túl meredek jelenleg számomra.


NHH-ra érkezek. (22,6 km - 810 m - 2:11)


A pontõrök nagyon kedvesek. Mondják hogy csak 5 perce érkeztek, így a legjobbkor jöttem. 2 percet frissítek, majd a P-n indulok tovább a Taxi-nyiladék irányába.


Ismerõs szakasz a Vulkántúráról. A nyiladékba érve már tûz a meleg, árnyék az nem sok van, viszont egy nagyon hosszú egyenes rész az annál inkább. Fáradok már azért. Ismét Királyrétre érkezek. (29,6 km - 820 m - 2:50)


Egy pohár vizet öntök a fejemre, ami kicsit balul sül el, és lefröcsköli a pontõröket is :-) Innentõl a Z- jelzésen nyomulás a Kisinóci th.-ig Sok a nyílt rész, és a futás sem megy már úgy mint eddig. Bízom benne hogy azért valamennyi elõnyre tettem szert a többiek elõtt. A Kisinóci th.-hoz érve EP, de mondják hogy a faluközpontban lesz egy nagyobb, így tovább is indulok. A régi kéken kell (UZ a rajtban is kiemelte) haladni tovább az aszfalton. Na, ez betette eléggé a kaput. Tovább erõsödött a hitem hogy nem nagyon leszek én aszfalatfutó.. Görcsölgetett a vádlim, és a combom is, ráadásul tûz a nap is. Hiába dobtam be eddig 2 MagneB6-ot :( Kóspallagnál vmi görcselleni szerhez fohászkodom, de semmi nincs a pontõrnél, így kortyolok egy kicsit, és indulok is tovább. A Mátrabércen észrevettem hogy egy idõ után összeszûkül a gyomrom, és alig bírok enni-inni. Most is ez jött elõ. Ez mitõl lehet, és mivel tudnám megelõzni? Pedig próbáltam frissíteni rendesen. Sós mogyoró, Mars csoki, és két Vitalade volt a saját termésem.


Innen a P-S-n tovább a hosszú nyílt réten. Pislantani kellett, a vizeletem nagyon erõsen sárga volt. Ez dehidratáció? Tény, hogy idén még ilyen melegben nem futottam..


Még 200 m szint volt hátra, azt szinte egyben kaptuk. A futás már nem ment, gyalogoltam fölfele, lefele pedig kocogás, közben húzódtak az izomzatok jobbra-balra. Nem éreztem már olyan fényesen magam, de a cél mindjárt itt lesz már, bírni kell!


A végén még egy 1,5 km aszfalt, ami felért vagy 5-el. Az egyenesben azért kicsit rákapcsolok hogy azért vmi látszat mégis legyen. Végül elsõ helyen futok át a célkapun. (45,1 km - 980 m - 4:30)


Nem vagyok elégedetlen, de ha az utolsó 10-15-ön nem görcsölgetek, akkor akár egy 4:10 környéke is elérhetõ lehetett volna. Mindegy.


A második srác 35 perc után érkezik utánam. Elfáradak a népek, a nagy meleg eléggé leamortizálta a futókat. A végén a dobogós eredményhirdetés éremmel, rövid + hosszútáv.


Maradok bizakodó :)


 
 
Tojás 40/30A/30B/20Túra éve: 20112011.04.25 19:57:19

Tojás 40


 


Eljött a Húsvét, és immár hagyományosan nem a lányok után futkorászok, hanem a Budai-hegység utait szelem ezen a napon.


Fél 9-re értem a Városmajori rajthoz, ami most nem a suliban volt, hanem mellette a lépcsõnél. Pap Gabi-val találkozok immár sokadszorra a túra rajtjában, és megint egy kérdés. -Futunk együtt? -Terv? -"4 óra körül lazán" felelte Gabi. Lazán? Hmm.. Na mindegy, relatív a laza szó persze. 


A lényeg hogy kereken 9 órakor bevetjük magunkat a Budai-hg legtöbb lépcsõjét számláló szakaszába. Pörögnek a lábak fölfele, hamar megizzadunk. Az idõ borongós, de nem esik.


Hamar a Martinovics-hegyen vagyunk, majd zúzás tovább. Ismerõsöket köszöntök, majd a Széchenyi-emléknél járunk. (4,5 km - 305 m - 0:28)


Felérünk a Széchenyi-hegyre, és innen kellemesen visz az út a Disznófõ-forrásig. Nem is tétlenkedünk, kihasználjuk.


A Tündér-szikla mellett haladunk, Gabi nosztalgiázik a régi idõkrõl :)


A régi Hárs-hegyi campingnél a megszokott csokitojást kapjuk. Tényleg, itt az ideje már megenni :) Gabi útközben felfalja, én nem mertem, a gyomrom nem tudom hogy érezte volna magát tõle. Okosan frissítek, nagyon oda próbálok erre figyelni mostanság, és bár a tempó erõs, de jól érzem magam (még).


Feltételes pont következik. A hely jó!


Utána jön a meredek aszfalt majd a lépcsõsor fel az Apáthy-sziklához. Kocogjuk végig :) Ma 95 %-ban mindent futottam. Az Árpád-kilátóhoz érve már szakad rólam a víz, de bõszen toltam neki ami kifért.


Innen kellemesen futható terep ismét a Guckler-szikla érintésével nemsokára a Virágos-nyeregben is vagyunk. Ez az a pont ahol tavaly hagytam Gabit ellépni, mert görcsölgettem. Most is feszült a combom, kicsit megpróbáltam visszavenni a tempót.


(19,5 km - 810 m - 1:50) Gabi is mondta hogy kicsit visszaveszünk, mert neki ez amúgyis csak edzés a hétvégi MB Trailre. Elõre álltam, de azon kaptam magam hogy nagyon pörögnek a lábak továbbra is. Na mindegy, ebbõl így vagy megborulás lesz, vagy akár kisülhet egy jó idõ is. Õrült módra repesztünk lefele a Csúcs-hegyrõl.


A Szarkavárig tartó rész bár gyönyörû erdõben visz, nekem mégis olyan lassan jön el. Idén sem volt ez másként. Hirtelen filózok hogy a várban van-e pont? Ja, ez nem a Zöld 45. Akkor nyomás tovább.


Átfutunk a réten, és Solymáron találjuk magunkat. Kis aszfaltos emelkedõ, majd máris a ponton kopogtatunk. (26,7 km - 940 m - 2:25)


ebola csodálkozik hogy milyen jól állunk. Csak maradjon ez így. Kicsit kapkodva frissítek, gyorsan haladni akarok tovább, nehogy lemerevedjek. Egy MagneB6-ot is elrejtek a gyomromban közben. A következõ szakasz mérvadó lehet, ugyanis ha a Zsíros-hegyre jól megy a kocogás, akkor talán már nem lehet akkora gond a végére.


Egyre meredekebb az aszfalt, Gabi ilyenkor mindig meglép kicsit, én a magam komótos tempójában kocogok. De kocogok!


Elkezd esni az esõ, de még csak ijesztget. Érdekes ordibálós társaság jön az erdõ szélén, de nincs idõm most semmivel sem foglalkozni, csak magammal (mekkora egoizmus) :)


Beérünk immár az erdõbe, és az erõs meredek folytatódik. És megy, szinte végig futok, korán kelõ ismerõsöket elõzgetve. A pont elõtt az utolsó 100 m-en belegyaloglok, nehogy itt görcsöljek nekem be a végén.


Zsíros-hegy kipipálva, bár a combom már majd szétrobban :)


Gyors frissítés, majd Nagykovácsiba érünk a kellemesen futható aszfalton. Természetesen a hurkot nem hagyjuk ki, szépen körbemegyünk.


Átrobogunk a városon, majd egy hosszabb szakasz jön számomra. A réten kicsit belassulok, olyan unalmas ez a rész most..


Fejben koncentrálok nagyon, és ez segít, túljutok a hosszú réten. ismét erdõbe érek, egy pici gyaloglás, egy kiabálás Gabinak hogy innom kell két kortyot, mert nem érzem annyira a toppon magam jelenleg.


Óvatosan megfutom az utolsó emelkedõt, nehogy már ez fogjon ki rajtam. Gabi addig bevárás címszóval technikai szünetet tart.


Nagy levegõ, megvan a tetõ. Innen már lejt az út, de nem nagyon akaródzik haladni. Most eljött kicsit a kaszás értem. Megpróbálom elzavarni, addig megkérdem Gabit hogy most kb. hányas átlaggal futunk. Kb. 10-es. Akkor annyira nincs nagy probléma talán. 


Az Anna-vadászház után Hajduska Balázs fut szemben, õ is futott ma a túrán, de csak átmozgató jelleggel, és a célból hazafutott valószínûleg Nagykovácsiba még.


A ház után ismét kilazulnak az izmok, és szaggatás következik, megérezzük a cél szagát. (vagy a sajátunkat) :)


Ám hiába az õrült tempó, a végén kiérünk a rétre, és mire megszólalnék hogy mennyire borús az ég, abban a pillanatban elkezd ömleni az esõ. Elázunk a végére mint a kutya, a végén azt az aszfaltos emelkedõt még legyalulhatnák igazán..


Beérünk a célba szétázva, az órámra nézek, hûû..


Nem gondoltam volna hogy ennyi idõ alatt meglesz.


A célidõ a 3-as számokat erõsítette, 3 óra 33 perc alatt tettük meg a távot, és átadtuk Gabi tavalyi pályacsúcsát a múltnak. Most már duplán osztozunk rajta :)


Hogy jövõre mi lesz? Nem szeretnék jelenleg feltételezésekbe bocsátkozni, de Gabi tudna még sztem faragni rajta. De hát neki ez már csak ilyen edzés :) :)


 


 


Azért elõkaptam a tavalyi beszámolóját, és megakadt a szemem egy mondaton:


"Biztos, hogy tudnék ennél jobb idõt is, vicsorogva, de az nem én vagyok"


 


Sokat vicsorogtunk ma? :))

 
 
Mátrabérc / Hanák Kolos / MúzslaTúra éve: 20112011.04.17 14:04:48

Mátrabérc 2011


 


Talán sosem keltem még ilyen korán túrák elõtt. Hajnal 2:00-kor szól a vekker, irány Óbuda. 4 óra után pár perccel be is fut Kerekes Csabi a kocsival. Érdekes, ámde zseniális logisztikával érkezünk Sirokra pár perccel 6 óra elõtt.


Innen eléggé kapkodósra veszem a figurát, mert szeretnék pontban 6-kor elindulni, és a tömeget magam mögött tudni.


Siker! 6 órakor bevetem magam a Mátra erdejébe, és elindul a Mátrabérc. Az a túra ahol eddig szinte mindig közbejött valami. Lázas voltam, hasmenésem volt, gyomorproblémák. Persze ettõl még mindig teljesítettem. Az idõnkre nem volt panasz, úgyhogy adott volt a lehetõség egy jó kis futásra.


 


Ákibácsi mögé állok be, a tempónk megfelel egy jó darabig. Elõttem jó darabig látom JB-t, Lúdtalpot és Jakus Bélát, persze egyre messzebbrõl. De nem gondoltam volna hogy én is a mezõny elején tanyázok éppen. Pár km után kielõzöm Ákibácsit, és mögöttem jön egy srác, akivel szinte végig kerülgettük egymást, illetve sokszor együtt haladtunk. Az eredménylista alapján vsz Dorner Laci lehetett.


Utólérem Koppányt, és Kerekes Csabit. Csabi velem tart, és kicsit dumcsizunk. Felcaplatunk az Oroszlánvár tetejére, majd én megálljt parancsolok. Muszáj frissítenem, nekem ez nagyon fontos. Csabi vérszemet kap, és innentõl már bottal üthetem a nyomát. A Nagy-Szár hegyrõl gyönyörû panoráma bontakozik ki a környékre. Ejj, de messzinek tûnik még ez a Kékes.. Egy lejtõn utólérem Sápi Endrét, és ismerõsét. Endre beszélgetésre fog, ami nekem is jól esik, kicsit kizökkent a magányból. Aztán D.Laci ismét megjelenik mögöttünk, és én is kicsit feljebb kapcsolok, így búcsút veszek Endrétõl, de jól esett dumcsizni kicsit. A Domoszlói kaputól végig futunk a Sötét-lápa nyeregig. 2 sporit be is gyûjtünk.


Innen gyaloglás, ezt az emelkedõt sosem sikerül megfutni, de most nem is ez a cél, még nagyon az elején vagyunk. Kitûnik a torony, medvegyu fotóz, akkor hát nyomás. Az ellenõrzõpontig meg sem állunk. (20 km - 1445 m - 2:30)


Bent nem merem elfogadni a meleg levest, nehogy a gyomrom rendetlenkedjen késõbb. Viszont a ponton Pepexy banánja nagyon jól esett (nem félreérteni!!) :))


Gyorsan egy kis saját sós mogyoró, egy nagy harapás csoki, kis izo, és nyomás immár a S-n a Hanákosok nyomában.


A meredek lejtõt már ismerem innen, különösebb gond nélkül abszolváltam. Jól haladok, innen lehet kicsit tempózni a Csór-hegyig. Persze nekem csak az aljáig, mert onnentól szigorú gyaloglás a csúcsig. Felfele azon filóztam hogy vajon ki ment a K-P- jelzésen a Mátra-nyeregig, és nem aszfaltozott? Respekt neki. Persze én is a jelzésen mentem nem úgy mint a Hanákosok.


Szóval Csór-hegy. (24,5 km - 1567 m - 3:03) Muszáj megállnom egy kis alvázkenésre, és persze frissíteni. Ez után Galyatetõ felé veszem az irányt a K+-en.


Gyönyörû kilátás van a hegyekre, és milyen messze van már a Kékes.. 


Elérem a P+ Rudolftanyai elágazóját, ahol frissítés. Viszont annyi Hanákos áll sorba, hogy kihagyom és haladok is tovább egybõl. Mozgó pont következik, majd óvatos lassú kocogás-gyaloglás kombóval jutok fel Galyatetõre.


Kicsit kevergek, mert az itiner a Gertrúd presszót írta pontnak, de valójában fent van a kilátónál. Pár perc odavész, sebaj. Felérek a kilátóhoz. (29.8 km - 1904 m - 3:47)


Az itinert böngészem, vajon mennyi szintnél járhatok, amikor "szia Dani" köszöntéssel Zenyik Robi húz el mellettem. Közben felér rám Dorner Laci is. Na akkor kicsit haladósra próbálom venni a figurát többé-kevésbé. Mátraszentlászlóig végig megy a futás szerencsére. Az itteni teát aranyba lehetne foglalni annyira finom volt, és jól esett. Felfutunk a Vörös-kõ kilátóhoz, ahol most a panoráma csodálása helyett egybõl indulunk is tovább. Érzem hogy fáradok mind fizikailag, mind szellemileg. De most egy jól futható rész jön Ágasvár aljáig. Fejben kikapcsolok, és ráállok egy erõs tempóra. Szerencsére a K3-ig sikerül tartani úgy ahogy. Na akkor fel az Ágasvárra.


Comb elkezd görcsölni. Megállok, Laci sincs annyira a helyzet magaslatán. Megijedtem hogy most ennyi, innen gyaloglás. Elkönyveltem az eddigi jó idõt, és gyök kettõvel felkúszunk Ágasvárra. (39.4 km - 2188 m - 4:50)


Lefele viszont a combom nincs nagy igénybevételnek kitéve, így jó tempóval tudok tovább haladni hál'isten. A P+ P- elágazásban Z.Robi bizonytalankodik, magabiztosan a P+-en haladunk tovább emlékeim szerint. Leérvén a Csörgõ-patak völgyében a P- lesz immár végérvényesen a társunk. Mátrakeresztesre érek. (42.8 km - 2204 m - 5:15)


Pepexy sport szelete a legjobbkor jött. Fejben felkészülök a Muzslára. Betérek a sörözõbe, betolok egy jó hideg 2 dl-es almalevet. Ez nem biztos hogy jó ötlet volt, mert a gyomrom eléggé szétment innentõl. Még egy fél literes ásványvizet is veszek, és elindulok ostromolni a Muzslát. A gyomrom eléggé összeszûkült érzésem szerint. Kapkodok is a levegõért, pedig egy jó darabon át csak gyaloglok.


A számomra futhatóbb részeket kihasználom, bár így sem érzem hogy haladnék. Az utolsó meredeken még beáll a combom ismét, nagyon hiányzott.. Végül fölevickélve a csúcsra így álltam: (48.7 km - 2704 m - 6:16)


Magamban már búcsút vettem a 7 órán belüli teljesítéstõl, de a kisördög ott motoszkált hogy próbáld meg, hátha.. Hát jó, ha te mondod.. Agy kikapcs, 1 fokozattal feljebb váltok, és irány Szurdokpüspöki. Erõs a tempó, de most már van egy cél ami lebeg a szemem elõtt. A lejtõkön a Hanákos futók csak lesnek amikor ellépek mellettük.


A Koncsúrokra nem merek futni nehogy görcsöljek, itt tempósabb gyaloglás az úr, majd ismét a rohanásé a fõszerep. Nagyon vártam már a Diós-patakhoz való leágazást. A patakból óvatos gyaloglás a P- Z- elágazásig. Nagy levegõvétel, majd rongyolás tovább. Enyhén kellemetlenül esik ez a tempó, de hátha. Beérek a faluba, meglesz ez. Már lassan sprintelek, és be a kapun! 6:56!


 


Sikerült 40 perc alatt leérni a Muzsláról. Azt hittem ez szuper jó idõ, de a célban ülõk közül talán enyém lett a leggyengébb :-) Bár pár perc választott el minket csak.


 


Nem gondoltam volna hogy sikerül ennyi idõ alatt, most feladtam a leckét a jövõ évre.

 
 
Kétszer kettő néha öt!Túra éve: 20112011.02.22 13:11:14

Kétszer kettõ néha öt


Egy izgalmas teljesítménytúrára invitáltak vaddinoék. Ennek a túrának az az érdekessége hogy mindig a következõ ponton kapod meg az ez után felkeresendõ hegyet. Az útvonal kötetlen, vagyis a mi fantáziánkra van bízva minden. Szaknyelven "legális kispistázásnak" szólíthatjuk.


Péntek délután a Keletiben Istvánnal találkozom, õ a fél órával késõbbi vonattal jön Sátoraljaújhelyre, a Kovács-villába. yoyo-val megdumcsiztuk már korábban hogy együtt utazunk, így a következõ 4 óra 10 perc vonatutat vele teszem meg. Próbáljuk latolgatni a lehetõségeket a térképen, de hamar akadályba ütközünk, ugyanis millió-egy útvonal variáns lehet. Megérkezünk Újhelyre, egy gyors bevásárlás, majd nulla pontért irány 2,5 km a K+-en.


Bent igazi családias légkör: vaddino, tesója, vinatti, Álmos. Gyorsan pótolom a folyadékhiányt, majd egy hosszú társalgás veszi kezdetét. Nosztalgiázunk a túrákról, és egyéb dolgokról. Sorban érkeznek az ismerõsök is. R.István, Bálint, Pap Gabi, Brigi, Bubu, Csilla. Ebbõl egy szuper jó este kerekedett, kellemesen ráhangolódtunk a másnapra, minden tekintetben :D


10:00-tól volt rajt, de természetesen reggel 8-kor már szinte mindenki talpon volt. Reggelizés, majd próbáljuk csalfa kérdésekkel bombázni vaddinot, hátha elárul valamit, de nem dõl be az ócska trükköknek:)


A rajt elõtt egy csoportkép. Összesen 11-en indulunk a hosszútávon. Megkapjuk az elsõ hegyet, várható volt, én is erre gondoltam.


1. EP a Magas-hegy.


Mivel sajnos a Zemplén térképem a kukában végezte a túrát, ezért most próbálok emlékezetbõl írni. Lehet kisebb-nagyobb kibák akadhatnak.


Szóval: A villa melletti lépcsõsoron vetjük be magunkat az erdõbe. Az megállapítást nyer hamar hogy hideg idõnk lesz. (vaddinonak külön köszi a kesztyûért.)


A nyereg után a P3szög jelzésen egy meredek bemelegítõ emelkedõ kezdõdik. Csapatunk máris körvonalazódik: Bálint, Pap Gabi, Álmos, és jómagam. Mögöttünk már senkit nem látok, elkezdtünk gyalogolni..


Felérvén a kilátóban vinatti fogad, megkapjuk a szúróbélyegzõt, és a kilátóból mesebeli panoráma fogad minket. Ha nem fújna így a szél, és nem ttúrán lennék, egy fél órát biztos el tudtam volna itt nézelõdni. No de ennél is fontosabb hogy vajon mi lesz a követketõ csúcs?!


vinattitól válasz:


 


2. EP a Reszelt-bérc (709 m magas Telkibánya fölött)


 


Persze a zárójeles részt már nem Attila mondta :) Tyûha! Az már pedig irgalmatlan messze van. Remélem vaddino nagyokat csuklott :)


Elkezdõdött az útvonaltervezés. Aszfaltozhattunk volna sokat, ezáltal sok szint kimarad, de nem a gabonatáblák és a szántóföldek miatt jöttünk ide. Egy hosszabb rész vadászat miatt le volt zárva, így ezt is figyelembe kellett venni.


Nem idõzünk sokat, toronyiránt lesíelünk a pályán, majd cipõürítés után észrevesszük hogy Istvánék csapata hamarabb leért mint mi. Õk a még "toronyirántabb" úton jöttek le.


Belõjük Rudabányácskát, majd lent a faluban elkezd esni az esõ. Ez nem hiányzik..


Szerencsére hamar eláll, és K-négyzet jelzésre váltunk idõközben. Ez meredeken belemegy a K- ba. Innentõl a K- hosszú távú útitársunk lesz tervezetünk szerint. 


Vágáshuta fölött a nyeregben Álmosnak elszakad a táskájának a cipzárja. A megoldás a következõ volt: bicskával lyukat szúrni a táskában, levágni az iránytû madzagját, ezt befûzni a lyukakba, és végül összekötni valahogy.


Nem semmi mutatvány volt, de sikerrel járt, és kellemesebb volt a táska viselése mint valaha :)


Közben Istvánék megelõztek, de kis kocogással már Vágáshután is voltunk ahol a buszmegállóban tanakodtak az útvonal lehetõségekrõl. Mivel mint kiderült õk teljesen más úton mentek mint mi, így itt láttuk õket utóljára a túra során.


Nekünk a Rákóczi 110-ról és a Kazinczy 200-ról ismerõs aszfaltgyilkolás következett.


Nagyhután átgyalogolva Kishutára érünk, ami számomra felért egy fél várossal olyan hosszú volt.


Vártam a kocsmát hogy nyitva legyen, mivel ugye a túra során szolgáltatás nincs, ezért minden adandó lehetõséget ki kell használni.


Gabi vesz egy hatalmas sós krékert, amit eltûntetünk secc perc alatt. Álmos addig friss levegõt szív :D


Kb. 20 perc pihi után indulunk tovább. Bózsváig a K-, majd innen balra térünk ismét aszfalton. 1,5 km gyaloglás után balra térünk a Senyõ-völgybe. A sorompó lezárva, de minket ez nem tántorít el. Hosszú menetelés következik a völgyben, kissé el is fáradok.


Kb 400 m fölött már taposni kellett a havat, így ez majdnem hogy duplán igénybevette a fáradt lábakat.


Az Ó-Gönci kapuhoz érve balra fordulunk, innen meredek jelzetlen utakon (vagy útnak nevezett semmik)  érjük el a Z-t ami már közel van a csúcshoz.


Elõttünk nincs lábnyom, vagyis hamarabb értünk ide mint Istvánék. Gerincen haladunk, fúj a szél erõsen. A második Z3szög jelzésen jobbra térvén megérkezünk.


A Reszelt-bérc csúcskövénél állunk, de a pontõr sehol.


16:45 van, 16:30-tól nyitott volna. Kissé mérgesek vagyunk, de bánatunkat egy kiadós kajálásba folytjuk (számomra ez 1 db csoki volt). Bálint lefotóz a Reszelõ-bérc feliratnál.


Én addig tippelek hogy mik lehetnek a Reszelõ-bérc után a pontok. Tippeim a következõk:


Nagy-Álmos rét (az Északi Zöldön, Nagy-Milic környékén), Bálint-hegy (Regéc környékén),


Pap-hegy (527 m, Nagyhuta után). Szóval csapatunk minden tagját kiveséztük :)


Vaddinot próbáljuk elérni, harmadjára felveszi, és közli hogy a pontõr aki ismét vinatti, már úton van. Mi nem szeretnénk várni, mert fél óra múlva már sötét van, és addig jó lenne haladni kicsit. Megkapjuk telefonban a következõ hegy nevét:


 


3. EP a Szurok-hegy (645 m Kéked felett, az Északi Zöld gerincvonalának egyik kezdõ vagy végpontja)


 


Ismerõs hegy, nagy szívások vannak ide felmenet más túrákon. Elindulunk Telkibánya felé, pár perc múlva jön vinatti az életmentõ sós mogyoróval. Bélyegzés ismét megvan, elindulunk kocogva lefelé. Muszáj sietni, mert mindjárt sötét van. 7 órája vagyunk már úton, és eddig volt 2 EP, abból is az elsõ alig 5 km volt a rajttól.


Nem érünk le a faluig lámpa nélkül, de már a fényeket látjuk amikor kigyullad a fejlámpánk.


Szemben jön egy spori, õ a helyi erõ, aki még a Reszelt-bércre mászik, de mint kiderült itt abba is hagyta a túrát. Átsétálunk Telkibányán, majd a számomra hosszú P-n indulunk fölfele. Rengeteg fényvisszaverõ szalaggal találkozunk útközben. No nem vaddino volt ilyen jószívû, hanem még a Kazinczy túráról maradt ott egy csomó szalag. És akkor csodálkozunk hogy nem kapunk esetleg az erdészettõl engedélyt túrarendezésre??? No mindegy, no comment... Valahogy átlendülünk ezen a P-n és egy csodás rövidítésen átjutunk a P+-be, ami hamarosan S3szögre vált át. A Szurok-hegyre ez a legkellemesebb feljutási lehetõség. A zempléni LeFaGySz-on már volt módon itt felfele menni a Kazinczyn meg lefele. Felfele bejelzett a térdem ami már hetek óta kísért túrákon. No mindegy, a lényeg az hogy éreztem szinte végig. A tempónk viszont továbbra is haladós. Tapossuk a havat ezerrel, fáradnak a lábak..


Felérünk a csúcsra. Legszívesebben fél liter üdítõt helyben elpuszítanék, de nem lehet mert itt nagyon tartalékolni kell. Akkorhát olvassuk el a következõ hegy nevét.


 


4. EP a Nagy-Milic (895 m, Magyarország és Szlovákia határa. Egy kõoszlop jelzi a határt.)


 


Tovább indulunk a Z- gerincén, hatalmas szél kíséretében. De ennek is megvan a jó oldala, mert a brutál meredek lefelén fagyott a hó, ezáltal sokkal jobban lehet haladni mint mondjuk a porhóban. Kiérünk egy aszfaltútra. Itt két lehetõség van. Folytassuk az ÉZ-n a gerincen, a hatalmas szél és a néhol boka felettig érõ hóban? Ráadásul van egy rakás hegy amit szinte toronyiránt kell mászni. (no menjen arra az akinek 3 anyja van és 2 apja..)


Mi racionálisabb döntést hozunk, maradunk az aszfalton, ezáltal szépen megkerüljük a hegyeket. Ahogy elindulunk, máris egy autó áll meg. Tuti eltévedt...


Mégsem. Vaddino idõzített perfekten. Érdeklõdik hogylétünk felõl. Sajnos víz nincs, viszont kolbász van. Hamar elpusztítottuk mondadom sem kell.


A diskurzus után tovább indulunk, kb 5 km aszfalt a jutalmunk, de mégis jobb mint a ÉZ.


A Bodó-rétnél talán megkapjuk a túra legnagyobb szélviharát. Késõ este van, vagy már lehet hajnal is, a büfére nem építünk. Kint viszont egy idõs úr van a kutyájával, nem restellünk tõle vizet kérni, és bár kis idõbe tellvén, de visszaért két 1 literes vízzel. Barátian elosztozzuk majd irány tovább. Azt hittem meredekebben jutunk fel a Milicre, de a K- kellemesen emelkedett.


Felérvén a gerincre, balra nézek jött-e valaki az elmúlt órákban az ÉZ-rõl? Senki, térdig érõ hó.. Puhányok..


Fent a csúcsnál Csanád, és vaddino tesója vár minket. A legjobb pont. A pálinkát kihagyom, Viszont van édesség, szõlõcukor, banán, és gumicukor (Pap Gabitól).


Újult erõvel vágunk neki az éjszakának. Na de mi a következõ csúcs?


 


5. EP a Fekete-hegyi kilátó (577 m, Mikóháza felett található a P-jelzésbõl ágazó P3szögön közelíthetõ meg)


 


No persze a kalandorok más útvonalon mennek.. Mint pl mi.


A térképem már nagyon gyatra állapotban van, így úgy döntöttünk hogy csak a Csataréti-erdészháznál merülünk bele az útvonalba. Addig jó meredeken haladunk a K-n. Két fajta variáció volt. Vagy aszfaltozunk Mikóházáig és innen P-, vagy Kovácsvágás után jelzetlen utakon valahogy felgyûrjük magunkat a kilátóba. Ez sokkal nehezebb volt, de távban majdnem 4-5 km-rel rövidebb. Volt idõ gondolkozni, addig az optimális útvonalon haladtunk.


Beérünk Füzérre. Imádom ezt a helyet, a vár látványa mindig impozáns. Kocsma nincs nyitva, így nem tudunk folyadékot vételezni.


Innen vagy 12 km brutális aszfaltgyilkolás indul. Említésre méltó dolog nem történik, Álmos szegény már kicsit sántikál, de jön velünk, nincs nagyobb gond.


Filkeháza, Pálháza, Kovácsvágás.. No igen, a tájékozódásban nehezebb utat választjuk több szinttel, de jóval kevesebb távval.


Egy rendõr ér mellénk. -rendõr: Hova mennek? -Álmos: teljesítménytúrázunk. Rendõr el.:)


Kovácsvágásra érve gyönyörûen begyalogolok majdnem egy tanya kellõs közepére :)


Bálint szól utánam hogy itt kerítés van. Pedig az út adta magát..


Két fiatal vesz minket észre, vajon járt már gyalogos a Kovácsvágás feletti erdõben? Jelzés persze nincs. Tanakodunk, utólér a két srác, kedvesen útbaigazítanak, és hol létünk felõl érdeklõdnek. Bálint navigálása nagyon jól jött most, cserébe bõszen figyeltem a térképet és próbáltam instrukciókat adni. Megmászunk egy 450-es hegyet, nem esik jól meg kell hagyni. De ami ez után jött. Torony iránt föl a Fekete-hegyre. Út nincs, a térképen a szintvonalak elkeserítõek. Nincs más megoldás.. Fújtatunk, lihegünk, és hol érünk ki? A kilátónál közvetlenül. Hát ez király!


Amúgy sokan eltévedtek Kovácsvágás fölött.


Kis pihenés a padon, a szél erõsen fúj ismét, de valahogy most nem tud érdekelni.


Erõt veszünk magunkon, és fölsétálunk a kilátóba, ahol egy csomó gumicukor vár ránk egy szatyorban.


Nem lep meg a következõ pont neve, ugyanis már csak egy dolog van hátra, lesétálni a


 


célba ahol a 6. EP és egyben végállomásunk, a Kovács-villa van.


 


Még a Nagy-Hallgató után kiéljük a mai rövidítések adta élvezeteket. Egy 1,5 km-t lecsippentünk a P-ból, és a K-bõl.


Ismerõs az út, innen a Magas-hegy kivételével ugyanazon az úton érünk el a célba mint amin szembejöttünk.


 


Reggel 4:45-kor nyitjuk az ajtót, csattognak a vakuk. 18 óra 45 perc gyaloglás után célba érkezik kis csapatunk. 


A jutalmunk a díjazáson kívül paprikás krumpli, palacsinta, és egyéb édesség. Nyámm!


 


Végezetül köszönöm a szervezést vaddinoéknak, és vinattinak a hazautat.


 


I Love Zemplén! ???

 
 
Téli gyermekvasútTúra éve: 20112011.01.17 14:56:37

Téli Gyermekvasút 2 x 20


7 óra tájban Ujj Zoli már ezerrel pakol kifele a kocsiból, majd idõben beállunk a sorba, mert már 8 elõtt is egész szép tömeg alakult ki ezen a gyönyörû tavaszi napon. Benevezünk majd 8-kor rajt. István most nem siet, én lelépek, bár annyira nem esik jól az erõs tempó, de be kéne érni 11-ig. No nem azért mert ebédelni akarok :))


2 óra 50 alatt letudom a távot. Nagyon kellemes meglepetés volt ez a túra. Kifejezetten jó Zöldgömbös szervezés, korrekt itinerrel, és Szépjuhásznénál, illetve a célban finom kaják, és meleg tea.


Mivel ilyen jó túra volt, ezért beneveztem még egyszer és immár kellemesen gyalogolva Reck Szilvivel, anyukájával, és a meglepetésre hamarosan utólérõ ismét két kört nyomó Istvánnal teljesítettük a túrát. 


Felmásztunk pl a János-hegyi kilátóba is. Hiába ismerem a budai hegységet már eléggé, de akkor is szeretek itt túrázni!

 
 
LeFaGySzTúra éve: 20112011.01.17 14:54:16

LeFaGySz 61 2011 Bükk


Szomorúan vettem tudomásul hogy az idei LeFaGySz eltérõ lesz az utóbbi évektõl, ugyanis nem volt meg a minimum bokáig érõ hó. Annak viszont nagyon örültem, hogy gyönyörû tavaszi idõjárás volt ezen a napon.


Péntek este a KöKi-nél összegyûltek a "Roli mobil" utasai, és kellemes hangulatban utaztunk egészen Répáshutáig. Itt lefoglaltuk a szállásunkat, majd még éppen sikerült Jaat-nál benevezni a túrára a Vadász Fogadóban.


Szombat reggel van, csörög az óra, mindenki lázasan készülõdik, a szobát BenGay szag (nem illat) lepi be. Fél 7 környékén lent vagyok a Fogadóban, ahol már jópár ismerõst köszönthetek. Reggelire rendelek egy rántottát, finom meleg teával. Mivel nem lesz ellátás, ezért biztosra akarok menni.


Csapjunk bele! 7 óra, rajt! Egybõl egy kis bemelegítõ emelkedõn indulunk neki a túrának, ahol máris a mezõny elején találom magam. A S- vadiúj, szépen lehet követni. Felérek a tetõre, Lévai Viktor és Szilárdi Tamás kocog el mellettem. Utolér Rudi István, innentõl együtt nyomatjuk tovább a km-eket. A Pazsag erdészház elõtt nagyon jeges volt a terep. Kicsit izgultam hogy vajon így lesz-e ez végig, de amíg ezen filozofáltam túrabotok hangja üti meg a fülem, megjött Tinca is. Háromfõsre duzzadtunk innentõl.


Erõs tempót veszünk föl, mögöttünk már senkit nem látunk az egyenesekben sem.


Rátérünk a Tortúrás szakaszra, Z- majd K- le a Tamás-kúthoz. Innen K+. Befordulunk az erdõszélre, épp most száll ki a kocsiból RitaB és Jaat. Kölcsönösen üdvözöljük egymást, majd látjuk ahogy Viktorék épp tovább indulnak a ponttól. A tempónk 6-os fölött van, megyeget a gépezet. Nemsokára már a Ko csábít minket egy kis kocogásra. Az Imó-forrásnál kicsit megállunk, még sosem jártam itt. Óriási hozamú ez a forrás, és felette az Imó kõ mesebeli. Ellenõrzõponthoz érünk, majd megkezdjük mászásunkat immár a K-n ami hamarosan Z-re vált. Épp a "Jani kedvence" nevû hegyet másszuk, ami megmosolyogtat minket. "Janit" hamar otthagyjuk és utólérjük a titkos pontnál Viktorékat. Istvánnal útközben megbontunk egy szendvicset, Tinca rendületlenül halad tovább. A Toldi kapu után megelõzzük Viktorékat is, és az élre állunk, de nem sokáig, mert az Õserdõ elõtt visszaelõznek.


Még mindig emelkedünk. Sziklás-köves terepen érünk el a Cserepes-kõhöz, immár 823 m magasan járunk. A kilátás pazar, pár percet engedélyezünk magunknak, mert e mellett nem lehet csak úgy továbbmenni. Hatalmas vaddisznócsordát veszek észre, akik párhuzamosan mennek velünk a K-n. Szerencsére innen már a mi jelzésünk Z-négyzet. Még egy pici emelkedõ, majd kellemesen lekoccanunk egészen a Szalajka-völgyig. Az itiner szerint cselekszünk, ugyanis "habzsi-dõzsi helyett inkább vizet vételezünk". No, most jön az egyik mumus, a sokszor emlegetett Szalajka-Istállós-kõ Z-háromszöge. Az Õsemberbarlangig bemelegítés, majd onnan jön a tömény és hosszú emelkedõ. Hármas csapatunk immár élre áll, Viktorékat megelõzzük felfele. Izzadunk keményen, de nem állunk meg csak az Istállós kõ elõtti bólyánál, ahol szúróbélyegzõ van ismét.


Felérvén a csúcsra megbontjuk üdítõnket, és bár a mosolyom nem biztos hogy õszinte, belül örülök hogy megvan ez a rész is. Az átlagunk még mindig 6-os fölött mozog kicsivel. Innen visszaérünk a körrõl arra a részre ahol már jártunk. Találkozunk túratársakkal, nekik még lesz egy mászásuk az Istállós-kõre. Érdekesen bámulnak ránk, amikor mi az ellenkezõ irányba térünk mint õk. Nem tudják hogy mi már túl vagyunk a nehezebb részén a túrának. Messzirõl látom yoyokáékat is, akik szintén még az elsõ körüket futják. Nem tudják miért megyünk mi a másik irányba mint õk, a kiabáláshoz már túl messze vagyunk egymástól, maradnak a kézmozdulatok, amibõl valószínû egyikünk sem értett semmit. No mindegy, mi már az Õr-kõre fókuszálunk. Egy szép nagy réten haladunk keresztül, majd felmászván a csúcsra ismét csodás panoráma fogad minket. Leérünk a két táv elválásához, a túrán csak itt volt emberes pont.


Innen most jön egy "király etap". A Z-n szuperül lehet kocogni, bár tény és való hogy elég monoton rész volt ez. Sose hinnénk, de egyszer csak eljött a Z+ elágazás Csókás lápa felé. A jelzést a virtuális kategóriába lehet sorolni, ugyanis a kb 1,5 km-en egyetlen egy jelzés volt, az is még az elágazóban. Erre a részre kellett bizony a szalag. Jókor voltak és jó helyen. Leérvén a Z+P- elágazóban megkönnyebbülve tömjük magunkba a kaja-pia kombót. 400 m-en lent vagyunk, mászhatunk vissza a fellegekbe. Az átlagunk lassan a 7-es felé stagnál, nagyon jó kis tempót jövünk. De bizony most jön a szint nagy része. A P- kellemesen emelkedik egészen a Pes-kõ házig, ahol forrást találunk. Itt már lehet "habzsi-dõzsit" rendezni. Eszünk iszunk, jót mulatunk. Már egy ideje csodálkozunk hogy senki sem ér minket utól. Hát hol vannak a futók? Egy háromfõs "csorda" jelenik meg amíg mi utántöltönk. Pap Gabi, Molnár Peti, és Végh Attila triója. Fél órával utánunk indultak. Ahhoz képest nagyon jól jövünk. A mi hármasunk indul is egybõl tovább amíg a futók frissítenek. 


Kõ kemény emelkedõn érünk vissza az Õr-kõ rétre. 47,4 km - 2490 m szint. Nyomjuk tovább a tempót, hamarosan megelõzünk egy 48-as távon induló sporit, majd a Cserepes-kõnél gudluking-et érjük utól, aki közli hogy a 48-on már csak egy(!) ember van elõttünk. (utólag a teljesítõknél kiderült hogy kettõ volt még, amibõl egyet még tisztességgel megelõztünk). Oda-vissza rész jön, a kilátás Cserepes-kõrõl ismét pazar. Tinca kilátásba helyezi a világosban beérkezést, és vérszemet kap. Hát legyen.. Nincs egyikünknek sem komolyabb fájdalma akkorhát nyomjuk a tempót, ki tudja mi sülhet még ki ebbõl. A futók továbbra sem jönnek. Az utolsó nagy emelkedõ is megvan, éljen! A Tar-kõ tetején állunk, és szinte tátott szájjal figyeljük az ország talán legszebb panorámáját. Leülünk egy sziklára kaját majszolunk, és gyönyörködünk. Sajnos tovább kell indulni egyszer..


Nemsokára már a Három-kõt ostromoljuk, ahonnan szintén pazar kilátás nyílik. Azt hittem innen már csak lefele lesz, de a gerincen még kicsit hullámvasutazunk azért. Elõttünk egy 48-as spori, néhol belekocog. Begyûjtjük õt is, majd most én kapcsolom be kicsit a rakétákat. Innen még pár km a cél. Ha eddig nem ért utól senki akkor már nem is fog. Kiérünk a Bánya-hegyi mûútra ahonnan már futásra váltunk. Igen, ezt már lehet annak nevezni. A célig már meg sem állunk, a fejlámpa továbbra is a hátizsák aljában maradt. 


Az idõ 16 óra 14 perc. A teljesítési idõ 9 óra 14 perc. Jól nyomtuk skacok!!


Ez után jön a társasági élet gulyással és részemrõl kijevi csirkemellel megbolondítva. Istvánnal megvárjuk az utolsó beérkezõket is (a vadászat miatt többeknek vissza kellett fordulni a Z-Z+ elágazásnál :( Viszont voltak olyan kalandorok akik átvágtak tökön-babon, és tovább folytatták a túrát.) 


Nagyon jó túra volt, csak egy valamit hiányoltam: A térdig érõ havat :))

 
 
túra éve: 2010
KisgyónTúra éve: 20102010.11.14 18:34:40




Kisgyón 30


Gyönyörû tavaszi nap virradt ma a túrázókra. Én az egyetlen tömegközlekedési lehetõséggel jöttem Pestrõl, de a Kisgyóni elágazástól még kellett bõven gyalogolnom, így a legvégén 9 óra 20-kor indultam útnak.


Tegnap nem voltam sehol (Cserhát 50 lehetetlen tömegközlekedéssel aznap), így ma egy kicsit szerettem volna túrázgatni. Nagyrészt gyalogoltam, a lejtõkön kocogtam csak bele. Éreztem hogy a gyalogos sebesség is elég erõs, de ha már elkezdtem így, hát fejezzem is be.. Hát sikerült 4 óra 14 alatt beérni a 34 km-en :))


Amúgy jónéhány ismerõs rész köszönt vissza rám még a Hamuház 25 túrákról, igaz, most visszafele mentünk. A térképvázlat elsõosztályú mint megszokhattuk ezeken a túrákon.


Az érdekesség még az volt hogy a nev.díj mindössze 400 Ft volt (ellentétben régen sokan kifogásolták a több mint 2 x ennyit) viszont az ellátás nagyon korrekt volt. A célban terülj-terülj asztalkám. Volt idõm bõven, így vagy 7 zsírospapát és mégennyi üdítõt bevertem.


A szervezõk is elégedettek voltak mert most majdnem 300-an indultak el a két távon. Sajnos nem sok túra megy ezen a vidéken, így bármikor örömmel jövök errefele újra.


Hazafele vinattinak köszönöm a fuvart!





 
 
Piros túrák / Magyar VándorTúra éve: 20102010.11.02 16:49:03

Piros 85 (88) TF



Tavaly nagyon jól sikerült a Piros futása. Elég jól edzésben voltam, jópár terepversenyem volt. 10 óra 52 percet futottam akkor.



Idén is beneveztem, de futásügyileg nem sok mindent csináltam ebben az évben.

A tavalyi idõmet úgy gondoltam nem fog sikerülni megdönteni, de egy jólesõ futás kellett idén is.



És akkor a nagy nap:



Majdnem 1 órával a rajt elõtt már ott voltam Rómaifürdõn, nézelõdtem, és rengeteg ismerõst véltem felfedezni, mind gyalogosokat mind futókat. Átvettem a rajtszámot, és a futóitinert, majd egyszercsak hatalmas "koncert" kezdõdött. Ebola egy fiatalokból álló zenekart hozott a színpadra, és ez nagyon pozitív érzéseket váltott ki belõlem, nyugtatta kicsit a stresszes közérzetemet.



Ilyenkor bezzeg repül az idõ, és secc perc alatt 8:30 lett. Indulunk!



Az élboly gyorsan elmegy, én maradok a megszokott ritmusomnál. A Róka-hegyre a meredeket szépen, tempósan gyaloglom, majd a tetõn ismét futósra váltok. Az ürömi mûútnál máris ott van ebola aki kolompol nekünk, és fotóznak is ám.

A Kevély elején ahol a tanösvénytõl elválunk jobbra (egy tábla is mutatja), a földön meglátok egy chipet.. Hmm. Gondolom valaki nem sokkal elõttem hagyhatta el, mert akkor a többiek már fölszedték volna. Nem sokkal késõbb épp az elõttem levõ Jakus Béla hiányolja a chipet, megnyugtatom, itt van nálam. Hálája örökké üldözni fog :))

A Nagy Kevély tetejét együtt érjük el, közben megdumáltunk egy-két dolgot amióta utoljára ütköztünk. (8,14 km, 480 m szint - 0:53:53)

Innen hosszú lefele, Béla el is megy Lúdtalp kíséretével. Jó tempóban haladunk, mögöttem Mozg jön, a tempónk megegyezõ.

Csobánkai mûút is abszolválva, majd a rezesbanda ismét fújja a nótát a P-Zkör frissítõ ponton. Jön a hosszú, ámde még nálam a futható kategóriába tartozó Tölgyikrekig tartó emelkedõ. Hagyom el sorra az ismerõs gyalogosokat, jól esik a bíztatásuk. Tölgyikreknél megint pont, kutyA sporttárs van itt. (18,3 km, 815 m szint - 1:55)

Jön egy gyorsabb rész, vaddinot érem utol Sikároson, nagyon szépen halad. A Szõke-forrás völgyében elég erõs a tempóm úgy érzem. Félek nehogy úgy járjak mint tavaly, amikor Dobogókõre felfele minden bajom volt épp.

Leérek Dömösre. (29 km, 980 m szint - 2:57) Ajjaj. Félõ hogy visszaüt majd ez a sebesség.

Jópár percet eltöltök itt, kicserélem a MgCa pezsgõtabis üveget, és magamhoz veszek pár finomságot. A ponton Anhauer Éva, és Egon nagyon kedvesek és segítõkészek voltak.

Elvileg nem olyan sokan vannak elõttem, a keménymag viszont már egy jó ideje elment.

Dömösrõl indulván szaszát vélem elõttem felfedezni, illetve (utólag kiderült, az egy ideje mögöttem jövõ sporttárs aki Dömösön gyorsabban frissített mint én) Zétényi Andrást is. Szaszával tempósan gyalogolunk fölfele, szépen felhúzott a Szakó-nyeregig, még Andrást is megelõztük. Tavaly itt már kicsit görcsölgettem és nem esett jól a futás. Most viszont odafigyeltem a frissítésre, és a "többször de keveset" módszert próbáltam alkalmazni elég jól. A nyeregbõl fölérve a tetõre szasza eltávolodott. Én is kocorásztam, de csak óvatosabban, nehogy bejelezzen a lábam, meg Dobogókõ után úgyis tudom kicsit erõsebben is majd nyomni.

Felérek a ponthoz. (37,3 km - 1600 m szint - 4:08) A pontõröket nem engedték be a házba, így kint fagyoskodnak :( Kerekes Csabi fotóz és bíztat, köszönöm utólag is. Bemegyek a turistaházba a tavaly bevált 2 dl coláért. Kicsit sorbanállás, majd közlik hogy csak fél literes van. Na nesze neked. Annyi nem kell. Vissza a ponthoz, egy banánt benyomok, majd elteszem a tavaly életet belém lehellõ "Buldózer" nevû energiaitalt. Most viszont nincs komolyabb bajom, így az energiaital a hátizsák mélyén landol (másnapig ott is maradt :)

Pár percet elvesztegettem itt, de egy kicsit kellett a megnyugvás a szintek után.

No akkor irány Pilisszentkereszt! Jól megy lefele a bokatörõs köves lejtõn.

Egy technikai szünet után ismét utolér András, és együtt hasítunk Sztkereszt felé.

Lefele olahtamasék fényképezõje kattan, csíííz.

A fõutcán talán az volt a legmulatságosabb jelenet amikor egy darabig egy Bobcat mögött mentünk, majd olyan büdös volt utána hogy egy gyors mozdulattal kielõztük, a sofõr nem kis meglepõdésére (gondolom).

A Magas-hegyi nyeregnél zsotyek és társa pontõrködik. Ismét felhigítok egy MgCa oldatot, és kis noszogatással ám, de benyomok egy barackbefõttet is. Ez pont elég arra hogy Andrist elveszítsem egy jó idõre a látókörzetembõl.

Csévi-nyeregig kicsit uncsi az út. Fõleg hogy ki van szalagozva és nyilazva minden ;-)) (gonosz mosoly). Aki nem ismeri ezt a részt, máskülönben elmehetett volna jópár irányba. Csévi-nyeregnél Geri, és andrew vár. (46,7 km - 1800 m szint - 5:12). Jól haladok, örülök neki így edzetlenül is.

Rövid távú gyalogosokat érek utol, sokan indultak a 20-ason is ezen a kellemes hétvégén. Jön a hosszú emelkedõs szekérút a kerítés mellett. Nem nagyon kocogok bele csak néhol. Arra kéne valahogy edzeni hogy legalább az ilyeket még meg tudjam futni ezek után ennyi km-el a lábamban. De ez vhogy sehogy sem akaródzik sikerülni. Mindegy, ez letudva, a Fehér-hegy aljánál járok. Ez egy rövid, ámde annál meredekebb emelkedõ a fenyvesekig. Egy hölgy az emelkedõ közepén nagyon rosszul érzi magát, és szinte mozdulatlanul ül a fa tövében. Kicsit megijedek, és pihenésre ösztönzöm. Remélem nem történt nagyobb baj.

Na hurrá, felértem a tetõre. Ezt a részt nagyon imádom, fenyvesekkel tarkítva gyönyörû kilátás nyílik innen. Útközben több (ránézésre) rövidtávost érek utol. Óvatosan rákérdezek hogy melyik távon vannak, ugyanis van 50B is, de a gyanúm beigazolódik. Legalább 8 x hagyja el a számat a mondat: "Sajnos túljöttek, a S-n kellett volna balra lemenni Pilisvörösvár felé. x-y-z métert gyalogoljanak vissza az elágazásig". Pedig sztem az itiner egyértelmû volt.

Mai jó cselekedet letudva, irány a Kopár. Paparazzik fotóznak jobbról-balról, majd jön a várva-várt gulyás (ha gyalogolnék).

Frissítés, K.Csabi és nedus is itt van, jól esik a társaságuk, majd nedus tovább is indul vhova bringával, így õt pont elcsíptem. (55 km - 2063 m szint - 6:10)

Tovább a P-n. Megelõzöm Viktort, aki fut, de a gyalogoson indult. Egyszer csak mögöttem ismét András jelenik meg (ez a sajtember topiknév hogy jött?). Gondolom Kopárnál többet frissített mint én, így hamarabb indultam el.

Pilisszentivánra érünk, most õ megy elöl, és én próbálom huzatni magam. Tudom hogy a Hosszú-árokig van egy uncsi homokos rész, tavaly itt Kiss Petivel haladtunk.

Ismét egy ismerõst hagyunk el, Noszik Jani is a gyalogoson indult de fut õ is.

Hosszú-ároknál a Dömösi pontõrök, Egon és Éva. Andris nem vacakol, hamar indul is tovább, és innen már vége a macska-egér játéknak, nem is látom többet. Én megeszek egy "szamba" csokit, de nem gondoltam volna hogy a gyomromnak árthat. Pedig de. A Nagy-szénással megszenvedek, nagyon lassúnak érzem a sebességemet felfele még gyalog is. yoyookáék bábuján jót mosolygok, majd a pont is eljön hamarosan. Hát ez most nem esett jól az tény.

Gyõri Petiék pontja után felérek a kopár hegycsúcsra, majd gurulás következik Nagykovácsiba ahova a lámpám depóztattam. Jó erõben érzem magam, de azért már nem úgy megy a gépezet mint ahogy kellene. Beérek a plébániához. (66 km - 2475 m szint - 7:40) Visszaesett kicsit a sebesség, köszönhetõen a Nagy-szénásnak. Betolok egy Mg tablettát, finom az uborka is, majd nem is idõzök tovább, irány a Budai-hegység. Pár száz méter után kapcsoltam hogy a lámpám meg ottmaradt. Ejjj.. Na most már csak okosan.

Meredek emelkedõkkel indít az utolsó 30-as etap, nem is futom meg, hadd ülepedjen a kaja, meg amúgyis..

A Vörös-pocsolya után kicsivel utolérem Bálintékat akik a gyalogoson menetelnek nagyon szupi tempóban. Juliannamajor, frissítõ. de hol? Leérek a mûúthoz, kicsit odébb költözött tavaly óta a pont. Athos fotózgat, Sistergõ sütije pedig szuper jó.

Kikérek egy rostos üdítõt, amit elfelejtek meginni. :))

Még csemegéznék tovább, de vár a Black Head másik nevén a Fekete-fej.

Nem nagy emelkedõ ez, de a vége pont elég ahhoz hogy görcsbe húzza kicsit a lábam. Nahát... Nem akartam itt frissíteni, de kényszerbõl muszály volt bevennem még egy Mg-t, hátha segít. A pontõrök pedig medvehagymás pogácsával invitáltak, amit eszem ágában sem lett volna kihagyni. Amíg én nagyban csemegézek, egy futó utolér, és már indult is tovább. Gyorsan utánavetem magam lefele én is. A mûút most nagyon forgalmas, észnél kell lennünk.

A Hárs-hegyi körúthoz fölfele lassan mászok, el is tûnik a futósrác a látókörömbõl. Viszont annak nagyon örülök hogy még világos van, és lámpa nélkül abszolválom ezt a szakaszt is még. A körútnál feltételes pont, grobáék õrködnek. Én itt is megállok lustulni, és húzok pár kortyot az üdítõmbõl. Ezekkel lehet elment jópár perc összesen, de inkább mint hogy eléhezzek vagy elszomjazzak itt a végefele.

Hárs-hegyi körút. Kitaposom az utat, ugyanis hétfõn ismét itt a helyem. Majd a végén leírom hogy miért.

Ahol tavaly feléledtem ott idén elcsoffadtam. A János-hegyre fölfele szinte végig gyaloglok. Útközben azon filózok hogy tavaly itt milyen jól ment a sötétben, Kerékgyártó Petit és társát hagytam el futva fölfele. Jövõre nem lesz mirõl nosztalgiázni, ugyanis idén nem sok érdembelit tettem hozzá ehhez a részhez.

A kilátó teljes fényében pompáz. Kicsit engem is felvillanyoz. A ponton Sali Gabi és Joeyline a pontõr. Az aszalt gyümölcsök perfektek, Gabinak pedig köszönöm a fél literes Vitalade-t. Jókor a legjobb helyen. (78 km - 2982 m szint - 9:24)

Innen már kellett volna lámpázni, de jó helyismeretemnek köszönhetõen Makkosmáriáig lámpa nélkül haladtam a sötétben. Kellemes rész következett, viszont szellemileg eléggé elfáradtam, befordultam szépen magamba. Egy 8,5-es átlagot azért sikerült menni ezen a szakaszon Makkosmáriáig. Ismerõs pontõrök ismét. Elõkapom a lámpámat, majd egy fejlámpás futót látok mögöttem. Gyorsan haladok is tovább, de secc perc alatt elhúz melettem Polgár Pali. Föleszmélni nem volt idõm, csak akkor amikor a Végvári szikla felé már gyaloglásba váltott. Ez egy hosszú alamuszi emelkedõ. Tempós gyaloglással haladunk, párszor magam mögé pillantok, most már nem engedek el senkit! Évek múlnak el gondolataimban, mire elérjük az emelkedõ végét. Pali bá lelép, én meg botladozom a hülye köves résznél. No de a legmeredekebb rész most jön csak. Budaörsre lefele köves sziklás borzadályos rész visz le, ami most nem is zavart annyira nem tudom hogy miért.

Pali bá-t utolérem, neki lassan megy a lefele, de bárcsak 57 évesen még nekem is így menne.. A gond az hogy az aszfalt elõtt érem csak utol, így már nem elõzöm meg, nincs sok értelme, a síkon úgyis gyorsabb már.

Leérvén az aszfaltcsíkra petami pislant épp a bokorba. Õ az 50B-n indult. Innen együtt kocogunk be a célba.



Örömteli nap volt ez, úgy gondolom ez a nap az enyém (is) volt, nagyon jól álltak össze a képkockák. Boldog vagyok, mert nem gondoltam volna hogy a tavalyi idõmet megdöntöm így edzetlenül :(

10 óra 44 perc alatt sikerült legyûrni a távot.



Köszönöm a szervezõségnek a munkáját, nagyon jól éreztem magam, és megsúgom, idén ez volt a 2. kedvenc túrám. Amennyin idén is részt vettem szerintem erre nyugodtan büszke lehet az MVTE! Na és vajon melyik lehetett az elsõ?? :)



Hárs-hegy nélkül nem élet az élet, így hétfõn még megcsináltam a Monoton Maraton + Félmaraton + Minimaraton kombót. 66 km, azaz 22 x a Hárs-hegy körül.

A HHH mozgalmat idén is kiérdemeltem. (Hárs Hegy Hülyéje)



Jó pihenést!

 
 
Hősök TúrájaTúra éve: 20102010.09.19 10:10:56









Hõsök Túrája 100 teljesítve 17 óra 20 perc alatt.



Az elején brutális sárdagasztás volt, bevallom ekkorában talán még nem is jártam. Persze visszafele is meg kellett tenni már éjjel (oda-vissza 7 km). Ajka határáig elegünk lett már a terepbõl, mert szinte mindenhol kaotikus állapotok voltak a pár napja nem szûnõ esõ miatt.

Ajkától jött a 63 km aszfalt egyhuzamban. Szerencsére napközben jó idõnk volt, de a cipõm teljesen átázott, így a zoknicsere nagyon jól jött. A szervezõk finom párizsis-májkrémes szendvicsekkel, illetve üdítõvel láttak el minket Ajka határánál. (Városlõdre kicsit korábban érkeztünk, így itt értek csak utól minket). Ja, a társaim: Brigi, és R.István. Nagyon szuper, és gyorslábú csapat voltunk.

Kolontár-Devecser-Somlóvásárhely. Egymás után hagytuk el a településeket. Nem is sajnáltam nagyon hogy aszfaltozunk, mert ilyen felázott talajon még jól is jött viszonylag. Fel a Somló csúcsához, még világosban. Szuper!

Itt elkezdett esni elég szépen az esõ, és az idõ is csúnyán lehûlt. Lámpa elõkészítve, lefele már kellett, a fogaim pedig vacogtak. Egyre jobban esett az esõ már. Visszafele 21(!) km-en keresztül ugyanaz az aszfaltút csak vissza (Somlóvásárhely-Devecser-Kolontár). Utána irány jobbra Ajka-Padragkút felé. Továbbra is nagyon hosszú ez a falu, ás az utána következõ 6 km a Halál-völgy is tökéletesen illik a tájhoz. Ugyanis a Kab-hegyi adótornyon kívül csak a pusztaság látszik. Az esõ ömlik, rajtam rövidgatya és rám fagyott pulóver.

Elõttünk ment jó háromnegyed órával Álmos, pólóban nyomta végig :) "Mind hülye aki nem normális".

Amikor végeztünk a 63 km aszfalttal utána jött a maradék 7 km terep amit reggel már megjártunk. Réééééémes volt! Délelõtt sem volt semmi már ez a rész, de most mindent felülmúlt.

Hatalmas sárral indítottunk, majd totálisan felázott a lábunk a füves résztõl, végül akkora pocsolyák is elõkerültek, hogy már a Kis-Balatont véltük felfedezni. Óbudavár elõtt a göröngyös részrõl már nem is szólok.

Aki ott volt tudja hogy ilyen sár nem sok túrán volt még :)



Gratulálok minden teljesítõnek, 7-en indultunk, és ha az utolsó két srác (akiket nem ismertem) is beért, akkor 100 %-os teljesítõi arányt írhatok.



Duuurva volt!

 
 
Szent Iván éji sóútTúra éve: 20102010.06.15 15:07:51

Sóút éjszakai extra 50



Úgy érzem errõl a túráról muszáj írnom beszámolót!



Immár másodjára veszek részt az 50-es távon, tavaly a Kaptárkövek 55-rõl jöttünk ide, most kipihentebben vágtam neki a túrának.

Nem vagyok oda annyira az Alföldi túrákért, de mindenben igyekszem megtalálni a szépséget.



21:30-kor indulunk neki Brigivel a távnak. Felvesszük a láthatósági mellényt, és ebben riogatjuk Szolnok lakosait egészen addig amíg ki nem érünk a városból.

Szerencsére jó a memóriám, így szépen kitalálunk a városból.

Egy srác csapódik mellénk, a tempónkat dícséri. Elhaladunk egy tanya mellett, szerencsére emlékszem az irányokra, így nem kavarunk. Immár a vasút mellett haladunk, és szerencsénkre két vonatot is látunk elhaladni a sötét éjszakában.

Nemsokára Abonyi út vm.-hoz érünk ahol finom csokival kínálnak a szervezõk.

Jól esik mindenkinek ebben a fülledt meleg éjszakában, be is toljuk secc perc alatt.

A S+ jelzésen haladunk tovább, továbbra is jó tempóban és fáradtságnak nyoma sincs. Még a srác is jól jön velünk. Hosszú, monoton egyenesek jellemzik a következõ etapot. Sorra hagyjuk le az elõttünk indulókat. A 2. ponton vagyunk egy idõ múlva, ahol ásványvizet kapunk ami jól esik a továbbra is meleg idõjárásban.

Tovább indulván megcsodáljuk az Albertirsa-Vinnyica közötti hatalmas magasfeszültséget. Egy autó jön szembõl, tavaly is ilyen tájban érkezett ez a kocsi, amiben pedig nem más ül mint a fõszervezõ úr, Lipák István. Jól esik hogy vigyáz ránk, és tanácsokat mond közben. Jó kedvvel érkezünk a 3. EP-ra. Ásványvizet, és csokit kapunk ismét. Valami oknál fogva az aszfaltúton jobbra indulok el, de gyanús hogy túl széles az út, nem emlékszem ilyenre tavalyról. Megcsodáljuk a buszmegállót, ahol hétköznap két, hétvégén egy busz sem áll meg :-)

Szerencsére idõben korrigálok, másképp lehet hogy Újszászon kötöttünk volna ki:)

Ráfogtam a buszmegállóra a tévedést :) Immár a helyes úton haladunk tovább egyenesen. Lipák úr ismét elporzik mellettünk a verdával.

Ismerõsöket elõzünk, kicsit elbeszélgetek mindenkivel. A Hell To Roadon (by: vaddino) vagyunk, most annyira nem visel meg, bár tény hogy jó hosszú rész ez.

Túlélve a 8 km aszfaltot Pokoltanya állomáson vagyunk, a pontõrök kicsit beljebb vannak mint tavaly, de kellemes kis házikót találtak cserébe.

Meg sem lepõdök a profi ellátáson, lehet választani, vagy csoki, vagy nápolyi.

Az ásványvíz persze járt mellé. Egy másik srác kérdezi hogy csapódhat-e hozzánk. Miért is ne? Immár 4-en haladunk tovább, de nem sok idõ telik el, és egyikõjük (aki még Szolnok után jött velünk) lemaradt. 3-an maradtunk.

Erõs tempóval haladunk, bár a talaj sok helyen vizes és saras, így megfontoltnak kell lenni. A srác folyamatosan beszél velünk, kérdezget, mi válaszolunk, õ hüledezik :) Nem kicsit.

Viszont megdícsérjük, mert nagyon jól jön, pedig ez az elsõ túrája életében, és fáradtságnak semmi jele rajta.

A Gulyaréten van a 4. EP, itt energiaitalt kapunk. Tétovázok megigyam-e, a többiek már húzzák is, én úgy döntöttem majd Tápiószelén. 3,4 km innen a falu.

Beérvén kutyusok vicsorognak a kerítések mögül, de a hangulatunk továbbra is jó.

Tápiószele, Faház Büféhez érkezünk, a 30-as táv célja.

Úgy rémlett még hamarabb hogy itt kapunk virslit, és lám, jól gondoltam.

Nagyon jól esik, ráadásul Brigi nem kéri, így az övét is megeszem.

(még 2 ember akarta rám ruházni a virslit, ohh, ha nem túrán lettem volna...)

Kis technikai szünet, majd jó 20 perc pihi után indulunk tovább továbbra is hármasban.

Elõtte még Lipák urat megkérdem hogy életbe léphet-e a kettes verzió az itinerben, vagyis az aszfalton haladhatunk-e. Természetes beleegyezés, így nyugalommal tölt el hogy szabályos úton haladhatok.

Innen kemény aszfaltgyilkolás, jó edzés ez a szeptemberi Hõsök Túrájára. Utólérjük a büfében már látott Bell Sanyiékat, majd még két kocogó illetõt.

Nocsak, itt vagyunk az élbolyban. Tápiószentmártonig nem sok érdekességrõl tudok beszámolni, max annyiról hogy a lámpát még a büfé után eltettük, és immár világosban haladtunk tovább. Pár érdekes turistajelzéssel is összefutunk, a S3-szög felettébb az, a Z+ még jelölve van a térképen legalább. Utolsó EP következik. Csoki és víz jár ismét, majd nem idõzünk sokat Brigivel, és indulunk is tovább. Nem írtam még, de a hosszú aszfalton a Pokoltanyánál megismert srác inkább maradt Sanyiékkal, és jól tette mert szépen be is ért végül a célba.

Ketten vagyunk, elõttünk már senki. Z+ jelzésen haladunk, elõjön az álmosság elég erõsen. Általában hajnal 4-5 fele jön ki, most is így van.

Erdõszõlõ számomra hatalmas városnak tûnik, aminek soha nem akar vége lenni. Viszont tavalyról megjegyeztem a bolt érdekes nyitvatartását, amin most is jót mosolyogtam. Reggel 6-tól 9-ig :-) Bezzeg mellette a kocsma.. déltõl késõ estig.

A falu végén a Z- eltér balra, majd innentõl végig szalagozáson haladunk, ami tökéletesen követhetõ egészen a célig.



06:15-re érünk a célba, ami 8 óra 45 perces menetidõnek felel meg. Ez eddig ok, de most jön a bónusz amit tavaly kihagytam (én hülye).

Ingyen belépõ járt a Nagykátai strandra. (A nevezési díj mindössze 800 ft volt)

Nofene, nem hoztam fürdõgatyát. Probléma egy szál sem, már hoztak is nekem egyet a kedves portások.

Felöltözvén még igen kellemes idõ volt, és a meleg-gyógyvizes medencébe áztattam magam, majd kicsit átmentem az úszómedencébe.

Szép lassan jöttek a többiek, és egyre jobb lett a hangulat. Késõbb kiültünk a vendéglátóshoz, és ismeretlen túrázókkal olyan jól éreztem magam, mintha csak a Balatonnál ültünk volna.

Nem sokára megjött Kocsis Jani is. Meséltünk, nevetgéltünk, folyt a sör elég rendesen :)) Elsõnek érkeztünk Brigivel, de kb. utolsónak távoztunk jó 8 óra kellemes pihenés után a strandon.



Köszönöm a szervezõknek ezt a szuper ellátást, nagyon-nagyon megszerettem ezt a túrát! Pedig voltam már két 30-ason és egy 50-esen, de most valahogy iszonyúan nagyot lépett a szememben elõre ez a túra, és megígérem hogy jövõre is itt leszek, mert a célban azt a hangulatot át kell még párszor élni :)

 
 
Kohász Kék/Ózdi KohászTúra éve: 20102010.05.24 23:14:35

Kohász Kék 130



Egy ismeretlen túra, rengeteg érdekes, és soha nem látott résszel. Egy Rokit képzeltem magam elé. Nem! Itt a szint több, és a terepviszonyokat nem lehet összehasonlítani. Nehezebb lesz talán..



Szombat reggel a 05:03-as vonattal utazok le Füzesabonyig, ahol átszállva a személyre -rafterrel- és egy tatabányai ismerõssel ütjük el az idõt Miskolcig.

Kis kerülõvel jutunk el a rajthoz, de megvan, hurrá! Utolsó elõttiként 09:15-kor indulok neki a 130 km-nek. Kicsit féltem a korai sötétedéstõl, de csak így tudtam megoldani az utat.



Egyedül indulok neki a túrának. Hosszú aszfaltutak, majd a 2009 augusztusban szervezett Garadna 20 nyomai megtévesztõ módon egy tábla: (1. ellenõrzõpont)

Nem dõlök be neki, irány tovább. Nagy sár van fölfele, és emelkedünk is szépen az elején. Elérem a Katonasírokat, Animanót üdvözlöm. Utolér a Tatabányai ismerõs, majd innen együtt haladunk jó tempóban. A Garadnáról tudom hogy innentõl egy darabig nagyon pocsék a K+. Egyik elágazásnál épp Joeyline és csapata jönnek visszafele, mi sietünk tovább, minden perc számíthat. A Puskaporosnál leérünk egy széles útra, ahol jobbra K+. Aha, ismerõs rész, a Garadnán itt tettünk rá Józsiékkal vagy 4 kilcsit. Gõzöm sincs hol mehetett el kicsit elõbb jobbra a K+...

Mindegy, most már tudom hogy itt a jelzés becsapós, balra kell menni a széles úton.

Örömmel nyugtázom hogy jól döntöttünk, de alig van idõ felocsúdni, a széles úton balra ismét egy K+ mutat. Semmi gond. Megyünk már vagy 1,5 km-t nincs jel. Elõttünk egy spori is tanácstalan, de nem volt más út, jaa de volt.. Lefele. De a jelzés egyértelmûen balra mutatott, lefele meg nem volt semmi. Haladunk tovább, rájöttünk hogy ez így tényleg nem jó. Toronyiránt levágtattunk Lillafüredre még mielõtt a széles út visszavitt volna Miskolcra.

Egy jókora esés után leérünk a Palota Szállóhoz. A vízesés impozáns látványt nyújt, fõleg hogy most így áradás után bõ hozama is volt. Megkerüljük az egész szállót, majd pontõrökbe botlunk a bejáratnál. Nem mi vagyunk az elsõk akik más irányból jönnek. Hát erre lett volna egy ezresem minimum :)

No, most viszont figyelni már! A Hámori-tó mellett haladunk, rendesen kiöntött nemrég, de szerencsére már csak a nyoma látszik az áradásnak. Átkelünk egy hídon, majd a Garadnai mûúton vagyunk. Itt elhagyom a srácot, és egyedül megyek tovább. Nagyon hosszú aszfaltrész ez, de a környék gyönyörû. Lefoglalom magam a nézelõdéssel. Látom hogy milyen pusztítást végzett Garadnán az ár sajnos. A DVTK pihenõt ahol a Népek Tavaszán anno vidáman csemegéztem, most a víz veszi körül. A hidak letörve, a patak szélsebesen robog.

Ómassára érve egy jobbkanyar, és megkezdem kapaszkodásom Szentlélek fele.

Jó tempóban érek fel, az esõ kicsit szitál. Meg is kérdem a pontõröket hogy milyen idõ várható ma. Záporok lehetségesek, de tartalmas esõ nem. Az jó, szeretnék már nyugis idõben túrázni. Az utóbbi pár túrám a zuhékról szólt.

Név szerint vezetik a listát, megnézem az ismerõsök mennyivel lehetnek elõttem.

Jön a Csondró-völgy. A túra egyik legtechnikásabb része. Ismerem már, de vajon most az áradások után milyen képet fog mutatni? A felsõ részét még szépen lehet kocogni, majd a K3-szög után jön a várva-várt izgalom. Nem könnyû most sem, megizzadok elég rendesen, de a futócipõm szárazon megússza, hurrá!

Leérek Mályinkára, itt Wehner Gézát, fiát, és Megyeri Lacit érem utol az ellenõrzõponton. Itt kapok elõször idõt mint néztem (29,6 km - 5:55).

Utántöltés a kék kútból, majd a térképet nézem, nagyon hosszú aszfalt jön ismét.

A falutól kis kocogás Dédestapolcsány elágazóig. Ismerõs út, Barcika 65 jön erre, csak szembõl. Tempósan gyaloglok tovább, utolérem Viczián Zolit és társát. Egész jó tempóban haladnak, de megyek most tovább. A Lázbérci víztározónál pezseg az élet, jó idõ van, a helyiek pedig kihasználják a lehetõséget egy kis horgászásra.

Upponyig eseménytelen dolgok történnek, a hídra kiírva hogy ne arra menjünk, hanem tovább egyenesen. Elérem a pontot. (40,1 km - 6:25) 6-os átlagom megvan, szépen haladtam egész eddig.. Lesántult túrázókat érek utól, nem sok esélyt adok nekik a beérésre, de ne nekem legyen igazam. Olvastam hogy Uppony és Sáta között izgalmas patakátkelésekkel lehet számolni. De ez még az én fantáziámat is felülmúlta. Eljön az elsõ átkelés. Útközben kiötlöttem hogy fogom én ezt csinálni. Dupla zokniban szoktam túrázni. Mindkét párat levettem, és a cipõmet átdobtam a túlpartra. Mezítláb átmentem a patakon, majd a túloldalon leültem, az egyik zoknival megtisztítottam a talpam, majd rávettem a tiszta zoknit. Egész jól ment ez egy darabig, de a tiszta zokni is kezdett már vizesedni, mert azért nem értem rá fél órákat tisztítgatni a lábam, csak sacc/kb.

Egyiket átugrottam hurrá. Kettõt megkerültem, köszönet a srácoknak akik toronyiránt gázoltak át, és pont láttam hogy ki tudok kerülni kettõt ezáltal. Még egy ugrás, áhh, majdnem. Bal átázott, de nem vészesen. Utólér Cam Mogó és Radián, õk a toronyiránt módszer hívei. Upponynál beültek pihenni kicsit így nem találkoztunk csak most. Az utolsó átkelésnél fellélegezek, majd Cam Mogóékat elhagyva irány a Zsinnye-tetõ. Kis szint elírás az itinerben, majd lekocogás a réten Sátá(n)ra. Pont a kocsmában. Az itinerben erre semmi utalás nincs, de gondolták mindenki be fog jönni ide. Volt benne igazság:) Két Schweppest legyûrök, majd bevásárlás estére, ugyanis elég kevés lesz az EP.

Az idõs úr kifaggat, én pihenek kicsit, természetesen Cam Mogóék is beülnek.

Zoknicserét hajtok végre ami szuper döntés, ez akár a teljesítésben is nagy hasznot húzhat. Tovább indulván helyi népségek kérdezõsködnek hol létem és mi célom felõl, készségesen válaszolok. Ismét aszfalt, majd Ózdig nagyon lassan pereg az idõ. Cserjék között haladok nagyon sokáig, néhol csodás kilátással. Elején élvezem, aztán amikor már kezd nehezen áthatóvá válni a bozót utána uncsi már.

Beérek Ózdra tök egyedül, no para. Polgárõrök vannak kint, és készségesen útbaigazítanak. Szuper jó dolog volt ez a szervezõktõl (remélem tõlük). Egy magyart nem látok itt az tény. Kérdezõsködõt viszont annál többet. Megtalálom az EP-t Ózd-Spar parkoló. 19:30-van, vagyis (59,5 km - 10:15).

Frissítõpont. Jaj de vártam már. Jól esik a vajas kenyér, és egymás után húzom le a szörpöket is. Nemsokára sötétedik, nem is maradok sokat itt, pedig tudtam volna még kajálni. Kiérvén a városból ismét polgárõrök. Érdeklõdök mennyivel vannak elõttem. 20-25-30 perc. Hát akkor itt maradok egyedül.. Nem gond, megoldottam már sok dolgot. Bükk-hegyre meredek kaptató, de a tempó nem lankad.

Somsálybányára érek, jókedélyû cigányok a környéken. Egy éles jobbkanyar, majd a falu fõutcáján balra még pont szürkületben. Egy ideje megyek már, de nincs jelzés. A térkép nagyon kicsi felbontás errõl a tájegységrõl sajna, és fáradok is azért már :( Épp elõttem megy egy lepukkant cigánygyerek, megkérdem hol van ez a templom amit az itiner ír. Elõõre tezsvííír! Háá akkó jóóvan!

Meglelem a polgárõröket a jobbkanyarnál. Meredek domboldalban mászok, majd lefele két embert veszek észre, le is kocogok egészen a kõkeresztig.

Sajnos nem ismertem az illetõket. A hölgy már eléggé sántított, a srác egyben volt viszont. Az itiner szerint 500 m múlva jobbra felfelé megy az út.

Haladok tovább, a srác szól hogy szerinte itt kell fölmenni. Áhh, még alig jöttünk vagy 200 m-t. Megyünk tovább, gondoltam a gerincre felvisz az út jobbra majd.

A srác csak erõsködött, gondoltam nézzük meg. Mondta hogy jól ismeri a környéket, szerinte itt van a tó. Felérvén megpillantjuk a tavat. Micsoda szerencse hogy épp most értem õket utól. Semmi de semmi jelzés nem volt a környéken sem hogy ott jobbra kell fordulni. Megköszönvén továbbálltam, és Arlóig a tó mellett haladtam tovább. Beérve a faluba már koromsötét van minden tekintetben :)

Egy polgárõr állít meg hogy bekísér a faluközpontba, nem biztonságos itt egyedül.

Élek a kedves gesztussal, kezdek rájönni hogy igaza volt, jobbról dorbézolások, majd egy óriási rottweiler az utca közepén. A rendõr karakán volt, mesélte hogy õk nem beszarik, félnek tõlük, és van is miért. Jót beszélgettünk, majd a falu balkanyarjában jó utat kívánt, és visszament a helyére. Látszanak a Hódos-patak túloldalán Járdánháza fényei. Itt nemrég jártam, legalább ismerõs részek jönnek.

Csörög a telóm, Brigim keres, épp most van a Járdánházai EP-n. Nemsokára ott vagyok, megvár. Járdánházán ismét polgárõrök. Nagyon tetszett ez a fajta felkészülés. Bent vagyok a ponton, ismét frissítés, nyámm. Üdítõk tonnaszámra mennek le, viszont a vajas-lekváros kenyeret nem bírom megenni. A gyomrom már nem úgy funkcionál mint kéne. Mondjuk 71 km-nél nem olyan meglepõ.

Brigivel megörülünk egymásnak, majd tovább indulunk a végtelen hosszú Gyepes-völgyben. Fejben még egyben vagyok, fizikailag már kezdek fáradni. Valamikor vége is lesz a völgynek, és már az Ökör-hegyet másszuk. Nosztalgiázok, alig 1 hónapja voltam erre. Nem vagyok fáradt, jól érzem magam, bár az ég kicsit felhõs, de megússzuk.

Nagyon meredek lefele jön, hogy tudtam itt felmászni nemrég.. Két lámpát veszek észre messze elõttünk, de nem érjük be a tulajdonosokat.

Vállóspusztára érve bedobom az energiaitalt, addig Brigi krémezi magát.

Elkezdek ásítozni elég erõsen. Remélem a Hell Drink Power rendbetesz.

Elég lassan haladunk, de megígértem Briginek hogy vele maradok, különben is hova rohanjak egyedül.. Szalajkaház elõtt nemszeretem technikai szünet.

A pontra érve kakaós csiga. Mennyei megváltás. Jó negyed óra pihi, + kicsit vissza a forráshoz utántölteni.

Innen szörnyülködünk, ugyanis 23 km a következõ EP. Ez nagyon sok, kellett volna még talán útközben egy, de nem én szervezem, ma vendég vagyok, a természet vendége. Hosszú aszfalt jön, Brigi csoffad rendesen, de mindig megvárom.

Lóhullás-tetõ csúnya meredek, a tetején leülünk 10 percre, Brigi letépi a nagy vízhólyagját. grrr. Nem gondoltam volna hogy ez elõny lesz, de innentõl mégis jobban haladunk.

A tetõrõl lefele elkap egy nagyobb holtpont, hajnalodik, beüt a ménkû. Istenmezeje soha nem akar eljönni. Egyszercsak beérünk, és becélozzuk a fedett buszmegállót padokkal. Megint negyed óra pihi, ez most tényleg kell. Nem túl acélos egyikõnk mozgása sem innentõl. A faluból kiérve a jelzést egy kerítés szélén veszem észre. Hú, ezt csúnyán be lehetett lesni. Kimegy az álmosság a szemembõl, és bár muszályból is, de most nagyon koncentrálni kell. Egy lápos vizes kellemetlen szakaszon megyünk, majd a Fehér-kõ elõtt kiabál valaki hogy jó helyen van-e. Megnyugtatjuk, majd utólérjük. Szegény jó sok idõt kevert, nem vette észre a falu végén hogy le kell menni a lápos részhez. Persze azt tényleg be lehetett nézni.

Rákezd az esõ, de ez még pont az elviselhetõbb fajtája.

A Fehér-kõtõl kiérünk egy széles útra. Innentõl sokáig katasztrofálisak a jelzések.

Hiába nézem a térképet, hiába olvasom a leírást, nem jutok dûlõre. Még a Mátra gyönyörû vonulata sem dob most sokat a kedvemen. Végül 90%-ban mindig az volt a jó megoldás hogy jobbra le kellett kanyarodni a benõtt sûrû ösvényre. Általában visszajött a széles útra a jelzés, de jó idõ múlva. Így aki azon maradt gyanús lehetett hogy nincs jelzés egy ideje. GPS-t elvbõl nem hordok, így is végül megtaláltam a helyes utat valahogy. Még jó hogy nem rohantam, éjszaka még rosszabb lehetett volna..

A jelzés visszaér a széles útra, és most egészen a K-négyzet leágazóig ezen halad. Volt vagy 2 km-en 2 jelzés. Nagyon belassultunk, a Nagy-kõ hegy elõtt össze-vissza vannak a jelek festve. Mikor az út kicsit elmegy jobbra, marad a jel a kerítés mellett (életveszélyes feliratok a kerítésen), majd száz méter után visszamegy az útra. Én nem tudom kik festették ezen a hosszabb szakaszon a jelet a Fehér-kõtõl, de egy intenzív képzést nem ártana adni nekik.

Bárna nem is létezik, letarolták totálisan. Ilyen gondolatok vannak a fejünkben, mert SOHA nem akar eljönni. Leérünk a Zához-völgyhöz, majd megmászunk egy kis dombot. Micsoda? Létezik a falu? Hurrá! Extázis érzés már amennyire lehet.

Lebattyogunk a pontra, és egybõl leülünk a székre. Croisson majszolás, kedves pontõrök. A kövi pont is egy 10-es. Továbbállunk mert menni kell.

Még a faluban betérek egy kis boltba, veszek egy chipset, unalmamban majszolgatom, addig sem kómázok. Nem jól esõ emelkedõ a határban, majd hosszú unalmas rész. P- bejön jobbról támpont a térképen. Nagyon idegesít ez a térkép. 1:60000 felbontás. Iszonyú lassan jön el minden. Pécs-kõ nyereg nagyon hosszú már, lóg a nyelvem. Fent Lükepéknél pihenek és várom Brigit.

Innen még 4 km, nagy része aszfalt. Már erõsen süt a nap, fáradtak a lábak.

Még a Salgó Rally elvonja a figyelmemet az útról, kicsit nézelõdök, majd beérünk a célba!

Sikerült!



25 óra 35 perc alatt tettem meg a távot.



Összegzés: Gyönyörû, nagyrészt soha nem látott helyeken vitt a túra. Az éjszakai szakasz szuperül volt jelezve. A Puskaporosnál és Fehér-kõ után nagyon gyatra volt, sok helyen meg benézhetõ. Én úgy érzem így is csak minimálisat tettem rá az útvonalra szerencsére. Talán 1 km.(?) Az EP-kbõl lehetett volna kicsit több talán. Biciklisként lehet ez pont elég, gyalogosként én úgy éreztem azért nem.

És végül köszönöm a szervezõknek a sok munkát ami megtérült ebben a szuper rendezvényben:)

 
 
SárgaTúra éve: 20102010.05.07 13:56:27

Sárga 70



Kemény napnak tûnt ez a szombati. Péntek reggel fél 6-kor kelés, 12 óra munka, nem esik jól. Hazaérvén pakolás, majd a 23:25-ös vonattal indulás Esztergomba. vaddinoékkal utazok, legalább nem alszom el, de közel álltam hozzá, így egy energy drinket be kellett tolni.



Mivel terepfutásként is meg lett hirdetve a túra így erre a verzióra nevezek. Az új MSTSZ-nek nagyon jók a versenyei, és az ellátásokra sem volt még panaszom.



A rajtnál felfedezem Gabit, aki 2 hete megelõzött a IV Bélán. (ttt-n tétova hegyi-teve néven ír). 01:30-ig pakolászás, majd Andris kivezényel minket, és pár jó tanács után elindulunk a sötét éjszakába.

Jár az agyam, mikor futottam én éjszaka? Nem sûrûn, fõleg úgy hogy 01:30-kor indul, és egy 12 órás mûszak már bennem van. Izgultam meg kell hagyni.

A rajt után élre álok, majd három 30-as távon induló futót elengedek, nekem nem kell most így sietni. Hátranézek, jéé itt van Gabi. Mögöttünk máris lemaradtak a többiek.

Nem éreztem fáradtnak magam, valószínû az energia ital miatt. Viszont lehet hogy szintén ezért kicsit görcsölt a gyomrom az elsõ órában, de szerencsére aztán elmúlt.

Gabival együtt toljuk az éjszakai szakaszt. Szerencsére már kétszer voltam a túrán és jól memorizáltam a kanyarokat, így szépen haladunk.

A Vörös kereszt után szépen ki volt táblázva a szántóföldnél, illetve a sárga foszforeszkálós jelzések is rengeteget segítettek. Elérünk a Cserepes-árokhoz (9,7 km - 1:01). Mivel dugókás idõmérés volt, ezért a részidõket Andris elküldte nekem freemailen, így most látom át hogy milyen volt a sebesség.

Utólag nézve nagyon jól haladtunk, sokszor nappal is örülök ilyen átlagnak.

Tovább haladunk, Pilisszentléleken meglepi frissítõ pont. Nagyon jól jön, van minden finom futócsemege.

Tekintélyt parancsoló módon emelkedik elénk a Pilis-nyereg. Bizony, meg kell mászni. A tetõn egy nagyon ravasz jobb kanyar immár lefele, sokan be is lesik, több csapat jön visszafele. Elérünk Klastrompusztára (17,6 km - 1:59). Abszolút nem érzem fáradtnak magam, és ennek örülök. Kis pihi, majd robogunk is tovább.

Jön egy elég uncsi rész, no itt kezdek fáradni. Gábor kicsit ellép, én maradok most a saját ritmusomnál. Hosszú egyenes, sorban érjük utól a korábban induló gyalogosokat. Mielõtt végleg elaludnék, egy tábla mutatja az erõs jobbkanyart. Ismertem, ez is benézhetõ. Bejön a P-, jó darabig jön velünk. A két jel bemegy a susnyásba a Csévi-nyeregnél. Mi most kint maradunk a széles szekérúton, természetesen csak azért mert a szalagozás most itt visz. Piros 85 nosztalgia, ott is futottam. A kis híd után óvatosan kocorászok, majd átváltok gyaloglásba. Nem esett jól a futás, kicsit éreztem is a lábamat, meg álmos is voltam. Nem gond, legalább a gyalogosokat elõzöm így is :) Megmásszuk a Fehér-hegyet, ez nem a kedvencem, a Piroson is már van jópár kilcsi a lábamba meg most is.

A Vörös-hegyi EP után megjön a kedvem, most lejtünk jó darabig, és már közel a világosság. Megelõz minket újra a két 30-as futó akik még a rajtnál elfutottak.

Eltévedtek a Pilis-nyeregnél. Mi maradunk a saját ritmusunkban, nekik itt a cél mindjárt. Beérünk Pilisvörösvárra, kivilágosodott. Egy Kálvária látogatást megejtünk (feltételes EP), majd folytatva az aszfaltgyilkolást beérünk a Mónika Presszóba, ahol újabb pont vár minket. (31 km - 3:30) Még mindig épphogy 9-es átlag alatt vagyunk. Döcög a szekér :)

Itt megejtünk egy kis pihenést. Az okosabbak depóztatták a célba a fejlámpát mint kiderült, mi erre nem is gondoltunk. Gabinak nagy köszönet a narancsléért. Börcsök Andris pedig túlélõcsomagot adott nekem egy Gatorade képében, mivel a sörözõben nem volt fél literes üdítõ.. Hmhm.. Feltöltõdve indulok tovább, Gabin az ellenkezõje látszik. Tovább koptatjuk Vörösvár aszfaltburkolatát, majd jön az Antónia árok kapaszkodója. Tempós gyaloglással abszolváljuk ezt a részt, majd a tetõn egy nagy fújás és hamarosan már a Zsíros-hegynél "kopogtatunk pecsétért".

(36,3 km - 4:16). Kicsit visszavett a pihenõ az idõbõl, de nem gond, azért haladunk így is. Innen szépen lehet neki tolni, bizony jól is ment a lefele. Egy feltételes EP töri meg a lelkesedést, Gabi itt kicsit lemarad utántölteni. A Shell benzinkútnál megint dínom-dánom. Szuper frissítés, ezt így kell! Rózsika-forrás jön, majd a Kálvária-hegy nyergébe mászunk tovább. Azaz most épp gyaloglunk. Gabi itt végleg lemarad, innen remete módon magányosan futok tovább.

Alig egy hónapja voltam a Város Peremén túrán, igazából lehet azt mondani hogy bejártam az utolsó 25 km-t, nem mintha nem ismertem volna már. Sok az idegen szalag ahogy nézelõdök, és ez mint kiderült többeket meg is zavart.

Elérek a Virágos-nyeregbe, és nagyon kellemes idõben haladok fel az Újlaki-hegyre. Ismerõs pontõrök, és egy gyors frissítés. (49 km - 5:42) Így itthonról nézve precízen tartottam az átlagot.

Meredek lefele, majd Határ-nyereg, majd ismét emelkedõ, utána egy kellemes lejtõ és megérkezek Hûvösvölgyre. Börcsök Andris invitál fel a frissítõponthoz. Nyámm, nagyon jól esik minden, és nem is vagyok álmos. Kaja-pia után továbbállok, most meg kell másznom a Nagy-hárs hegyet. Nem tudtam Gabi mennyivel van mögöttem, de úgy döntöttem hogy a meredekebb részeken gyalogolok, mert 18 km még azért van. Felérek a csúcsra, szépen izzadok, itt a jó idõ, ennél pedig már csak melegebb lesz a nap során. (54,8 km - 6:38) Bár azt nem annyira hiszem el hogy az Újlaki-hegy és a Nagy-hárs hegy között csak 5,8 km van, de csak lehet hogy én vesztettem el az idõérzékemet.

Továbbállok Szépjuhászné fele, kezd nagyon melegedni az idõ, és én egyenes arányossággal rá kezdek is szenvedni. Csacsi rét elõtt nem bírom már megfutni azt az "emelkedõt" sem. Nézegetek hátra gyakran, de senki. Útközben eszem-iszom, majd hamarosan jön a Csacsi-rét, EP. Büntetem magam, "dugás után" (no nem ez a bûn :)) egybõl futok is tovább, most nem frissítek, csak nem a végefele vérzek el. Még 10 km! Erõsebb tempóra kapcsolok már amennyire lehet, ezt már be kell darálnom. Sorrentonál megfontolt gyaloglás még, ez az utolsó emelkedõ, innen Hawaii. Ez persze enyhe túlzás volt, ugyanis a Huszonnégyökrös-hegy soha de soha nem akart jönni. Balról már a Budaörsi víkendházak jöttek, viszont ez a rész nekem végeláthatatlan hosszú volt, pedig alig 1 hónapja gyalogoltam erre.

Végül csak eljött a pont. Nyomás tovább egybõl, kiérek az aszfaltra, ez már meglesz. Izzadok, már nagyon meleg van, pedig még fiatal az idõ.

Leérek a Csiki Csárdához, majd még egy hosszú szalagozás, ez már tényleg nem esik jól, nem is rohanok nagyon. Egyszer viszont mindennek vége szakad, beérek a suliba reggel 9 óra 41 perckor.

8 óra 11 alatt teljesítettem a távot, sikerült bezsebelni az elsõ helyért járó gyönyörû nagy kupát.

A célban még falatozgatás, Andrissal dumcsizunk, nagyon jó rendezvény volt!

Köszönet a szuper frissítésért, és a számomra hibátlan szervezésért!

 
 
Tojás 40/30A/30B/20Túra éve: 20102010.04.05 18:48:43

Tojás 40 - 1350 m szint



95 km bennem volt szombat és vasárnap teljesítménytúrákról (gyalog), így kicsit izgulva vágtam neki ennek a napnak.



Pap Gabival beszéltük meg a 9 órás indulást. Ez a túra az ahol esély nincs a bemelegítésre, ugyanis egybõl meredeken indul, és a Széchenyi-hegyig nagyon szintben nem is megy. Lépcsõzés-lépcsõzés hátán. Ezeregyszáz-valamennyi lépcsõn átkelvén a Széchenyihegyi gyermekvasúttól kicsit megemeltük a tempót a Disznófõ-forrásig. (8 km - 360 m szint - 10,4 átlag) Gyors frissítés, nekem még erre oda kell figyelnem rendesen. Lehet tempózni, a Libegõ mellett van egy kisebb emelkedõ, aztán megint toljuk. Késõbb az 56-os villamos alatt (az aluljárón:) haladunk, majd jön a kemény emelkedõ lépcsõzésekkel tarkítva az Apáthy-sziklához. Egy gyors technikai szünet, majd feltoljuk magunkat az Árpád-kilátóhoz is, ahol szintén szuperül állunk.

Igazából megemlítem hogy 10 km után már végig kaptuk az esõt a nyakunkba, és nagyon fos volt a terep is már..

Frissítõpont következik, én nem sokat idõzök, Gabi megáll, kicsit belemerül a gasztronómiai élvezetekben. Leküzdöm teli hassal a nemjólesõ emelkedõt, majd a Virágos nyereg felé már mögöttem trappolt ismét Gabi. Beállok a tempójába, és tovább toljuk a Virágos-nyeregig, féltávig, ahol még mindig kicsit 10-es átlag fölött vagyunk. Gabi elkezdi tolni számomra elég erõsen a Tök-hegyre fölfele, itt lemaradok, valahogy ezt a fölfelét erõsnek látom. Utána viszont lehet zúzni jó sokáig. Egy jó darabig még látótávolságban van, majd eltûnik, pedig én is toltam neki ahogy lehetett.. Kiérvén Solymár elõtt a szántóföldre förtelem terep jön egy darabig. A Szarkavár elõtt balettmozdulatokkal kiegészítve, de megúsztam esés nélkül. A szántóföldön sem esett jól a futás, ragadt a sár a cipõmre, és érezhetõen nagyobb terhelés alakult ki ezáltal. Az aszfaltos út kicsit emelkedik, majd Solymáron a kocsmában volt a pont. (28 km) Gabi 4 percre van elõttem. Itt ellõttem pár percet, egy energiaitalt be kellett vágni, mert most jött a Zsíros-hegyi erõs emelkedõ. Már az aszfaltút is elég volt fölfele, de miután szintén terepre értem, ez sem volt könnyebb. A pont elõtti sáros rész kivételével végig koccantam, ennek örültem nagyon. Fönt finom süti, majd uzsgyi. Az aszfalton lehetett hasítani lefele Nagykovácsiba, bár a lábaim már megérezték ezt a pár napot. Fõleg ezt a tempót.

Szépen megcsinálom a hurkot, nem csalom le mint az elõttem levõ korábban induló két gyalogos. A hosszú réttõl kicsit féltem, mert az fel tudja õrölni az embert, de most nagyon jól voltam fejben, és szépen átértem rajta a szakadó esõben.

Kicsi emelkedõ még, majd 3,5 km lejtõ nagyrészt. Itt megeresztettem a lovakat, reálisnak láttam a 4 órán belüli célbaérkezést.

Jól láttam a helyzetet, a célban 3:56-al finiseltem, amivel teljesen elégedett vagyok. Gabi majd leírja az idejét, nem lövöm le :)

Jó tempó volt ez nekem eléggé, fõleg ilyen terepen..

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár