Túrabeszámolók
 | Csepel teljesítménytúrák |
| új túrabeszámoló rögzítése |
| Kiírások:2004 2005 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 |
|
| Amyp | Túra éve: 2017 | 2017.11.18 12:44:07 |
|
| megnéz Amyp összes beszámolója |
Ez egy nagyon rövid beszámoló lesz, mert ez egy nagyon rövid túra volt számomra, már csak azért is, mert délután dolgom volt - milyen jók ezek a Pest környéki túrák, főleg, amelyek vagy tőlem, vagy apámtól indulnak -, egyébként is, csak a füzetbe kell, igen, én őszinte vagyok, de pecsétkurvává válásomról majd inkább egy másik helyen mesélek.
- Köszönöm, hogy a szűk, beláthatatlan ösvényen hirtelen szembetalálhattam magam egy mosolygós lánnyal, aki lóháton ült, mert amennyire halálra rémültem a lónak az elejétől (ami ugyebár a feje volt, mert hát először csak a ló elejét láttam, most mondom, beláthatatlan ösvény, sűrű lombos fákkal!), pont annyira nyugtatott meg csengő-bongó hangon szóló köszönömje, amit feltehetőleg azért kaptam, mert mindenre kapható Juliskaként Jancsivesztette mód felizgultan beugrottam a csalitosba, jelezve ezzel, hogy útjogot adok a nagyobb járműnek. Mármint, a köszönömöt nem a ló mondta, hanem a mosolyogós lány. Evidens, de jobb tisztázni az ilyesmit.
- Köszönöm az elbizonytalanító kisregény-stílusban íródott itinereket kikarikírozó itintert az Illés-idézettel, meg azzal, hogy megismerhettem az "ocsmonda" és a "növendékes mocorka" kifejezéseket. És köszönöm, hogy időben észbe kapva jót derülhettem többek közt ezen a bekezdésen:
"830 méter után jobbra indul ki a S+. De kit érdekel? Mi a S sávon induljunk tovább!"
Nem járt túl az eszemen az itiner. Ennek ellenére mégis sikerült egy egyértelmű kereszteződést benéznem valahol a húslegyek hirdette kolbászüzemszagban, de nagyjából minden túrába belerakok 1-2 plusz kilométert, ezen már nem akadok fenn.
- Köszönöm azt az utcát a végén, aminek szerintem soha de soha nem értem a végére. Néha még ma is arról álmodom, hogy valamelyik beragadt énem ott van Csepelen a Nyár utcában, és próbál befutni a célba, de az utca soha nem fogy el. Mint az a Holdas-ceruzás mese. Nem, nem jó a hasonlat. Ott elfogy a Hold is meg a ceruza is. Apropó elfogyás. Note to self: ezt most egyedül. :( Ami csöppet sem baj, mert két vagy több emberrel szembelovazni nem akkora izgalom. Eltévedni sem az. Ó, és a Duna-part szép. Sajnos nem jött hajó. Emlékeztek, amikor a kiságon még lejártak ide a gőzösök?
- Meg a lecsót. Amit majdnem kihagytam, mert itt is kicsit meg voltam fázva, de inkább a gyomrom. De jól tettem, hogy megkóstoltam. Ha egyszer eljutok egy hosszabb távra, akkor is kérni fogom a lecsót. Mert az a lecsó a lecsók lecsója volt nekem aznap délután. De tényleg. Lecsókoltam volna érte a rút királykisasszony karikatúráját is a vakolatról, ha csak így kaphattam volna belőle. |
| | | | |
| engelsfeld | Túra éve: 2017 | 2017.07.30 19:52:08 |
|
| megnéz engelsfeld összes beszámolója |
Csepel 15 km
A szigethalmi HÉV-megállóban egy bájos, napfürdőző fehér cica fogadott, jobban nem is indulhatott volna ez a csepeli túra. A szokásos formaságok után nekivághattam a négyórás szintidejű erőfelmérésnek.
A Kis-Duna felejthetetlen pillanatokkal ajándékozott meg, még akkor is, ha a közelebbi szemügyre vételt a horgászó stégek tulajdonosai a legváltozatosabb eszközökkel tették majdnem lehetetlenné.
A teljesítménytúra útvonalának felfestett jelzései eléggé elhanyagoltnak tűntek, a szalagozás azonban minden elismerést megérdemelt. A pontőrök rendkívül készségesek, segítőkészek és empatikusak voltak.
Nagyon tetszett az itinerben nyúlfarknyinak becézett nyílegyenes Nyár utca és a kiadvány szerzőjének, Nád Bélának veretes mondata, amelyhez még a magyar nyelv etimológiai szótárát is fel kellett ütnöm: Baloldalon egy ocsmonda telepített nyárfás, a másikon akác- és növendékes mocorka mixe kísér.
A kézszorítást, a minioklevelet és a kitűzőt nagyon szépen köszönöm.
|
| | | | |
| olsen | Túra éve: 2017 | 2017.07.30 06:22:35 |
|
| megnéz olsen összes beszámolója |
szia emberek,a csepeli ötvenes..
Kevés számú tisztelőm tudja,hogy az ötvenes nem az életkorra és nem a derékbőségre értendő,hanem a távolságra,ott is kilométer a mértékegység mellé.A túra már-már vidékről indul,a tömeges közlekedés járművei romokban,ezért autóval cserkelek,természetesen korai időpontban,csak a szervezők nyüzsögnek.Pedig most lenne jó indulatba jönni,Lazabori ugyanis rettenetes hőmérsékletet karmolt a tévébe,és nekem is beégett,eszerint meleg lesz,nem kicsit.Hiába sírok–rívok,és a fogamat is csikorgatom,eredményestelen.Érkeznek arcok,a teljesítménykényszeredettek palettájáról,úgy látszik,nincs jobb túra,itt lébecol a bányászgyerek,a moiwa,a hosszúhajú veszedelem – aki ugyan fijú -,az örökös nyerő a hölgyivarúak közül,kisebb távval próbálkozik az orzásról nevet szerzett ember,remek technikai pólóban feszít,katlanos.Ilyen nekem is kell majd valamikor egyszer,de most összeállok egy csajjal,aki szőke és remekül megy,együtt indulunk,én tájékoztatom az útvonallal kapcsolatosan,ő pedig hajt.Nem túl bonyolult a pálya,de lehet rajta erre-arra ténferegni,csíkok,keresztek és szalagok segítenek eltévedni,és írás is van,kistáv és hosszabb.A nap is még csak ígéret,de abban ugyancsak.Kihúzzuk a szennyest a településről,miután egy pogácsát bezúzunk a belsőbe,felszedjük a sárga jelet,és hamar az erdészház mellett sündörgünk,de a szervező megelőzött,már oda van települve és stempliz.Kínálat van,de korai még az itatás,etetés pedig nem.Akkor gyerünk van,neki a településnek,ami következik,nem tököl a magamfajta..vagyis de,Tököl.Kompkikötő,csoport kép az ikonikus arcokkal,akik aztán elmaradnak,mert csak..világos,én is csak muszájból tartok velem,és túratársnőm ösztökél is,amúgy is mennék,csak lassabban.Árnyékban adom elő,a táv a szigetfalui strandig hosszabb,félúton ugyan valami édesség kerül kiosztásra,pontozással együtt,de akkor is.Jellegzetes aszfaltos töltés,ragyogó napsütéssel,nem árnyékos cseppet sem.Autók segítenek a széklet lazításában,erős forgalommal.A falu előtt lábkímélésileg korábban földet veszek,az itinert olvasgatók rosszallóan néznek és csak később csapódnak,mikor már jobban fáj.A töltés flóráját egy darab mélynövésű póni igyexik karbantartani,kevés sikerrel,mert a sörénye a szemére lóg.Aztán árnyékos út a strandhoz,ahol etetés és pihi van,mindenki itt liheg,aki nagyon készül és teljesíteni akar,bármi Áron..ehhez nincs mit hozzátenni,csak egy hotdog és a sör már visszafelé útön.A falusi kocsma előtt ülő arcok jókívánságait az övtáskába gyűrjük és irány a piros jelen Csép,ami sziget is,és a vasúti megállomás mellé-mögé települt kutyával a pontot felvigyázó pár,vegyes ivarúak,férfiból és nőből állnak,vagyis ülnek,a hölgytag dohányzik,kedves gesztus a magamfajták irányába,akik nem.Sebaj van,a vendéglátást egy pénzzel és sörrel dolgozó vállalkozó is képviseli,két erősen teljesítménykényszeres barátom támogatja ebben,magunk részéről a település másik végét célozzuk,mert onnan soká nem lesz ilyen és még tart az előző is,veríték segíti a tisztánlátást.Túratársnőmnek mesélek az itteni kocsmákról,de a harmadik félidő zárva,a központi részen is átalakulások vannak,zárva a régebbi,több alkoholista nemzedék képzésében élenjáró,rendkívül sikeres intézmény,nem is értem,az ország ugyanis jobban teljesít,nem iszunk hozzá?A bringa azonban él,Anikóval,aki hideg sört és forró kávét és sok szeretetet sugároz,ilyen is van,itt,a kis Duna mellett.Szúnyogok továbbra sem jelentkeznek,jóllakottan hevernek valahol árnyékban,mi pedig esszük a távot,telkes újgazdagok nyírják a füvet és főzik a bográcsot az audik közepette,egy-egy elhagyott stég is szembeötöl,itt a horog már nem úgy van jelen,mint évtizedekkel régebben,ez már unijó és egyébként is..Díszkút,barátságos arc pecsétel és visszaküld a párhuzamos utcán,a napfényes aszfalt után jólesik az erdei hűs,és köszön a reggeli pont,citromszelet és víz,fogyasztunk is,és rálépünk az utolsó szakaszra,vár a városi meleg és a cél,ahol lecsó,Bubu és kitűző,hölgytársaság és férfi főszakács,díjnyertes a lecsó..Moiwa dinnyézik a szomszédos asztalnál,a nyugati vasutassal és más ikonokkal,akik háttal..
Remek volt,csepeliek,most is,mint mindig..ezúton is köszönjük,akik nélkül nem jött volna létra..létre ez az alkalom a találkozásokra,itt a helyed Neked is,szeretettel és lecsóval várnak.. |
| | | | |
|
| Thommyboj | Túra éve: 2016 | 2016.03.27 23:29:52 |
|
| megnéz Thommyboj összes beszámolója |
Csepel 30
Először voltam a túrán. Szép napsütéses időt kaptunk. A nevezés gyorsan ment, ahol egy részletes itinert kaptunk.
Az első ellenőrzőpontot gyorsan elértük. Innen a Duna mellett folytattuk utunkat kanyargós erdei ösvényen.
Ezután egy gátszakasz jött, de nem volt unalmas és lassan feltünt a Százhalombattai finómító. Lehet, hogy csak egy üzem, de közelről igazán hatalmasnak láttuk. A gátról letérve némi aszfalt következett és így értük el a következő ellenőrzőpontot. Itt müzliszeletet kaptunk és utunkat a mezők és erdők mellett folytattuk háttérben a finómító hatalmas tornyaival.
Így értük el a következő pontot. Itt teát kaptunk és némi "városnézés" után folytattuk utunkat. Innentől a Ráckevei-Dunaág mellett haladtunk. A következő pontig így haladtunk, horgászok, stégek és hétvégi házak mellett. A következő pontot elhagyva a Tököli parkerdőben folytatodott utunk. A parkerdő is gyönyörű. A parkerdőt elhagyva már Szigethalmon voltunk. Pár utcát haladva pedig bent is voltunk a célba, ahol teát és paprikás krumplit kaptunk.
Remek időben egy remek túra. A szervezők is kitettek magukért. |
| | | | |
|
| Pavi74 | Túra éve: 2014 | 2014.12.29 08:40:00 |
|
| megnéz Pavi74 összes beszámolója |
2014. december 20. Csepel teljesítménytúra 30 Km.
Szokásunkhoz híven,most is napokkal-hetekkel elõtte kinéztük magunknak ezt a túrát. Sosem jártam még a Csepel-szigeten, és a rajt is 08.00-kor volt így nem kellett túl korán indulni. Krisztián és Emese 05.00 körül jöttek értem. Szinte eddig minden közös túránk elõtt a kocsiban paradicsomlevet kortyolgattam, most körtét hoztam magammal, mert az este folyamán már betermeltem 1 liter paradicsomot. Emese kérdezte is,hogy nem-e szokott ,,kiverni” a paradicsom,na én az ilyen magas labdákat nem szoktam kihagyni így…. a paradicsom az nem szokott,jött a válaszom! J Hamarosan Árpit és Évit is felvettük és megindultunk Szigethalomra. Út közben mindössze annyi történt, hogy az I go GPS frissítve lett ami nem tett neki jót, mert az autópályáról folyamat le akart minket hozni ,amit csak Ócsa magasságában tettünk meg. Itt egy darabig rendben ment minden de egyszer csak egy magánútra vitt utunk ,ami ráadásul földút is volt….pislogtunk is rendesen! Azt hiszem Alsónémedit hagytuk el majd Kb. tíz per múlva vissza is tértünk oda,némi bizonytalanság után végül is megtaláltuk a helyes utat,és 07.15 magasságában megérkeztünk a rajthoz. 20-25 túrázó készülõdött és folyamatosan érkeztek az újabb nevezõk, miközben kint az udvaron egy bogácsban már rotyogott a gulyásleves, amit mint kiderült a célba érkezõknek rotyogtattak nagy bõszen! Megtörtént a nevezésünk és vártuk a 08.00, hogy elindulhassunk. Volt egy olyan 70 év körüli ,,öreg néni” aki mint Árpi megfigyelte az 50 Km-es távra nevezett, amit elõször nem akartam elhinni, de túránk folyamán kiderült,hogy igaznak bizonyult! Évi vett egy Csepel-sziget térképet 1200 Ft-ért amire én sajnáltam a pénzt, de késõbb jó hasznát vettük.
08.00 megindultunk elsõ ellenõrzõ pontunk felé ami Tökölön a Maléter-kopjafánál volt. Egy darabig Szigethalom belterületén haladtunk, az idõre nem lehetett panasz, bár fújt a szél rendesen de +10-15 fok lehetett így nem fáztunk. Én most avatta fel az új szélálló vékony thermo sapkámat és vékony de meleg thermo felsõmet is,amik kitûnõre vizsgáztak! Szinte perceken belül elértük a HÉV síneket,amin átkelve már Tököl külterületén baktattunk. Balra a távolban Százhalombatta három jellegzetes kéménye magasodott, ami a Duna túloldalán volt. Elértünk egy fõutat amin jobbra fordulva folytattuk utunkat, hamarosan átkeltünk az úton ahol egy tábla csomópont jelezte mi merre található, ez csak azért fontos mert ugyan erre kellett visszajöjjünk mint késõbb kiderült és itt kellett jobbra felmenjünk a töltésre . Mivel nekünk még mindig a Maléter-kopjafa volt az elsõdleges cél,így tovább haladtunk a fõút mentén a város határa felé. Balra egy igencsak impozáns épületet véltünk felfedezni,találgattunk mi lehet de amikor megláttuk a táblát, igencsak rácsodálkoztunk, ugyanis idõsek otthona volt! Egy nívósabb lakóparkban nincsenek ilyen épületek mint ez ahogy kinézett! Hamarosan Maléter Pál szobra mellett haladtunk el,majd pár száz méter után feltûnt a kopjafa is és a közelében felállított ellenõrzõ pont is. Megkaptuk pecsétjeinket, majd pár perc tollászkodás után megindultunk vissza amerre jöttünk az elõbb említett tábla csomópontig , majd onnan tovább a 30 Km-es táv és az 50 Km-es táv elágazásáig.
Visszafelé sok túrázó jött szembe, köztük volt a 70 év körüli néni is akin egyáltalán nem látszott semmilyen fáradtság! Percekkel késõbb elértük a tábla elágazást ahol elfordultunk jobbra majd pár száz méter után ballra felkanyarodtunk a töltésre. Jobbra az ártérben lekopaszodott fák ezrei és a battai jellegzetes három kémény, valamint a kõolaj finomító hatalmas tartályai tûntek fel. Ballra pedig Tököl városának házai sok száz méteren keresztül. Na itt ért minket a szél rendesen, annyi elõnye volt neki,hogy szinte végig csont szárazak maradtunk. A monoton terepet feldobta némileg,hogy nézelõdhettünk hol az ártérben találtunk egy csoport szép fûzfát, hol Tököl házai közt láttunk ludakat fürdeni az udvari ,,sár-tóban” illetve mûanyag kiskádban! J Némileg kanyarodott a töltés jobbra és a távolban feltûntek a tököli-börtön szögesdrót kerítései,majd késõbb a magas falai is. Kívülrõl elég lepukkantnak tûnt, beszéltük is,hogy itt forgatták 1984-85-ben a Bebukottak címû filmet (amit mindenkinek ajánlok) és azóta nem sok minden változhatott itt, fõleg a modernizációra-felújításra gondolva. (Egyébként a film második része is kijött 2014-ben Káin gyermekei címen ami az akkoriban megszólaltatott néhány még élõ fogvatartott mostani életét mutatják be! Igen tanulságos, az iskolákban kötelezõvé tenném!!!) A börtönt elhagyva hamarosan lejöttünk a töltésrõl és az aszfalt úton folytattuk tovább a menetelést. Ballra bent megpillantottuk a ,,döggyárat” (fehérje feldolgozó üzem (ATEV) ) de mákunkra nem arról fújt a szél. Percekkel késõbb elkocogott mellettünk egy igen impozáns fenékkel rendelkezõ hölgy, akit (gondolom) az ura kísért biciklivel. Le a kalappal elõtte a kitartásáért és,hogy bevállalta mindezt! Mondjuk ha fejben eldönti az ember és rendelkezik némi akarattal, onnantól kezdve semmi sem lehetetlen! Én is közel 125 Kg. vagyok, mégis ami túrán elindultam,azt mind szintidõn belül teljesítettem. Nem pláne olyan túrákat is amint rendre 20-40% a lemorzsolódás (pl. a február i Kitörés) Mondjuk az igazi,, sokk” csak akkor ért minket amikor a 70 év körüli néni tempózott el mellettünk!!! Sõt annyit vert ránk az ellenõrzõ pontig ami Kb. egy kilométerre volt már csak, hogy mire odaértünk, Õ már úton volt ismét, egy cseppet sem pihent! Amikor megérkeztünk a ponthoz megkaptuk pecsétjeinket és egy csokis Bombi piskótás-almás-fahéjas sütit, amit Évinek adtam,mert nem kívántam az édeset. Szlopáltunk némi folyadékot és a régebbi túr jelentésekre visszaemlékezve valamelyik ellenõrzõ pontra hot-dogot emlegettek (de mint késõbb kiderült az 50 Km-es táv egyik pontján kapták a túrázók amit mi nem érintettünk sajnos! J ) Pár perces pihenõ után már indultunk is tovább, sok (10-15) túrázó ért be minket itt.
Megindultunk tovább merõlegesen az aszfaltútra, kényelmes tempóban a HÉV sínek felé, aminek mentén juthattunk el a következõ ellenõrzõ ponthoz a Szigetcsép-HÉV állomáshoz. A szántóföldek és kisebb erdõsávok között haladva ismét erõs szél ostorozott minket, a talaj nagyon kedvezõ volt puha hol földes, hol kissé füves. Lábkímélõ szakasz következett, ha a szél nem fújt volna ennyire ,semmi sem zavart volna minket. Beért minket egy magányos túrázó,aki mint kiderült Gyõrbõl jött és ugyancsak a 30 Km-es távot választotta. A HÉV síneket elérve jobbra fordultunk és itt egy elég saras rész következett. Árpi a dagonya közepén rodeózott majdnem bokáig sárban, mink inkább az erdõ szélén a fûben kanyarogtunk a fák között. Szinte perceken belül feltûnt a következõ ellenõrzõ pont ahol bográcsban fõtt a tea! J Valami gyümölcs tea lehetett,amit én személy szerint nem kedvelek de nagy duzzogva azért benyakaltam egy pohárral. Itt Kb. 10 percet pihentünk, majd tovább iramodtunk.
Szigetcsép belterületén kanyarogtunk a piros jelzést vizslatva,a községházánál a helyi betlehemet nézhettük meg ami nagyon tetszetõs volt. Nem egy nagy nyüzsgés volt, pár emberrel ha találkoztunk. Kanyarogtunk egész addig amíg el nem értük a Szigetcsép táblát, ami után a holtágat elhagyva, be kell menni jobbra egy murvás úton. Na itt majdnem benyeltük az eltévedés keserû falatkáját, de még idõben észleltük,hogy akár jobbra akár ballra nézünk mindkét oldalon holtág van, így tovább mentünk egy másik murvás utat keresve ami alig 100 méter után meg is lett. A Barátság utat meglelve,ismét nyargaltunk a jó irányba. Pár száz méter után egy horgásztanyához értünk ahol páran pihentek,én felvetettem,hogy igyunk egy sört,de senki nem reagált rá, csak lestek mintha kínaiul beszéltem volna….Itt ki volt táblázva az Isti-Pisti KFT. pár méterre tõle a Korrekt autószerelõ, amik engem megmosolyogtattak. Na itt még mentünk pár száz métert aszfalton, majd ismét lábkímélõ földes út következett több száz méteren keresztül. A Duna-sétányon haladva jobbról a Kis-Duna, ballról az üdülõk sorakoztak. Feltûnõen sokat mentünk,már-már az járt a fejünkben,hogy eltévedtünk. Évi a térképet bújva mondta,hogy jó irányba megyünk,amiben kicsit kételkedni kezdtünk, de mint kicsivel késõbb kiderült igaza volt! Krisztián és Emese némileg lemaradtak,õk az itinert bújták bõszen majd eltûntek mögülünk! Rájuk telefonáltam,hogy hova lettek,mire mondta Krisztián,hogy szerintük arra kell menni, ami teljesen összezavart minket,ezért a következõ merõleges utcán mi is kifordultunk de szerencsénkre egy helyi nõ látta buta ábrázatunkat megkérdezte hova szeretnénk kilyukadni?! Elmondta,hogy jó irányba vagyunk és ha vissza megyünk a Kis-Duna partra ott tovább menve elérjük a dísz-kutat,ami az egyik merõleges utcában lesz a Dunára! Zsír, ismét szeltük a métereket,volt egy pesti pár és egy magányosan túrázó suni akik Krisztiánékat követve egy másik irányból közelítették meg az ellenõrzõ pontot. Mint kiderült arról is ugyan úgy el lehetett érni, csak arról az aszfalt út lábgyötrõ méterein keresztül! A pár néhány perc elteltével ismét feltûntek mögöttünk,majd szépen le is hagytak minket. Õket követve,pár száz méter után el is értük azt hiszem a VII. utcát aminek a végén megpillantottuk az ellenõrzõ pontként felállított gépjármûvet,ahol egy egész Család várt minket, apa,anya,kisgyerek. Megkaptuk pecsétjeinket és kaptunk 1-1 csoki mikulást is amit Emesének adtam,mert még mindig a hot-dog lebegett a szemem elõtt, mint kiderült reménytelenül. Itt pár percet pihentünk az egyik buszmegálló várójánál, majd tovább indultunk a tököli parkerdõ erdészház felé.
Az itiner szerint 510 méter után elértük a piros kereszt jelzést,amire befordultunk az erdõbe ismét könnyû terep következett. Alig 220 méter után a piros keresztet elhagyva a sárga jelzést kezdtük el követni egy derékszögû ball kanyarral. Szembe egy Család tûnt fel kutyát sétáltatva, szinte a légy zümmögését lehetett hallani amikor elmentünk mellettük, meg voltak illetõdve. Majd beértünk egy másik Családot akik egy igen öreg baset-houndot sétáltattak,akinek fütyültek bõszen, de a kutya jobbra a Család pedig ballra ment! J Az õszi ritkás erdõn keresztül már látni véltük a következõ ellenõrzõ pontot,ami fel is tûnt,ahogy közelebb értünk. Itt újból bográcsban rotyogott a tea,amibõl ismét ittunk 1-1 pohárral. Fatuskókra huppantunk le pár percre, de Árpi és Évi pár perc után ismét útnak indultak. Krisztiánnal és Emesével azon tanakodtunk,hogy ugyan WC-zni kell valamelyiknek vagy csak unják a kényelmes tempót!
Mi is megindultunk de csak az eddig megszokott nyugodt tempóval,Árpi és Évi még pár száz méteren keresztül látszódtak,majd egyszer csak gondoltak egyet és futásnak eredtek….!!! Na mondom ezekre rájött a szapora vagy mi a csuda! J Némileg föl-le is hullámzott az út de csak tényleg alig érezhetõen, látszólag közelben lehetett a lakott település mert sétálgató emberek jöttek-mentek. Nagyon szép erdõs részen mentünk még pár száz métert, egy erõs ball kanyar után jobbra már házak jelentek meg ami nem más mint úti célunk Szigethalom házai voltak! Egy jobbos kanyar után jött egy balos és ismét aszfalton közeledtünk a cél felé. Árpiékat nem láttuk, jól elhúztak. Szépen tatásan nyomtuk neki, be is ért minket újra a pesti pár,akik amint megtudták,hogy szegediek vagyunk, mondták jönnek majd a Híd túl messze van túrára,amit a leányzó idén már megcsinált 60 Km-es távon, de jövõre neki indul a 90 Km-es távnak….! Szépen be is értünk a célba,ahol 2-2 palacsintát és 1-1 pohár teával vártak minket, valamint megkaptuk az okleveleinket és a fém kitûzõnket! Emese és Krisztián osztoztak a palacsintáimon mert még mindig nem kívántam az édeset. Némi pihenõ után visszatértünk az iskolába, ahol kaptunk még 1-1 tál finom gulyáslevest,amit jó ízûen be is lapátoltunk.
Mindent egybevéve kijelenthetem,hogy ez volt eddigi túráim egyik legkönnyebbike! Szép túraidõ,jó szervezés és könnyû terep! Köszönöm túra társaimnak: Varga Krisztiánnak, Bakodi Emesének, Helembai Árpádnak és Bürgés Évának a jó társaságot, valamint a Szigethalmi TE-nek a színvonalas,lelkes lebonyolítást! |
| | | | |
| Marker | Túra éve: 2014 | 2014.12.25 20:27:30 |
|
| megnéz Marker összes beszámolója |
Csepel 50
"Karácsony elõtti utolsó teljesítménytúránkon a kíváncsiságtól vezérelve Szigethalomra látogattunk, hogy kicsit belekóstoljunk az alföldi túrák világába. A 21. alkalommal megrendezett "Csepel 50" keretein belül egy hamisíthatatlan síkvidéki "portyázásnak" lehettünk részesei, ugyanis a 47,5 km-es táv során mindössze 100 méteres szintkülönbség várt ránk, amely során az izzasztó kaptatók és a tájat uraló hegyek hiányában ezúttal a végtelenre nyúló, lapos vidékeknek jutott a fõszerep...."
A részletes túrabeszámoló képekkel az alábbi linken érhetõ el: itin3r.blogspot.hu/2014/12/csepel-50.html |
| | | | |
| olsen | Túra éve: 2014 | 2014.12.25 05:07:46 |
|
| megnéz olsen összes beszámolója |
szia emberek..a csepeli sziget..
Ez a túra december 20-ra kerül,ami szombat.A rajt színhely ezúttal sem kedvez a „felkelek és kisétálom magam” címû elõadásnak,ezért a közelítéshez eszközöket választok,amiket hol a békávé,hol a békáká fémjelez,mivel fémet is tartalmaznak.Hév-metró,villamos és hév,a második hévnél találom magam hajnalban,vagy negyedórával indulás elõtt.Fúj a szél, Reni, Torino, Marika,Zsuzsa,Szabolcs,és a tanár úr,így leszünk néhányan Szigethalomig.Kaller nem háborgat, seniorita túratársnõnk be is aluszik,de így bizony nehéz lesz a járatot gazdaságosan mûködtetni. Mindenesetre köszönjük a tömegközlekedés üzemeltetõjének a hozzájárulást,szeretnénk a továbbiakban ezt a Volán járatokon és a Máv viszonylatokon is igénybevenni. Anno,mikor a Szaharában még a dzsungelharcot gyakorolták a humanoidok,voltak ilyesmik elérhetõbb – számomra megfizethetõbb – árakon,persze azóta a homok uralkodik ott,valószínûleg a túránkon is lesz részünk ebben.
Megérkezünk,a település sötétséggel fogad,közvilágításilag,de a dörzsöltebbek közül valók vagyunk,fejlámpa hidalja át a problemát.A pont nyitva,gázláng fölött a gulyás,a szervezõasszony nyüzsög,fizetünk,szerviz és várjuk a hét órát,futnak be a jármûvel érkezõk,földim a Mezeiéktõl lányokkal,Zsolt,az énekes,és még páran..elnézést a kifelejtett nevektõl.Mint tudjuk,bizonyos szereket nem elég elkészíteni,be is kell szedni,fõleg a régóta fiataloknak.Az indulásig a GPS-t igyexem mûholdasítani,sikerrel.Start,lódulunk a településbe,utcaneveket olvasunk,Torinó téríti meg a népet,elhagyjuk a házakat,ez az,innen már nem lehet baj.A csapat olvad,hármasfogat alakul két régebbi fiatalból és egy maiból,aki lány,a többség hasít a homokon elfelé,az esti naplemente nem érdekli õket,vagy a délutáni elõadásra van jegyük.Ráérõsen beszélgetünk,azért közben fogy a táv is alólunk,õszi erdõ avartakaróval,akácos és nyáras,vörösfenyõ itt-ott,napfelkelte erõlködik,karácsony közeleg.Sár jelentéktelen,a hó is,december dacára.Politizálunk és reménytelenül próbáljuk kibogozni a nõi lélek rejtelmeit,gordiuszi csomó és mi nem vagyunk nagysándorok.Idõnként utolérnek bennünket,aztán az elsõ pont után rövidtávosok tömege ontja az ismerõs arcokat,rövidnadrágos és oldalbordája,a szakállasok közül a madárléptû tûnik föl,Ica,a csomagolt asszony,de a táv elválik,és a töltést magányosan vesszük,balról szögesdróttal védett kerítés és zsilipes kapuk,a deviáns magatartású humanoidoknak,a munkahelyteremtés szellemében õrzik is,végén kápolnával,aztán kövesút a nádig..vagyis a Nádig.Nápolyit kap,aki idáig elküzdi magát és mehet vissza,ki erre,ki arra.Szigetújfalut már csak a mi távunk érinti,szalagozás segít a strandot megtalálni,a fürdõzõk zsivaja nem segít.Itt virsli van zsemlével,jó magyar módra hotdog formátumban,víz is elegendõ,a Dunában is.A pontõrök mosolyognak,jókedv és derû az egész úton jellemzi õket,persze,a távot autóval küzdik le túlnyomóan.Visszatérés van,a faluba is,Karesz érkezik,a váci,nõvel van,aztán a Peti,a pingvint utánzó járással.Mindenki elmegy,mi is,az itinert olvasgatva szépen elmegyünk rossz irányba,de Peti segítségével korrigálunk,legföljebb onnan is van fotó,ahonnan a többieknek nem van.Sínek mellett adjuk elõ magunkat Csépig,itt finom teát fõztek nekünk(is),és átvágunk a településen gyalog.Betlehemi jászol,Gáspárral,Menyussal és Boldizsárral,és persze a szülõk a kisdeddel,Reni is közéjük áll,megörökítjük és máris a vékonyabbik folyószakasz mellett hagy el minket a fiatalabb két keresztnevû,ezúttal nõvel,nyugtázom a történetet,és kezdjük a naplementét fotózni.Giccsparádé ez a javából,stégek a parton,csónakokkal,nagyra hízott házak,persze,a rendszerváltás,ezek már nem a gyári hulladékból történõ barkácsolás kézjegyét viselik.Kuttyokat sétáltatnak jólöltözöttek,megnéznek bennünket,nem kell viszonozni a köszöntést,hiszen csak jöttmentnek számítunk.Elmondom magamban az igét,miszerint ’..szép vagy,szép vagy,de a ló sem csúnya..’és megyünk hosszasan.Aztán hirtelen hátat adunk a víznek,újabb pont,és be az erdõbe,a barátom lassul,a lánya viszont nem,a félhomály fejlámpákat csal a homlokunkra,a reggeli ponton vagyunk,tea fõ,pihegünk a sötétben,és új jelen vezet a túra vissza a faluba,ami város?mindenesetre hosszasan köves,a rajthelyen vagyunk,de továbbküldenek a falunapok helyszínére,oklevél van,kitûzõ nincs,elkéstünk.Polgármester süti a palacsintát,tea helyett forralt borral kínál,minden remekül van szervezve.A rajthely gulyást ad,dupla porciót,itt is mosolyok vannak,a fõszakácstól,aki természetesen férfi,a Kontáig,aki természetesen nõ..
Aztán kisétálunk a HÉV-hez és hazazöttyenünk..A túrát kiválóra értékelném,ha valaki szereti a gyaloglást és a barátságos arcokat.És persze ajánlom mindenkinek,aki még nem volt,vagy csak néhányszor.. |
| | | | |
|
| okt50tomi | Túra éve: 2013 | 2013.12.27 16:35:59 |
|
| megnéz okt50tomi összes beszámolója |
Pozitívumok (, avagy amik tetszettek):
- Kedves, lelkes szervezõ csapat
- Szép jubileumi jelvény és oklevél
- Nagyon-nagyon jó ár/érték arány
- Cél a helyi betlehemnél volt, ahol a polgármester minden résztvevõnek felajánlott 2 palacsintát és egy kis teát
Negatívumok (,avagy amik nekem nem tetszettek):
- A tea pontokon a vízhez eldobható mûanyag poharat adtak, nem eléggé figyelve a környezetvédelemre.
- Itenerben pontatlan, hiányos útvonalleírás. Emellett se térkép, se szalagozás nem volt.
- Túlmért táv adatok (A valóságban kb 1 km-rel rövidebb volt a táv)
Javaslatok, a jobb szervezéshez:
- Környezetvédelmi okokból kötelezni kéne, hogy mindenki hozzon magával poharat vagy a rajtban/célban vásárolható legyen tartós mûanyag pohár. Ahogy a BTHE és az MVTE túráin is szokott lenni.
- Az itinerben az útvonalleírást ki kéne egészíteni és/vagy legalább egy fekete-fehér térkép jó volna bele. A legjobb lenne, ha a kritikusabb helyen szalagozás is lenne.
- A nevezetesebb helyekrõl pár mondatos ismertetõt bele kéne tenni az itinerbe.
- Bejárás során GPS-szel fel kellene mérni a pontos távolságot és szint (ez Alföldön nem lényeges) adatokat. Ha ez nem lehetséges, akkor legalább turistautak.hu-n le kellene mérni.
Összesített értékelés: Jó hangulatú túra, ami a 10-es skálámon egy 9,5 pontot kap. Mindenkinek csak ajánlani tudom a részvételt. :)
Jegyzõkönyv (itiner alapján):
Táv: 47,55 km, Szintidõ: 11,5 óra, Ellenõrzõ pontok:
- Tököli parkerdõ, erdészház (5,25 km)
- Tököl, Maléter Pál kopjafája (12,31 km)
- Csepel 50 és 30 elágazása (18,97 km): Horalky (3 féle íz közül lehetett választani)
- Szigetújfalu, strand (26,30 km): Hot-Dog
- Szigetcsép, HÉV megálló (32,47 km): Tea
- Dunasor, Díszkút (40,66 km): Horalky (3 féle íz közül lehetett választani)
- Tököli parkerdõ, erdészház (42,09 km): Tea
- Szabadkai út -Thököly utcasarok betlehem (47,55 km): Polgármester 2 palacsintával (választhatóan kakaós, lekváros) és teával megvendégelt
- Iskolába visszasétálva zsíros-, vajas- lekváros kenyér, hagyma, savanyúság és tea.
|
| | | | |
| fulopg | Túra éve: 2013 | 2013.12.25 13:35:29 |
|
| megnéz fulopg összes beszámolója |
A ködös-párás idõ rontott kicsit az összképen, de nagyon jó hangulatú túra volt. Köszönkük a Rendezõknek! (A lábunkat kicsit megviselte a monoton sík terep..)
Bõvebben képekkel: http://csatangolasaim.blogspot.com/2013/12/csepel-30.html |
| | | | |
| MirP | Túra éve: 2013 | 2013.12.23 20:58:58 |
|
| megnéz MirP összes beszámolója |
XX. Jubileumi Csepel 30 teljesítménytúra túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon! |
| | | | |
|
| vizdor | Túra éve: 2010 | 2010.12.29 11:15:00 |
|
| megnéz vizdor összes beszámolója |
Horváth Nepumoki János 20
3 fõbõl állt a társaságunk: a TTT-s kolleganõ, a fia, meg én. Mi így indultunk: Péntek sms: Holnap egy kellemes hófúvásos síkvidéki 20km-es túra? Én lelkesen: naná! A fiú is csak ezért jött: csak 20 km? síkvidék? Á, kössz nem!!! De lesz hófúvás!! Felcsillant a fiú szeme: Akkor megyek!
Aggódtunk is miatta a rajtnál, hogy esetleg fölöslegesen jött ide, mert nem lesz hófúvás... De aztán késõbb eljátszottuk a Delta forgatását, a fiú legnagyobb örömére.
A temetõig még rendben ment minden, majd a szántóföld mellett a fiú: jobbra kéne fordulni! De hát ugyanoda visza az út egyenesen is! Akkor arra. Jégtörés a szántásban, és megjött a hóeses is. A fiú: "Alakul!"
Majd egyre gyanúsabb lett, hogy már egy jó ideje megyünk, még sehol az ellenörzõ pont, még mindig sehol. Akkor jött egy felismerés-féle: jobbra kellett volna fordulni akkor. Az nagyon messze van már, már nagyon fúj a hó (szószerint), oda vissza nem! Max kimaradt egy ellenörzõpont. Ez van, gyerünk tovább. Közben még megijesztettünk pár társaságot a hírrel, hogy vszeg õk is kihagytak egy pontot. És akkor egyszercsak jött egy ellenõrözõ pont. Szomorúan érdeklõdtünk, hogy ott volt az a pont? Nevezetesen a Vízmûvek. Válasz: nem, ez a Vízmûvek. Megnyugvás.
Itt kezdõdött a jópár km a gáton. Ide kapcsolódó események:
- Figyelmeztetés a Vízmûvek pontnál, hogy nem javasolják, h letérjünk a gátról, mert vadászat folyik, nehogy vadnak nézzenek bárkit is.
- Ezen a szakaszon forgattuk a Deltát (fiatalabb korosztály ha nem értené, hogy mirõl beszélek. A Delta egy tudományos mûsor volt - még mindig létezik -, a fõcím zene alatt különbözõ tudományos, természettudományos életképeket mutattak. Az egyik ilyen rész egy állig bebugyolált embert ábrázolt, szélnek nekifeszülve, ahogy a hófúvásban, több méter hóban próbál elõre haladni) (Megtekinthetõ a youtube-on. szerk.)
- Utolértek minket mások, és kérdeztük õket, hogy hányason vannak: 20, 30, 50 km? Azt válaszolták, hogy elméletileg 50, de hogy nem százasok, az biztos.
Annyira fújt a szél, hogy az arcom elé kötöttem egy kendõt, a napszemüveg (nem a Nap ellen) tartotta ott. Tudnak valamit eszkimóék, a hó és a jég tényleg szigetel! Belülrõl jól beleheltem, az kívülrõl ráfagytott, ráesett a hó és innentõl kezdve semmi nem jött át a kendõn, merevre fagyott maszk lett belõle. Egyetlen baj volt ezzel csak, hogy nem fértem a számhoz pálinka ügyben pl. Azért természtesen a meleg leveses ellenörzõpontnál kiiszabadítottam a szám, és azt hiszem még életemben nem ízlett ennyire zacskósleves mûanyagpohárból! Pedig alapjában nem vagyok leveses típus, és zacskós leveses meg pláne nem.
Innentõl már szélvédettebb helyen mentünk, talán a szél is csitult, ez már a célirány volt. Már képesek voltunk a szép havas tájat szemlélni, és élvezni, hogy milyen szépen esik a hó. Addigra vagy 20 cm biztos esett. A HÉV sínek mentén haladva jött a gyõzelmi fanfár, elõbb egy sms formájában, amit gondoltam ott inkább nem nézek meg, majd egy telefonhívás, a telefonom dallamával, szintén nem tudtam felvenni.
A célban meleg kézfogás és hideg téli fagyi fogadott. És a helyi kocsmában a megmaradt szendvics, csoki (inkább nem ettünk, minthogy levegyük a kesztyût), tea, és kapucsinó.
Visszahívtam a telefonálót, aki csak érdeklõdött, h na milyen a túra? és az sms: "Na mi a helyzet hóemberek? Kemény lehet ebben az idõben!"
Én nagyon élveztem, szerintem hó nélkül nem is lett volna ennyire jó! Igaza volt a fiúnak. |
| | | | |
| vViktor | Túra éve: 2010 | 2010.12.18 21:51:12 |
|
| megnéz vViktor összes beszámolója |
Horváth Nepomuki János emléktúra 20
Mindenkinek gratulálok, aki ma elindult, a Ráckeve Vízmû - Szigetújfalu strand szakasz a gáton gyilkos volt...
Szembe fújó szél havazással kerítve, végeláthatatlan gát...
Az a leves az ellenõrzõponton, ott és akkor életmentõ volt...
Jól írja az Oklevél "...sporttárs részére, aki VÉGIGKÜZDÖTTE a..."
|
| | | | |
|
| Ottorino | Túra éve: 2009 | 2009.12.04 10:40:49 |
|
| megnéz Ottorino összes beszámolója |
ANDRÉ KERTÉSZ EMLÉKTÚRA 50 TÚRABESZÁMOLÓ 2009.11.21.
Táv: 50,76 km; Szint: 100 m.
Az 5:35-ös HÉV-hez ki lehet menni tömegközlekedve, hát akkor gyerünk Ráckevére. A Vágóhídtól zötyög déli irányban a HÉV. A kültelkekhez érve tök sötét van odakint, csak az egyes objektumok gyér világításánál lehet látni valamit. Figyelem az ablaküveget, szerencsére nem látok rajta esõcseppet. Már amikor majdnem lepottyanunk a Csepel-szigetrõl megáll a HÉV. Végállomás. Tódul kifelé a jónép az utcára. Nincs más dolgom, mint követni a turistának öltözött figurákat. A HÉV meghosszabbított, képzeletbeli vonalán mennek, egyre távolodva a hazától. Leheletfinom ködszitálás van, nedves a járda. Felvegyem a sapkám. Áh! Akkor megizzadok, és sapkán belül lesz vizes a hajam, nem kell. Tízegynéhány percnyi menetelés után jobbra kovácsoltvas kapu, mögötte a Savoyai kastély. Hatalmas üvegtáblák mögött, az elõtérben már folyik a nevezés. Csodálom, hogy beeresztenek egy ilyen puccos helyre, még összejárjuk nekik a kõpadlót. Megvárom az itinerre írt 07:10-et, majd kisétálok az utcára, és jobbra fordulok a [P-] jelzésen. A haladási irány még mindig a Csepel-sziget déli csücske. Utolérem Hartmann Misit, aki szokása szerint lázasan fotózik. Van is mit. Mûemlék jellegû házak mellett megyünk el, emléktáblák, templom, köztéri szobrok. Ez például Horváth Nepomuki János szobra, (magunk között: Pumukli) úgy néz ki, mint egy gigantikus lábszárcsont feje. Állítólag õ ihlette Petõfinél a János vitézt. Jó. Letérünk a [P-] jelzésrõl, és balra a Kis-Duna felé vesszük az irányt. Egy nyúlgáton megyünk hármasban, Sanyi is ellõtt jó néhány fotót a városban. Balra, a parton horgásztanyák, hétvégi- és nem hétköznapi házak váltják egymást, megtörve a monotóniát. Pozitívum, hogy kellemes, füves ösvény vezet a gáton. Négy kilométer után már kezdek besokallni, még jó, hogy a társalgás szakadatlanul folyik. Végre meglátunk egy piros-fehér bóját. Itt van a Mikulás - mondja Misi. - Hol van még a Mikulás? - kérdem én. - Õ a pontõr. - Ja, jó!
1. ellenõrzõpont, Szigetbecse, Strandbüfé.
Jobbra lemegyünk az aszfaltra. Jó másfél km-t csattogunk rajta, amíg elérjük a falu (feltehetõen) fõterét. A központi mûtárgy egy jópofa, faragott életfa. 2000 után szúletett gyerekek névtábláival van körbe kiverve. A másik oldalán még van hely, de mi lesz, ha elfogy a hely, vagy mi lesz, ha megöregszenek a gyerekek? Tovább már nem is gondolom. Az életfa fölött balra, nem egész egy kilométert megyünk kifliben.
2. ellenõrzõpont, André Kertész Múzeum.
A múzeum elõtt szívélyesen fogadnak, pogácsával kínálnak, Sportszeletet adnak. Bemehetünk a múzeumba is. Kutyafuttában megnézzük a 20. század elejének vidéki életképeit. Búcsúzunk, és egy kis darabon visszafelé megyünk ideérkezésünk útvonalán, majd jobbra fordulunk egy utcába. Virágos kertek mellett haladunk el. Egy keresztutcában szobrot veszünk észre. - Ez is a Pumukli? - Nem - mondja Misi a maszek itinerét bújva. - Ez Szent Vendel. Tényleg! Egy kis bárány van a az állatok védelmezõje kezében. Kiérünk egy földútra. Szántóföld mellett haladunk. Jó zsíros, fekete föld van kiforgatva. Ezen csodálkozok is egy kicsit, mert ahogy idefelé jöttünk, mintha homokos lett volna az út. A ködbõl nehezen tûnik elõ a víztorony, amit iránytûnek használunk. Jó messze van még. A semmi közepén egy rom pince "rendszer" megmaradt oldalfalait csodáljuk meg. Egy 30 cm átmérõjû fa nõ ki a közepébõl. Mezõgazdasági telep mellett, furcsa nevû utcába érünk, a víztorony már igen közel jött.
3. ellenõrzõpont, Lórév, buszforduló.
Jók vagyunk egy (két) pohár üdítõre. A listára pillantva kevesebb, mint 20-an érintették még a pontot. Odalépünk az ortodox templomhoz. Csak Cirill betûs feliratokat látni. A pópa kinéz egy pillanatra. Szalagozás mentén megyünk el a pár száz méterre levõ gáthoz. Fellépünk rá, és jobbra indulunk, végre északnak. Misi benyögi, hogy ezen a gáton, elõször nyolc és fél kilométert kell legyûrnünk. Itt nincsenek pecatanyák, csak egy egyhangú, ártéri erdõsáv. A gát elõttünk szó szerint a ködbe vész. Hát, a MONOTON MARATON bújjon el... Csak a kilométerkövek jelzik, hogy haladtunk is valamit. Szembe jönnek a baba távosok, és kérdezik, hogy messze van e Szigetbecse. Hála Istennek, egyre messzebb - válaszoljuk röhögve. Egy a gát aljában kuporgó macskának is örülünk, mint a monotónia megtörõjének. Mintha valami piros-fehéret látnék a messzi távolban, a gáton. - Jaj, de jó, lehet, hogy ellenõrzõpont? - És az a figura tisztára úgy néz ki, mint a Jávor Zoli. - Nem úgy néz ki. - Õ az. Közelebb érve látom, hogy tényleg Zoli frissül a ponton.
4. ellenõrzõpont, Ráckeve, vízmû.
Szupi! Van alma is. Jó lesz elrágcsálni a további négy és fél kilométeres gáti baktatás alatt. Mi aztán helytállunk (megyünk) a gáton, szó nem érheti a ház elejét. Megváltásnak tûnik, amikor házak mellé érünk. ezek már Szigetújfalu szélsõ házai. Szalagozás mentén, balra, végre lejöhetünk a gátról. Kimegyünk a Duna-partra. Látni a sóderos partot. Jobbra fordulunk a parttal párhuzamos útra. Misi közel megy a vízhez, kiélheti a fotózási szenvedélyét, bár szerintem már rég kifogyott a film a gépébõl. Halleluja, megint egy bója.
5. ellenõrzõpont, Szigetújfalu (Újfluch), strand.
Az itt kapott hotdog, és tea pont kapóra jön. Már éppen azon morfondíroztam, hogy elõ kéne venni egy szendvicset. Kajával a bendõmben rögtön egy nagyságrenddel jobb a kedvem. A [S4]-en indulunk tovább. Pár méter után jobbra befordulunk. Ez nem olyan egyértelmû, mert általában a keresztezõdésekben és az elágazásoknál nincs jelzés. Misi útmutatása nyomán fordulunk be. Igaza is lesz, mert néhány tíz méter múlva azért megjön a megerõsítõ jelzés. Aszfaltra érünk ki, majd egy gáton átbukva házak közé érünk és a Pest megyei pirosra térünk [P-]. Városi kanyargás után érünk a temetõ melletti széles földútra, amelyen egyenesen haladunk. - Ott a jövõnk - mutat Sanyi a sírok felé. - Sz@r ügy. Szembe jön egy a 30-as távon gyalogló hölgy. Kétségbe esve magyarázza, hogy már elért egy vadászházhoz, és onnan sehogy nem találja a továbbvezetõ utat. - Na, majd utána nézünk, tessék csak jönni. Megyünk, megyünk, hát, egyszer csak sunyiban balra kezd kanyarodni a széles út. Na itt bökte el a sporttársnõ. Ugyanis egyenesen kellett volna tovább menni egy keskenyebb, füves úton, csakhogy itt is érvényesül az a jó gyakorlat, hogy az elágnál természetesen nincs jel. Kis füves utunk kivisz a HÉV vágánya mellé, amit követünk [P-]. Késõbb, balkéz felöl szõlõtáblák szegõdnek mellénk. Ekkor gyanús lesz, hogy tavaly elõtt is erre jöttünk a RIDEG SÁNDORon. A [P-] balra tér, mi azonban kitartunk a HÉV mellett. Az állomásépület elõtt átmegyünk a síneken. Misi észreveszi az elkolbászolt [P-] jelzést, és arra tart. - Te Misi! Én úgy emlékszem, hogy a Rideg Sándoron be kellett menni az állomás elé, és ott volt egy itatós ellenõrzõpont. - Lárifári, Rideg Sándor. Most nem a Rideg Sándoron vagyunk. Sanyinak feltûnik, hogy szürke (!) szalagok lógnak egy fáról, fehér pamaccsal a végükön, és az állomás felé hívogatnak. - Nem kéne megnézni mégis azt az állomást?
6. ellenõrzõpont, Szigetcsép, HÉV megálló.
A nyitott oldalú sátor ott áll az állomás elõtt, akárcsak a Rideg Sándoron. A kemping asztalon piros és sárga italok. Befut Rush és Petami is. Jót örülünk annak, hogy nem hagytunk ki egy ellenõrzõpontot. Most már visszatérhetünk a Pest megyei pirosra. Imént megismert túratársnõnk is velünk tart. A két futó befut egy vendéglátó ipari egységbe, mi meg megyünk kertes háznézõbe. Sok, szép õszi virág van. Amikor Sanyi lefényképez egy nagy sárga gruppot, felajánlják, hogy szedjen belõle. Ez is ritkaság a mai világban. Kikeveredünk a fõútra, ahol balra fordulunk. Jó darabig az útpadkán megyünk. A holtágban hatalmas állóhajó, vagy fedett stég vesztegel, arról pecáznak. A holtág után jobbra fordulunk. Murvás úton érjük el az üdülõövezetet. Tovább megyünk egyenesen a Duna-partig. Balra, a Kis-Dunával párhuzamosan haladunk orrvérzésig. Elõször csak kis kalibák váltakoznak pecastégekkel. Beljebb komolyodik a látkép. Válság ide, válság oda, zsír új kastélyok állnak az e percben is építés alatt álló társaik szomszédságában. Most nem lehet monotóniára panaszkodni, van látnivaló kilométereken át. Elérjük a különféle halak leszprézett ismertetõtábláit. Mindjárt [Po] ágazik ki balra a [P-]-ból, itt kell bekanyarodni. Pár tíz métert kell már csak menni a pontig.
7. ellenõrzõpont, Duna sor, díszkút.
Két sportszelet az 50-eseknek, egy a 30-asoknak. Újsütetû sporttársnõnk beveti a meggyõzõképességét a két pontõr srácnál, így õ is két csokival távozik. Kimegyünk a flaszterra, és most a Duna-parti sétánkkal ellenkezõ irányba szteppelünk. Kb. fél kilométer múlva, jobbra befordulunk az erdõbe a [P+] nyomán. Sec perc múlva elérjük a [S-] keresztezõdést. Misi útmutatása szerint, tempóból jobbra fordulunk. Szerencsére Sanyi belenéz az itinerbe: - Hohó! nem jobbra, hanem balra. - Ajjaj! Misi! Ez nem a te napod. Ez is olyan csinált erdõ lehet, mert jobbra glédában sorakoznak a fehér kérgû (lehet, hogy nyír) fák. De ez is vagy fél kilométeren át. Akik elöl megyünk, próbából jobbra fordulunk a [S+]-en. Misi visszahív. - Jól van Misi, figyelsz.
8. ellenõrzõpont, Tököli Parkerdõ, erdészház.
Nagyon vártam már a Rideg Sándorról ismert, utolsó pontot. Itt egy kicsit lazítunk az erõltetett menet után. Nincs elõttünk veszélyes, terepes útszakasz, ezért el merek fogadni egy pohár boros teát. Most már kibírom az iskoláig félreállás nélkül, így lecsúszik még egy pohár vadcseresznye tea is. Sanyi siet. Elköszön, és bemutat egy riadóstartot. Nagyon finom illata van ennek a vadcseresznye teának, kunyizunk egy-egy tasakkal. Egy kis kedélyes csevely a pontõrökkel, aztán nekünk is indíts. Alkonyodik. Innen már végig a [P4] van. Elõttünk megy egy fiatal páros. A fiú igen sántít. Nekem is erõfeszítésembe kerül, hogy normálisan, viszonylag egyenes tartással tudjak menni, mert a hosszú, sík terep nagyon egyoldalúan terheli a futómûvemet, és bár a sarkam szinte sose szokott feltörni, most érzem, hogy csíp a bal sarkam, talptól kezdõdõ része. Na, majd otthon megvarrom. A hosszú, erdei út elvisz Szigethalom szélére. Az elsõ utcán balra fordulunk. Nem tudom hogy lesz meg a 100 m szintkülönbség, ha csak nem számolom azt a néhány vakondtúrást, amit az erdõben láttunk. Baromi hosszú ez a Nyár utca, fájdítja a talpközép csontomat. És ez a sok kib....tt kutya teleugatja a fejem ezen a több, mint másfél kilométeren. Az utca vége felé már nem bírom, és mindegyiket leugatom. A hölgy-túratársnak feltûnik, hogy Misi testtartása egészen féloldalas. Megtanítja, hogy kell két túrabottal helyesen nordikvókingozni. Egybõl nem megy, de Misi megígéri, hogy gyakorolni fogja. Már teljesen leszállt az est, de nem kell lámpát elõvenni, mert nagyjából elegendõ a közvilágítás. A biciklisek is úgy gondolják, mert egyik cangán sem ég a lámpa. Mint mindennek, ennek az utcának is vége lesz. Csinálunk egy jobbra-balrát, aztán egy, vagy két utcával az elõírt után még egy jobbrával kimegyünk a Szabadkai útra, ahol balra fordulunk. Nem lõttünk fölé az iskolának, mert pár tíz méter után feltûnik a kapuja. Csekkolás után elmegyek bepúderezni az orromat. Amikor visszatérek Misi boldogan meséli, hogy beszélt Nád Bélával, aki elújságolta, hogy jövõre a "Pumukli" emlékére (tiszteletére) lesz megszervezve a túra. Halleluja, akkor legalább lehet tudni, hogy Ráckeve biztos benne lesz. Átmegyünk az ebédlõbe egy kicsit csalamádézni. Finom zsíros kenyér van hozzá. Látom, van kétféle lekvár is. Misi! Melyik a finomabb? - Mind a kettõ. Jól van, akkor eszem még egy vajas kenyeret is, bikolor lekivel. A jó meleg tea ellazít. Misi megment a hosszadalmas zötyögéstõl. Reggel itt parkolt le az iskola elõtt, és most elvisz a HÉV egyik közig határon belüli megállójáig. (Innen is köszi Misi.) Nem kell annyit vonatozni a 40 km-en, mintha Kamcsatkára utaznék...
Ottorino |
| | | | |
| Tinca tinca | Túra éve: 2009 | 2009.11.30 16:09:58 |
|
| megnéz Tinca tinca összes beszámolója |
Csepel 50 (A halál 50 kilométere)
Ez a beszámoló azért íródott, mert az utóbbi idõben elhanyagoltam, hogy növeljem visszaemlékezéseim számát. Nem azért, mert annyira jól éreztem magam. Nem, ez egy piszok nehéz túra. Ráadásul unalmas. Sértõdés ne essék, de _nekem_ az, de ezt nem fogom minden egyes alkalommal leírni, hisz mégiscsak az én beszámolóm. Szóval ki kell fejezzem elismerésem azoknak, akiknek az 50 km sík terepen egy ujjgyakorlat. A 90 km-es gátgyaloglatokról ne is beszéljünk. A Kéttorony 50 emléke elég mélyen belémivódott, de úgy gondoltam, az akkori nehézségekhez a meleg és a homok is hozzájárult. Már elõre leszögezem, hogy nem. Ennyit menni vízszintben hidegben is ugyanolyan fárasztó.
Aztánmeg eleve nem túl nagy lelkesedéssel vágtunk a dologba, de a Sopron-Hollókõ vonal nem fért bele az e heti logisztikai tervezetbe, Szigetfalvak meg nagyjából a Fehérvár-Hollókõ tengelyre estek. Summa summárum, nekivágtunk az egyik legnagyobb tévedésünknek az évben, jelentõs mértékben bízva még az ígért hot-dog szolgáltatás kedélynövelõ szerepében.
Kinéztünk két buszt, amivel átutazhatunk Szigethalomról Ráckevére. Sötétben próbáltam megismerkedni Sz.halom nevezetességeivel, úgymint autóbuszállomás, ált. iskola, elágazás buszmegálló. Az elsõt hamar megtaláltuk, de aztán rossz irányt vett keresésünk, és idõpazarló módon jutottunk el az iskolához. Leparkolás után még úgy tûnt, esetleg idõben elfutunk a harmadik nevezetességig, de csak sejtetteük a koordinátákat, és hát hajnalban nincs piaci zsongás a külvárosban. (Jut eszembe: Szigethalomnak van központja?) Végül annyit futottunk a remélt jó, de aztán ködbe veszõ illúzió, azaz az elágázás buszmegálló irányában, hogy alig voltunk képesek visszarohanni a biztos pont, azaz az elsõ nevezetességig. Azért szerencsénkre, amit ez esetben talán pechként is lehet értelmezni, mögöttünk csukódott be az ajtó.
Az ilyen megöregedett, konzervatív gondolkodású túrázók, mint én, akik ráadásul építõanyagban gazdag környéken nõnek fel, kastély esetén minimum két szintre asszociálnak, és meglepetésként éri õket a rajthely épülete. Így történt velem is, de ettõl még a ráckevei palota impozáns építmény, hangulatemelõ a ködös hidegben. Szokásos SZTE hangulat a rajtban, sok gyerek, rutinos kezelése az induló túrázóknak, ismerõs kevés. Ráckeve nem is rossz hely, tényleg kisváros, mentesnek tûnik az agglomerációk túlfújtságától. Hamar elérkezik a nap fénypontja, mozgalmunkba egy virágboltban pecsételünk, az eladó hölgy rutinos túrázó és OKT teljesítõ. Dilen -nem írtam, de persze õ van mellettem- még elfogyasztja fél liter CBA kakaóját, így már szinte kerek a világ, csakhát aztán...nekivágunk a gátnak. Az elsõ km még csak-csak, nézegetjük a sok-sok horgásznyaralót, beszélgetünk, a köd csak akkora, hogy a Dunát még látjuk, de egyre kevésbé köt le a szûk látóhatár nyújtotta látvány.
És még azt is gondoltuk, hogy majd nem sietünk, akkor nem fog úgy fájni. Igen ám, de két kilométer gát után egyre inkább ott akarunk lenni a következõ ponton, túl lenni az egészen. Az pedig nem sietve hogy megy? Azért megálltam azt, hogy elõreolvasva az itinerben összeadjam, hogy mennyit kell még gáton caplatni, így nem sikerült a hangulatot teljesen megbélyegezni, mint a Monoton Maratonon, amikor közöltem, hogy már csak kilenc kör van vissza. Nohát, az elsõ pont azért csak meglett, nem is nagyon lehetett eltéveszteni, mert a pontõr ott állt a gát végében, mi pedig ráfordultunk a következõ falura. Jó-jó, szép volt a holtág, és komoly élmény volt az André Kertész fotómúzeum. Ez utóbbi megtekintése rövid idõre enyhítette testi gyötelmeinket, amik úgy tíz km táján már kezdtek érezhetõvé válni. Kicsit túlzok, de az elkövetkezõk fényében teljesen megértem magam.
Valami földutak, meg aszfalt következett, és közösen kezdtük nem megtalálni a bennünk levõ harmóniát, szóval tömény unalom volt. Lórév azért kicsit felvidított, még jó, hogy az itiner tájékoztatott, hogy miért olvashatunk annyi cirill betûvel vetett írást. Szerb falu ez, és tényleg, nem sikerült megérteni, hogy mirõl kiabál egymással két szomszéd. Az itiner aztán méterre közölte, mennyit kell megtenni a gáton, és ezzel véget is vetett a rövid idõre bennünk felhorgadt lelkesedésnek. Kicsit még elemeztem a Nagy-Duna töltésszerkezetet és méretét a Soroksári-Dunáéhoz viszonyítva, de aztán utolsó mentsvárunkhoz fordultunk, a macskákról és süteményekrõl, viszonyukról és viszonytalanságukról beszélgettünk. Ez egyre inkább abból állt, hogy Dilen mesélt, én pedig örömmel hallgattam, ahogy csicsereg. Sütemények esetén pedig a tévedhetetlen megmondó ember szerepét töltöttem be: ez jó lesz, az meg nem úgy, jó csokiöntettel, vagy éppen anélkül. Mindhiába. Egy idõ után elfogynak a sütik is, megtudtam, melyik 12 féle lesz idén karácsonykor, a nyomorult gát pedig még mindig beláthatatlanul hosszú, még a kitisztult idõben is. Néha jöttek szembe ismeretlenek, vagy elhagytak futók, de magunkra voltunk utalva, nagy-nagy örömmel fedeztünk fel minden piros jelzést az ártéri fákon, meg magaslest, bármit, ami változást hozhatott volna az egyhangúságba.
Aztán egyszercsak elszaladt mellettünk Reszelõ. Hát ebben nincs különösebben semmi meglepõ, az utóbbi idõkben gyakran megesik, de a folytatás vidám perceket okozott nekünk. Nem sokkal azután, hogy tovairamodott, petami érkezett mellénk. Gyilkos elszánással, szemében a meg nem értettek lángoló dühével elõremutatott a gyorsan távolodó alakra és közölte:
-Megölöm! - Dilen szerint Bagirát üldözi Maci Laci. Azért egy szívbõl jövõ "sok sikert" odavettem még, de félreértések elkerülése miatt inkább leszögezem, hogy ezzel nem Dani halálát kívántam elõrehozni, csak petami versenyszellemét megrõsíteni. Mint kiderült, ezirányú próbálkozásom kevés sikerrel járt. Legalább latolgathattuk a siker lehetõségét, miközben távolodott a két alakzat, és állandósult a köztük levõ különbség. Aztán volt még egy pont, de gyötrelmeink továbbra sem enyhültek, mivel az itiner ezúttal sem árult zsákbamacskát, pontosan közölte a következõ gátszakasz hosszát. A következõ kilométereken így lamentálhattunk leendõ ebédünk, azaz a hot-dogok méretén és számán, a töltet mennyiségén, illetve ezek viszonyulásán az ikeás gyártmányhoz. Csak eljött a megváltás, azaz az etetés ideje, azokkal, akik pedig esetlegesen kételkednek az erõszakmentes Csepel 50 lefolyásában, közlöm, hogy odaértünkkor Ráspoly és petami együtt és láthatóan ellenséges indulatok nélkül fogyasztották a forró kutyák végét. A rendezõk javára legyen mondva, korlátlan mennyiségû mustár elfogyasztását tették lehetõvé amellett, hogy nem csak egyetlen porció volt fejenként.
Szigetmásikfalura úgy értünk be, hogy elõtte további intelligens élet jeleire bukkantunk a hoszútávon, J. Zoli, Béla bácsi, meg a többiek -akiket nem ismerek, vagy csak elfeledkeztem róluk-, taposták a homokos utat a HÉV mellett, láthatóan õk sem tudtak jobb programot elképzelni szombatra, mint Ráckevérõl Szigethalomra jutni a lehetõ leghosszabb és legunalmasabb úton.
Újra szembetalálkoztunk a Reszelõ-petami duóval, akik elõre megfontolt szándékkal nagypistáztak egy vendéglátóegység felé. Dilennek és nekem is odakalandozott a tekintete, de megkeményítettük a szívünket és lelkünket, elszántan estünk neki a korántsem kellemes aszfaltútnak. Mentünk hát tovább aszfalton, holtágak mellett, földutakon, és végtelennek tûnt a visszalevõ 25 km. Kiértünk a Kis-Duna partjára Szigetvalahol, ezúttal a stégépítés és mint magántulajdon, annak megõrzésének rejtelmeibe kukkanthattunk bele. Persze nem apróztuk el, rögtön vagy 6 km-en keresztül. De lehet, hogy több. Vártuk a megváltó P kör jelzést, persze elõször a P4zetet értük el, ami messzirõl pöttynek látszott -ki az aki ilyen állapotban másnak látja-, aztán következett a P+. Ekkor már nagyon úgy gondoltuk, hogy a Po csak az itineríró fantizájának szüleménye, ami csakis a ttúrázók agóniájának meghosszabbítására szolgál, és vártam, hogy beleütközünk a Kvassay-zsilipbe, amivel végleg bebizonyosodik, hogy jó az én relatív idõ- és térérzékelésem. De nem, tényleg csak pár km-t haladtunk, így viszont meg tudom határozni a fekete lyuk biztos helyét. Ami valójában egy fekete csõ és a Soroksári-Duna jobb partja mentén terül el. A bennszülött népek Dunasor névvel illetik.
Na jó, innen visszagyalogolni nem lehet nagy kunszt. Dilen hálisten nem engedte, hogy leüljek, igaza volt, most koszorúzhatnák az ismeretlen teljesítménytúrázó megfagyott szobrát. Próbáltunk kicsit szaladni, hátha az nem fáj annyira, de egyik térdem elég sokat tiltakozott az ilyen jellegû tevékenység ellen. Végre a túra során elõszõr találkoztunk egy 10 m magas dombbal is, így számításaim szerint az összes szintkülönbség mértéke meghaladta a 26 m-t. A kövekezõ pont õrei jó szívvel elõsegítették volna elfeledni azt, amin ezen a napon átmentünk, hiszen volt bõségesen forralt bor a kondérba, de sportszakmai módszerekkel igyekeztünk túlélésünket biztosítani, ami kétségkívül nem olyan élvezetes és hatékony, de "sportszakmai", hogy magamat és másokat ismételjek - és értelmetlenné tegyem a mondat második felét.
Ekkor már annyira fáradt voltam, hogy csak azért mentem, hogy világosban beérjünk és ne kelljen elõvenni a lámpát, ami további felmérhetetlen következményû testmozgást követelt volna meg. A végére nem is nagyon emlékszem. Valami nem létezõ hosszúságú utcán mentünk, és ott volt az iskola. Számítottak rám. A bejárati ajtó mellett üres szék várt. Valahogy még az ebédlõbe átjutottunk, ahol a Visegrádi Paradicsomtúrákról megismert mennyiségben és fajtasokaságban állítottak elõ szendvicseket. A célba rövidesen beérkezõ Reszelõ-petami páros evés közben még megosztotta velünk terveiket. Enni is fáradt voltam. Aztán inkább elhajtottunk Pásztóra.
Szóval nem a rendezés itt a probléma. Hanem az, hogy bevállaltam. Dilen még fiatal és erõs, általában könnyen túlesik az ilyen stresszeken, legalábbis testileg, de nekem még a másnapi Cserhát 30-ra is maradt a fájdalomból. Szigetországba többet én csak min. két kerékkel többel vagyok hajlandó menni.
|
| | | | |
|
| laslow | Túra éve: 2008 | 2008.12.02 08:13:28 |
|
| megnéz laslow összes beszámolója |
A Savoyai Jenõ emléktúra elõtt az egyik fõ kérdés számomra az idõjárás volt. Néhány nappal korábban masszívan havazott, fagyott, majd jött a melegfront az idõjósok pedig esõt jövendöltek. A péntek estét Budapesten töltöttem és a tetõn csapódó esõcseppek aláhúzták a tényt: nem butaság a meteorológia, valóban esõs idõben fogunk futni szombaton (nem ússzuk meg szárazon).
A megmozdulás annyiban mindenféleképpen kuriózumnak számított nálam, hogy a terep teljesen ismeretlen számomra. A túra leírására nem sikerült a neten rábukkannom. Bár nap mint nap nézegettem a rendezõk honlapját nem lettem tõle informáltabb. Igaz a végsõ eszközhöz nem folyamodtam, és bár a lehetõséget felajánlották, nem kértem soron kívüli információt a szervezõktõl. Kicsit bíztam abban, hogy esetleg végig szalagozott lesz a pálya, ami nekem (mint navigációs antitalentumnak ) jól jött volna.
Túl méretezett elsõ fecskeként érkeztünk Pisti barátommal a szigethalmi versenyközpontba. Reggel ½ 7 tájban abban a hiszemben érkeztünk meg ide, hogy elintézzük a nevezést, átnézzük az útvonal leírást, és esetleg még térképen is belõjük az útirányt. Ez a tervünk sajnos nem valósult meg. A nevezési lapot ugyan kitölthettük, de azt leadni, és a többi formaságot elintézni csak a tényleges rajthelyen volt lehetséges. Vártunk hát egy órácskát, ettünk, ittunk és néztük, hogyan szaporodik az indulók és a rendezõk serege. Amikor az egyik szervezõ átázva, átfázva betoppant és elmesélte, hogy kiszalagozta a pálya jó részét felcsillant a szemem. Vagy legalábbis gondolom, hogy csilloghatott, mert ugye az én látószerveim már nem kelnének el fényvisszaverõként a piacon.
– Tényleg lesz szalagozás?
No majd meglátjuk, idéztem magamban Stevie Wondert. A srác ráadásul civil szemmel nézve piszkos volt, de futóként örültem, hogy csak ennyire saras. Elfoglaltuk a helyünket a különbuszon, ami a tömeg rajthelyre szállításában játszott szerepet. Egy darabig tûnõdtünk, hogy vajon jó gépre szálltunk-e, majd mintegy varázsütésre megtelt a jármû és elindultunk Ráckeve felé. Az út családias hangulatban telt, kicsit emlékeztetett a régi idõk osztálykirándulásaira. A párás ablakok gátolták a nézelõdést, de a pilóta gond nélkül vette a pályát. Megérkezve Ráckevére számos ismerõsbe botlottunk, de nem merülhettük mélyebb diskurzusba, mert a tervezett rajtig már csak negyed óránk maradt. A rendezõk rutinját dicséri, hogy a regisztráció gyorsan ment és végre megkaphattuk az itinerünket is (mûanyag tasakkal együtt, ilyet elõször tapasztaltam). Tanulmányozni azonban nem tudtuk sokat sem a lapot, sem a festõi szépségû Savoyai kastélyt, mert közeledett az indulás ideje. Miközben megszabadultam a felesleges ruhadaraboktól kuksiztam a hõszigetelt ablakokon keresztül. Vajon mennyire fogok elázni? Hmmm… nagyon.
Elérkezett a nagy pillanat a szervezõk kitereltek minket az indulás terére. Elhangzott néhány információ. Pl. a Józsi elõtt majd forduljunk jobbra. Úgy tûnik ez lecsaphatatlan szerva volt, mert valaki gyorsan kiötlötte, hogy Béla elõtt meg majd balra kell fordulni. Szóval megkaptuk a lelki hátba veregetést és nekilódultunk. Mindenki felvette a neki szimpatikus tempót, én mivel kicsit fáztam szaporára vettem a kocogást. Még a település határát sem hagytuk el máris sikerült egy kicsit elcsûrni egy félreértett jelzés miatt, de aztán visszaálltunk a menetbe. Az aszfaltot elhagyva valaki nyomában beletoccsantam egy pocsolyába bal lábbal, majd a felfröccsenõ anyagot jobbal megküldtem. Eddig volt száraz a cipõm. A terep adottságokat gyorsan sikerült felmérni. Hát, hogy kinek mi a szép az kérdéses. A magamfajta buckalakó márcsak a hegyekben érzi jól magát, de ez is egy kihívás. A hellyel-közzel sík tájban egyenletes tempót sikerült diktálni, a váltakozó erejû csapadék különösebben nem zavart, a helyenkénti ködfoltok jópofák voltak. Taktikám az volt, hogy az egyértelmû részeken jobban belehúzok, ahol nem tiszta az ábra majd komótosabban haladok. Ez egy ideig mûködött is, egészen addig, amíg az egyik gát végén balos helyett jobbosra vettem az irányt. Szerencsére túrázók figyelmeztettek a hibára. Késõbb rá kellett jönnöm, hogy a leírásban átugrottam egy sort, és még a segítségül kirakott szalagot sem vettem észre. Malõr. Nem vagyok ugyan diszlexiás, de sajnos terepen futva, pláne hidegben, esõben képtelen vagyok értelmezni az írott szöveget. Innen viszont társaságot kaptam, ráadásul olyan fazonok személyében, akik elõtt csak lengethetem a kalapom. Hajduska Balázsról tudtam, hogy néhány nappal korábban nemzetközi versenyen remekelt, csapattársam Repka Pisti pedig a hazai hosszútávú versenyeken büntette a népet. Hármasban iparkodtunk tovább fokozottan figyelve a pályaleírásra, majd egyre inkább Balázsra, akinek szenzációs módszere van az eltévedések kizárására. Egyszerû, mint a villanykörte: csak ki kell találnia valakinek. Itt azért nem adom közzé, mert más babérjaival ne villogjon az ember. Hármasban haladtunk tovább, egyenletes tempóban érintve a pontokat. Ezekrõl el kell mondanom, hogy szerintem elsõ osztályúan fel voltak szerelve. Étel, ital volt bõven az egyik helyen még fõtt virslit is kínáltak ráadásul olyan kedvesen, hogy már kínosnak éreztem, azt, hogy nem fogyasztok semmit. Én az övtáskámból ettem, ittam a sajátos kisded módszereim szerint. A táj azért nem szûkölködött látnivalóban sem. Megnéztük a tököli börtönt (kívülrõl), így megemlékezhettünk Frank Tibirõl is. Tanulmányoztuk a helyi flórát, mert a jegesebb szakaszokon célszerû volt belépni a fák közé, és láttuk nyomait az ottani faunának is. Legalábbis annak az állatfajnak, amelyik az erdõsávokba hordja a szemetét. Az ilyeneknek itt is a helyük csak éppen annak a bûvös tököli falnak a másik oldalán.
Az egyik bélyegzõpontnál sikerült szerencsétlenkednem egyet. A lebélyegzett lapot ugyanis az itiner-résszel lefelé tettem vissza a vízhatlan tasakba. Kivettem, visszatettem, majd rájöttem, hogy nem lapoztam, kivettem és újra vissza, de akkor meg összegyûrõdött. Közben elhagytam egy csokit, amit mögöttem Pisti felvett. Na tessék még õt is akadályozom. Csoki vissza, itiner a kézbe. De hol van Balázs? A srác szépen meglépett, tûzés utána. Ekkor viszont a Duna parton jártunk. Eddig is volt részünk sárban, de ez profi iszap volt. Az a kellemes, amibe lábfejig, bokáig cuppan az ember. Balázs persze rátett egy lapáttal. Igaza van, végülis ez egy verseny. Gyerünk utána. A lejtõn (gátról le) elhúz, síkon tartja a tempót az emelkedõn (gátra fel) mintha közelednék. A másik oldalon utolérem, de abból, ahogy Brad Pittesen vakarja a fejét rá kell jönnöm, hogy elcsûrtük az irányt. No akkor merre? A gát tetején balra mondja az ukáz, de gyanús, hogy szalag sehol pedig eddig elég egyenletesen lógtak, és emlegetnek betonkerítést is, ami mintha itt lenne. Visszakocogunk a gát tetejére, és a csúcsról meglátjuk azokat a színes épületeket, amelyekrõl a leírás is említést tesz. És meglátjuk még Németh Csabát és Karloszt, akik utolérnek minket. Hát akkor innen ötös lesz a fogat. Nem dob föl a dolog, bár azért túlzottan vérmes reményeim nem voltak, kiváló futó mindkettõ. Bekocogunk Tökölre, Balázs gyorsul én mögötte potyázok. Utcákon vágunk keresztül, már majdnem kinn vagyunk a településrõl, és jobbra fordulunk…. Balra kellett volna, Csabiék persze jól vették az irányt. Hátra arc, gyerünk vissza. A (hellyel-közzel) elsõ helyrõl így visszaesek az ötödikre. Tudom ez itt még semmit sem jelent, de mégis megtör lelkileg. A csoportunkból utolsóként kérem a bélyegemet, egy kiskutya megugat az autóból, és közben elhatározom, hogy ha még egyszer elbaltázom a menetet, keresek egy korrodált fémdarabot és megszúrom magam ott, ahol a legjobban fáj. A sorból lassan kiáll Pisti, nem csodálkozom az utóbbi három hétvégén többet futott, mint én egy hónap alatt. Ahogy így kesergek leszakad a rajtszámom egyik tartórésze. Menet közben visszarakom és belelépek egy méretes pocsolyába, ha így folytatom duatlon lesz a mai program. Mire visszateszem, a másik oldal szakad ki a helyérõl. Megkockáztatva a kizárást leszedem az egész rajtszámot és berakom a mezem alá. Gondolom, beváltom korábbi fogadalmamat, de a zihertûn nem látok oxidációs tüneteket, így meg mégsem az igazi. Beállok a sor végére, és teljesen átadom magam a jobban navigáló sporttársaknak. Négyesben érintjük a pontokat, helyenként Balázs van az élen, máshol Csabi. Karlosz nem töri magát az élre állásért, és én sem vagyok az a harcos típus. Megyek a jobbak nyomában, és végre megnyugszom, a Duna parton már ismét jól esik a futás. Tanulmányozom a leírást is, de hogy a Díszkút hol volt az most sem tiszta. Újra az erdõben haladunk, Balázs szól, hogy lassít gond van a lábával. Innen hárman megyünk tovább. Csabi az élen és nem vitatjuk az elsõségét.
Viszont itt az ideje, hogy önkritikus legyek: mint megtudtam neki sem sikerült beszereznie a leírást, õ is csak a rajtnál kapta meg. Ettõl függetlenül lazán olvas menet közben terep körülmények között, 4 perc körüli kilométerekkel. Ráadásul még minket is segít, mint egy eleven GPS hallhatjuk tõle: …aha, itt a sárgán 650 méter, aztán balra ott a ház… Tehát nem a leírással van baj, hanem nálam lehet a gubanc. Van mit gyakorolni.
Lassan beérkezünk Szigethalomra, megtapasztaljuk milyen hosszú a Nyár utca, jobbos, balos, és közeledünk a cél felé. Nem nyomunk nagy finisht a befutónál Karlosszal elõre engedjük Csabit, mi pedig bekocogunk fej-fej mellett.
A suliban forró zuhany, tea és szendvics, majd egy szép ceremónia. Összességében szép nap volt a mai, a szervezõk részérõl sok törõdést kaptunk, amiért köszönet illeti õket.
|
| | | | |
|
| vajonmerre | Túra éve: 2007 | 2007.12.27 16:48:45 |
|
| megnéz vajonmerre összes beszámolója |
Rideg Sándor Emléktúra 15
Kihasználtam a bõséges rajtintervallumot, és valamivel dél után értem kényelmesen a rajtba.
Szigetcsépen bemelegítettem tempós sétával, majd a Duna mellett sem lett kedvem igazán futni, mert az üdülõsoron sok kutya volt a kerítések mögött, és sokan itt sétáltatták ebeiket. Néhol igen sáros, jeges volt az út. A Díszkútnál Rozitáék vártak mandarinnal. Innen végre erdõs rész következett, begyújtottam tehát a rakétákat. Próbáltam a 2 órás teljesítésbe beleférni. Az ep.-nél kihagytam az illatos borosteát. Mivel a 15-ös táv hosszabban kanyarodott a cél felé, így többeket kétszer elõztem. Szigethalmon utolért Kardos Józsi, aki az 50-est futotta éppen 5 órán belül. Egyszerûen rátapadtam a véget nem értõ, hosszú, szigethalmi utcákon. Így 1:50-es idõ körül értem az iskolába.
Kis sorban állás volt a célban, de a finom szolgáltatás kárpótolt. A túra köszönettel jólesett.
|
| | | | |
| piedcat | Túra éve: 2007 | 2007.12.03 09:57:57 |
|
| megnéz piedcat összes beszámolója |
Rideg Sándor emléktúra 30
2007. december 01.
A szokásos, évi egy sík teljesítménytúra abszolválása volt porondon szombaton. Ez megint a csepeli túra lett, ezúttal viszont a 30-as távra neveztünk Szilvivel, miután a hetes hévvel szûk egy óra alatt ledöcögtünk Szigethalomra. Elején kicsit vacogtunk, minden tócsa befagyott. Alighogy elértük a síneket, ránk köszönt valaki, Józsi elõzött be minket, legutoljára a Patán találkoztunk. Az elsõ kilik ismerõsök voltak még tavalyról, aztán a gát mellett ballagtunk egy ideig, szép látványt nyújtott a hóval borított szántóföld. Szilvi már egy kicsit unta az utat, ha tudta volna, hogy mi következik, akkor biztosan nem így vélekedik. Felmásztunk a gátra, egy forgalmas mûútra. A táj és az út végtelennek tûnt. Ilyennek láthatta Petõfi is a rónát annak idején. :) Egy ideig beszélgettünk, aztán lassan kifogytunk a szóból. De az út még mindig tartott, mindig tartott, mindig tartott… És még mindig nem láttuk a végét. Kezdtünk befordulni. Oké, hogy bírni kell a monotóniát, de ez már túlzás. Fura, de mindkét lábam fájt, a combtövemtõl a talpamig. Ennyire elszoktam az aszfaltos úttól? Lehet. Szilvi kínjában már télapós dalokat énekelt és verseket szavalt. :) Aztán végre megpillantottuk a kocsit és a bóját. Ez kemény volt, szerintem a Csóványos leküzdése sem lett volna ilyen nehéz. Ezt el is mondom a pontõröknek. Mosolyogtak. Innen gyorsan elértük a szigetcsépi hév állomást, itt teáztunk egyet, majd a következõ utcán lefotózhattam a túra névadójának régi házát. A következõ szakasz a Duna mellett vezetett, ez egy szép rész volt, a vízrõl visszatükrözõ napfénnyel és kacsákkal. Beértünk a tököli parkerdõbe, erre vártam, de egy kicsit csalódtam, õsszel szebben nézett ki. Az erdészháznál boros teával akartak leitatni, mi csak hagyományosat kértünk. Innen már nem volt messze a cél, az utolsó városi kilométerek megint az unalomba taszítottak minket. 5:25-ös idõvel értünk célba. Megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt, amelyen természetesen Rideg Sándor, az „Indul a bakterház” írója látható. Lekváros és zsíros kenyérrel pótoltuk az energiát.
Nem vagyok a sík túrák rajongója, egy évben egyszer bõven elég. Azért nem volt annyira rossz ez a túra, az a mûutas gát kimaradhatott volna, vagy bérelhettek volna egy buszt, amely ezen a szakaszon szállította volna a túrázókat. :)
Fotók: http://picasaweb.google.com/piedcat/2007RidegSNdorEmlKtRa30
piedcat
|
| | | | |
|
| tapirka1014 | Túra éve: 2005 | 2005.12.12 22:27:18 |
|
| megnéz tapirka1014 összes beszámolója |
Konkrét cél nem körvonalazódott bennem a túra elõtt, gondoltam megküzdök az éremért (6:30 alatti idõért járt), de az csak a helyszínen derült ki, hogy itt biza különbözõ színû érmek vannak, és a legfényesebbhez 5 órán belüli idõ szükségeltetik az 52 km-en.
A 75%-osan felálló Sötét Oldal elõzetes tempóegyeztetés nélkül vág neki a túrának, persze az autóban mindenki sír, hogy majd felénél leszakadok, itt fáj, ott fekszek árokba. Nem mondjuk ki, de mindannyian az aranyéremre hajtunk. A kezdõtempó ennek megfelelõ, a jeges, sáros, csúszós terep ellenére 5 percen belüli kilikkel kezdünk, a 11,6 km-nél levõ ponthoz 54 percen belül érünk (4:40-es kilik). Egy futót üldözünk eddig, hátulról nem ismerjük meg, a ponton derül ki, hogy aakrisz az (csak gyors köszönés és mindenki megy a maga útján). Bedarálok egy banánt és már nyomom is tovább, jól megy, diktálom a tempót Ákibácsinak és Larzennek.
Három lehetõségünk van:
1. Nálam is gyorsabbak és megelõznek
2. Ebben a kegyetlen tempóban nyomjuk végig
3. Elõbb-utóbb valaki (vagy mindenki) keres egy árkot magának.
A töltés mellett egy alig futható úton megyünk, itt valószínûleg DieM-et elõzöm meg, felnézni nem lehet, annyira bokatörõ a fagyott sár, de az biztos, hogy valaki elereszt egy halk "Hajrá Tapírt!". Nemsokára a tököli börtön mellett egy aszfaltozott részre érünk, itt megpróbálok visszavenni egy kicsit, ami azt jelenti, hogy nem gyorsulok annyit, mint a lábam szeretne. Ákibácsi valahol itt szakad le, az is csoda, hogy 40 nap teljes kihagyás után eddig szaggatott velünk.
A távolban felbukkan egy narancstrikó, és csak nagyon lassan közeledik. Nincs mit tenni, gyõz a kiváncsiság, meg kell néznem ki az. Végiggondolom a szóbajöhetõ túrafutókat, hozzáteszem a tempót, de aki szóba jöhetne, az vagy a Börzsönyben van, vagy otthon ül, vagy nincs narancstrikója. Már csak 7 méterre vagyok a delikvens mögött, de még mindig nem tudom, hogy ki. A mozgása nem ismerõs, és nyomja, mint süket a csengõt. Csak amikor a trappolásomra hátrapillant, akkor ismerem meg speti2-t. Nyugtázom, hogy nem vagyok hülye, neki a Börzsönyben kellene lennie :-)
Innen a pontig együtt megyünk, Larzen is utolér minket. A pontnál van a félmaraton, 1:42-n belül vagyunk (4:48-as tempó).
Innen visszatérünk a füves gátra, nem annyira jól futható, a 25 km-es pont 1:59 (4:46-os tempó).
A ponton jár egy hotdog, de nem tudom lenyomni, felét Larzennek adom, megkajálunk majd irány tovább. Kicsit beszélgetünk még az úszóinkról, majd csendben gyûrjük a végtelen, egyenes gátat.
A következõ pont után szétszakadunk, Larzen egy kicsit visszavesz az aszfalton, nekem is ez a 30-35 km közötti szakasz szokott a fordulópont lenni.
Most is.
Az itiner egyik hibájára még az egyik békéscsabai különítmény felhívja a figyelmemet, a másiknál viszont már teljesen egyedül vagyok. 34 km, az itiner leírása alapján jobbra kell kanyarodni, párhuzamosan a HÉV sínekkel. (valójában balra kellett volna kanyarodni…) Ezt is teszem, de a Tangazdaság megálló helyett Szigetszentmártonba érek. Ott felvilágosítanak, hogy az én megállóm a másik irányban kb. 3 km. Jön a HÉV, de hiába, mert az csak idõszakos megálló, most nem áll meg. Pedig ha odahéveztem volna, akkor alig 1km eltévedéssel megúszom, így futás vissza, 3 km plussz, valamint a tanakodással eltöltött idõ, 20 percet veszítek.
Csúnyákat káromkodok, fejben teljesen szétesek, már semmi kedvem futni, a tervezett 4:35-4:40-es célidõ felejthetõ, most már az 5 órán belüli idõért és a már biztosnak tûnõ aranyéremért kell küzdeni. Nem is kicsit. Érzésre már nagyon nem megy, de azért nem vagyok olyan rossz, hamarosan utolérem azokat a futókat, akiket 15 és 20 km között hagytam le, és robogok is tovább. Larzen elõttem már felkészíti a pontõröket, hogy jönni fog egy mérges futó, szinte mindenhol kérdezik, hogy én tévedtem-e el.
Osztok-szorzok minden ponton, és folyamatosan az jön ki, hogy 1 percen fog múlni az 5 óra. Vagy belül, vagy kívül. 55 km-es teljesítménytúrán nem olyan rossz idõ, fõleg sík terepen, na de én ennél 20 perccel jobbat terveztem az elej alapján.
45-nél már 2 perces csúszásban vagyok, itt a ponton Rozita pecsétel, neki is csak morgok valamit (amiért azóta már elnézést kértem, de most újra megteszem), és rohanok (inkáb vánszorgok 6-percen már kívül) tovább.
Beérek Szigethalomra, természetesen a település leghosszabb utcáján kell végigmenni, a felénél fel is adom, belegyalogolok. Szerencsére 10 másodpercen belül megjön az eszem, újra futni kezdek, egy-két keresztezõdés, majd az az utca, ahol a cél van. Innen egy 400-as sprinttel még meglehet az 5 óra.
Berobbanok a célba, stopper lenyom: 4:59:23.
Épp ott van N.B a rendezõség részérõl:
Én: - Béla, ki írta az itiner, mutasd meg, hadd nyomjam ki a szemét!
N.B: - Ja, xy, volt, ott van ni! Miért, valami baj volt vele?
Én: - Áááá, semmi, csak ahol azt írtátok, hogy a HÉV síneket elérve forduljunk jobbra, ott a HÉV síneket elérve balra kellett volna fordulni.
N.B: - Ez tényleg rossz, észrevettük mi is a hibát, szóltunk is az elõzõ pontnak, hogy értesítsék a túrázókat, de a gyorsabbak addigra már átjöttek ott. Jövõre kijavítjuk.
A kiváló gulyás és az 5 órán belüli idõ megnyugtat, beszélgetek egy kicsit a Zahorán családdal, aztán irány haza.
Ha lesz jövõre is a túra, akkor ott a helyem, nagyon jó ellátás, majdnem hibátlan itiner, sõt a nevezésnél Spuri kártyára kedvezmény jár.
|
| | | | |
| efemm | Túra éve: 2005 | 2005.12.10 22:54:28 |
|
| megnéz efemm összes beszámolója |
Csepel 25
Tökéletes túraidõ volt, a terepen mérsékelt sár (na jó, az eleján picit nagyobb), a hõmérséklet 0 fok körül, és szerencsére se hó, se szél. Társtopikos túrafutó csapattal indultunk fél kilenc után nem sokkal. Jó ötlet, hogy az ötvenesek az egyik irányba, a huszonötösök a másikba rajtolnak. A rajtnak helyet adó iskolában a külön asztalos nevezés, indítás tökéletes volt, a leadott csomagom is sértetlenül megérkezett a célnak helyet adó másik általános iskolába. Talán csak mellékhelyiségbõl kevés az egy darab. A rajtban nem volt tömeg, a középsõ távon a 49. sorszámmal neveztem.
Speti és DieM indultak a hosszú távon nemsokkal elõttünk, úgy volt, hogy ledolgozzák a hosszútávosok kb. 5km-es körét, de ez ma nem sikerült nekik. :) A FutóBolondok sötét oldal csapata is velünk együtt indult a hosszún, de õket sem láttuk többet. :)
Sanci az élre állt és Berzsoval olyan tempót diktáltak, mint egy öt km-es reggeli szigetkörön. Nemsokára elértük az elsõ gátat, amit a terepviszonyokat tekintve "hegynek" ítéltem, és felgyalogoltam rá, mint az összes többire. :) Rövid erdeti dagonya után elértük az elsõ pontot a "Yacht kikötõt". A bódéban elég meleg volt, úgyhogy bélyegeztetés után inkább kijöttem. Itt a szolgáltatás banán volt és víz.
További dagonya az akácosban, itt elõztük Joeyline-t és ELTE-s túratársait. (Nem invitálod õket ide a topikra?:) Hatalmas pocsolyák kerülgetése várt ránk a két gát között, majd egy 2km-es sárdagasztás szántóföld és akácos között. Közben megcsodálhattuk a Duna túloldalán lévõ finomító kéményeit. Végre felüdülés volt, hogy elhagyhattuk a sarat és a tököli börtön mellett felmehettünk a gátra, az aszfaltútra. Vagy mégsem?
A következõ 5.5km-es országúti rész bártan indulhatna a hazai teljesítménytúrák legunalmasabb szakasza címért. Komoly holtpontom volt, még szerencse, hogy úgy félúton találkoztam Güsziológus, Optika és Emgergo csapatával. Az ellenõrzõpont a sokadik kanyar után következõ sokadik végeláthatatlan egyenes után következett. Köszönöm a többieknek, hogy bevártak. Nád Bélától kaptunk szörpöt (korlátlan mennyiségben). Konstatáltuk, hogy az 50km-es OB is a mi csapatunkat láthatta. Itt a hosszú- és a középtáv elágazott.
Pár kanyar után -bár a szalagozás jó volt- nem hittünk neki, és vesztettünk pár percet téblábolással. Bevártuk Valtert és Povyágit, akik útbaigazítottak. SC belsõ iránytûje csak 180fokkal mutatott volna más irányt. :)
Innentõl egy gyors 1km-es szakasz következett, mivel az úton(!) éppen fácánvadászat közepébe csöppentünk. Azaz: vadász az út szélén áll, mi meg középen futunk, fácán az út jobboldalán felrepül, vadász próbálkozik, elvéti, a fácán átrepül az út felett, a vadász a fegyverrel fordul utána... Nem csoda, hogy ennyi vadászbaleset történik. Túléltük. :)
A feltételes megállónál ellenõrzõpont, víz és alma. Kicsit sokat ittam, utána lötyögött a hasamban. Szigetcsép elég hosszú volt, Sanci frissített közben. (Kólával!) A falu végénél, megcsodáltam a hatalmas hajót a holtágban. A horgásztanya büfénél forró tea várt minket. Itt jártunk 19.78km-nél és 2:25-nél.
Rövid sárdagasztás és kerülgetés következett, majd a túra valóban szép része, a Kis-Duna melletti turistaút a hétvégi házak és a horgászstégek között. Itt már mindenki küzdött valamilyen problémával, bár én csak a fáradtsággal, úgyhogy a megszokott elõrefutok-belegyalogolok ritmusváltásos futást választottam. Az egyenletes tempó egyszerûen nem ment.
Sajnos nem olvastuk el kellõ alapossággal az itinert, így nem kanyarodtunk le a Tököli parkerdõ felé, hanem az útvonalat jelentõsen megtoldva, elmentünk a hosszútávosok pontjáig, a Díszkútig. Kaptunk pecsétet azért Rozitától, majd a többi táv útvonalán mentünk a parkerdõ ep.-ig.
Ezen a szakaszon kezdett visszajönni lendületem, tetszett is a sárga sáv útvonala is.
A vadászháznál elfogyasztottam a két szaloncukrot (víz itt is volt), bevártam a többieket, Berzso kapott egy dícséretet az új futónadrágjára egy kislánytól :), aztán mentünk tovább.
Hullámvasútra emlékszem az útból, Sancival mentem elöl, itt már legalább annyit gyalogoltam, mint amennyit kocogtam. Volt még 34 percünk a 4.5km-re, hogy a bûvös 4 órán belül legyünk.
Szigethalomra beérve sok 15-ös távossal találkoztunk. Végtelennek tûnõ, hosszú utcán közelítettünk a célig, elõtte még megnéztük a szemben lévõ egészségügyi iskolát(?). Az utolsó 500m-en jól hajtottunk és végül 3:59:02-vel értünk be. A díjazás oklevél és kitûzõ volt, szolgáltatás -a melegen kívül- gulyásleves és szörp. Az elõbbit Sancinak adományoztam, én inkább a pogácsámat rágcsáltam el. Ja és elõtte átöltöztem, így négyünk közül egyedül én nem fagytam szét, amikor indultunk vissza a rajhoz, az autóhoz. :)
Ebolával beszélgettünk még az ebédlõben.
Ha jövõre is jövök, akkor is csak futva tervezem a Csepel túrákat. Sajnos az útvonal legnagyobb része nem túl látványos. Azért jól éreztem magam és el is fáradtam, az eddigi leghosszabb túrafutós távomon.
efemm. |
| | | | |
|
| larzen | Túra éve: 2001 | 2005.10.28 10:38:17 |
|
| megnéz larzen összes beszámolója |
Nemcsak, hogy szintidõn belül értem haza, de még tíz óra sem telt az indulásom óta. :)))
A szervezés a Szigethalmiakhoz szokottan színvonalas. A térkép ugyan csak egy autóstérkép fénymásolata, de ez nem okozott gondot: a jelzések jók, igaz kissé kopottak, és ahol nem volt jelzés, ott gondos szalagozás igazította el a túrázókat.
jmte, Ebola és P-ista társaságában, kissé körülményesen jutottunk el a rajthelyre, mivel egy szakaszon HÉV pótlóval kellett mennünk. 7.35-kor rajtoltunk el P-istával, a kemény hideg miatt kicsit kocogtunk, majd Zsuzsáékat utolérve egyedül folytattam az utamat. Az nem lepett meg, hogy az elsõ ep.hez (4.07km) pontosan 30 perc alatt értem oda, hiszen végig kocogtam, de az már igen, hogy innen már leginkább gyalogolva 9ó06-kor (1ó31) már a második ep.hez értem (11.6km). A táj lapos volt, és leginkább unalmas, amit egy-egy szép téli fasor vagy a ködös Duna látványa tört meg. Néha egy-egy deres hajú/szakállú futó suhant el mellettem. :) A legrosszabb a tököli börtön utáni, kb. 5km-es, de sokszor annyinak tûnõ töltés volt. Unalmamban az autókat számoltam (9:5 a szembejövõk javára), és kocogtam. Nehéz mokaszin is keményen nyomta egy haverjával, muszáj volt kicsit futnom, hogy lehagyjam õket. :)
A szigetújfalui strandon frissítésként hot-dogot(!), teát és Cadbury's Nut Selection-t kaptunk, ez utóbbit minden egyes ellenõrzõponton. Valami csokigolyó a közepén mogyoróval. Nagyon finom. Megjegyzem, hogy a pont szabadtéren, bográcsban fõzte a virslit, mínusz 5 fokban! Köszönet érte! Már féltávnál voltunk, a fordító után további monoton kocogás és gyaloglás következett. Amikor letettem volna az elõbbirõl (38km-nél), utolért pár kocogó, velük húzattam magam tovább. Nem is gondoltam volna, hogy valaha a negyvenedik kilométer táján is lesz kedvem futni. Fogyott az táv, fogyott a nap, de a lendület nem: még a 45. és 47. kilométer közötti szakaszt is végigfutottam, igaz a 2.05km-hez 19 perc kellett, úgyhogy nem volt valami viharos a tempó. Mindenesetre sík terepen könnyebb úgy gyorsan haladni, ha az ember belekocog a gyaloglásba, mintha végig erõs tempóban gyalogol.
A végén még mosolyogtam, hogy egy párt már harmadszor elõzök le a 25-ös táv két rövidítésének következtében. Az utolsó izgalom Szigethalmon: mikor érünk már be? Természetesen a falut teljes hosszában át kellett szelni. A célban tésztát ígértek, de a Szondi tapasztalataiból okulva inkább nem is kértem (én hibám: nem vagyok tésztás - mindenesetre jó ötlet, hogy nem mindenhol gulyás van :). Átvettem a díjazást: jelvény, oklevél és egy egész doboz mogyorós csokigolyó. Az idõm 7 óra 35 perc lett, 51.83km-en!!! Hihetetlen, hogy mennyivel könnyebb síkon haladni, igaz annyival unalmasabb is. A bal térdem kicsit szúr, de nem fáradtam nagyon el. Az orrom és az arcom szétfagyott, az ígyemet megnyalva fázott a nyelvem, a HÉVen kicsit átmelegedve, majd leszállva róla majd szétfagytam a vizes pulóverben.
A rendezõk több helyen teát fõztek, láthatólag mindent megtettek, hogy enyhítsék a 'terepezõk' sanyarúságát. Még egyszer nagy köszönet a lelkiismeretes munkáért! |
| | | | |
|
|
