SZÁZLÁBÚ

BESZÁMOLÓK A TÚRÁKRÓL

BIA 25

Hát elérkezett március 8. (vasárnap!!) és egy újabb biatorbágyi túra. Gyönyörű kora tavaszi időnek örülhettünk egész héten, péntekre azonban - bárhogy drukkoltam ellene - megérkezett a már beígért eső. Mindezt azért kísértem ennyire figyelemmel, mert barátnőm kereken kijelentette, ő bizony esőben el sem indul, elege volt már a sárdagasztásból. A rajtban azonban mégsem egyedül neveztem, nem volt eső még sem.

A túra végig a piros jelzésen haladt, az útvonalra tehát alig kellett figyelni, volt azonban helyette más: hogyan kerüljük ki a - még csekély - sarat. Később, az eső eleredtével ez a problémánk is megszűnt, mivel már annyira mindegy volt, hova tesszük a lábunkat, úgyis teljesen sárosak voltunk. Szóval igen, volt eső, nekünk kb. a 10. km-től, egészen hazáig.

A 6. ep. után várt ránk Nyakas-kő, amit nem hagyhattunk ki (nem az útvonal miatt). Nem bántam meg a sziklamászást, hiszen nem minden nap álldogálok zuhogó esőben egy szirt tetején - jó érzés volt, habár akadt, aki ezt defektes ízlésnek nevezte. Mindenesetre a lent ázó pontőrnek jól jött ez az ízlés, s mint a környéken legmagasabbaktól, megkérdezte, nem tisztul-e az ég, de bármennyire is kerestem, nem láttam kék eget a számára. Innen izgalmas szánkózás vezetett lefelé bokáig merülve a sárban - aztán már végig ez volt. Helyenként komoly erőfeszítésembe került nem lecsúszni a domboldalon - barátnőm pedig a sárba való belehuppanásomat várta (ami szerencsére nem következett be), hogy legalább ezzel kárpótoljam, amiért elrángattam erre az esős túrára.

A cél az idő miatt a sportpálya melletti büfébe költözött, ahol kiválaszthattuk a gyűjteményünkből eddig hiányzó oklevelet és kitűzőt.

Összefoglalva: a túra klassz volt, a hangulat is, a rendezés szintúgy. Köszönjük, jövőre ugyanitt!

Kálsecz Viktória, Budapest

NÉPEK TAVASZA

Méltó módon ünnepelhették meg azok a turisták Nemzeti ünnepünket, akik a BAZ Megyei Természetjáró Szövetség szervezésében immár harmadszor indulhattak ezen a teljesítménytúrán. Az időjárás határesetnek számított, de inkább télies volt, mint március idusára jellemző. A harmincason kétszáz fölött volt az indulók száma, ez igen szép létszám, a rövidebb, tizenötös távról nem is szólok, olyan sok iskola képviseltette magát. Majd mindenkinek a szíve fölött ott díszelgett a trikolór kokárda, épp úgy, mint 151 évvel ezelőtt a pesti ifjak mentéjén. A Bükk kopár téli ruhája nehezen kezd tavaszira váltani, de aki nyitott szemmel járt, láthatott pirosló hunyort, fürtös gyöngyikét, és természetesen hóvirágot. A vízmosásokban, patakokban forrásokban töménytelen mennyiségű víz volt, ritkaságszámba menő élményt okozva. A lezúduló vizek robaja még a zihálás, fújtatás hangját is felülmúlták. Sár is, hó is, jég is volt bőven, nehezítve az előrehaladást. Féltávnál - Garadnán - zsíros kenyér és meleg tea vett le a lábunkról, de beépülni nem volt ideje, mert Örvénykőig "elégettük". Itt található Jókai Mór emlékműve, melynek talapzatánál koszorúk és égő gyertyák emelték az ünnep fényét, egy kis emlékezés a csodás távolba meredve ... A célig könnyű tíz kilométer volt még hátra. A szintidő barátságos, hagy időt a pihenésre, nézelődésre. A miskolci Majálisparkba beérve frissítő, emléklap és a jeles napra emlékeztető kitűző. Köszönjük a kitűnő rendezést, és hogy az ünnepet méltón, egészségesen, a természet lágy ölén, barátok között, a hétköznapok búját-baját feledve tölthettük el.

Bóta Attila ésfelesége + Leó, a labrador kutya

TÉRY ÖDÖN EMLÉKTÚRA 50

A Téry Ödön emléktúra március utolsó szombatján került megrendezésre. Az idő ellen semmi kifogásunk sem lehetett: napsütés, lengedező szél és úgy 18 fok. Ideális.

Hűvösvölgyből rajtoltunk s a városból kikecmeregve a Remete-szurdoknál találtuk magunkat. Itt gyorsan leellenőriztek bennünket, pecséttel igazolták majd irány a szurdok. Amikor korábban jártam itt lefelé kellett ereszkedni egy 50 km-es táv befejező szakaszaként - azt hiszem így az elején és fölfelé jobban esett. A 13. km-t Nagyszénás csúcsán értük el - (lehetséges) ellenőrzőpont nélkül. Így csak Klotild-ligeten, a 25-ös táv rajtjában pecsételtek újra. Rövid pihenő után folytattuk utunkat Pilisszántó irányába, ahol mindenféle színű sárkányok keringtek a fejünk felett. Az egész túra alatt már nagyon érett s 30 km után be is következett egy kellemes eltévedés. Pilisszentkereszten az e feletti bosszúságot zsíros kenyérrel orvosoltuk, s hogy meg ne látsszon rajtunk ez a pár kalória, Fagyoskatona majd Dobogókő következett 699 m magasan. Fölfelé menet két szusszanás között még mindig az előbbi elkeveredés foglalkoztatott - még ilyet... Dobogókőn hatalmas nyüzsgés volt, mégis mintha mi lettünk volna a Turista Múzeum aznapi első látogatói, legalábbis ez látszott a rendkívül lelkes gondnoknő arcán. A múzeumból való szabadulásunk után már csak Ilona-pihenő volt hátra a 43. km-nél (ez a cél előtti utolsó ep.), majd szabadon választott útvonal Dömösig. Habár a Rám-szakadék - főleg vízzel a medrében - igazán nem teljesítménytúra útvonal, mi mégis ezt választottuk (bár itt a többes szám nem teljesen helyénvaló). A ragyogó napsütés ellenére a cipőmosást megint nem kerültem el, hála a Rám-szakadéknak, de mentségére legyen mondva (és annak is, aki az útvonalat javasolta...), láncaival és kis zuhatagjaival igazén feldobta a hangulatot és valódi felfrissülést jelentett - nemcsak a vizébe való belegázolás miatt.

Majd következett a cél Dömösön, utazás vissza Budapestre és a nap méltó zárásaként - mielőtt a sár megette volna - cipőmosás.

Kálsecz Viktória, Budapest

LEMARADÁS 100

Pont egy éve történt, hogy először sikerült legyőznöm ezt a legyőzhetetlennek hitt távot, mert úgy gondoltam, hogy újra itt a nagy lehetőség.

Pénteken már kora délután Verőcére értünk annak reményében, hogy így majd pihentebben indulhatunk el Rákoskert felé. De ez több nehézségbe ütközött! Este a jó hangulatba, éjjel a Fekete Zoli éktelen vaddisznócsordát megszégyenítő horkolásába, hajnalban pedig a Toplak Józsi nyivákolásába.

Hegedűs Robi és Takács Gábor barátommal már az első lehetséges pillanatban elindultunk, hogy kihasználjuk a teljes világosságot. Az első bélyegzést magunk mögött hagyva már ereszkedtünk le a Fenyves hegyről, amikor a nap megcsillogtatta első sugarait. A Naszály egekig érő csúcsai előtt egy kis sár és néhány kerítés nehezítette az utunkat, de ez minket nem zavart. Miközben megkaptuk a legnehezebben megszerezhető pecsétet, előkerültek az első kalóriabombák is, de a csokoládézás közben már lépdeltünk is tovább.

A Török-réten a jól megszokott bugyborékos víz várt ránk, aminek itt már igen jótékony hatása volt. Itt a pontőr ordítása megspórolt nekünk néhány felesleges métert, így már a helyes irányba cammogtunk tovább. Kósdot elhagyva úgy éreztem, hogy erre a túrára már a nyár is benevezett. Rádon a pontőrökön kívül sikeresen randiztunk a húsvéti nyuszival is, aki ezt a pillanatot egy maxi rudival tette emlékezetesebbé. Mi pedig a szomorú szakítást a helyi kocsmában igyekez-tünk elfeledni. Sokáig nem felejthettünk, mert az idő rohant. Alig értünk Vácdukára, amikor a gondolataink már Csörögön csörögtek. Néhány perc múlva már kézzel fogható lett a csörögi szörp közelsége. Itt értünk utol olyan résztvevőt, aki negyed órával utánunk indult! Na nem azért, mert Ő olyan gyors lett volna, hogy észre sem vettük, amikor elszaladt mellettünk!? Ez azért lehetséges, mert neki az évek során olyan vastag lett a bőr az arcán, mint a rinocérosznak a fenekén.

Innen szalagozott úton jutottunk Vácrátótra, ahol az arborétum bejáratánál lévő ellenőrzőpontig több utcai csapnál is hűsölhettünk. Néhány szusszanás után indultunk el a szántóföld széli poros utakon Őrbottyán felé, ahol Takács Gábor már nem bírta a rákoskerti csiga száguldását és Lemaradt. Robival úgy döntöttünk, hogy Gábor elvesztését a helyi korcsmában belefojtjuk egy pohár nedvességbe! Az állomáson lévő pontőr egy újabb maxi rudival próbált meg elcsábítani bennünket, de mi rendületlenül haladtunk tovább a helyes úton. Néhányan, akik közeli rokonságban állnak a rinocérosszal, nem tudtak ellenállni a csábításnak, és az úgynevezett oldalvágányról csatlakoztak a jelzett útra! De ne legyek már ennyire rosszmájú, mert lehet, hogy Ők erre a szakaszra Inter City pótjegyet váltottak!?

A veresegyházi tónál bélyegzés helyett inkább fürödtem volna egyet, de az állomáson lévő dőzsölésnek nem tudtam ellenállni, így elkocogtam az állomásig. Itt tíz perc láblógatás után úgy határozott Duónk, hogy "ballag" tovább! Itt ki tudja, milyen céllal, de néhányan pont az ellenkező irányba indultak el!? Mi begyűjtöttük a Szada bélyegzőt és felcaplattunk a Margitára. Lefelé kocogva a Földi Jani féle gulyás ízéről beszél-gettünk, de mi még csak a Pap Miska-kútjánál jártunk. Kisebb küzdelem árán eljutottunk Máriabesnyő vasútállomásig, ahol kiderült, hogy néhány bringás kihagyta a Margitát. Amikor megjegyeztem, hogy az bringával nincs is túl messze, anyukám felől érdeklődtek. Közben pedig addig-addig lépegettünk, amíg megkaptuk a Máriabesnyő ellenőrzőpont bélyegzését. Gödöllőn húsz percig szürcsölgettük azt a bizonyos gulyást, egy kicsit forró volt. Már igen fáradtan, az este árnyékában értünk fel a Bolnokára, ahol arra gondoltam, hogy megkérdezem a pontőrtől, hogy az övé-e az a feltört autó, ami a domb aljában áll? De még ilyen fáradtan is elnevettem volna a dolgot.

Megvettük a jegyet a következő néhány méternyi hullámvasútra, de hamar jött az ezt követő nagyon hosszú és nagyon unalmas szakasz a nagynetegyelei (nagytarcsai) műútig. Itt pecsét, pontőr, szóda és Túró Rudolf is várt a lihegő turistát. Pécel felé kihasználtuk a nappal utolsó pillanatait, és bekocogtunk a faluba. Félúton Rákoscsaba felé a világos elfáradt, és elment aludni. Az utolsó pontőr bíztatásképpen elmondta, hogy már nincs messze a cél, és vízzel kínált. Utolsó lendületünkben a város széléről bekocogtunk a már oly gyakran emlegetett és nagyon várt célba.

A célban még ettünk néhány "falatot", lezuhanyoztunk, és néztük, hogyan esik be az ajtón a többi megfáradt túrázó. Közben pedig meghallgattuk Szarvas Matyi szarvas kalandját. Hogy mi volt ez? Ha legközelebb Lemaradás vagy Szondi túrán jársz, olvasd el a Rákoskerti Lemaradás emlékkönyvében. Érdemes!

Bátran állíthatom, hogy eddig ez a túra volt az idei év legjobb rendezvénye. Ha nem hiszed, jövőre járj utána! Érdemes!

Kimmel Péter, Pilisvörösvár

LEMARADÁS 50

Sokan indultunk Veresegyházáról, hogy végig menjünk ezen a távon. Hála a MÁV-nak, kivételesen most nem ránk vártak az ellenőrző állomáson, hanem mi vártunk az állomásra. Figyelmeztettek, hogy ne nagyon siessünk, mert a szadai állomás csak ezután megy ki, hiszen elvileg csak 8 órakor van az indulás, mi pedig már 7.45-kor útra keltünk. Körülbelül egyszerre értünk a pontra, mármint a pontőrök és mi.

De azt hiszem, felesleges lenne felsorolni, hogy ki, mikor ért ehhez-ahhoz az állomáshoz, ki volt ott előbb, stb.

Inkább felteszek néhány bárgyú kérdést azokhoz a túratársakhoz, akik nem vettek részt ezen a túrán. Tehát ki az, aki csak olyan túrán szeret részt venni, ahol hiányos az útjelzés, frissítőpont nincs, legfeljebb egy-egy büfé, ahol pénzért, és sok pénzért tud vásárolni 2-3 deci melegvizet. Viszont drága a nevezési díj!? Esetleg olyan útvonal vázlatot és leírást kap, melyet még nagyítóval sem lehet elolvasni. Ezeknek a sporttársaknak ajánlom, hogy ne induljanak a "Lemaradás" egyetlen távján sem, mert ott ilyen nincs!!!

Sok ilyen túrán vettem már részt, viszont ez egy annyira jól megszervezett túra volt, hogy legfeljebb a "Gödöllő 50"-hez tudnám hasonlítani. Az is egy ilyen ügyesen és jól szervezett túra. A viszonylag alacsony nevezési díjért egy nagyon pontos és jól olvasható (még szemüveg nélkül is el tudom olvasni!) útvonal leírást kaptunk, az ellenőrzőpontokon szódavizet. Gödöllőn még válogathattunk is, mert nagyon finom gulyást főztek, (nem tudom ki volt a szakács, de le a "svájci" sapkával na és kalappal előtte!) de akinek nem volt kedve a gulyáshoz, mehetett a sátorba szendvicsért, vagy zsíros-margarinos kenyérért, hagymával, vagy savanyúsággal. De volt csoki, üdítő is, röviden étlen-szomjan halni ezen a túrán nem lehetett. Eltévedni is csak az tudott, aki nagyon akart, bár erre egyetlen lehetőség volt csak, a Margitáról lejövet a Pap Miska kút felé, ott jelzés hiányában egy páran a Domony völgyben kötöttünk ki, innen mentünk Babatpusztára, majd a Pap Miska kúthoz. Viszont sikerült bejárni a Gödöllői-dombvidék egyik legszebb tájait, amiben csak - véleményem szerint - egy "csúnya" szakasz volt: Rákoscsaba - Rákoskert, Zrínyi M. iskola. Ez talán azért nem tetszett nekem, mert utálok betonon menni...

És a vége? Csöppnyi helység, ahol a cél volt, ismét (vagy még itt is!) ehettünk, ihattunk, volt minden. 50 km, 75 km kerékpárral sok kilométer ide, vagy oda ment az ugratás, viccelődés, mindenki jól érezte magát. Nehezen akaródzott hazamenni, otthagyni a jó hangulatos együttlétet. Ez annyira nehéz volt, hogy én még az utolsó villamost is lekéstem és további 5 km-t gyalogolhattam hazáig. Köszönjük a rendezőgárdának ezt a szép és emlékezetes túrát és a gulyást. Remélem 2000-ben ismét találkozunk ezen a túrán, hasonló rendezésben.

Kozma László, Budapest

MÁTRABÉRC '99

Egyik barátom figyelgette jelvény gyűjteményemet, mire hirtelen meglepődött.

- Pont Mátrabérc jelvényed nincs? (Neki a 10-ből 2 az.)

Igen, bevallom őszintén, mindig tartottam ettől a túrától. Természetesen nem a rendezés miatt, hanem ismerve magamat, a 30-40 km-ek után már alig bírok lépni. Sajnos az izületeim nem szeretik a hosszú távokat. Ha sokat szeretnék menni, akkor jön a bicaj. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy ebben az évezredben még van egy Mátrabérc és nosza lássuk, hogy sikerül.

A heti időjóslás szerencsére abszolút nem jött be, így esőmentes és napfényes időjárással kísérve küzdhettünk a bércekkel. Ismerőseim inkább futásnak eredve nyomultak Kékesnek, én pedig megkezdtem menetelésemet Sirokról. Szerintem a túra legszebb része a Sirok - Kékestető közötti szakasz. Ha lenne ilyen résztáv is, nagyon csípném. Kalapos tetőn találkoztam egy barátságos, szintén "első bálos" sráccal, akivel innentől együtt nyomultunk. Felfelé erősen meneteltünk, lefelé futottunk. Ennek köszönhetően Kékesre érve az ajánlott időhöz képest, már 50 perc előnyünk volt. Nagy ötlet a programfüzet ilyen irányú részletessége is, mely kifeje-zetten az első teljesítéshez ad sok segítséget. Mivel időben felértünk az ország tetejére, még a Hanák Kolos túrára is nevezhettünk. Jókora ereszkedés után újra mászások jöttek: Kós kilátó, Nagy-Lipót mint 700-as csúcsok, majd Mogyorós-orom 800-as és a nagy 900-asok - Péter-hegyese, Galya-tető, Lengyendi-galya, Piszkét-tető. Úgy érzem eddig ment megnyugtatóan a túra. Túl voltunk már több mint 30 km-en és 2000 m szintemelkedésen. Keserves rész volt számomra az Ágasvári turistaházig tartó szakasz. Szerencsére a tartalék időnkből még mindig maradt 40 perc. Lehet, hogy furcsán hangzik, de felfelé könnyebben tudtunk menni. Ebben is hasonlítottunk egymásra barátommal. Ágasváron aztán kicsit regenerálódtunk. Végre minimális fájdalmakkal küzdve leértünk Mátrakeresztesre. Rövid tankolás és már lépkedtünk is felfelé a MÚZSLÁRA. Az erdő is csöndes volt, a nap elbújt és az eddigi oly lelkes túrázók néma csöndben bandukoltak előre. Már tudtam (Hanák Kolos múltamból), hogy vigyázni kell azzal az érzéssel itt, mikor azt hiszed felértél. Most nem hagytam magamat becsapni. Aztán a csúcson nagyot változott a kép. Az élet "apróságainak" öröme látszott az arcokon. Boldog túrázók, sok-sok poénkodás és az érzés, hogy elérhető közelségbe került a cél. Finoman engedtük magunkat lefelé, a cél felé. Eddigi tempónkon erősen csökkentettünk. Néha már hátrafelé is mentünk, csillapítva így fájdalmainkat. Persze volt aki sokkal rosszabbul járt, ő már csak egy lábon ugrált. Beérve a célba, hullottak a kövek szívünkről és végig futott rajtunk az út élménye. Ez mind már csak emlék, de igazi, felejthetetlen. Gyönyörű túra volt a viszontagságok ellenére is, amelyben talán legnagyobb szerepe az akaraterőnek van. Sokszor indulok magányos farkasként, de itt ez most így, nem ment volna. Gratulálok a rendezőknek a szervezéshez, az ötlethez és köszönet a sok bíztatásért.

Kreicsi Gábor, Salgótarján

KOVÁCS BÉLA EMLÉK ÉS TELJESÍTMÉNYTÚRA

Április 16-án este érkeztünk meg Deli Vincével és Budai Anikóval Dombóvárra. A szálláshelyen várt ránk Ács Imre (macska). Este megejtettük a nevezést, ahol megtudtuk, hogy 11 elszánt túrázó a Béke parkból 2000 órakor elindult gyalog a pécsi TV toronyhoz, Ők duplázni akartak.

Hajnalban elkezdett esni az eső, ez kissé elvette néhány túrázó kedvét, de ha már ennyit utaztunk, akkor túrázunk a rossz idő ellenére is. Reggel esőben szálltunk fel a buszra, én 9 buszt számoltam meg útközben. A pécsi TV toronytól kb. 2 km-re a konvojban haladó 6. busz félre állt az útszélére, a 7. busz megállt mellette. A buszsofőrök a busz hátuljához mentek, felnyitották a gépház tetejét, lehetett látni egy nagy fehér felhőt, amiből arra következtettünk, hogy felforrt a hűtővize, de amikor tovább mentünk az úton látszott egy nagy fehér folt, ami leginkább poroltó nyomaira emlékeztetett. A TV toronyhoz érve nagy lelkesen újságolta az Ebola, hogy kigyulladt a buszuk, mondtam neki, hogy tudom, mert mi oltottuk el. 830-kor beszédet mondott a Katolikus Püspök és 845-kor elindították a túrát az esőben. A sípálya vizes füvén sokan elcsúsztak, de szerencsére baleset nem történt. A Kőlyuknál megismerkedtem Dulicz Éva pontőrrel és együtt folytattuk a túrát. Jól el tudtunk beszélgetni minden téren, így gyorsan eltelt a nap. A szolgáltatások jól jöttek útközben. Kissé unalmas volt a vízpartján gyalogolni a sok hegy és völgy után. Fáradtan érkeztünk Dombóvárra a 40. km céljába 1924-re, mivel nem tudtam már este hazautazni és nem akartam, hogy miattam nyitva keljen tartani az iskolát, így meghivattam magam a Magyar Úttörők Szövetségénél dolgozó tagtársam családjához. Akik szívesen fogadtak, annak ellenére, hogy vasárnap hajnalban kellett kelnie a házigazdának, aki útravalót készített nekem és kocsival ki vitt a vasútállomásra, amit ezúton is köszönök Neki.

Tetszett a táj, de jobb időt is rendelhettek volna a Szervezők.

Rednás László, Dunaharaszti

KELETI-BAKONY 55
AZAZ SZÁRAZ HOROG - NEDVESEN...

Bár az időjárás nem sok jóval kecsegtetett, mégis nekivágtunk kedves kollégámmal a számunkra többnyire ismeretlen vidéknek. A rendkívül szívélyes rendezők a rajtidő letelte után is elengedtek. Igyekeznünk kellett a pontok zárása miatt, de Iszkaszentgyörgy csodás kastélyánál már egye-nesbe jöt-tünk. Gyönyörű vidéken vezet az útvonal. Romantikus, sziklás szakaszok, fenyőligetek, mellettük hatalmas illatozó orgonabokrok... ilyet még nem láttam. S a saras szakaszokat bőven ellensúlyozták a remek, füves utak. A kiszalagozott pályáért csak hálával tartozunk a rendezőknek, mert a jelzésekkel több helyen meggyűlt volna a bajunk. Így futotta időnkből egy kis nézelődésre is. Például a Vasutas-pihenőnél, ahol a mélyben harsogó patak hangja mellett szinte az Alpokban éreztük magunkat. A rendezők minden fontosabb pontnál, pataknál, rétnél, stb "vízálló" információt helyeztek el, illetve nyilakkal segítették a túrázókat. Bodajk előtt végre elállt a szüntelenül áztató eső és a kálvárián szétnézhettünk. Jól esett a finom virsli (nomeg a szomszéd kocsma) és rájöttünk, hogy csipkedni kell magunkat, ha még ma haza akarunk érni. A Varjúvár után a megduzzadt Gaja-patak óriási élményt nyújtott, ezt mindenkinek látni kéne, de Isztimérig is nagyon romantikus volt az út. Bakonykúton üdítőt kaptunk, csak az a hátra lévő 400 m szint zavart egy kissé. A baglyasi emelkedő előtti birkanyáj feldobott minket, ám a csúcshoz közeledve a távoli dörgés rosszat sejtetett. A Baglyas tágas kilátását még szárazon élvezhettük, de az ereszkedés után súlyos záporok érkeztek. Félhomályban és zuhogó esőben-sárban kanyarogva értünk végre-valahára a Meredélyfőhöz. A Száraz-horog nedvesen fogadott...Utólag is elnézést kell kérnem a sátorban kucorgó pontőröktől a kisebb dühöngésért, csupán a buszért aggódtam. Köszönjük a célban a gyors ügyintézést, a megmentő meleg teát, zsíros kenyeret.

Ez a látnivalókban gazdag túra még rossz időben is nagy élményt nyújtott, az odaadó rendezés pedig nem véletlenül szerepel a legjobbak között.

Bauer Géza, Budapest

KISCELL 60

Reggel a korai ébredéskor az eső dobolása fogadott. Na gondoltam, úgy is régen voltam már esős túrán. 645-re értem a rajthoz, ahol csak néhány ember, köztük 3 iskolatársam fogadott. Nevezési lap kitöltése és fizetés után, megkaptam az elég szegényes útvonalvázlatot (hiányoznak a szintadatok) és lehetett indulni. Pozitívum volt, hogy a nevem kitöltéséhez volt toll, ami általános tapasztalatom szerint nem szokott lenni, bár azt is hozzá kell tenni, hogy most nem 40-en tolongtunk egyszerre a nevezésnél. Úgy tudom, hogy 58 ember vett részt a 60-as távon, gondolom részben a nem túl jó időnek, részben a sok más túrának köszönhetően.

Három társammal indultam neki a túrának, Ők a 30-as túrára neveztek és a 60-asra azzal a tervvel, hogyha nem bírom, akkor 30-nál kiszállok.

A Hármashatár-hegyig jó ütemben 6-os tempóval döngettünk, onnan leereszkedni a Vihar-hegy aljához, majd a Vihar-hegyről Virágos-nyereghez kissé "meredek" volt a sok sár miatt (nekem a kínai bakancsomon kb. fél éves talpminta). Virágos-nyeregtől a sárga jelzésen mind a négyünknek erősen küzdeni kellett a hegyoldalban a lecsúszás ellen, mely küzdelem nem volt túl pihentető. Zsíros-hegyre felfelé szintén a sárban csúszkálás nehezítette a menetet. Fent nagyon jól esett a zsíros kenyér és a szörp (már kezdtem éhes lenni). Itt döntöttem úgy, hogy elég nekem a 30 km is. Innen felszabadultan a korai befejezés reményében Nagy-Szénás, majd Piliscsaba következett. Ám Piliscsaba határában hozzánk csapódott egy srác, aki 60-as távra ment, én meg még nem éreztem fáradtnak magam. Szóval? Némi vívódás után naná, hogy tovább! Még egy társsal kibővülve iskolatársaktól való búcsú után indulás hármasban tovább. Piliscsabától Piliscsévig vízszintes esőtől betömődött homok úton könnyű szakasz volt. Piliscsév után Klastromkertig ismét némi sárban csúszkálás következett. Megint kezdtem éhes lenni és ime, a ponton finom pogácsa és málnaszörp várt. Feltöltődés után irány felfelé, mindig csak felfelé (Vörös út, majd Simon halála), míg felértünk Pilistetőre. Itt aztán nem irigyeltem a kerékpárosokat. Pilistető után ismét könnyebb futam, le Pilisszentkeresztre, majd végig a változatos Szurdokon, ahol lehetett sziklán, sáron csúszkálni. Csobánka felé közeledve már elég fáradt voltam, jobb lett volna Kevély-nyereg után lemenni már. Aztán oda is eljutottunk. Innentől egyre nehezebben mozgó lábakkal irány Csillaghegy. Harmadik társunk előrement, de aki Piliscsabán tovább menésre "csábított" végig kitartott mellettem, amit ezúton is köszönök neki. Itt már nagyon elegem volt a sárból, meg az egészből. Végül beértünk Csillaghegyre, ahol málnaszörp, oklevél, kitűző és matrica, meg kendő volt a befutók jutalma. Örültem, hogy végre véget ért ez az összességében nagyszerű túra és remélem, hogy jövőre némiképp jobb időben jöhetek el (mert eljövök). A rendezéshez még annyi véleményt (nem csak én mondom), hogy lehetne több ellenőrzőpont, mert néha úgy érezte az ember, hogy sose lesz vége, mivel ritkán könyvelhette el, hogy újabb szakasz van mögötte. Viszont a kaját szerintem mindkétszer jó helyen adták és a kendő és matrica nagyon jó ötlet.

Bauer Péter, Budapest

PELIKÁN 30

A békésen baktató turisták láttán megnyugodhattak a szolnokiak, akik a sárga szalagos útjelzéseket háborús készülődésnek vélték. Nem a szárazföldi csapatok indultak bevetésre, hanem a Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesülete által rendezett "Pelikán 30" teljesítménytúra résztvevői taposták a Tisza és Zagyva által határolt erdőket-mezőket.

A jó szervezés nemcsak az útvonal gondos kiszalagozásában mutatkozott meg. Az állomásokon bőségesen volt üdítőital, vízvételi lehetőség, és a 18-ik km-es érintőpontnál még szendvics is várta a résztvevőket. Szolnok városában is kellemesen csalódtak azok, akik az alföldi városok hangulatát, kulturális és történelmi emlékeit alábecsülik. A Tabán, a Zagyva-part, a Tisza-parti sétány csak ízelítő a túra útvonalára felfűzött 104 látványosságból, melyet Karcagi Gábor és Vajk Ödön túratársak állítottak össze a túra résztvevőinek. Nem kell mind a 104-et egyszerre megnézni! Beoszthatjuk jó néhány évtizedre, mivel a rendezők ezentúl minden évben megrendezik a "Pelikán" túrát. Bár a május elsejei dátum helyett inkább egy őszi napra tervezik, hogy a tavaszi árvíz ne veszélyeztesse a legszebb Tisza-parti részek járhatóságát. Őszintén megmondva, nekem ez a tavaszi bezsongásos, kicsit tocsogós túra is nagyon tetszett!

Somodi Mária, Budapest KSH Természetjáró Szakosztály

MINDSZENTY BÍBOROS EMLÉKTÚRA

A rajt pillanatában megérkeztek a fúvószenekar tagjai s pattogó zenéjük hangjai mellett kezdték meg a táv teljesítését a túrázók. Zsongott a kemping a 148 résztvevő zsivajától. Kellemes volt az idő. Nem panaszkodtak azok sem, akik az éjszakát a kempingben töltötték. Ők az idei évben az első "fecskék" voltak a faházban. Évről évre emelkedik a résztvevők száma. Legnagyobb számban Söjtörről érkeztek, a túrázók mellett voltak olyanok is akik a Jeli Arborétumra voltak csak kíváncsiak.

Az útvonal első szakasza változatos volt. 0rszágút, majd egy kis domb megmászása után szőlők között vezetett az út, majd megint országút s a vasutat kellett keresztezni egy mély völgyön keresztül. Itt már az út erdő mellett és között haladt. A volt oszkói vasútállomásnak csak nyomai vannak, a körülötte lévő lakóházakban még élnek emberek. A legközelebbi lakott település hegyen keresztül 5 km-re lévő Alsóújlak.

A. katonák útján vezetett tovább a séta, ezen az úton valaha római légionáriusok masíroztak. Jeli Arborétumban volt ez első ellenőrző állomás. Ambróry-Migazzi István a kert alapítójának körtefába faragott arcképe előtt fogadták a gyaloglókat. A rhododendronok korai példányai már virágozni kezdtek. A kerten látszott, hogy felébredt téli álmából és várja a látogatókat. A fürgébbek ellátogattak a Hétforráshoz is, ezzel megcsodálhatták az egész kertet.

Kavicsozott út az úgynevezett Borhordóút következett. Ezen az úton szállították Balatonról a bort külföldre.

Kis letérő s máris az oszkói szőlőhegyen járnak a résztvevők. Először a Csillaghegy, majd az Újhegy, vagy ahogy régen nevezték Ebtulok szőlőhegy. Nevével ellentétben az Újhegy a régebbi. A szép boronafalas pincékkel ott lehet találkozni. Második állomás a Hegypásztor-kör pin-céjénél volt. A szépen rendbetett pincét belülről is meg-csodálhat-ták ven-dégeink.

Keresztezték a Borhor-dóutat majd a Csehi szőlőhegy Döbör nevű része mellett haladtak.

Szép erdő között több kilométer megtétele után átlépték a csehimindszenti hegygyepüt. Hatalmas gesztenyefák méltósággal fogadták az első gyaloglókat. Bíboros úr családjának birtokán vezetett tovább az út, elhaladtak a polgármester Úr pincéje mellett. Az ott termett bort a túra végén kóstolhatták meg a teljesítők. Kis patak hídján át, mezei úton érték el a falu első házait és már feltűnt a templom, Mindszenty József bíboros úr mellszobrával s mögötte a napközi otthonnal. Itt ért véget a húsz kilométeres túra.

Száznegyvennyolc nevezőből a célba 142-en érkeztek meg. A teljesítők emléklapot és kitűzőt kaptak. Éhségüket zsíros kenyérrel, szomjukat teával és a polgármester Úr által termelt borral enyhítették.

A teljesítők között volt az 1998. augusztus 12-én született Udvardi Levente. Igaz az útvonalat még szülei segítségével tette meg, de a fentiekből látni nem elég korán kezdeni a teljesítménytúrázást.

A túrázók megkoszorúzták Mindszenty bíboros Úr mellszobrát, sajnos ez emlékmúzeum technikai okokból zárva van.

2000-ben a túrát a bíboros Úr halálának 25. évfordulója tiszteletére rendezzük meg.

Benke Tibor, Vasvár

KÖRÖS 50

Június elején rendezte meg a XIV. Körös 50 teljesítménytúrát a Mezőberényi Sportcsarnok DSE Természetjáró Szakosztálya. Az előző éjjel hullott kiadós eső ugyan alaposan próbára tette a résztvevőket, mégis szinte mindenki sikeresen beért a megadott szintidőn belül.

A túrán három résztáv közül lehetett választani. Legtöbben idén is az 52,8 km-es nagytávnak vágtak neki, szám szerint 65-en. A két kisebb, 30 illetve 20 km-es távnak 40 és 50 teljesítője volt.

A verseny az ország egyik legnehezebb túrájának számit az 50-60 km-esek között, bár teljesen sík vidéken kell haladni. Száraz időben a tűző nap és a hőség, eső esetén a ragadós alföldi talaj teszi alaposan próbára az indulókat. Most a maga módján mindkettőből kijutott a túrázóknak. A már említett eső nehezen járhatóvá tette az utakat: a cipőkre, bakancsokra kilószámra gyűlt a sár.

A Körös gátján haladva mindenki abban reménykedett, hogy az út második felén már kissé szárad a talaj. Nem így lett. A nap nem tudott áthatolni a vastag felhőrétegen, ezért a harminc fokos hőmérséklet ellenére a Ladány-Vésztői országúton (földút) a társaság alaposan lelassult.

A célban szerencsére mindenki felfrissülhetett, hiszen remek babgulyásról gondoskodtak a szervezők. Az ételt kanalazgatva az ország minden részéről érkezett túrázók beszélgettek egymással. Néhányuknak ez az 50 km nem volt elég, azonnal vonatra szálltak, hogy még aznap éjjel elindulhassanak egy 30 km-es túrán a Gödöllői-dombságban...

Vidovenyecz Zsolt

TORTÚRA 65

Mivel Eger messze van, már péntek délután leutaztam és ott aludtam. Az iskolába elölről próbáltam bejutni, de nem sikerült, végül hátul találtam bejáratot (lehetett volna elöl a kapun cédula, ami tájékoztat a bejutásról). Már este beneveztem a túrára és megkaptam az útvonalleírást, ami kissé sovány. Lehetne jóval részletesebb tájékoztatás az utakról és nem ártana egy részletes táv és szintadatokat tartalmazó táblázat, mondjuk a teljesítők felsorolása helyett, ami érdekes, de szerintem nélkülözhető. Reggel már korán elindultam a párás, felhős esőre hajló időben. A kondícióm nem volt túl jó, a Nagy-Egedre nehéz volt felérni. Ott csatlakoztam három sráchoz, akik közül ketten feladták, a harmadikat én támogattam be a célba. Az útról csak annyit, hogy a sár és a magas páratartalom (meg két eltévedés) eléggé megviselt. Az, hogy kaptunk inni nagyon jól esett, de szerintem a 400 (500) forintért enni is adhattak volna.

Sajnos szintidőn kívül értünk célba sötétben és sárban küszködve a söprű után! Igen a söprű után, mert a söprű kötelességét figyelmen kívül hagyva amint utolért elment mellettünk (igaz csak 100 méterrel előztek meg, de szerintem a seprű a legeslegutolsó helyen kell, hogy célba érjen). Az sem esett túl jól, hogy a hosszú küzdelem után nem kaptunk se kitűzőt se oklevelet. Tudom szintidőn kívül voltunk, ezért oklevél nem jár, de a távot teljesítettük (ellentétben a feladókkal), tehát a kitűzőt szerintem odaadhatták volna. Tudom nem sok pozitívumot írtam a túráról, ennek ellenére legközelebb is megyek és megpróbálok gyorsabb lenni.

Bauer Péter, Budapest

BALATON 50

Idén júniusra már valódi nyári kánikula köszöntött be - legalább is a hónap nagy részében. De hogy ne legyen egyhangú, jókora viharok, felhőszakadások kíséretében jött a hőség. Ebből az ítéletidőből kapott kiadósan a Balaton-felvidék is, éppen a Balaton-50 teljesítménytúrát megelőző napokban. De mire eljött a túra napja, már reggel a füredi vasútállomáson ragyogó napos idő köszöntötte a túrát választókat.

Apropó, vasút. Az előzetes kiírás szerint az 50 km-es táv teljesítésére a szervezők 12 órát adtak, ami teljesen korrekt, és szokásos feltétel. A MÁV viszont gondoskodott arról, hogy azon nem csekély számú résztvevők számára, akik Budapestről utaztak le Füredre, ez csak 10 óra 45 perc legyen. Hogyan? Nos, aki nem vállalta, hogy a Budapestről hajnali 4 óra 10-kor induló vonathoz felkel, annak csak a Déliből 6 óra 18-kor induló gyors maradt, mivel a rajtidő 9-30-ig tartott. Ezzel le lehetett érni 8-40-re, mint ezt a cikkíró is tette. Viszont vissza Budapestre 19-41-kor indult az utolsó vonat, így mindössze a már említett időmennyiség maradt. Ezzel előre tisztába lévén, igencsak fel kellett kötni a gatyát, különben lehetett volna ismerkedni a füredi árokpartokkal például...

Tehát indulás reggel 6-28-kor Kelenföldről. Ezúttal egyedül, mivel legjobb cimborám, rendszerinti túratársam nem volt egészséges. A füredi vasútállomásnál gyors adatfelvétel, nevezés, és 8-45-kor már indulás is a város utcáin át az első pont, a Jókai-kilátó felé. A városban még megcsodáltam a csodálatos, román stílust idéző kéttornyú főtemplomot, néhány régi klasszicista épületet, és már fordult is ki az út a kék jel mentén a kilátó felé. Nem túl hosszú, egyenletesen emelkedő út vezetett a Jókai-kilátóhoz, ahol a pont annak első szintjén tartózkodott. Itt az a javaslatom, hogy miért nem a legfelső, harmadik szintre mentek fel, nem minden beérkezőtől kapott elismerő pillantásokat... Megjegyzem, én felmásztam a legtetejébe, és bátran állíthatom, nagyot mulasztott, aki ezt nem tette meg. Csodálatos képet láttam fentről: a Tihanyi-félsziget az apátsággal, dombjaival, a földszoros, ami összeköti a szárazfölddel, balatoni vitorlások, így együtt fantasztikus összhatást értek el.

A további út lefelé vezetett, az arácsi temetőben található Lóczy Lajos sírja volt megadva második ellenőrzőpontnak. A lefelé vezető szerpentinen egy kicsit elkavartam, de az első utcára leérve könnyen megtaláltam a pontot, amelyet a temető előtti padon térképébe mélyedő úriember képviselt. Néhány gyönyörű új lakóház jelentett érdekességet a következő szakasz elején, majd meglepően nehéz kaptató vezetett fel a Péter-hegyre, fent a tetőn néhány embert pihenőre is késztetve. Csopakra érve a Malom-csárda nyújtott nagy élményt. Megtekintettem a fogadó melletti vízimalom kerekét (a patak csekély vízállása miatt éppen csak forgott), és örömmel láttam az épület előtti kerítésen lévő üvegekre piros-fehér-zöld szalagot kötött a tulaj. Hogy ez miért olyan nagy szám? Például azért, mert néhány éve a Tihanyi-félszigeten közlekedő kisvonatban olyan echte osztrák népzene szólt bőszen, hogy barátaimmal csak füleltünk, és nem tudtuk megállni, hogy leszálláskor meg ne jegyezzük: "Azért még Magyarországon vagyunk, vagy nem?" A csárdától egy kaptató után gyorsan feljutottam a Csákány-hegyi kilátóhoz, ahol újabb ellenőrzőpont működött.

A következő állomás Lovas, Italbolt néven várt ránk, útközben meg az erősödő meleg az erdőben és a lovasi telkek között. A házak között egyszer nagy meglepetésre egy mezei nyúl is felbukkant, majd rövid vágta után eltűnt szemem elől. Az ellenőrzőpont az Italbolt udvarán vert tanyát, ahol három rendező is múlatta az időt némi itóka társaságában. A pecsételés után én is követtem példájukat; egy pohár lovasi rizling és nagy adag szóda (összesen 68 Ft!) kíséretében pihentem egyet. A további utat illetően a rendezők javaslatára a sárga jellel ellátott Király-kúti völgyet választottam, merthogy a zöld jel útja állítólag "erősen benőtt". Nem tudom, hogy nézhetett ki, de a sárga mentén, már a falu szélén hatalmas fák hevertek az útra és a kerítésekre dőlve, lassítva a haladást. Egy hatalmas fa épp csak elkerülte az egyik házat, többen megjegyezték, hogy igencsak megsínylette volna, ha ráesik. A Király-kúti völgytől kezdve aztán végigkísérte a túrát a rengeteg útakadály: kidőlt fák, benőtt utak, amelyek miatt lassult a haladás, veszélyeztetve az időbeni beérkezést Füredre. A völgy végén a piros jel a Király-kút felé vezetett, de a kút után nyoma veszett; olyan sűrű bozót fogadott itt, hogy vissza kellett fordulni, és a piros-sárgán menni tovább. A meleg kezdett egyre komolyabb lenni, el is határoztam, hogy Veszprémfajszon felkeresem a kocsmát. De láss csodát, a faluban nem volt ilyen intézmény... Így Balácapusztáig kellett várni az életet mentő vízre.

Erről a helyről tudni kell, hogy egy pompásan felújított római kori villa található itt, amiért érdemes eljönni erre a különben elég érdektelen környezetben fekvő helyre (Veszprémfajsztól kb. másfél kilométerre van). A pontőröktől, akik egyben a pénztárosok is voltak, megkaptam a TKM-es pecsétet, majd 60 Ft ellenében megtekintettem a gyönyörűen restaurált, kellemes hűvöset árasztó épületet. Mire befejeztem, többen is összegyűltek a pénztárnál, akiket hiába próbáltam rábeszélni, hogy nézzék meg a "Villagazdaságot". Képeslap és egy szép póló vásárlása, no meg kiadós vízivás után egy kisebb csapattal együtt kezdtük meg a további szakaszt a Koloska forrásig. Hamarosan csak ketten maradtunk, egy füredi illetőségű sráccal folytattam tovább, aki a környék minden részletét kapásból ismerte. A Kelén-hegyi-földek lankáin gyorsan átsiettünk, és rátértünk a Koloskához vezető völgyútra, amit bátran ajánlhatok mindenkinek. Nagyon szép, változatos terepen haladó út vezet innen a forrásig. A kezdetben széles völgy később összeszűkül, végül mély bevágássá változik, igazi vadregényes útvonallá alakul. A forrás környéke népszerű kirándulóhely, a fűzfák árnyékában sokan pihentek, falatoztak. Sajnos a pontgazdák nem tudták megmondani, pontosan hány kilométernél járunk, ezért az előre elkészített finom hagymás-zsíros kenyerek pusztítása után gyorsan siettünk tovább (kb. 30 km-nél járhattunk, és 3 és fél órám volt hátra a vonatig). Hatalmas tempóban haladva, szó szerint átgázolva minden akadályon, 40 perc alatt értünk el a Recsek-hegyi Noszlopy-kilátóhoz. A pont itt már annak harmadik szintjén volt - nem is reklamáltam. Gyors nézelődés (szintén érdemes ide eljönni a látnivalókért) után már indultunk is Hidegkút felé. A falu szélén vizet kértünk egy háznál, és meséltünk a túráról a háziaknak, akik nagy érdeklődéssel hallgatták, hogy "honnan jövünk, hová megyünk, senki nem érti, hogy mi történik velünk -Beatrice".

Az utolsó pont a füredi közút előtt volt, ahol már tudtuk, hogy időben vagyunk: kb. 8 km-re volt másfél óránk (persze ez csak nekem számított, lévén társam Füreden hazaér). Két km lábnyúzó aszfalt után a kék jel erdős-bokros vidéken át vezetett, sajnos egy helyen elvétettük, így csak találomra haladva folytattuk. Egy hatalmas búzamezőnél lyukadtunk ki, ahol több túrázó is haladt előttünk. Hangulatos volt a néhol combközépig érő kalászok között haladni, bár nem biztos, hogy mindenki értékelte, lévén 45 km után. Ismét elértük a füredi műutat, amit követve lesétáltunk a vasútállomásra. Örömmel vettük át a tréfás hangulatú jelvényt és a nagyon szép, régi Balatont felidéző képpel díszített "Emlék"-et. A vonatindulásig hátralevő idő gyorsan elrepült, társamtól elbúcsúzva búcsút intettem a Magyar Tengernek. Remélem, hamarosan újra látni fogom, és akkor a fürdés sem marad el!

Tolnai Gyula

CORVIN JÁNOS EMLÉKTÚRA 80
EZT ÍGY KELL!

Ide is előző este utaztam le, hogy korán indulhassak, és még sötétedés előtt célba érjek. Az óvoda kertjében rövidre nyírt fű fogadott, ahol gyerekjáték volt sátrat verni és lehetett volna bent az épületben is aludni. Miután neveztünk a túrára a főrendező részletesen tájékoztatott minket az útvonal követéséről és az előforduló módosításokról (a sár miatt). A módosítások egyébként a rajtnál ki is voltak írva. Az útvonalleírás részletes, jól követhető volt. A lőtértől kezdve az egyik rendezővel mentem végig, aki elmondta, hogy 10 munkatúra során festették a jelzéseket és irtották a bozótot, melynek következtében jól járható és jól követhető lett az útvonal. A szolgáltatásra sem lehet panasz ötször inni, kétszer enni, egyszer csokit, egyszer cukorkát kaptunk és a célban finom gulyásleves és csoki várt ránk. Az idei jelvény is gyönyörű akár tavalyi és ezt is csomagolva kaptuk. Erről a túráról egyetlen negatívum ami leírható az az időjárás (merthogy jól eláztunk), de arról nem a rendezők tehetnek (úgy hallottam jövőre áprilisban vagy májusban rendeznek a jobb idő és kevesebb bozót reményében). Utoljára úgy hiszem nyugodtan írhatom minden résztvevő nevében, hogy: KÖSZÖNJÜK!

Bauer Péter, Budapest

VITA A TÁTRALÁTÓRÓL

Erre a levélre, megmondom nyíltan, Papp Zsolt leírása késztetett, aki porig alázta a Százlábúban a Tátralátót.

Hát, nincs igaza!

Szerintem a túra igen jó volt, nagyon szép helyeken vezetett keresztül, s a maga nemében, a 30-asok között előkelő helyet kell, hogy érdemeljen.

Papp Úr kifogásolta, hogy Nagybörzsönyt nehéz megközelíteni. Mit ért ez alatt? Nem lehet odatalálni? 120 fölött volt az indulók száma, vajon ők hogyan kerültek oda? A további panaszok alapját a böglyök jelenléte, valamint a párás idő miatt nem látszó hegycsúcsok jelentették. Tényleg óriási szervezői mulasztás, hogy nem gondoskodtak a Börzsöny bögölytelenítéséről, ill. a megfelelő időjárásról. A szervezőknek valóban felróható, hogy nem készültek fel ilyen tömegű ember fogadására, de hozzá tartozik az igazsághoz, hogy legjobb információim szerint előzetesen alig 3 ember jelezte indulási szándékát, s a Tátralátónak ez volt a debütálása. Ehhez képest megdöbbentően sokan voltak, aminek inkább örülni kellene!!!!

Bár nem csodálkozom, hogy Papp Úr savanyú képpel konstatálta ezeket, hisz ő, mint a Szondi egyik fővédnöke nyilván riválist látott a Tátralátóban. Ezért, s valójában ennek a levélnek ez a fő üzenete, nagyon etikátlannak tartom tőle az ominózus Százlábú cikket.

S Papp Úr stílusában maradva hadd tegyem hozzá, hogy úgy látom, ez évben a Tátralátó megadja az esélyt a Szondinak, hisz úgy tűnik, nem egyidőben lesznek......

Dr. Torday László

Hogy ez kinek jó? Passz.

Nem áll szándékomban hosszas "sajtóháborút" elindítani, de Torday doktor írása gondolkodásra és válaszra sarkalt. Amikor Sztancsik Gyuri megmutatta a cikkemre írt levelet, az első érzésem arra hasonlított, mint aki a Vidámpark kísértetkastélyának tükörszobájába tévedt be: bárhová néz, sehol sem az "eredetit" látja viszont.

Soha nem azzal a szándékkal írtam le egy túrán szerzett élményeimet, hogy azt a rendezvényt "porig alázzam". Ez a jövőben sem lesz másként. Ha valaki mégis másképp érzi, akkor sajnálom. Torday Úr bizonyára rendszeres olvasója eme újságnak, így a 16. számban is leírtakat is olvashatta.(Denevér "98") Azóta sem hallottam vissza egyetlen ottani résztvevőtől sem, hogy nem így volt. Ha viszont a Tátralátót (elég teátrálisan hangzik) "porig aláztam", akkor mit mond arra?

Az igazi az lenne, ha az eredeti cikk ismét megjelenne, ám ez nem biztos, hogy lehetséges. Nem célom az önreklámozás, de jobb híján önmagamtól idéznék, hogy "néhány" (finoman írva) "csúsztatásra" rámutassak. Torday Úr szerint: "...a túra igen jó volt, nagyon szép helyen vezetett..." Az én írásomban a 2. bekezdés így indul: "Az útvonal szép volt..."(1:0, nem oda.) A nehéz megközelítés egy átlagos ember számára (aki egy túrára a busz-vonat kettőssel megy általában) azt jelenti, hogy nem mindegy, melyik vonattal indul el a Nyugati felől, mert a buszcsatlakozás "némileg" elmarad a Rákóczi út buszkakofóniájától. Hazafelé ez a probléma fokozottan igaz, hisz' másnap bizonyára sokan mentek dolgozni, ezért nem mindegy, hogy mikorra értek haza. (2:0) A pontos létszám (103 vagy 120 felett) nem hiszem, hogy lényeges volna az írás szempontjából.

Levélíró "kollégám" ezek szerint a Szondiról írt cikkemet is olvasta. Az utolsó bekezdés 5. sora: "...a magyar-völgyi böglyök elleni harcban."(3:0) A párás idő pedig még egy körömfeketényit sem számit nálam egy túrarendezésről alkotott véleményemben. Ezek nem "panaszok", hanem megállapítások voltak. (Ezt a megjegyzést az írásból sugárzó rosszindulatnak tudtam be.) A debüt-túrához képesti százas létszám tényleg örömteli, de ezen senki sem kesergett. Az előzetes jelentkezésről pedig annyit, hogy hallottam már olyan új túráról is, ahol tucatnyian jelezték előre a rendezőnek részvételi szándékukat, ám végül csak Czékli Béla miatt ment végig az útvonalon a két rendező is.(Ehhez képest a 103 óriási tömegnek hat.)

A legérdekesebb rész azonban most jön: "...ő, mint a Szondi egyik fővédnöke (ez én lennék) nyilván riválist látott a Tátralátóban. Ezért, s valójában ennek a levélnek ez a fő üzenete..." Jóuram, ezt ne hangoztassa komolyabb teljesítménytúrázó berkekben! Bár, ha közröhej tárgya kíván lenni, akkor csak tessék. Ahogy a mondás tartja: "Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul." Szép dolog a mundér becsületének meg a "földik" védelme, de ez már erős! Nekem annyi közöm volt a Szondihoz, hogy a rendezők megkértek/kérdeztek minket vállaljuk-e a seprű munkáját, ha már úgyis megyünk. (4 vagy 5:0, már nem is számolom.) Én nem tekintek riválisnak egyetlen túrát sem. Nincs ugyanis mivel versenyezni. Ha pedig a fogalom már felmerült, ezúton szeretnék gratulálni a Szondi György emléktúra rendezőinek, mert a T.T.T. tagok szavazatai (több, mint 30 voks) alapján övék "A legjobb hazai teljesítménytúra" 1998-ban! A Tátralátó helyezéséről nincs infóm, de meglepődnék, ha benne volna a Top 40-ben. Javaslom Torday Úrnak, hogy idén tegye tiszteletét a Szondin is, hogy érezze a rendezések közti különbséget. Akár velünk -a seprűvel- is végigjöhet. Úgy legalább lenne időnk csevegni arról, hogy mitől lehet jó egy rendezés. Mindezek után pedig elgondolkodhat, hogy ki riválisa kinek.

A túraidőpontok alakulásáról csak annyit, hogy az én információm tavaly augusztusi.(S a cikket is akkor írtam.) A jópofinak szánt megjegyzés viszont idén tavasszal, a "Hazai..." megjelenése után íród(hat)ott. Amúgy az esélyre nem hiszem, hogy a Szondi rászorul.

Végül, (de nem utolsó sorban) hadd jegyezzem meg, hogy Dr. Torday egy szót sem írt arról miért ment fel a nev. díj. Ha meg tudták, hogy emelnek, a rendezőségnek nem volt elég ideje közölni? (Most nem az 50 Ft-ról van szó!) Azt sem boncolgatta, hogy miért nem voltak képesek szólni a hideghegyi th. tulajának, hogy készülni tudjon. Amit pedig végképp hiányoltam az az, hogy ez a rendezés miért is kell "...maga nemében, a 30-asok között előkelő helyet kell, hogy érdemeljen." Ezért megkérdezem: "Miben nincs igazam?"

Maradok, aki voltam:

Papp Zsolt, teljesítménytúrázó

U.i.: Az eredeti cikkben leírt véleményemet ma is fenntartom és vállalom. De megkérdezném: egy más által megírt cikkbe, utólagosan, brutális marhaságokat belemagyarázni nem etikátlan?

VITA A SZEMETELÉSRŐL
Túrabeszámoló hozzászólás ürügyén

Érdeklődéssel vártam a Százlábú hasábjain megjelent vitaindítóhoz érkező hozzászólásokat - úgy tűnik, eddig hiába. Pedig meg vagyok győződve arról, hogy Vidovenyecz Zsolt írása másokra is hatással volt!

Az "Ozorai Pipo" túra beszámolójában a szerző arra figyelmeztet, hogy a résztvevők között számos szemetelő volt, annak ellenére, hogy a csoki osztó ponton két kuka is rendelkezésre állt. Hevesi Zoltán más túrákon szerzett hasonló tapasztalatai alapján írta meg vitaindítóját.

Nem kívántam elsőként hozzászólni, hiszen korábban (Részlet a példabeszédek könyvéből, Kiniszi Százas programfüzet 8. szám) már megszólaltam. Barátaim unszolására megígértem, hogy újabb tapasztalatszerzés - azaz a Gerecse 50 - után mégis megteszem.

Hajnal óta esik. Cipőkanállal segítenek bepréselődni a néhány kocsiból álló soproni gyors egyik peronjára.

A kedvezőtlen időjárás ellenére több mint ezren vágtunk neki a távnak. A János-forrás után mégis rám tör a magány, egyedül bandukolok az eredeti nyomvonalon, a mezőny a rövidítő átvágást választotta.

Az eső szakadatlanul esik. Már nemcsak a csapadék, hanem az út is szembefolyik velünk, néhol arasznyi a sárpatak mélysége. Most megváltás a vadászház felé vezető - sokszor szidott - erdészeti út keménysége.

Többen feladják. Néhányan visszafordulnak, a többiek Vértesszőlősnek veszik az irányt. Nagy a kísértés, engem is megfog egy pillanatra. Ma van túratársunk, Szandra esküvője, ott lenne a helyem. Hosszú vívódás után döntöttem úgy, hogy a túrára jövök, hiszen eddig még minden alkalommal, 17-szer teljesítettem a Gerecse 50-et. Megnyugtatom magam: még Tardoson is kiszállhatok.

Eső és sár. Egy mogorva pofa pórázon cibál egy négylábút. Edzőcipősök balettoznak az Öreg-Kovács oldalában. Az agostyáni műutat elérve ismét lazíthatunk. Tardoson a buszra várakozók tömegében alig találjuk meg az ellenőrzőpontot. A kocsma zárva, a vegyesbolt is. Utolérem Sváb Lacit, innen már együtt megyünk. A Gerecse oldalában a sáros útról időnként betérünk az erdőbe, a jobban járható párhuzamos ösvényeken haladunk. A Gyermeküdülőtől viszonylag kellemes a sziklás szakasz, majd a medvehagymás után elérjük a vízválasztón lévő ellenőrzőpontot. Itt érzékeljük először, hogy mennyire megritkult a mezőny.

Az eső változatlanul esik, a szél is megélénkül, ez nem kellemes, hiszen eddig is hűvös volt. Megállunk a Király-kút pihenőjénél, fölfalok egy piros mogyoróst, aztán tovább Héregre.

Bányahegyre viszonylag könnyen jutottunk fel, a meredek lejtőn nem ázott fel túlságosan az agyag, vagy a szél szárította, és bakancsaink is fokozták a lépésbiztonságot.

Az eső csendesedett, el-elállt. A Peskő-nyeregben a rendezők egy kis édességgel kedveskedtek a résztvevőknek. Hiába helyeztek ki két szemétgyűjtő zsákot az út mentén, nem csak a kankalinok sárgállottak. Koldusszállásig vagy 40 csokipapírt szedtem össze. Néhányan úgy gondolták, ha beletapossák a sárba, az jó megoldás.

Már a Kisréti Vadászház felé haladtunk, amikor a Nap bágyadtan előbújt a felhők közül néhány percre. Rövid ideig még csepergett, majd végre elállt. A Nap lassan átvette a hatalmat. Mi is elértük az autópálya feletti pontot, majd a Turult érintve le a lépcsőn a tatabányai célba.

Ami a szemetet illeti - tapasztalataink egyformák.

Mit tegyünk, mint rendezők ?

Elegendő, ha felhívjuk a résztvevők figyelmét, hogy a szemetelés környezetszennyezés, ha kihelyezünk szemétgyűjtőket, ha a rendezvény után begyűjtjük az útvonalról a hulladékot?

Vagy gondoljuk át, mit adhatunk a résztvevőknek, hogy utána ne legyen lelkiismeretfurdalásunk - és összegyűjtendő szemetünk ?

Ne mondjunk le a nevelésről, és mutassunk példát'

Mit tegyünk, mint résztvevők?

Azt, amit otthon: nem almozunk magunk alá.

És együtt?

Lépjünk túl a "Turista tízparancsolat" 7. pontján: hulladékunkat vigyük haza, vagy juttassuk el a szervezett szemétszállítási rendszerbe, a veszélyes hulladékot pedig valamelyik szelektív gyűjtőbe.

Kovalik András

ÉLMÉNYEK ÉS ELMÉLKEDÉSEK A
BÜKK 900-AS TÚRÁRÓL

Úgy gondolom, hogy minden teljesítménytúrázónak van olyan útvonala, túrája, amelyet nagyon kedvel és ha csak teheti szívesen vesz részt ezen a megmérettetésen. Teljesítménytúrázásom kezdetekor anno 4. túrám volt a Bükk 900-as csúcsai, mely már akkor "kibérelte" számomra a legkedvesebb jelzőt. Persze ízlések és pofonok, hogy ki-ki mit talál igazán jónak, de hát ettől vagyunk különbözőek és persze egyéniségek is. Itt csak a rajt-cél és a felkeresett pontok neve van megadva, a többihez sok sikert. Durvának tűnik, de a folyamatos odafigyelés a tájékozódás miatt nagyon leköti a figyelmedet és nem veszed úgy észre a fáradtságot. Itt útközben csak a természet adta szolgáltatásokat élvezheted. Ha valaki eltűnődik Magyarország térképe felett, kevés olyan 40 km hosszú körtúrát tud találni, ahol nem találkozik lakott településekkel vagy országutakkal és közben végig 600 m-es magasság felett jár. A tájékozódás pedig még jobban elfeledteti veled, hogy Te egy utcákhoz szokott városi ember vagy, itt igazán szabad lehetsz. Ez igaz az útvonalra is. Természetesen egyetértek azzal, hogy egy fix útvonalú túrán nem túl sportszerű új utakat keresni, de itt ez a plusz találékonyság - hogy ki merre lát - egy érdekes színfoltja a teljesítménytúrák világának. Ezenkívül az, hogy a túra végén fejből sorolod a 20 csúcs nevét, magasságát, jelzi a megmérettetés ilyen jellegű értelmét is. Mielőtt túlságosan szószátyárkodnék, lássuk a legérdekesebb történéseket, ezeken a túrákon.

1993. júniusi szellő fújdogál és gyűrjük a csúcsokat. Pár száz forintos autós iránytűvel tájékozódunk és tintával megkent szivaccsal igazolunk az ormokon. Bánkútról az óra járásával ellentétes irányban fűzzük fel a csúcsokat. Jól is megy a dolog egészen a Kukucsó-hegyig. Utána viszont nem arra a csúcsra értünk fel, ahová kellene, így nagy tanácskozás után csak egy jókora kanyarral sikerül megtalálnunk az elveszett csúcsot, az Ispán-hegyet. Legnagyobb problémát mégis a vízhiány okozza, ugyanis útközben nem volt alkalom utántölteni. Akkor még 16 órás szintidővel 10.22'-et mentünk.

1994. A túra átkerült októberre. Pár fokos hőmérséklet mellett a tavalyi tapasztalatok alapján már könnyebben tájékozódunk. Hajtanunk is kell, mert a szintidőt levették 10 órára. Iránytű a régi, a bélyegzőpárna és a csapat új. A Kukucsó-hegy után ismét problémák. Egy rutinos csapat után vetjük magunkat és így könnyebben megleljük az Ispán-hegyet. Most Tar-kő előtt sikerül eltévedni. Nagymezőn aztán ráhajtunk és sikerül egészen jól beérnünk. Az eredményünk: 9,10'

1996. Az eddigi legnagyobb csapattal indulunk, már kilencen vagyunk. Most magasságmérőt is sikerül szereznünk. Az időjárás nagyon hasonló az előző évihez. Kukucsó után egyikünk le sem veszi a szemét az iránytűről (még mindig a jó öreg autós) és végre kerülő nélkül meg van az Ispán-hegy. Tar-kő előtt vidám csapat fordított irányban haladva próbál minket lebeszélni a csúcs megmászásáról, mert annyira szép a kilátás, hogy nem lehet otthagyni. Nem gondoltuk volna, hogy ennyire igazuk lesz. Én számon tartom, hogy életemben hányszor adatott meg erre a gyönyörű csúcsra eljutnom. Talán a hűvös időjárás miatt lehet, de a folyadék készletünk jobban kitart. A megtett idő: 9,12'

1997. Az időpont augusztusra, a rajt-cél Bánkútról Jávorkútra kerül. A meg növekedett táv miatt a szintidő 12 órára módosul. Először indulunk lányok nélkül és igazi tájolóval. Óriási a hőség, kevés megint a folyadék és sok a támadó rovar. Istállós-kő után egy kis csapat beér minket és viccesen utalnak rá, hogy ők most bizony lehagytak. Kicsit komolyan vesszük és még jobban koncentrálunk a tájékozódásra. Magasságmérőnk segítségével próbáljuk a szintveszteségeket a minimálisra csökkenteni. Így már van magaslat, melyet mi érünk el hamarabb. A küzdelem 5 csúcson keresztül folyik, míg végül Nagymezőn begyújtják a rakétáikat és elszáguldanak. Nagy küzdelem volt. Eredmény: 9,20'

1998. Ismét augusztus, Jávorkút és újra lányokkal. Párás levegőben készülődünk, de a rendezők még nem jöttek meg. Az indulók egy része vár, mi elindulunk és egy lapra bélyegezünk. Nagyon jól haladunk. Szinte faljuk a csúcsokat. A kék+ turista utat metszve többször is találkozunk egy kis túrázó csapattal. Halkan összesúgnak: Na ezek is jó túrázók lehetnek, állandóan eltévednek. Hát szó mi szó néha elnézzük a dolgot, de ők a laposan sétáltak, mi meg közben becserkésztünk két csúcsot. Jön viszont a mumus, a Kukucsó környéke és nagy tanácstalanság ismét. Minden jó, ha a vége jó. Tar-kőn a szokásos 15 perces néma erőgyűjtés és hálaadás. A víz már megint nagyon hiánycikk lett. Nagymezőn találkozunk a Lipicai kis csikókkal. Óriási vágtával közelednek felénk, mire mi kővé dermedve várjuk a történéseket. Az okos állatok azonban finoman kikerülnek bennünket. Eddigi legjobb eredményünk: 8,49'

Érdemes még azon is elgondolkodni, hogy miért ilyen szűkös az indulók száma mostanában. Volt az az ominózus '97-es buszos csapat akik nagyon eltévedtek, akkor 100 fő felett neveztek (bár lehet, hogy a kezdetekkor még többen is voltak). Tavaly azonban már lement a nevezők száma ötven alá. Azt viszont megértem, hogy kerékpárral nem nagyon próbálkoznak. Jómagam is előszeretettel indulok teljesítménytúrákon a drótszamárral, de itt csak a hátrányát élvezném. A teljes útvonal max. 10%-a tekerhető. Én azt javaslom mindenkinek, hogy látogasson el a Bükk 900-as csúcsai túrára és utána nyilatkozzon arról, hogy milyen érzés találkozni ilyen módon a természettel.

Kreicsi Gábor, Salgótarján

Levelek egy kezdő turistához - A vezető, a jelzés - a cikkeket lásd külön lapokon.

A TTT KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Április 18-án került sor a TTT ez évi rendes közgyűlésére, melyen - a második meghirdetett időpontban - a 134 tagból 33 fő volt jelen. A közgyűlés elfogadta az 1998. évi beszámolót az egyesület tevékenységéről és a költségvetés teljesítéséről, valamint az 1999. évi költségvetést. Mivel az 1997-ben megválasztott tisztségviselők mandátuma lejárt, tisztújításra került sor, melynek eredményként az egyesület elnöke Sztancsik György, alelnöke Horváth Csaba, titkára Petró Zoltán Tamás, elnökségi tagok Jávor Zoltán és Valtinyi László, az ellenőrző bizottság tagjai pedig Hegedűs Róbert, Hevér Éva és Varró Lídia. A közgyűlésen vita zajlott arról, hogy csatlakozzunk-e a KSOSZ-hez (Közhasznú Sportszervezetek Országos Szövetsége), végül a többség ellene szavazott, megszavazták viszont azt, hogy a jövő évtől legyen közhasznú szervezet a TTT, s az ehhez szükséges alapszabály módosítást az elnökség készítse el és egy következő közgyűlés fogadja el. Titkos szavazással a közgyűlés jóváhagyta az elnökség javaslatát arra vonatkozóan, hogy Egres Béla kerüljön véglegesen kizárásra a TTT tagok sorából.

Kétféle díj átadására is sor került. Sztancsik György adta át az 1998. évi Hazai legjobb teljesítménytúráért járó kupát a Szondi túra rendezéséért a Rákoskerti Lemaradásnak, melyet Madarász Attila vett át, valamint az oklevelet a társrendező Szigethalmi TE-nek., továbbá a 2. helyért járó oklevelet a CSBT-nek az Emléktúra Ozorai Pipo nyomában rendezéséért. A 3. helyezett 3x50 túrának a rendezésében a TTT is részt vett, ezért díjazására nem került sor. A szavazatok alapján a további sorrend a következőképpen alakult (első 10): Maratoni Menet a Mátrában; No, megállj csak! - Less Nándor emléktúra; Őrség túrák, Lemaradás túrák, Csepel gyalogos túrák, Tihany túrák, Irottkő túrák. Az év teljesítménytúrázója díjakat az 1998. évi teljesítményekért Jávor Zoltán adta át. Az abszolút győztesnek járó vándorkupát Toperczer András vehette át - immár másodszor. Az egyes kategóriák díjazottjai az első három helyen következő túratársaink voltak:

Gyermek kategória: 1. Bizderi András (Velinszky Tj Szo.), 2. Vígh-Tarsonyi Gergő (Hévízgyörki TE.), 3-4. Kerti Balázs, Posztl Péter.

Ifjúsági kategória: 1. Hevér Gábor (Lokomotív TE), 2. Toplak József (MVTE), 3. Kimmel Péter (MVTE).

Felnőtt I. kategória: 1. Toperczer András (Szigethalmi TE), 2. Papp Zsolt (TFSZ), 3. Hegedűs Róbert (MVTE).

Felnőtt II. kategória: 1. Hartmann Mihály (TTT), 2. Árvai István (Lokomotív TE), 3. Kurinszki József (BKV Zöldsport Szo.)

Senior kategória: 1. Bodrogi László (Zöldút TE), 2. Várdai Lajosné (Lokomotív TE), 3. Czékli Béla (Meteor TTE).

HÍREK

Nyári szünet

1999. július 21-től nyári szünetet tartunk. A szünet utáni első összejövetel augusztus 24-én lesz.

Új túramozgalom

A Hegyek Vándorai TE. új túramozgalmat indított "Őrvidék turistája" címmel.

Igazolófüzet igényelhető a következő címen (felbélyegzett válaszboríték szükséges): 1182 Budapest, Kétújfalu u. 161/b.

A TÚRÁK STATISZTIKÁJA

REJTVÉNY

Az alábbi meghatározások alapján a számokat helyettesítsétek betűkkel, és írjátok be az ábra azonos számú mezőibe. Helyes megoldás esetén három fogalmat olvashattok az ábrában. Ezután már csak azt a dátumot küldjétek be megfejtésül, ami összeköti ezt a három fogalmat. Sok sikert!

Szolnok TT-ja: 4 17 40 36 44 57 26
Egy forrásról elnevezett TT a Bükkben:36 22 43
A legnépesebb TT: 7 17 20 17 16 31 17
...... Hegymászó Maraton:5 20 28 58 54 9 50 12 20 1 36
Ők rendezik a Szuadót: 48 17 11 17 33 17 24 14 20 23 45 51 6 54
Emléktúra vezet a "nyomában": 6 13 41 20 46 36 39 36 42 55
A Mályvád "kisöccse":15 32 3 18 52 56 34 29
Októberi TT Zalában: 44 27 2 36 56 35 38
Börzsönyi TT, amely átmegy a Magosfán:10 57 53 20 25 40 23 19 43
A Lefagysz 40/30 utóda: 24 1 54 49 37 8 36 22 36 11 30 40 14 15
.... 8, kombinált TT: 24 17 9 16 31 21 47 17 20

A 19. számban közölt rejtvény megfejtése: 3-3, azaz döntetlen. Helyes megfejtést 22-en küldtek be, közülük sorsoltuk ki a nyerteseket. Az Őrség teljesítménytúrára utiköltség térítést nyertek: Kovács György (Nyíregyháza), Bucsák Győző (Tata), Várdai Lajosné (Székesfehérvár). Gratulálunk!

A megfejtéseket július 30-ig a TTT címére kérjük beküldeni. A helyes megfejtők közül 5 fő ingyen indulhat a rejtvényben szereplő TTT által rendezett teljesítménytúrán.

A rejtvényt készítette: Horváthné Papp Andrea és Horváth Zoltán, Szolnok