 | SZÁZLÁBÚ |
| | SZÁZLÁBÚ |
A Teljesítménytúrázók Társasága értesítője
III. évf. 16. szám | 1998. július - augusztus |
Ez a szám az eddigiekhez képest rendhagyó. A következőkben Papp Zsolt írásait és észrevételeit közöljük, melyeket a nyár folyamán teljesített túráiról vetett papírra.
A soron következő újságunk ismét a korábban megszokott tartalommal fog megjelenni a közeljövőben.
A szerkesztő
| BEAC Super 8 gyalogos Gödöllő 60 Emléktúra Ozorai Pipo nyomában Tortúra 65 Balaton 50 Búbánat 25 Corvin János 80 Mezőföld 50 Denevér 98 Kék Balaton 100 És a ráadás: |
Az első idei teljesítménytúra a foci VB jegyében. Toperczer Andrással ennek szellemében indultunk el a Harsány lejtő aljában lévő rajtból. Elsőként a Hármashatár-hegy csúcsa volt rövidtávú célunk, ahonnan az OKT bélyegző (eredménytelen) keresgetése után Solymárnak vettük az irányt. (Hasonló "eredménnyel" jártunk a Virágos-nyeregben is.) A települést Zsíros-hegy irányába hagytuk el. Fent rövid pihi, majd elindultunk a Remete-szurdokba. A szurdokban lévő ellenőrzőpont után nem a túra által javasolt két út közül választottunk, hanem teljesen másfelé mentünk. De! Nem csaltunk és nem is rövidítettünk!!! (Sőt!) Andris ugyanis Mária-remetén lakik, így közös megegyezéssel betértünk hozzájuk egy teára, s hogy - saját szintidőnk terhére (!) - megnézzük az épp zajló Korea-Mexikó meccs második félidejét. A túrába a Nagy-rét - Hárs-hegyi-körút -Szépjuhászné útvonalon kapcsolódtunk be újra. A János-hegyi kilátót már ködben értük el, ezután már csak Makkosmárián álltunk meg. Közben a köd is felszállt. "Denevér-effektussal" (sötétben, lámpa nélkül) értünk az Irhás-árok felső végéhez. A lakott területre leereszkedve megcsodálhattuk az éjszakai Budapestet. Utcákon át, bolyongva értük el az Ugató-sziklát, majd hamarosan a Budaörsi úton caplattunk fél kiló illegálisan szedett cseresznyével. Pár perc múlva beértünk a Gellért-hegyi víztározónál lévő célba. Itt palacsinta, pogácsa és dobozos üdítő várt minket. Egy feladatunk maradt még aznapra: elérni az utolsó buszt, villamost. Ezt az akadályt is sikerrel vettük.
Egy túra, ami Gödöllő tágabb környékét mutatta
be a kíváncsi (és kicsit talán mazochista) túrázóknak. Igen, azok, hisz a normálisok valamelyik strandon
vészelték át a 35 fokos hőséget. Aki már járt a vidéken, tudta mi vár rá: hosszanti, alacsony dombok,
homokos-földes vagy majd derékig érő füves utak. Sokan összekötötték a kellemest a hasznossal: strandoltak
egyet a túra közben Domonyvölgynél. A rendezők üdítőkkel, vízzel frissítettek minket a pontokon. Aki gyors
volt és néhány szúnyogcsípést is felvállalt, a Bolnokán - a sajtos kifli mellé - rózsaszörpöt is kapott.
A mindvégig pontosan és jól jelzett útvonal végén szörp, csoki és újabb kiflik vártak minket. A kastélyt
ábrázoló kitűzőben büszkén és fáradtan (meg egy kicsit hangosan-vidáman) utaztunk haza a HÉV-vel. Főként
azok, akiknek ez volt eddigi leghosszabb túrájuk.
Hallottál már Ozorai Piporól? Nos május 31-ig én sem. De elmentem a Cserhát Baráti Társaság (CsBT) által rendezett túrára. A rajt a simontornyai vár udvarán volt. Majd - rövid városi szakasz után - egy lösz-mélyútban kialakított pincesoron értünk ki a Tolnai-hegyhátra jellemző dombsági tájba. Zárt erdők és nem várt emelkedők fogadtak minket. Sík vidékre készültünk, így örültünk az emelkedőknek. 10 km körül - a Barátok-tava partján - máris frissítőpont fogadott mindenkit. Vajas, zsíros és lekváros kenyér mellé bodzaszörp járt a melegtől csoffadásnak indult túrázóknak.
Rövid pihenő után újult erővel robogtunk fel az Öreg-hegy emelkedőjén, majd a Miszlára vezető úton - mely árnyas völgyben vezetett - futottuk. A falu "főterén" nagyot pancsoltunk az egyetlen működő nyomóskútnál. Hűs erdőben nyomultunk fel a Halyagosra, ami feltételes pont volt. Személyzettel nem, de két kis vadmalaccal összefutottunk. Az anyjuk szerencsére nem volt a közelben. A 35 fokos hőségben - már Pincehely külterületén - kerekeskút hideg vizétől frissültünk fel.
A város vasútállomásán ücsörögtünk egy kicsit. Ez a 35-ös táv célja és a 20-as rajtja volt. A települést átszelő Kapos természetföldrajzi határt képez az eddig tapodott Tolnai-hegyhát, valamint a nyugati irányba elterülő Külső-Somogy között. A váltás drasztikus volt: eltűntek az erdősült dombok, helyüket csenevész fasorok vették át. Balra szőlő, jobbra búza. A táj felejthetősége és a nagy meleg miatt ismét kocogtunk. Jó óra múlva értünk a Csárda-dűlöi-halastó partjára. Itt üdítőt kaptunk és - a túra részeként - áteveztek velünk a túlpartra. A negyedórás "hajókázás" a nap (egyik) fénypontja volt. Hamar "felmásztunk" a Fenyves kilátójához, majd egy völgyön át lyukadtunk ki Ozora szélén. A cél az iskolában volt, ahol az alkalomhoz illő kitűző és oklevél átvétele után tombolán pólót nyertem. További díjazásként a túra névadójáról szóló életrajzi kiadványt is kapott minden teljesítő. A meleg étel a tsz konyháján várt: óriási adag sertéspörkölt rizzsel, csalamádéval és üditővel. Alig bírtuk begyűrni! Akinek maradt rá ideje az tusolhatott vagy szakértő vezetővel megnézhette az ozorai várat is.
Összességében elmondható, hogy jól sikerült rendezvény volt. Végig szalagozott volt az útvonal, amin a precíz leírással tökéletesen lehetett haladni. Az "idegenlégiósokkal" megerősített CsBT, a helyiek segítségével az év egyik legjobb túráját rendezte meg. Ha indultál, akkor láthattad. Nem voltál ott? Akkor jövőre neked is ott a helyed!
|
Egy túra a Bükk legszebb részein, ami rászolgált a nevére. Már a rajt reggeli megtalálása sem volt zökkenőmentes: az iskolától 100 m-re lakók sem tudták (akarták?) megmondani a keresett objektum helyét.
Indulás után elmélyedtem (volna) az útvonal leírásában. Ez azonban csak vágy maradt annak vázlatossága miatt. Azt pedig, hogy a hosszmetszetben a Tar-kő kb. 820 m magasra sikeredett (az eredeti 949 m helyett) már meg sem lepett. Az Egerből kivezető Piros sáv felújításra szorul. (De egyértelműsíteni is jó lenne.) Útban a Nagy-Egedre a hétvégi házak málnáját, cseresznyéjét már előttem is megdézsmálták páran. Maga a hegy hirtelen emelkedett, s felérve rá mindenkinek elfogyott a szuflája. A csúcson lévő kilátóba érdemes a panoráma miatt felmenni. Innen már a jelzések is jók. Az évszakból adódóan intenzív szamócázás vette kezdetét. A Tamás-kút előtt utolért Reményi Laci, a Bükk szerelmese. Futás helyett "örömködésre" sarkalta a jó idő. Kettesben gyorsan fenn voltunk a fennsík peremét jelentő Tar-kőn. Percekig tátott szájjal bámultuk a Déli-Bükkre nyíló frenetikus kilátást. Első alkalommal jártam gyalog a Bükkben, de azt hiszem, ezután gyakrabban fogok. Remó jó "idegenvezetőként" minden helyhez tudott mesélni egy sztorit. Így hamar eltelt az idő Bánkútig. Itt, 37 km-nél kapott a mezőny elsőként - elég szűken mért - frissítőt. A Z+-en kellett továbbindulni, ám ilyen jel a környéken sem volt. Sebaj! A leírásból számomra nem derült ki, hogy át kellett-e menni a Nagymezőn, de megtettük. Már Hollóstető alatt caplattunk, amikor megriasztottuk vaddisznómamát és négy malacát. Még 25 perc, s máris Bükkszentkereszten hörpöltük a bodzateát. Szorított az idő (még 2 órám volt az utolsó pesti vonat indulásáig), így a hátralévő távot - a hosszmetszet szerint 8, a hátlap szerint pedig 13 km-t - már csaknem végig futottuk. Szerencsére lefelé. 18.45-re értem a célba. Itt az új kitűző mellé nyertem egy kazettát is. A szolgáltatást egy (!) szelet vajas kenyér szörppel jelentette. A 350-400 Ft-os nevezési díjhoz képest "vékony".
Innen vált igazi tortúrává a nap: pont elértem a városba menő buszt, de a sofőr oly lassú volt, hogy Pesten csak a lerobbant buszok volánjához engednék oda. A "cityben" még 10 perc és 4 villamosmegálló választott el a vonattól. A "sárga villám" hiánya loholásra késztetett. Mikor beestem a váróba még 2 percem volt. (Foglalt volt minden pénztár.) Ez idő alatt infarktus kerülgetett, de vettem jegyet, kirontottam a megfelelő peronra s bíztam abban, hogy a MÁV (Megint Állunk Valahol)-ra számíthatok. Bejött.
Hazafelé már minden szép és jó. A táj jelest érdemel, a rendezés 2/3-ot. A biztatás kedvéért. A javításra - ellenirányú rendezéssel - decemberben lesz mód.
A nyári túrák kiváltsága, hogy nem kell "megküzdeniük" a résztvevőkért, mivel a többségük nem gyaloglással tölti pihenését. Aki viszont ott van ilyenkor (is), annak az elvárásait is figyelembe kell(ene) venni. Netán gondolhat arra is az induló, hogy a kevesebb résztvevő, kevesebb gondot jelent. Esetleg nagyobb figyelem összpontosulhat a szolgáltatásra és az útvonal kitűzésére. Közel másfélszáz túrával a hátam mögött különbséget tudok tenni rendező- és résztvevő-orientált rendezvény között. Félreértés ne essék! Nem jóllakni szeretnék a túrákra járni, de szeretem, ha kapok valamit a befizetett pénzemért. Ha pedig "fejadagoznak" (azt is elég szűkre mérve), akkor ne próbáljanak azzal vigasztalni, hogy majd az őszi túrájukon bepótoljuk. Mert ez így - bennem legalábbis - olyan érzést kelt, hogy ennek a túrának az egyik fő funkciója az, hogy a másik - sokkal népszerűbb - túra költségeit fedezze. Az egész rendezvény "ahogy esik.-.úgy puffan" hatású. Azaz, a rendezőnek édesmindegy, hogy ki merre/mivel megy, csak fizesse be a nevezési díjat és érintse - igaz sorban - a pontokat. Ez esetben ezt szerencsés lenne feltüntetni az igazolófüzeten, mert így elkerülhető az egymás közti "csalózás". Na, sebaj! Egy okkal több, hogy idén elmenjek a BEAC Maxira.
A túra? Nos, a "riviéra" peremét alkotó vonulat idénre sem lett alacsonyabb. A reggeli viharból eredő magas páratartalom pedig tovább nehezítette mindenki dolgát. A hegyekre kúszó üdülőövezet bő gyümölcsáradattal látott el minden "érdeklődőt". Idén is nagy forgalmat bonyolított az Itató és a Király-kút kettőse. Örömmel tapasztaltam, hogy idén már nem Lóczy Lajos sírján ült a 2.ep., továbbá, hogy a Halyagos-völgytől feljavult a K sáv jelzés. Bár utóbbi alighanem a Kék Balaton 100 rendezőinek az érdeme.
|
Egyedi ez a túra is, hisz' hétköznapra esett, ráadásul többé nem kerül megrendezésre. Összesen 91 induló vágott neki a 25 km-es távnak. Hagyományos kettősünk - Toperczer Andris meg én - bicajjal érkezett a Sípolóhegyen lévő rajtba. A késésünk miatt a seprűvel indultunk el.
Már a Vaskapunál volt aki "terüljasztalkánál" falatozott és volt aki már itt eltévedt. Így a seprű hivatalból lemaradt, mi pedig továbbmentünk. Az eső lába reggel óta lógott, de a földre csak a Hideglelős-kereszt után ért le. A Vasarc környéki hegyek útjait ezáltal olyan sárossá téve, hogy minden lépésnél felkészültünk az orra esésre. Már a Z sávon robogtunk lefelé, amikor is két verekedő nyest majd' a nyakunkba esett. A völgybe érve lepontoztunk egy szépen kivitelezett "hátast", majd felküzdöttük magunkat - ismét - a Vaskapuhoz. A hátralévő 2 km már gyorsan eltelt.
A célban 2 féle emléklap és 3 fajta kitűző közül mindenki kiválaszthatta a neki legszimpatikusabbat. A korábban beérkezett ismerősökkel jót beszélgettünk, ettünk-ittunk. Hazafelé már gyorsabban gurultak a bicajok. A teljesség kedvéért még betértünk a pilisjászfalui kőbányába ásványt gyűjteni. Visszatekintve: nagyon jól sikerült napot - és túrát - hagytunk magunk mögött.
Ez a túra a Gödöllői-dombság eleddig - jórészt - érintetlen részein haladt.
Ennek következménye az lett, hogy rengeteget mentünk aszfalton és gazos, járatlan úton. De a szalagozás
mellé sok új jelzést is festett a rendezőség.
Erdőkertesről előbb Váckisújfalun, majd Püspökszilágyon át jutottunk fel a penci kilátóba. Innen már látómezőbe került a következő magaslat: a Csővár. Ezt kis kitérővel iktattuk útvonalunkba a várrom kedvéért. Érintve a nézsai kastélyt és a nógrádsápi málnásokat (utóbbit szó szerint), értünk Acsára. A falun át indultunk az "Ecskendre", hisz' módosult az útvonal a vadászat miatt. A Rózsa-kút bő vize - egy időre - eloltotta szomjunkat. Az Ördög-árok ("Ecskend") után a "dzsungelharcot" választottuk a kutyák helyett. Majd következett Galgamácsa (a szuper lengőhíddal) és a Kéri-hegy. Utóbbi helyen csokit tömhettünk kitikkadt arcunkba, amit bő vízzel öblítettünk le. Már csak a Margita magasodott előttünk, de az sem sokáig. A csúcson lévő kilátóból azután újra "végigjártuk" a már megtett szakaszt. Leereszkedve Erdőkertesre már alig vártuk a célegyenest, melynek végén az óvoda volt.
A szolgáltatásra nem lehetett panaszunk, hisz' 3 helyen hideg ételt, 2 ponton csokit és 5 alkalommal üdítőt kaptunk. Talán jobb lenne egy rövidebb, jobban kijárt útvonalon vinni a túrát. De igaz, hogy ezért a jelvényért bizony meg kell(et) izzadnia mindenkinek. Kár, hogy nem került be a túra a Hazai...-ba, mert talán többen lettünk volna. De jövőre már belekerül, sőt új, 40 km-es táv is lesz.
Egy tipikus júliusi túra: vagy esik az eső, vagy tűz a nap. Fedezék,
árnyék előlük nincs. Az útvonal? Hosszú, egyenes szakaszok valamely vízfolyás melletti gáton, esetleg
kukoricásban. Hogy miért járunk mégis ide? Miért ne?! Aki egyszer már végigment rajta, az nem tud eltévedni.
"Egyke" a hétvégén, ráadásul a gólyás jelvény is szép. Vígh-Tarsonyi Laci a főrendező mindig
baráti légkörű túrákat rendez.
A változatosságot csak a gémek és a címerállat száma jelent az útvonalon. Épp ezért idén fel szerettünk volna menni az út melletti kilátóba, de a létrafokok "privatizációja" meggátolt ebben. A déli órákat hasonló irányba tettük meg, így sikerült csak elölről lesülni. Kislókon meglepetésünkre csokit kaptunk, majd bónuszként teljesen befedett a kukorica virágpora. Egyetlen hibapont a vízvételi helyek hiánya. Csak Sárbogárdon van, s a céltól bő 40 percre (utolsó ep.). Mindezekkel együtt jó volt újra teljesíteni a túrát.
Ha már itt voltunk, éltünk a lehetőséggel, s bejártuk az "ÉJJEL A MEZŐFÖLDÖN 40"-et is. "Meglepve" tapasztaltuk, hogy a táj semmit sem változott (:-). A szépség az éjszakában rejlett: a tiszta, csillagos égbolton a Tejút és egy távoli vihar villámlásai. Később kiderült, hogy a Börzsönyben tombolt. A hajnali vonatról inttettünk búcsút Nagylóknak.
Ilyen sem volt még! Ez volt a 134. túrám, de az első, amit idő előtt befejeztem. Ám nem én voltam az egyetlen: 55 indulóból csupán 1(!) teljesítő akadt. Elgondolkodtató. Amúgy egy 100 km-es túrán, ahol kevés az induló, megnyugtató, ha nem 20-25 km-enként találkozom rendezővel. O.K., hogy kevesen vannak, ezért a zsírkrétás ep.-k, de a táblások? Ezeket a BNP emberei tették ki ismertetőnek. Ezekről kellett leírni valamit. Hogy mit? Passz. A Cserepeskői-barlangnál OKT pecséttel történt a bélyegzés. Erős a gyanúm, hogy nálam volt egyedül bélyegzőpárna. A kiírásban nem esett szó ilyenről, s a rajtnál sem szóltak. Nálam is csak a Kék túra miatt volt.
Az egyik résztvevő - egyébként ő maga is rendez - a védelmébe vette őket, hogy 1 órával megtoldották a szintidőt. Pontosabban aki megkérdezte, annak megmondták. Ez azt jelentette, hogy másnap de. 11-ig a célban maradtak. (Eredetileg is eddig kellett ott lenniük.) Hát egy nagy...!
Egy: miért kell ezért megkérdezni őket? Ezt közölni kötelességük.
Kettő: aki a rajtidő végén (azaz, szombaton 10-kor) indult, annak ez semmit sem jelentett, hisz' neki ugyanúgy 25 órán belül kellett teljesítenie, mint eredetileg. Viszont aki reggel 6-kor vágott neki, annak 29 óra állt rendelkezésére. Esélyegyenlőség? Ugyan kérem!
Még egy pár észrevétel:
Sokan mondhatják, hogy savanyú a szőlő. Nem, nem az. Többekkel együtt (papíron) 60-nál szálltam ki. (Valójában cirka 75-nél.) Azért, mert 3 óránk volt, hogy feljussunk szakadó esőben (megint csak papíron) 60-ról 75-re. (Amúgy 75-ről kb. 92-re.) Közben pontokat is keresgetnünk kellett (volna). Mi van, ha 4 óra után érek fel, s a pont már bezárt? Esetleg a mozgó ponttal nem találkozok? (Utóbbi ki sem mozdult a rajtból.) Ugyanott vagyok, mint ha feladom, csak kevesebbet ázok és a villám sem üt belém. Ez egy óriási "kasza" volt, nem más. Ne rendezzen, aki nem ért hozzá! Ha pedig mégis, akkor viselje el a kritikát. Ez az útvonal akkor látott mérőkereket, amikor az ősember élő dinoszauruszt. Elbaltázott egy hétvége volt, ráadásul egy csomó pénzt is beleöltünk.
U.i.: Ígéretet kaptunk a kitűző (mármint a nappali 40-es táv) elpostázására. Nos, ha nem is levélben, de megkaptuk. Az éjszakai 40-esét, mivel a nappali túra kitűzője elfogyott, és nem akartak csináltatni utólag. Ebből pedig maradt egy csomó. No comment.
Ezen a napon a Tátra 98-ra készültem, s csak az utolsó pillanatban alakult úgy, hogy "csak ide" jöttem. A látottak és a másik túra visszhangjai azonban engem igazoltak. A tavalyi rendezésről jót nem hallottam, ezért ódzkodva vágtam bele (a plusz Balaton-felvidéki Kék Túra kitűző ellenére).
Már Pétfürdőtől friss jelzések vezettek, melyek a célig kitartottak. Ennek ellenére lehet még kenni a festékből a fák kérgére. Néhol kék szalag is segített jó úton járni. A mezőnyt - Czékli Bélával közösen - Balatonalmádiban értük utol. Itt rövid pihenőt tartottunk. Tamás-hegyre fel barackokat szedtünk. Béla még a táskáját is elszakította értük.(Cipelte is eleget.) Füreden elsőként dőzsölhettünk a megkent kenyérhegyből. Közben az előttünk indult Hartmann-család is megkerült. Az egyik pontőr hímzett, így megkértük az elszakadt táska renoválására. Zádor-kút után már csak a szentantalfai gulyásra tudtam gondolni, mely minden várakozást felülmúlt. Senki sem adta 3 tányér alá. Immár sötétben mentünk tovább. A Kővágóörsre vezető műút már sejtette a cél közeledtét. Kortyoltunk a Kékkúti-forrásból, majd Salföld után az utolsó emelkedőt leküzdve jutottunk le Badacsonytördemicre.
|
Első befutókként vehettük át az új kitűzőket. A zuhany után ki-ki eldönthette, hogy alva vagy ébren várja ki a hajnali vonatindulást. Örömmel nyugtáztam az egy év alatt bekövetkező - igen pozitív - változásokat. Ha minden túra rendezése ennyit javulna a következőre, akkor 2-3 esztendőn belül vétek volna egyet is kihagyni.
A Magyarországi Kárpát Egyesület saját fennállásának és a szervezett
hazai természetjárás 125. évfordulójára rendezett teljesítménytúrát a Magas-Tátrában. A túra előtt 3/4
4-re értünk a felsőtátrafüredi Hotel Sport elé. Kérdésünkre a hotel portása elmondta, hogy nem tud semmiféle
rendezvényről, így az eredeti kiírás szerinti rajthelyre mentünk. Negyed ötkor a rendezők is megérkeztek,
s további 15 perc múltán elrajtoltunk.
Útközben a partoldalban lévő forrásból vizet töltöttünk és a kék, majd zöld sávon elindultunk a magasabb régiók felé. Rövidesen megérkeztünk a Zöld-tavi turistaházhoz. A turistaházban a "mezei" turisták épp reggelihez készülődtek. Az 1551 m magasan lévő tótól - több kis tengerszem mellett kanyargó úton - kapaszkodtunk fel a 2023 m-en lévő Nagy-Morgás-hágóhoz. Gyönyörű rálátásunk volt a Zöld-tóra és a környező magas sziklacsúcsokra. A hágóról köves, sziklás - éles kanyarokkal tarkított - úton ereszkedtünk le. Körülöttünk 2500 méter feletti hegyek. Kissé odébb elénk tárult a Kőpataki-tó és a mellette lévő Lomnici-csúcs. Ezután különféle fenyvesek közt haladtunk jó ideig, majd lezúduló vízesésekkel és zúgókkal tarkított patakok partján. Találkoztunk teherhordókkal is, akik az utánpótlást vitték fel a magasabban lévő házakba. A Hrebienoknál rápihentünk a Velicke-tó partjára történő leereszkedéshez. Ennek partján áll a Sziléziai-ház. Meredek, sziklás úton suhantunk a Batizfalvi-tóig. Ittunk a tó vizéből és gyönyörködtünk a Tátra hátborzongatóan csodás - és egyben legmagasabb - csúcsában, a Gerlahfalvi-csúcsban, s az oldalát tarkító hófoltokban. A köves út egyre kellemetlenebbé vált, de a folyamatos ereszkedés után elértük a Poprádi-tó partját 1500 m-en. A kőtengert felváltotta a fenyvesekkel szegélyezett út. Csorba-tónál irigykedve néztük a sétálgató embereket. Innen majd' 1800-ra emelkedtünk, utána pedig ismét lejtmenet következett. A túra közben értesültünk Nagy Lajos és csapatának kisebb összetűzéséről a rendezőkkel. A Podbanszkó melletti pont volt az etetőpont: mindenki a beígért meleg ételre számított, de csak szendvicset és paradicsomot kaptunk (igaz azt melegen). A kifogás úgy hangzott, hogy nem kaptak tűzgyújtási engedélyt. Ezt néhányan - joggal - zokon vették. Nyugodt étkezésünket az estével előkerülő apró bogarak és szúnyogok zavarták meg. Alaposan feltankoltunk, majd indulás után elővettük elemlámpáinkat, s megkezdtük harcunkat az éjszakával és az álmossággal. Ez a szakasz "elment mellettem", mivel a korai kelés és az egésznapi kőről-kőre ugrálás kissé megviselt. Nagyobb mezőkön át mentünk tovább, s az egyik ilyenen majdnem összetűzésbe kerültünk a helyiekkel. Az egyik kaptató előtt megszereltünk egy kiépített forrást is. Nem sokkal később pedig, már - előbb rossz, később jobb minőségű - aszfalt úton caplattunk Babravec felé. Irányba álltunk Liptószentmiklósnak, de mintha a fél várost megkerültük volna. A váróban vehettük át a megérdemelt díjazást.
Fél óra elteltével a célban leadott csomagok is megérkeztek. Egy dolgot eldöntöttem: a Magas-Tátrába csak sima kirándulásra vagyok hajlandó visszatérni. De arra bármikor.
Toperczer András, Budapest
| A Teljesítménytúrázók Társasága
tájékoztatója Kiadja: a Társaság Elnöksége  :1032 Budapest, Kiscelli u. 16. IX/54.  : 290-9661, 388-2826, 177-6433 Felelős kiadó, szerkesztette: Sztancsik György (A Web változatot készítette: Szabó Zoltán) Megjelenik alkalmanként |
