Cartographia Kupa 2020 kiírás és túrák

Cartographia Kupa 2020

A 2020-ban 10 éves Kupa immár 11. alkalommal indul útjára. A Cartographia kiadó teljesítménytúrázást és természetjárást népszerűsítő túrasorozata, a Cartographia Kupa idén is 24 teljesítménytúrát kínál az ország különböző tájegységeit képviselve.

Folytatjuk a tavalyi újításunkat, ezúttal az év során egy alkalommal alternatív túralehetőséget is megadunk, az érintett napon azonban csak az egyik túra teljesítése igazolható.

A kupa teljesítése igazi kihívás a rutinos túrázóknak is, de aki most kezdi csak felfedezni a teljesítménytúrázás izgalmait, a háromfokozatú díjazás is motiváló lehet. A harmadik fokozat elnyeréséhez minimum 8, a második fokozathoz 12, az elsőhöz pedig 16 igazolás begyűjtése szükséges a januártól decemberig tartó időszakban. A kiírás összes túráját teljesítők kiemelt díjazásban részesülnek.

A túrák részletes ismertetőjét, a távok leírását, a letölthető trackeket és minden fontosabb információt megtaláltok majd itt, a funiQ-on. A túrákat az információk beérkezésének függvényében folyamatosan dolgozzuk fel, ezért érdemes később is visszanézni.

A Cartographia Kupa részletes, hivatalos kiírását itt találjátok: www.cartographia.hu/kupa

A Kupához kapcsolódik minden évben egy fotópályázat is, amely során a Kupa túráin készült képeiteket díjazzuk: az első helyezett képe kerül a következő év igazolófüzetének borítójára! A kiírást itt találjátok: cartographia.hu/fotopalyazat

Az igazolófüzet minden túrafordulóban kapható, valamint a Cartographia boltjában és a webshopon is megvásárolható: www.cartographia.hu/cartographia-kupa-igazolofuzet

Cartographia kupa logo

A 2020-as Cartographia Kupa következő túrái

JANUÁR

2020. január 18., szombat

Téli Körös 30/20/10

FEBRUÁR

2020. február 1., szombat

Téli Sóút

2020. február 15., szombat

PITE teljesítménytúra

MÁRCIUS

2020. március 7., szombat

Reguly Antal Emléktúra

2020. március 21., szombat

Dél-Börzsönyi kilátások

ÁPRILIS

2020. április 5., vasárnap

Budaörsi Kopárok teljesítménytúra

2020. április 18., szombat

Magyarországi Forrástúrák a Bükkben

MÁJUS

2020. április 30.-május 1., csütörtök-péntek

Sárga 70 teljesítménytúra

2020. május 9., szombat

Gróf Sándor Móric Emléktúra

2020. május 23., szombat

Kinizsi Százas 100/40/25
A Kinizsi 100 a legrégebbi ma is teljesíthető, nagy tiszteletet ébresztő teljesítménytúra, melyet idén 40. alkalommal rendeznek meg. A túra Békásmegyerről indul, és a Pilis és Gerecse jelzett turistaútvonalain kijelölt úton halad. A hagyományos 100-as távon kívül 40 és 25 km-en is lehet indulni.

2020. május 23., szombat

Hévízgyörk teljesítménytúra

JÚNIUS

2020. június 6., szombat

Hat Torony Túra

2020. június 19-21., péntek-vasárnap

Kazinczy Emléktúrák a Zemplénben
A 3 napos, 200 km-es túra és annak 100, 50 és 20 km-es résztávjai a Zempléni-hegység északi részén vezetnek, helyenként pedig átnyúlnak Szlovákiába. A Kazinczy Ferenc nevét viselő túrát idén 12. alakommal rendezi meg a Szent Jakab Zarándok Egyesület.

JÚLIIUS

2020. július 5., vasárnap

III. Zalai körtúrák

2020. július 18., szombat

Patai Mátra

AUGUSZTUS

2020. augusztus 2., vasárnap

Balaton IVV túranap

2020. augusztus 22. szombat

Zselici 4 fa teljesítménytúra

SZEPTEMBER

2020. szeptember 12., szombat

Kevély teljesítménytúra

2020. szeptember 20., vasárnap

Lovasberény teljesítménytúra

2020. szeptember 27., vasárnap

Kelet Szíve Teljesítménytúra

OKTÓBER

2020. október 10., szombat

Cartographia–Budai Kilátók 23/ Extra 29/ Szuper 16
A Cartographia Kupa sorozatának egyik leglátványosabb teljesítménytúrája a Budai-hegység kilátóit és jellegzetes kilátópontjait köti össze egy 24 km-es távon. Az Extra táv kitér a Budakeszi Vadasparkba, a 2017-ben először bevezetett Szuper táv pedig a Hűvösvölgyből indul.

2020. október 17., szombat

Füredi ősz teljesítménytúra

2020. október 24., szombat

Deák teljesítménytúrák

NOVEMBER

2020. november 7., szombat

Sebes Pisztráng Teljesítménytúra

DECEMBER

2020. december 5., szombat

Vár a Mikulás teljesítménytúra