HÍREK

TTT nyári szünet

A TTT következõ klubnapját augusztus 31-én, kedden tartja, megszokott helyén, az Óbudai Kulturális Központban, 19:00-21:00 között. A nyári szünet alatt is elérhetők vagyunk telefonon és email-ben is, továbbá személyesen túrákon.
Ezen a nyáron is szeretettel várunk túráinkon:

Szabadság Napi túratalálkozó Gödöllőn! (2010. június 26. szombat) - rendezvény ajánló

Szabadság Napi túratalálkozó  Gödöllőn!

2010. június 26. szombat

Teljes látogatási tilalom a Bakonyban!

Látogatási tilalom elrendelése 

      A Bakonyerdő Zrt. Bakonyszentlászlói Erdészete részéről tájékoztatom, hogy az elmúlt időszak rendkívül csapadékos és viharos időjárása következtében az Erdőgazdaság területén jelentős károk keletkeztek a faállományokban és a kiépített infrastruktúrában egyaránt. A felázott talaj, a kidőlt, vagy meggyengült stabilitású fák, illetve a járhatatlan utak komoly veszélyt jelenhetnek az erdő látogatóira. A balesetek elkerülése érdekében a 2009. évi XXXVII. törvény 94-96§-a alapján a Bakonyerdő Zrt., mint erdőgazdálkodó működési területére – átmeneti időre – teljes látogatási tilalmat rendel el.

Kérem fentiek szíves tudomásulvételét, az érdeklődők tájékoztatását. 

 

Üdvözlettel: 
Bakonyszentlászló, 2010. június 3. 
Tátrai Gábor, erdészeti igazgató
 

Bakonyerdő  Erdészeti és Faipari     

Zártkörűen Működő Részvénytársaság  

Bakonyszentlászlói Erdészet

   8431. Bakonyszentlászló, Petőfi S. u. 5

 

www.bakonyerdo.hu

 


 

A mai napon (2010.06.01) megjelent a Veszprém megyei Naplóban a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóságának közleménye, amely nem javasolja a túrát és kirándulást a megye  területén lévő erdőkben.
 
A rossz időjárás miatt nagyon sok fa kidölt és a bükkösök az  átázott talaj miatt fokozottan veszélyesek. A HM VERGA Erdészet ZRT. a területén  megtiltja a gyalogos és a járművekkel való mozgást. Ez az egész Keleti-Bakony, Magas-Bakony, Hajag,  Kab-hegy területe. Itt  húzódik az Országos Kék-túra útvonala is, amely most baleset  veszélyes. Kérjük a  túrázókat, hogy halasszák el programjukat. Ezen a területen most is folyamatosan esik az eső.

Forrás: Túra levelező lista:  Mag Éva  VMTSZ elnök


Hihetetlen a vihar pusztítása - Térdre rogytak az erdők (napló-online)
"Nemcsak a szél és az eső miatt lehetett okunk panaszra, sokkal inkább a látvány volt elkeserítő: erdőt állva látni jó, nem pedig fekve! A pusztítás látványa leírhatatlan. Ennek érzékeltetéséhez elég egy számadat, amivel Mészáros Gyula, a HM Verga Zrt. vezérigazgató-helyettese szolgált: a társaság az elmúlt tíz év átlagában évi 140-150 ezer köbméter fát termel ki, most viszont néhány nap alatt 200 ezer köbméter fájuk dőlt ki, amit a rövid idő alatt lehullott 250 milliméter csapadék és a hozzá kapcsolódó viharos erejű szél együttesen okozott."
 

Jelzés festő tanfolyam és útvonal egyeztető megbeszélés Dobogókőn.

Jelzés festés a Pilisben 

 

Természetjáró Különvonat a Cuha-völgybe - ELMARAD!

A 2010. május 29-re tervezett Természetjáró Különvonat a Cuha-vögybe rendezvény nem különvonattal, hanem menetrend szerinti vonattal kerül megrendezésre! A különvonat szervezése a kevés előzetes jelentkező (~50 fő) miatt nem jött létre.

Részletek a rendezői honlapon.

Veszélyes az erdők látogatása a Pilis- és Visegrádi-hegységben, a Börzsönyben és a Bakonyban is!

 A viharkár és az áradások miatt lezárt utak a Pilisi Parkerdő területén

2010.06.04. 10:10
A Pilisi Parkerdő Zrt. a viharkár és az áradások által okozott életveszélyes helyzet miatt a következő útvonalakat zárta le átmenetileg a forgalom elől (térképpel!). A látogatási tilalom a gyalogos kirándulókra is vonatkozik! 

Turul 192 - Nád Béla teljesítménytúra ajánlója

KELL!

 

Rendhagyó ajánló, avagy gondolatok egy túra apropóján

 

Még tavaly beszélgetésbe elegyedtem egy remek sporttársammal- Baksa Józseffel. Arról beszélgettünk, hogy KELL egy túra.(Minarik Edének egy csapat, nekünk egy TÚRA.)

 

Sok minden kavargott bennünk, Józsi terveit hallva fellelkesültem- igen ez a túra KELL, mert ez nem csak túra lesz (reményeink szerint), annál több… sokkal több. Ilyen eseményekre szükség van, ilyenek kellenek.

 

Tudni KELL: A 192 kilométeres menet a TURUL nevet kapta, mert tudni Kell, hogy ez nem egy szégyenletes valami. Ez egy ősi magyar szimbólum, honfoglaló őseink jelképe. Más nép jogos büszkeséggel „gizdul” ha ilyen ezredéves múltja van. Tegyük ezt mi is - merjünk büszkék, lenni. Van egy 90 kilométeres résztáv is TRIANON néven. Vannak akik szerint: Mi a fenének kell hergelni a szomszédokat? vagy Vissza úgy sem lehet csinálni! Azt nem, de tudni KELL: Mert a múltunk része, amiért nem nekünk, másnak kell szégyenkezni. - Nesze neked Wilson elnök- te nemzetek önrendelkezési joga! Végül egy szolid kis 50-es táv, mely Boldog Özséb nevét viseli. Mert tudni KELL, hogy van egy magyar gyökerű szerzetesrend- a pálosok-, amit itt alapított ez a derék egyházfi az Árpádok idején. Itt a Dunakanyar meseszép tájain épültek első kolostorai. Attól, hogy a történelem viharai a központot Lengyelországba sodorták ez a rend a miénk.(is).

 

Őrségi Nemzeti Park - turisztikai ajánló

Kedves Természetbarátok! 

 Ez úton szeretnénk felhívni a figyelmet az Őrségi Nemzeti Park területén igénybe vehető turisztikai szolgáltatásokra. A hazai természetbarát társadalomnak nem kell bemutatni az őrségi, vend-vidéki, Rába-menti táj varázsát, sajátos hangulatát. Ki túraversenyek, ki teljesítménytúrák, vagy egyesületi, családi program keretében élvezhette a helyiek vendégszeretetét, lépett be a megfogható csend és jó levegő birodalmába. E pár soros invitációval a házigazdák büszkeségével próbáljuk a természet szerelmeseinek figyelmét nemzeti parkunkra irányítani. Nem véletlenül, hiszen az elmúlt esztendőkben méltán illette Magyarország e nyugati csücskét több elismerés. A „Kiváló Európai desztináció”; és a „Magyarország 7 csodája” kitüntető címek egyaránt dicsérik a helyben élők, és az Őrség iránt elkötelezettek segítő hozzáállását. A jól karban tartott turistaút hálózat, az elmúlt években kialakított természeti, és kulturális értékek egyéni felfedezésére csábító tanösvény hálózat, az eligazodást segítő térképes és irányítótáblák, a pihenőhelyek, a bemutatóhelyek mind a turistabarát fogadási feltételeket gyarapítják. A térségbe érkezőket különböző típusú szálláshelyek (falusi, panzió, turista, ifjúsági) várják.

TTT kiadványok és teljesítménytúra naptár kaphatók - Magyar Nemzeti Múzeum Verano Könyvesbolt

A TTT aktuális kiadványai és a régebbi TTT Teljesítménytúra Naptárak ezentúl kaphatóak lesznek a Magyar Nemzeti Múzeum Verano Könyvesboltjában, Budapesten. Köszönjük a lehetőséget TTT tagtársunknak, Marosi Attilának.

Kaphatók:
- Teljesítménytúra Naptárak jelenleg: 1992-1993, 1995-1996, 1998-2010 évfolyamok (a 1994 és 1997-es évfolyam hiányzik).
(A régi példányok ára egységesen 200 Ft/db)

Új TTT-pólók

Új tavaszi színekben kapható TTT-póló a keddi egyesületi napon (előzetes telefonos egyeztetéssel: 06303112258) és az alábbi túrákon: Őrség 50 (Őriszentpéter), Buda Határán (Adyliget), Szurdok (Dobogókő), Cuha (Bakonyszentlászló). Ára: 800 Ft.

Laudetur Sió-tour vízi teljesítménytúra

Szeretettel várunk minden evezést kedvelõ „víziembert” 2010. június 5-én, a Laudetur Sió-tour vízi teljesítménytúránkon, melyet elsõ alkalommal szervezünk meg. Részletek a túranaptárban és a rendezői kiírásban.

Letölthetõ rendezõi kiírás:


A túra honlapja:

Bakony 200 országúti kerékpáros teljesítménytúra - 1 héttel később rendezik!

A hétvégi rossz időjárás miatt a XVII. Bakony-200 kerékpártúra a jövő hétvégén, 2010. május 23-án (vasárnap) kerül megrendezésre. A régi honlap megszünik, vírus fertőzés miatt. Kérdésekre E-mailben szivesen válaszolok.

Sziasztok: Nagy Pál, Veszprém

Május 29. – XI. Bükk-Aggtelek Kerékpártúra

 

2010. május 29. – XI. Bükk-Aggtelek Kerékpártúra
az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából

 

Túra a Bükki Nemzeti Parkból és Aggteleki Nemzeti Parkba - a két nemzeti park igazgatóság közösen szervez kerékpártúrát, melyre minden érdeklődőt szeretettel meghívunk.

A túra a szilvásváradi Lovas stadionból indul (Szalajka-völgy), végállomása az aggteleki Baradla-barlang bejárata előtti tér.

 

Útvonal: Szilvásvárad Nagyvisnyó Dédestapolcsány Uppony Borsodbóta Sajómercse Putnok Kelemér Gömörszőlős Zádorfalva Ragály Trizs Aggtelek

Távolság: 75 km; a résztvevőket kerékpáros túravezető és záró szerviz autó kíséri.

 

 

Az útvonalon a résztvevőket a szervezők kerékpáros felvezető-, illetve záró szerviz autója kíséri. Útközben egy-egy megállóhelyen a helyi természeti érték- és a település ismertetőket hallgathatnak a résztvevők.

A jelentkezéskor lehet kis (2-4 fős) csapatokkal nevezni az aggteleki célban előkészített természetismereti és helytörténeti TOTÓ-ra, amely a túra során hallott, látott ismeretek alapján kerül összeállításra.

 

Indulás: Szilvásvárad, Lovas stadionból 10:00 órakor

Érkezés: Aggtelek, Baradla-barlang bejárata előtti tér, 16.30 óráig

17 órakor ingyenes barlanglátogatás a Baradla-barlang aggteleki rövidtúra szakaszán.

18 órakor résztvevők köszöntése, eredményhirdetés, jutalmak

Kb. 19 órakor visszautazás Szilvásváradra.

 

Részvételi díj:

  • Egyéni jelentkezőknek előzetes jelentkezéssel 900 Ft/fő, a helyszínen 1200 Ft/fő.

  • 14 éves kor alatti gyermekek előzetes jelentkezéssel: 400 Ft/fő, a helyszínen: 500 Ft/fő.

 

Előzetes elentkezés: 2010. május 25-ig:

  • a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Közönségszolgálati Osztályán, tel.: (36) 411-581/209, fax: (36) 412-791, vagy levélben: 3301 Eger, Pf. 116., ill. E-mailon: biro@bnp.kvvm.hu.

  • Tourinform Aggtelek, tel.: (48) 503-000, fax: (48) 503-000; E-mail: aggtelek@tourinform.hu.

A jelentkezési lap letölthető a www.bnpi.hu és www.anp.hu honlapról.

Jelentkezés a helyszínen: május 29-én, 8:00 órától

 

 


Szálláslehetőség a Kinizsi Százas céljában

Szálláslehetőség a Kinizsi Százas tatai céljában. A tábor vezetésével történt egyeztetés alapján lehetőség nyílt, hogy a 4 + 6 ágyas nyári házakban el tudjuk helyezni a szállást igénylőket. Igénybejelentéseket a kte.levelek@gmail.com  címen fogadjuk. A szállásdíjat - 1500,- Forintot - a célban kell fizetni. A szobák vasárnap délig vehetők igénybe.
Kinizsi TE

Kittenberger Kálmán kerékpáros teljesítménytúra - Időpont és kiírás változás!

A 2010-es Kittenberger Kálmán kerékpáros teljesítménytúra végleges időpontja: 2010. június 19. A túrát három távon rendezik: Hosszútáv 168km/Középtáv 118km/Rövidtáv 48km.

Gyalogtúra Jean Béliveau tiszteletére - Későbbi időpontban rendezik!

A 2010. május 15-re tervezett gyalogtúra Jean Béliveau tiszteletére - későbbi időpontban, a 70000. km-hez igazodva, ősszel kerül megrendezésre!

EKE tábor 2010

Kedves Barátaink!

2010. július 27–aug. 1. között
szeretettel várunk Benneteket az Erdélyi Kárpát-Egyesület XIX. Vándortáborába. Egyesületünk, az EKE Gyergyói Osztálya 2002-ben, illetve 2004-ben szervezett Vándortábort, és hat év után úgy éreztük, ismét sikerül megbirkóznunk egy ekkora horderejű feladattal. Lelkesen vállalta el tehát a szervezést e csapat, mely mindent megtesz a tábor lehető legtökéletesebb lebonyolítása érdekében.

Bükk 50 kerékpáros résztáv elmarad!

A 2010. május 8-ra hírdetett Bükk 50 KERÉKPÁROS teljesítménytúra technikai okok miatt elmarad. A GYALOGOS teljesítménytúra mindhárom távon (50 - 25 - 15 km) a kiírt útvonalon meg lesz tartva.

Magyarföldi Kerékpáros 60K/30K teljesítménytúra - ELMARAD, késõbb rendezik!

A 2010. május 23-ra meghirdetett III. Magyarföldi Kerékpártúra elmarad, pontosabban augusztusra tolódik. Idõpont késõbb.

Fülemülék éjszakája - Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület rendezvény ajánló

Tűzgyújtási tilalom feloldva

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye tűzgyújtási tilalom feloldásáról

2010. április 23-i hatállyal
HATÁROZAT
    

Korlátozások a Bükkben a Három-kő és a Tar-kő környékén - a Bükki Nemzeti Park közleménye

Figyelem!
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi értékek megóvása okán átmenetileg 2010.04.03-2010.05.24. között az alábbi korlátozásokat lépteti életbe:

Borzsony.hu - honlap ajánló

A Borzsony.hu induló turisztikai és természetjáró portált ajánljuk a figyelmetekbe. Túranaptár partnerünkként a börzsönyi teljesítménytúrák is megjelennek majd programajánlóikban.

A Börzsöny információs kapuja - Borzsony.hu

Köszöntünk mindenkit most induló oldalunkon. A legjobb helyen jársz, ha szeretnél tartalmasan eltölteni egy kellemes napot vagy akár egy hetet a Börzsöny vadregényes tájain. Az oldalon található folyamatosan bővülő információk segítségével válogathatsz programok, túraleírások, látnivalók, szálláshelyek között, megismerkedhetsz a Börzsönyben és a Börzsönyért tevékenykedőkkel és programjaikkal. Várjuk mindenki jelentkezését, aki szeretne valamilyen Börzsönyben szervezésre kerülő programot népszerűsíteni, várjuk az élménybeszámolókat, s az észrevételeket, hogy az oldal mindenki igényeit megpróbálja kielégíteni. Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak a munkáját, akik segítségével az oldal tartalommal telik és bővül, de különös tekintettel szeretnénk kiemelni Teszáry Károlyt (volt erdőmérnök, erdészetvezető, majd a Duna-Ipoly Nemzeti Park nyugalmazott börzsönyi tájegységvezetője), aki a Börzsöny-hegységgel kapcsolatos legtöbb információs anyagot a rendelkezésünkre bocsátotta.

A Magas-Tátra csúcsai szlovák és magyar szemmel - fotókiállítás ajánló

Kedves Természetbarát!

A Szlovák Intézet tisztelettel meghívja Önt

A Magas-Tátra csúcsai szlovák és magyar szemmel
 

című fotókiállítással egybekötött talk-showra, amely keretében a Magas-Tátra természeti csodáiról,

a Szimbolikus temetőről, valamint a hegyi mentők áldozatos munkájáról beszélgetnek a meghívottak.

 

Időpont:

2010. április 21. (szerda) 14.30–17.00

 

Gyertek ki a Vadasparkba! teljesítménytúra - kedvezményes belépés a Budakeszi Vadasparkba

Az április 24-ei Gyertek ki a Vadasparkba! teljesítménytúra teljesítői az itinerük felmutatásával 25% kedvezményt kapnak a Budakeszi Vadaspark belépőjegyének árából.
Így a felnőtt jegy 712 Ft, a nyugdíjas 525 Ft, míg a diákjegy 412 Ft lesz. A kedvezmény csak a túra napján érvényes.

Húsvéti Hármas túrasorozat - Eredmények, teljesítők

A Húsvéti Hármas túrasorozatot, vagyis mindhárom rendezvény valamely távját összesen 28 fő teljesítte. Közülük 19 fő (67,9%) a MAXI fokozatot, vagyis mindhárom túrán a leghosszabb távot - ők a három nap alatt 131,6 km-t gyalogoltak. A többiek (9 fő, 32,1%) a MINI fokozatot érték el. A teljesítők az elért fokozattól függően díjazásként egy-egy szép emléktárgyat kapnak.
Gratulálunk a sorozat 28 sikeres teljesítőjének!

Börzsöny Akciócsoport
Isaszegi Természetbarát Klub
Útvonalkövetők Klubja
Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete

Terepfutóversenyek a Tihanyi-félszigeten

A Balaton-felvidéki Aktív Szabadidő Egyesület szervezésében megrendezésre kerülő következő (terep)futóversenyeket ajánljuk a figyelmetekbe:

- 2010. május 1. : "Kecskeköröm" futóverseny Tihanyban (5, 10.5 km)

- 2010. július 3. : "SzépBalaton-FélMaraton" Tihanyban (5, 10, 21 km)



Tavaszköszöntõ Kerékpáros Teljesítménytúra Várpalotán - ELMARAD!!!

A 2010. április 18-ra tervezett Tavaszköszöntõ Kerékpáros Teljesítménytúra Várpalotán, a fõrendezõ betegsége miatt nem kerül megrendezésre!

Programajánló, Miskolc - Putnok - Szilvásvárad - Bélapátfalva, 2010. május 2.

A Putnok - Szilvásvárad vasútvonal újraélesztése

A Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete és az alapítás előtt álló Eger - Putnok Vasútvonal Barátainak Egyesülete egy különvonatos utazásra hívja mindazokat, akiknek eddig kimaradt ez a gyönyörű vasútvonal, akik szeretnének egy kellemes napot eltölteni a Bükk nyugati oldalán, vagy akik szeretnének tenni az Eger - Putnok vasútvonal megmentése érdekében. Ha ez a vonat sikerrel jár, van rá esély, hogy újabbak követik, elérve ezzel a vonal fennmaradását.


 

Dátum

2010. május 2. vasárnap

Szerelvény

2xM47 + 7 By személykocsi

Útvonal

Miskolc Tiszai pu. - Kazincbarcika - Putnok - Nekézseny - Szilvásvárad - Bélapátfalva és vissza


Bővebben a csatolt kiírásban.



Felhívás erdőtakarításra‏! - április 17-re

Tisztelt Természetjárók!

 

Megváltozott túrázói, egyesületi honlapok (régi extra.hu-s honlapok)

Az alábbiakban találjátok azoknak a túrázóknak, egyesületeknek az új honlapcímeit, akik honlapja eddig az extra.hu-n volt és most változott:
- Forester kéktúrás honlapja: pekari.07x.net/kek.htm
- Kéktúra.eu - Pápics Péter honlapja: kektura.eu
- HEV túra oldala: zselic.fw.hu

Tavaszi Szél (kerékpáros) 125K/80K/30K - Új, országúti kerékpáros teljesítménytúra

A Rákosmente Kerékpáros Szabadidő- és Sportegyesület,  2010. május 2-án (vasárnap) Tavaszi Szél néven országúti kerékpáros teljesítménytúrát szervez a Gödöllői-dombság és a Tápióság térségébe 30, 80 és 125 kilométeres távon. A túra végig aszfaltozott úton halad, azon bármilyen - megfelelő műszaki állapotban lévő - kerékpárral részt lehet venni. Várunk minden kedves magát megmérettetni kívánó jelentkezőt!

Soproni IVV nemzetközi túranap - Rajt-cél helyszín változás és táv pontosítás!

A 2010. április 11-én, a Soproni-hegységben megrendezésre kerülő Soproni IVV nemzetközi túranap rajthelyszíne a nyomtatott teljesítménytúra naptárban tévesen jelent meg (a TTT szerkesztőinek hibájából).
A pontos rajt-cél helyszín: Sopron, Egyetemi Ifjúsági Ház, Hunyadi J.u.2.
A túrák táv is szint adatai, illetve rendezői információi szintén pontosításra kerültek.

27. Túlélőverseny (Kishalál/Nagyhalál) - Időpont változás!

Értesítjük az érdeklődőket, hogy a 27. Túlélőverseny (Kishalál/Nagyhalál) - a korábban meghirdetett időponttól eltérően - 2010. május 7. (péntek délután) és május 9. (vasárnap este) között lesz megrendezve. A nevezés már megkezdődött, határidő április 15. Sikeres tulelest kivan mindenkinek a Terepmesterek Gremiuma

Tojás Sárgája teljesítménytúra-mozgalom

Tojás Sárgája teljesítménytúra-mozgalom

Az ELTE SE Természetjáró Szakosztálya és a Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete (MVTE) idén is meghirdeti
a Tojás Sárgája teljesítménytúra-mozgalmat.
Ennek keretében, aki 2010-ben teljesíti mind a Tojás, mind a Sárga teljesítménytúrák egy-egy kiírt távját, külön díjazásban (kitűző) részesül.

ELTE SE Természetjáró Szakosztálya (tura.elte.hu)

BSI TerepMánia - terepfutó kupasorozat

BSI TerepMánia

Mandulavirág 15 teljesítménytúra - Elmarad!

Sajnálattal közöljük, hogy a Mandula Ünnep 2010 rendezvény az előre nem látott nehézségek miatt 2010. április 23-24-25-én nem kerül megrendezésre. E rendezvény keretében került volna sor a Mandulavirág 15 teljesítménytúrára is. A rendezvényt ebben az évben ősszel megtartjuk, amelynek időpontját a későbbiekben jelöljük ki.
Balaton Riviera Turisztikai Egyesület

Tájékozódási Sportok Fővárosi Fesztiválja - ajánló

Tájékozódási Sportok Fővárosi Fesztiválja - Budapest, Széchenyi-hegy, 2010. április 11. vasárnap.
A Budapesti Tájfutók Szövetsége és a Budapesti Diáksport Szövetség közös rendezvénye.

Meghívó a 11-es számú Cuha-völgyi Veszprém–Zirc–Bakonyszentlászló–Győr vasút ünnepnapjára

Cuha-völgyi vasút ünnepnapja

2010. május 1. (szombat)
(végleges, részletes program, túraajánlatok, rendezvények a csatolt kiírásban)

Tűzgyújtási tilalom

Tűzgyújtási tilalom - A Veszprém megye területén lévő erdőkre - 2010. április 1-től
 

Kérdőív a túrázás népszerűsítésével kapcsolatban

Nemes László vagyok a Kodolányi János Főiskola turizmus- vendéglátás szakos hallgatója. A túrázók (tájfutók is) motivációjával, a Mátrával és a túrázás népszerűsítésével kapcsolatban írom a szakdolgozatomat. Ehhez kérem egy kérdőív kitöltéséhez a túrázók segítségét. A kérdőív célja, hogy felmérjem a teljesítménytúrázók motivációját, megismerjem hogy milyen hatással vannak önökre egyes szolgáltatások és a túraviselet.

Természetjáró különvonat a Cuha-völgybe - Részletes kiírás

MEGHÍVÓ

a 11-es sz. Cuha-völgyi

Veszprém–Zirc–Bakonyszentlászló–Győr vasút ünnepnapjára

Természetjáró különvonattal

2010. május 29-én szombaton

Megemlékezés a vasút építőiről Zircen (9:05–9:15) és Bakonyszentlászlón (17:55–18:05) ill. a Bakony kutatóiról Porva–Cseszneken (9:40)
Szervezett túrák a Magas-Bakony legszebb turistaútjain

 

Fejér Megyei Természetbarát Szövetség

8000 Székesfehérvár, Piac tér 12-14.

www.fejer-tura.hu

info@fejer-tura.hu


A Magas-Bakonyba, a Cuha-patak vadregényes sziklaszurdokába visz a 2010. május 29-i „Természetjáró különvonat, amely Székesfehérvár–Veszprém–Zirc–Porva-Csesznek–Vinye–Bakonyszentlászló útvonalon közlekedik oda és vissza. Köszönhetően az érintett önkormányzatok, civil szervezetek, természetbarátok összefogásának, a köztársasági elnök úr és több országgyűlési képviselő közbenjárásának a Veszprém – Zirc – Győr vasútvonal (hegyvidéki szakaszán műemlékként) teljes hosszában, harmadszor is elkerülte a bezárást. A vasútvonal jövőjének biztosítása érdekében megalakult a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség.

A kedvezményes árú különvonaton való utazás a vasútvonal megmaradása melletti kiálláson túl egyúttal egy kivételes lehetőség is a természeti szépségekben gazdag vonalszakasz és környékének megismerésére!

A természetjáró különvonatra részvételi (retur) jegyek (1800 Ft/fő) rendelhetők személyesen, levélben vagy e-mail üzenetben a rendezvény főszervezőjénél, a Fejér Megyei Természetbarát Szövetségnél, átvehetők a fogadónapokon Sűdy Árpádné (tel.: +3630-441-2135, e-mail: sudymedi@freemail.hu) és Dorcsák Árpád (tel.: +3630-856-7548, e-mail: doripapa@szekesfehervar.hu) szervezőnél.

Információt lehet kérni: Fejér Megyei Természetbarát Szövetségnél személyesen a Szövetség csütörtöki fogadónapjain 15:30–18:00 között a Székesfehérvár, Piac tér 12-14. sz. alatt, vagy Sűdy Árpádné és Dorcsák Árpád szervezőtől a fenti telefonon és e-mail címen.

Részletes kiírás a csatolt fájlban és a Magyar Természetbarát Szövetség honlapján.



Hamahama Túlélőtúra (Mecsek) - Időpont változás!

Figyelem! A VII. Hamahama Túlélõtúra - Mecsek idõpontja megváltozott: Az új idõpont: 2010. május 7-9.

Petres 79 kerékpáros teljesítményúra - Időpont változás!

Figyelem! Utolsó pillanatban változik a Petres 79 kerékpáros teljesítménytúra időpontja: 2010. március 27 helyett 28-án (vasárnap) tartjuk.
Rosztóczy András

Erdõlátogatás korlátozásának visszavonása (a Vértes és a Gerecse területére)

A Vértesi Erdő Zrt. a 2010. február 15.-től május 15.-ig szóló felhívását, amely szerint korlátozza az erdőterületek látogatását és saját kezelésű vadászterületein megtiltja a hullott agancs gyűjtését, visszavonja a 2009. évi XXXVII. Törvény 94. §-nak helytelen alkalmazása miatt.

2010.03.10. 07:21

www.verteserdo.hu

Bükk Teljesítménytúrázója 2009 - Eredmények

Bükk Teljesítménytúrázója 2009

 

A Hegyiember és Baráti Köre szívből gratulál a következő sporttársaknak, akik a 2009-es esztendőben teljesítették a Bükk Teljesítménytúrázója Kupa követelményeit, 10 gyalogos teljesítménytúrán legalább 450 km-t megtéve a Bükk és vidékének útjain. 2010-ben is lehetőség van a kupa megszerzésére.

  

Négy tájegység - négy túra 2009 - Eredmények

A TTT által kiírt Négy tájegység - négy túra 2009 teljesítménytúra mozgalom díjazását 2009-ben 11 túrázó érdemelte ki, összesen 28 túranap teljesítésével. Gratulálunk!

Megújult a TTT honlap!

Tisztelt Túrázók!

Amint észrevettétek, 2010. március 1-jével megújult a Teljesítménytúrázók Társasága (TTT) honlapja.
Célunk az volt, hogy a régi funkciók és
a teljes tartalmi anyaga megtartása mellett egy szebb és jobban bővíthető honlapot hozzunk létre.


Az eddigi TTT honlap 2002 óta létezett, bővült, használata azonban a tartalom mennyiségének növekedésével egyre nehézkesebbé vált. A régi honlapok anyagai az Archívum menüpont alatt találhatók meg, ezeket értelemszerűen nem frissítjük.

Év Teljesítménytúrázója, TTMR, Hazai Legjobb teljesítménytúra 2009. - EREDMÉNYEK

Tisztelt Teljesítménytúrázók!

A 2009-es túraév befejeztével, a Teljesítménytúrázók Társasága ismét várta pályázataitokat az Év Teljesítménytúrázója (ÉVTT) elismerő címre, a Teljesítménytúrázók Minősítési Rendszere (TTMR) minõsítésre, és szavazataitokat A Hazai Legjobb Teljesítménytúra (HALEG) elismerő címre.

Az (előzetes) eredmények letölthetők:
Év Teljesítménytúrázója (ÉVTT) 2009. határozat

Erdõlátogatás korlátozása a Vértes és a Gerecse területére

A Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. mûködési területén, az Erdõrõl, az erdõ védelmérõl és az erdõgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. Törvény 94. § (1) b pontja alapján, 2 0 1 0. f e b r u á r 1 5 - t õ l 2 0 1 0. m á j u s 1 5 - i g korlátozza az erdõterületek látogatását és saját kezelésû vadászterületein megtiltja a hullott agancs gyûjtését.