HÍREK
Kötél túra a Mecsekben - ELMARAD!
TTT, 2014.02.02, v 05:10Kérjük, hogy senki se induljon útnak! A túrát valamilyen más időpontban tervek szerint megrendezzük majd.
(Főrendezői telefon alapján. 2014-02-02 5:00)
IVV Europiade - 2014. június - Olaszország
TTT, 2014.01.31, p 22:38II.EUROPIADE TÚRA - ITALIA
IVV/EVV Magyarországi Szervezete és a Fratelli Goldoni közös szervezésű útja
Új Permanens IVV túrák a Bakonyban
TTT, 2014.01.29, sze 16:16Permanens IVV
Kedves Sporttársak!
Az IVV (Internationale Volkssport Verein - Nemzetközi Népsport Szövetség) 1968. óta létező szervezet, célja, hogy az egyes országok turistái szervezett keretek között megismerhessék hazájuk és a partner országok turista látványosságait, útvonalait. 13 tagországa van, Magyarország a 90-es évek közepén lépett be.
A szervezet teljesítménytúrákat is rendez, ezekről a TTT ill. az IVV honlapján lehet tájékozódni. Vannak permanens, azaz bármikor teljesíthető útvonalak is, de ez Magyarországon még kevésbé elterjedt. Lényege, hogy az adott útvonalat bármikor és tetszés szerinti irányban egyénileg be lehet járni és ezt egy kapcsolattartó személy előzetes egyeztetés után leigazolja a túrázónak. Fontos, hogy egy útvonalat egy negyedéven belül csak egyszer lehet leigazoltatni.
Magyarországon jelenleg 10 ilyen útvonal van, az IVV honlapon részletezettek szerint. Ebből a 3 legújabb (008, 009, 010. számú) 2014.01.01-től került megnyitásra a Magas-Bakonyban, Bakonybél környékén. A 3 útvonalat az alábbiakban részletesen ismertetem, végig jól jelzett utakon halad mind.
Az igazolás díja 500 Ft/alkalom/fő, ebben benne van a csak az adott útvonalhoz készített kitűző is.
Lehet gyűjteni km-eket és részvételeket is, az igazolások gyűjtésére szolgáló zöld (részvétel) és kék (km) füzet folyamatosan kapható nálam, ára 500 Ft/db.
Hajrá Sporttársak, éljünk az új lehetőségekkel is !
Permanens IVV, Magyarország, Bakony, 008. sz. útvonal
Bakonybél - Szent-kút - Csúcs-hegy – Pityerdomb - Száraz-Gerence – Bakonybél.
Táv: 7 km
Jelzések a templomtól indulva: SP+, P+, Z, S
Bakonybélben a templom melletti, kissé régies nevű „Szövetkezeti vendéglő” autóbuszmegállóból indulunk déli irányban a S és a P+ jelzések szerint, erre tart a Mária út is. A Petőfi utcán hagyjuk el a falut, bal oldalt az utolsó ház volt Cseh Tamásé. 1 km után érünk ki a Szent-kúthoz, mely Borostyánkút és Hármas-kút néven is ismert, nevezetes búcsújáró hely. A kis tó melletti oszlopokon olvashatunk Szent Gellértről, ill. itt helyeztek el egy Kányádi-idézetet is. Részletesebb tájékoztató beljebb haladva található. Ezen a táblán olvasható az első kód is.
Rövid pihenés, feltöltődés után a Csúcs-hegy felé indulunk a P+ vezet fel a hegyre. Mikor megszűnik az emelkedő, balról bekerített terület mellett haladunk. Egy fenyősáv után kilépünk erdő-mező határára, újabb kerítés mellett. Innen már látható a Kőris-hegy a jellegzetes fehér labdával. Feljebb elérünk egy erősebb földutat, jelzésünk ezen jobbra ívelve vezet tovább és hamarosan találkozunk a Rómer Flóris Emlékút zöld jelzésével. A jelzett utak elágazásnál olvasható le az első kód. Balra, a zöld jelzés szerint kimegyünk a Csúcs-hegy tetejére, 270 fokos panoráma tárul elénk. Innen lemegyünk az országúthoz, figyelmesen haladunk tovább rajta balra, a Z négyzet leágazásáig (ez visszavisz a faluközpontba, érintve a túra igazolópontját). A zöld jelzés jobbra tér és leereszkedik a Száraz-Gerencéhez, az 1957-ben épült üzemi úthoz. Itt 3 jelzés találkozik: elhagyjuk a zöldet és balra térünk a K és a S szerint. A jelzőoszlopról leolvasható a harmadik kód. A völgyön 2 km-t haladunk lefelé, közben kiágazik a Z+ ( 009 út) és a K barlang jelzés is. A buszfordulónál balra térünk a Pápai utcára, ezen vezet vissza a S jelzés a falu központjába.
Információ: Mészner Viktor 8427 Bakonybél, Jókai u. 14.
meszner.viktor@invitel.hu www.bakonyibakancsos.hu
Permanens IVV, Magyarország, Bakony, 009. sz. útvonal
Bakonybél – Bakony Hotel - Táboros-hegy – Odvas-kői pihenő – Szarvad-árok – Tönkölös-Parajos nyerge - Száraz-Gerence – Bakonybél.
Táv: 13 km
Jelzések a templomtól indulva: S, Z+, S, Z négyzet
Bakonybélben a templom melletti, kissé régies nevű „Szövetkezeti vendéglő” autóbuszmegállóból a templom felé a Pápai utcán. A buszfordulónál érjük el a Z+ jelzést, ezen fogunk végigmenni (Bakonybéli Körút). Az elején az Országos Kék is velünk tart. A Bakony Hotelt és a Gerence Fogadót elhagyva átkelünk a Gerence hídján és felkapatatunk a németbányai üzemi úthoz. A K és a Z+ balra ráfordul erre az aszfaltos útra, majd a Hotel mögött a Z+ elhagyva azt erős kapaszkodóra tér. Mintegy 15 perc után a meredekség megszűnik, kényelmes gerincúton gyalogolunk a Táboros-hegyen. Utunkból kiágazik a Móricházára vezető piros négyzet, de maradunk a gerincen és a zöld kereszten. Itt található az első kód. Hamarosan széles úthoz érünk, ezen jobbra megyünk tovább egy kerítésig. A kerítés előtt ösvényre, balra tér a Z+, megkerüli a bekerített részt. Ezen a szakaszon láthatjuk a Széchenyi-emlékkövet, egy fekete márványból, készült kettős keresztet. A bekerített rész után párszáz métert még a gerincen haladunk, majd leereszkedünk a Gerencéhez, az Odvas-kői pihenőhöz (padok, asztalok, kitérési lehetőség a 2013-ban felavatott kisvasúti emlékhelyhez). Pihenés után kimegyünk a bakonybél-pápai műthoz a piros jelzéssel együtt, ezen pár lépést teszünk meg Bakonybél felé (jobbra). A piros a lépcsősoron a Kőris-hegy felé kezd kapaszkodni, a zöld + egy gondozott épület mellett a Szarvad-árokba tér. 1 km után kitérési lehetőség kínálkozik a felettünk lévő Odvas-kői barlanghoz, ahová hosszú lépcsősor vezet fel. Kezdeténél az ismertetőtáblán látható a második kód. Maradva a völgyön az is hamarosan emelkedésbe kezd, de a széles, jól járható úton viszonylag kényelmesen felérünk a Tönkölös és a Parajos nyergébe, ahol az előbbi csúcs felé Z háromszög jelzés ágazik ki. Z+ utunk immár lefelé tart, tavasszal az egész hegyoldalt medvehagyma borítja. Leérünk a Lipka úthoz, majd a Száraz-Gerencéhez, jelzésünk itt éri el a K és S jelzéseket. Ha balra megyünk, hamarosan a zöld jelzés fog kiágazni jobbra fel Bakonybél felső része (Pityerdomb) felé – itt a jelzőoszlopról leolvasható a harmadik kód - , majd az országutat keresztezve a zöld négyzet vezet vissza az igazolási pont érintésével a faluközpontba. Ha a K és S elérésekor jobbra megyünk, kb. 1,5 km a buszfordulóig az út az aszfaltos völgyön, ott balra térve 800 m a S jelzésen a faluközpont.
Információ: Mészner Viktor 8427 Bakonybél, Jókai u. 14.
meszner.viktor@invitel.hu www.bakonyibakancsos.hu
Permanens IVV, Magyarország, Bakony, 010. sz. útvonal
Bakonybél – Száraz-Gerence – Lipka út – Eleven-förtés – Kőris-hegy - Szépalmapuszta, Arborétum és Hotel - Birka-domb - Generál-erdő - Száraz-Gerence – Bakonybél.
Táv: 17 km
Jelzések a templomtól indulva: Z négyzet, Z, K, S, Z négyzet
Bakonybélben a templom melletti, kissé régies nevű „Szövetkezeti vendéglő” autóbuszmegállóból a zöld négyzet jelzésen indulunk Zirc felé. A Pikoló vendéglőt (étkezési lehetőség) elhagyva a következő sarkon jobbra, a meredek Jókai utcába fordulunk (a 14. szám az igazolóhely, visszafelé jövet leigazolható a túra). Felérünk az országúthoz, át is kelünk rajta és a zöld jelzésen leereszkedünk a Száraz-Gerencéhez. Itt 3 jelzés találkozik: jobbra térünk a KSZ közös jelzésen. A jelzőoszlopról leolvasható az első kód. Hamarosan a K és a Z balra tér, a S a völgyön marad. Balra térés után rögtön jobbra fordítanak a jelzések és elkezdjük az emelkedő megmászását a Kőris-hegyre. Rögtön egy útvillába érünk, itt a jelzések a jobb oldali ágra hívnak, de javasolt a bal oldalin menni, mert az a járhatóbb, bár jelzetlen. Itt egy völgy 2 oldaláról van szó, fent, a völgy zárlatánál újra összefut a két út. Ezután kiérünk egy kerek tisztáshoz, ahol jobbra fordul a közös K és Z jelzés. A rét túloldalán azonban elágaznak: maradunk a kéken és a következő kanyarnál mi is elhagyjuk jobbra a széles szállítóutat. Belépünk egy mesebeli bükkerdőbe és kétszer is keresztezzük az imént elhagyott utat, Mikor harmadszor is elérjük, rátérünk jobbra (a jelzés felette vezet egy gazos ösvényen, de maradjunk nyugodtan a széles úton). Enyhe emelkedőn túrázunk a Parajos oldalában és hamarosan keresztezzük a Kőris-hegyre vezető üzemi utat. Tartjuk az irányunkat, majd jobbra térünk és egy gazos rész után balra tartva kilépünk az üzemi útra, jobbra felfelé, itt találkozunk a piros jelzéssel. Most már maradunk ezen az úton a csúcsig. A radar előtti fém oszlopon található az OKT bélyegzője, második ellenőrző pont. A radar kerítése mellett érünk fel a Bakony legmagasabb csúcsán épült Vajda Péter-kilátóhoz. Pihenés, gyönyörködés után a közös KP jelzésen óvatosan lejövünk a 2 jelzés elágazásáig, itt jobbra tartunk a K szerint. Leereszkedünk az egykori Kisszépalmapusztánál lévő útvillába és a bakonybéli ágra (jobbra) fordulunk. Nem sokat haladunk a műúton, mert perceken belül balra térünk. Egy kerítést követve, majd azt elhagyva balra fordulunk és kilépünk az erdőből. Itt jobbra térünk az erdő széle mellett és lejövünk egy vízmosáshoz. A kerítés mellett kimegyünk egy köves útra, jobbra, felfelé fordulunk. Elérjük a KS találkozását, a sárga szerint jobbra bemegyünk a szépen karbantartott Szépalmapusztára. Itt meglátogathatjuk az arborétumot. A hotelben található a harmadik ellenőrzőpont. A hotelnél jobbra fordulunk és bekerített legelők mellett felmegyünk a dombtetőre, ahol 3 pad nyújt csodás panorámát. Lejövünk a dombról, és a Generál-erdőn át (P+ elágazás Zircre) elérjük a Száraz-Gerence völgyét a 7-es km-kő közelében. Mintegy 5 km-t ereszkedünk a völgyön (útközben felkereshető a Pörgöl-barlang). Elérjük újra a 3 jelzés elágazását (KSZ), a zöldön balra felmegyünk Bakonybél felső részére (Pityerdomb) és az országút túloldalán induló zöld négyzet szerint (az igazolópont érintésével) visszaérünk a faluközpontba.
Információ: Mészner Viktor 8427 Bakonybél, Jókai u. 14.
meszner.viktor@invitel.hu www.bakonyibakancsos.hu
Jelentkezési lap letölthető itt pdf-ben:
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| permanens.pdf | 813.63 kB |
Balatoni Túrák teljesítménytúra-mozgalom teljesítői 2013-évben
TTT, 2014.01.27, h 13:50Bükk Teljesítménytúrázója Kupa 2013 teljesítők
TTT, 2014.01.22, sze 16:11A Hegyiember és Baráti Köre ezúton gratulál a következő sporttársaknak, akik 2013-ban teljesítették a Bükk Teljesítménytúrázója Kupa kiírásában foglaltakat.
Budapest Kupa füzetek elérhetők és a 2013-as kupák átvehetők a vasárnapi túra rajtjában is
TTT, 2014.01.22, sze 12:50Ezen időponton kívül az át nem vett 2013-as kupák csak a TTT klubhelyiségében (I. kerület, Attila u. 2.) elérhetők, hétfőnként 19:00-21:00 között a TTT klubnapokon.
Vadászat miatti részleges erdőlátogatás korlátozás a Bakonyerdő, Bakonybéli Erdészet területén
TTT, 2014.01.21, k 12:062014. január 25-én (szombaton) részleges erdőlátogatási korlátozás lesz a Bakonyerdő, Bakonybéli Erdészet területén, az alábbi részeken:
Bakonybél - Gerence-völgy, Gerence-völgyi autóspihenő, Vörös János-séd, Hideg-völgy, Csalános árok, Táborhely-hegy, Szénahordó út, Tisztavíz völgy, Csapó árok, Kecskeakol-árok. (Bakonybél – Odvaskő – Királykapu - Tisztavíz forrás közti területek.)
Az érintett turistautak, figyelmeztető táblákkal ellátott néhány szakasza ÁTMENETILEG NEM HASZNÁLHATÓ.
Kérdőív szakdolgozathoz kerékpáros túrázási szokásokról
TTT, 2014.01.19, v 22:54Antal Marica vagyok, a Nyíregyházi Főiskola Idegenforgalmi szakmenedzser szakos hallgatója.
Szakdolgozatom elkészítéséhez kérem az Önök segítségét a kérdőív kitöltésével!
A kérdőív névtelen, kitöltése önkéntes, 10 kérdést tartalmazó kérdőív kitöltése maximum 10 percet vesz igénybe.
Köszönöm!
Sajtóközlemény a Budapest Kupa 2014. teljesítménytúra sorozattal kapcsolatban
TTT, 2014.01.16, cs 17:30- A Teljesítménytúrázók Társasága a Budapest Kupa teljesítménytúra mozgalom kapcsán sem a tőle független teljesítménytúra rendezőket, sem az egyes teljesítménytúra rendezvényeket nem támogatja anyagilag és nem is támogatta. A Fővárosi Önkormányzathoz benyújtott „SZ” jelű szabadidősport pályázatban a Budapest Kupa teljesítménytúra mozgalom (túrasorozat) igazolófüzet nyomtatására, dijazásra, díjátadóra és a kupában szereplő saját rendezésű túrák (Buda Határán, Monoton Maraton teljesítménytúrák) rendezési költségeire pályázott.
- A Fővárosi Önkormányzat a Budapest Kupa megrendezését 2008-óta a névhasználat engedélyezésével, 2009-óta pályázati forrásokból anyagilag eddig is támogatta. A 2014-re vonatkozó írásos névhasználati engedéllyel már rendelkezik egyesületünk.
- A Kitörés túra a Budapest Kupában 2009-óta szerepel, gyakorlatilag változatlan kiírással.
- A Kitörés túra főrendező szervezete a Börzsöny Akciócsoport, amelyik egy bejegyzett társadalmi szervezet. A Kitörés emlék- és teljesítménytúra megrendezésének felelőssége egyedül a rendező szervezetet terheli.
- A Kitörés túra rendező szervezete NEM a Teljesítménytúrázók Társasága, sohasem volt az.
- A Teljesítménytúrázók Társasága eseménynaptárában és a Budapest Kupa füzetben a rendező szervezetek által rendelkezésére bocsátott kiírásokat jeleníti meg. A Teljesítménytúrázók Társasága figyelemmel kíséri, hogy egy teljesítménytúra rendezvény tényleges lebonyolítása a kiírásoknak megfelelt-e. A Kitörés teljesítménytúráról az elmúlt években semmilyen olyan hivatalos vagy nem hivatalos visszajelzést nem kapott, ami szerint a Kitörés túrán bármilyen jogszabályba ütköző cselekmény előfordult volna. Tudomásunk szerint a Kitörés túra lebonyolítása az eddigi években megfelelt a hagyományőrző- és szabadidősport rendezvényekre érvényes előírásoknak.
- A Teljesítménytúrázók Társasága, az eddigi évek Fővárosi pályázatain nyert összegekkel minden évben maradéktalanul elszámolt, és az elszámoláshoz minden évben mellékelve az adott évi kupafüzetet, amiben a kupában szereplő túrák megtalálhatók voltak. (A kupafüzetek benyújtását a pályázati kiírás nem tette kötelezővé, de opcionálisan csatolhatók voltak, mint a szervezet megvalósult produktuma.)
- A Budapest Kupa 2014. mozgalom igazolófüzetéhez felhasznált logó a Fővárosi Önkormányzat által tulajdonolt és üzemeltetett http://arculat.budapest.hu holnapról jelenleg, 2014. januárban is letölthető
(http://arculat.budapest.hu/
„Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal Arculati Kézikönyve" kiadvány 12. oldalán található „Budapest Embléma”-nak megfelelően készült. Más arculati anyagot a Budapest.hu önkormányzati honlapon nem leltünk fel, amennyiben létezik, természetesen a jövőbeli kiadványainkon és honlapunkon azt tüntetjük majd fel.
- A Teljesítménytúrázók Társasága tevékenységét a Civil Törvénynek mindenben megfelelően, politikától és ideológiától mentesen végezte és végzi, a teljesítménytúra naptárát és a túramozgalmait kizárólag természetjáró és sport szakmai szempontok szerint állítja össze.
- A Teljesítménytúrázók Társasága sem a Budapesti Természetbarát Sportszövetségnek, sem a Magyar Természetjáró Szövetségnek nem tagja. A Teljesítménytúrázók Társasága alapítása óta Budapest, III. kerületben bejegyzett társadalmi szervezet, taglétszáma 400 fő, feladatait a többi természetjáró szervezettől függetlenül, azokkal együttműködve végzi.
Jakab Annamária, elnök
Várjuk az Év Teljesítménytúrázója, a Teljesítménytúrázók Minősítési Rendszere pályázatokat és a Hazai Legjobb Teljesítménytúra szavazatokat!
TTT, 2014.01.15, sze 14:57Tisztelt Teljesítménytúrázók!
A 2013-as túraév befejeztével a Teljesítménytúrázók Társasága ismét várja pályázataitokat az Év Teljesítménytúrázója elismerő címre, a Teljesítménytúrázók Minősítési Rendszere minősítésre, és szavazataitokat a Hazai Legjobb Teljesítménytúra elismerő címre.
Budapest Kupa füzetek elérhetők a hétvégi túrákon is.
TTT, 2014.01.13, h 22:15Az át nem vett 2013-as kupák csak a TTT klubhelyiségében (I. kerület, Attila u. 2.) elérhetők, hétfőnként 19:00-21:00 között a TTT klubnapokon.
Budapest Kupák átvehetők a hétvégén is!
TTT, 2014.01.08, sze 13:30Ezután az át nem vett kupák a TTT klubhelyiségében (I. kerület, Attila u. 2.) lesznek elérhetők, hétfőnként 19:00-21:00 között a TTT klubnapokon.
A 2014-es Budapest Kupa füzet természetesen szintén beszerezhető lesz a Téli Gyermekvasút túrán.
TTT rendkívüli közgyűlés és Budapest Kupa díjátadó lezajlott
TTT, 2014.01.05, v 20:21A díjazottaknak gratulálunk és 2014-ben is hasonlóan sikeres túraévet kívánunk!
Budapest Kupa 2014 igazolófüzet már kapható!
TTT, 2014.01.03, p 21:50Barangolás a Dunazugban 2013 teljesítők
TTT, 2014.02.26, sze 08:16Meghívó a TTT 2014. január 5-i rendkívüli közgyűlésére.
TTT, 2013.12.17, k 23:39Meghívó a Teljesítménytúrázók Társasága rendkívüli közgyűlésére
Tisztelt Tagtársunk!
Egyesületünk, a Teljesítménytúrázók Társasága, rendkívüli közgyűlését 2014. január 05-én (vasárnap) 11.30 órai kezdettel tartja.
A helyszín: Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium tornaterme, II. kerület, 1024 Budapest, Zivatar u. 6.
A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a tagok több mint a fele megjelenik.
Budapest Kupa leadási határidő!
TTT, 2013.11.29, p 22:53Közeleg a 2013-as Budapest Kupa leadási határideje! A beadási határidő: 2013. december 2.
A füzetet személyesen a év utolsó kupa-túráján, a Vár a Mikulás teljesítménytúrán tudjátok leadni (a célban), és ugyanitt fogjuk leigazolni az év közben teljesített, de pecséttel nem rendelkező túráitokat is.
A füzetek beadása, a teljesítések igazolása történhet email-ben is, a ttt.budapestkupa@gmail.com címre.
Karácsonyra ajándékozz térképet! - kedvezményes térképvásár TTT tagok és Budapest Kupa résztvevők részére. Lezárva.
TTT, 2013.12.03, k 12:48Fel a Szent György-hegyre! túra - Időpont változás!
TTT, 2013.12.10, k 11:15
Ismét megrongálták a Normafa melletti turistajelzéseket!
TTT, 2013.11.04, h 17:40Összefogás Teljesítménytúra a Mátrában és a Retro túrák új időpontja
TTT, 2013.10.31, cs 10:20Kérdőív a Gyalogos természetjárás - teljesítménytúrák témakörben, szakdolgozathoz
TTT, 2013.10.31, cs 09:20Mikolics Klaudia vagyok, a Pannon Egyetem Turizmus-vendéglátás szakos hallgatója. Szakdolgozatom témája a hazai gyalogos természetjárás, azon belül is a teljesítménytúrák helyzete a turizmusban. (Évek óta segítő vagyok a Deák túrák lebonyolításában.)
A kérdések nem csak túrázókhoz szólnak, azok válaszára is szükségem van, akik nem szoktak túrázni. A kitöltés önkéntes és anonim.
Kérem, segítse munkámat kérdőívem kitöltésével! (google docs)
Megújultak a Normafa környéki turistautak
TTT, 2013.10.29, k 19:04Turistajelzés festés a hétvégén a Budai-hegységben!
TTT, 2013.10.25, p 13:15A hétvégén (2013. október 26-27-én) a várható jó időre való tekintettel most szombat-vasárnap-hétfő-kedden jelzésfestéshez lehet csatlakozni.
Feladat a Normafa - Anna-rét - János-hegy útvonal felújítása, a megrongált jelzések helyreállítása.
Szervezi a Teljesítménytúrázók Társasága. Telefonon előzetesen jelentkezni kell! (Fehérvári Máté, 06-30-2842730). A munka naponta 10:00-16:00 között zajlik, megfelelő ruházatot hozni kell, eszközöket adunk.
Várjuk a 2014-es Teljesítménytúrák időpontjait, kiírásait!
TTT, 2013.10.22, k 13:25Tisztelt Túrarendezők!
A Teljesítménytúrázók Társasága 2014-ban is megjelenteti rendszeres kiadványát, az éves Teljesítménytúra Naptárat, már 23. alkalommal. A naptárba kerüléshez szükséges adatlapot kiküldtük email-ben a rendezők részére.
Várjuk a 2014-es Teljesítménytúrák időpontjait és a részletes kiírásokat!
Mátra Teljesítménytúrázója túramozgalom díjátadó új időpontban!
TTT, 2013.10.22, k 12:23A Mátra Teljesítménytúrázója túramozgalom díjátadója későbbi időpontban lesz megrendezve, 2013. december 15-én. A helyszín és a kezdési időpont változatlan.
Összefogás Jótékonysági Teljesítménytúra a Mátrában és a Retro túrák - ELMARADNAK!!!!
TTT, 2013.10.22, k 07:53Szomor teljesítménytúrák - előnevezés betelt, helyszíni rajtidők változtak!
TTT, 2013.10.19, szo 19:44Mivel az összes hely elfogyott az előnevezéssel, a nevezés gördülékenysége és a sorban állás elkerülése érdekében a rajtidőket módosítottuk. További részletek és információk itt!
Turistaút változások a Börzsönyben!
TTT, 2013.10.17, cs 08:48Jó néhány helyen módosulnak a börzsönyi turistautak nyomvonalai, elsősorban annak érdekében, hogy a terhelt, gyakran keréknyomossá váló és nehezen helyreállítható erdészeti szállítóutakról turistabarátabb nyomvonalakra kerüljenek át.
Nyugat-Bükki Piros Túra - Új jelvényszerző túra a Bükkben
TTT, 2013.10.15, k 19:09Kedves Sporttársak!
A Hegyiember és Baráti Köre 2013. október 1-jétől útjára indítja a Nyugat-Bükki Piros Túra elnevezésű jelvényszerző túráját. A túra során az Egerbakta és Felsőtárkány között vezető piros sáv turistajelzés útvonalát kell gyalogosan végigjárni. Díjazása (kitűző, oklevél) januártól vehető át.
Cserkész-, emlék- és teljesítménytúrák októberben - Októberi Emléktúrák - Budakalász, Miskolc, Eger, Kecskemét
TTT, 2013.10.15, k 11:362013. október 19. - Októberi Emléktúra - Budakalász 56/28/14
2013. október 19. - Októberi Emléktúra - Miskolc 45/24/13
2013. október 26. - Októberi Emléktúra - Eger 40/24/12
2013. október 26. - Októberi Emléktúra - Kecskemét 20/10/ 75K/40K
A közelgő teljesítménytúrára hagyományosan a nagyvárosokból és azok környékéről várjuk a résztvevőket. Az esemény mára kivívta magának azt a rangot, hogy nem csak cserkészek vesznek részt rajta, hanem természetbarátok, természetjárók is. Legyünk idén még többen, szóljatok barátaitoknak, ismerőseiteknek is!
A részvétel ingyenes, de előjelentkezés kötelező! Előregisztráció és további részletek a túrák facebook oldalain.
Mecseki Láthatatlanok nyomában 2x50 - Előnevezési határidő meghosszabbítva!
TTT, 2013.10.15, k 09:28A Mecseki Láthatatlanok nyomában 2x50-es túrára az alsó nevezési határt már elértük, ezért a 2x50km-es távra egészen október 24.-ig elfogadjuk a jelentkezést.
Varga Jenő
BátranCsapassBajnok 42/24 teljesítménytúra - ELMARAD!
TTT, 2013.10.10, cs 11:08Lovagok útján a Kőszegi-hegységben II. - Fel a Szent Vid kápolnához túra - ELMARAD!
TTT, 2013.10.08, k 08:40Orbán Imre
Cserhát 50/40/30/20 teljesítménytúra - Időpont változás!
TTT, 2013.10.07, h 10:31Kézfogások - Kötegyán - Nagyzerind jótékonysági kerékpártúra (megismételt) - ajánló
TTT, 2013.09.27, p 14:52Kerékpározz a szegény gyerekekért! Kézfogások Kötegyán - Nagyzerind jótékonysági kerékpártúra
Kedves Túrázók!
Május 25.-én az esős időjárás miatt sajnos elmaradt a Kézfogások Kötegyán-Nagyzerind Jótékonysági Kerékpártúra, amelynek nevezési díjait a Dévai Szent Ferenc Alapítvány nehéz sorsú gyerekeinek ajánljuk fel!
Az elmaradt rendezvény október 5.-én kerül megrendezésre!
Zsíros Deszka teljesítménytúra - díjazások átvétele utólag
TTT, 2013.09.27, p 12:16"Gyorsított eljárásban" elkészültek a "Zsíros Deszka 10" jelvények. (utórendelés)
Köszönöm az eddigi türelmeteket.
Átvétel:
Akinek sürgős vagy lehetősége van rá, átveheti holnap (szombat) személyesen: 10.30-12.30-ig.
1087. Budapest, Kerepesi út 9. ARÉNA pláza, Észak-Keleti bejárat (ahol a TESCO bejárata is van)
(rokon, barát, ismerős, stb.. is átveheti, csak alá kell írni az átvételi lapot)
Aki nem tudja átvenni, megpróbáljuk értesíteni - hogy hol és mikor lehet átvenni személyesen (Budapesten) - a megadott elérhetőségein, de hír formájában kikerül a pvtsz.hu és a pi-te.hu oldalakra is.
Rendezői telefonszám változás - Észak Somogy és Dél-dunántúli Teljesítménytúrázó Kupa
TTT, 2013.09.27, p 08:44Október 4. az Állatok világnapja
TTT, 2013.09.23, h 08:45Czárán Gyula nyomában emlék- és teljesítménytúra - mégis rendezik!
TTT, 2013.09.20, p 18:39Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete (MVTE) honlapjának címe megváltozott!
TTT, 2013.09.18, sze 19:32
Szomor teljesítménytúra - Változások: Előnevezés és létszámkorlát!
TTT, 2013.09.16, h 21:16Thury Maratont kerékpáros túrák és THURYsta – Nordic Walking Gyaloglónap - ELMARADNAK!
TTT, 2013.09.13, p 09:51Az elmaradás oka, hogy az érintett vadásztársaság vadászati szezonja meghosszabbításra került október közepéig, amivel a túra ütközne.
Budapest érmesek 2013-ban
laci069, 2013.09.06, p 21:36Dél-Hargita 40/25/15 - ELMARAD!
TTT, 2013.08.30, p 15:50Változás a Budapest Kupa 2013 Kiírásban!
TTT, 2013.08.28, sze 20:24Mivel a Budapest Kupa 2013 egyik fordulója, a 2013.09.29-re meghirdetett Budai borvidék teljesítménytúra technikai okok miatt elmarad, így ehelyett az egy túra helyett kivételesen elfogadjuk bármely más, az idei Budapest Kupa sorozatból kimaradt (vagy új) -, de egyébként a Budai-hegység területén rendezett - gyalogos teljesítménytúra teljesítését.
Dél-dunántúli Teljesítménytúrázó Kupa kiírás változás
TTT, 2013.09.27, p 08:23Fejér Megyei Természetbarát Találkozó - Kigyón Természetbarát Telep. 2013. szeptember 13-14-15.
TTT, 2013.09.05, cs 12:03TELJESÍTMÉNYTÚRÁK 2014 - ELŐZETES lista
TTT, 2015.02.05, cs 09:18Várjuk a túrarendezőktől a 2014-es teljesítménytúráik időpontjait!
Túramozgalmak és teljesítménytúra mozgalmak 2014-re a Túrák - Túramozgalmak menü alatt lesznek.
A terepfutó versenyek éves versenynaptárát a www.terepfutas.hu honlapon keresd!




