A Gyermekvasút nyomában - éjszakai túra
Terv: nyolc elõtt odaérni a rajthoz, és a TTB-s különítménnyel végigmenni. Mivel egy óra sem volt elég arra, hogy átvágjak a városon, így ebbõl nem lett semmi, így negyed kilenc után sikerült beállni a sorba, ami hosszú volt -- nem kicsit, nagyon, ennek köszönhetõen a rajtidõ 21:12.
Amit a rajtban kaptunk: Egy A5-ös méretre hajtott karton borítólapot, benne ugyanekkora méretben, ugyanebbõl a sárga kartonból egy igazolólapot, egy vaskos leírást (16 oldal a térképpel együtt), az éjszaki vasúti menetrendet, illetve egy Bakonyerdõ-s szórólapot (az esõerdõk meg pusztulnak...).
Indulás után a Gyermekvasúti múzeum elõtere volt az elsõ EP, itt gyors bélyegzés, huss tovább. Fejvakarás, majd a jó irányt eltalálva ét a híd alatt, majd egy kivilágított sétányon apríthattam a métereket.
A fazekas-hegyi felmenetelt majdnem sikerült elnézni (ide jó lett volna egy kis tábla, pl. a Hárs-hegy állomásnál kirakott helyett...), de sikerült idõben korrigálni. A pont a csúcson volt, és a sorbanállás ellenére elég tempósan ment a bélyegzés. (Kicsit problémásnak találtam a pontot, mivel a gerinc, amin sorakoztunk, aránylag keskeny, a két oldalon mély és meredek szakadékkal, ami pláne éjszaka, mindenféle korlát nélkül igen veszélyes is lehet.)
Lefelé ugyanazon az ösvényen kellett visszatérni a sárga körsétaútra, amin felfelé jöttem, így kellemesen lehetett egymást kerülgetni :)
A Nagyrétre egy "nagyonnemszeretem" meredek aszfaltcsík vezetett le -- el bírom képzelni, hogy ez a nappali túrán emelkedõként milyen "kellemes" emlékeket hagy a túrázókban :)
A nagyréti EP-n szerintük már jártam :-)) Mondtam nekik hogy igen, de az egy másik túra volt :-))
Innen zúzás fel a sárgán, Hárs-hegy állomásnál apró kitérõ jobbra. Az állomástól vissza a sárgára, és egy futamodással már a Kis-Hárs-hegy következett. A kilátó még mindig lezárva. Pecsételés után gyors indulás, bár azon azért elgondolkodtam, hogy az igazolólap szerint 3.4km-t tettem meg, pont egy óra alatt... Nem tudom, a tempómat ennél többnek saccoltam.
A Kaán Károly kilátó felé menet megdöbbentõ volt a lámpa fényében látni az iszonyatosan nagy menyiségõ szálló port.
A sárgára visszatérve robogás lefelé a Szépjuhászné állomáshoz, ahol kétféle finom itallal vártak minket a rendezõk, valami narancsszínûvel, meg limonádéval.
Innen a piros (vasutas nyelven vörös, merthogy a majom feneke, az a piros) jelzésen vezetett az út tovább, fel, az Erzsébet-kilátóhoz. Itt több szakaszon el lehetett oltani a lámpát, mivel Budapest fényszennyezése olyan jelentõs, hogy a borult ég ellenére elég világos vot a sétához.
A kilátónál gyors bélyegzés, mert némi távoli villámlást már ekkor lehetett tapasztalni, majd az itiner szerint a mûúton tovább. A János-hegy állomásra levezetõ lépcsõt szépen megleltük, az állomásra érve a ponton éppen rámoltak be a forgalmiba, illetve néhány túratárs is bement, hogy ott várják meg a vihar végét, bár akkor még az eleje sem járt arra (és mint kiderült, késõbb is csak a szélét kapta a hegynek ez az oldala.) Ekkor pontban 23:30 volt.
Némi tanakodás után úgy döntöttünk, hogy továbbmegyünk, hiszen Makkosmária innen 2.5-3km, ami fél óra alatt behúzható, még akkor is, ha nyakunkba kapjuk a vihart. Erre nem számítottam, mert a villámlások távolsága, illetve a szél (léte és iránya) nem erre utalt. Ebbéli meggyõzõdésemben csak egyszer inogtam meg: egy legfeljebb 6-700m távolságban, a gerinc irányában (Mint kiderült, Normafánál) becsapó villámnál. Némi esõt persze kaptunk, de nem sokat.
Makkosmáriánál az EP az esõbeállóban volt, néhányan bent álldogáltak, mások kint sorakoztak, de nem tartott sokáig itt sem a bélyegeztetés, így lehetett felfelé törni a zöld kereszten.
Itt a leírás alapján lett volna egy elágazás, ahol a Z+ jobbra tart, mi meg megyünk tovább egyenesen, be a Virág-völgybe. Mivel itt sem volt semmi táblázás, így a Z+ -en mentünk egészen a nagyon friss S+ jelzésig, amin pillanatok alatt Virágvölgy állomásra értünk. A Z+ egyébként változott, és ez a S+ is új jelzés, néhány fán csak jelzésalap volt felfestve (tippelem, hogy a S+ le fog érni Makkosmáriáig).
Virágvölgynél sokan várták a vonatot, egy ismerõs mondta, hogy teljesen szétáztak, és számára ennyi... Mire bélyegeztettünk, be is futott a vonat teljesen üresen, úgyhogy integethettünk a túrát itt feladóknak.
Az állomástól felkapaszkodtunk a mûútig, majd a zöldön le a Disznófõ EP-hoz, ahol a megszokott sorbanállást követõen kaptuk a bélyegzést.
Felfelé menet néhány elõzéssel sikerült tartani a tempót, egészen Normafáig, ahol a Csillebérc állomáshoz vezetõ ösvényt nem sikerült meglelni, csak egy olyat, ami vissza kivitt az aszfaltos úthoz. Itt is jó lett volna némi útbaigazító jelzés, avagy a túrát a többség által választott aszfaltos úton vinni.
Normafa állomásig séta, többen jöttek szembe, hogy kihagyták Csillebérc állomást. Innen le kellett menni a Farkas-völgybe. Ezt a régi zöldön lehetett abszolválni (A Hidzsrán itt jöttünk fölfelé...). A leágazást nagyon könnyen be lehetett nézni: széles földútról keskeny ösvény balra be a dzsindzsásba (Javaslat: kis táblácska elhelyezése - még messzire se kellene menni a vasúttól...).
A Hidzsrán megismert tisztáson némi erõgyûjtés, energiaital, meg némi pogi betermelése, ismerve a zöld háromszög kapaszkodóját...
A kápolnánál csak egy bélyegzésnyi pihenõ, majd irány az OMK. Kiérve a tisztásra szintén jól jött volna egy jelzés, hogy merre van az arra...
Az elkavarás itt sem sikerült, és bár innen végig aszfalt volt, a Széchenyi-emléket érintve szintidõn belül sikerült beérni a célba, és beállni a sorba a kitûzõ/emléklap/virsli/kenyér/gyümölcslé átvételéhez.
Miután ez megtörtént, és a virsli elfogyott, a siót meg megittam, választhattam, hogy kint keresek valami követ, amire leülök, vagy a váróteremben teszem ugyanezt -- a várótermet választottam.
A beérkezõ vonatra némi tolatási manõvert követõen felszállhattunk, majd szép komótosan elindultunk Hûvösvölgy felé. Mivel esni már nem esett, így nagyszerû kilátásban gyönyörködhettünk az utazás során.
Hûvösvölgyben két kedves túratárssal autóba ültünk, és elindultunk haza, kipihenni ezt a kellemes, "sorbanállós" túrát. |
