Túrabeszámolók


Krakonošova 100-vka

adam89Túra éve: 20072007.07.03 13:24:41
Mivel ez volt életem elsõ úgymond külföldi teljesítménytúrája (bár a Vigyázó-Kalotaszegen és a Wass Alberten már voltam)már hetek óta erre vártam.

Péntek (jún.22)reggel 8-kor indultunk Roland kisbuszával az Árpád-hídtól (ezer köszönet neki, nélküle szerintem sose jutok el erre a túrára) de mivel Budapest belsõ körútjain a közlekedés szörnyû több mint egy órába tellett míg átértünk az autópályáig. Innen már gyorsan haladtunk a pályán, s egy Brno-i gyors bevásárlás és pénzváltás után este 6 körül érkeztünk Vrchlabíba. Akik a százasra mentek azok még este 10-kor elrajtoltak ünnepélyes megnyitó után (amibõl persze szinte egy szót se értettünk), mi pedig visszaballagtunk a szálláshelyre, egy iskolába.

Másnap reggel 8-kor volt a hivatalos tömegrajt nekünk, 55-ösöknek (Jakab Gyurival és Földi Rolanddal mentem együtt), s egy rövid mazsorett elõadás után - amit inkább fárasztónak neveznék, mint viccesnek - 10 perc késéssel indulhattunk el.

Az elsõ néhány km igen kemény volt, rögtön 6 km alatt 600 m emelkedõvel kezdtünk, amit szerencsére jól bírtam mert idén már elég sok "szintes" túrán voltam. Mikor végre félértünk a Zaly-ra (1018m) ott teával fogadtak minket az ellenõrzõponton. Volt ott egy kilátó is de a hatalmas köd miatt semmit se lehetett látni. Ezután néhány kilométer vízszintes séta után elérünk a Rovinkát, ahol rengeteg kerékpáros tartott pihenõt. A faházat miután elhagytuk kellemes lejtõ következett amit csak az idõjárás rontott el egy kicsit egy pár perces záporral. Labská nevû település után leértünk a híres üdülõ- és síközpontba, Spindleruv Mlyn-be. Az ellenõrzõponton sör és tea volt a választék, én maradtam a teánál, mert az áprilisi Káli túra óta tudom nem valami jó érzés alkoholfogyasztás után túrázni.

2-3 kilométer után letértünk a betonútról, s egy igen meredek emelkedõ következett a zöld jelzésen Spindlerová Boudá-ig, az út többször keresztezte az aszfaltutat ami inkább szerpentinezve jött föl a határátkelõhöz. Miután felértünk egy kedves kis vendéglõben ahol ep. is volt meleg levessel és teával vártak minket, ami nagyon jól esett, mivel igen csak rosszra fordult az idõ. Azután hogy kiléptünk a vendéglõbõl komoly fellegek gyülekeztek felettünk -vagy inkább mellettünk?:D- s perceken belül igazi felhõszakadásban volt részünk. Egy rövid emelkedõ után átértünk Lengyelországba, és aztán a túra technikailag legnehezebb része következett: kb. 4 km-es szakasz ahol végig a gyökerek és sziklák között kellett mászkálni. A szakasz vége felé szerencsére már a nehezebb és vizenyõsebb szakaszok fölötti fahidakon könnyebb volt haladni. Az út végére, -miután elhaladtunk a Zarándokok nevû sziklacsoport mellett- visszaerszkedtünk egészen 1032m-ig. Innen egy szintén nehéz, enyhén emelkedõs szakasz után értük el a Samotnia nevû turistaházat ahol rengeteg kiránduló is volt a teljesítménytúrázók mellett. A sziklás terepen való nehezebb haladásért a panoráma kárpótolt mindenkit, hiszen a ház mellett volt egy tengerszem hatalmas sziklákkal félkörben körbevéve. A szokásos tea és aprósütemény után indultunk el, immáron csak ketten Rolanddal, mivel sajnos Gyurinak megfájdult a lába miután rosszul lépett egy sziklára.

Lankásabb emelkedõ következett az Akadémiai túristaházig majd a fekete jelzésen - ami egy kicsit szokatlan volt- indultunk fel a Kopához ahova felvonóval is fel lehett jönni a lengyel oldalról. Innen kb. 2km után értük el a Snezkát (1602m), amely nemcsak a túra, hanem egész Csehország legmagasabb pontja. A Snezkára felvezetõ szakasz igen meredek volt és nagyon erõs szél is fújt, úgyhogy jó hogy láncokkal védték a túristautat a szakadéktól. Mire felértünk a pont már bezárt (délután 5 óra volt) úgyhogy egy büfében kellett pecsételtetnünk. Itt vettünk két kis csokit is, amiért képesek voltak majdnem 800 ft-ot elkérni!!! Na mindegy ezzel számolni kell ha az ember ilyen helyen akar vásárolni. (A Nagy-Hideg-hegyi th-ban sem sokkal jobbak az árak)

Ezután következett a leereszkedés a Snezkáról, természetesen ez már gyorsabb volt mint a feljövet. A leérkezés után balra fordultunk, s sokáig a cseh-lengyel határkövek mellett mentünk, míg el nem értünk - a kirakott táblák szerint - tundra növényzetû rétet (vagy inkább mocsarat?) Pár száz méterrel késõbb egy hatalmas túristaház után balra kellett fordulnunk az aszfaltúton, s kb 100 m szintemelkedés után egy kis útszéli kápolna mellett értük el a hegy csúcsát, ami 1500m fölött volt. Innen lejtõ következett km-ereken keresztül, majd egy újabb nagy zápor.

---------------------------------------------------------------------------

Eddig a teljeítménytúra.:D
Itt kb. 43 km-nél voltunk, s innen teljesen rossz irányba mentünk, mivel a cseheknél nincsen kereszt meg háromszög jelzés mint nálunk, s amikor piros jelzés keresztezett piros jelzést és pont ott nem volt egy tábla se nem is gondoltuk hogy rossz irányba megyünk. Kb. 6 km után jöttünk rá Rolanddal hogy valami nem stimmel, s ekkor már elmúlt este 8 óra is. Kanyargós erdei ösvényeken legyalogoltunk egy óra alatt Dolní Dvúr-ig, ahol egy segítõkész cseh autós levitt minket az onnan 5 km-re található Lánov-ba. Innen 5km aszfalton való gyaloglás a fõúton és be is érkeztünk Vrchlabíba -mondanom sem kell- az utolsók között. Szerencsére a rendezõk nem csináltak nagy ügyet abból hogy az utolsó ellenõrzõpontot kihagytuk, s az oklevél mellé egy naptárat is kaptunk ajándékba. (szerintem már be akarták gyorsan fejezni, mivel este 10 után 10 perccel érkeztünk be a fõtérre, a célba.)

Másnap egész napos kocsikázás után a késõ délutáni órákban érkeztünk meg Budapestre.

Összességében fantasztikusan éreztem magam, a táj gyönyörû volt, s a megtett több mint 2000m szintemelkedés és (az eredeti 56 helyett) 61 km. Tényleg nagyon szép rész, irigylem a cseheket, hogy ilyen szép tájaik vannak, bár egy-két hazai táj azért felveszi a versenyt az Óriáshegységgel.