Szent Iván Éji Sóút Extra
Ugyan nincs kora reggel, én mégis kissé álmosan nyújtom át vonatjegyem a peronzár õrének, aki fontossága teljes tudatában, igen aprólékos munkával nyom pecsétet jegyemre. Régen utaztam már Szolnok felé, figyelem az alföldi tájat, amelyen keresztül éjszaka gyalogolni fogunk. Útitársammal megállapítjuk Szolnokon, hogy aki most leszáll a vonatról, az jó eséllyel a túra résztvevõje lesz és majdnem igazunk van. Az állomás óriási csarnokában könnyû észrevenni a rajt helyét, ahol pillanat alatt nevezünk (600 Ft volt a nevezési díj az elõzetes kiírással ellentétben), én pedig a szervezõk által biztosított láthatósági mellényt veszem fel, ezért a gesztusért külön köszönet nekik.
Pontosan kilenc órakor a fõrendezõ úr meneszti a mezõnyt, ezzel egy sor "világítós" öltözetû ember lép ki az állomásról, köztük mi is. Szolnokról aránylag könnyedén kijutunk, egy helyen bizonytalankodva, ahol egy sporttárs mutatja meg a helyes irányt. A 32-es utat rövid ideig követjük, majd mindenféle gazdasági épületek mellett elhaladva megközelítjük a Szolnokról észak felé vezetõ vasútvonalak (120a, 82, 85) közös szakaszát. Ennek mentén érjük el az elsõ ellenõrzõpontot, Abonyi út telepét, ahol is ostyaszeletet kapunk a pecsét mellé. Menet közben feltûnik, hogy milyen szép az alföldi napnyugta, amelynek a teljes folyamatát láthattuk, valamint, hogy a magasfeszültségû távvezetékek is jól mutatnak egy-egy beállításban.
Az egykori sóút nyomán haladunk tovább, meglehetõsen jó tempóban. Fasor kíséri utunkat egy darabig, néha még szabályosan felfestett piros kereszt jelek is feltûnnek. Ami még feltûnik, az a távolban szépen fejlõdõ vihar, most nem lehet szó vakuzásról, vagy mindenféle szórakozóhelyek fényeinek villogásáról. Ez bizony vihar és lehet, hogy nem lenne szerencsés, ha erre kanyarodna. Végül nem jut el felénk, viszont impozáns fényjelenségekkel színesíti az éjszakát. Lámpát csak néha használunk, azt is inkább a terepviszonyok miatt, mert a nyílegyenes út követése nem okoz nehézséget a hold és a csillagok fénye mellett. Második ellenõrzõpontunkon ásványvizet kapunk, a pont kivilágítását itt a fáklyák fénye mellett az autó néha felvillanó lámpája jelenti. Innen lámpa nélkül lehet gyalogolni, az út minõsége enegdi végig, hogy elég legyen az éjszakai tájat figyelni. Itt mutatkozik meg, hogy az éjszakai túrázás nem csak azt jelenti, hogy az ember a körülötte lévõ árnyakat látja, messzebb falvak, tanyák fényei jelzik a láthatár peremét. Mûszakilag figyelemre méltó létesítmény alatt is elsétálunk, ha jól vetem össze más térképekkel, akkor ez a Zapadnoukrainszkaja-Albertirsa közötti 750 kV-os távvezeték.
A hármas számú pont már messzirõl látszik, mi rövidesen oda is érünk, az igazoló bélyegzõ mellett itt egy olyan francia nevû péksüteményt kapunk, amelynek a nevét úgyis elrontanám, mindenesetre jólesett. Hosszú betonúton kell továbbsétálni, ez eléggé megviseli kollegám talpát (ezért húztam én cipõ helyett bakancsot, na meg a végén lévõ homokos utak miatt), kissé visszaveszünk a tempóból. Néha autó húz el mellettünk, mindig szépen lelassítva (talán a mellény miatt? :)) Pokoltanyáig ezentúl nem sok említésre méltó esemény történik, esetleg az, hogy átlépjük a megyehatárt és Pest megyében talpalunk tovább. Az ellenõrzõponton gyümölcslé vár, túratársam rövid futómûigazítást végez, ennek eredményeképp még rosszabb lesz neki, de hõsiesen tûri. A mûutat itt elhagyjuk, karóba húzott láthatósági mellény is mutatja az irányt, de elõtte a pontõrök is elmondják, merre van a helyes út. (Egyenesen.) A Tápiószele elõtti utolsó pontig még mindig eltéveszthetetlen az út, itt nekem van egy rövidebb holtpontom, de a Dózsatelep határában õrködõ ponton kapott csoki gyorsan feledteti ezt. A kedves pontõröktõl magyarázatot kapunk az egy ideje hallható mulatós jellegû zene (?) forrásáról.
Tápiószele innen már csak pillanatok kérdése, hamar elérjük a falut, azon belül is a Faház bisztrót. Itt útitársam, talpa állapota miatt kiszáll, pontosabban teljesíti a klasszikus, 32 km-s távot. Nagyon szimpatikus az ötlet, miszerint elég itt eldönteni, melyik távot választja az ember, a hosszútávosok is megkapják a rövidebb táv díjazását, valamint egy plusz lapot, leírással, térképpel. Sporttársak jönnek, kedves ismerõsök: Peták tanár úr, a Mátrai Csillagok csapata: Zoli, valamint Anita és Bálint, utóbbi ketten Erdélybe menet "beugrottak" túrázni egyet :); megérkezik a minket a Falasok(k) túra után elfuvarozó sporttárs is a feleségével. A szolgáltatásként kapott virsli és tea mellé még iszom egy kávét, elbúcsúzom mindenkitõl és amint lehet, elindulok. (A pontnyitás miatt kicsit várni kellett a továbbindulással.)
Sikerül rögtön Tápiószelén egy kis elkavarást vinni a dolgokba, megtéveszt a kettõs villanyoszlopnál való balra kanyarodás, pedig egy ott lakó hölgy még szól is, hogy zsákutca. Két sporttársat is sikerül magammal "vinni", ezúton is elnézésüket kérem. A helyes útra rátérve már semmi gond nem volt a tájékozódással, a Tápió partja megvan, a híd is, kicsit késõbb pedig (jó magas náddal benõtt szakaszok után) a zöld jelzésre is pont jó helyen sikerül rátérni. Tápiószentmárton üdülõtelepén elõször dalolva elsétálok a kiírás szerinti pont helyén, tavalyelõtti emlékeim figyelmeztetnek, hogy a buszmegálló már az ep. után következett. Visszamegyek, már több érkezõ túratárs is ott van, egyikük épp mondja, hogy ha az éppen odaguruló autó nem a pont, akkor megnézi, hátha a strandnál van. Nem kell kitérnie, éppen a pontõrök jönnek, éppen fél ötre, azaz pontnyitásra. Kapunk bélyegzést, üdítõt és egy kis eligazítást is az útvonalról.
Közben szépen lassan egészen világos lett, elrakom a fejlámpát, már Tápiószele óta nem használom, csak lóg a nyakamban. Hosszú aszfaltozott útszakasz után letérek a zöld kereszt jelzésre, homokos út, cserjés, ritkás erdõben. Az a benyomásom, hogy ez mûveltebb táj volt valaha, de hagyták kissé elvadulni. Az út mindenesetre teljesen járható, bár homokon kell gyalogolni (még egy érv a bakancs mellett, persze ez teljesen egyéni). Kicsit kilépek, sietek, hiszen nyolcra Pestre kell érnem, megígértem volt szobatársaimnak. Ehhez korán ott kell legyek Nagykátán, a strandon, ha még fürdeni is akarok. Ez a gondolatmenet sarkall sietségre, közben kisebb tanyák mellett haladok el, mindegyiknél kutyák ugatnak meg, egy helyen bele is "írom" a homokba, mert két borjúméretû példány áll elõttem vagy száz méterre. Õket nem látom többet, Erdõszõlõre beérve viszont egyszer csak két kutyát hallok mérgesen csaholva mögém jönni, gyorsan megpördülök, látom, egyikük sem nagyobb egy kisméretû sámlinál.
Ilyen "kalandok" után nemsokára kiérek Erdõszõlõrõl, errõl a Nagykátához tartozó kis településrõl, némi aszfaltkoptatás után földutakon követem a szalagozást. Túrázó nyomát nem látom a homokban, sõt, gyalogos nyom sem nagyon van, az is kisméretû és valahol elkanyarodik. A szalagok kitûnõ helyen vannak, nyugodtan bízhatok bennük. Nagykátára érve még kanyarogni kell egy nagyobb nyílt területen, a nap már régen felkelt, de még nem tûz, nagyon kellemes idõ van. (Egész este ideális túraidõ volt, néha kissé hûvös.) A városban képzeletbeli célegyenes, észreveszem a strandot, befordulok, és ... és ... és nincs ott senki, a strand személyzete bent beszélget. Hoppá, hogy egy klasszikust idézzek. Korán jöttem, ránézek a telefonomra, 6:08. Nézelõdök jobbra, balra, egyszerre megjelenik egy hölgy, mintha tavalyelõtt is láttam volna ugyanitt. A szomszédban lakik és mondja, hogy meglátott, miközben kávét fõzött és egybõl jött ki, köszönet érte! (Bár, a cél nyitási idejét jó lett volna feltüntetni a lapon.) Kapok tõle bélyegzõt és beenged a strandra, egybõl a gyógyvizes medencét nézem ki, nagyon jólesik a fürdõ, nagyon kedves gesztus a rendezõk részérõl. Viszont a vonatom megy, úgyhogy negyedóra elteltével gyorsan átöltözök, közben jönnek a gyorslábú sporttársak.
Az igazolólapot odaadom a hölgynek, azt mondták neki, ne adja át a díjazást senkinek, nem is akarom elfogadni, majd küldik postán, ezt külön köszönöm, én pedig sietek a vasútállomásra, pont elérem a vonatot.
Köszönöm a túrát, nagyon jó a rendezés, szép az útvonal (fõleg ilyen tiszta idõben) és külön jó ötlet a fürdõzés a célban (jövõre nem ígérkezem el vasárnap reggelre :)), továbbá gratulálok minden táv minden teljesítõjének.
(Kiegészítõ megjegyzés: utólag levél kíséretében megkaptam a díjazást, köszönet érte!) |
