Túrabeszámolók


Balaton

JandiTúra éve: 20072007.06.24 23:35:20
Balaton 50 - MTB
...avagy extrém-, tájékozódási-, és kalandtúra a Balaton-felvidéken...

Régen volt már az MCSÉT 40, így nagyon örültem, hogy miután a különbözõ okok miatti, több hetes kényszerpihenõmet letöltöttem, végre lehetõségem adódott egy - már elõre láthatólag - kihívásokkal teli biciklizésre. Ami még szintén örvendetes volt, hogy ezúttal nem kellett egyedül indulnom a túrán, mert Apám vállalta a nem igazán erre a terepre való biciklivel az indulást, Atti pedig a vadiúj csodamasináját szerette volna kipróbálni. Ennek köszönhetõen most nem kellett magányomban elkezdenem a bringámhoz beszélni... :)

7:45-öt írtam induláskor az igazoló-lapomra (a rendezõket nem érdekelte az idõ), és nem sokkal késõbb már a Tamáshegyre vezetõ meredek földes-köves úton toltuk felfelé a bringákat. Ekkor még azt gondoltam, hogy ezzel le is tudjuk a biciklizhetetlen részeket...

A legmeredekebb szakaszok leküzdése, és egy pecsét után már egy jó biciklivel, és némi tudással gyakorlatilag végig nyeregben lehetett maradni egészen addig, amíg el nem kezdett meredeken lejteni. Ezen a szakaszon már a bicikli, és tudás mellett bátorságra is volt szükség bõven, hiszen a köves, meredek, szûk, éles kanyarokkal tarkított úton igen-igen nehéz volt a lefelé haladás. Nekem azonban ezen a napon úgy nézett ki, hogy bátorságból bõven osztottak, mivel egy hatalmas kidõlt fán való átkelést leszámítva végig a biciklin voltam.

Gyakorlatilag már leértünk a hegyrõl, amikor utolértem egy bicós kollégát. Ez a tény, és a túlzott bátorság viszont megbosszulta magát. A kolléga figyelmességét dícsérte, hogy nagyobb tempómat látván félreállt, hogy elengedjen. Mindezt egy igen szûk részen, ahol bal oldalt fal, jobb oldalt pedig meredek, mély árok... Ugyan nem dõltem bele az árokba azonnal, de már nem bírtam a gépet visszahozni a kerülés után, így hát fejest-ugrottam a susnyásba. A következõ pillanatban már háton feküdtem valami bokron. Akkor bele se gondoltam, de az igazat megvallva jókora mázlim volt, hogy ebbõl a bukásból a legnagyobb sérülésem egy kb 1 négyzetcentiméternyi horzsolás lett a bal térdemen. Vigyorogva megkértem az imént megelõzött :) bicós sporttársat, hogy húzzon ki az árokból, mert egyedül lehet hogy nem sikerült volna kijönni...

Innentõl kezdve az alap hangulat adott volt, és miután a második EP-nél Atti felhívta rá a figyelmem, hogy magammal hoztam a fél bokrot, már semmi nem számított. El is követtük a túra legnagyobb marhaságát, és a gyalogosoknak írt leírás alapján felmentünk a Péter hegyre is. A hegy csúcsa alatt, a tetején, és túloldalt lefelé gyakorlatilag tökéletesen biciklizhetetlen tereppel találtuk szembe magunkat. Én persze lefelé itt is jórészt a bicón voltam, de iszonyatos bozótharc, és kínlódás volt ez a szakasz.

Egy csopaki kútnál való fürdés után nekiugrottunk a Csákány hegynek. Ezt a kaptatót se bicikliseknek találták ki. Már rögtön az elsõ méteren kézben kellett cipelni a gépeket, mert az ösvény a meredekésge, és csúszóssága miatt még gyalogosan is nehezen járható volt. Az elsõ merdekebb szakasz leküzdése után végre lehetett tekerni, és én reménykedtem, hogy mostmár tényleg ez volt az utolsó olyan szakasz, ahol én cipelem a biciklit, és nem fordítva.

A pontnál rövid pihenõt iktattunk be, és észrevettük, hogy az eddigi távot kb 2 óra alatt sikerült teljesíteni. És már ebben a két órában is volt minden: tájókozódási nehézségek a jelek hiánya miatt, bicikli vállon cipelése, extrém Down-Hillezés, bukás...

A Lovasi pont azután szerencsére hamar megvolt, és az odáig vezetõ úton végre kaptunk egy kicsit abból a hangulatból, amit vártam: könnyen biciklizhetõ, kellemes, szõlõsök között vezetõ utak, gyönyörû balatoni látképpel fûszerezve.

Lovasról lendületbõl mentünk tovább, hogy azután a S, és P jelzést követve-keresve teljesen elkeverjünk. Itt jórészt Apám improvizációs, és tájékozódási képességeire hagyatkozva mentünk tovább mindenféle jelzés nélkül, hogy azután végre aszfaltot fogva elérjük Veszprémfajszot. Itt a pecsételés után nagyszünetet is kellett tartani, mert igencsak kezdtem éhes lenni. Ekkor lehetett kb dél.. :)

A Koloska forráshoz vezetó úton ismét nagyon sokat mentünk jel nélkül, mivel a P+ hol volt, hol pedig nem, de inkább nem... Az minden esetre biztos, hogy tájékozódásilag igen nehéz terepen, igen rosszul jelzett ukaon, több rontással fûszerezve értük el a Koloska forrás nevû oázist. Ez a remek pihenõhely dõzsölt a különbözõ finomságokban (mindenféle zsíros-, és vajaskenyér, hideg gyümölcsleves!!!), mi pedig ennek megfelelõen hatalmas dorbézolásba kezdtünk. :)

A Recsek hegy azután minden örömöt összetört, hiszen az oda vezetõ, végtelennek tûnõ nyílegyenes kapatató egyre meredekebb lett, amíg már annyira meredek, és köves volt, hogy ismét le kellett szállni a bringákról. Csakhogy az út annyira rossz itt, hogy gyakorlatilag tolni se lehetett a gépeket, így maradt megint a vállon cipelés. Málhás szamárként, hátamon a bringámmal, lépésrõl-lépésre haladtam fölfelé, miközben a tûzõ napnak köszönhetõn fröcsögött rólam az izzadtság... Kárpótlásként a csúcson, a kilátóban megnézhettük majdnem az egész eddigi útvonalat.

Hidegkúton még tanácstalankodtunk egy kicsit, majd a Hegyes-málnál is rontottunk egy minimálisat, de itt már nem volt olyan nehéz a tájékozódás. A biciklit bántani utoljára a Hegyes-málról lefelé lehetett, amit én meg is tettem...sírt is alattam szegény miközben a köveken pattogott. Hiába, nem szeretek túl sokat fékezni...

Miután aszfaltot fogtunk, úgy döntöttünk, hogy mindenkinek tökéletesen elege van már a terepbõl, és amúgy is fölöslegesen szenvedtünk túl sokat a túra elejen, így nemes egyszereûséggel országúton, Balatonszõlõsön keresztül visszagorultunk a célba, és emiatt egy fikarcnyi rossz érzés se volt bennem.

15:19-et írtam az igazolólapra a célban, aminek csak azért örültem, mert a kiírt szintidõn sikerült belül maradnunk, így nem csak a rendezõk engedékenysége miatt kaptunk díjazást. Ezen kívül viszont túl sok örülnivaló ezen az idõn nincs: kicsit más okokból mint a Tési-fennsíkon, de ismét sikerült egy félelmetesen gyenge idõt bicikliznem terepen.

Összességében tájokozódásilag, és technikailag is igen nehéz túra volt. Biciklisként egyáltalán nem ajánlott a szöveges leírás alapján teljesíteni! A Péter-hegyre biciklivel egyszerûen NEM SZABAD felmenni, de a további három bicklizhetetlen kaptatót (Tamás-hegy, Csákány-hegy, Recsek-hegy) nem lehet kihagyni, mert pont van rajtuk. Lefelé megfelelõ géppel csak a Tamás-hegyen lehet gond, de a korábban már említett ügyesség, és bátorság megfelelõ kombinációjával nagyjából el lehet boldogulni...

...és azért fizikailag is jó kis kihívás volt ez túra.

/Van akinek persze semmi se elég: Atti barátunk például még megfejelte a túrát azzal, hogy hazatekert Veszprémbe, amihez ezúton is õszintén gratulálok! Persze könnyû annak, akit olyan fiatal bringa cipel... :)/

Jandi