Túrabeszámolók

Turista Kékszalag Maxi 110 km - 3850 m szinttel, sikeresen teljesítve 21 óra 56 perc alatt (Hegyes-tetőn keresztül).

Immár 19x-es teljesítője lehettem ennek a teljesítménytúrának. Ez volt a legelső százasom még 2006-ban, azóta a jelenleg tűpontos nyilvántartás szerint pedig a 347. százasom. Szeretem az útvonalat, mert három tájegységen keresztül lehet túrázni, ráadásul egy szuper kompozás is van benne, amiből idén semmit sem élveztem, de ez már az én bajom volt.

Még a rajtban sem voltam, máris kalandosan indult a napom, szinte minden túrázóval egyetemben. Vácon leszállva, rutinból betámadtam a BZ motorvonatot, mert gondoltam az megy Magyarkútra, mint eddig az évek során. Páran követnek, de ezt benéztem, ez csak egy jelenleg forgalmon kívüli vonat volt. Na gyorsan hátraarc, mert pillanatok alatt indul a tényleges járat (gondoltam én). Megtalálván a helyes peront, immár túrázó sokadalom várja a még meg nem érkezett szerelvényt, de hamarosan megjelenik a kijelzőn, hogy 30 perces késéssel fogunk indulni... Vannak akik taxiznak a rajtba végül, van aki inkább visszafordul, és hazamegy. A kalamajka folytatódott, kiderült hogy az előttünk levő szerelvény robbant le, és visszavontatják Vácra. Sok idő után meg is érkezik, na de az összes túrázó is rajta van akik ezzel akartak menni :) Kényszeredetten röhögünk egymáson, vagyis inkább a helyzeten.. Végül nagy nehezen kiderült hogy melyik vonattal megyünk, így én például kapásból 1 óra hátrányban voltam a tervezetthez képest, de akiket visszavontattak, ők 2 órát vesztettek.. 

Az utolsó komp amivel át lehet menni hivatalosan, 19 órakor van, de 20 órakor megy a leges-legutolsó. A szervezőknél is ezáltal nyilván borult a papírforma, így a 20 órás kompot is valószínűleg jópár túrázónak igénybe kell vennie. 

Végre döcögünk, és lerobbanás nélkül érünk Magyarkútra, ahonnan még egy kis gyaloglás, és az Irma-forrás melletti pihenőnél várnak minket a szervezők.

Nagyon finom reggelipont fogad minket, friss zsemle, felvágottal. Ha ezt tudom, máris kevesebb kaját hozok az amúgy is rendesen felpakolt hátizsákban. 

Végül csak 9:21-kor tudtam a késés miatt elindulni. Zwickl Bernadettel együtt kezdjük meg a Börzsöny bekebelezését. Itt még nem tudtam, de később levontam a konzekvenciát, hogy nagyobb kihagyás után az edzettségi szintem a béka hátsóját üti, és nem biztos hogy a Börzsönyi részt ennyire meg kellett volna húzni.. Na de még az elején vagyunk, minden happy. Bernadettel jó tempóban haladunk a Nagy-Kő-hegy irányába. Az útvonal nem egy atomfizika, mindössze a K- jelzést kell követni szinte végig. A pár évvel ezelőtti óriási gondot okozó lódarázs fészek már a múlté, úgy látom útközben. Elérvén a Nagy-Kő-hegy csúcsát, kitérünk szép kilátást csodálni, és bár nem ellenőrzőpont, de beütjük a kéktúra pecsétet is az itinerbe. Innen kellemesen lejt az út Nógrád fele, kocogásra is váltunk. A vasutat keresztezvén, éppen most érkezik egy szerelvény. Meglepően konstatáljuk hogy ez az a vonat amivel mi is érkeztünk még Magyarkútra. Jókat mosolygunk hogy még a hegyen át is gyorsabbak vagyunk a vonatnál :) Közben utolér Wágner András, és a nógrádi Csurgó-forrásig eldumáljuk az időt. Ez után még jópárszor találkozunk Nagymarosig futólag. A forrásnál van az 1. ellenőrzőpont, ahol finom palacsintával kínálnak a pontőrök. Tovább haladván Bernivel, egy kis repülőt találok a réten, meg is örökíti fotóval az utókornak. Ez után "galád" módon ellépek, de érzek magamban (még) energiát a haladásra. Sokszor jártam erre nem csak a Maxin, hanem egyéb túrákon is, az útvonal teljesen egyértelmű. A Saj-kút bérc előtt utolérem Baranyai Erzsit, és Horváth Zolit. Zolival még együtt vonatoztunk, aztán ő taxira váltott, és ennyi előnyt szerzett is vele. Erzsi mondja hogy a nagy vasúti késések miatt a Hegyes-tetői pontőr leköltözött a Köves-mezőre, és onnan a K+-en csak le kell battyogni Nagymarosra, nem kell megmászni a Hegyes-tetőt. Megköszöntem hogy mondta, mert én erről nem is tudtam. Vicces volt amikor mondta hogy egy nagy feszült helyzetet előzött meg ezzel a bejelentéssel, amire bőszen bólogattam. Nem tudom hogy tettem volna elsőre amikor megérkezek Nagymarosra, és mondjuk a mezőny nagy része ott van akiket már ezer éve megelőztem. Én biztos voltam abba hogy felmegyek a Hegyes-tetőre, ha ezen komp múlik, akkor is (múlt is, erről majd később). Most viszont ezt a részét is megértem a túrának hogy nem kell oda felmenni, mert van aki ugye már 2 órás késésben van, és elég gáz helyzet lenne emiatt az utolsó kompot lekésni. Amúgy itthon lemértem, 4,4 km és 200 m szint a különbség. 

Szóval megköszöntem Erzsitől az infót, és jött a Saj-kút bérc igen combos emelkedője a Foltán-keresztig. Sok ismerőst érek utol közben. A kereszt után viszont az emelkedővel együtt az erőm is egyenes arányosságban fogyott. Mire felértem a Csóványos 938 m-es csúcsára, a kedvem is elment az egésztől, nem mintha mostanában amúgy is sok lett volna. A ponton meglepetésre kaptam egy fél almát a pontőrtől, jól esett nem számoltam vele. 6km/h átlag fölött voltam kicsivel, elkezdtem most már matekozni, így hogy a legnehezebb rész megvolt a Börzsönyben. A komp Nagymarosról Visegrádra csak óránként egyszer jár, ha gyors vagyok akkor a 18 órásat is elérhetem akár. A sziklákon át bukdácsolva a Nagy-Hideg-hegyi turistaházhoz érkezek. Nem érzek magamban sajnos sok motivációt, így nincs is már kedvem a tempós menethez, inkább beülök a turistaházba egy üdítőre. Brutál árak vannak, kérek egy 0,3-as házi szörpöt, ami csapnivalóan rossz volt, kb fanta és ásványvíz.. El is ücsörgök egy darabig, majd kényelmesen továbbhaladva váltok pár szót Szabó Attilával. A 18 órás kompot elengedtem, de azért a hosszú lejtő csak adja magát egy kis kocogásra. Meg sem állok a Kisinóci turistaházig. Ismét meglepi vár, gyümölcslevest kapok pontőreinktől. Nagyon ízlik, és kicsit újra motivált lettem. Főleg amikor ismét ránéztem az órára, és meglepetésre még mindig elérhető volt egy erősebb menettel a 18 órás komp. Szabináék is ekkor indulnak tovább, jól haladnak ők is. A Kálváriát megmászva, megcsodálom a csodás őszi színeket, és a panorámát, majd Kóspallagon bevágom a fejemet a kék kút alá, mert a napnak azért van ereje. Innen viszont szuper jól haladható rész jön sokáig. Szerintem itt szúrtam el az egészet, mert ennyi kihagyás után már éreztem is a combomat és a vádlimat, de persze a tempót véletlenül sem vettem lejjebb. Törökmezőt elérve gyors töltés a kerti csapból, majd usgyi tovább. Köves-mező előtt még utolérem Zsanettet, illetve Andi és Tomi kirándulnak szemben az útvonalunkkal. Elérvén a pontot, az elmaradhatatlan dinnye persze szerepel a szolgáltatásban mint minden évben. Ez az egyik ikonikus pontja a Maxinak. Itt lehetett eldönteni hogy K+ Nagymarosra, vagy K- Hegyes-tetőn át. Egy srác tanácstalankodik a turistatáblánál, útbaigazítom, ő a K+-et választja, és mint később éjszaka kiderült elérte a 17 órás kompot pöccre. Akkor nekem is ment volna.. Teljesen lényegtelen, én azon gürizek hogy egyáltalán valahogy a 18-ast elérjem. Szomorúan látom hogy az emelkedők borzasztóan lassan mennek, ennyiszer szerintem az összes teljesítésem alatt nem álltam meg fölfele mint most :( Tény és való hogy igen combos az emelkedő a Julianus-kilátóig.  Fönt leülök a padra, egyszuszra ledöntök fél liter vizet. Ránézek az órámra, most már szinte biztos hogy meglesz a komp. Azért a Szent-Mihály-hegy nyerge után az oldalazós úton figyelni kellett, de utána ismét lehetett kocorászni egyet. Elérvén Nagymaros szélét, viszont pillanatok alatt piszkosul elkezdtem görcsölgetni. Eddig is pótoltam ásványi anyagot, most is veszek be sótabit, de szó szerint mintha az aszfaltba beleragadt volna a lábam, alig bírtam még gyalogolni is. Na ez így nagyon hiányzott az első etap végére.. Szerencsére még ezzel a lassú gyaloglással is 17:48-ra leértem  a komphoz. A börzsönyi rész 50,7 km volt, ez pöccre pontosan 6 km/h-s átlag volt, 8 óra 20 perc alatt. Na de hogyan tovább? A komp begördül, nem sokan vagyunk rajta, a többiek K+-eztek Köves-mezőről, Wágner András az aki még felmászott a Hegyes-tetőre. 

Ahelyett hogy csodálnám a kilátást jókedvvel a kompról, meg úgy az egész Dunát, inkább leültem, és ha már réven vagyok, gondoltam magam elé RÉVedek és átgondolom hogy innentől nagyon tartalékon kell haladni tovább.

Átérvén a túloldalra, indul a Pilisi etap. A görcs múlóban, de a comb/vádli totál beállva, és még van hátra 60 km csomó szinttel. Egyből a Fellegvár ostromlása kezdődik emelkedővel a stációk mentén. Ács Gabi lép el, én szó szerint kiránduló üzemmódban érek fel a parkolóhoz. Szerencsére van egy kút odafent, rendbe is rak úgy ahogy, majd Szabó Attila ér utol és eldumálunk a Nagy-Villám parkolójáig, ahol első pilisi pontőrünket köszönthetjük. Teát ihatunk, bár nincs megízesítve, de a víztől amúgyis herótom van már. Jönnek a többiek is, Berni, Rita, Csabi, de hamarosan meg is állnak egy padnál. Berni halad tovább még velem, és innentől a túra végéig együtt is megyünk. Kocogni már szinte egy métert sem tudok, de a gyaloglás még egész jól megy. A fekete lófej jelzés :) lefordulásánál vesszük elő a fejlámpát, a Moli-pihenő szuszogtató emelkedőjét már sötétben másszuk. A panoráma megkapó, a Visegrádi szüreti fesztivál muzsikája pedig még ide is elhallatszik. Az Urak-asztala oldalazós útján át érkezünk a Pap-réti erdészházhoz, ahol bent ég a villany, belül kicsit irigykedek is rájuk. Pilisszentlászlóra köves most épp "nem szeretem" út visz le. Sajnos a falu széli piros telefonfülke már a múlté mondta Berni, pedig vártam. Már nagyon vártam a Kisrigó éttermet, itt a következő pont, ahol levest szervíroznak fel. Sosem felejtem el hogy pár éve milyen ízletes és tartalmas volt a vadragu leves. Most babgulyást kaptunk, de panasz erre sem lehet, jócskán megmérik, hús és bab is van benne bőven. A szolgáltatás csillagos ötös, ráadásul az egyik pincér is elkápráztat minket, és a közben beérkező Attiláékat a trükkjeivel. Végre vettem jéghideg sportitalt is az utálatos víz helyett. Nem sajnáljuk az időt, szuper jól esik itt most megpihenni, de persze irány tovább hamarosan. Ács Gabi van előttünk valahol, nem látjuk már a lámpáját sem. Bernivel jókat dumcsizunk, jó társaság, a kedvem is visszajött a túrázáshoz. A Bükkös-patak medrében haladunk hosszasan, szerencsére az éleslövészet tábla nemlegesre van állítva az úton. A Sikárosi-réten már intenzív szarvasbőgést hallgatunk, mi is pont arra haladunk majd egy jobb kanyar után, de addigra már hűlt helyük persze az állatoknak. Dobogókő következik, és hamarosan igen erős kaptató veszi kezdetét az Öreg-vágás hegyen át. Ács Gabit utol is érjük, eléggé elálmosodott, de Dobogókőig velünk tart. 

A turistaháznál meglepetés pontőrök, Gál Viktor, Pintér Jani, és egy hölgy, akit már látásból ismerek. Kedélyesen eldumálunk kicsit, majd irány tovább. Meglepően nincs most nagyon hideg idefent. Gábor lemarad, Bernivel ismét ketten haladunk a Zsivány-sziklák utáni kőgörgetegeken át Pilisszentkeresztre, ahol az évek során már tudom hogy a régi áthúzott K- jelzésen kell menni nem az újon. Az itinerben az új szerepel, szóval akinek nincs trackje, vagy legalább egy teljesítése, az pont kihagyja az ellenőrzőpontot. Mi viszont megleljük a szokásos sátrat, szokásos pontőrökkel, és bizony a szokásos finomságokkal, amit minden évben extrán várok. Süteményt ettem, májkrémes-paprikás kenyérrel, majd nagyon finom meleg teával leöblítve, ráadásul még a kulacsomat is megtöltötték vele, nagy köszönet érte! Bizony itt pihent pont az a srác is, akit még a Köves-mezőnél igazítottam útba, és pont elérte a 17 órás kompot. Mire megérkeznek a többiek, addig pont váltjuk egymást, Bernivel jóllakottan haladunk tovább a Dera-szurdok irányába. Az első fahidas átkelésnél a fejlámpám fényében egy papírt látok a fán, közelebb érvén lódarázsveszélyre figyelmeztet. Elfordulván pontosan mellettünk döngenek a kiszáradt fában. Lámpa le, húzás innen gyorsan.. Azért zakatolnak a gondolataim egy darabig hogy ez egy nagyon népszerű kirándulóhely, gyerekekkel. Naponta itt hányszor kell kihívni a mentőhelikoptert vajon? 

Próbálom elhessegetni ezeket a gondolatokat, és a Szurdok után inkább témát váltunk Bernivel, és az igen intenzív szarvasbőgésre terelődik figyelmünk. Vannak itt mindenféle szólamok. Kedvencünk az AÚÚ, amit már egy ideje én is mondhatnék a beállt lábaimmal, de a szarvasokhoz is úgy látszik begyűrűzött a modern technológia, ugyanis AI hangokat is hallottunk :) Szerencsére ez le is köti a figyelmünket az amúgy eléggé ingerszegény szakaszon. Egy éles jobbkanyar után a Csobánkai-szentkúthoz érkezünk, ahol megbontom gumicukromat Berni nagy örömére is. Kiemelkedvén a K-en szerencsére lódarázsmentes övezet volt most (nem úgy mint az egyik Pálos túrán). Hosszú monoton út veszi kezdetét a Kevély-nyereg irányába. Valami itt mindig van a levegőben, mert állandóan elálmosodok a Csobánkai út keresztezése után. Gondolatainkból a nyereg hódítása közben szemből támadó lódarázs hoz vissza a való világba. Időben kapcsoltuk le a lámpát, ezt is megúsztuk. Fura hogy nappal egy darabbal sem találkoztunk, éjjel meg itt gonoszkodnak nekünk. Végre felérünk a nyeregbe, megkapjuk pecsétünket az itt állomásozó pontőröktől, majd jön a nagyon fájó borzasztó sziklás lefele Pilisborosjenő határáig. Szerencsére ismerem az utat innentől, mert rét az van, de jelzés nem nagyon. A rét szélén kólikaveszélyre figyelmeztet a tábla, lovak most nincsenek a környéken. Picit belekóstolván Pilisborosjenőbe, hamarosan ott is hagyjuk a Köves-bérc kedvéért. Ez után a lefele minden évben türelemre int. Sziklás, köves, mint a hegy neve is. A vasút keresztezése után a téglagyár előtt kicsit leülünk nassolni, közben két vonat is elhasít. Most már reggeledik, de későn lesz világos, így a lámpa még kell egy kicsit. Utolsó emelkedőnk következik, hosszan, szerpentinesen fel a Csúcs-hegy nyergébe. Aki itt a K-kerékpárúton toronyiránt mászik fel nem a szerpentinen, az egy óriási nagy lúzer a szememben. Volt már olyan év hogy ennek hangot kellett adjak személyesen is közben. Jó tempóval, megállás nélkül felérünk, és örömmel konstatálom hogy nincs több szint. A Virágos-nyeregbe érvén a lámpát is eltehetjük, és köszönthetjük utolsó pontőreinket, Istvánt, és Renit. Van jó kis nasi, markolok is bele bőven, majd immár a K+-en tesszük meg túránk utolsó 5,5 km-ét. Végül vasárnap reggel 7 óra 17 perckor érkezünk be a Máriaremetei cserkészházba utunk végéhez, ahol Geri, és Döme adja át a díjazásainkat. Itt is van minden finomság, lekváros, zsíros kenyerek, paradicsom, hagyma, üdítők, sör. Nem volt gyenge menet, de a lényeg hogy sikerült ismét. Jövőre meg jubilálni kell, nincs mese! Berninek köszönöm az éjszakai társaságot! Újra tanulok járni.