Kazinczy 200 (204 km - 7400 m szinttel) sikeresen teljesítve 45 óra 57 perc alatt, egyhuzamban, alvás nélkül. Immár 15x-ös teljesítő lettem. Utána pedig immár kb hatodjára zsinórban, leszalagoztam a túra legnehezebb szakaszát. Tolvaj-hegy - Nagy-Milic, Szurok-hegy - Kéked. 20 km kb 1300 m szinttel. Szalagozótársam Jurij volt, aki szintúgy mint tavaly, idén is a 200-as után csinálta.
Csütörtök délután Laczó Danival, és Botos Istvánnal autókázunk a Kovács-villa felé, ahol a szállásom lesz. Odaérvén, lecuccolván, társasági életre is marad bőven idő, persze ilyenkor még mindenki mosolyog, és jókedvű. Nekem nem sok mozgás volt idén, így semmilyen tervem nincs, mindössze annyi hogy beérjek 55 órán belül. Amúgyis egy ideje már elengedtem ezt az idővel való versengést.
Péntek reggel egy kis gyaloglás nulla pontért a kisvonathoz, ami Sátoraljaújhely központjából indul. Ez már egy nagy élmény a Kazinczy túrákon, pedig még maga a túra el sem indult. A kisvonat viszi ki a résztvevőket a rajtba, Széphalomba, a Kazinczy-mauzóleumhoz. Izgulok azért, mert nagyon meleget mondtak a hétvégére, így a büfében elkortyolgatok egy jó hűs helyi Rákóczit. 9 óra 01 perckor viszont már azon kapom magam, hogy több mint 100 emberrel egyetemben már útnak indulunk a Zempléni rengetegbe. Szigorúan kellemes gyaloglással indulok, mert az első 3 km kapásból teljesen nyílt rész. A szokásos első kocogólépteimet Rudabányácska előtt teszem meg a kis lejtőn. A Magas-hegyi kilátóhoz már most igen küzdős a feljutás, kifejezetten örülök minden évben hogy ez még az elején van. Jutalmam viszont gyönyörű panoráma. A szintúgy meredek lejtőt is megúszom esés nélkül, majd kicsit lehet feljebb vinni a tempót a Kovács-villáig, ahol ugye a szállás volt, és ami most 12 km-nél van. Mennyei dinnyét eszegetek, és a kólára is intenzíven rájárok. Végül két kenyérlángost is meglovasítva indulok tovább. Arra is nagyon figyelek hogy a két flakonom mindig tele legyen a pontokról való indulások után. Már most egyedül maradok, látótávolságon belül senki egy darabig. Fölemelkedek a K+-en, ami majd lefele egyben a célba is vinni fog sok-sok idővel később, remélem. A Vöröskő vendégház előtti aszfalton extra frissítőpont. Számítottam rá, szerencsére van minden évben. Jön a hosszú, emelkedős K- jelzés, feljebb a szokásos rengeteg hangyával megspékelve. Utolér egy srác, néha váltunk pár szót, a Fekete-hegy csúcsáig együtt megyünk. A kilátóban Parai Istvántól kapok egy mentes sört. Az egész nem csúszik le, megfelezem a sráccal, közben csodálom a gyönyörű panorámát. Minden évben elréved a tekintetem az Északi Zöld hegyeire, ahol remélhetőleg én is fogok járni. Innen megint egyedül haladok tovább, a kis oda-visszán egész sokan jönnek szemben, mégsem vagyok annyira egyedül errefele. Mikóházára lekocogván tudom hogy most nagyon fel kell tankolni a frissítőponton, mert most jön az első 55 km legkeményebb része. Nem a szintek miatt, hanem végig kitett, nyílt részen kell haladni vagy 2 órán át. A rutin feladatokat elvégzem mint minden évben, vagyis hatalmas mosdást csapok a közkútnál, és veszek egy mentes hideg áfonyás sört a helyi boltban a következő uncsi aszfaltos etapra Alsóregmecig. Ezt szépen meg is iszogatom, majd a Kazinczy család temetőjénél kedvenc pontőreim, Éva és Egon várnak. A barackkompót mennyei, mindig van valami extra amit ki tudok emelni a sok finomság közül. Hébe-hóba messzebb látok sporttársakat mozogni, de jó ez a tempó most nekem ami van. Rémesen hosszú aszfaltút visz Felsőregmecre, az aszfalt lángol, a felhők megbomlanak, és a nap fitogtatja erejét. Szerencsére sapkával és napszemcsivel is készültem. A településen pár ember néz most csak rám hülyén, kérdéseket nem kapok mint általában minden évben. Felsőregmecet elhagyva hosszú emelkedős szántóföld jön a Mátyás-hegy mindössze 311 m-es csúcsára. Itt nagyon meg lehet rogyni, így minden lépést megfontolva teszek meg. A tetőre felérve jókorát húzok üdítőmből, majd meglepően veszem észre hogy dehidratálva vagyok csúnyán. A részletekbe nem mennék bele, elég annyi hogy a "könnyítés" igen nehezen ment, pedig folyamatosan kellett. Ez nem jó dolog így kb a 38. km-nél.. Úgy érzem fogyasztottam elég folyadékot, de ebben a melegben kiszámíthatatlan minden (Sajnos ez a helyzet elkísért 150 km-ig. 100-nál kicsit kongott a vészharang, hogy ha tovább megyek akkor még komolyabb probléma is lehet ebből, de végül megúsztam). Felérvén az Északi Zöld bemelegítő szakaszára észrevettem hogy a határkövek teljesen frissen vannak pingálva, és a jóval későbbi szakaszokon is látszódott a frissességük. Itt valami fekete öves festő mozoghat, mert hol'mi hús-vér ember nem teszi erre tiszteletét csak úgy :) Zsírosbányára érkezek, picivel több mint egy maratoni távnál járok. A frissítőnél van kockasajt, amit nagyon szeretek. Végre az innivalóban is van változatosság, málnaszörpöt keverek a folytatáshoz a forró kóla helyett. Meglepően látom hogy az eddigi K+ jelzés K-re változott, és ez Füzérig így is maradt. Ha így halad ez a sok terelés, előbb-utóbb lesz 2000 km is az OKT... Füzérkajata előtt Orsit és Tibit érem utol, rég találkoztam már résztvevővel. A település szélén Zsuzska, Dávid, és a legkisebb utánpótlás pontőrködnek. A közkút szuper jól jön, úgy jövök ki alóla mint kb az Unicum reklám úszó emberes logója. Még mindig nagyon meleg van, várom hogy végre sötétben túrázhassak. Nyílt részeken át érek Pusztafaluba, hogy onnan felkapaszkodva egy dombra, 55 km-hez, Füzérre érkezzek. Ez a bázis, többször is fogom érinteni (55 km - 2160 m szint - 9:43).
Kérek meleg kaját, gulyás van jelenleg. Ezt kicsit "erősnek" érzem, de muszáj a kraft a folytatáshoz, ugyanis most jönnek a durvulások keményen. Kiveszem a depós cuccból a fejlámpát, meg az új üdítőket, majd folytatom is az utamat. A Vár-forrásból minden évben kortyolok egy kis erőt gyűjtő vizet, az oroszlán formájú forrás szájából. Pusztafalura adja magát egy kis kocogásra a K-négyzet jelzés, talán ez volt az utolsó rész az egész túrán ahol normál futómozgást tudtam még végezni. Szűcs Lajost előzöm meg, tavaly is pont ezen az etapon találkoztunk, akkor még az Északi Zöldön, sőt még Telkibányán is együtt mentünk. A hírhedt Tolvaj-hegy aljába érkezek, megadom a tiszteletet, jó 5 percig készülődök. A itteni pontról viszek gumimacikat, majd jó lesz ellenni velük fáradtabb pillanataimban. Nekiveselkedvén, 700 m-re 250 m szint vár rám a csúcsig. Küzdök mint malac a jégen, de minden lépéssel közelebb vagyok a csúcsához. Mire felérek még mindig lehet lámpa nélkül haladni, így fújok párat leülvén a határkőre, majd nyomás tovább a Vaskapu-hegy felé. Az aljához érve viszont a semmiből brutál hányinger tör rám, és azonnal félre kell állni kétszer is. Valószínű a gulyás jött ki, de utána egy darabig ha ittam akkor is igen türtőztetni kellett magamat hogy bent maradjon. Szűcs Lajos megy el mellettem, éppen akkor amikor sugárba tolom ki a mennyei gulyást. Visszább is veszem a tempót, kicsit izgulok a folytatástól, de inkább előkapom a fejlámpát, innentől végleg besötétedett. A Vaskapu csúcsára már sötétben érkezek fel. Innen a Kis-Milicig még goromba emelkedők sokasága próbál megtörni, de nem hagyom magam. Felérvén a túra legmagasabb pontjára a Nagy-Milicre (895m) meglepetésre Annát és Lacit érem utol. Anna sincs túl jó bőrben, ég a teste, nem tud visszahűlni egyáltalán. Én is észlelem magamon ezen tüneteket, de szerintem vagyunk ezzel így elég sokan a mezőnyből. Egyedül haladok ismét, majd az egyik kedvenc kilátópontomnál mindig megállok kicsit, ez pedig az Eszkárosi-kilátópont. Tekintetem messze elszáll Kassa, és az érchegység irányába. Ez a szuper pont mindig erőt ad a folytatáshoz, és jobb kedvvel is vetem bele magam az igen meredek lejtőbe, aminek alján a Szent Erzsébet túrajelzés keresztezi utamat. Anno ebből volt egy 100 km-es teljesítménytúra, sok szép emlék jön fel mindig. (na végre nem a gulyás :) https://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=7116
Hamarosan elérkezek az Északi, és a Szlovák Z- jelzés elágazásához, ahol mint mindig most is ellenőrzés vár, na és persze Andi és Tomi. Ők még nagyon sokáig itt lesznek ugyanis kb 107 km-nél is visszaérkezünk még ide. Ezért sem akartam pofátlan lenni, de csak megkérdeztem van-e valami mentes sörük esetleg. Mentes az nem volt, viszont volt egy 4%-os citromos, ami nagyon jól esett, a kólán és az izón kívül úgy éreztem muszáj valami mást is innom. Hatalmas köszönet utólag is érte, na meg az itt kihelyezett gumicukrokért is. Innen végre kicsit kifújhatom magamat, egy darabig nyugodt rész jön, kivéve hogy köves sziklás részeken haladok néhol. Két meredekebb árok az még, ami említésre méltó, na meg a Nagy-Hrabó förtelmesen meredek lefeléje a Szurok-hegy aljához. Egy határkő is megadta magát, olyan meredek volt az út lefele. Leérvén megint van kockasajt nyamm! Meglepően veszem észre Halmi Ritát, és Kecskeméti Lacit, akik már jó ideje itt próbálnak erőt gyűjteni. A Szurok-hegy mászását legalább 10 megállással abszolválom, nagyon megküzdök vele, de tudom ha ez megvan, akkor a második szakasz neheze is kipipálva. Felérvén lerogyok a csúcsra, Tibitől a pontőrtől kapok mentes sört, Ritával ketten fogyasszuk el. Közben Rita mutatja hogy farkas ordítást videózott éjszaka. Viccesen megjegyzem hogy lehet csak én voltam még a Vaskapu-hegy oldalában :) Hármasban haladunk tovább, Rita és Laci is mondja hogy eldöntötték hogy 100-nál abbahagyják, pedig egész jól mozogtak még. A Kékedre vezető aszfaltot például végig is futják. Én is így szoktam, de most nem megy, marad a tempósabb gyaloglás. A faluban Ritát utolérem, és ketten haladunk tovább Pányok felé. Mutatom a goromba Szurok-hegyet hogy honnan jöttünk le. Éjszaka is tekintélyt parancsoló a sziluettje. Pányokon Lacit is utolérjük. A ponton István és Feri pontőrködik. A májkrémes kenyér esik most jól, na meg mi más ha nem a kockasajt. Kóla is van, a gyomrom valamivel jobb, most már jöhet ez is. Hármasban haladunk tovább a rém hosszú Z+-en Telkibányáig. Minden évben elmerengek hogy ezt a jelzést vajon járja valaki a Kazinczy túra résztvevői, és talán a vadászokon kívül? Szúrós, tüskés, bokros, végeláthatatlan. Vééégre Telkibánya! A pont most a házon kívül funkcionált, jól is esett megpihenni, és végre fáztam! Rita hamarabb tovább indult, Laci még kicsit maradt. Vége lett az éjszakának közben, és a Hollóházára vezető igen álmosító emelkedőn a P-on minden lelkierőmre szükség volt az ébren maradáshoz. A legvégén érem utol Ritát ahogy éppen megpihen. Innen a településig együtt megyünk, közben utolérjük Diát és Zolit, akik a 100-ason mennek, és még a falu előtt Vári Gábort is, aki 200-on van. Hollóházára leérve a porcelángyár oldalánál vár minket a frissítő. A többiek egyből tovább indulnak, én még kicsit eszem-iszom. A hosszú kerékpárúton már csak Gábort érem utol, Ritával Füzéren találkozok immár utoljára. Gáborral eldumáljuk ezt a 4 km-t Füzérig, majd mindenki megy a dolgára. (103 km - 4160 m szint - 20:51)
Én például egyből a tusoló felé veszem az irányt. Szellemileg fittebben is állok neki az itt felszolgált diós tésztát falatozni. Fizikailag már csökkenő a tendencia. Jó 1 órás pihenés után irány neki a harmadik szakasznak. A K+ kitett emelkedője a Bodó-rét felé még pont elviselhető így reggel 7 óra tájékán. Visszaérkezek Andi és Tomi pontjához, megköszönöm még egyszer az éjszakai citromos sört. Most már a Szlovák Z-ön haladok tovább. A Velká Márovka elágazás után mindig elszörnyülködök hogy ez a Szalánc milyen piszok messze van még. Cserébe vagy 7 km-en át lehet aszfaltot koptatni, ami jól oda is vágott a talpamnak már.. 50 km-es, illetve 100 km-es résztevők előzgetnek, és zökkentenek ki monotonitásomból. Utolér Viola és Balázs is. Dumcsizunk kicsit, de eléggé lent van a morálom most. Bele-bele próbálok kocogni az aszfalton, közben pedig mint minden évben ismét szamócákat veszek észre az út mellett, és kétpofára eszem is őket. Meglepődök, mert közben utolér Szűcs Lajos, és Pető András, akik azt hittem rég előttem vannak, de aludtak egyet Füzéren. A Szalánci várhoz mindenki a saját megfontolt tempójában megy fel, majd a településre érve szokásos pontőreink várnak Gabi, és Béla személyében. Nekem ég a talpam, és sajnos hólyagok is alakulóban vannak. Bevágom a kerti csap alá mindkét lábam, a frissítés most másodlagos lesz. Közben Violától kapok egy hólyaggyűrűt (nem is láttam még ilyet, de nagyon jól működött, hatalmas köszönet érte) egy másik sráctól meg két vízhólyagtapaszt. Ezeket is használtam ott helyben. A saját leukoplastom most nem kellett. Közben borzasztó meleg lett, persze a nap most kezdett el tűzni, amikor a hosszú nyílt rész jön Kalsáig a kukoricamezők mellett. Igen küzdős lett ez a rész, Kalsára érve a település szélén le is ülök, itt ér utol Pető András, akitől innentől elválaszthatatlanok lettünk egészen a célig. Immár együtt kaptatunk fel a S-án az Izra-tó fele. Rövidebb távosok jönnek-mennek, utolérjük Szőke Sanyit és Gábort, ezt az 50-est ha lenyomják az már nagyon szép teljesítmény lesz! Az Izrához érve Niki és Gyuri a szokásos mennyei frissítőpontot hozták össze. Sült kolbászt eszek, a téliszalámis kenyerek is nagyon jól jönnek, banán is van, és Kofolát is ihatok. Nem sajnáljuk eldobni a perceket. A folytatás egyre nehezebben megy, megint ég a talpam, a lábujjaim, tűz a nap, és még olyan messzinek látom a végét.. Visszaérvén a Magyar Z-jelzésre, jön a berkekben csak hét ároknak hívott rész. Valójában van vagy 10. Erzsivel és Lacival kerülgetjük egymást, ők is a 100-ason vannak szintúgy azon az etapon amin Violáék. Viszonylag könnyen mennek most az árkok, voltam itt már szakadó esőben, amikor minden egyessel extrán meg kellett küzdeni. A legnagyobb kihívás ezen az 50 km-en a következő, azaz a Lipovec/Hársas-hegy leküzdése. Le is ülök az aljában, előre engedek mindenkit, és nagyon lassan mászok fel a csúcsig. Máskor a felénél legalább a szél el kezdett lengedezni, most metsző párában és hőségben kellett a csúcsig küzdeni. Kemény feladat volt, de az innen levezető lefele is hasonlóan brutális, nem véletlenül Köves-hegy az eredeti neve is... A semmiből elkezd esegetni az eső, ez most nagyon jól esik. Csak az út nem akar véget érni lefele, soha!! Nagy nehezen elérjük a K3-et, és a Fövenyes-kút következik, ahol friss forrásvíz vár málnaszörppel. Kicsit eldőlök a furgon platóján, de még mielőtt végleg úgy maradnék haladunk tovább Andrással. A ponton gumicukrokkal vértezem még fel magamat. Erzsivel és Lacival kerülgetjük egymást továbbra is. A Bába-hegyre nem a fölfele a durva, hanem a lefele. Ordít a talpam neki ez már nem kell, elég volt. Pusztafaluba érek, immár harmadszor a túrán. Ádám párja a frissítőszemélyzet a kis kilátóban. Megint van kockasajt. Ez lök tovább (az elfogyasztott mennyiség után lassan "turbó" üzemmódban) :) András beugrik a boltba, és hamarosan utolér. Jégkrémet vett, és meglepetésként hozott nekem is egyet. Nagyon jól esett a gesztus is, és a jégkrém is. Így máris könnyebb a Vaskapu meredélyét meghódítani. Felérvén az Északi Zöldre Andrásnak mutatom hogy éjszaka valószínű hova rókáztam, gondolom nagyon érdekli egy jó jégkrém után :) Egy kisebb feladat van mindössze, a Füzéri várhoz való eljutás. Ez inkább már csak szellemileg öl, fizikailag már beletörődtem sorsomba. A várból a régi rom jelzésen ereszkedünk vissza ismét Füzérre (156 km - 6100 m szint - 33:21).
Megint elvonulok tusolni, és most már rizst, és krumplit is ehetek a ponton. Megint 1 órát elvagyok itt, ráérek, időm van bőven. Közben Anna és Laci is megérkezik, láthatóan jobb bőrben mint még a Nagy-Milicen voltak. Jó 10 perccel hamarabb tovább is indulnak immár az utolsó 47 km-re. Andrással jó összhangban vagyunk, innen is együtt indulunk tovább. Csatlakozik hozzánk Bernadett aki bár nem a 200-ason van, de így is 100 km már a lábában van neki is. Tavaly óta immár végleg kiépült a hosszú kerékpárút Bózsva irányába, így ez azt eredményezi hogy a régi bozótharc a múlté, cserébe iszonyú hosszú aszfalt vár ránk. Az első 10 km semmi más nem volt csak aszfalt. Szerencsére hármas csapatunk jól eldumcsizta az időt megfeledkezvén például a talpam fájdogálásáról. Bózsva előtt Somogyi Laci ért minket utol, ő 100 km-t megy most. Végre Bózsvára érkezünk, nekünk Andrással eljött a második éjszakánk. Én megint alvás nélkül toltam végig az egészet. Szél Lacit is látom pontőrködni itt, kapunk minden finomságot. Annáék pont előttünk indultak tovább. Bernadett és Laci a nyomukba is szegődnek, mi Andrással kicsit még rájárunk a csemegékre. Szuper jól esik végre egy kicsit terepen haladni Bózsva és Kishuta között. Persze kiérvén Kishutára jön ismét a végeláthatatlan aszfaltcsík egészen Nagyhuta végéig. Egyikünk sem bőbeszédű, de azért dumálgatunk hébe-hóba. Itt inkább mindkettőnk befelé koncentrál. Nagyhuta végén Éva és Egon frissítője vár minket, Annáékkal szinte pont váltjuk egymást a ponton. Itt mindig hideg szokott lenni, most egyáltalán nem fázok így ülve sem. Kapunk sok-sok jó szót, és energiában gazdag finomságokat. Nehezen megy a folytatás, de hamarosan beolajozódik a szerkezet a K4-en fölfele az Eszkála-erdészház irányába. Néhány erőteljesebb meredélyt leküzdve az erdészház előtt nem sokkal villámokat vélünk felfedezni a messzeségben. Jaj ne. Kísért a sors, két éve ugyanitt, ugyanez volt, csak akkor óriási vihar lett belőle. Teperünk a pontig, majd a háznál Tibit a Szurok-hegyi pontőrt azonnal informálom hogy nézzen egy radarképet. Nagy megkönnyebbüléssel látom hogy nem lesz itt semmi, a vihar jóval odébb éli ki magát. Úgyhogy kapunk egy-egy mentes citromos sört, és lehet egyet nyújtózni a padon. Jó 20 perc után indulunk tovább, közben a rövid oda-visszán Meretei Balázs jön, akivel jópárszor találkoztunk útközben a 200-ason, illetve egy fiatalabb lány, akit nem ismertünk. Jön a borzasztó hosszú 10 km Makkoshotykára lefele a K-en. Normál esetben ez egy szuper jól futható rész lenne, de ez már nem normál eset, inkább abnormál. Szerintem András itt tudott volna gyorsabban menni, nekem nagyon nehezen telt ez a rész, és érzésre még a gyaloglás is lassan ment. Utol is ért a lány akivel az oda-visszán találkoztunk. Végülis nem baj, legalább kicsit beszédesebbek lettünk. Ő a 100-at csinálja, most kb 75 km-nél jár, de igen fitten mozog. Nosza, kicsit akkor én is erőre kapok. Makkoshotykára az utolsó 4 km sosem jön el, és szerencsére én ezt nagyon jól tudom, ezáltal csak pakolom unottan a lábaimat egymás elé, majd egyszer úgyis odaérek... Mikor érzésre már minden csillagot megszámoltam az égen, végre betoppanunk a faluba.. A mulatós zenét nyomatják hajnal 3-kor is. Tavaly is nagy buli volt éjjel itt, akkor egyedül éltem át ezt a csodát.
A pontunk a Meczner-kastély kertjében volt egy pihenőnél. Meglepetésre itt találtuk még Annát, Bernit, és a két Lacit. Eléggé álmoskás volt mindenki, nem csodálom, hamarosan véget ér a második éjszaka is.
Én végre megbonthattam energiaitalomat, és itt is a májkrémes kenyér lett végül a befutó. Enni nem nagyon bírtam már, de muszáj volt erőltetni, még 18 km hátra volt a túrából. Fura módon Andrással és a lánnyal mi indultunk ki hamarabb mint Annáék, de a hosszú szántóföldes résznél láttuk a lámpáikat messzebb mögöttünk. Egy komolyabb emelkedő várt ránk mindössze, a Tengerszem megmászása. Itt is csak az első szakasz volt nagyon meredek, utána inkább megint türelemjáték.. Közben Annáék utolértek minket, így a pontra sokan érkezünk egyszerre. Véget ért a második éjszaka, ismét kivilágosodott. A Tengerszem után a P- jelzésen borzasztó türelmesnek kellett lenni, mert rém hosszan emelkedett egy fehér úton a Rákóczi-fa irányába. Meglepetésre Szíj Zoli ér minket utol a semmiből. Az utolsó 7 km-en kicsit erősebb tempóra kapcsolunk, a többiek kicsit szétzilálódnak. A Nagy-Nyugodó mászása még pont megvolt a hőség beállta előtt, ezt nagy örömmel nyugtáztuk. Végül reggel 06:58 perckor Őrsi Anna, Kotlár Laci, Pető Andris, és Szíj Zoli társaságában átlépjük a célkaput, majd 46 óra menet után. Külön öröm hogy Annával mindketten 15x-ös teljesítők lehettünk, gyakorlatilag teljesen egyszerre.
Andrásnak köszönöm Szalánctól a társaságot, jó volt így együtt menni!
Másnap pedig megcsináltam immár a leszalagozást, de erről már írtam az elején :) |
