"Boldog Benedek" Pálos 100 km - 2756 m szintkülönbséggel teljesítve 17 óra 47 perc alatt.
Ez az a túra az összes közül, amihez a legkevesebbet kell utaznom, vagyis a legközelebb van hozzám. Sokszor teljesítettem is a "klasszikus" 70 km-es távot, idén viszont új 100 km-essel rukkoltak elő a szervezők, ott volt a helyem természetesen!
5-órától 7 óráig volt rajt, az aranyközéputat, avagy a 6 órát lőttem be indulásnak, így pihenten is ébredtem reggel. Végül 6:02-kor indul zarándoklatom, a Szent Gellért tértől egészen Márianosztráig. Még légvonalban is durva, nem hogy hegyeken-völgyeken át. A fejlámpa már pont nem kell szerencsére, de a Gellért-hegy - Városmajor - Tabán részeket csípőből ismerem már jól. A Filozófusok parkjánál egy függöny fogad, rajta rengeteg szavacska. Miért is indultam neki ennek a túrának? Több helyre is húzom a vonalat, majd futok tovább, és közben átgondolom alaposan minden egyes szót, ahova jelöltem. A Városmajori templom előtt kapok egy kis kavicsot a szervezőktől, amit elhelyezhetek menet közben ahol szeretném. A Diós-árok eleje állít meg legelőször futás szempontjából. Eszembe jut a Kitörés túra, amikor már éjszaka járunk erre. Felgyaloglok a Kútvölgyi kápolnához, majd bediktálom a rajtszámomat. Pecsételni nem lenne kötelező, de én mindenhol kérek, így kerek a történet. Elveszek egy idézetet a kis kosárból, megcsodálom a templomot, majd a Mária-kútból erőt merítek a folytatáshoz. A Normafa irányába meredekebb emelkedők társulnak, de felérek a rengetegszer járt helyre, és sokadjára is megcsodálom a szép kilátást. Újra beizzítom a lábaimat, és hamarosan a Szent Anna kápolnánál járok, ahol finom tea, és pogácsa a jutalmam a pecsét mellé. Ide szerettem volna lerakni a kis kövecskét, de persze elfelejtettem, viszont picivel odébb az Erzsébet-térdeplőnél eszembe jutott, így ide is helyeztem. A Libegőnél utolérem Cser M Zolit, aki fut velem tovább, közben jókat beszélgetve. Szépjuhásznénál a Pálos kolostorromoknál van a pont, itt alma a jutalmam, a kedves pontőri szavak mellett. 14 km-nél járok 1 óra 55 perc alatt. Zoli jön velem tovább, a Hárs-hegyi körúton futogatunk tovább, majd egészen a Nagy-rét végéig megyünk együtt. Itt gyaloglásra váltok, nincs kedvem végig futni a Zsíroshegyi utat, úgy érzem többet ártana mint használna. Zoli tolja tovább, és végül szuper idővel ért is célba. Közben utolérem Zitát, és Viktort. A kedvenc virágárusomnál még nincsenek kint a horror figurák, pedig a többieknek mondtam hogy ha kint lesznek, és tapsolunk előtte, akkor különböző módszerekkel rémisztgetik az éppen erre járókat :) A hosszú aszfalton eldumcsizgatunk, majd Máriaremetétől ki-ki megy a maga tempójában tovább. Előtte viszont a templomnál szuper frissítőpont. Csalamádés kenyereket ehetek, és finom meleg teát ihatok, nem vagyok rest repetázni belőle. Kicsit elkajálom az időt, de ráérek.
Teli hassal még nem futok, megvárom kicsit ülepedjen a menü, majd jó 10 perc múlva ismét kocogásra váltok, hamarosan pedig az Alsó-Jegenye-völgyben gyönyörködhetek. Egy jelzetlen, ámde szalagokkal igen jól ellátott úton érkezek a Solymári várhoz, ahol a pecsét mellé Balaton szeletet vehetek. A vár nem volt nyitva, de sokszor jártam már benne, így annyira nem nagy probléma hogy zárva volt. Most már csak kevés embert érek utol, vannak akik szintén futnak. Az igen forgalmas 10-es úton való átkeléshez jó darabig szobrozok, hatalmas a forgalom. Sajnos a Házi-réti horgásztóra nem látok rá, de a közelében haladok el. A Z- jelzést pár éve megváltoztatták, nagyobb kerülővel, és gorombább emelkedővel kell eljutni a Jenői-toronyhoz, majd a túra talán első állva legelős részén lihegek föl a K-kerékpárút elágazásához, ahol gyorsan pótolom is az elvesztett kalóriát. Közben a nap is kisütött, igazi őszi idő keletkezett. Csobánka szélén nagy meglepetésre összefutottam Lázár Gabriellával, és Gaál Robival. Megörültünk nagyon egymásnak, ők jöttek jelzést felújítani, és turistatáblákat kihelyezni az Oszoly tetejénél. Szuper kezdeményezés!
Tempósan érkezek a csobánkai Élet Háza ellenőrzőpontra, ami 35,5 km-nél volt. 4 óra 49 perc telt csak el a rajt óta eddig. Na de kérem! Itt aztán olyan ellátás dukált nekünk, hogy ihaj-csuhaj. Ráadásul pont itt értem utol Botos Istvánt, aki már a múlt héten a Palipista túrán mondta hogy a célban, Márianosztrán teszi le a kocsit, ezáltal tudok vele visszajönni Budapestre. Szóval innentől egyáltalán nem volt értelme rohanni, mert a célban nem lett volna kedvem fagyoskodva várakozni, váltóruha híján. Inkább belevetem magam a céklakrém rejtelmeibe, és vastagon megkenek vele egy kenyeret. Nem ettem még sosem ilyet, de nagyon ízlik. Sütemények következnek, majd tepertőkrémes kenyérrel folytatom. A tea mint mindenhol, itt is szuper!
Nehezen megy a tovább indulás :) Istvánnal együtt folytatom az utat immár gyalog. Ő viszont igen gyorsan tud gyalogolni, szóval teljesen jó ez így is. Most viszont jönnek a komolyabb szintek Lajosforrásig. Közben autók kerülgetnek, ha lehetne szerintem felmennének minden egyes csúcsra a verdával. Zavaró a szituáció. A Z+, és a P+ jelzések kegyelmet nem ismerő módon emelkednek, majd a P4 már nyugodtabb úton visz a forrásig, ahol meg is töltjük flakonjainkat. Innen a K+ szerpentinezget le a Sikárosi-völgybe, ahonnan az Országos Kéktúrát követve érünk Pilisszentlászló szélére, a Kis Rigó vendéglőhöz. A kútnál alapos mosdást csapunk, majd István fog vissza, mert nála is gyorsabban gyalogolnék néha.
A Szent László Király templomot elérve, éppen utolérjük a 3 napos zarándokút résztvevőit, akik misét hallgatnak, így a templomot most nem tudom megcsodálni. Előtte viszont van kihelyezve nekünk pezsgőtabletta és víz. Kotyvasztok is magamnak egy magnéziumosat, és egy kalciumosat. Jól haladható szép rész következik, sok kirándulóval, ami nem zavaró, mert illedelmesen elengedjük egymást mindig. Az Apátkúti-völgyben hosszasan haladunk a P-on, majd a meleg levest az Apátkúti vadászháznál szervírozták föl nekünk a pontőreink. Innen már csak 4,2 km a Duna alatti átkelés, ami minden óra 20, és 50-kor történik majd vezetett formában. Egyáltalán nincs kedvem matekozni, inkább jól esően kanalazom a gulyást, finom puha kenyerekkel együtt, bodzaszörppel leöblítve. Közben jött egy srác, aki a gulyása felét bírta csak megenni, gyorsan lestoppolom hogy ki ne dobja, sanszos hogy nálam még befér :) Ez így is történt, jólesően bekanalaztam ezt is, ekkor még nem tudva a várt következményekről. Miután igen jól laktunk Istvánnal, hamar kiötlöttük hogy a 15:50-es vezetett túra simán meglehet. Pár száz méter aszfalt után balra felvisz a Z+, majd a Z- egészen Visegrádig vezet minket. Közben egy pillanat alatt görcsöl a gyomrom, és már ugrok is be a bokorba. Ejha, ez a "gulyáságyú" :) Akkor mondjuk nem mosolyogtam ennyire. Alig hogy "kirambóztam" a bokorból, Rita ér utol, és kicsit dumcsizunk, de még (szerencsére) pont Visegrád első házai előtt megint jelez a gyomrom. Bakker ez nagyon nem jó így, pedig milyen jó volt az ebéd... A többiek persze már jól elmentek, én viszont nem merek futni, de a 15:50-hez ki kell lépni legalább gyalog.
Szerencsére innentől nem volt gond, de egy darabig még fájt a gyomrom. Nem tudom mit rontottam el, pedig ettem a gulyáshoz bőven kenyeret.
15:39-re érkezek végül a közműalagút bejáratához, így egy jó 10 perc pihenésre is van még idő. Nyílik a zár, irány a mélybe! Idegenvezetőnk sok érdekes infót ad át az összegyűlt csoportunknak, közben ábrákon nézhetjük az egykori történelmet. 500 m gyaloglás jön a Duna alatt. Tök jó érzés volt, még sosem mentem itt át, persze nem is lehetséges ám ez csak úgy random.
Átérvén immár a Börzsönybe, Nagymarosra igyekszünk a kerékpárúton. Immár ismerős helyekre érkezvén a K+-en "élre törünk" az átkeléses résztvevők között, de hamarosan egy srác hagy el, látszólag feleslegesen sietve, el is kaptuk aztán a Köves-mező után. Egy futó hölgy viszont felérvén a szuszogtató K+-en, futásra vált, ráadásul a 100-ason van, pár szót váltottunk. Távolodik a messzeségbe, István fölteszi szokásos kérdését (na és én is) hogy eddig mit csinált? :)
Közben Istvánt is elkapta a gépszíj, meglepő módon mi is kocogunk hébe-hóba, de a gyalogtempója is erősebb lett, úgy látszik a Börzsönyben valami volt a levegőben :) Törökmezőre roham léptekben érkezünk, majd a kerti csap sztrájkolása után hasonló módon távozunk is. A következő pontig a P- jelzés lesz a társunk. Itt már 20 km-es túrázókat is előzgetünk, akik nem rég indultak. Toronyalja a következő pont, immár 68 km-nél járunk, és még világosban. A Pálos kolostort nem volt energiám most megnézni, inkább lehuppanok az itt elhelyezett székbe, és ismét itt felszolgált finom teát kortyolgatok. István ideadja egyik szendvicsét, jól esik most ücsörögnünk kicsit. Na de jussunk minél tovább világosban. 2 éve jól elnéztem a szalagozást, most figyelek, hamar meg is van az út. A K- jelzésen tempózunk, egy idő után rájövünk, hogy akár Kóspallagra is leérhetünk lámpa nélkül. A 70, és a 20-as táv balra el, irigyeljük őket, alig 5 km választja el őket céluktól. Mi maradunk a K-en, és még pöccre elértük a települést lámpa nélkül. Szuper! Meg is állunk a kútnál a központban kicsit frissíteni, és előkészíteni a dolgokat éjszakára. Csúnya felhőket vizionálok, ránézvén a telefonomra sajnos ez valóság. Eső várható, pedig egész nap egyetlen felhő sem volt az égen. Úgy rémlik jártam már a településről kivezető S- jelzésen, de hogy mikor, és melyik túrán, arra egyáltalán nem emlékszem. Most viszont egyáltalán nem ismerős az út, csak sunyin, fokozatosan emelkedik igen hosszan az Érsek-tisztáshoz. Közben az eső is elkezd szemerkélni. Erdőben vagyunk, de amúgy sem vészes egyelőre az égi áldás. Nagyirtáspusztán megcsodáljuk a luxus hotelt, majd megmutatom Istvánnak a + jelzéseket. Érdekesség, hogy mind a négy szín képviselteti magát. A pont kicsit lejjebb a kisvasút állomásánál van. Meglepő újra résztvevőket látni, pont váltjuk egymást Bernadettel és túratársával. Van megint tészta és leves. Egy mini pohárba kapunk belőle, a semminél jobb ez is. Mellé elveszek egy adag ropit, és persze után kell töltenünk flakonunkat. Sajnos itt csak víz volt, de ilyenkor már jó az is. Jó negyed óra múlva a szemerkélő esőben haladunk tovább Istvánnal. Innen hosszasan, egészen Letkés településig a K+ jelzés a mérvadó, ami néhol különös figyelmet igényel. Mire felküzdjük magunkat a Nagy-Koppány 548 m-es nyílt csúcsára, az eső és a szél is pont eláll. Jutalmunk pazar éjszakai panoráma, közben kiszúrjuk célunkat, Márianosztra települést is. Nincs messze, viszont nekünk még egy jó nagy kurflit kell tennünk előtte. A csúcstól folytonos, sokszor meredek lejtőkön haladunk Letkés felé. Istvánnak vacakol a lába, de azért jövöget. Közben megelőzzük Berniéket, de nincs már nagyon messze a cél amúgy sem. Letkés előtt nem sokkal egy lámpa jön mögöttünk. A faluban az Egy Falat Vendéglő teraszán van utolsó pontunk. Itt viszont nem csak egy falat volt, hanem rengeteg. Ismerősöm Peti, és társa voltak a pontőrök. Igen csak kitettek magukért, sok-sok finomságot szervíroztak fel, így persze megint csak le kellett ülni. Meglepetésre a még a Köves-mezőnél elfutott futó hölgy ér utol minket, eléggé elkavart a Nagy-Koppány után. Még csak este 22:00 óra van, a cél pedig 9,4 km, a szint viszont 360 m, ami igen sok. Most már hármasban indulunk tovább a Z- jelzésen, ami gyakorlatilag utunk végéig kísér is minket. Igazából ez párhuzamos egy darabig szinte a K+-el amin jöttünk lefele. A dőlésszöge sem különbözik, amit ott elvesztettünk lefele, most megkapjuk fölfele. István durva tempót vesz föl, a futó hölgy hamar le is marad, és legközelebb csak a célban találkozunk vele. Erdőbe érkezünk, az emelkedő tetején én is megállok, és előveszem gumicukromat. Nincs már olyan sok hátra, de most úgy érzem kell valami energia még. István után kocogok, majd csapatjuk tovább. A Z- jelzés bolondját járatja velünk, kis susnyásban kanyargunk össze-vissza, még jó hogy a szalagozás perfekten mutatja az utat a jelzés mellett. A vége fele megint elkezd szemerkélni az eső. Bírja ki ezt a jó negyedórát! Kibírta.. Nagy szerencsénk volt, mert beérkezésünk után alig 5 perc múlva erőteljesen rákezdett, és nem is tágított szinte egész éjszaka, igen komoly kihívás, és terepviszonyok elé állítva a még kint lévőket. A célban Julianna adja át nekünk a díjazást, majd átvonulunk a másik épületbe, ugyanis tárkonyos raguleves vár minket cukros tekerccsel, na meg Jurij pálinkájával, akit csak a célban értünk utol. Itt már csak ketten koccintunk Jurij-jal. Ő volt amúgy a Kazinczy 200 után a másnapi Északi Zöld leszalagozós társam :) Közben a beérkezett futó hölgy is velünk jön Pestre.
Szuper rendezvény volt, az ellátás mintaszerű, azt viszont sajnálom hogy a füzetben nincs az a sok érdekes infó, tudnivaló, vallási idézetek mint régebben. Persze menet közben én sem olvasgattam régebben, itthon viszont jól esett rááldozni az időmet mindig. Cserébe a sok idézettel vigasztalódtam amiket a pontokról hoztam el.
Ez persze csak egy röpke dolog, a rendezvény maga elsőosztályú, örömmel veszek részt rajta ha lehet minden évben. Istvánnak pedig köszönöm a társaságot, és az utazást. |
