Túrabeszámolók

Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130 km - 2610 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 24 óra 49 perc alatt. 

Péntek délután Bötkös Tamással autókáztunk le Nagykanizsára, majd egy kis társasági élet után szombat reggel kegyelmet nem ismerően ébresztett a vekker hogy már pedig ma feladat van..

A szokásos 6:00-s rajt után Kováts Sárával indulunk neki a megmérettetésnek. Neki az első Rokija lesz, nekem már a tizenhetedik. Kellemesen felhős még az égbolt, az aszfalt flaszterén jó tempóban hagyjuk el Nagykanizsát. Az itiner továbbra is érdekes, mert az első pont, Zsigárd, 7,7 km-nél van, majd ugyanez az út visszafele már 8,5 km. Lehet bele van kalkulálva a fáradtság, amikor már félig diadalittasan szédelgünk a cél irányába jobbra-balra. Homokkomárom előtt megtesszük első kocogó lépéseinket is (12 km), majd belevetjük magunkat a Zalai erdőségbe. Az oltárci vadászházig a S- jelzés igen érdekes utakon halad a széles út mellett, de természetesen útvonalat követünk, még ha néhol ez igen vicces utakat is eredményez. 24 km-nél járunk, jutalmunk egy fél literes víz, és barack. A hőfok intenzíven emelkedik, de a tempónkon ez nem látszódik, szuper jól haladunk Börzönce szőlőhegy irányába. A szokásos helyen várom a bójás igazolást, de nem lelem, így haladunk tovább, majd a falutáblát lefotózom max. Végül kiderült hogy kaptunk egy e-mailt hogy a pont odébb lesz, de nekem valószínű a késői regisztráció miatt ez nem érkezett meg. Így külön öröm hogy emberes ellenőrzőpont várt minket egy igen szép pihenőhelyen, ahol ráadásul az eddigi Rokikkal ellentétben még ellátás is volt. Megint kaptunk fél literes vizet, és kockasajtot is, amiből még járt a repeta is. Picikét megpihenünk, közben Őrsi Anna és Kotlár Laci ér utol. Hamar tova is haladnak, de mi is megyünk, és kicsit Annáékkal haladunk, közben jókat dumcsizunk. Egy dombtetőn viszont évek óta két fele megy a S- jelzés, ami igen meglepő.. Annáék egyenesen haladnak tovább, mi pedig jobbra, mert a régi Roki is erre vitt, amikor itt még Z- jelzés volt. Így eléjük is kerülünk, és Hahótig nem is találkozunk. A faluba érkezvén már üt a forróság, hosszas aszfalton érkezünk a Milánó kávézóhoz, ahol az első komolyabb frissítőpont vár minket. 40 km-t megtettünk 7 óra alatt. Sára szuperül megy, egyikünkkel sincs komolyabb gond, jóízűen faljuk a lekváros és zsíros kenyereket, na meg a paradicsomot, és a paprikát (ami nekem órákon át jött föl, de nem tudom miért). Annáék hamarabb tovaindulnak, de a hosszú egyenesben látótávolságban maradnak sokáig. A jelzés színe Z-re változik. Bizony ha nem ismerném az útvonalat lehetne itt keveregni jelzések híján..

A söjtöri szőlőhegy emelkedőjét megszenvedjük, most már tényleg nagyon befűtöttek odafentről. Felérvén a tetőre a jelzés lefele visz tovább, Annáék viszont jobbra mennek a track szerint. Mi viszont a K+-en haladunk, mert a kapott térkép szerint arra kell menni. Megleljük a bójás pontot, majd indulásunkkor Annáék, és még két fő, akik már rég elmentek Hahótról érkeznek szemből. Anna mondta hogy a track kihagyta a pontot, és a rutinja miatt mentek csak vissza, mert tudta pontosan hol lesz a bója. Ez bizony tényleg érdekes szitu volt. 

Sárával lekocogunk Söjtörre, ahol a Deák-háznál igazolnak, és vételezünk folyadékot is. Felkészítem őt a túra egyik túlélő részére, a katlanra, ami a következő 7 km-ben vár ránk. Különösebben nem viseli meg, nagyon jól haladunk a kitett részen, majd egy dombtetőt megmászva lekocogunk Pusztaedericsre. Kitérünk az útvonaltól alig 50 m-re levő közkúthoz, és hatalmas mosdást csapunk. A település fölött a Z-ön megmutatom a világ legértelmetlenebb kitérőjét, amit megteszünk, de jót kuncogunk rajta. Elérjük a K- jelzést, majd a 3,5 km oda, és ugyanitt vissza rész következik Rádiházára. Inkább rövidebb távosokkal találkozunk, akik innen indultak, de pár hosszú távos ismerős is feltűnik akik már szembe jönnek. Kereken 10 óra alatt, délután 16 órára már Rádiházán is vagyunk, 61 km-nél. Sárán semmi fáradtság, nagyon erős! Megkeresem depóscuccomat, és a mennyei konzervet kivarázsolom belőle, amit meg is melegíttetek a mikróba a sörözőben. Élni tudni kell ;) Meglepetésre Sára is depóztatott egyet, ráadásul olyat amit én meg Bázakerettyére vitettem :) Jóízűen meguzsonnázunk, után töltjük flakonjainkat, és egy jó 30 perces pihenő után indulunk tovább. Közben megjön Adri, Zsolt, István, Peti, Gábor. Visszamászunk a nem jól eső emelkedőn, közben Attila és Zoli is érkezik szemből. Hosszasan visz utunk a K-en, kicsit már szótlanok is vagyunk. Később mondja Sára hogy volt egy kisebb holtpontja. A tempón nem nagyon látszott, mert végig futunk lefele Szentpéterfölde településre. Nagyon vártam már a közkutat, ami a temetőbe leledzik. Nagy mosdás után nekem zoknit kellett cserélni, mert az előző már megadta magát. 

Ismét megújulva haladunk el a továbbra is igen pazar vadászház és tó mellett. Végeláthatatlan utakon kanyargunk Lasztonya felé, de időközben égdörgés üti meg fülünket. Nosza gyorsan nézünk egy időjárás előrejelzést. Meglepően a meteoblue térképe nem mutat semmit (ez egész úton így volt, dühítő a szitu, pedig eddig bevált..), az időképre hagyatkozunk. Messziről már villámlik, és mi pontosan abba az irányba tartunk.. Nem is lett jó vége a dolognak. A település előtt nem sokkal jókora vihar keletkezik. A villámok csapkodnak körülöttünk, mi pedig futunk a település előtt az aszfalton is végig. Tudtam hogy van egy fedett buszmegálló, de mire odaértünk ronggyá áztunk. Egy kis részét azért végül sikerült itt átvészelni a zuhénak. A pulóveremet csak Bázakerettyére (85 km) depóztattam, mert drága meteorológusaink csak este 23 óra fele jeleztek vihart erre fele... Negyed óra kényszerpihi után a vihar elvonul, pont arra amerről a többiek is jönnek majd. Azt hiszem ezt senki nem úszta meg. Erősen csúszkálva érkezünk fel a dombtetőn levő kilátóhoz, majd hiába adná magát a terep egy jófajta kocogásra, a zalai sár nem viccel, így csak tipegünk. 

A Torhai-forráshoz már ki sem megy a túra mert nem működik (pedig az évek során hányszor volt nekem ez életmentő), a bója is picit odébb került át. Sárának mondom a következő vicces települést, Lispeszentadorjánt, ahova hamarosan el is érkezünk. A buszmegállóban előveszem a fejlámpámat, de még nincs rá szükség. A falu után fogad minket a következő tök értelmetlen kitérő, de becsülettel megtesszük. Felcsúszkálva a dombtetőre viszont a semmiből ismét szakadó eső kerekedik, de legalább most villámlás nélkül. Hiába vagyunk erdőben, ömlik az eső. Én elnézek jobbra, és észreveszek egy kerti budit :) Nyitva is van, viszont bent pókok tanyáznak. Sárára rábízom ezek semlegesítését, majd beállunk jó 20 percre. Szó szerint a hely kb 1 négyzetméter :) Eső ellen viszont jó ez. Már csak szemerkél, így továbbot intek. Bázakerettye előtt már be kell kapcsolnunk az erdőbe a lámpát, de ha nincs az eső, simán e nélkül leértünk volna a településre. Közben hatalmas villámok kezdenek el csapkodni a messzeségben, szó szerint minden irányban. Sárával futunk jó 2 km-t, mint aki most indult el, kutyabaja. Végre lent vagyunk a faluba. Kerek 21:00 van, több mint tökéletes. Ferenc a pontőr mint mindig. Én itt is megbontom ideküldött konzervemet, és a csapkodó villámok között jóízűen fogyasztom el a szerencsére zárt helyen. Mire indulnánk tovább ismét rákezd az eső, így picit várunk még. Nem úgy tűnik viszont hogy hamar elállna, így tovább haladunk. Mivel egy darabon át aszfalton haladunk, így kevésbé parázok, de persze a biztonságérzetem libidója elég mélyre süllyedt. A K+-en megyünk Budafa irányába. Olyan szinten durván villámlik, hogy a lámpát fel sem kell kapcsolnunk.. Pillanatok alatt közben egy fél havi csapadékmennyiség zúdul ránk. Ez kemény menet lesz innentől. Elérvén a Budafai Arborétumhoz, éppen iskolások vannak valami táborban a zárt helyen. Gyorsan behúzódunk a teraszra, majd szerencsére bemennek a házba, így kint miénk az egész pad. Sokáig várunk, kint tombol a vihar. Igazából mindegy lenne mert teljesen el vagyunk ázva, a villámok viszont folyamatosan oda csapkodnak amerre mennünk kéne, így mondtam hogy várjunk, mert így nagyon nem lenne biztonságos tovább menni. Szerintem Sára simán belement volna a viharba, nem tűnt túl megilletődöttnek. 

Irányt váltanak a villámok, és neki duráljuk magunkat a folytatásnak. Meg is leljük az igazolóbóját, szerencsére meglepetésre a filc is fog. Ez után a trükkös kanyaroknál a kidőlt fáknál valahol elkavarunk, jó 10 percet rárakva, de nem jöttem rá mi lett benézve. Kistolmács előtt végre elvonul a vihar, és már csak a villámok távoli cikázása kíséri utunkat egy darabon át. A településen a szokásos Tó büfében van a pont, 23:20 van még mindig csak, pedig volt benne kényszerpihi bőven. A mennyei teát literszámra öntjük magunkba, majd csilliárdokért rendelek egy pár virslit is. A folytatásban kicsit fázunk, de a Borsfa feletti szőlőhegyig tartó emelkedő hamar üzemi hőfokot teremt, ez tempóügyileg sem változott. Szerencsére most a zalai óriáspókokat elverte az eső, elmesélem Sárának itteni kalandomat pár évvel ezelőttről. Borsfára érve kérek egy ivó szünetnyi pihit a buszmegállóba. Megmászván néhány puklit, Valkonyára, immár 103 km-hez érkezünk. A menü zsíroskenyér, paradicsom, paprika. Utóbbira inkább már nem nézek rá, a kenyérből is csak kicsit merek megenni. Sárát felkészítem a hét dombra, de szinte teljesen egy tempóban érünk fel mindegyikre. Talán a harmadik legnehezebb volt kicsit húzósabb neki, de ez a helyi viszonylatokhoz képest is komoly emelkedő. Eszteregnye előtt fényfüzér vezérel minket a jó irányba, és csakhamar már 110 km-nél járunk. A pontőr a dombtetőn egy házban vár minket. Sára kávézik, én 2 dl baracklevet rendelek, egy jó kis dinnyeszelettel megspékelve, ami ellátásként funkcionált. Még egy 20-as vár ránk! A meredek lejtőn két rövidebb távos mellett sprintelünk el, majd jön az utolsó dombunk, ami visszavisz abba az útba ahol reggel már jártunk, és következik az oda-vissza 15 km. Ez lelkiekben általában mindenkinek megterhelő, főleg aki először jár erre, de Sárának meg sem kottyant. Bezzeg az első Rokimon nekem vagy 20-szor le kellett ülnöm visszafele. Szerencsére az agyagos fölfele is szépen felszikkadt, pedig izgultunk milyen küzdés lesz itt visszafele. Ismét megcsodáljuk az erdőbe forduló Jézus szobrot, majd lekocogunk Homokkomáromba. Szerencsére az utóbbi pár évben élő ellenőrzőpont vár itt minket személyzettel, ami hatalmas segítség elviselni az utolsó szakasz kínját. Két néni fogad minket. A kenyerekre már rá sem bírok nézni, de végül csak rám tukmáltak egy lekvárosat. Viszont többfajta fagyi volt! Nem akartam elhinni, ilyen itt még sosem volt. Én egy epres-vaníliásat választok, Sára pedig csokisat. Mekkora királyság ez most, útközben igen jóízűen el is fogyasztjuk a meglepetést. Ettől függetlenül rémesen hosszú az utolsó 10 km.. Zsigárdnál világosodik ránk végleg. 8,5 km (vagy 7,7? Erről írtam az elején) vár ránk. Nekünk valószínű csak 7,7 km, mert bár fáradtak vagyunk, de acélosan menetelünk a cél irányába, jobbra-balra kilengések nélkül. 

Elérvén a hosszú aszfaltot, szerencsére a fellegek még fent tanyáznak, így kellemes klímában haladunk a hosszú egyenesen. Megbontom a gumicukrot, legjobbkor, a legjobb helyen :) Végül reggel 6:49-kor, 24 óra 49 perc menetelés után beérkezünk a célba, és megkapjuk díjazásainkat. Kemény menet volt, a vihar rendesen odatett a mezőnynek. Én bíztam azért a teljesítésemben, de a legbüszkébb Sárára vagyok, aki első teljesítését, ilyen idővel, és ilyen időben véghezvitte.