Túrabeszámolók

Stovka Povazím 135 km - 7200 m szinttel sikeresen teljesítve, 31 óra 19 perc alatt. (sokan kaptunk egy kis büntit, mert a K25-ös pontot nem leltük meg. Ennek amúgy semmi értelme nem volt, mert ha megnézzük a térképen

https://sk.mapy.cz/turisticka?vlastni-body&dim=672c5d1e8c81ff3d8b873e01&x=18.0949746&y=48.9888173&z=16

közvetlenül a kerékpárút mellett volt egy árokban benne, a frissítő ponttól mindössze 900 m-re. A saját jelzések sem mutatták rendesen. Ez után persze ismét a kerékpárutat kellett követni).

(a tavalyi képekből érdemes mazsolázni, az idővonalamon egy bejegyzéssel lejjebb osztottam meg. Igazából most is ezeket a szépségeket láttam.)

Nem kicsit izgulva vártam a megmérettetést, mert az augusztus végi sérülésem óta a leghosszabb túrám mindössze 50 km volt. Semmilyen elvárásom nem volt magammal szemben, sőt ha előjön a fájdalom azonnal abbahagyom.

Pénteken, késő délután vonatoztunk le Annával és Lacival Tatabányára, ahol Márk várt minket és kocsival indultunk is Melcice-Lieskovébe, ahol a tornatermi szállásunk volt. Estefele oda is értünk, találkoztunk a két Bálinttal, és sok-sok kedves ismerősömmel, akikkel jókat dumcsiztam. Patrik főszervező úr megtartja egy nagy térkép alatt az eligazítást, amiből sokat nem értünk, de becsülettel végighallgatjuk. Én már harmadjára járok itt, mindkét teljesítésem sikeres lett.



Este 10 után eltesszük magunkat aludni, mert másnap hajnal 4-kor már kelés van.

Szerencsére szépen összepakoltam mindent már péntek este, így a reggeli keléskor a reggelizés, és a kenegetés volt már csak hátra.

4:50-kor indult velünk a különbusz, ami 1 órán keresztül repített minket egészen a rajtba, Hlboké nad Váhomba.



Igen hűvös van, de 10 perc múlva már neki is indul a majd 60 hosszútávos, plusz a 61 km-es résztávosok. Kapásból újdonság a túrán, máris másfele indulunk mint eddig előtte. A Hricov 564 m-es vára vár ránk, erős emelkedő következik, saját jelzéseken. Persze már nem is fázik senki. Felérvén igazolok filccel, majd megcsodálom a varázslatos panorámát. Megérte ezzel kezdeni! Innen Michaelával kocogunk lefele, és kifaggatom az idei Tor des Geants élményeiről, nagy gratulációval fűszerezve. Pont üresjáratban vagyunk, így a semmiből három nagy őzike rombol át mögöttünk. Technikai szünetem révén ismét magam maradok hamarosan, és a Rohác 803 m-es nyergébe emelkedik föl a túra. Varázslatos panoráma tárulkozik elém, csodás napsütéses idő lesz ma úgy tűnik. Egy éles jobbos visszafordító kanyar után kiérek egy rétre, és csak ámulok-bámulok a gyönyörű sziklamonstrumokra. Közben felfedezem a Szulyói várat ahova bizony nekünk is föl kell mászni. Ebben a S- jelzés lesz partner, igen keményen meg is izzaszt mire ismét visszakapaszkodok 800 m fölé. Visszaérünk a régi útvonalba, és a P- jelzésen kocogok gyönyörű kilátópontok között. Hamarosan a fentebb említett várnál is vagyok. Idén nem kellett bemászni a kis lyukon, és ahogy tavaly írtam "győztes várkapitányként" hódolni a csúcson. Ezt mondjuk igen sokat megtették, én most nem éltem vele, szerettem volna haladni. A biztonság kedvéért azért megkérdeztem biztos nincs-e pont, de a nemleges válasz után botorkálhattam tovább az igen technikás Z-tanösvény jelzésen a Gotická brána-ig, ahol ismét igazolás volt, és egy gyönyörű szikla alakzatú kapu, amit persze meg is csodáltam a pontról. 14 km-nél leérkezek a parkolóhoz ahol sok kiránduló készülődik megmászni a várat. Ejha, iszonyú hideg van odalent, a rét keményen deres, a hőfok meg a 0-hoz konvergál. 1 km aszfalt, hurrá. Futósra is veszem a figurát, de tudtam hogy lesz egy meglepetés frissítőpont mint minden évben. Így is lett, csokis édességet, banánt, és kólát kapok. A hideg miatt hamar tovább is állok.

Izgultam belül, ugyanis most jön az a patakátkelés, ahol bot nélkül lehetetlen volt tavaly átjutni, vagy csak mezítláb mint én tettem. Erre otthon is gondoltam, ugyanis csak ezért tettem be egy extra csősálat, hogy ha átmegyek a patakon, a túloldalt ezzel megtörölhessem a lábam, majd vissza rá a zoknit, ezáltal mintha semmi sem történne. Annak viszont nagyon megörültem hogy valaki egy kis pallót tett le, ezáltal gond nélkül át lehetett kelni a túlpartra.

Tavaly volt egy tajná (titkos) pont a túloldalt, most semmi. Felmászok egy bányaperemre, ahol a filces pont után megkezdem igen hosszú gerincvándorlásomat rengeteg szinttel megspékelve. Futók hébe-hóba a környékemen, de a szinteknek köszönhetően a mezőny már eléggé szétoszlott. Tavaly elég zord időjárás volt a gerincen, de most a napsütés simogatja az arcomat, és csodás kilátás jobbra-balra. A legtöbbet mégis a lábam elé kell néznem a technikás sziklás részek miatt.

Igen hosszú menetelés után érem el a Havrania skala 836 m-es csúcsát, ahol ismét filccel igazolok, és jobbra nézve hamar feltűnik a Velky Manin 891 m-es csúcsa, ahol 10 km múlva leszek remélhetőleg. Előtte viszont igen meredeken visz le egy műútig a kis csapás. Egy spori éppen seggel egyet mögöttem. Hátranézek, abban a pillanatban én is úgy találom magam. Kölcsönösen mosolygunk egymásra :)

Az Ostrenec 724 m-es csúcsára igyekszem. Előttem hárman, felesleges előzni, "step by step", mondaná az angol. Felküzdve magunkat, saját izzadtságunkban fürödve másszuk meg az alig 800 m-re található Bosmany sziklát. A panoráma mindkét helyről persze fenomenális. Végre az első komoly frissítőpontra érkezek 25 km-hez, Kostolec településre, ahol a helyi tűzoltóság külső részében vár Patrik főszervező, és Olaf. Igen combos volt eddigi utam, jól esik leülni, és majszolni az itt leledzett virsliket például. Utolérem Blankát és Randysek urat, akiket már péntek este 23 órakor elengedtek :) Sikerült eddig 7 órát rájuk vernem :) Sörrel, és egyéb keményebb itallal kínálnak, köszönöm, és maradok most a Kofolánál. Kis pihi után már egy banánt majszolgatva vetem bele magam a következő etapba, ami ismét újdonság a régi útvonalhoz képest. A feladat a Drienovka 639 m-es csúcs becserkészése. Az út hamarosan véget ér, jön a toronyiránt föl-le, emésztve ismét az energiaraktárat. Meglelvén az igazolást egy rét szélére érek ki. Pár spori próbálja megtalálni a valóságban nem nagyon létező Z-tanösvényt. A navigációt hívom segítségül és közös erővel visszaérünk immár ismét a régi útvonalba. Innen ki-ki ismét a saját tempójában folytatja útját. Már megint mászunk egyre erőteljesebben.. A Partizán barlang következik, ahonnan a kilátás ismét elsőosztályú. Felérvén két futó széttárt kezekkel adja tudtomra hogy márpedig itt nincs kontrol pont. Beljebb invitálom a srácokat a barlang belsejébe, és mutatom hogy bizony ide dugták a filcet a zord szervezők. Nagy "dakujem" (köszönöm) szavak is elhangzanak, igazán nincs mit :) Már megint (még mindig) van tovább emelkedő.. Most jön a Velky Manin 891 m-es csúcsa amit 10 km-rel előbb láttam. Felérvén kirándulók pihegnek a kilátás nélküli csúcson. Én is megállok, és egy csúcs csokit elrejtek a gyomromba. Lefele a híres zempléni Tolvaj-hegyre hajaz az út, igen megfontoltan kell haladni 1,5 km-t.. Félúton viszont egy óriási vaddisznó rombolt át előttem. Maga a jószág rohant volna tovább, én viszont tapsoltam egyet, erreföl meg is állt visszanézni. Na és mit csinál? Beleröhög az arcomba, szó szerint úgy állt a szája. Na mondom húzás tovább, van elég bajom itt lefele, nemhogy még ki is röhögjenek..

Végre leérek a hegy aljára, a túra talán legnyugisabb 6 km-e jön. Kocogósra is veszem a figurát. A Povazská Bystrica feletti kálváriánál igazolok, majd szépen körbemegyek a szerpentines úton a stációk között, nem úgy mint a mögöttem jövők. Leérkezek a nagy városba, 35 km-nél járok. Fura az aszfalt a lábam alatt főleg ennyi ideig, de itt lehet időt nyerni, így tempósabban is haladok a Vág folyó feletti hídon át. Letudva a "király etapot" a következő megmászandóm a Povazsky hrad gyönyörű vára. Utolérem Lucie-t, aki szintén este 23-kor indult még. Szegény kicsit kivan, de buzdítom hogy nagyon ügyes. 500 m oda, majd ugyanennyi vissza, ez vár most rám a várig. Közben a semmiből utolér Lydia, aki tudta hogy nem sokkal vagyok előtte, és ez motiválta. Rossz nézni milyen fitten mozog, én meg loholok föl utána a vár csúcsára, ahol a legfelső részen megleljük a filces pontot. Ő egyből indul tovább, én még maradok nézelődni, és folyadékot pótolni. "Még találkozunk" mondja. Ebben nem vagyok olyan biztos. A Lopatina hegy adótornyához érve felsejlik a Klapy 654 m-es csúcsa. Jajj, az a lefele onnan...

Lassan de biztosan mászok fel az igen zord emelkedőn, felérvén viszont lerogyok az itt található padra. Nagyon várom már a 47 km-es frissítőpontot.. Kezdődik a borzalmas lefele. Az eddigi mindkét beszámolómban leírtam hogy aki itt a Z-tanösvényt felfestette, naphosszat zavarnám le és föl ezen a részen.. Nocsak, utolérem Lydiát. Szegénynek halálfélelme van. Sajnos nem tudok a helyzettel mit kezdeni, csak egy "come on" hagyja el a számat, ugyanis én is eléggé be vagyok itt tojva. A szerencsénk még az, hogy világosban letudtuk ezt a részt, igen sokaknak ez már sötétben lesz, gondolni sem akarok erre. Végre Udica településre érek, a 47 km-es frissítőhöz. Van itt minden! Palacsintahegyek például! Kettőt egyből letartóztatok, majd fura módon a tepertőre járok rá, ez most tetszik a gyomromnak. Ez után jöhetnek a kenyerek. Fontos hogy mindkét flakonomat is feltöltsem, mert eléggé szegényesen érkeztem már meg ide is. Az átlagom majdnem 5 km/h eddig, ez kifejezetten erős a terepviszonyok ellenére. 15:45-kor tovább is haladok, még világosban lámpa nélkül. Két sráccal haladok, egyikük a 61 km-esen van, a másikuk a hosszún. Hamarosan Lydia ér utol minket, így már négyesben megyünk. A Holis 533 m-es csúcsát ostromoljuk. Még pont lámpa nélkül felérünk rá, a kilátás varázslatos a Vág folyó völgyére. Innentől kezdődik majd 14 óra fejlámpázás.. A 61 km-es spori tovafut, mi hárman haladunk tovább együtt. Nimnica településre leérve hamarosan saját jelzések irányítanak egyre meredekebben fölfele a Biela skala sziklás kilátóponthoz, ahol megleljük a filcet.

Ez után viccesre vált a hangulatunk, Lydiáéknak eszükbe jut jópár magyar szó, én angolul válaszolok rá, és ezt játszuk egy darabon át, jókat nevetgélve. A Vápenná skálához egy rövid, ámde brutál emelkedő visz fel, majd a szikláknál egyszer csak észreveszem hogy a Cepín (egy jégcsákány, amire arany szalagok vannak felfűzve. A megszerzése nem kötelező, de király az akinek megvan. Nekem eddig mindkét évben sikerült) itt van elrejtve valahol. Lydia egyből lemond róla, addig legalább vigyáz a hátizsákomra. A másik srác jön velem, de a szó szerint sziklamászás felénél visszafordul. Én felmászok, örömmel nyugtázom hogy meglesz ez, de amikor egyszer csak meglátom hogy a szembe levő sziklán ficeg, és közötte egy méretes mély hasadék tátong, amit szinte át sem lehet ugrani, akkor azt mondom hogy köszönöm, nem fogok kockáztatni. Végül nagy nehezen visszamászok, és tovább haladunk az úton. Kiderült hogy csak négy ember szerezte meg, ők is másabb irányból próbálkoztak, köztük a két magyar Bálint. Igen jó tempóban kocogunk hosszasan a Púchov település feletti sziklákig, majd síkabb részeken egészen Strezenicéig, ahol a 61 km-es frissítőpont volt. Jaro cimborám, és Jozef Junas vár szuper frissítéssel. Jópár spori pihen, ez az a pont, ahol nagy levegő kell ahhoz hogy tovább álljunk. Jaro egyből finom húslevest szolgál fel, vérré válik minden kortya. Utána pálinkával kínál, köszönöm nem kérek, de hajthatatlan. Harmadjára hagyom megnyugodni, és koccintunk.. Ez után babos salátát vélek felfedezni, na abból is együnk! Lydiáék megvárnának, de mondom hogy menjenek nyugodtan, nekem még a depós cuccomból is van feladatom. Jó 40 percet töltöttem itt, de ez nagyon kellett a folytatáshoz. 61 km-nél, 3800 m szintnél, és 12:40-es menetidővel érkeztem még ide.

A probléma viszont az lett, hogy pillanatok alatt iszonyú módon beállt mindkét combom, és ebben a hideg idő sem volt partner. Kimenvén pár perc múlva már megint mászni kellett.. Tavalyról nem rémlett a meredeksége, de nem esett jól teli hassal, és ezt a csúcson a gyomrom jelezte is. A babos saláta egy része a földön landolt...

Felérek egy nagy rétre, a kocogás már nem megy a combom miatt, és ez most már a célig így is maradt. Jön a türelemjáték, és a fejmunka. A Keblie nyeregbe kell felmászni egy vályúban, szúrós növények között. Tavaly itt óriási sár, és víz fogadott, most legalább nincs ilyen. Előttem mászik egy spori, a tempónk megegyező. Meglelvén az igazolást, a K- jelzésen adná az út magát egy jó kis kocogásra, de marad a gyaloglás immár végleg ugye. Ezzel ahogy látom a koma is így van. Horná Breznica településen átmenve egy adótoronyhoz visz immár saját jelzéses utunk. A toronynál mindkettőnkre rájön a technikai szükséglet, így ismerem meg Demeter Michal-t, akivel szinte a túra végéig immár együtt haladtunk. Hébe-hóba beszélgettünk csak, felesleges szócséplésekre egyikünk sem volt vevő. Viszont azt megtudtam hogy tavaly teljesítette a SwissPeaks 367 km-esét amiben 27.000 m szint van, illetve 2 éve a Tor des Geants-ot, ami ugye 330 km - 24.000 m szinttel.

Mondtam neki ez az álmom, légyszi beszéljen róla kicsit. Ez az elalvás ellen is jól jött, mert sok érdekes infót mondott, cserébe én is boldogítottam, volt sztori bőven. A Lednicai szikláknak már közösen vágunk neki. Mondtam hogy itt csak óvatosan, mert nagyon veszélyes. Szerencsére a filcet is megleljük, majd leóvatoskodunk a településre hogy felmászhassunk a várba. A vár kis termében Jana és Viktor pontőrködnek, ismét virslit ehetünk, és megannyi finomságot. Na de előtte a hatalmas létrán és utána az óriási lépcsőfokokon be kell vennünk a vár szó szerint tetejét. Itt egy filces pont várt ránk, majd visszamászva megkezdhetjük a megérdemelt falatozást. Közben látjuk hogy igen sokan érkeznek meg utánunk, így hamar szedjük is a sátorfánkat tovább. Következő állomásunk a Cervenokamenské bradlo szkilamonstruma jó 5 km-el odébb. Az első évben igen megijedtem a megmászhatatlan szikla láttán, de aztán a pont végül mindig a tövébe volt szerencsére, mint ahogy most is. Cerveny Kamen településre érkezvén jönne az éjszakai etap legjobban haladható része Mikusovcéig. Tavaly milyen jókat futkorásztam itt, most marad a beletörődés, de legalább a gyaloglás egész tempósan megy. Michallal szótlanul faljuk a kilométereket, majd megérkezünk Mikusovcébe, ahol a szokásos helyen vár minket Slavo, Peter Cisár, és Martin Hlavac, aki sajnos a bokaficamja miatt hamar feladta a túrát, de cserébe segített pontőrködni. Nagy örömködés, máris falhatom az igen finom kolbászt mustárral, majd Plusz magnéziumtablettát oldok fel vízben, de ez már úgy sem segít beállt combjaimon. 80 km-nél járunk. Sokan érkeznek pár perccel utánunk, szinte mindenkit ismerek. Piszok nehezen megy a felállás, de menni kell tovább, ki a borzasztó hidegbe. Szerencsére tudom hogy pár méter után hosszas emelkedő vár ránk Michallal, ami most a komfortérzet miatt jól is jön. Felérvén a Mokra skala kilátópontjához nem leljük a filces igazolást. Pár perc múlva megjönnek a többiek is, ők sem találják, így Ivana Bohonkova lő egy csoportképet rólunk. Hosszasan tovább a Z- jelzésen. Végleg utolérnek a többiek, közben Janával dumcsizunk, rég találkoztunk már. A tavallyal ellentétben most más irányból fogjuk megmászni egész túránk legmagasabb pontját. Vrsatské Podhradie település előtt próbálom utolérni a többieket, de ehhez kocogni kell kicsit. A mozgáskultúra hagy kívánni valót maga után de sikerült. Aztán a Chata Vrsátec után hagyok mindenkit elmenni, köztük Michal-t is. Le kell üljek kicsit. A túra legmagasabb hegye jön, a neve Chmelová, a magassága 925 m. Lelkiekben kell most felkészíteni magamat. A S3-ög kegyelmet nem kímélően vág oda, bár a fölfele annyira nem zavar, a lefele fog nagyon fájni a comboknak. Felérvén nagy megkönnyebbülés, de a lefele a saját jelzésen már tavaly is durva volt, ez most hatványozottan igaz. Út nincs, saját jelzést kell követni, toronyiránt lefele.

Eléggé leharcoltan értem az aljába. Ezek után a Biely vrch dombocska megmászása gyerekjáték volt. Innentől viszont jön a rém unalom 13 km-en keresztül. Az ég világon semmi látnivaló nem volt, a saját jelzések mennek nagyrészt irányba végestelen hosszan. Avarral és kövekkel benőtt út teszi próbára a maradék lelkierejét az embernek. Komolyan az esett a legjobban amikor rám jött a "nagy munka", így legalább valami extra dolog történt, bár a combjaim nem hajlása miatt ezzel is óvatosan kellett bánni :) Szerencsére nem kómáztam be, de majd 3 órán keresztül kellett monotóniatűrő képességemet előhúzni. Egyre hidegebb lett, így sejtettem hogy közeledek Horné Srnie településre. Előtte meglepő módon utolérem Michal-t, és pár sporttársat. Egyikünk sem volt már túl acélos. Csodák-csodájára kiértünk az aszfaltra. Csontig hatolt a hideg. Senki se szólt a másikhoz, de abban biztos vagyok hogy mindenki iszonyúan várta hogy a frissítőponthoz érjünk. 101 km-nél járunk, a pont a helyi kultúrházban volt. Megváltás volt ideérni. A pontőrök olyan káposztalevest hoztak hogy megállt benne a kanál. A meleg tea minden kortyát éreztem ahogy megy le. Hiába, a szlovák és a cseh nagy sörfogyasztó nemzet, még ebben az időben is a hideg sört választják fiúk-lányok vegyesen, csak előttem árválkodott a tea :) Amíg hűl a leves, előveszem a túra folyamán először a kesztyűt, és a két csősálat. Vasárnap hajnal 5 óra van. Tovább erőltetve magunkat csak a szemem villódzik a sötétben, minden más lefedve, de még így is erősen "zíma" (hideg) van. Egy hölgy jön még kissé mögöttünk, őt nem ismerem.

A következő pontot 900 m-re írja az itiner. Figyelni kell. Elérjük a tavalyi friss kerékpárutat, ezen haladunk. Meg sem állunk az igen profin kialakított és kívülről szuperül kinéző Western Hotelig. Nekem viszont gyanús hogy ez már jóval több volt mint 900 m. Később kiderült hogy le kellett volna menni egy árokba a bicikliúttal párhuzamosan (semmilyen nyilat nem láttunk, nem csak mi, hanem sokak), és ott volt valahol a pont, utána meg vissza az útra hamarosan. Megvontuk vállunkat, ennek a bohóckodásnak nem értem mi volt az értelme... Mi már másra koncentrálunk, a Maly Jelenec kilátója vár minket, ami előtt végre 14 óra lámpázás után ismét világos lesz. A filces kód a kilátó legtetején. Gyök kettővel lépkedünk egyre feljebb. Most valahogy a kilátás sem ad erőt, egyből haladunk is tovább Michallal, a hölgy lemaradt immár végleg. Alig várjuk hogy a nap kisüssön. Addig viszont piszok hideg volt. Dolná Súca településen áthaladva az utolsó combosabb emelkedő vár ránk, a Krasín 516 m-es csúcsa, amit már messziről láttunk. Mondom Michalnak hogy trükkös ez a hegy, mert a helyett hogy egyből megmásznánk, megkerüljük, és a túloldaláról fogjuk megtámadni. Közben egy másik Michal, Turek ér minket utol, úgy látszik ahogy kivilágosodott beindult a gépezete. Dumcsizunk kicsit, legalább nem koncentrálunk a mászásra. Felérvén már jobb idő van, végre kisüt a napocska is. Tureket elengedjük, majd hatalmas réteken át haladunk célunk felé. Még 20 km. Azért persze mászások még mindig akadnak, de a többihez képest jóval szolidabbak. A Mestsky vrch-nél igazolunk, majd hamarosan a Z- jelzésen érkezünk le Brúsne településre. Mivel ide még a nap nem süt be, piszok hideg van, és minden deres. Hosszasan battyogunk az aszfalton mire elérünk túránk utolsó emberes frissítőpontjára, egy kis házikóba várnak pontőreink 123 km-nél. Nagy meglepetésre utolérjük Lydiát, ismerősét, és Martint. Érdekes, mert egyáltalán nem tűnnek fáradtnak, csak elvannak, ebben a borovicka is úgy látszik partnernek tűnt. Rizses húst kapunk, szuper jól jön, még repetát is kérünk Michallal. Megbontom energiaitalomat, majd jó 20 perc után tovább állunk. Egy erősebb emelkedőn mászunk föl a 650 m magas Sokolí Kamen kilátóponthoz ahol az utolsó előtti filcünket is megleljük. Nagyon meredek lefele jön, a combom már szinte kiabál hogy nem kér már belőle. Egy aszfaltutat keresztezve kis házikónál ember nélküli frissítőpont vár szintúgy mint tavaly, kofolákkal és banánnal. Pár kortyot iszunk aztán húzunk is tovább. Közel a cél, de nincs kegyelem, még saját jelzéses részeken mászunk meg mindenféle névtelen dombokat, sok helyen út sincs. Michalnak mondom hogy minden egyes lépéssel közelebb vagyunk a célhoz. Végül kiérünk egy szántóföldre, ami után egy kis benőtt útra be kell térni az utolsó filces ponthoz (ez szépen jelezve volt nem úgy mint éjjel az az ominózus..). Ezt is begyűjtve hamarosan, vasárnap 13:19-kor célbaérkezünk, több mint 31 óra egyhuzamban való menet után. Gratulálunk egymásnak, nagy menet volt! Később beérkeznek a többiek is, 100%-os magyar teljesítői arány lett. Márk is beér, de zár is az iskola, így egyből indulunk is haza. Szerencsére gond nélkül sikerült a hazaút, teli rengeteg élménnyel ismét!