Túrabeszámolók


Zselic éjszakai 40/20

CzimbályTúra éve: 20072007.06.11 17:42:42
Ritkán teljesítek egy túrát többször, de a Zselic 40-nel kapcsolatban adósságom volt, mivel jó néhány éve egy kiadós, egész éjjel tartó esõ miatt igen kellemetlen emlékek maradtak meg bennem errõl a rendezvényrõl (persze csak az útvonalról!).

Most is minden nap figyeltem a neten az elõrejelzést, de mostanában a felhõ mögül elõkukucskáló napocska piktogramon kívül nemigen lehet mást látni a szerveren, így hagytam a dolgot és reménykedtem a legjobbakban. Ilyen elõjelekkel - azaz bármi elõfordulhat - vágtam neki az útnak Simonfa felé. Felettem és a közelben gyönyörû, ugyanakkor esõvel kecsegtetõ zivatarfelhõk tornyosodtak. Nem tudtam eldönteni, jönnek vagy mennek. Végül kiderült, mentek.

A rajtot rutinból megtaláltam, vagyis megtaláltam volna… A kulcsosháznál senki, de még 5 óra után sem. Na, gondoltam, volt már erre példa, hogy késnek a rendezõk, mert ugyebár jégesõ, felhõszakadás, defekt, stb. Akkor lett gyanús a dolog, amikor már a sokadik autó fordult vissza és lejjebb feltûnõen nagy forgalmat hallottam az egyébként nem hiszem, hogy forgalmas útról. Ekkor komolyabban is rápillantottam a térképre és észrevettem, hogy van egy másik kulcsosház, annak neve a „Meteor”… Ezen is volt Meteor felirat, de persze az csak az egyesület neve volt, tehát már új helyrõl rajtoltatnak.

Immár a helyes kulcsosház mögötti füves részen le is parkoltam, gyorsan neveztem. Szerencsém volt, mert pont akkor futott be egy vagy 50 fõs csoport, huhh! Megérdeklõdtem az egyesület elnökétõl a részleteket a pontnyitásról. Mondta, hogy kidobolja, akar-e valaki futni. 6 óra körül eligazítás, így kis késéssel, kb. 6:10-kor sikerült is elindulni a sípszóra. Én mivel ki akartam kerülni a „tömeghisztériát”, hátul a kertek alatt mentem ki az autókijárón a mûútra, ezzel megspórolva az elõzgetéseket és a sárdagasztást. Igen, sárdagasztást, mert szép zuhé lehetett a vidéken érkezésem elõtt, a faluból kivezetõ úton nagy patakban áramlott le a víz. Ekkor nyílt a bicska a zsebemben, mert az eligazításnál mondták, hogy van sár, de nem vészes. Szerencsére tényleg így lett, bár gondolom, miután mind a 126 induló végigcsörtetett a kissé vizenyõs utakon, más képet festett az út… Viszont az elején haladva kellemesen lehetett haladni, futás közben kevésbé marad sáros a cipõ talpa is. Ha minden igaz, én futottam egyedül és le a kalappal a rendezõk elõtt, mert az elnök úr kiszólt valószínûleg, hogy kicsit korábban érjenek ki a pontõrök a pontokra.

A kellemetlen sáros emelkedõ után a dombhátra felérve kisvártatva egy hónaljig benõtt ösvényen vezetett az út, persze elsõként extra adagot kaptam a gyomokon lévõ nedvességbõl. Megváltásként következett a mûút, amit egy hangulatos erdõ kedvéért el is hagytam néhány száz métert követõen. Meglepõdtem, mert szép erdõt átszelve, pillanatok alatt bent voltam Gálosfán, ahol a falu túlsó végén volt a pont a füzet szerint 9 km-nél. Aggódtam, mert a falu közepén voltam és ¾ hét volt még csak. Gyorsan be is mentem a kocsmába egy Traubit legörgetni és egy biztonsági bélyegzõt begyûjteni. Aggodalmaim feleslegesek voltak, mert a pontõrök már kint voltak rég. Az ásványvizet meghagytam a szomjasabb bajtársaknak és indulás tovább.

A patakon átkelve igen szuszogtató emelkedõ vitt fel a Szamár-dombra, de túléltem. Onnantól kissé hullámos szakasz következett a K+ elágazásáig, helyenként szép panorámával kelet felé. Itt kezdtem aggódni, mert a leágazás nem akart eljönni, de mielõtt visszafordultam volna, csak elértem a jobbost. Persze ott már beugrottak az emlékek a szakaszról. Innentõl kis hangulatos erdei ösvényen haladt az út egy dózerútig, amin balra fordulva kanyarogtam az erdõgazdasági mûútig. Ezen a ponton nem értettem, miért kellett a jelzetlen aszfalton balra menni, majd a vadkerítés miatt ésszerûtlenül haladó P-en tarvágáson keresztül lemenni Terecsenybe, amikor a K+-en folyamatosan leereszkedhettünk volna.

Ez a túra rendhagyó volt mert több változás is történt. Az elsõ, hogy a pont a faluból a hajdani vasúti megálló mellé települt. Itt is már vártak a kedves pontõrök, vízzel, almával kínáltak. Kis pihegés után tovább a helyenként igen nehezen járható, volt vasúti töltésre, de nem kellett sokáig szenvedni, mert Antalszállás igen közel van. A ponton természetesen elszopogattam a szokásos 2 pohár vizemet és kaptam szõlõcukrot is, ami igen jól esett. A következõ pontõrök még ott beszélgettek, de indultak rövidesen õk is, nehogy elõbb odaérjek. Itt avatták az új P+ jelzést, ami a korábbinál talán kellemesebb úton vitte el a túrázót a Lencsés irányába. A dimbes-dombos, kellemes, szép kilátást nyújtó traktorúton jól lehetett haladni a beharangozott erdészeti aszfaltútig. Itt már kezdett szürkülni, de még nem kellett a lámpát elõvenni. Szépen el is értem a mûutat, meg is volt az eligazító papír, hogy most ne, csak úgy 6-700 m múlva forduljak ki rá. Meg is lett a keresztezõdés, de a pont sehol. Tanakodni kezdtem, elolvastam a leírást még egyszer: „…- erdészeti mûút, itt elérjük az ellenõrzõ pontot.” Most mi van? Talán lerobbant a pontõrök nem épp fiatal Skodája, vagy „frissíteni” mentek valamelyik faluba útközben??? Vártam, nem mertem elindulni, mert a rajtban igen határozottan az elnök úr felhívta mindenki figyelmét a pecsétek fontosságára. Benéztem az erdõbe, senki. Visszagyalogoltam az úton a korábban már említett leágazásig, senki. Aztán gallyakból az útra kiraktam a rajtszámomat és téptem egy darabot az igazolófüzetembõl és ott hagytam. Így pont 45 perc várakozás után ¾ 9-kor elindultam kissé mérgesen. Aztán leesett az állam, mert 5-600 m múlva tábortûzre lettem figyelmes. Megtaláltam a pontot. Próbáltam türtõztetni magam. A ponton lévõ fõrendezõ mondta is, hogy már vártak. Aztán történetem hallatán õ is mérges lett, mert mondta, hogy elszúrta a leírást a szerzõje. Javasoltam is, rakjanak az úthoz egy papírt, hátha még más is így értelmezi a leírást. Gyorsan lehûtöttem magam vagy 3 pohár vízzel, ettem egy stanglit és irány tovább. Persze így már rám sötétedett, vehettem elõ a lámpát.

Innen jóformán nyílegyenesen kellett különbözõ jelzéseken haladni nagyjából észak felé. Az út egész jól járható volt, csak néhol volt nagy dózisban pocsolyás rész. A jelzések kiválóak voltak, világítottak a sötétben, így lehetett kocogni az éj leple alatt is. Néhol kissé félelmetes volt egyedül haladni a félhomályban, fõleg amikor a lámpám fényében világító szempárok néztek rám. Hát még amikor hirtelen mellettem a bozótban nagy röfögés kíséretében vaddisznók iszkoltak el…

Szép lassan el is értem Ropolyt, vagyis a mellette található pontot, ahol megint csak vízzel kínáltak, amit persze nem lehetett visszautasítani. Közben szép csillagos éjszaka kerekedett, csak a holdvilág hiányzott, igaz helyette világítottak a sötétben a turistajelzések. Az út továbbra is jól futható volt, az eltévedésnek a veszélye nem fenyegetett. Az utolsó pont a K+ és a S sáv elágazásánál volt, ahol – mondanom sem kell – ásványvízzel pótoltam a kiizzadt folyadékmennyiséget. Innen következett a túra legkellemetlenebb szakasza, cikázni a sokszor nem létezõ turistaösvényen. Persze többségében erdészeti feltáróutakon haladtam, de az útba esõ vadkerítés környéki ösvény kellemetlenül emelkedett és sokszor nehezen járható volt. Itt újabb frissítõ dózist kaptam a növények levelein megrekedt vízbõl, ráadásul kezdett hûvösödni és helyenként a köd is kezdett leszállni. De a jelzések csak virítottak rendületlenül, így csak a kerítés egyik kanyarában bizonytalanodtam el rövid idõre. Az autók egyre hangosabb zaja jelezte, közeledik a cél és némi életveszély a sokszor megénekelt, legendás 67-es út érintésével. Most gondolkodtam, csak elfért volna a zsebemben egy láthatósági mellény… Szerencsére nem jött szembe autó. Szép lassan befutottam a célba (23:45), ahol a kedves rendezõi brigád tapssal fogadott. Megkaptam a díjazást, a „különdíjat”, hogy elsõként beértem (utólag is köszönet érte Vukov Péter Úrnak).

Kicsit sajnáltam azt a kis bakit útközben, de végülis nyugodtan le lehet belõle számolni az a 45 percet, úgy már jobban fest az idõeredmény (~ 4:50). A célban viszont nem értettem dolgot, mivel ott azt mondták, abban állapodtak meg, a pontõrök maradnak a mûútnál…
Most már mindegy, vigasztaltam magam némi zsíroskenyérrel, teával és kaptam egy pár virslit is! Kis beszélgetés és be az autóba, 2-kor már otthon aludtam.

Szokásomhoz híven most is értékelném a rendezést. Az igazolófüzet kívülrõl többel kecsegtetett. A belsõ lap, ha már üres a térképkivágatot lehetne nagyobb méretben rányomtatni. A leírás kissé elnagyolt, de mint írtam, a jelzések elsõrangúak, frissek és úgy tûnik kifejezetten éjszakai túrára lettek kialakítva. Az útvonal szép, érdemes sietni mindenkinek, nemcsak az idõeredményért, hanem, hogy minél többet lásson még a napvilágban ebbõl a kevéssé ismert, ám annál szebb tájból. Az útvonalmódosítás kifejezetten jót tett a túrának. Gyanítom, a teljesítménytúra végett festették fel a P+ jelzést, illetve újították fel a régieket, ami igazi nagybetûs turistákra vall.

Hiányoltam a távadatokat külön kisebb táblázat formájában, mindig a szövegbõl kellett kihámozni, hol is tartok. De talán még egyszerûbb lenne, ha a pecsételõ oldalon, a pontok nevei mellé zárójelben még azt is odabiggyesztenék. A színes térkép jó ötlet volt a füzetben, csak lehetne tényleg kicsivel nagyobb és egy rajzolóprogramban rá kellene nyilazni a pontok helyét. A távadatok kerek számok voltak, nem tudom terepi vagy térképi adatok, de messze biztos nem álltak az igazságtól, mert úgy haladtam, ahogy gondoltam.

A díjazás esztétikus, a szolgáltatás felülmúlhatatlan (kifelejtettem, még mûzliszeletet is kaptam), mindez 400 (kedvezménnyel 300) forintért. Persze meg is beszéltük, hogy ez így természetesen nem rentábilis, csak pályázatokkal tudják megoldani a nevezési díj alacsonyan tartását. Én elmondtam, szerintem ha többet kérnének, akkor is sokan eljönnének erre a kiválóan szervezett és szép túrára. Szalagozás nem volt az útvonalon, de egyáltalán nem is volt rá szükség. A pontõrök mindenhol kedves, készséges idõsebb természetjárók voltak. Külön köszönet, hogy a pontok nyitását rugalmasan kezelték, valószínûleg csak miattam.

Rákerestem a neten az egyesületre, és meglepõdve tapasztaltam, van honlapjuk. Szerintem érdemes lenne a túráról is felrakni adatokat (a leírást, a kiegészített térképvázlatot, egyéb fontos információkat, statisztikákat), mert ezzel is reklámot lehetne csinálni ennek a patinás túrának.

Összességében kiváló túra volt, kiváló rendezéssel, remek útvonallal. Gratuláció mindenkinek, aki részt vett a túra elõkészítésében, lebonyolításában és persze minden teljesítõnek!