JAJ, DE RÉG VOLTAM A KAPTÁRKÖVEK TÚRÁN!
Igen, 2013.06.15-én csináltuk meg a "Kaptárkövek 55(!)"-öt, 1695 m szintemelkedéssel. [[[Akkor sok idő ment el a ritkás turistajelzések felderítésével, így csak 5 percet hagytunk bent a szintidőből. Anno még nem okostelefonnal a kezében szaladgált mindenki az erdőben.]]]
Most (2024.06.15) "csak" a 30-as távot tűztük zászlónkra - 938 m szinttel - a rajt/cél (Eger, Mátyus tanya) nehézkes megközelítése miatt. Az előzetes beharangozás azt sejttette, hogy most sem lesz igazán egyszerű a tájékozódás. Idézet a túra honlapjáról: "... És mélységesen elszomorít a teleszalagozott erdők ... látványa?..."
Mondjuk, engem nem a "teleszalagozott" erdők látványa szomorít el mélységesen, hanem az, amikor haladás- és a tájban való gyönyörködés helyett az itinert kell silabizálni. Nem baj. Zolinak van okostelefonja a megfelelő applikációval, ami megerősíti, vagy cáfolja, majd, hogy helyes irányba tartunk-e.
A túra elején sűrűn vannak a túra névadói, a kaptárkövek, és természetesen mindegyiket fel kell keresni, hogy bevéssük itinerünk megfelelő helyére - egy régi, 9 osztatú BKV jegyre emlékeztető ábrába - a kihelyezett táblácska pöttyeit. Mint a labirintusban a kísérleti egerek, úgy mászkálunk kaptárkőtől kaptárkőig, mert ezek a kezdeti pontok mindegyike kitérő, vagyis minduntalan szembe jövünk magunkkal és a túratársakkal. A kölcsönös udvariasság átsegít ezen az apró kellemetlenségen.
[[[Valójában a régi túrának majdnem teljesen más volt az útvonala.]]]
A sűrű kőlátogatás után - meglepetésemre - elég jól lehet tájékozódni csupán a turistajelzések segítségével. A kajapavilon is jó ütemben érkezik. A finomságok mellett a főszerepet a folyadékpótlás játssza, pedig az erdő klímája még igen jól mérsékli a meleget. Megelőzőleg ezen a környéken is rendesen hullhatott az eső, mert a Noszvaj felé vezető hullámvasúton több helyen bukkannak fel nehezen kikerülhető sármedencék. A településre érve hezitálunk, hogy merre lehet a Millecentenáriumi emlékmű, de végül megtaláljuk a táblakarácsonyfáról letört deszkát, ami éppen a helyes irányt mutatja a földön.
- Bakker! Oda kell felmászni a kopjafához? (…!)
Kódrajzolás után a dombról letipegni sem könnyebb a meredek, poros ösvényen. Vigasztaló, hogy Noszvaj felső végében, a Síkfőkúti-tó mellett felállított EP megint frissítőpont is egyben. Két pohár színes víz és egy kis sós rágcsa itt is bekerül a rendszerbe. Hosszas mászás következik a Cseres-tetőre, aminek a végére igencsak belassulok. Alig érünk fel, már jöhetünk is lefelé meredeken a Novaji kunyhó ellenőrzőpontra, hogy utána egy újabb dombra mászhassunk fel.
- Hát, kib...tt egy hullámvasút ez az egész - mondom Zolinak. Szerintem már most elértük a meghirdetett 938 m szintemelkedést.
A Kövesdi kilátó EP utáni levegősebb szakaszon kis időre békén hagynak a hullámok. A Várkút, Dobó István vadászháznál jólesik a „svédasztal” pusztítása. Kell is a kalóriapótlás a nagyon, de nagyon hosszú, gurulóköves és/vagy hullámzó, (nem látom a fától az erdőt) útszakaszra, ami a Nagy-Eged-hegy kilátópontjáig tart.
A Szent István keresztje közelében leülünk pár percre és nézünk kifelé a fejünkből. Bámuljuk a szürreális mélységben elterülő egri tájat.
- Oda kell lemenni! Országomat egy siklóernyőért!
Nix siklóernyő! Tipegés lefelé az öklömnyi guruló köveken a Nap-hevítette Nagy-Eged oldalában.
- Engedjük magunk elé a gazellákat!
Tíz perc után lenézek, de nem látszik, hogy lejjebb jutottunk volna. Sérülés nélkül végezve az amúgy bokaficamító ereszkedéssel, a hegy lábánál egy fals piros jelzés egy gazos telek ócska kapujára mutat. Még ez is! Amikor azt mondhatjuk, hogy ennél lejjebb már nincs, akkor még hosszas napszemüveges, trópusi sisakos kutyagolás áll előttünk a célig.
A Mátyus tanyai célban kedves fogadtatás és igen korrekt frissítés vár. Pár perc pihenés után következik az after-party. El kell jutni a messzi vasútállomásra. Szerencsére éppen jókor jön egy busz, amivel az állomásig vezető út fél távjáig tudunk utazni.
Ottorino |
