Túrabeszámolók


Vértesi Maraton/Félmaraton/Minimaraton

kekdroidTúra éve: 20072007.06.10 20:55:55
Lowe Alpine Maraton 2007

A történet egészen május elején kezdõdik, amikor egy hirtelen ötlettõl vezérelve elõneveztem erre a vegyesen teljesítménytúra/futóversenyre. Az elõnevezõs csomagban egy szemüvegtartót, egy újságot, némi reklámanyagot és egy szép, színes itinert kaptam, térképpel a közepén.

Nagy ugrással az idõben máris a mai reggelen folytatódnak a vonatkozó események. Enyhén kómás állapotban szállok fel a vonatra a Déli pályaudvaron (szép, új, zajos motorvonat), a következõ kép a szemem elõtt pedig már a bicskei állomás, még jó, hogy nem Szárliget. Száron leszállva üdvözöl Rush_2006 sporttárs, aki elõtte nap a Galga 50-en ment, ma pedig futni indul. A falun átsétálva érem el az iskola épületét, átellenben a templommal. Feltûnik, hogy rengeteg a rajtszámos futó, beugrik, hogy nekik korábbi indulás van. Megvárom évfolyamtársamat, akit autóval hoznak, majd a futók indulása után, kicsit korán, elrajtolunk mi is.

Még csak reggel nyolc óra van, de már látszik, hogy megint alakít az idõjárás, fényes napos meleg idõ lett végül egész nap. Kisétálunk a faluból, közben bekapok néhány szem cseresznyét. A jelzések állapota itt nem teljesen kielégítõ, a szalagozás viszont jól láthatóan és követhetõen mutatja az utat (késõbb is). Erdõben megyünk, majd kiérünk egy nemrég irtott, lejtõs részre, amit egy betonúton való séta követ. Hirtelen emelkedõ indul jobbra, észak felé, itt ér véget az a közös szakasz, ami a túra elejét és végét jelenti. A piros sáv és a sárga "Hírközlõ kábel" szalagokat követve egy nem túl hosszú, de annál meredekebb, a végén megszelídülõ emelkedõn jutunk fel a Körtvélyes gerincútjára. Egy elágazásnál a túra táblája hirdeti, hogy ellenõrzõpontot találunk balra letérve az útról, a hegytetõn. Kimegyünk, pecsételünk, kapunk egy szelet almát és útitársam felmászik a geodéziai toronyba.

Továbbhaladunk, örülök a szép erdõnek és annak, hogy még nincs túl meleg, bár ez nemsokára megváltozik. A gerincútról néha kilátás nyílik egy-egy völgyre, másik hegyoldalra. Szép a Vértes, ráadásul eszembe jut, hogy itt (sem) jártam még teljesítménytúra keretein belül. Beszélgetve, néha csak nézelõdve, elérjük a Szép Ilonka-forrásnál lévõ pontot. Itt megint nagyon kedves pontõrökkel beszélgetünk egy sort, kapunk enni-inni mindenfélét. A forrástól vissza kell kapaszkodni egy kicsit, majd a zöld sáv jelzésen a Vitányvárat célozzuk meg. Átvágunk egy másik irtáson, visszamegyünk az erdõbe, megnézzük a Rockenbauer Pál emlékfát, majd egy nehezen járható árkon leereszkedve érjük el a vár alatti ellenõrzõpontot, ami nem is az.

Itt Vajonmerre és társa kínált mindenféle finomsággal, nálam fõleg a víz volt a nyerõ, na meg a csoki. Vitányvár ezután a nap legdurvább kaptatóját adja a lábunk alá, megállás nélkül mászunk fel, néha megcsúszik a bot a talajon, a cipõm nemkülönben. A vár impozáns látvány, egészen sok maradt meg a falakból, itt érjük utol elõször azt a sporttársat, aki kerékpáron teljesítette a távot. Kapunk bélyegzõt is, nézelõdök, miközben legyezgetem az igazolólapot, hogy megszáradjon a pecsét. Az emelkedõhöz hasonló dõlésszögû lejtõn gurulunk le a várból, hamar visszaérünk az Országos Kék jelzésre, amelyet Várgesztesig kell követnünk. Egy helyen találkozunk egy túratárs hölggyel, aki nem is ezen a túrán vesz részt, hanem turistautakat vesz fel GPS-szel. A következõ egy hosszabb szakasznak bizonyul, hangulatos erdõben sétálunk, érintve a szupertitkos ellenõrzõhelyet (kitáblázták, akkor viszont mitõl titkos? :)); a Mátyás-kutat, ahol kerül némi víz az egyik palackomba, hogy aztán rögtön el is tûnjön; végül kitérõt teszünk a Zsigmond-kõre, itt csodaszép kilátás fogad, alattunk Várgesztessel, kicsit messzebb Oroszlánnyal.

Hamar lejutunk a faluba, forró aszfaltúton gyaloglunk fel az ellenõrzõponthoz, ami egyrészt a távnak majdnem a fele, másrészt a barátságos pontszemélyzet itt eredeti Lowe Alpine márkájú zsíroskenyeret gyárt kézzel, mondhatni manufakturális formában. Ráismerek Gethe úrra, mint az Isaszegi csata emléktúra egyik rendezõjére. Ezen a ponton némi pusztítást végzünk étel- és fõleg italügyben, a hõségben számomra valahogy az utóbbi kedvesebb, az elõbbi viszont legalább olyan fontos. Vidáman sétálunk tovább, észrevéve egy narancssárga pólót és a hozzá tartozó, rajtszámmal rendelkezõ futót, aki rövidesen ellép elõlünk. Egy bevágásban emelkedünk egy kicsit, a többi szintet csak apránként szedjük össze a következõ pontig, az erdõ még mindig nagyon szép, ráadásul kevésbé van meleg a fák között. A Hirczy-emlékmû tövében lelünk rá az újabb pontra, kedvesen kínálnak itt is, megint iszom vagy egy liter vizet.

A túra utolsó komoly szintemelkedését kell még leküzdenünk, ezen a szakaszon jóideig egy széles völgyben gyaloglunk, ezt hosszú, néha meredekebb, de többnyire lassú emelkedõ követi, közben távoli zörejeket hallunk, elõször teherautóra, majd késõbb már viharra gyanakszunk. Az utóbbi látszik beigazolódni, a tetõ felé közeledve látszanak a nagy felhõk az égen, de szerencsére távol maradnak tõlünk. Kicsit kezdek fáradni, ráadásul érzem, hogy a nyakamat eléggé megfogta a Nap, de a fáradtságon sokat segít egy hirtelen ismerõs útelágazás, megint a Szép Ilonka-forráshoz érünk. Itt megint sokat iszom (és keveset eszem), tartunk egy rövid pihenõt, megpróbálunk egy sporttársnõ túrabotján segíteni (a teleszkópos bot beragadt és nem lehetett kinyitni), de gyengék vagyunk, ráadásul csúszik a kezünk.

Az utolsó szakaszra való mentális felkészülést követõen útra kelünk, immár a cél felé, elbúcsúzva a szimpatikus pontõrségtõl. Innen kevés emelkedõre kell számítanunk, az is szépen eloszlik, menet közben egy szakaszban gyönyörködöm igazán: völgy felett halad az út a domboldalban, alattunk tisztás, de a völgyön lefelé haladva ott az erdõ. Még érintünk egy egészen jó állapotú vadászházat, majd egy ismerõsnek tûnõ mûúton haladva elérjük a piros sáv jelzést, ahonnan már ismerõs a terep a célig. Még lebeszélem útitársam a faluban a futásról, így is beérünk kényelmesen sétálva a célba.

Kedves hölgy gratulál, megkapjuk az igen eredeti díjazást, majd bevesszük magunkat az "étteremként" mûködõ osztályterembe, beszélgetünk a rendezõkkel, idõközben megérkezett pontõrökkel, több sporttárssal, közben évfolyamtársamért jönnek, hazaviszik. Még beszélek pár sort a tombola nyertesével ;), végül kisétálok a vasúthoz. Gratulálok a túra minden teljesítõjének, gyalogosnak és futónak egyaránt!

Összegzés: jól eltalált, nem túl nehéz, de nem is egyszerû túra (a hõség most komoly nehezítõ tényezõ volt) a maraton, profi (a pontok elhelyezése, a szalagozás, a táblák, a díjazás és a szolgáltatás minõségére gondolok ezzel), de mégis barátságos, mondhatni, családias rendezéssel. Jövõre remélem megint eljöhetek rá.