Túrabeszámolók


Körös

CzimbályTúra éve: 20072007.06.08 18:47:56
Körös 50

Ebben az évben tervbe vettem, belekóstolok komolyabban az alföldi teljesítménytúrázásba. Ennek egyik állomása a Körös 50 volt.
Egyeztettem a rendezõkkel a pontok nyitva tartása ügyében és este indulás autóval Mezõberénybe. Ott a Piknik Park közelében már-már spirituális módon lehajtottam a hátsó ülést, hálózsák ki, és durmolás. Ennek az idillnek az éjjel a nyakunkba zúduló esõ vetett véget, így gyülekezni kezdtek a sötét fellegek nemcsak az autó, de a fejem felett is. Szerencsére hajnalra az esõ elállt, csak az volt a kérdés, mennyire áztatta fel az utakat.

A rajtban már idõben megérkeztek a rendezõk, átvettem az igényes, fûzött igazolófüzetet és 5 órakor megkaptam a park kapujában a rajtbélyegzõt és spuri.
A város aszfaltjáról letérve igen kellemetlen, vendégmarasztaló sártól ragadós földutakon a körgát érintésével hamar elértem az elsõ pontot. Felmásztam a gátra, pecsételtem és következett a paraszthajszálnyi híján 20 km gát. Ettõl a szakasztól igen tartottam, de a szegedi gáttúrával ellentétben kellemesen kellett csalódnom. Az utat szép galériaerdõ követte balról és meglepõen sok vad bámészkodott arrafelé. (Gondolom a jobboldali szántók tulajdonosait kevésbé dobja fel a látvány…)

Elhaladtam Körösladány mellett és igen hangulatosan kanyargó gátazás végén megérkeztem a második pontra, a Sebes- és a Kettõs-Körös összefolyásához, amibõl sajnos semmi se látszott a gátról. A frissítés után Újladányig már kevesebb volt a kanyar, de jól haladtam, csak figyelni kellett, mert a gáton „csigafelvonulást” tartottak, ezernyi apró csiga haladt a gáton keresztül a szántóföld irányában.
Az idõjárás az ideálist közelítette, csak a páratartalom volt kellemetlenül magas.

Aztán kisvártatva feltûntek Újladány házai és a 47-es számú fõúton átkelve elértem az „uzsonnapontot”. A kedves családdal elbeszélgettem kicsit, kolbászzsíros kenyerüket azóta is emlegetem. Csak hát az idõ halad és a meleg közeleg, így irány a térképen igen durván egyenesnek látszó „Körösladány-Vésztõ országút”. Félelmeim nem igazolódtak be, mert talán 2-3 kisebb kanyar is volt a szakaszon…
A sárral eddig nemigen volt gond, kisebb szakaszokon ragadt olykor-olykor, de a haladást nem nehezítette különösebben. Az „országúti” etap pedig már jóformán száraz volt. Innentõl kezdve különösebb látnivalók már nem következtek, túl kellett élni a maradék cirka féltávot. Az „országútról” való letérés után tanulta meg igazán becsülni az emberfia a jó kis traktorutat, mert a Fáspusztáig tartó néhány km-en igencsak megizzadt, legalábbis ha nem is belülrõl, de kívülrõl átnedvesedett. Hihetetlenül benõtt, az éjszakai esõtõl teljesen nedves ösvényen kellett haladni. Abszolválása felért egy benzinkút autómosó automatájának komplett tisztítási programjával.

A puszta elõtti igen hangulatos erdõbe kiérve biztos még Bélmegyerbe is elhallatszott, ahogy az a bizonyos kõ legördült a szívemrõl. Szívszorító volt látni viszont az ódon fák kis erdejében szemérmesen megbúvó volt Wenckheim kastélyt, amely még ilyen magára hagyott állapotában is szemet gyönyörködtetõ építészeti emlék.

Ezt követõen eseménytelen aszfalt a Z+-ig a bélmegyeri pont közbeiktatásával. Itt már 40 km körül kezdtem fáradni is kissé, a nap is kezdte megmutatni, hogy a felhõs idõ ellenére ki is az úr a háznál. Valahogy nem zártam a szívembe a szakaszt, nagyon vártam a hidat. Az igazolást követõen nagy volt a csábítás, hogy az országúton beszaladjak Berénybe, de sajnos volt még egy pont a „kertekalján”. Ekkor szinte hihetetlen dolog történt, benéztem az útvonal egyetlen „K50” jelzõtábláját és elfutottam a P+-en, ahonnan kedves túrázók visszairányítottak a csalafinta hajtûkanyarhoz. Kis idõ múlva elértem a pontot is, onnan pedig tényleg csak percek választottak el a céltól, amit egy bõbeszédû, idõközben mellém szegõdõ 20-as túratárs „elterelõ hadmûveletének” köszönhetõen alternatív útvonalon közelítettem meg… Amíg adminisztráltak a rendezõk, kérésükre kisétáltam a kapuhoz a „Check in” asztalhoz a célbélyegzõért. A 11 órai beérkezés tehát meglett, ezután átvettem a megérdemelt [egyedi! ;-)] díjazást, külön köszönet érte a készséges rendezõi gárdának!

Végül néhány szót a túra lebonyolításáról. Egy nyári teljesítménytúra esetében - különösen, ha az a napsütésben hiányt nem szenvedõ Alföldön halad – igen turistabarát gesztusnak tartom, hogy aki nem bírja a meleget, már hajnali 5 órától rajtolhat. Ezen felül külön piros pont, hogy a sok helyen „diszkriminált” „gyorsabban haladók” sebességéhez igazították a pontok nyitva tartását, mindezzel saját munkaidejüket tolván ki jelentõs mértékben.
Az igazolófüzet igényes, az útvonalleírás kellõen tömör, lényegre törõ, használható, bár egy-két távolságadat esetében vakartam a fejem... Jó megoldásnak tartom a valóban érdekes „érdekesség rovat” kis betûvel való kiemelését a szövegbõl.

A Cartographia 1:60000-es térképébõl készült térképvázlat ezen útvonal esetében elégséges, bár már az alaptérkép kissé öregecske, javasolnám pl. 1:50000-es honvédségi szelvények beszerzését az útvonalról, egyrészt esztétikusabb, másrészt pontosabb és valószínûleg frissebb is. Ugyancsak dicséret illeti a rendezõséget a túra honlapjára feltöltött színes és jó felbontású térképvázlatért, ami színesben kinyomtatva még hasznosabb a túra során. Egyébiránt örömteli, hogy egyre gyakrabban készítenek a rendezõk a túráknak honlapot, ahonnan ily módon elõre igen hasznos információkat tud a túrázó letölteni/kinyomtatni.
A szalagozás kiváló volt, pont a megfelelõ mennyiségû, se sok, se kevés, és mindig a megfelelõ helyen, ezzel is bizonyítván, hogy a rendezõk gondozták/ismerik az útvonalat. A Fáspuszta elõtti kellemetlen dzsungelharc „örömeit is mérsékelték” igen jelentõs bozótirtással.

A távadatok pontosnak tûntek, bár a naptárban csak térképi mérést tûntettek fel, de végül is sík terepen a térképrõl is megbízható adatok nyerhetõk. (de ez egy biciklivel pl. könnyen orvosolható) A jelzések végig gondozottak voltak. Az útvonal a gáti szakaszt kivéve nemigen látványos, de ebben is talál az szépségeket, aki szereti az Alföld végeláthatatlan pusztaságát.

A szolgáltatás minden igényt kielégített, két helyen édesség, két helyen többféle házi süti, egy helyen kenyér és ami a legfontosabb, szinte minden ponton vizet biztosítottak a résztvevõknek. A célban pedig finom gulyásleves várt, bár nekem még fordítva, azaz a levesre kellett kicsit várnom. Ennek ellenére a nevezési díj igen alacsony volt, gondolom nagy szerepet játszottak ebben a füzetben magukat szép számmal hirdetõ támogatók juttatásai.

És engedtessék meg itt némi filozofálgatás zárójelben. Valahogy így kellene minden, magát komoly rendezõnek tartó egyesületnek szervezni a maga kis túráját. Itt nem volt nyöszörgés, ha 3 pohár vizet ittam. Igaz sokszor egyszerûbb nyafogni, hogy veszteséges a túra; illetve „az az ilyen-olyan pofátlan túrázó már megint 4 zsíroskenyeret evett meg…” (a minap olvastam egyik turista folyóiratunkban), stb. Vagy szerzünk szponzorokat, vagy több nevezési díjat szedünk be (amit azért a túrába forgatunk vissza) vagy nem adunk/ígérünk semmit. (soha nem hallottam senkitõl olyat, hogy azért ment el egy túrára, mert ott mondjuk 1000 helyett csak 500 Ft volt a nevezési díj) De ha valamit adunk, azt jó szívvel és kényszer nélkül kellene mindenhol, mivel csak értük, a túrázókért fáradoztak ennyit.
Összességében tehát példaértékûen megrendezett túrán vagyok/unk túl, amit bárkinek csak ajánlhatok, aki nem ódzkodik a végletekig az Alföldtõl.