Jókai 55
Utazás a tavalyi séma szerint busszal Bp.-rõl. Debreceni barátom Berettyóújfaluban csatlakozik hozzánk. Útközben Nagyváradi vár, majd a Dregán völgyi víztározó megtekintése. Nagyváradon egy kis kellemetlen intermezzó (sérülés, orvos keresése), ami végül szerencsésen zárul. Sajnos késõ esti érkezés Kolozsvárra a Brassai Líceumba. Vacsoraként valami hamburgerféle egy gyorsbüfé jellegû helyen. (Udvarias kiszolgálás, ehetõ kajával - csak én kifejezetten nem szeretem az ilyen jellegû helyeket és ételeket.) Alvás a tornateremben. Párom hasznát veszi a magammal vitt füldugóknak, én anélkül is jól alszom. Reggel szakadó esõre ébredünk. (Tavaly szintén esõs volt a reggel,) A busz kivisz minket a rajthelyre. Itt találkozunk még néhány magyarországi ismerõssel, akik nem velünk utaztak. A nevezés után nekivágunk az útnak. A leírás és a tavalyi emlékek alapján nincs nehéz dolgunk a tájékozódással. Sajnos még mindig esik az esõ, az erdõben óriási pára. Az út kellemesen emelkedik, komolyabb sárral nem találkozunk. (Komoly sár: pl. 2006-os Bartina túra.) Aztán az 1. ellenõrzõ pont (Mikesi házak) után már nem esik az esõ. Titkon bízunk benne, hogy talán nem is fog esni a késõbbiekben. Kellemes erdei úton megyünk tovább, lassan elérjük a 2. ep-t. Innen hamarosan nyílt terepre érünk, és örömmel vesszük észre, hogy kezdenek az égen a felhõk felszakadozni. Úgy tûnik az idõjárás velünk van. Dombos nyílt terepen haladunk, balra látjuk a tordai országutat, szembe elõttünk feltûnik a Tordai-hasadék vége. Közben a legelõn pásztorkutyák hada vicsorog ránk és adja tudtunkra hangos ugatással, fenyegetõ morgással, hogy ez az õ területük. Összetömörülünk kisebb csoportokba, így aztán hamar rájönnek, hogy nem mi leszünk a reggelijük. Némi saras út után elérjük a tordatúri országutat, amin begyalogolunk Tordatúrra. A falun áthaladva máris a Túri-hasadéknál találjuk magunkat. Eltekintve attól, hogy a falu felõli végét szeméttelepnek használják, csodálatos látványban van részünk. Itt egy kicsit elidõzünk, kisétálunk a hasadék szélére, fotózgatunk. Meglepve tapasztalom, hogy a túlsó oldalon, a hegy tetején szélerõmûvek lapátjait látom forogni. Ezek tavaly még nem voltak. Aztán továbbindulunk az ell.pont felé. Itt többen elkavarodnak, mert az autópálya-építés miatt a tavalyi helytõl kicsit arrébb került az ep. Rossz érzés látni, amikor a szinte érintetlen tájat munkagépekkel dúlják fel. Tovább gyalogolunk Szind felé, útközben megismerkedve egy erdélyi túratárssal, aki a tavalyit kivéve eddig minden évben végigjárta a Jókai túrát. A faluba beérve az EKE kulcsosházánál van az ellenõrzõ, etetõ, itató pont. A leírás szerint 25 km van mögöttünk. Kicsit megpihenünk, cipõt, zoknit igazítunk, eszünk finom szenvicset (a szomszédos Magazin Mixt-bõl beszerzett sörrel leöblítve) majd továbbindulunk. Pár km múlva elérjük a Tordai-hasadék bejáratát. Végigmegyünk a hasadékon, többször megállva, hiszen a csodálatos látvánnyal nem tudunk betelni. Útközben találkozunk egy csapat önkéntessel (csupa erdélyi magyar), akik egy akció keretében szedik össze az eldobott szemeteket. Pár szót váltunk velük, és szomorúan konstatáljuk, hogy az arra járó kirándulók nagy része nem áll azon az intelligenciaszinten, hogy ne szemeteljen. (Sajnos ez Magyarországon is igaz.) Kiérve a hasadékból ellenõrzõpont (28 km), majd cipõt a nyakba és átkelünk a Hesdát patakon mezítláb (a tavalyi hagyományt folytatva - egyébként nagyon kellemes lábfrissítõ). Utána nekivágunk egy meredek emelkedõnek (kb 380m/3km) a Monasztéria-tetõ felé. Az emelkedõ végén nagyon szép kilátás a hasadékra, a környezõ tájra és a távolabbi hegyekre is. A fennsíkra felérve karrmezõn haladunk, váltunk pár szót a pontõrrel majd gyalogolunk tovább. Továbbra is csodálatos táj tárül elénk,a távolban havas hegycsúcsot is megpillanthatunk Útközben utolérjük és le is hagyjuk a társaság azon részét, akik Szindrõl indulva egy rövidebb távon, vezetett túra keretében mennek Torockóra. A következõ ep-nél nincsen senki (betegség miatt), de ezt már a Tordai-hasadéknál közölte velünk a pontõr, így aztán lendületbõl megyünk tovább. Innen sokáig lefele haladunk egy kellemes kanyargós erdei úton. Ekkora már híre sincs a reggeli esõnek, sõt kifejezetten meleg van, érzek is egy kis holtpontot. Kiérve az erdõbõl hamarosan átkelünk az Aranyos patak hídján és pár km gyaloglás után megérkezünk Várfalvára. A táv az itiner szerint 42 km. Tavaly jóval késõbb értünk ide (éppen a pontzárás elõtt néhány perccel), a pontõrök alig akartak továbbengedni minket. Most van bõven idõtartalékunk, be is ülünk a helyi kocsmába egy rövid kis pihenõre, megeszünk egy szendvicset, iszunk azután elindulunk. Lassan kiérünk a faluból és most jön a túra másik húzós része felfelé a Székelykõre, kb 9 km alatt 630 m szintemelkedés. Tavaly az idõhiány miatt ezt a szakaszt nagyon meghúztuk, mire felértünk ki is fáradtunk rendesen. Most a normál tempónkba tudunk haladni, így már nem tûnik olyan vészesnek, de azért örülünk amikor felérnünk a Székelykõre. Ez 1129 m magasan van, bár a pont (52km) egy kicsivel lentebb található, a túrautak keresztezõdésénél. Itt a már sokszor látott, de mindig lenyûgözõ kilátásban van részünk. Most sem tudunk betelni a látvánnyal, nézelõdünk egy darabig. Aztán elindulunk lefelé a lent már látható Torockó irányába a Nagy-árkon keresztül. Itt egy nagyon meredek, jórészt köves, sziklás, nehezen járható, keskeny ösvény visz lefele, nagyon kell figyelni, mert könnyen összetörheti ez ember magát. Kb. 500 métert ereszkedünk, kb. 1,5 km alatt. Kissé lassan, de biztosan leérünk, még egy kis séta és már bent is vagyunk a faluban. A falu közepén a célban Tóthpál Tamás (fõrendezõ a Kolozsvári EKE részérõl) gratulál a teljesítéshez, megkapjuk tõle a megérdemelt kitûzõnket és emléklapunkat. Kellemesen elfáradva, ismét végigcsináltuk ezt a nagyon szép és könnyûnek nem mondható túrát. (Az 55km-t, 12,5 óra alatt teljesítettük.)
Ezúton is köszönetet mondunk a Pro Pátria Túraegyletnek, hogy megszervezték a buszos utazást erre a túrára.
Jövõre jövünk megint !
Képek: http://kep.tar.hu/birdy/50484136#2 |
