Rockenbauer Pál Emlékúton Zalában 130
Ismét eljött ez a nap. Ha sikeres teljesítést tudhatok magam mögött akkor tizennégyszeres (azaz 14x-es :) teljesítővé avanzsálódok.
Péntek délután már az összeszokott autós csapattal utazok le Nagykanizsára. Elfoglalva a szállást, társasági életbe vetem magam a bevált helyen, és még talán éjfél előtt visszasomfordálok a szállásra. Kellenek ezek az esték, túra közben nem ugyanaz a feeling mint előtte vagy utána.
Kemény 5 óra alvás után kegyelmet nem ismerően szól az óra. Megreggelizek, és összepakolom a depós csomagjaimat. 6 órakor teljes harci díszben felvértezve mindenkit útjára engednek. Kocogásba kezdünk Zolival. Mindössze Hegedüs Csabi és Anna fut el mellettünk, pedig máskor jóval többen szoktak futni, főleg a rövidebb távon. A lelkesedés az első önfrissítőpontig tart :) Itt Álmos társaságában megejtjük a mennyei manna lélekre pozitív energiabevitelét. Úgy elbeszéljük az időt hogy egyből utolsók is lettünk :) No sebaj, legalább van motiváció, meg találkozok sok ismerőssel. Tempós gyaloglással haladunk. Álmos elmarad mi meg Zolival sorban érjük utol a sporikat. Homkokkomáromnál a bolt zárva, de ez már így van pár éve, számomra nincs meglepődés. Az emelkedőn tempóm nem lankad de Zolié igen, így egyedül folytatom az utam. Alig 1 km múlva viszont utolérem Takács Attilát, aki csapódik hozzám. Elvagyunk, sok kalandról, érdekességről mesél, legalább elveszi a figyelmemet a hőségtől, ami már kezdett tetőzni. A szerencse az volt hogy légmozgás azért akadt, így az átlag Rokihoz képest egész tűrhető volt a klíma. Hahótra 6 óra 32 perc alatt érünk le. Vannak olyan túrák ahol nem engedek a tradícióból. Korsó limonádét kérek jégkockával a hölgy meglepetésére. Nagyon ízlik mint mindig, és meglátva lelkesedésem Nagy Jani is így dönt. Attila kicsit hamarabb elindul, én 23 percet töltöttem is, és kisimultan indulok tovább. Amúgy a kedvencem itt a lekváros kenyér + sós paradicsom volt, ugyanis frissítőállomás is volt ez egyben.
Irány a söjtöri szőlőhegy. A Z-K+ elágazásnál már rutinból fordulok jó irányba. Megmászom a dombot, majd lecsorgok Söjtörre. A pecsételés után a vendéglátó egységbe vetem be magam egy jó hideg üdítőre. A Cappyből az almást szeretem a legjobban. Itt pihen éppen a kaposvári Bizderi Robi is. Meghív egy fagyira, jól esik. Innen együtt haladunk tovább a híres Roki katlanban. Hamarosan elcsípjük Attilát aki valahol eltévedt, de már jó úton van. Hármasban nyomulunk tovább. Pusztaedericsen nyitva a krimó, én ismét Cappyzek. Robi még kicsit marad, Attilával útnak indulunk. Megmutatom neki a világ legértelmetlenebb Z-jelzés kerülőjét. Ő sem hiszi el, de becsülettel körbejárjuk a semmit :) Rádiházára (60 km) érve, előveszem a sokszor bevált konzervet a depóból. Megkérdezem van-e mikró, illetve tányér. Igenleges válasz után pár perc után jóízűen majszolom a Bakonyi sertésragut tésztával. Majd' fél óra után továbbállunk, ismét hármasban haladunk. A jó 3,5 km-es oda-visszán sok ismerőssel találkozunk, akik még mennek Rádiháza felé. Itt még egész szépen halad a mezőny. Szentpéterföldén a jól ismert temetőben töltjük meg palackjainkat vízzel. Ez után Attila végleg lemarad, azt mondta hogy kinyírtam a tempóval :) Pedig nem akartam. Robi a következő pontig jön velem, majd megkocogok egy lejtőt óvatosan, de ő már gyalogol. Így végleg egyedül maradok. Monoton egyenes út visz be Lasztonyára, ahol szó szerint egy lélekkel sem találkoztam. Szellemfalu.. Kimászom a sosem jól eső horhosban az emelkedőt, majd hamarosan a Torhay-forráshoz érkezek. Kötelező vízvételi lehetőség! Egész jól haladok, bár tavaly lámpa nélkül épphogy lejutottam Bázakerettyére. Most jó 3 km-el előbb, Lispeszentadorján végén veszem elő. Össze-vissza tekergés után egy vaddisznócsalád ösztönöz tempósabb gyaloglásra. 85 km-nél megérkezek Bázakerettyére. Ismét konzervet depóztam, és jóízűen el is fogyasztom. Örülök hogy a gyomrom nem rakoncátlankodik, mert sok Rokin problémám volt már ezzel. Ismét kb. fél óra pihi után egy sráccal haladok tovább, akivel többször kerülgettük egymást a nap folyamán. A monoton aszfalton sztorizgatunk, aztán Budafa után egy lejtőt megkocogok, így Kistolmácsig ismét magam maradok. Kiérve a műútra elkapok egy 70-es távon induló sporit aki szintén egész jó tempóban gyalogol, na de ő még jóval frissebb. A kistolmácsi ellenőrzőponton mindig életem legfinomabb teájával vár a pultoshölgy. Nem győzöm számolni mennyi pohárral betoltam, de a hölgy csak ösztönöz hogy még akár a flakonomba is tölthetek. Nem voltam rest, éltem is vele. Kicsit még leülök kint a teraszon, valamiféle belső energiát gyűjteni a folytatáshoz. Érdekes módon egyáltalán nincs hideg. Máskor itt már vacogtam, most semmi. Tovább indulunk a Kerettyén utolért sráccal, illetve a 70-es spori is velünk tart. Én diktálom elől az iramot egészen Borsfáig. Bár nagyon fáradt nem vagyok, de mint feljebb írtam: "vannak olyan túrák ahol nem engedek a tradícióból". A borsfai buszmegálló megint ilyen. Nekem itt kell 5-6 perc. Hogy miért? Csak úgy :) A többiek továbbhaladnak, de még Valkonya előtt elcsípem őket, mert néha belekocogok éjjel is a lejtőkbe. Valkonyára érve itt pihennek Edináék akik 70-esen vannak. Lemegy a zsíroskenyér meg a paradicsom is. (a paprika már nem). Örülök hogy a gyomrom egész jól van. Sokszor már rá sem bírtam anno itt nézni a kenyérre. Jön a mumus hét-domb. A talpam ösztönösen elkezd fájni. A talpbetétben egy kisebb kráter tátong, minden lépéskor az elülső talppárnáim bánják. A többiek elmaradnak, és egyedül küzdök tovább. A harmadik domb a legrosszabb.. Aki mást mond az hazudik :) Tudom hogy Eszteregnye sosem akar eljönni, így is állok hozzá. Egy kisebb oda-visszán találkozok a 4 fős 130-as bollyal. Nincsenek sokkal előttem, max 20 perc. Én nem versenyzek senkivel, amihez van kedvem azt csinálom. Fent a ponton dinnyét majszolok, és magnéziumos pezsgőtabival kínálnak. Hú de jól esett ez már! Nehezen megy a továbbindulás. Lecsoszogok egy jó meredek lejtőn, majd az utolsó dombot kimászva visszajutok a reggel már járt helyre. Innen 15 km ugyanaz mint a túra első része, csak visszafele. Fejlámpákat látok, nosza. Két 70-es sporit hagyok ott az agyagos emelkedőn fölfele. Homokkomáromnál ellenőrzőpont van a turistaházban. Ásványvíz + lekváros kenyér. Jól esik, de megyek is tovább, mert nem szeretném hogy a nap a horizontra emelkedjen túlságosan.. Zsigárdig őzikék zökkentenek ki a monotóniából. Most már pirkad, de felhő nincs az égen, így a napnak is hamarabb ereje támadhat. Zsigárd után egy buszmegállóban leülök, és megiszom az energiaitalomat. Most szerencsére nem volt égető szükség rá, de ha már elhoztam akkor ne feleslegesen. Rosszabbul már csak nem lehetek tőle.. Kiérvén az aszfaltra, majd 7 km végig a célig.. Sosem esik jól, most sem.. Viszont egész sokat belekocogtam. Olyannyira, hogy a cél előtt 3 km-el utolértem az Eszteregnyén még előttem levő 4-es csoportot, akikből Csabát és Lacit ismertem. Gratuláltam mindenkinek, és futottam tovább. Itt már meg sem álltam a célig. Komolyan, szerintem amikor Petivel mentük anno a 20 óra 42-t akkor sem mentünk így a végén. Magamat is megleptem milyen gyorsan eltelt ez a 7 km a végén. Végül 24 óra 55 perc alatt tettem meg a 130 km-t, és büszkén mondhatom hogy sikerült tizennegyedjére is ez a nagyon nem könnyű megmérettetés. Előttem talán csak Csabi, és Anna ért be.
