Túrabeszámolók


Körös

Rush2006Túra éve: 20072007.06.03 10:34:47
Körös 30

Kíváncsi voltam mit tudok síkon produkálni, hogyha már hegyen egész jól megy. Az 50-es távot még nem mertem bevállalni.
Kis gyaloglás után a rajtból 9:02-kor indultam sztem utolsóként a 30-asok között.

Már az elején nem kíméltem magam, és az elsõ 6 km-t 28 perc alatt értem el. Éreztem hogy ha így folytatom behalás lesz a vége. A gáton futva elõzök egy kisgyerekes csoportot, a fiúk lányok futnak mellettem vidáman, én meg buzdítom õket:-) Egész sokáig bírták, kb. 500 m-ig :-) A hídnál kompóttal kínálnak, de most nem élek vele, indulok is tovább. Másfél km aszfalt után balra fordulok a földútra, tavaly itt a nagy sár miatt a mûúton maradtam. Féltem a kavarástól, de tökéletesen ki volt szalagozva ez a rész. Szembejönnek a gyorsabb 50-esek, üdvözöljük egymást, aztán mindenki fut amerre visz az útja. Kis dzsungelháború után kb. féltávhoz érkeztem, a bélmegyeri csatornához, ahol jól esett a süti meg a víz.

1 óra 24-nél jártam eddig. Hosszú-hosszú mûút jött, itt óvatosabban próbáltam menni nehogy begörcsöljek úgy mint tavaly. Mondjuk akkor ez volt életem elsõ futása túrabakancsban szóval az megint más.. Nagy nehezen elértem a hidat, ahol megint vissza a gáton. Elkezdtem érezni a lábaimat és a tempót, tavaly ilyenkor már görcsben álltam, de most megyek és megyek a végtelenbe tûnõ Alföldben, és gyönyörködöm közben. A vízügyi múzeum után kicsit belesétálok, de újra erõt veszek, és futok tovább, a pontig már meg se állok. Jól állok eddig nagyon, és innen még 6 km a cél. Eddig 2 óra 06 alatt jöttem a 24 km-t. Már a gáton éreztem és láttam hogy vihar közeleg, és gyanúm most be is igazolódik, a hídon átkelve elkezdett dörögni az égbolt, én meg nagyobb tempóra kapcsoltam már amennyire tudtam, mert most már azért a lábam se hajtott úgy mint az elején. Tavaly a kertek alatt kavarogtam, de szerencsére a memóriám ismétcsak rendben volt, így berémlett az út, és meg sem álltam a Laposi kertekig ahol begyûjtöttem egy újabb pecsétet. A pontõr kérdezte hogy csokit kérek-e, de legalább már 50m-rel arrébb jártam:-) Innen begyújtottam a rakétákat, és az utsó 3 km-t 9 perc alatt tettem meg :)

Végeredmény: 30 km - 2 óra 38 - 11,39-es átlagsebesség - 5 perc 16 mp-s ezrek.

Álmomban nem gondoltam volna hogy így fog menni. 2. helyen értem be Zahorán Jani után.. Így lemaradtam a kupáról, de sebaj, így is szuperül ment ma minden!

Beérkezésem után kb. negyed óra után elkezdtek cikázni a villámok, és itt a közeli pusztákon csaptak le, és rohadt nagy dörgések kísérték az ekkor már szakadó esõt. Nagyon sajnáltam a még kint levõket, én sztem magam alá csináltam volna.. Sehol egy fa, és közbe meg cikáznak a villámok.. Megintcsak szerencsém volt hogy idõben beértem.. Remélem semmi gond nem lett a zuhéból senkinek.

Farkas Valival mentem haza a vonattal, jól kidumcsiztuk magunkat, és fél óra vonatkésés után este 6-ra hazaértem. Tömören ennyi :-)