Túrabeszámolók


Kitörés

dnvzoliTúra éve: 20202020.02.14 21:15:54

 Kitörés 60



2020.02.08-9.


Megint felhúzott az a rejtélyes erő Budára a Várba, ami így február eleje felé általában megjelenik. Túra alatt általában legalább egyszer elhangzik a számból, hogy ide aztán többet soha, aztán eljön a február, és menni kell. Talán, mert ez egy tényleg nehéz menet, és mint az ilyen, rangja van. Igenis büszke lehet magára az, aki végig tud gyalogolni közel 60 kilométert, hegyen-völgyön át úgy, hogy lényegében egész éjjel menetel.


Hatodszor ülünk tehát autóba, most kettesben Norbival, ebben a hónapban még országos autópályamatricám is van, egy óra alatt Szomoron vagyunk, ezt azért meg lehetne szokni. Leparkolok a buszmegállóhoz viszonylag közel (az iskolához közel már nincs hely), beveszünk egy kortynyi feszültség oldó párlatot és lesétálunk a buszhoz.


A menetidő 1 óra, ez a Városmajor környékén kerül veszélybe, épp most ért véget egy rendezvény (Becsület Napja) és annyi a rendőrségi jármű és a rendőr a környéken, hogy csak na. Nem baj, ha csúszunk kicsit, ha már a túra-rajt elejére nincs busz, apadjon csak az a vélhető tömeg, mire felérünk a Várba. Pár perc késéssel aztán befut a busz a Széll Kálmán térre.


Felcaplatunk a Kapisztrán térre, közben már jönnek szemből a korábban indulók, néhányan mondják, hogy marha nagy a tömeg, ennek nyilván nem örülünk túlságosan, de ha így van, így van, felkészültünk rá, nem gond. A téren elirányítanak minket a tényleges rajtba, ha már az önkormányzat egy nyilvánvalóan rosszindulatú és szánalmas lépéssel pár napja lefoglalta a túra eddigi indításául szolgáló teret. Hát nagyon kitoltatok velünk, fiúk-lányok, mondhatom, most komolyan, tényleg azt hittétek, hogy ez bármiben akadályoz bennünket?


Tehát arrébb ballagunk pár lépést és láss csodát, tömegnek nyoma sincs, jó pár helyről lehet rajtolni, konkrétan sehol se áll senki, így a hozzánk legközelebb eső padtól 1 perc alatt meg is történik a menesztésünk.


A nagy ijedelemre ismét mintát veszünk egymás gyümölcsleveiből, aztán megkezdjük a túrát, elhagyjuk a Vár területét a Bécsi-kapun át. Mellvéden a szokásos hujjogatás, kapu alatt pár rendőr a védelmükre, igazából a Vár területén többet nem is láttam, talán rájöttek, hogy a túrázóktól nem kell rettegni, nem bántunk mi senkit. mi volt itt  a korai években, rendőrautók, rendőrök hada, ameddig a szem ellát…én sajnáltam őket, nyilván a pihenő idejük rovására őrködtek a semmi felett……!


A hőmérséklet valahol fagypont körül lehet, számottevő csapadék hetek óta nem volt, így formabontó Kitörésre készülhettünk. Se hó, se sár, se csonttá fagyott hegyi utak, se farkasordító mínuszok, így, ha lehet ilyet mondani, az eddigi 5 teljesítés után egy viszonylag könnyű menetre számíthatunk, már amennyire könnyűnek lehet tekinteni egy éjjeli 60 kilométeres sétát, úgy 2000m körüli szintemelkedéssel….:) Kicsit félek is, hogy lazára vettem a figurát, de talán a tizenéves teljesítménytúrázó rutin átsegít majd a nehézségeken…


A Városmajor körbe kordonozva, így a szokásos útvonaltól kénytelenek vagyunk eltérni, érzésre lőjük be a János Kórházat, azért én igénybe veszem a helyiek segítségét és megerősíttetem velük az érzésemre jó irányt. Irány megerősítve. :)


Egy rendőr épp egy villanyoszlopon csimpaszkodik, ahogy közeledünk látom, hogy egy valószínűleg csak a rendezvény idejére ideiglenesen felszerelt kamerát bontanak le éppen, alatta egy pógár arról faggatja a szervet, hogy ez a kamera sebességet is mért-e, vagy mi célból volt fenn…? A  rendőr láthatóan higgadtságát nagy erőfeszítések árán megőrizve válaszol neki, hogy hagyja már békén, épp más dolga sincs, mint interjút adni, így a kérdező elsomfordál….:)


Na, itt is a kórház, kezdődhet a móka, jön a Diós-árok.


Hát, mit is mondhatnék? :) Meredek.  :) Először nem annyira, aztán meg de. Az 56-os szám környékén durvul be igazán, ezt onnan tudom, hogy végig egy alacsony kerekképű fickó környékén gyalogoltunk felfelé, aki valami elképesztő módon, megállás nélkül, és ahogy az ilyenek szokták, kellő hangerővel tartotta szóval a környezetét. Bakker, más azt se tudja, honnan vegyen plusz levegőt, ő meg szünet nélkül beszél! Hát nem felháborító? :) Hol veszi az ilyen a lélegzetet? :) Na, de az 56-os szám körül azért elcsendesedett ő is…:)


Átkelünk a fogaskerekű nyomvonalán, még mindig felfelé persze, tömött sorokban gyűrjük a szinteket, ami így, hogy egy szűk járdára szorultunk, még feltűnőbb. Néhányan az úttesten mennek, az autók dudálnak. Megint látok nagyon fiatal kisgyerekeket, az egyikük már most kérdezősködik, hogy mennyi van hátra, csak remélni tudom, hogy a szülő páros nem azt tervezte, hogy ezt a két csöppséget végig vonszolja a 25 kilométeren és az 1000 méter szintemelkedésen. :( Még akkor is, ha az a 25 egy erős 22 csak...


Nagy lendülettel vágunk neki a Széchenyi-emlékhez vezető lépcsősornak, aztán a lendületet egy pillanat alatt töri meg a végeláthatatlan sor, amibe belefutunk. Na, megjöttünk. Kicsit bosszankodunk, persze, ki szeret sorban állni?, de nem olyan nagy a baj, mint amekkorának elsőre látszott, ha lassan is, de a sor halad. Bosszantóbb az a viselkedés, amit pár túratárs tanusít, simán mennek előre a sor mellett, mintha az nem is lenne ott….


Rákerül az első pecsét a lapra, épp egy sarló-kalapácsos, ezután szokásunkhoz híven félre állunk egy kis táplálkozásra. Németek kérnek meg, hogy készítsek róluk egy fotót, megteszem szívesen, aztán ahogy lépek vissza a zsákomhoz, műanyag roppan  a talpam alatt. Na, szép. Szétgyúrom a saját zsákom csatját. Mondjuk jobb, mint másét, az kellemetlenebb. :)


Elindulunk, többen jönnek szemből(!), ki kihagyta a pontot (!?), ki épp most keresi (!?), egyik se túl szerencsés helyzet. Amúgy a Z sávot koptatjuk, néha itt is elsuhan mellettünk egy rendőrautó, ki tudja, mi okból…


A Normafánál szép kilátás nyílik az esti városra.


Innen irány aztán az erdő!


Ahogy beérünk a fák közé csokival kínálnak, azt mondják az ellenőrzőponton elfogyott, így már itt megkapjuk. Ez pozitív.


A talaj több, mint ideális, még  a fejlámpa is szinte felesleges, mert olyan fényesen világító telihold van, hogy csak na!


A Csacsi-réten megkapjuk a második igazolást, majd hamarosan ráállunk a P sávra, ami szépen, kényelmesen gyalogolható, elnyújtott emelkedéssel fel is visz minket a János-hegyre. Hejj, mennyivel könnyebb így, mint mikor tükörjégen evickélsz, vagy bokáig érő sarat gyúrsz….!


János-hegyen pecsét, aztán irány tovább felfelé, egészen az Erzsébet-kilátóig. Onnan aztán szintvesztés veszi kezdetét, egészen a Budakeszi útig. Mit mondjak, ez is kellemesebb pár fokozattal így, hogy szárazság van. Egyedül ezek a köves ösvények….jajj, de utálom ezért a Budai-hegységet! Évek óta tervezek elindítani egy mozgalmat, „Hordjuk le a köveket a Budai-hegység ösvényeiről”, valami ilyesmi lenne a neve és a célja. :) Hát nem jobb gyalogolni pihe-puha talajon, mint ezen a kövesre gyúrton? :) ( A lehordott kövek további hasznosítása még kidolgozás alatt..:)  )


Na, szóval Budakeszi út. Innen a sárgán tovább, irány a Nagy-Hárs-hegy. Ez azért már szuszogtatósabb emelkedés, több is a félre álló kolléga. Aztán a pont előtt ismét csak sor. Nem is kicsi. Hát, ez már így lesz ezután, legalábbis a 25-ösök céljáig bizonyosan. Most ez volt az a pont, mikor eldöntöttem, hogy végeztem ezzel a túrával, elértük a kritikus tömeget,(egyébként csak mintegy 250-nel vagyunk többen, mint tavaly, 3300-an az összes távon) nekem ebből elegem van. :) Főleg, hogy a mellettem a sorban álló túratárs negyed órán, 20 percen keresztül oktatta a vonal túlsó végén álló kollégáját, mikor melyik szelepet nyissa, mikor melyik vegyszert adagolja, most komolyan, ha nem sikerül őt felhívni, leáll a termelés? Hát milyen kvalitású emberekkel dolgoztat? :) Már a barátja is rászól, hogy abba hagyhatná a munkát, mert hátha mások nem kíváncsiak erre….de nem. Az a mobiltelefon, az minden baj forrása. Azt hittük valaha, hogy szabaddá tett. Aztán dehogy. Nagyobb rabságba taszította azt, akit lehet, mint előtte semmi más….


Na, de ez a sor is elfogy egyszer, rákerül a lapra a negyedik pecsét, innen megint irány lefelé!


Itt aztán megy mindenki amerre lát! Kérdezi valaki, mi ennek az oka? Elmagyarázom neki, hogy aki teljesítménytúrákon szocializálódott, az többnyire követi a jelzést, aki meg nem, az megy tökön-babon át, amerre rövidebb, amerre egyszerűbb. Vegyes a  társaság, ezért ezen már nem lepődöm meg. Idén véleményem szerint amúgy is nagyon sok volt a civil, nekem a sok telefonálgató, főleg a fiatalabb korosztályból kikerülő induló tűnt fel, na meg nagyon sok utcai ruhában gyaloglót is lehetett látni.


Az útvonal érint több katonasírt is, meg-megállunk egy-egy pillanatra.


Aztán jön a túra legdurvább emelkedője, felkapaszkodunk az Újlaki-hegyre. Szerencsére nem túl hosszú a meredek szakasz, de így is kiveszi az ember erejét. Sok a félre álló, életéért küzdő. :) Azzal azért nyugtathatod magad, hogy ilyen több a túrán nem lesz. :)


A pont most is a parkolónál van, nem úgy mint a korai években, mikor kint a gerincen fagyott csonttá a pontőr. Sokan pihennek meg a tüzek körül, fotózkodnak a fegyverekkel, a pontőrökkel….


Mi megyünk tovább, még feljebb, ki a gerincre, jó köves, bokatörő ösvényen, libasorban. Itt azért nincs túl meleg, nem fúj nagy szél, de izzadtan azért kellemetlen tud lenni. Szép viszont a kilátás! Így libasorban érjük el aztán a 25-ös táv célját, a Virágos-nyeregben levő sátortábort, ahol reményeink szerint megkapjuk a finom fasírozottas szendvicsünket meleg teával.


Pecsételnek nekünk aztán a fehér sátor felé vesszük az irányt, van némi sor, de gyorsan apad. Tíz perc se telik el, máris kezünkben a zsemle, poharunkban a tea. Benézünk a melegedő sátorba is, majd kérünk még egy pohár teát, aztán elkezdünk fázni. :)


Neki is indulunk a további szakaszoknak, katonasír mellett ráállunk a sárgára, jön az a jó, oldalra lejtős, szűk ösvény, a határkövekkel, amin az eddigiek során olyan jókat lehetett csúszkálni, esni-kelni! :) Na, de nem most! Vannak lefagyások, a fekete foltok bekoszolódott jeget jelentenek, de ezeket simán átlépjük, semmi gond! És mennyivel kellemesebb így a haladás, hogy nincs az a tömeg!!!


Beállunk két kolléga mögé, jó tempót diktálnak, így elkerüljük, hogy indokolatlanul belassuljunk, bár a szintidő meglehetősen kiránduló-barát, 17 óránk van a 60 kilométerre. Jó tempóban érjük el tehát az Alsó-Jegenye-völgyet, ott is a felállított ellenőrzőpntot.


Akkut cserélek a fejlámpámban, úgy látszik nem volt rendesen feltöltve, bár csak az árnyékos, veszélyes részeken kell bekapcsolni, másutt a telihold simán ad annyi fényt, hogy gond nélkül tudunk haladni. Értelemszerűen most a völgy sincs lefagyva, kényelmesen lépdelünk a patak partján, hidakon át, egészen ki a solymári benzinkútig. Onnan aztán jön a jó elnyújtott emelkedés a Muflon Itatóig!


Hát elnyújtott, szó se róla, szótlanul bandukolunk. Néhányan nem vágják le a sárga kunkorát, ők tesznek egy extra kitérőt, nem csodálkozom, hiába említi az itiner, hogy a Kerek-hegyi-tisztásnál erre mód van, aki nem ismeri a helyet, honnan tudná, hogy már ez az a kanyar? Régebben volt itt egy ideiglenes irányító tábla, mostanában már nincs. Nem sok amúgy a plusz, annak aki marad a jelen.


Itt a Muflon!


Sokan megpihennek itt, mi is eszegetünk kicsit, aztán, mint ahogy a megállások után lenni szokott, téli-éjjeli túrán, vacogva indulunk neki a hátra levő 25 kilométernek. Kék sáv a követendő, egy kanyart majdnem benézünk a nagy beszélgetés közepette, de szerencsénkre mások észreveszik, hogy túlfutottak, így mi már nem tesszük. Felgyalogolunk 550 méterre, a Nagy-Szénás kopár tetejére. Ahonnan a hideg szél gyorsan le is kerget, pedig, ha nem így lenne érdemes lenne elidőzni itt, és gyönyörködni a panorámában. De a szél fúj, és hidegen fúj, úgyhogy irány a fák közé! :)


Olyan szinten világít a Hold, hogy árnyékot vetnek a fák, érdekes jelenség, kár, hogy nem sikerül megörökíteni. Mintha valami stadionban lennénk…a fejlámpa itt aztán tényleg nem kell.


Fehér-úti ponton hagyjuk magunkat elcsábítani a tűz melege által, nem mondom, el lehetne itt ücsörögni fél órákat is, de attól tartok annál keservesebb lenne az indulás, úgyhogy pár percet engedélyezünk csak magunknak.


Na, most aztán egy igazán álmosító 6 kilométer vár ránk, jobbára lejtmenet, változatosságot csak az hoz bele, hogy az út elég silány minőségű, néhol vízmosásos, úgyhogy kiereszteni azért nem érdemes a lábunk védelmében. Megváltás, mikor elérjük a vadkerítést, véget ér a monoton trappolás, kinyílik a tér, elgyalogolunk a Malom-földek névre hallgató ellenőrzőpontra. Itt is komoly tábort emeltek a pontőrök, beásták magukat a facsoportba. Van azonban ezen kívül is előnye ennek a pontnak, nem is kicsi, innen már csak 2 kilométer Perbál, a söröző, a meleg tea, a pihenés meleg helyen….. :)


Fél 5 körül jár az idő a perbáli templom toronyóráján. A kocsma tele, pecsételés előtt van is egy kis sor, de ez is gyorsan fogy, szabad asztal is akad, leülünk pihenni. Norbi 2 perc alatt elalszik, 10 perc múlva aztán, bármilyen kegyetlen is, indulást javasolok. Lelkileg talán ez a mélypont, elindulni a melegből, ki a hidegbe, bele a nagy perbáli éjszakába…


Mínusz 5-6 fokra tippelek, szél szerencsére nincs, de azért 10-20 percig fázom rendesen. Még a meleg sapka is előkerül. Dombokon hullámvasutazunk, nem is emlékeztem, de jut ide is szintemelkedés, igaz nem borzasztóan sok, mindössze 150 méter Anyácsapusztáig. A fagy viszont velünk van, elmarad a sárdagasztás, amit azért nem bánunk…


Nem akar viszont világosodni! Ilyen még nem volt eddig, Anyácsapusztára is szürkületben érünk, a Hold még vígan fenn vigyorog, szembe vele a hegyek mögött a Nap már lehet, hogy felkelt, csak mi azt még nem látjuk. Vakuval készülnek a képek, most először.


Nekivágunk a végének!


Monoton menetelés jön a Kakukk-hegy lábáig, folyamatosan fordulgatunk oldalra, majd hátra, de csak nem látjuk a Napot! :) Aztán itt a hegy!


Fáradtnak fáradt vagyok, csak gyalogoltam egész éjjel!, de a talaj ideális, így formabontó módon, szinte megállás nélkül hódítom meg a Kakukkot. Felérve a tetejére még a Nap is tiszteletét teszi a láthatáron, szép lezárásaként a hátunk mögött hagyott kemény menetnek! Innen ugyanis már csak lefelé vezet utunk, le is csorgunk egy meredek ösvényen a hegyről, ez itt már Szomor, pár száz méter és itt is a cél! 10-15 perc sorállás és kezünkben a díjazás!  


Köszönöm a lehetőséget, köszönöm a túrát, finom a cél-virsli is, a tea is, az autó is megvan, irány az M1, egy órán belül itthon vagyunk. Az időnk 14:30, érdekes, hogy tavaly a csont jégen is hoztuk ezt, az egyezés abból adódik, hogy idén sok időnk elment a sorban állásokkal.


Legalább pihentünk addig is. :)



A túrán készült képeim itt: 


https://photos.app.goo.gl/Fo1cTT7wAYkritBXA