Túrabeszámolók


Bükki kihívás

szodasbacsiTúra éve: 20182018.02.06 20:28:54

 2018. jan. 03-04. 40km (43,3, vagy ahogy sikerült)


Első évfordulójához érkezett teljesítménytúrázós karrierem, ezért kötelező volt résztvennem ezen a kiránduláson, hogy felmérjem, mennyit fejlődtem egy év alatt.


Az előző napok időjárása alapján inkább amolyan őszies túrára számítottam, a magasabban fekvő helyeken egy kis latyakkal. De amikor elindultam itthonról, addigra nálunk már elég szép mennyiségű hó hullott, Tárkányban pedig akkor kezdett a havaseső havazásba fordulni, mire odértem. Ősszel voltam két esős túrán is (a Mátrában), ott megtapasztaltam, hogy legjobb az elején elidulni, amíg nincsenek nagyon széttaposva az ösvények. Négy előtt tíz perccel beregisztráltam, kicsit nézelődtem, majd pontban 16-kor az első nagyobb csoporttal útnak eredtem. Most kicsit többet kellett belterületen menni, mint tavaly, mert az iskolában volt a főhadiszállás. Az első, unalmasabb részen ezért igyekeztem kicsit meghúzni a tempót, amolyan bemelegítésként. Ennek köszönhetően elsők között értem a Varró-ház-hoz ahol már ekkor eléggé le volt strapálva az ellenőrzőpontként szolgáló két kréta. De a bemelegítés sikeres volt, még csak síkon haladtunk, nekem meg máris át kellett variálnom a ruházatomat, mert melegem lett. Az eddig csak magamra borított bélelt (és eddigre már vízzel telítődött) széldzsekit összecsomagoltam, az alatta levő szoftshell mellényt is levettem, és a pulóverre felkaptam egy egyszerű olcsó esőkabátot, meg legfelülre egy minőségibb, vastag anyagból készült láthatósági mellényt. (ha már éjszakai túra, meg menni kell majd közúton is egy darabot).


Továbbmenve az erdészeti útról letérve követni kellett volna a piros kereszt útvonalat, magyarul bemenni a dzsidzsába. De még kicsit megpróbáltam halogatni az elkerülhetetlent, és kicsit tovább mentem a zöld jelzésig, és azon keresztül ráfordulni. (Itt csak egy lábnyom ment előttem, de az valamiért visszafordult a cél előtt pár méterrel.) De ezzel a kis kerülővel mégis sikerült jópár méterrel az eddig előttem haladók elé kerülni, ami előrevetítette az útviszonyokat a következökben. Vagyishogy az előttünk haladó 55km-esek sártengert hagytak maguk után, úgy szét volt taposva az út. Ráadásul emelkedett is, ezért én a csúszkálás, meg dagonyázás helyett inkább az út mellett haladva, a hóban próbáltam meg követni a menetirányt. Ez a taktika annyira bevált, hogy mire fentebb értem, ahol már egybefüggő hó volt az ösvényen is, addigra teljesen lemaradtak a mögöttem jövők. Csak a patakon átkelésnél értek utol néhányan, majd kis bolyongás után együtt megkerestük a következő állomást, a Guba-házat. A lemaradozó 55-ösök itt elég vidám hangulatban töltötték az időt, de én még korainak éreztem a hosszabb letáborozást.


Indultam tovább valami autóúton, lábnyomok után, fények irányába. De ez téves volt, mert az végülis egy terepjáró volt (amolyan igazi erdei dolgozó féle), aminek a sofőrjének nagyjából elmondtam, hogy mi célból van most ez a nagy mozgolódás az erdőben. De végül nem kerültem túl nagyot, mert nemsoká elértem a kijelőlt piros pettyes utat, ami elvezet a nem túl kellemes (végig emelkedő) piros vonalhoz. Szépen kigombolkoztam, hogy ne izzadjak nagyon, néha letördeltem a szakállamról a ráfagyott jeget (itt a havazás inkább már jeges eső-szerűség volt). Meg még egy követőm is akadt (pedig nem is vagyok facebookos). Mikor éreztem, hogy kezd kicsit sok lenni ez a domb, félre is álltam, hogy elengedjem, de aztán kiderült, hogy neki is eddig tartott a lendület. Na mindegy, akkor poroszkáljunk tovább együtt. Itt már rendes mély hó volt, egy kitaposott nyomvonallal. Mire felértünk a Homonna-tisztásra, a csapadék megszűnt, viszont elég erős szél kezdett fújni. Ott, ahol találkozik a zöld a kerékpáros nyommal, mondtam neki, hogy haladósabb a kerékpáros úton megközelíteni a Galya-nyerget. (Az előttünk haladók kb. fele hasonló véleményen volt.) De ő mégis a "szabályos" utat választotta. Ahogy én is, de én azért, mert onnan át akartam vágni a Bélkő-tanösvény felé, és onnan a Bélkő-nyak irányába. (Van ahol ilyenkor valami Kis Istvánt szoktak emlegetni, én viszont csak annyit tudok mondani, hogy hazai pálya....) Hogy ezzel mennyit nyertem? Időben kb. annyit, hogy én már indultam az Őr-kő háztól, mikor ő odért, viszont az a kis négykézlábas szakasz, meg előtte és utána a mély hó az sokat kivett belőlem.


Az Őrkő-háznál is nagyon jó volt a hangulat, (meg a tea ismételten kimondottan jó volt, kértem belőle útravalónak is). De a szintidő az szintidő, meg azért csak elkezd fázni az álldogálásban az ember, úgyhogy induljunk tovább. Úgy vettem észre, hogy az Almád-töbör idén sem volt egy népszerű útvonal, a nyomokból ítélve a táblánál senki nem ment arra, mindenki a kerékpárutat választotta, arrébb volt egy-két magányos próbálkozó, aki letért a Kopasz-rét irányába. Nyugtattam is két tanakodó fiatalembert, hogy jó helyen vagyunk, párhuzamosan megyünk a kék plusszal, majd a Kerek-rétnél rá is lehet térni. De a kitaposott ösvény egész a Kálmán-rétig elment, itt fordult rá az előírt útra.


Itt már eléggé besűrűsödött a mezőny, meg úgy vágytam egy kis magányos hótaposásra, ezért én mentem tovább a kerékpárúton, majd egy nevenincs réten átvágva érkeztem meg Istállós-kő alá. (Valamikor régen, még a 30Ft-os térképen a Z+ jelzés ment valamerre erre.) Isállós-kőn egy kiszáradt bélyegzőhely fogadott. Szerencsére az utánam jövőnek volt tintája. Eddig nem nézegettem, hogy idővel hogy állok, de arra emlékeztem, hogy tavaly pont 1-kor értem ide, most meg még csak 22-lesz, ami elég szép javulás.


Gyors ereszkedés után ráálltam a zöld jelzésre, amin haladni szerencsére nem igényel különösebb erőfeszítést, mert egykor kisvasúti nyomvonal volt az Őserdő felé menő szakasz. Itt már láttam feltünedezni szembejövő fényeket is, Jöttek szembe a 30 kilométeresek, hogy szépen  kisíkosítsák az Őserdő mellett elvezető meredek emelkedőt. Nagyjából tudtam, merre keressem a következő ellenőrzőpontot, ezért a sok kitaposott ösvény közül igyekeztem a megfelelő irányba haladót kiválasztani. Ez azonban nem mindenkinek jött össze első próbálkozásra. mert már a lefelé vezető szakaszon többen is kérdezték, hogy hol volt az ellenőrzőpont. Nagyjából elmondtam, hogy a drótkerítés mellett négykézláb visszamászni, és ott lesz egy nagy fán, de azért előtte megkérdeztem, hogy van-e náluk kék kréta (Nem volt, Így jártak.....)


A következő szakasznak megint nem sikerült belopnia magát a szívembe. Jövőre hozok magammal valami összecsukható szánkót, vagy legalább egy darab vastag fóliát és azon lecsúszok, nem kockáztatva az elvágódást. (A fölfelé haladókat sem irigyeltem.) A Hereg-rétre kiérve még megittam a maradék teámat, ellenőriztem az első-hátsó világítást, és az országúton haladva nekivágtam a Tamás-kúti vendégháznak. Itt lehetett kicsit a terített asztalok mellett üldögélni (én ezt inkább nem mertem bevállalni, féltem, hogy úgy maradok), enni zsíroskenyeret (kár, hogy csak a kertből frissen szedett paradicsommal szeretem). Inkább csak felkészültem a ránk váró utolsó emelkedőre, aztán nekivágtam az utolsó ellenőrzőponthoz vezető útnak. 


A Samassa-ház után elkövettem azt a hibát, hogy a kék jelzésen haladtam tovább. Tavaly bevált, most azonban a fakitermelők teljesen szétcsapták az ösvényt, úgyhogy innentől szép cuppogós sárban próbáltam előre haladni. (Csúszott is, meg tapadt is egyszerre, én meg magamban nagyokat káromkodtam.) Akik a párhuzamosan haladó utat választották, valamivel jobban haladtak. A Stimecz háznál én is inkább áttértem oda, mert a talpfákon bukdácsolás az még fárasztóbb alternatívának  igérkezett. A faluba érve megint kicsit nagy lett a tömeg, de mivel nem tudtam, hogy ők milyen távon mennek, megpróbáltam minél több embert megelőzni. Meg amúgy is azt akartam, hogy mielőbb vége legyen már. A rendezők azzal tolhattak volna ki mégjobban a mezőnnyel, ha a célt felviszik a Táltoshoz. 


Célbaérés 2:21-kor, kitűző, emléklap, póló, gratuláció.... Három óra javulás egész jó, főleg, hogy úgy álltam neki, hogy igyekeztem a saját nyugis kirándulótempómban haladni, ezért igyekeztem kerülni a csoportosulásokat.


Még egy félóra vezetés hazáig, a közben teljesen felszáradt úton.


Jaj de jó, ha hazaérek még érdemes lefeküdni is, nem alszom át az egész vasárnapot (dehogynem). 


Csak egy bánatom van, hogy a felhők miatt nem volt olyan igazi teliholdas kirándulás. Próbáltam néhol világítás nélkül haladni, de csak ott jött össze, ahol elég széles erdei út volt, és a taposott nyom kicsit meg volt barnulva.