Túrabeszámolók


Bükki kihívás

L.a.slowTúra éve: 20182018.02.05 06:09:39

Bükki Kihívás 55/40 km


A túra előtti héten tavaszias volt az időjárás. Kicsit le is hangolt ez, mert korábban abban bíztam egy jó havas kihíváson veszek részt. A sárdagasztás lehetősége, a sötétben pláne, nem dobott fel. Szombat délelőtt kitartóan esett Egerben, ez sem kecsegtetett sok jóval. Gondolkodtam, miben vágjak neki a Bükknek, végül lekezeltem impregnáló anyaggal egy bringás dzsekimet, bízva abban, hogy legalább ideig-óráig nem ázok el. Az eső délutánra havas esővé fejlődött, amit még kevésbé kedvelek. Felsőtárkányba érve azonban nagyon feldobódtam. Havazott, szép nagy pelyhekben. Haza is szóltam, hurrá nem lesz locs-pocs és ha minden rendben talán még kicsit le is hűl az idő. Így az impregnált dzseki maradt az autóban.


15 órakor elindultak az 55 km-es táv túrázói, köztük én is. Enyhe időben, havazás közben, egyenletes tempóban róttam az ismerős ösvényeket. A Guba-házig laza kocogással 1 óra 10 perc alatt átértem. Elkönyveltem, hogy ha ez így megy hó-hiány ide vagy oda gyorsan célba érek. Ezek után viszont ahogy emelkedtem a Bükk csúcsai felé egyre inkább belementem a télbe. A hótakaró egyre egyenletesebb lett, az ágak hótól terhesek, itt-ott szarvas, és őz bukkant fel. Varázslatos volt a táj. Jól haladtam néha beugrott a gondolat, hogy tavaly bezzeg…. Már a Bél-kő környékén tartottam, amikor érdemesnek láttam feltenni a lámpát a búrámra. Az annak fényében szállongó hópelyhek kedves táncot lejtettek. Betöltöttem magamba egy kis energiát, és a Bél-kő nyak átjáróján áthaladva, visszatérve a Kálmán-hegyi útra belecsöppentem az igazi ütős télbe. Mintha hirtelen 10 fokot hűlt volna a hőmérséklet (végül is erre vágytam), a szél pedig lesújtott. Az eddig kedélyes hópihék, apró jégszilánkokként csapódtam az arcomba, szemembe, a látótávolság pedig méterekre, vagy talán csak méterre, csökkent. Előttem még senki sem járt, így nem volt nyom, ami segíthetett volna a tájékozódást. Magamban elkönyveltem, hogy felnézek mindenkire, aki ismeretlenül vág neki ennek a tájnak. A turistajelzések nem látszódtak, de sokszor még az ösvény menti fák sem. Aztán már az ösvény sem. Az Őr-kő háznál meg is beszéltem a pontőrökkel, hogy a helyzet kutyább, mint tavaly. Akkor ugyan mély volt a hó, és jóval hidegebb is volt, de legalább látni lehetett. Ahogy befejeztük a „trécselést” felbukkant két srác mögöttem.


- Csak el ne tévedj, mert akkor mi is eltévedünk. – mondta egyikük.


Nyugtáztam a kérést és iparkodtam tovább. Az iparkodásnak aztán az lett a vége, hogy az Őr-kő réten beszakadt alattam egy befagyott pocsolya. Arccal a hóban, jobb lábam a jeges trutyiban nem voltam annyira boldog. A Kálmán-hegyi úton úgy gondoltam, a töbrökbe lejutást nem kockáztatom meg, maradok a bringás jelzésen. Ez jól is működött, bár a látótávolságot ez sem növelte, többnyire mintha perforált tejüvegen keresztül próbáltam volna szemlélni az éjszakát. A nyomot azonban szerencsére sikerült így is követni, csak az Istállós-kő előtt navigáltam félre pár métert. Pecsételés közben utolértek az üldözőim is, akik megint megköszönték a felvezetést. A csúcsról visszafutva rá kellett jönnöm, mennyivel egyszerűbb úgy futni, hogy már hárman kitapostuk az ösvényt. Az Őserdő elejéig gond nélkül ment a futás, igaz itt sem láttam semmit, de mivel már 1000-szer jártam itt még vakon sem okozott problémát. Viszont azt sajnos tudtam, hogy az Őserdőt megkerülő ösvénnyel még világosban is vannak néha gondjaim. Úgy gondoltam követem a kerítés vonalát balkéz felé, de bármennyire is balra húztam nem találtam meg a drága jó drót-tákolmányt. Viszont a nedves fákon megint sikerült dobnom pár firkát, utána pedig csak néztem, mint herélt vámpír a pornó-moziban. Üldözőim lassan utolértek. Kínosan éreztemmagam, mert az én nyomomban jutottak tévútra. De így hármasban kerestük a jelzést, amit néha meg is leltünk, hogy pár méterrel odébb elveszítsük. Pár helyen fényvisszaverős szalagok mutatták: jó helyen vagyunk, de ahogy tanultuk az irányvektorhoz legalább 2 pontra van szükség. A srácok gps-sel tájolták be magukat, én az ösztöneimre próbáltam hagyatkozni, így kisvártatva ismét egyedül maradtam. Végül a technikához fordultam én is, kicsit tartva attól, hogy fagyott kézzel elhagyom a telefonomat. A Hu-map szerencsére engem igazolt és visszataláltam a kék jelzésre. Igaz lelombozott, hogy így kihagytam az Őserdő melletti pontot. Visszamenjek, megkeressem? Végülis azért jöttem, hogy fussak egy jó, ha nem hisznek nekem, akkor így jártam. Viszont eléggé tartottam a Tar-kőtől. Ritkás jelzések, nyáron is alig látható (ráadásul vándorló) ösvény, 20 cm szűz hóval borítva. A félelmem aztán valóra is vált. Cikk-cakkban haladva veckelődtem egyre feljebb, boldogan nyögve, amikor éppen rábukkantam egy jelzésre. A Tar-kő bélyegző helyet így is hátulról közelítettem meg. Nagy nehezen lebélyegeztem a lapomat, aztán az időjárás gondolkodásra késztetett. A szél, ami eddig, csak vakított és bömbölt a fák között, itt emeli erővel sújtott le rám. Igazi, csontig, zsigerekig ható hideg rántott össze a szó legszorosabb értelmében. Át kellett gondolom a helyzetet. Innen már biztos, hogy nem lenne tájékozódási problémám, viszont kiérek a nyíltabb részekre, ahol ebben a szerélésben nem élmény a futás, gyaloglás. Van nálam, száraz sapka, izolációs fólia, energia szelet és innivaló, de az egyetlen épkézláb gondolatnak a visszafordulás tűnt. Meg akartam nézni hány óra van, és csak akkor tűnt fel, hogy a ruha csonttá van fagyva rajtam. 


Gyerünk vissza. Ahogy megfordultam két srác jött velem szembe. Nem a korábbi kísérőim. Kérdezték mi a helyzet, de nem vagyok biztos abban, hogy épkézláb magyarázatot adtam. Úgy tűnt az egyikük szintén fontolgatja a visszautat, de nem vártam meg a döntését.


Végül a 40 km-es távon bekocogtam a célba. 


Lentebb a sárban tapicskolva, mintha más klímában élnék. A célban a szervezők megértők voltak velem az ellátás pedig bőségesebb volt, mint a korábbi években. Előkerültek az Őserdő mellett eltűnt sporttársak is, ők egy rövidebb úton kocogtak be a központba.


A feladás miatt nem vagyok feldobott, de a Bükk itt lesz jövőre is, és ha minden rendben, akkor én is.


A szervezőknek köszönet jár, a teljesítőknek pedig óriási elismerés.