Iszinik 100, másodszor
Előzmény 1: Pénteken este fél 11 felé - miután a Várból szemergő esőben kitekertem Békásmegyerre és a portás kedvessége folytán leraktam a céliskolában a kerékpárom, majd hazaküzdöttem magam - a fogamat mosva arra gondolok, hogy holnap ilyenkor a Kevélyek körül fogok kóvályogni (remélem). Előzmény 2: Bár a metrópótló busz sofőrje keményen nyomja, de a pirost nem lehet elkerülni és félő, hogy lekésem a vonatot (ebben már van némi gyakorlatom). Végül tűrhető időben érkezem a Délihez, de még jegyet kell vennem. Összeakadok még egy túratárssal (a túrabotjával), együtt rohanunk jegyet venni. Utólag súlyos hibát vétettem, hogy nem kínáltam fel, bepötyögöm az övét is, hiszen az automata erre lehetőséget kínál. Így - jeggyel a kezemben - segíteni próbálok és az utolsó pillanatban lépek a vonathoz. Illetve az utolsó utániban. Még megsimogatom az induló vonatot, közben azon morfondírozom, hogy a 6:20, illetve bármilyen indulási idő a perc elejét vagy a végét jelenti. Végül taxi és a vonattal egy időben érünk Szárligetre, ahol látjuk a hömpölygő tömeget, társulunk.
Szárliget: A taxinak azon túl, hogy némileg többe került a vonatnál, volt még egy hátránya, nem volt benne W.C. Így nevezés, csomagleadás, sorban állás és rajt után végre bejutottam a mellékhelyiségbe, és szomorúan konstatáltam, hogy nincs papír, magam pedig elég keveset hoztam, pedig még biztos kelleni fog. Indulás jó negyed óra késéssel egy pohárral, két csokival. Nagyegyháza: Utolérem a mezőny javát, köszönök az ismerősöknek és kocogok tovább. Egy hölgy kiszúr, látott a vonatról és örül, hogy ideértem (ő nem vett jegyet). Jó utat kívánunk (máskor, másoknak is) és egy darabig ez a kívánság és a beteljesülése foglalkoztat. Hálás vagyok a jókívánságokért. A terv: nyomom, amíg bírom és 17 óra. És akkor lesz jó az út, ha sikerül? Vagy egyszerűen elég beérni sérülés nélkül, a teljesítmény tudatával és az élményekkel? Vagy már az is jó, hogy itt vagyok úton? Vértestolnai műút és a hot dog: Egy hölgy gyorsan frissít (mögöttem érkezik, előttem távozik, bár lehet, hogy én vagyok lassú), a hot doghoz extra szalvétát kérek. Bányahegy: Éppen harangoznak, nem hallatszik, de tudom. Pár nápolyiszemmel gazdagabban indulok tovább. A Gerecse vörösben először: Most a falevelek festik rozsdás színűre a hegyet, nagyon szeretem az őszt. (Igazából mindig azt az évszakot, ami van és most ősz van.) Közben „légüres térbe” kerültem, akit utol lehetett érni, azt már sikerült, az előttem lévők meg minimum azzal a sebességgel haladnak, mint én. Az üdülő környékén felhasználom az extra szalvétát. A sziklák felüdítenek, köszöntöm a Szűzanyát. Bajóti műút - Péliföldszentkereszt: Aztán csak akadt még egy utolért hölgy, aki sétál, fut, vagyis túrázik és 70-en van és bizonytalan Péliföldszentkereszten, ahol, ha más nem is, az látszik, hogy az egyháznak pénze van. (Eszembe jut Ady Egy kis séta c. írása, amikor az ingyenélő váradi kanonokokat pellengérezte ki cikkében, amiért kapott három napot. Az esetet feldolgozó könyv fülszövege szerint a fiatal Ady nagyon okosan védte a maga igazát. A könyvből kiderül, hogy ügyvédje javaslatára nem szólalt meg, nehogy súlyosabb büntetést kapjon. Utóbb Ady azt írja, hogy ő nem bántott meg senkit, hiszen mindenki ingyenélő akar lenni. Magából indult ki.) A bizonytalanság meghozta gyümölcsét, a templom mellől nézegetjük a kis tavakat, amit jobbról kell mellőzni (szóval vissza). Aztán a kék + sincs nagyon felfestve, de emlékszem az útra tavalyelőttről. Mogyorósbánya: Féltáv 7 óra alatt, vagyis a másik felére van 10 óra. Igaz, az a durvábbik, sötétebb fele. Zsíros kenyér, tea, kicsit megmosom az arcom, szerzek egy kis papírt (biztos, ami biztos), előre küldött táskám magamra veszem és örvendek, hogy még nappal van (két éve innen már lámpáztunk) és láthatom az első komoly emelkedő után a Hegyes-kőt, a Nagy-Getét, balra pedig Esztergomot a bazilikával. Nagy-Gete: Brutális, mint mindig (úgy írom, mintha állandóan ide járnék szívni). Az előhegyéről látom a naplementét és a Gerecse másodszor is vörösbe öltözik. Sikerül világosban felérni, sőt lefelé sem kapcsolok lámpát, bár ez már elég rizikós. De megóvnak az alkonyi lepkék. Dorog - Kesztölc: Egy kanyart sikerül elnéznem (a Petőfi térnél), de nem vészes. Viszont egy kolléga nem veszi észre a patak után a jobbkanyart, megy balra, kiabálok utána, a kutyák mind reagálnak, de ő csak megy tovább. Nem hagyom annyiban és jó útra térítem. Egy darabig együtt haladunk, dicséri a kesztölci lámpásokat, de így sem lesz magnézium a görcsére. A Kétágú hegy aztán megfogja, kissé engem is, de egyszer minden emelkedő véget ér, és már csak a Kevély marad hátra. Pilis-nyereg: Rögtön kiszúrom a biciklit, aztán ebből lesz pár városi történet. Én egy frisset hozok (tegnap a Nyugatitól a Várig 10 percet vertem a taxira), a kód helyetti pontőr (aki Zuglóból tekert ki ide, és már ez önmagában elég, főleg úgy, hogy haza is kell menni) közelebbi és távolabbi emlékeit idézi a munkahelyre járás és az udvarlás témaköréből. Eszegetek egy kicsit a hozott anyagból. Nemsokára találok egy elhagyott itinert, 40-es, de nem érem utol. Szántói-nyereg 4 km: Ettől a hírtől elég rosszul lettem. Pedig tudtam, hogy jön majd a kacskaringó, ahol majd rugdosom a köveket. (Ezt még nem tudtam, de így lett.) Hirtelen előjött minden bajom, éhesség, szomjúság. Nincs, csak az a 4 fok körüli vizem, amit egy percig a számban kell melegíteni. Persze a térdeimnek sem hiányzott már a lejtmenet. Kövek, kanyarok, krízis. A nyeregben aztán van meleg, zsíros kenyér, mandarin, hideg tea. Csak egy dologra vágytam, hogy valami meleget ihassak, sajnos ez nem jött össze, ezt a mandarinokkal kompenzáltam. Szétesettségemet mutatja, hogy fél órát voltam a ponton (Krisztián, aki még a lábát is kezelte később jött, hamarabb ment). De ennem kellett. Kint aztán jött a megszokottnál is durvább hidegrázás. Még a számolgatástól is elment a kedvem, mert fél 10-kor indulok és a maradék 18 km-re már csak 3 óra van. Meg is fogadom, hogy mostantól nem törődöm az idővel. Kevély: Emlékszem, hogy a Csobánkai-nyereg után furfangos az út. Valójában nem furfangos, csak balra kanyarodik, pedig azt hinném, hogy egyenesen fel. Aztán a taknyon, nyálon felküzdöm magam. Kiderül, hogy már csak 7,5 km van hátra, az órámra nézek és gyorsan el is felejtem a nem is olyan régen tett fogadalmam, még van másfél óra a 17-ből. A Kevély lefelé nem is volt annyira vészes (valaki nagyon szidta a köveket és megfogadta, hogy az Alföldre megy inkább a homokba túrázni). Szél azért volt, hogy annyira ne érezzem jól magam. Már a város határában járok, mikor újra rámtör a hasmenés, de nem engedek neki. Békásmegyer - Cél: 00:23. Két ingyen virsli sör nélkül, két szelet kenyérrel, mustárral, egy kancsó meleg tea, elem a lámpába, kis öltözés, útvonaltervezés, biciklit kikaparjuk a szertárból. Közben beér Attila is Krisztiánnal. Reggel még azt mondta, ha 2 órára beér annak örülni fog. Még 1 óra sincs.
Utózmány: Negyed kettő lesz, mire elindulok biciklivel Vácra. Az első fél órában keresem a Megyeri-hídra felvezető utat egy kicsit hiányos Budapest térkép alapján. A térdeim üdülnek. Nyomom a kettes úton, nagyon jó az idő, nincs forgalom, egy darabig számolgatom a kocsikat, aztán Sződligetnél már nagyon a Hétkápolnát akarom látni. Kezd sok lenni. Szumma: Nagyon jó idő volt, minden úgy alakult, ahogy a meteorológiai szolgálat jelentette, az eső elállt, a Nap kisütött (hosszas vajúdás után). Az útvonal jól követhető volt, a fényvisszaverő prizmák nagyon jó szolgálatot tettek, ezért külön köszönet jár. Abból adódott némi feszültség, hogy mi jár a futóknak, mi a túrázóknak. Az egyes pontok sem voltak ebben egységesek (bár lehet, hogy előre meg volt határozva, hogy az adott helyen mindenki ehet mindenből pl.: Vértestolna, Bajót, de Bányahegyen, Dorogon, Szántói-nyeregben nem lehetett). A mandarin nagyon jó volt. Egy leves is jól jött volna valahol. Esetleg magnézium, só olyanoknak, akik azt gondolták, hogy nem lesz rá szükségük és aztán mégis lett. |
