Túrabeszámolók


NaHáT / Hangya

stabatTúra éve: 20172017.10.30 18:27:22

NaHáT 100, másodszor


A Nap űzi a Holdat, ahogy visszanézek a bicikliről. Aztán elterelődik a figyelmem az égi fogócskáról. Sorok kígyóznak a nagymarosi plébánián, a hosszabb távon kevesebben állnak. Felcserélem a sorrendet, előbb nevezek, aztán öltözöm. Valaki morgolódik a rövidnadrágosokra, éppen arra váltok, meg pólóra. Enyhítésképpen hozzáfűzi: pár óra múlva lehet, hogy nekik lesz igazuk. Így is lett, de nem kellett hozzá pár óra. Két éve voltam, akkor fordítva kellett haladni, most sokkal jobb volt. (A szalagos szakaszokat jobb volt nappal letudni.) Kis táskát és némi enni- és innivalót hoztam magammal. A Pálos után nagy önbizalommal 17 órás teljesítést tűztem ki magam elé. És ha csúszok egy órát, az se nagy baj, két éve 22 óra kellett. Indulás 7:25-kor.


A lányok futva indulnak útnak, én is ráerősítek, hogy ne fázzak. Lajossal együtt haladok Hegyes-tetőig. Kompbeteg lett, éppen lecsúszott az átkelésről Basaharcon a múlt héten. Még virítanak a kikericsek a réten. A lejtőn megindulok, Zebegényben utolérem a csivitelőket, aztán visszafogom magam, leszólítom a kapucnis srácot, akit senki nem ismer meg. Zoli a kutyáját sétáltatja, egy darabig kísérem, mígnem a kezem fagyni készül. A Malom-patak mellett aztán felolvasztanak a napsugarak. Törökmezőn behúzok egy zsíros kenyeret, jön a szalag, a szarvasbőgés. Patakátkelés után Csipiék előznek, Pusztatoronynál, a Kis-Hanta pataknál még a nyomukban vagyok (ebben szerepet játszott egy visszafordulásuk is, pedig a jó úton mentek). A S+-en, majd Salgóvárnál, Holló-kőnél is kirándulók, nagyon jól választottak. Péter és Gábor biciklivel küzdenek, az Inóci-nyereg után találkozom velük utoljára. Visszarakosgatok pár szalagot, felküldöm magam a dombra, majd lefelé várom, mikor lesz vége a köves szakasznak, de azért futok. Holló-kőnél megállok enni egy kicsit (tuc). Mintha Sára Petit látnám elhúzni, sokáig őt se lehet látni. A Jancsi-hegyen is eljön az a kő, amikor már elegem van belőlük. Szerencsére el is fogy. A lejtő hosszabb, mint gondolnám, de az is véget ér. Péter (a harmadik ezen a néven említve) ekkor ér utol. Előttem kéne lennie, csak kalandozott egy kicsit. Megebédelünk a Fekete-völgyben. Nagyon jó a virsli, bár azokat nem értem, akik ketchuppal eszik. Nyújtogatok egy kicsit, nagyobb csapat érkezik, mi továbbállunk. A Szívfájó-bércre 15 órakor érünk fel, majdnem féltáv 7 és fél óra alatt, biztató. Tényleg fájó szívvel búcsúzunk, jön a rémálom a Z+-en, aminek már azelőtt szeretném, ha vége lenne, mielőtt elkezdődne. Péter nem görcsöl rajta. A meredek le-föl neki jobban megy, nekem az enyhe lejtő és emelkedő fekszik jobban. Ráfordulunk a pirosra, a Tűzköves-forrásnál egy kis víz, egy kis szalonna, és jöhet a Nagy-Mána. A combjaimnak már nem hiányzik a meredek, de különösebb kínlódás nélkül érek fel. A múltkor kihagytam a kilátót a Csóványoson, most pótlom az adósságomat. Alig 10 óra alatt vagyunk túl 60 km-en, a 17 óra valószínűleg nem lesz meg, sebaj. Lerongyolunk a Fekete-patakhoz és tovább, majdnem kitartunk lámpa nélkül Bányapusztáig. Majdnem. A gulyás fantasztikus és van repeta. Nem kell benne keresgélni a húst. Egy kis tévesztéssel indulunk el, lesz még rosszabb is. Áthámozzuk magunkat a pusztákon, a hegyeken, kikeresem az esztergomi bazilikát. A Só-hegyen felvert sátor, gondolom páran rákérdeztek náluk, hogy ők e a pont. Mi nem. Bekocogunk Nosztrára, jó a hangulat, nyomom a kutat. Innen már tudom az utat. Eddig is tudtam, otthon felmondtam magamnak párszor. Szóval át a piroson Kóspallagra. És amikor tudom, hogy tudom, akkor bukom el. Valahol Alsó-hegy után nem törődve a jelzéssel, merthogy az út mellett visz, maradok az úton és elkóválygunk, de nagyon. Főleg mikor megpróbálunk levágni. Alig találunk vissza. - Péter, te emlékszel erre a dagonyára, hogy eljöttünk mellette? - Igen. - Én nem. És erre. - Erre már én sem. Nagy nehezen kikecmeregtünk és ahol a jelet elhagytuk érkezik egy útba igazító angyal, Márton Dani. Így mindjárt könnyebb. Aztán jön az elővételezett szakasz, ahol tényleg az út mellett visz a jelzés, aztán a szalag, az autó, ahol a pontőr felkínálja, hogy levisz minket kocsival a célba. Rövid tanakodás után 2-0 arányban megköszönjük, de nem élünk a lehetőséggel, hátha csak provokáció. Meg amúgy is nagyon jó idő van. Már felvettem a hosszú ujjú felsőt, de az első dolgom az volt, hogy feltűrtem. Törökmezőn iszunk egy kis teát. Egy dolgot felejtettem el hozni, poharat, pedig ki is volt írva, szerencsére megkönyörültek rajtam. Még a végén is megy a kocogás, leküzdjük az utolsó emelkedőt. Egy kicsivel hosszabbnak tűnik ez a sokszor megjárt szakasz, de nem türelmetlenkedem. Már csak a K+ van hátra, jutalomlejtő a nap végén. Fél kettő elmúlt, mire a Nagymarosi Plébániára érünk, vagyis kicsúsztam a 18 órából is, ennek ellenére nagyon örülök a teljesítésnek. Nem kezdett el semmim fájni, nem vacakolt a gyomrom, végig képes voltam jó tempóban haladni, még holtpontom sem volt, a Börzsöny és az ősz gyönyörű, sikerült a lányok előtt beérni. Hát kell ennél több? Csak annyi, hogy tudjam, ez ajándék. Számomra ez volt az év túrája. Köszönöm. Adj, Uram, örök nyugodalmat Balunak és az örök világosság fényeskedjék neki!


Biciklikész állapotba hozom magam és hajrá Vácra. A fogyó Hold a látóhatárról figyel, a Nap még messze jár.