Túrabeszámolók


Szomor teljesítménytúrák (1956-os emléktúra)

panareaTúra éve: 20172017.10.24 21:14:23

 Szomor 56 – küzdelem az elemekkel és a tereppel


 


Bármennyire is rossz időt ígértek a túra napjára, Istvánnal, dorogi túratársammal nem akartuk kihagyni ezt a remek menetet… Kell az edzés az Iszinikre…


Hajnali ¼ 6 előtt már a megállóban vártuk Dorogon a buszt, ami elvitt minket Szomorra, zuhogó esőben utaztunk a sötétben és közben az időjárás előrejelzést nézegettük, ami semmi jót se ígért… Mindegy, vágjunk bele, lesz ami lesz! Én meg nemcsak az időjárás miatt aggódtam, hanem mert 0 km-es túracipőben voltam, a 2 nappal azelőtti szombati Börzsöny Vándortúra során cipőáldozatot mutattam be a Hegyek szellemeinek, vasárnap beszereztem az új cipőt, amit rögtön szépen mély vízbe is dobtam, szó szerint…


 Gyors nevezés a Sportcsarnokban, nem sokan vagyunk, az eső sokakat visszatántorított, mi viszont kemények vagyunk és belevágunk a hosszútávba. Kamásli, védőhuzat a hátizsákra, és én még a túrakabátra egy plusz esőkabátot is felveszek, nemrég találtam otthon a szekrény mélyén, régi is, ronda is, viszont akkora, hogy fel tudom venni úgy is, hogy rajtam van a hátizsák.


Még sötétben, fejlámpával indulunk, az eső közben még jobban rázendített. Ahogy kiérünk Szomorról, kezdődhet is az első kaptató a Kakukk-hegyre, szerencsére csak mérsékelten csúszik, lefelé azért elég óvatosan kell haladni. Leérünk a földekre, és megkezdjük az első dagonyázást az Anyácsai tó felé. Még elviselhető a sár, a tóparton hipp-hopp itt is az 1. EP, a pontőr fiatalok egy konténerbe húzódva pecsételnek, és nápolyival kínálnak. Továbbra is földek mellett, ragacsos sárban érünk ki egy jobb minőségű útra, majd a Zsámbéki Színházi Bázis felé vezető műútra. Általában nem szeretem az aszfaltos szakaszokat, de most megváltás a dagonyázás után. A cipőmbe felülről folyik be a víz, ami a nadrágomról a kamásli alatt leszivárog. Már tocsogok a cipőben, de nagyobb baj nincs…


Elérjük végre Zsámbék határát, a pincéket, lent már látszik is a romtemplom, és végre itt a Mátyás borozó, a 2. EP. A pecsét mellé teakupont kapunk, közben mint megtudjuk, a hosszútávosok közül sokan átneveznek a 23 km-re. Nekünk ez meg se fordul a fejünkben, megisszuk a meleg teát, plusz egy cappuccinot (nagyon finom), István egy kupica páleszt, én meg egy kis Unicumot is bedobok, hogy jobban bírjuk a megpróbáltatásokat. Közben megnézem mi a helyzet cipőfronton, hát ki kell öntenem belőle a vizet, meg kicsavarni a zoknimat…


Indulunk tovább, a romtemplom megtekintését természetesen kihagyjuk, kaptató jön, majd egy kellemes hullámvasutazós szakasz, erdőben, ahol nagyságrendekkel jobbak a terepviszonyok, mint a földek szélén. Remekül szalagozott az útvonal, eltévedni lehetetlen. A köves nyílt szakaszokon eléggé kellemetlen a szembe fújó szél, az arcunkba veri az esőt, ami az esőcucc ellenére beszivárog mindenhová, csuromvizesek vagyunk. De a rusnya barna műanyag esőkabátom legalább a szelet felfogja, nem fázom egyáltalán. Átlépünk egy sziklahasadékon, közben mesélem Istvánnak, hogy 2 éve, mikor erre jártam a 23 km-es távon, itt rengeteg gomba volt… Óriások lépcsője, a kiírás szerint a 23-asoknak pont lenne, de ebben az esőben ide nem lehet kiállni, menjünk csak tovább, nekem nem esik jól ezen a sziklás „lépcsőn” a lefelé menet. Kiérve az erdőből, megint szántók szélére jutunk, ahol kezdődik a harc a sárral… Lessük a nyomokat, hogy merre mentek az előttünk levők, de itt nincs jó út, belemerülünk a ragacsos sárba, kilós koloncok a cipőn, dupla erőfeszítés minden lépés, szitkozódunk rendesen…


Végre elérjük a 3. EP-t a Bab-kutat, ahol kocsiban vár minket a pontőr, az ellátmány Balaton szelet, vagy Sport szelet, az előbbit kérem, zsebrevágom, és indulok is tovább, hogy utolérjem Istvánt, aki előre ment, míg nekem a bozótosban sürgős dolgom támadt… Leelőzök pár másik túrázót, a terep katasztrofális, már úgy nézek ki, mint egy elégedett vaddisznó dagonyázás után. Közben volt egy kód is mint utólag megtudtuk, de nem figyeltem, a lábam elé koncentráltam. Nagyokat csúszkálunk, ha rossz helyre lépünk, majdnem térdig merülünk a sárba, nagyon nehéz a haladás egyes részeken. Végre elérjük a Szomor-Máriahalom műútra, de csak párszáz méteren könnyíti meg utunkat, nemsokára ismét a sarat szántjuk elszántan, majd megmászunk egy emelkedőt, aminek a tetején a Kilátópontnál tábla közli, hogy az EP leköltözött az 1 km-re lévő műútra, ami teljesen érthető. Leérünk, ahol egy furgon hátuljába tett asztalokhoz-padokhoz invitálnak minket, ropira, almára, vízre és pálinka kóstolóra. Bár nem állunk túl jól a szintidővel, ezt nem hagyjuk ki. A mézes páleszt kóstolom meg, hát valami isteni finom, és nagyon jól esett ebben az időben. Nehéz otthagyni a pontot és kimenni a hidegbe-esőbe-szélbe, de csak féltávnál vagyunk, muszáj indulni. Megmásszuk az Epöli kősziklát, szép kis emelkedő, de kevésbé saras, fent kód megjegyzése, mert se felírni nem tudjuk, se a telefont nem veszem elő ebben az esőben. Fúj megint a szél, kezdek fázni. Lecsúszkálunk Epölre, ahol a sportpályánál virslivel és meleg teával fogadnak a pontőtrök, nagyon finom, és jól esik pár percet ülni a melegben. Két másik túrázó éppen akkor indul, mikor mi nekiülünk a virslinek, és felajánlják, hogy megvárnak a célban és hazahoznak Pestre. Ennek nagyon megörülök, mert nem sok esélyt látok rá, hogy elérjem az utolsó buszt, ezen a terepen csigalassan tudunk csak haladni. Még egy 20-as van hátra, a bajnai Őr-hegyet kell még meghódítanunk, már nehezen megy nekem eléggé, a sárdagonyázás teljesen leamortizált. De felérünk, megjegyezzük a kódot, sajnáljuk hogy szinte semmi kilátás nincs és lejövünk a hegyről, egy szakaszon jó saras-csúszós lejtőn. 6. EP a Donát-háznál, nem időzünk sokat, mert minél tovább akarunk jutni, amíg még világos van. Dagonyázás megint, egyre nehezebben megy, aztán elő kell már venni a fejlámpát. Még egy dombot mászunk meg, rajta kóddal Gyarmatpuszta előtt, aztán végre megint műút, belehúzunk, hátha mégis sikerül beérni szintidőn belül. A kissé csillapodott eső megint rákezd, de már minden mindegy alapon már csak a célra koncentrálunk. Gyarmatpusztán gyors pecsét, majd még egy hegyecskét kell megmászni, szerencsére már nem saras úton, pincék, felérünk a tetőre, feltűnnek Gyermely fényei, nagyon örülök, mikor végre beérünk a községbe, innen már csak 3 km Szomor, és műúton, 0 sárral.


És végre a cél! 12 percet hagytunk bent a szintidőben, most ezen a terepen ennyi tellett tőlünk, nagyon küzdelmes volt! Megkapjuk az oklevelet-kitűzőt, megcsináltuk! Úgy érzem magam, mintha vagy 80 km-t mentem volna, az új túracipőm nagyon jól vizsgázott, mert bár teljesen átázott a lábam, sehol nem tört, 0 vízhólyag, elégedett vagyok! Csak hullafáradt…


Szerencsére van váltóruhám-cipőm, így gyorsan át is öltözök, váltókabátom ugyan nincs, felveszem a vizeset, és kocsival hazarepülünk Pestre. Mondjuk amíg vártam a villamosra, szabályosan remegtem, úgy fáztam. Otthon meleg fürdő, (nyakig sáros voltam), forró tea, és elégedetten nyugtáztam, hogy ismét egy kemény túrát teljesítettem!


A rendezés csillagos 5-ös, jövőre is itt a helyem, remélhetőleg csodaszép őszi időben!